- Mi az, amit itt még tenni lehet, Bornemissza Gergely?
- Segítségért megyünk, Felséges Asszonyom. Elmegyünk a császárhoz!
- Jobb orvosságot nem tudtok, ti magyarok? Valakihez mindig el kell menni?
Izabella özvegy királyné szavai Várkonyi Zoltán Egri csillagok c. filmjéből - 1968
Létezik már évek óta egy elvárás a magyar demokratikus ellenzéki közegben: avatkozzon be az EU/Merkel/az USA/Obama (tetszés szerint választva): lépjen(ek) fel Orbán és a Fidesz ellen – vagy konkrétan távolítsa/távolítsák el a hatalomból! Legutóbb a Polgári Konzervatív Párt szervezőjének-vezetőjének, Béndek Péternek a blogján jelent meg egy olyan írás, amely Merkelt vádolja azzal, hogy Orbánt "pártfogolja", Németországot pedig azzal, hogy a maga önös érdekeit követve még „használja is” a Fidesz-rezsimet. (A poszt itt olvasható: Meddig falaz még Merkel Orbánnak?)
Béndek Péter sejtéseit-sejttetéseit a posztjához írott kommentben elemeztem, kilenc pontba szedve az ellenérveket. Van viszont egy olyan általános kérdés is, amely a posztban – és az említett ellenzéki elvárásokban is – felvetődik és válaszra vár: miért nem vetnek be a jelenlegieknél sokkal hatékonyabb eszközöket a nyugati liberális demokráciák legpotensebb vezetői és hatalmai annak érdekében, hogy:
Mielőtt a konkrét választ megadnám, nézzük meg előbb, hogy lenne-e reális lehetőség, eszköz arra, hogy a Fideszt vagy politikája alapvető megváltoztatására késztessék, vagy pedig eltávolítsák az ország éléről?
Írtunk régebben arról egy posztot, hogy mi is valójában a Fidesz, mik a céljai – ez itt olvasható: Mi a Fidesz? Aki az elolvassa, máris beláthatja, hogy ha a Fidesz politikát, politikai módszereket váltana, akkor éppen a saját legalapvetőbb hatalmi céljai kerülnének veszélybe. Ha valódi demokráciát üzemeltetne, ha ellenőrizhetővé tenné önmagát, ha nem építette volna ki a state capture komplex rendszerét, ha betartaná az Európai Unió formális és informális alapelveit, akkor egészen biztos, hogy nem nyerhette volna meg a 2014-es parlamenti választást. Hiszen működne a független és objektív közszolgálati média, léteznének erős és kormányfüggetlen intézmények, nem léphetett volna életbe az Alaptörvény, sem annak kiegészítései, létezne független igazságszolgáltatás, lenne nem eltorzított választási rendszer, stb. Mindezek egyidejű nemléte kellett az újabb kétharmadhoz és kell ahhoz is, hogy a Fidesz-világ kulcsfigurái és vezető végrehajtói közül számosan nm egyék a rabság keserű kenyerét…
Ezek után merő naivitás azt feltételezni, hogy alapvető hatalmi kérdésekben hajlandó lenne a Fidesz változtatni. Ha megtenné, azzal megásná a saját sírját. Ráadásul mivel szilárd és valóban működőképes anyagi alapok nélkül egy rendszert sem hosszabb távon fenntartani nem lehet, sem pedig konszolidálni, így arra sincs reális esély, hogy egy „Fidesz-hard”-korszak után jöhetne egy „Fidesz-light”-világ Magyarországon (Erről írtunk korábban a Fidesz-hard után Fidesz-light? c. posztban.) Így megállapítható, hogy a Fidesz sem nem képes hatalmi-politikai stílust váltani, sem nem teheti meg ezt anélkül, hogy „maga a Fidesz” ne veszítené el a létalapját.
Maradna az a lehetőség, hogy „a nyugat” eltávolítja Orbánt és a Fideszt az ország éléről. Elvileg erre vannak formális, eu-s lehetőségek is, de elképzelhető informális út is.
A formális lehetőség az Európai Unióról szóló szerződés2 7. cikke szerinti eljárás, mely szerint – az eu-s tagállamok négyötödének és az Európai Parlamentnek a támogatásával az Európai Tanács megállapíthatja, hogy az adott tagállam esetében „súlyosan és tartósan megsérti a szerződés 2. cikkben említett értékeket”. Ekkor a Tanács „minősített többséggel úgy határozhat, hogy a kérdéses tagállamnak a Szerződések alkalmazásából származó egyes jogait felfüggeszti, beleértve az e tagállam kormányának képviselőjét a Tanácsban megillető szavazati jogokat”. Ez egy hosszú, a tagállamok zömének támogatását feltételező folyamat lenne – ráadásul az említett 2. cikk „általánosabb elveket, kereteket fogalmaznak meg (mint szabadság, demokrácia, egyenlőség, jogállamiság stb.). Ezek – közösségi (például piacszabályozási) jogszabályokhoz hasonló – kibontására értelemszerűen és érthető módon nem kerül sor. Ez viszont az éppen a részkérdések kapcsán esetlegesen felmerülő konkrét ügyek megítélésébe nem kevés szubjektív elemet is belevihet, de legalábbis híján van a pontos „mérhetőség” és összevethetőség lehetőségének.”3
Így csak nehezen képzelhető az el, hogy a 7. cikkben foglalt szankciókat hatékonyan lehessen alkalmazni.
…Maradna az informális út. Ez az adott tagállamot vezető politikusra, vagy politikai erőre gyakorolt nyomást jelentené, amelynek hatására nem marad más választás, mint a hatalomból való távozás. Történt már ilyen: Görögország esteében is, de a legjobb példa Berlusconi esete, amikor a csőd szélére került Olaszországnak nyújtandó IMF-hitel informális előfeltétele volt a lemondása. A politikai legendáriumba ez az eset úgy került be, hogy „Merkel pár nap alatt lemondtatta Berlusconit” – ez az, amit most a magyar demokrata ellenzék várna el Merkeltől. Azonban a mai magyar és a 2011-es olasz (vagy görög) helyzet alapvető dolgokban térnek el egymástól, amely eltéréseknek komoly hatásuk van-lenne egy efféle vezetőcsere legitimációjára is.
2010-’11-ben mind Görög-, mind Olaszország súlyos gazdasági válsághelyzetben volt: az addigi gazdaságpolitika egyértelműen megbukott, így az azért felelős politikusok társadalmi támogatottsága is megingott. A változás szükségessége a társadalom többsége szemében egyértelművé vált, ráadásul a korábbi vezetők által működtetett rendszer korántsem hasonlított a Fidesz state capture-rendszerére: azokból ki lehetett hátrálni. Még Berlusconinak sem kellett „mindent vagy semmit”-játékot játszania: mint láttuk, végül is megúszta a bukást követő bírósági procedúrákat is – azokat a procedúrákat, amelyek ellene már évek óta folytak Olaszországban.
Most nézzük, mi történne, ha Magyarországon akarna informális eszközökkel elérni hatalomváltást akár az EU, akár Németország, akár az USA. Vajon működne-e ez a módszer? Miféle reális eszközökkel lehetne rávenni a mai kormányfőt és kormánypártot a hatalomból való távozásra? Megvannak-e egy ilyen hatalomváltás belső feltételei Magyarországon és milyen következményekkel járna? Miképpen, honnan, kerülhetne új, sokkal jobb kormány és parlamenti többség az ország élére?
Nézzük először a lehetséges eszközöket! Egyáltalán: beavatkozhat-e legitimnek tekinthető módon egy külföldi entitás egy szuverén állam belügyeibe ilyen célzattal?
Ami a legitimitást és a szuverenitást illeti, érdekes a helyzet: ugyanis Magyarország az Európai Unió tagállama, ami nem jelent mást e tekintetben, mint hogy a csatlakozással Magyarország lemondott a klasszikus szuverenitás-attribútumok egy részéről. Nem folyhat az országban „tetszőleges” politika, nem alakulhat antidemokratikus hatalom és nem lehet megkérdőjelezni egy csomófajta szabadságjogot sem, kezdve az egyén szabadságjogaitól egészen a magántulajdon szentségéig. Tulajdonképpen az ezzel ellentétes politikai szándékok kordában tartásának eszköze a fentebb már emlegetett Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke is. Így abszolút legitimnek tekinthető, ha az Európai Unió erre jogosult intézményei igenis, beavatkoznak és gátat szabnak a szerződés 2. pontjában definiált alapelveket szisztematikusan áthágó politikának. És bár - ahogy azt fentebb írtam -, nagyon nehézkes ezt a mechanizmust a gyakorlatban alkalmazni, annyit mégis mindenképp tudnunk kell, hogy van jogalap magára a beavatkozásra, azt (az Európai Unióról szóló szerződésből következően) éppenséggel nem lehet „önmagában illegitimnek” tekinteni! [Mindezt ki is mondta Michael Roth német külügyi államtitkár az október 27-én, a Közép-Európai Egyetemen tartott előadásában: „És hadd legyek nagyon világos: a szuverén államok belügyeibe való be nem avatkozás klasszikus elve nem érvényes az EU-ban.” („And let me be very clear here: the classic principle of non-intervention in the internal affairs of sovereign states does not apply in the EU.”)]
Nemzetközi – pontosabban eu-s – jogi alapon tehát legitim lenne a beavatkozás. Más kérdés, hogy annak tekintené-e a magyar társadalom is? Erről alább még lesz szó…
Ami pedig e beavatkozás eszközeit illeti, ha nem működik a gyakorlatban az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkében megadott közvetlen módszer, akkor elvileg lehet próbálkozni:
A Fidesz, a vezetői és a „holdudvar” viselt dolgairól minden bizonnyal megfelelően informáltak a vezető nyugati demokráciák: erre vannak a titkosszolgálataik. Nyilván megvannak a maguk Orbán- és Fidesz-dossziéi, amelyek adott esetben akár nyilvánosságra is hozhatók, vagy amelyek nyilvánosságra hozatalát fel lehet vetni e dossziék „címszereplőinek”. Berlusconi esetében ugyanúgy működőképes volt e módszer, akárcsak egyes görög politikusoknál. Nyilvánvalóan támadási felületet jelenthetnek az eu-s pénzek magyarországi kezelésével, felhasználásával kapcsolatos anomáliák – ráadásul ezek arra is alkalmasak, hogy az esetleges eljárások ne Magyarországon, hanem uniós szinten induljanak el, kikerülve-hatástalanítva így a Fidesz által erősen kézben tartott magyar ellenőrzési és igazságszolgáltatási intézményrendszert. Fidesz-kulcsfigurákat lehet a klasszikus Petőfi-féle választás elé állítani: „Rabok legyünk vagy szabadok?” – és ezzel komolyan meg lehet ingatni akár a magyar választói tömegek előtt is magának a Fidesz-rendszernek az elfogadottságát. Persze, itt úgyis működne sokakban a „Külföldi hatalmak akarnak minket elnyomni!”, vagy a „Brüsszel ne mondja meg nekünk…!” lelki identitásvédő mechanizmusa, biztosan lenne „bérmenet” is! Ettől függetlenül ez egy hatékony módszer lehet – feltéve, ha az alkalmazásával komoly esély van egy sokkal jobb helyzet megteremtésére.
…Mert kérdéses, hogy jelenleg van-e erre tényleg esély?
Az előző fejezetben az Orbán-bukatás második elvi módszerként említettem meg a demokratikus ellenzék külső erők általi megerősítését is, a fejezet elején pedig azt kérdeztem, hogy Orbán és a Fidesz esetleges külső megbuktatása esetén miképpen, honnan, kerülhetne új, sokkal jobb kormány és parlamenti többség az ország élére?
Ám a magyar demokrata ellenzék megerősítése problematikus.
Látható: az ellenzéki szervezetek nem azért gyengék, mert szegények, nem azért kicsi a támogatottságuk, mert nincs médiájuk, hanem azért, mert sem a mondanivalójuk, sem a módszereik nem alkalmasak a közfigyelem tartós felkeltésére, sem pedig arra, hogy tömeges bizalmat ébresszenek önmaguk iránt. Az ellenzék koncepcionális, szellemi teremtőerő-béli és helyzetértékelési hiányosságai miatt alkalmatlan a külső támogatás fogadására és hasznosítására. Így kimondható az, hogy sem Brüsszel, sem Berlin, sem Washington nem képes komoly belső ellenzékiséget „teremteni”, tehát a Fidesz és Orbán nem válthatók le az ellenzék külső indíttatású megerősítésével.
…És ezzel el is érkeztünk e poszt leglényegéhez: azért sem nem „buktatják meg” Orbánt és a Fideszt az EU, az USA, vagy épp a német kancellárasszony, mert nem lenne kit a helyébe ültetni. Nem létezik az országban olyan politikai erő, amely:
Ráadásul:
Mindezek miatt egy „Orbán-buktatási akció” jelenleg nem működhetne:
Tudomásul kell venni, hogy a magyarok helyett senki sem fog – mert senki sem képes – hatékony, adekvát politikát folytató és erre támaszkodva jelenős tömegbázist kialakító magyar polgári demokrata politikai erőt létrehozni. Amíg a jelenlegi – részben lejáratódott, részben inkompetens-inadekvát- ellenzéki politikai formációk jelentik „a demokrata ellenzéket”, addig nincs kit támogatni és nem lehet senkit sem az ország élére állítani, mert ez nem érhetne el tartós eredményt.
Épp ezért a német, eu-s és amerikai döntéshozók realitásként kezelik Orbánt – mint ahogy realitásként kezeli a magyar demokrata ellenzékiség tehetetlenkedését is. Nem állnak Orbán mellé és nem amortizálják ezzel önnön hitelességüket-demokrataságukat, de fel sem lépnk ellene „élesben”, tudván, hogy (a fent felsorolt okok miatt) úgysem érnének el ezzel a fellépéssel igazi változást Magyarországon.
Németország, Merkel sem „küld tankokat” Orbán ellen, de nem is legitimálja őt. Működteti a magyar kapcsolatokat a lehetőségek határain belül, vigyázva arra, hogy bármikor változtathasson, ha a helyzet változik. Ami az adott Fidesz-szabta magyarországi keretek között lehetséges, az az eddigi gazdasági pozíciók biztosítása – ennek jó eszköze a bajor kapcsolat is: nem „Németország” fogadja Orbánt, hanem a „Bajor Szabadállam”, amely sok szempontból (még alkotmányosan is!) „külön cég” a német egységen belül. Seehofer a „bajor nacionalista” tartományi miniszterelnök pedig a maga teátrálisan katolikus, tekintélytisztelő konzervativizmusával nyilván sokkal kevesebb személyes ellenszenvvel viseltetik Orbán iránt, mint Merkel.
Addig marad ez a taktika, amíg nem jelenik meg a magyar közpolitikában az ellenzéki kezdeményezőképesség, új helyzetet teremtve, amelyben immár van perspektíva egy akár a Fideszénél, akár a „szoclibmúlt-bélinél” minőségibb, stabil kormányzásra.
1 Idézet Zrínyi Miklós Az török áfium ellen való orvosság c. művéből - 1661
2 A szerződés teljes szövegét ld. itt: http://europaialkotmanyjog.eu/?p=404
3 Idézet forrása: http://www.bruxinfo.hu/cikk/20130318-a-7-cikk-es-csatolt-reszei.html
4 Stauffenberg ezredes szavai A Valkűr-hadművelet c. filmből – 2008
5 Ennek részleteibe és okaiba most nincs értelme belemenni.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek