„Egyetlen személy sem választható meg az elnöki hivatalra több mint kétszer, és egyetlen olyan személy sem választható meg egynél több esetben, aki már egyszer azt betöltötte, illetve két évnél hosszabb ideig valaki más helyett elnöki jogkörrel rendelkezett.” Részlet az…
„Elnyomatásunk minden újabb állomásánál a legalázatosabban folyamodtunk orvoslásért; megismételt kérelmeinkre, megismételt sértés volt a válasz. Az a fejedelem, akit minden tettében ilyen vonások jellemeznek, zsarnok, és nem méltó arra, hogy egy szabad nép uralkodója…
„Látják, hogy a gazdagokban és hatalmasokban nem bízhatnak meg, hiszen azok csak a britek szerepét vehetik át a szabadság nevében.”Richard Attenborough: Gandhi (részlet Gandhi egyik beszédéből) - 1982 Posztunk címe látszólag egybecseng a Fidesz hangoztatta…
„Az ellenzéki összefogás célja a köztársaság újraalapítása, a negyedik köztársaság megteremtése kell legyen… Három feladat áll előttünk. A hiányzó erők megszervezése, az összefogás létrehozása és a negyedik köztársaság megteremtése. Ennek a három…
Megvan az, amikor az amcsi filmekben a Nagy Kataklizma után egymásnak esnek a túlélők bandái a szűkös erőforrásokért és a „világuralomért”? Igen? Na: éppen ez folyik most az MSZP-n belül. Megvolt a kataklizma, megcsappantak az erőforrások, esik szét az egész…
Előző posztunkban kérdeztünk – most jöjjenek a válaszaink!Első kérdésünk arra vonatkozott, hogy a magyar társadalom modernizálása indulhat-e az MSZP-n belülről. Hogy erre válaszolhassunk, nézzük, mi van az MSZP-n belül?Az MSZP infrastruktúrája egy…
A legutóbbi, augusztus közepi közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Fidesz és Orbán töretlenül őrzik népszerűségüket a magyar választók körében. Ez látszólag az eddigi kormányzati teljesítménnyel való általános elégedettségre utal – de vajon tényleg ez…
Az utóbbi időben rendszeresen bukkannak fel hírek baloldali és/vagy liberális szerveződésekről. Ezek zöme már a politikából régebbről ismert személyekhez kötődik. Sokszor olyanok akarnak új lendületet adni a magyar progressziónak, akiknek ez már korábban nem sikerült:…
Szégyen, de bevallom: megalakulása óta nem értettem az LMP-t. Nem értettem, hogy a magyar viszonyokat figyelembe vevő gondolatrendszer és társadalommagyarázat nélkül, anélkül, hogy lennének a pártban rátermett vezetők és anélkül, hogy lenne egy hatékony, gyorsan működő…
Utolsó kommentek