Orbán rögtönöz. Össze-vissza rángatja a magyar alkotmányosságot, a jogot, a tulajdon biztonságát, a jövő tervezhetőségét. Ha valami ma nem úgy jön be, ahogy álmában elképzelte, akkor holnapra kész egy „Új Világgal”, olyannal, amelyről a polgárok korábban még sohasem hallhattak. Sohasem volt arról szó, hogy „...majd arrafelé halaggyunk, zemberek!” – és így a zemberek nem is arra készültek és fel sem készülhettek arra. Visszamenőlegesen változik a jog: „Holnaptól minden másképp volt!” – ezt már hallottuk Rákosi, Kádár alatt…
Orbán ezzel a legrosszabb magyar hagyományokat folyatja: a folyton megszakítottságot. Azt, ahol soha semmi nem ért úgy célt, ahogy elkezdődött. Azt, hogy ha terveztél, sosem úgy valósult meg – ha lett egyáltalán valami belőle. Azt, hogy elindultuk – és sosem oda érkeztünk meg, ahová mentünk. Ebből lett az, hogy nem tervezünk már előre, már nem gondolunk végig semmit – minek? Mert úgysem…
Eddig a Történelem, az aktuálisan erre járó Nagyhatalom – és persze az őt kiszolgáló „magyar elit” – tette-intézte ezt el nekünk. Most viszont a saját - szabadon választott - kormányunk teszi meg ezt velünk. Na ja: „szabadon választott” - vajon választhattunk-e igazán áprilisban? Mert az ugye nem választás, ha választékként szar és szar van csak, ha választásunk csupán annyi, hogy most akkor a Gazemberek maradjanak-e, vagy jöjjenek inkább a Pszichopaták?
(Ez utóbbiról lásd: http://progressziv.blog.hu/2010/11/02/le_malade_imaginaire_avagy_kepzeld_beteg c. posztunkat!)
Nem, ezek nem voltak igazi választások – ergo nem is mondhatjuk a szó igaz értelmében, hogy jelen kormányunk „szabad választásokon szerzett felhatalmazást a Néptől!”. Mert nem voltak meg egy valóban szabad társadalom belső feltételei. Igaz ugyan, hogy „államberendezkedés és intézményrendszer” terén szabad és demokratikus az országunk, de az emberek lelkében ennek vajmi kevés nyoma van…
És most azt a magyar hagyományt látjuk dolgozni Orbánékban, amely hagyomány megakadályozta, hogy kialakuljon bennünk, közöttünk a demokrata mentalitás és annak „polgári előfeltétele”: a tervezhető és meg is valósítható jövőbe vetett alapvető hit. És miközben Orbán minden tettével épp a demokratasághoz vezető utat lehetetleníti el, aközben tele a szája a Népfelségre való hivatkozással. Legalább akkora demokrata, mint azok a „komcsik”, akiket pedig de tud átkozni!
Igen: ezek az ösztöneink – és ezek az ösztöneink működnek a politikusainkban is…
Hát mi lesz itt? Mi lehet így velünk? Ki lehet ebből valaha keverednünk? „Megváltható”-e a magyar nép, megváltoztatható-e a mentalitásunk? Hogy a csudába’ alakítsuk ki a közbizalmat és a kiszámítható jövőbe vetett hitet a népben? Mert közbizalom és kiszámíthatóság nélkül nincs, nem lehet magabiztosság sem és ha nincs magabiztosság, akkor nincs polgári öntudat, anélkül meg „maradunk Ázsiában”…
…De mi – legalábbis anyagi vágyainkban – Ausztria, Németország, Svédország akarunk lenni! Ezek meg mind igen erős és magabiztos polgári társadalmak – az anyagi gazdagságuk is ezen alapszik, mert az nem is alapulhat máson. Hát akkor? Mi a teendőnk?
Igen, mi a mi teendőnk – mert arra nyilvánvalóan hiába számítunk, hogy majd Orbán megteszi helyettünk és nekünk. Ő ugyanazt teszi és csak azt tudja csinálni, amit előtte honfitársaink és vezetőink zöme: rögtönöz, mert nem természetes szükséglete és nem is magától értetődő automatizmusa, hogy előre eltervezze a lépéseit, éspedig hosszú távra. Nem ebben nőtt fel és nem képes a belérögzült „hagyományon” átlépni. Hiába, ezt látta otthon: Apu – mert akkor úgy kellet és lehetett – „rögtönzött” egy MSZMP-tagságot, aztán meg, amikor változott a világ, rögtönzött egy kőbányát… A fia meg rögtönzött előbb székházat, Antallék alatt, aztán rögtönzött szőlőbirtokot is…
Most meg „forradalmat”, „szabadságharcot”, „időleges állami felügyeletet” rögtönöz, aztán Alkotmányt rögtönöztet.
…Én utálok rögtönözni! Fárasztó. Idegesítő. Kimerítő. És legfőképp: soha de soha nem juttat el oda, ahol pedig jó lenne nekem. Ha rögtönzök, akkor ezzel elismerem, hogy nem vagyok ura a viszonyaimnak és hogy le is mondok arról, hogy alakíthassam a sorsomat. Rögtönzésre akkor kényszerül az ember, ha mások játékszere, ha mások a saját pillanatnyi érdekeik szerint ugráltathatják.
Emberek: most nincs itt se tatár, se török, se labanc, se orosz – senki sem kényszerít arra, hogy ne végezzük be, amit elterveztünk. Tanuljunk meg hát tervezni – meglássátok: lesz eredménye! Ez most a mi teendőnk: tervezni tanulni, megszokni és megszeretni a tervezést-szervezést.
És mit tervezzünk mindenek előtt magunknak? Hát, egy tervezni szerető-akaró és minket is tervezni hagyó-tanító politikai közösséget – amely aztán leválthatja „Rögtönző Viktorékat”…
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek