„Gyülekeznek az esélytelen fiatalok és a sorvadó öregek. És ami nekik kell: kenyér, munka, biztonság – és rend is! Amit pedig megtalálnak, az a gyűlölet. Ennek a köztársaságnak a gyűlölete. Ezt a gyűlöletet látom szikrázni a szemeikben. És ezt a gyűlöletet kihasználhatja…
„És ha ostobaságot határoznak, Isteni Uram? Az ostobaság marad, még ha húsz bölcs szavazott is mellette...” Zsoldos Péter: Távoli tűz - 1969 A polgári forradalmak óta tart az a trend, hogy a döntéseket az adott közösség (ország) polgárainak egyre szélesebb…
„- Az Újvilág: katasztrófa! - És a régi? Csupa siker?” Izabella királynő és Kolumbusz párbeszéde az 1492 c. filmből – 1992 Ma Barroso bejelentette, hogy az Európai Unió föderációvá fog alakulni. (A bejelentésről ld. itt:…
„…Szinte minden tetteinkben a természeti rendet mindég meg akarjuk előzni. A nagyobb rész előbb költi jövedelmét, mint zsebiben van; a serdülő úgy veszi ereje hasznát, mint a férfiú; a tanuló tanít…” Széchenyi István: Hitel – 1829 Amikor ma Orbán „post-IMF”…
„Erst wägen dann wagen” („Előbb mérlegelni, aztán merészelni”) Helmuth Karl Bernhard von Moltke tábornagy (1800-1891) jelmondata Amikor gazdaságélénkítésről esik szó és erre születnek tervek, rendre valamiféle makrogazdasági egyensúlyt javító intézkedés jön elő…
„Szövetségbe forrt szabad köztársaságok:A Nagy Oroszország kovácsolta frigy,A Szovjet hatalma és egysége éljen:Sok nép így akarta s megalkotta így!” Szergej Mihalkov: A Szovjetunió himnusza - 1944 A cím szándékoltan provokatív, ugyanis a poszt témája a („Németország…
„…lisztet, sajtot, sárgaszínű mézet vegyitett bepramnoszi borba; de ádáz mérgét is bekeverte,hogy honi földjüket ők attól leigázva feledjék.És miután odaadta, kiitták, nyomban utánavesszővel megcsapta s az ólba terelte be őket.”Homérosz: Odüsszeia, X. ének…
„Poroszország rendkívüli államnak számított a maga szigorú fegyelmével, …korrekt hivatalnoki karával, …megvesztegethetetlen, felvilágosult és humános igazságszolgáltatásával, a józan ész szempontjainak maradéktalan érvényesítésével, tökéletesen…
„Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: "Legyen világosság", és világos lett.”A Teremtés könyve 1.1–1.3 Mit jelentett…
„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm…”Részlet Dávid zsoltáraiból – Zsoltárok könyve 23. rész Húsvét van – e napon támada fel az Írás szerint halottaiból Jézus. Illik tehát, hogy ma mi, a Progresszív Blog is a feltámadással foglalkozzunk…
Utolsó kommentek