2014.02.17. 16:02 Szerző: Moin Moin

Mi lesz másnap?

Régi motoros.jpg

Végrehajtjuk a feladatot. Nem tehetünk mást. Azután…

– Nem – vágott bele Evi. – Addig.

– Azután – ismételte makacsul Ope.

Die értetlenül nézte őket.

– Mi ez? Miről beszéltek?

– Ugyanarról, Die – Mat hangja tárgyilagos volt. – Csak addig szolgálják a feladatot. Azután jön a felelősségre vonás.

Zsoldos Péter: A feladat - 1970

 

 

A címben emlegetett „másnap” 2014. április hetedikét jelöli. A feltett kérdés pedig arra vonatkozik, hogy mit kezd majd a magyar társadalom azzal a helyzettel, hogy a Fidesz győzött – és mit kezd a legyőzött ellenzékkel, valamint mihez kezd maga a legyőzött ellenzék?

Ma egyszerűen nem látszik, hogy bárki is rendelkezne erre a „másnapra”, a másnaptól kezdődő „új időkre” érvényes, működőképes stratégiákkal. Nincsenek erre forgatókönyvek: mindenki – ellenzéki pártok és ellenzéki állampolgárok – homokba dugott fejjel várják azt, ami nem fog eljönni: az április hatodikai csodát.

Megjegyzem: az április hatodikai vereség is éppen azokon az alapokon születik meg, amelyen a hetedikétől várható újabb Fidesz-korszakra történő fel nem készülés alapszik: itt nem szokás a megalapozott tervezés és nem szokás a jelen és a jövő lehetőségeinek-elvárásainak reális mérlegelése sem. „Majdcsak lesz valahogy, majdcsak sikerül valami!” – mondják az állampolgárok, mondják a politikusok és mondják a vállalkozók is. Nem csoda, hogy így ott tart az ország, ahol…

Fentebb „újabb Fidesz-korszakról” írtam – de milyen lesz ez a korszak, miben lesz „új”? Ennek megválaszolásához nézzük előbb, hogy miért volt a lassan mögöttünk lévő négy év olyan, amilyen: agresszív, mindent „ledomináló”?

1998-ban a Fidesz és annak vezetői határtalan magabiztossággal vágtak bele a kormányzásba: évtizedes álmuk-vágyuk teljesült a hatalom megszerzésével-birtoklásával. Ők kerültek „legfelülre” a magyar társadalomban és ezt a társadalmi felülállást azonnal elkezdték hosszú távra be is biztosítani, azaz a gazdasági és kulturális hatalomra is kiterjeszteni. Ment is ez szépen – és korántsem akkora társadalmi és külpolitikai konfliktusok árán, mint azt majd a második, jelenleg is futó ciklusuk hozta magával… Aztán jött a teljességgel előrejelzetlen, váratlan 2002 tavaszi választási „éppen hogy vereségük”, majd a 2006-os ismételt kudarc. Mindezek radikalizálták a Fideszt és ráterelték a „Nem, nem, soha!” útjára. Vezetés és holdudvar egyaránt úgy érezte, hogy ha még egyszer sikerül megszerezni a hatalmat, akkor azzal úgy kell élni – és ha kell, visszaélni is – hogy még egyszer ne kerülhessen sor 2002 áprilisára…

Mára mindaz megvalósult, amit ennek érdekében – a zseniális populizmussal megszerzett „több mint kétharmad” birtokában – szükségesnek és még lehetségesnek ítéltek megtenni. Kiépült a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális maffiatúra, a gyakorlatilag tökéletes state capture – és sikerült mindezt úgy megtenni, hogy az éppen saját, „Magyarirsztánnál” sokkal nagyobb súlyú országokkal összefüggő bajaival és az antidemokrata politikákkal szembeni saját eszköztelenségével bajlódó Európai Unió tulajdonképpen megelégedett azzal, hogy Orbánékat a hűtőbe rakta: Orbán nem ment komoly nyugat-európai „udvarokba”, de „tankok se jöttek” Magyarországra. Ennyi – és az ellenzék totális tehetségtelensége és (részben) vezetőik elképesztő önzése – elég is volt ahhoz, hogy a Fidesz elhárítsa a 2002-es trauma megismétlődésének esélyét. Jelenleg, 2014 tavaszáig még az sem okozhat traumát, hogy az előző három évben Orbánék elzálogosították az ország jövő évtizedeit:

  • a „piaci finanszírozású”, a költségvetést 2014-’15-től megterhelő államadósság-kezeléssel,
  • a belső felhalmozások részbeni likvidálásával (MANYUP-vagyon),
  • a beruházási biztonság és a finanszírozási biztonság amortizálását jelentő intézkedéseikkel (a jogi és gazdasági környezet elbizonytalanításával és a bankszféra ellenségként kezelésével),
  • a középtávon az energetikai infrastruktúrát lerohasztó „rezsicsökkentéssel”,
  • a paksi beruházásra vonatkozó szerződéssel: a hitelfelvétellel és az országnak még inkább az orosz energetikai monopóliumhoz kötésével.
  • az oktatás hoffmannosításával: a tudás- és teljesítményalapú társadalom jövőbeni feltételeinek amortizálásával (amelynek következtében a következő években tehetséges fiatalok évente tízezrével mennek külföldre diplomát szerezni – és akik közül oly kevesen fognak majd visszatérni akarni erre a Magyarországra),
  • a gazdasági „unortodoxia” miatti stagnáló magyar versenyszféra miatt külföldön munkát vállalók eltávoztával kieső GDP-faktorral,
  • a hatalommonopólium kiépítésével és ennek következményével: és a hatalomtól függő érvényesülési, boldogulási lehetőségek általánossá tételével, ami arra készteti az embereket és a vállalkozókat, hogy politikai lojalitás és kapcsolatok révén, ne pedig önálló, innovatív polgárok módjára keressék a sikert – és aminek hosszabb távon a társadalmi és gazdasági összteljesítmény és a versenyképesség fogja kárát látni.

Szóval, a lényeg, hogy ez a szép, hosszú és nagyon veszélyes lista gyakorlatilag semmiféle hatással nem lesz az április 6-i választás kimenetelére – ám komoly hatással lehet a következő kormányzati ciklusra: 2015-tel beköszön a számlák benyújtásának korszaka – és semmiféle garancia nincs arra, hogy ezeket a számlákat a megugró gazdasági növekedés fedezni tudná majd!

…Mi lesz ebből – ha egyszer senkinek sincs terve a jövőre nézvést? Mitől lesz sikeres Magyarország és mitől lesz elégedett a magyar polgár?

Itt egy nagyon kellemetlen tényt kell közölnöm: a „szükségszerű boldogság és sikeresség” mítosza egészen új keletű az emberiség szellemtörténetében: csupán az elmúlt században lett általános elképzeléssé – és csak az euro-atlanti civilizációban. Ezen alapul az az elképzelés is, hogy „Mi biztosan nem lehetünk szerencsétlenek!” Ez pedig egyfajta társadalmi és személyes „csodavárás” melegágya lehet, passzívvá téve az ebben hívőket.

A „magyar passzivitás” oka és eredete ugyan nem ez a mítosz – hanem a passzivitásra és a hatalom kényébe való beletörődésre, a hozzáidomulásra kondicionáló magyar történelem -, ám manapság mégis sokan menekülnek ahhoz a hithez, hogy mi, magyarok, egy európai uniós tagállam polgárai, nem lehetünk szerencsétlenek.

A Fidesz 2010-ben úgy tervezte, hogy megszerzi az országot, bebiztosítja magát a 2002-es típusú kellemetlen meglepetések ellen – és aztán elindítja a gazdaságot (valahogy…, talán a 2010 nyári elképzelésekre alapozva az államadósság-küszöb felemelése árán) és a 2014-et követő ciklusban végrehajtja a maga „Bethlen-konszolidációját”. Erről írtunk annak idején a Fidesz-hard után Fidesz-light? c. posztunkban (http://progressziv.blog.hu/2011/10/15/fidesz_hard_utan_fidesz_light). Ám bármiféle konszolidáció csak akkor képzelhető el, ha:

  • a társadalom zárt, kimenekülni, tömegesen, az adott elit által teremtett-fenntartott viszonyokból nem lehetséges,

vagy ha

  • a gazdaság sikeres és így el tudja látni annyi erőforrással a társadalmat, amelynek segítségével az elit (legalább utólagosan) igazolhatja magát a társadalom nagy része előtt.

Magyarország esetében most egyik alap sem adott: az ország nyitott az EU és a világ felé, szabad a költözés, és a gazdasági prognózisok sem kecsegtetnek jelentős és tartós bővüléssel. A Fidesz ugyan számíthat egy ideig a magyarok passzivitására és a magyar társadalom atomizáltságára, alapozhat még rövidtávon a hatalomtól való félelem reflexeire is – ám egy stagnáló-leszakadó országban szükségszerűen elkövetkezik az a töréspont, amikor ezek a fékek egyszeriben eltűnnek. Azt elég nehéz pontosan előre prognosztizálni, hogy mikor következik ez be, de több, egymással párhuzamos és egymást erősítő tényező tolja efelé a magyar társadalmat:

  • Elmennek azok a munkavállalók és kreatív erők, amelyek eltarthatnák és lendületbe hozhatnák az országot, normális viszonyok és normális kormányzás esetén.
  • Egyre nő azoknak az egyéneknek és társadalmi csoportoknak a száma, amelyek a néhány évvel ezelőtti egzisztenciájukat és létbiztonságukat elvesztik.
  • A kormányzati döntések egyre távolabb kerülnek a magyar valóság szabta igényektől és lehetőségektől.
  • Radikálisan lecsökkent a magyar társadalomban a tekintélytisztelet – így ez a tényező nemigen fékezi a kormányzattal szembeni elégedetlenség kinyilvánítását.
  • A társadalom többsége egyértelműen a jelenlegi kormánynak tulajdonítja a legnagyobb szerepet az ország leszakadásának növekedésében: közmondásossá vált a szakmaiatlanság, a maga felé hajló kéz politikája és a közvagyon magánvagyonná alakítása.
  • Az emberek többsége egyszerűen nem látja a jövőt, nem lát kiutat és nem bízik a kormányerőben.

Ezek a tényezők előbb-utóbb akkor is eljuttatják a társadalmat a hatalomváltáshoz, ha nem létezik szervezett és a hatalomváltást szervező ellenzék. Magyarország lakossága nem fogja elfogadni azt, hogy míg a közvetlen szomszédai, akikkel együtt kezdte 1990-ben a rendszerváltást és később az EU-s tagságot, mind-mind sikeresebbek, gyorsabban fejlődnek és jobban élhetnek, mint a magyarok. A magyarok többsége egyszerűen nem lát olyan okot, amely ezt az állapotot hosszabb távon is számára elfogadhatóvá tenné, amely miatt fenntartandónak ítélné a jelenlegi hatalmat. A Fidesz részéről pedig nincsenek adekvát eszközök arra, hogy akkor is fenntarthassa a maga hatalmát és az arra alapozott gazdasági erejét, ha a nép nem látja ezt tovább tolerálandónak. Eljön az a perc, amikor már jobban fognak félni az emberek a ténylegesen jelenlévő szegénységtől, mint az esetleges munkahelyi, egzisztenciális, stb. retorziók fantomjától. A társadalmi pozíciójuk féltése miatti megalkuvás és tűrés ugyanis csak addig fog működni, amíg ez a bizonyos pozíció nem sérül annyira és számukra olyan nyilvánvalóan, hogy az elvileg még létező státuszuk már ne jelentsen értéket…

…Persze, jobb, ha mindezt szervezetten és előre felkészülten fogja érni a magyar társadalmat, mintha „’56-os mintára”, azaz szervezetlenül, eltervezetlenül, spontánul és így káoszt okozva tör elő a semmiből. Jobb, ha a Fidesz hatalma nem egyik pillanatról a másikra omlik össze, hanem fokozatosan zsugorodik, veszít teret és erőt. Most még megvan erre az esély – de egy év múlva már talán nem így lesz!

Azt nem tartom valószínűnek, hogy az április hatodiki választási vereség után a ma az Összefogásban tömörülő ellenzéki erők – vagy eszek bármelyike – megrázná magát és új szellemiséggel telítődve új lendületet adhatna a társadalomnak és a változtatásnak is. Egyszerűen nincsenek ott azok a szellemi kapacitások ezekben a pártokban, amelyek ehhez elengedhetetlenek lennének – nem is téve említést az ehhez szükséges mentalitásról: a nyitottságról és a közérdek-orientáltságról. A valóságban ezek a pártok inkább lesznek akadályozói a valódi hatalom- és mentalitásváltásnak (és ekként a Fidesz tulajdonképpeni „tényleges szövetségesei”) – hiszen alapvetően ők és vezetőik is a kontraszelektív, a hatalom birtoklására alapozó érvényesülés termékei és vágyói, mintsem a nyílt teljesítményversenyé. Ezek a pártok és vezetők azért is akadályai lesznek az igazi megújulásnak és változásnak, mert ott vannak – és ezzel sokakban, tömegekben keltik azt az illúziót, hogy „Létezik a Fideszt leváltó ellenzék!”, pedig az a valóságban még nem létezik! És amíg tömegek élnek-élhetnek illúzióban a saját helyzetüket illetően, és amíg nem szembesülnek lélekben is azzal, hogy elárulták őket és egyedül állnak, addig ők képesek még tovább tűrni. A türelem csak akkor és azzal fogy el, ha megszűnik az illúzió – ha megszűnik a „valamiben való hit” lehetősége. Előbb „ki kell szeretni” az MSZP-ből, Gyurcsányból és Bajnaiból és csak azután lehet önállóan cselekedni, ha már nem hisszük azt, hogy „van, aki cselekszik helyettünk”…

Igen: a magyarság április hetedikétől kétfrontos háborút kell vívjon – pontosabban: két, párhuzamos dolga lesz. Rá kell jönnie, hogy a létező ellenzék nem hozza el számára a megváltást a Fidesztől és a leszakadástól – és meg kell tapasztalnia, hogy vagy csúszik tovább, lefelé, vagy új szervezőket keres. Igazi „földcsuszamlást” 2014 végétől lehet majd várni, de még inkább a 2015-ös költségvetés „beindulásával”: ekkorra lesz nyilvánvaló, hogy vagy hatalomváltás, vagy szegénység lesz az országban:

  • Beköszönnek 2014 végétől a „piaci kamatozású”, nem IMF-se hitelek aktuális törlesztései.
  • Kiderül, hogy a 2012-’13-ban elmaradt versenyszférabeli beruházások elkerülhetetlenül stagnálásban tartják a gazdaságot.
  • Elkezd ismét felfelé kúszni az államadósság (pontosabban: kiderül, hogy mostanság is felfelé kúszott az bizony!)
  • Mindezek miatt – hogy a közkiadásokat fizethesse a költségvetés – növelni kell majd az adóterheket. És miután a bankszára és a külföldi nagyvállalatok immár nem nyúzhatók tovább, marad a lakosság!

2014-’15 „hideg tele” meg fogja lepni a magyar társadalmat: amikor a sokadik „rezsicsökkentés” és a „Magyarország jobban teljesít” ellenére mégis egyre kevesebb pénzből kell kijönnie. Fentebb azt írtam, hogy nehéz pontosan előre prognosztizálni, hogy mikor következik be a „töréspont” – ám ha mégis prognózist kellene adnom, akkor 2015 tavaszát nevezném meg. A megoldatlanság, az illúzióvesztettség, a kifáradás addigra viszi odáig a közhangulatot, hogy ami nem működött 2010 ősze óta, az egyszeriben elkezdjen működni: egy új ellenzékiség mentén tömegek aktivizálódjanak.

 

 

 

* A posztot felvezető képen szereplő szöveg szó szerinti idézet Orbán Viktor 2014. február 16-i évértékelő beszédéből.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr505818837

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.02.18. 11:13:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uud 2014.02.18. 18:04:05

semmit nem kell kezdeni vele. ha úgy dönt a többség, hogy keleti módon akar élni. ám legyen. én egyet tudok: már nem érzem kellemetlenül magam, hogy az átlagnál sokkal, nagyon sokkal jobban élek.(soha nem dolgoztam állami szférában, és közbeszerzésen sem indult a cég. soha. EU-s pénzt sem nyert soha.)
ezt a nyelvet (is) beszélem, de az emberek többségét nem értem már. ergo - az ő problémájuk nem az én problémám.

sanyix 2014.02.18. 18:06:18

a másnap keserédes lesz. Keserű mert olyan segghülye a magyar nép hogy maradnak a komcsik, a narancsosok.
Édes lesz mert jót lehet majd röhögni a vörös komcsik hisztijén, és azon ahogy az összefosásból összekapás lesz :)

deruyter 2014.02.18. 18:12:42

Majdnem teljesen egyetértek. Azzal a különbséggel, hogy én ennyire nem vagyok biztos a fidesz győzelmében. Ha győznek akkor sem lesz forradalom. Szépen lassan rájuk omlik - és sajnos ránk is - a szarkupac, amit építettek. Amit 2/3-dal sikerült felépíteniük, az siralmas. Gazdasági téren semmilyen valódi eredményt nem látni, a társadalom szétverését meg csúcsra járatták. Ez azonban nagyjából várható volt. Ami igazán szomorú, hogy az ellenzék sem tudott megújulni. Persze ehhez az is kellett, hogy a nép aktív és passzív tagjai ostobán asszisztáljanak ehhez. Végül is tök mindegy, hogy a jobbikkal vagy anélkül, de valószínűleg a fidesz fog bemutatni egy 4 éves vegetálást, aminek 18-ban egy hatalmas zakó lesz a vége. Azt gondolják, hogy most aztán bebetonozzák magukat, de ez csak akkor lenne reális, ha tudnának kormányozni. De mivel totálisan kontraszelektált bagázsról van szó, erre képtelenek. Akkora ballaszt az egész társaságon a rengeteg pusztán lojalitási alapon kinevezett kliens, hogy nem fognak tudni megbírkózni a rájuk dőlő szarral. Viszonylag jól leírta a cikk azokat az időzített bombákat, amiket maguknak helyeztek el. Ezeket hatásait max korrigálni lehet eliminálni már nem. Csak olyan jó lenne, ha egyszer kihagyhatnánk már ezeket 8 éves önáltatós időszakokat.

Muzsikok közt 2014.02.18. 18:15:41

Mi lenne másnap? Mentek dolgozni büdös parasztok. Mit gondoltatok?

himpellér 2014.02.18. 18:17:29

Szar lesz a büdös bolsiknak. Megfogják egymás kezét:gyurcsótány,bajnai,bokros,lendvai,fodor,meg a többi kampós orrú, és elhúznak a náthás 3,14csába újabb 4 évre...

Muzsikok közt 2014.02.18. 18:17:56

@deruyter: 'Majdnem teljesen egyetértek. Azzal a különbséggel, hogy én ennyire nem vagyok biztos a fidesz győzelmében. Ha győznek akkor sem lesz forradalom. Szépen lassan rájuk omlik - és sajnos ránk is - a szarkupac, amit építettek.'

1. a fasz sem kérdezi miben nem vagy biztos

2. az összefosás alatt megvolt a forradalom, 4 éve meg tüntetés sincs

3. az összefosás alatt megvolt az összeomlás is azóta reménykednek hátha mindenki olyan hülye mint ők

paráznabillegető 2014.02.18. 18:23:34

@Muzsikok közt: maga olyan okos, de senkit sem érdekel! :)

Khonsu 2014.02.18. 18:32:46

Szerintem a szerző jól eltalálta a dátumot, kb. akkorra tippelem én is a mese végét.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.02.18. 18:34:50

@♔batyu♔:

Bezzeg a tavalyi 1,1%-os "növekedés", meg a 2012-es mínusz 1,7%-os "negatív növekedés", na, az már valami.

Annyi eszed van mint két összefordított rendőrseggnek...

Rátóti Mutyikos 2014.02.18. 18:37:02

@♔batyu♔: a normalis emberek a valasztasokon szeretnek az istenkedet eltavolitani. ha ezt megakadalyozzatok, akkor a most meg csondes es remenykedo tobbsegnek elfogy a turelme. ne legyen igy, de sajnos benne van a pakliban.
aki tud kivandorol, aki nem tud, az elkeseredik.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.02.18. 18:38:16

@himpellér:

Tudod, ezért az elég röhej, hogy négy év Tündérmese után az EGYETLEN érvetek e mellett a páviánhorda mellett, hogy JAJ DE JÓ, SÍRNAK A LIBSIK!

Olvasd ez kommentjeiteket, egyszerűen deprimáló ez a végtelen szellemi sivárság, ami belőletek árad...

angyalföldi partizán 2014.02.18. 18:39:12

hát mi lenne?mi balosok megisszuk a kannás borunkat,erőt gyűjtünk,oszt az egész tömeg megindul a Zorbán ellen.
olyan sokan leszünk,hogy egy telefonfülkét ajánlok gyülekező helynek.

IPetya 2014.02.18. 18:39:29

Hogy kik készülnek átvenni a hatalmat álljon itt egy abszolút hithű muzulmán véleménye. Az ATV nem tudta, vagy nem akarta közvetíteni élőben a Gyurcsány beszédet!
ATV megsértődött
Somogyi Zoltán
„Amit a baloldalon műveltek az ATV-vel sokan, az maga volt a szégyen. Én a magam részéről kiszállok ezzel a kormányt aktívan kritizálók közül, mert megijedtem attól, hogy tulajdonképpen kik is követelik itt maguknak a hatalmat. Bojkottot addig mindenképpen tartok, amíg nem jön egy komolyabb bocsánatkérés a DK részéről az ATV hétvégén is keményen dolgozó munkatársaitól.

Khonsu 2014.02.18. 18:44:57

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Nono! Ők a polgári keresztény elit, adjuk meg a tiszteletet! :D

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.02.18. 18:46:17

@Khonsu:

Keresztény meg polgári a kis faszom... :)))

tobeor 2014.02.18. 18:46:44

@♔batyu♔: juj most nagyon megijedtem. helytartót is kineveznek, és hadiadót vetnek ki? meg 8%-os haszon? a kis kapzsik, bezzeg a trafikos fideszesek megelégednek 10%-kal. még szerencse hogy Paksot nem a franciák bővítik, így a minket a két szép szemünkért szerető ruszkik profitmentesen felépítik.

dicey 2014.02.18. 18:47:13

@exterminador: a mostani Economist közölt hosszú cikket Argentináról, pont ezen gondolkoztam én is. Lassan elhúz mellettük egy csomó olyan dél-amerikai ország, amelyeket még húsz éve is fényévekkel előztek meg.

Khonsu 2014.02.18. 18:50:07

@IPetya: Ebből talán többen rájönnek, hogy itt bizony nem egy kupac szart kell ellapátolni, hanem kettőt.

gnme 2014.02.18. 18:53:04

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: ne baszogasd a növekedési motort

mert nem áll fel :-)

(de mitől lehet így faszhosszot növelni? Viktor tudja a titkot..)

gnme 2014.02.18. 18:59:46

"...E szempontból megnyugtató, hogy sikeres volt a tavaly novemberi 2 milliárd dolláros kötvénykibocsátás..."

mekk kérdem a szomszéd Jancsit, nem-e ő vett meg

.nagyon fukar, az ágyneműtartóban tarja a kétmilliárdot, a bankokban 1956 óta nem bízik

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2014.02.18. 19:01:49

Egy dolog, amiben szinte biztos vagyok: április 7-én Gyurcsány és köre totális háborút indítanak majd Mesterházy és főleg Bajnai ellen azzal, hogy őmiattuk húzódott ilyen sokáig az összefogás, és az ő vonakodásuk miatt vesztette el végül az ellenzék a választást. Mesterházy igyekszik majd életben maradni, Gyurcsány folyamatosan pozicionálja magát 2018-ra, Bajnai meg olyan lesz, mintha nem is lenne. Ha esetleg az LMP bejut, akkor az ő savazásukra is komoly energiák fognak fordítódni. A parlamenten kívüli csoportok továbbra sem jutnak szóhoz, aki esetleg mégis, annak a kinyírása továbbra is előkelőbb helyen lesz a prioritási listán a kormánykritikánál. Önkritikát senki nem fog gyakorolni az ellenzéki oldalon, sőt az összes vesztes kis politikusocska bőszen bizonygatja majd, hogy ők milyen nagyszerűen csináltak mindent, csak hát a Fidesz nagyon gonosz volt.

Az ellenzéktől kb. erre számítok a következő négy évre, az állampárt részéről meg a szokásosra.

ursus artos 2014.02.18. 19:03:58

@Megfigyelo: " Orbán másodszori kormányzása óta viszont durván leszakadt: már nem csak a szlovákok előztek meg minket az egy főre jutó GDP-ben"
Ez már 2007-ben megtörtént. Mire Orbán másodjára kormányzott, már régen le voltunk maradva... (A szlovákok 2002-ben vágátk a felére a segélyeket.)

lavór 2014.02.18. 19:06:31

Mi lenne? A szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lesznek. De ez így is van rendjén, a nép akarata.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.02.18. 19:13:00

@Muzsikok közt:

Te sztem funkcionális analfabéta vagy, ha ez a két cikk szerinted dicséret... :DDD

dr kíváncsivagyok 2014.02.18. 19:13:20

Vajon melyik hír a fontosabb ma Magyarországon ?
Simon eltitkolt 240 millio ft jovedelmet...
Solyom élesen kritizálta a paksi eromu bovítését...
Itt válik el a "szar a májtól"...

dr kíváncsivagyok 2014.02.18. 19:18:14

@maxval a gondolkodó birca:
"A Fidesz tevékenysége szimpla következmény. "

Ja,...a skizofrénia kovetkezménye...

dr kíváncsivagyok 2014.02.18. 19:20:39

@maxval a gondolkodó birca:

"A Fidesz tevékenysége szimpla következmény. "

Ja,...a skizofrénia kovetkezménye...

gnme 2014.02.18. 19:29:19

a falurombolásokról hallgattam tegnap a műsort

hogy a csávó (valami román nevű mókár) eldöntötte népességszám alapján, melyik falu életképes, és melyiket kell ledózerolni

aztán ami nem volt életképes, már a csávó szerint, azt jól ledózerolták a 3,14-csába

akkor kelet magyarországot most ledózerolják?

no_successful2 2014.02.18. 19:40:52

"Beköszönnek 2014 végétől a „piaci kamatozású”, nem IMF-se hitelek aktuális törlesztései."

A helyzet az, hogy a piaci kamatozású hitelek törlesztő részletei folyamatosan ketyegnek, és nem 2014-ben dől ránk az összes. Az IMF hitel épp arról szólt, hogy ne váljunk fizetésképtelenné. A jelenlegi kormány azt is visszafizette, és közben törlesztette a piaci hitelek részleteit is. 2014-15-ben sem lesz más a helyzet hacsaknem annyiban nem, hogy most már legalább az IMF-nek nem kell törleszteni.

Látom már kezdődik a ballib következő vészhuhogós ciklusa, hogy na, most aztán itt a vég.
Tényleg. Nem tudjátok, mi van azokkal a 2010-11-es jóslatokkal, hogy 2012-13-ban gazdaságilag összeomlik az ország és előrehozott választások lesznek ?

gnme 2014.02.18. 19:44:55

@no_successful2: nade mi volt ennek az ára?

no_successful2 2014.02.18. 19:48:17

@gnme:
Az IMF hitelnek is lett volna ára nem is akármilyen.

no_successful2 2014.02.18. 19:56:10

@angyalföldi partizán:
"hát mi lenne?mi balosok megisszuk a kannás borunkat,erőt gyűjtünk,oszt az egész tömeg megindul a Zorbán ellen.
olyan sokan leszünk,hogy egy telefonfülkét ajánlok gyülekező helynek. "

Ja :)))

Úgy kell helyezkedni, hogy a telefonfülkét azért kitöltse a "tömeg"

Lovag Mihály 2014.02.18. 19:56:36

@gnme: 2014.02.18. 19:49:10

szörnyű, hogyha az állam ad valami támogatást, akkor feltételeket is szab. a családban sok cukorbeteg van, és egyiktől se vették el a támogatást, mert nem trükköznek, nem csalnak.

pocakos focisla 2014.02.18. 19:59:21

Az a lényeg hogy ne az MSZP nyerjen.

Még egy akkora elkúrást nem bír el az ország.

2010-re utolsóak lettünk minden gazdasági mutató szerint 2002-ben a szlovákok elött voltunk.

SOHA TÖBBET MSZP DIKTATÚRÁT !

gnme 2014.02.18. 20:00:08

@Lovag Mihály: ja, totál igazad van

(egyébként nem értem a felindulásodat, valami gondod van kisfiam?)

de azért érzed, olyanokon spórolni, akiknek az életül múlik rajta?

egy ember kívánsága miatt: fizessük vissza

cseppet gáz

gnme 2014.02.18. 20:01:21

@Lovag Mihály: á, értem már

trükköztek a betegek meg csaltak :-)

életszerű

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.02.18. 20:04:38

@fvipera: nincs is olyan, hogy baloldal. Kezdjük ott, hogyha baloldal lenne, akkor hogyan fogott volna az szdsz-szel annó.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.02.18. 20:05:33

@pocakos focisla: egyetértek
Az mszp-t mindenképpen ki kell nyírni, soha többet!

Lovag Mihály 2014.02.18. 20:06:11

@gnme: olvasd el, amit linkeltél. és igen, sajnos életszerű. magam is ismerek olyan betegeket akik szarnak az orvos utasításaira. az ilyenek ne vegyék el azok elől a pénzt, akik tenni is akarnak az egészségükért.

gnme 2014.02.18. 20:09:20

@Lovag Mihály: nem nagyon értem mit beszélsz

elveszik a pénzt valakik elől, ilyesmik

dehát ki veszik el a pénzt a másik elől, ez valami paranoja

mondom hogy hívjál fel, ismerek jó orvosokat

(ismerek olyat is, akinek megtiltották, hogy mozogjon, tehát vagy diétázik vagy rossz lesz a "cukorértéke")

DR. Smit Pal 2014.02.18. 20:10:12

"hogy mit kezd majd a magyar társadalom azzal a helyzettel, hogy a Fidesz győzött"

Hat egy teljesen heten at unnepelni fogunk a haverokkal.

Ellenzéki összeFOSÁS 2014.02.18. 20:20:32

Másnap nagyon büdös lesz, mert ÖSSZEFOSÁS lesz az ellenzéki összefogásból.

Lovag Mihály 2014.02.18. 20:22:04

@gnme: 2014.02.18. 20:09:20

ezt most én nem értem

gnme 2014.02.18. 20:23:32

@Ellenzéki összeFOSÁS: nekem az a szarvasnevű .. a jávor tetszik a legjobban, mindig vizesek a szemei, mikor beszél

most érted.. inni kell, még maga Radics Béla is tudta

nade bazd meg, há'ennyit?

www.youtube.com/watch?v=1Rb0Mi8TN3M

há' na

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.02.18. 20:27:04

@gnme: igazad van, szekeres imre sokkal jobb volt részegen, amikor valami nato beszédet mondott. De a szanyikapitány is :)

gnme 2014.02.18. 20:28:46

@Lovag Mihály: Marton Anna megírta, ő is tanítvány

ursus artos 2014.02.18. 20:29:01

@gnme: egyik kollegám cukorbeteg, a fizetésében valami kiegészítést is kap rá. Kábé 4 ezret. Gondolom azért, mert a diabetikus cuccok drágábbak, meg ilyenek..
Egyégként szarik a betegségére, kolbászt eszik, meg iszik, rendesen...

wotan 2014.02.18. 20:39:23

@a 17 éves Parker Schnabel: azt hiszed, vicces/szellemes vagy? Nem, csak egyszerüen hülye.

Gribbin János 2014.02.18. 20:41:48

Jó írás, nagyon jó!

Ám én egy kicsit másként látom.

Ugye eleve két eset lehetséges: (1): győz az ún "ellenzék", és (2): győz a fidesz.

Ad (1). Legelőször is hónapokig nem fogják elismerni. Perek sokasága, semmitmondó és ellentétes bírósági ítéletek - miközben az élet megy tovább. (Azaz csak menne.)

Ám tegyük fel, hogy egyszer ennek is vége fog szakadni, és kezd úgy kinézni a dolog, mint egy (akárcsak félig) tisztességes demokráciában. Bár szerintem ez is hiú remény csupán.

Lesz egy új kormány, hihetetlen belső civakodások után alakulnak majd meg. Ez már önmagában is korlátozza a működőképességüket. Ám a nagyobbik baj, hogy itt maradnak a poltpéterek, a matolcsyk, a handótündék meg karasmónikák - ki ne felejtsem: szent életű semjénzsótik - , az összes többi - a hozzászólás korlátozott tartalma miatt most fel nem sorolható - csinovnyikok: polgármesterek, a Parlamentből kiszorult potentátok. Meg a simicskák, a mészároslőrincek, a garancsik.

Egyetlen feladatuk az örökös keresztbetevés: a belső marakodással teli kormány alig, ha néhány hónapig bírja majd velük szemben.

És azután? Csak a fokozódó káosz, az örökké elfojtott népi elégedetlenség meg a kormány előre látható tehetetlensége.

Ad (2): maradnak ezek a díszfaszok! Ünnepség ünnepség hátán: a nép ezt akarta, a nemzet győzött - hallhatjuk majd a Kossuthon Nika György meg a többi aljanép lelkendezését! És marad minden a régiben: örökös kamatcsökkentés, örökös rezsicsökkentés - és az adósság felturbózása. A társadalmi feszültségek nem csökkenek - ám többé-kevésbé kiszámíthatóak lesznek. Tovább fog bűzleni az egész rothadt oktatási rendszer. A közmunkások majd javítják a statisztikát. Az emberi értelem teljes veresége tovább taszítja az országot a nagy semmibe. És Orbán, meg Semjén a mennybe fog menni, s ugyanez a sors vár a szerencsétlen Schmittre is. Ám az ország elkerüli a polgárháborút - meg hosszú időre az érdemi európai státust.

Hát ezek a kilátások.

És akkor most majd kire szavazzak? Orbánra? Na ne, ezt a gyomrom nem veszi be. A mostani ellenzékre? Örökös kudarcra ítéltek. Netán a Schiffer-féle alakulatra? Dehogy: ezt a politikai selyemfiút a hátam közepére sem kívánom: csak arra játszik, hogy egy billegő fidesz győzelem esetén végre az áhított miniszteri tárcához jusson.

Konklúzió?

Hagyjanak békén ezek az "urak", teljesen mindegy, hogy ki viszi tovább ennek az országnak a sorsát. Gyermekeim, unokáim rendben (mind külföldön - van eszük), nekem meg teljesen mindegy.

Ennek nevében rúgtam ki ma az összes aláírásgyűjtő rosszarcú fazont.

Ámen.

gnme 2014.02.18. 20:42:42

@enpera: azt láttam 1* bamme, mármint Käpten szanyit felszólalni

úgy toporgott beszéd közben, mint a tavalyi tojógalamb :-D

már csak a kezét nem tudta melyik zsebbe tegye (egyikbe se fért, mert kilógott belőle a sok borfoltos húszezres)

mi kell ahhoz hogy valaki politikus egyen?

öltöny
részegség
hazudozás

ezért jár ám nagy pénz, mindig az az első .. bélláim az úrban, szavazzunk saját javadalmazásunkról

BÉLUS, TE IS IGENT NYOMJ, VAGY KITEKEREM A NYAKAD!

csicsónénak három lánya..

www.youtube.com/watch?v=m8Vq2-LAaxQ

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.02.18. 21:00:20

@gnme: pontosan, pártállástól függetlenül, lehetne valami szint :)

Moin Moin 2014.02.18. 21:05:44

@no_successful2:

Hm, látom, fogalmad sincs az államkötvény-kibocsátásról, annak feltételeiről és legfőképpen a kamatozásról-futamidőről!:-)

Nos, csak hogy bővüljenek az ismereteid:
• Ezek 3, ill. 5 éves futamidejűek.
• Kamatfizetés valóban évente történik – ám a tőke-visszafizetés a futamidő végén esedékes.
És éppen a futamidő végén (azaz 2014-től – mivel a nagy volumenű kibocsátás jellemzően az újabb IMF-hitel elutasítását követően, 2011-12-ben indult be) kell a tőkét visszafizetni. Így nem áll meg az az érved, hogy „a piaci kamatozású hitelek törlesztő részletei folyamatosan ketyegnek”, hiszen az államkötvény nem olyan, mint a bankhitel, amelynél jellemzően kezdettől és folyamatosan fizeted vissza a tőkét is, a kamatokkal együtt. Az államkötvény „farnehéz”: az igazi teher a futamidő végén jelentkezik. Ahhoz képest az évi, a tőke 4-7%-át kitevő kamat smafu – így ma még alig érzi a magyar költségvetés, hogy mi jön majd, ha a tőkefizetés következik.

Persze, ott az elvi lehetőség arra is, hogy a lejáró államkötvényeket újabbak kibocsátásával fedezze a költségvetés – ám ezzel valószínűleg több baj is lehet:
• A FED-pénzpumpa leállásával jelentősen apadtak a bizonytalan piacokba befektethető likvid pénzek – így a magyar állampapírok keresettsége is kétséges.
• A korábbi, vonzó kamatozás (5,5-7%) helyett jelenleg már bőven 3% alattiak a magyar államkötvényeken elérhető reálkamatok – ami szintén a könnyű kibocsátás ellen hat.
• A Magyarországgal, mint biztonságos befektetési területtel kapcsolatos nemzetközi megítélés semmit sem javult – a pénzpiacok jól tudják, hogy miféle módszerekkel és milyen áron sikerült benntartani a magyar költségvetési hiányt a 3% alatti sávban. (Az ár egyébként az adóterhek növelése és a gazdasági növekedés befagyása volt.) És természetesen az is tudott, hogy mi áll a legutóbbi negyedév növekedési adatai mögött. (EU-s pénzből finanszírozott állami beruházások + a fenntarthatatlan, mert a világpiacitól eltérített árakon alapuló „rezsicsökkentés”, ill. egy rendkívül alacsony bázis és egy kivételesen sikeres mezőgazdasági szezon: egyik sem biztosít stabil növekedési pályát – ellenben a rendkívül alacsony GDP-arányos beruházási ráta igenis garantálja a stagnálást, hiszen 1-2 év múlva egyszerűen nem lesznek újonnan belépő termelő vállalkozások.)
• Az alacsony növekedés nem képes fedezni még a kamatkiadásokat sem – ennek ára az államadósság ismételt növekedése lesz. (Már most is „trükkök százai” állnak a 2013 év végi adat mögött – ld. itt: index.hu/gazdasag/2014/02/17/trukkel_csokkent_az_allamadossag/)
• A lejárati idő előtt, csupán politikai okokból visszafizetett IMF-hitelt Magyarország a tartalékaiból, újabb elvonásokból, ill. a szektorális különadókból fedezte – ez szintén a fenntarthatatlan pályát fixálta és lerontotta a növekedési esélyeket.

„…most már legalább az IMF-nek nem kell törleszteni…”: Nem világos előttem, hogy vajon miért jobb egy amerikai magán-befektetési alapnak (Templeton) törleszteni („odaadni a magyar emberek pénzét”), éspedig magasabb kamatra, mint az IMF-nek, alacsonyabb (feleakkora) kamatra? Azt viszont tudom, hogy a Fidesz-vezetőknek és a „holdudvarnak” miért jobb: mert így az IMF-monitoring nincs és simán oda lehet adni óriási (a kötvénykibocsátásból származó) közpénzeket a holdudvarnak. De ez sem nem gazdasági, sem nem politikai érv…

„…mi van azokkal a 2010-11-es jóslatokkal, hogy 2012-13-ban gazdaságilag összeomlik az ország és előrehozott választások lesznek?”: Mi, a Progresszív Blog, sohasem jósoltunk efféléket (ellentétben egyes szegény, álmodozó, szakmailag kellően meg nem alapozott balos blogokkal és politikusokkal…). Mi 2011 óta konzekvensen 2015-’16-ra tettük és tesszük a(z átlagemberek tömegei által is megérzett) nehézségek (és nem az „összeomlás + új választások”) időpontját. (…Egyébként: ha visszalapozol a blogon, akkor tapasztalni fogod, hogy eddig minden „jóslatunk” bevált – nem valószínű, hogy épp az e posztban leírottakban tévednénk.)

c4rtm3n 2014.02.18. 21:07:53

Ha ez után a 4 év után a Fidesz nyer, akkor az ország menthetetlen.

C4rtm3n

jet set 2014.02.18. 21:08:03

@Moin Moin: És ez csak a fidesz bűne? 1990 óta mindegyik kormány bűnös ebben. Igen, az mszp is, sőt! Mi lesz április 7-én? Az élet megy tovább. A magyarok birkák és azok is maradnak, kár reménykedni.

jet set 2014.02.18. 21:09:07

@c4rtm3n: Van más opció? Mszp? Akkor inkább maradjon a fidesz.

Moin Moin 2014.02.18. 21:10:11

@Gribbin János:

Várd meg a holnapi posztunkat!:-) [Hogy ne maradj le róla, elküldjük majd a linket a nickedre.]

Moin Moin 2014.02.18. 21:11:40

@jet set: Ez nem csak a Fidesz és nem scak az MSZP, SZDSZ, MDF, stb. bűne - ez a magyar társadalmi stratégiák hiábája. Sokat írtunk erről itt, ha érdekel, olvass utána! (Írd be a keresőbe a "társadami stratégia" kifejezést - és dől a tali!)

Moin Moin 2014.02.18. 21:12:16

@jet set: Van - pontosaban: lehet!

Holnap erről fogunk írni.

Gribbin János 2014.02.18. 21:14:38

@enpera: hát te bizonyára azok közé tartozol, akik képesek rácsavarodni pl. a lázárjanik farkára, s azt szívni végkimerülésig. Ha ez jó neked...

jet set 2014.02.18. 21:15:22

@Moin Moin: OK, kíváncsi leszek rá.

Gribbin János 2014.02.18. 21:16:04

@Moin Moin: Érdeklődéssel várom! Nem szoktam itt olvasgatni, véletlenül vetődtem errefelé. Az jó lesz, ha a holnapit elküldöd: előre is köszönöm.

Moin Moin 2014.02.18. 21:18:14

@gnme:

Kissé off-topic, de: Az az orvos, aki megtiltja egy (akár 1-e, akár 2-es típusú) cukorbetegnek a sportolást-testmozgást (ritka, speciális esetektől eltekintve), az aligha nevezhető korszerű tudással rendelkező diabetológus/endokrinológus szakorvosnak. A korszerű, adekvát cukorbeteg-diéta pedig semmiben sem különbözik immár az egészséges táplákozástól. (Tkp. elavultnak kell tekinteni a "klasszikus" cukorbeteg-diétákat...)

Moin Moin 2014.02.18. 21:19:08

@jet set: @Gribbin János: "Dicsőség Felségteket szolgálnunk!":-)

feketeesfeher 2014.02.18. 21:19:38

@poszt:
"ami nem működött 2010 ősze óta, az egyszeriben elkezdjen működni: egy új ellenzékiség mentén tömegek aktivizálódjanak."

Frászt fog működni.
A tömegek speciel nem olyanok, hogy majd működést generálnak.
A tömeg az tömeg, egyetlen dolgot tud, kifejezni az elégedetlenséget.
És egyet nem tud, megoldásokat találni.

Oly sokszor lett ez kipróbálva, és soha nem ment vele senki semmire.

Persze, majd jönnek a ma született bárányok és megoldják. :)))
Ne vicceljünk már.

Jobb, ha mindenki felkészül egy olyan 10-12 éves pangásra, amikor gyakorlatilag a világon semmi nem történik.
Majd valahogy mindent megoldanak, hogy ne zuhanjon össze.
Az átlag meg szarul fog élni.
És köpköd majd mindenkit, mert nagyjából ennyire fogja neki futni, másra nem.

Occam beretvája 2014.02.18. 21:47:10

Ejnye mán schwartzundweiss.
Mi ez a defetizmus?
Amikor itt harcol a fél ámerikai és belföldi népszaga, a mazsi meg összevonja erőit a zátévében és a világhírű szabad adóban.
Ejnye.
Nem lesz ebből bajod?
A szütyő ráadásul meg még szűkebb lesz.:-)

c4rtm3n 2014.02.18. 21:49:10

@jet set:
Az MSzP sem ideális megoldás, de a jelenleginél kevésbé rosszak (sajnos ez adatott, rosszak és kevésbé rosszak).

C4rtm3n

lujo22 2014.02.18. 21:56:18

én nem bánom, ha a fidesz nyer. egyrészt a mostani ellenzék eléggé széttagolt, és marakodnának a pozíciókért. ha netán vmiben dűlőre is jutnának, akkor a 9 évre kinevezett fideszes közintézményvezetők ott szabotálnák, akadályoznák az új kormány munkáját, ahol lehet.
másrészt csak legyenek ezek is 8 évig hatalmon, és akkor mindenkinek nyilvánvaló lesz, h ennek a kormánynak hová sikerült ezt az országot (ez eu legszegényebbei közé) kormányoznia. a 2014-s új kormánynak OV-val nem lesz nagyobb hitele, m eddig, a keleti nyitás meg sztem zsákkutca, azaz gazdasági téren tovább süllyedünk. végülis utolsók közt lenni is egyféle eredmény, nem? 2018-ra mindenkinek kinyílik a szeme, és ezt a bagázst annyira megutálják, h a 2018-as kormány a hülye törvényeket eltüntetheti, a bebetonozott közintézményvezetőknek is már csak egy évük marad.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.02.18. 21:56:25

@♔batyu♔: A Vezíred Bokrosnak köszönhette, hogy volt mit osztogatnia 1998 után, szóval fogd be a pofádat. Legalább ennyi tisztesség legyen benned.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.02.18. 21:57:58

@rocksztar: Ha a fidesz ilyen ügyesen rontja a Ft árfolyamát, akkor az a törlesztő soha nem lesz kifizetve... de az nem az mszp hibája. A kormányváltáskor 285 Euro volt a Ft. Ez is jobban teljesít.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.02.18. 21:59:39

@dr kíváncsivagyok: Nem kell a tatveknek nyugtató. Mennek szétverni a fővárost. Az a szokásuk a nagy nemzetieknek bukta után.

J.László 2014.02.18. 22:37:33

"...és ezt a társadalmi felülállást azonnal elkezdték hosszú távra be is biztosítani, azaz a gazdasági és kulturális hatalomra is kiterjeszteni."

A Fidesz éppenséggel azért vesztett 2002-ben, mert nem tett szert gazdasági és kulturális befolyásra. Az az MSZP/SZDSZ kezében volt mindvégig.

Igen jól teszik, hogy nem kívánják ismét elkövetni ezt a hibát.

sanyix 2014.02.18. 22:42:38

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: hát legalább csinálnak valamit nem csak kamutörténeteket gyártanak a nyugati sajtónak ;)

régi villamos 2014.02.18. 22:55:07

Mindenki emlékezzék 2006-ra!!
A fidesz vesztett, őszre rászabadították Budapestre a futballhuligánokat! (eredetileg puccsot akartak, de nem sikerült.)

J.László 2014.02.18. 23:03:10

Mi lenne? AZ ellenzék visszaállítja az óráját 2010-re és kezdik az egészet elölről:

- összeomlik a forint
- 2016-ban előrehozott választások lesznek
-nem, mégse, mert soha többé nem lsznek választások
- kitör a forradalom
- kizárnak minket az EU-ból
- áramkimaradások lesznek
- nem lesz gáz
- éhséglázadások lesznek
- és így tovább, és így tovább

gigacherry 2014.02.18. 23:23:24

@Muzsikok közt: És téged kérdezett valaki? (Ha már itt tartunk.)

Benderik 2014.02.18. 23:29:54

"A megoldatlanság, az illúzióvesztettség, a kifáradás addigra viszi odáig a közhangulatot, hogy ami nem működött 2010 ősze óta, az egyszeriben elkezdjen működni: egy új ellenzékiség mentén tömegek aktivizálódjanak."

Nekem egy félelmem van, ami itt fel sincs vetve lehetőségként: az elégedetlenség egy már meglevő ellenzékiség, a Jobbik mentén aktivizálódik. Volt rá példa a történelemben. Tartok tőle, hogy veszélyesen sokan nyelik be, hogy ők a tisztaságot hozó párt, aki leszámol ezekkel a mocsárba süllyedtekkel, akik mind egy követ fújnak. Én már most is tartok tőle, hogy többen vannak a láthatatlan pártpreferenciájú választók között, mint hinnénk. De ha marad a kormány, és a fenti víziók, elégedetlenség lesz, azt még profibban meg tudják lovagolni.
Az élet és az elégedetlenség nem vár egy normális ellenzéki erőre: ha az nem jön, lesz erő, aki vitorlájába fogja.
Fel se fogjuk, mi minden jöhet még, csak győzzünk ámuldozni...

nu pagagyí 2014.02.18. 23:32:19

Elég a szabadságot visszaállítani az országban, akkor túl fogjuk élni a Fidesz rombolását. Ha az emberek tehetnek magukért, akkor tenni is fognak és ettől jobb lesz mindenkinek. Úgy kell ezt elképzelni, mint amikor a hiánygazdaság legsötétebb mélypontján megengedték a háztáji gazdálkodást. Rövid idő alatt tele lett a piac áruval. Minden jelenlegi bajunk okozója a Fidesz által gúzsba kötött társadalom, amely úgy tűnik, egyelőre nem óhajt felébredni.

Moin Moin 2014.02.18. 23:57:09

@Benderik:

A Jobbik nem politikai, hanem pszichológiai jelenség - így kizárt, hogy egy alapvetően normális emberek alkotta társadalom még akár rendkívüli körülmények között is egy abnormális pszichikumot feltételező elképzelésrendszer követőjévé váljon. A rendkívüli körülmények közé került normális ember ui. a körülmények rendezését érzi követendő mintának, nem pedig azt, hogy maga is megbolonduljon.:-)

Ellenzéki összeFOSÁS 2014.02.19. 01:41:30

@régi villamos: "Mindenki emlékezzék 2006-ra!!"

Emlekszunk 2006-ra, emlekszunk az utcai terrorra, a lelot, megkinzot emberekre.
Emlekszunk az Izraelbol behivott zsoldosokra. Az volt masodik alkalom 50 even belul, hogy az mszp idegen hadsereget hivott be az orszagba a nemzet ellen.
MINDENKI EMLEKSZIK !!!
Tobbek kozott pont 2006 miatt nincs tobbe eselye az mszp-nek ebben az orszagban.

röhögő 2014.02.19. 08:03:16

@Ellenzéki összeFOSÁS: Reggel nyolckor már van rendelés a legtöbb pszichiátrián, téged mint akut esetet soron kívül fogadnak. Siess!

röhögő 2014.02.19. 08:04:58

@J.László: Milyen jó hogy bevallod, hogy a fidesz pénzeli a gazdasági és kultúrális vazallusait. Rendes demokráciákban ezért súlyos börtön jár.

J.László 2014.02.19. 09:07:32

@röhögő:
"Rendes demokráciákban" mindenhol ezt teszik.

nevetőharmadik 2014.02.19. 09:28:44

@Moin Moin: Én azért nem osztom ebben az optimizmusod (emlékezve, hogy igazad szokott lenni). Egyrészt nem tudom biztosan, milyen különbségről beszélsz, amikor azt mondod, pszichológiai, nem pedig politikai jelenség a Jobbik. Én úgy vélem, hogy Magyarországon a pártválasztást és a politika alakulását sokkal inkább befolyásolták pszichológiai és érzelmi jelenségek, mintsem bármi más.

Ráadásul kiélezett helyzetben, óriási egzisztenciális nyomás alatt a valóságérzékelés megváltozhat, pláne nálunk, ahol a mentálhigiénéről azt sem tudják, eszik-e vagy isszák (vagy épp kezet mosnak vele, mert az egy mentolos illatú szappan). Ami addig abnormálisnak tűnt, most normálisnak tűnhet. Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a józan meggondolásoknak marad tere, amikor "kétségbeesés" van. Hiszen erről beszélsz, nem? Nem fognak az emberek mélyére ásni a Jobbiknak, latolgatni az esetleges következményeket, hanem néhány elszámoltatási, rendpárti lózungot fognak meghallani, amivel majd érzelmileg lehet azonosulni. Arról, hogy náci-nemnáci, hülye-nemhülye, realista-irreális, pont meg fognak felejtkezni.

Bármely más, valóban normális politikai erőnek komoly versenytársa lesz a Jobbik az általános elégedetlenség becsatornázásában, főleg, mert a jogos igényekre a negatív (és akár aljas) indulatokra építve ígér választ. Emlékezz Yoda mester szavaira: a Sötét oldal nem erősebb, csak könnyebben járható. Azt pedig tudjuk, hogy minden a legkisebb ellenállás felé halad.

Persze a normális új erő joggal és biztonsággal építhetne a politikai elit iránti bosszúvágyra és gyűlöletre, de a magyar nép nem csak őket gyűlöli, hanem szó szerint mindenkit: a cigányokat, a zsidókat, a politikusokat, a bankárokat, az ügyvédeket, az orvosokat, külföldieket, a gazdagokat, a szegényeket, a hajléktalanokat és egymást is. A Jobbik mindezt meglovagolja és meg is fogja lovagolni, ebben bárki más hátrányban lesz.

Ezzel maximum úgy lehet versenyezni, hogy ha a "Normális Új Erő" bebizonyítja, hogy megoldásaiban potensebb, tehát hamarabb tud ténylegesen választ adni és valós eredményt elérni egy gyűlölet-részterületen (mondjuk pont a politikai elit ellen), mint hogy a Jobbikot megválasztanák. Az ugyanis tényleg nyilvánvaló, hogy a Jobbikban nincs valós szellemi kapacitás, és amíg meg nem választják, addig csak bicepszmutogatásra meg ígérgetésre futja nekik (és megválasztásuk után sem tudnának mit kezdeni majd a problémákkal, legfeljebb bevezetnének valamiféle csendőrállamot - csak akkor már késő).

Hmm. Lehet, hogy pont erre gondoltál? Hogy a Jobbik csak pszichológiai támaszt tud adni, és nem valós politikai megoldást? Mert ezzel egyetértek, de ez akkor is versenyfutás az idővel (és velük).

Ma Baker 2014.02.19. 10:36:52

Még a baloldal is elismeri, hogy nem nyújt reális alternatívát a jelenlegi kormánnyal szemben és nem is készül kormányzásra. Akkormeg mire ez a nagy jajjgatás?! Ez a helyzet egész addig így is marad, amég a politikai veszélyes hulladékot el nem távolítják a baloldal éléről.

Pop40 2014.02.19. 17:01:05

@Ma Baker:

"Még a baloldal is elismeri, hogy nem nyújt reális alternatívát a jelenlegi kormánnyal szemben"

A jelenlegi kormánnyal szemben egy döglött macska is reális alternatívát nyújt.

stone pit(er) 2014.02.19. 20:26:44

Lényegében azt mondod, hogy most nincs is értelme leváltani a Fideszt. Az eddig elkövetett, gazdaság vezetési hibák, hamarosan megbosszulják magukat. Ennél is jobban. Sajnos, ennek van valószínűsége. Hajlok magam is arra, hogy "aki szelet vett vihart arat", és ezt Ő tegye nem az aki beleset, mint Pilatus a credóba. Valóban nincs egy polgári, közjogi értelemben vett, haladó ellenzék. Remélem meg fog születni hamarabb, mint várnánk. De addig a rövid ideig, még az is előny, ha az én nézőpontomból elfogadhatóbb brigantik kerülnek hatalomba. Majd megisszák a maguk és az előd által főzött fekete levest. Ha mégis jobban teljesítenek mint vártam, akkor talán hasznos jellemfejlődésen mennek keresztül. Még végül alkalmasak is lesznek a feladatra. Teher alatt nő a pálma. Upssz! Jobb lesz ha vigyázok! Még Dakota közmondások jutnak majd eszembe. Mindegy! Szerintem, érezni kell a ritmust, és a választó polgár feladata a csattanó megírása. Persze, valaki pont az ellenkezőjét gondolja csattanónak, és más ritmust hall. Legyen! Én sírni nem fogok. Csak kacagni! Így is, úgy is. Legalább a Mi jellemünk fejlődni fog. De szavazni elmegyek.

Benderik 2014.02.19. 22:12:03

@Moin Moin: "A Jobbik nem politikai, hanem pszichológiai jelenség - így kizárt, hogy egy alapvetően normális emberek alkotta társadalom még akár rendkívüli körülmények között is egy abnormális pszichikumot feltételező elképzelésrendszer követőjévé váljon. A rendkívüli körülmények közé került normális ember ui. a körülmények rendezését érzi követendő mintának, nem pedig azt, hogy maga is megbolonduljon.:-)"
...mint pl. a német nép az 1930-as években? Ők se voltak gonoszak, csak egy átláthatatlan, válságoktól terhes világban, teszetosza uraik helyett vki végre határozott szavakkal és tettekkel tudott munkát adni nekik, vmit megmozdítani, stb.

De én igazából nem ettől tartok, hanem hogy elég ügyesen mutatják magukat olyannak, akire csak ráaggatják a jelenlegi rendszer haszonélvezői, hogy szélsőségesek, pedig ők csak határozottak, akik leszámolnak a jelenlegi rendszer haszonhúzóival.
És attól tartok, teljesen hétköznapi, szépre vágyó, de a politikusokból általában kiábrándult lelkek is bennük látják a megoldást.
De persze neked legyen igazad!...

Moin Moin 2014.02.20. 00:08:33

@Benderik:

Közkeletű tévedés, hogy „a német nép megbolondult” a ’30-as években és emiatt támogatta és juttatta hatalomra a nácikat. A nácik ugyanis egyetlen választáson sem tudtak annyi szavazatot szerezni, hogy azáltal kerülhettek volna kormányra. Tulajdonképpen egy politikai spekuláció következményeképpen nevezték ki Hitlert kancellárrá. A német szavazóknak csak kevesebb mint a harmada támogatta a náci pártot, még támogatottsága csúcsán is.

Ráadásul egészen más az az út, amelyet a nácik hatalomra jutása előtt járt be a német társadalom, mint az, amelyen a mai magyarság halad. Ez egy egészen részletesen leírható pálya, mindkét esetben. A lényeg: akkor egy, az előző fél évszázadban páratlanul és töretlenül sikeres társadalmat érte egyszeri – és egyetlen rossz döntést követő – trauma: az I. világháborús vereség. A magyarság esetében azonban semmiféle permanens sikerességről nem beszélhetünk – és emiatt az 1918 és 1933 közötti némettől eltérő társadalmi viselkedésmód jellemzi a mai magyar közeget. Az akkori németek „(ismét) sikert akartak, mindenáron”: vagy a nácik, vagy a kommunisták, vagy a „klasszikus” polgári demokrácia útját járva – de minden esetben a saját aktivitásuk, közreműködésül által. Ezzel szemben a mai magyarok csak „nyugalmat és biztonságot” akarnak. Ez alapvetően más motiváció, amely más irányba mozgatja a társadalmat is. A németek a sikerességük által akarták megteremteni a nyugodt és biztos egzisztenciát és közviszonyokat – a sikerorientáltság pedig aktív, dinamikus, olykor pedig agresszív attitűd. Ezzel szemben a magyarok jelentős többsége valamiféle „kívülről-felülről garantált” forrásból várja/vágyja a nyugalmat és a biztonságot – és az erőszakos, vagy akár csak szélsőségesnek, szokatlan, „nem bevett” módszerekkel előrukkolónak érzett politikai elképzeléseket a nyugalom és a biztonság „ellenségeinek” tartják. Ez pedig a magyarok többségét távol tartja a radikális jobboldaltól.

röhögő 2014.02.20. 05:00:37

@J.László: Te se láttál még rendes demokráciát.

Benderik 2014.02.20. 23:19:31

@Moin Moin: A félelmem nem is az, hogy a magyar népnek eladható lenne egy radikális párt, hanem hogy ügyesen adják el magukat nem radikális pártként, akire csak ráaggatják a mostani dúskáló urak, hogy radikális, de valójában csak a kisemberek pártja, aki azért keményen fellép, de csak a korrupció és a bűnözés ellen.
De neked legyen igazad...

Moin Moin 2014.02.20. 23:26:08

@Benderik:

A nem radikálisnak látszó radikális párt imázsáról már régen lecsússzott a Jobbik: mindenki tudja, kik is ők. Gondolj arra, hogy mekkora erőfeszítsébe és mennyi időbe került az, mire a fitala, liberális Fideszt átpozícionálták érett, konzervatív párttá! Ráadásul a radikális jobboldal sokkal gyorsabban amortizálódik ahhoz, hogy végig lehetne vinni egy ilyen átmaszkírozást. (Azért kopnak gyorsan, mert nagyon inkoherensek és a bennük tömörülők, a vezetőikkel együtt valójában nem túl stabil személyiséggel bírnak.)
süti beállítások módosítása