2015.02.18. 16:14 Szerző: Bársony és Selyem

A muszkavezető

koszoru_koszoru.jpg

„Az erőszak bűvöletében

mint bánja sor törvényhozó,

hogy mint pusztul el szép fajunk!”

(József Attila: Hazám – 1937 május)

 

A muszkavezető kifejezés még 1849-ből ered, amikor az orosz cár seregei verték le osztrák kérésre a magyar szabadságharcot. Akkor nevezték muszkavezetőknek azokat a magyarokat, akik szolgálataikat ajánlották fel a betörő oroszoknak, a magyar honvédség ellenében. Ezt követően hosszú évtizedekig nem létezett ennél dehonesztálóbb jelző a magyar nyelvben. Akire ezt mondták, arról tudni lehetett, hogy hazája érdekeinek leghitványabb elárulója az illető…

Tegnap óta Orbán Viktor és a Fidesz minden tagja muszkavezető lett – ráadásul nem „csupán” magyar, hanem európai uniós tekintetben is. Képesek voltak fogadni azt a Putyint, aki:

  • azután, hogy a saját országát oligarcha maffiózók kezére juttatta,
  • eközben magának kiszakítva a világ egyik legnagyobb magánvagyonát1,
  • nem csak hogy letaszította a hazáját a demokratizálódás útjáról
  • és elzárta népét a szabadságtól,
  • fogta magát és Hitler óta először követett el Európában szuverén ország ellen területszerző agressziót,
  • elpusztítva ezzel eddig ötvenezer2 ember.

De ez még semmi: Orbánnak tegnap egyetlen ellenkező szava sem volt Putyinhoz, amikor az egy mozdulattal kirúgta Orbán alól politikai létének alapját, megkoszorúzván az 1956-ot „ellenforradalomnak” hirdető szovjet emlékművet.

Jól értsük meg: annak az Orbán Viktornak nem volt ez ellen szava sem, akit az egész világ úgy és akkor ismert meg, amikor 1989-ben ennek az „ellenforradalomnak” a hőseit magasztalta!

…Vajon miért nem volt egyetlen szava sem?

Nem tudom, mit szólt volna Orbán, ha Putyin előtt egy héttel Merkel a budakeszi német temetőben állíttat fel és koszorúz meg a magyarországi harcokban elesett német katonákat dicsőítő emlékoszlopot, a következő felirattal:

„A Német Birodalom

és a nyilasuralom ellen

támadó bolsevizmussal vívott

1944-45-ös harcokban

hősi halált halt

német harcosok dicső

emlékének megőrzésére

emeltük örök hálánk jeléül.

Az Audi Hungaria Motor Kft.

és

a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

dolgozói”3

Képtelenség? Hát persze, hiszen sem az Audi, sem a Mercedes vezetőinek-dolgozóinak fejében nem fordulna meg egy ilyen agyrém és Merkelnek sem lenne esze ágában sem agresszorok emlékművét koszorúzgatni. Azért viszont már nem tenném tűzbe a kezem, hogy ha egy ilyen emlékműtől-koszorúzástól Orbán és köre egy zsíros német beruházást és az abból nekik jutó busás hasznot remélne, mint az orosztoktól-Pakstól, akkor nem találnának-e ki valami „Habony-formulát” a dolog kimagyarázására.

…De mi is a valódi következménye – és: veszélye! – annak, ha a magyar hivatalosság hallgat ennek az ügyben?

Az 1989-es fordulattal létrejött magyar politikai berendezkedés legitimitását kezdettől arra alapozta, hogy 1956-ban forradalom és szabadságharc volt, nem pedig egy legitim rendszer ellenei retrográd és népellenes ellenforradalom. Ha most ezt egy nagyhatalom vezetője által egy szó nélkül hagyjuk felülírni, az azt jelenti, hogy annak a rendszernek a történelmi alapját kérdőjelezzük meg, amelyben élünk, amelynek Orbán miniszterelnök az egyik emblematikus figurája és jelenlegi megválasztott vezetője. Orbán azzal, hogy nem tiltakozott az 1956-ot leellenforradalmazó emlékmű megkoszorúzása ellen, valójában a saját hatalma és rendszere legitimitását4 kérdőjelezte meg!

Itt most ne menjünk bele abba, hogy valójában „mi is volt 1956?”. Ne menjünk bele abba se, hogy az 1989-es rendszerváltás miféle bel- és külföldi előzményekkel-okokkal bírt – és hogy ezeknek volt-e bármiféle tényleges ok-okozati közük az 1956-ban történtekhez. Ne firtassuk azt se, hogy ebben a rendszerváltozásban miféle szerepe volt Orbánnak, illetve az azóta eltelt negyedszázadban milyen politikai pályát írt le. Itt most csupán a mai politikai rendszer alapjának hirdetett eseményről érvényes társadalmi-politikai konszenzus érvényességét megkérdőjelező magyar hivatalos hallgatásról van szó, továbbá arról, hogy ennek a hallgatásnak mi a szükségszerű és logikus hatása e rendszer legitimitásbeli megalapozottságára.

Ha szó nélkül hagyja a magyar hivatalosság azt, hogy az Oroszországot, az orosz hivatalosságot és hatalmat megtestesítő Putyin megkérdőjelezze 1956 forradalom és szabadságharc mivoltán és ehelyett azt ellenforradalommá minősítse át, akkor ezzel a magyar hivatalosság megengedi és elképzelhetőnek fogadja el azt, hogy ’56 valóban nem az volt, aminek 25 éve a magyar politikai konszenzus alapjaként tartjuk. Ha lehet, hogy ’56 szovjetek általi leverése mégsem volt illegitim agresszió, akkor ezek alapján lehetséges, hogy legitimnek ismeri el a magyar hivatalosság azt, ha egy a saját népe előtt a legitimitását elveszített, antidemokratikus rezsim egy antidemokratikus nagyhatalomhoz fordul a saját uralma megvédéséért, elárulva ezzel a saját népének érdekeit, jogát a szabadsághoz és elárulva a demokráciát is. Ha mindez lehet igaz - azáltal, hogy Orbánék nem tiltakoztak a tegnapi koszorúzás ellen -, akkor immár nem feltétlenül igaz az, hogy ez egy szabad ország, ahol a történelmi események pozitív vagy negatív minősítésének alapja a népérdek és a szabadság- és demokráciaelvűség. Ha viszont mindez nem feltétlenül igaz, akkor többé már semmi sem igaz:

  • nem igaz az, hogy ez egy, a népfelségen alapuló demokrácia,
  • nem igaz, hogy a legitim kormányzás alapja a népszuverenitás,
  • nem igaz az sem, hogy a hatalom nem terelheti az országot a nép érdekeivel ellentétes, antidemokratikus nagyhatalom érdekszférájába.

…Minek ágyaz meg mindez? Ezek szerint Orbánék fejében lehetséges forgatókönyvként szerepel az az eshetőség, hogy ha a hatalmukat veszélyben érzik, akkor (akár képletesen, hatalmi érdekszféra-átrendezésként, akár szó szerint) „behívják az oroszokat”?

Erre csak József Attilát tudom idézni, a posztomat felvezető verséből: „Fel kéne szabadulni már” – ki tudja, hányadszor?

 

 

 

1 Forrás: http://cnnpressroom.blogs.cnn.com/2015/02/15/putins-net-worth-is-200-billion-says-russias-once-largest-foreigner-investor/

2 Forrás: http://www.faz.net/aktuell/politik/ausland/ukraine-sicherheitskreise-bis-zu-50-000-tote-13416132.html

3 A Fiumei-úti temetőben álló, Putyin által megkoszorúzott szovjet emlékmű felirata: „A Magyar Népköztársaság és a néphatalom ellen támadó 1956 októberi ellenforradalom harcaiban hősi halált halt szovjet harcosok dicső emlékének megőrzésére emeltük örök hálánk jeléül. A Vörös Október Férfiruhagyár dolgozói”

4 Persze a 2010 után létrehozott Orbán-rendszer más, alkotmányos okokra való tekintettel is illegitim, ahogy arról már korábban is írtunk: „Forradalom”? – Nem: Puccs!, ill.: Elszámoltatás – 2014?

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr687186383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borzimorzi 2015.02.18. 18:06:18

Ehhez nincs mit hozzátenni.
Üdv:
b

Tamás Paitz 2015.02.18. 18:44:53

@borzimorzi: Igazad van, egyre jobban szégyellem, hogy egy ge@i Magyarország miniszterelnöke.

nevetőharmadik 2015.02.18. 18:54:48

Hát, a muszkavezetőkkel kapcsolatban minden igaz, de "sajnos" a koszorú nem az ellenforradalmi emlékművekre került, csak a kicsivel arréb lévő világháborúsra. Ettől függetlenül ez az ellenforradalmas dolog elég problematikus. Orbán felhozhatta volna ezt a dolgot a jó Vlagyimir Vlagyimirovicsnak, ha már akkora haverok, ő meg akkora nemellenforradalmár, meg ha már ez az Oroszország nem az a Szovjetunió.

cink.hu/putyin-persze-nem-ellenforradalmat-koszoruzott-de-van-1686494509

Bársony és Selyem 2015.02.18. 19:49:23

@nevetőharmadik: Elnézést, de ki kell javítsalak. Az egész szovjet emlékhely egy komplexum, egységes formavilággal és egyszerre is lett felújítva, éspedig kifejezetten Putyin utasítására, aki még 2007-ben rendelte el a világban található szovjet/orosz katonasírok és emlékművek helyreállítását. A programot egy Putyin-közeli alapítvány szervezte, amelynek a tulajdonosa és vezetője, Andrej Szkocs 2012. április 23-án a budapesti Orosz Kulturális Központban ismertette a szovjet katonai emlékmű felújítási terveit. elmondta, hogy az összes sírkövet és emlékművet teljesen felújítják, beleértve az 1956-os részt is. (Egyébként nem egyetlen 1956-os emlékobeliszk van a területen, hanem több is és a Putyin által megkoszorúzott központi obeliszken kívül is vannak az emlékmű-együttes területén másutt is II., világháborús sírok és emlékfeliratok.)

Putyin tegnap "a szovjet emlékhelyet" koszorúzta meg és nem csupán annak a II. világháborús részletét. Semmivel sem utalt rá sem ő, sem senki orosz, vagy magyar részről, hogy ne a területen nyugvó összes katonáról szólna az esemény.

Az, hogy a központi obeliszkre került a koszorú, amely obeliszk történetesen a II. világháborúra emlékezik, csak azért van, mert "protokollárisan" ez az emlékmű-együttes központi eleme, amely alkalmas egy államfői koszorúzásra.

Így a cink.hu cikke is téved, bár az írás is említi, hogy több 1956-os emlékmű is áll a komplexumban, illetve hogy az egész emlékhely egy egséges egészet alkot, pl. az újonnan épített ortodox kápolnája is közös.

Az egész felújítás történetében semmi nyilvános nyoma sincs annak, hogy magyar részről tiltakoztak volna az 1956-os feliratok ellen, vagy hogy azok megváltoztatását kezdeményezték volna. Ez a katonai temető nem orosz felségterület, így nem is élvez semmilyen szempontból sem területenkívüliséget. Rá is vonatkoznak a magyar törvények. (Van olyan katonai temető, amely - jelképesen, szívességi alapon - területenkívüliséget élvez: az amerikai temető Franciaországban, a normandiai partraszállás helyén. És arra is van példa, hogy egyetlen sírhely - amely ráadásul üres! - élvez ilyen státuszt: Napóleon egykori sírhelye Szent Ilonán, amelyet a britek átadtak Franciaországnak.)

horsz 2015.02.19. 09:37:15

Ja. És tessék már kicsit utána nézni, hogy a magyar meg a német hadisírokon, amelyek a volt Szu területén vannak, milyen feliratok vannak. Ok?

Vagy akkor most dózerolják le ezeket is az ott lakók mondván, hogy a magyar kinyírta a fél családomat?!

Ha jól emlékszem senki sem hívott oda minket.

Moin Moin 2015.02.19. 11:06:16

@horsz: Az oroszországi és ukrajnai magyar és német katonasírokon és mlékműveken nem szerepelnek a náci agressziót dicsőítő és azért hálát adó feliratok.

A másik kommented annyira off-topic volt, hogy töröltem!

borzimorzi 2015.02.20. 22:30:43

Csak egy kis adalék ahhoz, hogy mennyire gátlástalan és szervezett az ellenfél:
444.hu/2015/02/20/szecs/

Ehhez képest az összes most induló csapatkának az is vágyálom csupán, hogy a 106 választókörzetben legyen neki egyenként 1 darab jelöltje és 8-10 aktivistája, ami a minimum az induláshoz.

Ígérem, nem erőltetem többé, de meg kéne gondolni az együttműködést az Együttékkel és akár Béndekékkel is. Persze, az sem lenne garancia a sikerre, de legalább az esély nem nulla lenne.

Üdv:
b
süti beállítások módosítása