Angst.jpg

- Mi az, amit itt még tenni lehet, Bornemissza Gergely?

- Segítségért megyünk, Felséges Asszonyom. Elmegyünk a császárhoz!

- Jobb orvosságot nem tudtok, ti magyarok? Valakihez mindig el kell menni?

Izabella özvegy királyné szavai Várkonyi Zoltán Egri csillagok c. filmjéből - 1968

 

 

1. „Némely nagy emberek, nem tudom micsodás reménységeket csináltak magoknak”1

Létezik már évek óta egy elvárás a magyar demokratikus ellenzéki közegben: avatkozzon be az EU/Merkel/az USA/Obama (tetszés szerint választva): lépjen(ek) fel Orbán és a Fidesz ellen – vagy konkrétan távolítsa/távolítsák el a hatalomból! Legutóbb a Polgári Konzervatív Párt szervezőjének-vezetőjének, Béndek Péternek a blogján jelent meg egy olyan írás, amely Merkelt vádolja azzal, hogy Orbánt "pártfogolja", Németországot pedig azzal, hogy a maga önös érdekeit követve még „használja is” a Fidesz-rezsimet. (A poszt itt olvasható: Meddig falaz még Merkel Orbánnak?)

Béndek Péter sejtéseit-sejttetéseit a posztjához írott kommentben elemeztem, kilenc pontba szedve az ellenérveket. Van viszont egy olyan általános kérdés is, amely a posztban – és az említett ellenzéki elvárásokban is – felvetődik és válaszra vár: miért nem vetnek be a jelenlegieknél sokkal hatékonyabb eszközöket a nyugati liberális demokráciák legpotensebb vezetői és hatalmai annak érdekében, hogy:

  • vagy alapjaiban változtassanak Orbánék az általuk ötödik éve űzött politikán,
  • vagy – ha az előbbi opció nem működik – távozni legyenek kénytelenek a hatalomból.

Mielőtt a konkrét választ megadnám, nézzük meg előbb, hogy lenne-e reális lehetőség, eszköz arra, hogy a Fideszt vagy politikája alapvető megváltoztatására késztessék, vagy pedig eltávolítsák az ország éléről?

 

2. A politika megváltoztatása

Írtunk régebben arról egy posztot, hogy mi is valójában a Fidesz, mik a céljai – ez itt olvasható: Mi a Fidesz? Aki az elolvassa, máris beláthatja, hogy ha a Fidesz politikát, politikai módszereket váltana, akkor éppen a saját legalapvetőbb hatalmi céljai kerülnének veszélybe. Ha valódi demokráciát üzemeltetne, ha ellenőrizhetővé tenné önmagát, ha nem építette volna ki a state capture komplex rendszerét, ha betartaná az Európai Unió formális és informális alapelveit, akkor egészen biztos, hogy nem nyerhette volna meg a 2014-es parlamenti választást. Hiszen működne a független és objektív közszolgálati média, léteznének erős és kormányfüggetlen intézmények, nem léphetett volna életbe az Alaptörvény, sem annak kiegészítései, létezne független igazságszolgáltatás, lenne nem eltorzított választási rendszer, stb. Mindezek egyidejű nemléte kellett az újabb kétharmadhoz és kell ahhoz is, hogy a Fidesz-világ kulcsfigurái és vezető végrehajtói közül számosan nm egyék a rabság keserű kenyerét…

Ezek után merő naivitás azt feltételezni, hogy alapvető hatalmi kérdésekben hajlandó lenne a Fidesz változtatni. Ha megtenné, azzal megásná a saját sírját. Ráadásul mivel szilárd és valóban működőképes anyagi alapok nélkül egy rendszert sem hosszabb távon fenntartani nem lehet, sem pedig konszolidálni, így arra sincs reális esély, hogy egy „Fidesz-hard”-korszak után jöhetne egy „Fidesz-light”-világ Magyarországon (Erről írtunk korábban a Fidesz-hard után Fidesz-light? c. posztban.) Így megállapítható, hogy a Fidesz sem nem képes hatalmi-politikai stílust váltani, sem nem teheti meg ezt anélkül, hogy „maga a Fidesz” ne veszítené el a létalapját.

 

3. A hatalomból való eltávolítás

Maradna az a lehetőség, hogy „a nyugat” eltávolítja Orbánt és a Fideszt az ország éléről. Elvileg erre vannak formális, eu-s lehetőségek is, de elképzelhető informális út is.

A formális lehetőség az Európai Unióról szóló szerződés2 7. cikke szerinti eljárás, mely szerint – az eu-s tagállamok négyötödének és az Európai Parlamentnek a támogatásával az Európai Tanács megállapíthatja, hogy az adott tagállam esetében „súlyosan és tartósan megsérti a szerződés 2. cikkben említett értékeket”. Ekkor a Tanács „minősített többséggel úgy határozhat, hogy a kérdéses tagállamnak a Szerződések alkalmazásából származó egyes jogait felfüggeszti, beleértve az e tagállam kormányának képviselőjét a Tanácsban megillető szavazati jogokat”. Ez egy hosszú, a tagállamok zömének támogatását feltételező folyamat lenne – ráadásul az említett 2. cikk „általánosabb elveket, kereteket fogalmaznak meg (mint szabadság, demokrácia, egyenlőség, jogállamiság stb.). Ezek – közösségi (például piacszabályozási) jogszabályokhoz hasonló – kibontására értelemszerűen és érthető módon nem kerül sor. Ez viszont az éppen a részkérdések kapcsán esetlegesen felmerülő konkrét ügyek megítélésébe nem kevés szubjektív elemet is belevihet, de legalábbis híján van a pontos „mérhetőség” és összevethetőség lehetőségének.”3

Így csak nehezen képzelhető az el, hogy a 7. cikkben foglalt szankciókat hatékonyan lehessen alkalmazni.

…Maradna az informális út. Ez az adott tagállamot vezető politikusra, vagy politikai erőre gyakorolt nyomást jelentené, amelynek hatására nem marad más választás, mint a hatalomból való távozás. Történt már ilyen: Görögország esteében is, de a legjobb példa Berlusconi esete, amikor a csőd szélére került Olaszországnak nyújtandó IMF-hitel informális előfeltétele volt a lemondása. A politikai legendáriumba ez az eset úgy került be, hogy „Merkel pár nap alatt lemondtatta Berlusconit” – ez az, amit most a magyar demokrata ellenzék várna el Merkeltől. Azonban a mai magyar és a 2011-es olasz (vagy görög) helyzet alapvető dolgokban térnek el egymástól, amely eltéréseknek komoly hatásuk van-lenne egy efféle vezetőcsere legitimációjára is.

2010-’11-ben mind Görög-, mind Olaszország súlyos gazdasági válsághelyzetben volt: az addigi gazdaságpolitika egyértelműen megbukott, így az azért felelős politikusok társadalmi támogatottsága is megingott. A változás szükségessége a társadalom többsége szemében egyértelművé vált, ráadásul a korábbi vezetők által működtetett rendszer korántsem hasonlított a Fidesz state capture-rendszerére: azokból ki lehetett hátrálni. Még Berlusconinak sem kellett „mindent vagy semmit”-játékot játszania: mint láttuk, végül is megúszta a bukást követő bírósági procedúrákat is – azokat a procedúrákat, amelyek ellene már évek óta folytak Olaszországban.

 

      4. Legitimitás, szuverenitás, dossziék

Most nézzük, mi történne, ha Magyarországon akarna informális eszközökkel elérni hatalomváltást akár az EU, akár Németország, akár az USA. Vajon működne-e ez a módszer? Miféle reális eszközökkel lehetne rávenni a mai kormányfőt és kormánypártot a hatalomból való távozásra? Megvannak-e egy ilyen hatalomváltás belső feltételei Magyarországon és milyen következményekkel járna? Miképpen, honnan, kerülhetne új, sokkal jobb kormány és parlamenti többség az ország élére?

Nézzük először a lehetséges eszközöket! Egyáltalán: beavatkozhat-e legitimnek tekinthető módon egy külföldi entitás egy szuverén állam belügyeibe ilyen célzattal?

Ami a legitimitást és a szuverenitást illeti, érdekes a helyzet: ugyanis Magyarország az Európai Unió tagállama, ami nem jelent mást e tekintetben, mint hogy a csatlakozással Magyarország lemondott a klasszikus szuverenitás-attribútumok egy részéről. Nem folyhat az országban „tetszőleges” politika, nem alakulhat antidemokratikus hatalom és nem lehet megkérdőjelezni egy csomófajta szabadságjogot sem, kezdve az egyén szabadságjogaitól egészen a magántulajdon szentségéig. Tulajdonképpen az ezzel ellentétes politikai szándékok kordában tartásának eszköze a fentebb már emlegetett Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke is. Így abszolút legitimnek tekinthető, ha az Európai Unió erre jogosult intézményei igenis, beavatkoznak és gátat szabnak a szerződés 2. pontjában definiált alapelveket szisztematikusan áthágó politikának. És bár - ahogy azt fentebb írtam -, nagyon nehézkes ezt a mechanizmust a gyakorlatban alkalmazni, annyit mégis mindenképp tudnunk kell, hogy van jogalap magára a beavatkozásra, azt (az Európai Unióról szóló szerződésből következően) éppenséggel nem lehet „önmagában illegitimnek” tekinteni! [Mindezt ki is mondta Michael Roth német külügyi államtitkár az október 27-én, a Közép-Európai Egyetemen tartott előadásában: „És hadd legyek nagyon világos: a szuverén államok belügyeibe való be nem avatkozás klasszikus elve nem érvényes az EU-ban.” („And let me be very clear here: the classic principle of non-intervention in the internal affairs of sovereign states does not apply in the EU.”)]

Nemzetközi – pontosabban eu-s – jogi alapon tehát legitim lenne a beavatkozás. Más kérdés, hogy annak tekintené-e a magyar társadalom is? Erről alább még lesz szó…

Ami pedig e beavatkozás eszközeit illeti, ha nem működik a gyakorlatban az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkében megadott közvetlen módszer, akkor elvileg lehet próbálkozni:

  • a magyar kormánypárt, illetve a vezető politikai tisztségviselők viselt dolgainak felvetésével,
  • a magyar demokrata ellenzék megerősítésével.

A Fidesz, a vezetői és a „holdudvar” viselt dolgairól minden bizonnyal megfelelően informáltak a vezető nyugati demokráciák: erre vannak a titkosszolgálataik. Nyilván megvannak a maguk Orbán- és Fidesz-dossziéi, amelyek adott esetben akár nyilvánosságra is hozhatók, vagy amelyek nyilvánosságra hozatalát fel lehet vetni e dossziék „címszereplőinek”. Berlusconi esetében ugyanúgy működőképes volt e módszer, akárcsak egyes görög politikusoknál. Nyilvánvalóan támadási felületet jelenthetnek az eu-s pénzek magyarországi kezelésével, felhasználásával kapcsolatos anomáliák – ráadásul ezek arra is alkalmasak, hogy az esetleges eljárások ne Magyarországon, hanem uniós szinten induljanak el, kikerülve-hatástalanítva így a Fidesz által erősen kézben tartott magyar ellenőrzési és igazságszolgáltatási intézményrendszert. Fidesz-kulcsfigurákat lehet a klasszikus Petőfi-féle választás elé állítani: „Rabok legyünk vagy szabadok?” – és ezzel komolyan meg lehet ingatni akár a magyar választói tömegek előtt is magának a Fidesz-rendszernek az elfogadottságát. Persze, itt úgyis működne sokakban a „Külföldi hatalmak akarnak minket elnyomni!”, vagy a „Brüsszel ne mondja meg nekünk…!” lelki identitásvédő mechanizmusa, biztosan lenne „bérmenet” is! Ettől függetlenül ez egy hatékony módszer lehet – feltéve, ha az alkalmazásával komoly esély van egy sokkal jobb helyzet megteremtésére.

…Mert kérdéses, hogy jelenleg van-e erre tényleg esély?

 

„És aztán? Mi lesz Hitler után?”4

Az előző fejezetben az Orbán-bukatás második elvi módszerként említettem meg a demokratikus ellenzék külső erők általi megerősítését is, a fejezet elején pedig azt kérdeztem, hogy Orbán és a Fidesz esetleges külső megbuktatása esetén miképpen, honnan, kerülhetne új, sokkal jobb kormány és parlamenti többség az ország élére?

Ám a magyar demokrata ellenzék megerősítése problematikus.

  • A létező politikai formációk egy része – MSZP, DK, Együtt-PM – egyértelműen a 2002 és 2010 között regnáló lejáratódott, impotens baloldali-liberális társasághoz kötődik és bizony, mind a mai napig nem produkáltak e pártok semmi olyat, amely képes lett volna alapvetően megváltoztatni a velük kapcsolatos társadalmi-választói viszonyulást, a bizalomhiányt és a tehetetlenség képzetét. Ez persze elvileg megváltoztatható – ám csakis akkor, ha e szervezetek valamelyike maga kezd komoly belső paradigmaváltásba. Ez külföldi akcióként nem működik.
  • Szintén a demokrata ellenzéki szerveződések sorába tartozik az LMP is, azonban ez a pártocska hatékonyabban amortizálta a maga iránti választói bizalmat, mint a szocialista-liberális utódpártok: amíg azoknak ez nyolc évébe került, addig az LMP-nek elég volt az előző négy parlamentben töltött év is ahhoz, hogy bebizonyítsa a maga totális alkalmatlanságát5.
  • A fenti négy ellenzéki demokrata politikai csoportosuláson kívül még létező néhány párt és akciócsoport pedig olyan kicsi és a legtöbbjük annyira inkompetens és inadekvát politikai stratégiát folytat, hogy emiatt a társadalmi-választói és tematizáló potenciáljuk a nullával egyenlő. (Nem is említet azt, hogy ezek egy része kifejezetten „primitív-kisemberi”, vagy demagóg, vagy radikális balos, kapitalizmusellenes elképzeléseket képvisel, mint pl. a 4K! is.)

Látható: az ellenzéki szervezetek nem azért gyengék, mert szegények, nem azért kicsi a támogatottságuk, mert nincs médiájuk, hanem azért, mert sem a mondanivalójuk, sem a módszereik nem alkalmasak a közfigyelem tartós felkeltésére, sem pedig arra, hogy tömeges bizalmat ébresszenek önmaguk iránt. Az ellenzék koncepcionális, szellemi teremtőerő-béli és helyzetértékelési hiányosságai miatt alkalmatlan a külső támogatás fogadására és hasznosítására. Így kimondható az, hogy sem Brüsszel, sem Berlin, sem Washington nem képes komoly belső ellenzékiséget „teremteni”, tehát a Fidesz és Orbán nem válthatók le az ellenzék külső indíttatású megerősítésével.

…És ezzel el is érkeztünk e poszt leglényegéhez: azért sem nem „buktatják meg” Orbánt és a Fideszt az EU, az USA, vagy épp a német kancellárasszony, mert nem lenne kit a helyébe ültetni. Nem létezik az országban olyan politikai erő, amely:

  • a szó valódi értelmében kompetens lenne az ország vezetésére,
  • lenne akkora támogatottsága, hogy az össztársadalmi szinten eliminálhatná a Fidesz és támogatói bázisa (no meg a radikális jobboldal!) által kifejtett ellenállást és az „illegitim külföldi agresszió” szlogenjének mozgósító erejét. Nincs az országban olyan ellenzéki politikai erő, amely jelentős, azaz a Fideszével összemérhető szavazóbázissal rendelkezne és ezzel egyidejűleg a nyugati demokráciák szimpátiáját is bírná.

Ráadásul:

  • A jelenlegi Fidesz-rendszer még nem bukott meg nyilvánvalóan a gazdaságban, nincs államcsőd-veszély, ezért még mindig tömegek tartják azt a „legjobb opciónak”.
  • A Fidesz vezetői és a miniszterelnök ellen semmiféle vizsgálat sem folyik, nem is beszélve büntetőeljárásról. A NER-rendszerben ez egyszerűen elképzelhetetlen.
  • Nincs ma Magyarországon sem olyan államhatalom-független intézmény, amely hatékonyan lenne képes fellépni bármiféle a kormánypárt felső köreiben folyó machináció ellen.

Mindezek miatt egy „Orbán-buktatási akció” jelenleg nem működhetne:

  • a külső támogatást semmiféle szervezet nem hasznosíthatná,
  • ráadásul a „nemzeti szuverenitás sárba tiprása” még bizonyosan meg is erősítené a Fidesz pozícióit,
  • továbbá radikalizálná és hiszterizálná a frusztrált, jövőkép nélküli és önbizalom-hiányos magyar társadalom egy jelentős részét,
  • tovább rontva ezzel egy polgári demokrata politikai erő és kormányzás esélyeit.

 

5. „Segíts magadon és megsegít az isten is!”

Tudomásul kell venni, hogy a magyarok helyett senki sem fog – mert senki sem képes – hatékony, adekvát politikát folytató és erre támaszkodva jelenős tömegbázist kialakító magyar polgári demokrata politikai erőt létrehozni. Amíg a jelenlegi – részben lejáratódott, részben inkompetens-inadekvát- ellenzéki politikai formációk jelentik „a demokrata ellenzéket”, addig nincs kit támogatni és nem lehet senkit sem az ország élére állítani, mert ez nem érhetne el tartós eredményt.

Épp ezért a német, eu-s és amerikai döntéshozók realitásként kezelik Orbánt – mint ahogy realitásként kezeli a magyar demokrata ellenzékiség tehetetlenkedését is. Nem állnak Orbán mellé és nem amortizálják ezzel önnön hitelességüket-demokrataságukat, de fel sem lépnk ellene „élesben”, tudván, hogy (a fent felsorolt okok miatt) úgysem érnének el ezzel a fellépéssel igazi változást Magyarországon.

Németország, Merkel sem „küld tankokat” Orbán ellen, de nem is legitimálja őt. Működteti a magyar kapcsolatokat a lehetőségek határain belül, vigyázva arra, hogy bármikor változtathasson, ha a helyzet változik. Ami az adott Fidesz-szabta magyarországi keretek között lehetséges, az az eddigi gazdasági pozíciók biztosítása – ennek jó eszköze a bajor kapcsolat is: nem „Németország” fogadja Orbánt, hanem a „Bajor Szabadállam”, amely sok szempontból (még alkotmányosan is!) „külön cég” a német egységen belül. Seehofer a „bajor nacionalista” tartományi miniszterelnök pedig a maga teátrálisan katolikus, tekintélytisztelő konzervativizmusával nyilván sokkal kevesebb személyes ellenszenvvel viseltetik Orbán iránt, mint Merkel.

Addig marad ez a taktika, amíg nem jelenik meg a magyar közpolitikában az ellenzéki kezdeményezőképesség, új helyzetet teremtve, amelyben immár van perspektíva egy akár a Fideszénél, akár a „szoclibmúlt-bélinél” minőségibb, stabil kormányzásra.

 

 

 

 

1 Idézet Zrínyi Miklós Az török áfium ellen való orvosság c. művéből - 1661

2 A szerződés teljes szövegét ld. itt: http://europaialkotmanyjog.eu/?p=404

3 Idézet forrása: http://www.bruxinfo.hu/cikk/20130318-a-7-cikk-es-csatolt-reszei.html

4 Stauffenberg ezredes szavai A Valkűr-hadművelet c. filmből – 2008

5 Ennek részleteibe és okaiba most nincs értelme belemenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr986882117

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit kell tenned, hogy kitiltsanak az Egyesült Államokból? 2014.11.10. 20:16:35

Valójában semmit. Elég, ha nem tetszik valamelyik hivatalnoknak a fizimiskád. Ha túl kövér vagy. Ha túl sovány. Ha túl alacsony. Ha túl magas. Ha túl fehér. Ha túl fekete. Ha túl sárga. Az USA hivatalnokai szemében a nem amerikai állampolgárságú földl...

Trackback: Mi a következő lépés? 2014.11.10. 17:25:42

Sokan elmondták már, sokan elmélkedtek azon az elmúlt pár hétben, hogy úgy tűnik a Magyar nép végre kezébe veszi a sorsát, elkezd kiállni a jövőjéért. A tegnap esti ~10000 ember végülis megerősíti ezt a narratívát, úgy tűnik, hogy össze lehet rántani a…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.09. 21:59:13

Köszönöm a bejegyzést a saját posztom kontextusában is. Egy apró kiegészítést tennék: nem várnám el Merkeltől, hogy megbuktassa Orbánt, azt várnám el, hogy ne húzzon hasznot belőle (és ezzel ne erősítse). A megbuktatás valóban a mi dolgunk.

Moin Moin 2014.11.09. 22:08:35

@HaFr: Nem látom be, hogy miképpen húzhatna belőle hasznot - hacsak nem tölt belőle Wurstot! Aber er ist sonst ihr Wurst...:-)

a nagy hohoohooo 2014.11.09. 22:56:33

Ám annyit mégis elvárhatunk joggal az Uniótól ,hogy legalább ne az ők adófizetői pénzén építse ,ne abból finanszírozza Orbán a saját Horthy fasiszta rendszere felépítését.

quendelapo 2014.11.09. 22:58:19

Ha az EU ki tudna kényszeríteni váltást a fidesz felső vezetésében - tehát nem új választásokat, hanem miniszterelnök cserét kényszerítene ki, ahogy Olaszországban is - ha az intervenció eredményeképpen felszabadulna az ügyészség és szabadabbá válna a média, akkor esély nyílna arra, hogy a jelenlegi pártok, mozgalmak elérjék a "megfelelő üzemméretet". Közben kis szerencsével a fidesz is darabokra hullana.

imres 2014.11.09. 23:32:48

Elvtárs!
Te tudod, mi az a demokrácia?
Több kérdésem nincs.
:)

kublerek · www.vasalobolt.hu 2014.11.10. 07:14:22

Hát szóval reményünk is alig van. Van viszont egy lehetőség amikor a nép maga is besokal. lásd a Netadó-t. Erről a lehetőségről a cikkiró nem irt semmit sem. Ez is benne van a pakliban. Viszont ezt a nem ellenőrizendő dolgot egy anarhiát nem lenne célszerü az országra szabaditani. Sokan tudják. Demokratikus uton Orbánt elzavarni nem lehet igy marad az egyetlen út amit már sok honfitársunk megtett. Elhagyta az országot.

savanyujóska 2014.11.10. 07:34:24

Nagyjából egyetértek, de azért mégis, amikor Joseph Daul a Fidesz választási nagygyűlésén a dísztribünről azt kiabálja a mikrofonba, hogy „hajrá Fidesz”, az nem túlzás egy kicsit?

Moin Moin 2014.11.10. 09:26:28

@HaFr: Akkor most te lettél a "szemellenzős, ostoba konzervatív", ha jól értelmezem a cikket?:-)

danyielsztájn 2014.11.10. 10:12:23

@savanyujóska:
Sajnos ez egy kettős játék: az Európai Néppártnak szüksége van a fidesz szavazataira is. A háttérben irgum-burgum, a kamerák előtt mosoly.

István Tamasi 2014.11.10. 11:14:54

A véleményem az, hogy Merkel és az EU szemszögéből még nem jött el az a bizonyos utolsó csepp a pohárban.

Mérnork 2014.11.10. 11:26:22

Indítani kell egy hiteles, az emberek többsége számára is elfogadható ellenzéki erőt, amire rászavaz az emberek kb. 40%-a és láss csodát a patásorbán mán meg is van döntve...
De amíg a baloldali összefosás vezérkara már attól egymásnak ugrik és elkezd látványosan a koncon marakodni, hogy csak a lehetősége felmerül annak, hogy újra ők kerülhetnek a húsosfazék közelébe, addig ez elég nehézkes... :DDD

alfacharlybravo 2014.11.10. 11:31:06

Kedves éceszgéberek nem aggódtok, hogy a magyar nép előtt elégtetek mint a kazal és a Fidesz után nem ti hanem a Jobbik jön. Vagy arra gondoltok, hogy akkor már lehet bombázni Magyarországot nyíltan és nem csak aljas gazember módon? De ha itt kő kövön nem marad akkor ti mihez kezdetek? Az Ukrajnában megalakult Kazár birodalomhoz csapjátok az országot? Dmitrij Bikov könyvében leírt Kazár-Varég háború kezd valóságos alakot ölteni? Amikor először olvastam csak vigyorogtam rajta, hogy mekkora marhaság, de már lehervadt orcámról a mosoly és próbálom felidézni katona korom ismereteit a fegyver forgatásról. A VII. kerületi Jó barátaink már szorgalmasan látogatják a lövész klubokat így van némi hátrányunk. De ne felejtsétek 1956 -ot a magyar szabadság szerető nép és ha még akkora túlerőben is vagytok nem rest a szabadságért küzdeni!!!

Nagy István55 2014.11.10. 12:15:57

Tényleg nagyon nehéz helyzet a jelenlegi,m ert impotens az ellenzék,de az sem állapot,hogy az Eu-s pénzek jó része a hatalom zsebében köt ki,amit az EU-nak mégsem kellene tűrnie!Ha most a tüntesések bizonyítják,hogy igenis komoly az emberek elégedetlensége és esetleg robban a feszültség,akkor kezdenek majd kapkodni az EU vezetői???Hogy a Fidesz belülről demokratizálódjon,ki van csukva,annyira csak gátlástalan emberekből áll,akik végrehajtják Orbán parancsait akkor is,ha nem Ő a miniszterelnök,mivel a rendszer így van felépítve!Már ott tartunk,hogy nagyon sok munkahelyeken is meg vannak félelmítve a dolgozók,hogy aki a Fidesz ellen szól,igencsak veszélyezteti a munkahelyét,nemhogy még tüntetni merjen.Nem véletlen a vidéki kis számú részvétel!A megfélelmítés is tud robbanni egy idő után!!!Vannak nálam sokkal képzettebb emberek ebben az országban,akiknek ki kellene dolgozni valami megoldást,mielőtt elszabadulnának az indulatok!Most szerencsére nincs,aki uszítaná a tömeget,nem úgy,mint 2006-ban.....

savanyujóska 2014.11.10. 12:33:06

@danyielsztájn: Én ezt általában fordítva látom. A háttérben mosoly, a kamerák előtt meg egy kis irgum-burgum.

Szúnyog 2014.11.10. 12:37:01

Amikor itthon már tényleg alig szavaznak az elvtársakra, meg a hisztero-ballibre, akkor kéne a külföldi segítség.
Micsoda ótvar egy banda vagytok.

program készítő 2014.11.10. 12:39:03

Miért kellene megbuktatni,egyáltalán ki az a Merkel?egyébként aki volt a berlini falnál,az tudja,hogy kurdisztánt csináltak ott a dönereikkel.

Szúnyog 2014.11.10. 12:48:10

Az meg legviccesebb, hogy Béndek Péter a blogpártjával küzd. Van egy elnök, meg vannak az elnök bejegyzései, meg az azokat csócsáló pár tucat kommentelő, s ezek mind azt hiszik, hogy ettől valakik.
Kabaré! És a figura többes első személyben beszél arról, hogy "kell megbuktatnunk" Orbánt, miközben egy tucat ajánlást se tudna összeszedni egyetlen jelöltnek sem.
Szóval azt hiszem, tombolhat a virtuális ellenzék, de nyilván sehol, senki nem veszi őket komolyan.

poIyvinyI · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.10. 12:58:39

1. A magyar választók döntő többsége - azok, akik nem rátok szavaztak, és azok, akik nem szavaztak senkire - nem kért belőletek 2010 áprilisában.

2. A magyar választók döntő többsége - azok, akik nem rátok szavaztak, és azok, akik nem szavaztak senkire - nem kért belőletek 2010 októberében.

3. A magyar választók döntő többsége - azok, akik nem rátok szavaztak, és azok, akik nem szavaztak senkire - nem kért belőletek 2014 áprilisában.

4. A magyar választók döntő többsége - azok, akik nem rátok szavaztak, és azok, akik nem szavaztak senkire - nem kért belőletek 2014 májusában.

5. A magyar választók döntő többsége - azok, akik nem rátok szavaztak, és azok, akik nem szavaztak senkire - nem kért belőletek 2014 októberében.

Őszinte elképedéssel kérdezem:

MIT NEM LEHET EZEN ÉRTENI?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.11.10. 13:02:12

Merkel ne buktasson Orbánt! Nem dolga neki. Majd a nép buktat, ha úgy látja jónak.

Nem is kell buktatni,amíg nincs reális alternatíva. Legfeljebb regulázni (pl netadós téma).

@poIyvinyI: Te kihez beszélsz ilyenkor?

poIyvinyI · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.10. 13:29:54

@Szúnyog:

Tényleg szeretném tudni, hogy:

1. Azok közül a balos blogok közül, amik naponta az Index címlapján vergődnek, hányat pénzelnek ÉS irányítanak a pártközponton keresztül.

2. Mennyit fizetnek ezek a pártok reklámköltésként papírozva az Indexnek, hogy naponta helyet biztosítson az elcseszett kampányposztoknak a blogketrecben :)

3. Miért nem állnak ki ezek a bloggerek nyíltan, névvel, pártkötődés/párttagság megjelölésével az olvasók elé, ha már egyszer ilyen leplezetlen módon kampánymunkát végeznek?

Szúnyog 2014.11.10. 13:36:07

Engem az is érdekelne, hogy tényleg elhiszik, hogy ennek a sok szarnak bármiféle közvélemény formáló hatása van?

Jó volna egy blogger ki kicsodát csinálni... :)

_most_ 2014.11.10. 13:50:16

azért finoman jelezte a nyugat, hogy nem kéne tovább szopni az oroszok faszát, mert háború van. A hétvégén Orbán elkezdett látványosan benyalizni a németeknek, érzi a vesztét :D

_most_ 2014.11.10. 13:51:16

@poIyvinyI: neked mennyit fizetnek, hogy elcseszett blogokat olvass? :D

Gesanya 2014.11.10. 17:03:12

Én ezt az elemzést korrektnek és reálisnak tartom, ma valóban nincsen valós ellenzék(sajnos).
Ugy gondolom eljött az ideje a független virtuális ellenzék kötelékét szorosabbra fogni.
Külön vezető nélkül, mert a vezetők majd kinőnek a soraikból.
A fenti elemzés nem gondolkodik csak a pártokban, nem veszi figyelembe a függetlenek valós erejét, amelyet az elégedetlen, tüntető tömegek is elfogadhatnak.
Valójában a kiutat egy független szakértői kormány jelentheti, hogy Magyarország valóban emokratikus uton működjön.
A jelenlegi kormány megdöntésének alapját minenképpen az jelenti, hogy a fidesz 2010 óta felállitott rendszere illegitim, minden egyes törvénye és kinevezése a különböző posztokra érvénytelen, igy maga a bebetonozás is.
Sajnos békés uton egyre kevesebb az esély (a mai ugyan érvénytelen) törvényes fellépés mellett.
Azt gondolom, hogy a kormány eltávolitására nem "véres" de forradalmi közakarat lehet képes.

Moin Moin 2014.11.10. 17:16:59

@poIyvinyI:

Íme, a téged kínzó és talán aludni sem hagyó kérdéseidre a válaszok:
1. A balos blogok közül az Egyenlítő blogról nyilvánvaló az MSZP-s kötődés, de a DK-nak is vannak „saját blogjai”, pl. a Gréczyblog. Ezek viszont nagyon ritkán szerepelnek az Indexen.
2. Az Index semmit sem kap a blogketrecért, az köztudottan veszteséges számára. Amúgy sem túl valószínű-életszerű az, hogy a közismerten fideszes kötődésű Spéder Zoltán (az Index tulajdonosa) a baloldali szervezetektől kapna pénzt.
3. A magyar médiatörvény – amelyet a Fidesz fogadott el az előző ciklusában – garantálja a bloggerek anonimitását, így kinek-kinek a saját döntése, hogy névvel, vagy nickkel ír blogot. Az is szabad döntés, hogy ír-e az illető a saját pártpreferenciáiról – már ha vannak neki. A legtöbb közéleti-közpolitikai véleményposztnak és bloggereiknek semmiféle pártkötődésük nincs. (Sokukat személyesen ismerem, így ezt bizton állíthatom.) Ebből következően pedig „leplezetlen kampánymunkát” sem folytatnak-folytathatnak. Avagy: állításodat légy szíves e blogokról hozott „kampányidézetekkel” bizonyítani! (Jól tudom: nem fogsz tudni ilyenekkel szolgálni.) Én magam több ízben is szerepeltem a magyar médiában névvel-arccal is.
…Remélem, most már álomra tudod hajtani a fejedet!:-)

borzimorzi 2014.11.10. 17:28:32

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: Pontosan. Nagy baj lenne, ha Orbán túl korán bukna meg, mielőtt még kitermelődne egy olyan választható alternatíva, amelyik megválasztása után nem hoz sem szégyent, sem nyomort az országra.

Üdv:
b

Moin Moin 2014.11.10. 17:32:15

@Moin Moin: A magyar közgondolkodás egyik igen elterjedt mítosza a szakértői kormány – azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy:
• Maga a (jó) politika és a (jó) kormányzás sokkal több, mint a (helyes) szakpolitikák összessége. Az egész társadalom „milyenségét” és működését megszabó paradigmát ugyanis lehetetlen szakmai igazságokból összerakni: az annál sokkal általánosabb dolog, továbbá nem lehetséges kizárni az érzelmi azonosulást sem a politika eszköztárából. Hogy csak egy példát hozzak: az adott politika, politikai erő, koncepció jóságába vetett hit is alapvetően bizalom kérdése – a bizalom pedig érzelmi jelenség.
• A szakértelemnek az egyes szakpolitikai kérdésekben van jelentősége. A szakértelem másképpen megfogalmazva (egy kormány munkáját tekintve) kompetenciákat, szervezeti kultúrát és kontrollmechanizmusokat jelent. Önmagában attól, hogy valaki egy-egy szakterület kiváló ismerője, még nem lesz jó miniszter, ui. ahhoz részint morális alapok, részint helyes motivációk, részint pedig (nem a szakértelemből következő, attól valójában független) vezetői és szervezői kvalitások is kellenek.
• Attól nem teremtődik társadalmi legitimitás, hogy valaki – vagy akár a kormány minden tagja – szakértője a saját területének. A legitimitás alkalmas alapja a megfelelő (azaz nyílt, továbbá kompetencia- és teljesítményalapú) kiválasztódás az adott pozícióra, a (visszaellenőrizhető) bizalom és teljesítmény.

A „forradalom” valójában nem más, mint egy új (társadalmi-politikai-gazdasági-kulturális/civilizációs-közösségalkotási) paradigma tömeges elfogadása és ennek következtében tömeges szakítás a régi paradigmával. Ebben az értelemben valóban „forradalomra” van szükség – ez azonban nem az átgondolatlanság, a szervezetlenség, a hirtelen és kontrollál(hat)atlan indulatok és a téves célmeghatározások forradalma kell hogy legyen.

Szúnyog 2014.11.10. 17:36:09

@Moin Moin: " A legtöbb közéleti-közpolitikai véleményposztnak és bloggereiknek semmiféle pártkötődésük nincs. (Sokukat személyesen ismerem, így ezt bizton állíthatom.) Ebből következően pedig „leplezetlen kampánymunkát” sem folytatnak-folytathatnak."

Jó dolog vajon ennyire hülyének nézni a publikumot?

Moin Moin 2014.11.10. 17:42:43

@Szúnyog: Nézd: vagy hozol mérvadó közéleti blogokból olyan idézeteket, amelyek valóban bizonyítják, hoyg e blogok "leplezetlen kampánymunkát" végeznek-végeztek a baloldalnak - vagy (ha erre nem vagy képes), rágalmazásért kitltunk innen!

(Azért egy kis fogalmazáslecke neked: Ha valami "leplezetlen", akkor az hogyan is folyhat úgy, hogy nem tud róla a nyilvánosság? Ha valaki "leplezetlenül" kampányol, akkor ez azt jelenti, hogy nyíltan közli: ennek és ennek az érdekében írok!)

Szúnyog 2014.11.10. 17:49:44

@Moin Moin: Téged pl. komolyabbnak gondoltalak annál, sem hogy erre még bizonyítékot is kérjél.
A színvonaltalan, végtelenül pártos rakat szart (mint pl. a likeus blog) meg mérvadó közéleti blognak nevezni nevetséges aránytévesztés. Vagy szerinted egy mérvadó szerző leír olyat, hogy tegnap a 2/3 az utcán volt?

Moin Moin 2014.11.10. 18:05:04

@Szúnyog: Igen, a mi világunkban sosem állítunk bizonyíték, tények nélkül.
Továbbá: ki nevezte a like us blogot mértékadónak? Egy blog, amely két és fél év alatt produkált 9 bejegyzést! bevallom: én eddig a létezéséről sem tudtam!

De írok ide neked néhány valóban mérvadóbb blogot, légy szíves, ezekből idézz "baloldali kampányposztokat":
- Varánusz
- Örülünk, Vincent
- A Kard
- Morgás joga
- Kettős mérce
- 1000 A Mi hazánk
- Hacsaknem blog

Szúnyog 2014.11.10. 18:10:38

@Moin Moin: Ezek a mértékadók? Hát a Sas-kabarénál biztos viccesebb.
Ezek azok a blogok, ahol kivétel nélkül minden esetben baloldali, liberális vélemény jelenik meg, amelyek a napi belpolitika hangosságát követik, amelyek csapatban csapnak le egy-egy témára. A Vincent pl. az a blog, ahol azonnal elnémítják a másként vélekedőt, a "hacsaknem" az, amely még a büdös életben nem szólt a címéről.
Mindegyikre jellemző, hogy nem lépnek túl a napi fidesz (Orbán) fikán, kb. ennyi az összes tudományuk. Mértékadó??? Röhej.

dont be such a jew 2014.11.10. 19:27:53

Jas, ezek a legnevetségesebb heccposztok.

kiv. 1000, morgás joga ott nem 100% a baromságfaktor

persze ezek nem baloldaliak ahogy az mszp se az. de nem is mszp-sek hanem, pl. a 2s mérce+vincent igazi turbóliberális gyülöletokádó posztok sora.

tutira a lenin fiúk írják

explanatus 2014.11.10. 19:50:16

@Moin Moin: „Tudomásul kell venni, hogy a magyarok helyett senki sem fog – mert senki sem képes – hatékony, adekvát politikát folytató és erre támaszkodva jelenős tömegbázist kialakító magyar polgári demokrata politikai erőt létrehozni.”

Lapozzunk vissza. Hogyan jöttek létre mai parlamenti pártjaink? Hát, úgy, leültek egy (kerek)asztalhoz oszt osztottak maguknak annyi pénzt, paripát, székházat hogy azóta kívülről senki nem tud bekerülni. Legfeljebb, ha elvállal egy főpolgármester jelöltséget.

Mondjuk „Négy-öt magyar összehajol”(t) és alakít(ott) egy olyan pártot, hogy „lenne kit a helyébe ültetni” a mostaniaknak, de hogyan, és legfőképp miből. Én azt várnám el a médiától, hogy egy ilyen cikk után, ne tudd letenni a telefont, annyi meghívást kapsz, tv, rádió, nyomtatott/online sajtó. A még hangját hallatni akaró/merő értelmiségtől meg azt, hogy melléd és azok mellé áll, akik elindíthatnának egy - - no ezt azért csak meg kéne komolyabban beszélni - - diskurzust.

Erre van 35 komment, alig húsz nicknévtől. Szégyen.

Gondolj bele. Merkel mama felhív. No, Herr MoinMoin olvastam a posztját, einfach genial, mekkora az Ön támogatottsága? Erre te, Hát, Frau Merkel, vagyok én, első hozzászólóként jött a HaFr · hafr.blog.hu a PKP-tól, meg van itt utolsónak ez az explanatus.

Das ist ja fantastisch Herr MoinMoin. Sie, und Herr Béndek. Gut. Explanatus? Das sagt mir nix, den kenn' ich nicht. :)

Foxtrotty 2014.11.10. 20:15:01

Miért nem buktatja meg?

Egyrészt mert nem akarja, soha nem is akarta. Amikor még koalícióban volt az ottani libsikkel (FDP), azok igyekeztek őt felheccelni Orbán ellen. De Merkel se egy mai csirke, és néha tessék-lássék mondott valamit Orbánnak, a média kedvéért "na ugye hogy megmondtam" alapon

Az FDP megbukott a választáson, be se jutott a Bundestagba, most már csak kívülről, főleg a sajtó útján tud csak szart keverni. Németországban még csak egy "Majdan 3.0" puccsban se reménykedhetnek a mostani nagykoalíció ellen ezek a bukott arrogáns törpokosok

(a "Majdan 2.0" Budapesten van betervezve)

Foxtrotty 2014.11.10. 20:22:48

"azért sem nem „buktatják meg” Orbánt és a Fideszt az EU, az USA, vagy épp a német kancellárasszony, mert nem lenne kit a helyébe ültetni. "

Dehogynem. Bajhozó Gordon lenne a jelölt, csak hát szegény olyan lüke, hogy mire térül-fordul és beül a bársonyszékbe, már Gyurcsány ölében találja magát

Hidvégi Mihály 2014.11.10. 20:53:23

Ez tökéletesen így van, helyesek a megállapítások és a következtetés is: csak mi kergethetjük el azt a kergét.

Hidvégi Mihály 2014.11.10. 20:54:37

@Foxtrotty: Trottyoskám, Bajnai még így is a gengszterváltás utáni idők legnagyobb magyar miniszterelnöke...

WhyCantITouchIt? 2014.11.10. 21:00:42

Kívülről megbuktatni a kormányt?
Ez még viccnek is rossz.
Ha ez a béka segge alatti támogatottsággal rendelkező EU/USA megbuktatja Orbánékat, itt 1 hétre rá lángokban fog állni az ország.

Foxtrotty 2014.11.10. 21:24:54

@Hidvégi Mihály:
Bajhozó Gordonka alatt akkorát zuhant a GDP, mint egy péklapát. Ennél már csak a Hajdú-bét volt nagyobb durranás

De azért ünnepeljétek csak, tudom mindig kell egy megváltó nektek

Moin Moin 2014.11.10. 22:09:36

@Foxtrotty: Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején - talán hallottál róla - világgazdasági válság tombolt, ennyit a GDP-csökkenésről. A Hajdu-Bét ügyben a bíróság jogerősen elítélte az ügyben Bajnait rágalmazó Magyar Nemzetet és Hír TV-t: valasz.hu/itthon/hajdu-bet-ugy-pert-nyert-bajnai-gordon-32163

...Egyébként: Bajnait nem tartom politikusnak, még kevésbé tartom őt alkalmasnak a magyar társadalom előtt álló közpolitikai feladatok ellátására. Szerencsés döntésnek tartom, hogy távozott a politikából.

Moin Moin 2014.11.10. 22:22:23

@WhyCantITouchIt?:

Javaslom, olvasd el itt a blogon az Így győzd le a Fideszt! c. posztunkat (progressziv.blog.hu/2013/03/14/igy_gyozd_le_a_fideszt ) - abból látni fogod, hogy egyáltalán nem fog lángba borulni Magyarország, se egy hét múlva, se 10 év múlva!:-)

borzimorzi 2014.11.10. 22:36:15

A témára visszatérve. Miért nem buktatja meg? Például azért, mert a saját nézőpontjából többet lát a teljes képből, mint mi innét, a békaperspektívából. Ami nekünk egy nagy kerek valag meg egy csüngő has a fejünk felett, az neki egy kis pont valahol odalent.

Plusz nem árt tudni, hogy amíg a porondon az elefántok ropják, addig a túlélés érdekében az átlagos méretű állatok jobban teszik, ha a sarokba húzódnak petrezselymet árulni, és kivárnak.

Erről szól a mese:
www.portfolio.hu/vallalatok/nyersanyagok/zuhano_nyersanyagarak_tenyleg_most_kell_beszallni.1.206225.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Csak remélhetjük, hogy ezek eléggé meggyengítik egymást ahhoz, hogy egyik se legyen képes világuralomra törni mindenki más ellenében és kárára. Az olaj történelmi léptékben már nem tart soká, max 1-2 évtizedig. Pláne, hogy az ISIS bagóért vesztegeti, tehát egyre gyorsuló ütemben fogyatkozik a tartalék... Az OPEC is csúcsra járatja a kitermelést, de az ISIS dömpingáraival nem tud versenyezni. Viszont ideológiai-vallási okokból támogatják az Öböl országaiból azt a terrorszervezetet, amelyik konkrétan az Öböl-országok gazdaságát ássa alá azzal, hogy kikényszeríti a rekord alacsony olajárat. Anyagilag bele fognak dögleni az iszlámizmus támogatásába, maguk alatt vágják a fát. Részemről áldásom rá.

Merkel kivár, és nagyon jól teszi, Mert addigra, mire elfogy az olaj, Európának sokkal erősebbnek kell lennie, mint most. Mert utána olyan népvándorlás jön, amilyet még nem látott a világ. És ez ellen védekeznünk kell, különben elveszünk. Azt kell elérnünk inkább, hogy a demográfiai okokból eszméletlen migrációs nyomást jelentő térségek egyes részeiben csökkenjen a népesség, és a népvándorlás az így megnyílt nich-ekbe irányuljon a továbbiakban, ne az első világ országaiba. Plusz jó lenne, ha végre meg is fordulna az irány, és az automatizálás miatt egyre kisebb élőmunka-igényt mutató európai és amerikai munkapiacokon feleslegessé vált, zömmel bevándorlói hátterű milliók megtalálnák az utat visszafelé, őseik honába. Ne itt csináljanak lázadásokat! Ezért nem szabad erőltetni az asszimilációt, hogy minél több európai muszlim érezze magát továbbra is inkább közel-keletinek, mint európainak. Akik önként asszimilálódnak, azok úgysem fognak visszamenni. De akik köpnek az európai értékekre, azok inkább csak menjenek vissza, ne ide gyártsanak nekünk sok kis dzsihádistát, a mi jóléti és családtámogatási rendszereink terhére.

Szerintem ezek a nagy áramlatok a tengermélyben. Orbán és hülyeségei csak a fodrozódó habtarajocskák a felszínen.

Üdv:
b

borzimorzi 2014.11.10. 22:37:52

@borzimorzi: ...ninche-ekbe, természetesen.

borzimorzi 2014.11.10. 22:40:11

@borzimorzi: ... niche-ekbe. A rohadt életbe, miért nem csináltak már egy jó, és hasonlóan rövid magyar szakszót az evolúcióbiológusok az átmenetileg megüresedett, így benépesíthető, kisebb méretű élőhely megnevezésére??

Foxtrotty 2014.11.10. 23:48:22

@Moin Moin:
Én hallottam róla hogy válság volt akkoriban, csak úgy látszik Bajnai Gordon nem. Hiszen sokáig tagadta, hogy kihatással lehet a magyar gazdaságra

Ezek után legalábbis nem túl elegáns a (nemlétező?) válságra hivatkozni a kudarc okaként

Foxtrotty 2014.11.10. 23:49:53

@borzimorzi:
szoborfülke, vénuszcsücsök

Foxtrotty 2014.11.10. 23:53:34

@borzimorzi:
Merkel az EU-n belüli cigány bevándorlás felkarolását javasolta nemrégiben, szemben a harmadik világból jövő menekülthullámmal

Nehezen tudnám megmondani, melyikkel jár rosszabbul

borzimorzi 2014.11.11. 10:54:11

@Foxtrotty: Ha így közelíti meg, csak rosszul járhat. Véleményem szerint az embert magát kell nézni, nem a származását!

Az EU-nak a minőségi bevándorlásra kellene törekednie. A bevándorlók olyanok, mint a levesben a só: valamennyi kell vérfrissítésnek, de nem szabad túlzásba vinni. A munkaerőpiac jelenlegi trendjét figyelembe véve akkor sincsen baj, ha akár 10 évig se jön több bevándorló, mint évi pár száz.

Fontos lenne feltételeket szabni. A példák adva vannak: USA, Kanada, Ausztrália, UAE és Szaúd-Arábia csupa jó példákkal szolgál.

Ilyen feltételekre gondolok:
1.) A bevándorló közepesnél jobban ismerje a célországa hivatalos nyelvét! E célból a származási országában tegyen, a célország nagykövetségének szervezésében nyelvvizsgát! Ok: analfabéta, a helyi nyelvet nem beszélő ember nem alkalmazható olyan munkakörben, ahol valamirevaló hozzáadott értéket lehet előállítani. Söprögetésre vegyenek fel helyi állampolgár értelmi fogyatékost és/vagy analfabétát.

2.) A bevándorlónak legyen legalább egy olyan szakmája, amely a célországban keresett, de még jobb, ha eleve munkaszerződéssel indul útnak. Ok: munkanélküliből nem szorulunk importra.

3.) Ha 3 hónap alatt nem áll munkába és nem tudja bankszámlakivonattal igazolni, hogy a megélhetése a továbbiakban is biztosított, akkor repatriálandó. Ez legyen érvényes az EU-n belüli migránsokra is! Ok: legális jövedelem nélkül csak bűnözésből lehet megélni, márpedig bűnözőkből nem szorulunk importra.

4.) Még a származási országban, a sikeres nyelvvizsga után vegyen részt interjún a célország nagykövetségének szervezésében a célból, hogy a motivációit tisztázzák! Ki kell deríteni, hogy van-e benne gyűlölet és/vagy megvetés, netán hódítási vagy térítési szándék a célország népével kapcsolatban. Ha igen, az kizáró ok. Ennek oka az, hogy nem kívánunk kulturkampfot folytató egyedeket, és pláne nem kívánunk dzsihádistákat importálni.

5.) Az állampolgárság elnyerésének feltétele min. 30 évi munka és adófizetés az adott célországban, és ez alól nem mentesíti a bevándorlót az sem, ha a célország állampolgárával házasságot köt. Az ilyen kapcsolatokban született gyerekek szintén nem kapnak automatikusan állampolgárságot a célországban, csak tartózkodási engedélyt. Nagykorúságuk elérése után, ha állampolgárságot óhajtanak, akkor folyamodhatnak érte, és esetükben az iskolai előmenetel függvényében csökkenthető az elvárt időtartam, de 20 évnél rövidebbre az ő esetükben sem csökkenthető. Igen nagy összegű invesztíció az adott országban lerövidítheti a procedúrát, mondjuk 20 millió eurónyi hosszú távú befektetés, lehetőleg működő tőke befektetés (pl. ingatlanvásárlás, szállodavásárlás, gyárvásárlás) esetén egy évvel.

Erre azért van szükség, mert pl. az Egyesült Királyságban milliószám élnek olyan (zömmel afrikai és karibi) bevándorlók, akik ab start feleségül vesznek valami csúnya és/vagy buta angol nőt, csinálnak neki gyereket is akár, aztán állampolgárságot kapnak. Következő lépésben elválnak az angol nőtől és importálnak maguknak csinosabb feleséget Afrikából vagy a karibi térségből. (Ezek között a férfiak közt igen sok a bűnöző, a drogkereskedelemben például vezető szerepe van a karibiaknak.) Emiatt nagyon sok segélyt fizet ki az állam az ilyen okokból a gyermekét egyedül nevelő anyáknak. Ugyanez igaz azokra az anyákra is, akik hivatalosan szingli anyák, a valóságban egy muszlim férfi x-edik feleségei. Erre a pluszkiadásra nincs szüksége a jóléti rendszereknek.

Ilyesmik. Semmiféle rasszista szűrést nem fogadok el, de a szakmai és emberi minőség, valamint az EU-nak hajtott haszon igenis számítson!

Üdv:
b

nevetőharmadik 2014.11.11. 15:33:29

@borzimorzi: +1. Európa nem lehet a világ szegénykonyhája.

borzimorzi 2014.11.11. 21:22:47

@nevetőharmadik: Örülök, hogy egyetértünk.

Üdv:
b

Moin Moin 2014.11.11. 21:47:04

@borzimorzi: @nevetőharmadik: Náááciiikkkk!!!

...Majd ad nektek Konrád György, meg Tamás Gáspár Miklós!:-)

nevetőharmadik 2014.11.11. 22:14:00

@Moin Moin: Bezony, annyira, hogy borzimorzi programját hatalmas vörös alapú zászlónkon lógatnám ki Strasbourgban, középen kerek fehér mezőben Frakturral szedve (bár azt olvastam, Hitler nem szerette a jellegzetes "náci" betűtípust)

borzimorzi 2014.11.11. 22:15:08

@Moin Moin: Rákérdezhetek? Cukorkát?
Üdv:
b

borzimorzi 2014.11.11. 22:18:04

@nevetőharmadik: Az még hagyján, de én se szeretem. Mivel sokat dolgozom szövegekkel, sokszor éjjel is, bizton állíthatom, hogy a legkönnyebben olvasható, a szemet legkevésbé fárasztó és (plakát esetén) legmesszebbről elolvasható betűtípus az Arial.
Bocsánat az offolásért!
Üdv:
b

Moin Moin 2014.11.12. 00:31:53

@nevetőharmadik: @borzimorzi:

archiveowl.files.wordpress.com/2014/08/wengern_4-43_699_023.jpg

"Bátran harcolva a jogért s becsületért,
ha minket egy alattomos ellenség fenyeget,
bátor hadsereggé egyesülünk,
jelmondatunk: Győzelem vagy halál!"

:-)))

borzimorzi 2014.11.12. 09:14:29

@Moin Moin: Látom, az I. VH eseményeit 100 éves spéttel bár, de naprakészen követed! :-DDD

Üdv:
b

Moin Moin 2014.11.12. 09:28:09

@borzimorzi: Az elsőt? De hiszen már a harmadik folyik!

borzimorzi 2014.11.12. 09:29:42

@borzimorzi: Mondjuk, az azért ad neki egy vajszínű árnyalatot a bevándorlás kontextusában, hogy a tückisher szót ezzel a gótbetűvel írva (bocs, helyesen azt kellett volna talán írnom, hogy fraktur betűtípussal szedve) a mai olvasók 90+%-a olvassa türkish(er)-nek...

Üdv:
b

borzimorzi 2014.11.12. 09:31:07

@Moin Moin: Hacsak úgy nem...
Üdv:
b

borzimorzi 2014.11.12. 09:39:47

Nem lepne meg, ha egy csomó hivatásos politikus is a fenti pontocskáim mentén ficeregne brainstorming jelleggel, mivel az EU könnyen elveszítheti a briteket, ha nem indul el ebbe az irányba.

Apropó:
index.hu/kulfold/ep/hirek/2014/11/11/nem_jar_minden_bevandorlonak_segely/

Mondjuk, a britek dzsihádistákat és munkaundoritiszben szenvelgő tősgyökereseket kitermelő kapacitását figyelembe véve lehet, hogy az EU még jól is jár a kilépésükkel. Kb. addigra fognak kilépni, amikorra amúgy is elvesztenék a nettó befizető státuszukat a meredeken emelkedő szociális kiadások és a terrorizmus-ellenes tevékenység költségigényei miatt. Anyagilag nem sokat veszítene az EU, de kulturálisan annál többet.

Üdv:
b

Bal 2015.01.03. 20:57:06

"Fidesz, a vezetői és a „holdudvar” viselt dolgairól minden bizonnyal megfelelően informáltak a vezető nyugati demokráciák: erre vannak a titkosszolgálataik"

Ezt mindenki evidenciaként kezeli, pedig szerintem közel sem biztos. Egy pár millió dolláros svájci bankszámla önmagában semmit sem bizonyít, és lehet teljesen legális, például ha állami pályázatokon elnyert pénzekből származik. Az eddigiek alapján a Fidesz korrupciója teljesen olajozott rendszer, és 100%-ban legalizált. Elsősorban a közbeszerzéseken keresztül történik, másodsorban gyanítom a házibankjaikon keresztül, nagy értékű egyedi kölcsönökkel (ezeknél már kezd kiborulni a bili, az MNB épp mostanság tünteti el a nyomokat).

Nézzétek meg pl. Mészáros milliárdos osztalékát. Az egész itt zajlik az orrunk előtt, többé-kevésbé nyilvánosan, és nincs hol belekötni. Egyszerűen nincs bűntény, amit nyilvánosságra lehetne hozni. Lényegében képtelenség például bizonyítani, hogy egy pályázatot értelmetlen, vagy személyre szabott feltételekkel írtak ki. Ha pedig egy ilyen ügy valahogy el is jutna a bíróságig, az illetékes szakértői réteg az országban olyan vékony, hogy lényegében ugyanazok foglalkoznának az üggyel, akik azt első helyen korrumpálták.

Az ilyesmit szobákba helyezett mikrofonokkal meg fullra lehallgatott telefonokkal kellene bizonyítani, de az meg nagyon költséges, kockázatos, felhasználása esetén pedig biztosan kiderül, ami az egész EU-atlanti rendszerben keltene feszültségeket. Orbán ennyit nem ér meg Merkelnek.

Moin Moin 2015.01.03. 22:38:33

@Bal: A Fidesz-korrupció – pontosabban: a költségvetési források lenyúlásának – többségének végső forrása az eu-s támogatás. Ott pedig lehet költséghatékonysági és ráfordítás-arányosági vizsgálatokat végezni. Ezek egyértelműen dokumentáltan mutatják ki a túlárazásokat és azt is, hogy kik áraztak túl és hová jutott ez a pénz.

Ha egy kormány az EU-ban úgy viselkedik, mint az Orbáné, akkor bizony lefolynak ezek a vizsgálatok, hiszen pl. a német kormány felesően akar bánni a németek által az EU-kaszába fizetett pénzekkel. Így érdeke az alapos utánajárás. Ez az egyik információs forrás.

A másik forrást a multinacionális vállalatok adják: akiktől folyamatosan érkeznek a korrupciós kísérletekre vonatkozó jelzések.

…Egyezzünk ki ennyiben!:-)

Bal 2015.01.04. 02:57:32

@Moin Moin:

Egyrészt a közbeszerzések jelentős része nem EU-s, másrészt az EU nem szokott ilyen szinten utánajárni. Ha tenné, nyilvános, megszégyenítő vizsgálat lenne, évekig tartana, komoly politikai felhangokkal.

Ráadásul minden felzárkózó országban volt már brutális korrupció, görögöktől kezdve. A nagyon kirívó eseteket időnként előveszik, de a hazai, nemzetközi porondon elhanyagolható simlikért nem fognak lehajolni. Brüsszelnek nem feltétlen érdeke magyarspecifikus packázással támadási felületet nyújtani.

Én is örülnék, ha Merkel egy OV feliratú vaskos dossziéval a párnája alatt aludna, de szerintem ennek a várakozásnak erősen messianisztikus jellege van.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2015.04.17. 15:22:22

@Bal: Megtörtént, felfüggesztették a folyósítást.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2015.04.17. 15:31:08

@Foxtrotty: Ne keverjük már a szezont a fakanállal! A válság 2008-ban volt, amikor Bajnai "csak" miniszter volt.
Aztán miniszterelnök lett, és rövid hivateali ideje alatt lényegében eltakarította a válság legközvetlenebb következményeit: egyenesbe tette a költségvetést, elfogadható szintre vitte a forintot és elindított egy lassú növekedést. Eközben a világ a válság utórezgéseit szenvedte, és lassan készülődött az euróválság. Nem volt müövekedés és nagyon nehéz volt finanszírozást találni a piscokon. Utána jött a FIDESZ, és azonnal lerombolt mindent, majd a fejéhez kapott és elkezdett költségvetést szigorítani. Ez persze egy másik történet, de sokkal fájdalmasabb. Boldogok vagyunk, ha 300 alá megy az euró (már nincs ott), 3000 milliárd forintot beszedtek a MANYUP-okból, ebből egy fillér sincs már meg és az államadósság se csökkent. A foglalkoztatottságot a közmunka és a külföldön dolgozók beszámításával sikerül növekedőre kozmetikázni, a szegénység nő, a középosztály vékonyodik (legutóbbi KSH adat). Ehhez képest még Gyurcsány is hasított (pedig nem).

Foxtrotty 2015.04.17. 23:03:41

@Kuviklacz:
Bajnai volt a kölcsön-miniszterelnök: kölcsönbe adták a Maszopnak, azért, hogy a Maszop megkaphassa az IMF kölcsönt. Eddig a konszenzus, innentől a konfliktus: ki herdálja el a lóvét, ami az ölükbe hullott?

Bajnai gyorsan a nyakára hágott az IMF lóvénak, ebből jutott a látszat konszolidációra, meg a jól látszó szoci-mutyi korrupcióra. A következő kormányra meg a számla maradt

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2015.04.19. 19:10:38

@Foxtrotty: Úristen, Te hol éltél? Az IMF-pénzből rengeteg maradt az Orbán-kormánynak, a legnagyobb szoci ügyekben a 210-esa kormányváltás előtt voltak a letartóztatások, de most derül ki sorban, hogy a Polt Péter (segítek: volt FIDESZ-es képviselő) nem volt képes olyan vádiratokat szerkeszteni, amelyek a bíróság előtt megálltak volna. Ennyit a szoci mutyiról és korrupcióról.

Foxtrotty 2015.04.22. 22:22:34

@Kuviklacz:
Szegény Hagyó, szegény Hunvald, hogy mekhurcótták őket pedig milyen becsületes emberek

elvtááárs segícsd a lebukottat!
süti beállítások módosítása