- Hányan vannak bent?
- Ne-ne-nem tudom.
- Számoljuk meg!
(Luc Besson: Az ötödik elem - Korben Dallas szavai)
Most, hogy tegnap Orbán belengette a maga - egyébként kétszeresen is alaptörvénybe ütköző - népszavazás-kezdeményezését a migránsok „kötelező befogadásáról”, nem árt reálisan utánaszámolnunk, hogy vajon valójában mennyi migráns érkezhet meg az Európai Unió területére? A miniszterelnök „38,5 millió” potenciális menekültről beszélt a V4-ek február 15-i, prágai kormányfői tanácskozásán, Schiffer András pedig még rajta is bőven túltett, amikor február 22-i interjújában azt nyilatkozta, hogy „480 millió ember indulhat meg az egész bolygón, főleg Európa felé a következő években”.
…Mi van? Itt mindenkinek elgurult a gyógyszere?
Itt az ideje egy megalapozott számításnak – az alábbiakban ennek módszertanáról, a migráció anyagi-technikai szükségleti oldaláról és az így kapott eredményről lesz szó: hogy tisztán lássunk!
Amikor „a migrációról” van szó - arról, hogy „hányan jöhetnek?” -, akkor a legtöbbször elkezdik összeszámolgatni a lehetséges (háborús, vagy természeti hatások által sújtott) kibocsátó országok össznépességéből kiindulva ezt az elméleti kibocsátási volument. Függetlenül attól, hogy a „számlálók” egy tekintélyes része eleve nem a valós számokra kíváncsi, hanem egyértelműen politikai önérdekeitől – vagy: kényszerképzeteitől, szorongásaitól – vezéreltetve önigazolásra, valamint ön- és közriogatásra akarja a kapott számot felhasználni, ez a módszer egyébként is csupán nagyon bizonytalan eredményt adhat. Hiszen számos olyan tényező akad az érintett országokba, társadalmakban, amelyek közeljövőbeli, számos véletlen tényező alakulásától is függő hatásáról biztos információval nem rendelkezhetünk. Nincs az a stratégiai-játékelméleti modellezés, amely erre képes lenne. Így a számítás ezen útja, amely olyasmikből indulva keresi az „igazságot”, hogy hányan laktak a harcok előtt pl. Szíriában, vagy bármely más országban, abból eddig hányan és hová meneküllek el, vagy az aktuális és várható harcok mekkora és hol lakó tömegeket mozdíthatnak meg, stb., egyáltalán nem is alkalmasak a potenciálisan Európát valóban elérni képes migránsok számának megbecslésére.
Azonban van egy módszer, amely megadhatja ezt az értéket – és amellyel a számítás eredménye nem függ attól, hogy mekkora sikerrel, szerencsével, vagy épp objektivitással és tiszta szándékkal becsüljük meg a fent említett bizonytalan faktorokat. Ez a módszer a lehetséges maximális transzportkapacitás és transzport-finanszírozhatóság módszere: amikor is azt számítjuk ki, hogy egy-egy adott ország, népcsoport jelenlegi tartózkodási helyétől Európáig (az Európai Unió belépőpontjaiig) mekkora szállítókapacitás áll időben rendelkezésre – olyan szállítókapacitás, amelynek folyamatos fenntartása és működtetése ugyanakkor finanszírozható is az adott közösségnek ezen utazásra fordítható anyagi erőforrásaiból.
De itt tennünk kell rögtön egy fontos megjegyzést! Számos helyen hallható-olvasható az a feltételezés, hogy a migránsokat és a migrációt „valakik a háttérből finanszírozzák”. Itt vannak nyilvánvalóan képtelen állítások is, amelye cáfolatába most, komolyságunkat megőrzendő, nem is megyünk bele – mint pl. hogy az USA vagy Izrael érdeke lenne az egész -, és vannak látszólag „racionális” feltételezések is, mint az, hogy akár az ISIS, akár Oroszország állhat mögötte finanszírozóként. Nézzük e ét utóbbi feltételezést – és pedig két aspektusból is!
Valóban fennáll-e az érdek?
Valóban létezik-e a megfelelő finanszírozási lehetőség, akár az anyagi erőforrások terén, akár ezen erőforrásoknak a migránsok kezeihez való eljuttatás tekintetében? (Semmiféle olyan adat, bizonyíték nem létezik, amely alátámaszthatná azt, hogy az EU felé megindult migránsok jellemzően és általában ne a saját erőforrásaikat felhasználva finanszírozták volna az utat. Vagy a lakóhelyükről kimentett, magukkal vitt pénzből, vagy pedig az első menekült-befogadó államban – Törökországban, Libanonban, Jordániában, stb. – végzett munkájukból megtakarított pénzből utaznak. Sehol sem volt tapasztalható, érzékelhető és okkal feltételezhető az, hogy „idegen ágensek” osztogattak volna útiköltségre valót közöttük…)
Oroszországnak elvileg talán még a mostani, meggyengült anyagi erőforrásai is fedezetet nyújthatnának arra, hogy fizesse egy milliós embertömeg utazását – ez fejenként nagyjából ezereurós tétel lenne „diszkontáron” – ám ezzel ott tartanánk, hogy milliárd eurós készpénz-mozgás jelenne meg eközben, amit egyszerűen képtelenség lenne „láthatatlanul” és nagy biztonsággal kivitelezni! Ha Oroszország érdekelt is abban, hogy az EU-t megzavaró konfliktusforrásként működjön a migráció, akkor is ezt sokkal inkább úgy intézi, hogy a szíriai beavatkozásával mozdít meg bizonyos lakosságtömeget – ám ez a tömeg valójában csupán néhány tízezres, semmiképp sem hoz döntő mennyiségi változást.
Maradna az ISIS-től és az ISIS-t a háttérből finanszírozó fundamentalista arab köröktől érkező migrációfinanszírozás lehetősége. Ez azonban azért sem lehetséges, mert maga az ISIS ehhez nem rendelkezik (és soha nem is rendelkezett) kellő anyagi fedezettel. A legjobb formájában is nagyjából százmillió dolláros anyagi bázissal bírt a szervezet, amelyet az utóbbi idők nyugati csapásai jelentősen apasztottak is – olyannyira, hogy a szervezetnek már a harcosainak járó zsold fizetése is gondokat okoz. Az arab háttértámogatóktól érkező összegek is legfeljebb az évi millió dolláros szinten állnak: ennél jelentősen többet nem is lehetne a rendelkezésre álló forrásaiból és az adott pénzügyi transzfer-lehetőségeikkel juttatni.
Mindebből pedig az következik, hogy ha a migráns utazni akar, akkor arra saját magának kell birtokolnia vagy megkeresnie a szükséges összeget.
Nem érkezhet „sokmillió” migráns a kibocsátó országokból Európába, mivel e kibocsátó társadalmakban a több ezer kilométeres út megtételéhez szükséges anyagi erőforrások, valamint a szállító- és ellátókapacitás nem áll ehhez rendelkezésre ahhoz elégséges mennyiségben, hogy „mindenkit”, aki el akar onnan távozni és Európába jönni, valóban el is lehessen juttatni oda. A kibocsátó országok által előállítható erőforrásoknak a migráció finanszírozására fordítható hányada egyszerűen nem elég arra, hogy „teljes népek” utazása abból finanszírozható lenne. Ne feledjük: az adott országok nem éppen magas egy főre jutó GDP-jének csupán töredéke fordítható/fordítódhat erre – hogy más ne említsek, a GDP tekintélyes hányada kerül egyszerűen elháborúzásra, vagy a harcok által megy veszendőbe.
Amikor itt a nem elégséges szállítókapacitásról és a nem elégséges finanszírozó kapacitásról beszélünk a Közel-Keletről, mindenek előtt pedig Szíriából az Európai Unió felé irányuló és valóban a menekültügyi konvenció hatálya alá tartozó okból menekültek esetében (nem keverve őket és nem véve egybe az egyéb, alapvetően gazdasági okoktól motivált migránsokkal), akkor tekintetbe és számításba kell vennünk még egy olyan tényezőt is, amely tovább szűkíti a valósan kalkulálható létszámot. Ez pedig nem más, mint az egyes migránscsoportok – nevezzük így – „utazási infrastruktúra- és komfortigénye”: az a tényező, hogy az egyes, egymástól eltérő kultúrákból érező csoportok mit tartanak „még elfogadható”, minimálisan szükséges eszköztárnak az utazásuk során.
Ha így vizsgálódunk, azt tapasztaljuk, hogy a szíriaiak, korábbi, megszokott létfeltételeik következtében, sokkal több eszközt igényelnek az utazáshoz, mint például a fekete-afrikai, vagy az indiai szubkontinens északi pereméről nekiinduló migránsok. Ez pedig azt is jelenti, hogy fajlagosan drágábban utaznak – így ez is csökkenti a potenciálisan az Európai Unióba valóban eljutni képes migránstömeg létszámát.
Amikor fentebb arról írtunk, hogy különbséget teszünk vizsgálatunk tárgya szempontjából a valódi, azaz háborús konfliktus elől menekülő, illetve gazdasági inspirációjú migráció között, akkor ezzel természetesen nem azt akartuk sugallni, hogy ez utóbbit, az ebből adódó migránsszámot nem kell belekalkulálnunk az EU határait elérni képes migráns-összlétszámba, mint ahogy arra sem gondolunk, hogy ők ne jelenthetnének problémákat. Azonban:
1. A gazdasági migránsok jelentős része annyira rossz eredeti, otthoni anyagi környezetből indul el, ami már önmagában csökkentőleg hat erre a migránscsoport-összlétszámra: hiszen képtelen egy hosszú utat finanszírozni. (A korábbi balkáni gazdasági migránshullám egyszeri és azóta lecsengett eset volt, így a közeljövő migrációs nyomás-számításai során ennek már alig van jelentősége.)
2. A gazdasági migránsok visszafordítása sokkal kevesebb társadalmi nehézséggel jár az EU-n és annak tagállamain belül, mit a közvéleményt és a politikát sokkal inkább megosztó valódi háborús menekültek kezelése, akik sokkal nagyobb eséllyel, létszámmal és sokkal hosszabb ideig élnek majd várhatóan közöttünk, mint gazdasági migránstársaik.
Itt tennünk kell egy megjegyzést. Sokan beszélnek arról és félnek attól, hogy a migrációnak „végtelen embertartalékai” vannak Ázsiában és Afrikában, mivel az ottani az embereket migrációra késztető természeti és társadalmi tényezők (háborúk, sanyarú gazdasági viszonyok, politikai, társadalmi és vallási ellentétek, valamint az éghajlat-változás) valószínűleg hosszú távon is fenn fognak állni. Emiatt emlegetnek „modern kori népvándorlást” is. (Erről alább még lesz szó: hogy ti. ez nem népvándorlás!) Azonban nem szabad arról elfeledkezni, miközben a migránsok várható tömegét számolgatjuk, hogy a kivándorlásra késztető társadalmi és/vagy természeti okok, valamint az ebből fakadó migrációs szándék önmagában még nem elégséges: az utazásnak vannak technikai-logisztikai és anyagi előfeltételei is. „Egy szál ruhában” nem lehet „ezerkilométereket” megtenni!
Minden pénzbe kerül és minden utazáshoz kell szállító- és ellátókapacitás, még akkor is, ha csupán a legelemibb, primitív feltételeket kell biztosítani. Ha ezeket is figyelembe vesszük, akkor kiderül, hogy ezek a tényezők a kibocsátó országokban, valamint az EU-n kívüli tranzitterületeken egyszerűen nem állnak rendelkezésre ahhoz elégséges mennyiségben, hogy „mindenkit”, aki el akar onnan távozni és Európába jönni, valóban el is lehessen juttatni.
Tehát: itt is érvényesül a jó stratégiai tervezés alapétele: nem a szándékokból kell kiindulni, hanem a lehetőségekből!
Mert: hiába „akarna” egy sokmillió emberből álló, igen heterogén motivációkkal rendelkező „elméleti tömeg” (akár) Nyugat-Európába vándorolni, ha erre a motivációi ugyan meglennének, ám a valós anyagi bázisuk ennek finanszírozásához nem lehet elégséges. Több millió ember egyszerűen nem tud igen rövid idő (néhány év) alatt több ezer kilométeres távolságokat megtenni úgy, hogy ennek erőforrásait sem az indulásakor nem birtokolja (mivel a kibocsátó közegben nem állnak rendelkezésre ekkora volumenben), sem pedig útközben nem juthat hozzájuk rendszerszerűen (mivel az út során bejárandó területek anyagi ellátóképessége ehhez túl csekély). Így nemhogy az akarat, de még a motiváció – vagy: a kényszerítő körülmények – sem elegendőek ahhoz, hogy a háborús konfliktusokkal sújtott, vagy épp az éghajlatváltozás által erősen érintett területekről „mindenki” átvándorolhasson Európába: mert ehhez végre is kell hajtani az utazást, az ehhez elengedhetetlen fizikai eszközök (szállító és ellátó infrastruktúra, anyagi erőforrások) nélkül pedig ez nem lehetséges nagy tömegeknek.
Még ha el is fogadnánk helytállóknak, kiindulási adataiban és módszertanában megalapozottaknak, valamint objektíveknek azon kalkulációkat, amelyek „harmincmilliós”, az Európai Uniót körülvevő migránskibocsátó potenciálról szólnak (mint ahogy ezek nem is megalapozott és nem is megfelelő módszertannal előállított számok!), akkor is azt kell mondanunk, hogy e „motivált tömegnek” valójában csupán töredéke – mintegy 5-6 millió fő – az, amely a követező néhány évben legalább elvi lehetőségként megjelenhetne az EU határain.
Sokan emlegetnek – a migránsszám-maximumhoz hasonlóan szintén akár tájékozatlanságból, akár szorongásaik által késztetve, de nem ritkán politikai-hatalmi hátsó szándékoktól motiváltan is – „népvándorlást” a mai migráció kapcsán. Itt ezért ki kell jelentenünk, hogy a mai migráció nem népvándorlás.
Népvándorlásnak azt nevezzük, ha egy népcsoport „intézményesen” keres magának új életteret, amelyet a saját (szervezett) haderejével hódít el másoktól. Erről most szó sincs – és szándék sincs erre, azaz nem létezik olyan népcsoport, amely a saját jövőjét, létét és fennmaradását úgy képzeli el és tervezte meg, hogy (akár erővel, a hadseregével is) egy másik földrajzi egységet akar magának megszerezni, kiszorítva, vagy elnyomva onnan a most ott élőket.1
Az igazi népvándorlásnak valóban van kultúra-átrajzoló és az adott (meghódított) területen élő nép identitását, társadalmi stratégiáit átalakító következménye – azonban az emberiség történelme azt bizonyítja, hogy a jelenlegihez hasonló beszivárgás (migráció) – legyen az akár tömeges is – nem okozza a befogadó ország, kultúra átalakulását, sőt: maga a migránstömeg olvad bele a befogadó közegbe.2 (Hacsak e közeg nem kifejezetten elutasító vele szemben.) Ha a befogadó ország, kultúra életerős és stabil, akkor éppen ez az életerő és stabilitás teszi a migráns számára vonzóvá és motiválttá a hasonulást. Persze maradnak „ortodox szigetek”, ám ezek valóságos társadalmi hatása (és veszélyessége) semmivel sem nagyobb, mint bármely már „ultrakonzervatív” kisebbségé. Ugyanis ezen ortodox/ultrakonzervatív közösségek társadalmi vonzóereje rendkívül csekély, semmiképpen sem tömeges: akik belépnek új tagokként az efféle közösségekbe, azok jellegzetesen azok az „identitáskeresők”, akik valamely személyes sikertelenségüket akarják ezzel kompenzálni. Hogy ez mennyire nem tömeges, mi sem mutatja jobban annál, hogy a szélsőséges, ortodox-ultrakonzervatív iszlám az Európai Unió tagállamaiban honos sokmilliós iszlám vallású lakosság soraiból csupán ezres nagyságrendben volt képes aktivitásra is kész szimpatizánsokat (ISIS-katonákat, vagy terrorakciókban résztvevőket) verbuválni: jellemzően tipikus „vesztes típusokat”, esetleg szociopatákat.3 Ez a típus jelen van minden társadalomban. [Magyarországon ők adják a radikális szélsőjobb „milicistáit”, „ultráit” (Magyar Gárda, Betyársereg, 2006 őszének randalírozói - vagy épp a minapi „NVI-kopaszok”)] – és ahogyan ők, úgy az európai iszlám szélsőségesek sem lesznek-lehetnek képesek a teljes társadalom átformálására.
Ebből az következik, hogy alaptalan és hiteltelen az az állítás is, hogy a migráció az európai civilizáció alapjait teheti tönkre és hogy magát az európai civilizációt képes lenne a migrációsorán Európába jutó tömeg átformálni. Nem gondolhatjuk komolyan azt, hogy a potenciálisan Európába kerülő 5-6 millió migráns/menekült „nagy galibát”, alapvető változást tudna hozni (még ha akarna is) egy 500 milliós EU-ban: ahogy egy fecske nem csinál nyarat, úgy, mondhatni, egy százalék sem csinál dzsihádot - vagy iszlám államot Európából.
Sokan itt arra is hivatkoznak, hogy az Európai Unió lakosságának egy/néhány százalékát kitevő migránsnépesség is robbanásszerű saját populációnövekedést fog produkálni – és ezáltal néhány évtizeden belül egyfajta „relatív többségbe” kerülnek majd. Ám akik ezt hangoztatják, aligha tudnak róla (vagy: ha tudják, akkor szándékosan elhallgatják), hogy az utóbbi egy-másfél-két évtizedben éppen a potenciális migránskibocsátó harmadik világbeli országokban történt egy – hogy úgy fogalmazzak – „népesedési paradigmaváltás”: a korábbi „sokgyerekes, otthonülő anyás” családmodell zömében átalakult. Immár az a trend és az egyre terjedő szokás e társadalmakban is (különösen az Európáig eljutni tudó migránsokat kibocsátó középosztályban), hogy az átlagos családonkénti gyerekszám erősen közelít a kettőhöz4!
Ebből pedig az következik, hogy semmi sem támasztja alá az Európát majd „túlszülő” migránsok feltételezését…
Nevetséges azt állítani, vagy attól retteg(tet)ni hogy az ország lakosságának egy százaléka képes „tönkretenni minket”, az egzisztenciánkat, a munkaerő-piacunkat és a kultúránkat: erre csak akkor képes egy maroknyi kisebbség, ha ők vannak hatalmon [mint pl. a Fidesz]. Egy ország polgárai közül tömegesen csak akkor hiszik el ezt - hogy félteniük kell az egzisztenciájukat holmi szerencsétlen háborús menekültektől -, ha az a bizonyos egzisztencia már amúgy is instabil, éspedig részben magának a társadalom e részének a kompetenciahiánya, részben a kormány alkalmatlansága, tudatos önzése, a társadalomhoz-gazdasághoz való hozzá nem értése és nemtörődömsége okán.
[Lám, Németország polgárainak többsége egyáltalán nem érzi úgy, hogy ki kellene zárnia a menekülteket: a felmérés szerint 70%-uk úgy gondolja, hogy az ország ereje elég ahhoz, hogy gondoskodjon a migránsokról.5 (Méghozzá a magyarénál összehasonlíthatatlanul magasabb minőségben). Na, igen, a német gazdaság rendben van, ott az átlagpolgárnak nem kell rettegnie a jövőtől – és emiatt nem is hiszterizálódik. Mi sem jellemzőbb, mint hogy Németországban is a lecsúszott társadalmi csoportokban van fogadókészsége az idegenellenességnek, csak a sokszor éppen a saját kompetenciahiányuk következtében egzisztenciális és pozícióhátrányban lévők akarnak a saját problémáikért, hibáikért „másokat”, a „migráns-bűnbakot” felelőssé tenni, ezzel mentve fel önmagukat a felelősségviselés lelki terhe alól – akárcsak a hitleri időkben.
Ha adekvát módon akarjuk kezelni a migránskérdés „apropóján” a magyar társadalomban megfogalmazódó kérdéseket, akkor annak a különbségnek az okaiból kell kiindulnunk, amik miatt másképpen reagált a német társadalom többsége erre, mint ahogyan a magyar közvélemény egy hangos kisebbsége. Ez az ok pedig, mint említettem, az egzisztenciális stabilitásbeli különbségre vezethető vissza – mely különbség oka az eltérő gazdasági viszonyokban van. Azt pedig, hogy egy gazdaságban milyen viszonyok uralkodnak, végső soron annak a társadalomnak a társadalmi stratégiái határozzák meg, amelybe az adott gazdaság működik6.]
