Nincs annál rosszabb, mint ha egy politikus a hatalom birtokában elkezdi megvalósítani a benne élő elképzeléseket!
Látszólag ostobaság az előző mondat, hiszen – gondoljuk – mi lehet jobb annál, mint ha egy politikusnak vannak elképzelései és azokat meg is valósítja? Hiszen hányszor háboroghattunk már a koncepciótlan politizálás okozta károk miatt!
Nem, kedves Olvasó, mindennek ellenére nem az a helyes út, ha a politikus a saját vízióját akarja áterőltetni – hanem az, ha reálpolitikát űz. Ha a valóságból és csak abból vezeti le teendőit és a megvalósítás módszereit is, nem pedig valami prekoncepcióval közelít a valóság felé és ahhoz képest válogat a tények között, hogy mi illik a sémájába és mi nem. Ha nem a benne élő és esetleg már évtizedek óta beteljesületlen vágyai szerint kormányoz, „teremt új valóságot”, hanem az adott valóságban képes az általa vezetett országnak új, jó irányt találni…
Nálunk most „irreálpolitizálás” folyik – és minden jel szerint ez így is marad évekig. Alagútba jutott Magyarország, olyan helyre, ahová a külvilágot kikerülni akaró Orbán „fúrta be magát” – sajnos velünk együtt!
…De követheti-e egy ország a vezetőjét, ha az a vezető a saját irracionális késztetéseit követi? Kötelezi-e a népet egy választási ciklusnyi mindent eltűrésre, ha a vezetője ugyan legitim módon szerezte hatalmát, ám azzal tűrhetetlenül visszaél? Mit tegyen egy nép, ha a tőle kapott felhatalmazásra hivatkozó vezetője a népfelség elvét – és gyakorlatát – rombolja le saját hatalmi komplexusaitól kísértve?
Ezek nem elméleti kérdések: napjaink magyar gyakorlata téteti fel velünk őket.
Nemrég leírtuk, hogy Orbán saját kényszereinek foglya (http://progressziv.blog.hu/2010/11/02/le_malade_imaginaire_avagy_kepzeld_beteg), megindokoltuk, hogy saját „fantomjai” késztetik cselekvésre napi és hosszú távú politikai tetteiben. Nincs tehát „terv” a szó klasszikus nyugat-európai értelmében: vágyak és félelmek vannak, belső késztetések. Ezek pedig nem adekvát reakciók a világ valóságára…
Itt van ez a „Haldoklik a Nyugat!”-szlogen. Az benne a legrosszabb, hogy ez nem csupán egy Szíjjártó-féle hülye napi mondás, hanem tényleg ezt izzadta ki az őt csesztető valóságra válaszul magában Orbán! Kínjában találta ki, mert a nyugati polgári világban ő maga idegenül mozog, szorong, valahányszor azzal kell szembenéznie. Nem otthonos terep neki – és ugyan ki a fene élvezi az „idegen pályát”: nincs ilyen focista a világon… És a tudat – hát még pláne a tudatalatti – nagyon érdekesen működik: ha valamit utálunk, akkor az azzal kapcsolatos tényeket szelektíven kezeli és önkéntelenül is olyan mintázatot, rendszert épít belőlük, amelyek alátámasztják a dologgal kapcsolatos érzéseinket. Az egészben az a legszebb, hogy az illető ezt nem is veszi észre magában, ő azt hiszi, hogy ami benne felépült, az valóban a tények objektív valósága!
…Orbán is ezt hiszi: olyan tényhalmazt rakott össze magában, amely alapján a Nyugat hanyatlását és a Kelet feltámadását prognosztizálja – és ez is a látszat, sokan spekulálnak így.
Valójában persze más a helyzet. A Kelet ugyanis nem az emberekért van, akit alkotják és fenntartják. Célja az Állam és/vagy a Hagyomány fenntartása. És ez egyben azt is jelenti, hogy az állandóság a célja és a modernitást is csupán az állandóság fenntartásának egyik eszközeként képes használni. Ebből pedig az következik, hogy a haladás eszménye nem létezik benne, legalábbis a haladás, hogy megjelennek újdonságok, nem az emberek jobb jövőjét szolgálja.
Na mármost: ha Orbánt követjük, akkor egy olyan világban találjuk magunkat, amely nem hisz az egyéni kreativitásban – mert az megzavarja a Harmóniát. Olyan világban, amely simán átlép tömegek érdekein, azokat nem létezőnek tekinti – mert célja csak az Egész; a „részek”, legyenek akár csoportok, vagy az egyén, teljesen közömbösek.
Ne tévesszen meg bennünket az, hogy „óriási eredményeket” értek el a keleti országok az utóbbi évtizedekben, mert azok semmiben nem változtattak az adott társadalmak statikus mivoltán és „egyénellenességén”. Nyilvánvaló, hogy bármelyikünk számára elviselhetetlenek lennének egy keleti típusú társadalom mindennapjai…
Az ember és egy emberi közösség is kétféle választ adhat a környezetére, ha az számára kellemetlen: vagy bezárkózik, feladja önmagát, a vágyait és alárendeli életét a környezetének – vagy megpróbálja kreativitással, újítással jobbá tenni azt. A keleti társadalmak – itt nem részletezendő okok következtében – az elsőt választották, míg az euro-atlanti népek az utóbbit és ennek köszönhető minden, ami ma létezik a modern világban. Ez a választás hozta el a technológiát, a szabadságot, azt, hogy számítson a közösség is az egyéntől származó és semmi mással nem pótolható invencióra. Hogy felnézzen arra és elismerje azt, ha valaki képes valami egészen újat, addig nem létezőt produkálni. Hogy ne a család, a születés, a „karma” mondja meg, ki lehetsz, hanem legyen lehetőséged a képességeid szerint élni és boldogulni.
Mi euro-atlantiak hiszünk abban, hogy a világ megismerhető és érdemes is azt megismerni. Nem hirdetünk sem passzivitást, sem beletörődést. Tudjuk, hogy ha hosszú távon is sikeres társadalmakat akarunk, akkor azok alapjául nem célszerű más elveket választanunk, mint a realitások invenciózus kezelése.
Próbálkoztak a mi környékünkön is modern kori totális, vagy hegemonisztikus államberendezkedésekkel, de ha valamit megtanulhattunk az utóbbi évszázadunkból, akkor az az, hogy ezek mindig és törvényszerűen maradtak alul a kreatív és szabadságelvű társadalmakkal szemben. Miért? Azért, mert a kreatív és szabadságelvű társadalomban hasznosulhat legjobban az egyénben rejlő képesség, ott a legvalószínűbb, hogy nem a kontraszelekció ilyen, vagy olyan formái szabják meg, kik vezessenek és kik legyenek alul. A totális államok sosem képesek jól gazdálkodni az emberi erőforrásokkal, mert nem céljuk az, hogy a legjobbak vezessenek. Ott vagy egy „elv” vezet, vagy egy elvtelen diktátor - és ha jönnének-jöhetnének a valóban legjobbak vezetni, akkor a valóságidegen elvek és az öncélú, akarnok vezetők együtt mennének a levesbe…
De mit kezdjünk Orbán azon állításával, miszerint a mostani válság megmutatta a Nyugat hanyatlását és hogy hiba a szabadságelvűség? Hogy igenis: a Keletnek van igaza, az ő „állam-mindenhatósága” a követendő út és jobb, ha mielőbb erre lépünk rá mi is.
Minderre azt felelhetjük, hogy a legkülönb ember is követ el hibákat – ugyanígy: a legeredményesebben működő társadalmak is. Vannak „kilengések”: amikor nem a józan eszükre hallgatunk. Ez történt a válság előtti időszakban is. De ha általában jól szoktunk dönteni, és csak néha rosszul, akkor még nem kell szakítani az egész életünkkel és nem kell azt új alapokra helyezni. Attól, hogy valaki (Orbán) „szűköl” a polgári Európa előtt, még nem mondható el, hogy Európa rossz úton jár. Egy társadalom „jóságát” – azt, hogy érdemes-e úgy csinálnia a dolgait, ahogy szokta – az adott társadalom munkakultúrája, az abból jövő teljesítőképesség és minőség, az emberek számára elérhető lehetőségek, az „elvárt áldozatok” és a „reálisan remélhető nyereségek” határozzák meg – és ezek tekintetében a Nyugat „köszöni, jól áll”. Ellentétben a Kelettel, ahol ha van is (kívülről bevitt, vagy belül drasztikus eszközökkel fenntartott) munkakultúra (Japán, illetve Kína), az ebből jövő teljesítmény és minőség vagy nem érhető el a társadalom többségének (Kína, India), vagy az ezért elvárt áldozat a mi fogalmaink szerint irreálisan nagy (Japán, Dél-Korea).
Sem okunk, sem szükségünk arra, hogy „szorgos ázsiai hangyákká” változtasson minket Orbán. Az „igazi” euro-atlanti térség hagyománya a jól szervezettség, a racionalitás, az együttműködés a társadalomban – a bajunk éppen az, hogy mi, magyarok még nem vettük át eléggé ezeket és nem az, hogy nem vagyunk egy felülről fegyelmezett, saját igényeinkben minimalizált hangyahad. Ha a miniszterelnökünk „kulturális paradigmaváltást” szeretne, akkor bizony „nyugatosodásunkat” kell elősegítenie!
…Kérdés, hogy erre melyik miniszterelnökig kell majd várnunk?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek