![Főoldal](img/home.gif)
![Archívum](img/archiv.gif)
![Levél küldése](img/sendmail.gif)
„Én, Steinmann, a legjobb tanuló az egész osztályban, veszek egy kúpot, mivel engem, mint az erre legalkalmasabbat, megbízott a társadalom. Még nem tudom, miért vettem a kúpot, de nyugodtak lehettek mindannyian, bármi történjék ezzel a kúppal, én is ott leszek a helyemen, és…
„A barátaim közül is azt mondják egyesek, hogy sokba van ez nekünk, sokba kerül nekünk ez a szegénység!”Richard Attenborough: Gandhi - 1982 „Kiszállni a versenyből…” – sok ember álma-vágya ez a modern világban. „Vissza az…
„Nincs mit tenni. Kinyírjuk a Dezsőt.”Bacsó Péter: a Tanú - 1969 Mióta az eszem tudom, Magyarországon gazdasági reform van. Az első politikai fogalom, amelyet megtanultam, az „Új gazdasági mechanizmus” volt, még 1968-ban – a legújabb pedig a Széll…
Régóta folyik már a vita Magyarországon arról, hogy „Mennyivel vagyunk lemaradva a Nyugattól?”… Ne menjünk most bele abba, hogy egyáltalán mit-kiket is jelent „a Nyugat” egy ilyen összevetésben: jól tudjuk, hogy a nyugat szerves része a kelet egy része is…
Önmagától – vagy fogalmazzunk úgy: a magyar választók többségének akaratából és személyes, folyamatos, tevőleges hozzájárulásával – aligha remélhető, hogy a leendő IV. köztársaság stabilitását garantáló demokrata mentalitás „eluralkodik” a…
„…Adjatok, adjatok amit Isten adott.”(Arany János: Koldus-ének - 1850) Nem, még mindig nem váltottunk profilt: a poszt címe nem arra utal, hogy polblogból fogamzásgátlási tanácsadóvá alakultunk volna át!Az idei és még inkább a jövő évi költségvetésen…
Magyar kormánynak ilyen gyorsan még sosem sikerült a saját alkalmatlanságát bizonyítania! Az Orbán-kormány megalakulása pillanatától kezdve mutatja egy koncepciótlan, felkészületlen, ideges, ám arrogáns és maximálisan hatalomvágyó, de a valósággal mit kezdeni képtelen…
Ha holnap az Országgyűlés megszavazza az Alkotmánybíróság hatáskörét újraszabályozó törvényjavaslatot, akkor mostantól megszűnik a tulajdon szentsége Magyarországon. A törvénytervezet ugyanis így fogalmaz:„Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesség megállapítása…
Mármint: Benito Mussolini. Eszemben sincs Orbán Viktort egy kalap alá venni Mussolinivel, Orbán egyáltalán nem fasiszta – annál sokkal több esze van. De vannak hasonlóságok – és ezek igazán a külképviselet-vezetői értekezleten elmondott beszédéből váltak…
Utolsó kommentek