2011.07.04. 09:32 Szerző: Đđ

Nyílt levél Gyurcsány Ferenchez

 

Kedves Feri!

 

Azért használom ezt a talán indokolatlanul közvetlen megszólító formulát, mert egyszerű – mint ahogy levelem mondanivalója is rendkívül egyszerű.

Az elmúlt napokban tovább folyt az az értelmetlen küzdelem, amely az MSZP megszerzéséért tart már egy ideje. Lehet, hogy te, aki benne vagy ebben a pártban, ezt szubjektíve fontosnak érzed, de objektíve ki nem szarja le, hogy mi lesz egy olyan párttal, amelynek jelenleg jó, ha egymillió, (nem bántó szándékkal írom, de) zömében egyre öregedő, passzív és szegény, elesett híve van? Ebből a támogatói bázisból már sosem fog erő támadni. Ebből a szavazóbázisból 2014-re nagyjából százezer fő fog örökre elköltözni – na, nem nyugatra, munkát vállalni, új, jobb éltet kezdeni, hanem az Örök Vadászmezőkre. (Ha van Túlvilág, akkor persze lehet, hogy ők is épp az ottani jobb élet reményében költöznek: lehet, hogy a Mennyeknek Országában nincs nyugdíjreform és talán még az Örök Kárhozat is jobb, mint az örökös szűkölködés…)

Azok meg, akik új erőt, új gondolatokat, új lendületet adhatnának, ugyan minek adnák ezt egy olyan pártnak oda, amelynek prominenseit te magad is utálod: éppen jellem(telenség)ük okán (is…)? Ezek a potenciális támogatók nem hiszik azt, hogy az MSZP-ből lehet „új pártot csinálni” – ezek az emberek ugyanis a valóságban – többnyire a versenyszférában – élnek és túlságosan realisták és objektívek ahhoz, hogy ilyesmit elképzelhetőnek, megvalósíthatónak tartsanak.

Feri, nemrég írtál a Népszabiban egy cikket (http://nol.hu/velemeny/20110624-oldas_es_kotes), amiben felhánytorgatod a pártfinanszírozás mocskosságait – hát te azt gondolod, hogy az a párt, amelyet éppen ez a pártfinanszírozósdi világ teremtett meg és tartott fenn, most egy csapásra másképpen fog tudni működni és a benne-belőle élők viselkedése és gondolkodásmódja meg fog változni? Ez képtelenség. Olyasmi, mintha Orbántól várnád, hogy hirtelen bázisdemokratává legyen – vagy Simicska Lajos remetének álljon a Bakonyban, mint Szent Gellért. (…Pedig talán lehetne ott is közös barlangja Puchhal…)

Ez a párt azért (is) való a kukába, mert kukába való alakok vannak gyakorlatilag az összes „kulcspozícióban”. Egy pártot a benne lévő emberek alkotják – különösen azok az emberek, akiknek „szavuk van”. Jó, erre mondhatod azt, hogy ha a pártszavazás eredménye szerint a tagság közvetlenül választ majd vezetőket, akkor jobbá válik a párt is általuk. De könyörgöm: kik közül válogathat a tagság? Hány olyan valóban önálló gondolatokkal rendelkező, a magyar társadalmat mélyen és holisztikusan értő emberetek van, akik elvihetnék a vállaikon a pártot, akikkel győzhetnétek 2014-ben  - és akiket azok is elfogadnak hiteleseknek, akiknek a szavazati nélkül esélyetek sincs a győzelemre? Neveket kérek Feri és indokokat, hogy ők miért? Tőlük származó eredeti és mozgósító erejű gondolatokat, mögöttük álló teljesítményt, meg ilyeneket… Mert az, hogy „jó srác” és hogy „velünk van” nem lesz elég.

Tudod, ha egy új, a piacokat letarolni képes autót akarsz készíteni, akkor a tervezőit nem a haverok közül válogatod össze, nem abban gondolkodsz, hogy „ki van a csapatban?”, hanem a legjobb tervezőket szerzed meg, kerül, amiben kerül! És nem a régi gyártósoron akarod a vadiúj, forradalmi technológiát képviselő modellt legyártani, hanem beruházol egy kiadós zöldmezőset!

Na, látod: új, ütős pártot is ugyanígy kell és csak ugyanígy lehet „gyártani”… Te meg e helyett azt számolgatod, hogy vajon hányan jönnének át az „új gyárba” a”régi szerelők” közül?

Ki nem szarja le?

Nem azt kellene számolgatnod, hogy vajon hányan lépnének át az új pártba a talán húszezer MSZP-tag közül, hanem azt, hogy hány százezer potenciális támogató-választó marad politikai képviselő nélkül azért, mert nincs neki tetsző új párt, neki szimpatikus új programmal és számára elfogadott vezetőkkel.

Te azt is szoktad mondogatni, hogy az MSZP-ből „szexi pártot kell csinálni” – de hát lehet-e szexi nőt csinálni egy vén kurvából? …Nincs az a hollywoodi sztársebész!

…Elhiszem én, hogy vannak benned nosztalgiák, illúziók vágyak - és esetleg érdekek is - hogy azt tedd, amit teszel. De az MSZP a múlt és a múltból sosem lehet jövőt csinálni – ez még Orbánéknak se fog sikerülni, pedig kurvára rajta vannak: szerintem már válogatják neki a fehér lovat… Ha bármi-bárki szeretnél még lenni a magyar politikában és ha meg akarod tenni az ország modernizálásáért, amit lehet, akkor egy percet se foglalkozz az MSZP-vel – mint ahogy a csirke se törődik a tojáshéjjal, miután kikelt belőle. Attól pedig ne tarts, hogy „…de akkor nem lesz pénz a politikára!”, mert egyrészt a valóban modern politika itt és most nem pénzkérdés lesz, másrészt pedig nyilvánvaló, hogy az MSZP „elásott tartalékai” sem lennének elegendőek a régi eszközök mellett 2014-ig/-ben, új forrásokhoz pedig az MSZP nem jut hozzá, erről Orbánék gondoskodnak.

…Az elején azt ígértem, egyszerű mondanivalója lesz a levelemnek – hát íme: ha veszed a bátorságot és az erőt, hogy új pártot hozz létre, akkor talán még van esélyed a sikerre, arra, hogy részed lehessen Magyarország modernizálásból. Ha nem ezt teszed, ha megmaradsz MSZP-snek, akkor azzal együtt fogsz elszublimálni!

Gondolkozz!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr563036758

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tessék mondani ez már a demokrácia? 2011.07.04. 19:23:35

 Ez a konzultáció az előzőnél is nagyobb siker volt, 1.140 millió kérdőív érkezett vissza az állampolgároktól. Ebből is látszik, hogy sikeres az újfajta kormányzás, nem az emberek feje felett, hanem a véleményüket meghallgatva hoznak döntéseket - ...

Trackback: Egy lap 2011.07.04. 10:25:57

Vannak országok és vannak pártok, ahol a centrális erőtér és annak megtestesítője 99,9%-os többséggel győzelmet arat. Az az egy ezrelék „ellenzéki erő” mindig jól mutat a demokráciának és a különböző érdekek és értékek artikulációjának a ma...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mirrmurrkandúr 2011.07.04. 13:45:05

Ki az a Gyurcsány Ferenc?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.04. 13:49:32

@Vértes László: "Fontold meg, hogy ha az őszödi beszéd nem szivárog ki, akkor nem tudjuk meg, hogy 2006 tavaszán hazudott az MSZP az ország gazdasági helyzetéről."

miert?
te annyira buta voltal, hogy nem lattad magadtol?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.04. 13:52:13

@Vértes László: "Fidesz-szavazóként azt javaslom, dolgozzunk együtt azért, hogy ilyen adateltitkolás többé ne fordulhasson elő, sem a bal-, sem a jobboldalon."

kezdjuk itt - bar en nem vagyok mszp szavazo es fidesz is csak 94ig voltam.. - :

"2089-ig titkosították a Szilvásy-ügy bizottsági tárgyalását"

index.hu/belfold/2011/07/04/2089-ig_titkositottak_a_szilvasy-ugy_bizottsagi_targyalasat/

Bryan élete 2011.07.04. 13:53:47

Vértes László, én néhány éve nem vagyok szavazó, csak gondolkodó. Mégis, hogy gondolod, hogy a fidesz és Orbán - aki ugye sohasem hazudik, majd előre az orrodra köti az "adatot". Soha egyetlen párt sem őszinte, mert akkor nem mennél el rájuk szavazni. Azt sulykolják, amit hallatni akarnak és nem azt, amit tenni fognak. Ezen dolgozni nem lehet egy egyszerű szavazónak. Ezért volt igazságtalan a kiszivárogtatás, mert csak ezt az egyet szivárogtatták ki és nem az összeset jobb és baloldalról.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.07.04. 13:54:24

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: A választók többsége definíció szerint nem láthatta, milyen helyzetben van az ország, különben nem szavazott volna 2006-ban az MSZP-re.

Ez 2014-ben a Fideszre is érvényes lesz. Nagyon fontosnak tartom, hogy valós adatok alapján, tájékozottan döntsenek a választók. Ez egyben válasz courace felvetésére is. 2014 tavaszán Fidesz-szavazóként is veletek vonulok, ha a kormány nem teszi közé az ország gazdasági adatait. Addig viszont ne csak hőbörögjünk, hanem részletes adatokat is gyűjtsünk a véleményünkhöz.

sa saman 2011.07.04. 13:56:06

Te Jó Ég!Gyurcsányban látni a baloldal megmentőjét?!Aha, végül is marhára hiteles személyiség, és semmi köze az elmúlt 8 évhez.Sok sikert az új párthoz!
Zöldmezős baloldali pártról valóban lenne értelme gondolkodni, de sem az elmebajos posztírót, sem Gyurcsányt még a környékére sem lenne szabad engedni.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.07.04. 13:58:07

@Spániel: 2006 tavaszán nem publikálták az államháztartási adatokat. 2014-ben publikálni kell őket. Tanulság: ez úgyis csak max. 1 ciklusra elég trükk, utána akkora bukta lesz, mint 2010-ben.

magyar ember teli szájjal 2011.07.04. 13:58:44

Ez az ember nem tud új pártot csinálni, definíciószerűen. Kár a gőzért. A szaros pelusból szarszag árad, hiába adod rá egy másik kisbabára.

gejzabejla 2011.07.04. 14:01:03

Vagy inkább lépj be Fletó a fideszbe, ő még progresszívebb, mint ez a blog. Ráadásul mindent úgy húznak meg, ahogy te szeretted volna, ha lett volna bátorságod, meg szürkeállományod hozzá. Sajna ez a hajó elment, 2014-ig minden át lesz úgy alakítva, ahogyan akartad, ahogyan kell. Visszaalakítani meg csak nem akarod ugye?

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.07.04. 14:01:09

@sa saman: Józanság, honfitárs: mindenki abból főz, amije van. A baloldal de facto karizmatikus fővezére Gyurcsány Ferenc, sokan várják a visszatérését. Én ugyan nem baloldali szimpátiájú választó vagyok, de semmi kifogásom Gy.F. ellen, ha színvonalas alternatívát hoz (magyarán fasisztázás helyett gazdaságot, jólétet, társadalmi igazságosságot fejleszt). Ehhez azért kutyusból baconné kéne avanzsálnia, de én hiszek az emberi fejlődésben, és mindannyiunknak jót tesz a színvonalas verseny.

Bacchpapucsban Balatonfüredre 2011.07.04. 14:02:30

Fletónak kicsöngettek be kéne látni, kár a döglödő lovat derbire hivogatni

még a Libás Bajnainak lehetne esélye de remélem neki se lesz...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.04. 14:10:15

@Vértes László: az emberek nem azert nem szavaztak a fideszre, mert a gazdasagi helyzet ilyen, vagy olyan volt, hanem akkor meg tul friss volt bennuk a 98-02 elmenye.

ez utan a 4 ev utan tele fogjuk szarni orban koporsojat....

KEZCSOK ANNAMARIA!:-DDD

orvian 2011.07.04. 14:16:39

Balt:Örkénynek egy percesei voltak,neked csak egy sorosaid vannak.
Az előbbié tetszettek.

sa saman 2011.07.04. 14:20:51

@Vértes László: az a megosztott baloldal, aminek ma ő lehetne a fővezére, max. 15 %-ot tud. Éppen ez a baj, hogy vele a baloldal már nem lehet kormányképes erő. És jelenleg az sem látszik, kivel lehetne. Bár Bajnaival sokkal több esély lenne erre, és nekem igen szimpatikus a nemrég feltűnt Balogh András, de kétlem, hogy ebbe a sárdobálásba komolyan beszállna.
Én is drukkolok a színvonalas versenynek, de ez GYF-fel és csatlósaival fogalmilag kizárt.

fülesboci 2011.07.04. 14:22:15

@Bacchpapucsban Balatonfüredre:
nincs esélye a libásnak sem, nem lehet 2014-ben a válságkezeléssel takarózni.

Anselmo 2011.07.04. 14:22:54

@Spániel: Gondolkoztam. Fletó valóban nem egyedül csinálta azt amit (a nagy semmit), hanem a párttársai hatására. Ugyanakkor Fletó belement abba, hogy olyan politikát folytasson, amiről tudta, hogy árt vele az országnak, csak hogy ő lehessen a miniszterelnök.

fülesboci 2011.07.04. 14:23:07

@sa saman: hehe. pedig tisztességes, modern erkölcsös pártot akar a maszopból csinálni Ferke. pont ő.

vizesnyolcas 2011.07.04. 14:24:07

Ha GyF nem lenne egyértelműen azonosítható elmekórtani eset, azt kellene hinnem, hogy őt OV találta ki direkt az MSzP szétcincálására.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.07.04. 14:31:38

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: A demokráciában a többség dönt. A CEU politológia professzorától hallottam azt az amerikai gondolatot, hogy a többség döntése akkor legitim, ha 1. az alternatívákról szóló információk szabadon hozzáférhetőek voltak; 2. az információkat meg lehetett vitatni; 3. a választók szabadon választottak.

Ezért fontos, hogy legyen információ, legyenek alternatívák, ne csak vak indulatból szavazzunk. A kapitalista demokráciákban 1-2 ciklusig tart a hatalom, nagyon ritkán 3 ciklus is összejön, de ahhoz már száguldó gazdaság kell. Semmi gondom azzal, hogy te kedved, akár pusztán az érzelmeid szerint választasz, ha segítesz az alternatívák feltárásában/megvitatásában.

Bambano 2011.07.04. 14:32:44

Nem hiszem, hogy itt konkrétan magáért a pártért meg az eszmékért megy a harc. Szerintem itt a párthoz tartozó infrastruktúráért harcolnak, hogy lesz-e a következő választások előtt, aki összeszedi a kopogtató cédulákat. Mert az mszp-ben ennyi érték maradt összesen, hogy gyakorlatilag a fideszen kívül ők képesek megbízhatóan jelöltet indítani.

szakállasbácsi 2011.07.04. 14:35:14

A blog írónak minden szava szentigaz.

Gyurcsány Ferencnek nem szabad ebben a pártban bújkálnia. Ez a párt hazug, és ez a párt kényszerítette - szerény véleményem szerint - hazugságra a vezetőjét. Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy lehetett volna olyan vezetője 2004-ben az MSZP-nek, aki nem akarja megnyerni a választásokat (tehát nem száll be a hazugság spirálba - melyet a fidesz egyébként hosszakkal nyert meg, már akkor is!), akkor világos, hogy nem Gyurcsány Ferenc személye a romlott és ancient. Aki ott termett volna, annak hazudnia kellett volna, mert ez volt a JÁTÉKSZABÁLY. És ne mondja senki, hogy nem erről volt szó! Mert akinek több esze volt, mint egy ebihalnak, az igen tisztán láthatta. Tessék akkor blogokat olvasni, meg újságokat, HVG-t, Figyelőt, vagy horribile dictu: FT-t!

Gyurcsánynak lássuk be hite van, ereje van, lelke van, és - ami azért nem mellékes nagyságrendekkel többet konyít a közgazdaságtanhoz, mint a Kedves Vezető. BTW: majd ha a Kedves Vezető ki mer állni a Corvinuson a hallgatók és professzorok elé, akkor lesz riszpekt. (Meg felállok és kérdezek is pár dolgot engedelmével... Ha akkor még nem fogok ülni, persze :-)

Szóval a politikai marketingben is érvényes kell legyen a gazdasági marketingben bevált gyakorlat: márkát megújítani csak újrapozicionálással, esetleg a kategória megújításával lehet (Pl: Starbucks, iPhone, Google, stb.)
Kérdés, hogy lesz-e elég bátor és tökös ember (férfi és nő), akik vállalják vele a harcot - mert ez harc lesz. De ha elbukik, akkor is szépen és stílusosan kell csinálni és nem Puch, Király, Szekeres, mellett és Simicska-Csányi-Demján zsebében.
Inkább egy stílusos vesztes, mint ez a sunyi, kétszínű és handabandázó populizmus, ami mostan itt van.
Uff, én beszéltem!

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.07.04. 14:38:06

@sa saman: A sárdobáló kampány borítékolható, ez ellen semmiféle MSZP-jelölt nem véd meg. Túl nagy a tét, a nyugati gyakorlat amúgy is a sárdobálásról szól, továbbá mindkét oldal veleszületett hajlammal rendelkezik rá. A választók sem tiltakoznak hitelesen. Ha ugyanis nem tetszene nekik a sárdobálás, akkor másképp kommentelnének itt. Sosem késő, egyénileg még lehet stílust váltani.

trabant 2011.07.04. 14:39:58

@S. Annyi:
"Mikor május 1-én kimegyek a ligetbe, nyugdíjas sokk, a többi rendezvényen is nyugdíjas sok"

Vagy ne járj ilyen rendezvényekre, vagy vedd tudomásul, hogy aki ráér közéleti megmozdulásokon részt venni, az már túl van a közoktatás különféle fázisain, a párkeresésen, a gyeremknevelés naponkénti terhein és a napi rendzseres munkábajáráson.

Még egy javaslat: soha nem öregedj meg, mert te is "sokk" leszel - az utódaidnak és az utánad születetteknek!

Ugye tudod, hogy két eset van: vagy meghal valaki fiatalon, vagy öreg lesz. Ráadásul még nem is ô dönti el, melyik lesz rá érvényes...

Ezek figyelembe vételével "sokk"old magad is, és másokat is a jövôben. Tulajdonképpen "sokk" belôled és a hozzád hasonlóan begyöpösödött gondolkodásúak miatt van.

barli 2011.07.04. 14:40:33

jó ezt nézni, hogy már az emeszpéseknek is büdös a saját pártjuk :)

Bravó elvtársak, csak így tovább!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.04. 14:41:47

@Vértes László: akkor en honnan tudtam rola, ha eltitkoltak? en hgonnan tudtam, hogy nem fenyes az roszag gazdasagi helyzete, honnan tudtam, hogy at kell alakitani az egeszsegugyet, a kozszferat, az oktatast, a kozlekedest, az energiaszektort?

zseni vagyok?:-)

az egyebnkent nem erzelmi valasztas, ha olyanra nem szavazok, aki felszamolja a demokratikus rendszert azert, mert megvalasztottak.

orban viktorerol egyertelmu volt mar a 90es evek kozepen, a nagy zako utani elmehaborodas utan, hogy jo ember, jo vezeto nem lesz mar belole soha tobbe. bosszuallo, kicsinyes, hazudos, etatista kommer lett a rendszervaltas szocialliberalis ifju demokratajabol.

de a vagya teljesul. benne lesz a tortenelemkonyvekben. csak korant sem abban akontextusban, amiben szeretne. a tortenelmet ugyanis a gyoztesek irjak:-)

orban meg egy luzer.

Flúgatlan 2011.07.04. 14:43:10

Számomra Gyurcsány nem elfogadható semmilyen politikai szinten. Az öszödi beszédért stabilabb demokráciájú országokban senki nem venné komolyan egy életre. (A többi disznóságát nem is említve.)

Sikerült ezt a ballib sajtónak elrelativizálni a többség szemében, pedig aki miniszterelnökként "kurva országról" beszél, meg azt ismeri be, hogy nemcsak alkalmanként hazudtak, hanem az egész politikájuk arra épült, az húzzon a fenébe! (Képzeljétek csak el, hogy Obamától előkerülne egy hangfelvétel, ahol "this bi..h country"-t mondana....)

A poszt lehet, hogy Gyurcsány politikai túléléséhez jó tanácsot ad, de az alapfeltételezéssel nem értek egyet, hogy tudniillik Gyurcsánynak egyáltalán szabadna bármilyen hatalomhoz jutnia.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.07.04. 14:44:19

@szakállasbácsi: Nem gondolom, hogy Fletó pártnyomásra titkolt adatokat. Nem gondolt a következményekre, nem gondolt arra, hogy max. 4 év múlva történelmi mélypontra viszi az MSZP-t. Ha ezt sejtette volna, alighanem bátran ellenáll, és emelt fővel veszít 2006-ban. Ebben az esetében most nincs 2/3, nincs történelmi vereség, és az ország valószínűleg jobb helyzetben lenne.

Sajnos nálunk nincs olyan nyilvános információforrás, mint az FT. A Világgazdaság nagyjából az, mert korlátozott körökben terjed. Össze kéne fognunk bal- és jobboldalon, hogy legyenek hiteles orgánumok. Ez kizárólag rajtunk múlik, az internet lehetővé teszi az indulatmentes együttműködést, adatcserét, amihez a média is kénytelen lenne alkalmazkodni egy idő múlva. (Megelőzve esetleges ellenötleteidet: jobboldali kritikai gondolkodóként olvasva még a HVG és a Népszabadság is keményen manipulál a tényanyaggal, csak baloldali érzelmekkel ez nem tűnik fel. Sajnos ez van, de nem kell szeretni.)

u-1004 2011.07.04. 14:47:19

egyetlen mai ballib (MSZP, LMP) vagy elődpárjaikban ténykedő se képes semmiféle hiteles baloldaliságot csinálni. Új pártban sem.

De nagyon tetszik, ahogy lelkesedtek Feriért én is szurkolok neki, mert amíg ő és hasonszőrű társai vannak, ti meg lelkendeztek érettük, addig itt jobboldalon csak egy kávét kérek. :)

u-1004 2011.07.04. 14:48:06

@Vértes László: Összefogni tömegbelövető ballibekkel? Elképzelhetetlen. Még a gondolata is mutatja, hogy elvesztettétek minden kapcsolatotokat a realitásokkal.

indapass90210 2011.07.04. 14:48:52

@KolompárRómeó: "Feri már bizonyított, mondhat akármit, vizionálhat bármilyen alternatívát.

Ha újra országot fog vezetni, akkor az az országot minősíti."

Mér', a kommunizmus még jóformán össze sem omlott, mikor Horn Gyula már szabad és tiszta választások után miniszterelnök volt :D

Ezek után miért ne jöhetne Feri még egyszer?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.04. 14:50:02

@Flúgatlan: "Az öszödi beszédért stabilabb demokráciájú országokban senki nem venné komolyan egy életre."

tehat te sem ertetted az oszodi beszedet?:-)

egy ennel intelligensebb orszgaban ezt a beszedet tortenelemkonyvekben ideznek:-)

persze, tudom..
a gyurcsany mondta, tehat rossz lehet, meg a fidesz is aszonta,hogy az rossz, meg kulonben is, kommunistak..:-)

\
de fogadjunk, a hirtv altal tematikusan osszevagott - tehat a beszed eredeti jelenteset tudatosan manipulalo - verzion kivul mast te sem ismersz es meghallgatni sem vagy hajhlando, hiszen az biztos ugy van...:-)

na ezert mondom en, hogy a fidesz a csurhe partja, a gondolkodaskeptelen, gyulolni es bosszut allni vagyo csocselek politikai formacioja.

szakállasbácsi 2011.07.04. 14:52:14

@Flúgatlan: Hát, az valóban ciki lenne, de azért kérlek emlékezzél rá, hogy Bokor Gyurit újraválasztották, pedig ő nem mondta, hogy nem akarja tovább csinálni a hazugságra épített iraki háborút... Sőt!
A politika már csak ilyen, Gyurcsány nem attól furcsa, hogy hazudott, hanem attól, hogy kimondta, hogy nem akarja ezt tovább, mert káros. Persze a szövegértés ebben az országban olyan tálib szinten van.

trabant 2011.07.04. 14:52:51

@sa saman:
"Te Jó Ég!Gyurcsányban látni a baloldal megmentőjét?!Aha, végül is marhára hiteles személyiség, és semmi köze az elmúlt 8 évhez.Sok sikert az új párthoz!"

Te jó ég! Nem jártál iskolába, hogy nem ismered a szóköz fogalmát? Nézz utána mit jelent és mire való, hogy ne égj itt tipográfiai hibákkal zsúfolt, de mást (egy volt m.e-t) lenézve ócsároló pimasz szövegeddel, mint a Reichstag.

u-1004 2011.07.04. 14:55:06

@Dövan: Horn tömegbe lövetett? Elkúrta az országot? Nem.

Horn sok évtized alatt kitanulta a politika mesterségét. Az utolsó nagy kommunista vezető az országban. Minden elismerésem neki.

Na de Gyurcsány, ez a felkapaszkodott macskajancsi, ez a senki? Ennek nincs múltja, csak a lopásai. Ennek nincsenek politikai tapasztalatai.

Horn, az igen. Ő képes volt belenőni a feladatba, na de ez a táncos bohóc???? Haggymámá, ez egy bugris.

szakállasbácsi 2011.07.04. 14:56:02

@Vértes László: Nem pártnyomásra, hanem a helyzet nyomására. Mint azt Zimbardótól tudjuk, a helyzet bárkit bármivé változtathat. Q.E.D.

barli 2011.07.04. 14:59:35

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
"egy ennel intelligensebb orszgaban ezt a beszedet tortenelemkonyvekben ideznek"

Ha egy vezetö nagy nyilvánosság elött bevallja, hogy csalással nyerték meg a választásokat, akkor a minimum az új választások kiírása az adott vezetö és pártja nélkül. Nuku történelemkönyv.
Fletó még csak be sem vallotta, legalábbis nem nyilvánosság elött.
Azért büszke a beszédére, mert az az egyetlen esélye, hogy elhiszik neki, hogy ez egy igazságbeszéd volt.
Amúgy ha Hitler kiállt volna, hogy bocs, hogy már kivégeztünk x zsidót és felégettünk y országot, de most már felépítjük a demokráciát akkor rá szavaztál volna?
A fletó mindíg jó dolgokat mondott, nem volt ott hiba sohasem. A baj az volt, hogy nemhogy nem csinálta azt, amit mondott, de nem is akarta még elkezdeni se.

freagle 2011.07.04. 15:01:53

@Vértes László: Kedves László, az "eltitkolták az adatokat, azért nyertek" sztereotípia komplett hülyeség.

1. Nem titkolták el az adatokat, erre egyetlen EU-ország kormánya sem lehet képes. A hozzáértők pontosan tudták, milyen állapotban van az ország. Ha nem hiszed, íme:
freagle.blog.hu/2010/02/08/koltsegvetes_trukkozes_hazugsag

2. A választókat a legkevésbé sem érdekelte/érdekli a gazdaság állapota. 2010-ben sem számítottak a valós gazdasági adatok. 2006-ban a Fidesz azért vesztett, mert Orbánnal szemben igazi vezetői alternatíva jelent meg Gyurcsány személyében. Gyurcsány kampánya jó volt, épp azt a lelkesítést és jövőképet adta meg, amit egy igazi vezetőtől sokan várnának - ellentétben Orbán túlzó és hiteltelen ígérgetéseivel.
2006. Orbán személyes kudarca, csak erről ugye nem illik beszélni. És ezért mindennél fontosabb cél Gyyurcsány tökéletes kiiktatása - erről szólt az elmúlt 4(-5) év Fidesz politikája, és az egész számonkérősdi is.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.07.04. 15:05:15

Aktivisták is kellenek. Azok megnyerésért folyik a harc: akik majd mennek a cetlikért, meg kiállnak a terekre agitálni, aláíratni.

Kispárt van elég. Azokkal van tele a padlás.

indapass90210 2011.07.04. 15:10:23

@u-1004: szerintem Gyurcsány sem adott tűzparancsot.

Legfeljebb akik lőttek, vagy adtak parancsot a lövöldözésre, érezhették, hogy ez egyfajta elvárás.

Mondjuk a Horn iránti lelkesedésed nem értem :)

stumbek 2011.07.04. 15:17:12

Szerintem Gyurcsány az egyetlen olyan formátumu politikus,aki baloldalról le tudja győzni a jelenlegi Orbán kormányt!Ha tetszik,ha nem.Nem véletlenül retteg és fél tőle Orbán,minden erőt megmozgat annak érdekében,hogy le tudja radirozni a politika porondjáról.Ez soha nem fog neki sikerülni,előre megjósolom.Ha az MSzP politikusai elfogadták volna a javaslatait,nem itt tartanánk,hogy egy diktatórikus hatalom kiépitése folyik!Egy épeszű ember, ha elolvassa az öszödi beszédet,rájön,mennyire igaz mondatokat fogalmazott meg Gyurcsány!

Flúgatlan 2011.07.04. 15:19:44

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

"tehat te sem ertetted az oszodi beszedet?:-)"
"de fogadjunk, a hirtv altal tematikusan osszevagott - tehat a beszed eredeti jelenteset tudatosan manipulalo - verzion kivul mast te sem ismersz es meghallgatni sem vagy hajhlando, hiszen az biztos ugy van...:-)"

Vesztettél. Amint elérhető volt, a teljes szöveget elolvastam. Azt hittem, valóban túloz az akkori ellenzék interpretációja. De a szöveget olvasva láttam, hogy nem.

Gyurcsány valóban két helyen is úgy beszél hazájáról, mint hogy "k..va ország", valóban elismeri, hogy az egész politikájuk a hazugságra épült.

Elég agyhalottnak kell lenni ezt pozitívra kidumálni.

(Persze, minden politikus hazudik, ha kell. Orbán is. De a fokozat nem mindegy, hogy tudniillik erre építi-e egy kormányzat a teljes politikáját vagy sem.)

barli 2011.07.04. 15:21:10

@stumbek: ha lelépett volna idejében akkor mégennyire sem tartanánk(átok) itt.

Átvitel honvéd 2011.07.04. 15:24:39

A posztíró gondolatmenete az alapoknál hibás. Esetleg szándékosan félrevezetni próbáló.

Ferenc ui., lényegét tekintve nem más, mint a posztban hivatkozott többi, MSZP-s kulcspozícióban levő, deficites alak.

Az MSZP-ért pontosan ezért brusztol. ...Mert az ő szavazói az MSZP szavazótáborában vannak. Neki "kellenek" azok a szavazók, akik hajlandóak erre a velejéig romlott szarra, lózungokra, látszatvilágra szavazni. Ő a rendszer része. Ő maga is tudja, hogy ő sem fog soha mást adni, mint ezt a szart, ezeket a lózungokat, látszatvilágot. Akkor pedig miért is kellene megosztani a piacot, nem igaz?...

tundrazuzmo (törölt) 2011.07.04. 15:24:47

"lehet-e szexi nőt csinálni egy vén kurvából?"

Még ha lehetne is, érdemes?
Szerintem nem.

Barragon 2011.07.04. 15:34:32

Elképesztő, hogy itt is sokan, csak "gyurcsányoznak"!!! Vagy így, vagy úgy!? De nem azzal számolnak, hogy Gyurcsány is csak egy résztvevője annak, amit nagyon sokan EGYÜTT GONDOLNAK!!!Igaz a legismertebb és talán a legtehetségesebb résztvevője! De egy mozgalomban mindig "kitermelődik" sok kiváló személyiség! Ha elég progresszív a környezet és a valódi tehetségeknek NYÍLIK TÉR!!!? Orbánnak és bandájának történelmi felelőssége, hogy zsákutcába "vezette" , rángatta kis hazánkat! Igaz , történelmünkben vannak példák! Olyan első számú vezetők, akik több évtizedig bitorolták a hatalmat, sőt népszerűek is voltak, "széles néptömegeknél" és mégis zsákutcába vitték az országot!(Horthy, Kádár!)Remélem Orbán hatalma nem lesz olyan hosszú, mert talán sokan tanultak a "történelemből" nálunk is!

ZöldszemM2 2011.07.04. 15:39:59

@Barragon: Bizony a gyurcsány és bandájának befellegzett !!
Remélem a kommunistáknak is !!

trabant 2011.07.04. 15:41:44

@Vértes László:
"a többség döntése akkor legitim, ha
1. az alternatívákról szóló információk szabadon hozzáférhetőek voltak;
2. az információkat meg lehetett vitatni;
3. a választók szabadon választottak."

Szerinted a három pont a jelenlegi kormány törvénykezésére, gazdasági és poltikai döntéseire is érvényes, vagy csak a múltbeli kormányokra vonatkozik?

Olvasd csak újra az 1. és a 2. pontot, a Fidesz hogy viszonyul hozzá kormányon! Sehogy, folyamatosan ignorálják. Az információáramlást a Magyar Közlönyre, a megjelentetés utáni, utólagos elolvasásra és össznépi utólagos hüledezésre korlátozták.

A 3. pont például "a választók szabadon választottak" fölöttébb hiányos. Kimaradt belôle: ... a kampányoló pártok megvalósításra szánt választási programjai alapján - kitétel.

Pont itt van a kutya elásva. Hol olvastál a jobboldali pártok választási programjában a nyugdíjak megkurtításáról, a pár napja ideiglenesnek nyilvánított özvegyi nyugdíjak kormány általi elvételérôl és a nyugdíj célra összegyûjtött magánvagyonok államosításáról? Vagy hol olvasható bennük a törvénykezés visszamenôleges, jogtipró bevezetése? Ki is hazudott, hazudik hatalmasat? Csak nem a Fidesz?

A "megôrizzük a nyugdíjakat" (Schmitt Pál sk. aláírásával) milliószámra kipostázott levél éppen az ellenkezôjét jelenti, mint amit azóta nyugdíjügyben véghez vittek, és amit még terveznek.

Nem igaz, hogy ezt sem veszi észre egy "kritikus jobboldali", ha valóban az, és nem a Fidesz meghosszabbított (al)karja!

Mielôtt "kritikus jobboldalinak" nevezed magad, igazán megtanulhattál volna asszociálni, hogy észrevedd a saját logikai bakijaidat. Ha a(z egyoldalúan talán érvényes) véleményednek nincs általános - más pártok esetében is alkalmazható - érvényessége, akkor védhetetlenül hibás.

pepin_nymburk 2011.07.04. 15:47:23

@Barragon: A veszély, amit vázolsz, sajnos nem vezetőfüggő, hanem politikai, és kiszolgáló sajtó függő. Ezen a téren az elmúlt 150 év lesújtó, mert a sajtó, és a teljes(!)politikai elit mindig segédkezett a zsákutcába terelésben

Martian (törölt) 2011.07.04. 15:47:23

"Horn tömegbe lövetett? Elkúrta az országot? Nem."

Aki öltönyben van, az lövet, aki pufajkában, az lő. :)

ggraor 2011.07.04. 15:47:40

@József István:
Igen, nekem is ez nem stimmel ebben a szövegben, Fletó ugyanolyan része az MSZP-nek, mint a többiek.

ggraor 2011.07.04. 15:49:59

Az egész egy cirkusz, az olaj meg fogyik. Az erre épülő gazdaság meg összeomlik majd, ha nem tud növekedni. De ha tud növekedni, akkor meg a Bioszféra szűnik meg.

fradra 2011.07.04. 15:51:18

@Vértes László:

"a többség döntése akkor legitim, ha 1. az alternatívákról szóló információk szabadon hozzáférhetőek voltak; 2. az információkat meg lehetett vitatni"

Hát ez az. Az információk nem voltak hozzáférhetők. Egyetlen szó sem hangzott el arról, hogy visszamenőleges hatályú törvénykezés lesz, egyetlen szó sem hangzott el arról, hogy korlátozni fogják az AB jogkörét (éppen azok, akik előzőleg az AB döntéseinek feltétlen tiszteletét követelték!), egyetlen szó sem hangzott el arról, hogy visszamenőleges hatállyal készülnek megvonni szerzett jogokat, egyetlen szó sem hangzott el arról, hogy megnehezítik a népszavazást (éppen azok, akik előzőleg a "szociális népszavazás" bajnokai voltak!), egyetlen szó sem hangzott el arról, hogy a tüntető rendvédelmi dolgozókat dezertőrnek minősítik majd (éppen azok, akik előzőleg kordont bontottak!), egyetlen szó sem hangzott el arról, hogy Orbán ajtót mutat majd az IMF-nek (hogy azután az IMF-hitelnél nagyjából kétszer drágább hiteleket vegyen fel a világpiacon, miközben idehaza az államadósság elleni harcról hazudozik)... a sor hosszan folytatható lenne. Az alternatívákról szóló információk nem voltak szabadon hozzáférhetők, nem voltak szabadon megvitathatók.

Üdvözlettel:
egy hajdani Fidesz-szavazó

barli 2011.07.04. 15:52:14

@trabant:
ha jól emlékszem a választás elötti kampány egyik fö szoci témája az volt, hogy a fidesznek nincs programja. A fidesz meg csak annyit mondott, hogy felhatalmazást kérünk. Ha kicsit kapunk, kis változás lesz, ha nagyot akkor nagy. Nagyot kaptak. Nagy biankó felhatalmazást. Nem tudom, mit rinyáltok, azt csinálják amit megígértek.
A nyugdíjakat meg akkor védik meg, ha folyamatosan tudják fizetni + 20 év múlva is fizetni tudják. 20 év alatt tuti becsödölt volna egy csomó magánpénztár, mert azok addig érdekesek, amíg csak befizetések vannak. Semmi bajom a magánynyugdíjakkal amíg azok bombabiztosak, esetleg kiegészítik az államit. Ezek nem voltak azok.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.07.04. 15:52:17

Ez az ember sok mindent vezethet még az életében (háztartást, autót, áramot) de ezt az országot többé nem.

tlac 2011.07.04. 15:52:29

@BALTAZÁR: a "modernizáció" pl. a K4, a M4, a völgyhíd, a lösz-alagút, a MÁV Cargo és Ferihegy elpattintása, a Sukoró és moszkvai ingatlan palota, a MOL részvények nevű játék, és a "kötelező magánnyugdíj" nevű kötelező eladósodás tükrében örüljünk, hogy nem sikerült a 22 majd 7 TB pénztár nevű akciójuk. Lehet Fletónak vizionálnia, szerencsére már nem tudja megvalósítani rémálmait. A Fletó-MSzP problématikára meg nincs megfejtés, ha lenne meglépték volna már. Hozzáteszem megérdemlik, az okosabbaj talán tudta, h legkésőbb 2010-ben eljön az igazság órája, de addig is elvoltak egymással, sőt 50 régi arc még 4 évig húzhatja. Pl. Szekeres et. úgy lép fel még ma is, mintha nem lenne semmi előzménye viselt dolgainak. Egyék meg amit főztek.

u-1004 2011.07.04. 15:54:13

@Dövan: Mondjuk úgy, hogy mindkét oldalt elolvas (saját önéletlátását és azt, amely ezt ellenpontozza) mégiscsak olyan emberhez tudom hasonlítani, aki beállt mondjuk a Mekibe takarítani, majd sütőember lett, majd kiszolgáló, majd üzletvezető végül sok év elteltével képes lett az európai összes mekit itányítani és végül ő lett a vezérigazgató. Beletanult, megkapta a fővezéri szerepet, de nem humbugra, hanem előtte kijárta az élet iskoláját.

Na de Gyurcsány? Egy felkapaszkodott senki, aki beházasodott a Klánba, a privatizált cégek lebontásából milliárdos lett, mint egy likvidátor, majd szétverte az országot is. Tkp. egy nagy likvidátor, csak ehhez ért, pusztít és lecsíp magának morzsákat.

De ezért is nem csukták még le: Gyurcsány önként bontja le a balliberális oldalt, anélkül, hogy megértené, felfogná. Lottóötös, csak ezt nem értették meg a ballibek és röhögtek Orbánon. Pedig valahányszor kihátrált volna a Párt Gy. mögül, Orbán nagy kamuzva kiállt, hogy akor ultimátum, mire a beszari ballibek újra összezártak Gyurcsánnyal. És így szépen megy az MSZP, SZDSZ, MDF a devnullba. :D

Peter T. Sinclare 2011.07.04. 15:59:56

Ugyanott szeretném látni Gyurcsányt, mint a többi, az elmúlt 21 évben ezt az országot mind jobban elásó első- és másodvonalbeli politikust: a megérdemelt helyén, a börtönben.

tiborc2008 2011.07.04. 16:02:13

láriferi, te itt nem leszel már soha semmi.
Az ország nem kér a szemkilövöldöztető demokratákból.
Sokba került 5 éves ámokfutásod. Sokba került, hogy a szervezett bűnözés pártját, magát baloldalinak hazudó tetves maszoppot végre a történelem szemétdombjára küldhetjük, de végre oda kerül, ahová való.

Chicano 2011.07.04. 16:25:11

No és mi lesz azokkal a bazi jó könyvekről amit ígért arra az esetre ha megbukik mint miniszterelnök? Az is kamu volt? Feri, mélységesen meg vagyok rökönyödve.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.07.04. 16:29:41

Kedves blogíró.

Értem, és igazat is adok az írásod minden szavának, egy dolgot leszámítva.
Rohadtul nem értem miért Gyurcsány a címzett.
Csak mert épp most ő csinál egy pártot ?

Nem lehetne inkább azért szurkolni hogy az az ürge aki "a legjobb tervezőket" megszerzi, "kerül amibe kerül" az is egy valamennyire hiteles csávó legyen ?

Értem én hogy ilyen nincs, de könyörögve kérlek, ne egy korrupt, lejáratódott politikusra (mind ilyen), bízd már az említett "legjobb tervezőket", mert akkor menthetetlenül ők is elkurvulnak.

Szóval ne ilyen alakra bízd ezt, mint a Gyurcsány (vvagy az Orbán), hanem keressünk egyet.

==T== 2011.07.04. 16:34:03

@Vértes László:

Nem értem mit látnak még mindig ebben a figuurában.

Gyurcsány kormányfőként az egyik legsilányabb teljesítményt nyújtotta amióta létezik hazánkban ez a pozíció, ráadásul "demokrataként" is silány volt. Persze az ő oldala, a ballib ezt vélhetően nem így látja, de bizony ő sem volt gálánsabb/nagyvonalúbb a jobboldallal szeben, mint most a Fidesz velük szemben, csak Fletónak nem volt meg a 2/3-a...

Muster Mark 2011.07.04. 16:34:39

Igen, egy pártszavazást a komcsiknál én is nagyon szeretnék. Pont rájuk férne.

Igazából nekik mindenhogy végük van. Csótánnyal vagy nélküle, tökmindegy.

potyus 2011.07.04. 16:34:43

@BALTAZÁR: "Sok elcseszés" írod.
Azt is tessék megemlíteni, miért is kellett sokat elcseszni?
Tessenek elővenni az akkori ellenzék szerepét és munkálkodását.
Vajon mekkora szerep jutott az elmúlt Gyurcsány korszak sikertelenségében a fidesznek?
Gyurcsány is tudja, ott ülnek a pártjában (egy kivételével) mindazok akik nyalták falták, támogatták, mert tudták bármit is csinálnak a fidesz meggátolja. Meg is tette! Most az Ő nyakukba szakadt a sok szar, amit ha okosak hagyták volna Gyurcsányra, de nem tették. Megbuktatták az egészségügy reformját piti 1 eurós szavazással.
És akkor összekacsintottak bizonyos MSZP-s képviselőkkel, lám ennyit ér ha a szocik akarnak valami reformot.

Ez a párt egy esetben képes megújulni, ha azonnal elzavarják a Szekereseket, a Puchokat, a Baja Feriket, az összes régi pofát, és másod, harmad vonalbeli értelmes fiatalokat hoznak fel, mert egyébként is az ő jövőjük a tét.
Gyurcsány talán ezeket el tudná gardírozni.

barli 2011.07.04. 16:36:08

@==T==:
nem is csak az hogy mit látnak benne, hanem hogy miért nem értik meg, hogy azért mert ök istenítik, az ország kilenctizede hány töle, és ez valszeg évek múlva sem lesz máshogy.

Logan Grimnar 2011.07.04. 16:41:47

A csótány megdöglött. Hiába hazudik már bármit, a néhány elmebeteg fanatikus hívén kívül senki nem hisz már neki.

barli 2011.07.04. 16:42:30

@potyus:
a demokrácia lényege szvsz az, hogy ugyan tudjuk/sejtjük, hogy mindenki lop, csal és hazudik, de mindenki tiszta lappal indul. És amikor egy politikusról bebizonyosodik, hogy csinált valamit, akkor az szépen odébbáll.
Gyurcsány nem állt odébb. Ez a gyökere az összes problémának.

Chicano 2011.07.04. 16:45:58

@potyus: "Vajon mekkora szerep jutott az elmúlt Gyurcsány korszak sikertelenségében a fidesznek?"

No, akkor ezt bontsuk már ki egy kicsit bővebben. Pontosan hogy a túróba is tudna egy kisebbségben és ellenzékben lévő párt szabotálni a parlamenti többségben lévő kormányt? Hát sehogy. Ez egy baloldali mítosz hogy a FIDESZ miatt bukott meg a Feri. Feri azért bukott meg mert mert egy alkalmatlan nímand. Egy rossz ripacs. Nincs mentség a szánalmas teljesítményére. Ha ellenzékből ilyen hatásosan lehetne egy kormányt blokkolni akkor hajrá emeszpé, most szabad a pálya!

Gabbesz 2011.07.04. 16:50:54

@Logan Grimnar: Hogy döglött volna már meg? Most választották újra elnökké, 99,7%-os többséggel.

sárréti 2011.07.04. 16:59:18

Gyurcsány már ne exponálja magát! teljesen felesleges. Ő már A MúLT embere, sőt már a rég múltban is erősítette a "szocializmust". Mehetne már a kis birodalmába kádkövet gyártani ,esetleg műkorrundot ( régen azt is gyártott Mosonmagyaróvár)Higgyje el, ezzel szolgálhatná legjobban hazánkat. ( Mely szolgálatra erősen törekszik pártján keresztül) Elvtársak : konyec filma! Illetőleg korunkban már inkább ez a"trendi" : The end!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.04. 16:59:31

Gyurcsótány - az utolsó tánc a pártkasszáért.

Logan Grimnar 2011.07.04. 16:59:36

@Gabbesz: a másik csótányról beszélek:-)

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.07.04. 17:01:42

2014-ben túl nagy kampányt nem kell csinálni, sok pénzbe inkább az új párt megszervezése és az infrastruktúra kialakítása kerül. A magyarok nem valakire, hanem mindig valaki ellen szavaznak, tehát mindössze valamilyen épkézláb, vállalható alternatívát kellene kínálni.

Az MSZP erre alkalmatlan a jelenlegi arcaival, ez teljesen világos. Gyurcsány is alkalmatlan, mert ahová ő került, onnét nem lehet még egyszer felállni.

Háttérembernek, pártszervezőnek azonban ideális lenne, mert lelkesíteni azt tud, ahhoz nagyon ért. De ki lenne az első ember? Hát Bajnai. Mást jelenleg nem tudok abból a tábortból.

perje 2011.07.04. 17:06:17

Gyurcsány pártja miért nem látja, hogy csak egy púp a szervezet hátán? Ahhoz, hogy a léghajó kissé emelkedjen, a felesleges súlyokat ki szokták dobni. Tegyék ezt.

arany_ember 2011.07.04. 17:09:11

Szerintem nemcsak az MSZP, GYF is vénkurva a cikkben leirtak értelmében.

trabant 2011.07.04. 17:12:51

Nem frissül az oldal? Oka?

Hóember 2011.07.04. 17:13:16

Feri is egy vén kurva, attól, hogy gründol egy új kuplerájt, ahol ő lehet megint a madám, még nem lesz vonzó...

Mindenesetre szórakoztató nézni, ahogy ezek a faszkalapok most egymás orra alá piszkítanak... Emlékszem, mikor még valós hatalommal a kezükben próbálták pl a TB kasszát a seggünk alól kiprivatizálni, égnek állt a hajam, most meg csak röhögök.

orgoványi erdőjáró 2011.07.04. 17:13:54

A Nagy Elqró halott. Sem ő sem a maszop innen nem fog "megújulni". Szarból várat építeni nem lehet.

Chicano 2011.07.04. 17:16:37

@arany_ember: Őszintén szólva amikor megláttam a poszt címét az Index címlapon biztos voltam benne hogy a vén kurva az bizony a Feri. De ezek szerint nem, mint megtudhattuk Feri az egy európai értelemben vett demokrata, a vén kurva az a Párt. És Ferinek most új pártot kéne csinálnia. Ebben egyetértek a posztíróval. Drukkolok Ferinek. Minél többet osztódik az emeszpé annál jobb.

trabant 2011.07.04. 17:26:31

@barli:
(a fidesznek nincs programja.) "A fidesz meg csak annyit mondott, hogy felhatalmazást kérünk. Ha kicsit kapunk, kis változás lesz, ha nagyot akkor nagy."

Forrás? Valami laza programféléjük volt, de nem az volt benne leírva, amit most megvalósítanak.

pirimogyoró 2011.07.04. 17:52:02

"ki nem szarja le, hogy mi lesz egy olyan párttal, amelynek jelenleg jó, ha egymillió, (nem bántó szándékkal írom, de) zömében egyre öregedő, passzív és szegény, elesett híve van? "

Szegény és elesett? És ki nem szarja le? És Feri? :)))

Te egyszerű lélek Dd! Biztos megittad Gyurcsány lábvizét, hogy ferizgetsz neki :)
De lehet, hogy te vagy Lázár álnéven, mert annak is sok a baja a szegényekkel. Már úgyis alakulóban van a magyar kasztrendszer, a nyugdíjasokat lökjétek be a páriák közé, nem kár értük. Minek öregedtek meg a rohadékok? :) Aztán el ne felejtsétek anyátokat, apátokat is belökni utánuk, mert a tiétek sem lesz egyre fiatalabb! Akkor meg ott a helyük nekik is!
Ja, én sem bántó szándékkal írtam. Csak az igazság jegyében.

haggyadmá 2011.07.04. 17:54:06

A lényeg, hogy Feri a lehető legjobban bombázza szét ezt a fos mszp-t, tegye tönkre amennyira csak lehet. Ezzel kicsit törleszt a hazája ellen elkövetett bűnökért, de ettől még egy ripacs idióta marad, aki remélem soha nem kap vezető szerepet az ország irányításában. Soha többet MSZP!

Pontos 2011.07.04. 18:08:30

Remek: pont a leginkább kukába valótól várni el a modernizálást, akinek lett volna lehetősége korábban, de nem élt vele. Sőt egy kis elnöki hatalmat akart csempészni a párt irányításába. Nem kérünk belőle, viszont melegen pártoljuk, hogy alapítson egy új pártot. Ja, hogy kellene az MSZP vagyona? Igen, egy újkeletű "demokrata" már csak ilyen.

Surko 2011.07.04. 18:25:49

Nagyszerű írás!
A legjobb, amit az elmúlt hónapokban olvastam.

Én is pontosan így gondolom. Egy új pártra van szükség. Már Bokrosnak sem sikerült restaurálnia az MDF-et, ugyanígy halálra van ítélve az MSZP frissítési kísérlet.

Bokrosnak is lett/lehetett volna esélye egy új párttal.

De hulladékból, csak roncsderbire való autó fabrikálható.

patkányarcúáginéni 2011.07.04. 18:31:45

nem is ferivel van baj (ő olyan, amilyen), hanem a kedves blogíróval, no meg a zindexxel, hogy ekkora faszságot közöl...

kvasztics47 2011.07.04. 18:40:24

A poszt írója egy barom állat!
Hunnan a picsábbul tudná egy fasza vezetőgárdát kreálni a tisztelt MAGYAR népnek. Talán inportálni fogjuk KÍNÁBÓL avagy ZIMBABVÉBÓL? A KURUCOS, LABANCOS VÖRÖSES, BARNÁS, esetleg Rákóczis MAGYARBÚL fog összeállni az okosság?
Minden hülyegyerek azzal jön, hogy kénye igggy jó megoldásos! Osztiglan minden jóra fordúna. A pénzünkön kinevelt faszkalapok erre jutottak.
Ezér aztán kár az oktatásra költeni, inkább mindenki tegyen félre egy kis pénzt és igyekezzék nyugaton taníttatni a gyerekét.

kvasztics47 2011.07.04. 18:47:49

@KolompárRómeó:"Feri már bizonyított, mondhat akármit, vizionálhat bármilyen alternatívát."
Ird meg légyszíves, hogy mi volt a problémád az általad egyszerűen Ferinek nevezett ember tevékenységével.

kvasztics47 2011.07.04. 18:54:38

@sárréti: " Elvtársak : konyec filma! Illetőleg korunkban már inkább ez a"trendi" : The end!"
Nem vagy te véletlenül egy hülye balfasz?
Én nem szeretnék ollan fasz országban élni mint amit te Díjjazol.
Honnan a picsából veszed a tutit, hogy már mindenkinek jó a zorbán kormány. Meg, hogy a nyugati (német, angol, svéd, svájc) összeomlóban van és a zorbán szisztéma fog érvényesülni a világon.
Az ilyen hülyékre építi zorbán a politikáját.

kvasztics47 2011.07.04. 19:06:58

@Trompf: "Szóval ne ilyen alakra bízd ezt, mint a Gyurcsány (vvagy az Orbán), hanem keressünk egyet."
Faszikám nagyon bölcsnek gondolod magad. Nézzé mán körű, hogy hol az az embör (Rúzsa Sándor) aki megvállthat.
Mindenki, csak ácsingózik, hogy ez se jó, meg az se jó. De, miért nem jó azttat mán nem kutattya. Hívjátok meg Jézust, hátha lenne 30% szavazatja. Petőfit, vasvillával zavarták el, mert az igazat mondta.
Gyurcsányt az igazságbeszédért zavartátok el. Mit akartok?

kvasztics47 2011.07.04. 19:13:02

@ZöldszemM2: :Egy barom állat a következőket fosta ide: " Bizony a gyurcsány és bandájának befellegzett !!
Remélem a kommunistáknak is !"
Nos, amíg ilyen szarjankóknak van pénzük internetre addig nem könnyű a MAGYAR élete.

kvasztics47 2011.07.04. 19:22:10

@József István:
Te aztán egy igazán szarjankó bérinternetező vagy!
Az ilyen férgeket, még a féregirtó sem tudja kiirtani a MAGYAR NÉP közül. Az ilyen ócsárlók intézték el nekünk az: 50%-kostáppénzt, a 9-ről, 3%ra csökkentett felmondási időt, azt, hogy hiába mész az orvohoz nem kapsz ellátást, hogy megvonták az utazási kevezményt, De sjnos sorolhatnám tovább, ha nem tartanák attól, hogy nincs aki végig olvassa. Ezt is Ők intézték el nekünk.

kvasztics47 2011.07.04. 19:33:50

@szakállasbácsi: "Inkább egy stílusos vesztes, mint ez a sunyi, kétszínű és handabandázó populizmus, ami mostan itt van.
Uff, én beszéltem!"
Te aztán egy igazi nagyképű barom állat vag! Neked mindegy, csak leírhasd a hülyeséged, és, már halyben is vagy.
Mire jó az olyan fölfogás, hogy az egyik kutya másik eb? Nem tudod megkülönböztetni a patkányt a kutyától?
Ráadásul azt hirdeted, hogy ez, már jó.
Tudom, hogy nehéz a gondolkodás a MAGYARNAK, de csak az a nemzet juthat jóllétbe amelynek a tagjai egyenként megtanulnak gonolkodni és fölismerik az érdekeiket.

Átvitel honvéd 2011.07.04. 19:40:00

@kvasztics47: Örülök, hogy sikerült valakinek örömöt csempésznem nyilvánvalóan szürke hétköznapjai közé... :-) De szerintem a "piros sapi"-akciónak már vagy két éve vége.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2011.07.05. 09:08:37

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Hát ja. sokan láttuk a gazdasági mutatókat, és nem hittük, hogy dübörög a gazdaság. Meg hogy nem fog fájni.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2011.07.05. 09:09:22

Gyurcsánynak az MSZP pénze kell, mert egy új párthoz nincs elég lóvé.

yanchi345 2011.07.05. 10:18:45

@Gabbesz: Én is ezt kívánom neki, éljen sokáig, a mindenkori minimálnyugdíjból.

haggyadmá 2011.07.05. 12:40:13

Rohadjon meg a gyurcsány és az összes kommunista barom! :-P

ROZ 2011.07.05. 14:44:37

@haggyadmá:

A barmok valóban kommunisták: közös a legelő, közös az istálló és még az igát is közösen húzzák!:-)

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.07.05. 19:31:29

@freagle: Köszönöm a linket, kiderül belőle, hogy az információra célozgatott Dávid Ibolya. Én és még sokan a PM hivatalos adatszolgáltatását hiányoltuk. A választások egyre inkább a gazdaságról szólnak, a franciákhoz, németekhez és a britekhez hasonlóan ez a döntő tényező. Ha 2006-ban kiderül, hogy nem dübörög a gazdaság, Gyurcsány megy, ennyi. Nem ment, viszont annál nagyobb volt ennek az ára. Lehet ezt a logikát vitatni, nyitott vagyok rá. Te azt mondod, 2006 Orbán kudarca volt, 2010 meg a kirobbanó sikere. Ugyanannak az embernek, ugyanazzal a stílussal... Ha neked ez jó magyarázat, nos, magadat már nyilván meggyőzted vele.

@fradra: Az alternatívákról szóló infó és a megvitathatósága meg a szabad választás mint kritérium minden pártra, minden helyzetre érvényes. A maira is. A Fidesznek szintén legitimitásdeficitje van, ellenzékiként ezt ki lehet használni.
süti beállítások módosítása