HTML doboz
2011.08.31. 17:34 Szerző: Đđ
Vállalkozófejlesztés
A címet adó kifejezést nem pontosan így szoktuk használni: a megszokott alak a vállalkozásfejlesztés… Csakhogy az az alak hibás! Pontosabban hibás feltételezésen alapul. Úgy tekint a vállalkozásokra, mint amelyeknél általában minden rendben lenne, ha lenne elég tőkéjük, fejleszteni és beruházni – csakhogy a valóság egészen más. Az állami vállalkozásfejlesztési elképzelések és programok ott tévednek, hogy nem számolnak a vállalkozók felkészületlenségével.
Foglalkoztunk már e témával a blogon és meg kellett állapítanunk, hogy a tipikus magyar vállalkozó, akinek a vállán az egész állami költségvetés nyugszik, sem mentalitását, sem általános szakmai felkészültségét/felkészítettségét tekintve nem alkalmas arra, hogy egy modern társadalom modern, jól működő gazdaságában jól szervezett és fejlődőképes vállalkozásokat sikeresen irányítson. Amit tud a vállalkozások világáról, azt általában nem otthonról hozta magával és az esetek zömében nem is szerevezett keretek között tanulta meg, rendszerezett tudás formájában. „Kialakult valahogy” az egész…
Ma egy igen tanulságos tanulmány látott napvilágot (http://www.portfolio.hu/gazdasag/meddig_birja_magyarorszag.154555.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox), amely feketén-fehéren megmutatja, hogy azzal az össztársadalmi jövedelemtermelő képességgel, amely Magyarországra jellemző, nemhogy soha nem fogjuk tudni ledolgozni az államadósságot, hanem az szükségképpen fog emelkedni – hacsak nem csökkentjük radikálisan az államháztartás kiadási oldalát. De ha még ez utóbbi utat is választanánk (amely a társadalom igen komoly igénycsökkenését tételezné fel), akkor sem sikerülne növekedési pályára állnunk, hiszen ahhoz erős és dinamikusan fejlődni képes vállalkozói szektor kell.
Ahhoz meg alkalmas vállalkozók, dögivel!
…Képzeljünk el egy pilótát, aki „tapasztalati úton” tanult meg repülni, vagy akár csak úgy lett belőle pilóta, hogy tudott repülőülést kárpitozni… Beülnénk-e mögé? És: elvárhatná-e tőle a Nagy Magyar Állami Légitársaság, hogy ezzel a tudással nyereséges és a nemzetközi mezőnyben is versenyképes repülőjáratokat vezessen?
Ha magától nem képes egy társadalom tömegével sikeres vállalkozókat kitermelni, akkor ez az államra marad. Nem példa nélküli dolog ez: a XVIII. századi Poroszország végrehajtott egy sikeres „vállalkozófejlesztési programot”. Ott is az állami költségvetés bevételi oldalát kellett egy erős gazdasággal alátámogatni – a kiadási oldalon ugyanis ott állt az akkori Európa legerősebb hadserege. És mivel a korabeli Poroszország egy paraszttársadalom volt, oda is mesterségesen kellett bevinni a vállalkozói réteget és az ahhoz kellő tudást. Ez részben „emberimporttal” történt meg, nagyobb részben azonban az oktatás „polgáriasításával”: nagyon gyakorlatias és nagyon keményen számon kért tananyaggal „töltötték fel” az iskoláikat… És a porosz gazdaság hamarosan minden további nélkül képessé vált a „megahadsereg” eltartására… A feladat tehát abszolválható.
Amikor vállalkozásfejlesztésről gondolkodunk a mai Magyarországon, akkor vállalkozói tudás- és mentalitásfejlesztésben kell gondolkodnunk.
De akkor mit kellene tenni?
Nos, a helyes kérdés inkább ez: mit kellene tanítani?
Elfogadták Hoffmann oktatási koncepcióját (http://index.hu/belfold/2011/08/31/elfogadtak_hoffmann_kozoktatasi_koncepciojat/) – azt a koncepciót, amelyben egy szó sincs a felnövekvő/felnevelendő magyarok vállalkozási képességének növeléséről. Az oktatásügy úgy néz ki, hogy elméleti jellegű és humánérzelmiségi szemléletű tudást adunk: „klasszikus kultúrát”, különösen a magyar fajtából, meg persze minden gyakorlati kötődéstől „mentes” természettudományokat is. Petőfi kötelező oktatásának becikkelyezéséhez volt tintájuk, de ahhoz már nem, hogy szintén kötelező legyen a gyerekekkel megtanítani mindazt, amit egy fejlett piacgazdaság szereplőinek/alanyainak tudniuk elengedhetetlen.
Nem attól fejlődik a fiatalságban a magyarsággal kapcsolatos pozitív emóció, hogy száz-kétszáz éves versekkel tömjük a gyerekbuksikat. Attól sokkal inkább büszkék lennének majd a gyerekek az őket körülvevő közegre, ha az sikeres lenne – de ehhez a legalapvetőbb az lenne, hogy ez a közösség (Magyarország) képes legyen önmagát finanszírozni. Ehhez pedig jól működő vállalkozói szféra kell, mert onnan jön a lóvé…
Orbán nem tanul az elmúlt év gazdaságpolitikai katasztrófájából. Nem érti még most sem, hogy azért gyenge a magyar gazdaság, mert annak szereplői, a sokat emlegetett kis- és középvállalkozók nagyon keveset tudnak-értenek abból, amiből elvileg meg kellene, hogy éljenek. Nem a közmunka erőltetésével lehet megváltani a magyar gazdaságot, hanem a vállalkozni tudás oktatásával, szisztematikus és már az óvodában elkezdett és kutya keményen keresztülvitt „vállalkozófejlesztéssel”. A „munkaalapú társadalom” is csak akkor működik jól, ha van a vállalkozói szférában elegendő számú és jó haszonnal járó munkahely, nem pedig attól, hogy százezer ember kihajtunk árkot ásni…
A magyar társadalom hagyományai nem kapitalista, nem polgári és ezért nem vállalkozói hagyományok – és ez a helyzet szólamoktól nem is fog megváltozni. Ha van kötelessége egy magyar kormánynak, akkor az nem más, mint hogy kidolgozzon és meg is valósítson egy, az egész társadalmat átfogó oktatási és tudatformálási programot. Ha ezt nem tesszük meg, azzal konzerváljuk országunk gyámoltalanságát – és persze az államadósság rémétől, újra- és újratermelődésétől sem fogunk sohasem megszabadulni! Ha „belülről” nem alakult polgárivá a magyar gondolkodásmód, ha emiatt „fejben gyengék” a vállalkozásaink, akkor ezt felülről – ha úgy tetszik: hatalmi eszközökkel – kell pótolni!
Vállalkozókat kell nevelnünk a gyerekeinkből (már azokból, akikben ehhez ott a tehetség) – ha kell „elitoktatással” is. Az elitiskola amúgy sem „átkozni való dolog”: a demokráciának nem célja az egyenlősítés. Aki így fogja fel a demokráciát, az nem érti annak lényegét. A demokrácia ui. nem azért van, hogy "mindannyian egyenlők legyünk", hanem azért, hogy közülünk (minél inkább) kontraszelekció nélkül választódhasson/választódhassanak ki a vezetésre legalkalmasabb(ak) – legyenek azok politikusok, vagy vállalatirányítók, vagy akár K+F-teamek vezetői. És vállalkozóinkból is vállalkozókat kell nevelnünk – már azokból, akik valóban alkalmasak erre a társadalmi feladatra.
Magyarországon vannak kiváló oktatásszervezők – no, nem az illetékes minisztérium vezető pozícióiban, mert ott nemrég ciánozott a Fidesz-KDNP és az „Isten és a magyarság melletti elkötelezettség” számított, nem a hozzáértés. Egy megfelelő, részletes, gyakorlatias és az iskolai tananyagba integrált vállalkozásoktatás csak elhatározás kérdése. Ha kell valamire plusz óraszám, akkor az nem Petőfi, vagy a közös muzsikálás, hanem ez.
2011.08.30. 20:42 Szerző: Đđ
Legyünk büszkék a kudarcainkra!
„Mivel tudtommal azért vagyunk itt, hogy megnyerjük a háborút, azt hiszem nem kéne nagydobra vernünk, hogy az elöljáróink között közveszélyes őrültek vannak.”
Reisman őrnagy – A piszkos tizenkettő
Igen, valahogy meg kéne nyernünk a háborút – tudják, amit úgy egy éve indítottunk… De hogy pontosan mi ellen is, az egyre bonyolultabb, ha meghallgatjuk Orbán Viktor tegnapi, a diplomáciai testület éves eligazításán mondott beszédét.
A beszédet Orbán az eurórégió válságával kezdte. Fogalmunk sincs, honnan vette azt Orbán Viktor, hogy az éppen 8-10 évig fog tartani – talán Jobbkezének ujjából szopta. A világon nincs olyan megalapozott közgazdasági bizonyítékrendszer, amely ezt jósolná – de még csak halvány elméletek sincsenek. Szerintem úgy lehetett, hogy „valamit mondani kellett” a külképviseleti eligazításon – de hogy miért épp egy ekkora megalapozatlan marhaságot mondott végül, ráadásul épp azon a napon, amikor mértékadó euróövezeti prognózisok 2014-ről szóltak (http://index.hu/gazdasag/vilag/2011/08/28/2014-re_veget_er_a_valsag_europaban/) azt nem tudom. Talán a benne élő örök focista sugallta ezt: tippeljünk, mint a totóban – és ha bejön, akkor nagyon be fog jönni! Azért csínján kellene bánni ezekkel a nagyotmondásokkal, különösen ha a hallgatóság pillanatokon belül szétszéled a nagyvilágban és kint elkezdi hinteni az igét… Olyan ez, mint ahogy a poszt elején idézett Reisman őrnagy mondja: Nem kéne nagydobra vernünk, hogy az elöljáróink között közveszélyes őrültek vannak…
…De ne ragadjunk itt le, menjünk végig a beszéden!
Itt van mindjárt ez a „szuverenitás-elvesztés” dolog. Nyilván azért olyan fontos Orbánnak az, hogy senki ne szólhasson bele komolyabban az ország(a) dolgaiba, hogy azt tehesse, amit jónak lát. Rossz hír neki, hogy egy EU-s tagállam szuverenitása eleve csak viszonylagos lehet. És higgyétek el, jól is van ez így – hiszen ha nem lenne pl. EU-s hiánycél, akkor most nem 3%-ozna Orbán, hanem valahol 7-8% körül járnánk. Emlékeztek még: egy éve ezen mesterkedtek – hol volt akkor még az államadósság, mint főellenség elleni kíméletlen harc?
Egyébként érdekes ez a „főellenség” is: az államadósság – amelyről a tegnapi beszédből azt is megtudhattuk, hogy nem is olyan nagy és veszedelmes, hiszen: „errefelé kisebb az eladósodottság és nagyobb a növekedési potenciál, mint az EU régi tagállamaiban”. Kezdek megkavarodni – ti nem?
Itt jött el az, amit a poszt elején írtam: harcolunk egy olyan ellenséggel, amelyet közvetlenül a hadiállapot múlt szeptemberi kihirdetése előtt a „vezérkar” még nagyobbá szeretett volna tenni – aztán most meg kiderül, hogy tulajdonképpen egészen jól állunk!
Orbán beszédében össze-vissza csapongott: hol attól rettegtette a közönséget, hogy „csődbe jutunk, mint Görögország” és akkor vége a szuverenitásnak, jönnek a „spekulánsok” – és azok fognak uralkodni Magyarország felett (…és nem ő). Hol pedig az EU-hoz képesti jó helyzetünkkel kérkedett.
Tegnap egy önmagát (joggal) sikertelennek és tehetetlennek érző embert láttunk, aki emiatt tele volt frusztrációval. Arról beszélt, hogy a szomszédaink „joggal néznek le minket” – ez nyilván azt jelenti, hogy neki nem sikerült emelni az országon, ezért őt nézik le igazán. Hiszen ő ígérte, hogy minden akkor fog itt megjavulni, ha az övé lesz a hatalom – és most íme, a hatalom az övé és csak romlott a helyzetünk! Kínos, wazze, elhiszem…
De ennek ellenére (vagy éppen ezért?) tart még Orbánban az ígéretgörcs: újra beígérte az „egymillió munkahelyet”. Konkrétan a következő, 2012-es évre ígért 200-300 ezer közmunkahelyet. Hm… Ugyan honnan teremtené elő azt a százmilliárdos nagyságrendű költségvetési keretet, amely ehhez kellene? (Mert számoljunk csak egy kicsit: nettó 47.000 Ft lesz a közmunka-bér, az szorozva 200.000 munkahellyel és 12 hónappal… Húha, ezt Matolcsy ki sem merné számolni! És akkor még csak a nettó munkabéreknél tartunk – se „láger”, se „őrég”, se semmi más…)
Régi fogással élt a miniszterelnök, amikor a világgazdasági és euróövezeti válsággal indokolta a jövő évre tervezett radikális költségvetési lépéseket és „külső hatásokkal” a belső megszorítást. Merthogy a beszéd legfontosabb belföldi üzenete a „küzdelmes ősz” volt: miután megbukott a matolcsyzmus és a költségvetésen többszáz milliárdos lyuk várható, immár nem arról lesz szó, hogy itt-ott meg kell spórolni néhány százalékot, hanem hogy „milyen feladatokból szálljon ki teljesen az állam. Vagyis bizonyos területeken 100 százalékos lesz az elvonás.”
Orbán azzal került hatalomra, hogy elhitette a Jónéppel: megtartható az állami ellátások teljes rendszere – sőt: mindenki még kap is pluszban. Ő volt a szocializmust remélők utolsó mentsvára és most jóval karcsúbb állam lesz a dolog vége, mint arról a vadneoliberális közgazdászok valaha is álmodni mertek volna! Ez most már meglesz – a kérdés az, hogy miképpen reagálnak ere a zemberek?
A leginkább 2012-ben az országra törő „szűk esztendő(k)nek” van egy igen érdekes aktuálpolitikai következménye is, erről is beszélt Orbán tegnap: még idén ősszel meg kell hozniuk az utalmukat bebetonozó „sarkalatos törvényeket” mert „2012-ben ezt már ilyen mértékben nem lehet elvégezni”. Itt nyilván arra számít, hogy miképpen Gyurcsány kollégának 2007-ben, immár neki sem lesz meg 2012-ben az a bizonyos „spirituális legitimitása” és nem tudná letolni a társadalom éhségtől összeszűkülő torkán ezeket a törvényeket. Addigra ugyanis a leghülyébb magyarnak is világos lesz, hogy Orbán átverte (az üres fejeknek az üres gyomrok és pénztárcák fogják elmagyarázni ezt) – és ha akkor, 2012-ben látná azt a Jónép, hogy a nyilvánvaló hazugságaik és tehetetlenségük ellenére olyan törvényekkel jönnek elő, amelyekkel a maguk leválthatatlanságát biztosítják, akkor…
Nos, akkor az „Orbán takarodj!” nagy valószínűséggel nem állna meg az óhaj szintjén. De most, 2011 őszén még (relatíve) minden csendes lesz: lehet még a Jónépnek görcsösen bízni abban, hogy „valahogy majdcsak megússzuk a szívást”, hogy „nem lesz olyan rossz, mint ahogy sokan mondják” és lehet a Jónépnek ezzel kibújnia egy igazi (értsd: tevékeny, szervezetten cselekvő) ellenzékiség alól.
Nagy kár ez a naivitás, ez a görcsösen akart „hit” Orbánban – mert ha a magyar társadalom még idén úgy döntene, hogy mindent megtesz Orbánék következő ciklusa(i) ellen és „nem legitimálja hallgatásával” a tervezett „sarkalatosakat”, akkor…
Nos, akkor sokkal előbb térhetnénk rá a normális kormányzás útjára. Orbán azt mondta beszédében, hogy „vészhelyzetbe sodródott Magyarország” – pedig az igazság az, hogy ő terelte azt veszélyes útra. Azzal, hogy egy tehetségtelen, de végtelenül hatalom- és haszonéhes társaságot ültetett „kormányként” az ország nyakára, ahelyett, hogy eleve reálpolitizálásra készült volna. Igaz, hogy akkor nem lett volna meg a „több mint 2/3-a”, de ha jobban elgondolkodott volna a hatalom és a hatalmon maradás dolgairól, akkor beláthatta volna, hogy nem is kellett volna az a 2/3. Mert ha reális programmal vezetné az országot, sokkal nagyobb eséllyel választanák újra, mint ha „demokratikus erőszakkal” próbálna hatalmon maradni 2014 után is. (…Persze most ne nyissuk ki azt a vitát, hogy a 8 évnyi ellenzékiség után, amelyet finanszíroztak valakik, vajon megtehette volna-e azt, hogy ne az őt az „elmúltnyócévben” támogató és a Fidesz 2010-et követő „tutihatalmába” befektető gazdasági holdudvar érdekeinek megfelelően kormányozzon, hanem „csak” az ország és a nép érdekei szerint?)
…Mit is mondott még tegnap? Ja, irigykedett egy kicsit a többi visegrádi országra, magyarázgatta, hogy nyugaton is épp „lebontják a jóléti államokat”, meg hogy az ő „nonortodoxiáját” éppen most kanonizálják. (Hogyne – csak pl. éppen az a bankadó nem ez a bankadó!) Megemlítette, hogy más „voltkomcsi” országok egyes politikusai is örömmel einstandolnák a magánnyugdíj-pénzeket. (Hogyne: hiszen mindenütt vannak-lennének a pillanatnyilag könnyebb utakat járni akaró populisták, akik a valódi meló helyett a mások pénzéből akarnak a hatalomban túlélni…) Védegette még egy kicsit a Kína-politikáját is… Nagyjából ennyi volt.
…Igen, Reisman őrnagynak igaza van: nagy gáz az, ha nagydobra verjük a hülyeségünket – ennél már csak az a nagyobb gáz, ha a hülyéknek nagy hatalmat ad(t)unk!
Mi lenne, ha legközelebb megpróbálkoznánk az okosakkal?
2011.08.28. 17:42 Szerző: piefke
Civilpopulizmus
„Ha valaki egyszer becsap, szégyellje magát! – Ha kétszer csap be, szégyelld magad!”
Angol közmondás
„A félművelt teológus: színtiszta eretnek.”
Szalkay Balázs ferences szerzetes - 1438
A politikusok populizmusát jól ismerjük – van rá igény a Jónép soraiban, tehát ki is termelődött. De gondoljuk csak tovább ezt a „van rá igény”-dolgot: ha a Jónép soraiban ott van ez a populizmusigény, akkor a Jónép soraiból kikerülő civilmozgalmakat is megfertőzheti!
És valóban: ha átnézzük a magyarországi politikai célzatú civil mozgalmak programjait, kiáltványait, akkor rendre azt találjuk, hogy azok populistábbak bármely „hivatásos” politikai erőénél. Igazi „népi, kisemberi düh” árad belőlük – és/vagy az ezt a dühöt meglovagolni akaró szándék, amely által az adott mozgalom szervezői-vezetői politikai (és anyagi) tőkét remélnek kovácsolni. (Példa volt erre a Seres Mária-féle Civil Mozgalom.)
Nem árt tisztázni néhány dolgot a civilpolitizálással kapcsolatban, mivel egyre többen gondolnak arra, hogy a magyar politika jövőjét ezek a civil szerveződések fogják megváltoztatni, jobbá tenni.
Mindenek előtt: onnantól kezdve, hogy egy civil szervezet bekapcsolódik a politikába, vagy pláne ha eleve politizálási szándékkal jön létre, már tulajdonképpen nem is lehet „civil”. Civilként lehet kritizálni, de ha valakik aktívan akarnak politizálni, azt már csak rendszeres tevékenységként lehet – és csak megfelelő felkészültség birtokában, a kellő átgondoltsággal érdemes.
„Rendszeres tevékenység”: ez nem csupán azt jelenti, hogy rendszeres időbeosztással végezni valamit, hanem azt is, hogy rendszerként. És ezzel ott is vagyunk a civilpolitizálás legalapvetőbb problémájánál: a dilettantizmusnál.
Gyakran elhangzik, hogy a jó kormányzat feltétele az, hogy a „civilek” a kormányzás minden részletét ellenőrzésük és befolyásuk alatt tartsák… Csakhogy: egy modern állam kormányzása korántsem egyszerű feladat és nem elég hozzá a tisztesség, hanem tudást, áttekintést és rengeteg időt is igényel.
Kik is a „civilek”: olyan emberek, akik főhivatásszerűen nem a politikával, nem a társadalom működésével és az azt meghatározó törvényszerűségek tanulmányozásával foglalkoznak – ebből következően teljes áttekintésük sincs a társadalom irányításához szükséges tudnivalókról és azok összefüggéseiről. Ezek hiányában pedig csakis „katasztrófapolitikát” lehet csinálni.
A „civilek” szerepe, feladata egy jól működő és jól kormányzott társadalomban nem az, hogy „mindenbe beleszóljanak”, hanem az, hogy egészséges emberi ösztöneik, tapasztalataik révén azok kezébe helyezzék a hatalmat, akik azt a társadalom érdekében bölcsen és nagyvonalúan fogják gyakorolni. A „civil kontroll” tehát elsősorban önmagunk kontrolját kell, hogy jelentse, „vágyaink, szükségleteink és lehetőségeink” összehangolásának képességét, hogy megtegyük, amit tenni módunkban áll, de ne tegyünk és ne várjunk el olyasmit, ami hosszú távon csak ellenünk fordulhat. Mások kontrolljához tehát az út önmagunk kontrollálásának képességén át vezet. Ehhez higgadtság, türelem és bizalom szükséges. „Civil kontroll” előtt tehát, ami mások, a hatalmon lévők kontrollálását jelenti, „civil önmagunk” kontrollja kell. Hogyan is várhatnánk el másoktól önkontrollt, ha magunk erre nem vagyunk képesek?
A fentiek ismeretében nézzük át egy újabb civil szerveződés a Civil megmozdulás a Nemzetért (http://5mp.eu/web.php?a=civilmegmozdulas) „Kiáltvány jelenünkért és jövőnkért!” címet viselő programalkotó írását! (Az alábbiakban a Kiáltvány szövegét kiemelten közöljük; a teljes kiáltvány itt: http://5mp.eu/web.php?a=civilmegmozdulas&o=_1LDfIAwwT)
A kiáltvány a „szokásos”, a közelmúltbeli és jelenlegi politikai elitet számon kérő „átokklauzulával” indul (…valami olyasmi ez civiléknél, mint a fáraó sírhelyének örök háborítatlanságát garantálni hivatott, a sírrablóknak szóló átokklauzula):
Ezen kiáltvány megfogalmazói felelősségre vonják a közelmúltban, valamint a jelenleg hatalmon lévő képviselőiket, politikusaikat és Kormányaikat:
• mert Hazánkat végzetesen eladósították;
• mert nemzeti vagyonunkat kiárusították, ezáltal a Nemzetet kifosztották;
• mert a Magyar Állampolgárok alkotmányos jogait nem védelmezték, hanem megfosztották Őket attól!
Továbbá minden Magyar Állampolgár számára egyértelművé kívánjuk tenni, hogy mindenkori kormányaink és politikusaink - hozzá nem értő, felelőtlen magatartásuk következményét - az államadósság túlnyomó részét az ezen államadósságokban vétlen Magyar Állampolgárokra hárítják át!
Nos, „mindenkori politikusaink” annyiban voltak „hozzá nem értők és felelőtlenek”, hogy a Magyarország által felvett hiteleket a lakosság gazdaságban meg nem termelődött, alá nem támasztott jólétének fenntartására és a „koraérett” szociális rendszer finanszírozására használták fel, nem pedig gazdaságfejlesztési programokhoz. A felvett hitelek igazi haszonélvezői éppen hogy a magyar állampolgárok voltak – akár a Kádár-rendszerben, akár (az államilag támogatott lakáshitelekkel) az Orbán-, akár a „jóléti rendszerváltás” idején a Medgyessy-, akár az „Őszöd előtti”, a 2006-os választásokra készülő és emiatt a költségvetést elengedő első Gyurcsány-kormány alatt.
A „végzetes eladósításhoz” is kívánkozik két megjegyzés:
1. A magyar állam eladósodottsága alatta marad az EU-s átlagnak – ennek nagysága tehát önmagában nem katasztrófa és így nem is lehet „bűn”.
2. A baj az, hogy semmi sem garantálja, hogy a közeljövőben lényegesen javulni fog a magyar gazdaság versenyszférájának jövedelemtermelő képessége, hatékonysága és innovatív képessége – emiatt pedig nem fog termelődni elégséges erőforrás ahhoz, hogy a hiteleinket „könnyűszerrel” törleszthessük.
A „nemzeti vagyok kiárusítása” nagyjából Csurka István és a MIÉP ’90-es évek eleji színrelépése óta „téma” populárpolitikai körökben – de azért ne feledjük el azt, hogy a „kiárusított” állami vagyok egy igen tekintélyes hányada „ősszocialista” jellegű, korszerűtlen és nem hatékony vállalatokból állt, amelyek versenyjelzetben úgyis tönkrementek volna, dolgozóik úgyis utcára kerültek volna és amelyeket már a szocializmus idején is csak a fentebb említett államkölcsönök beléjük öntésével volt lehetséges.
A nemzetet abban az értelemben pedig önmaga fosztotta ki, hogy a jónép simán belement abba, hogy viszonylagos jólétét hitelből fedezzék. A nemzet nem szólt a politikusoknak, hogy „Ne költekezzetek ránk hitelből, gondoljátok végig, hová vezet ez a folyamat!”. Hoppá! Csak nem az derül ki, hogy a nemzet kollaborált az ország eladósításában?
A magyar állampolgárok alkotmányos jogait pedig nem maguk az állampolgárok vívták ki – csal elfogadták azt a történelmi véletlent, amely megajándékozta ezekkel őket ’89-’90 táján. Ezek után az sem csoda, hogy nem kezelték őket igazi értékként és nemigen jelentettek-jelenthettek komoly akadályt azoknak, akik (saját céljaik érdekében) most elveszegetik e jogokat. „Könnyen jött-könnyen megy.” – ahogy a szólás tartja…
…De elemezzük tovább a kiáltványt:
Ahhoz hogy szebb és jobb épületek épüljenek, elsősorban jobb (hozzáértőbb, invenciózusabb, kreatívabb) építészek kellenek és nem újabb és újabb ellenőrző hatóságok – ez ne feledjük el! Ha jobb politikát szeretnénk, akkor sem az a módja a dolognak, hogy újabb, civil ellenőrző testületeket hozunk létre. A „civil beleszólást” a politikában választásoknak hívják – ezekkel kell megtanulnunk jól élni! Ez a mechanizmus két évtizede ott volt a kezünkben, az, hogy nem tudtuk, miképpen kell vele felelős állampolgárok módjára élnünk, nem a politikusok bűne és nem is a politika ellenőrzési lehetőségének hiánya okozta.
Magyarországon demokrácia van, ahol a nép hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja! Ebből következik, hogy a nép dönthet az általa választott kormány és képviselői felelősségre vonásáról, amennyiben azok a Nemzet érdekeivel ellentétesen cselekszenek!
Demokráciában a kormány és a képviselők nép általi „felelősségre vonása” azt jelenti, hogy legközelebb nem szavaznak rájuk. Tudom én, hogy Magyarországon sokakban „volna rá igén”, hogy büntetőjogi felelősségre vonással „torolják meg” a politikusokon a saját rossz választásaik és állampolgári naivitásuk következményeit – de ez nem erősítené, hanem éppenséggel szétverné a demokráciát. Demokráciában és demokrataként illik előre mérlegelni és úgy dönteni.
Tiltakozunk alkotmányos jogaink megsértése ellen, melyhez mindenkori kormányaink döntéseikkel hozzájárultak. Tételszerűen ezek a következőek:
• emberi méltóságunk semmibe vétele!
Önmagukat közösségként – „erőként”, hatékony politikai tényezőként – megszervezni nem képes emberek jogait, méltóságát rendre megsértik azok, akik:
· észreveszik az adott nép eme fogyatékosságát
· a magukhoz hasonlókkal képesek egy „maffiát” alkotni, önös érdekeik érvényesítésére, ha kell, a közérdekkel szemben is. (Ld.: Mi a Fidesz? c. korábbi írásunkat - http://progressziv.blog.hu/2011/04/21/mi_a_fidesz)
• tulajdonunkhoz való jogunk megsértése, ebből következően magán- és családi életünk folyamatos veszélyeztetése!
Lásd az előbbi pontban!
• a munkavállalók egészségét, biztonságát veszélyeztető, emberi méltóságuktól megfosztott munkafeltételek megtűrése, ezen jogok biztosításának hiánya!
A jogok megvannak – itt a politikának kevés teendője lenne. Más kérdés, hogy a munkavállalók mennyire lépnek fel kollektíve ezek érvényesítése érdekében és hogy a vállalkozók mennyire látják be, hogy hosszabb távú érdekeik a munkabiztonság megtartását követelik.
• a sajtószabadság védelmének hiánya!
A sajtószabadság a saját, kompetens, a valóság által megalapozott és egymással szerves összefüggést alkotó tények alapján véleménnyel rendelkező, egymással együttműködő polgárokkal kezdődik – hol is vannak ezek Magyarországon tömegesen?:-)
Az ő hiányukban a sajtószabadság csak egy kívülről kapott, de meg nem értett és célszerűen használni sem tudott „ajándék” lehet, amelyet a fentebb már emlegetett „önérdekű maffia” könnyedén elvehet…
Tiltakozunk az állami vagyon elherdálása ellen és követeljük, hogy visszamenőleg vonják felelősségre mindazokat, akik a nemzeti vagyon elleni bűncselekményekben közvetlenül vagy közvetve részt vállaltak; ebből egyéni vagyoni előnyre tettek szert, illetve ebből egyéb, nem Hazánk érdekeit szolgáló köröket elégítettek ki!
Szép, szép – de egyrészt erről fentebb már írtunk, amikor a korábbi állami vagyon fenntarthatatlanságáról volt szó, másrészt pedig: demokratikus jogrendszerben a bűnösséget kétséget kizáróan bizonyítani kell, szóbeszédek, városi legendák és a „Tuggyuk aztat mindnyájan!” nem képezhetik ítéletek alapjait! A demokratikus jogállam nem azonos a népítélettel.
A megtörtént korrupciós esetek alapvető jellemzője, hogy sem tanúk, sem tárgyi bizonyítékok nemigen vannak. Ha valaki lebukott egy ilyen ügyben, akkor az mindig úgy történt, hogy az „ellenpárt”, vagy saját pártbeli ellenlábasai árulkodtak. Most már az a kérdés, hogy akarjuk-e országunk jogbiztonságát egymásra árulkodó gazemberekre alapozni? Szerintem ez igen veszélyes út lenne, még akkor is, ha az így születő néhány ítélet „népszerű” lenne!
Sokkal jobb, ha közös dolgainkat a jövőben úgy intézzük, hogy az efféle „esetek” száma lehetőleg minimalizálódjon. A múlt háborgatása lehet népszerű, „izgi” – egyeseknek még akár „kéjes” is – de okos emberek inkább levonják a tanulságokat és a jövővel foglakoznak…
Tiltakozunk felügyeleti szerveink, hatóságaink passzív magatartása, elfogathatatlanul hanyag tevékenysége ellen, melynek következtében Honfitársaink még kiszolgáltatottabbakká, még elesettebbekké lesznek saját Hazájukban!
Igazi polgárok nem a „felügyeleti szervektől” várják saját „kiszolgáltatottságuk és elesettségük” megszűntét, hanem a saját felkészültségüktől és átgondoltságuktól.
Vegyünk egy konkrét témát – már csak azért is, mert a Kiáltvány fogalmazóit e témában minden valószínűség szerint a devizahitelek ügye motiválta.
Nem az a helyes „technológiai sorrend”, hogy előbb össze-vissza, tudatlanul és /vagy naivul beleugrunk egy hitelkonstrukcióba, aztán ha keményebb idők és feltételek jönnek, akkor a bankfelügyelettől és a kormánytól várunk segítséget. Okos polgár előbb tanulmányozza a kérdést:
· mit jelentenek az egyes fogalmak, pl. az „árfolyam-kockázat”?
· ha ilyen van a szerződésben, akkor mi a jellemző átlagárfolyam, mondjuk legalább a futamidő hosszával visszafelé számolva az időben?
· mekkora lakásra van ténylegesen szükségem?
· van-e vészforgatókönyvem arra az esetre, ha megugranak a kamatterhek?
Stb, stb, stb…
Aztán: okos polgárok olyan kormányokat választanak, amelyek ésszerűen szabályozzák a banki szektort – és ha azt tapasztalják, hogy a banki szektor eredményessége az Európai Unió átlagához képest folyamatosan, hosszú éveken át kiugróan magas, akkor lépnek ez ügyben és nem kötnek pártfinanszírozási alkukat egyes pénzintézetekkel és bankárokkal (Postabank, K&H, Csányi, stb…). (Mellesleg: kíváncsi vagyok arra, hogy vajon hány mai „devizahitel-károsult” gondolt arra, hogy a magyar bankok „jövedelmezősége” a legmagasabb az EU-ban és hogy ki is fizeti meg a sor végén ezt?)
Mindenkori kormányaink a Nép és a Munkavállalók megkérdezése nélkül, a velük történő egyeztetés és jóváhagyásuk nélkül - az Őket érintő kérdésekben - döntéseket ne hozzanak!
Már bocsánat, de parlamentáris demokráciában a kormány és a parlament nem kér eseti jóváhagyást az egyes döntéseihez – ez nem Appenzell kanton, ahol a főtéren összegyűlt polgárok ujjuk feltartásával szavazzák meg az egyes ügyeket.
Az egyes érintett csoportokkal nyilván már csupán célszerűségi okokból is konzultál egy felelős és okos kormány – ám éppen az érdekek és csoportok sokfélesége miatt a döntéseket ő maga hozza meg. …Vagy ha (például) a szakszervezetek nem mennek bele egy mérsékeltebb béralkuba, akkor a kormánynak – „jóváhagyás” híján - kötelesség lenne hitelből finanszírozni a bérkövetelések teljesítését?
Azért tartunk kormányt, parlamentet és politikusokat, hogy azok végezzék az ország vezetését – a polgárok feladata nem az „ügyenkénti” jóváhagyás, hanem az, hogy átgondoltan válasszanak felkészült politikusokat a parlamentbe. Ez persze nehezebb, mint a „rossz vezetők” miatti hőbörgés…
Mindenkori kormányaink védjék meg családjainkat, otthonainkat, gyermekeink jövőjét az alábbiakban felsorolt, jelenleg élet- és Nemzetellenesen működő intézményektől:
• Mindenkori kormányaink védjenek meg az eddigi kormányok által megalkotott/elfogadott rossz jogszabályok keretei közt működő pénzintézetektől!
Ok. – és mit tettek meg az állampolgárok, jó előre, „családjaik, otthonaik, gyerekeik jövőjének védelme” érdekében?
A pénzintézeti törvény jó – a pénzintézetet működését nem ezek terelik „rossz irányba”. A bankok azért viselkedhetnek „hatóságként”, mert az ügyfeleknek ez a természetes: ők nem igazi polgárok, hanem bármilyen intézménnyel szemben „alattvalóknak” érzik magukat. Alattvalónak, aki egyfelől „úgyse tehet semmit”, másfelől viszont épp emiatt „nem is felelős semmiért”. Alattvalóból úgy lehet polgárrá avanzsálni, hogy tisztába kerülünk a jogokkal, a kötelezettségek súlyával és átgondoljuk a lépéseinket.
A bankok nem „nemzetellenesek”: a piacgazdaság alapvető szabálya, hogy elvárja a felektől a kellő kompetenciákat. Ha a bankszféra azt tapasztalta volna 2003 és 2008 között, hogy felkészült ügyfelekkel van dolga a devizahitelek kapcsán (lám, már megint ennél a témánál vagyunk – mert tudjuk jól, mi fáj „aktuálisan” a bankoknál a civileknek!), akkor nem is élhettek volna vissza „monopolhelyzetükkel”... - de nem akarok itt most „A kapitalizmus és a piaci önszabályozás alapjai” tanórát tartani…:-)
• Felügyeleti hatóságaink határozottan lépjenek fel a Magyar Állampolgárok védelmének érdekében!
Erről már volt szó a „felügyeleti szerveink”-témánál, nem ismételnénk önmaguknak!
• Magyarország területén minden vállalkozás ugyan olyan mértékű támogatásban részesüljön! Szűnjön meg a finanszírozás/támogatás megkülönböztetése a multinacionális cégek javára a hazai kkv szektorral szemben! Sőt, a hazai érdekek elsőbbséget élvezzenek az idegen érdeknél!
Húha, wazze..!
Mindenek előtt szögezzük le: tőkés termelési viszonyok mellet nem természetes állapota a gazdaságnak, ha a vállalkozások állami támogatásokat kapnak rendszeresen. A természetes állapot éppen fordított: a versenyszféra vállalkozásaiban megtermelt nyereség egy részéből tartja fenn az állam magát és a közösségi szolgáltatásokat.
Az állam (még a Zállam is) csak a versenyszférából származó pénzt tudja újra- és visszaosztani, de a versenyszférától független pénzügyi forrásokkal nem rendelkezik. (Az „állami vállalatok” jellemzően nem nyereségorientáltak és éppen ezért gyakorlatilag nem is termelnek számba vehető nyereséget.) ha mármost e pénzügyi források egy részét arra szánja az állam, hogy abból magáncégeket támogasson, akkor ezt kizárólag úgy szabad megtennie, hogy csak perspektivikusan komoly nyereséget termelő, magas munkakultúrájú vállalkozásokat segít (mint pl. a Magyarországra települő Audi-és Mercedes-szerű multik). De az, hogy tudatlan vállalkozók szervezetlen cégeinek kutyának se kellő „termékeit” szponzorálja, zsákutca. Ezt az utat jártuk már: úgy hívták, hogy „államszocializmus”. Ennek „eredménye” az eladósodás, továbbá a munkakultúra lezüllése lett… Kösz’, de nem!
Az állam vállalkozásfejlesztő szerepéről már írtunk a Progresszív Blogon; nem ismételjük el az ott leírtakat, csupán belinkeljük az egyik ilyen posztunkat: Legújabb Sztálinvárosunk - http://progressziv.blog.hu/2011/08/17/legujabb_sztalinvarosunk, de itt is található ezzel kapcsolatban olvasnivaló: Polgári konditerem - http://progressziv.blog.hu/2011/08/23/polgari_konditerem
A parlamenti választások kampányának idejében elhangzó választási ígéretek kötelezően megvalósítandó cél kell, hogy legyen! Ezen ígéretek nem teljesítése, illetve nem teljesülése esetén a regnáló kormány illegitimmé kell, hogy váljon. Ennek következményeként előrehozott választásokat kelljen tartani!
Bocsánat, de erre a pontra nem tudok komolyan reagálni… Legfeljebb azt mondhatom, hogy dolgozik a kiáltvány íróiban tovább élő gyermek és ha majd igazi polgárokká cseperednek, akkor rájönnek, hogy a politikát nem „törvénnyel” kell realitásra kötelezni, hanem a nem reális programmal házaló pártok választópolgárok általi szelektálásával…
Annyit azért komolyan is megjegyezhetünk, hogy még ideális pártok és politikai morál esetében is előfordulhatnak a kormányzás során meg nem valósítható elképzelések, ígéretek – ha pl. egy nyitott gazdasággal rendelkező kis országot elér a világválság… Ezért pedig nyilván nem az adott politikust, kormányt kell felelősség tenni és a baj közepén meneszteni!
…Végezetül: Posztunk elején két idézet is olvasható – mindkettőnek komoly mondanivalója van a civilekhez.
Az első azt üzeni, hogy nem másoké a felelősség, ha ugyanúgy (és sokszor ugyanazoktól) hagytuk –hagyjuk magunkat becsapni, hanem a miért, mivel nem gondolkodtunk el a dolgainkon. Ne a múlt és a jelen politikusainak felelősségre vonásáról szőjenek tehát ábrándokat – a múlt ugyanis elmúlt. Akármit teszünk a jövőben, a múlt kárait nem tehetjük semmissé. Foglalkozzunk a jövővel, mert egyszerre a múltat „újraélni” és jobb jövőre felkészülni túl nagy teher lenne. Akármelyik múltbeli politikusunk feje kerül a pellengérre, attól a svájcifrank-hitel aktuális törlesztőrészletei nem csökkenek.
A másik idézet pedig arra figyelmeztet, hogy ha felkészületlenül ugrunk be a politika porondjára, akkor nem lehetünk sikeresek. Ha nem értjük meg és nem látjuk át azt, amit egy XXI. századi modern ország és annak irányítása jelent, akkor hiába vagyunk „jószándékú amatőrök”, csak kártékony sarlatánként végezhetjük – és akkor a következő „civilhullám” majd a mi fejeinket fogja követelni!
2011.08.27. 15:48 Szerző: Đđ
Hoffmann, a tálib
„Mulier taceat in ecclesia!” – „Az asszony hallgasson a gyülekezetben!”
Szent Pál – I. Kor. 14.34
Hiába a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a neki extraként jutatott 10 milliárd és a Q7-esek, mégsem tudták megakadályozni, hogy a tálibok elfoglalják a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkárságát. Hogyan is tudhatták volna, amikor kulcspozícióban lévő kollaboránsok segítették őket: maga Orbán Viktor miniszterelnök, illetve a miniszterelnök-helyettesi pozíciót betöltő főtálib: Semjén Zsolt.
Sokan meghökkennek most Tisztelt Olvasóink közül. Hogy lehetne a mélyen katolikus Semjén és posztunk főhőse, Hoffmann Rózsa tálib? Ám az ellentmondás csupán látszólagos, mivel csupán néhány felszínes hittétel a különbség, de sem a személyiség, sem a célok nemigen különböznek.
Itt is-ott is az folyik, hogy egy, a társadalom túlnyomó többségének nézeteihez képest szélsőségesen vallásos, „küldetéstudattal eltelt” társaság akarja az egész társadalomra kényszeríteni a mai világgal, annak szükségleteivel és tudásával köszönőviszonyban sem lévő tanait. A gyakorlat szempontjából szinte mindegy, hogy milyen eszközökkel távolítják el a XXI. századtól a saját országukat: a fundamentalista, vahhábita iszlámmal, vagy a konzervatív kereszténységgel, kötelező csadorral és sarijával, vagy az állami oktatás „egyházi tulajdonba való átjátszásával” és (rosszul értelmezett) „poroszos” oktatási elvek kötelezővé tételével.
Az sem véletlen, hogy a Nagy Kormányalakítási Alku során „a mi tálibjaink” éppen az oktatást kérték – nem tudom, tudják-e Olvasóink, mit is jelent a „tálib”? Igen, a szó jelentése „tanítvány”, diák”. Réges-régi találmány, hogy azé lesz a jövő, aki megszerzi az ifjúságot, az ifjúság nevelése feletti befolyást.
Mindig tragikus, ha egy szűk és szélsőséges csoport akkora hatalmat és annyi eszközt kap, hogy a társadalom életére ezzel lényeges és tartós hatást gyakorolhatnak. Mert őket sosem a társadalom valós igényei motiválják, hanem a saját fejükben élő világ. Nem az a céljuk, hogy az iskolákból kikerülő fiatalok minél jobban képesek legyenek megfelelni a világ és a jövő elvárásainak – ők azt akarják, hogy az ő világképüknek feleljenek meg. Az ilyen alakok a saját isteneik oltárán a népük jövőjét áldozzák fel…
Már az előző poszt is a politikába behatoló „szubjektív világlátással” foglalkozott (Pszichopolitika - http://progressziv.blog.hu/2011/08/26/pszichopolitika), a tálibok és a Hoffmannok ennek szélsőséges esetei. Hogy mennyire ez van Rózsánkkal is, megmutatta az általa vezetett államtitkárságról kikerült „munkaanyag” is, a „túl könnyű” angol nyelvről és az újlatin nyelvek előtérbe állításáról. Hoffmann Rózsa frankomán – tiszta szerencse, hogy annak idején nem az indián kultúra mellett kötelezte el magát, mert akkor tanulhatnánk dakotául…
…Legalább eligazodnának a gyerekek az új orbáni világban!
2011.08.26. 23:45 Szerző: piefke
Pszichopolitika
Bolond is lennék normálisnak lenni,
Normális ember nem tud inni-enni, tudod magadról,
Nem alszik hétszám, zabálja a gond,
Bolond is lennék, ha nem lennék bolond.
Hofi Géza: Hofélia
„Ha Švejk később megemlékezett a bolondokházában folyó életről, mindig a legnagyobb elismerés hangján szólt róla: - Igazán nem tudom, miért olyan dühösek a bolondok, hogy ott tartják őket… Olyan szabadság van ott, amilyenről még a szocialisták se álmodtak soha… Ott mindenki azt mondhatta, amit akart, és ami éppen a nyelvére jött neki, akárcsak a parlamentben.”
Jaroslav Hasek: Švejk
Ezt a posztot egy mai beszélgetés ihlette: egy ismerősöm kérdezgette, hogy „mi lenne A Megoldás” Magyarország problémáira?”. Válaszoltam neki, legjobb tudásom szerint, ám úgy érzem, el kell mondanunk és ki kell mondanunk bizonyos tényeket, a magyar politikai kínálattal és a politikai élet szereplőivel kapcsolatban. Olyan tényeket, amelyek túlmutatnak a hagyományos politikaértelmezés és –magyarázatok határain.
Kezdjük a „szélsőségesekkel” és a poszt végére jussunk el oda, hogy „akkor mi is a megoldás?”…
Sokan politikai jelenségekként kezelik a szélső-szélsőjobb megnyilvánulásait és politikai szereplőkként annak emblematikus figuráit. Elképzeléseiket, tetteiket és (ha van nekik) programjukat úgy vizsgálják, úgy értékelik, mint közéleti, társadalmi aktivitást. Számos politológiai tanulmány íródott már róluk…
Ez olyan, mintha távolságot súlymérések akarna valaki meghatározni: rossz eszközt és hibás viszonylatrendszert használ.
Ezek a jelenségek ugyanis nem a valóságban játszódnak le, azok az „összefüggések”, amelyek a szereplők politikai tetteit vezérlik, nem valóságosak. Nem arról van szó, hogy a létező valóság alapján alakítanának ki ilyen vagy olyan véleményt, hanem arról hogy a fejükben saját valóság létezik és működik.
Ezek az emberek igazából nem kíváncsiak a valóságra. Számukra a valóság nagyjából egyenlő a sikertelenséggel. Ők legyőzni szeretnék a valóságot, ezáltal szabadulva meg a sikertelenségtől. Ezért van az, hogy a világban soha, sehol még szélsőséges programmal nem sikerült a létezőnél jobb valóságot teremteni – vagy ha rövid időre hozott is részsikereket ez a fajta politika, „valóság-meghaladás”, annak később sokkal nagyobb ára lett, mint amennyi időleges előnyt hozott.
Ha van olyan ismerősünk, aki különféle összeesküvés-elméletekkel traktálja a környezetét, akkor azt mindenki bolondnak szokta tartani. Érdekes módon, hogyha ezeket a fantazmagóriákat „politikaként” tálalják, akkor máris hajlamosak vagyunk elfogadni és akként is kezelni. Esetleg vitatkozunk vele, de nem mondjuk azt, hogy „Figyelj, szedd a gyógyszered és járj szorgalmasan a pszichiáteredhez!” – pedig valójában ezt kellene tennünk, ekként kellene kezelnünk ezeket az alakokat és ezeket az elméleteket, ideológiákat, nézeteket.
De mi alapján fogalmazok meg ilyen sarkos véleményt, hogyan veszem a bátorságot ahhoz, hogy a politikából a pszichiátriára irányítsam az ilyen alakokat? Miért nevezem „bolondnak” őket és miért mondom ez alapján, hogy az ő tevékenységüket nem a politika nézőpontjából kell értékelni?
Bolond az, akinek nem csak saját véleménye van, hanem „saját tényei” is. A társadalommal és benne a politikával foglalkozók közül sajnálatosan kevesen vannak olyan ok, akik otthon vannak az emberi személyiség működésével (és annak közösségalkotásra gyakorolt igen-igen komoly hatásaival) foglalkozó tudományokban: a humánetológiában, a pszichiátriában. Enélkül politikával, társadalommal foglalkozni pedig olyan, mintha házat akarnánk tervezni-építeni anélkül, hogy ismernénk az építőanyagokat… „Ha csak kalapácsod van, akkor mindent szögnek nézel.”-tartja a mondás. Ha nem ismered az emberi lélek működését (és annak zavarait), akkor „politikának nézel” sima pszichés zavarokat. Téveszmés gondolkodás, üldözési mánia, szocializációs zavarok, megtört pszichoszociális fejlődés… Ezeknek mind-mind megtaláljuk a nyomait abban, ahogy a szélső-szélsőjobb figurái viselkednek a „társadalmi térben”. Félelmek és kisebbrendűség által kiváltott agresszió, a környező világ meg nem értéséből fakadó pánikreakciók, önnön alkalmasságukkal, „értékükkel” kapcsolatos kételyek sarkallta uralomvágyak: ezek mind ott vannak, szépen, sorba rendeződve, díszkivilágításban. Így, ennek következtében keletkeznek azok a bizonyos „saját tények”…
Soha de soha nem fogjuk a helyükre tenni tudni ezeket az alakokat és ezeket a „mozgalmakat”, ha nem értjük meg, hogy mi működik bennük és mi hozza ilyen állapotba az emberi gondolkodást és viselkedést. A jogban alapelv, hogy mindent a szerint kell kezelni, ami az adott dolog valójában és nem aszerint, aminek (esetleg) azt elnevezték. Ezt tervezi (remélhetőleg) kimondani az Alkotmánybíróság is a nyugdíjjárulékkal és az érte járó állami nyugellátással kapcsolatban: ha valaki fizet az állami nyugdíjalapba, akkor hiába nevezte el azt az e téren igen-igen kreatív Orbán-kormány a munkáltatói nyugdíjjárulékot nyugdíj-hozzájárulásra, attól az még maradt az, ami valójában… És hiába nevezzük (mondjuk) Budaházy, vagy Vona Gábor tevékenységét „politizálásnak”, az még attól nem válik valójában is azzá.
Utaltunk már ezen a blogon arra, hogy a társadalom- és azon belül politikatudományokra igen jó hatással lenne, ha alkalmaznánk azokban a természettudománynak az emberi viselkedés területén elért eredményeit. Ha ezzel a megközelítéssel értelmeznénk a „radikális” nézeteket és képviselőiket, sokkal közelebb kerülnénk az igazsághoz.
Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az ember közösségalkotó lény, a közösségalkotás és a közösséghez igazodás ősi és alapvető ösztönként él bennünk. És ebből következően léteznek „közösségi pszichózisok” és „közösségi traumák is”: nem csak a saját életünk és egyedfejlődésünk lehet „zavart”, nem csak ennek következtében, „egyénileg” válhatunk pszichésen zavartakká, hanem az is zavart pszichés működést válthat ki, ha azt a közösséget éri „sokk”, amelyhez tartozónak érezzük magunkat. A „nemzeti radikalizmusnak” is vannak efféle okai, alapjai…
Ráadásul külön gáz az ügyben, hogy akinek a fejében kialakultak és „rögzültek” bizonyos tévképzetek, az ezt nem is érzékeli: ő egy „szubjektív valóságban” él – mint Matolcsy az „alternatív közgazdaságtan” világában. Ha valakiben az áll össze, hogy az UFO-k embereket rabolnak és kísérleteznek rajtuk, akkor számára „ez a valóság”, ha valakiben az, hogy judeobolsevista-szabadkőműves világ-összeesküvés áldozatai vagyunk, akkor az ez elleni „harc” számára ugyanolyan szükségszerűség lesz, mint az, hogy naponta egyen. Mármost, miért ne mondanánk a második csoporthoz tartozókat ugyanúgy tévképzetektől szenvedőknek, mint az első társaság tagjait?
A tévképzetek azért veszélyesek, mert akikben ezek élnek, azok ennek alapján rendezik be az életüket – és a társadalmukat is –nem pedig a valóság talaján, márpedig valódi, tartós sikert csak a valóságban lehet elérni, akár egyénileg, akár közösségként. Minél inkább politikai tényezőkként kezeljük ezeket a mentális zavarokat, annál távolabbra kerül Magyarország a siker lehetőségétől.
Ma Magyarországot (a korábbi Magyar Köztársaságot) egy olyan politikai elit irányítja, amelynek tevékenységéből, egyéni és „testületi” megnyilvánulásaiból arra következtethetünk, hogy egy „szubjektív valóságban” élnek – és ebből következően mi sem természetesebb számukra, mint hogy a tőlük függetlenül létező világ és a saját belső világuk közötti ellentmondás komoly pszichés feszültségeket kelt bennünk. Ezt a feszültséget a hatalom birtokában úgy próbálják meg feloldani, hogy a külvilágot magukhoz akarják alakítani. Tudják, hogy ha a külvilág berendezése olyan maradna, amilyen akkor volt, amikor hatalomra kerültek, akkor ez a saját hatalmukat megtarthatatlanná tenné. És mivel az ő pszichózisuk alapkérdése a „Ki vagyok én?”, a „Fent vagyok vagy lent?”, az „Úr vagyok, vagy senki?”, ezért számukra lelki létkérdés a hatalom, mert úgy vélik, annak birtokában kaphatnak „jó válaszokat” ezekre az alapkérdéseikre. Ezért kell Orbánnak a Nándorfehérvári-terem, ezért mondta Lázár, hogy „Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér.” Ezért akar az ország első oligarchája lenni Csányi "OTP" Sándor, ezért akarta őt „Gyurcsány élete árán” is legyőzni Kocsis István és ezért akarja Demján "Trigránit" Sándor, hogy „mindent ő építhessen”… Igen: egy „sérült lelkű” politikai és gazdasági elit telepedett az országra – ennek összes szükségszerű következményeivel együtt!
Ezért szövetkeztek a hatalomért, ezért kell nekik az új „alaptörvény” és találnak ki nekik „praktikus” sarkalatos törvényeket. (Megjegyzés: Ha már 2006-ban is az a jogszabályi környezet - új alaptörvény, a tervezett, illetve már meghozott 2/3-os törvények - létezett volna, amelyet a jelenlegi kormány alakított-alakít ki, akkor a Fidesz 2010-ben nem szerezhette volna meg a hatalmat. Nem tudta volna hatékonyan átvenni a politika – a „közbeszéd” – tematizálását, nem lettek volna ehhez meg azok az alkotmányos eszközei – pl. népszavazósdi -, amelyekkel lebéníthatta a Gyurcsány-kormányt…)
…És akik mostanában jelentkeznek? Akik az alternatív magyar politika aktoraiként kezdenek bemutatkozni? Hát, nem tudom… Győzzenek meg, hogy „ők nem ilyenek”!
Amint látjuk, a magyar politika igen tekintélyes része valójában nem is politika. A valóságot csupán önigazolásként felhasználni akaró szereplőkkel nem sok esélyünk van arra, hogy itt valóságos és hatékony politika legyen, valódi közösségi sikerekkel. Ehhez új szereplőket kell a politika porondjára invitálnunk: olyanokat, akiknél „nem róluk szól a történet”, akik nem valami lelki nyavalyájukat akarják a felettünk való uralkodással kikúrálni.
…Kedves Olvasóm, te ismersz ilyen alkalmas embereket? Lécci már ajánlani!:-)
2011.08.25. 20:23 Szerző: Đđ
Szalondemokraták
„…Én? Csatában? Egy csata undorító.
De dombjainkról át-átintegetve
Meglátjuk, hogy kit szeret jobban a
Ringyó szerencse…”
(Dürrenmatt: János király)
Jelen írásunkat tisztelettel ajánljuk Bauer Tamás, Gyurcsány Ferenc, Schiffer András, Vitányi Iván és valamennyi hívük, elvbarátjuk, famulusuk, stb., továbbá a magyar demokrácia felvirágzását a felsoroltak bármelyikétől várók figyelmébe!
A poszt címe Szalondemokraták - de kaphatta volna az írás az „Impotens demokraták” címet is.
Mit tudnak demokratáink? Hát okos elemzéseket közölni a balliberális sajtóban. Kulturáltan, higgadtan beszélni múlt(juk)ról, jelenről és a Fidesz miatti rettenetes jövőről az ATV-n és a Klubrádióban. Szép beszédeket tartani a saját közegükben, saját híveik előtt.
…Tudnak aztán egymásnak esni is: direktben, perekkel, feljelentésesdivel és sunyiban, odamondogatással is. Tudják akarni a hatalmat egymás táborai felett…
De nem tudnak programot alkotni – együttesen pláne nem. Nem tudnak ezzel az el sem készített programmal a nép elé állni, valós politikai alternatívaként. És legfőképpen: nem merik kimondani, hogy ez az egész Fidesz hatalom érvénytelen, éspedig épp a demokratikus alapelvekre való tekintettel. (Részletesen ld.: „Forradalom”? – nem Puccs! c. korábbi posztunkban - http://progressziv.blog.hu/2011/07/31/forradalom_nem_puccs)
Tudják kínos aggályossággal mérlegelni, hogy „mennyire antidemokrata” a Fidesz-kormány. 69%-osan? 75%-osan? 81%-osan? De azt nem látják, hogy mindegy, mert úgyis „több mint 2/3-dal” – azzal meg ugye bármit meg lehet tenni és meg is tesznek bármit! Aki pedig bármit megtesz a saját érdekében, az ugyan hogy lehetne más, mint nemdemokrata?
Ezt tudják, illetve ezt nem tudják demokratáink…
Kifelé ebből az erőtlenségük, a fantáziátlanságuk, az ötlettelenségük, a bátortalanságuk és az összefogás-képtelenségük látszik – ez pedig eleve lehetetlenné teszi, hogy „vonzóak” lehessenek mindazoknak, akik amúgy nem akarják Orbán hatalmát, akik valami annál sokkal európaiabbat akarnak.
Igazi magyaros demokraták!
Ezek az alakok egyszerűen nem érzik jól magukat, ha tenni, szervezni kell valamit – no, nem egy tüntetést, vagy egy aláírás-kampányt, hanem valami olyasmit, ami tényleges, gyakorlati erőt jelent.
…Vannak aztán kifejezetten „szobanövény-típusok” is közöttük: ők a kedvenceim! Ők általában „bázisdemokraták” – lefordítom ezt a kifejezést magyarra: „kerülöm a döntéseimért viselt felelősséget”. Szigorúan ragaszkodnak elveikhez – de képtelenek azokat a valóságos életben alkalmazni, netán adaptálni. Doktriner, keményvonalas demokraták, akik bármikor készek feláldozni a győzelmet, a sikert az elvszerűség oltárán. (Nem mellesleg: a doktriner, „keményvonalas” ember legbelül mindig magabizonytalan szokott lenni – ezért is ragaszkodik görcsösen, fogódzóként az „elvekhez”… És ezért is „bázisdemokrata”, az előbb meghatározott értelemben.)
…Tulajdonképpen szimpatikus ez a hozzáállás, elvégre a demokrácia működtetése nem háború – de a megteremtése nagyon is az! És most (újra) demokráciát kell (majd, valakiknek) teremteni Magyarországon.
Köztudott stratégiai tény, hogy minél később lépünk akcióba, minél később szervezzük meg a saját ütőképes seregünket, minél jobban félünk a harctól, annál nagyobb lehetőségei lesznek az ellenfélnek és annál nagyobb erőket és áldozatokat fog majd követelni a legyőzése. Szólamokban a magyar demokraták már rég agyonverték Orbánt, de tenni gyakorlatilag semmi hatékonyt nem tettek még ellene. Ez azért is baj, mert a tehetetlenségük lassacskán szétterjeszti a „Nem tehetünk semmit!” érzését – ezzel pedig éppen a Fideszt segítik a hatalmon maradásban.
Vannak nekibuzdulások – aztán semmi, megfeneklik az egész. Nincsenek végiggondolt pályák. Pedig a politika és a politikai hatalom megszerzése nem „happening”, hanem „nagyüzemi termelés”.
Lehet, hogy vannak a magukat „igazi demokratáknak” érzők körében olyanok, akiknek a „demokrácia” nagyjából egyenlő a romkocsmákkal, kiegészítve néhány „trendi” („trendy”?) importfilozófia magukévá tételével és azzal, hogy „Lehessen má’ füvezni!” – de ez édeskevés. Az igazi, működő demokrácia: szervezés, tervezés, folyamatokban gondolkodás, a legalkalmasabb vezetők kiválasztása, valóságérzék, kitartás és szorgalom. Létező ilyen-olyan demokratáink egyike sem ezt a fajta demokrácia-ideált képviseli.
Ha egy politikai erő „néhányszázalékos”, akkor ott baj van mind az adott erő „filozófiájával”, mint pedig a vezetőivel. Nem igaz az, hogy „Nekünk igazunk van, csak a választó hülye!” A választónak ugyanis vannak ösztönei és megérzi, ha valaki „maga sem tudja…” –és akkor messze elkerüli! Ahogy a kutya kiszagolja a félő embert, úgy szagolja ki a választó is a magabizonytalan és felkészületlen politikust…
Ma Magyarországon a tehetségtelenek önzése és a rájuk épült hatalom az igazi ellenség (ld. Mi a Fidesz? c. posztunkat - http://progressziv.blog.hu/2011/04/21/mi_a_fidesz). A ma „bizonytalan”, a „nem tudja”-szavazók egy olyan erőre várnak, amelyik tűzön-vízen-„sarkalatos törvényeken” keresztül is megvalósítja a tehetséges, szakszerű és ésszerű kormányzást – és amely vállalja és képes is megnyerni a jelenlegi kormányerőkkel és támogatóikkal megvívandó harcot.
…De a harc nem az introvertált, elméleti szalonértelmiség világa – őket tisztelettel megkérjük: legyenek szívesek vagy helyzetnek megfelelően cselekedni, vagy elkussolni!
2011.08.23. 16:56 Szerző: Đđ
Polgári konditerem
Itt az ideje, hogy kimondjuk: Magyarország problémái egy választási cikluson belül megoldhatatlanok. Mindenki, aki mást állít, hazudik, vagy ostoba. A Fidesz a 2010-es választások előtt azt sejttette a magyar társadalommal, hogy ő bizony tud csodát tenni – látjuk, mit tettek-tesznek csoda helyett.
Magyarország problémáit elsősorban nem a „világválság” okozza – megvoltak azok már 2007-’8 előtt is, csak akkor még volt olcsó hitel a világpiacon, amivel szépségtapaszt lehetett finanszírozni a kelésre. Most, hogy magunkra vagyunk utalva, immár nem takargatható a probléma: Magyarország problémái a magyar társadalom milyenségében gyökereznek. Hűbéri fejjel éltünk köztársaságban, alattvalói mentalitással akartunk demokráciát üzemeltetni. És ha ez van, akkor mindig lesznek jelentkezők, akik felismerik a rést és elkezdik kiépíteni az abszolút hatalmat. Gyenge népek fölé automatikusan hoz a történelem erős(ködő) diktátorokat. Ez ment Rómában, amikor felhígult a polgárok elkötelezettsége a köztársasághoz. Ez lett a nagy szocialista-kommunista kísérlet vége a Szovjetunióban, ahol a tehetetlen muzsikokra ült cárként a szovjethatalom. Ez van a dél-amerikai „felszabadított népeknél” is, egy „ibériaisággal” megfejelt indián+rabszolga kombótársadalom kap rendre akár Pinocheteket, akár Chávezeket… A köztársaság üzemeltetése és fenntartása nagy terheket jelent: arra csak erős polgári öntudattal bíró népek képesek.
Magyarország történelmében a polgári öntudat még a legjobb korszakainkban is csupán a társadalom néhány százalékára terjedt ki: a többi vagy szűkölködő paraszt/zsellér, vagy „úr” volt – de semmiképp sem önállóan döntő és felelős polgár. Ráadásul ez a néhány százalék is jelentős részben „nemzetidegen elem” volt (német, zsidó, esetleg szerb), akik időről időre meg is kapták a maguk kirekesztés-adagjait. Ahelyett, hogy hagytuk volna, hogy tőlük a polgáriság szépen bediffundáljon a „fajmagyar régiókba” is, gyakorlott öngyilkosok módjára elhatárolódtunk tőlük…
Ha továbbra is megmaradunk a polgáriatlanságban, akkor ez egy örökké szegény, mindig szerencsétlen és folyamatosan háborgó, de cselekvésképtelen nép maradunk. Magyarok, akarjátok ezt?
…Ha pedig nem akarjátok, akkor itt az ideje, hogy elkezdjetek előkészteni egy olyan kormányt, amely polgáriasítja a magyar mentalitást – kezdve saját magán és folytatva a vállalkozókon. Igen: a vállalkozókon, mert ugye az „állami” a függést, a hűbériséget (és a kiszolgáltatottsághoz való hozzászokást) erősíti, a „magán” meg önállóságot és előrelátást követel. Nem képzelhető komolyan, hogy megerősödik úgy a polgári felfogás, ha közben az állam (mint most is), igyekszik hatalmi-gazdasági konglomerátumot építeni a társadalom fölé.
Aki új, polgári és demokratikus Magyar Köztársaságot akar annak a vállalkozásra való alkalmasság fejlesztésének politikáját kell meghirdetnie! Nem a vállalkozásoknak pénzt osztogató államra-kormányra van tehát szükségünk – ezzel az erővel akár „direktben” is csinálhatnánk államkapitalizmust, vagy államszocializmust (egyre megy, egyik sem működik!). Ahhoz, hogy érdemes legyen pénzeket osztani, előbb a pénzeket okosan, célszerűen, hatékonyan felhasználni képes vállalkozókra van szükségünk. Ha a mai állapotú „átlagvállalkozót” pénzeli az állam, akkor ez a kiadott pénz elfolyik. Képessé kell tenni a vállalkozói szférát a komplex folyamatokban való gondolkodásra – és itt nem csupán termelési folyamatra kell gondolnunk, hanem kutatás-fejlesztési, piacépítési és értékesítési folyamatokra is! Ha csak „a folyamat közepére” koncentrál egy vállalkozó, akkor a siker teljességében rajta kívül álló, véletlen folyamatokon fog múlni.
Látjuk: a feladat alapvetően „nevelési-oktatási jellegű”: meg kell kísérelnünk mesterségesen pótolni azt, amit a társadalmi közeg nem adott-adhatott meg.
…Itt az ideje, hogy „polgári konditerembe” írassuk be vállalkozóinkat - ez lesz a következő kormány alapvető feladata!
2011.08.18. 15:27 Szerző: Đđ
Receptek, közkívánatra
Ma az egyik törzskommentezőnk „kész recepteket” kért tőlünk Magyarország felvirágoztatására. Ugyan mi inkább hiszünk az „életmód-tanácsadásban”, mint a gyógyszerfelírásban, azonban be kell látnunk, hogy vannak olyan jellegű betegségek, ahol a beteg további kezelhetősége érdekében a terápia első eleme a gyógyszer kell, hogy legyen. Jellemzően ez a mentális betegségek esetében van így – és azt ugye már jóval korábban meg kellett állapítanunk, hogy országunk és társadalmunk „mentalitás- és pánikbeteg”… Jöjjön hát a receptírás – meglátjuk, lesz-e hajlandóság a gyógyszerek beszedésére?
Előre szólunk: a javasolt szerek keserűek, büdösek (mint a munka…) és jellemzősen súlyosan sértik a magyar nemzeti büszkeséget! Továbbá: legtöbbjük nem alkalmazott a jelenlegi hazai „politikai gyógyászatban”.
Tehát…
1.
Abból kell kiindulnunk, hogy az elmúlt két, „szabadlábon töltött” évtized nem igazolta azt, hogy akár a magyar nép, akár a belőle eddig kikerült politikai elit képes lenne saját sorsát célszerűen, súlyos szubjektivitásoktól többé-kevésbé mentesen és hatékonyan kézbe tartani. Ezért – jobb jövője érdekében – bizonyos „idegen attraktorokat” kell működésbe állítanunk.
Mivel a rendszerváltás óta működő és eddig létrejött politikai pártokról bebizonyosodott, hogy mind e pártok, mind vezetőik alkalmatlanok egy modern, XXI. századi ország létrehozására és vezetésre, ellenben mentalitásuk „ezer szállal kötődik” a régi, nem demokratikus és nem teljesítményelvű magyar közmorálhoz, ezért e pártok további léte, működése, továbbá egykori és mai vezetőik közhatalom-gyakorlása az ország szempontjából nem kívánatos. Ezen vezetők új politikai csoportosulásokat sem hozhatnak létre (mondjuk a következő 10 évben), illetve nem lehetnek szervezetek, politikai pártok, stb. vezetői, közpénzekből működő intézmények, szervezetek döntéshozói és tanácsadói (áttételesen, cégeiken keresztül sem).
…Meggyőződésünk, hogy az ezzel okozott személyes szabadságjog-korlátozások súlya összemérhetetlenül kisebb lesz, mint az a kár, amelyet e szereplők további hatalomgyakorlása okozhatna:-) Így, tekintettel a közérdekre, a lépés kurvára demokratikus… (Figyelem: a fenti szabályozás nem zárná ki a hatalomból pl. Bajnai Gordont, vagy Oszkó Pétert, lévén hogy ők nem voltak „pártkatonák” – az LMP-nek meg bocsika!)
Aztán…
2.
Új politikai, társadalmi szervezetek létrehozása esetén bevezetendő az a korlátozás, mely szerint nem működhetnek antidemokratikus pártok, mozgalmak, egyesületek, stb. (Elvileg egyébként ilyen „korlát” ma is létezik – csak a mai pártok szartak-szarnak rá, önérdekekből…) Minden szerveződésnek el kell fogadnia egy egységes „demokratikus minimumot”:
· a szerveződés nem törekszik hegemonisztikus hatalomra
· nem csökkenti és nem korlátozza a népfelség érvényesülésének lehetőségét a „jelen állapothoz” képest (kivéve háború, általános katasztrófahelyzet esetén)
· programjában és tevékenységében nem irányul más etnikumok, vallások, más demokratikus ideológiák ellen
· transzparens gazdálkodást folytat
Amely szervezet ezt megszegi, működése azonnal megszüntetendő. Ha egy szerveződés valamely tagja, vezetője a fentiekkel ellentétes lépést, megnyilvánulást tenne, szervezeti tagsága és vezetői pozíciója automatikusan, azonnal megszűnik – és rá az előző javaslatban kifejtett „politizálási tilalom” lép életbe.
…Mivel a magyar köz- és politikai élet egyik alapvető baja a magyar társadalomban, politikában, gazdaságban és közgondolkodásban mélyen gyökerező és (ha őszinték vagyunk magunkhoz) elfogadott korrupció, ezért:
3.
Létrehozandó egy független testület, melynek tagjai azok lehetnek, akik a világ 10, korrupcióval legkevésbé fertőzött országában (Ausztrália, Dánia, Finnország, Hollandia, Izland, Kanada, Svájc, Svédország, Szingapúr, Új-Zéland) legalább 5 éves köz- és/vagy államigazgatási, versenypiaci, vagy az adott állam költségvetésében ellenőrző funkciót betöltő szervnél szerzett felsővezetői tapasztalattal rendelkeznek és ezen tevékenységük eredményes volt, továbbá mentes minden „botrány”-tól.
E testület szervezi, irányítja, illetve ellenőrzi a közpénzek, az állami és önkormányzati vagyon és az EU-s források magyarországi felhasználását. Előzetes jóváhagyása nélkül a kormány, az országgyűlés és az önkormányzatok ilyen irányú döntései érvénytelenek. A testület létszáma szükség szerint alakítandó (nem lesz kevés…, minimum többszáz főben kell gondolkodni!) – de az erre fordított (szintén nem kevés) kiadás még mindig mélyen a jelenleg „korrupció áldozatául eső” kiadások nagyságrendje alatt fog maradni! Ráadásul: a testület tartós (legalább 10 éves) működése segít „leszokni” a korrupcióról (mivel azzal eredményt nemigen lehet e rendszerben elérni, ezért más, teljesítményelvűbb eszközöket kell „bevetni”).
A testületnek nem kell Magyarország területén működnie (az informatika korában élünk!) és természetesen magyar állampolgárok is tagjai lehetnek – feltéve, hogy szakmai előéletük megfelel a fentebb leírt kritériumoknak. Legények: lehet ugrani!:-)
…És ha már az informatika századában élünk, akkor:
4.
A teljes magyar köz- és államigazgatást át kell szervezni elektronikus alapúvá. Ezzel teljesen „szabványosítható” ez a terület, nem lehetnek „egyéni kilengések” – viszont megnő a szakszerűség. (Ez erősen emlékeztet a XVIII. századi porosz közigazgatásra – az is tök jól működött, hasonló szervezési elvek alapján!) A közigazgatásban dolgozók jövedelmét (és: előrejutási lehetőségeit) az általuk elintézett ügyek gyorsasága és szakszerűsége alapjára kell helyezni – ebben is jó eszköz az „automatizálás”, mert objektív értékelést tesz lehetővé. Mindez növeli a társadalom hatékony működését – ezen keresztül pedig a gazdaságét is. A közszférából jövő, e programmal egybevágó javaslatokat támogatni kell, a szférában dolgozók szakmai véleményét ki kell kérni a rendszer felépítése során – de „hagyományos szakszervezeti érvekkel” nem kell foglalkozni…
5.
…Hasonlóan figyelembe veendők a szakmai és hatékonyságjavító javaslatok más, közszolgáltatás végző ágazatok esteében is (jelesül pl. az egészségügyben), de a „speciális magyar helyzetre” vonatkozó érvek az asztalról lesöprendők – az ezekkel „érvelőkkel” egyetemben. Az elmúlt két évtized tapasztalatai ugyanis egybehangzóan azt mutatják, hogy a magyar szakmai elitek hajlamosan a számukra szubjektíve kedvező és/vagy megszokott viszonyokat konzerváló „új javaslatokat” tenni.
6.
…És ha már az egészségügyet emlegettük: bevezetendő a „bonus-malus”-rendszer. Az életmóddal is összefüggő krónikus („állapot-„) betegségekben szenvedők közül viszonylag alacsonyabb Tb-költségeket fizetnek azok, akik egészséges életmódot folytatnak és maguk is hozzájárulnak állapotuk javulásához-fenntartásához, mint azok, akik szarnak az egészségükre. Ha ez a rendszer jól bevált az autóbiztosításban, akkor vajon miért nélkülöznénk legnagyobb értékünk, saját magunk esetében?:-)
Ezzel ha nem is azonnal, de néhány éves távlatban javul a népesség általános egészségi állapota és több pénz marad az igazán korszerű egészségügyi ellátásra – valamit az egészségügyi dolgozók megfelelő bérezésére is.
7.
…Hasonlóan teljesítménycentrikussá kell tenni az oktatást is – mindenek előtt a felsőoktatást. Az oktatók és az intézmények finanszírozását össze kell kapcsolni az oktatási és tudományos színvonal emelésével – mindezt nemzetközi mérőszámokhoz és kritériumokhoz kötve, kizárva a hazai, belterjes hatásokat. Ez persze jó nagyot ad az „Universitas szuverenitásának” szeme alá…, de a jelenlegi rendszer a tapasztalható tudásszint semmiképp sem igazolja. Nincs magyar felsőoktatási intézmény a világ első 100-a között és a magyar oktatók, kutatók nemzetközi publikációs indexe nagyjából Alsó-Gumipartéval vetekszik… Mindez „köszönhető” a „hagyományos magyar mentalitás” és a nagyfokú egyetemi függetlenség igen szerencsétlen kombinációjának.
…Satöbbi, satöbbi, satöbbi…
Látható, hogy vannak „konkrét receptek” – de hogyan vegyünk rá egy egész társadalmat a kezelésre? Erre csak egyetlen reális mód létezik: olyan politikai erőt kell létrehozni és hatalomba juttatni, amely tud és akar is majd élni a receptekkel. Ehhez előbb sok-sok ember kell, akik hiszen abban, hogy Magyarországot az ésszerűségnek kell vezetnie és készek ezért jó ideig „ingyenmunkára” is. Minden azon múlik, hogy van-e elég ilyen felkészült, közösségalkotásra képes jelentkezőnk?
2011.08.18. 13:41 Szerző: Đđ
Lyuk és spirál
„…Adjatok, adjatok amit Isten adott.”
(Arany János: Koldus-ének - 1850)
Nem, még mindig nem váltottunk profilt: a poszt címe nem arra utal, hogy polblogból fogamzásgátlási tanácsadóvá alakultunk volna át!
Az idei és még inkább a jövő évi költségvetésen tátongó lyukról, valamint arról a lefelé tartó spirális pályáról lesz szó az alábbiakban, amelyre a lyuk betömése érdekében minden bizonnyal bevetendő újabb megszorítások terelik a magyar gazdaságot.
A kormány kényszerpályára került. Egyrészt képtelennek mutatkozik arra, hogy valódi gazdaságélénküléshez vezető módszereket találjon és ebből növeljen bevételeket. Másrészt az EU-kötelmek miatt (is) egyszerűen nem engedheti el az államháztartási hiányt. E kettőből pedig nem jöhet ki más, mint a gazdaságélénkülés ellen ható további költségvetési megszorítás – az viszonyt a gazdaság vérkeringéséből, a fogyasztási oldalról ezáltal elvont pénz miatt tovább szűkíti a gazdaságot, stb… És egészen addig, amíg vagy kívülről nem jön konjunktúra, vagy belülről jobb kormány(zás), halad a spirál lefelé.
Szinte már-már komikus az, hogy a gazdasággal hosszú évek óta életmódszerűen foglalkozók mennyire nem veszik észre azokat a nyilvánvaló és igen egyszerű tényezőket, amelyek akadályozzák Magyarországon a jól működő gazdaságot. A receptek, amelyeket felírnak a magyar gazdaság betegségére, ahhoz hasonlatosak, mint ha kiküldenénk a súlyos tüdőgyulladásost a téli fagyba meztelenül, mert „az csillapítja a lázát”: előbb-utóbb tuti a halál!
Még talán Bokros Lajos jutott a legtovább az igazsághoz vezető úton, amikor hosszú évek „költségvetés-centrikussága” után elkezdett foglalkozni (pl. az ÉS-ben) a gazdaságot magában foglaló társadalommal is, meglátva, hogy „magában gazdaság” nem létezik, az csupán része valaminek. Ha ez így van és azt tapasztaljuk, hogy a csak gazdasági jellegű próbálkozások és eszközök sorra nem válnak be nálunk, akkor fel kell tételeznünk, hogy a gazdaságot körülvevő társadalomban vannak a fejlődést akadályozó tényezők.
Éppen ez a helyzet: rászabadult a kapitalizmus, a piacgazdaság és a verseny- és teljesítményalapúság egy olyan népre, amely egészen mást szokott meg. És soha senki nem törődött igazán ezzel és ennek a gazdaság fejlődésére, a vállalkozásokra és a munkakultúrára gyakorolt negatív hatásaival. Nem indultak komplex, átfogó és hosszú távú programok sem. Mindenkit beírattunk a könyvtárba – de senkit sem tanítottunk meg olvasni, legalább a beiratkozás után. Hát így várhatjuk, a jónép ronggyá olvassa a könyveket - vagy hogy „szétfejlessze” a gazdaságot! Egy önállótlanságra nevelt néptől várjuk, hogy legyen benne kezdeményezőkészség és igény az öngondoskodásra. Pedig mindezek, mint ismeretlen dolgok, inkább csak megijesztik és még inkább bezárkózóvá és cselekvésképtelenné teszik. Azt várjuk el, hogy tűzzön ki értelmes célokat, miközben évszázadokon át „tilos” volt ezt tennie. Azt várjuk, hogy legyen közbizalom és valódi összefogás-készség, amikor itt Batu kán óta permanens volt az egymásra uszítás.
Vannak módszerek, amelyekkel fejleszthetők a hiányzó képességek – de ezeket a módszereket itt még egyik kormány sem vetette be. És nem is jutott az eszébe, hogy (az egyébként így-úgy, de létező) támogatások igénybe vételét a képességfejlesztésbe való bekapcsolódáshoz kösse. Eltartottuk (úgy-ahogy, éppen csak) a munkanélkülivé vált cigányt – de csak „hibernáltuk” és most hörgünk, hogy „Mé’ nem képes dógozni?!” Meghirdettük és így-úgy támogattuk is a vállalkozásfejlesztést – de eszünkbe se jutott, hogy előbb a vállalkozói mentalitást kellene kialakítanunk, amely korántsem azonos a „próbálkozzunk”-kal, sem pedig a „keresztülgázolok rajtad”-dal és az „átbaszom a Zállamot”-tal sem.
„Aljanép” cigány és „topvállalkozó” egyaránt szavalta Arany Jánossal: „…Adjatok, adjatok amit Isten adott” – és most eljutottunk oda, hogy már az Isten (akit itt ugyebár évszázadok óta az állam testesít meg igazából) se ad: „…nincs neki” – ahogy másik koszorúsunk, József Attila írja*. Mert ahogy az Istent a hívei tartják el és fenn, úgy az államot is csak az állampolgárai tarthatják el – és ha erre képtelenek, akkor az állam legelemibb önérdeke az, hogy képessé igyekezzen őket tenni erre.
A baj akkor jön el, ha az állam sem képes erre – ha, mint most esetünkben is, a „költségvetési lyukról” csak a „megszorítások spirálja” jut eszébe.
*József Attila: Mondd, mit érlel… - http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/monddmit.htm
2011.08.17. 22:45 Szerző: piefke
Marhák és svájciak – a világgazdaság „őszödi beszéde”
„Az Arany Ökörben, a haveri körben
A sikereim mind értékelik…”
(Fonográf: Lökd ide a sört!)
A mostani „világgazdasági horrorhét”, a világtól kapott „kokik és sallerek” jó alkalmat teremtettek arra, hogy szembenézzünk magunkkal és helyzettel, amibe kerültünk. Miben hittünk eddig, létezik-e „magyar út”, hol hibázott a világ – és mit teszünk mi magyarok, ha a világ a hibáinkra figyelmeztet minket?
1. A Nagy Ábránd
Orbán Viktor és a Fidesz Magyarország utolsó „Nagy Ábrándja”. Ábrándnak itt azt nevezem, amiben-amiről hinni lehet, hogy megoldja a problémáinkat, anélkül, hogy ez tőlünk komolyabb erőfeszítést igényelne. Sokaknak épp azért kell egy ilyen Nagy Ábránd, mert magukat képtelennek érzik arra, hogy önmagukon segítsenek – vagy éppen arra kell, hogy az valamilyen utat mutasson, amerre „a magyaroknak” haladniuk kellene. Egyszóval: sok-sok így-úgy kétségek között élők embere Orbán és pátja a Fidesz.
…Persze nem mindegyiké, mert vannak, akik egyéb, régi és újabb ábrándokat kergetnek – de azok is mind-mind csupán ábrándok! Ábránd az MSZP-féle „szocializmus” is és ábránd a „nemzeti alapon való” politizálás is…
Egyszóval: itt az a szokás, hogy él valamilyen ábránd a fejünkben - és ha a külvilág konfliktusba kerül ezzel az ábránddal, akkor ettől idegesek leszünk. És ahelyett, hogy megvizsgálnánk, vajon esetleg nincs-e igaza a külvilágnak, dühödten és türelmetlenül elkezdjük védelmezni az ábrándot.
2. „Kis Magyar Univerzum”?
…Ebbe az ábrándos világba rondít most bele a válság…
Akikben még élt némi illúzió arról, hogy Magyarország lehet a világtól független entitás, azok most sírva kell, hogy búcsút intsenek ennek a kedves, de halálosan veszélyes elképzelésüknek.
Akik azt remélték, hogy 22 évvel 1989 után tovább tud még működni nálunk a szocializmus számos eleme és sok fejben továbbéldegélő világa, azok a mai naptól fogva vegyék tudomásul: a kádári elképzelés, hogy a Zállam majd gondoskodik rólunk, végképp megbukott.
Magyarország csak akkor képes valamire való gazdasági növekedésre, ha a világban konjunktúra, vagy legalább kiegyensúlyozott piaci viszonyok vannak (különös tekintettel Németországra) – akik tehát (kormányzati pozíciókban akár) azt hirdették, hogy létezhet „belső fogyasztás-felpörgetésen” alapuló magyar gazdasági növekedés, mától tanaikkal nyilvánosan megbuktak.
Magával a válsággal nincs mit tennünk: kis, porszem-országként, „egy maréknyi dollárt” érő gazdaságként nem lehetünk képesek arra, hogy érdemi hatást gyakorolhassunk a válság lefutására. Ki kell bírnunk – és közben arra kell törekednünk, hogy ne súlyosbítsuk tovább az EU gazdasági-pénzügyi nehézségeit, járjunk a fal mellet! Nekünk most nincs más feladatunk, mint hogy átgondoljuk, mit kell tennünk a válság utáni világban és mit tegyünk azért, hogy a válság után azonnal „ugrásra készen” lehessünk és kihasználhassuk majd a fellendülést?
Bár – mint látjuk – nincs külön „Kis Magyar Univerzum”, és minden alapvető gazdasági folyamatunkat a világ alakítja, ennek ellenére mégis meg kell csinálni egyfajta „belső élénkítést: minden erőnket koncentrálnunk kell a fejlődőképes és nemzetközi szinten is teljesíteni tudó vállalkozásainkhoz. És hogy miért? Nos, a válság egyszer véget fog érni – és akkor lesz újra külpiac, amelyen ismét jól eladhatók lesznek a minőségi termékek, szolgáltatások. Akkorra kell készen lenniük a vállalkozásainknak arra, hogy azonnal, az első hullámban képesek legyenek a keresletet kielégíteni. Ha csak azután kezdenek majd cihelődni, ha véget ér a válság és ha (valamennyire) lesz ismét „bőviben” fejlesztési forrás és árbevétel, akkor elkésnek…
A bankokkal sürgősen le kell ülnie a kormánynak: „bocsánatot kérni” a populista bankpolitikáért és ésszerű, a (vállalkozás-)hitelezést a vállalható maximumig felfuttató programban megállapodni velük. De nem akármiféle hitelezést, hanem a fejlesztések finanszírozását.
A kormányzatnak is támogatnia kell a fejlesztést – no, nem pénzekkel, mert azt úgyis jobbára ellopják, hanem képzésekkel és (reális) piacprognózisokkal, fejlesztési koncepciókkal.
Az öngondoskodáson ejtett életveszélyes sebet is ideje elkezdenünk begyógyítani. Elhiszem, hogy jól jött a kormánynak a magánnyugdíj-vagyon, de láthatjuk: gyakorlatilag semmire sem mentek vele. A „nagy államadósság-csökkentés” csepp volt csupán a pénztengerben. Viszont most, hogy még nincs egy éve a MANYUP-Einstandnak, hogy álljunk az emberek elé, hogy „Kezdjük újra!”? Hogyan hitesse el a kormány a – még ellenzékben – épp általa elvakítottakkal, hogy vagy magukról (és egymásról) gondoskodnak, vagy senki sem fog tudni segíteni rajtuk, nekik. Hogy vagy elkezdik megtervezni a hosszú távú jövőjüket, vagy nyomorultak lesznek a jövőben (is).
3. „Elkúrtuk, nem kicsit, nagyon!”
„Megtervezni a jövőt…” – nem hangzik ez most nagyon falsul? Hiszen a világ épp egy „senki által sem tervezett” válságban van. Ha a sok okos, hosszú távú trendekbe dermedt szuper makroközgazdász sem látta előre, amiben most vagyunk – akkor ugyan mit tehetne egy kisember? Ugyan miért várjuk el egy magyar kisembertől, hogy tervezzen előre, ő a ”porszem”?
Nos, a válasz egyszerű: éppen az előre nem tervezés jutatta ide a világgazdaságot. Pontosabban: tervezték ugyan az „okosok” a jövőt, de azt úgy képzelték, hogy „a jelenhez mindig hozzáadunk egy kicsit”. És közben nem gondoltak arra, hogy már a jelenben is ott vannak azok a szerkezeti és gondolkodásbeli zavarok, amelyek egy idő után szépen össze fognak gyülekezni és felborítják azt a szépen kialkudott egyensúlyt. Arról a több évtizedes folyamatról írtunk már korábban, ami ehhez a helyzethez vezetett, éspedig a Kínai mosoly (http://progressziv.blog.hu/2011/06/28/kinai_mosoly) és a Kínai cirkusz: világszám! (http://progressziv.blog.hu/2011/06/27/kinai_cirkusz_vilagszam) c. posztjainkban. Amit ott konkrétan Kínára koncentrálva szól, az vonatkozik tulajdonképpen a teljes nyugati befektetési stratégiára is.
A nagyvilág nagyjai is épp azt tették, amit a magyar svájcifrank-hitelesek: marhák voltak, előre éltek fel még meg sem keresett-meg sem termelt pénzt, hitelbe vásároltak mások által előállított javakat… És közben olyan pénzforrásokból ígérték meg a törlesztést, amelyek alkalmatlanok és elégtelenek voltak arra. Az euro-atlanti térség gazdaságai „nettó fogyasztókká” váltak: kereskedelmi mérlegük hosszú ideje passzívumot mutatott. De mivel „jó volt a sajtójuk”, mert ugyebár ők a „fejlett világ”, a „jóléti államok”, a „gazdag országok” – és ezért volt hitelük, volt hitele az ígéreteiknek. Hittek nekik a többi államok és hittek a befektetők, akik finanszírozták a túlköltekezésüket. A politikusaiknak pedig „jól jött” mindez, mert addig sem kellett a népeik elé állniuk és kimondani a történelmi szavakat: „Elkúrtuk, nem kicsit, nagyon!”
Most a világgazdaság „őszödi beszédéhez” érkeztünk! És csak remélhetjük, hogy a világ és annak nagy döntéshozói másképpen fognak gazdálkodni ezzel, mint annak idején mi tettük a saját valóságunkkal szembenézni igyekvő őszödünkkel… Ha ki akar a világ kászálódni a válságból, akkor hozzá kell szoknia ahhoz, hogy hitelt csak olyasmire vesz fel, ami belátható időn belül többet hoz vissza, mint amennyibe a hitel kerül és ha a hitel visszafizetésére biztonsággal elegendő források állnak rendelkezésre. Ez vonatkozik mind az országokra, mind a vállalkozásokra, mind a magánemberekre.
4. Kína vagy Svájc?
…De hát hasonló gondolatokat éppen Orbán Viktor szokott mifelénk hangoztatni: munkaalapú társadalom a spekuláció-alapúval szemben. És hozza is a példákat – egyenesen Kínából, ahol „szorgos szegények” csinálták a gazdasági csodát.
Csakhogy…
Orbán ott fejezi be a jól működő gazdaságról szóló spekulálást, ahol pedig igazán el kellene kezdeni. Mert ha belegondolna abba, hogy – úgy néz ki, a hírek szerint – Kína is hatalmas „látens adóssággal” küzd, akkor belátná, hogy mégsem a jó példát akarja követni. Kína az engedelmes szorgalom világa: ilyenek a hagyományai, több ezer éve. De vannak országok, ahol a szorgalom nem az engedelmességgel, hanem a kezdeményezőkészséggel alkot „elegyet” – ilyen példa Svájc. Ott szó sincs „vak engedelmességről” – és mégis: most (is) mindenki svájci szeretne lenni!
De hogyan kell „svájcinak lenni”? – és ezzel térünk vissza a magyar ábrándos világhoz. Lehetünk-e úgy „svájciakká”, hogy ábrándokat kergetünk és érveket keresgélünk a valóság ellen? Na ne vicceljünk! Elég-e a svájcisághoz az, ha „többet dolgozunk”? Nem! Vannak tájak a világon, ahol az emberek annyit dolgoznak, mint a barom és mégis holtszegények. Belehalnak a melóba és mégis: egyre csak csúszik lejjebb az egész ország. A sikerhez az kell, hogy az emberek átgondolják, mit csinálnak és értsék is, hogy mit miért tesznek. És ez jellemzi a svájciakat. Ettől igazán erős az ország, ettől sikeres a társadalom, ettől „törhetetlen” a gazdaság és ettől, nem pedig csupán a bankjaiktól lett „menekülővaluta” a svájci frank!
Ha a magyar kormány és a magyar társadalom fel akar készülni a válság utáni világra, erre az útra kell lépnie. Ettől nagyon messze vagyunk…
5. Hitelből éltünk
A Kádár-rendszer „jó évei” alatt (nagyjából 1963 és 1980 között) az ország lakossága hozzászokott a külföldi hitelekből finanszírozott jóléthez – és ez tért vissza még egy rövid időre 2002 és 2007 között. Most ezeknek az éveknek-évtizedeknek a kamatait kell visszafizetnünk. Annak idején, még a Kádár-érában, volt egy híres (hírhedt?) alelnöke a Magyar Nemzeti Banknak: Fekete János. Sokak szerint ő indította el az országot az eladósodás útján, azzal, hogy kijárta az akkori „ellenséges” nyugati hatalmaknál és magánbankoknál, hogy nyújtsanak hiteleket a szocialista Magyarországnak. És igen: (gyakorlatilag) ő volt az is, aki beléptette az országot a Nemzetközi Valutaalapba. „Eposzi bűnei” vannak valóban, a mai magyar politikai tematizálás szerint… Csakhogy ez a Fekete János nem csak hiteleket szerzett, hanem arról is voltak szavai, hogy mire kell (kellett volna) fordítani a hitelt: beruházásokra. Ő azt mondta, hogy nem önmagában a hitel, az adósság a rossz, hanem a rosszul felhasznált hitel, amellyel csak adósságot csinálunk magunknak, de nem gondoskodunk a hitel okos felhasználásával a visszafizetést garantáló jól termelő beruházásokról. A ’60-as évek végétől folyamatosan elkövetett mulasztása a mindenkori magyar politikusoknak, hogy (ritka kivételektől eltekintve) nem ezt az utat járták, csupán lyukakat tömködtek.
Struktúrát és szemléletmódot kell váltanunk. Mai és jövendő vezetőink kötelessége, hogy ezt elindítsák a magyar társadalomban – de a magyar polgár és a magyar vállalkozó sem maradhat passzív ebben a folyamatban. A „Majdcsak lesz valahogy!” ezentúl nem működik – ehelyett meg kell tanulnunk „svájcinak lenni”.
…Igen ám, de hogyan reagál az „átlagmagyar” erre a kihívásra? Elkezdi „ezerrel” tanulmányozni az új, szükséges módszereket? Hajlandó önvizsgálatot tartani, hogy ő, személy szerint mit „kúrt el, nem kicsit, nagyon!”? Mer-e a hibáinkkal szembenézni?
Bizony: nemigen!
6. „Igen, de…”
„Igen, de…” – hányszor halljuk ezt a szókapcsolatot, ha valakit (vagy egész Magyarországot) próbáljuk szembesíteni a valósággal és (ne adj Isten!) megpróbálunk a régi rosszak helyett új és jó módszereket javasolni itt a Kárpát-medence e Kis Magyar Kánaánjában.
Érdekes ország ez a Magyarország és érdekes ez a magyar nép: sehol ennyi panaszt nem hallani – de ha valaki „kívülről kritizál”, vagy éppen javasol valami jobbat, akkor a magyarok úgy képesek védelmezni az egyébként éppen általuk utált dolgaikat, mintha Magyarország legalábbis a Mennyország lenne és lakói mindent a lehető legtökéletesebben csinálnának, akár egy japán kardkovács! Ha valaki szóbahozza fogyatékosságaikat, azonnal rátámadnak – jobb esetben le is hazaárulózzák, nemzetgyalázónak kiáltják ki, de minimum modortalan alaknak fogják azon túl tekinteni. És jönnek a szokott érvek, hogy mennyi mindent tudunk mi, magyarok, miféle sikereink vannak, akár egyénileg, akár „össznemzeti szinten”. Tudjátok, a szokott toposzok jönnek. Idézek néhányat:
· Először is: itt voltak a kalandozások, amikor a magyarok nyilaitól rettegett a nyugat.
· Aztán pedig szépen felvették a kereszténységet, nyugat lettek – és viselték „kereszténységnek paizsát”, tarár, török ellen és a magyarság lett a nyugat védőbástyája a szovjet ellen is.
· Közben meghódították Bécsnek büszke várát.
· Lett itt/innen egy csomó Nobel-díjas.
· Volt itt gulyáskommunizmus is.
· Rubik-kocka.
· 1848-ban majdnem legyőztek egy nagyhatalmat, ’56-tal példát mutattak a szabadságra, ’89-cel pedig a békés rendszerváltásra – tudják: amikor az ifjú Orbán Viktor egyetlen kurjantására kitakarodtak az oroszok...
· Vasutakat épített Baross Gábor és autópályákat a Strabag. Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettek – legutóbb épp Orbán Viktor.
· És igen: itt vették észre először, hogy „keleti szél fúj” és itt/ők rakták le a világválságból kivezető "munkaalapú társadalom" legelső alapköveit is.
· (Ja: az Aranycsapat + Puskás kombót ki is felejtettem…)
És mindezt annak ellenére érte el a magyarság, hogy tatár, török, labanc, orosz gázolt át rajtuk váltófutásban, hogy folyton lerabolták, kiirtották, és hogy folyvást újra és újra fel kellett építeni az országot. Ugyan ki ne „borulna le a nemzet nagysága előtt”? Jogos a büszkeség, persze hogy jogos!
…És akkor jövünk mi, szarházi, piszkálódó alakok, akik aszongyuk, hogy (pl.) „Alig vannak igazán modern, világpiac-képes magyar termékek!” Azzal jövünk, hogy képtelenek a magyarok olyan kormányokat választani, akik értelemmel kormányoznának minket (Bajnai nem ér, mert őt kaptuk és nem mi választottuk!) És azzal is jövünk, hogy képtelennek mutatkozunk értelmes célokat magunk elé tűzni és azok érdekében összefogni, hogy örökké ábrándokat, illúziókat kergetünk és nem tudjuk elviselni a valóságot, nem merünk szembenézni azzal, hogy kik-mik is vagyunk valójában és hol is tart ez az ország?
Azt is mondjuk, hogy kitartóak se vagyunk, és hogy nem tudunk jól szervezni, meg hogy nincs is modern munkakultúránk.
A reakció mindene „piszkálódásainkra” rendszerint az szokott lenni, hogy „…Azért itt se szar minden, nem igaz az, hogy itt mi semmihez sem értünk! Igenis: vannak sikereink!” – ld. az előbbi felsorolást. Azt szokták válaszolni nekünk, hogy „Ti csak ócsároltok minket és nem veszitek figyelembe se azt, hogy mi majd megszakadunk a nagy igyekezetben, sem pedig azt, hogy mióta világ a világ, mindenki csak minket akadályoz és rabol le.”
Ha konkrét problémákat nevezünk meg, akkor végig se hallgatva, mit is akarunk igazán mondani, máris jön a közbevágás, hogy „Te nem itt élsz, nem érthetsz minket!”. Ha tényeket mondunk, hogy mi miért nincs itt jól, akkor pedig jön a híres magyar „Igen, de…!”
…Értjük mi, persze hogy értjük: nektek nem „helyzetfeltárásra”, nem tanácsokra és nem „megújulásra” van igényetek, hanem nyugalomra! És sejtjük azt is, hogy talán nem is arról van szó, hogy nem látjátok a problémákat, hanem arról, hogy nem akartok velük szembesülni!
És így van ez a híres összefogni nem tudással is: „Hát hogyan fognánk össze, amikor itt mindenki aljas?” És hogyan fognánk össze bárkivel is, amikor mindenki úgy tesz, mintha okosabb lenne mindenkinél? Engedelmeskedni pedig valakinek? A keze alá dolgozni? Ugyan már! Egyrészt ugye: „Eb ura fakó…!”, másrészt meg: azért dolgozzunk mások keze alá, hogy ők rajtunk megszedhessék magukat?
…És a végén jön a slusszpoén: „Ti nem értetek minket, nem értitek ti meg ezt a mi kis magyar világunkat!”
Kedves Magyarok, kurva rossz hírem van: senki sem kíváncsi a kifogásaitokra! Csak a teljesítményetekkel tudtok magatok iránt figyelmet kelteni – de azzal nem, hogy megmagyarázzátok az egész világnak, hogy ő, a világ, miért hülye. És arra se kíváncsi senki, hogy a ti kis szubjektív szimpátiáitok hogyan, miért alakultak ki egyébként tök rossz dolgok – és tök idióta politikusok – mellett. Itt is csak arra kíváncsi a világ, hogy meg tudtok-e szabadulni a szubjektív baromságaitoktól, vagy örökre azok rabjai maradtok. Ja, és a nyafogásaitokra se kíváncsi senki se az ég-világon: mert tudjátok, minden népnek voltak bajai, ellenségei, de nem minden nép lett saját maga legnagyobb ellensége, mint ti!
Magyarok, szedjétek össze magatokat és használjátok azt az állítólag meglévő és annyi zseniális dologban megmutatkozó eszeteket – mert ha nem ezt teszitek, hanem bármi mást, akkor megszívjátok!
És akkor olyan rossz lesz nektek, mint amilyen most!
Utolsó kommentek