Nem célszerű elterelni engedni a figyelmünket az ország igazi, alapvető problémáiról és társadalmunk valóságos feladatairól azáltal, hogy ebben saját politikai szempontjaik alapján érdekelt erők (akár belföldről, akár külföldről) egy, az euroatlanti civilizáció sorsa szempontjából végül is marginális és tranziens valós fenyegetettséget jelentő jelenséget, a migrációt akarják a közgondolkodás központjában tartani.
1 Amikor az ISIS – propagandacélzattal – arról beszél, hogy Európa egyes területeit „meg akarja hódítani az iszlám számára”, azért ezt komoly ember és komoly stratéga nem veszi készpénznek: kb. annyi ennek a valóságalapja (és annyira bírja ezt erőforrásokkal a militáns iszlám), mint amikor Észak-Korea az Egyesült Államok „legyőzéséről” beszél.
2 Jó példa erre a jászok és kunok Magyarországra települése, akiknek kultúrájuk jelentősen, alapelemiben tért el a korabeli magyar kultúrától.
3 Ráadásul ezen identitáskeresők egy része is azonnal hátat fordít a fundamentalista iszlámnak, amikor szembesül annak valóságával – amint ez a 2015 nyár végi németországi történet is már-már abszurd módon szemlélteti: http://www.dw.com/de/is-r%C3%BCckkehrer-lieber-designer-klamotten-als-aladin-hosen/a-18627889 (A történet antihőse csatakozott az ISIS-hez, majd amikor látta, hogy ott elvárás lenne vele szemben, hogy az otthon, Németországban megszokott dizájnercuccok helyett „Aladin-nadrágot” kell hordania és ráadásul még az iszlám az autóhitelt is tiltja, emiatt pedig emberünk nem tudna Audit venni, az első adandó alkalommal dezertált, elhagyva a „szent zászlót”…)
4 Erről itt hallható-látható egy igen szemléletes, laikusok által is jól érthető előadás: https://www.youtube.com/watch?v=FACK2knC08E, a téma nemzetközileg elismert kutatójától, Hans Roslingtól.
5 Itt a vizsgálat kifejezetten arra kérdezett rá, hogy Németország gazdasági ereje elégséges-e ekkora befogadott migránstömeg ellátására: az erre adott pozitív válaszok aránya volt 70% körüli. A Merkel nevével fémjelzett „Wilkommenskultur”-on alapuló „betelepítési politika” támogatottsága természetesen ennél kisebb, mintegy 40-50%-os – de még így is ez a legnagyobb egységes véleménycsoport a német társadalmon belül ez ügyben.
6 Értékrendek és az alkalmazott társadalmi stratégiák terén a magyar társadalomban legalább négy, egymástól elkülönülő és komoly társadalmi-gazdasági-politikai következményekkel bíró értékpreferencia-csoport létezik, ráadásul már „évszázados távlatokban”. Ez a négy csoport az alábbi:
1. Meritokrata
------------------------------ Értékrend- és érdekhatár
2. Elitista
3. Etatista
4. Deprivált
Az említett, e négyet két csoportra osztó határ az 1. és a 2. között húzódik: amíg az 1. csoport tagjai értékrend és érdekek tekintetében egyaránt a liberális demokrata és piacgazdasági, valamint teljesítményalapú társadalmi paradigmához vonzódnak, addig a másik három csoportba tartozók (mindegyik a maga módján) egy kontraszelektív, a pozíciókat és az erőforrásokat nem (feltétlenül) a személyes teljesítmény szerint, hanem valamilyen más gyakorlat alapján juttató paradigma képviselői. (Annak ellenére is kontraszelektivitás-pártiak, hogy a 3. és 4. csoportba tartozók többségének a valódi, hosszabb távú érdekei egyértelműen az erőforrásokat bővebben megtermelni képes teljesítményalapú paradigmához fűznék őket – hiszen csak egy teljesítményalapú társadalomban és gazdaságban nyílhat valóságos esélyük a felemelkedésre…)
Anélkül, hogy belemennék a négy csoport részletes ismertetésébe, alaptételként kijelenthető, hogy a „meritokraták” csoportja gyakorlatilag megegyezik a szó igaz értelmében vett demokratákéval: hiszen ugyebár a demokrácia az a társadalmi formáció, amelyben (ellentétben az autokráciákkal) nem kontraszelektív elvek és gyakorlat szerint, hanem teljesítményalapokon preferálunk és emelünk pozíciókba embereket.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az utolsó 100 komment: