„Én Jónás, ki csak a Békét szerettem,
harc és pusztulás prófétája lettem.”
Babits Mihály: Jónás könyve – 1938
Hát persze, hogy módosították az alaptörvényüket: az övék - azt csinálnak vele, amit akarnak. Ez a fideszes értelmezése a tulajdonjog szentségének és sérthetetlenségének: senkinek semmi köze hozzá, mit teszünk a saját hatalmunkkal és alaptörvényünkkel. (Valahogy úgy, mint jó nemzeti keresztény-konzervatív az ő feleségével…) És hát persze, hogy Áder nem feküdt keresztbe nekik! (Itt jegyzem meg: amikor látszólag keresztbefeküdt, akkor is csak cicajáték volt az egész, a fiúk már jó előre eldöntötték, hogy majd jól beleírják a „törzsszövegbe” és kész!) Már megint ott tartunk, hogy a magyarok valami csodában bíztak (Áder alá nem írásában), ahelyett, hogy saját maguk, együtt oldanák meg a helyzetet! Ahelyett, hogy egy értelmes célt követve közösen és konzekvensen cselekednének, azt latolgatták itt (is), hogy vajon meggondolja-e magát az ellenség egyik alvezére?
Nonszensz!
Ha ti nem harcoltok Orbán ellen, akkor majd Orbán harcol még tovább elleneket, most szólok! És ez kemény harc lesz – leírom, miért. Mert a Fidesz nem azért hozott saját alaptörvényt, nem azért módosítgatja és nem azért épített rá sarkalatos törvényeket sem, hogy mindezeket és az általuk neki garantált befolyást egy esetleges választási vereség mind-mind semmivé tehesse!
Harc lesz!
Van ugyebár az a forgatókönyv, hogy az egyesült ellenzék megszerzi az alkotmányozó kétharmadot és akkor senki sem mondhatja majd, hogy nem változtathatnak meg ezt-azt, amit akár az alaptörvény, akár a sarkalatosok rögzítenek. Ki lehet venni a Jóistent, fel lehet számolni az Országos Bírói Hivatalt, nyugdíjba lehet küldeni a legfőbb ügyészt, a Költségvetési Tanács vétójogát el lehet törölni és szélnek lehet ereszteni/le lehet bontani bárkit/bármit, aki/ami „Fidesz-akna”…
De mi van, ha nem lesz meg a kétharmad?
Ha tartós és potens kormányzást szeretnénk (márpedig mi a csudáért lenne másként értelme a kormányváltásnak?), akkor is, kétharmad nélkül is célszerű lesz eltakarítani mindezeket. És nem csupán célszerű, de indokolt is lesz: hiszen mindezek ellentétesek a normális, demokrata szabályozással. És ennek meg is vannak a teljesen jogszerű-jogállami módszerei - ezekről korábban többször is írtunk, pl. itt: http://progressziv.blog.hu/2013/01/02/fegyverletetel_649, itt: http://progressziv.blog.hu/2012/11/10/a_batrak_valasztasa, továbbá itt: http://progressziv.blog.hu/2012/02/20/jogalap_es_alapjogok, itt: http://progressziv.blog.hu/2011/07/31/forradalom_nem_puccs, és itt: http://progressziv.blog.hu/2011/10/11/elszamoltatas_2014, így most nem ismételjük el ezeket. Az út és a jogalap tehát megvan – viszont mindazok, akik ellenérdekeltnek érzik magukat a jogállam helyreállításában és a Fidesz-világ felszámolásában, nyilvánvalóan „jogtalanságot” fognak kiáltani.
És nem csupán kiabálni fognak!
Minden stratéga rémálma a többfrontos háború – hát még ha ez a háború két, egymást követő és egymástól eltérő követelményeket támasztó szakaszt tartalmaz majd…
Igen: „majd” – mert itt most a Fidesz ellen vívott 2013-2015-ös háborúról, az abban követendő stratégiáról lesz szó. Aki e sorokat írja, akárcsak Babits Jónása, szintén „csak a békét szereti”, ám tudja és szól, hogy most háborúban kell majd visszaszereznünk az országunkat. Háborúban, mert akik elvették azt tőlünk – sokak megtévesztésével, akik megtévesztett állapotukban odaadták nekik – azok a saját személyiségükből következően csak a háborút, a konfrontatív utat és az agresszív viselkedést ismerik, és addig mennek előre, amíg csak nyílik nekik erre tér és lehetőség.
A megvívandó háború két részre oszlik majd: a választás előtti és a választási győzelem utáni szakaszokra. És bár az ellenség mindkét szakaszban erőszakos lesz, ám más-más módon. A mai ellenzéknek csak úgy szabad belevágnia már a küzdelem legelső szakaszába is, hogy kész, végiggondolt és részleteiben is kidolgozott tervvel rendelkezik minden egyes fázis minden taktikai lépésére nézvést. Ha enélkül akar győzni, akkor elveszett.
A stratégia első szakasza: a kampányban
Valószínűsíthető, hogy az ellenzéki rendezvényekre „véletlenül” rászerveznek majd azokat megzavaró „ellenakciókat”. Ezeket akár a „békemenetesek”, akár az „ultra-önkéntesek” kivitelezhetik. Hatékony eszközök kellenek arra, hogy ennek ellenére zavartalanul meg lehessen tartani az ellenzéki akciókat (főként a nyilvános tömegrendezvényekre gondolok) és azokon az ellenzékkel szimpatizálók félelem nélkül és biztonságban vehessenek részt. A rendőrség hatékony védelmére itt (sem) nem alapozhat az ellenzék: saját eszközökkel kell rendelkeznie ehhez. És itt meg kell jegyezzem azt, hogy az erőszakos és a polgári viselkedési normák által nem korlátozott magatartásmodellek terén a Fidesz (és a radikális jobboldal) komoly előnyben van a demokratikus ellenzékkel és annak szimpatizánsaival szemben. Ennek oka pedig egyrészt az, hogy a Fidesz és a radikáljobb hívei körében arányait tekintve jóval magasabb számban vannak eleve erőszakra és másokkal szembeni gátlástalanabb viselkedésre hajlamos egyének, másrészt pedig a „frusztráltságindex” is magasabb ott (hiszen épp a frusztrációik következtében támogatják a Fideszt!), mint a demokraták közegében, márpedig a frusztráció és a szorongás felszabadítja az erőszakos ösztönöket.
Akikről beszélünk, a kemény, harcos mag, legfeljebb ezres nagyságrendű tömeg és legfeljebb százas létszámú „vezérkar” áll mögötte. Így attól nem kell félnünk, hogy a Fideszre szavazó „milliókkal” szemben kellene majd stratégiát alkotnunk és (akár nyílt színen és fizikailag is) megküzdenünk. Nem: a legkeményebb küzdelemhez nem lesz szükségünk valamiféle „tömeghadseregre”.
Szükség lesz viszont határozott szervezőgárdára és olyan szervezési és kommunikációs ötletekre, amelyek eleve megnehezítik/ellehetetlenítik e rendezvények szervezett megzavarását. (Épp emiatt sem lesz célszerű több, párhuzamos ellenzéki kampányszervezet, országos kampányhálózat kiépítése és üzemeltetése – erről alább lesz még szó!)
A stratégia második szakasza: a hatalomban
Kész terv kell arra, hogy a választási győzelem után, az új Országgyűlés és kormány megalakulását követően azonnal kiket nevez ki majd a rendőrség vezető posztjaira, éspedig kapitányságvezetői szintig lemenően. Hiszen ne feledjük: a nagy valószínűséggel erőszakos utcai rendbontásokban is járó kormánybuktatási kísérlet felszámolására – sőt, lehetőség szerinti megelőzésére – szükség lesz a rendőrségre, annak egységes és a demokratikus szemléletmód, célok és jogrend iránt elkötelezett irányítására. Kész listák kellenek azokról, akiket „otthon kell tartani” majd (az előző fejezetben említett „kemény mag”, az „utcai harcosok”), és kész anyagok kellenek arra is, hogy kik voltak a Fidesz-korszak kvázi azonnal őrizetbe vehető-veendő figurái (a fent említett „vezérkar”, annak akár politikusi, akár „üzletemberi-szervezett bűnözői” elemei) – azok, akik valószínűleg törvénytelen úton tettek szert hatalmas összegekre és akik az új helyzetben ezekből a pénzekből finanszírozhatnák a Fidesz hatalom-visszaszerző manővereit és egész infrastruktúráját. (Ne feledjük: a Fidesz maffiaszervezet módjára működik, a state capture elve és gyakorlata szerint, így vele és hatalomdestabilizáló szándékaival szemben törvényesen lehet majd fellépni!)
Mindaz rettenetes, amit leírtam – de ennél csak a további (vagy: ismételt) Fidesz-uralom lenne rettenetesebb! Ha majd békét szeretnénk, akkor most a háborúra kell alaposan felkészülnünk! Nem lesz elég megnyerni a választást: utána meg is kell tudni tartani és Fidesz-ráverte béklyóiból ki is kell tudni szabadítani és utána hatékonyan működtetni az államot…
Sajnálom!
Érdekes csapdahelyzet alakult ki mára Magyarországon: ahogy elnézzük a pártok támogatottsági (és: nemtámogatottsági) adatait és támogatóik értékpreferenciáit, kiderül, hogy leginkább éppen azok politikai hajléktalanok, akik a legtöbbel járulnak hozzá az ország eltartásához. Ők azok, akik reggeltől estig dolgoznak – abban a balga reményben, hogy fenntarthatják középosztályi létüket, mindannak ellenére, amit a kormány és holdudvara tesznek. Ők dolgoznak – és emiatt nem érnek rá napi-heti rendszerességgel aktívan politizálni. Mivel pedig nem politizálnak (csak morognak), ezért értelemszerűen a politikai érdekeik sem juthatnak érvényre a közpolitikában – ez egy egyszerű ok-okozati összefüggés.
Összefoglalva: akik eltartják az országot, nem szólnak/nem szólhatnak bele az ország dolgaiba – ez pedig képtelenség egy demokráciában! Mondhatjuk úgy is: éppen amiatt nem működött és éppen azért volt oly könnyen visszabontható itt a demokrácia, mert azok, akiknek dolguk és érdekük lenne annak működtetése, sosem foglalkoz(hat)tak ezzel. Ők dolgoztak, kapaszkodtak, néha reménykedtek, hogy majd mások jó politikát csinálnak itt… Csakhogy az nem működik, hogy demokráciát csinálunk a nép közreműködése nélkül: akkor az már nem demokrácia, hanem legfeljebb valami „arisztokratikus köztársaság”, mint a középkori Itáliában – csak itt nem a Bardik, Medicik, vagy Baglionik tusakodnak a hatalom és a konc körül, hanem a Fidesz, az MSZP és társaik.
Írtunk már a középosztály inaktivitásáról (A középosztály hallgatása - http://progressziv.blog.hu/2013/02/07/a_kozeposztaly_hallgatasa) Éppen ezért az ellenzéki kommunikáció állandó és központi eleme kell legyen az az egyébként nyilvánvaló igazság, hogy ha a középosztály passzív marad, ha nem vállal részt a kampányból, akkor győz az a Fidesz, amely a következő ciklusában majd bezárja és ezzel tönkreteszi az országot, a gazdaságot és ezzel a középosztályt – és akkor már ki-ki hiába próbál majd egyénileg felszínen maradni és az életszínvonalát megőrizni, mert össztársadalmi zuhanás jön, valószínű gazdasági káosszal. „Ha most nem támogatsz, ha most nem aktivizálódsz, akkor két év múlva pauperizálódni fogsz!” Ha győzni akar az ellenzék és ha a most bizonytalanok nem akarják, hogy újra győzzön a Fidesz, meg kell kötniük a maguk „támogatási paktumát”: egyfajta társadalmi szerződésben kell az ellenzéknek vállalnia a prudens közéletet. (Erről, ennek mikéntjéről nemrég írtunk Az Antisimicska-paktum c. posztunkban: http://progressziv.blog.hu/2013/03/07/az_antisimicska-paktum)
Mesterházy és az MSZP talán már maga is elhiszi, hogy azért, mert meg tudtak egyszer tölteni egy tízezres sportcsarnokot és ott lenyomni egy politikai show-t, már meg is érdemli pártjával együtt „az ellenzék vezére”-címet. És ha belenéz a tükörbe, talán már gyakorolja is magában az „Én, Mesterházy Attila, Magyarország miniszterelnöke esküszöm…”-szöveget. (Ne feledjük, amikor a következő miniszterelnök esküdözni fog, még „Magyarország” lesz és nem Magyar Köztársaság”!)
Az ellenzéki erők elkövették mindazt a hibát, amit tábornokok egy hadjáratban elkövethetnek. Mert mit is látunk? Teljesen félreértelmezve az ellenzéken belüli versengés valódi terepét, most a meglévő MSZP-hálózat mellé éppen még 2-3-4 párhuzamosat igyekeznek kiépíteni.
A valóságos befolyást az új, 2014 utáni parlamentben majd az adja, hogy az egyes koalíciós partnereknek hány „saját” képviselőjük lesz. Magyarán: nem párhuzamos szervezetekre és párhuzamos kampányra van-lesz szükség ahhoz, hogy egy-egy szervezet minél „előbbre” pozícionálhassa magát az ellenéki koalícióban, hanem arra, hogy a 199 képviselőjelölti posztból sikerüljön minél többet a saját jelöltjeivel betölteni. Ez pedig leginkább akkor sikerülhet neki (értsd: akkor megy bele a többi koalíciós partner), ha az adott erőt, pártot támogatja leginkább a választói közvélemény. A közvéleményt pedig a meló, a teljesítmény győzni majd meg6, nem pedig a falakon belüli kamarillapolitizálás.
A helyes út: közös kampányszervezet felállítása (már csupán azért is, mert ez erősíti a választók felé az egységes – és ezért esélyes, tehát támogatásra érdemes – erő imázsát). Azután ez a közös kampányszervezet majd minden egyes választókörzetben a közös jelöltet segíti és ajánlja. Az ellenzék egyszerűen túl kevés erőforrással, túl kis kapacitással és túl gyenge szervezettséggel rendelkezik ahhoz, hogy megengedhesse magának a több, párhuzamos országos kampányszervezet felállítását, kiépítését és üzemeltetését. És különben is: a feladat (a választási rendszerből adódóan) egy szervezet szembeállítása a Fideszével, különben nincs esély. Ha pedig egyetlen szervezet fog küzdeni, akkor ugyan minek ehhez 2-3-4-5 hálózat? Ez csak koordinációs zavarokat, állandó kompetenciavitákat, pozícióharcokat, presztízsmarakodásokat fog okozni – csupa olyasmit, amik hazavágják a győzelmi esélyeket!
1 Hitler szavai Sir Neville Henderson berlini brit nagykövethez: „Deutschland würde keinen Zweifrontenkrieg mehr zu führen haben.” („Németország nem szeretne még egyszer kétfrontos háborút vezetni.”) - 1939. augusztus 25.
2 Katona Béla, egykori, a polgári szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter (MSZP), 1995 márciusában, lemondását követően nyilatkozatot így.
3 Idézet Orbán Viktor 2013. 03. 11-i országgyűlési beszédéből. (Az idézet itt található, 05.42-től 05.59-ig http://atv.hu/videotar/20130311_hirado_2013_03_11)
4 Jaroslav Hašek: Švejk
5 Napóleon szavai a lovasrohamot meggondolatlanul vezető Ney marsallhoz a Waterloo c. filmből (https://www.youtube.com/watch?v=p228T7JOiH8 - 1.42.10-től 1.42.17-ig) – 1970
6 Sokan mondhatják erre, hogy nem a teljesítmény, hanem a populista ígéretek állíthatják a választókat egy-egy párt mellé – azonban ez tévedés. Itt ui. egy-egy párt csak úgy növelheti a jelenlegihez képesti támogatottságát, ha az eddig bizonytalan szavazók közül vonz magához újakat. Akik ui. valamiféle „lelki elkötelezettség” miatt támogatnak egy bizonyos pártot, már ott vannak a támogatóik között, azok halmaza pedig, akikre a populizmus hat, nagyon nagy átfedést mutat az előbbi, „lelkileg kötődő” tömeggel.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek