HTML doboz
2010.11.16. 19:25 Szerző: piefke
A Magyar Demokrácia Épülete - téved a Török!
.jpg)
Török Gábor mai blogbejegyzésében állnak az alábbi mondatok, a kormány mai, alkotmány-átszabó döntéseivel kapcsolatban:
„Mindez azonban, fontos megismételni, nem diktatúrát jelent. Amíg a szabad részvétel, a szabad versengés és a szabad nyilvánosság garanciáihoz nem nyúl a kormánytöbbség, legfeljebb konzervativizmusa és hitelessége vonható kétségbe, demokratikus elkötelezettsége nem. Alkotmányozó többséggel rendelkezve megváltoztatni a választási rendszert, intézményeket átalakítani, új szabályokat hozni nem jelenti ugyanazt, mint betiltani a politikai ellenfeleket, ellehetetleníteni a sajtót, korlátozni a választójogot… Az alkotmánymódosításokról, az új alkotmány elfogadásáról szóló vita kapcsán azonban fontos lenne tisztázni, hogy nincs semleges intézmény, nincs semleges eljárás. A szabályok mindig valakiket kedvezőbb, másokat kedvezőtlenebb helyzetekbe hoznak, s ha valakinek törvényes (!) lehetősége van ezek módosítására, nem érdemes meglepődni, ha mindent meg is tesz a helyzetének javítására.”
Hát, kérem, baj van, Török úr téved!
Mert egy demokráciát nem csak úgy lehet tönkretenni, hogy felszámoljuk az intézményrendszerét, hanem úgy is, ha „sajátosan üzemeltetjük” azokat és működésükre „sajátos szabályokat” hozunk. És nálunk ez a helyzet…
Felesleges nagy felzúdulások, EU-s retorziók árán lebontaniuk a demokratikus intézményrendszert, mert céljaikat úgy is elérhetik, ha – élve a 2/3-ukkal – tetszésük szerint működtethetik azokat. Ha olyan Alkotmányt csinálnak, amilyen csak tetszik nekik, akkor ugyan miért vennék magukra az alkotmányosság deklarált, nyílt felszámolásának ódiumát? Akkor még hasznukra is van egy nekik tetsző és nekik kedvező Alkotmány, mert mondhatják ország-világ előtt, hogy „Mi maximálisan betartjuk a szabályokat!”. Persze: azokat a szabályokat, amelyeket mi hoztunk, érdekeinknek megfelelően és amelyeket bármikor meg is változtatunk, ha érdekeink változása úgy kívánja.
A „szabad választásokkal” sem megy sokra a Jónép, ha a Fidesz gazdasági túlhatalma és az igazságszolgáltatásban meglévő befolyása (amelyet nem is nyomásgyakorlással ér el, hanem „pusztán” azzal, hogy sok vele szimpatizáló személyt telepít oda) eleve nagyon megnehezíti vele szemben álló politikai erők megalakulását, fenntartását és működését és ha az ilyenek megalakításában elvileg érdekelt polgárok nem minden szorongás nélkül viseltetnek ezzel kapcsolatban. Elég, ha csak a kormány egyik első intézkedésére gondolunk, amellyel csökkentette a pártoknak a költségvetésből juttatandó támogatást, arra hivatkozva, hogy „A politika feleslegesen sokba kerül!”. Eddig is irreálisan alacsony volt ez a támogatás a pártok tényleges működési költségeihez képest; a különbséget köztudottan „egyéb forrásokból” pótolták… Állami pénz tehát kevesebb jut, az ezen kívüli források pedig az új „túlhatalmi erőtérben” a többi párt számára minimalizálódnak. Így „támadóerejük” erősen csökken – különös tekintettel arra, hogy nincs igazán „erős”, „ütős” mondanivalójuk, sem a Fideszénél sokkal jobb programjuk és sokkal különb politikusaik sincsenek, amikkel-akikkel a Fideszénél sokkal szerényebb anyagi eszközökkel is hatékonyan tudnának kommunikálni, politizálni és „közéletet tematizálni”.
Nem kell tehát „A Demokrácia Épületét” lebontani – elég, ha kaszárnyává alakítják át.
2010.11.16. 13:42 Szerző: piefke
„Mi lettünk a ’’diktatúra”?”
Magyar kormánynak ilyen gyorsan még sosem sikerült a saját alkalmatlanságát bizonyítania! Az Orbán-kormány megalakulása pillanatától kezdve mutatja egy koncepciótlan, felkészületlen, ideges, ám arrogáns és maximálisan hatalomvágyó, de a valósággal mit kezdeni képtelen országvezetés összes szimptómáit. Nosztalgiával és tisztelettel gondolunk ma vissza néhai Dr. Antall Józsefre és kormányára, akik 1990-ben legalább október 25-éig, a taxisblokádig hagytak némi reményt arra, hogy értenek is ahhoz, amire vállalkoztak…
Bár még sokan ragaszkodnak ahhoz a hiú ábrándhoz, hogy Orbánék „majdcsak boldogulnak”, hogy majdcsak eljön a „Nagy Nemzeti Megújulás és Siker” – de hát ez csupán a szüleitől elszakadt, riadalmával magára maradt kisgyerek tipikus viselkedése, aki minden felnőttre azzal a reménnyel tekint, hogy hátha az az ő anyukája és mindjárt vége lesz ennek a lidércnyomásnak. Azok a magyar polgárok pedig, akik már eredetileg sem voltak képesek Orbánban a Haza Megmentőjét látni – és erre jó okaik voltak – talán még a „kisgyerek-magyaroknál” is rosszabb helyzetben vannak: nekik aztán tényleg dunsztjuk sincs arról, mi lesz itt, hogyan és kik által kerülhetünk a kátyúból helyes és jól kiépített útra?
Nem segít, ha átbújják a pártok programjait. Nem segít, ha szorgosan olvassák a politológusok elemzéseit. Nem találnak válaszokat a hírportálokon sem. Igazából még jó kérdéseket sem találnak, amelyekre esetleg megpróbálhatnának maguk felelni…
Szörnyű az, amikor egy senki által sem háborgatott nép nem tud boldogulni. Ezeréves történelmünk hány szakaszában kívántuk volna: bárcsak magunk lehetnénk a bajainkkal, külső ellenségek híján – bizonnyal gyorsan megoldanánk őket! És most, hogy itt ez az alkalom, az Istennek se megy! Rettenetes érzés szembenézni azzal, hogy ezek szerint alkalmatlanok vagyunk arra, hogy dolgainkat jól rendezzük el.
Most még azok is „megváltóra” várnak, akik pedig a saját ügyeiket jól tartják a kezükben. Még ők is érzik, hogy itt a vége annak a régi „jó világunknak”, amikor a viszonylagos boldoguláshoz elég volt, ha a magunk dolgaival törődünk és ebben sikeresek vagyunk: innen egyedül már nem vezet tovább út! Az ország, a nagy rendszerek működése akadozik, zűrzavaros. Az önkormányzatokat agyonnyomja az adósság és a szakszerűtlenég. A gazdaságban az sem biztos, ami már elmúlt. Az ország mára egy olyan hadszíntérré alakult, ahol minden „gazdasági egység” – egyén, család, cég – egy-egy „bunker”, amely mindegyik másikkal „elvileg hadban áll”. Ez így már nem társadalom, az egészet újra kell szervezni!
De ki képes erre? Kinek van meg ehhez a fejében a tudás és a lelkében az elszánás? El lehet egyáltalán ezt a munkát végezni? Képes az ország aktív többsége elfogadni azt a tényt, hogy enélkül sokkal nagyobb bajok elé nézünk, mit ha belemegyünk egy átalakulás összes nyűgeibe?
Az előbb írtuk már, hogy a pártokhoz hiába fordulnánk ezzel: ők egyrészt fel sem merik vállalni a néppel való őszinteséget, hogy „Hé, emberek, nem megy így tovább!", másrészt egyszerűen nincsenek a pártokban ott azok a „fejek”, amelyek egy ekkora munkához képesek lennének koncepciót, módszereket kidolgozni és akik személyükkel is képesek lennének hitet és azáltal lendületet adni Magyarország polgárainak.
Nem azért nincsenek ilyen fejek a pártoknál, mert nem is léteznek nálunk erre alkalmas emberek. Nem, ezek az emberek éppen azért vannak „párton kívül”, mert a létező pártokról jól tudják, hogy e pártok valódi célja épp annak fenntartása és „kizsákmányolása”, ami van. Ezek „káoszpártok”, nem pedig országszervezők: „prominenseik” abban a pillanatban „halnának meg”, ha itt végre létrejönne a jól szervezett, logikusan felépített és kellő figyelemmel vezetett kormányzás.
Mivel nincsenek „szervezett keretek”, ahol legjobb koponyáink tudása és tettrekészsége érvényesülhetne az ország érdekében, ezért ezek az emberek két dolgot tehetnek: belenyugszanak a fennálló viszonyokba és talán megpróbálnak külföldön érvényesülni, vagy ők maguk kezdik el a „hiányzó kereteket” megszervezni! Hagyományaink és mentalitásunk alapján – sajnos – az első eshetőség a valószínűbb. Annyira „lezüllött” az ország, mint közösség, hogy legtöbbet tenni képes embereinkre már semmiféle „vonzerőt” nem gyakorol – viszont épp ők azok, akik a legtöbb negatív személyes tapasztalattal bírnak honi viszonyaink, emberi hozzáállásunk és lehetőségeik tekintetében.
Mit mondhatnánk, mit ajánlhatnánk ezeknek az embereknek, ami itt tarthatná őket és belekapcsolódnának az ország újjáépítésébe? Ésszel aligha lehet ilyet találni – de őket is lehet példával és alakuló közeggel inspirálni. Ne feledjük: ezek az emberek „nem csak pénzért” dolgoznak, hanem a kihívások és a „reális” lehetőségek is izgatják őket és cselekvésre motiválják.
Amit ezeknek az embereknek adhatunk-ígérhetünk, az a lehetőség: itthon megcsinálhatnak egy új országot, ha szövetkeznek egymással. És ha ez a folyamat elkezdődik, ha ők kerülnek az irányító pozíciókba, akkor onnantól számukra azonnal megszűnik az a „közegellenállás”, amely elől korábban inkább Nyugatra távoztak volna…
…És mi történik, ha ők mégsem állnak kötélnek?
Hát az, ami ma megtörtént a Parlamentben… Elsöprő többséggel győzött egy hosszabb távon nagyon súlyos következményekkel járó „koncepció”…
Minden mértékadó gazdasági szakember jól tudja, hogy az Orbán-Matolcsy-féle, adócsökkentésre és egykulcsos SZJA-ra alapozott gazdaságélénkítés és munkahely-teremtés képtelenség, a dolgok nem így működnek és függnek össze egymással – nálunk különösen nem, de a nagyvilágban sem voltak soha sikeresek efféle megoldási kísérletek. Ezt a dolgot ők is csak azért erőltetik, mert egyszerűen semmi más nem jut az eszükbe. Ráadásul ígérgettek is. Tudatlanság, felkészületlenség és a hatalom megszerzése érdekében alkalmazott populizmus: ezek bizony halálos elegyet alkotnak!
Egy biztosan életképtelen „gazdaságfilozófia” oltárán áldozta fel az Orbán-kormány az öngondoskodás talán egyetlen eddigi reformlépésének számító magánynyugdíj-pénztárakat és emiatt vonták meg az Alkotmánybíróságtól a tulajdon védelmét eddig lehetővé tévő jogosítványt.
Egy jól működő gazdasághoz, ahhoz, hogy valódi élénkülés, beruházás és munkahely-teremtés legyen, kiszámíthatóság és közbizalom kell. El kell hinniük az embereknek és a vállalkozásoknak, hogy bízhatnak a kormányban, mert az nem fog velük szemben önös érdekei miatt jogtalanul fellépni. Bízniuk kell abban is, hogy ésszerű, a tények és tapasztalatok által alátámasztott program mentén dolgozik a kormány és nem pedig „Csakazértis!”-ötletek alapján hoz meg súlyos és veszélyes döntéseket.
Ez most nálunk mind nincs!
A semmiért vettek el tőlünk fontos, értékes dolgokat: pénzt és elveket, biztonságot egyaránt.
Mi meg hagytuk – mert sehol nem volt egy hatékony ellenerő, amely az ésszerűséget képviselte volna és amely mobilizálhatott volna minket, már korábban, a választások idején is, hogy a legkevésbé felkészült, az ország-világ dolgaiban legkevésbé járatos polgártársaink ne hatalmazhassanak fel egy inkompetens kormányt…
…És ez meg fog történni a továbbiakban is, ha nem adnak jobb alternatívát azok, akik most távozásukat fontolgatják…
Orbán után tehát vagy „önmaga” jön – esetleg egy másik koncepciótlan populista képében – és vele a további káosz és kapkodás, ami hihetetlen erőket fog itt még felemészteni, a mi erőinket. Vagy beleállunk és mi magunk megcsináljuk azt, amiről tudjuk, hogy hogyan kell – csak még idegenkedünk „ettől az egésztől”…
Más választék pedig nincs!
2010.11.15. 17:08 Szerző: piefke
A tiéd? Lófaszt!
.jpg)
Ha holnap az Országgyűlés megszavazza az Alkotmánybíróság hatáskörét újraszabályozó törvényjavaslatot, akkor mostantól megszűnik a tulajdon szentsége Magyarországon. A törvénytervezet ugyanis így fogalmaz:
„Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesség megállapítása esetén megsemmisíti a törvényeket és más jogszabályokat. A költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket az Alkotmánybíróság akkor semmisíti meg, ha azok tartalma az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadságát, vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó 69. § szerinti jogokat sérti.”
Tehát: a tulajdonhoz való jogot nem védheti meg az új törvénytervezet szerint az Alkotmánybíróság – noha a tulajdon szentsége benne van az Alkotmányban. És hasonlóképpen: nem semmisítheti meg a visszamenőleges hatályú jogszabályokat sem az Alkotmánybíróság.
Minden polgári társadalom anyagi alapja a tulajdonhoz való jog. Ez garantálja, hogy az egyéneknek és a közösség tagjainak érdemes legyen igyekezni, szorgalmasnak lenni és tudásukat fejleszteni. Ez különbözeti meg a szabad társadalmakat az Állam által pusztán csak „felhasználható munkaerőnek” tekintett akarat nélküli bábok hordájától. Még a diktatúrák többsége is vigyáz: nehogy szorgos polgárai bizonytalannak érezzék tulajdonukat, mert akkor odalesz a szorgalom és egy „okos diktátor” is tudja, hogy az önként, saját érdekből is végzett munka sokkal többet ér, mint a csupán parancsra, kényszer hatására történő lélektelen robot.
Most, ha a magyar kormány úgy látja, hogy a „permanens nemzeti szükséghelyzet” következő kanyarulatában „többletforrásokra” lesz szüksége, akkor semmilyen törvényes akadálya nem lesz annak, hogy magántulajdonokban matasson. De talán még „szükséghelyzet” sem kell ehhez: elég, ha egy honorálandó „haver” vet szemet erre-arra… Volt már erre példa, amikor a császár odaadta Harruckenr bárónak Békés megyét...
Nem lesz majd senki, aki helyettünk, hivatali jogainál fogva meg tudja védeni a mi tulajdonunkat, nem lesz senki, aki „El a kezekkel!”-t kiálthatna és akinek a szavára a kormány kénytelen is lenne visszahúzni a kezét. Nem lesz „automatizmus” amely akadályozhatná a hatalom birtokosait.
„Minimum érdekes” , hogy miközben mindezt teszik, aközben a kormány épp ma állt elő a Nemzeti Intézkedési Tervvel, amelyben arról beszél, hogy „azonnali és radikális adócsökkentésre” van szükség, hogy a zemberek zsebébe’ több pénz maradván, ez felpörgesse a gazdaságot. Matolcsy ma már 5-7%-os stabil gazdasági növekedésről vizionált (http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/11/15/2020-ra_jon_el_a_kanaan/). Ehhez felpörgő bel-és külföldi befektetői hajlandóság szolgáltatja az alapokat a Nemzeti Intézkedési Terv szerint…
De kérem, Miniszter úr, ha önök több pénzt akarnak az emberek zsebében tudni és több beruházást szeretnének, akkor nem az lenne a minimum, hogy kurvára megerősítik a tulajdonláshoz való jogot? Ha komolyan gondolnák mindazt, amiről a szájuk a NIT-ben beszél, akkor a kezük nem szavazná ki az Alkotmánybíróság jogköréből a tulajdon biztonsága feletti őrködést! Ki a fene fog hinni maguknak? Ki fog abban bízni, hogy megmarad a munkája eredményei feletti szabad rendelkezés joga?
Tudja, Miniszter úr, ugyan igaz lehet, hogy ha az embereket elfogja a tulajdonuk felett érzett bizonytalanság, akkor az egy rövidke ideig költekezésre készteti őket – és önök akár abban a rövid időszakban mondhatják is, hogy „Lám-lám, beindult a piac!”… Csakhogy: egyfelől a magyarok, ha „jól bevásárolnak”, többnyire nem idehaza megtermelt javakat vesznek. Másfelől, ha elköltik a pénzüket, akkor ugye nem fektetik be. Miniszter úr, ugye maga közgazdász?
És a külföldi befektetők? Ők vajon nem látják, mire megy itt a játék? Hogy a fenébe lehetnének olyan gazdagok, ha ilyen hülyék lennének? Ha pedig látják, akkor nem tesznek oda pénzt, ahol azt nem érezhetik biztonságban – ez is közgazdaságtani alapigazság!
Szépek a NIT számai, csodás a belőle áradó optimizmus – de bizony össze kellene azokat vetni a polgári demokratikus jogállam alapjait bontogató egyéb kormányzati ténykedésekkel. Mert a szép számok mögé senki sem fog munkát és pénzt befektetni, ha egyszer az Állam úri kedvében bármikor, bárhogyan és visszamenőlegesen is azt mondhatja: „A tiéd? Lófaszt!”
2010.11.15. 11:46 Szerző: piefke
Magánszektor és mentalitás
Valamikor a rendszerváltás körül sokan úgy hitték, hogy ha Magyarország áttér az állami tulajdon dominanciájáról a magángazdaságra, ha a vállalatok többsége magánszemélyek birtokában lesz, akkor ez magával hozza a tulajdonosi szemléletet is, amely a nyugati vállalatok irányítóit, tulajdonosait jellemzi. Itt is majd a teljesítmény, az innovatív készség, az üzleti korrektség fogja meghatározni a menedzsmentek tevékenységét és megszűnik a vezető elit pártállamra jellemző kontraszelektáltsága és azok a sajátos függési viszonyok, amelyek a politikai hatalom és a gazdasági irányítói szerepkörökbe kerülés lehetősége között fennálltak.
…Hogy ebből mi lett, azt mindannyian látjuk!
Az utóbbi 20 év magyar kapitalizmusa ugyanolyanra sikerült, mint a korábbi magyar szocializmus volt. Hihetetlen karriereket futhattak be „érinthetetlen” személyek, a legtöbb „sikercég” valójában állami emlőkön nevelkedett és vezetői-birtokosai bonyolult és titkos szálakkal kötődnek a politikai érdekkörökhöz.
És közben nem tudott megerősödni és pláne nem tudott meghatározóvá válni egy korszerű, nyugatos mentalitású és tudású vállalkozói és menedzserréteg. A nagy gazdaságpolitikai döntésekben nem a saját erejükből és tudásuk révén felfejlődött, „valódi” vállalkozók szava a döntő: a politika, a mindenkori kormányok sokkal inkább az előbb említett „nagy érdekkörök” számára kedveznek.
Amikor tehát Orbánék arról beszélnek, hogy „növelni kell az állam befolyását a gazdaságra”, akkor nem valami jövőbeli elképzelést vizionálnak, hanem tulajdonképpen „a magyar valóságról” beszélnek: csupán „legalizálni” akarják azt, ami úgyis van.
…Más kérdés, hogy ez mennyiben jó az országnak és a magyar gazdaság teljesítőképességének.
Mert ha „monopóliumok és dominanciák” határozzák meg egy gazdaság viszonyait, ha ezek miatt nem a teljesítmény, hanem a nexus számít, akkor ez károsan hat vissza a fejlődés motorját jelentő valódi, pozitív tartalmú versenyre.
De miért is ne lehetne „államilag irányítani” a magyar gazdaságot?
A kérdés ostoba: azért nem, mert annak tekintélyes része nem magyar tulajdonban van és/vagy nem a belső piacra termel. Továbbá: a fogyasztásunkban is tekintélyes a nem Magyarországon előállított javak aránya. És egy olyan gazdaságot, amely ennyire nyitott, képtelenség csak Magyarországi politikai szempontok szerint irányítani: ha a „külgazdasági környezet” tüsszent, a magyar kormány gazdasági koncepcióját elviszi a tüdővész…
Egyetlen lehetőség van, ha valódi fejlődést akarunk: a mi gazdasági szereplőinknek is nyugati társaikhoz hasonlóan kell viselkedniük és nyugati társaikhoz hasonló befolyást kell szerezniük a hazai „gazdasági pályák” kidolgozásában. Ők pedig akkor lesznek képesek nyugati tulajdonosok és menedzserek módjára viselkedni, ha a mentalitásuk alakul ahhoz hasonlóvá – és ez a legnehezebb dolog: „fejben megváltozni”!
Nálunk gyakori, hogy a magyar tulaj, vagy „topmanager” valójában „Döbrögi módjára” „uralja” a cégét. Ez a híres magyar „dzsentrihagyomány”: ugyanis a mi „elitmintáink” sosem nagypolgári minták voltak – nem lévén igazi, hosszú időn át létező nagypolgárságunk – hanem az „úri Magyarország” világából jövő, a polgári mentalitással köszönőviszonyban sem lévő „modellek”. Nagy különbség van aközött, hogy valaki „uralni”, vagy „fejleszteni” akarja a tulajdonát képező, vagy rábízott javakat. Az előbbi nem gondol a jövőre, nem tervezi, nem készíti elő azt – az utóbbi pedig folyton arra gondol. Az előbbi abban él, hogy „Majdcsak lesz valahogy, eddig is volt!”. Lavíroz és közben igyekszik saját pozícióját őrizni – miközben nem gondol arra, hogy egy tőkés tulajdonos, vagy egy tőkés vállalkozást vezető menedzser pozícióját igazából csak a lehető legjobb teljesítmény garantálhatja hosszú távon is. A lehető legjobb teljesítmény pedig úgy és akkor áll elő, ha ő maga képes jól tervezni-szervezni, ha képes megfelelően motivált és magas teljesítményekre képes munkatársakkal magát körülvenni – és ha bennük nem „leendő vetélytársakat”, hanem segítőtársakat képes látni…
…De mit tehet a korábban vázolt „államkapitalista rendszerrel” szemben egy akármennyire „nyugatos” mentalitású magánvállalkozó, vagy menedzser? Egymagában nyilvánvalóan alig valamit. De ha ő tényleg „nyugatos”, akkor képes más „nyugatosokkal” érdekszövetséget alkotni is – és egy ilyen szövetséggel már sok minden lehetségessé válik.
A jelenleg létező szakmai érdekképviseleti közösségeket jelentős részben ugyanaz az „államkapitalista elit” tarja kézben, amelynek az érdekei pedig ellentétesek a gazdaság, vagy épp az egyes szakterületek valódi érdekeivel. Ha viszont létrejönnek az új, „nyugatos tagok” által alkotott szakmai-gazdasági érdekképviseletek, akkor a régi „kollaboráns szervezetek” már nem hivatkozhatnak többé arra, hogy ők testesítik meg az adott terület érdekeit: akkor kiderül, hogy „nagy öregjeik” valójában csak a saját lobbiszervezeteikként használták azokat.
Ma Magyarország polgárainak döntő többsége vágyaiban „nyugati polgár” szeretne lenni. Ez elvileg nem is lehetetlen, mert külső erők nem állnak ennek útjában. Csak saját bensőnk akadályoz ebben: az a „nempolgári” mentalitás, amelyet örökölhettünk. Most választanunk kell „hagyományaink” és érdekeink között: búsongó, vágyakozó – és ha lehet „basáskodó”, de soha sehová el nem jutó magyarok akarunk-e maradni, vagy előlépnek közülünk azok, akik képesek nyugati módon vezetni-szervezni.
Vegyük tudomásul: a régi államkapitalista elit érdekei ellentétesek a magyar nép érdekeivel. Ők igazán újat nem alkottak, ma is csak arra törekszenek, hogy továbbra is fennálljanak privilégiumaik… Ezért támogatnak olyan politikai erőket, amelyekben sem szándék, sem képesség egy új és valóban modern Magyarország megalkotására.
...Ami most itt folyik, az a régi világ és a régi mentalitás utolsó erőfeszítése arra, hogy túléljen még egy ideig. A mostani költségvetés-tákolmányba is ezért „olvasztották bele” a magánnyugdíj-pénztári befizetéseket, ezért herélik ki a 20 éve meglévő alkotmányos és demokratikus döntéshozatali kereteket – mert pontosan érzik, hogy mára már vannak-lennének számosan, akik nem félnének e keretek adta lehetőségekkel élni egy öncélú hatalommal szemben.
Új értéket ez a hatalom nem képes teremteni – a hatalom fenntartása viszonyt nagyon költséges. Mi marad, ha 2012-13 tájára elfogy a nyugipénz és még mindig nem pörög ezerrel a Matolcsy-féle gazdasági modell? Nyilvánvaló, hogy a hatalom és annak gazdasági holdudvara továbbra is meg akarja őrizni majd a pozícióit – de miből fogja ezt és a saját létezését finanszírozni? Addigra már számottevő értékként csak a bankbetétek maradnak – és a magánvállalkozások…
…Mit tippel a Kedves Olvasó, nem fog ezekkel valami „baleset” történni?
Na, Tisztelt Magánvállalkozók és Menedzserek: ezért kell az a mentalitásváltás: hogy addigra létezzen egy „ellenerő”, amely előbb lehetetlenné teszi az újabb „Einstandokat”, aztán pedig képes lesz egy valóban új értékeket teremteni tudó Magyarországot vezetni!
2010.11.14. 10:25 Szerző: piefke
Közjogi bunker
Orbán nem teljesítményben gondolkodik. Ha abban gondolkodna, akkor kormánya kulcspozícióit nem szakmai téren harmadrangú alakokkal töltötte volna be és belügyérré sem egy Pintér-féle jelenséget tett volna meg. Ha Orbán teljesítményben gondolkodna, ha a valós kormányzati teljesítményre alapozná politikai életben maradását, akkor eminens érdeke lenne, hogy minden pozícióba a lehető legkiválóbb, legelfogulatlanabb személyek kerüljenek, mert tőlük és rájuk támaszkodva érhetné el a legjobb eredményeket és az eredmények a legjobb biztosítékai egy hosszú távú kormányzásnak. Az eredménytelenség pedig kiábrándultságot, elbizonytalanodást szül, illúziókat öl meg a korábban rá szavazókban, akik abban akartak hinni, hogy „Orbán majd mindent megold!”… És ha oda az illúzió, akkor odalesz a populista politikusra adott szavazat is!
Orbán - talán – azért nem igyekezett a valóban legjobbakat pozíciókba juttatni, mert saját lelki igényeinek nem felelt volna meg egy olyan kormány, ahol „nem ő a legokosabb”. Az igazán tehetséges, rátermett ember ugyanis képes „Nem!”-eket is mondani – és talán ettől Viktor „kiakadt” volna… Nem tudom.
Ha nem lesz igazi teljesítmény, akkor marad a másik út a hatalma megtartására: közjogi eszközökkel kell azt megtartania – és ezt látjuk kormányzása első napjától kezdve. Nem soroljuk a tényeket, jó ismeri azokat mindenki…
Van azonban egy sajátos „trend” ebben a „közjogi bunker”-építésben: az, amikor úgy akar számára „veszélyes alakoktól” megszabadulni, hogy ehhez az igazságszolgáltatást használja-használtatja eszközül.
Normális esetben úgy lehet „lerázni” a politikai ellenfeleket, ha náluknál jobb programmal a tőlük remélhetőnél nagyobb sikereket érek el – de fentebb láttuk, hogy az Orbán-kormány nem ezt az utat választotta. És hát ha hatalmon akarnak maradni, akkor nemigen nyílik számukra tisztességes, korrekt és demokratikus alternatíva a hatalom megtartására, csak az, ha addig barkácsolják a magyar államberendezkedést, a politikai struktúrát, a választási rendszert, stb. és addig szorongatják lehetséges, vagy feltételezett ellenfeleiket, amíg a gyakorlatban belátható időn belül senkinek sem lesz módja, ereje, „hangja” velük szemben erős, szervezett alternatívát állítani.
Ez, mondjuk ki, elvtelen, öncélú és szégyenletes módszer! De a szégyen csak egy dolog – Orbán mondhatja, hogy nem a pofája ég, hanem egészséges, pirospozsgás az arca… Szíjjártó még talán orvosi vizsgálati eredményekkel is alá fogja ezt támasztani. Az a baj, hogy a „kizsarolt hatalom” egyre mélyebbre nyomja birtoklóját, egyre inkább „felzabálja” a személyiségét, egyre távolabb tolja a valóságtól – és a Történelem Ura mentsen meg minket egy realitásérzékét vesztett miniszterelnöktől!
A bunker mindig végső menedék, általában csak a hosszabb távon úgyis megnyerhetetlen háború megnyújtására jó. Ha Orbánék bezárkóznak abba az alkotmányfabrikálásból, igazságszolgáltatási cirkuszokból, álteljesítményekből összetákolt közjogi bunkerbe, amely most épülget – Albert Speer Führerbunkerét megszégyenítő méretekben – akkor ez jelentse mindannyiunk, minden magyar polgár számára azt, hogy az „építkezés” tényével beismerték alkalmatlanságukat a célszerű és eredményes kormányzásra. Annak idején, ’45 tavaszán, hiába írták a berlini falakra, hogy „Berlin bleibt deutsch!” - „Berlin német marad!” és hiába igyekeztek ebben oly sokan és oly reménytelenül hinni…
"Magyarország Orbáné marad!"?
Aligha!
...Magyarország ugyanis a miénk!
2010.11.13. 12:09 Szerző: piefke
A rakéta első fokozata
Magyarországon rendkívül erős a „társadalmi gravitáció”: az az erő, amely az országot és a magyar embereket a régi, rossz, eredménytelen és annyi bajt, szerencsétlenséget okozó szokásokhoz, hozzáálláshoz láncolja. Illúzió azt gondolni, hogy „egy mozdulattal”, egyetlen „Nagy Ugrással” – vagy éppen „fülkeforradalommal” - ettől meg lehet szabadulni.
Mióta létezik a rakétatechnika, azóta tudjuk, hogy egy erős gravitációs mezőből csakis többfokozatú rakétákkal lehet kijutni – és éppen így van ez a „Magyar G-mező” esetében is…. Itt az első feladat/fokozat annak tisztázása, hogy miért is vagyunk örökké bajban és hogy miképpen tudunk változtatni-változni – és csak ezek után jöhetnek a "gyakorlati fokozatok"-tettek: ha már tudjuk, honnan, merre és milyen úton kell-lehet haladnunk…
Lassan 7 hónapja, hogy elindult a Progresszív Blog és az eltelt időben szinte minden nap megjelent egy-egy írás. A Blogot nem „íráskényszerünk” miatt hoztuk létre, hanem azért, mert soha és sehol nem láttuk leírva, nem hallottuk kimondva azt a néhány egyszerű tényt, igazságot, amelyek Magyarország „örökös szerencsétlenkedései” mögött állnak. És hasonlóképpen: nem beszélt senki azokról a módszerekről sem, amelyekkel a magyar nép végre-valahára szakíthat a „pechszériával”…
Az eltelt hónapok alatt mi leírtuk a bajokat, a bajok okait és a lehetséges megoldásokat. Akadtak posztok, amelyek „napi aktualitásokkal” demonstrálták ezeket. Írtunk a demokratikus mentalitás hiányáról – amely híján egy csupán intézményekben és keretekben létező demokrácia nem képes igazán működni. Írtunk arról, hogy jól működő, sikeres társadalom és gazdaság nem lehet meg tervezés, szervezés, kiszámítható és elérhető jövő és közbizalom nélkül, hogy a társadalom sikerét ellehetetleníti az az egyéni taktikázás, amely ránk oly hosszú ideje jellemző. Foglalkoztunk azzal, hogy nem érezzük magunkat szerves, kooperáló közösségnek, erre nem is érzünk késztetést – márpedig közösség híján a közjó fogalma sem létezhet és ha nincs a társadalom jelentős része által átérzett és természetesnek tekintett közjó, akkor csak a „mindenki mindenki ellen” fog működni. Leírtuk, hogy a gazdasági siker ellensége a bizalmatlanság és írtunk arról is, hogy a két évtizede fennálló korrupt pártfinanszírozás további fenntartása mekkora versenyhátrányt és kárt jelent a hazai vállalkozásoknak.
Foglalkoztunk azzal is, hogy mára kétféle magyar létezik: egy, akik hagyományosan az államtól, felülről vár a megoldásra és egy másik, aki képes és akar is öngondoskodó rendszerek tagjaként élni – és hogy akkor járunk le bölcsen, ha ez utóbbiakra bízzuk országunk sorsát, jövőjét. Mert ők „életmódszerűen” foglalkoznak működő rendszerekkel és jól tudják, hogy a köz érdeke az, hogy a legjobban hozzáértők szabják meg a kereteket – és mert ők hordozzák magukban az a mentalitást, amely képes a minden más alapját jelentő modern, nyugatos munkakultúrát megteremteni…
…Magyarán: minden lényegeset leírtunk már, amit egy sikeres Magyarország felépítéséhez tudni kell. Nincs már több új mondandónk – a napi történések és ballépések „politológiai értékelése és kommentálása” pedig nem kenyerünk: mi egy jól működő újat szeretnénk, nem pedig a régi rosszat szidni!
Sokkal többet és mást elmondanunk, úgy érezzük, már nem kell és nem is lehet. A Progresszív Blog a modern Magyarország „rakétájának” csupán az „első fokozata” volt: feladatát betöltötte, működése lassan befejeződik – és jönnie kell a második fokozatnak!
…De ehhez néhány ember „okoskodása” már nem elegendő. Most már újaknak kell bekapcsolódniuk a folyamatba, akik az „elméleti tudást” képesek és akarják is politikai gyakorlattá alakítani. Akik nekiállnak annak, hogy áttematizálják a ma semmi valóságosról és semmi lényegesről nem szóló magyar politikát. Amiről mi itt írtunk, azt le kell fordítani „progresszívblogról magyarra” és be kell vinni a köztudatba – hogy erről és ne a sok, süket mellébeszélésről szóljon a közbeszéd. El kell juttatni az emberekhez – és a zemberekhez is – hogy irányt és lehetőséget találjanak azok, akik ma politikai hontalanok. Meg kell találni a program majdani megvalósítóit és a szervezőket.
Vagy most elkezdi a kezébe venni ennek szervezését az az új generáció, amelyről oly sokat írtunk már korábbi posztjainkban itt, a Progresszív Blogon (pl.: http://progressziv.blog.hu/2010/09/15/meddig_marad_orban, http://progressziv.blog.hu/2010/09/09/fiatal_demokratak_szovetsege_1) – vagy ez a generáció is csak az előző generációk szerencsétlenkedéseit fogja tudni folytatni, a régi mentalitással berendezett országban, a régi módszerekkel próbálkozgatva. Páran közülük lepattanhatnak külföldre, de ne legyenek illúzióitok: a legtöbben itt fogtok maradni, itt szívtok, itt nőnek bele a szarba majd a gyerekeitek is – ha továbbra is egyedül próbálkozok taktikázni és nem alakítotok ki közösen eredményes stratégiát.
Ti kell, hogy legyetek a második fokozat – itt az ideje elkezdenetek működni! Ne engedjétek, hogy a ti jövőtöket is elkúrják mások, a régi, önző módon. Mi, az „első fokozat”, itt vagyunk: ha kell, kérdezzetek – de a munka rátok vár, mert a saját jövőtöket nektek kell felépítenetek, nem várhatjátok a „készet” másoktól, úgy, mint a szüleitek tették-teszik. Mert ha másokra bízzátok magatokat, akkor mások a saját érdekeik szerint fognak építkezni… És az marad, ami van.
Az meg nem olyan fasza!
2010.11.09. 17:53 Szerző: piefke
A Nagy Keleti Alagút és A Tízezer Év Új Ura
Nincs annál rosszabb, mint ha egy politikus a hatalom birtokában elkezdi megvalósítani a benne élő elképzeléseket!
Látszólag ostobaság az előző mondat, hiszen – gondoljuk – mi lehet jobb annál, mint ha egy politikusnak vannak elképzelései és azokat meg is valósítja? Hiszen hányszor háboroghattunk már a koncepciótlan politizálás okozta károk miatt!
Nem, kedves Olvasó, mindennek ellenére nem az a helyes út, ha a politikus a saját vízióját akarja áterőltetni – hanem az, ha reálpolitikát űz. Ha a valóságból és csak abból vezeti le teendőit és a megvalósítás módszereit is, nem pedig valami prekoncepcióval közelít a valóság felé és ahhoz képest válogat a tények között, hogy mi illik a sémájába és mi nem. Ha nem a benne élő és esetleg már évtizedek óta beteljesületlen vágyai szerint kormányoz, „teremt új valóságot”, hanem az adott valóságban képes az általa vezetett országnak új, jó irányt találni…
Nálunk most „irreálpolitizálás” folyik – és minden jel szerint ez így is marad évekig. Alagútba jutott Magyarország, olyan helyre, ahová a külvilágot kikerülni akaró Orbán „fúrta be magát” – sajnos velünk együtt!
…De követheti-e egy ország a vezetőjét, ha az a vezető a saját irracionális késztetéseit követi? Kötelezi-e a népet egy választási ciklusnyi mindent eltűrésre, ha a vezetője ugyan legitim módon szerezte hatalmát, ám azzal tűrhetetlenül visszaél? Mit tegyen egy nép, ha a tőle kapott felhatalmazásra hivatkozó vezetője a népfelség elvét – és gyakorlatát – rombolja le saját hatalmi komplexusaitól kísértve?
Ezek nem elméleti kérdések: napjaink magyar gyakorlata téteti fel velünk őket.
Nemrég leírtuk, hogy Orbán saját kényszereinek foglya (http://progressziv.blog.hu/2010/11/02/le_malade_imaginaire_avagy_kepzeld_beteg), megindokoltuk, hogy saját „fantomjai” késztetik cselekvésre napi és hosszú távú politikai tetteiben. Nincs tehát „terv” a szó klasszikus nyugat-európai értelmében: vágyak és félelmek vannak, belső késztetések. Ezek pedig nem adekvát reakciók a világ valóságára…
Itt van ez a „Haldoklik a Nyugat!”-szlogen. Az benne a legrosszabb, hogy ez nem csupán egy Szíjjártó-féle hülye napi mondás, hanem tényleg ezt izzadta ki az őt csesztető valóságra válaszul magában Orbán! Kínjában találta ki, mert a nyugati polgári világban ő maga idegenül mozog, szorong, valahányszor azzal kell szembenéznie. Nem otthonos terep neki – és ugyan ki a fene élvezi az „idegen pályát”: nincs ilyen focista a világon… És a tudat – hát még pláne a tudatalatti – nagyon érdekesen működik: ha valamit utálunk, akkor az azzal kapcsolatos tényeket szelektíven kezeli és önkéntelenül is olyan mintázatot, rendszert épít belőlük, amelyek alátámasztják a dologgal kapcsolatos érzéseinket. Az egészben az a legszebb, hogy az illető ezt nem is veszi észre magában, ő azt hiszi, hogy ami benne felépült, az valóban a tények objektív valósága!
…Orbán is ezt hiszi: olyan tényhalmazt rakott össze magában, amely alapján a Nyugat hanyatlását és a Kelet feltámadását prognosztizálja – és ez is a látszat, sokan spekulálnak így.
Valójában persze más a helyzet. A Kelet ugyanis nem az emberekért van, akit alkotják és fenntartják. Célja az Állam és/vagy a Hagyomány fenntartása. És ez egyben azt is jelenti, hogy az állandóság a célja és a modernitást is csupán az állandóság fenntartásának egyik eszközeként képes használni. Ebből pedig az következik, hogy a haladás eszménye nem létezik benne, legalábbis a haladás, hogy megjelennek újdonságok, nem az emberek jobb jövőjét szolgálja.
Na mármost: ha Orbánt követjük, akkor egy olyan világban találjuk magunkat, amely nem hisz az egyéni kreativitásban – mert az megzavarja a Harmóniát. Olyan világban, amely simán átlép tömegek érdekein, azokat nem létezőnek tekinti – mert célja csak az Egész; a „részek”, legyenek akár csoportok, vagy az egyén, teljesen közömbösek.
Ne tévesszen meg bennünket az, hogy „óriási eredményeket” értek el a keleti országok az utóbbi évtizedekben, mert azok semmiben nem változtattak az adott társadalmak statikus mivoltán és „egyénellenességén”. Nyilvánvaló, hogy bármelyikünk számára elviselhetetlenek lennének egy keleti típusú társadalom mindennapjai…
Az ember és egy emberi közösség is kétféle választ adhat a környezetére, ha az számára kellemetlen: vagy bezárkózik, feladja önmagát, a vágyait és alárendeli életét a környezetének – vagy megpróbálja kreativitással, újítással jobbá tenni azt. A keleti társadalmak – itt nem részletezendő okok következtében – az elsőt választották, míg az euro-atlanti népek az utóbbit és ennek köszönhető minden, ami ma létezik a modern világban. Ez a választás hozta el a technológiát, a szabadságot, azt, hogy számítson a közösség is az egyéntől származó és semmi mással nem pótolható invencióra. Hogy felnézzen arra és elismerje azt, ha valaki képes valami egészen újat, addig nem létezőt produkálni. Hogy ne a család, a születés, a „karma” mondja meg, ki lehetsz, hanem legyen lehetőséged a képességeid szerint élni és boldogulni.
Mi euro-atlantiak hiszünk abban, hogy a világ megismerhető és érdemes is azt megismerni. Nem hirdetünk sem passzivitást, sem beletörődést. Tudjuk, hogy ha hosszú távon is sikeres társadalmakat akarunk, akkor azok alapjául nem célszerű más elveket választanunk, mint a realitások invenciózus kezelése.
Próbálkoztak a mi környékünkön is modern kori totális, vagy hegemonisztikus államberendezkedésekkel, de ha valamit megtanulhattunk az utóbbi évszázadunkból, akkor az az, hogy ezek mindig és törvényszerűen maradtak alul a kreatív és szabadságelvű társadalmakkal szemben. Miért? Azért, mert a kreatív és szabadságelvű társadalomban hasznosulhat legjobban az egyénben rejlő képesség, ott a legvalószínűbb, hogy nem a kontraszelekció ilyen, vagy olyan formái szabják meg, kik vezessenek és kik legyenek alul. A totális államok sosem képesek jól gazdálkodni az emberi erőforrásokkal, mert nem céljuk az, hogy a legjobbak vezessenek. Ott vagy egy „elv” vezet, vagy egy elvtelen diktátor - és ha jönnének-jöhetnének a valóban legjobbak vezetni, akkor a valóságidegen elvek és az öncélú, akarnok vezetők együtt mennének a levesbe…
De mit kezdjünk Orbán azon állításával, miszerint a mostani válság megmutatta a Nyugat hanyatlását és hogy hiba a szabadságelvűség? Hogy igenis: a Keletnek van igaza, az ő „állam-mindenhatósága” a követendő út és jobb, ha mielőbb erre lépünk rá mi is.
Minderre azt felelhetjük, hogy a legkülönb ember is követ el hibákat – ugyanígy: a legeredményesebben működő társadalmak is. Vannak „kilengések”: amikor nem a józan eszükre hallgatunk. Ez történt a válság előtti időszakban is. De ha általában jól szoktunk dönteni, és csak néha rosszul, akkor még nem kell szakítani az egész életünkkel és nem kell azt új alapokra helyezni. Attól, hogy valaki (Orbán) „szűköl” a polgári Európa előtt, még nem mondható el, hogy Európa rossz úton jár. Egy társadalom „jóságát” – azt, hogy érdemes-e úgy csinálnia a dolgait, ahogy szokta – az adott társadalom munkakultúrája, az abból jövő teljesítőképesség és minőség, az emberek számára elérhető lehetőségek, az „elvárt áldozatok” és a „reálisan remélhető nyereségek” határozzák meg – és ezek tekintetében a Nyugat „köszöni, jól áll”. Ellentétben a Kelettel, ahol ha van is (kívülről bevitt, vagy belül drasztikus eszközökkel fenntartott) munkakultúra (Japán, illetve Kína), az ebből jövő teljesítmény és minőség vagy nem érhető el a társadalom többségének (Kína, India), vagy az ezért elvárt áldozat a mi fogalmaink szerint irreálisan nagy (Japán, Dél-Korea).
Sem okunk, sem szükségünk arra, hogy „szorgos ázsiai hangyákká” változtasson minket Orbán. Az „igazi” euro-atlanti térség hagyománya a jól szervezettség, a racionalitás, az együttműködés a társadalomban – a bajunk éppen az, hogy mi, magyarok még nem vettük át eléggé ezeket és nem az, hogy nem vagyunk egy felülről fegyelmezett, saját igényeinkben minimalizált hangyahad. Ha a miniszterelnökünk „kulturális paradigmaváltást” szeretne, akkor bizony „nyugatosodásunkat” kell elősegítenie!
…Kérdés, hogy erre melyik miniszterelnökig kell majd várnunk?
2010.11.06. 23:05 Szerző: piefke
„Pártegyház”, kulákok és boszorkányok
Kinyilatkoztatás, tévedhetetlenség. Ezek a fogalmak jutnak az eszünkbe, ha az Orbán-kormány tevékenységét és nyilatkozatait vizsgáljuk…
Mai hír, hogy a kormány „ítéletet hirdetett” MAL-ügyben: „Akárki volt, te voltál!”-alapon egy kormányhatározat a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt-t tekinti a károkozónak és felelősnek az iszaptározó-gátszakadásért.
Ez már-már természetfeletti képességekre és az azokra magától értetődően alapozott transzcendens hatalomra enged következtetnünk! Nincs immár szükség tudományos vizsgálatokra – hiszen a Szent Csodatételei eleve felette állnak a tudományos okoskodáson. Nincs immár szükség az objektív tényekre alapozott, a független bíróság által hozott ítéletre sem, mert itt „Isten (és az ő Földi Helytartója) ítél”.
…Ha a középkorban lennénk, nem csodálkoznánk. Ott ez volt, itt tartott a világ: ott ha az Egyház valakit kikiáltott boszorkánynak, akkor nem volt sem apelláta, sem mentség, jött a máglya. Nem csodálkoznák akkor sem, ha az ’50-es évek „mélyrákosista” világában lennénk: ott ha a Párt valakit kuláknak, osztályellenségnek kiáltott ki, akkor az illető mehetett Recskre…
Orbánék most összehozták a kettőt: „Pártegyházuk” tévedhetetlen és megkérdőjelezhetetlen igazságosztóként áll előttünk.
Ostoba, célszerűtlen, álságos, szégyenteljes. Ezek a fogalmak is Orbánékról és tetteikről jutnak minden egészséges lelkű ember eszébe – és méltán.
Érhet-e annyit a hatalom, hogy miatta valaki (Orbán) vállalja azt a szégyent, hogy két évtized lassú, de azért mégis létező, a polgári világ és viszonyok felé haladó fejlődését tegye semmissé? Érhet-e annyit a hatalom, hogy emberek millióiban alakítsa ki valaki (Orbán) ismét azt az érzést, hogy az „igazságot” a „hatalmasok” diktálják? Érezheti-e magát annyira tévedhetetlennek valaki (Orbán), hogy nyilvánvalóan megalapozatlan és bizonyítatlan kijelentéseivel megtagadjon mindent, amit a Jog a rómaiak kora óta érvényesnek tartott? Rászorulhat-e valaki (Orbán) annyira arra, hogy teret nyisson egy frusztrált nép bűnbakkereső igényeinek és így legyen népszerű még egy kis ideig, hogy emiatt megingassa a jogbiztonságot és kikerülje az egész igazságszolgáltatási rendszert?
Nem, nem, nem, nem!
Sokan, akik valami illúzióba ringatták magukat, hogy „Orbán majd rendet csinál!”, most riadtan ébredeznek. Ők nem ilyen alapokon működő rendet képzeltek el a korábbi „szoclib rablók világa” helyett. Akkor abban bíztak ezek az emberek, hogy ha jön a váltás, akkor a jog majd „helyre teszi” a magánérdeket – és álmukban sem hitték volna, hogy az új Orbáni világban majd a jogot is a Hatalom magánérdekeinek szolgájává teszik…
Előző posztunkban arról volt szó (http://progressziv.blog.hu/2010/11/04/rogtonzo_viktor_es_a_demokracia_eselyei), hogy Orbánék a legrosszabb magyar hagyományok folytatói – így van ez a hatalomgyakorlásukban is. Itt a legtöbbször a hatalom a hatalomgyakorlók érdekeit szolgálta, őket emelte kivételezett helyzetbe és az ő kivételezett helyzetüket segített konzerválni. Mikszáth írta a Fekete városban, hogy a magyar nemesség minden erőt magához vonzott és rajta kívül csak az erőtlenség maradt… Így van ez most is: jelen kormányunk magához vonz minden anyagi és hatalmi erőfaktort – hogy saját hatalmi köreink kívül csupán erőtlen lehessen mindenki, nehogy az ő hatalmukat veszélyeztethesse.
Még néhány hónapja is „illett” intellektuális társaságban röhögni az úgynevezett „ballib bérrettegőkön”, akik (nem voltak sokan) mindezt előre megmondták, hogy így lesz, ha Orbán megkapja a teljhatalmat. Most látjuk, kinek lett igaza és ki dugta a homokba a fejét: bizony, csak kevesek merték jól látni előre és rengeteg fej volt a homokban!
Igaza lett a néhány rettegtetőnek – csak az a baj, hogy még ők sem mondták el a teljes igazságot. Azt elmondták, hogy mi várható Orbántól, de arról egy hasznos szavuk sem volt, hogy mi, magyarok, mit tehetünk ez ellen. Általános marhaságokat hintettek: „Mentsük meg a Demokráciát!”, „Őrizzük meg a Szabadságot!”… Nem voltak képesek ezeken a sablon ballib lózungokon túllépni – azokon a szlogeneken, amelyekkel eddig soha semmit itt meg nem tudott senki akadályozni! Ők beszéltek – az Ellenség szervezkedett, cselekedett - és győzött.
Jól jegyezzük meg: mindig azok győznek, akik szervezettek és cselekvőképesek és sosem azok, akik csak félnek és féltenek! Mert a győzelemhez aktivitás kell, de a rettegés maga a passzivitás.
Szeretnétek, ha az orbáni „Pártegyház” eltűnne a porondról? Igen? Akkor szervezzétek meg az erőiteket! Szeretnétek, ha jogbiztonság lenne és csak az objektív tények alapján lehetne itt bárkit is bűnösnek kikiáltani? Igen? Akkor nem elég, ha ezt csak passzívan, egyenként és magatokban morogva akarjátok.
Van néhány princípium, amelyben az „Orbán-féle Pártegyházon” kívül állók egyetértenek:
· Egyetértünk abban, hogy Európa, tehát a Nyugat integráns részei kívánunk lenni és nem vonzó számunkra semmiféle „ázsiai”, a totális-monopolisztikus hatalomra (és ennek megfelelő ideológiákra) épülő „siker- és jövőmodell”.
· Egyetértünk abban, hogy jólétet csak a szervezés, a célszerű együttműködés és az erős közbizalom teremthet.
Ha ezekre az elvekre alapozva együttműködnek, akkor igen könnyen elérhető, hogy ne legyen többé lehetséges a „kormány általi ítélethirdetés”, ne lehessen nyugdíjpénztári befizetéseket lenyúlni és a közönséges sikkasztást „közérdeknek” feltüntetve túllépni a magántulajdon szentségén. Akkor elérhető, hogy ne lehessen a hozzá nem értő kormányzás okozta „kényszerhelyzeteket” utólag kitalált ideológiákkal „forradalomnak”, „szabadságharcnak” beállítani, vagy éppen „keleti szélre” hivatkozni és „a Nyugat alkonyáról” beszélni csak azért, mert Orbánéknak erős kisebbrendűségi komplexusaik vannak a nyugati, minőség- és teljesítmény-alapú polgári világgal és annak reprezentánsaival kapcsolatban. Akkor majd nem beszélhetnek arról, hogy „Ázsiáé a Jövő!”, csak azért, mert ők, Orbánék, képtelenek nyugati színvonalon szervezni, tervezni és teljesíteni.
2010.11.04. 21:54 Szerző: piefke
„Rögtönző Viktor” és a demokrácia esélyei
Orbán rögtönöz. Össze-vissza rángatja a magyar alkotmányosságot, a jogot, a tulajdon biztonságát, a jövő tervezhetőségét. Ha valami ma nem úgy jön be, ahogy álmában elképzelte, akkor holnapra kész egy „Új Világgal”, olyannal, amelyről a polgárok korábban még sohasem hallhattak. Sohasem volt arról szó, hogy „...majd arrafelé halaggyunk, zemberek!” – és így a zemberek nem is arra készültek és fel sem készülhettek arra. Visszamenőlegesen változik a jog: „Holnaptól minden másképp volt!” – ezt már hallottuk Rákosi, Kádár alatt…
Orbán ezzel a legrosszabb magyar hagyományokat folyatja: a folyton megszakítottságot. Azt, ahol soha semmi nem ért úgy célt, ahogy elkezdődött. Azt, hogy ha terveztél, sosem úgy valósult meg – ha lett egyáltalán valami belőle. Azt, hogy elindultuk – és sosem oda érkeztünk meg, ahová mentünk. Ebből lett az, hogy nem tervezünk már előre, már nem gondolunk végig semmit – minek? Mert úgysem…
Eddig a Történelem, az aktuálisan erre járó Nagyhatalom – és persze az őt kiszolgáló „magyar elit” – tette-intézte ezt el nekünk. Most viszont a saját - szabadon választott - kormányunk teszi meg ezt velünk. Na ja: „szabadon választott” - vajon választhattunk-e igazán áprilisban? Mert az ugye nem választás, ha választékként szar és szar van csak, ha választásunk csupán annyi, hogy most akkor a Gazemberek maradjanak-e, vagy jöjjenek inkább a Pszichopaták?
(Ez utóbbiról lásd: http://progressziv.blog.hu/2010/11/02/le_malade_imaginaire_avagy_kepzeld_beteg c. posztunkat!)
Nem, ezek nem voltak igazi választások – ergo nem is mondhatjuk a szó igaz értelmében, hogy jelen kormányunk „szabad választásokon szerzett felhatalmazást a Néptől!”. Mert nem voltak meg egy valóban szabad társadalom belső feltételei. Igaz ugyan, hogy „államberendezkedés és intézményrendszer” terén szabad és demokratikus az országunk, de az emberek lelkében ennek vajmi kevés nyoma van…
És most azt a magyar hagyományt látjuk dolgozni Orbánékban, amely hagyomány megakadályozta, hogy kialakuljon bennünk, közöttünk a demokrata mentalitás és annak „polgári előfeltétele”: a tervezhető és meg is valósítható jövőbe vetett alapvető hit. És miközben Orbán minden tettével épp a demokratasághoz vezető utat lehetetleníti el, aközben tele a szája a Népfelségre való hivatkozással. Legalább akkora demokrata, mint azok a „komcsik”, akiket pedig de tud átkozni!
Igen: ezek az ösztöneink – és ezek az ösztöneink működnek a politikusainkban is…
Hát mi lesz itt? Mi lehet így velünk? Ki lehet ebből valaha keverednünk? „Megváltható”-e a magyar nép, megváltoztatható-e a mentalitásunk? Hogy a csudába’ alakítsuk ki a közbizalmat és a kiszámítható jövőbe vetett hitet a népben? Mert közbizalom és kiszámíthatóság nélkül nincs, nem lehet magabiztosság sem és ha nincs magabiztosság, akkor nincs polgári öntudat, anélkül meg „maradunk Ázsiában”…
…De mi – legalábbis anyagi vágyainkban – Ausztria, Németország, Svédország akarunk lenni! Ezek meg mind igen erős és magabiztos polgári társadalmak – az anyagi gazdagságuk is ezen alapszik, mert az nem is alapulhat máson. Hát akkor? Mi a teendőnk?
Igen, mi a mi teendőnk – mert arra nyilvánvalóan hiába számítunk, hogy majd Orbán megteszi helyettünk és nekünk. Ő ugyanazt teszi és csak azt tudja csinálni, amit előtte honfitársaink és vezetőink zöme: rögtönöz, mert nem természetes szükséglete és nem is magától értetődő automatizmusa, hogy előre eltervezze a lépéseit, éspedig hosszú távra. Nem ebben nőtt fel és nem képes a belérögzült „hagyományon” átlépni. Hiába, ezt látta otthon: Apu – mert akkor úgy kellet és lehetett – „rögtönzött” egy MSZMP-tagságot, aztán meg, amikor változott a világ, rögtönzött egy kőbányát… A fia meg rögtönzött előbb székházat, Antallék alatt, aztán rögtönzött szőlőbirtokot is…
Most meg „forradalmat”, „szabadságharcot”, „időleges állami felügyeletet” rögtönöz, aztán Alkotmányt rögtönöztet.
…Én utálok rögtönözni! Fárasztó. Idegesítő. Kimerítő. És legfőképp: soha de soha nem juttat el oda, ahol pedig jó lenne nekem. Ha rögtönzök, akkor ezzel elismerem, hogy nem vagyok ura a viszonyaimnak és hogy le is mondok arról, hogy alakíthassam a sorsomat. Rögtönzésre akkor kényszerül az ember, ha mások játékszere, ha mások a saját pillanatnyi érdekeik szerint ugráltathatják.
Emberek: most nincs itt se tatár, se török, se labanc, se orosz – senki sem kényszerít arra, hogy ne végezzük be, amit elterveztünk. Tanuljunk meg hát tervezni – meglássátok: lesz eredménye! Ez most a mi teendőnk: tervezni tanulni, megszokni és megszeretni a tervezést-szervezést.
És mit tervezzünk mindenek előtt magunknak? Hát, egy tervezni szerető-akaró és minket is tervezni hagyó-tanító politikai közösséget – amely aztán leválthatja „Rögtönző Viktorékat”…
· 2 trackback 39 komment
Címkék: orbán fidesz demokrácia forradalom alkotmány
2010.11.03. 17:55 Szerző: Đđ
A Magyar Pokol
(P. Laci vicce)
Az alábbiakban egy vicc következik – amelyet azonban tessék nagyon komolyan venni!
Apropó: A Demokratikus Charta, az LMP és az MSZP külön-külön tiltakozásokat szerveztek; közben egymást anyázzák… Ez már tényleg „kész vicc” – amin a FIDESZ röhög!
Az Úr lelátogat a pokolba, hogy ellenőrizze, ítéletének megfelelően sínylődnek-e a kárhozottak? Lucifer kalauzolja, először egy hatalmas üsthöz érnek, amely mellett egy tábla áll. Az üstben lévő kárhozott lelkek sírnak, jajgatnak, szemmel láthatóan szenvednek – de annak ellenére bennmaradnak az üstben, hogy egyetlen ördög sem felügyel rájuk.
- Hát ez meg hogy lehet, miért nem jönnek ki az üstből? – kérdi az Úr.
- Nézd, ezek a németek; ott van az a tábla, rá van írva: Austritt verboten! (Kilépés tilos!) – és eszükbe se jut kimászni!
Odaérnek a következő üsthöz. Az üst mellett egy pufajkát viselő ördög áll, kezében egy dobtáras géppisztollyal. Az üstben lévők sírnak, jajgatnak, szemmel láthatóan szenvednek, de mégis nyugton vannak.
- És ők kik? – kérdi az Úr?
- Ők az oroszok. Ha valaki szökni akarna, az őr fejbe lövi.
Odaérnek a harmadik üsthöz is. Az üst mellett se tábla, se őr. Az üstben lévők sírnak, jajgatnak, szemmel láthatóan szenvednek, de mégsem ugrik ki senki sem a forró szurokból...
- Ők hogy-hogy nem szökdösnek el??? – kérdi az Úr Lucifertől.
- Á, hát tudod ők a magyarok. Ide nem kell se tábla, se őr, mert ha valamelyikőjük ki akarna ugrani közülük, akkor a többiek úgyis azonnal visszarángatják!
Utolsó kommentek