„És ha ostobaságot határoznak, Isteni Uram? Az ostobaság marad, még ha húsz bölcs szavazott is mellette...”
Zsoldos Péter: Távoli tűz - 1969
A polgári forradalmak óta tart az a trend, hogy a döntéseket az adott közösség (ország) polgárainak egyre szélesebb köre hozza – egyre több és több ember (majd: asszony is, egyes „konzervatívok” - valójában bunkók - legnagyobb fájdalmára) kapott/vívott ki beleszólási jogot a közügyekbe. Míg régen az egyed-, vagy elituralmakat tekintették természetesnek, addig mára a legtöbben ugyanilyen magától értetődő természetességnek tartják a nép uralmát, a demokráciát.
Mindkét döntéshozatali módszernek voltak és vannak komoly eredményei és hatalmas kudarcai is – azt tehát nem lehet „kapásból” megválaszolni, hogy „Melyik a jobb?” Voltak a történelemben nagy, az emberek szempontjából ma is a közérdek képviselőinek számító „autokraták” és voltak ilyen „össznépi hatalomgyakorlások” is. És voltak „kevert” hatalmak is, t. i. amikor demokrata köntösben egy-egy „nagy államférfi” irányított voltaképpen.
Manapság egyre gyakrabban halljuk azt, hogy a jelenlegi gazdasági válság okai valójában annak vannak, hogy túl kevesen birtokolnak túl sok hatalmat, túl kevés választópolgári legitimáció alapján, túl gyenge állampolgári kontroll alatt. Mifelénk ez leginkább az EU döntéshozatali mechanizmusa és döntéshozói kapcsán vetődik fel, hogy „Ezeket a technokrata-bürokratákat senki sem választotta!”1. (Holott jól tudjuk, hogy dehogynem: az Unió vezető szervét éppúgy választják, mint a nemzeti parlamentek képviselőit és onnan „felfelé”, a hatalom, csúcsai felé ugyanaz a hatalomdelegálási metódus működik… És: a nemzeti kormányok által kijelölt és az EU-ba delegált vezetőkről, pl. a biztosokról is végső soron a népek által megválasztott testületek döntenek, hiszen a nemzeti parlamenteket, amelyek a biztosokat delegáló kormányokat megválasztják, szintén az egyes népek választják meg…) Szokás a népről úgy gondolkozni, mintha az magától értetődően birtokolná a természetes bölcsességet, amellyel mindenkor képes lenne jól dönteni. Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan nap mint nap látjuk a bugyuta népek által megválasztott, veszélyesebbnél veszélyesebb döntéseket hozó populista vezetőket.
…Akkor most bölcs a nép, vagy hülye? Mert ha bölcs, akkor persze: döntsön a nép, akár totálisan bázisdemokrata módon is - ha viszonyt hülye, akkor isten őrizz a „minél több demokráciától”!
A helyzet az, hogy maga a kérdés van rosszul feltéve: nem a döntéshozók köre és száma a lényeges, hanem az, hogy birtokolják-e a jó döntésekhez szükséges kompetenciákat. Lényeges továbbá az is, hogy miféle mentalitást képviselnek, hogy milyen szellemiséggel döntenek. (Tulajdonképpen a mentalitás is az egyik eleme a kompetenciáknak…)
Ha így tesszük fel a „Ki döntsön?”-kérdést, akkor máris jobban használható válaszokat kaphatunk. Egy közösségen belül minél többen vannak abban a helyzetben, hogy a megfelelő ismeretek birtokában az eszüket használva, arra hallgatva szóljanak bele a döntésekbe, annál inkább lehet ott demokrácia. Viszont: a saját valóságukkal tisztában nem lévő, ellenben „érzelmileg túlfűtött” és/vagy „pánikban lévő” népek esetében legalábbis veszélyekkel terhes az, ha szabad utat engedünk a nép pillanatnyi vágyait megtestesítő döntéseknek.
Vannak népek, amelyek körében szokás és természetes az, ha mielőtt kis vagy nagy ügyekben állást foglalnak, alaposan megrágják azt – de ez nem minden nép esetében van így: nem minden nép „bölcs és belátó”. Nyilvánvaló, hogy történelem és tapasztalatok kérdése mindez, nem pedig „etnikumé”. Ráadásul: még az általában higgadtabban és megalapozottabban döntő közösségek is hajlamosak (pl. „stresszhelyzetben”) a pillanatnyi, rövid távú érdekek, vagy éppen érzelmek mentén dönteni…
Nincs tehát „a népekbe kódolt, ösztönös bölcsesség”, amely elől elegendő lenne csupán az akadályokat eltávolítani és attól automatikusan „minden fasza lenne” – ez tévedés. Az a gondolat, hogy az ember természetes, háborítatlan állapota lenne az ésszerűség, egyszerűen nem igaz. Ezt az álláspontot általában azok szokták képviselni, akik egész életüket a társadalomtudományi elméletek szép világában töltötték és azt hiszik, hogy olyan a világ és olyan az ember, ahogyan azt ezek az elméletek leírják. Pedig valójában az ember egy „biológiai produktum” és az az agya is, no meg a társas (társadalmi) viselkedése: tele „gyilkos és önző ösztönökkel” – tulajdonképpen az a csoda, hogy egyáltalán képes az ember néha-néha ezeken felülemelkedni! Mert ha őszintén belegondolunk abba, hogy életünk során döntéseink mekkora hányadát hoztuk meg higgadt, objektív mérlegeléssel, illetve érzelmi alapon, akkor bizony hirtelenjében elkezdünk félni az emberek „bölcsességétől”…
…Fentebb már írtam arról, hogy a „jó kormányzatok” között voltak „kevert” hatalmak is, amikor valódi, működő demokrata keretek között és valódi demokratikus felhatalmazás birtokában, működő „fékek és ellensúlyok” mellet mégis egy-egy kiemelkedő államvezetési képességekkel rendelkező személy „diktálta az ütemet”. Történt pedig ez úgy, hogy nem „sérült” a demokrácia, hanem éppenséggel megerősödött. Ezek a példák megmutatják, hogy valójában „mindig vezet valaki”: egy személy, aki (jó esetben) képességei révén kiemelkedik és ezáltal válik „legitim vezetőjévé” az adott közösségnek. A legtöbb nép politikatörténetében éppen ezek a „konstellációk” a legjobb évek… Persze vannak népek, ahol nem feltétlenül kell egy vezetőnek annyira kimagasodnia/különböznie az adott nép által képviselt „politikai attitűdből”. Ezek azok a népek, ahol a „politikai tudatosság” amúgy is magas szintű - rendszerint együtt az élet más területein megmutatkozó tudatossággal. (És amint fentebb írtam már, ez történelem és tapasztalatok kérdése mindez, nem pedig „etnikumé”…)
Ha valóban jót akarunk a népnek és nem csupán a világból innen-onnan összeszedegetett „politikai divatokat” és/vagy a kedvenc elméleteinket szeretnénk bevezetni (mint Pol Pot), akkor nem vonatkoztathatunk el a saját népünk „aktuális viszonyaitól”. Ha az a célunk, hogy mentalitás és döntési kompetenciák terén egyszer majd a magyarok is „skandinávok” lehessenek, akkor ne feledkezzünk meg arról, hogy a magas szintű skandináv döntési kompetencia sem a semmiből ugrott elő. A skandináv „jóléti állam”, polgári ön- és közösségtudat akkor kezdett el fejlődni, amikor a magyarok ősei még valahol az Urálban (vagy: Sumerben – esetleg a Szíriuszon) bóklásztak. Amikor egyes, akár neveiken is nevezhető bázisdemokratáink és népboldogítóink azt javasolják, hogy adjuk egyszerűen a népnek (ennek, a mostani állapotában lévő magyar népnek) a döntési jogot, minden további nélkül, akkor ugyanazt teszik, mintha egy svéd gyereknek mondanák: „Fiam, tervezz meg egy IKEA-bútorcsaládot, vagy egy Volvót a haverjaiddal, aztán gyártsátok is le – most, úgy, ahogy vagytok, azzal a tudással, amit most birtokoltok!”
…Nem az most az aktuális „demokrata feladat”, hogy a nép szája íze, hangulata szerint vezessük az országot, hanem az, hogy meggyőzzük a népet arról, hogy merre lesz célszerű elindulnunk. (…Mint ahogy pl. Görögországban sem az a jó megoldás most, ha odaadják a hatalmat a Syrizának, hanem az, ha beláttatják az emberekkel: nem azért rossz most nekik, mert „a németek és a bankárok nem adnak pénzt”2, hanem azért, mert korábban túl sokat adtak, túl nagy bizalom mellett – és ettől a nép elkurvult…) Az elit feladata nem az, hogy (minden előfeltételtől függetlenül, tekintet nélkül a hiányzó népi kompetenciákra) „kiharcolja a népuralmat”, hanem az, hogy tudását, képességeit és szélesebb látókörét a nép szolgálatában működtesse. És: az sem „szent cél”, hogy „éhenkórász idealisták” üljenek a parlamentben-kormányban, akik ráadásul onnan bármikor kipenderíthetők (ld. „képviselői visszahívhatóság” intézménye!). Az igazi, hasznos cél most, a mai Magyarországon az, hogy jólfizetett és a munkateljesítményük alapján megbecsült profik intézzék közös dolgainkat – persze úgy, hogy szabályos időnként és transzparens, közérthető módon elszámolnak. Avagy: nyilván jobb döntés Dr. House-ra és csapatára bízni a kezelésünket a Princeton‑Plainsboroban, mintsem Albert Schweitzerre a dzsungelkórházban, vagy esetleg a szomszédasszonyok tanácsaira – noha kétségkívül az utóbbi személyek sokkal közelebb állnak az egyszerű nép szívéhez…
1 A napokban pl. itt is szó volt erről az „EU-legitimációról” – és a posztban tárgyalt témákról: http://index.hu/belfold/2012/11/30/tgm_szanyi_scheiring/
2 Sőt, éppen ma szavazta meg a Bundestag, nagy többséggel, az újabb görög mentőcsomagot, ld. itt: http://index.hu/gazdasag/2012/11/30/a_nemetek_rabolintottak_a_gorog_mentocsomagra/ és eredetiben itt: http://web.de/magazine/finanzen/euro-krise/16758488-bundestag-entscheidet-griechenland-hilfen.html
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek