![Főoldal](img/home.gif)
![Archívum](img/archiv.gif)
![Levél küldése](img/sendmail.gif)
„Horthy Miklós, én is a tied vagyok!
Viselem a rózsás kis szuronyod.
Szuronyodnak rózsafa a nyele,
Rá van írva Horthy Miklós neve.”
Katonanóta a ’30-as évekből
Tegnap sokak vágya kezdett beteljesülni: a Milla-tüntetésen bejelentették az Együtt 2014…
„Egy brancs maguk, hiába is tagadja.”
Bacsó Péter: A tanú – 1969
Több mint egy napja gondolkodom ezen a poszton: vajon meg kell-e írnom? Vajon van-e jelentősége a mai és közeljövőbeli Magyarországon annak, amit el akarok mondani? …De úgy gondolom, hogy éppen…
Ezentúl minden írásunkban csupa kisbetűvel fogjuk írni orbán viktor nevét – hogy miért, arra az alábbi poszt ad magyarázatot, már ha ez egyáltalán magyarázatra szorul… Ugyan minek volt miniszterelnök orbán viktor másfél évig és miért volt kormányon a Fidesz?…
„A 2010 májusában hivatalba lépett nemzeti ügyek kormánya azzal szembesült, hogy az előző – Bajnai Gordon által vezetett – szocialista kormány költségvetésében hamis adatok szerepelnek.”T/3927. számú Törvényjavaslat a Magyar Köztársaság 2010. évi…
Tegnap Matolcsy György fogta magát és egy laza mozdulattal átlendült az épeszűség eddig még az ő forradalmár és szabadságharcos lelkét is béklyókba kötő korlátain. Isteni képzavar – illik posztunk témájához!Mert hát mi más is lenne a téma, mint a nevezett úr által…
Tegnapi beszédében Gyurcsány Ferenc bevezetett néhány megkülönböztető attribútumot a magyar közéletbe: akik a ’89-es alkotmányban hisznek és akik a majdani 2011-esben. Akik a szabadságban hisznek és akik az ember feletti isteni igazságban – és: akik Kertész Imrét,…
Utolsó kommentek