2011.07.08. 10:44 Szerző: Đđ

Ráállni a mérlegre

Mai posztunk kiinduló pontja a napokban a közmédiumokban folyó felmondás-hullám, pontosabban: annak összefüggése a kormány teljesítményhez való sajátos viszonyával. De a poszt nem erről fog szólni, hanem valami sokkal általánosabb dologtól: arról, hogy vajon legitim-e az új alaptörvény, vagy akár a „sarkalatos törvények”, amelyek dömpingjét Orbán őszre ígérte?

Azzal, ami a közmédiumokban tegnap óta folyik, egyértelműen bebizonyította magáról a Fidesz-kormány, hogy nem a teljesítmény alapján értékel. Bebizonyította továbbá, hogy a szabad versenyt a maga számára veszélyesnek ítéli meg – azt a szabad versenyt, amelyben rossz, jó és zseniális gondolatok jutnak el a média által az emberekhez, akik aztán a józan eszük alapján (is) válogathatnak ezek között - és támogathatják, vagy éppen nem támogathatják ezeket a gondolatokat. Mondhatni: a Fidesz-kormány sem önmagát, sem a teljesítményét, sem pedig bármi egyebet, amely kikerül a keze alól, nem kíván „ráállítani a mérlegre”…

A Fidesz-kormány tudja – vagy legalábbis érzi – magáról azt, hogy a saját gondolatai és a saját teljesítménye legalábbis vitákra adhatna okot. És sejti azt is, hogy objektív, észérvekkel vívott vitában biztosan lennének védhetetlen nézetei és tettei. És ugyebár ha elég sok ilyen akad, akkor előbb-utóbb megkérdőjeleződik az adott politikai erő kormányzásának legitimitása is – mert ne feledjük: bármilyen kormányzás egyedüli legitimitását annak „össztársadalmi teljesítménye” adja meg, semmi egyéb. Ha annak idején Gyurcsány Ferenc kormánya egy szabályos választáson szerzett ugyan többséget, de mégsem rendelkezett olyan alapos programmal, amelyet beígért, ergo azt meg sem tudta valósítani a társadalom értekében, akkor kormánya egy idő után már nem tarthatott igényt a további hatalombirtoklásra. Ha Orbán Viktor kormánya egy szabályos választáson szerzett ugyan több, mint 2/3-os többséget az Országgyűlésben, de kormányra kerülvén a társadalmat meg nem értve, annak problémáit kellően át nem látva és ezekből adódóan életszerű program híján kormányoz, akkor az ő legitimitása is elfüstöl – és bizony: illegitimmé, tehát utólag érvénytelennek tekinthetővé válnak az általa hozott „játékszabályok” (új alkotmány, sarkalatos törvények, pártközeli személyek hosszútávú hatalomba betonozása, stb.)

…Nem mellesleg: ezzel az egyetlen mondattal máris meg van teremtve az alap arra, hogy a következő kormány az egész újalaptörvényes franckarikát nagy ívben és teljesen legitim módon vághassa ki az ablakon. Mert ugye van az az elv, hogy „népfelség”, ami vulgárban nagyjából azt jelenti, hogy minden kormányzásnak és a kormány minden intézkedésének a társadalom és tagjai hosszú távú érdekeit kell szolgálnia és ha nem ez történik, akkor a „Felséges Nép” – illetve: az általa legközelebb megválasztott, „felkért” kormány – nem csak hogy megteheti, hanem egyenesen kötelessége is megtenni, hogy az előző uralom „hagyatékát” illegitimnek és érvénytelennek tekintse. Hogyan is fogalmaz ez ügyben az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat? (Abban „jogok”-nak nevezték azt, amit mi, komplexebben, a társadalom és tagjai hosszú távú érdekeinek nevezünk):

Ezeknek a jogoknak a biztosí­tá­sára az emberek kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kor­mány­zottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely kormányforma alkal­mat­lan­ná válik e célok megvalósítására, a nép joga, hogy az ilyen kormányzatot megvál­toz­tassa vagy eltörölje, és új kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatal­mát olyan módon szervezve, amely jobban védi biztonságát, és jobban elősegíti boldogulását. A józan ész azt kívánja, hogy a jól bevált kormányzatot ne változtassuk meg jelentéktelen és múló nehézségek miatt; és valóban a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberiség inkább szenved mindaddig, amíg a rossz nem válik elviselhetetlenné, mintsem hogy kivívja jogait, és eltörölje a megszokott formákat. Ha azonban a vissza­élések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a célt szem előtt tartva azt bizo­nyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és a nép kötelessége, hogy az ilyen kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új védelmezőkről gondoskodjék

Nos, az „…olyan elvekre alapítva és hatal­mát olyan módon szervezve, amely jobban védi biztonságát, és jobban elősegíti boldogulását” passzus teremti meg az új alkotmány és minden más, valójában nem a közösség érdekeinek szolgálatában meghozott törvény érvényteleníthetőségét. Mert igaz ugyan, hogy minden törvénynek és magának egy újabb alkotmánynak is a meghozatalakor érvényes alkotmányon kell alapulnia és elvileg minden ilyen törvény és új alkotmány legitim – ám az érvényes alkotmány felett áll a népfelség és a hosszú távú érdekel érvényesítésének elve és követelménye; az alkotmány csupán eszköze ezeknek. És – láttuk a Függetlenségi Nyilatkozatban is – ha konfliktus keletkezik az „alkotmányosan legitim” és „a nép érdekében álló” között, akkor minden esetben az utóbbi a „kötelező választás”!

…De mi igazolja, mi bizonyítja azt, hogy az új alaptörvény, a sarkalatos törvények, a párthívek bebetonozása, stb. tényleg nem a társadalom és nem az emberek érdekeit szolgálják, nem a szabadságot és a jólétet vannak hivatva biztosítani, hanem „a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani”? Nos, maga a kormány szolgáltatja a bizonyítékot: ha nem így lenne, ha a kormány nem a saját hatalmát szolgálná és törvényeit nem csupán a saját érdekköre pozícióit bebiztosítandó hozná meg, akkor nem igyekezne minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközzel, a nemzetközi vesszőfutást is vállalva elhallgattatni a belföldi kritikákat és megnehezíteni a vele szemben „nem baráti”, megalapozott kritikákat! Íme, ez maga a bizonyíték

…Nyugodtan készülhetne tehát egy teljes jogkörű, „szabadkezes”, a Fidesz-örökségtől mentes kormányzásra az ellenzék – ha lenne kormányképes ellenzék! Enélkül pedig – lett légyen is bármekkora legitim alapunk erre – nem leszünk képesek a Fideszt és Orbánt „ráterelni a mérlegre”: ők kormányozhatnak tovább, méretlenül, kéretlenül – és immár jó közmédiumok híján kérdezetlenül is!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr393049720

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A párhuzamosok a mai Magyarországon találkoznak 2011.07.08. 19:57:54

  „Aki egyedül oldhatja meg a kapitalizmus drámai ellentéteit, az az állam. Az, amit krízisnek nevezünk, csak az állam által, az államon belül oldható meg.”Az ország előtt álló gondokkal – a kialakult választási eredmények k...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása