HTML doboz
2011.07.04. 09:32 Szerző: Đđ
Nyílt levél Gyurcsány Ferenchez
Kedves Feri!
Azért használom ezt a talán indokolatlanul közvetlen megszólító formulát, mert egyszerű – mint ahogy levelem mondanivalója is rendkívül egyszerű.
Az elmúlt napokban tovább folyt az az értelmetlen küzdelem, amely az MSZP megszerzéséért tart már egy ideje. Lehet, hogy te, aki benne vagy ebben a pártban, ezt szubjektíve fontosnak érzed, de objektíve ki nem szarja le, hogy mi lesz egy olyan párttal, amelynek jelenleg jó, ha egymillió, (nem bántó szándékkal írom, de) zömében egyre öregedő, passzív és szegény, elesett híve van? Ebből a támogatói bázisból már sosem fog erő támadni. Ebből a szavazóbázisból 2014-re nagyjából százezer fő fog örökre elköltözni – na, nem nyugatra, munkát vállalni, új, jobb éltet kezdeni, hanem az Örök Vadászmezőkre. (Ha van Túlvilág, akkor persze lehet, hogy ők is épp az ottani jobb élet reményében költöznek: lehet, hogy a Mennyeknek Országában nincs nyugdíjreform és talán még az Örök Kárhozat is jobb, mint az örökös szűkölködés…)
Azok meg, akik új erőt, új gondolatokat, új lendületet adhatnának, ugyan minek adnák ezt egy olyan pártnak oda, amelynek prominenseit te magad is utálod: éppen jellem(telenség)ük okán (is…)? Ezek a potenciális támogatók nem hiszik azt, hogy az MSZP-ből lehet „új pártot csinálni” – ezek az emberek ugyanis a valóságban – többnyire a versenyszférában – élnek és túlságosan realisták és objektívek ahhoz, hogy ilyesmit elképzelhetőnek, megvalósíthatónak tartsanak.
Feri, nemrég írtál a Népszabiban egy cikket (http://nol.hu/velemeny/20110624-oldas_es_kotes), amiben felhánytorgatod a pártfinanszírozás mocskosságait – hát te azt gondolod, hogy az a párt, amelyet éppen ez a pártfinanszírozósdi világ teremtett meg és tartott fenn, most egy csapásra másképpen fog tudni működni és a benne-belőle élők viselkedése és gondolkodásmódja meg fog változni? Ez képtelenség. Olyasmi, mintha Orbántól várnád, hogy hirtelen bázisdemokratává legyen – vagy Simicska Lajos remetének álljon a Bakonyban, mint Szent Gellért. (…Pedig talán lehetne ott is közös barlangja Puchhal…)
Ez a párt azért (is) való a kukába, mert kukába való alakok vannak gyakorlatilag az összes „kulcspozícióban”. Egy pártot a benne lévő emberek alkotják – különösen azok az emberek, akiknek „szavuk van”. Jó, erre mondhatod azt, hogy ha a pártszavazás eredménye szerint a tagság közvetlenül választ majd vezetőket, akkor jobbá válik a párt is általuk. De könyörgöm: kik közül válogathat a tagság? Hány olyan valóban önálló gondolatokkal rendelkező, a magyar társadalmat mélyen és holisztikusan értő emberetek van, akik elvihetnék a vállaikon a pártot, akikkel győzhetnétek 2014-ben - és akiket azok is elfogadnak hiteleseknek, akiknek a szavazati nélkül esélyetek sincs a győzelemre? Neveket kérek Feri és indokokat, hogy ők miért? Tőlük származó eredeti és mozgósító erejű gondolatokat, mögöttük álló teljesítményt, meg ilyeneket… Mert az, hogy „jó srác” és hogy „velünk van” nem lesz elég.
Tudod, ha egy új, a piacokat letarolni képes autót akarsz készíteni, akkor a tervezőit nem a haverok közül válogatod össze, nem abban gondolkodsz, hogy „ki van a csapatban?”, hanem a legjobb tervezőket szerzed meg, kerül, amiben kerül! És nem a régi gyártósoron akarod a vadiúj, forradalmi technológiát képviselő modellt legyártani, hanem beruházol egy kiadós zöldmezőset!
Na, látod: új, ütős pártot is ugyanígy kell és csak ugyanígy lehet „gyártani”… Te meg e helyett azt számolgatod, hogy vajon hányan jönnének át az „új gyárba” a”régi szerelők” közül?
Ki nem szarja le?
Nem azt kellene számolgatnod, hogy vajon hányan lépnének át az új pártba a talán húszezer MSZP-tag közül, hanem azt, hogy hány százezer potenciális támogató-választó marad politikai képviselő nélkül azért, mert nincs neki tetsző új párt, neki szimpatikus új programmal és számára elfogadott vezetőkkel.
Te azt is szoktad mondogatni, hogy az MSZP-ből „szexi pártot kell csinálni” – de hát lehet-e szexi nőt csinálni egy vén kurvából? …Nincs az a hollywoodi sztársebész!
…Elhiszem én, hogy vannak benned nosztalgiák, illúziók vágyak - és esetleg érdekek is - hogy azt tedd, amit teszel. De az MSZP a múlt és a múltból sosem lehet jövőt csinálni – ez még Orbánéknak se fog sikerülni, pedig kurvára rajta vannak: szerintem már válogatják neki a fehér lovat… Ha bármi-bárki szeretnél még lenni a magyar politikában és ha meg akarod tenni az ország modernizálásáért, amit lehet, akkor egy percet se foglalkozz az MSZP-vel – mint ahogy a csirke se törődik a tojáshéjjal, miután kikelt belőle. Attól pedig ne tarts, hogy „…de akkor nem lesz pénz a politikára!”, mert egyrészt a valóban modern politika itt és most nem pénzkérdés lesz, másrészt pedig nyilvánvaló, hogy az MSZP „elásott tartalékai” sem lennének elegendőek a régi eszközök mellett 2014-ig/-ben, új forrásokhoz pedig az MSZP nem jut hozzá, erről Orbánék gondoskodnak.
…Az elején azt ígértem, egyszerű mondanivalója lesz a levelemnek – hát íme: ha veszed a bátorságot és az erőt, hogy új pártot hozz létre, akkor talán még van esélyed a sikerre, arra, hogy részed lehessen Magyarország modernizálásból. Ha nem ezt teszed, ha megmaradsz MSZP-snek, akkor azzal együtt fogsz elszublimálni!
Gondolkozz!
2011.07.03. 22:10 Szerző: piefke
Az egyszemélyi demokrata
„Le style c’est l’homme”
Georges-Louis de Buffon: Értekezés a stílusról (1753) - akadémiai székfoglaló
Ma ismét Orbán Viktort választotta elnökéül a Fidesz kongresszusa, 99,7%-os többséggel. Hogy ez miféle időkre emlékeztet, talán felesleges is leírnom… És az is közhelyszámba megy, hogy nincs még egy európai, önmagát demokratikusnak hirdető párt, melyet olyan hosszú ideje vezetne ugyanaz a személy, mint Orbán a Fideszt. Nyilvánvaló: abban az esetben lehetséges ez, ha az illető vezető zseni – vagy ha az adott politikai erő valójában nem is demokratikus… Ki-ki válassza ki az ízlésének – vagy: a tényeknek – megfelelő választ!
Ami azonban figyelmet érdemel, az a mai Orbán-beszéd stílusa. „Visszavert támadások”-ról beszélt, arról, hogy a Fidesz „ragaszkodik az elszámoltatáshoz”. „Kokikat” „sallereket” és „tarkón legyintéseket” emlegetett, mint az EU-elnökség jellemző mozzanatait, amelyeket az Európai Parlament „izgága kötekedőinek” osztott ki.
Nem szokásos, hogy egy politikus, egy ország vezetője így beszéljen – de nem is egészen példa nélkül való. Megesett ez már egy olyan ország kancellárjával is, mint Németország – igaz, az a bizonyos kancellár 1933 és 1945 között volt kormányon…
Az alábbiakban idézünk néhány mondatot Orbán mai beszédéből és melléjük állítjuk Hitler egykori miniszterének és bizalmasának, Albert Speernek Spandaui börtönnapló című memoárjából Hitler szavait, illetve a Speer által a jellemző gondolkodásmódjáról írottakat – nem minden tanulság nélkül való dolog lesz!
Orbán: „Soha nem mondtam, hogy könnyű lesz, és azt sem, hogy néhány nap alatt célba érünk. De azt igenis mondom, hogy sikerülni fog! És én tartani fogom a szavamat.”
Hitler: „A gondviselés próbára teszi az embert, és az állhatatosságot jutalmazza babérkoszorúval.”
Orbán: „Nem tűrünk beleszólást és kioktatást… mi végig fogunk menni, akár tetszik, akár nem.”
Hitler: „Nem tűrök ellenállást… Ha majd vége a háborúnak, bánom is én, szavazzon a nép, hogy én kellek-e neki.”
Orbán: „…Kellett a kétharmados forradalom, hogy a régi világot le lehessen váltani, mert ilyen manővereket nem lehet teszetosza, határozatlan és anyázó módon megcsinálni.”
Hitler: „…Jött a forradalom és vele a küldetésem… Mindenki más már rég letette volna a fegyvert. De a sors másként akarta; a Gondviselés mellettem állt.”
Orbán: „Az Európai Parlament izgága kötekedőinek adtunk néhány kokit, leesett néhány saller, kiosztottunk néhány baráti tarkón legyintést.”
Hitler (Speer jellemzése szerint): „Pártfunkcionáriusai körében… visszaesett a daliás idők baráti zsargonjába… Különösen szerette az utcai verekedések szókészletét, az olyan kifejezéseket, mint ’’lebunkózni’’, ’’vaskeményen kitartani’’, ’’elkalapálni’’, ’’odavágni’’…”
…Nem akarok belemenni az olyan vulgárpopulizmusokba, mint Orbán azon állítása, miszerint: „…amíg adósok vagyunk, valójában másoknak dolgozunk, mások keresnek és mások járnak jól a mi munkánkkal” – aki olvasott Széchenyit, pontosan tudja, mi a hitel és miért fontos az egy piacgazdaságban. Arról sincs gusztusom értekezni, hogy mit is jelent a valóságban az, hogy „visszahívunk a munka világába mindenkit, aki munkaképes, és segély helyett munkát fogunk adni” – írtunk már e blogon erről (A közmunka szabaddá tesz! - http://progressziv.blog.hu/2011/06/22/a_kozmunka_szabadda_tesz). És arról sem szükséges részletesen írnom, hogy mit is jelent az a valóságban, hogy „Harcoltunk a megszorítások ellen, felvettük a kesztyűt a hazugságok ellen, és kimondtuk az igazságot akkor is, ha ezzel választást lehetett veszíteni.” Mindenki tudja, mit csinált a Fidesz az ellenzéki 8 évében és miket mondott – és miket NEM mondott ki – a választási kampányaiban. És ismerjük Orbán „új világrendről” szóló ábrándjait is… Mindezek már nem újdonságok.
…Ami viszont újdonság, az az, ami közvetlenül megelőzte a Fidesz-kongresszust, mintegy aláhúzandó az Orbán által a pártkongresszuson mondottakat: közben folyt és folyik a korábbi MSZP-kormány titkosszolgálati kulcsfiguráinak éppen most esedékessé és indokolttá vált őrizetbe vétele, meggyanúsítása, különféle államellenes ügyekkel összefüggésben. Hogy valójában mi is ez az egész, ami tart és ami felé haladunk, hogy értsük, íme, még egy idézet Speertől:
„…Most majd elkapjuk őket és akkor jön a leszámolás! Majd megtudják még, ki vagyok én! Ezúttal egy sem ússza meg! Az a baj, hogy soha nem voltam elé keménykezű! De ennek vége! Most elintézem őket!”
Igen: új világ épül!
2011.06.29. 18:32 Szerző: Đđ
Mit kezdjünk Képíróval?
Mielőtt belemennénk a részletekbe – t. i. a Képíró Sándor, háborús bűnöket elkövető egykori csendőrtiszt ellen folyó perbe – le kell szögezzem: bármiféle népirtás, etnikai tisztogatás, háborús bűncselekmény elítélendő és elfogadhatatlan ezek bármiféle „mentegetése” is, az elkövetők pedig értelemszerűen: bűnösök. Amiért most e posztot mégis megírom, annak oka az, hogy vajon meddig van értelme bármiféle egykori bűn büntetőjogi eszközökkel való üldözésének – és hol van az a határ, ahonnan már nem a büntetés, nem az elrettentés, hanem a múlt objektív feltárása, bemutatása és az elfogadás a legjobb orvosság arra, hogy megelőzzünk újabb hasonló bűnöket.
Az alábbi írásnak első látásra inkább lenne helye egy konzervatív blogban – amiért a poszt mégis „progresszívnek” nevezhető, az a „módszer”, amellyel az egyes ember cselekedeteit „korban és folyamatokban” elemzi…
Az újvidéki vérengzések 69 éve történtek meg. Születtek is ítéletek ezekkel kapcsolatban a következő években… De azóta eltelt hét évtized és ezzel a „háborús bűnök”-dologgal is kezdünk úgy járni, mint a ’90-es évek elején a kárpótlással: inkább jobb lett volna azt is negyven év után hagyni a fenébe már! Önmaga paródiájába fordult – és most itt kezdünk tartani Képíró Sándorral is.
Lehet, hogy az öreg annak idején tényleg mindazt megtette, ami a vádiratban áll – sőt: valószínűleg megtette. De gondolkozzunk egy kicsit! Egyrészt: kinek használunk már azzal, ha az öreget lesitteljük? Senkinek – hiszen az 1942-besz születettek zöme már meg is halt azóta, „érintettek” már aligha vannak. Másrészt: az egész eljárás alkalmat adhat mai szélsőségeseknek, hogy – kihasználva a vádlott elesett aggastyán mivoltát – szimpátiát kelthessenek rajta keresztül, őt eszközül használva a maguk szélsőséges eszméi iránt a fogékony fiatalokban. Harmadrészt: ha már fel akarjuk tárni a történtetek és meg akarjuk érteni azok hátterét is – hogy mi motiválta pl. Képíró Sándort, akkor erre nem az igazságszolgáltatás, hanem a történettudomány és az emberi személyiséggel és viselkedéssel kapcsolatos tudományok alkalmasak igazán.
Igen: mi motiválhatta Képírót, 69 évvel ezelőtt? Nos, ő akkor még korántsem volt aggastyán: 27-28 éves fiatalember volt 1942-ben. Ha odafigyelünk a számokra, azt látjuk, hogy Képíró nagyjából akkor került az elemi iskola padjába, amikor a húszas évek elején elkezdte a Horthy-rendszer nyomni a „Csonkamagyarország nem ország – Nagymagyarország mennyország!”- szöveget. A kis Sanyika ebben nőtt fel és valószínűleg soha senki nem mondta neki azt, hogy azért a teljes történelmi igazság ennél árnyaltabb… Számára ez volt A VALÓSÁG. Ha van igazi történelmi bűne a két világháború közötti magyar politikai elitnek, akkor ez az: egy máig is aktív hazugsággal mérgezte meg generációk gondolkodásmódját. Ha van, akinek a vádlottak padján a helye, akkor ez a politikai elit az. És nem mellesleg ott van a helyük mindazoknak is, akik manapság használják ezeket az eszméket, keltik fel és éltetik ezeket az érzéseket.
Képíró, mire kikerült Újvidékre, mindezt magába szívta. Jónak tanulta-tartotta a Horthy-rendszert és helyesnek annak céljait. És mint az adott korban kiképzést kapott magyar csendőrtiszt, azt is elfogadta, hogy e célok érdekében olyan eszközök alkalmazását is elvárja tőle a rendszer, amelyeket békeidőben ő maga sem tartott volna rendjén valóknak. Továbbá, az is hozzátartozik a teljes képhez, hogy abban az időben, a 30-as-40-es években korántsem állt ott az emberi jogokkal kapcsolatos „állampolgári tudatosság”, ahol manapság. A kor jogfelfogásában ezek még nem voltak úgy jelen, mint mostanság – és a csendőrség „joggyakorlata” is sokkal kevésbé volt „jogállami”. (Nem véletlenül tekintenek erre a korra „nosztalgiával” éppen a mindenféle frusztrált, „rendpárti” alakok, politikusok és szervezetek!)
Amikor az 1942-es Képíró Sándort a 2010-es évek szemléletmódja alapján akarjuk megítélni, akkor nem kaphatunk objektív, valóságos eredményt. Olyan ez, mintha Petrarca Laura iránti vonzalmát bélyegeznénk pedofil bűncselekménynek. A cselekvő ember sosem független a kortól, amelyben él és cselekednie kell. Ha valóban érteni akarjuk az ekként cselekvők valódi mozgatórugóit, hogy ezáltal megelőzhessük a hasonló cselekedeteket a mában és a jövőben, akkor ezt nem szabad figyelmen kívül hagynunk! Hogy egy szélsőséges példát hozzak: a modern társadalmakban elborzasztónak tartjuk az emberevést – de ha valaki egy ilyen archaikus kultúrában nőtt fel, akkor ez számára teljesen elfogadott, „adekvát” cselekvés.
Képíró egy „emberevő” korban nőtt fel és egy emberevő háborúban volt „cselekvő”. Radnóti nem véletlenül írta épp ekkor Töredék című versét, a kor „hű lenyomatát” (http://regenylapok.blogter.hu/343069/toredekek), melyben így fogalmaz:
…Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.
Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt, s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.
Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bújhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult, s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen…
Aki tehát – mai fejjel gondolkodva – „parancsmegtagadást” várt volna el az 1942-es Képírótól, az valójában kivételes magatartást és gondolkodásmódot várna el. Olyat, amelyet az adott „szocializációs pályán” Képíró egyszerűen nem szerezhetett volna meg…
Amit ma, 69 évvel a történtek után tennünk kell, az nem a pereskedés, hanem éppen a megfelelő gondolkodásmód és magatartás kialakítása a ma felnövőkben. Ennek egyik eszköze lehet a tanulság: annak bemutatása, hogy miként válhatott „rendes, jóravaló emberekből” háborús bűnös, de nem valószínű, hogy hatékony eszköz lehetne ebben egy ilyesféle büntetőper. Sokkal jobb, ha a korról, az eseményekről és az okokról szóló számos kitűnő munka valamelyikével ismertetjük meg a mai tízen-huszonéveseket, mintha olvasnak majd a neten egy ítéletet…
[…Végezetül egy megjegyzés az ügyész mai vádbeszédében elhangzottakhoz. Falvai Zsolt ügyész az mondta, hogy „…a múltban sem voltak, és jelenleg nincsenek olyan, háborús bűnök miatt zajló eljárások, amikben a vádlottak beismerték volna bűnösségüket. A vezetők nem ismerik el, hogy parancsot adtak volna emberek kiirtására, az azt végrehajtók pedig azzal érvelnek, hogy parancsra cselekedtek.” Nos, legalább egy ilyen háborús bűnös volt: a nürnbergi perben elítélt Albert Speer. Az ő esete azért is tanulságos, mert megmutatja, hogyan kerül bele egy alapvetően jó szándékú ember háborús bűnökbe és azért is, mert megmutatja, hogyan kerülhet ki azokból, mi kell ahhoz, hogy megszabaduljon a bűnössé tévő eszmék bűvköréből. …És tanulságos az ő esete azért is, mert bűnössége egy részét élete végéig nem ismerhette el (hogy t. i. igenis: tudott a Himmler-féle „végleges megoldás”-ról). Mert akkor, ha ezt is beismeri, bizony újra elővehették volna az ügyét, hiszen a háborús bűnök az érvényes jogfelfogás szerint soha nem évülnek el. Láthatjuk ebből, hogy éppen hogy akadálya lehet egy idő után az „el nem évülés” a valóság beismerésének…]
2011.06.29. 15:45 Szerző: piefke
Az őrség a Jangcénél
„…Fest steht und treu die Wacht am Rhein!”
(„…Szilárdan és hűen áll az őrség a Rajnánál!”)
Max Schneckenburger - Karl Wilhelm:
Die Wacht am Rhein (Az őrség a Rajnánál) – 1840-’54
Ez a negyedik, záró posztja Kína-szériánknak: ma a kínai miniszterelnök berlini látogatásának tanulságait elemezzük.
Kezdjük a tényekkel – és rögtön vessük is össze a németországi és a magyarországi tárgyalásokat e tények tükrében. Németország 15 milliárd dollár értékben adott el Kínának – mi egyetlen petáknyit sem. Németország kancellárasszonya nyíltan kínai tárgyalópartnere szemébe mondta, hogy Kínának előre kell lépnie az emberi jogok, a jogállamiság terén és biztosítania kell a sajtó szabad működését, az újságírók korlátozásoktól mentes tevékenységét, továbbá azt is, hogy lépéseket kell tennie Kínának azért is, hogy az országot tisztán piaci elvek alapján működő gazdaságként ismerjék el – Orbán kussolt és segget nyalt.
A Kínával kötött német megállapodások jól szolgálják a német gazdaság érdekeit: német (vagy részben német: Airbus) cégek adnak el Kínának és Kína készpénzzel fizet. Német cégek hoznak létre kínai szellemi tőkére alapozó K+F-beruházásokat, amelyek haszna a német cégeknél fog jelentkezni.
…Ezzel szemben a Magyarországgal kötött kínai megállapodások vagy ködösek, vagy semmiféle általános magyar érdeket nem szolgálnak.
És Ven Csia-pao mindabba örömmel ment bele, amit Berlin kínált neki! Nem mondta, hogy nem vesz Airbusokat, mert Merkel csúnyákat mondott a kínai emberjogi viszonyokról és nem kötöttel feltételekhez, hogy a Daimler és a Siemens és a Volkswagen kínai kutatókat, szakembereket alkalmazhasson. Mert nem tehette, mert egy vele ha nagyságban nem is, de a szellemi és gazdasági potenciál összességében pariban lévő féllel tárgyalt. Tudta, hogy hiába vannak ők másfél milliárdnyian és hiába van 3000 milliárd dollárjuk a párnacihában, mindezt a hajukra kenhetik, ha makrancoskodnak.
Kína legnagyobb technológiai partnere Németország. És itt nem véletlenül használtam a „partner” szót, mert az előző két posztban a Nyugat és Kína kapcsolatában hiányolt „egyenjogúság” a leginkább épp a kínai-német kapcsolatokban van meg. Németország az, aki sosem kötött Kínával olyan „üzletet”, amely nem gondolt volna a ”hosszútávra” is – pl. amikor a 2000-es évek elején Kína "érdelkődést mutatott" az új német üzemanyagcellás „lopakodó” tengeralattjárók iránt, Németország keményen elhajtotta. Pedig nagy üzlet lett volna: egy ilyen U-Boot „csupaszon”, a fegyverzet nélkül is 500 millió euróba kerül! És Kína nem egyet szeretett volna, nyilvánvalóan…
Németország őrzi gazdasági és politikai érdekeit Kína relációjában is: Áll „az őrség a Jangcénél” - is. Talán azért is van ez így, mert épp a saját „történelmi kalandjai” taníttatták meg vele, hogy hosszú távon csak a kiegyensúlyozott, átgondolt viszonyok „érnek valamit”, a „mohóság” pedig rendre megbosszulja magát…
Ez a fajta hozzáállás lehetne az alapja annak az egységes nyugati Kína-stratégiának, amelyet korábban hiányoltunk – és láthatjuk: Kína akceptálja a korrekt viszonyt, ha beláttatják vele, hogy csak ez működik és semmi más, hogy nem megyünk bele másba.
…De ehhez erő, határozottság és tudás kell – no meg nem szabadna mohónak sem lenni!
[…És aki kíváncsi a posztban emlegetett „Az őrség a Rajnánál” c. dalra, íme: https://www.youtube.com/watch?v=zikcHnimsxk]
2011.06.28. 19:53 Szerző: piefke
Kínai mosoly
Megint Kínáról… Illetve most tulajdonképpen magunkról, euro-atlantiakról lesz szó. (Azok számára, akik szerint a magyarok nem is euro-atlantiak, hanem sumérek, hunok, vagy éppen egyenesen a Szíriuszról jöttek, nincs mondanivalónk…)
A Nyugat mostanság válságban van – Kína bezzeg virágzik! Az ottani tizenszázalékosról 8-9%-osra „zuhanó” évi gazdasági növekedésért is a nyugati recesszió a felelős: kevesebb ott gyártott holmi fogy mifelénk. De mi az oka a nyugati recessziónak? Hát persze: az amerikai ingatlanlufi, a bankok felelőtlen hitelezési gyakorlata, a másodlagos jelzálog-piacok összeomlása – vagy épp Orbán szerint a „nem-munkaalapú gazdaság”, a „spekulatív és fenntarthatatlan gazdálkodás”…
Nos, nem!
A Nyugat válsága befektetési válság: évtizedek óta tart az a folyamat, hogy a nyugati vállalkozások nem a saját „világukban” fejlesztenek, hanem: Kínában! Ezt a témát már tegnapi posztunk is érintette (Kínai cirkusz: világszám! - http://progressziv.blog.hu/2011/06/27/kinai_cirkusz_vilagszam). Abban megállapítottuk, hogy a meglévő kínai 3000 milliárd dolláros devizatartalék tulajdonképpen a nyugati fogyasztók zsebéből származik – most ezt azzal egészítjük ki, hogy ez a zseb egyre apad. Pontosabban: egyre szűkül a nyugati termelés – legalábbis a világ össztermeléséhez viszonyított arányaiban (de az utóbbi években abszolút mértékben is).
Ez a folyamat egyszer már lejátszódott a történelemben: amikor a Római Birodalom „magjának” termelése csökkent és így a pénz elkezdett a perifériák felé – vagy azokon túlra - áramlani. Egy idő után (ott is…) felborult a mérleg és Róma nem volt többé képes finanszírozni sem önmagát, sem a lakosság szükségleteit.
Mostanság a Nyugat Kínát pénzeli. És amikor Kína akár az USA, akár valamely EU-s tagállam deficitjét finanszírozza, akkor azt abból a pénzből teheti meg, amely eleve innen került hozzá, részben tőkebefektetések, részben az ott előállított javak ellenértéke formájában. Némi nyereségért a nyugati cégek nem a saját házuk táján, nem a saját „kultúrterritóriumukban” fejlesztettek, ruháztak be. Ez pedig hosszú távon a saját gazdaságunk zsugorodásához és a saját vásárlóerőnk megcsappanásához vezetett. Lehet (biztos), hogy egyes multik jól jártak, de összességében a nyugati lakosság és a nyugati munkavállalók biztosan nem. Komplett iparágak szűntek meg nyugaton: hol van már az az idő, amikor Gandhi az indiai textilipart az angol konkurenciától féltette?
Addig-addig „maximalizáltuk a hasznot” és „racionalizáltuk a termelési folyamatokat és a költségeket”, hogy azon vettük észre magunkat: a napi ellátásukat tettük függővé Kínától! A kapitalizmusnak tulajdonképpen csak egyetlen rossz tulajdonsága van: hajlamos minden más elé helyezni/helyeztetni a (pillanatnyi) gazdasági érdekeket. Most is ez történ. Megismételtük a „római példát”… És most várjuk/féljük „a barbárok betörését”.
Mára odáig jutottak a dolgaink, hogy jórészt egy idegen kultúrától függ a (jó)létünk: mintha annak idején az USA léte a Szovjetuniótól függött volna! Azt mondja a Tisztelt Olvasó, hogy ez abszurd példa? Hogy az USA (és a Nyugat) sosem fektetett volna be az Szovjetunióban dollárszázmilliárdokat? Dehogynem – csak az oroszoknak ez elképzelhetetlen volt, a szintén kommunista (valójában annak idején, a ’70-es években még kommunistább) kínaiaknak viszont nem volt az!
Lehet, hogy ezt is az oroszok kúrták el – lehet, hogy jobban jártunk volna, ha a Nyugat Oroszországot „fejleszti fel”. Elvégre Oroszország 300 éve nyugatorientált. Oroszországban már hosszú ideje működtek nyugati vállalatok, amikor Kína még csak ópiumháborúzgatott az angolokkal… És tulajdonképpen 1920 után is lett volna lehetőség az immár Szovjetunióvá vált Oroszországgal való együttműködésre, csak ezt az akkori nyugati elitek hatalomféltése (a kommunizmus „importjától” való félelmük) akadályozta meg. Ha emlékszünk még: az Szovjetunió nyugattól való elzárkózása a késői 20-as évektől – Sztálin fellépésétől kezdve – tulajdonképpen csak kényszerű válaszlépés volt és ez „tartott ki” egészen a ’80-as évekig. Oroszországban ebben a 60 évében folyamatosan komoly nehézségeket okozott az az autarchia, amelyre rákényszerült… Aztán persze kifejlesztette a maga „Bazmeg varacskosdisznó a fűnyírógépedet!” – ideológiáját és mire a ’70-es évekre a nyugat ismét keresni kezdte az ottani lehetőségeket, már Brezsnyevék belemerevedtek az ideológiába… Mao bezzeg ruganyosabb volt – íme: a tai chi és a vodkafogyasztás, mint szabadidős tevékenység eredménykülönbsége…
Visszatérve a témánkhoz: a nyugat mai válságát az okozta, hogy „saját szféráján kívülre” helyezte gazdasági potenciálja egy jelentős részét. Mert ha belegondolunk a fentiekbe és levonjuk a tanulságot, akkor azt kell mondanunk, hogy a ma nyugaton hiányzó pénz megvan - keleten. A mi vállalataink adták oda, a mi kormányaink jóváhagyásával. És most kunyizunk éppen, hogy egy részét visszakaphassuk – és ezért még szuverenitásunk és érdekeink fontos elemeiről is hajlandóknak mutatkozunk lemondani!
…A kínaiak meg mosolyogva úgy tesznek, mintha ezzel szívességet tennének nekünk – valójában pedig röhögnek rajtunk, joggal!
2011.06.27. 14:38 Szerző: piefke
Kínai cirkusz: világszám!
„…Egyetlen kilogramm gabonát, egyetlen liter benzint sem szabad otthagyni az ellenségnek.”
Sztálin rádióbeszéde a német támadás után - 1941. június 3.
„Mindenki üzletel Kínával, mert ma másképp nem megy. Amikor a kínai miniszterelnök európai turnéján Berlin és London mellett egyedül Budapesten áll meg tárgyalni, az nekünk elsősorban jó hír. Azt jelenti, hogy előbb vagyunk azon a ponton, ahová előbb-utóbb mindenki el akar jutni. Szeretni ettől még nem kell azt, ahogy a Kínai Köztársaságban a közügyeket intézik, de ezt nem is kéri senki.”
Kumin Ferenc blogja – 2011. június 26.
…Íme, két megnyilatkozás, 70 év eltéréssel arról, hogyan viszonyuljunk egy „külső behatolással” szemben.
Ad most témát bőven Kína: a minap arról írtunk, hogy kinek használnak a Kína és Magyarország között megkötött megállapodások, ma pedig arról lesz szó, hogy mi is tulajdonképpen a „kínai csoda” motorja.
Vajon jól tesszük-e, ha (Kuminra hallgatva) „üzletelünk Kínával” és közben arra hivatkozunk, hogy „mindenki üzletel”? És vajon mások, a nagyhatalmat, a „mindenki” tényleg jól teszik-e azt, amit Kína-ügyben immár 3-4 évtizede tesznek?
Mi ez az egész? Mitől támadt a semmiből egy nagyhatalom – mindössze pár évtized alatt?
Kínának most 3000 milliárd dolláros tartaléka van a spájzban – ezért tudnak a kínaiak már a spájzban lenni. De ez az állapot történelmükben kivételes: inkább az volt a jellemző, hogy még a saját maguk finanszírozására is csak szűkösen futotta nekik… Mi történt itt az utóbbi 3-4 évtizedben? Mi változott meg Kínában annyira, hogy öt-hatezer éves történelme legjobban menő korszakába jutott?
A válasz meglepő: semmi! Ugyanúgy centralizált a hatalom, ugyanúgy hatékonytalan és pazarló a szervezés, ugyanakkora a korrupció és ugyanúgy nem sokat számít sem az egyén, sem az egyéni kreativitás.
Akkor meg mi van?
Hát az van, hogy (sajnos) a Nyugat sem változott meg: ugyanúgy elsődleges célja a „napi bevétel”, a profit, mint az újkor kezdete óta és ugyanúgy alapvetően ez határozza meg a követett politikát, a stratégiákat is. Jó az a politika, ami nekünk pénzt hoz a konyhára – és itt a „nekünk” a befolyásos üzleti köröket jelenti. Ez megy az USA-ban és ezt teszi Európa is. Ez pedig nagyon féloldalas: mert ugye egy társadalomnak, egy civilizációnk nem csupán anyagi, bevételi, gazdasági érdekei vannak.
Ez pedig azért baj, mert így a „napi haszon” elfedi a tendenciákat. A helyzet ugyanis az, hogy Kína úgy tett szert a maga 3000 milliárdjára, hogy azt (igen tekintélyes részben) a Nyugat adta neki, cserébe a kínai éhbérmunkásokkal előállított javakért. Az a pénz, amely most a kínai trezorban van, az euro-atlanti fogyasztók pénze: ők vásároltak kínai terméket a régi, tradicionális hazai helyet. No, nem azért, mert a kínai jobb volt – mert rosszabb volt. És nem is azért, mert ellenállhatatlanul vágytak a mesés Távol-kelet termékeire és ezért kikövetelték azokat a kereskedőktől, akik „a vásárlók nyomására” voltak kénytelenek előbb importálni Kínából, azután pedig itt gyárttatni is…
Nem: a vállalatok fedezték fel Kínát – pontosabban az ottani igen olcsó és megregulázott, kiszolgáltatott munkaerőt! Ők tettek otthoni piacaikon szert versenyelőnyre a konkurensekkel szemben, ha kínai eredetű termékeket forgalmaztak. Ez nem a vevők, hanem a cégek érdeke volt.
…És mivel egyre több és nagyobb cég kínaiasodott, ezért lassan minden valamirevaló termelő vagy kiment Kínába – vagy becsődölt.
Kína számára egyszerű volt a képlet: úgysem tudott mit kezdeni többszáz millió emberével – hát betolta őket a multicégekbe, vagy az utánuk kiépülő honi háttériparba. A valódi elvek Kínában évezredek óta változatlanok – és erősen hasonlítanak a „klasszikus kommunizmus” viszonyaira. Ezért nem jelentett problémát a kínai kommunista pártnak a változás. (…Akkor még – mert a hosszú távú hatásokkal ők sem kalkuláltak, de erről még alább lesz szó.)
Most, még Kínának elengedhetetlenül szüksége van a nyugati fejlett technológiára és tudásra. Most tehát vannak még komoly eszközök a kezünkben, hogy korrigáljuk az elmúlt 3-4 évtized hibás, rövidlátó Kína-politikáját. De körülbelül a 24. órában vagyunk – még 1-2 évtized és Kína azt csinál, amit akar. Persze, ott is eljön majd az idő, amikor az emberek egy része megunja, hogy felülről dirigálják és talán kialakul valami „individuálisabb” világ ott is.
Az egész folyamat akkor kezdődött, amikor a ’70-es évek elején Kína és az USA elkezdtek egymáshoz közeledni. Ekkor Kína gyenge volt, elavult iparral és mezőgazdasággal, foglalkoztatási problémákkal, nagy, de korszerűtlen hadsereggel és hadiiparral – szövetséges nélkül (miután Mao Ce-tung kilavírozta országát a szovjet szférából). Elemi szüksége volt tehát szövetségesre és technológiai megújulásra.
Ezzel szemben az USA-nak semmi szüksége nem volt Kínára: épp kezdte megnyerni a hidegháborút és kimászott a vietnami háború mocsarából is. Kínára csak az amerikai multiknak volt szükségük, először (majdnem) ingyen munkaerő-bázisként, majd később piacként is – de ez utóbbi csupán a Kínába települt multi-leányvállalatok Európában és az USA-ban már el nem adható termékeit vette fel.
Amikor ma mindenki arról beszél, hogy „Kína kihagyhatatlan”, akkor már egy folyamat következményéről van szó: a Nyugat a saját polgárai (fogyasztói) pénzéből és a saját iparának tekintélyes részét feladva feltámasztotta a Kínai Óriást – és ez az óriás már valóban megkerülhetetlen. De az, hogy megkerülhetetlen, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy „le kell neki feküdnünk” és hagynunk kell, hogy egyedül ő érvényesítse az érdekeit a világ többi részével való kapcsolatokban.
Volt már arról szó e blogon, hogy mára már nem elég az egy ország számára a „naggyá váláshoz”, hogy sokan vannak, hogy sok szabad munkáskéz áll rendelkezésre. Ma az lehet nagyhatalom, akinek fejlett a technológiája és ahol magas szintű a munkakultúra – és e kettő áthatja az adott társadalom és gazdaság egészét. Kína még nem ilyen hatalom: ott a társadalom és a gazdaság jelentős része „nem modern” még és csupán a népesség ötöde érintkezik a magas szintű munkakultúrával és technológiával. Ez még csak „félnagyhatalmi” státusz!
Kínát az teszi ma „egésznagyhatalommá”, hogy már mindenki annak hiszi – pedig ez nem igaz. Nyilvánvaló, hogy egy „mindent bele!”-konfliktusban mit sem érne a 8000 milliárdos tartalék, Kína egy ilyen konfrontációnak csak a vesztese lehetne.
Ideje lenne átgondolnia az egységes Nyugatnak az egységes Kína-stratégiáját – pontosabban: végre létre kellene hoznia egy ilyet, mert immár negyedik évtizede csak a „pillanatnak élés” megy. …De hát a Nyugat nem egységes – még az EU is csak nacionalista alapállású országok halmaza. „Ügyes politikusok” vezetik ma (és már jó ideje) a Nyugatot, nem pedig komplex folyamatokban gondolkodó államférfiak… És amint láthatjuk: a napi előnyök meglovagolása és azután az „alkalmazkodás a helyzethez” hosszú távon semmi jót nem hozott. Odaadtuk a tudásunkat, de nem vártuk el cserébe azt, hogy Kína tanuljon tőlünk. Beindítottuk a technológiai fejlődését, de a társadalmi stratégiáikat változatlanul hagytuk.
Ma a konzervatív brit miniszterelnökkel tárgyal Kína miniszterelnöke, azután pedig a német kancellárasszonnyal fog – és mindkét helyen el fogja érni, amit akar. Egyik fél sem fogja megpróbálni, hogy a saját hosszú távú érdekeit is érvényesítse a kapcsolatokban. Pedig David Cameron és Angela Merkel tanulhatna saját néhai elődeiktől, Churchilltől és Bismarcktól: nem valószínű, hogy a két említett néhai úr bármelyike is belement, volna egy ilyen jelegű „kínai reálpolitikába”…
Attól, hogy a cégeink jól kerestek-keresnek azon, hogy körbeépítettük magunkat a Nagy Fallal, ez még „nem üzlet” az egész euro-atlanti világnak, pláne, hogy az egész építkezést mi finanszíroztuk!
2011.06.25. 19:51 Szerző: piefke
Kínai kaja
1. „Kína alvó óriás. Hagyjuk feküdni és aludni, mert ha felébred, megdöbbenti a világot!”
(Napóleon – kb. 200 éve)
2. „…ahhoz, hogy Magyarország megújulása sikeres legyen, új típusú szövetségekre és szövetségesekre van szükségünk. Hogy végre tudjuk hajtani a teljes gazdasági fordulatot Magyarországon, úgy zártuk ma le a tárgyalásokat, hogy a Kínai Népköztársaság és Magyarország szövetségesei lettek egymásnak. Ehhez erős alapokra van szükség, de ezek az alapok már léteznek a két ország közt. Az elmúlt hatvan év és az, hogy hasonlóan gondolkodunk a jövőről, csak megerősítette ezeket.”
(Orbán Viktor – ma)
Fentebb két politikust, két véleményt, két politikát idéztünk – kétszáz év eltéréssel. Mit kezdjünk Kínával? Mit kezdjünk vele mi, euro-atlantiak - és mit kezdjünk vele mi, magyarok?
Orbán ma kínai kajával akarta megetetni Magyarországot – de milyen is ez a menü? Miféle hasznot hozott a kínai miniszterelnök magyarországi látogatása – és azt vajon kinek hozta igazából?
Lássuk, mi szerepel az „étlapon”, mit kellene „megennünk”:
· a Kínai Fejlesztési Bank egymilliárd eurós hitelkeretet nyit a Kínában befektetni akaró magyar cégeknek
· 2015-ig a jelenlegi kétszeresére, évi húszmilliárd dollárra növelik a kétoldalú kereskedelmi forgalmat
· Kína magyar államkötvényeket fog vásárolni – még ismeretlen volumenben
· közelebbről meg nem határozott katonai együttműködés
· kínai állami ösztöndíj magyar fiataloknak
· kínai kulturális központ létrehozása Magyarországon
· Kína egymilliárd dollár értékben hoz létre Magyarországon vegyipari beruházásokat
· itt valósulhat meg Kína közép-európai logisztikai és szállítmányozási központja
…Nagyjából ennyi.
Amikor azt írtam fentebb, hogy „miféle hasznot hozott”, akkor nyilván úgy értettem, hogy Magyarországnak miféle hasznot hozott – azonban ha végigmegyünk a listán, azzal szembesülünk, hogy e hasznok zömükben Kína oldalán – kisebb részben pedig Orbán és köre számára – jelentkeznek majd. Nézzük, miért?
