Végrehajtjuk a feladatot. Nem tehetünk mást. Azután…
– Nem – vágott bele Evi. – Addig.
– Azután – ismételte makacsul Ope.
Die értetlenül nézte őket.
– Mi ez? Miről beszéltek?
– Ugyanarról, Die – Mat hangja tárgyilagos volt. – Csak addig szolgálják a feladatot. Azután jön a felelősségre vonás.
Zsoldos Péter: A feladat - 1970
A címben emlegetett „másnap” 2014. április hetedikét jelöli. A feltett kérdés pedig arra vonatkozik, hogy mit kezd majd a magyar társadalom azzal a helyzettel, hogy a Fidesz győzött – és mit kezd a legyőzött ellenzékkel, valamint mihez kezd maga a legyőzött ellenzék?
Ma egyszerűen nem látszik, hogy bárki is rendelkezne erre a „másnapra”, a másnaptól kezdődő „új időkre” érvényes, működőképes stratégiákkal. Nincsenek erre forgatókönyvek: mindenki – ellenzéki pártok és ellenzéki állampolgárok – homokba dugott fejjel várják azt, ami nem fog eljönni: az április hatodikai csodát.
Megjegyzem: az április hatodikai vereség is éppen azokon az alapokon születik meg, amelyen a hetedikétől várható újabb Fidesz-korszakra történő fel nem készülés alapszik: itt nem szokás a megalapozott tervezés és nem szokás a jelen és a jövő lehetőségeinek-elvárásainak reális mérlegelése sem. „Majdcsak lesz valahogy, majdcsak sikerül valami!” – mondják az állampolgárok, mondják a politikusok és mondják a vállalkozók is. Nem csoda, hogy így ott tart az ország, ahol…
Fentebb „újabb Fidesz-korszakról” írtam – de milyen lesz ez a korszak, miben lesz „új”? Ennek megválaszolásához nézzük előbb, hogy miért volt a lassan mögöttünk lévő négy év olyan, amilyen: agresszív, mindent „ledomináló”?
1998-ban a Fidesz és annak vezetői határtalan magabiztossággal vágtak bele a kormányzásba: évtizedes álmuk-vágyuk teljesült a hatalom megszerzésével-birtoklásával. Ők kerültek „legfelülre” a magyar társadalomban és ezt a társadalmi felülállást azonnal elkezdték hosszú távra be is biztosítani, azaz a gazdasági és kulturális hatalomra is kiterjeszteni. Ment is ez szépen – és korántsem akkora társadalmi és külpolitikai konfliktusok árán, mint azt majd a második, jelenleg is futó ciklusuk hozta magával… Aztán jött a teljességgel előrejelzetlen, váratlan 2002 tavaszi választási „éppen hogy vereségük”, majd a 2006-os ismételt kudarc. Mindezek radikalizálták a Fideszt és ráterelték a „Nem, nem, soha!” útjára. Vezetés és holdudvar egyaránt úgy érezte, hogy ha még egyszer sikerül megszerezni a hatalmat, akkor azzal úgy kell élni – és ha kell, visszaélni is – hogy még egyszer ne kerülhessen sor 2002 áprilisára…
Mára mindaz megvalósult, amit ennek érdekében – a zseniális populizmussal megszerzett „több mint kétharmad” birtokában – szükségesnek és még lehetségesnek ítéltek megtenni. Kiépült a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális maffiatúra, a gyakorlatilag tökéletes state capture – és sikerült mindezt úgy megtenni, hogy az éppen saját, „Magyarirsztánnál” sokkal nagyobb súlyú országokkal összefüggő bajaival és az antidemokrata politikákkal szembeni saját eszköztelenségével bajlódó Európai Unió tulajdonképpen megelégedett azzal, hogy Orbánékat a hűtőbe rakta: Orbán nem ment komoly nyugat-európai „udvarokba”, de „tankok se jöttek” Magyarországra. Ennyi – és az ellenzék totális tehetségtelensége és (részben) vezetőik elképesztő önzése – elég is volt ahhoz, hogy a Fidesz elhárítsa a 2002-es trauma megismétlődésének esélyét. Jelenleg, 2014 tavaszáig még az sem okozhat traumát, hogy az előző három évben Orbánék elzálogosították az ország jövő évtizedeit:
Szóval, a lényeg, hogy ez a szép, hosszú és nagyon veszélyes lista gyakorlatilag semmiféle hatással nem lesz az április 6-i választás kimenetelére – ám komoly hatással lehet a következő kormányzati ciklusra: 2015-tel beköszön a számlák benyújtásának korszaka – és semmiféle garancia nincs arra, hogy ezeket a számlákat a megugró gazdasági növekedés fedezni tudná majd!
…Mi lesz ebből – ha egyszer senkinek sincs terve a jövőre nézvést? Mitől lesz sikeres Magyarország és mitől lesz elégedett a magyar polgár?
Itt egy nagyon kellemetlen tényt kell közölnöm: a „szükségszerű boldogság és sikeresség” mítosza egészen új keletű az emberiség szellemtörténetében: csupán az elmúlt században lett általános elképzeléssé – és csak az euro-atlanti civilizációban. Ezen alapul az az elképzelés is, hogy „Mi biztosan nem lehetünk szerencsétlenek!” Ez pedig egyfajta társadalmi és személyes „csodavárás” melegágya lehet, passzívvá téve az ebben hívőket.
A „magyar passzivitás” oka és eredete ugyan nem ez a mítosz – hanem a passzivitásra és a hatalom kényébe való beletörődésre, a hozzáidomulásra kondicionáló magyar történelem -, ám manapság mégis sokan menekülnek ahhoz a hithez, hogy mi, magyarok, egy európai uniós tagállam polgárai, nem lehetünk szerencsétlenek.
A Fidesz 2010-ben úgy tervezte, hogy megszerzi az országot, bebiztosítja magát a 2002-es típusú kellemetlen meglepetések ellen – és aztán elindítja a gazdaságot (valahogy…, talán a 2010 nyári elképzelésekre alapozva az államadósság-küszöb felemelése árán) és a 2014-et követő ciklusban végrehajtja a maga „Bethlen-konszolidációját”. Erről írtunk annak idején a Fidesz-hard után Fidesz-light? c. posztunkban (http://progressziv.blog.hu/2011/10/15/fidesz_hard_utan_fidesz_light). Ám bármiféle konszolidáció csak akkor képzelhető el, ha:
vagy ha
Magyarország esetében most egyik alap sem adott: az ország nyitott az EU és a világ felé, szabad a költözés, és a gazdasági prognózisok sem kecsegtetnek jelentős és tartós bővüléssel. A Fidesz ugyan számíthat egy ideig a magyarok passzivitására és a magyar társadalom atomizáltságára, alapozhat még rövidtávon a hatalomtól való félelem reflexeire is – ám egy stagnáló-leszakadó országban szükségszerűen elkövetkezik az a töréspont, amikor ezek a fékek egyszeriben eltűnnek. Azt elég nehéz pontosan előre prognosztizálni, hogy mikor következik ez be, de több, egymással párhuzamos és egymást erősítő tényező tolja efelé a magyar társadalmat:
Ezek a tényezők előbb-utóbb akkor is eljuttatják a társadalmat a hatalomváltáshoz, ha nem létezik szervezett és a hatalomváltást szervező ellenzék. Magyarország lakossága nem fogja elfogadni azt, hogy míg a közvetlen szomszédai, akikkel együtt kezdte 1990-ben a rendszerváltást és később az EU-s tagságot, mind-mind sikeresebbek, gyorsabban fejlődnek és jobban élhetnek, mint a magyarok. A magyarok többsége egyszerűen nem lát olyan okot, amely ezt az állapotot hosszabb távon is számára elfogadhatóvá tenné, amely miatt fenntartandónak ítélné a jelenlegi hatalmat. A Fidesz részéről pedig nincsenek adekvát eszközök arra, hogy akkor is fenntarthassa a maga hatalmát és az arra alapozott gazdasági erejét, ha a nép nem látja ezt tovább tolerálandónak. Eljön az a perc, amikor már jobban fognak félni az emberek a ténylegesen jelenlévő szegénységtől, mint az esetleges munkahelyi, egzisztenciális, stb. retorziók fantomjától. A társadalmi pozíciójuk féltése miatti megalkuvás és tűrés ugyanis csak addig fog működni, amíg ez a bizonyos pozíció nem sérül annyira és számukra olyan nyilvánvalóan, hogy az elvileg még létező státuszuk már ne jelentsen értéket…
…Persze, jobb, ha mindezt szervezetten és előre felkészülten fogja érni a magyar társadalmat, mintha „’56-os mintára”, azaz szervezetlenül, eltervezetlenül, spontánul és így káoszt okozva tör elő a semmiből. Jobb, ha a Fidesz hatalma nem egyik pillanatról a másikra omlik össze, hanem fokozatosan zsugorodik, veszít teret és erőt. Most még megvan erre az esély – de egy év múlva már talán nem így lesz!
Azt nem tartom valószínűnek, hogy az április hatodiki választási vereség után a ma az Összefogásban tömörülő ellenzéki erők – vagy eszek bármelyike – megrázná magát és új szellemiséggel telítődve új lendületet adhatna a társadalomnak és a változtatásnak is. Egyszerűen nincsenek ott azok a szellemi kapacitások ezekben a pártokban, amelyek ehhez elengedhetetlenek lennének – nem is téve említést az ehhez szükséges mentalitásról: a nyitottságról és a közérdek-orientáltságról. A valóságban ezek a pártok inkább lesznek akadályozói a valódi hatalom- és mentalitásváltásnak (és ekként a Fidesz tulajdonképpeni „tényleges szövetségesei”) – hiszen alapvetően ők és vezetőik is a kontraszelektív, a hatalom birtoklására alapozó érvényesülés termékei és vágyói, mintsem a nyílt teljesítményversenyé. Ezek a pártok és vezetők azért is akadályai lesznek az igazi megújulásnak és változásnak, mert ott vannak – és ezzel sokakban, tömegekben keltik azt az illúziót, hogy „Létezik a Fideszt leváltó ellenzék!”, pedig az a valóságban még nem létezik! És amíg tömegek élnek-élhetnek illúzióban a saját helyzetüket illetően, és amíg nem szembesülnek lélekben is azzal, hogy elárulták őket és egyedül állnak, addig ők képesek még tovább tűrni. A türelem csak akkor és azzal fogy el, ha megszűnik az illúzió – ha megszűnik a „valamiben való hit” lehetősége. Előbb „ki kell szeretni” az MSZP-ből, Gyurcsányból és Bajnaiból és csak azután lehet önállóan cselekedni, ha már nem hisszük azt, hogy „van, aki cselekszik helyettünk”…
Igen: a magyarság április hetedikétől kétfrontos háborút kell vívjon – pontosabban: két, párhuzamos dolga lesz. Rá kell jönnie, hogy a létező ellenzék nem hozza el számára a megváltást a Fidesztől és a leszakadástól – és meg kell tapasztalnia, hogy vagy csúszik tovább, lefelé, vagy új szervezőket keres. Igazi „földcsuszamlást” 2014 végétől lehet majd várni, de még inkább a 2015-ös költségvetés „beindulásával”: ekkorra lesz nyilvánvaló, hogy vagy hatalomváltás, vagy szegénység lesz az országban:
2014-’15 „hideg tele” meg fogja lepni a magyar társadalmat: amikor a sokadik „rezsicsökkentés” és a „Magyarország jobban teljesít” ellenére mégis egyre kevesebb pénzből kell kijönnie. Fentebb azt írtam, hogy nehéz pontosan előre prognosztizálni, hogy mikor következik be a „töréspont” – ám ha mégis prognózist kellene adnom, akkor 2015 tavaszát nevezném meg. A megoldatlanság, az illúzióvesztettség, a kifáradás addigra viszi odáig a közhangulatot, hogy ami nem működött 2010 ősze óta, az egyszeriben elkezdjen működni: egy új ellenzékiség mentén tömegek aktivizálódjanak.
* A posztot felvezető képen szereplő szöveg szó szerinti idézet Orbán Viktor 2014. február 16-i évértékelő beszédéből.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az utolsó 100 komment: