„…Fest steht und treu die Wacht am Rhein!”
(„…Szilárdan és hűen áll az őrség a Rajnánál!”)
Max Schneckenburger - Karl Wilhelm:
Die Wacht am Rhein (Az őrség a Rajnánál) – 1840-’54
Ez a negyedik, záró posztja Kína-szériánknak: ma a kínai miniszterelnök berlini látogatásának tanulságait elemezzük.
Kezdjük a tényekkel – és rögtön vessük is össze a németországi és a magyarországi tárgyalásokat e tények tükrében. Németország 15 milliárd dollár értékben adott el Kínának – mi egyetlen petáknyit sem. Németország kancellárasszonya nyíltan kínai tárgyalópartnere szemébe mondta, hogy Kínának előre kell lépnie az emberi jogok, a jogállamiság terén és biztosítania kell a sajtó szabad működését, az újságírók korlátozásoktól mentes tevékenységét, továbbá azt is, hogy lépéseket kell tennie Kínának azért is, hogy az országot tisztán piaci elvek alapján működő gazdaságként ismerjék el – Orbán kussolt és segget nyalt.
A Kínával kötött német megállapodások jól szolgálják a német gazdaság érdekeit: német (vagy részben német: Airbus) cégek adnak el Kínának és Kína készpénzzel fizet. Német cégek hoznak létre kínai szellemi tőkére alapozó K+F-beruházásokat, amelyek haszna a német cégeknél fog jelentkezni.
…Ezzel szemben a Magyarországgal kötött kínai megállapodások vagy ködösek, vagy semmiféle általános magyar érdeket nem szolgálnak.
És Ven Csia-pao mindabba örömmel ment bele, amit Berlin kínált neki! Nem mondta, hogy nem vesz Airbusokat, mert Merkel csúnyákat mondott a kínai emberjogi viszonyokról és nem kötöttel feltételekhez, hogy a Daimler és a Siemens és a Volkswagen kínai kutatókat, szakembereket alkalmazhasson. Mert nem tehette, mert egy vele ha nagyságban nem is, de a szellemi és gazdasági potenciál összességében pariban lévő féllel tárgyalt. Tudta, hogy hiába vannak ők másfél milliárdnyian és hiába van 3000 milliárd dollárjuk a párnacihában, mindezt a hajukra kenhetik, ha makrancoskodnak.
Kína legnagyobb technológiai partnere Németország. És itt nem véletlenül használtam a „partner” szót, mert az előző két posztban a Nyugat és Kína kapcsolatában hiányolt „egyenjogúság” a leginkább épp a kínai-német kapcsolatokban van meg. Németország az, aki sosem kötött Kínával olyan „üzletet”, amely nem gondolt volna a ”hosszútávra” is – pl. amikor a 2000-es évek elején Kína "érdelkődést mutatott" az új német üzemanyagcellás „lopakodó” tengeralattjárók iránt, Németország keményen elhajtotta. Pedig nagy üzlet lett volna: egy ilyen U-Boot „csupaszon”, a fegyverzet nélkül is 500 millió euróba kerül! És Kína nem egyet szeretett volna, nyilvánvalóan…
Németország őrzi gazdasági és politikai érdekeit Kína relációjában is: Áll „az őrség a Jangcénél” - is. Talán azért is van ez így, mert épp a saját „történelmi kalandjai” taníttatták meg vele, hogy hosszú távon csak a kiegyensúlyozott, átgondolt viszonyok „érnek valamit”, a „mohóság” pedig rendre megbosszulja magát…
Ez a fajta hozzáállás lehetne az alapja annak az egységes nyugati Kína-stratégiának, amelyet korábban hiányoltunk – és láthatjuk: Kína akceptálja a korrekt viszonyt, ha beláttatják vele, hogy csak ez működik és semmi más, hogy nem megyünk bele másba.
…De ehhez erő, határozottság és tudás kell – no meg nem szabadna mohónak sem lenni!
[…És aki kíváncsi a posztban emlegetett „Az őrség a Rajnánál” c. dalra, íme: https://www.youtube.com/watch?v=zikcHnimsxk]
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek