„Ha valaki egyszer becsap, szégyellje magát! – Ha kétszer csap be, szégyelld magad!”
Angol közmondás
„A félművelt teológus: színtiszta eretnek.”
Szalkay Balázs ferences szerzetes - 1438
A politikusok populizmusát jól ismerjük – van rá igény a Jónép soraiban, tehát ki is termelődött. De gondoljuk csak tovább ezt a „van rá igény”-dolgot: ha a Jónép soraiban ott van ez a populizmusigény, akkor a Jónép soraiból kikerülő civilmozgalmakat is megfertőzheti!
És valóban: ha átnézzük a magyarországi politikai célzatú civil mozgalmak programjait, kiáltványait, akkor rendre azt találjuk, hogy azok populistábbak bármely „hivatásos” politikai erőénél. Igazi „népi, kisemberi düh” árad belőlük – és/vagy az ezt a dühöt meglovagolni akaró szándék, amely által az adott mozgalom szervezői-vezetői politikai (és anyagi) tőkét remélnek kovácsolni. (Példa volt erre a Seres Mária-féle Civil Mozgalom.)
Nem árt tisztázni néhány dolgot a civilpolitizálással kapcsolatban, mivel egyre többen gondolnak arra, hogy a magyar politika jövőjét ezek a civil szerveződések fogják megváltoztatni, jobbá tenni.
Mindenek előtt: onnantól kezdve, hogy egy civil szervezet bekapcsolódik a politikába, vagy pláne ha eleve politizálási szándékkal jön létre, már tulajdonképpen nem is lehet „civil”. Civilként lehet kritizálni, de ha valakik aktívan akarnak politizálni, azt már csak rendszeres tevékenységként lehet – és csak megfelelő felkészültség birtokában, a kellő átgondoltsággal érdemes.
„Rendszeres tevékenység”: ez nem csupán azt jelenti, hogy rendszeres időbeosztással végezni valamit, hanem azt is, hogy rendszerként. És ezzel ott is vagyunk a civilpolitizálás legalapvetőbb problémájánál: a dilettantizmusnál.
Gyakran elhangzik, hogy a jó kormányzat feltétele az, hogy a „civilek” a kormányzás minden részletét ellenőrzésük és befolyásuk alatt tartsák… Csakhogy: egy modern állam kormányzása korántsem egyszerű feladat és nem elég hozzá a tisztesség, hanem tudást, áttekintést és rengeteg időt is igényel.
Kik is a „civilek”: olyan emberek, akik főhivatásszerűen nem a politikával, nem a társadalom működésével és az azt meghatározó törvényszerűségek tanulmányozásával foglalkoznak – ebből következően teljes áttekintésük sincs a társadalom irányításához szükséges tudnivalókról és azok összefüggéseiről. Ezek hiányában pedig csakis „katasztrófapolitikát” lehet csinálni.
A „civilek” szerepe, feladata egy jól működő és jól kormányzott társadalomban nem az, hogy „mindenbe beleszóljanak”, hanem az, hogy egészséges emberi ösztöneik, tapasztalataik révén azok kezébe helyezzék a hatalmat, akik azt a társadalom érdekében bölcsen és nagyvonalúan fogják gyakorolni. A „civil kontroll” tehát elsősorban önmagunk kontrolját kell, hogy jelentse, „vágyaink, szükségleteink és lehetőségeink” összehangolásának képességét, hogy megtegyük, amit tenni módunkban áll, de ne tegyünk és ne várjunk el olyasmit, ami hosszú távon csak ellenünk fordulhat. Mások kontrolljához tehát az út önmagunk kontrollálásának képességén át vezet. Ehhez higgadtság, türelem és bizalom szükséges. „Civil kontroll” előtt tehát, ami mások, a hatalmon lévők kontrollálását jelenti, „civil önmagunk” kontrollja kell. Hogyan is várhatnánk el másoktól önkontrollt, ha magunk erre nem vagyunk képesek?
A fentiek ismeretében nézzük át egy újabb civil szerveződés a Civil megmozdulás a Nemzetért (http://5mp.eu/web.php?a=civilmegmozdulas) „Kiáltvány jelenünkért és jövőnkért!” címet viselő programalkotó írását! (Az alábbiakban a Kiáltvány szövegét kiemelten közöljük; a teljes kiáltvány itt: http://5mp.eu/web.php?a=civilmegmozdulas&o=_1LDfIAwwT)
A kiáltvány a „szokásos”, a közelmúltbeli és jelenlegi politikai elitet számon kérő „átokklauzulával” indul (…valami olyasmi ez civiléknél, mint a fáraó sírhelyének örök háborítatlanságát garantálni hivatott, a sírrablóknak szóló átokklauzula):
Ezen kiáltvány megfogalmazói felelősségre vonják a közelmúltban, valamint a jelenleg hatalmon lévő képviselőiket, politikusaikat és Kormányaikat:
• mert Hazánkat végzetesen eladósították;
• mert nemzeti vagyonunkat kiárusították, ezáltal a Nemzetet kifosztották;
• mert a Magyar Állampolgárok alkotmányos jogait nem védelmezték, hanem megfosztották Őket attól!
Továbbá minden Magyar Állampolgár számára egyértelművé kívánjuk tenni, hogy mindenkori kormányaink és politikusaink - hozzá nem értő, felelőtlen magatartásuk következményét - az államadósság túlnyomó részét az ezen államadósságokban vétlen Magyar Állampolgárokra hárítják át!
Nos, „mindenkori politikusaink” annyiban voltak „hozzá nem értők és felelőtlenek”, hogy a Magyarország által felvett hiteleket a lakosság gazdaságban meg nem termelődött, alá nem támasztott jólétének fenntartására és a „koraérett” szociális rendszer finanszírozására használták fel, nem pedig gazdaságfejlesztési programokhoz. A felvett hitelek igazi haszonélvezői éppen hogy a magyar állampolgárok voltak – akár a Kádár-rendszerben, akár (az államilag támogatott lakáshitelekkel) az Orbán-, akár a „jóléti rendszerváltás” idején a Medgyessy-, akár az „Őszöd előtti”, a 2006-os választásokra készülő és emiatt a költségvetést elengedő első Gyurcsány-kormány alatt.
A „végzetes eladósításhoz” is kívánkozik két megjegyzés:
1. A magyar állam eladósodottsága alatta marad az EU-s átlagnak – ennek nagysága tehát önmagában nem katasztrófa és így nem is lehet „bűn”.
2. A baj az, hogy semmi sem garantálja, hogy a közeljövőben lényegesen javulni fog a magyar gazdaság versenyszférájának jövedelemtermelő képessége, hatékonysága és innovatív képessége – emiatt pedig nem fog termelődni elégséges erőforrás ahhoz, hogy a hiteleinket „könnyűszerrel” törleszthessük.
A „nemzeti vagyok kiárusítása” nagyjából Csurka István és a MIÉP ’90-es évek eleji színrelépése óta „téma” populárpolitikai körökben – de azért ne feledjük el azt, hogy a „kiárusított” állami vagyok egy igen tekintélyes hányada „ősszocialista” jellegű, korszerűtlen és nem hatékony vállalatokból állt, amelyek versenyjelzetben úgyis tönkrementek volna, dolgozóik úgyis utcára kerültek volna és amelyeket már a szocializmus idején is csak a fentebb említett államkölcsönök beléjük öntésével volt lehetséges.
A nemzetet abban az értelemben pedig önmaga fosztotta ki, hogy a jónép simán belement abba, hogy viszonylagos jólétét hitelből fedezzék. A nemzet nem szólt a politikusoknak, hogy „Ne költekezzetek ránk hitelből, gondoljátok végig, hová vezet ez a folyamat!”. Hoppá! Csak nem az derül ki, hogy a nemzet kollaborált az ország eladósításában?
A magyar állampolgárok alkotmányos jogait pedig nem maguk az állampolgárok vívták ki – csal elfogadták azt a történelmi véletlent, amely megajándékozta ezekkel őket ’89-’90 táján. Ezek után az sem csoda, hogy nem kezelték őket igazi értékként és nemigen jelentettek-jelenthettek komoly akadályt azoknak, akik (saját céljaik érdekében) most elveszegetik e jogokat. „Könnyen jött-könnyen megy.” – ahogy a szólás tartja…
…De elemezzük tovább a kiáltványt:
Ahhoz hogy szebb és jobb épületek épüljenek, elsősorban jobb (hozzáértőbb, invenciózusabb, kreatívabb) építészek kellenek és nem újabb és újabb ellenőrző hatóságok – ez ne feledjük el! Ha jobb politikát szeretnénk, akkor sem az a módja a dolognak, hogy újabb, civil ellenőrző testületeket hozunk létre. A „civil beleszólást” a politikában választásoknak hívják – ezekkel kell megtanulnunk jól élni! Ez a mechanizmus két évtizede ott volt a kezünkben, az, hogy nem tudtuk, miképpen kell vele felelős állampolgárok módjára élnünk, nem a politikusok bűne és nem is a politika ellenőrzési lehetőségének hiánya okozta.
Magyarországon demokrácia van, ahol a nép hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja! Ebből következik, hogy a nép dönthet az általa választott kormány és képviselői felelősségre vonásáról, amennyiben azok a Nemzet érdekeivel ellentétesen cselekszenek!
Demokráciában a kormány és a képviselők nép általi „felelősségre vonása” azt jelenti, hogy legközelebb nem szavaznak rájuk. Tudom én, hogy Magyarországon sokakban „volna rá igén”, hogy büntetőjogi felelősségre vonással „torolják meg” a politikusokon a saját rossz választásaik és állampolgári naivitásuk következményeit – de ez nem erősítené, hanem éppenséggel szétverné a demokráciát. Demokráciában és demokrataként illik előre mérlegelni és úgy dönteni.
Tiltakozunk alkotmányos jogaink megsértése ellen, melyhez mindenkori kormányaink döntéseikkel hozzájárultak. Tételszerűen ezek a következőek:
• emberi méltóságunk semmibe vétele!
Önmagukat közösségként – „erőként”, hatékony politikai tényezőként – megszervezni nem képes emberek jogait, méltóságát rendre megsértik azok, akik:
· észreveszik az adott nép eme fogyatékosságát
· a magukhoz hasonlókkal képesek egy „maffiát” alkotni, önös érdekeik érvényesítésére, ha kell, a közérdekkel szemben is. (Ld.: Mi a Fidesz? c. korábbi írásunkat - http://progressziv.blog.hu/2011/04/21/mi_a_fidesz)
• tulajdonunkhoz való jogunk megsértése, ebből következően magán- és családi életünk folyamatos veszélyeztetése!
Lásd az előbbi pontban!
• a munkavállalók egészségét, biztonságát veszélyeztető, emberi méltóságuktól megfosztott munkafeltételek megtűrése, ezen jogok biztosításának hiánya!
A jogok megvannak – itt a politikának kevés teendője lenne. Más kérdés, hogy a munkavállalók mennyire lépnek fel kollektíve ezek érvényesítése érdekében és hogy a vállalkozók mennyire látják be, hogy hosszabb távú érdekeik a munkabiztonság megtartását követelik.
• a sajtószabadság védelmének hiánya!
A sajtószabadság a saját, kompetens, a valóság által megalapozott és egymással szerves összefüggést alkotó tények alapján véleménnyel rendelkező, egymással együttműködő polgárokkal kezdődik – hol is vannak ezek Magyarországon tömegesen?:-)
Az ő hiányukban a sajtószabadság csak egy kívülről kapott, de meg nem értett és célszerűen használni sem tudott „ajándék” lehet, amelyet a fentebb már emlegetett „önérdekű maffia” könnyedén elvehet…
Tiltakozunk az állami vagyon elherdálása ellen és követeljük, hogy visszamenőleg vonják felelősségre mindazokat, akik a nemzeti vagyon elleni bűncselekményekben közvetlenül vagy közvetve részt vállaltak; ebből egyéni vagyoni előnyre tettek szert, illetve ebből egyéb, nem Hazánk érdekeit szolgáló köröket elégítettek ki!
Szép, szép – de egyrészt erről fentebb már írtunk, amikor a korábbi állami vagyon fenntarthatatlanságáról volt szó, másrészt pedig: demokratikus jogrendszerben a bűnösséget kétséget kizáróan bizonyítani kell, szóbeszédek, városi legendák és a „Tuggyuk aztat mindnyájan!” nem képezhetik ítéletek alapjait! A demokratikus jogállam nem azonos a népítélettel.
A megtörtént korrupciós esetek alapvető jellemzője, hogy sem tanúk, sem tárgyi bizonyítékok nemigen vannak. Ha valaki lebukott egy ilyen ügyben, akkor az mindig úgy történt, hogy az „ellenpárt”, vagy saját pártbeli ellenlábasai árulkodtak. Most már az a kérdés, hogy akarjuk-e országunk jogbiztonságát egymásra árulkodó gazemberekre alapozni? Szerintem ez igen veszélyes út lenne, még akkor is, ha az így születő néhány ítélet „népszerű” lenne!
Sokkal jobb, ha közös dolgainkat a jövőben úgy intézzük, hogy az efféle „esetek” száma lehetőleg minimalizálódjon. A múlt háborgatása lehet népszerű, „izgi” – egyeseknek még akár „kéjes” is – de okos emberek inkább levonják a tanulságokat és a jövővel foglakoznak…
Tiltakozunk felügyeleti szerveink, hatóságaink passzív magatartása, elfogathatatlanul hanyag tevékenysége ellen, melynek következtében Honfitársaink még kiszolgáltatottabbakká, még elesettebbekké lesznek saját Hazájukban!
Igazi polgárok nem a „felügyeleti szervektől” várják saját „kiszolgáltatottságuk és elesettségük” megszűntét, hanem a saját felkészültségüktől és átgondoltságuktól.
Vegyünk egy konkrét témát – már csak azért is, mert a Kiáltvány fogalmazóit e témában minden valószínűség szerint a devizahitelek ügye motiválta.
Nem az a helyes „technológiai sorrend”, hogy előbb össze-vissza, tudatlanul és /vagy naivul beleugrunk egy hitelkonstrukcióba, aztán ha keményebb idők és feltételek jönnek, akkor a bankfelügyelettől és a kormánytól várunk segítséget. Okos polgár előbb tanulmányozza a kérdést:
· mit jelentenek az egyes fogalmak, pl. az „árfolyam-kockázat”?
· ha ilyen van a szerződésben, akkor mi a jellemző átlagárfolyam, mondjuk legalább a futamidő hosszával visszafelé számolva az időben?
· mekkora lakásra van ténylegesen szükségem?
· van-e vészforgatókönyvem arra az esetre, ha megugranak a kamatterhek?
Stb, stb, stb…
Aztán: okos polgárok olyan kormányokat választanak, amelyek ésszerűen szabályozzák a banki szektort – és ha azt tapasztalják, hogy a banki szektor eredményessége az Európai Unió átlagához képest folyamatosan, hosszú éveken át kiugróan magas, akkor lépnek ez ügyben és nem kötnek pártfinanszírozási alkukat egyes pénzintézetekkel és bankárokkal (Postabank, K&H, Csányi, stb…). (Mellesleg: kíváncsi vagyok arra, hogy vajon hány mai „devizahitel-károsult” gondolt arra, hogy a magyar bankok „jövedelmezősége” a legmagasabb az EU-ban és hogy ki is fizeti meg a sor végén ezt?)
Mindenkori kormányaink a Nép és a Munkavállalók megkérdezése nélkül, a velük történő egyeztetés és jóváhagyásuk nélkül - az Őket érintő kérdésekben - döntéseket ne hozzanak!
Már bocsánat, de parlamentáris demokráciában a kormány és a parlament nem kér eseti jóváhagyást az egyes döntéseihez – ez nem Appenzell kanton, ahol a főtéren összegyűlt polgárok ujjuk feltartásával szavazzák meg az egyes ügyeket.
Az egyes érintett csoportokkal nyilván már csupán célszerűségi okokból is konzultál egy felelős és okos kormány – ám éppen az érdekek és csoportok sokfélesége miatt a döntéseket ő maga hozza meg. …Vagy ha (például) a szakszervezetek nem mennek bele egy mérsékeltebb béralkuba, akkor a kormánynak – „jóváhagyás” híján - kötelesség lenne hitelből finanszírozni a bérkövetelések teljesítését?
Azért tartunk kormányt, parlamentet és politikusokat, hogy azok végezzék az ország vezetését – a polgárok feladata nem az „ügyenkénti” jóváhagyás, hanem az, hogy átgondoltan válasszanak felkészült politikusokat a parlamentbe. Ez persze nehezebb, mint a „rossz vezetők” miatti hőbörgés…
Mindenkori kormányaink védjék meg családjainkat, otthonainkat, gyermekeink jövőjét az alábbiakban felsorolt, jelenleg élet- és Nemzetellenesen működő intézményektől:
• Mindenkori kormányaink védjenek meg az eddigi kormányok által megalkotott/elfogadott rossz jogszabályok keretei közt működő pénzintézetektől!
Ok. – és mit tettek meg az állampolgárok, jó előre, „családjaik, otthonaik, gyerekeik jövőjének védelme” érdekében?
A pénzintézeti törvény jó – a pénzintézetet működését nem ezek terelik „rossz irányba”. A bankok azért viselkedhetnek „hatóságként”, mert az ügyfeleknek ez a természetes: ők nem igazi polgárok, hanem bármilyen intézménnyel szemben „alattvalóknak” érzik magukat. Alattvalónak, aki egyfelől „úgyse tehet semmit”, másfelől viszont épp emiatt „nem is felelős semmiért”. Alattvalóból úgy lehet polgárrá avanzsálni, hogy tisztába kerülünk a jogokkal, a kötelezettségek súlyával és átgondoljuk a lépéseinket.
A bankok nem „nemzetellenesek”: a piacgazdaság alapvető szabálya, hogy elvárja a felektől a kellő kompetenciákat. Ha a bankszféra azt tapasztalta volna 2003 és 2008 között, hogy felkészült ügyfelekkel van dolga a devizahitelek kapcsán (lám, már megint ennél a témánál vagyunk – mert tudjuk jól, mi fáj „aktuálisan” a bankoknál a civileknek!), akkor nem is élhettek volna vissza „monopolhelyzetükkel”... - de nem akarok itt most „A kapitalizmus és a piaci önszabályozás alapjai” tanórát tartani…:-)
• Felügyeleti hatóságaink határozottan lépjenek fel a Magyar Állampolgárok védelmének érdekében!
Erről már volt szó a „felügyeleti szerveink”-témánál, nem ismételnénk önmaguknak!
• Magyarország területén minden vállalkozás ugyan olyan mértékű támogatásban részesüljön! Szűnjön meg a finanszírozás/támogatás megkülönböztetése a multinacionális cégek javára a hazai kkv szektorral szemben! Sőt, a hazai érdekek elsőbbséget élvezzenek az idegen érdeknél!
Húha, wazze..!
Mindenek előtt szögezzük le: tőkés termelési viszonyok mellet nem természetes állapota a gazdaságnak, ha a vállalkozások állami támogatásokat kapnak rendszeresen. A természetes állapot éppen fordított: a versenyszféra vállalkozásaiban megtermelt nyereség egy részéből tartja fenn az állam magát és a közösségi szolgáltatásokat.
Az állam (még a Zállam is) csak a versenyszférából származó pénzt tudja újra- és visszaosztani, de a versenyszférától független pénzügyi forrásokkal nem rendelkezik. (Az „állami vállalatok” jellemzően nem nyereségorientáltak és éppen ezért gyakorlatilag nem is termelnek számba vehető nyereséget.) ha mármost e pénzügyi források egy részét arra szánja az állam, hogy abból magáncégeket támogasson, akkor ezt kizárólag úgy szabad megtennie, hogy csak perspektivikusan komoly nyereséget termelő, magas munkakultúrájú vállalkozásokat segít (mint pl. a Magyarországra települő Audi-és Mercedes-szerű multik). De az, hogy tudatlan vállalkozók szervezetlen cégeinek kutyának se kellő „termékeit” szponzorálja, zsákutca. Ezt az utat jártuk már: úgy hívták, hogy „államszocializmus”. Ennek „eredménye” az eladósodás, továbbá a munkakultúra lezüllése lett… Kösz’, de nem!
Az állam vállalkozásfejlesztő szerepéről már írtunk a Progresszív Blogon; nem ismételjük el az ott leírtakat, csupán belinkeljük az egyik ilyen posztunkat: Legújabb Sztálinvárosunk - http://progressziv.blog.hu/2011/08/17/legujabb_sztalinvarosunk, de itt is található ezzel kapcsolatban olvasnivaló: Polgári konditerem - http://progressziv.blog.hu/2011/08/23/polgari_konditerem
A parlamenti választások kampányának idejében elhangzó választási ígéretek kötelezően megvalósítandó cél kell, hogy legyen! Ezen ígéretek nem teljesítése, illetve nem teljesülése esetén a regnáló kormány illegitimmé kell, hogy váljon. Ennek következményeként előrehozott választásokat kelljen tartani!
Bocsánat, de erre a pontra nem tudok komolyan reagálni… Legfeljebb azt mondhatom, hogy dolgozik a kiáltvány íróiban tovább élő gyermek és ha majd igazi polgárokká cseperednek, akkor rájönnek, hogy a politikát nem „törvénnyel” kell realitásra kötelezni, hanem a nem reális programmal házaló pártok választópolgárok általi szelektálásával…
Annyit azért komolyan is megjegyezhetünk, hogy még ideális pártok és politikai morál esetében is előfordulhatnak a kormányzás során meg nem valósítható elképzelések, ígéretek – ha pl. egy nyitott gazdasággal rendelkező kis országot elér a világválság… Ezért pedig nyilván nem az adott politikust, kormányt kell felelősség tenni és a baj közepén meneszteni!
…Végezetül: Posztunk elején két idézet is olvasható – mindkettőnek komoly mondanivalója van a civilekhez.
Az első azt üzeni, hogy nem másoké a felelősség, ha ugyanúgy (és sokszor ugyanazoktól) hagytuk –hagyjuk magunkat becsapni, hanem a miért, mivel nem gondolkodtunk el a dolgainkon. Ne a múlt és a jelen politikusainak felelősségre vonásáról szőjenek tehát ábrándokat – a múlt ugyanis elmúlt. Akármit teszünk a jövőben, a múlt kárait nem tehetjük semmissé. Foglalkozzunk a jövővel, mert egyszerre a múltat „újraélni” és jobb jövőre felkészülni túl nagy teher lenne. Akármelyik múltbeli politikusunk feje kerül a pellengérre, attól a svájcifrank-hitel aktuális törlesztőrészletei nem csökkenek.
A másik idézet pedig arra figyelmeztet, hogy ha felkészületlenül ugrunk be a politika porondjára, akkor nem lehetünk sikeresek. Ha nem értjük meg és nem látjuk át azt, amit egy XXI. századi modern ország és annak irányítása jelent, akkor hiába vagyunk „jószándékú amatőrök”, csak kártékony sarlatánként végezhetjük – és akkor a következő „civilhullám” majd a mi fejeinket fogja követelni!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek