Vajon hányszor kell egy költségvetési évben elszámolnia egy kormánynak ahhoz a költségvetési törvényt, hogy kiteljen az illetékes miniszter becsülete és a kormányfő fenéken billentse őt?

És vajon hányszor kell ahhoz a kormánynak ilyen esetben úgy nyilatkoznia, hogy „Ők ugyan el nem számolták, csak hát azok a világgazdasági viszonyok…”, hogy a kormányfő becsülete is kitelje a Jónép előtt?

Tegnap még úgy volt: bevallották, hogy elszámolták (http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/06/23/megint_atirjak_a_koltsegvetest/), hiszen ez állt a költségvetési törvényt módosító tervezet indoklásában – mára már megint a „világgazdasággal” jöttek elő (http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/06/23/megsem_szamoltak_el_a_koltsegvetest/) Mondjátok, mit szóltak volna a Fidesz-fiúk, ha pár éve Gyurcsányék csinálták volna ezt a cirkuszt? Szerintem minimum a lelküket kiordították volna ők is, meg az a „milliós tömeg” is, amelyet összetrombitáltak volna a (mára képzőművészeti galériává átnemesített - http://www.egyuttlet.eu/esemeny/kiallitas-a-kossuth-teren) Kossuth térre.

Ha már Gyurcsánynál tartunk: lassan nosztalgiával kell visszagondolnunk azokra az időkre, amikor az akkori miniszterelnök 180 egész ember előtt ismeret be, hogy „elkúrtuk…” A mai viszonyokhoz képest ez maga volt a totális nyíltság, akkora, amekkoráról még a Transparency International sem álmodik! Mert a maiak még egymásnak, négyszemközt, „pincében, petróleumlámpa fényénél” se képesek beismerni az elkúrásaikat.

Tudjátok mit, fiúk: hülyítsétek inkább egymást!

…De mondok valamit: úgyis most készülnek az új Alaptörvényt valódi tartalommal megtöltő „sarkalatos törvények” – hát én is javasolnék ezek közé egyet! Legyen törvény, hogy ha egy kormány egy költségvetési éven belül a saját elkúrása, vagy „szubjektív döntései” miatt (pl.: MOL-csomag vásárolgatás a haveroknak, abból a pénzből, amit majd nekünk kell kiizzadnunk és visszafizetnünk!) kell, hogy költségvetési törvényt módosítgasson, akkor a második ilyen esetnél azonnal veszítse el a mandátumát, a volt kormányfő és a kormánytagok pedig két egymást követő cikluson át csak az Országház közmű-infrastruktúrájának karbantartása céljából léphessenek az épületbe (úgymint: csatorna- és WC-tisztítás) – és ezt a tevékenységüket az általuk most megállapítani tervezett közmunka-bérért, azaz havi bruttó 46.800 Ft-ért kelljen végezniük! Ugyanis legfeljebb csak erre alkalmasak…

És maradjon hatályban ez a törvény mindaddig, amíg két egymást követő cikluson át a Hősök-téri Ismeretlen Katona naponta háromszor kapcát nem vált…

…Ja, hogy nem is nyugszik senki abban a sírban? Hát, ez szar ügy: akkor marad a törvény – ti pedig mentek!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr43009124

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kósa Lajos megvádolta a kormányt 2011.06.24. 19:05:30

Mert nézzük csak mit mondott Kósa Forintbedöntő Lajos:Az esztergomi önkormányzat helyzetéről Kósa Lajos azt mondta: „Ott, bár nagy az adósság, az önkormányzatot a jelenlegi vezetés vitte csődbe abban az értelemben, hogy bár helyt tudtak volna áll...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.06.24. 17:36:37

Igazad van, tényleg elszámolták, nincs mit szépíteni.

A többit viszont érdemes átgondolni: mit ül a hátsóján a gyáva ellenzéki bagázs?! Még büszkék is vagytok rá, hogy otthon maradtok? Én nem lennék, hanem tüntetnék, ha az ügy ennyire felháborítana.

Év közepe van, év végéig még sok minden történhet. 2014-ig szintén. Nem térek magamhoz, hogy ennyire nem tudjátok azt sem a javatokra fordítani, amit lehetne. Így megint bukta lesz -- én szóltam.

jenőke 2011.06.24. 22:41:57

Nem számoltak el semmit - mondaná Péter a szócső. A valóságot tükrözik a számok, más és más megközelítésben.
Ez így hiteles.
Merjél csak vitatkozni és máris kölcsönadott közmunkás leszel a debreceni stadion-építő munka frontján! Harc van, háború és több fronton. Csak így győzhetünk.

roczky 2011.06.25. 08:38:48

Tükröt kellene állítani az arcuk elé, hogy lássák, hogy Gyurcsány Ferenc kormányával mit műveltek ellenzékben! Ha ilyen előfordúlt volna, akkor ország-világ előtt skandálták volna, hogy Gyurcsány mit tett az országgal. Igaz megtették enélkül is! Tönkrevágtak minden reformot, és a minél rosszabb az országnak, annál jobb nekünk politikát folytatták. Most rossz az országnak, rossze nekünk, és mégsincs az a nagy felháborodás, mint anno, amikor ellenzékben voltak!

piefke 2011.06.25. 10:33:42

@roczky:

2006-ban sem magától mozdult meg a tömeg – ezt csak a legnaivabb lelkek gondolják! Egy „őszödi beszéd” nem lett volna ahhoz elég, hogy a magyar társadalom spontánul „rámozduljon”. Ne feledjük: a tömeg nem magától tódult ki az utcára, hanem a Fidesz hirdetett a híveinek tömeggyűlést. (Azoknak a híveinek, akiket csak néhány hónapja ért a vesztes választás traumája, ezért különösen fogékonyak voltak egy "virtuális revánsra", amire egy tömegtüntetés épp megfelel, ahol "jól megmutathatták a komcsiknak!"...)

Nem, az akkori megmozdulások nem voltak spontának - ehhez kellettek a 2002 óta kiépített „polgári körök”, a Fidesz mozgósító mechanizmusa és kellett az a (különféle, akár személyenként változó és most nem részletezendő) frusztrált lelkiállapot, amelyben a nemzeti-keresztény-populista-etatista szimpatizánsaik voltak.

Most, 2011-ben azért nincsenek tömegmegmozdulások, mert nem létezik szervezett modernitás-párti politikai erő és nem létezik olyan közmentalitás sem, amely a mást, jobbat akaró-tudó embereket összehozná és önszerveződésre késztetné, tenné képessé.
süti beállítások módosítása