HTML doboz
2011.08.17. 22:37 Szerző: piefke
Legújabb Sztálinvárosunk
- Jöttem megnézni, főmérnök elvtárs, hol is lesz a nagyolvasztó.
- Itt, író elvtárs, ahol most vagyunk.
- De hát ez csupa gizgaz meg gyom. Mikor lesz ebből kohó?
- Író elvtárs, szocialista rohammunkával augusztus huszadikán lesz csapolás.
- Az ide két hónap, mérnök elvtárs, és még egy kapavágás sem történt.
- Legyen nyugodt, író elvtárs. Augusztus huszadikán itt folyni fog az acél. Egyébként jól értettem? Örkénynek hívják az író elvtársat?
- Igen.
- A gyógyszerész fia?
- Igen.
- A Csillag patika tulajdonosáé?
- Igen.
- A méltóságos úré?
- Igen.
- Ja, úgy. Akkor elárulom, író úr: lófasz fog itt folyni, nem acél.
(Örkény István: Az a bizonyos sztálinvárosi anekdota - 1960)
A mi legújabb Sztálinvárosunk: a matolcsyzmus. Egy év alatt kiderült, hogy ebből is csak lófasz lett, de nem „5-7%-os gazdasági növekedés”…
Az egész világ összehúzott farpofákkal figyeli, hogy jön-e a következő recesszióhullám – vagy akár a Nagy Összeomlás – a világgazdaságban. Mára a pánik és a koncepciótlanság az egyik legkomolyabb, a gazdaságot veszélyeztető tényezővé vált. Számos politikai és közgazdasági notabilitás próbál megoldást, kiutat találni: hetente tartanak válságtanácskozásokat és naponta jelennek meg egymásnak homlokegyenest ellentmondó „égi szózatok” ilyen-olyan pénzügyi zseniktől, Nobel-díjas közgazdászoktól.
Mi sem természetesebb, hogy a Magyar Glóbusz” is reagál minderre: itthon is megtalálható az összes nagy közgazdasági elmélet és iskola híveinek tábora – de nekünk van egy saját fejlesztésű termékünk is: a matolcsyzmus!
Igen, arra a gazdaságpolitikai gyakorlatra gondolok, amely pénzügyminiszterünk nevéhez kötődik és amely szerint a gazdasági válságból való kikerülés eszközei az egykulcsos adó révén a nagyobb jövedelműek zsebében hagyott több pénz, a bankok (és mellesleg a multik) megfejése, párhuzamosan az ország eladósodottságának szinte bármi áron való csökkentésével. (Persze vannak, akik kivételesen hosszú memóriájuk révén emlékeznek még arra, hogy nem egészen egy éve izmusunk névadója még éppenséggel a további eladósítás révén szerette volna a belső fogyasztást felpörgetni és hogy főnöke, a miniszterelnök meg is próbálta Brüsszelben kijárni a hiánycél emelését – de ezt kéretik sürgősen elfelejteni: koncentráljuk csak napjaink aktuális matolcsyzmusára!)
Az egész matolcsyzmus tulajdonképpen azon alapul, hogy létezhet és megvalósítható egyfajta belső fogyasztásra alapozott magyar gazdasági növekedés – és itt rögtön tisztáznunk kell két, egymástól eltérő fogalmat: az egyik a gazdasági növekedés (ami számszerű dolog), a másik pedig a gazdasági fejlődés, ami viszont elsősorban minőségi. E kettő gyakran keverten fordul elő az elképzelésekben, illetve gyakran nem gondolnak arra, hogy a növekedés nem lehet meg fejlődés nélkül, mert igazából az utóbbi adja az előbbi alapját.
Tehát: a matolcsyzmus szerint fel lehet úgy pörgetni a gazdaságot, hogy azt a belső fogyasztás növekedése húzza. Ehhez – nyilván – több itthon elköltött pénz kell: több pénzt kell hagyni „a zemberek zsebében”. Ez volt a „nagyarányú adócsökkentés”, továbbá az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének célja.
Csakhogy…
A nagyarányú adócsökkenésből következő „többlet-zsebpénz” a magas jövedelműeknél maradt, akik eddig is jól kerestek, jól éltek és sokat fogyasztottak. Viszont:
· ők viszonylag kevesen vannak
· többletjövedelmükből nem „minden fillért” költenek többletfogyasztásra (hanem biztonságos megtakarításokba fektetik azt)
· többletfogyasztásuk elsősorban magas minőségű termékekben és szolgáltatásokban ölt testet.
Ebből az következik, hogy:
· az a többletjövedelem, amit „nem fogyasztanak el”, valójában igen áttételesen kerül csak a gazdaságba (pl. a bankrendszeren keresztül, amelynek hitelezési hajlandóságát a matolcsyzmus más, később még érintendő elemei lerontották)
· a fogyasztott magas minőségű termékek és szolgáltatások jellemzően nem „magyar produktumok”, így az erre költött pluszpénznek nincs, nem lehet komoly, a magyar gazdaságot élénkítő hatása. (Legfeljebb a kiskereskedelmi forgalomban képződik némi kis pluszbevétel.)
Levonható a következtetés: az egykulcsos személyi jövedelemadó bevetése mellément…
Az előbb azt írtuk, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkezők által fogyasztott minőségi termékek és szolgáltatások általában nem magyar produktumok – de miért nem? A válasz kettős: egyrészt egyszerűen külföldön, ottani szolgáltatásokat vesznek igénybe, de ez csupán a költés kisebb hányada. A nagyobb hányadot olyan termékek adják, amelyek előállítására a magyar ipar (és a mezőgazdaság) nem képes. Autók, elektronikai termékek, lakberendezés, divat, egzotikus, vagy magas és állandó minőségű élelmiszerek… A (korábban is) jól kereső réteg alapvető, magyar termékekkel is „lefedhető” fogyasztása már csak kisebb hányadot tesz ki a teljes költésből – és ez korábban is megvolt már, új keresletet az újabb jövedelem már nemigen generál. Így nem lehet alapja hazai gazdaságélénkülésnek sem.
De miért nincsenek jóval nagyobb számban magyar „csúcstermékek”, vagy akár csak nyugati mércével is „átlagosak”?
A jó termékhez megfelelő munkakultúra kell: tudás, tapasztalat, tervezés, technológia – és tőke. Ezek általában nincsenek együtt a magyar vállalkozásoknál-vállalkozóknál.
Kezdjük a tőkével. Saját egyszerűen nincs, nem lehet elegendő ahhoz, hogy azzal egy vállalkozás képes legyen egy akár évekig tartó termékfejlesztést finanszírozni – nem is beszélve a szükséges technológia beszerzéséről. Ehhez általában külső tőkeforrás kell. Kellene – de nincs.
…És itt térünk vissza a fentebb már említett lecsökkent banki hitelezési hajlandósághoz. Nem is a banki különadóval van a baj (hiszen a magyar bankszektor messze az európai átlag felett jövedelmezett a korábbi években), hanem azzal a gazdasági környezettel és stílussal, amelyet a kormány teremtett-bevezetett az elmúlt évben. A bankvilág nem jól tolerálja az „erőből-dolgokat”. Lehet nem szeretni a bankokat (mint ahogy a multikat, vagy általában a „gazdagokat”, vagy éppen a nálunk nagyobb hatalmakat), de amíg kapitalizmus van nálunk, addig tudomásul kell venni, hogy a gazdaságot a tőke működteti – a tőkét pedig (jelentős részben) a bankok juttatják el „rendeltetési helyére”, oda, ahol arra szükség van. És ha a kormány gazdasági szándékai és az általa használt eszközök túlzottan „nem szokványosak”, akkor a tőke visszavonul…
Alapigazság, hogy minden olyan lépés, amely pénzt von ki a gazdaságból (akár a befektetői, akár a finanszírozói, akár a fogyasztói oldalon), az szűkíti a gazdaságot, hazavágva a növekedés esélyét. Ráadásul: mivel a magyar, nem multikhoz kötődő vállalkozások többségének termékei az alacsonyabb keresetűek fogyasztói kosaraiba kerülnek, ezért ha az alacsonyabb jövedelmű rétegeknél kevesebb pénzt hagyunk, akkor a magyar vállalkozásokat is nehezebb helyzetbe hozzuk.
Évi 5-7%-os gazdasági növekedéshez (amit Matolcsy beígért annak idején…) a gyakorlatban évente ugyanennyivel bővülő export kellene. Ez csak dübörgő világgazdaság mellett lenne lehetséges – vagy ha a magyar gazdaságban hirtelen számos, világszínvonalú termék és szolgáltatás jelenne meg. …Vagy: ha árversenyben tudnánk pl. a kínai termékeknek alámenni. Vannak lépések, amelyek arra utalnak, hogy errefelé próbálkozik a kormány, különösen a gazdasági tárca: az új munkatörvénykönyv-tervezetben elképzelt radikális, a munkavállalói jogokat érintő szűkítés és az ezzel párhuzamos vállalkozói jogosítvány-bővítés erre utal. De vajon járható-e ez az út? Nem, mivel:
· még a „rabszolgatörvényben” (a közmunkáról szóló szabályozásban) meghatározott (éh-)bér is meghaladja az „átlagkínait”,
· nem tudnánk (és nem is lenne kívánatos) versenyezni a Kínában eltűrt környezetkárosítási mértékkel és azzal, ahogy ott semmibe veszik a munkavédelmet, ezzel csökkentve a termelési költségeket,
· elképzelhetetlen, hogy akkora mennyiségben állítsuk elő a termékeket, az ebből következő rendkívül alacsony fajlagos költségekkel,
· a kínaiak „hatezer éves” múltra visszatekintő fegyelmezhetősége-fegyelemtűrése elképzelhetetlen európai viszonyok mellett.
Ha változtatni akarunk a meglévő magyar gazdasági pályán – és általában: a magyar gazdaságban uralkodó viszonyokon – akkor előbb tisztázni kell, hogy az miért nem működik jól?
Tekintsünk most el, az ilyen-olyan, akár kényszerűen és ötletszerűen ide-oda rángatott magyar gazdasági szabályozói környezettől. Ezek ugyan okoznak károkat: nem támogatják a jó gazdasághoz szükséges hosszú távú előre tervezést. De önmagukban, egy egészséges közegben nem is kellene rángatni a jogszabályokat. A rángatás ugyanis következmény: a forráshiány következménye.
A magyar munkással már vannak gondok. De ha belegondolunk abba, hogy a munkás alapvetően végrehajtó, a gazdaság termelési oldalának utolsó eleme, akkor nála sem kereshetjük a bajok végső okát. Ő már egy adott rendszerben dolgozik – vagy: nem dolgozik – a rendszerért pedig nem ő a felelős.
A harmadik elem: a vállalkozások – és a vállalkozók. Itt találjuk az alapvető gondot. A vállalkozásaink többsége nem képes magas (vagy akár európai átlagú) minőséget produkálni. Ahogy fentebb már írtuk: nincs meg a megfelelő és szükséges munkakultúra, tudás, tapasztalat, tervezés, technológia és tőke. Tudás és tapasztalat szerezhető lenne: ehhez az kell, hogy a vállalkozó ne rögtön vállalkozóként akarjon kezdeni… Tervezni-szervezni is meg lehet tanulni – feltéve, hogy természetes dolgoknak számítanak ezek, ez pedig leginkább akkor van így, ha nem csupán a „vállalkozói rezervátumban”, hanem köznapi, magándolgainkban is tervezünk és megszervezzük teendőinket. Ha nem csupán „élünk bele a vakvilágba”. Ebben nagyon erősek a svájciak – és ettől erős a svájci gazdaság és a frankjuk is! Mi pedig nem igazán… Nem viselkednek az emberek másként a munkájukban, mint a saját dolgaikban: nincs külön „vállalkozói” és „magánemberi” mentalitás. Slamposan pedig nem lehet sem rendes vállalkozást, sem pedig rendes, jól menő gazdaságot üzemeltetni.
…A magyar gazdaság „nem jól működésének” legmélyebben fekvő okai tehát nem is igazán gazdasági, hanem tudati okok. Nyilvánvaló, miben különbözik egy magyar és egy (mondjuk) svájci, vagy svéd vállalkozó: a szemléletmódjában, a céljaiban és tudásban.
Ha nem csak „gazdasági Sztálinvárosokat” szeretnénk, akkor egy komplex „vállalkozói tudatfejlesztést” kell-kellene beindítanunk – ehhez pedig a mai magyar társadalomban leginkább a kormánynak lennének eszközei. Ha a rendszerváltás óta valaki akár kormányzati, akár vállalkozói oldalról vállalkozásfejlesztésről beszélt, akkor rendre gazdasági és jogszabályi eszközökkel szeretett volna célt érni – és aztán baromira csodálkoztunk, hogy nem sikerült a dolog. A forrásokat nem célszerűen használta fel a vállalkozói szféra. Azért nem, mert „magyar fejjel” használta: a cél (sokszor) a „gyors gazdagodás” volt, márpedig ha valamit megtanulhattunk az „igazi kapitalistáktól”, az nem más, mint hogy a sikeres vállalkozás: egy hosszú távú folyamat! A „kormányoldal” pedig szintén „magyarkodott”: összekötötte a vállalkozásfejlesztési forrásokat a pártfinanszírozással – és innentől kezdve vége is volt a dolognak… Más, „svájcias” mentalitásról „nyomokban sem” volt szó: minden szereplőnek úgy volt jó a rendszer, ahogy volt. (Kivéve persze azokat a vállalkozókat, akik valóban fejlődni-fejleszteni szerettek volna, éspedig hosszú távon – de őket ki nem szarta le?)
Így jutottunk idáig, ezért vagyunk itt, ahol vagyunk. A kérdés, hogy mit teszünk ezután? Elfogadjuk-e, hogy sosem fogunk tudni erős gazdaságot építeni „máról holnapra-mentalitással”? A megoldást tehát valójában nem gazdasági, hanem mentalitás- és tudásbeli. És nem lehetséges egy kormányzati cikluson belül – ez illúzió. Aki ezt hirdeti, az csak a falon fog koppanni – a realitás Nagy Falán…
…De ahhoz, hogy változtatni tudjunk magunkon és módszereinken, szembe kell néznünk a helyzetünkkel – legyen ez bármilyen kellemetlen is. Ráadásul mivel egy világgazdasági válság veszi körül az országot, azt is meg kell néznünk, „hol kúrta el a világ”? Tartanunk kell már végre egy „világgazdasági őszödi beszédet” – ezt fogjuk tenni következő posztunkban (Marhák és svájciak - a világgazdaság "őszödi beszéde" - http://progressziv.blog.hu/2011/08/17/marhak_es_svajciak_a_vilaggazdasag_oszodi_beszede)!
Tesszük mindezt azért, hogy reális pályát rajzolhassunk fel Magyarországnak arra, hogy mit kell tennie a válság utáni időkre készülve.
2011.07.31. 16:10 Szerző: piefke
„Forradalom”? – Nem: Puccs!
Magyarország végre egységessé vált: mindenki a csodát várja! Különbség csupán abban van, hogy vannak (még sokan), akik a Fidesztől és vannak, akik meg épp abban a csodában reménykednek, hogy valakik, valahogyan majdcsak eltakarítják az útból a Fideszt… Ez utóbbiak közül számosan épp azon elmélkednek, hogy a Fidesszel együtt vajon egyáltalán eltakarítható lesz-e az az örökség, amelyet a jelenlegi kormány alkotmányban, sarkalatos törvényekben, kinevezésekben, miegymásban itt hagy, ha ő maga távozik is? Mert ugye ha komolyan vesszük a Fidesz-alaptörvényt, akkor ez csak kemény kétharmados parlamenti többség birtokában lenne megtehető.
…„Ha komolyan vesszük…” – de komolyan kell-e vennünk?
Sokak szerint: igen. Ők azt mondják, hogy az új alkotmány (saját elnevezése szerint: alaptörvény) megkerülhetetlen tényező és mivel „legitim módon” hozta azt meg a „több mint 2/3-os” kormánytöbbség, ezért maga az alkotmány is legitim. Aki pedig a legitim törvényekkel szemben lép fel, az a jogállamot erodálja.
De tényleg ez a helyzet? Legitim-e és ez alapján érvényes-e, „létező-e” az új Fidesz-alaptörvény? A helyzetet világítsuk meg egy példával:
Egy rendőr a szolgálati fegyverét és az intézkedési jogosultságát azért kapja a közösségtől, hogy a közösséget védelmezze – és nem azért, hogy „a körzet ura” legyen. Ha hatalmát és fegyverét a saját hatalmi pozíciója „megerősítésére”, „bebetonozására” használja, ha nem védi a közösség tagjait, hanem fenyegeti őket, akkor mind a hatalma, mind az, hogy fegyvere van, „illegitimmé” válik és mindkettőtől meg lehet és meg is kell fosztani. És ha ez történik, akkor senki sem mondja-mondhatja azt, hogy ha lefegyverezzük ezt a rendőrt és eltávolítjuk a testületből, akkor ezzel „erodáltuk a törvények iránti tiszteletet” – mint ahogy pl. Felcsúti Péter írta arról, hogy miért nem lehet „ad acta tenni” a Fidesz-alaptörvényt, a rá építendő „sarkalatos törvényekkel” együtt…
Látjátok feleim, ez a helyzet a Fidesz hatalmával is. Nem arra kapott felhatalmazást, hogy „a terület urává” válhasson általa. Demokratikus szabályok alapján, demokratikus választáson kapott kormányzati felhatalmazást, arra, hogy folytassa, tartsa fenn és lehetőleg erősítse a magyar demokráciát – mind annak intézményes, mind pedig mentalitásbeli, „polgári” oldalát. Ezen a választáson semmiképp sem arra kapta a felhatalmazást, hogy létrehozzon egy, a saját hatalmát akkor is biztosítani és fenntartani képes „rendszert” (alkotmányt és „sarkalatos törvényeket”), ha a magyar választópolgárok többségének véleménye szerint célszerűbb lenne majd az ország sorsát egy másik politikai erőre bízni. Ha mégis egy efféle „önérdekű rendszert” kovácsol, akkor visszaél a demokratikusan szerzett legitimitással – ennek következtében hatalma és a hatalom birtokában hozott intézkedései illegitimmé, „érvénytelenné” válnak.
…Akárcsak a példabeli rendőr esetében láthattuk!
Most már csak az a kérdés, hogy valóban a saját hatalmának gyakorlati „megdönthetetlensége” érdekében tevékenykedik-e a Fidesz-kormány? Ilyenkor jönni szoktak politológusok és alkotmányjogászok, akik akkurátusan méricskélik, hogy pontosan meddig tart a demokrácia és hogy elkezdődött-e már az autokratikus/diktatórikus/abszolutisztikus hatalomgyakorlás kora?
Pedig a helyzet világos. Van néhány egyszerű kérdés, amelyet ha megválaszolunk, máris kiderül, mi a valóság.
Jobban segíti-e az új alaptörvény a réginél a demokrácia működését és terjedését?
Nem!
Jobban segíti-e a politikai közakarat „parlamenti leképeződését” a tervezett új („sarkalatos”) választási törvény, mint a régi?
Nem!
Segíti-e, támogatja-e, megkönnyíti-e a véleményszabadság elvének gyakorlatba ültetését az új médiatörvény, segíti-e, hogy a polgárok objektív képet kaphassanak a magyar valóságról?
Nem!
Mindezek alapján kijelenthetjük: Orbánék nem a népakaratot kifejező „forradalmat” csináltak itt a múlt év tavaszán, hanem egy sima puccsot. Az pedig egyértelmű, hogy a puccsisták törvényei nem legitimek! …Persze, nyilván egyértelműbb lenne a helyzet, ha tankokkal, miegymással csinálták volna, ha a rádió napokig csak katonazenét sugárzott volna – a jó dél-amerikai junták módjára. De ezek csak másodlagos kellékek: a lényeg az öncélú és önérdekű hatalomgyakorlás – és ez bőven megvan!
…Fidesz-fiúk, éljetek jól és boldogan még vagy három évig! De tudjátok, hogy az egész törvénykupacotok mit sem fog azután érni...
Mi, magyar polgárok pedig igazán várhatunk három évet. Polgár nem csinál forradalmat, nem tódul ki az utcára, nem tüntet – mert jól tudja, hogy ezek felesleges dolgok. Megvan a maga öntudata és magabiztossága, a maga egzisztenciája és nem kell ahhoz „milliós tömegben” lennie, hogy megtudja, ki is ő valójában, hogy „valakinek érezhesse magát” arra a félórára… A polgár nem hőbörög és nem dühöng az utcákon, nem tör-zúz és nem is gyaláz másokat – csak éppen 2014 tavaszán majd máshová húzza az x-et.
…Csak legyen már hová!
A forradalom a zaklatott idegzetűek kedvtelése.
A (fel)zaklatott idegzetű kutyák majd persze ugatnak, ha a Fideszt leváltó új kormány felhagy a „Fidesz-nyomvonal” folytatásával és érvényteleníti (akár népszavazáson is) a 2010 és 2014 közötti Fidesz-korszak alaptörvényét és minden arra épített konstrukciót. De hiába fog ugatni a Fidesz-kórus, mert közben az ország karavánja nyugodtan fog haladni, végre-valahára a jó, polgári irányba!
Nyugatnak.
Foglaljuk tehát össze:
1. A Fidesz-KDNP-kormány a választásokon a demokratikus-plurális rendszer továbbvitelére kapott felhatalmazást.
2. Arra nem terjedt ki a felhatalmazása, hogy 2/3-os hatalmával visszaélve a saját, következő ciklusokon átívelő hatalmi pozícióit biztosító alkotmányt és törvényeket (választási törvényt), stb. hozzon és ezáltal egy „kvázi autokratikus” rendszert alakítson ki Magyarországon.
3. A kormány visszaélt és visszaél a kapott hatalommal – innentől az így meghozott törvények nem tekinthetők legitim módon, a kapott felhatalmazás céljának megfelelően születetteknek, tehát: érvénytelenek.
4. Emiatt a következő kormány(ok) kezét nem köti sem az új alaptörvény, sem az arra épülő más törvények.
A kérdés most már az, hogy hajlandó-e a magyar társadalom kellően nagy hányada – benne a „nem Fidesz-párti” és nem szélsőséges politikai és szellemi elit - elfogadni ezt a „vaslogikát” és annak mentén cselekedni – vagy a többség inkább „érzelmi húrokat pengetne”, a régi jó keleties módi szerint?
Update: Javasoljuk Olvasóinknak, hogy olvassák át a kommenteket is, mert azokból fontos további részletekre derül fény a poszt témájával kapcsolatban!
2011.07.26. 15:36 Szerző: Đđ
Bizniszegyház – egyházi biznisz
„Wenn das Geld im Kasten klingt, die Seele in den Himmel springt.”
(„Amint a pénz a ládában csörren, lelked rögtön a mennybe röppen.”)
Johann Tetzel dominikánus búcsúcédula-árus szólásmondása – 1507.
Nemrég megszületett az új törvény az egyházakról – és annak tartalma azonnal ki is verte a biztosítékot… Egyházról és üzletről fog szólni ez a poszt – de indítsunk két idézettel, amelyek jól jellemzik az érem két oldalát: a szépet és a csúnyát.
Elsőként Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője c. regényéből:
„Milyen szerencse az emberiségre ez a Jézus, ez az isten, aki ember volt. Az Istenről nem tudom, milyen, a Jézusról tudom. A Jézus ösmerősöm, és mindenkinek ösmerőse. Tudom, mit csinált, tudom, hogy gondolkozott, még az arcát is ösmerem. Nem az tölti el lelkemet megnyugvással, hogy ő uram nekem, de az, hogy ismerősöm.
Kétezer évnek előtte élt ezen a földön egy ismerősöm, milyen világokat összekapcsoló gondolat! Az akkori emberekből és az utánok valókból is por lett, a porból fű lett, a fűből tudja Isten, mi lett, de ő, az én ismerősöm, mindig élt, mindig volt és mindig lesz.
Ha elutazom messze, idegen országokba, idegen népek közé, az arcok mások, az állatok is mások, a füvek is mások, az ég is más, minden más, már azt kell hinnem, kietlen, megborzasztó elhagyatottságomban és magányomban, hogy nem is ezen a világon vagyok többé, mikor egyszerre valamely emberlakta telep szélén elémbe bukkan egy kereszt és azon egy sebektől vérző pléhember, az én ismerősöm.”
…Ennyit a hitről, az igaziról, ami az érem szebbik oldala - és most nézzük, mi a helyzet az „intézményesült hittel”, az egyházzal. Jöjjön erről egy klasszikus zsidóvicc:
Áll Kohn bácsi Rómában, a Szent Péter-tér sarkán és figyeli, amint a bíborosok gyülekeznek a konklávéra: mindegyikük luxusautón érkezik, Mercedesek, Rolls-Royce-k, BMW-k sorakoznak. Kohn bácsi elmorfondírozik:
- Micsoda virágzó üzlet! Ha meggondolom, hogy az alapító egy girhes szamárral kezdte!
Az első idézet az igazi egyházat írja le, a második a bizniszegyházat.
A mostani törvényt azzal indokolja a kormányoldal, hogy számos, egyházként bejegyzett szervezetecske működik az országban, amelyek nem folytatnak valós hitéleti tevékenységet, hanem csupán az egyház-lét anyagi előnyeit, kiskapuit használják ki. Ezzel pedig kárt okoznak az államháztartásnak.
Semmiféle megalapozott számítás nem készült arról, hogy ez a kár valójában mekkora. Ma nagyjából 300, magát egyháznak hirdető csoport létezik Magyarországon – a kétezer évestől a néhány évesig, a milliós létszámútól és a néhány tucat fősig – és nagyjából 1,3 millió ember tartja magát aktív és rendszeres vallásgyakorlónak, hitéleti tevékenységet folytatónak. A 300-ból most, az új egyházügyi törvény startjánál 14-et ismertek el; ezek, mondhatni „atombiztosan” valódiak. Vannak még továbbá azok a nyilvánvalóan komoly hitelvek alapján működő egyházak, amelyeknek kiterjedt, sok esetben akár több ezer éves „nemzetközi hálózatuk” van: iszlám, buddhista, metodista, stb. És vannak (biztosan) a (picike) kamuegyházak…
Számoljunk egy kicsit: mekkora is lehet a „kamukár” egy évben? Legyünk a törvény alkotóival szemben igazán nagyvonalúak és tételezzük fel, hogy 100 kamuegyház van, amelyek nyilván a legkisebb taglétszámúak között lapulnak meg. Mekkora kárt okozhat egy ilyen? Néhány milliósat? Egy-két tízmilliósat? Mondjuk, hogy kamuegyházankét évi ötmilliót – ezt szorozzuk meg 100-zal: ezek szerint évente félmilliárd a kár…
…Miközben csupán idén a katolikus egyháznak adott állami többletjuttatás 15-20 milliárd Ft! (http://index.hu/belfold/2011/07/12/tobb_penz_kapnak_az_egyhazak_de_elszamolni_nem_kell_vele/) …És ezzel a pénzzel el sem igen kell számolni: meg amire megy… (Az Állami Számvevőszék ugyanis csak az egyházak által az államtól kapott céltámogatások felhasználását ellenőrizheti.)
Szóval: ez a kurvaigazságos állam, amelynek egy picikét sem hajlik a keze a katolikus egyház felé, egy ki sem számolt, de legfeljebb százmilliós nagyságrendű „egyházi adócsalással” takarózik, miközben ennek az összegnek a százszorosával „bővít keretet” katolikuséknál…
De miért avatkozik az állam – a törvény szerint a parlament – az egyházi dolgokba? Azok nem csupán az egyes, adott egyházak és híveik „belügyei”? És: miért a parlamenti képviselők kétharmadának véleményétől függ az, hogy egy egyházat elismernek-e, vagy sem? Próbáljunk e kérdésekre válaszolni!
Az állam mostani vezetői azt mondják, hogy az általuk elismert, valóságos egyházak komoly (és sokba kerülő) társadalmi tevékenységet folytatnak: iskolákat, óvodákat, kórházakat, szociális intézményeket tartanak fenn… Igen, „tartanak fenn” – de nem „el”, mivel ezen intézmények valódi eltartója az állam, éspedig mindenki adójából. Mert az állam az egyháznak intézményei után normatív támogatást fizet – többet is, mint a hasonló tevékenységet végző világi, „civil” intézményeknek. Hogy miért fizet többet egy egyházinak, jó kérdést – értelmes választ erre még nemileg hallhattunk!
Több pénzt fizet az állam egy egyházi iskolában oktatott gyerek után, mint egy világi iskolába járó társa esetében – miért? Jobban tanít az egyház? Jobban teljesítenek az egyházi srácok a PISA-teszteken? Jobbak az egyházi sulik felvételi adatai? Nem: nincs jobb szolgáltatás – csak magasabb állami támogatás!
…És mi van azzal, hogy a parlamenti képviselők döntenek az egyházak valódiságáról? Ez is bizarr egy ötlet. Nem hinném, hogy ha bejelentkezik egy egyház, hogy szeretné elismertként regisztráltatni magát, akkor a Hon Anyjai és Atyjai rácuppannak a teológiai szakirodalomra és éjt nappallá téve elemzik-mérlegelik az adott hitelveket és liturgiákat. Ráadásul ugye a kereszténydemokrata képviselők eleve csak elutasíthatnak minden más hittételt – hacsak nem veszélyeztetik saját lelki üdvösségüket azzal, hogy bálványimádókat és hamis istenek apostolait hozzák helyzetbe az Egy Igaz Istennel szemben. Hát lehet úgy elfogulatlanul állást foglalni, ha az embert közben a Poklok Tüze fenyegeti?
De mi van az állami pénzek elfogadóival? Hogy is néz ki Krisztus Szegény Egyháza „anyagi téren”?
Nos: erről pl. a pécsi püspökség környékén lehetne sokat megtudni! (http://index.hu/belfold/2010/10/26/negyven_rendbeli_feljelentes_a_pecsi_puspok_ellen/) Ha van valahol egyházi biznisz, akkor az ott van, ha van bizniszegyház, akkor az a katolikus – tényleg jó helyre megy a pénz és tényleg vakon meg lehet bennük bízni.
„Krisztus szegény egyháza”… Vicc.
…És ha már a szegénységnél tartunk: miért van az, hogy ez az egyház egyetlen szót sem szól akkor, amikor az őt oly gazdagon dotáló kormány úgy kezd bánni embertömegekkel, hogy az ellenkezik minden keresztényi elvvel? A választások előtt tudtak körlevelet irkálni arról, hogy kire is kell szavazniuk a híveknek – most viszont nincs tintájuk arra, hogy az általuk éppen a keresztény egyház iránti szimpátiájuk okán támogatott politikai erők alkotta kormányon számon kérjék a legelemibb krisztusi tanítást…
Mekkorát változott Jézus óta a világ: akkor még elég volt harminc ezüstpénz az árulás díjaként – ma ehhez úgy látszik huszonmilliárdos többletjuttatás kell. Ha az egyház gazdag, akkor befogja a száját és kollaborál… Kíváncsi lennék arra a jelenetre, amikor majd a mai magyar püspöki kar tagjai kerülnek Krisztus ítélőszéke elé. Vajon sikerül-e majd „kommunikálniuk”, miért nem álltak az igazság mellé, miért nem harcoltak a kormány ellen, amikor az oktalan, ostoba és semmiféle racionalitással nem magyarázható lépéseivel a szegénységet és a kiszolgáltatottságot növelte és megalázó helyzetbe hozott embertömegeket?
…Azzal zárom e posztot, amit Jókai ír A Kőszívű ember fiaiban - mert azt nyugodtan magukra is vonatkoztathatják a magyar egyháznagyok:
„- Segítéd-e a nyomorultat?
- Nem!
- Fölemelted-e az elesettet?
- Nem!
- Oltalmazója voltál-e az üldözöttnek?
- Nem!
- Hallgattál-e a kétségbeesők könyörgéseire?
- Nem!
- Törülted-e le a szenvedők könnyeit?
- Nem!
- Kegyelmeztél-e a meggyőzötteknek?
- Nem!
- Szeretettel fizettél-e szeretetért?
- Nem! nem! és mindörökké nem!
…»Mire használtad a hatalmat, amit kezedbe adtam? Boldogítottad-e a milliókat, akik rád voltak bízva? Építettél-e az utókor számára, mely tőled várta jövendőjét? Igazán szolgáltad-e hazádat, vagy porban csúsztál idegen bálvány előtt? Éltél-e a te nemzetednek, vagy eladtad annak oltárait, melyen az én nevemnek áldozatai füstölögtek?«”
2011.07.16. 13:27 Szerző: piefke
Karácsonyi ének
.jpg)
„Bah! Humbug!” – Scrooge mondása Dickens Karácsonyi ének c. regényéből
Szarból is lehet várat építeni, de az szar vár lesz! – Régi építész-közmondás
E hét egyik érdekes belpolitikai fejleménye volt Karácsony Gergely LMP-s képviselőnek a Népszabadságban megjelent javaslata (http://nol.hu/belfold/20110712-javaslat_alkotmanykorrekcios_szovetsegre), amelyben felveti, hogy a 2014-es országgyűlési választásokra a jelenlegi három ellenzéki parlamenti pártnak „alkotmánykorrekciós szövetséget” kellene kötnie. Így, együtt, remélhetőleg (kihasználva a tervezett Fidesz-féle új választási törvényt) elérnék a bűvös 2/3-os többséget és ennek birtokában egy hónap alatt megváltoztathatnák az új alkotmányt, a sarkalatos törvényeket, köztük a választásit is – majd ezzel végezvén egy új, immár sokkal kiegyensúlyozottabb és valóban demokratikus szabályok alapján lefutó választás következne…
Nekem erről az egészről Charles Dickens Karácsonyi ének c. műve jutott eszembe – és nem csupán az ajánlattévő neve miatt. Hanem azért, mert a javaslat ugyanúgy az illúziók világából jön, mint a regénybeli gonosz, embergyűlölő uzsorás, Scrooge csodás, hirtelen megjavulása, jóemberré válása.
Elmondom, miért.
Mindenek előtt: nem azért, mert lehetetlennek tartanám a Jobbik, az LMP és az MSZP egyezségét egy ilyen, mindhárom párt parlamenti esélyeit jelentősen növelni képes egyezségre. A politika a pragmatizmus világa – feltéve, hogy a szereplők önérdekei találkoznak: alkotott már koalíciót itt Horn és Kuncze, vagy Orbán és Torgyán is… És nem is azért, mert kétségesnek tartom, hogy akár ők hárman, teljes választási akcióegységben is, képesek lennének a bűvös „több mint 2/3”-ot elérni. (Egyébként szerintem nem érnék el…)
Azért tartom illuzórikusnak a javaslatot, mert az egész arra épül, hogy ezen az úton leváltható lesz egy antidemokratikus és önérdek-vezérlete hatalmi monopólium. Az egész javaslat célja az, hogy Magyarország és a magyar társadalom, annak politikai rendszerével együtt visszatérjen az európai demokráciák közé… Szép és kívánatos cél – csak az a kérdés, hogy sikerülne-e az elképzelt úton oda eljutni?
Mindez ugyanis attól függ, hogy mi lenne a „harmincnapos parlament” után; kik lennének a második választás nyertesei, melyik párt mekkora szeletet tudna megszerezni az országgyűlési tortából – és: miféle koalíció születne az eredmény alapján?
Mivel a javaslat a jelenlegi parlamenti pártokkal számol csupán, új erő(k) színrelépésével pedig nem, ezért mi is maradjuk e keretek között. És induljunk ki abból, mit mutatnak a trendek a mostani és várható pártpreferenciákról.
A Medián nagyjából egy hónapos felmérése alapján (http://www.median.hu/object.dc9f27ca-a276-4ffa-8f9d-9dd5d228f0fa.ivy) a teljes választói népességben a Fidesz ma is kétszer annyi támogatóval rendelkezik, mint az őt követő MSZP, és a három ellenzéki párt össz-támogatottsága is kevesebb, mint a Fideszé (15+8+5=28%, illetve 33%). Ha nyilvánvalónak is vesszük, hogy a Fidesz az előttünk álló években tovább veszít a támogatottságából, még akkor is kétséges, hogy ebből vajon profitálnak-e a „hármak” – vagy folytatódik az a trend, hogy a senkit sem támogatók tábora gyarapszik majd. Ez utóbbi a valószínűbb, éspedig több okból is – vegyük ezeket sorra!
1. Akik ma bizonytalanok, akik egyik létező pártot sem támogatják, azok leginkább azért tesznek így, mert nem látnak számukra értelmes és elfogadható politikai alternatívát. Ha ilyen továbbra sem jelenik meg a pártpalettán, akkor ők nagy valószínűséggel maradnak ott, ahol most vannak: a jobb híján inaktívak között.
2. A nemzeti radikálisok jelentős támogatottság-növekedése sem valószínű, ugyanis hiába kerülnek egyre mélyebbre egzisztenciális téren az eddig jobbára segélyezettek, ők nemigen aktívak politikailag. A további süllyedés csak a passzivitásukat növeli.
3. Azok, akik bár nehezebben élnek majd, de a társadalom (munka és politika terén) aktív tagjai és eddig sem tekintették „megoldásnak” a nemzeti radikalizmust, nagy valószínűséggel ezután sem fognak azzal azonosulni: ugyanolyan (vagy még rosszabb) zsákutcának tartják azt, mint a Fidesz-féle „forradalmi kormányzást”.
4. Az MSZP mára generációs párttá vált: a fiatalabb korosztályokban alig mérhető a támogatottsága – nekik továbbra sem fog tudni alternatívát kínálni. Egyszerűen nincs ehhez benne elég tehetség(es ember). Az öregek pedig egyre fogynak: 2014-ig százezer idős MSZP-szimpatizáns fog eltávozni az életből… Ráadásul bizonytalan is e párt sorsa: ki tudja, hogy 2013-’14-re mi lesz vele-belőle? Lehet, hogy haldoklik, lehet, hogy szakad és lehet, hogy Gyurcsányé lesz… Vagy a kutyáké.
5. Az LMP szubkultúra-párt: nincs „viszonyulása” a magyar valósághoz, nem mond semmit a fiataloknak – azon kívül, hogy a bringa és a demokrácia jó dolgok. De társadalmi programot és magabiztosságot adó jövőképet nem ad. Akiknek fontos az öko és elég jól élnek ahhoz, hogy ne kelljen rettegniük a saját jövőjüktől (mert akár elhúzhatnak innen külföldre), azok szavaztak és fognak rájuk szavazni, de mások nemigen…
Ezek alapján elmondható: még ha össze is jönne 2014-ben az ellenzéki 2/3 és meg is változtatnák az alkotmányt és a választási törvényt, akkor is a Fidesz szerezné meg a legtöbb szavazatot a második 2014-es választáson. Igaz, nem lenne messze sem 2/3-a –de ez csak növelné a bajt!
Ugyanis: koalíció születhetne – éspedig a Fidesz és a Jobbik között. És ennek a két pártnak együtt talán ismét meglehetne a 2/3-a! Azért menne a Jobbikkal koalícióba a Fidesz, mert:
· Az (addigra vagy haldokló, vagy osztódott, vagy Gyurcsány vezette) MSZP-vel nem menne (vele sem az MSZP).
· Az LMP-vel pedig nem nyerne semmit (nem lenne meg a 2/3), viszont számos engedményt kellene tennie.
Ha „igazi” hatalmat akarnának továbbra is Orbánék, akkor maradna partnernek a Jobbik. És tudjuk: Orbánéknak és a mögöttük tömörülő gazdasági érdekkörnek csak a hatalom számít, annak ára, amelyet az ország fizet, nemigen… Ha a hatalomért még egy kicsit távolabb kell kerülni Európától és a polgári demokrata értékektől, akkor simán megteszik ezt a „kis semmiséget”. Az „új 2/3” birtokában pedig még kevésbé demokratikus és még nehezebben ellenük fordítható alkotmányt, választási törvényt, miegymást hozhatnának… Ez lenne a „karácsonyi javaslat” valószínű vége – „Köszönjük, Emese!”
…Szerintem maga a javaslattevő, Karácsony Gergely is képes magában „lemodellezni” a fentieket, hiszen képzett politológus és szociológus. Ha kitekintene a kicsiny, vergődő LMP-bárka kajütablakán, akkor láthatná, hogy a „magyar politikai óceánon” lenne tere egy igazi, ütőképes, modern „hajóhadnak” – csak ezt végre-valahára meg kellene már szervezni! …És akkor nem érezné senki szükségét annak, hogy a mai párpalettán rendelkezésre álló „szarból” próbáljon meg „várat építeni”, aggodalmában „alkotmánykorrekciós szövetségről” szóló fals dalokat énekelgetve – amelyekre a nagy realista Scrooge is csak azt mondaná kedvenc szavajárásával: „Bah! Humbug!”
2011.07.11. 22:06 Szerző: Đđ
Tízmillió Orbán-gyerek
Orbán Viktornak látszólag csak öt gyereke van – pedig valójában kezd tízmillió lenni!
No, nem: ott még azért nem tartunk, hogy Orbán Viktor adoptálta volna az összes magyart – akkor ugyanis lennének törvényben lefektetett szülői gondoskodási kötelmei. Abban az értelemben lettünk Orbán-gyerekek, hogy Viktor most ugyanazokkal a módszerekkel akar belőlünk „embert faragni”, mint annak idején belőle Győző, az apukája.
Azoknak a rohadt humánetológusoknak és személyiség-kutatóknak már megint igazuk lett: a gyerekkori szocializáció rendkívül* mélyen ülteti el bennünk azokat az eszközöket, amelyekkel aztán egész életünkben igyekszünk a dolgainkat elintézni…
Aki olvasott már Viktor gyermekéveiről (számos munka elemezte ezt már…), az tudja, hogy ott az atyai akarat dominált. Tudhatja azt is, hogy a családban gyakorta került elő a „saller” és nem csak bringagumi-javításnál, továbbá hogy a „koki” nem az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetét (www.koki.hu) jelentette, és hogy „nyaklevest” is sűrűn kapott a Vezér gyermekkorában és hogy ez bizony nem egy alcsúti népi étel, amelyet szárnyasok nyakából készítenek…
Orbán Viktor a hatalom, a „domináns pozíció” birtokában feltételes reflexként nyúl az erő alkalmazásához, ha akarata akadályba látszik ütközni. Jön az inger (a probléma, a konfliktus) és előjönnek a berögzült minták. Ez a minta pedig az, hogy aki domináns pozícióban van, az akaratát erőszakkal érvényesíti, minden különösebb „konzultáció” nélkül. Ellenállt az Alkotmánybíróság? Akkor odabaszunk nekik és csonkoljuk a hatalmukat! Nem dolgoznak a szegények? Nem baj – odaadjuk Pintér Sanyinak a szociális ellátórendszer „üzemeltetését”! (Lehet, hogy ezentúl „ütemeltetést” kellene írnunk?) Ellenszegülnének 2014-ben a szavazópolgárok a Fidesz hatalommegtartási szándékának? Sebaj – kaptok új választási törvényt, amelyben immár nem lesz választásotok!
Orbán nem azért cselekszik erőből, mert hosszas megfontolások és mérlegelések után ez mutatkozik a legcélszerűbbnek, hanem azért, mert igazából nincs eszköze, tapasztalata, élménye arra, hogy miképpen, milyen technikákkal lehet vélemény- és érdekkülönbségeket egyeztetni egy „békés családban”. Hiába szeretne „gyermekeinek jó apja” lenni, ha csak egy végletesen erőszakos apamodell él benne.
…Hiába: rendkívül* kemény dolog ez a fejlődéslélektan!
* Itt a "rendkívül" szó helyén eredetileg a "kurva" kifejezést szerepelt, amelyet azonban harcos feministák kifogásoltak és ebből kiindulva a Posztíró egykori, családon belüli hímsovén szocializációjára következtettek.
Kommenteket, olvasói véleményeket a kommentem@gmail.com címre várunk.
Ha szeretnél értesítést kapni a Progresszív Blogon megjelenő új posztokról, akkor lépj be a Blog Facebook-csoportjába! Ott szintén kommentálhatod a posztjainkat.
2011.07.11. 20:49 Szerző: piefke
Kényszertörvény
A demokratikus választási rendszer akkor jó, ha a választók kompetens véleménye minél pontosabban képeződhet le a politikai hatalomban. Az állítás első elemével – hogy mit is jelent a kompetens választói vélemény – ezúttal nem foglalkozunk, az ráér. Sokkal kevésbé ér azonban rá a második elemmel: a választói akarat politikai hatalomban történő leképeződésével való foglalkozás.
Mert a Fidesz legkésőbb ez év végére elkészíti az új országgyűlési választási törvényt – és ahogy az előzetes anyag mutatja, az minden lesz, csak éppen a választói akaratot pontosan leképező nem!
Tulajdonképpen itt be is fejezhetnénk a készülő törvénnyel való foglalkozást, mert behatóbb tanulmányozás után sem mondhatnánk mást, mint hogy az nem demokratikus a szónak a poszt elején megfogalmazott értelmében. Ekképpen pedig nem is „választási törvény”, hiszen épp az állampolgároknak nem hagy igazi választási lehetőséget. Jobb is lenne „kényszertörvény”-nek nevezni.
…Ha pedig nem az állampolgárok akarata dönti el a politikai hatalom összetételét, akkor az már nem is demokrácia. Itt lehetne a pont – de nem itt lesz!
Mert az igazi kérdés és az igazi feladat nem az, hogy elemezzük a készülő törvényt. Az elemzés ugyanis semmin sem változtat, ha nem egy cselekvő/cselekedi képes hatalom, erő tetteinek megalapozását szolgálja. Elemezhetjük így-úgy a törvényt – de az mindettől függetlenül érvénybe fog lépni, a kutya sem kíváncsi a Fidesz-hatalom sáncain belül ezeknek az elemezgetéseknek a tartalmára, eredményére. Tudják ők nagyon is jól, hogy mit csinálnak, és hogy miért épp úgy csinálják: jobban, előbb és alaposabban modellezték ők már a leendő törvény alapján elképzelhető választási esélyeket és az ilyen törvény alapján megválasztott országgyűlés elképzelhető összetételét, mint bármely politológus. És ők éppen azért hoznak majd ilyen törvényt, hogy az éppen olyan végeredményt produkáljon - nekik.
A hatalom pedig az övék és annak birtokában legitim módon hozhatnak egy új választási törvényt is… „Na ja, Mehrheit ist mehrheit” – „Na igen, Többség az többség”, ahogy annak idején Gerhard Schröder mondta, pláne ha „több mint kétharmados”!
Egy új választási törvény meghozatalához tehát van joga a Fidesznek – de mivel a felhatalmazása demokratikus, ezért csak demokratikus választási törvényt szabad hozniuk, ha másfélét alkotnak, akkor az már nem lehet legitim. Nem legitim jogi aktus ugyanis a demokratikusan kapott törvényhozó hatalom birtokában nem a demokratikus szabályoknak, elveknek megfelelően cselekedni. Nem igaz az, hogy „bármiféle” törvény (vagy: bármiféle alkotmány) elfogadható így és az legitim lesz.
A demokratikus választási törvényt már definiáltuk a poszt elején. Akkor és attól lesz legitimmé egy új, a régit felváltó V.T., ha növeli, vagy legalábbis szinten tartja a „demokratikusságot”, azaz: ha a választói akaratot legalább olyan jól, de ha lehet, még jobban leképezi, mint az elődje. Ez nem lesz igaz az új törvényre.
…De akkor mi lesz? Mire megyünk az igazságunkkal és hogyan leszünk képesek érvényesíteni az igazunkat egy „minden hatalmi eszközt birtokló” politikai erővel, akarattal szemben? Hogyan kényszeríthető ki a választói akarat „legalább olyan jó” érvényesítése, mint ahogy az a jelenlegi törvénnyel működik?
A válasz – sajnos – immár meghaladja a parlamenti demokratizmus kereteit – de e kereteket nem a készülő törvénnyel „sújtott” polgárok lépték-lépik majd túl elsőként. Nem: nekik nagyon jól megfeleltek volna az immár két évtizede fennálló alkotmányos-demokratikus-törvényes keretek. Aki elsőkét vitte a küzdelmet parlamenti demokrácián kívüli terepre, az éppen a Fidesz volt – és nem is most, hanem még ellenzékben, 2006-’7-ben! Ők deklarálták, hogy nem tartják elegendőnek az akaratuk érvényesítésére a parlamentáris politizálás kereteit, ők vitték a politikát ki ezekből a keretekből abban a formában, amely forma most „visszavág” majd nekik.
Az talán örök vita marad a magyar politikában, hogy „legitim maradt-e” annak idején, 2006-’10 között az akkori (két) kormány? (Szerintünk – és alapos okkal – igen, bár az más kérdés, hogy okosan tette-e az akkori parlamenti többség, hogy maradt a hatalomban. …De ezt a vitát most ne nyissuk ki!) Az viszont vitán felül áll, hogy ezzel a tervezett új választási törvénnyel a Fidesz-kormány eljátssza demokratikus választások útján szerzett és a demokratikus hatalomgyakorlásra kapott legitimitását.
Az új törvény nyilvánvaló célja – ahogy az a hatásából egyértelműen következik – hogy:
a.) vagy biztosítsa a Fidesz választási győzelmét a következő választás(ok)on,
b.) vagy ha az a.) semmiképp sem lesz megvalósítható, akkor egy „impotens” kormány jöjjön létre, amely a Fidesz által felállított „tilalomfák” között lesz kénytelen ténferegni – egészen addig, amíg meg nem bukik, és akkor jöhetnek ismét a „fiúk”…
De hol demokratikus ez? Hol képezi ez le a leendő (valószínűsíthető), a Fideszt a hatalom közeléből is eltávolítani kívánó többségi választói akaratot? Sehol!
Ha előáll az a nemkívánatos helyzet, hogy a parlamentet elfoglalja egy antidemokratikus és önérdekű hatalom, akkor immár a parlamentáris hatalom gyakorlásához a felhatalmazást adó állampolgárokat sem kötelezi semmi sem arra, hogy elfogadják az e hatalom törvényei által diktált „új játékszabályokat”. Orbán Viktor ezzel az új választási törvénnyel önmaga zárja be önmaga körül azt a kört, amelyet ő kezdett el 2006 őszén, Gyurcsány hatalma ellen. És innen nem fog tudni jól kijönni.
Most már csak két lehetőség van:
1. Az állampolgárok elfogadják, hogy egy öncélú hatalom dönt el mindent Magyarországon – és mindazok, akiknek ez nem fog tetszeni, igyekeznek elhúzni a Kárpát-medencéből, mert nem szeretnék, ha erőfeszítéseik gyümölcseit egy rájuk nagy ívben szaró, nekik beleszólást nem hagyó „uralmi elit” élvezze.
2. Az állampolgárok egy kellően nagy csoportja nem fogadja ezt el – és eszerint fog cselekedni…
A 2. eset szerint csoportot alkotó polgároknak üzenem: semmi sem köti a kezüket, szabadon, igazi demokrataként cselekedhetnek a demokráciáért és önmaguk érdekei mentén! Mert ők és övék a legitim hatalom…
…„Tetszenek forradalmat csinálni”?
Kommenteket, olvasói véleményeket a kommentem@gmail.com címre várunk.
Ha szeretnél értesítést kapni a Progresszív Blogon megjelenő új posztokról, akkor lépj be a Blog Facebook-csoportjába! Ott szintén kommentálhatod a posztjainkat.
2011.07.09. 00:10 Szerző: piefke
A Legnagyobb
Orbán Viktor, magyar miniszterelnök, léptet A8-asán. Körötte csend, amerre ment – és a szótlan Szijjártó Péter…
Éppen hazafelé kocogtak a melóból. Aznap is sokat végeztek: Orbán kormányzott (no, nem most az autóban: arra van TEK-es sofőr, telik a húszmilliárdból), Petya pedig vért izzadva magyarázta egész héten, hogy Orbán most épp miért úgy kormányoz, ahogy, és miért nem úgy, ahogy korábban mondta…
Egyszer csak – szinte mintha csak magának mondaná - megszólalt Orbán:
- Kivel nem harcoltam még? Kikben nem kötöttem bele az elmúlt egy évemben? …Petya!
- Mongyad, Viktor!
- …Hm, hogy micsoda???
- Ó, ezer bocsánat! Parancsoljon, Miniszterelnök Úr!
- Szóval mongyad má’, kikbe nem rúgtam még egyet se?
- Gondolkodom, Miniszterelnök úr…
- Jaj, Petya fiam, az sosem állt jól neked, tudod: másra tartalak téged.
- Szóval: azt hiszem, a rendőrök már megvoltak… A tűzoltók szintén. És azt hiszem, jól állunk az orvosokkal is, hiszen csapatostul menekülnek az országból – bocsánat: az Ön országából, Kedves Miniszterelnök úr!
- Na ja, és ha már a sok beképzelt szakembernél tartunk: a bíróknak is jó nagyon rúgtam a seggükbe!
- Bizony, bizony! Csak úgy füstölt – mintha otthon, Alcsúton focizott volna, Miniszterelnök úr!
- Na és arról se feledkezz meg Petya, hogy a tanárokra meg rászabadítottam Hoffmann Rózsikát és a vadkeresztényeket – most azok jobban be vannak szarva tőlem, mint elődöm, Szent István idejében a pogányok a térítő papoktól.
- Igen, és a szülők is rettegnek: vajon mikor veszi át az iskolájukat a gyerekeikkel együtt valamelyik egyház?!
Viktor és Petya éppen egy külföldi érdekeltségű bank előtt haladtak el, erről Viktornak eszébe jutott, hogy kéne némi készpénz: legyen má nála, ha a hétvégén a gyerekek fagyizni akarnak ebbe a kurvamelegbe! Odament az ATM-hez és megfejte (fussa a miniszterelnökiből…) – és erről is eszébe jutottak további áldozatai, akikkel jó alaposan kicseszett:
- Na és a bankadó! Meg a multiadók! Azok is hogy sírtak! De én nem és nem enyhültem meg: hadd játsszon Matolcsy Gyuri is, ráfér a sok stressz, elszámolt kőccségvetés, miegymás mellett.
- Igen, Miniszterelnök úr – és ha már itt tartunk, ne feledjük, hogy a MANYUP-ok is rendesen alulmaradtak az Önnel vívott, egyébként teljesen korrekt küzdelemben!
- Biza’, Petya! …És hát az IMF! Na, az se vót semmi! …De ha már a MANYUP-ot emlegetted: a rokinyuggereknek is hogy nekimentem – csak úgy füstölt a seggük!
- …De azt hiszem, Miniszterelnök út, hamarosan a vasutasok is megtudják, mi a magyarok istene! Pontosabban a kínaiaké, ha velük építtetünk vasutakat! Majd azok megizzasztják ezt a folyton sztrájkkal fenyegetőző, a renegát Gaskó által izgatott csőcseléket!
- Na igen, a kínaiak! Hogy felidegelték magukat még a nemzeti érzelműek is ezen, hogy aszongya: én odaadtam Magyarországot Kínának! Hm… Ki hitte volna, hogy egyszer még a nemzetieket is sikerül kiakasztanom?
- Ha már Kínát emlegettük, Miniszterelnök úr: a horvátokkal is cseszekedni teccik, a MOL miatt – ez a MOL amúgy is baromi jó szivattyú, mert itthon is jól fel teccett vele tudni hergelni sokakat ezzel a részvény-visszavásárlással. Persze! El is hiszem, hogy zabosak a zemberek emiatt is: nem hülyék, jól tudják, hogy az erre kiadott ötszázmilliárdot, amit az IMF-depóból nyúltunk el, nekik, eccerű zembereknek kell majd kiizzadniuk…
- Ja, a horvátok… De szopatom a szlovákokat is – ha már a szlávoknál járunk. Az az állampolgárság-megadás, csak úgy se szó, se beszéd, kurvára felhúzta őket is, hehe! Ha így folytatom, lassan berendezkedhet a Jónép a még Antall idejében Für Lajos által emlegetett „körkörös védelemre”: nem teheti ki úgy a lábát Magyarországról, hogy valamelyik szomszéd népség ne kenné el a pofáját. Hehe!
- Igen, Miniszterelnök úr, ezzel az állampolgárság-cuccal belföldön is jól be teccett mosni sokaknak. Akik fostak már korábban is attól, hogy minket az Isten se fog tudni kirobbantani a hatalomból, most még jobban fosnak, hogy hát majd a külmagyarok is hálából miránk – pontosabban a Drága Miniszterelnök úrra – fognak 2014-ben voksolgatni. És akkor ezek az „européer”, meg „modernitás-párti”, „nyugatos” alakok továbbra is kénytelenek lesznek a Miniszterelnök úr pofáját - akarom mondani: fényességes tekintetét - bámulni az összes közmédiákokokban!
- Hú, Petya, de jó, hogy mondod: hát épp most baszunk ki a közmédiákosokal is! Pontosabban: őket basszuk ki. És megint csak hehe!
- De azért a Miniszterelnök úr legszebb csatája a minap volt, az Európai Parlamenttel! Meg úgy általában: az EU-val. Azok a koppanó, kemény kokik! Azok a nyaklevesektől nyekkenő nyegle baráti tarkók! Na és azok a surranó sallerek! – Szijjártó Petya már egészen költői lett a gyönyörtől, alliterációkban ajnározta gazdáját.
- Igen Petya fiam, ütni tudni kell - vagy ha már nem is üthetünk, legalább ütősen beszélni a haverok előtt! És nekem jó nagy a pofám!
- Miniszterelnök úr, úgy látom, lassan elfogynak azok, akik még nem kaptak Öntől. Ezek szerint mégiscsak beváltottuk azt az ígéretünket, hogy tőlünk mindenki csak kapni fog! Ezt el is fogom mondani a legközelebbi sajtótájékoztatón!
- Te Petya, én rájöttem, hogy gyakorlatilag már mindenkit levertem, mint vak a poharat! Azt hiszem, hogy ha majd egyszer ráunok a kormányzásra – jó sokára persze - akkor kipróbálom magam a profi boxban – tudod: akkor már öregebb leszek, rám fér, hogy valami lazábbat csináljak… Majd veszek leckéket Kokótól!
2011.07.08. 10:44 Szerző: Đđ
Ráállni a mérlegre
Mai posztunk kiinduló pontja a napokban a közmédiumokban folyó felmondás-hullám, pontosabban: annak összefüggése a kormány teljesítményhez való sajátos viszonyával. De a poszt nem erről fog szólni, hanem valami sokkal általánosabb dologtól: arról, hogy vajon legitim-e az új alaptörvény, vagy akár a „sarkalatos törvények”, amelyek dömpingjét Orbán őszre ígérte?
Azzal, ami a közmédiumokban tegnap óta folyik, egyértelműen bebizonyította magáról a Fidesz-kormány, hogy nem a teljesítmény alapján értékel. Bebizonyította továbbá, hogy a szabad versenyt a maga számára veszélyesnek ítéli meg – azt a szabad versenyt, amelyben rossz, jó és zseniális gondolatok jutnak el a média által az emberekhez, akik aztán a józan eszük alapján (is) válogathatnak ezek között - és támogathatják, vagy éppen nem támogathatják ezeket a gondolatokat. Mondhatni: a Fidesz-kormány sem önmagát, sem a teljesítményét, sem pedig bármi egyebet, amely kikerül a keze alól, nem kíván „ráállítani a mérlegre”…
A Fidesz-kormány tudja – vagy legalábbis érzi – magáról azt, hogy a saját gondolatai és a saját teljesítménye legalábbis vitákra adhatna okot. És sejti azt is, hogy objektív, észérvekkel vívott vitában biztosan lennének védhetetlen nézetei és tettei. És ugyebár ha elég sok ilyen akad, akkor előbb-utóbb megkérdőjeleződik az adott politikai erő kormányzásának legitimitása is – mert ne feledjük: bármilyen kormányzás egyedüli legitimitását annak „össztársadalmi teljesítménye” adja meg, semmi egyéb. Ha annak idején Gyurcsány Ferenc kormánya egy szabályos választáson szerzett ugyan többséget, de mégsem rendelkezett olyan alapos programmal, amelyet beígért, ergo azt meg sem tudta valósítani a társadalom értekében, akkor kormánya egy idő után már nem tarthatott igényt a további hatalombirtoklásra. Ha Orbán Viktor kormánya egy szabályos választáson szerzett ugyan több, mint 2/3-os többséget az Országgyűlésben, de kormányra kerülvén a társadalmat meg nem értve, annak problémáit kellően át nem látva és ezekből adódóan életszerű program híján kormányoz, akkor az ő legitimitása is elfüstöl – és bizony: illegitimmé, tehát utólag érvénytelennek tekinthetővé válnak az általa hozott „játékszabályok” (új alkotmány, sarkalatos törvények, pártközeli személyek hosszútávú hatalomba betonozása, stb.)
…Nem mellesleg: ezzel az egyetlen mondattal máris meg van teremtve az alap arra, hogy a következő kormány az egész újalaptörvényes franckarikát nagy ívben és teljesen legitim módon vághassa ki az ablakon. Mert ugye van az az elv, hogy „népfelség”, ami vulgárban nagyjából azt jelenti, hogy minden kormányzásnak és a kormány minden intézkedésének a társadalom és tagjai hosszú távú érdekeit kell szolgálnia és ha nem ez történik, akkor a „Felséges Nép” – illetve: az általa legközelebb megválasztott, „felkért” kormány – nem csak hogy megteheti, hanem egyenesen kötelessége is megtenni, hogy az előző uralom „hagyatékát” illegitimnek és érvénytelennek tekintse. Hogyan is fogalmaz ez ügyben az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat? (Abban „jogok”-nak nevezték azt, amit mi, komplexebben, a társadalom és tagjai hosszú távú érdekeinek nevezünk):
„…Ezeknek a jogoknak a biztosítására az emberek kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi biztonságát, és jobban elősegíti boldogulását. A józan ész azt kívánja, hogy a jól bevált kormányzatot ne változtassuk meg jelentéktelen és múló nehézségek miatt; és valóban a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberiség inkább szenved mindaddig, amíg a rossz nem válik elviselhetetlenné, mintsem hogy kivívja jogait, és eltörölje a megszokott formákat. Ha azonban a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és a nép kötelessége, hogy az ilyen kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új védelmezőkről gondoskodjék…”
Nos, az „…olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi biztonságát, és jobban elősegíti boldogulását…” passzus teremti meg az új alkotmány és minden más, valójában nem a közösség érdekeinek szolgálatában meghozott törvény érvényteleníthetőségét. Mert igaz ugyan, hogy minden törvénynek és magának egy újabb alkotmánynak is a meghozatalakor érvényes alkotmányon kell alapulnia és elvileg minden ilyen törvény és új alkotmány legitim – ám az érvényes alkotmány felett áll a népfelség és a hosszú távú érdekel érvényesítésének elve és követelménye; az alkotmány csupán eszköze ezeknek. És – láttuk a Függetlenségi Nyilatkozatban is – ha konfliktus keletkezik az „alkotmányosan legitim” és „a nép érdekében álló” között, akkor minden esetben az utóbbi a „kötelező választás”!
…De mi igazolja, mi bizonyítja azt, hogy az új alaptörvény, a sarkalatos törvények, a párthívek bebetonozása, stb. tényleg nem a társadalom és nem az emberek érdekeit szolgálják, nem a szabadságot és a jólétet vannak hivatva biztosítani, hanem „a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani”? Nos, maga a kormány szolgáltatja a bizonyítékot: ha nem így lenne, ha a kormány nem a saját hatalmát szolgálná és törvényeit nem csupán a saját érdekköre pozícióit bebiztosítandó hozná meg, akkor nem igyekezne minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközzel, a nemzetközi vesszőfutást is vállalva elhallgattatni a belföldi kritikákat és megnehezíteni a vele szemben „nem baráti”, megalapozott kritikákat! Íme, ez maga a bizonyíték…
…Nyugodtan készülhetne tehát egy teljes jogkörű, „szabadkezes”, a Fidesz-örökségtől mentes kormányzásra az ellenzék – ha lenne kormányképes ellenzék! Enélkül pedig – lett légyen is bármekkora legitim alapunk erre – nem leszünk képesek a Fideszt és Orbánt „ráterelni a mérlegre”: ők kormányozhatnak tovább, méretlenül, kéretlenül – és immár jó közmédiumok híján kérdezetlenül is!
2011.07.06. 23:18 Szerző: Đđ
Passzív eutanázia
Az eutanáziát általában tipikus, tőrőlmetszett liberális dolognak szokták gondolni – erre mit kellett tegnap látnunk? Európa keresztény-konzervatívjainak derékhada, az Európai Parlament néppárti frakciója gyakorolt eutanáziát Orbán Viktoron. Igaz, csak passzív eutanázia volt: hagyták a néppártiak, hogy a többi frakció megszavazza az új magyar alaptörvénnyel kapcsolatos állásfoglalást, melyben az EP felszólítja az Európai Bizottságot, hogy nézze meg, az alaptörvény és a sarkalatos törvények összhangban állnak-e az uniós szerződések szövegével és szellemével, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájával.
Hagyták – holott simán az állásfoglalás ellen is szavazhattak volna. Szavazhattak volna, ha egyetértenének az új magyar alaptörvénnyel és Orbán politikájával. Ha mégsem akadályozták meg a határozat elfogadását, akkor ez csak egyet jelenthet: nem értenek vele egyet és nem kívánták Orbánt és alkotmányát megvédeni egy Európai Parlamenti vizsgálattól.
Ezek szerint mégiscsak volt abban valami, amit a szlovén miniszterelnök mondott – aki ugyan szocdem, de azért beszél néppárti kollégáival. A „bevett” polgári politikai erők között ugyanis az Európai Unióban természetes és szokásos a beszélgetés, a mindannyiukat közösen foglalkoztató/nyugtalanító ügyek megbeszélése és az, hogy közös álláspontot fogalmaznak meg azokkal kapcsolatban. Borut Pahor ott volt – ott lehetett – az Orbánról szóló ilyen (akár informális) beszélgetésen, mert ő „bevett eleme” az EU-mátrixnak – Orbán pedig, a tegnapi nap tanúsága szerint, immár nem! És úgy lett, ahogy ő mondta: ahogy véget ért a magyar elnökség, elengedték Orbán kezét.
De ne legyenek illúzióink és mi, akik nem értünk egyet Orbán és a Fidesz politikájával, ne kárörvendjünk ezen! Mert az EU bár nem ért egyet Orbánékkal, de nem fog helyettünk, magyar állampolgárok helyett semmit sem tenni aktívan ellenük, megmaradnak a passzivitásnál. Egyszerűen csak a lehetséges minimumra csökkentik a magyarok belevonását a közös dolgokba. Mert a magyarokat a magyar kormány képviseli – vagy nem képviselheti - az EU-ban.
Az EU most várni fog: 2014 tavaszáig. Elindítottak Brüsszelben egy képzeletbeli órát: olyat, mint amilyet A halál 50 órája című filmben láthattunk, amelyik visszafelé számolja az órákat. Várják, hogy leteljenek Orbánék évei – és igen: várják, hogy addig mi, magyarok, mire jutunk. Hogy képesek leszünk-e hatékony alternatívát kitermelni Orbán és a Fidesz ellen és vissza tudunk-e/akarunk-e térni az európaiság útjára - vagy visszafordulunk és Vereckénél távozunk…
…Ha azonban képesek leszünk létrehozni egy európai politikai erőt, akkor az nyilvánvalóan „nem lesz közömbös” számukra és vele kapcsolatban nem lesznek passzívak – ezt ne felejtsük el!
2011.07.05. 14:24 Szerző: Đđ
Szilvásy – „a magyar Dreyfus”?
Bevallom: sohasem volt nekem szimpatikus Szilvásy György! Van az úgy, hogy meglátunk, megismerünk valakit és azonnal feltámad bennünk az ellenérzés vele szemben. Ez ösztön, ellene keveset tehetünk… Pláne akkor, ha ezt az érzést megtámogatják olyan érvek is, mint pl. az illető úr „szakmai múltja”: KISZ-vezetőből lett a Németh-kormányban miniszterhelyettes, majd az Antall-kormány helyettes államtitkára. Aztán a Gyurcsány-cégvagyon gondos sáfára… Kissé sajátos életrajzi elemek… És ehhez jött még, hogy a tesója lett „tök véletlenül” az Állami Egészségügyi Központ főigazgatója… Szóval: a csávó sosem volt a kedvencem!
…Mindezt azért írom le, hogy világos legyen: ami alább következik, nem valamiféle szubjektív elfogultság következménye.
Nem életszerű ez az egész Szilvásy-ügy: egyszerűen nem így szoktak történni a hasonló ügyek! Hiszen ha az árulás, az idegen behatolás már valóban odáig jutott volna, hogy épp a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter kémkedik, akkor az ország és a kormány legelemibb érdeke az ügy teljes nyilvánossá tétele – hadd szégyenüljön meg az Ellenség és hadd forrassza nemzetünket egybe a nyilvánvaló külső fenyegetettség!
De mi is az a kémkedés? Úgy értem: nem a jamesbondos változat, hanem a Btk.-ban kodifikált fogalom. Nos, íme:
„Kémkedés: Aki külföldi kémszervezet tagjaként vagy annak megbízásából a Magyar Köztársaság vagy szövetségese ellen hírszerző tevékenységet végez, illetve: aki hírszerző tevékenységre ajánlkozik vagy vállalkozik.”
…Ezek szerint Szilvásy egy külföldi kémszervezet megbízásából tett valamit…
Ha ez így igaz, akkor természetes lenne az ügy feltárása és nyilvánosságra hozatala: az ellenséges szándék ezzel lehetetleníthető el leginkább. A titkos akciók legnagyobb ellensége a nyilvánosság.
…De mi van/mi lehet akkor, ha semmit sem árulnak el az ügyről – sőt: 2089-ig titkosítottak minden ezzel kapcsolatos információt? Vajon kit és mit véd és mit titkol ezzel és így a kormány? Nem valószínű, hogy egy ellenséges szándékú külső hatalmat védene, annak tevékenységét titkolná – ez értelmetlenség lenne. Az sem valószínű, hogy a 2006-2009 között regnáló kormány iránti tapintat vezetné ebben – ennek éppen az ellenkezője a jellemző rá…
Akkor viszont csak két dolgot védhet-titkolhat:
1. Önmagát, önmaga érdekköreibe tartozó „fontos személyeket”, illetve olyan tevékenységet akarhat eltitkolni, amelyet korábban (az „ügy” idején) a saját érdekköreihez tartozó személyek követtek el.
2. Azt, hogy hamisak/nem léteznek a bizonyítékok, illetve: a bizonyítékok nem támasztják (majd?) alá a vádat.
Életszerű-e az, hogy egy EU-s tagállam titkosszolgálata és az azt felügyelő miniszter a saját országa ellen kémkedett? (Ez még a történelemben is rendkívül ritka!) Ugyan miért tette volna? Pénzért? Ez ostobaság – hiszen amikor az „eset” állítólag történt, 2008-ban, már minden épeszű ember tudhatta, hogy 2010-től jön a Fidesz és nem lesz éppen kegyelmes… Némi júdáspénzért ekkora kockázatot normális ember nem vállal – az pedig köztudott, hogy a Szilvásy-családban nem György a bolond…
Az viszont annál inkább életszerű, hogy annak idején, 2008-ban a Nemzetbiztonsági Hivatal ráakadt valamire a Fidesz érdekköreinek háza táján… Ha még emlékszünk, pl. nagyon különösen alakult annak idején az UD. Zrt.-s ügy, amely a MOL-lal is kapcsolatos volt. Akkor az ügy kirobbanása után hamarosan az UD. Zrt. lett a vádló és a Nemzetbiztonsági Hivatal (és annak vezetője) a vádlott. Minimum furcsa… Most pedig, hogy az UD. Zrt. egykori megbízói kerültek a hatalomba (és az UD. Zrt. egykori vezetője a Katonai Biztonsági Hivatal helyettes vezetője lett…), immár semmi és senki nem akadályozhatja meg, hogy „végleg elvarrják a szálakat”. Hiszen láttuk, hogy a MOL „nemzeti érdekkörbe vonása” olyan fontos a Fidesznek, hogy képes volt a részvényeiért IMF-pénzzel fizetni… Nyilván ez az „érdek” nem most keletkezett, hanem egy átgondolt „önépítő stratégia” egyik fontos eleme lehet.
Mi a valószínűbb: hogy Szilvásy kémkedett, idegen hatalmak zsoldjába szegődött – vagy az, hogy a Fidesz már ellenzékben is minden (akár illegális) eszközt bevetett hatalmi pozíciói és anyagi bázisa megerősítése érdekében és nem szeretné, ha utólag ez kiderülne?
…Ez az egész ügy kezd a Dreyfus-ügyre (http://hu.wikipedia.org/wiki/Alfred_Dreyfus) emlékeztetni: ott is volt egy „hatalmi monopólium” (a francia hadsereg) és egy „revánsra váró erő” (a korábban vereséget szenvedett konzervatív Franciaország), ott is volt „titkosszolgálati aknamunka” a hatalmi monopólium érdekkörében és ott is megpróbálták úgy összerakni és tálalni az ügyet, hogy az a hatalom érdekeit szolgálja – függetlenül az igazságtól.
Csúfos bukás lett a vége – Dreyfus pedig megkapta a Becsületrendet!
Az a „logika”, amely mentén Orbán és köre gondolkodik, és amely cselekedeteit vezérli, az erővel, hatalommal való érdekérvényesítést bevett eszköznek tekinti. Aki ezt nem látja és/vagy tagadja, az a nyilvánvaló és egyértelmű tényeket nem akarja látni. Már 2008-ban, amikor kipattant az UD. Zrt-ügy, gondolható volt, hogy ha a Fidesz hatalomra kerül, nem hagyja annyiban az érdekeit ért „támadást” (valójában: a Fidesz illegális tevékenységének felfedezését). Az akkori NBH szakmai kudarca, hogy vesztesként került ki az ügyből. Ilyen kudarcot a Fidesz nem követ-nem követhet el! Ha kell „dreyfusizik”: ha kell gyárt, ha kell, titkosít bizonyítékokat – hiszen az objektív igazsághoz való viszony, amely a Fideszt mindig is jellemezte (talán a korai ’90-es éveket kivéve…), mindig is sajátos volt: Orbán „sosem hazudott”, Szijjártó Petya pedig ha kell, a tegnap saját maga által mondottakra is egészen másképp emlékszik… Mit akkor nekik egy kis „titkosszolgálati kavarás”?
Ha még emlékszünk, volt egyszer már egy hasonló eset a Fidesz háza táján: a híres „megfigyelési ügy”, a ’90-es évek végén. Arról is kiderült, hogy:
1. Kamu volt
2. Orbán Viktor hazudott
Ha most is ez fog kiderülni, akkor vajon mi lesz? Mi lesz, ha kiderül: egyszerűen nincsenek valódi bizonyítékok Szilvásy ellen, hogy az egész ügy koholmány volt? Akkor vajon kiderül-e hogy miért volt az egész, hogy mit igyekeztek elleplezni általa? Megismerjük-e, hogy ki volt az „igazi áruló” – mint Dreyfus ügyében?
…Akármi is lesz, ez az ügy vízválasztó lehet a magyar demokrácia történetében: akár azért, mert kiderül, hogy valóban az ország egyik minisztere keveredett kémkedési ügybe, akár azért, mert kiderül, hogy a kormány megkérdőjelezhetetlenül átlépte a jogállami határokat. Egyik végkifejlet se jó!
Várjuk a fejleményeket!
(…De ha mégis úgy igaz minden, ahogy azt a kormány elénk tálalja most, akkor legalább megnyugszom: jól voltak a megérzéseim Szilvásyval kapcsolatban.)
Utolsó kommentek