Az egymilliárdos hitelkeret, ahogy nevében is ott van: hitel. Kína azért nyújtja magyar cégeknek, hogy Kínában ruházzanak be, ott növeljék a foglalkoztatottságot, ott járuljanak hozzá a gazdasági növekedéshez – nálunk ebből semmi haszon nem fog származni. Már csak azért sem, mert ne legyenek illúzióink afelől, hogy kik lehetnek e hitelkeret magyar felhasználói, miféle csatornákon át juthatnak ehhez hozzá magyar vállalkozások. A „terítés” ugyan miért lenne más itt, mint bármely, a kormány által „szabályozható” bel- és külföldi forrás esetében? Nyugi: itt is jönnek majd a „haverok”: az, hogy a bilaterális üzleti tanácsról Demján Sándor írta alá a szándéknyilatkozatot, sokat elárul…
A kétszeresére növekvő forgalom sem Magyarország érdeke – hiszen mit is mutatnak a számok, immár hosszú évek óta, stabilan? Négyszeres kínai aktívumot! Akkor ki jár jól a duplájára növekvő kétoldalú kereskedelemmel? Egyszerű: kétszer annyi pénzt keres Kína Magyarországon, mint eddig - köszi, Viktor!
Államkötvény-vásárlás: Kína nem a húszmillió szép szemünkért vásárol magyar kötvényeket, hanem azért, mert aki hitelez, az befolyásolhatja az adóst. Az EU-ban Kína növelni akarja a befolyását – és látva, hogy (a saját hülyeségünk következményeként) Európa és az euró bajban van, alkalmat lát arra, hogy aprópénzért hatalmi pozíciókra tegyen szert. Az a pénz, amit erre befektet, neki per pillanat úgysem kell (baromi devizatartalékai vannak) – viszont egy-két évtizedes távlatban ki tudja, mire lesz még jó Kínának az EU-ban szerzett befolyás? (Egyébként nem lepne meg, ha Kína vezetői már ma is pontosan tudnák, hogy mire lesz jó…)
Az államkötvény-vásárlás kapcsán Orbán ezt mondta: „Ezzel a magam részéről az ország finanszírozásának középtávú módját megoldva látom, és azt mondom: történelmi segítséget kaptunk Kínától, mert ez a biztonság kell ahhoz, hogy bátran végig tudjunk menni a gazdaság újjászervezésének útján, amin elindultunk.” El tudjuk képzelni, miféle elvek és gyakorlat, miféle példa mentén óhajtja miniszterelnökünk „újjászervezni a gazdaságot”... És igaza van: megoldotta a középtávú finanszírozást – odadobva ezért az ország és az EU hosszútávú érdekeit! Mintha láttunk volna már ehhez hasonlót tőle: amikor „megmentette a nyugdíjrendszert” – a magánnyugdíj-pénzek einstandolásakor, azzal is feláldozva a hosszútávon stabilan tartható és az öngondoskodás által finanszírozható nyugdíjakat. Ezt tudja a csávó, ennyi! „Mennyen addig, amíg én vagyok - oszt jónapot!”
Katonai együttműködés: Ez a leghomályosabb pont. Mivel erről konkrétumok nem hangzottak el (nyilván…), ezért csak sejthető, hogy Kínának miért jó egy NATO-tagállam, mint katonai partner – ez kb. az árulás fogalmával eshet egybe – és arról is csak sejtéseink lehetnek, hogy Orbánéknak miért éri megy egy diktatúrával (hú, wazze, csak leírtam!) katonailag (értsd: az erőszakszervezetek szintjén) együttműködni...
Ösztöndíjak fiataloknak: állami ösztöndíjakat a világ nyugati felében viszonylag ritkán szokás adogatni - ez arrafelé magánalapítványok feladata. Ha Kína ezt „állami szinten” teszi, akkor ez – ahogy ki is mondták a miniszterelnökök – a leendő magyar szellemi-gazdasági elitben történő pozícióépítést szolgálja. Saját szavaival: "Ehhez arra van szükség, hogy a fiatalokat a kínai-magyar szövetség hívévé tegyük, hogy a következő generáció is megértse, miért rendkívül fontos az országnak a kínai-magyar együttműködés. Amit én tenni tudok ennek érdekében, az az, hogy rengeteg fiatalt állítok ennek az eszmének a szolgálatába, és elhárítjuk az együttműködés útjában lévő bürokratikus akadályokat." – tiszta, egyenes, nyílt beszéd! Verbuválódik az „ötödik hadoszlop”!
Kínai kulturális központ: ld. az előző pontban – csak nem csupán a fiatalok és a leendő szellemi elit számára.
Egymilliárd dolláros vegyipari invesztíció: Hát igen, lehet így is mondani ezt: szépen, elegánsan és sokat sejtetően, ahogy egy kínai mandarin is beszél – de lehet úgy is, hogy „A kínaiak megveszik a Borsodchemet.” Csak azt nem értem, hogy jön ez össze a stratégiai iparágak magyar kézben tartásával-visszaszerzésével? Netán a MOL-részvénycsomagot is azért vette meg az állam az IMF-hitelből, hogy továbbpasszolhassák Orbánék a kínaiaknak???
Kína közép-európai logisztikai és szállítmányozási központja: Ez legalább teremt majd néhány munkahelyet - de ha ennek hasznát összevetjük azzal az árral, amit az előzőekben felsoroltak „tesznek majd ki”, akkor nem lehet ez akkora siker… Valamit kis koncot dobtak, ennyi…
Látható: nem kötött Orbán jó üzletet. Szinte mindent adott és szinte semmi olyat nem kaptunk, amire hosszú távon azt mondhatnánk, hogy a mi érdekeinket szolgálja. Egyszerűen talált magának Orbán egy olyan hűbérurat, akitől támogatást remélhet hatalma fenntartásához. Az EU-tól és az USA-tól nem remélhette azt, hogy bármit is tennének őérte és azért, hogy érdekköre esetleg 2014 után is megmaradhasson hatalmi pozícióiban. Az oroszok tojnak rá – ezért egészen Kínáig kellett koslatnia „gazda és pártfogó” után…
Ez gáz!
Nem nagy dicsőség ennyire kiszolgáltatni egy országot egy nagyhatalomnak – tulajdonképpen nem sokban különbözik attól, amit annak idején a drága Rákosi elvtárs csinált, a Magyarországtól kulturális, történelmi, mentalitásbeli, eszmei, gazdasági és politikai téren a kínaihoz hasonlóan különböző Szovjetunióval kapcsolatban… Mert igen: hatalmas a különbség, ha egy olyan hatalommal működünk együtt, amellyel kvázi azonos a kultúránk, amellyel évezredes utat tettünk meg együtt, amelyben a miénkhez hasonló elvek szerint épül fel a politikai, a gazdasági és a szellemi élet és aközött, ha egy „tájidegen hatalomnak” hajolunk be. A hozzánk hasonlókkal való együttműködés számos erőforrást szabadíthat fel, míg a másik út legfeljebb rövidtávú csoportérdekeket fog szolgálni. (Megjegyzem: ebből a szempontból sajnos nem voltak sokkal okosabbak és előrelátóbbak a nyugati világ „nagyokosai sem”! Őket is leginkább csak a kínai gazdasági potenciál érdekelte és kevéssé gondoltak arra, hogy ebben a relációban kinek dolgozik az idő? Pedig – ahogy a poszt elején idéztem, Napóleon megmondta előre… Igaz: ő zseni volt, nem csak politikus, vagy gazdasági döntéshozó, így képes volt nem csak egy-egy „haszondimenzióban” gondolkodni.)
…És miközben Orbán ünnepelte sikerét, máris láthattuk, hogy mit jelent az az „új modell”, amelyben gondolkodik: a Kína-elleneseket eltüntették a Magas Vendég látóteréből, szépen, demokratikusan, ahogy (Kínában) szokás!
Orbán csak arról feledkezik el, hogy ami modern Kínában az euro-atlanti. Amíg ő Kínát akarja másolni, addig Kína ezerrel tanulja el/másolja le és fejleszti tovább a nyugati módszereket, hódít ott a nyugati szellemiség – és ez a szellemiség előbb-utóbb Kínát is átformálja majd. Egyszerűen azért, mert ennél fejlődő- és fejlesztésképesebbet és hatékonyabbat eddig az emberiség még nem talált fel. Ha Kína hatékonnyá akar válni, akkor nyugativá kell válnia… Ezt az ottani politikai elit is tudja és azt is tudja, hogy milyen veszedelmes ez a tény, ez a folyamat számára - és hogy ha ép bőrrel akarják ezt megúszni, akkor sokkal előrelátóbbaknak kell lenniük, mint amilyenek voltak Kínával kapcsolatban az euro-atlantiak. Tudják, hogy (lassan) másfél milliárd embert nem lehet gyorsan sem megfordítani, sem megfordulni engedni – ezért húzzák az időt és gyűjtik a pénzt, ezért erősítik Kínát, hogy majd kibírja a kikerülhetetlen megrázkódtatást…
…Nem kell tehát feltétlenül úgy megennünk a „kínai kaját”, ahogy elénk tálalják!
[...A végére pedig egy kis napóleoni hang(ulat) - ha már a posztot vele indítottuk, zárjuk is vele! A "szám" címe egyébként beszédes: La Victoire est á Nous - Miénk a győzelem, íme: https://www.youtube.com/watch?v=HXmljXjwZko]
2011.06.23. 16:41 Szerző: Đđ
„Pincében, petróleumlámpa fényénél”
Vajon hányszor kell egy költségvetési évben elszámolnia egy kormánynak ahhoz a költségvetési törvényt, hogy kiteljen az illetékes miniszter becsülete és a kormányfő fenéken billentse őt?
És vajon hányszor kell ahhoz a kormánynak ilyen esetben úgy nyilatkoznia, hogy „Ők ugyan el nem számolták, csak hát azok a világgazdasági viszonyok…”, hogy a kormányfő becsülete is kitelje a Jónép előtt?
Tegnap még úgy volt: bevallották, hogy elszámolták (http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/06/23/megint_atirjak_a_koltsegvetest/), hiszen ez állt a költségvetési törvényt módosító tervezet indoklásában – mára már megint a „világgazdasággal” jöttek elő (http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/06/23/megsem_szamoltak_el_a_koltsegvetest/) Mondjátok, mit szóltak volna a Fidesz-fiúk, ha pár éve Gyurcsányék csinálták volna ezt a cirkuszt? Szerintem minimum a lelküket kiordították volna ők is, meg az a „milliós tömeg” is, amelyet összetrombitáltak volna a (mára képzőművészeti galériává átnemesített - http://www.egyuttlet.eu/esemeny/kiallitas-a-kossuth-teren) Kossuth térre.
Ha már Gyurcsánynál tartunk: lassan nosztalgiával kell visszagondolnunk azokra az időkre, amikor az akkori miniszterelnök 180 egész ember előtt ismeret be, hogy „elkúrtuk…” A mai viszonyokhoz képest ez maga volt a totális nyíltság, akkora, amekkoráról még a Transparency International sem álmodik! Mert a maiak még egymásnak, négyszemközt, „pincében, petróleumlámpa fényénél” se képesek beismerni az elkúrásaikat.
Tudjátok mit, fiúk: hülyítsétek inkább egymást!
…De mondok valamit: úgyis most készülnek az új Alaptörvényt valódi tartalommal megtöltő „sarkalatos törvények” – hát én is javasolnék ezek közé egyet! Legyen törvény, hogy ha egy kormány egy költségvetési éven belül a saját elkúrása, vagy „szubjektív döntései” miatt (pl.: MOL-csomag vásárolgatás a haveroknak, abból a pénzből, amit majd nekünk kell kiizzadnunk és visszafizetnünk!) kell, hogy költségvetési törvényt módosítgasson, akkor a második ilyen esetnél azonnal veszítse el a mandátumát, a volt kormányfő és a kormánytagok pedig két egymást követő cikluson át csak az Országház közmű-infrastruktúrájának karbantartása céljából léphessenek az épületbe (úgymint: csatorna- és WC-tisztítás) – és ezt a tevékenységüket az általuk most megállapítani tervezett közmunka-bérért, azaz havi bruttó 46.800 Ft-ért kelljen végezniük! Ugyanis legfeljebb csak erre alkalmasak…
És maradjon hatályban ez a törvény mindaddig, amíg két egymást követő cikluson át a Hősök-téri Ismeretlen Katona naponta háromszor kapcát nem vált…
…Ja, hogy nem is nyugszik senki abban a sírban? Hát, ez szar ügy: akkor marad a törvény – ti pedig mentek!
2011.06.22. 23:16 Szerző: Đđ
Csak a dicséret…
Tévedhetetlennek gondolta magát. Azt hitte, hogy ő a legokosabb – mit „okos”: zseni! Aki mindenhez ért, mindent tud – automatikusan. Akinek mindenben és mindig csak igaza lehet – akit a Történelem is igazolni fog minden tettében.
Tömegek istenítették. Bíztak benne, úgy tartották, hogy azért született, hogy megváltsa őket. Ha hívei elé lépett, ütemesen éltették, ő volt a Győző. Ők, akik oly sokáig érezték magukat megalázottnak és kisemmizettnek, akik közül sokakon keresztülment a történelem, most úgy érezték, hogy vége a „rossz időknek”.
Ő pedig elhitette velük, hogy minden simán fog menni, ha ő vezeti őket. Fellendül a gazdaság, lesz munka és jólét – a nemzet ellenségei pedig szűkölni és/vagy irigykedni fognak! Épülni fog az ország és stabilitás lesz – talán örökké.
Mindenáron nyomot akart hagyni a történelemben és az volt a terve, hogy nagyon hosszú időre rendezi el a világot maga körül. Ennek érdekében fenekestül felforgatta–átalakította az egész államot – és persze alaposan meg is erősítette azt: centralizálta. Viszont az is tény volt, hogy e centralizáltság dacára mégis sok esetlegesség és párhuzamosság, sok tisztázatlan és átgondolatlan hatáskör volt ebben a gépezetben. Ezek a későbbiekben persze súlyos bajokhoz, pazarláshoz és kavarodáshoz vezettek…
…Voltak persze sokan, akik mindebben nem hittek, sőt: észérveik is voltak mindez ellen. De őket hamarosan elhallgattatták: véleményük nem kapott „publicitást” és komolyan elkezdett az állam is „ellenük dolgozni”. Az pedig tudjuk, mivel szokott járni!
Persze a külföldet nem lehetett elhallgattatni: komoly kritikák jöttek a határokon túlról – de simán lesöpörte-lesöpörtette azokat. „Mi a saját utunkat járjuk – és meglássátok, mindenkinél messzebbre fogunk azon eljutni!” Sokan hittek is neki, külföldön is.
Voltak persze „disszonáns elemek”: önkényeskedés, hatalmi túlkapások, „erőből”-dolgok… Nyilvánvaló volt, hogy tartósan be akar rendezkedni a hatalomban és esze ágában sincs azt átadni – miért is tenné, hiszen „ő a legalkalmasabb vezető!”. És hát az is feltűnt, hogy a vezetői garnitúra bizony nem a képességek és a tudás, hanem a lojalitás – és a gátlástalanság – révén került pozícióba. Aki pedig holmi „szakmai érvekkel” próbált előhozakodni neki, az hamar a poszton kívül találta magát…
…A Nagy Terv is az ő fejében fogalmazódott meg, csupán a részletek kidolgozásába vonta bele azokat, akiket elég ambiciózusoknak és merészeknek, ugyanakkor kellően lojálisaknak tartott ehhez. Mert igen: voltak, akikben a tehetség és a dicsvágy egyszerre volt jelen – ők lettek a legjobb emberei, akiket gyakran dicsért nyilvánosan is. …Persze, ha hibáztak, ők is mentek a levesbe…
A Nagy Tervnek is voltak ellenzői, olyanok is, akik épp azt hangozatták, hogy az éppen ellentétben áll az ő korábbi szavaival. De szavaik mit sem értek.
…És ő belevágott – magával sodorva az egész országot is, a bajba… Utána évtizedekig tartott, mire kiheverte a nép ezt a kalandot…
Pontosan ma van 70 éve, hogy 1941. június 22-én Hitler elindította a Barbarossa-hadműveletet a Szovjetunió ellen.
2011.06.22. 11:07 Szerző: Đđ
A közmunka szabaddá tesz!
Kezdjük néhány nyilvánvaló igazsággal:
1. A munkavezetők, irányítók tekintélye nem azonos a hatalmaskodással: az előbbi teljesítményen és tudáson alapul, az utóbbi csak pozíción. (…Nem véletlen, hogy ez a kormány keveri és keverni igyekszik e két fogalmat!)
2. A hozzáértést sem lehet „elrendelni az állománynak”, a szaktudás és a munkatapasztalat nem szereztethető meg hetek-néhány hónap alatt.
3. Különbség van a foglalkoztatás és a dolgoztatás között is: míg az előbbi értelmes, jól szervezett és értéket teremtő tevékenység, addig az utóbbi szimpla kibaszósdi.
Ez a három gondolat a kormány legújabb őrületéről jutott eszembe. „Őrület” alatt pedig a minap napvilágot látott „Törvényjavaslat a közfoglalkoztatásról…” c. (http://www.parlament.hu/irom39/03500/03500.pdf) és nyilván hamarosan elfogadásra is kerülő anyag értendő.
Jól illik ez a törvénytervezet ahhoz, ami a középosztály fejében él a „dologtalanokkal való (el-)bánás”-ról. A kormány azt is jól érzékeli, hogy ebben a társadalomban – és különösen a közép- és felső rétegekben koránt sincs meg az a valódi, működő, szerves közösségtudat, amely megakadályozna egy efféle kirekesztést, kitúrást a társadalomból és nincs meg az a szolidaritás-érzés sem, amely elképzelhetetlenné tenne egy ilyen „megoldást” a XXI. század elején. Nem, itt a kissé biztosabb egzisztenciájú rétegekben az az általános vélekedés, hogy aki nem dolgozik, az élősködő – azokat meg ki kell… legalábbis rekeszteni (de irtani kéne inkább!) És ennek a középrétegnek él az a fejében, hogy „Akiket az én adómból tartunk el, azok legalább dolgozzanak közmunkán!” Az elv szép, de ha szembesítjük a valósággal, akkor azt látjuk, hogy:
1. Ezek az eltartottak éppen azért eltartottak, mert nem rendelkeznek a mai világban „eladható”, hasznot hozni képes szaktudással.
2. (A törvénytervezetből következően) dolgoztatásuk többe kerül, mint ha simán csak segélyeznénk őket (utaztatás, szállás és étkezés + az „őrszemélyzet” költségei…) Ha tehát az a cél, hogy az aktív polgárok minél kevesebből „ússzák meg” az ő „létezésüket”, akkor ez a törvényjavaslat éppen hogy „drágítja” az ő eltartásukat.
Nem marad ezek után más következtetés, mint hogy az egész dolog célja egyfajta „büntetés”, nem is tudjuk, miféle „bűnökért” – hacsak nem tekintjük (jó hipokrita középosztálybelihez illően) bűnnek a munkára való alkalmatlanságot (…legyen annak oka akár az, hogy az illető képzetlen, akár az, hogy szociokulturális „állapota” nem teszi képessé a hasznos, értéktermelő munkára). Ez nem más, mint az ősi „Aki nem dolgozik, ne is egyék!”-elv kodifikálása. Ez az ötlet egyébként időről időre felmerül: pl. a XVIII. századi Angliában is működött egy efféle „rabszolgatörvény”, amellyel a „csavargók” éhbérért voltak bekényszeríthetők a gyárakba. (Azok a csavargók, akik pedig épp a nagybirtokosok „földelkerítései”, a nagyüzemi gyapjútermelés miatt váltak földönfutókká. Tehát ott és akkor is egy „gazdasági modellváltás” állt a háttérben és nem az, hogy az illető „csavargók” eleve „nem akartak dolgozni”!)
Tudomásul kell vennünk, hogy igenis vannak ebben az országban olyan emberek, akik már nem képesek hasznos munkával bekapcsolódni a társadalom fenntartásába – akármilyen „drákói”, embertelen és megalázó viszonyok közé is kényszerítsük őket. A reális feladat az lenne, hogy megakadályozzuk e réteg újratermelődését, azt, hogy a gyerekeik is erre a mindenkinek szerencsétlen „pályára” kerüljenek. De ennek módszere az oktatás minőségivé tétele, az iskolarendszerbeli kontraszelekciós hatások csökkentése és az általános ismeretátadás, nem pedig „apu, vagy anyu kényszermunkára vezénylése”. (Ez utóbbi családra gyakorolt hatásairól alább lesz még szó.)
Amikor fentebb azt írtam, hogy ebben a társadalomban nincs közösségtudat, akkor sokan bizonyára felhördülnek és emlegetik a magyarságtudatukat, meg hogy mi, magyarok, nagyonis egy közösség vagyunk-kell, hogy legyünk! De ez csak füst és szólam – ugyanis most nem hallom, hogy ezek a magyarság közösségét olyan sokat emlegető alakok fennszóval tiltakoznának, mondván, hogy ne merje a kormány kitaszítani és mélyen megalázni magyar állampolgárok százezreit!
…Mert tudják, hogy magyarok „en bloch tömegeivel” legutóbb mikor és hol történtek meg hasonló „dolgoztatások”? Igen: a sokat panaszolt Benes-féle Csehszlovákiában, amikor az ottani magyarokat kollektív bűnössé nevezték ki! (…Hej, Pokol Béla, kik is a te szellemi elődeid!)
A kormány jól tudja, hogy a magyar középréteg nem fog fellázadni az ország szegényeit érő megaláztatások miatt: szarik rá, hogy családok fognak széthullani és gyerekek anya, vagy apa nélkül felnőni.
Mert ugye, ha egy anya, vagy apa a hét napból ötöt távol tölt a családjától – hiszen a törvénytervezet elvárja ezt tőle, a havi bruttó 46.800 Ft-ért – akkor a gyerekekkel való foglalkozás (is) kire fog maradni. Hát nem ismerik ezek a törvénykezni akaró urak azokat a tapasztalatokat, amelyek az ’50-es-’60-as’70-es években a munkásszállókon élők családjaiban születtek? Miféle „családbarát kormány” az, amely éppen, hogy szétrombol családokat – havi 46.800-ért?
…És miféle hatékony munka lelet az, amelyet teljesen képzelten emberek, teljesen képzelten és tapasztalatlan „főnökök” „irányítása” alapján fognak végezni? Hogyan fog gátépítést felügyelni és irányítani egy 58 éves volt rendőr, vagy tűzoltó? Vagy az ő feladata „a rabok őrzése” lesz?
Jól tudjuk, hogy Orbánnak és körének gondolatvilágában a „kínai modell” él, ahol embertömegek európai felfogással elképzelhetetlen „munkára hajtása” árán értek el gazdasági sikereket. Ám jó, ha ezek az urak gondolnak arra is, hogy Kína ezeket a munkástömegeket éppen arra használta fel, hogy elérjenek egy olyan fejlettségi szintet, amelyet Magyarország már túlhaladott. És ezen a gazdaság-fejlettségi szinten már nem hatékony a „puszta élőerő”, hiába szónokol Orbán arról, hogy a nagy infrastruktúra-fejlesztéseinket „nem a XXI. század technológiájával” fogjuk megvalósítani. Ha ironizálni akarnék – és egyszersmind bizonyítani is, hogy az ilyen beruházásokhoz képzett munkaerőre és fejlett technológiára van szükség – akkor hivatkozhatnék arra, hogy már az egyiptomi Óbirodalom idejében sem „rabszolgacsürhe” építette a piramisokat, hanem jól képzett, jól szervezett, szakszerűen vezetet és jóltartott „szakmunkás-brigádok”, az akkori szinten nagyonis fejlett munkaeszközökkel… Nagysebességű vasútvonalakat nem lehet Horthy-korabeli pályamunkás-hadakkal megépíteni – mert más a méretpontossági igény 90, vagy éppen 180 km/órás sebesség esetén (, afölött meg pláne!). Nem lehet autópályákat, alagutakat sem építeni úgy, hogy ehhez képzetlen emberek ásóval-csákánnyal, bitumenes hordókkal esnek neki, „rendőri irányítás” mellett. (A rendőrök szerepe az autópályákon az, hogy betarttassák a sebességhatárokat, nem pedig az, hogy az adott sebesség elérését lehetővé tévő egyenletességű útszerkezet kivitelezését felügyeljék.) És korszerű víztározó, öntöző és gátrendszerek sem épülhetnek a Vásárhelyi Pál-féle Tisza-szabályozás korabeli kubikosokkal, talicska&lapát-kombóval. Mindez fantazmagória…
…És még valamire rávilágít a törvénytervezet. Sokat írtunk arról, hogy az Orbán-kormánynak nem voltak kész tervei, úgy lépett hatalomra. Nos, ez igaz, ha a társadalom számára hasznos, a fejlődést segítő terveket értünk ez alatt – ám egészen más a helyet, ha „terv” alatt másféle elképzelések és intézkedésen szerves, összefüggő láncolatát értjük. Mert mit is mondott Pintér Sándor már a múlt év szeptemberében? (http://nol.hu/archivum/pinter__eselytelen__hogy_januartol_nojon_a_rendorok_fizetese, http://www.nol.hu/velemeny/20100925-pinter_beszelt) Hogy azért kell megerősíteni a rendőrséget, mert a szegények miatt új, az eddigieket meghaladó feladatok elé néznek… És íme: még egy év sem telt el és itt a „feladat”…
Utolsó kommentek