„Állásainkból ellenséges túlerő kivethetett még akkor is, ha a csapat kötelességét megtette. Ez nem szégyen. Ez szerencsétlenség. De becstelenség az a lelkeveszett, fej nélküli, gyáva menekülés, mit látnom kellett…”
Részlet Jány Gusztáv vezérezredesnek, a 2. magyar hadsereg parancsnokának hírhedt 1943. január 24-i hadparancsából.1
Ha belenéz az ember manapság a magyar belpolitikai esélyeit latolgató írásokba, akkor nagyjából a „Fidesz vagy Jobbik?” kérdése körül forog a diskurzus – mintha nem lenne más esélye a magyarságnak azon kívül, hogy maffiózók, vagy kocanácik uralkodnak-e rajta? Mintha a magyar nép – vagy annak jobbik fele – feladta volna ezt az egész Magyarország nevű projektet, mintha valóban nem létezne még elviekben sem más lehetőség, mint elmenni lefelé és/vagy szélsőjobbra és ezzel kiesni az európai népek családjából.
Annak, hogy ez így látszik, hogy ezt sokan gondolják így, tulajdonképpen csak egyetlen oka van: a megszokás, hogy nem vagyunk, nem lehetünk önállóan gondolkodó és magát az ésszerűség mentén megszervezni képes nép. De ha megállunk egy pillanatra ezen az önfeladó-önfelmentő lejtőn, akkor máris rájövünk, hogy tényleg csak emiatt tartunk ott, ahol. Mert valójában senki és semmi sem gátol meg minket abban, hogy kitaláljunk, összeszervezzünk és megvalósítsunk egy egészen más forgatókönyvet önmaguknak.
A módszert persze nemigen ismeri a legtöbbünk – de a módszerek elsajátíthatók. Egyszerűek: csak végig kell gondolnunk szisztematikusan, hogy milyen életet, milyen Magyarországot szeretnénk – aztán pedig elemeznünk kell, hogy mi mindenre lesz szükségünk ennek az elképzelésnek a megvalósításához:
Ha ezekkel megvagyunk – és nem a szenvedélyeink, az indulataink alapján adtunk mindezekre válaszokat -, akkor abban a pillanatban a kezünkben van a lehetőség arra, hogy úgy szabadulhassunk meg a Fidesztől, hogy ne legyünk kénytelenek jobb híján a helyére beengedni a Jobbikot!
Én nem hiszem, hogy olyan esztelen lenne „a magyar nép”, hogy ne élne egy ilyen nyilvánvaló lehetőséggel és egy ennyire egyszerű és kézenfekvő módszerrel. Egy nép, amely a Kárpát-medencében képes volt az elmúlt 1100 évet túlélni, sokkal többre kell, hogy képes legyen, mint amennyit ma látunk tőle produkálni. És abban is egészen biztos vagyok, hogy ott vannak közötte azok az emberek, akikből egykettőre sokkal jobb minőségű politikusaink lehetnek, mint az Orbánok, Vonák és a különféle baloldali „pendant”-jaik.
Ehhez a politikai programhoz csak hit kell: hinni abban, hogy tényleg semmi más nem akadályoz minket, mint a saját rossz megszokásaink.
Nem akarjuk elveszíteni a következő évtizedeinket is: most nincs semmiféle olyan nemzetközi kényszerhelyzet, amelyben csak rossz lépéseink lehetnének. Rossz lépésekre most csak rossz, mert vagy önző, vagy ostoba elitjeink akarnak minket késztetni, mondván, hogy „az a nemzeti érdek!” Ki a fene akarna orosz lenni, amikor lehet európai is? Ki a fene akar 400 eurós havi fizut, amikor – ha összeszedjük magukat – kereshet belátható időn belül 1500-at is? És ha már itt tartunk: ki mondja azt, hogy „ésszerű” az, ha a legkiképzettebb embereink arra kényszerülnek, hogy ha az ebben a mostani magyar rendszerben megkereshető 400 eurójuk helyett 1500-at akarnak, akkor el kell hagyniuk a saját hazájukat, odahagyva azt a kutyáknak: az Orbánoknak, Lázároknak, Rogánoknak és Vonáknak? Hát nem sokkal inkább azoké-e Magyarország, akik eltartják, mintsem azoké, akik ellopták maguknak?
Vagyunk jó páran az országban, akik a fenti kérdésekre a klasszikus „trianoni magyar” szlogennel felelünk magukban: „Nem, nem, soha!” Mármost, akkor van esélyünk arra, hogy az ország valóban sose legyen a kutyáké, ha nem csak magunkban, hanem politikai erővé szerveződve mondunk nemet a kutyáknak!
…Ezek után aligha van köztetek bárki is, aki „becstelenül, lelkeveszetten, fej nélküli és gyáván” akarna menekülni akár a Fidesz, akár a Jobbik elől.
Meneküljenek majd ők, előlünk!
1 Itt ezt a részletet természetesen az eredeti – hamis állításokkal teli – kontextusából kiragadva használom fel, kérem, mindenki csak a szöveg szó szerinti értelmében olvassa azt – azaz: ha nincs külső, elháríthatatlan szerencsétlenség rajtunk, akkor a saját helyzetünk csak akkor romolhat, ha mi adjuk fel a pozícióinkat!
2 Idézet a Kossuth által Deák Ferenchez a kiegyezés tárgyában írott ún. „Cassandra-leveléből” – 1867. május 22.
3 Erről az abszurd, teljesen tébolyult estről van szó: http://index.hu/belfold/2015/03/30/ovodasok_szavaltak_a_morahalmi_kormanyablak_atadasan/
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek