Az útvonalat már jó előre lezárták, biztosították, hogy a menet zavartalanul vonulhasson. Így van ez már hosszú évek óta. Már jó ideje, hogy egyre harsányabban és magabiztosabban mutatkoznak meg ezek az emberek.
A menet elindult. Az élen élénk színekbe öltözött, csipkeruhás, szoknyás pasik haladtan, nyakukban hatalmas, identitásukat kifejező bizsukkal. Bezzeg a nők! Közöttük sokan voltak, akik meg éppenséggel arra törekedtek, hogy ne is nézzenek ki nőként…
A menetben haladók színes zászlókat lobogtattak, énekeltek, szemmel láthatóan élvezték, hogy mindenki őket bámulja – ez talán még valami fensőbbség-érzéssel is eltöltötte őket. „Lám, milyen bátrak vagyunk! Megmutatjuk ország-világnak, hogy mit gondolunk magunkról, a világról, hogyan élünk és mit tartunk helyesnek!”
A járókelők bámulták a vonulókat – és közben elgondolkodtak, csendesen beszélgettek:
- Vajon ha ezek az alakok gyerekeket nevelhetnek, akkor mi lesz?
- Biztosan belenőnek majd ebbe az identitásba!
- És akkor ők is ilyenek lesznek?
- A vége meg az lesz, hogy ők lesznek majd a „többség”!
- És akkor majd ez lesz mindenkinek a kötelező identitás?
- Talán nemsokára azok lesznek hátrányosan megkülönböztetve itt, akik nem olyanok, mint ezek!
A tömeg közben bejárta a tervezett útvonalat, elérte célját – és bevonult a Bazilikába.
…Így zajlik egy katolikus körmenet.
Hamarosan megépülhet a magyar Gunatanamo – talán Recsken - a Terror Háza pedig visszakapja eredeti funkcióját: lehet, hogy annak híres-hírhedt pincéiben folynak majd azok a kihallgatások, amelyekre a Balsai-féle törvényjavaslat alapján kerítenek majd sort. A (minden bizonnyal egykettőre elfogadandó) javaslat szerint az ún. „kiemelt ügyek” gyanúsítottjai az őrizetbe vételt követő első 48 órában nem találkozhatnak az ügyvédjükkel. Igazságszolgáltatási téren ezek az állapotok a felvilágosodás előtt korra – vagy a nyílt diktatúrákra – jellemzőek.
Javasoljuk a Fidesznek – amit ezentúl csak fenntartásokkal lehet „kormánynak” nevezni – hogy konzultáljon a vén Stazisokkal a néhai NDK-ból: ők kiváló tanácsokkal szolgálhatnak újabb „demokratikus jogszabályok” megalkotása terén – pl. itt is lőhetnének a nyugatra távozókra, ezzel egy csapásra megoldva az orvosok elvándorlását.
Egy dolog garantált, ha életbe lép ez a jogszabály: Magyarországnak bérelt helye lesz a strasbourgi bíróságon.
Hihetetlen, hogy mennyire félnek ezek a „törvényalkotók” – és a mögöttük álló „érdekkör”. Félnek a hatalmuk elvesztésétől, rettegéssel tölti el őket ennek még a gondolata is. A rettegő pedig irracionálissá válik – ahogy mondani szokás: „a félelemtől elveszti az eszét”. Ez történt Orbánnal is, aki Bécsben a múlt héten a tíz következő kormány kezét akarta gúzsba kötni és ez érződik ezen a törvényjavaslaton is.
Ez a félelem kormánya. Az vezérli - és azzal is akar hatni másokra. Egy ilyen kormányt és egy ilyen igazságszolgáltatási politikát csak azok támogatnak, akik maguk is tele vannak félelmekkel (a saját helyzetüket, jövőjüket illetően) és frusztrációkkal (az őket ért kudarcok miatt). Szép tömegbázis, mondhatom! Az ő vágyaiknak és indulataiknak megfelelni pedig nem igazán államférfiúhoz méltó cselekedet!
…De érhet-e el eredményt ezzel az új büntetőeljárás-módosítással a nyomozóhatóság? Csökkenhetnek-e a „kiemelt bűnügyek”, főképpen a politikai-gazdasági összefonódások, a „holdudvar” rendszere?
Mit is nyilatkozott az MTI-nek ezzel kapcsolatban Lázár János?
„Az elmúlt húsz évben többek között azért rendült meg a közbizalom Magyarországon az állammal szemben, mert bizonyos korrupciós és közéleti szereplők által elkövetett bűncselekmények büntetőügyei akár öt-tíz éven keresztül is elhúzódtak. Példaként említette a Tocsik-, a Postabank- és a Kulcsár-ügyet… [Megjegyzés: Jani példaként említhette volna a Kaya Ibrahim-Joszip Tot és az Ezüsthajó-Happy End Kft.-ügyeket is…] …Akik önmagában az ellen tiltakoznak, hogy minél hamarabb kiderüljön az igazság, azok a szocialisták bűnpártoló politikája mellé állnak, hiszen az elmúlt években azért nem derülhetett ki számos ügyben az igazság, mert olyan büntetőeljárási törvény volt, amely az ügyek elhúzását lehetővé tette; ez a szocialista közéleti korrupció melegágyát jelentette.” – Lázár János nyilatkozata az MTI-nek
Nos, kérem… Az, hogy „bizonyos korrupciós és közéleti szereplők által elkövetett bűncselekmények büntetőügyei akár öt-tíz éven keresztül is elhúzódtak”, nem azért történhetett meg, mert a gyanúsítottnak az első pillanattól fogva joga volt az ügyvédhez. Azért voltak és vannak ezek az anomáliák, mert direkt így „lett működtetve” a rendszer a „pártholdudvarokhoz” kötődő ügyekben. Azért húzódtak a végtelenségig, de legalábbis a büntetés megúszhatóságáig ezek az ügyek, mert az egész politikai-gazdasági elitkomplexum érdeke volt ez, mert működött egy hallgatólagos érdekegyezség ez ügyben. És ez nem csupán a szocik „elmúltnyócévében” volt így, hanem már azelőtt is – egészen az MDF-kormányig visszamenőleg. Arról nem is szólva, hogy sok ilyen ügyben el sem indult a vizsgálat.
Székház-ügyek, olajügyek, pártfinanszírozáshoz kötődő „nagyüzemi korrupció”: autópálya- és közmű-tenderek, közbeszerzések, stadionbeléptető rendszer. Állami cégek eladása, majd visszavásárlása. Azért nem tiszta a játék ezekben az ügyekben, mert minden valamirevaló politikai erő benne volt. És ez a status quo tartott is egészen 2009-'10-ig, amíg az egyik oldal annyira meg nem erősödött, hogy úgy érezte: már nincs szüksége a másikkal kötött hallgatólagos egyezségre. És ekkor kerültek előzetesbe Hagyó, Hunvald és társai. (Szerencsétlen Zuslagot nem sorolom a „fősodorba”…)
Ne legyenek illúzióink abban a tekintetben, hogy nem voltak-lehettek volna „jobboldali kötődésű ügyek” is! Ezek akkor a közös érdekek miatt nem jöttek elő (ahogy akkoriban még a ballib ügyek sem), most pedig megint nem fognak, mert a jobboldal ugyan miért rondítana a saját fészkébe, a ballib oldalnak pedig nincs sem ereje, sem befolyása, sem hitelessége ehhez.
Ugyan mit változtat ezen, ha a jövőben akárhány óráig nem jut ügyvédhez a delikvens? És különben is: a tervezett 48 (vagy újabban 24) óra alatt a gyanúsított simán megteheti, hogy nem szól egy szót sem… Aztán az idő letelik, jöhet az ügyvéd. A nyomozóhatóságot pedig eddig sem akadályozta az ügyvéd abban, hogy bármit összeszedjen, bizonyítékként lefoglaljon, amit az ügy érdekében jónak lát. A gyanúsított ügyvédje a tanúkihallgatásokat sem tudta megakadályozni – egyedül a „saját embere” jogi érdekképviseletét láthatta el. Arról nem is szólva, hogy a magyar igazságszolgáltatás amúgy sem úgy működött-működik, hogy abban az ügyvéd egyenlő fél lenne: „rendőrségi és ügyészségi túlsúly” jellemzi azt. Ezt „reprezentálja" a magyar ügyészség kilencvenhathét százalékos „vádhatékonysága” is, ami nemzetközi relációban kiugró eredmény. Ennek pedig két oka lehet: vagy zsenik ülnek az ügyészségeken, vagy nekik kedvez a rendszer működtetése. Akinek van rendőr, ügyész, vagy bíró ismerőse, az tisztában van a válasszal is… De az igazságszolgáltatás valódi viszonyait illetően szép példa egy igazán kiemelt bűnügy, a móri mészárlás is (ahol "sem a rendőrség, sem az ügysészég, sem a bíróság nem hibázott" - oszt mégis két, az ügyben tök ártatlan alakot ítéltek el...)
…Hacsak nem kodifikálják a ”jogalkotók” azt is, hogy az ominózus első órákban a gyanúsított kényszervallatható is, továbbá, hogy az ezzel „kinyert” vallomás perdöntő bizonyítékként lesz használható a bíróság előtt, akkor aligha gondolhatja bárki is, hogy ezzel a módszerrel lerövidülnek ezek az ügyek. Viszont az ország polgárai ezentúl még inkább úgy fogják érezni, hogy a jog és az igazságszolgáltatás „az urak játékszere és fegyvere” és oly sokszor van oly kevés köze a tényleges igazsághoz. Nyilvánvaló, hogy ennek az immár „konkurensek nélkül maradt” politikai-gazdasági elitnek az érdeke az, hogy erősödjenek a saját pozíciói – mindenki másé pedig gyengüljön. Az erős hatalom-gyenge polgár leosztás pedig minden lehet, csak épp egy jól működő demokrácia alapja nem!
…Ocsmány dolog kihasználni egy szegény, frusztrált társadalom „elégtétel- és bosszúvágyát”, pláne ha épp azok teszik ezt, akiknek annyi éven át létérdekük volt a korrupt rendszer fenntartása. Kurva nagy bajban lenne a Fidesz, ha számot kellene adnia – akár 48 óra alatt – arról, hogy miből is tartotta fenn magát az „elmúltnyócévben”. Persze a szocik is szarban lennének, nem vitás! „Egy brancs maguk” – ahogy Pelikán elvtársnak mondta a börtönőr…
Természetesen nem a valódi bűnök felderítése és megbüntetése ellen vagyunk – de ezek az eddigi eszközökkel is felderíthetők, ha nem akadályozzák azt „szubjektív szempontok” és érdekek. Ha meg azok továbbra is „üzemben maradnak”, akkor csak további „móri ítéletek” várhatók.
„Milyen új szerencsétlenség! Isten csakugyan elvette az eszét, éppen a legrosszabbkor, mikor rászorult volna. Már előbb is feltűnt a különös viselkedése, de most már bizonyos.”
Mikszáth Kálmán: A fekete város
Sokszor hallhattuk már „az elmúlt negyven év” kifejezést – még a drága Torgyán doktor emlegette ezt szívesen. Most viszont már tudhatunk valamit a következő negyvenről is – hála a miniszterelnöknek!
Orbán ott virít az osztrák Kronen Zeitung címlapján: vele készített interjút a lap. Maga a szöveg, amit Orbán lenyomott, legfeljebb az egyszerű osztrák polgárnak új, mi ismerjük már minden elemét – egyet kivéve. A kétharmados – „sarkalatos” – törvények kapcsán beszél arról, hogy a kormány – ő – csak egyetlen ponton terjeszkedett túl a kétharmados törvények tekintetében a már eddig is szokásos körön: a gazdasági törvények tekintetében. Ez mondjuk nettó hazugság – merthogy számos más területen is „sarkalatoskodnak” az urak. De lássuk, hogyan is fogalmaz az interjúban Orbán:
„…ich mache auch kein Geheimnis daraus, dass ich diesbezüglich die Hände der nächsten Regierung binden möchte. Und nicht nur der nächsten, sondern der nächsten zehn Regierungen!” – azaz: „…nem csinálok titkot abból, hogy ebben a tekintetben meg szeretném kötni a következő kormány kezét. És nem csak a következőét, hanem a következő tíz kormányét!”
Tíz kormány az negyven év.
Ennyi ideig „megkötni” a kormányok kezét egy alapvető kérdésben merő illúzió és sarlatánság a mai – és a jövőbeni – világban. Aki erről beszél mégis, az vagy veszélyesen nincs tisztában a realitásokkal, vagy azok ellenében akar politizálni – ami garanciája a totális sikertelenségnek.
Továbbá: a demokrácia (többek között) attól (is) demokrácia, hogy a kormány nem szabhat korlátokat a mandátumát tízszeresen meghaladó időtávlatra. Legfeljebb nagyon általános elvek tekintetében helyezhet el iránymutatókat ilyen hosszú időre, csaknem fél évszázadra – de „megkötéseket” semmiképp sem tehet. Ha mégis ezt csinálja, akkor az már nem demokrácia – vagy azért, mert az ekképpen cselekvők nem is fogják fel a demokratikus szabályokat, vagy pedig azért, mert arra számítanak és annak érdekében cselekszenek, hogy az a bizonyos „tíz következő kormány” ők maguk legyenek.
Valódi, élő demokráciában még sosem volt példa arra, hogy egy kormányerő negyven évig hatalmon maradhasson – ez még diktatúráknál is ritkaság! Ha valaki ma Európa közepén ilyesmiket mond és tesz, ilyesmire vágyik, akkor ezzel valami elementáris „nyomhagyási vágyról” tesz bizonyságot.
Ahogy 2002 és 2010 között Orbán minden vágya az volt, hogy még egyszer hatalomra jusson, függetlenül az ország valódi érdekeitől, úgy most sem tapasztalunk mást. Most, hogy 8 éves vágya teljesült, immár a jövőre akarja ráerőszakolni az elképzeléseit – és ezzel magát is. Ez pedig hiba: a hatalom sosem a hatalom birtokosáról szól. A hatalom feladatokról és lehetőségekről kell hogy szóljon – a hatalmat gyakorló csupán ezek érdekében tevékenykedik. Valódi nyomot azok hagynak a történelemben, akik valódi pozitívumokat, valódi előrelépést tudtak hozni, elindítani…
…Mióta az interjú megjelent sokan találgatják itthon, hogy vajon mi is volt ez a bizonyos Kronen Zeitung-féle Orbán-interjú. Nos, mi már előre megválaszoltuk ezt, még a múlt ősszel, a …Képzeld: beteg! c. írásukban (http://progressziv.blog.hu/2010/11/02/le_malade_imaginaire_avagy_kepzeld_beteg) – az ott leírtakat most nem ismételnénk… A lényeg: valóban van egy intézmény, ahol „megkötik a kezeket” – éspedig hátul, kényszerzubbonyban. És ha már egy bécsi újságban „kötözött” Orbán, akkor szíves figyelmébe ajánlanám a Bécsben még II. József császár által építtetett Narrenturmot, az Őrültek tornyát (http://en.wikipedia.org/wiki/Narrenturm_(hospital)). Lehet, hogy legközelebb már ott lesz „kihelyezett kormányülés”?
…Vagy esetleg Döblingben.
Szakadjunk el egy kis időre a honi politikától – mert nem csak nálunk, hanem a világban egyebütt is vannak politikusok, akik nem mindenkor a legjobb utat választják. Akiket csak a magyar politika vonz erre a blogra, ne is olvassanak tovább, mert itt most időben és/vagy térben távoli ügyek következnek!
Königsberg. Bizonyára sokaknak ismerősek ez a német városnév. Történelemből, kultúrtörténetből. Csak a példa kedvéért: itt élt és alkotta műveit Immanuel Kant… Csakhogy ebben a városban született Putyin felesége is.
Igen: Königsberg 1946 óta Kalinyingrád – és már nem porosz, hanem orosz város.
Ezt a posztot természetesen nem emiatt az „egybetűs” változás miatt írom, hanem a változás mögött álló történet és annak tanulságai miatt. Ez az írás azzal fog foglalkozni, hogy milyen sors várhat egy olyan országra, amely létét nem valamely szerves történelmi folyamatnak köszönhette, hanem tulajdonképpen néhány ember döntésének.
Az országok a történelemben általában nem „tudatos tervezői tevékenység” következtében jöttek létre – néhány kivétellel. Lakott egy többé-kevésbé homogén népesség egy helyen, az adott népen belül létrejöttek az „országgá alakulás” belső feltételei – így születik egy állam általában. De nem mindig. Van két igen érdekes – és sok párhuzamot mutató kivétel: az újkori Poroszország (itt jön a képbe Königsberg) és a legújabb kori Izrael.
Ez utóbbi adja a posztunk aktualitását – ugyanis a hírek szerint „érik” egy újabb közel-keleti háború: az izraeli vezetésben komolyan foglalkoznak egy Irán elleni támadás gondolatával (http://index.hu/kulfold/2011/06/12/hajszalon_mult_az_izraeli-irani_haboru/). Ha ez bekövetkezik, annak igen súlyos következményei lesznek Izraelre nézvést – de ha nem következik be, annak is. Nagyjából-egészéből eljutottak az események oda, hogy ennek az államnak nincs már igazán jó lépése a sakktáblán. És ennek okai jelentős részben éppen az ország „tervezett mivoltában” lelhetők fel: erre az országra „nem volt szükség” az adott helyen, léte „zavarforrás”.
…Na most jön a felzúdulás, hogy ez egy „antiszemita és Izrael-ellenes” poszt – ennek jutalmaképpen talán még a Kurucinfóra is fel fog kerülni! Holott minderről szó sincs: épp azzal foglalkozom, miképpen „úszhatók meg” egy korábbi, mára igen veszélyes helyzetet teremtett döntés végzetes következményei – ha egyáltalán megúszhatók.
Mert a másik, az újkori „példaállam” története bizony igen kérdésessé teszi ezt! Nézzünk bele a történelemkönyvbe, hogy megérthessük, miről is beszélek, amikor ezt állítom.
Poroszország a középkori Német Lovagrend „produktumaként” keletkezett. Jöttek ezek a lovagok, megszálltak egy addig pogány szlávok (ők voltak a poroszok) által lakott területet, valahol a mai Lengyelország északi részén és annak környékén – és „pergamenen (mert akkor még nem volt papír) megterveztek” egy államot. Tiszta ésszel. Nem az adott (mint mondtam: szláv és pogány) nép „népi kezdeményezése” volt, hogy „Legyen Poroszország!”, hanem egy „uralmi elitnek” volt szüksége az őt fenntartani képes „munkáshadra”.
Nem írok most történelemkönyvet – akit a folyamat részletei izgatnak, olvassa el azt pl. Sebastian Haffner Poroszország egy porosz szemével c. könyvében. A lényeg: az ország, a porosz állam mindig is egy „mesterséges konstrukció” volt, amelyre tulajdonképpen lakóinak nem is lett volna az adott formában szükségük. Az ország célja önmaga fenntartása volt, ezért csak egyet tehetett: haladni előre, az egyre erősebbé és nagyobbá válás útján, hogy a szomszédai ne állíthassák vissza az „eredeti állapotokat”, ne számolhassák fel. Létrejött így a porosz „militáris állam”: egy nagyon racionálisan felépített és nagyon hatékonyan működő, a korabeli „természet alkotta államoktól” sok szempontból különböző, azokat „meghaladóan modern” ország. Nem véletlen, hogy a felvilágosodás tanai itt váltak a világon először „napi gyakorlattá”: nem voltak igazán „béklyózó-visszatartó hagyományok”, csupán „döntés kérdése” volt jóformán minden. Ez plusz erőforrásokat teremtett, mert kiiktatott sok, más államokban meglévő „fölöslegességet és esetlegességet”. Ahogy Haffner, az „ajánlott olvasmány” szerzője fogalmaz: Poroszország egy „rideg ész-állam” volt – ennek összes előnyével és hátrányával együtt.
…Akárcsak manapság Izrael. Ezt is egy „ötlet” hozta létre, nem a történelem és nem egy „folyamatosan helyben lakó nép”. Egyszerűen emberek egy csoportja teremtette meg, mégpedig igen rövid idő alatt és előre átgondolt program szerint. (Az ötletben és a kivitelezés „beindításában” komoly szerepe volt Herzl Tivadarnak, ld.: http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=5749&pIdx=2). „Kellet egy hely” nekik – ahogy 6-7 évszázaddal korábban a Teuton Lovagok rendjének is. És ahogy lovagék nemigen törődtek azzal, hogy az adott területen élnek mások is, úgy Izrael „tervezői” sem láttak ebben a későbbiekre nézvést veszélyforrást… Kár, hogy ők nem olvasgatták Poroszország történetét – akkor talán másképpen döntöttek volna!
Ha annak idején, a XVII-XVIII. században Poroszország gyenge maradt volna (katonailag és az annak alapját képező hatékony gazdaság terén), akkor nálánál sokkal nagyobb szomszédai „pillanatok alatt” feldarabolták-megszüntették volna. Ezért politikai elitje erőssé és „támadóvá” kellett hogy tegye. Egyre nagyobbá vált területileg is. A folyamat vége pedig a német egység lett, porosz irányítással - létrejött a „Szuperporoszország”: az akkori világ egyik legerősebb hatalma.
Ha annak idején, a XX. század közepén-második felében Izrael gyenge maradt volna (katonailag és az annak alapját képező hatékony gazdaság terén), akkor nálánál sokkal nagyobb szomszédai „pillanatok alatt” feldarabolták-megszüntették volna. Ezért politikai elitje erőssé és „támadóvá” kellett hogy tegye. Egyre nagyobbá vált területileg is. A folyamat vége pedig az lett, hogy létrejött „Nagy Izrael”: a mai világ harmadik legerősebb katonai hatalma.
Az a „baj” a Poroszország- és Izrael-típusú „ésszel csinált” államokkal, hogy „más logikával” működnek, mint a környező, „népek alkotta” államok. Ez utóbbiak ugyanis valamiféle „szubjektív politikát” folytatnak, tele érzelmi, sérelmi, ideológiai, vallási és történelmi elemekkel és indíttatásokkal – amelyeknek oly ritkán van közük az adott nép ás állam valódi, objektív viszonyaihoz és érdekeihez. (Jól látjuk ezt a fajta szubjektív politizálást napjaink magyar kormányzati és „populáris” politikájában is – és tapasztalnunk kell az általa okozott „sikereket” is!) …És eljön egy idő, amikor az immár „néppé vált” korábbi „ész-állam” is belép a szubjektív politizálók népes táborába: ez történt a XIX. század végén német földön és ez okozta azt, hogy eleve lehetetlen és reménytelen projektbe fogtak, nevezetesen a világhatalommá válásba. És ezzel el is jött a vég, néhány évtizeden belül. Az egykori Poroszország előbb „feloldódott” a nagy Német Birodalomban: elveszítve ezzel azt a racionalizáló képességet és hatást, amit saját, eredeti „ész-állam”-hagyománya hozott magával. Azután pedig – a második, a világhatalomért vívott felesleges háborúja után – az egykori Poroszország területeinek jelentős része is elveszett a németség számára.
Igen: a „népi irracionalizmus”-t meglovagoló szubjektív politizálás vezetett el oda, hogy „Frau Putyin” immár oroszként megszülethetett a porosz Kant városában…
Az volt az „ősbűn” Izrael történetében, amikor „világi ész-államként” (mert a cionizmus, amely „meggründolta Izraelt, kifejezetten nem vallásos mozgalom!) egy, a zsidó vallásban „kódolt” célt tűzött ki maga elé: a bibliai Izrael területén való államalapítást. Ez pedig hatalmas ellentmondás volt: ész-állam - de vallás által sugalmazott programmal. A poroszok ott hibáztak, amikor egy tulajdonképpen csak német kultúrájúvá vált nép által lakott „célszerűségi állam” sorsát összekötötték a XIX. századi össznémet nacionalizmussal. Izrael „tervezői és kivitelezői” pedig ott, amikor modern államot alapoztak vallási tanításokra és az azokból következő „népi vágyakra”. Sem az egyik, sem a másik nem volt szükségszerű – és az utóbbi esetben, ha szembenéznek a korábbi hibával, talán még lehet javítani a helyzeten…
A XIX. század hetvenes éveitől az akkori kancellár, Bismarck mindent megtett azért, hogy lezárja a porosz-német terjeszkedés korszakát: deklarálta, hogy a frissen megalakult Németországnak nincsenek területi igényei, „konszolidált állam” immár. De ahogy a XIX. század végén az akkori (Bismarck utáni) német elit sem tudta elviselni azt az (egyébként nem valós alapokon álló) érzést, hogy „körbe van kerítve ellenségekkel”, úgy a mai Izrael vezetőit is frusztrálttá teszi ez a helyzet. És ahogy a II. Vilmos-kori németek, úgy a mai Izrael vezetői sem gondolnak abba bele, hogy ők kezdték ellenségként kezelni a(z eredetileg passzív) szomszédaikat. Izrael is járta egy időben a „konszolidálódni kívánó állam” útját: ez volt a rabini korszak. Ám utána ott is jött a „frusztráltak nemzedéke”, akik az erős hadseregre akarták-akarják alapozni a „stabilitást”. A történelem ismétli önmagát – és az „ismétlő” éppen az a zsidó nép, amely pedig éppen a poroszok XIX. század végi hibájának következtében a XX. század első felében annyit szenvedet. Ahelyett, hogy „tanuló” lenne!
A felvilágosodás-kori Poroszország nem „terrorizálta” az elfoglalt és többségében lengyelek lakta Sziléziát. Nem bántotta a lengyeleket és azok nem is igen léptek fel ellene: egyszerűen éltek a „felvilágosult porosz infrastruktúrával” – és jól jártak vele, polgárosultak. Eszükbe sem jutott „lengyel Hamaszt” szervezni (ellentétben pl. az orosz uralom alá került lengyel területek lakóival – mert ott más viszonyok voltak…). Sajnos Izrael nem követte ebben a poroszokat. Kezdettől fogva túl harsányan hirdette, hogy Izrael a zsidó népé. Nagy Frigyes sosem követte volna el azt a hibát, amelyet Ben Gurion elkövetett – igaz: Frigyes nem is egy lágerekben sokkolt nép élén kellett, hogy politizáljon… Izrael eleve lemondott arról a lehetőséről, hogy származástól, nyelvtől, kultúraalapoktól függetlenül az állampolgárrá és polgárrá válás felé nyisson utat bárkinek, aki a területén él. Mondhatni, ebben a tekintetben „ott kezdte”, ahová Poroszország 1870-ben ért el: elkezdett nacionalistáskodni.
Mindenkor az államalapítók felelőssége, hogy mit kezdenek azokkal, akikhez eredetileg nem lenne közük. Az alapítók feladata és felelőssége az állam „programjának” megalkotása. Ők szabhatják meg – jól vagy rosszul -, hogy ki tartozhat a „mi” kategóriába. Egy biztos: ha túl szűken húzzák meg a „mi” és a „ti” közötti határt, akkor a „ti”-ből könnyen, majdhogynem automatikusan lehet „ellenség”. És ha egy állam eljut oda, hogy „csupa ellenség veszi körül”, akkor semekkora hadsereg nem elegendő ahhoz, hogy „konszolidálja magát”. Akkor nincs más út, mint visszatérni az alapokhoz: az ésszel való politizáláshoz.
…Mára az ész-alapú Izrael immár hazává vált – anélkül, hogy képes lett volna a szomszédai számára bármiféle magyarázattal, érvvel szolgálni arra nézvést, hogy azok miért fogadnák el a létezését, mi hasznuk lehetne abból? Hiába érti a világ, hogy „kellett egy haza az üldözött népnek”, ha azt a pártízezer km2-t egy másik nép is hazának érezte-érzi, még ha az ő „haza-fogalmuk” más is volt némiképp, mint a ”klasszikus européer”. Márpedig egy ész-alapú államnak meg is kell maradni a racionális alapú létezés-létezhetés talaján: ha elkezd szubjektív döntéseket hozni, akkor vége! Ha nem tudja létét kifelé is indokolttá, vagy legalábbis elfogadottá tenni, ha nem működik úgy kifelé is, hogy abból a környezete hasznot lásson, akkor komoly bajba jut. Az pedig hiú ábránd, hogy „mindig bírni fogja majd erővel” önmaga fenntartását, „bárki ellen is”.
Ha most – vagy a jövőben – Izrael „katonai megoldást” keres, akkor éppen azoknak a csapdájába sétál bele, akik a leginkább kívánják eltűnését a térképről. Ahogy – nem egy nap alatt – lehetett semleges szomszédokból hibás politikával ellenségeket csinálni, úgy lehet – hosszú évek alatt, következetes munkával – ismét semlegessé, majd még később együttműködővé alakítani a szomszédságot. Ha tudta ezt csinálni a zseniális hadvezér Nagy Frigyes király és a korábban „vérrel és vassal” politizáló Bismarck, ha tudta azt mondani Frigyes, hogy „Ezentúl egy macskát sem támadok meg!” és ha tudott Bismarck az európai békerendszer „órásmestere” lenni, akkor Izrael vezetői is megpróbálkozhatnak talán ezzel az úttal. Most még ők vannak döntési helyzetben – de ha most rosszul döntenek és követik a „későporosz példát”, akkor bizony hamarosan Tel Avivban is fognak majd arab politikusfeleségek születni…
(...Azért hogy legyen a végén egy kis "katonás, régi-Poroszország-feeling" is, idelinkelem Nagy Frigyes király régi indulóját - szép, régi zene, érdemes belehallgatni: https://www.youtube.com/watch?v=wfBkpIiGGsE)
Már korábban is felröppent a hír: a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet a Természettudományi Múzeum helyére akarja költöztetni, a Ludovika épületébe. Aztán ezt cáfolták – alig néhány napja – de már kezdünk hozzászokni, hogy ami egyszer felröppen, az előbb-utóbb a fejünkre is esik.
De mi is lenne ez a „Közszolgálati Egyetem”? Nos, egy valódi hungarikum: a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának egybegyúrása. Fene se érti, hogy a köztisztviselők mitől fognak minőségibb szolgáltatásokat nyújtani majd az állampolgároknak attól, hogy egy menzára jártak a katona- és rendőrtisztekkel, de biztosan kapni fogunk erre is valami magyarázatot – ha a kormány igényes lesz, akkor Navracsics Tibortól, ha nem, akkor pedig Szijjártó Pétertől, esetleg Nagy Annától. A spórolás önmagában nem komoly érv: hiszen a(z össze)költözés + az új múzeumépület és a múzeum áttelepítés oda nem épp filléres ügyek lesznek. És az oktatói gárda „egyesítése” sem hozhat valami sokat a konyhára, hiszen továbbra sem ugyanaz fogja majd tanítani az ügyféllel való foglalkozást a leendő hivatalnokoknak és a szuronyrohamot a kadétoknak… Bár ki tudja, mennyivel egyszerűsödik és gyorsul majd a jövőben a hivatali ügyintézés, ha a belépő ügyfelet géppuskatűz fogadja? És az sem zárható ki, hogy még a legádázabb ellenség is rémülten menekül, ha szembetalálkozik egy „tipikus magyar hivatalnokkal”… Reszkess, nemzetközi terrorizmus és fossanak be a magyarság összes ellenségei!
…De térjünk vissza a jelenbe! Értjük mi, hogy ennek a kormánynak sokkal fontosabb a homogenizált és lojális közszolgálati kar, mint a természettudomány. Az objektív természettudományok helyét elfoglalják bizonyos szubjektív társadalmi nézetek – de hát így van ez az egész országban, miért éppen a Ludovika 41.000 m2-e lenne a kivétel? A kormány több fronton is harcol az objektív valóság ellen – igaz: győzni még egyiken sem sikerült neki. Sebaj: talán majd az új Nemzeti Közszolgálati Egyetem fog olyan sereget képezni, amely meg fogja tudni nyerni ezt a háborút – vagy ha megnyerni nem is, azokat mindenképpen le-, vagy meggyőzi, akik belföldön opponálják ezt a harcos kormányt…
…És Orbánéknak ennyi elég is. Ha nincs ütős ellenzék, amelytől minden percben „kitelne”, hogy átveszik a hatalmat, akkor akár ki is lehet bekkelni azt a 2-3 ciklusnyi időt, ami az Orbán-garnitúrának még hátravan a nyugdíjig. Addig – talán – kitartanak az ország erőforrásai. Addig – hangsúlyozom: potens ellenzék nélkül! – lehet lavírozni, megosztani, szembefordítani és uralni a magyar társadalmat. És addig talán még az EU-ból se picsáznak ki minket… Köztudott: a brüsszeli urak és hölgyek ezerszer mérnek, mielőtt vágnának – náluk ez jól is van így.
Azt már megszoktuk, hogy a művészetben a kormány ízlése dönt – de ha elfogadjuk azt, hogy a kultúra egységes egészet alkot, akkor valóban abnormális lenne, hogy csak a művészetet baszogassák, a tudományt pedig ne. És különben is: ennek a „nemzeti és konzervatív” brancsnak „kötődése van” a Ludovikához: köztudott, hogy itt képezték előbb a Monarchia, majd a Horthy-éra modernnek és haladónak, az újdonságra nyitottnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető tisztikarát. Igen, azt a magyar katonatiszti kart, amely volt szíves két totál vesztes világháborúval gyarapítani a Magyar Hadi Dicsőség koszorúját. Ez pedig nyilván számít az urak szemében annyit, amiért érdemes seggrepacsit játszani egy komoly szakmai és tudományos kultúrát is jelentő múzeummal és tudományos kutatóhellyel. (Mekkora szerencséjük van az osztrákoknak, hogy az ő K.u.K. tisztképezdéjük Wiener Neustadtban volt és nem a bécsi Naturhistorisches Museum épületében! És persze azért is van szerencséjük, mert van eszük és nem keverik a nosztalgiát a XXI. századi tudománnyal, kultúrával és politikával – a nosztalgiát ugyanis meghagyják a Naturhistorisches Museummal átellenben álló Hofburg udvarán várakozó fiákereseknek…)
Még csak halvány elképzelés sincs arról, hogy pontosan hol, mennyi pénzből és mikorra fog megépülni az új Természettudományi Múzeum? Annyit röffentettek erről, hogy a majdani, Andrássyról elnevezett múzeumnegyedben ( lásd itt: http://varosepito.blogspot.com/2011/04/andrassy-negyed-muzeum-negyed-es.html) talál otthonra – de hogy ez mi, arról még senki sem tudhat semmit, holott a múzeum összecsomagolása is legalább egy év lesz majd (a főigazgatója szerint). Az, hogy egy még papíron sem létező „múzeumnegyed” kapott egy hangzatos történelmi nevet, persze, jól illik a szélkálmánterv, újszécsényiterv, szentistvánterv, szemmelveiszterv, stb. sorába. (Megj.: lassan el fognak fogyni a magyar történelem alakjai!) De ettől még nincs épület, nincs semmi és nincs is az egésznek semmi értelme – ami van/lesz, az csak (ismét) „az akarat diadala” – hoppá: ez a szlogen ismerős már valahonnan, keressen csak rá a Tisztelt Olvasó!
…Annak se lett jó vége – igaz: kitartott éppen három kormányzati ciklusnyi időig!
Pokol Bélából alkotmánybíró lesz – ez ismét egy olyan aktus, amelyben a Fidesz meztelenre vetkőzik: mit is gondol egyén és állam viszonyáról, mit is tart a világban zajló folyamatokról, hogyan értékeli azokat – és hogyan értékel embereket, embercsoportokat.
Nem hihető, hogy ha a Fidesz „felsővezetői” és szellemi-gazdasági potentátjai nem éreznék a magukéhoz közelállónak valakinek a nézeteit, akkor az illetőből bármi is lehetne ebben a hatalmi struktúrában. Még bohócügyi államtitkár se – nemhogy alkotmánybíró, amikor az alkotmánybíróságnak (is) azt a feladatot szánják majd a Fidesz-fiúk a 2014-es (valószínűsíthető) bukásuk után, hogy „ötödik hadoszlopként” tartsa fenn továbbra is azt a fajta „világot”, amelyet ebben a négyéves ciklusban épít/fog kiépíteni ez a kormány. Igen: aki ma alkotmánybíró lesz, annak igen fontos „harctéri megbízatása” lesz majd. Bizalmi embernek kell lennie tehát.
De mi is a baj Pokol Bélával?
Egyetlen szóval: a nézetei. Bővebben kifejte: az, hogy szembemegy az emberiség legutóbbi 200-250 évében a személyes és közszabadság terén elért vívmányaival, konkrétabban: a törvény előtti egyenlőséggel, az ártatlanság vélelmével és a kollektív bűnösség tilalmának elvével.
A „szent cél” pedig, amely miatt Pokol és eszmetársai sutba dobatnák az államhatalommal a fenti elveket nem más, mint a félelem a destruktív tömegektől. Nem új ez a jelenség: felvetődik minden olyan történelmi helyzetben, amelyben egyes csoportok veszélyben érzik a pozícióikat és e pozíciókat” bármi eszközzel” meg akarják őrizni. Most, a konkrét magyar – és európai – helyzetben a cigányság e destruktív tömeg. Tőlük félti javait, biztonságát – életét – az európai kisember. Pontosabban: rájuk vetíti ki a félelmeit. Mert azok a félelmek sokkal mélyebben keletkeztek. E félelem alapja a világban betöltött kulturális, gazdasági, politikai (és: katonai) vezető szerep „sanszos” elvesztése „makróban” és a saját egzisztenciális lesüllyedéstől, a jóléti állam lebomlásával kapcsolatos személyes aggodalom „mikróban”.
„Mi lesz velem?” – ez süvít a kisember lelkében. A világ bizonytalan és egyre bonyolultabb. Használja a kisember még a javait, de egyre kevésbé érti az egészet, ami körülveszi. A média testközelből mutat neki naponta olyan dolgokat, jelenségeket, amelyekkel egyébként akár egész életében sem találkozna – és nyilvánvaló, hogy a „tálalás” érzelmekre hatni akaró és nem mutatja be az adott „eset” statisztikai valószínűségét” sem.
…Pedig nem ártana az objektivitás! Amikor pl. a kisember retteg a „nemzetközi terrorizmustól”, akkor fogalma sincs, hogy mióta egyáltalán létezik terrorizmus, azóta összesen kevesebb áldozata volt, mint ahány biztonságban élő polgár elvérzik az utakon egy komolyabb hétvégén. …Amikor pedig Pokol Béla és „elvbarátai” a „rettenetes cigányjövő” rémképét vetítik fel és a cigánybűnözés miatt követelik, hogy vessük el az egyenlő bánásmód elvét és alkalmazzuk a kollektív bűnösséget preventív módszerként, akkor „általánosnak” és „az átlagpolgár számára életveszélyesnek” mutatnak be olyan jelenségeket,a melyek bár léteznek, de korántsem olyan méretben és mértékben, ahogy a Kurucinfó tárgyalja azokat – és nem is azokon az alapokon, amelyekről ők beszélnek, írnak! (Megjegyzés: Pokol „tárgykörbe vágó” írásait épp e portál közölte: http://kuruc.info/r/35/65627/ - meg persze a Magyar Nemzet.)
Pokol Béla persze nyilvánvalóan jól tudja, hogy a cigányoknál a „magyarokéhoz” viszonyítottan tényleg gyakrabban előforduló bűncselekmények okai nem a „rasszban”, hanem a szocializációban és az életviszonyokban vannak. És ha ezt tudja, akkor azt is tudnia kell, hogy a megoldás nem az „elkülönítés”, a ”kollektív és preventív megbélyegzés”. Ha pedig nem tudja, akkor az nagyon nagy gáz! (A cigánybűnözés okairól és az azokból következő reális megoldásról írtunk már: Védd magad - avagy: lőhetünk-e majd cigányt? - http://progressziv.blog.hu/2011/04/03/vedd_magad_avagy_lohetunk_e_majd_ciganyt. Érdemes elolvasni a kommentekre adott válaszokat is!)
…Visszatérve Pokol alkotmánybírónak jelölésére: személyében a „veszett kispolgár” kerül hatalmi helyzetbe – esetleg azzal a szándékkal is, hogy a Fidesz így „domesztikáljon” egy tőle „radikálisabb” és épp ezért a szélsőjobb szimpatizánsai között népszerű figurát, ezzel is szelet fogva ki a radikálisok vitorláiból. Pokol pedig nyilván készséggel megy bele az alkuba - hiszen a hatalmi pozíció, a „stallum” egyrészt imponál neki, másrészt úgy érezheti: elméletei ezzel igazolást és támogatottságot nyernek, harmadrészt pedig igaza is van ebben, hiszen alkotmánybíróként befolyásolhatja a magyar igazságszolgáltatás elvi alapjait és gyakorlatát – és ezzel „társadalmi tudatot is formálhat”. Ez együtt pedig nem kevés: megéri ezért neki belemenni az „ügyletbe”!
Már ma is sokan támogatják Pokol eszméit – ha nem is olyan szofisztikált, jogtörténeti tudással megtámogatott (figyelem: nem „alátámasztott”!!!), cizellált stílusban, mint ő. Nem, a legtöbben csak annyit mondanak: „Ircsuk má’ ki a cigókat!”
…És valóban: miért is ne irtanánk? Hiszen a történelemben a hasonló „kulturális különbségek” gyakorta így „oldódtak fel”. Mindig voltak „zavargó etnikumok”, akik a „megállapodott és rendes életet élő népeket” nyaggatták – ilyen volt pl. a magyarság is, úgy egy bő évezrede. És valóban csak kicsin múlott az akkori „Endlösung der Ungarfrage”… És mit tett akkor a „kultúrfölényben lévő” nép? „Kooperálva” a zavargó etnikum konstruktív és kompromisszumkész hányadával, velük együtt elkezdett egy hosszú, sok évtizedes „társadalmi stratégiaváltást” – aminek egyik késői eredménye az, hogy ma a magyaroknak pl. alkotmánybíróik lehetnek.
Akik most Pokol Bélából csinálnak alkotmánybírót, azok bizony Szent István örökségét köpik úriasan szembe! …Nem is merném a helyükben a legközelebbi augusztus 20-án betenni a lábamat a Bazilikába, nehogy a Szent Jobb ezért pofán vágjon, ámen!
„Faciam Hungariam captivam, postea mendicam, deinde catholicam.”
(„Én Magyarországot előbb rabbá teszem, aztán koldussá, végre katolikussá.”)
Kollonich Lipót (1631-1707) esztergomi bíboros érsek állítólagos mondása
Tegnapi posztunkban (Alkotmányos terelés - http://progressziv.blog.hu/2011/06/06/alkotmanyos_tereles) már írtunk a kormány terveiről, hogy nagyjából 150.000 embert próbál meg visszaterelni a (valójában nem is létező, őket felszívni nyilvánvalóan nem képes) munkaerő-piacra. Az nyilvánvaló, hogy a kormány is tudja: ennyi és ilyen képzettségű embernek képtelenség lesz a versenyszférában munkát találni és nemigen lesznek költségvetési források sem arra, hogy a közszféra, vagy a közmunka adjon nekik megélhetést. Akkor pedig csak a nyomor marad…
De mire jó ez? - kérdezhetik sokan. Miért teszi ezt a kormány?
Gazdasági racionalitása aligha van: erről írtunk már tegnap. Legfeljebb egyes rétegek indulatait lehet ezzel ideig-óráig levezetni („Vesszenek a dologtalanok!”) – ám ha ők is szembesülnek majd a következményekkel, a létbizonytalanságban élők növekvő számával és az emiatt növekvő társadalmi feszültségekkel, akkor ez a kis politikai tőke is elolvad hamar.
Lehet a magyarázat egyszerűen a butaság? Lehet, hogy a kormánynak egyszerűen nem jut más, jobb az eszébe? Ha igen, akkor komoly a baj!
…De mire lehet jó, ha százezrek, akik mindeddig meglehetős egzisztenciális biztonságban éltek és a társadalom integráns tagjai voltak-lehettek, hirtelen (bocsánat a kifejezésért, de) „elcigányosíttatnak”? Mire jó az, ha a meglévő milliós nyomorult tömeg mellé teremt még a kormány egy-két százezret?
Nos: ha belegondolunk, hogy a szegénység eszköztelenné tesz társadalmi téren, akkor máris közelebb juthatunk a rejtély megfejtéséhez. Akinek a napi megélhetés leköti az összes energiáit, az aligha fog „érdekei mentén közösségi és társadalmi aktivitást kifejteni” - magyarul: nem politizál. Elvileg persze felhasználhatná az elégedetlenek tömegét egy alternatív politikai erő – ha lenne ilyen az országban, de nincs! Az pedig tudott dolog, hogy sosem maguk a „nyomorultak” alkotják meg az alternatív politikai erőket – őket csak használja, bázisként a mások által meggründolt mozgalom, párt. Az sem komoly veszély, hogy a radikális jobboldal szekértolói lesznek majd ezek az „újszegény százezrek”, mert még velük együtt sem érheti el a kormányalakításhoz szükséges mértéket a támogatottságuk – ez egyszerű választási matek… (A részletek: ma van nagyjából 8-900.000 Jobbik-szavazó, ha ehhez jön még 150-200.000, akkor sem lesznek sokkal többen, mint a mai MSZP-szavazóbázis – az meg, tudjuk, édeskevés bármihez is!)
Ráadásul: az új „nyugdíj-jogszabályok” által érintettek többsége valószínűleg „megrögzött baloldali szavazó” (életkor, foglalkozási jellemzők alapján). Ők, tekintettel a baloldal „jelenlegi állapotaira” nem jelentenek komoly politikai kockázatot – viszont: jóleshet őket „megbüntetni”. És egyébként is: ugyan miért „preferálna” a kormány egy olyan társadalmi csoportot, mely számára hasznot nem hajt és politikai bázist sem jelent? Simán elvan nélkülük!
Ez a kormány a gazdaságilag aktívakra támaszkodik – ha vannak kedvezményezettjei, akkor ők azok. Az persze más kérdés, hogy „kölcsönös-e a szerelem” – de az bizonyos, hogy a „tipikus Fidesz-szavazó” általában öneltartó. Neki tehát nem fáj a „nemzettestből kivetett ingyenélő” – lett légyen „egyébként” (értsd: szólamokban) bármekkora „összmagyar” is.
…Érdekes eleme a játéknak, hogy a hitelveiben és az Alapító szándékai szerint abszolút szegény- és szolidaritáspárti katolikus egyház sem emeli fel a szavát ez ügyben! Nem halljuk, hogy Erdő Péter bíboros úr kiállna a szószékre és kinyitná a száját. Csak nem arra számít, hogy a szegénység - más, reálisabb reményforrás híján – majd az ő Apostoli Nyájába terelgeti e számkivetett báránykákat? Így teljesednének be egykori elődjének a poszt elején idézett állítólagos szavai: „Én Magyarországot előbb rabbá teszem, aztán koldussá, végre katolikussá.” A „rabság” elvileg benne van az új „fülkeforradalmi alkotmányban”, a „koldussá tétel” nagyüzemi méretekben folyik – majdcsak összejön az a katolikussá válás is…
Eminenciás úr, ha így spekulálna, szégyellje magát! - mi mindenesetre szólunk odafent a Nagyfőnökének!
A kormánytöbbség ma ismét alkotmányt módosított… Eleve groteszk egy már csupán fél évig élő alkotmányt módosítani – ez olyan, mint plasztikai műtétet végezni egy haldoklón. De az a cél sem kevésbé groteszk, ami miatt a Lázár-Balsai-Talabér trió kezeivel beadott módosítás készült: százezer számra akar a kormány a munkaerő-piacra visszaterelni olyanokat, akik már valamiféle nyugdíjszerű ellátást kapnak, a korábbi foglalkozásukból adódó korkedvezmény-lehetőségre, vagy egészségi állapotukra tekintettel.
Ezek az emberek ma az államtól kapnak pénzt. Akkor van értelme a visszaterelésnek, ha ezzel jelentősen csökkennek az állam „kötelező kiadásai” és ha ezek az emberek jelentős részben a versenyszférában lesznek képesek elhelyezkedni, ott piacképes munkát végezni és abból megélni. Ha viszont ez nem fog menni, ha a közszférában, vagy éppenséggel közmunkán fognak dolgozni, akkor adott a kormány egy pofont a szarnak: mert az ő jövedelmük a Nagy Visszaterelő Manővert követően is az állami zsebből fog származni. Sőt: ha pl. egy rendőr visszamegy rendőrködni, akkor neki ugye több pénz jár majd munkabérként (és kiegészítő juttatásokként), mint jár ma nyugdíjasként. Ha egy csökkent munkaképességű ember elmegy – mondjuk – közalkalmazottnak (nem mintha nem lenne már elég így is azokból és nem mintha további tömegek közalkalmazottá tételével javulna a közszféra és az állam hatékonysága!), akkor ő is nyilván többért fog dolgozni, mint amennyiért ma rokinyugger.
Akkor? Hol itt a barominagy spórolás?
Ezt a visszaterelést éppen azok ötlötték ki, akik néhány hónapja a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését sem voltak képesek kiszámolni – úgy 250 milliárdot „tévedtek” (ld.: Eeeszámótuuuk! - http://progressziv.blog.hu/2011/02/16/eeeszamotuuuk). Azt pedig egy pillanatig sem vehetjük komolyan, hogy a munkaerőpiacra visszaterelendők jelentős részét repesve várná a versenyszféra. Ugyan miért tenné? Mit tudnak ezek az emberek, amiből a piacon pénzt lehet szerezni? Jóemberek: akiknek a piacon valamit érő képesítése-képessége van, az úgyis ott van, azt (saját, jól felfogott érdekét felismerve) onnan bottal sem lehet elüldözni! Vannak persze, akik lógnak, akik kihasználták a nyugellátás-rokkantellátás lehetőségeit és inkább azt választották a munka helyett – de legyen eszünk: közülük vajon hánynak van „versenyképessége” a munkaerő-piacon? Kicsit kopott ízületű kőművesekre vár a csúcstechnológiai ipar? Vagy kissé nagyothalló vasutasokra az egészségturizmus-üzletág? …És vajon a közszféra miféle állásokat fog kínálni a már nem tökéletes látású volt buszsofőröknek?
A közszféra és a közmunka munkabéreit ugyanúgy a köznek kell állnia, mint a nyugellátásokat „kigazdálkodni”. Pontosabban: kellene. Mert valójában nyilván a politikai döntéshozók is éppen olyan jól tudják mindazt, amit fentebb leírtam, mint én, vagy bárki más. Tudják ők, hogy a „visszatereltek” nem hozhatnak spórolást és nem fognak tudni a versenyszférában munkához jutni…
Akkor? Nos, akkor az lesz, hogy majd növekszik a feketemunka – amit szólamaiban csökkenteni akar a kormány. Akkor az lesz, hogy több lesz a megélhetési gondokkal küzdő ember – akik, ha családban élnek, eltartásuk, kisegítésük gondjai ezentúl már nem az államot, hanem (pl.) a munkával-jövedelemmel rendelkező gyerekeiket terhelik majd. …De hogy is volt, hogy is mondták a kormány szájai? „Nem rakunk további terheket az emberekre!”?
Dehogynem!
Csak sunyiban. Mert terheket növelni lehet ugyebár nyíltan, egyenesen és őszintén – és (mint látjuk) alattomban és közben másokra mutogatva.
Vegyük tudomásul: akármilyen utakon és csatornákon is, de mi tartjuk el mindazokat, akik (bármi oknál fogva is) nem végezhetnek „piaci értéket” termelő munkát. A megoldás pedig csak a gazdaság hatékonyság-növelése lehet (erről írtunk már – arról is, hogyan lehetséges ez és hogyan nem: Újjászervezés - http://progressziv.blog.hu/2011/01/18/ujjaszervezes). Az emberek baszogatása és egymás ellen uszítása („aktívak” kontra „inaktívak”) pedig nem hoz hasznot – kárt viszont legalább annyit, mint a kormány elmúlt egy éve… Mert nem igaz, hogy a ma inaktívak mindegyike „lusta alak lenne”, akiknek „életcélja az élősködés”. És: éppen azok, akik a leginkább „szándékosan” éltek vissza a szociális ellátórendszerrel, ők azok, akik a legkevésbé lennének képesek hasznos munkát végezni! Ez tény – még akkor is, ha sokan nem akarnak ezzel szembenézni! Tény, még akkor is, ha sokan hajlamosak arra, hogy azt mondják: „Vesszenek a dologtalanok!” Tény akkor is, ha népszerű manapság „ingyenélőknek” kikiáltani azokat, akikkel amúgy sem tud-tudna mit kezdeni egy modern és hatékony társadalom és gazdaság, akiket vagy eltartunk valahogy továbbra is, vagy hagyjuk elpusztulni – esetleg „aktív eszközökkel” is.
Nem igaz, hogy a most visszaterelendők okozzák alapvető bajainkat, az állami költségvetés egyensúlytalanságát. A valódi baj a hatékonytalanság – a gazdaságban és az államszervezésben. És ezek egyikén sem tud a jelenlegi kormány javítani. Ezért terel…
…Mert ahhoz több ész, több tudás, több őszinteség és több bátorság kellene!
Pintér Sándort sokáig rendőrként tartotta számon a magyar köztudat (nemzettudat???), majd lett belőle belügyminiszter – meg állítólag már is, de ez most nem téma. Azt viszont sosem hittük volna róla, hogy láthatóan sokoldalú tehetsége öregségére a pedagógusi pályára fogja kormányozni őt.
…Mert mi is történt a mai, a rendvédelmi szakszervezetekkel folytatott megbeszélésen? Pintérből tanár lett!
Történt ugyanis, hogy a tárgyalást követő sajtótájékoztatón az alábbiakat mondta: „…közelebb jutottunk ismét egy-egy lépéssel ahhoz, hogy tudomásul vegyék a szakszervezetek azokat az elvárásokat, amelyeket mi szeretnénk érvényesíteni”. Vagyis: a szakszervezetek képviselőivel való tali célja már nem az volt, mint régen, hogy egyeztessenek és közelítsék az álláspontokat, hanem az, hogy a szakik elsajátítsák a tananyagot!
Értjük: a szakszervezetek tanulók, akiknek „tudomásul kell venniük” a kormányálláspontot. A kormány az igazság egyedüli letéteményese, ő tudja, mi a tuti – és nehogy már a rendetlenkedő szakszervezetis nebulók belezavarjanak a tananyagba!
…Kár, hogy Hoffmann Rózsát nem hívták meg, biztosan sokkal előbbre tartanának már! Neki ugye mégiscsak évtizedes tapasztalatok állnak a rendelkezésére.
Makróban: a magyar társadalom vegye végre észre magát és vegye tudomásul, hogy úgyis hiába ágát. Itt annak van-lesz igaza, akinek hatalma is van az igazsága mellé. És akié a hatalom, azé lesz itt minden – legalábbis a kormányzati tervek szerint.
…Ez, persze, ostoba és naiv elképzelés! Ami ment Benito Mussolini Olaszországában, a „társadalom korporációkba szervezése”, az semmiképp sem fog menni a mai Európában. Hiába iktatják ki az Országos Érdekegyeztető Tanácsot és hiába hozzák létre a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot, ez csak füst. Egy társadalommal csak akkor lehet elfogadtatni egy efféle „tömbösítést”, ha nincsenek az adott társadalomban jelentős csoportok, amelyek másként gondolják a dolgot. Hiába „nemzetikonzultálgat” a kormány, hiába levelezik a lakossággal, ha ebből az egész folyamatból éppen csak a valóság marad ki: ha kimaradnak a magyar társadalmat leginkább feszítő, valóságos problémák – és persze az azokra adandó helyes válaszok is.
Mert ez van: a kormány és köre lassan létrehoz egy „párhuzamos valóságot” a maga (és hívei) számára. Beleköltözik és berendezkedik abban… Közben meg dübörög kívül az igazi valóság.
Pintér és a kormány tanítani akarja a társadalmat – leginkább móresre. Persze, értjük: nektek, urak, sokkal egyszerűbb lenne, ha kussolnánk. Akkor sokkal kényelmesebb és veszélytelenebb is lenne végigvinnetek az a gazdasági és hatalmi koncentrációs folyamatot, amely feltett szándékotok. Akkor senki sem kérdezné, hogy ugyan miért is kellett a MOL-részvénycsomagot olyan hitelből a most nektek szolgáló állam tulajdonába venni, amely hitelt aztán nekünk, magyaroknak kell majd „kigazdálkodnunk” és biztosan nem azoknak, akik az ügylet valódi haszonélvezői lesznek.
…Apropó, haszon! Most jut eszembe, hogy Pintér talán nem is csak azért csapott fel pedagógusnak, hogy a kormány céljait szolgálja – lehet, hogy ezzel akarja kicselezni a volt rendvédelmisekre vonatkozó nyugdíjtörvényt, hogy ne kelljen esetleg visszamennie sarki posztnak… A törvény ugyanis a pedagógusokra nem vonatkozik!
Négy napot élt a Nagy Buszsáv-koncepció. A történet megtalálható itt: http://index.hu/belfold/budapest/2011/05/31/auto-busz_kiszoritosdi_a_budaorsi_uton/, a (most látható) vége pedig itt: http://index.hu/belfold/budapest/2011/06/02/megadta_magat_tarlos_torolte_a_buszsavot/
A buszsáv-felfestés kiagyalója a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület), végrehajtója a BKK (Budapesti Közlekedési Központ Zrt.). Mindkét szereplő főszereplője (utóbbié vezérigazgatói minőségben) Vitézy Dávid, egy 26. életévében járó fiatalember.
Szokatlan, hogy egy ilyen korú ifjú akkora hatalomra tehessen szert, amelynek birtokában – jobb ötlete nem támadván – százezrekkel baszhasson ki, érdemes kissé elmélyednünk az illető ifjú titán kilétében.
Mit olvashatunk (rövidke) életrajzában a Wikipédián (http://hu.wikipedia.org/wiki/Vit%C3%A9zy_D%C3%A1vid)? Többek között az alábbiakat, családi hátteréről, mely tele van csemegékkel – és talán a karrierjére is ad némi magyarázatot:
Édesapja Vitézy László filmrendező, tévés szakember, édesanyja Dr. Hankiss Ágnes (Erdős Ágnes) fideszes európai parlamenti képviselő, pszichológus, író. Anyai nagyapja Erdős Péter jogász, popmenedzser, egyik apai nagybátyja, Vitézy Tamás üzletember, Magyarország 100 leggazdagabb embereinek egyike, másik apai nagybátyja, Vitézy András, Antall József volt tanácsadója, a BÁV egykori vezére, az LRI korábbi miniszteri biztosa, jelenleg a Paksi atomerőmű Zrt. Igazgatótanács tagja. Féltestvére Vitézy Zsófia, Orbán Viktor unokatestvére.
Nem semmi, ahogy mondani szokás: „Kinek az Úr barátja (nagybátyja, unokatesója, stb.), az könnyen üdvözül” – vagy lesz vezérigazgató 25 évesen.
Azért hogy milyen is ez a magyar elit és hogy mennyit is ért a rendszerváltás a „vérfrissítés” és a valódi, tehetségalapú társadalmi mobilitás tekintetében, jól mutatja a nagypapa személye: Erdős Péteré. Róla is ír a Wiki (http://hu.wikipedia.org/wiki/Erd%C5%91s_P%C3%A9ter_(menedzser)), íme:
„…[1956] október 23-án benn tartózkodott a rádió épületében, az utcai tüntetőket próbálta csillapítani, de sikertelenül. November 4-én kapott menedéket a jugoszláv katonai attasé lakásán, itt november 18-áig tartózkodott. 1957 januárjában miután országos körözést adtak ki személye ellen, önként adta fel magát. 1958 augusztusában egy év hat hónap börtönbüntetést kapott a Legfelsőbb Bíróság ítélete alapján. 1958 és 1959 között vezette a Szerzői Jogvédő Hivatal Színházi Osztályát, 1960 és 1966 között az ELTE jogi karán esti tagozaton folytatott tanulmányokat. 1968-tól jogtanácsos és sajtóosztály-vezető volt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál, a PRO Menedzser Iroda igazgatói tisztjét töltötte be. Mint a Hungaroton munkatársát, a könnyűzene legismertebb menedzsereként ismerték… A magyar popzenében végzett sikeres cenzori munkáját a CPg együttes az "Erdős Péter" című számban örökítette meg. A zenekar tagjait 1983-ban ezért és egyéb rendszerellenesnek minősített tevékenységük miatt összesen 5 és fél év börtönbüntetésre ítélték…”
Hát… Jó olvasmányos! (…És csak csendben kérdezem meg: vajon mire utal az, hogy valakit 1958-ban ’56-os ügyekben elítélnek – aztán meg kinevezik osztályvezetőnek a „kultúrharc” egyik alakulatánál?)
Jól értse meg a Kedves Olvasó: nem azzal van baj, hogy valaki 25-26 évesen vezető pozícióba kerül – hanem hogy egy efféle háttérnek köszönhetően és hogy ez a háttér megmutatja, hogy bizony: a mai „urak” „komcsikból” lettek. (Jó példa erre Csányi Sándor is, aki egykoron, a boldog Kádár-korszakban a pártállami vezetők vadászatait szervezte, minisztériumi osztályvezetőként, bizony!).
Tudjuk jól: Napóleon is tábornok volt már 24 évesen – de őt a tehetsége emelte oda, nem a családja. És ha már Napóleonnál tartunk: ő mindig az alapos előkészítés és a részletes tervezés híve volt – ellenben a „Vitézy-társasággal”, amely mindenféle komolyan vehető előzetes vizsgálódások, konzultációk és megfelelő technikai előkészítés nélkül egyszerűen csak ragadott egy ecsetet és festett az úttestre egy záróvonalat, meg egy BUSZ feliratot. (Az ui. nem számít „komoly előkészítésnek”, hogy esetleg ők maguk között megbeszélték a dolgot, hogy az milyen fasza lesz!)
Ez éppen az a fajta arrogancia, amelynek immár egy éve nap mint nap vagyunk tanúi: „Enyém a hatalom, azt csinálok, amit akarok – még akkor is, ha se az eszem, se a tudásom, se a tehetségem, se a tapasztalataim nincsenek meg hozzá és soha végig sem gondoltam igazán, hogy mivel is jár, hová is vezet az, amit épp barmolok! Leszarlak titeket, mert ÉN VAGYOK AZ ÚR – ti meg senkik vagytok!”
…Figyelem, „urak”: még a zseniális Napóleon is Szent Ilonán végezte – hát akkor ti hová fogtok kerülni a dolgok végén?
Utolsó kommentek