HTML doboz
2012.01.16. 21:37 Szerző: Đđ
Füvet s vizet
orbán viktor ma ismét tervet jelentett be (Jajjj!!!): ezúttal a magyar mezőgazdaságot fogja megmenteni, a Darányi Ignác tervvel. (A terv névadójáról később még lesz szó…)
És csak úgy mellesleg azt is tudatta ma velünk a Vezér, hogy ha nem vettük volna észre a vaksi szemeinkkel, folyik itt egy (még egy) háború is ellenünk: a termőföldért és a vízért. És ez a háború az oka a leminősítéseinknek, hiszen – ahogy orbán fogalmazott – ezt „leminősítésekkel vívják”. Nyilván az S&P, a Moody’s, vagy a Fitch a modern idők honfoglalói, akik álságosan füvet és vizet kérnek…
Ezzel orbán is csatlakozott azokhoz, akik mélyen hisznek a magyarság és annak földje (és vize?) ellen szőtt világ-összeesküvésben. Vagy ha netán személy szerint nem is hisznek benne, de politikai tőke-kovácsoláshoz azért felhasználják. (Egyébként jellemzően ennek a „családnak” a prominens tagja a szélsőjobboldal is.)
…Mellesleg, ha én Magyarországon külföldről származó élelmiszereket forgalmazó multi lennék, már indítanám is orbán ellen a pert, üzleti hitelrontásért és rágalmazásért. Hiszen a miniszterelnök nem egyebet mondott („nagy nyilvánosság előtt”, ami – ugye jól tudom, tisztelt Hangó Tünde bírónő - súlyosbító körülmény!), mint hogy „a Magyarországra érkező külföldi élelmiszerek ipari hulladékok csupán”… Basszus: akkor az olasz parmezán, a „zarte Schokki aus dr Schwiiz”, vagy a bajor és belga sörök mind-mind ipari hulladékok?
…Mivel is akar segíteni a kormány terve a kis-és középbirtokosoknak: adminisztratív terhek csökkentésével – mintha a sok papírmunka lehetetlenítené el a magyar parasztot, nem pedig a munkaszervezés és a közösségi önszerveződés, a szaktudás és a tőke hiánya, vagy a nem megfelelő technológiai szint, – de ezeknél vannak még nagyobb gondok is. Ezek pedig – mint minden bajunk esetében – alapvetően tudati, mentalitásbeli hiányosságok. A magyar paraszt ugyanolyan, mint a magyar ember: nem tervez előre, nem fog össze közös érdekek mentén, nemigen ismeri a világot, amiben boldogulnia kellene. Ugyanolyan – vagy még rosszabb, hiszen (legyünk már egyszer őszinték, mint Feri Őszödön!) a magyar faluban az ’50-es- ’60-as évek óta elindult a képességek tömeges elvándorlása. A tehetséges gyerekek legtöbbje elkerül a faluról – és viszi magával a tehetséges génjeit is. Ez pedig, ha elég hosszú időn át így működik, akkor a természet nem képes sem olyan ütemben, sem olyan számban újratermelni a tehetséggéneket, hogy az fenntarthatná az adottságokbeli egyensúlyt.
orbán úgy tudja, hogy „Magyarország minden ellenkező híreszteléssel szemben eredendően mezőgazdasági ország”, továbbá, hogy „akkor volt erős, amikor virágzott a mezőgazdasága”… Hát, lehet, hogy itt is „megtévesztették”, mint a gazdasági kérdésekben (ahogy Heim Péter mondja róla - http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20120115-orban-viktor-gazdasagi-kerdesekben-megtevesztheto-interju-heim-peter-kozgazdasszal.html), de tény, hogy a kettő közül egyik állítása sem igaz!
orbán azt mondja, hogy Magyarország „mezőgazdasági ország”-létét „a földrajzi, természeti adottságai, történelme, kultúrája, hagyományai” igazolják. Ilyen alapon minden ország „mezőgazdasági” lehetne – hiszen történelme korábbi, hosszas periódusaiban lakói zöme alapvetően mezőgazdasággal foglalkozott, úgy nagyjából a neolitikus forradalomtól az ipariig… De azt, hogy ma milyen egy ország, az mutatja meg, hogy az ipari forradalom óta milyenné vált? És nyilvánvaló, hogy a magyar lakosság, a magyar gazdaság eltávolodott mezőgazdasági gyökereitől.
A leginkább még a „hagyományok” terén állja meg a helyét orbán mondandója – de bár ne állná meg, ugyanis a magyar hagyomány e téren nem a szervező-tervező, kooperálni is kész, öntudatos parasztpolgár/farmer hagyománya, hanem a zselléré. Írtunk már korábban* arról, hogy milyen mély (és káros) nyomai vannak a mai magyar mentalitásban is annak, hogy az ország lakosságának egyharmada még 70-80 évvel ezelőtt is nincstelen szegényparaszt volt. Isten őrizzen meg attól, hogy ezt a „hagyományt”, ezt a mentalitást tűzze ki példaként elénk bárki is! (…Tudom én, hogy él az „úri nosztalgia” a keményes fogott, végletekig kiszolgáltatott és ezért engedelmes embertömegek iránt – de nehogy már ebből csináljunk politikát a XXI. századi Európában! Ám ha a közmunka-törvényre és az új munka-törvénykönyvre gondolok, akkor mégiscsak utalnak erre erős jelek…)
…Most pedig nézzük, mi a helyzet a másik orbáni állítással, hogy „Magyarország akkor volt erős, amikor virágzott a mezőgazdasága”?
Magyarország (viszonylagosan) „erős” a középkor egyes periódusaiban volt – és ekkor valóban virágzott a mezőgazdaság. Ereje azonban nem (elsősorban) ennek volt köszönhető, hanem annak, hogy Európa aranytermelésének többségét a királyi Magyarország adta. Ez finanszírozta a korabeli Magyarországot, ez tette erőssé – vagyis: nem az „áldott föld”, hanem az a rohadék pénz…
Aztán, amikor változott a világ és Magyarország éppen nem volt abban a helyzetben, hogy maga is megváltozzon, amikor már az ipar és a kereskedelem lettek „erő szempontjából” a meghatározók, és amikortól már az országok lakói is az így előálló javak iránt kezdtek kapkodni, akkor le is áldozott Magyarország ereje. Nem mi iparkodtunk és nem mi kereskedtünk az ipar javaival – mi csak az aranyunkat adtuk oda „fogyasztási javakra” (akárcsak ma a jobbmódúak a Matolcsy-egykulcsossal a zsebükbe került pénzt!) és ez „nem élénkítette a hazai gazdaságot”. „Recesszióba” kerültünk – akárcsak ma, amikor szintén nem vagyunk képesek a világ gazdasági élvonalában „dívó” gazdasági szokások, technológiák, stb. meghonosítására… Nem hiába volt az, hogy az egyik legtehetségesebb uralkodónk, Mátyás király is a hatalmas kereskedelmi potenciállal rendelkező (árumegállító jog) Bécset és az akkor is fejlett iparvidéknek számító Sziléziát (Boroszló/Breslau/Wrocław) akarta meghódítani (akárcsak 250 évvel később Nagy Frigyes, aki szintén a „zsenikirályok” közé tartozott) , nem pedig valami áldott aranykalásszal ringó alföldi tájat… (Mátyás persze román volt – ugyan mit is példálózok én itt vele!)
A gének is előkerültek orbánnál – kétszer is. Beszélt arról, hogy „nem fogadunk be génpiszkált anyagokat a földjeinkbe”. Azért arra igazán kíváncsi lennék, hogy orbán (és rajta kívül még rengeteg, hozzá nem értő, a genetika és a biológia alapjaival tisztában nem lévő ember) hogyan írná le azokat a folyamatokat, amelyek révén a megevett növényi és/vagy állati gének „átkerülnek” az emberi genomba? A gének ui. a kromoszómákban vannak „bezárva”, azok meg a sejtek belsejébe… amiket megeszünk és utána szépen megemésztünk! De nem akarok itt biologizálni!
A másik génekkel kapcsolatos megjegyzése „ott a föld szeretete a magyar ember génjeiben”, kb. az előbbiez hasonló mélységű szaktudásról árulkodik… A „génekben hordott parasztság” persze jól hangzik – de a miniszterelnök, gyanítom, nem erre gondolt… Ami pedig azt a megjegyzését illeti, hogy „sokáig tudatosan sorvasztották a vidéki életet”, nem világos, mire-kikre is vonatkozik pontosan? Akik ui. szívták a vidék vérét, azok mindenek előtt és hosszú évszázadokig a „kiváltságosok” voltak… Aztán sokat rontottak a magyar vidék kondícióin a meggondolatlan, „nosztalgiák vezérelte” lépések az Antall-kormány idejében is. Ja, és volt egyszer egy Torgyán József nevű mezőgazdasági és vidékfejlesztési „csúcsminiszter” is… Hol is? Hát orbán viktor első kormányában! De ha a miniszterelnök netán a szocializmus évtizedeire célzott volna – és ezen keresztül általában a jobboldallal szembenállókra – akkor mellélőtt: Hiszen a magyar vidék történelmi léptékkel a legnagyobbat épp 1960 és ’80 között léphetett!
A magyar parasztnak akkor volt a legjobb dolga, amikor szövetkezetben dolgozott. Persze, tudom, voltak azt megelőzően – és most is – „módos nagygazdák”, ám ők igen kevesen voltak/vannak. Az ő sikerességük a legtöbb, a mezőgazdaságból élő honfitársunk bajaira nem ad megoldást, példájuk számukra tömegesen nem követhető: ehhez náluk sem a személyes, sem az anyagi feltételek nem adottak.
A mai világban a mezőgazdaság: nagyüzem. Illúzió a tömegesen jól működő kisgazdaságok világa – legalábbis egy tudás- és forráshiányos országban. Ahhoz pedig, hogy a magyar kisüzemek néhány hektárján is jó minőségű, keresett és „delikátesz” termékeket lehessen előállítani, akkora lépést kellene tennie a magyar parasztságnak, amekkora legalább egy generációnyi időt, részletesen kidolgozott programot és stabil „reálkormányzást” igényelne. Ahogy az elmúlt másfél év bizonyította, e feltételek egyike sem adott az orbán-kabinetnél – reméljük, hogy a „legalább egy generációnyi idő” sem!
…De ha már az előbb a „nagygazdákat” emlegettem, azért talán a szokottnál őszintébb ez az új, állítólag a kis-és középbirtokokon segíteni hivatott terv, ugyanis névadója, Darányi Ignác nem kevesebb, mint 5000 katasztrális hold, azaz nagyjából 29 km2 birtokosa volt. Ez nagyjából megfelel egy nagyobb budapesti kerület méretének – „kis-”, avagy „középbirtokosnak” tehát nemigen volt nevezhető. Nem lepne meg, ha – hasonlóan az orbán-kormány általános társadalmi-gazdasági elképzeléseihez – itt is egy „nemzeti nagybirtokos réteg” megteremtése, „helyzetbe hozása” és „feltőkésítése” lenne az igazi cél.
Ha ez lenne a valóság, akkor jobb címet javasolnák a tervnek: legyen Parasztvakítás!
*Íme, a korábbi, ezzel foglalkozó posztjaink:
· Point of view - http://progressziv.blog.hu/2010/08/23/point_of_view_6
· Polgári konditerem - http://progressziv.blog.hu/2011/08/23/polgari_konditerem
· Hány köztársaság kell még? - http://progressziv.blog.hu/2011/10/24/hany_koztarsasag_kell_meg
2012.01.14. 13:42 Szerző: piefke
Fehér lovon az EU-ban
„Ahol egy kis erő mutatkozott, akár értelmi, akár vagyoni erő, azt mindjárt fölszippantotta a nemesség. Akinek sok esze volt, vagy sok pénze, azt bevették az alkotmány sáncai közé, kívül csak az erőtlenség maradt.”
Mikszáth Kálmán: A fekete város
Mi volt ez a több mint másfél éves politikai ámokfutás? Ugyan miért csinált csupa olyasmit az egyébként kiemelkedően intelligens orbán viktor, amiről kis ésszel is előre tudható lett volna, hogy hatalmas károkat fog okozni az országnak – anélkül, hogy abból a magyar nép túlnyomó többségének bármi haszna is lenne? És: miért támogatták őt ebben a „hajszában” más, szintén nem épp a tompa agyukról, a nehéz felfogóképességükről ismert emberek, nem is kevesen?
Túl a személyes, lelki eredetű motivációkon* kell, hogy legyen valamiféle „filozófia” is e mögött – hiszen „egyéni őrületekből” nem szokott országos politika támadni! Ahhoz ugyanis az kell, hogy sokak gondolatmenetébe illeszkedjen be mindaz, amit az „őrült” akar és tesz.
Most ennek a filozófiának nézünk utána!
Amikor fentebb zárójelbe tettem a filozófia szót, ennek az volt az oka, hogy nem egy komplett, valamiféle logika szerint felállított eszmerendszerről van itt szó, hanem csupán szokások, vágyak és mentalitás elegyéről, amelyet persze innen-onnan összeszedett gondolatokkal meg is ideologizálnak...
A jelenség megértéséhez vessünk egy pillantást a magyar politikai hagyományra: ugyan miféle módszerekkel, szemléletmódokkal politizáltak itt az elmúlt század(ok)ban? Sajnos az (volt?) a helyzet Magyarországon, hogy vagy azok voltak hatalmon, akik akarata ellenére is boldogítani szerették volna a népet, vagy azok, akik le se szarták. Többnyire az utóbbiak…, mert a „népboldogítóknak” igazából csak a negyvenes évek végétől 1989-ig tartó időszak jutott.
Az orbán-rendszer is a „le se szarók” sorába tartozik-tartozott: az „úri Magyarországban”, a kiváltságosok feltételen és (kvázi) „megváltoztathatatlan” hatalmában gondolkodó politikák sorába…
A kiegyezés utáni „úri-nemzeti” politika egyenesen vezetett az I. világháborúhoz. (És nem mellesleg ez volt az alapvető oka a „nemzetiek” által feldolgozni azóta sem tudott Trianonnak is!) A Horthy-rendszer nemzeti, revizionista és erősen keresztény kurzusából szervesen következett a II. világháború. A mai orbánizmus pedig szintén elkerülhetetlenül torkollott előbb „szabadságharcba”, majd gazdasági katasztrófába és az ország hitelvesztésébe.
Ez a gárda történelmünk során már többször proklamálta, hogy igényt tart a(z abszolút) hatalomra, ám még sosem magyarázta el logikusan és konzisztensen a társadalomnak, hogy miért? Hogy vajon miért jó az nekünk, ha ők vannak hatalmon, éspedig jó sokáig?
Ami nem sikerült ’56-ban Mindszenthynek, ami nem ment 1990-’94 között az MDF-nek, ami épphogy csak elkezdődhetett 1998-2002 között, az most gőzerővel folyt a „több mint 2/3” birtokában. orbánéknak majdnem sikerült megcsinálniuk a Horthy-rendszer kvázi-restaurációját – és ezzel majdnem beteljesült egy 65 éves „magyar álom”. orbán viktor tulajdonképpen Horthy fehér lovát vezette be ismét a magyar közéletbe. A fehér lovat, amely a rajta ülőt kiemeli a tömegből és kivételessé teszi. orbán egy olyan elitben gondolkodott, amely arisztokrata módjára, fehér lovon ül a társadalom felett… Visszatérek a régi eszmék, egyes régi figurák és csatlakoztak hozzájuk az újak közül azok, amik valamiért imádtak volna az elithez tartozni, ám ennek szívós és hosszadalmas polgári módjához nem volt kedvük – vagy éppen tehetségük…
Itt elérkeztünk egy fontos magyar elitsajátossághoz: a magyar elitek a történelem során sosem közeledtek a polgári attitűdhöz, megmaradt az elit életében és szemléletében az arisztokratizmus, a teljesítménytől független kivételezettség iránti vágy. Amikor a kiegyezést követően rohamosan iparosodott az ország, a társadalom élén éppen ezzel ellentétes folyamat zajlott: az iparban, mezőgazdaságban, vagy pénzügyekben vagyont, tekintélyt, befolyást szerzett polgári származású személyek kezüket-lábukat törték, csak hogy valamiképpen bekerülhessenek az arisztokráciába. Bárók lettek – tehát nem az arisztokrácia kezdett polgárosodni (mint pl. Németországban), hanem a (sikeres) polgárokból lettek (új) arisztokraták. Mondhatni: a polgári siker bizonyítéka a polgárság elhagyása volt.
(Nagy-Britanniában is zajlott-zajlik egy formálisan ehhez hasonló folyamat, a „lordosítás” – de azt ugye mindannyian belátjuk, hogy ott mégis egészen másról van szó, hiszen egészen más a társadalmi-mentális háttér! …És bármilyen abszurd is, egy, a K. u. K.-belihez nagyon hasonló folyamat zajlott le az ’50-es évektől a szocialista hatalmasságok között is: nem a szocialista-kommunista ideológiából és a múlttal való gyökeres szakításból elvileg szervesen következő modernitás világa csábította őket, hanem arisztokratikus miliőre, arisztokratikus kedvtelésekre váltottak. Villák a Svábhegyen, vagy a Rózsadombon, vadászat, szalonban készült ruha az asszonynak… Ez a”szocialista arisztokráciává” válás viszont – ellentétben az angol példával – tulajdonképpen szerves folytatása volt a régi, Monarchia-bélinek, hiszen a társadalmi és mentalitásbeli háttér gyakorlatilag nem sokat változott.)
Az új, immár arisztokratává vált elit nem csupán a „feeling” miatt akart az arisztokrácia köreihez tartozni: azért akarták ezt, mert a hatalom csatornáit az arisztokrácia működtette és az állami pénzekhez, állami üzletekhez való hozzájutás sokkal könnyebbé vált, ha ők is sáncon belülre kerültek. Ez pedig azért lényeges itt és manapság, mert a fejekben tulajdonképpen mind a mai napig nem alakult át az az elképzelés, hogy a politikai elit uralja a gazdaságot…
Amikor a Fidesz, orbán és a mögöttük állók „állammonopolizmust” akar(t) építeni, akkor ezt emiatt tették: nem volt a fejükben a teljesítményalapú polgári attitűd. Az volt a fejükben, hogy a hatalommal lehet itt megszerezni mindent, nem pedig a teljesítménnyel. És az a baj, hogy ebben – magyar viszonylatban – tulajdonképpen még mindig igazuk van!
Látjuk, mi ennek a vége!
A mai világban nem lehet tartósan csupán a hatalommal pozíciókat birtokolni, mert a világ nem így működik körülöttünk. Tulajdonképpen soha nem is így működött – és éppen ez okozta Magyarország történelmi sikertelenségét: sosem volt valóságos erőnk, mert sosem gondolkodtak vezetőink erőforrások megteremtésében, csupán azok lefölözésében. (…Jó, O. K., volt néhány kivétel – évszázadokkal korábban!)
…És mindazok a (ma még meglévő) támogatók, akik a legújabb „szabadságharcunkat” pozitívumnak érezték és érzik, tulajdonképpen, a dolog leglényegét tekintve a „minőség- és teljesítményellenességet" támogatják. Hiszen láttuk: egy olyan elitet és egy olyan mentalitást, felfogást támogatnak, amely privilégiumokra tart igényt, éspedig pusztán a létezése alapján. Úgy vannak igényei, hogy közben képtelen ezen igények anyagi és társadalmi alapjait megteremteni.
Itt van az ideje, hogy véglegesen lezárjuk a „nemzeti-úri” elitmentalitás útját a hatalomba – éspedig egyáltalán nem valamiféle ideológiai ok miatt. Egyszerűen azért, mert nem célszerű, ha önző és a társadalmi dinamizmust kontraszelektíve lefojtó kormányzás folyik itt. Ennek az elitnek, ennek a politizálásnak, ennek a hatalomgyakorlási módnak és a mögöttük álló mentalitásnak a végleges száműzése elengedhetetlen a sikeres XXI. századi Magyarországhoz. A „nemzeti kivételességet” hangoztató és ezek alapján kivételes elbánásra igényt formáló szólamok soha, semmiféle sikert nem hoztak az országnak. Semmi másra nem szolgáltak amúgy sem, mint egy, a (nemzetközi) versenytől elzárkózni akaró és hatalmát nem teljesítménnyel, hanem „adminisztratíve” megtartani kívánó érdekkör uralmának elfogadtatását azzal a tömeggel, amelynek tagjait ilyen vagy olyan okok miatt szintén a versenyellenesség és emiatt a magyarság határokon belüli privilegizálásának vágya jellemez.
Az orbán (, vagy egy átmeneti „szakértői kormány”?) után jövő Bajnainak ezt a mentalitást és az ezt a fajta „spontán privilegizációt” vágyó támogatókat kell legyőznie – akár a saját köreiben is.
…Nem kis feladat!
* Ezekről már korábban írtunk, pl. a Nagy takarodó c. posztunkban is (http://progressziv.blog.hu/2011/12/23/nagy_takarodo): „…orbán viktor huszonvalahány éve elkezdett masírozni egy úton, amelyről azt remélte, hogy kivezeti őt, a tehetséges vidéki gyereket a megaláztatások világából: kiemeli őt a tömegből és a szellemi képességeinek megfelelő pozícióba juttatja. Ezért kellett neki a hatalom…”
2012.01.12. 14:26 Szerző: piefke
Bajnai: nimbusz vagy mítosz - vágyak és a realitás?
„Álmodjunk megvalósítató álmokat!”
Lenin
Az iskolában a tanító bácsi felteszi a kérdést: Kit tartanak a gyerekek nagy hadvezérnek?
Lajoska jelentkezik:
- Én Kutuzov tábornokot tartom nagy hadvezérnek!
- Miért, Lajoska?
- Beengedte a franciákat Oroszországba, megvárta a negyvenfokos hideget – és tönkreverte őket!
Petike is jelentkezik:
- Én Sztálint tartom nagy hadvezérnek!
- Miért, Petike?
- Beengedte a németeket a Szovjetunióba, megvárta a negyvenfokos hideget – és tönkreverte őket!
Jelentkezik Pistike is:
- Én Arafatot tartom nagy hadvezérnek!
- Hát őt ugyan miért, Pistike?
- Mert beengedte az izraelieket Palesztinába – és most várja a negyvenfokos hideget!
Vicc a ’70-es évekből
Bajnai Gordon is nagy stratéga – de legalábbis jó taktikus: kivárta, amíg orbán viktor körül minden megfagyott. Más egyebet nemigen tett (nyilvánosan, a közéletben) az elmúlt bő másfél évben – talán nem is kellett tennie! Csinált egy alapítványt, a Haza és Haladást – és elegendő volt várakoznia…
…És most, amikor immár megérett a helyzet, egyszeriben előállt az elmúlt másfél év legkomolyabban veendő politikai proklamációjával (Köztársaság, kiegyezés, kilábalás – Vízkeresztkor Magyarországról - http://hazaeshaladas.blog.hu/2012/01/09/koztarsasag_kiegyezes_kilabalas). Ebben alaposan leszedi a keresztvizet az orbánizmusról, de ennél jóval többet is tesz: leírja, miféle vezetőerőre van szüksége Magyarországnak.
Bajnainak nimbusza van – és van kultusza is (Oszkó Péterrel együtt!), főképpen a 20-30-as jól képzett értelmiség körében.
Ezzel egy csapásra úgy néz ki, hogy orbán viktor 2014-es kihívója és legyőzője Bajnai Gordon lesz! Bajnainak „nimbusza” van: szinte „mitikus alakká” vált az elmúlt időszakban…
Most elindult a „Ki visz ki több embert az utcára?”-harc – de az igaz kérdés az, hogy ki visz majd be több szavazót a fülkékbe! És nyilvánvaló, hogy ha ma kiírnának egy olyan választást, hogy „Bajnai vagy Orbán?”, akkor az utóbbi urat akár ne is tüntessék fel a szavazólistákon… ( Ld.: http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/bajnai-megelozte-orbant-366538) Bajnai mögé fel fog sorakozni az a bizonyos bizonytalan ötvenvalahány százalék – legalábbis azok, akik közülük el akarnak menni szavazni. És mivel ott lesz mögötte ez a tömeg, mást nemigen tehetvén, oda fognak sorakozni mögé a ma alakuló civil, szakszervezeti, stb. mozgalmak. És bizony, kénytelen lesz beállni mögé az ellenzék is – természetesen a Jobbik és talán az LMP kivételével. Hiszen sem civilék, sem a (nevezzük így) demokratikus pártok soraiban nincs Bajnaihoz fogható hírnévvel és teljesítménnyel rendelkező figura. Sem Mesterházy, sem az Árok-Kónya duó, sem az „irrealista” Istvánffy, sem pedig a (tulajdonképpen csak „ellenpolitizáló” millás Juhász nem mérhető hozzá e téren.
…Vannak persze hátrányai is Bajnainak.
A személyisége sokkal inkább „manager”, mintsem „leader” – márpedig most a választásokig igen kemény „háborút” kell vezetnie és a győzelem után is keményen kell harcolnia majd az (akkor már) „elmúltnégyév” bebetonozott figurái és jogszabályi környezete, mindenek előtt az alaptörvény ellen. És persze mindazok ellen, akik akár politikusként, akár gazdasági szereplőként, akár utcai Fidesz-fanként sok mindenre képesek lesznek majd, csakhogy az új kormányt és annak vezetőjét megbuktassák!
Egy másik hátránya Bajnai Gordonnak a szakmai és politikai múltjából hozott „kapcsolati háló”, amely természetesen támogatja és segíti is, de amelynek vannak bizonyos „saját érdekei” és nyilvánvaló, hogy ezeket majdan szeretné érvényesíteni is. Ez egy lényegében „balos” kapcsolatrendszer – kérdés, hogy ez milyen erővel lesz képes Bajnait „fogni”, illetve, hogy maga Bajnai mennyire akar majd „szabadulni” ettől?
Biztosan lesznek következményei és szükségszerű velejárói ennek a következő Bajnai-kormányra és a majdani magyar politikára nézvést, amelyekkel számolnunk kell! Itt nem arra kell gondolni, hogy az MSZP lényegi és közvetlen befolyást tudna majd gyakorolni Bajnaira és körére. Ehhez nem lesz meg a szociknak a kellő politikai súlyuk: nem lesz elég támogatójuk. A befolyás sokkal áttételesebb lesz: a Bajnait támogató és inkább a „baloldalhoz” köthető, onnan eredeztethető üzleti körök befolyásáról van-lesz itt szó!
Korábban többször is arról írtunk, hogy „új politikai erőnek kell megszületnie!”, ám ez a megállapítás nem egyenlő azzal, hogy „a semmiből, a kisemberek közül” fog ez az új erő kiemelkedni. Bár ebben sokan bíznak ma, azt hívén, hogy egy az egyben ki lehet iktatni itt mindenféle „létező eliteket” a politikából. Ám ez nincs így! Vannak, akik valami „hiperidealizmustól” (vagy egyszerűen csak a „hatalmasokkal” szembeni irigységüktől?) ösztökélve arra vágynak, hogy megteremthető „a kicsik hatalma” – de ez illúzió. Aki kicsi, az erőtlen és nem csupán anyagi értelemben, hanem bizony sokszor „tálentumok” terén is…
Ma Magyarországon a vagyon majdnem fele a lakosság néhány százalékának a kezében összpontosul. Ennek szükségképpen és megkerülhetetlenül vannak és lesznek is következményei a politikában is. Bajnai eljövetelével, vezetővé válásával az elitek uralma folyik tovább – és ez természetes is. A kapitalizmusban hatalom és anyagi erőforrások szükségszerűen kapcsolódnak össze. A kérdés csupán az lehet, hogy ez a kapcsolat mennyire kizárólagos és mennyire hajlandó (érdekei mentén) az elit nyitottá válni? (A nem kapitalizmus-alapú, újbalos, alternatív politikai forgatókönyvek megvalósíthatósága a mai Magyarországon a nullával egyenlő – és ha mégis megpróbálkoznánk vele, akkor sokkal nagyobb károkat okoznánk magunknak, mint akár a mai orbánizmus „függetlenkedései”…)
Társadalmi nyitottság terén nem kell félnünk a „szoci eredetű” Bajnai-féle „újelit” hatalmi pozíciókba kerülésétől, éspedig azért nem, mert ez a hatalom sokkal toleránsabb, megértőbb és nyitottabb lesz akár a mai orbáninál, akár a „klasszikus”, sorait záró MSZP-s kompániára jellemzőnél. Remélhetőleg a „jó menedzser” Bajnai felfogja és az őt támogató elittel is elfogadtatja azt, hogy nem célszerű annyira önzően, gátlástalanul és bezárkózóan, „klikkben” politizálni, mint azt tették a korábbi szocialista befolyással működő kormányok idejében. Ez ugyanis erőforrásokat von el – és az erőforrások elvonásának árát manapság elég jól láthatjuk a Fidesz vezette országon… Nyilvánvaló, hogy Bajnaiékkal nem Apró Piroska fog visszatérni Gyurcsány Ferenc hátán: akik 2014-ben jönni fognak, azok a „klasszikus pártállam” idején még többségükben éppen a pelust cserélték a rövidnadrágra. Harmincas fiatalemberek, profik, kapitalisták, még többé-kevésbé demokraták is, a célszerűség határain belül. Ők már csupán működtetői, „örökösei” a jobboldalon sokat emlegetett régi „komcsi-vagyonnak”, nem pedig (szintén jobboldaliasan mondva) „maguk a tolvajok”…
…De hogy biztosak lehessünk a dolgunkban és hogy biztosan ne (sok) lehetősége legyen ennek a régin alapuló új „balelitnek” a korrupcióra és a kontraszelekcióra, ezért az új, negyedik köztársaságba komoly – és kormányerőktől független – kontrollmechanizmusokat kell beépítenünk, éspedig kifejezetten a közpénz-ügyek terén. Ez a terület fontos ugyanis, ha lényegesen kevésbé korrupt és lényegesen kevésbé pazarlóan működtetett államot (és: önkormányzati rendszert) akarunk. Lényegesen fontosabb, mint bármiféle, az alkotmányos jogokat, az esélyegyenlőséget és bármely más „klasszikus jogállami-emberjogi” mütyürkét védő csecsebecse-társaság. Mert a jogsértésre a könnyen ellopható közpénz motiválja a hatalmat, nem pedig valamiféle perverz hatalomkorlátozó ösztön…
A civil kontroll szerepe az ellenőrzés lehet – de ez az ellenőrzés, mivel rengeteg szakismeret is megkövetel, nem csupán az „egyszerű embereknek” tulajdonított (ám azért sosem bizonyított!) tisztességet, hanem külső, „profi” ellenőröket és szabványosított ellenőrző mechanizmusokat is igényelni fog. És amikor külsősöket emlegetünk, akár külföldieket is érthetünk ez alatt. Célszerű lenne ugyanis, ha a magyar közpénzek elköltését egy olyan testület ellenőrizné, amely mind mentalitás terén, mind pedig „fizikailag” távol van a korrupciót többé-kevésbé elfogadó magyar közegtől. Ez azt jelenti, hogy egyfelől olyan mentalitású társadalmak fiaira van-lehet szükségünk, amelyek a korrupciós világranglistán a legjobban állnak, másfelől pedig e testület tagjainak az informatika korában nem is kell feltétlenül Magyarországon működniük: elegendő, ha a közpénzek felhasználásával kapcsolatos adatokat utaztatjuk… Ja, és természetesen előzetesen, azaz még mielőtt a tényleges költés megtörtént volna. Bár sokan bizonyára „a nemzeti szuverenitás csorbítását” látják egy olyan testületben, amelyben nem (feltétlenül) magyar szakemberek döntenek a mi pénzeinkről, ám ez tévedés. Valójában minket, magyarokat és a mi országunkat erősíti az, ha belátván egyes fogyatékosságainkat (mint a korrupcióval való „együttélés" elfogadása, netán az abban való aktív részvétel), mi magunk, magyarok hozzuk létre az e fogyatékosságunkat kiiktató, saját mechanizmust! Ez egy szuverén nemzeti döntés, éspedig kizárólag a saját érdekünkben!
Mert ne feledjük: a politikai beállítódások, attitűdök és a hozzájuk társuló viselkedésmód tartós portéka: ahogy 40 szocialista év sem volt elegendő ahhoz, hogy eltűnjön a jobboldali politikai elit Magyarországon (sőt: túlélt az még 4 év Gyurcsány-terrort is), ugyanúgy élte-éli túl a szocialista érdekkör a mostani Fidesz-érát. Ha a befolyás csökken(t) is, de a személyek, a mentalitás és a kapcsolatok megmaradnak hosszú időn át – és ha jön az új alkalom, újra működni kezdenek.
Ezt pedig nem lenne célszerű hagyni: ha a 4. köztársaság kapcsolati hálója, a döntési mechanizmusok, a visszacsatolások hiánya úgy fest majd, mint a 3. idejében, akkor semmit sem lépünk előre. Ha marad a korrupció a közéletben, akkor ezzel óriási anyagi és erkölcsi erőforrásokat pazarolunk el…
De ha már az erőforrásoknál tartunk, még egy dologról feltétlenül szólnunk kell – és ez talán minden teendő között a legfontosabb. A poszt elején Bajnai kapcsán a stratégiát és taktikát emlegettem, mint a nagy hadvezérek jellemzőit. Bajnai akkor lehet igazán nagy alakja a magyar politika történetének, ha a (valószínűsíthető) 2014-es győzelme utáni kormányzásra rendelkezni fog részletesen kidolgozott stratégiával is – mindenek előtt arra, hogy miképpen növelje a magyar vállalkozói szféra „vállalkozásképességét”. Mert ott, a magyar versenyszférában, annak hatékonyságán dől el, hogy milyenek lesznek a következő évtizedeink. Hogy ki tudunk-e törni abból az ördögi körből, amelyben a késő hatvanas évek óta forog az ország: hogy t. i. sosem tudtuk megtermelni a szükségleteinket, amelyek mindig jobban növekedtek, mint a gazdaságunk! Erre csak a vállalkozói tudás, mentalitás és képesség, valamint az általános munkakultúra együttes és intenzív fejlesztése adhat megoldást, semmi más.
Bajnainak tudnia kell, hogy ez nem csupán – és talán nem is elsősorban – gazdasági szabályozók, támogatások, stb. kérdése, hanem tudati és szemléletmódbeli kérdés: ahogy a vállalkozó a jövőről gondolkodik, éppen úgy fogja hosszú távra tervezni-fejleszteni a vállalkozását is. Ezt Bajnainak a magyar társadalommal – és benne a magyar vállalkozói szférával – is meg kell tudni értetni! Ha ez nem sikerül, akkor semmi sem fog sikerülni – és akkor előbb-utóbb ismét eljön egy orbán-szerű hatalommániás demagóg.
…Kár lenne hagyni, Gordon!
2012.01.12. 14:22 Szerző: Đđ
Számoljon, Budai úr!
A rablók, a nagyok,
Ellopnák a drága, fényes napot!
De van eszük, s a kezük
Mind egymáson kapaszkodva függ.
Szalmaszálért megfizetsz,
Ám egy kazlat elvihetsz:
Ez az eset tanulsága…
De megállj, főszakács, jössz te még az én utcámba!
Fésűs Éva: A palacsintás király – Csöröge udvari bolond „kaloda-dala”
Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztosnak ideje lenne elővennie a számológépét. Lenne mit összeszámolnia, ha annyira el akarja számoltatni mindazokat, akik magas pozícióikkal visszaélve kárt okoztak a magyar nemzetnek.
Két számítást kellene elvégeznie. Az egyikben össze kellene adnia a tartósan és bőven 300 Ft feletti euróval és a 250-et kerülgető svájci frankkal okozott károkat. Itt nyilván nem csupán az elhíresült „devizahitelesek” megnövekedett havi törlesztőrészletei állnának a számlán. Ide kellene számolnia azt a közvetett kért is, amely – összefüggésben a megnövekedett törlesztőrészletekkel – abból adódott, hogy a zemberek kénytelenek voltak a bankjaikba vinni a pénzüket (hogy a bank ezért a pénzért CHF-et vásároljon és fizesse a devizahitelezés miatti saját számláit…) és nem a híres-hírhedt „belföldi fogyasztást” növelték volna, „felpörgetve a gazdaságot” ezzel – ahogy az Matolcsyék eredeti terveiben szerepelt.
De a forint-árfolyam elszabadulása/elszabadítása közvetlenül is fékezte a gazdaságot – okozva ezzel további veszteségeket. Hiszen csupán legenda az, hogy ha olcsóvá válnak a magyar termékek a külpiacon, annak valódi, komoly keresletélénkítő hatása lenne honi iparunk és agráriumunk produktumai iránt. A világ csak a jót veszi – és ami jót képes a magyar gazdaság előállítani, azt már úgyis vették-vitték korábban is. És nyilvánvaló, hogy a forintgyengülés nem javított a magyar termékek minőségén, sőt…
Sőt: kevesebb jut innovációra, K+F-re. Kevesebb – vagy éppen semmi – lehetőség van kapacitás-bővítésre, hiszen „a hitel híja szinte minden mozgást elakaszt”, ahogy azt jó Széchenyink már megírta.
…És ezzel már ott is vagyunk Budai úr képzeletbeli kalkulációjának következő tételénél: a visszamenőleges bank- és multiadókkal okozott károknál! Igen: ez vágta haza igazán a magyar hitelpiacot! Érdemes erről átolvasni a Magyar Fejlesztési Bank január 10-én megjelent tanulmányát (https://www.mfb.hu/aktualis/mfb-periszkop/mfb-periszkop-2012-januar) – különös tekintettel arra, hogy ez az anyag nem valami „ellenzéki sasfészekből” származik, hanem kifejezetten „kormányközeli” forrásból. Ebből származik a következő mondat: „összességében a „hitel nélküli működés” (creditless growth) felé sodródás jellemzi a vállalati szektort” – kell-e ennél beszédesebb bizonyság arra, hogy Budai úr igen jól tenné, ha ezt a tételt is felvenné a „bűnök listájára”? Ráadásul az a helyzet, hogy a vállalati fejlesztések befagyása nem csupán egy „múltbéli” tétel, hanem hosszú évekre előre is rontani fogja a magyar gazdaság teljesítőképességét, és a ma (a finanszírozás ellehetetlenülése miatt) elmaradó fejlesztések éppen a magas minőségű, tehát a világban keresett termékek kínálatát fogják szűkíteni!
…Van-e még hely a papíron, Budai úr? Mert tételek még lennének!
Ha szűkül a gazdaság, akkor romlanak az esélyek: oktatásban (ez szintén majd a jövőben bosszulja meg magát), egészségügyben (az orvosok elmennek, a betegek pedig még betegebbek lesznek). Leromlik az infrastruktúra: utak, vasút, közművek – és ennek szintén a gazdaságra lesz visszaható negatív hatása…
Hoppá! Az egyik legnagyobb „egy tételű” károkozást majdnem el is felejtettem: hát persze, a két ütemben ellopott és a semmire elpazarolt MANYUP-pénzt! Ez pedig nem csak anyagiak terén okozott károkat (szétverte a magyar államkötvény-piacot, hiszen ott jelentős vásárlók voltak a MANYUPOK). Ez a kormányakció súlyosan erodálta a közbizalmat – márpedig ha nincs bizalom, akkor a kormány tehetetlen. Súlyosan erodálta továbbá azt a fajta polgári, előrelátó és öngondoskodó mentalitást is, amely nélkül pedig ugyan, hogy lehetnének hosszú távra kalkuláló, stabil vállalkozásaink?
…De a poszt elején nem csak egy, a károkat összesítő listáról volt szó. Kellene még egy másikat is készítenie a kormánybiztos úrnak: éspedig a károk enyhítésére felhasználható, kormányközeli „haszonélvezők” listáját is! Kik – és kb. mennyit – kereshettek orbánon és a „szabadságharcon”?
Lehet, hogy csupán színtiszta „városi legenda” a „shortolás”. Lehet, hogy minden, az orbán-kormány hatalomba kerülése óta megkötött állami (és: önkormányzati) szerződés abszolút tiszta volt. Lehet… De ha mégsem, akkor bizony keletkeztek nyomon követhető – és ezáltal akár vissza is szerezhető – „kincsek”…
Kormánybiztos úr! Ha összeállítja ezt a számlát, akkor látni fogja az ország népe, hogy valóban megszolgálta azt a szegény, rissz-rossz, ütött-kopott - és főképpen karcos! - Audit! (http://auto.indavideo.hu/video/DRAMA_Karcos_Budai_Gyula_kormanyzati_AUDI-ja)
…De ha mégsem lesz készen ezzel a listával, akkor a kocsija is odakerül a mások által a kormányváltás után bizonnyal összeállítandó kárlistára!
2012.01.08. 00:24 Szerző: piefke
Lesz-e reálpolitikus szalonna?
„Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna.”
Tamás Gáspár Miklós mondása – 1989(?)
Napok óta süllyed az orbánizmus. EU-s és USA politikusok egymás szavába vágva „utolsófigyelmeztetik” orbánt: vagy betartja a demokrácia, a jogállamiság és a hatalmi önkorlátozás íratlan és írott szabályait – vagy… És ezzel a vaggyal vannak problémák – de ezekről később. Most egyelőre maradjuk annál, hogy orbánnal próbálkoznak „fődemokratáék”.
Van-e, lehet-e ennek értelme? Válhat-e az autoriter orbánból egyáltalán reálpolitikus, demokrataként funkcionálni képes szalonna? Mert most mintha külföldön minden baráti halatom abban gondolkodna, hogy orbánt „adottságnak” véve próbálja a kormányfőt és a „”2/3”-ot más, az elmúlt másfél évvel gyökeresen szakító működésre bírni – mind a politikában, mind a gazdaságban.
Nos, ami az elvi képességet illeti, bizony: ott van ez orbánban. Hiszen volt ő már demokrata: politikai pályája kezdetén egyértelműen liberális demokrata szólamokkal lépett fel. Aztán, amikor politikai érdekei úgy kívánták, átpozícionálta magát: „konzervatív” és „nemzeti” lett. Márpedig a konzervativizmussal együtt jár bizonyos fajta „szűkebb demokrácia-felfogás”, hiszen a konzervatív eleve fixálni akar a társadalomban bizonyos előnyöket (társadalmi, gazdasági pozíció, kulturális és világfelfogás-béli jellegzetességek, stb.) – és nyilvánvaló, hogy akkor konzerválna valamit szíve szerint valamit, ha ezáltal az előnyé, a kivételezett helyzetét tudná konzerválni… Őrült lenne az, aki a nyomorát és az alávetettségét, a hátrányát és a háttérbe szorítottságát igyekezne örökkévalóvá tenni, ez könnyen belátható! …És hasonlóképpen: aki „nemzeti”, az valamiképpen „privilegizálja” magában a saját nációjához tartozók bizonyos viszonylatokban fennálló, vagy éppen kiépíteni kívánt előnyét. Ezzel tulajdonképpen a teljesítményverseny ellen van – márpedig a demokrácia egyenlő azzal az elképzeléssel (is), hogy a pozíciót a teljesítmény kell, hogy megalapozza. (Hiszen a demokrácia ellene van bármiféle kontraszelekciónak, legyen az akár a társadalmi pozícióból fakadó, vagy akár egy bizonyos nemzethez tartozásból következő.) Összegezve: aki elmozdul akár a konzervativizmus, akár a nemzetiség felé, az a demokratasággal ellentétes irányú mozgást végez…
Láttuk tehát: orbán simán átpozícionálta magát… és ebben nem akadályozta az a tény, hogy ezzel a „kevesebb demokrácia- több (személyes) előny” elve és gyakorlata felé lépett. Valójában még vonzónak is találta ezt – hiszen ellentétben a sokak fejében élő elképzeléssel, orbán sosem volt lelke mélyén demokrata, és persze liberális sem. Csupán eszközök voltak ezek számára: annak a pártállami rendszernek a felszámolásához, amelyből ő, személy szerint „kimaradt”, amelyben ő „nem volt tényező”, és nem is volt valószínű, hogy valaha is lehetne… Ő felülre akart kerülni – és ezt sokkal inkább látta megvalósíthatónak egy teljesen új politikai struktúrában. Azért lett liberális demokrata egy időre, mert akkor épp ez volt a legélesebb fegyver a kádári rendszer ellen. De ahogy az felbomlott (na, nem épp orbán tetteinek eredményeképpen!) és ő bekerült a hatalom sáncai mögé, érdekei immár a „konzerválás” és a kontraszelekció felé kezdték tolni… Nézzük csak meg szavait és tetteit, amikor épp ellenzékben, illetve kormányon volt: máris mindenkinek világos mindez!
A képessége tehát adott: tud ő nagy átváltozásokat produkálni! Most nézzük meg, hogy a gyakorlatban és ebben az adott helyzetben megtörténhet-e ez és ha igen, akkor van-e (számára) értelme? És: egy dolog a képesség – de talán meghatározóbb ennél az érdek. Van-e olyan érdek, amely orbánt arra késztetheti, hogy új, demokrata szoftvert telepítsen magába?
Úgy is megfogalmazhatjuk e kérdéseket, hogy elfogadnának-e a demokratikus hatalmi tényezők egy ilyen átváltozást? Hitelt adnának-e egy megújult orbánnak? Mert csak ebben az esetben van értelme orbán számára a megváltozásnak; csak abban az esetben érdeke orbánnak a megváltozás, ha ezzel továbbvihető a hatalma.
Ma orbán szavahihetősége egyenlő a nullával – vagy éppen negatív tartományban áll. És maga a szavahihetőségéről kialakult vélemény aligha fog immár változni, hinni nem fognak neki a demokrata hatalmak, bízni benne aligha tudnak. Viszont: saját kényelmi szempontjaik esetleg arra motiválhatják őket, hogy tegyenek úgy (még egy darabig?), mintha elhinnék azt, hogy az „új orbán” igazi demokrata lett. Ha annyira képes változtatni a hatalomgyakorlási módszerein, hogy az már elfogadható legyen a demokrata hatalmak számára, akkor esetleg eltűrik továbbra is az ország élén…
Ez egy nagyon furcsa, kényes egyensúly lenne: az EU és az IMF biztosítaná Magyarország finanszírozását. (Ne feledjük: kamu az, hogy „enélkül is megállunk saját lábunkon, és hogy a pénzpiacokról is simán tudjuk magunkat finanszírozni”!) Adnának pénzt (hitelkeretet), de ezért cserébe orbánnak naponta néznének a seggébe… Nem tudjuk, neki mennyit érne egy ilyen (meglehetősen megalázó) „ellenőrzött hatalom”? Meddig bírná ezt lelkileg egy olyan ember, aki az életét tette fel arra, hogy sohase legyen (többé) „alávetett pozícióban”, hogy soha senki nem alázhassa meg és nem kényszeríthesse rá az akaratát?
Nagyon valószínű, hogy nem bírná sokáig azt a tehet, amit ez a helyzet számára jelentene. …És akkor előbb-utóbb megint tenne valamit, hogy „szabadnak érezhesse” magát – ezzel pedig végleg vége lenne a demokráciák toleranciájának…
Ugyan minek belemenni egy ilyen játékba, melynek a vége előre tudható? Nem sok értelme van annak, hogy most a demokrata szövetségeseink úgy döntsenek: maradjon orbán! Hiszen ezzel csak kevés nyugalmi időt nyernének maguknak, ám sokat veszítene a hitelességéből az általuk nyomott demokrata és jogállami mantra…
Éppen ezért: orbánt és a vele (érdekből) együttműködőket nem célszerű elfogadni partnerként – sem bel-, sem külföldön!
…És ezzel meg is kaptuk a választ a poszt elején álló vagy-vagy kérdésre: mit tegyenek a demokratikus hatalmak, ha orbán makacskodik?
Hagyják veszni és kezdjenek el egészen más forgatókönyvben – és személyben – gondolkodni!
2012.01.04. 23:22 Szerző: piefke
Ünneprontás
„Ki lehet fosztani majd Angliát,
Melyre sokáig újabb éj borul…”
„…a sors szekerét butaság húzza.
S a véletlen. Semmi sem sikerült.
Alku, gyilkosság, árulások árán
Nem ráció – egy Pembroke* az eredmény.
Szülőföldem, vesztes vagy.”
Friedrich Dürrenmatt: János király – 1963 (Görgyey Gábor fordítása)
Kettős ünnep volt hétfőn Magyarországon. A kormány az új alaptörvényét ünnepelte, az ellenzék pedig az épp „alkotmányosan kimúlt” Magyar Köztársaságot. Nem tudom, melyik volt a két ünneplés közül az álságosabb!
Vajon mit ünnepeltek – vagy épp sirattak – a tüntető szocik és exszocik? A Nagy Lehetőséget, amikor vígan játszották a „pártfinanszírozósdit”: szégyenletes korrupcióba süllyesztve gyakorlatilag mindent, aminek köze volt a közpénzekhez? Azt a „pragmatikus politizálást”, amelynek „gyakorlatiassága” abban állt, hogy gyakorlatilag kéz nem maradt enyvtelenül? Ó, ne mondják nekem, hogy valóban a demokráciáért és csak azért mentek tegnap utcára – és azt se mondják, hogy csupán azért akarnak ismét hatalomra kerülni, hogy elhozzák a legtisztább és legtisztességesebb demokráciát. Vajon hogy hihetnénk ezt el? Vajon mi lenne velük, a „prominenseikkel”, ha eljönne egy valóban korrekt, teljesítményalapon pozícionáló, ellenőrzött demokrácia? Teljesítményük alapján vajon hányadikak lehetnének a „hágási rangsorban” ezek az alakok?
Az igazság az, hogy ha hipp-hopp, visszacsücsülnének a hatalomba, ugyanott folytatnák, ahol abbahagyták, és amiért a jónép már annyira utálta őket: se felkészült kormányzás nem lenne, se tisztakezűség… És még ők oktatnak ki bárkit is, tisztességből, erkölcsből, etikából, nyugatosságból és demokráciából. Na, ne!
„Hé, Bajnaiékat ki ne hagyd! Őket ne sorold a régi szoci-gárda közé! Ők vérprofik, majd ők..!” – mondhatják most egyesek – ám lássuk be: egyfelől Bajnaiék (Haza és Haladás) profizmusa gazdasági és menedzsmentprofizmus, amiből az következik, hogy nem terjed ki a társadalom más, a gazdaság működését alapvetően meghatározó területeire. Így önmagában egy profi gazdasági kormányzás korántsem lehetne elég ahhoz, hogy Magyarországot stabilan sikeressé tegye. Másfelől pedig: Bajnaiék mögött nincs semmiféle politikai szerveződés és mindeddig ennek a szándékát sem deklarálták. Márpedig ahhoz, hogy 2014 tavaszán a Fideszt le lehessen győzni, már most el kellene kezdeni működtetni egy efféle komoly szerveződést – ahogy azt legutóbbi posztunkban is leírtuk és megokoltuk (Naptár 2012-re - http://progressziv.blog.hu/2011/12/31/naptar_2012_re).
…Hát az „újak”? Azok, akik még sosem voltak hatalmon? Az LMP, a Szolidaritás, a Milla? Vajon az ő „rendszerük” mennyivel lenne jobb, mint a Fideszé most, vagy a szociké-szadeszeseké korábban? Jó, már hallom is: ők aztán igazi demokraták lennének, nem korlátoznának szabadságjogokat és nem vennének el szerzett jogokat sem! Nem törvénykeznének visszamenőlegesen. Nem betonoznák be magukat a hatalomba. (…Bocs’ de ezt honnan is kellene tudnunk-elhinnünk róluk próba és biztosítékok nélkül???) Igen ám, csakhogy ahogy az elképzeléseiket nézem és a szónoklataikat hallgatom, gazdasági és társadalmi téren nem lépnek túl az egyszerű populizmuson, az „aggyonazállam!”-on. „Legyen ez-legyen az!” – de hogy mitől lesz itt hatékonyabb gazdaság és zavartalanabbul működő állam, arról bizony eddig egy hang se hagyta el a torkukat. Jószerével nem is gondolkodnak ezen – mert ha gondolkodnának, ha nem csupán kisemberi vágyaik ösztökélnék őket, akkor legalább a kérdésfelvetés szintjén már régesrég szóba kellett volna hozniuk a követelések fedezetoldalát is! De nem: semmi! Komolyan: ezek az alakok azt képzelik, hogy a demokrácia nem igényel kőkemény anyagi alapokat? …Ha pedig akadnak közöttük olyanok is, akik tisztában vannak ezzel, akkor vajon miért nem szólnak ezekről? Netán attól tartanak, hogy ha a tömegnek szóbahoznának olyasmiket, hogy munkakultúránk és szervezni tudásunk baromira fejlesztésre szorulna, vagy, hogy a valódi polgári mentalitás megszerzése izzasztó és hosszadalmas tevékenység, amit kinek-kinek el kell végeznie, akkor egyből nem lennének már olyan népszerűek híveik körében?
Megfelelő anyagi alapok nélkül semmit sem ér a demokrácia és a szabadságjogok tiszteletben tartása, mert ha a társadalom nem képes magát finanszírozni, akkor előbb-utóbb úgyis eljön a szélsőségesek ideje: teret nyer a populizmus – aztán pedig jön a populisták valójában eredménytelen kormányzása (mint most is)… És ha a populisták kormányon akarnak maradni, arra nincs más módjuk, mint korlátozni a szabadságjogokat. (Persze hosszú távon ez is reménytelen…) Szóval: ha nincsenek megfelelő anyagi alapok, akkor a szabad és demokratikus társadalom és a szabadság és a demokrácia iránt elkötelezett, ám gyakorlati téren tudatlan és sikertelen politikai erők uralma csupán átmeneti lehet – afféle „tranziens jelenség”.
Ezért kár, hogy az újak és még „szüzek” nem képesek megtalálni a valóban működőképes magyar gazdasághoz vezető módszereket és megállnak bizonyos etatista és/vagy”ökogazdasági” szlogenek szintjén…
…Egyszóval: korrupt tolvajok, vagy a valóságban járatlanok ajánlkoznak mostanság a Fidesz alternatíváiként… Kössssz!
…Akik pedig az igazsággal házalnak - hogy t. i. milyennek is vagyunk mi, magyarok valójában – arra nem és nem akarunk hallgatni. Belőlük nem lehet itt vezető, mert valódi munkát követelnének, nem pedig csak azt, hogy „Higgyetek bennünk és akkor minden fasza lesz, de most már igazán és tényleg!” Igen: a magyar választó azt akarja, hogy hitegessék és megóvják attól, hogy szembe kelljen néznie önmagával. Nem akar más rendszert, mint amit egyedüliként ismer – és amelyről ugyan érzi, hogy szar neki benne, de annyira be van görcsölve, hogy görcsösen markolja a szart…
…De kell néhány szót szánnunk a bevezetőben említett kormányünneplésre is. Pontosabban arra, hogy vajon most, a 320 Ft-os euró-árfolyam eljövetelekor tényleg van-e bármi ok ennek a kormánynak bármely produktumát ünnepelni?
A kormány, ugye, azt állítja, hogy mindarra, aminek összefoglalása és fundamentuma az új alaptörvény, azért van szükség, hogy legyenek eszközei Magyarország felemelésére, hogy elérhetővé váljon itt a jólét és a stabilitás. O. K., talán még sokan bele is mennének egy eredményes és teljesítőképes hegemonisztikus hatalomba – na de ez a mostani nem ilyen! Egyértelmű: mióta orbánék vannak hatalmon, azóta minden csak rosszabb lett – „nem kicsit, nagyon!
Még az „elmúltnyócévben” rengeteget hallottunk mértékadó neokonzervatív-nemzeti véleményvezérektől, hogy orbánék mennyivel jobban fognak majd kormányozni, mint a szocik. Vajon mit gondolnak ma ezek a finom ízlésű és finnyás újkonzervatív úrifiúk, akik annyira támogatták annak idején a Fideszt? „Benéztük”? Netán „Elkúrtuk!”? Vagy készül már valami szofisztikáltabb okfejtés? Netán Arra készülnek, hogy orbán viktor immár nyilvánvaló bukását követően majd belőlük kerül ki az új, tűzközeli és mindent uraló vezetőgarnitúra? (Erről a lehetőségről írtunk már egyébként korábban: Fidesz-hard után Fidesz-light? - http://progressziv.blog.hu/2011/10/15/fidesz_hard_utan_fidesz_light)
…Amint a fentiekből látható, a magyar népnek jelenleg semmi oka bármit és bárkiket is ünnepelni. Jelen pillanatban semmiféle olyan kormányzati alternatíva nem látható, amely valóban képes lenne orbánék után egy sokkal jobb országot csinálni.
„Magyarországot minden évben kifosztják, de nem bírnak vele, mert minden évben újra kezdődik a gazdagsága. A szép, vidám, nevető május előjön és mindent visszahoz megint…” – írja Mikszáth Kálmán. Most mi sem tehetünk mást, mint hogy a májusban bízzunk!
*Pembroke: az idézett Dürrenmatt-darabban kb. Lázár Jánosnak megfelelő figura.
2011.12.31. 20:16 Szerző: piefke
Naptár 2012-re
…Tetszik, ha egy Főbb emberül
előre rugtat - vakmerő
példáján menten felhevül
mind a nyomában ügető,
s igyekszik mind merészen
be a viaskodásba, bár
fogadja szenvedés, halál,
mert tudja mind eszében,
hogy férfihírért egy az ár:
ütést ha ád, ütést ha áll…
…Bárók, zálogban légyen
inkább vár, város és határ,
de nincs szebb a háborúnál.
Bertran de Born: Tetszik nekem húsvét körül - 1140―1215 között
(Illyés Gyula fordítása)
2012. döntő éve lesz Magyarországnak. Ekkor fog eldőlni, hogy képessé válunk-e egy minőségi ugrásra, egy valóban új magyar társadalom és egy valóban hatékony magyar gazdaság megteremtésére – vagy sodródunk tovább a „szokott szívások útján”. Azért lesz sorsdöntő 2012., mert ha elő akar lépni egy igazán modern, progresszív, jól szervező és hatékony politikai erő, akkor annak ez év tavaszán be kell indulnia!
Miért ilyen sürgős ez – hiszen a választásokig, 2014-ig még több mint két év van hátra!
Nos, azért, mert:
· idő kell a megszerveződéshez
· idő kell a felkészüléshez
Írtunk már arról korábban, hogy ha orbán valóban jobbá akarta volna tenni ezt az országot és valóban jól teljesíteni tudó gazdaságot akart volna, akkor nagyjából 2008. táján keményen neki kellett volna állnia a felkészülésnek: meghívni az ország (és akár a világ) legjobb elméit és velük együtt elkészíteni egy komplex újjáépítési tervet, olyat, amelyben végiggondolt kapcsolatban állnak az egyes elemek – nem pedig csak egy vasvillával összehányt és sárral betapasztott „magyaros” tákolmánnyal próbálkozni. Ezt akkor ő elmulasztotta – és ezzel elvett tőlünk, Magyarország polgáraitól legalább négy évet.
Ha valaki manapság határozza el, hogy legyen itt egy igazi Szupermagyarország, és ennek érdekében, nem pedig „saját célra” akar választást nyerni 2014-ben, akkor ő sem szánhat erre sokkal kevesebb időt, mint amennyi egyáltalán hátravan addig. Egy új, győzni lépes és azt követően „szuperül kormányzó” politikai erő kitalálása, megszervezése, országos kiépítése, köztudatba vitele, stb. idő- és munkaigényes dolog – már ha valakik tényleg komolyan gondolják, és nem csupán arra bazíroznak, hogy „Legyen meg a hatalom - aztán majd meglássuk!”
…Mert most úgy látszik, hogy a legtöbb, magát álmaiban orbánék leváltójának látó politikus és politikai párt, csoport csak ennyiben gondolkozik! Nem látom azt a szakszerű, jól szervezett-vezetett-koordinált, feszes és valóban a dolgokat végiggondoló aktivitást egyiküknél sem, amely a valódi sikerhez, vagyis a 2014-et követő „szuperkormányzáshoz” elengedhetetlenül kellene. Szólamok vannak, szórványos akciók és „meg kell tenni”-, „el kell érni”- típusú szlogenekkel és óhajokkal teletűzdelt „programnak látszó tárgyak” és „vitairatok” – de sehol sincsenek a magyar társadalom valóságára alapozott és a magyar társadalom legmélyebb és ezért minden mást meghatározó problémáira adott valóban működő válaszok. Legfeljebb ilyen–olyan célok vannak, de szó sem esik azokról a módszerekről és erőforrásokról, amelyek által e célok összessége elérhető lenne. …Aki nem hiszi, hogy ez a helyzet, hogy ez van ma a porondon, hogy csupán ennyit tud az úgynevezett ellenzék, az olvassa csak el bátran bármelyikük bármely irományát és próbálja abból működőképes szerkezetté összerakni a jövendő Magyarországot!
Azt fogja tapasztalni, hogy senki sem végezte el a munkát, hogy mindenki csak „szájjal és szívvel” akar boldogulni – márpedig a modern világ ésszel és tudással működik.
…Igen: nem végezték el a valódi siker alapját adó munkát – mert arra számítanak, hogy megúszhatják ezt a munkát, amely egy valóban új Magyarország létrehozásával járna. Abban bíznak, hogy 2014-re annyira tele lesznek az emberek orbánékkal, hogy elegendő lesz, ha létezik az ellenzék és nem kell, hogy az képes is legyen sokkal jobban kormányozni. Ki tudja? – talán abból indulnak ki, hogy orbánék sem készültek fel a kormányzásra 2010. előtt, de mivel az akkori kormányt már nagyon utálták az emberek és nagyon le akarták váltani, ezért még ez a felkészületlen és sületlenségeket beszélő Fidesz is képes volt tarolni… Akkor meg ugyan minek „feszüljenek meg” a felkészülésben?
Ha valóban ez lenne a terv, ha ez a módszer működne és ha valóban kormányra tudna kerülni 2014-ben egy ilyen ellenzék, akkor az talán még nagyobb baj lenne Magyarország számára, mint amekkora baj ez a mostani orbán-éra…
De vajon egyáltalán képesek lennének-e elvégezni az igazi felkészüléssel járó munkát ezek az ellenzékiek? Megvan-e bennük – vagy legalább valamelyikükben – az ehhez szükséges tudás és képesség? Kikből is állnak ezek az „ellenzéki erők”? Egyáltalán: ki megy ma politikusnak Magyarországon? Feltehető úgy is ez a kérdés, hogy vajon ott találjuk-e legjobbjainkat a politikusok között – hiszen nyilvánvaló igazság, hogy nagy bajban, amilyenben az ország van, rászorulnánk a legkiválóbbak vezetésére!
Itt elérkeztünk a tehetség kérdéséhez. Az a helyzet ugyanis, hogy kreatív és innovatív politikára lenne szüksége az országnak – ez pedig nyilvánvalóan igényli a kimagaslóan tehetséges, kreatív és innovatív (de ugyanakkor felkészült és nem „fantaszta”!) politikusokat, akik ráadásul szervezett rendszerben is képesek gondolkodni!
…Mihez kell a kreativitás?
Sokan azt szeretnék, ha létezne a politikában egy pontos „megoldókulcs”, amely minden további nélkül, automatikusan „kiadná a végeredmény”, hogy t. i. hogyan is kell „tökéletesen” vezetni ezt az országot. De ahogy nem lehet pontos algoritmussal leírni azt, hogy miképpen kell „tökéletes zenét” szerezni, vagy akár „csodaszép képet” festeni, úgy az sem írható le pontokba szedve, hogy miképpen is kell országot boldogítani. A zenében, vagy a festészetben mindenki elfogadja a kreativitás szükséges voltát – ellentétben a politikával, holott a történelem azt igazolja, hogy egy igazán nagy bajban lévő népet nem lehet „képletek alapján”, átlagos tehetséggel a felemelkedés útjára kormányozni. Ahhoz legalább annyira kell a kivételes képesség, mint bármely nagy alkotáshoz.
Ma Magyarország igen nagy bajban van - és itt nem az aktuális gazdasági gondokra, de nem is csak a „demokrácia-deficitre” kell gondolni, mert mindezek csak következmények. Következményei annak, hogy az ország polgárainak jelentős többsége nem úgy gondolkodik és nem úgy cselekszik, ahogy az egy modern társadalomban és gazdaságban célszerű és eredményes lenne. Sokat írtunk már erről… Bizonyos értelemben mindenki természetesnek veszi, hogy fontos a politikában a személyiség, a személyiség hatása, hatóereje – de ezt a „fontosságot” csak kb. a politikai PR és a „médiaszereplés” terén szokták belátni. Nem gondolnak arra, hogy a helyzetértékelés, a megoldáskeresés és a programalkotás terén ez legalább ennyire lényeges. Sokan még kifejezetten tartanak is a „karizmatikus politikusoktól” – hiszen rosszak a tapasztalataik: ide szokás sorolni Gyurcsányt és orbánt is, velük meg igazán nincs sok sikerélményünk!
Ámde aki csak a „tömegre hatás” képességét véli „karizmának”, az mellélő: az igazi politikai-vezetői karizma más és jóval több. Hogy ki is az igazi vezető – akire most szükségünk lenne – azt talán egy osztrák kultúrtörténész, bizonyos Egon Friedell fogalmazta meg a legtömörebben: „…a legokosabb és a legtöbbet tudó, a legerősebb és a legvértezettebb, az a szem, amely legmesszebbre lát előre is és hátra is, ama világító gyújtópont, melyben a világ minden sugara összegyűlik...” Ő (lenne) az igazi vezető – de hol vannak ehhez a ma futó kormánypárti és ellenzéki fejek?
Sehol!
…És mihez kell a fentebb emlegetett „szervezett rendszer”? Hát ahhoz, hogy azt a másik szervezett rendszert, aminek Fidesz a neve, valóban le lehessen győzni – mert az nem megy „magányos hősködéssel”. Sok száz ember kitartó és összehangolt munkája kell majd hozzá. És senki ne ámítson azzal minket, hogy elég gyújtó hatású demokrata szónoklatokat tartani nyuggereknek, vagy akár tizenezres, de semmiféle programmal nem rendelkező tömeg előtt kijelenteni ezt-azt - és nem elég Facebook-csoportozni sem. Mindezek kellenek, de csupán eszközök – ha folyamatba vannak rendezve – és nem „átütő erejű és mindent legyőző/pótló csodafegyverek”. Mert csak egyetlen győzni képes „fegyver” létezik: a hosszú távon szervezetten cselekvő emberek közössége.
A poszt címében a „naptár” szó szerepel – nem véletlenül. Itt az ideje, hogy összeállítsuk teendőink ütemtervét – amit aztán majd persze be is tartunk feszesen!
Ha ezt elmulasztjuk, akkor akár ne is induljon senki ellenzékként a 2014-es választásokon – mert lehet ugyan, hogy egyesek bejutnak az országgyűlésbe, de ez legfeljebb nekik lesz jó, az országnak viszont nem lesz valódi haszna belőlük. Hogyan is lehetne: egy fel nem készült és munkáját el nem végzett politikus, vagy párt ugyan mire lenne képes a hatalommal a kezében?
Legfeljebb arra, amire az elmúlt éveikben - abból pedig nem kérünk!
…Szóval: aki tényleg komolyan gondolja azt az új Magyarországot, az ma még mulasson egyet, ha akar, holnap szedje össze magát és ha éppen van kedve, akkor holnapután menjen még tüntetni egyet – de aztán jöjjenek a kemény, munkás hónapok! …Aki pedig csak szórakozni és szerepelni, netán „érvényesülni” akar, az várjon farsangig, mert bohócokra és maskarákra akkor lesz szükség!
De máskor nem!
2011.12.30. 18:05 Szerző: piefke
Orbán utolsó éve
En-jobbvoltomért
Mindent letiprok. Úgy is már a vért
Oly mélyen gázlom: hogy talán bajosb
Az átkelésnél – megfordúlni most.
Agyamban annyi dúl, mi tettre készt:
Hogy kéz előzze meg a lassú észt.
Shakespeare: Macbeth, 3. felv. IV. szín – 1603/1606
Parva flamma saepe incendium magnum suscitat.
(Kis láng gyakran nagy tűzvész okoz.)
Latin közmondás
Mit hoz a jövő év? – ez a kérdés azóta aktuális, mióta az emberiség kitalálta az időszámítást. Mi most nyilván a saját 2012-es évünk kapcsán kérdezzük ezt, joggal!
A jövő a múlt és a jelen meghosszabbítása – és ha meghosszabbítjuk a 2011-es folyamatokat, akkor azt kapjuk, hogy a következő év lesz orbán viktor utolsó olyan éve, amelyről majd utólag még elmondhatja, hogy „demokratikus miniszterelnök voltam!”.
Mindazok a hatalmak, amelyeknek valódi befolyásuk van Magyarországra – és benne a magyar gazdaságra – immár orbán nettó ellenségei: ő maga, orbán tette őket azzá, szívós munkával. Ők ugyan kezdetben pozitív várakozással tekintettek (meglehetősen naivul…) az orbáni 2/3-os demokráciára, aztán pedig, amikor ez a 2/3-os demokrácia elkezdett úgy működni, mintha nem is lenne demokrácia, még mindig elég sokáig türelmesek voltak vele… De mostanra elmúlt a türelem. Sorra mennek orbánnak az „utolsó figyelmeztetések”.
Mindhiába! orbán egyszerűen nem teheti meg azt, hogy hallgat az amerikai, vagy az EU-s intésekre. Mert ha ezt tenné, akkor ki kellene nyitnia a versenyt a hatalomért – és abban bizony alulmaradna! Nyílt, teljesítményalapú társadalmakban és az ezt szolgáló jogrend mellett hatalom csak folyamatos jó teljesítménnyel őrizhető meg. És ha a társadalom többsége úgy gondolja, hogy az addigi vezető hatalma immár nem szolgálja az érdekeit, akkor nem hosszabbít neki. Hiába nyerte meg a háborút Churchill (na jó, persze nem „egyedül”!), mégis elveszítette a választásokat, mert a jó britek másra vágytak… És hiába csinálta végig a német újraegyesítést Helmut Kohl, mégis mennie kellett (egy „piti kis” pártfinanszírozási ügy miatt), mert a németek meg akarták újítani a politikát.
orbán nem nyert háborút – csak elkezdett egy teljesen feleslegeset. Nem is egyesítette országát – épp ellenkezőleg: előbb (az ún. „elmúltnyócévben”) végzetesen megosztotta azt a populizmusával és a demagógiájával, majd hatalomra kerülvén folytatta a társadalmi csoportok egymás ellen hangolását: a felsőközéposztály preferálásával („egykulcsos” szja) a kisebb jövedelműek ellen, a „devizahitelesek” ún. „megmentésével” a „rendesen fizetők” (és: a gazdaság finanszírozásában alapvetően fontos bankok) ellen. Nem épített – csak a saját hatalmát betonozta be. Nem volt képes növelni országa súlyát a nemzetközi porondon – viszont bohócot csinált belőle. A Nyugattól eltávolította az országot – ami az általa ajnározott Keletnek pedig nem kellett sem ő, sem a magyar államkötvények. (Ironikus, hogy azok legnagyobb, sokáig „titokzatos” felvásárlója épp egy amerikai alap, a Franklin Templeton Investments - http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/06/elobujt_a_titokzatos_orias/)
Ez az orbáni másfél év teljesítmény! Ezek után joggal mondhatnák orbánékról a magyar választópolgárok, Zrínyi Miklós szavaival, hogy: „…hadakozások semmirekellő, vitézségek nevetséges, politikájok ostoba, birodalmok tyrannis; kinek kelljen hát az ő segitségek?”
…Mondhatnák – ha orbánnak szándékában állna megkérdezi őket. De nincs, mert tudja ő jól a választ – és a várható választói akaratot.
Ezért nem engedhet sem Brüsszelnek, sem Washingtonnak. Nem tehet mást, mint hogy húzza az időt. Macbeth-hez hasonlóan ő is úgy látja „bajosb az átkelésnél megfordúlni most”. Ha megfordul, ha szakít eddigi politikájával, akkor ugyan megkaphatja a Nyugat segítségét – de mivel a Nyugat benne szemernyit sem bízik, ezért minden lépését ellenőriznék. Ez pedig sem a belföldi, még el nem pártolt támogatói felé nem lenne számára vállalható, sem pedig lelkileg nem tudna azonosulni egy ilyen „alávetetett” pozícióval. (Hiszen épp ez ellen küzdött évtizedek óta; ld.: Don Giovanni az EU-csúcson - http://progressziv.blog.hu/2011/12/09/don_giovanni_az_eu_csucson)
De az „átkelés” sem megoldás orbánnak: ehhez ugyanis nincsenek meg a kellő gazdasági erőforrások. Az ország nem finanszírozható az USA és az EU ellenében. Ha az elmúlt másfél évben a magyar kormány számára az ország gazdasági stabilizálása lett volna a legfontosabb, nem pedig a saját, semmivel alá nem támasztott elképzeléseik, vágy- és lázálmaik kergetése (és ezek érdekében a még meglévő belső tartalékaink elpazarolása), akkor esetleg lenne némi (pénz-)alap arra, hogy „önállóskodjunk”, ha éppen ez a lelkünk vágya. És: ha már a múlt évi választások előtt 2-3 évvel orbán szövetséget ajánlott volna az ország valóban legjobb, leghozzáértőbb elméinek és gyakorlati szakembereinek, megfogadva azok javaslatait, akkor most nem lenne kénytelen kormányzása utolsó, még demokratikusnak nevezhető évétől elköszönni.
orbánt immár csupán az a legszűkebb (érdek-)kör támogatja, amely egzisztenciális jövőjét orbán „korlátban hatalmára” és az ország kifosztására alapozta. Azok támogatják, akik orbán bukásával maguk is a süllyesztőbe – vagy esetleg a börtönbe – kerülnének. És támogatja még orbánt nagyjából másfél millió elvakult szavazó is, ám ők nem jelentenek valódi erőforrást. Az ő erejük, „tömegük” csak akkor képes majd érvényesülni, ha az új választási rendszerben nem lesz erős politikai ellenfél. Mert ha lesz, akkor azonnal lesz ki mellé állniuk és kit támogatniuk mindazoknak, akik le akarják váltani orbánt – és ők immár jóval többen vannak és még többen lesznek, mint az „orbán-fanok”…
…És akkor már csak egy elvi lehetősége lenne orbánnak a hatalom megtartására: egy nyílt diktatúra. Ez pedig lehetetlen. Azért lehetetlen, mert mind az USA, mind pedig az EU komolyan veszik a demokráciát. Hiába gondolják ezt másképpen Magyarországon, hiába akarnak abban hinni, hogy a demokratikus nagyhatalmat passzívak maradnak. Itt nyilván nem arra kell gondolni, hogy a NATO bevonul ide is, mint Irakba – elég lesz, ha a tőke vonul ki. Vajon mennyivel élheti túl egy magyar kormány és egy miniszterelnök az államcsődöt és azt, ha emellé a jelentős részben külpiaci kitettségű magyar magángazdaság is beáll?
orbán körül van kerítve – és nincs menekvése. Immár nem az a kérdés, hogy véget ér-e az orbán-éra, hanem az, hogy ki lesz az ország következő, a dolgok eddigi menetén valóban változtatni képes miniszterelnöke?
Ma még nem írhatunk ide egy nevet, mondván: ő az új ember! És sokan talán úgy is vélik, hogy hosszú idő fog még eltelni addig, amíg összejön az orbánékat leváltani képes ellenzék… De gondoljunk arra, hogy mekkora most a vákuum, hogy mekkora szükség van Magyarország racionális és hozzáértő kormányzására. És az is tudható, hogy „élőhely nem marad üresen”…
2011.12.23. 09:49 Szerző: Đđ
Nagy takarodó
„Großer Zapfenstreich, Marsch!”
(„Nagy Takarodó, indulj!”)
A „Großer Zapfenstreich”-nek (magyarul: „Nagy Takarodó”), a német hadsereg legnagyobb katonai parádéjának záró vezényszava – 1813 óta (Ld.: http://lemil.blog.hu/2009/11/02/professor_pizka_a_grosser_zapfenstreich)
https://www.youtube.com/watch?v=5XzMQ_LBIOk&list=HL1325287759&feature=mh_lolz
A tegnapi S&P-leminősítés előtt már napokig egyebet sem lehetett hallani ország-világszerte, mint hogy ideje lenne orbánnak visszavonulót fújatnia… Ma már ez nem elég. Eljött az ideje egy másik katonai manővernek: a takarodónak.
Vége annak az időszaknak, amelyben tirádákat lehetett elengedni „a nyugat alkonyáról”, meg arról, hogy „Európa tőlünk tanul”… Semmi sem igazolta azt az ábrándos elképzelést, hogy nem érdemes a nyugat módszerei szerint politizálnunk és gazdaságot működtetnünk, meg hogy „a nyugat összeomlik éppen”. Sokan – egyszerű magyaroktól le egészen a kormányfőig – akartak hinni ebben, akartak hinni egy „magyar Nagy Ábrándban”. Elképzeltek valamit –s elkezdtek a szerint is cselekedni! És kiiktattak minden kontrollmechanizmust, lekapcsoltak minden mérőműszert, amely esetleg azt mutatta volna nekik, amit semmiképp sem akartak látni: hogy nem (úgy) működnek a dolgok…
A világban most az megy, hogy a dolgok a régi módon és a régi módszerekkel nem működnek már jól, ezért változtatnak azokon. Értelmes ember ezt teszi: változtat, ha a tények azt mutatják, hogy kell. A bolond nem ilyen: ő megrögzötten kitart a rögeszméi és a „belső hangok sugallatai” mentén. Ez most Magyarországon történik.
Sokan keresik orbán lépései mögött a logikát, sokan szeretnék megérteni, mit miért tesz. Én erre csak azt mondhatom: elég nagy baj lenne, ha értenénk – mert akkor mi is éppolyan bolondok lennénk, mint ő!
Könnyű úgy váteszkedni, hogy az ember maga idézi elő az általa megjósolt katasztrófát. Ha valaki azt jósolja, hogy „Meglássátok: ma este engem megvernek a kocsmában!”, majd bemegy az ivóba és beleköt minden kapatos alakba, akkor ugye könnyen lesz igaza… Ha azt jósolom, hogy „December közepén ismét összehangolt spekulációs támadás fogja érni Magyarországot”, előre tudván már, hogy ki fogom rúgatni az IMF-delegációt és direkte olyan törvényeket fogok beterjeszteni, amelyekről tudom, hogy ellentétesek az EU-joggal, akkor persze hogy „beindul az összehangolt spekuláció” ellenem. Azon fognak spekulálni, hogy vajon lehet-e engem komolyan venni, vagy jobb lenne már „túllenni rajtam”? Nem arról van itt szó, hogy valami titokzatos világuralmi összeesküvők éppen Magyarországot pécézték ki és Magyarország ellen támadnak, csupán arról van szó, hogy orbán hülyesége ellen lépnek fel, amely hülyeség mind az országnak, mint az EU-nak csakis károkat okozhat.
A kármentés pedig minden gondos gazda kötelessége!
…Ez az oka a leminősítésnek és ez az oka a Barrosotól orbán részére érkezett „utolsó figyelmeztetésnek” is.
orbán egyelőre marad: kitart a végsőkig. A forint-árfolyam el is kezdett szépen süllyedni - most majd végre elkezdhet működni a valóságban is az a matolcsysta gazdasági modell, amely (kínai mintára) a mesterségesen leértékelt hazai deviza exportmeglódító hatására akarja alapozni a belső gazdaságélénkítést! Ha orbán továbbra is marad és ragaszkodik az eddigi elképzeléseihez, akkor lesz itt hamarosan 350-400 Ft-os euró – és (legalábbis orbán és matolcsy fejében) az egész világ a hirtelenjében olcsóvá vált magyar áruért fog tülekedni. …Mintha a magyar export eddigi egyetlen akadálya csupán a magyar termékek magas ára lett volna és nem az, hogy a legtöbb egyszerűen fos! Vagy: lehet, hogy jó, de az előállítója képtelen azt nagy tételben előállítani, márpedig 50 kg krumplit sehová sem lehet gazdaságosan exportálni (egyszerűen a rárakódó költségek miatt). Vagy: a világbajnok termék mögött nincs marketing (esetleg a kft. tulaja maga reklámozza azt hómvideó-szinten, a napkeltés/torgyáni vizuális kultúra színvonalán…). A maradék, bizony kevéske valóban világszínvonalú magyar produktum meg már úgyis kinn van a világpiacon. A piac nem hülye: ami kell neki, azt megveszi „aranyárban” is!
(…De tegyük fel egy pillanatra, hogy valóban meglódul az export – és ekkor leszünk majd igazán nagy bajban az árfolyam miatt! Mert ugye a magyar gazdaságnak nagy az importigénye – viszont ezen túl csak drágán fogunk tudni importálni! Emiatt aztán egykettőre ismét „visszaáll a rend” és euróban ismét ugyanannyiba fognak kerülni a termékeink, mint a Nagy Árfolyamtrükk előtt. Hiszen a magas importhányad miatt az egyes hazai termékek árában benne lesz az euróban a korábbival megegyező szinten beszerzett nyersanyag, energiahordozó, stb. költsége – a munkaerő-költség pedig a termékek árában nem akkora tétel, hogy az „sorsdöntő” lehetne… Ugyanis nem jellemző, hogy a „színmagyar” termékek a nagy hozzáadott értékűek közé számítanának…)
…orbán viktor huszonvalahány éve elkezdett masírozni egy úton, amelyről azt remélte, hogy kivezeti őt, a tehetséges vidéki gyereket a megaláztatások világából: kiemeli őt a tömegből és a szellemi képességeinek megfelelő pozícióba juttatja. Ezért kellett neki a hatalom… Ám a hatalom különös valami: csak azt teszi igazán naggyá, aki nem a maga érdekében használja. orbán pedig ezt tette (ezért is írjuk már egy ideje a nevét csupa kisbetűvel) – és ezzel elveszítette a jogát a hatalomra…
A poszt elején egy régi német katonai parádét emlegettem – innen a cím is. Ezt a parádét gyakran éppen a hatalomból távozó politikusoknak rendezik meg*. Szerintem küldhetnénk egy meghívót orbán miniszterelnök úrnak is a saját búcsúparádéjára!
…viktor, ne feledd: a végén még Gyurcsány is eltakarodott!
*Legutóbb Horst Köhler volt köztársasági elnöktől, ill. Karl-Theodor zu Guttenberg védelmi minisztertől búcsúztak így.
Szólj hozzá!
Címkék: orbán eu levél imf s&p rodostó leminősítés barroso matolcsy
2011.12.20. 11:38 Szerző: Đđ
Az önzés pártján
„Szomszédaimat, igaz,
Agyonverém már mind, de hasztalan,
Mindég kerűlnek újak; s oly kevés
A fóka-faj. - Ha isten vagy, tegyed,
Könyörgök, hogy kevesb ember legyen
S több fóka."
Madách Imre: Az ember tragédiája – Eszkimó-szín
Mi volt ez a másfél éves ámokfutás, ami lassan kifullad? És: kik „segítettek ámokfutni” a Fidesznek? Kik és miért bíztak benne és bízták rá az országot?
Most ebben merülünk egyet – és már az elején szólok, hogy ez bizony az „érintettek” közül sokaknál ki fogja verni a biztosítékot! De őket is arra kérem és intem, hogy gondolják át a dolgokat és akkor (talán) belátják, hogy nem a tükör torzít…
„Felülről”, a pártot vezetők és a mögöttük álló gazdasági és társadalmi érdekkörök felől már leírtuk egyszer, hogy mi is a Fidesz valójában (Mi a Fidesz? - http://progressziv.blog.hu/2011/04/21/mi_a_fidesz), most nézzük meg „alulról” is: kiknek a pártja a Fidesz? Kik azok az emberek, akik (még most is, tűzön-vízen és racionalitáson át és túl is) támogatják ezt a pártot és annak vezetőit, valamit azt a „társadalmi és gazdasági programot”, amelyben a Fidesz gondolkodik?
„Elmebetegek!” – mondanák rájuk manapság sokan, azok közül, akik vagy soka nem is hittek orbánban és pártjában, vagy az utóbbi másfél év traumáinak hatására távolodtak el tőle. Nos, ha azt tekintjük „elmebajnak”, ha valaki nem az ember természetes viselkedésmódja szerint gondolkodik, érez és cselekszik, ha nem az emberre jellemző megszokott stratégiák szerint él és „közél”, akkor van igazság az előbbi definícióban. De hangsúlyozzuk: itt nem „klinikai elmebajról” van szó! Itt egy szocializációs zavarral állunk szemben.
Kezdjük a „Fidesz-fanok” élettörténetének vizsgálatával! Ezt természetesen nem tehetjük meg egy-másfél millió embernél egyenként – de erre nincs is szükség, ugyanis vannak sajátos közös jellemzők. Ha megnézzük a pártpreferencia-statisztikákat, akkor a Fidesz-támogatók legkövérebb halmazát a nagyjából 40 év körüliek adják.
Hogyan szocializálódott e „népség”? Nos: a késő-kádárizmusban – és ez egy végtelenül önző stratégiákkal élő korszak volt. Itt már nemigen működtek közösségi stratégiák: a „hivatalos”, a pártállam által sugallt mintákban a kutya se hitt már. (Akik mégis, azok ma jó hetvenesek és a Demokratikus Koalíció legelszántabb hívei…) Más közösségi mintákat pedig sem nem termelt ki a társadalom, sem nem (nagyon) engedett volna a pártállam. Ami maradt, az a „Kaparj kurta…!” – életmód – és annak egyenes következménye, hogy a korszakban (nagyjából ’80-tól ’90-ig) felnőtt, akkor a tízes-húszas éveit élő generáció tagjaiból zömmel „énközpontú emberek” váltak. Ezek az akkor fiatal, éppen alakuló értékrendű és világszemléletű fiatalok már a szüleiktől is azt látták nap mint nap, hogy ki-ki egyedül, gyakorlatilag mindenféle szervezett rendszer nélkül és azon kívül oldja meg a problémáit, teremti elő a szükségleteit. Ezt volt szabad, ezzel viszonylag jól „el lehetett lenni” – és azt is láthatták a kor fiataljai, hogy ez a stratégia azoknak válik be a leginkább, akik a „legügyesebbek”, a legfineszesebbek és a legrámenősebbek.
„Ügyes, fineszes, rámenős” – ezek lehetnének még akár egy fejlett piacgazdaságban sikeres „manager” tulajdonságai is, azonban ott a társadalom nem csupán a „materiális harcokban” elért teljesítményt veszi tekintetbe, mivel léteznek közösségi normák és közösségi célok is. Ott egy sikeres ember általában egy közösség élén sikeres és legalábbis késztetést érez arra, hogy maga is tegyen a közösségéért. Így van szocializálva… Adakozik az egyházközségben (különösen ha protestáns), a városban, vagy a faluban él és nem a „várában” és általában nem tekint úgy a többi emberre, hogy „azok a rohadékok!”. Ja: és (általában) fizet rendesen adót!
Az emberek „alapból” igénylik a közösséget – és ha ezt valamilyen ok miatt nem kaphatják meg, akkor ez a helyzet torzítja a személyiségüket. Egy több millió éves genetikai programot nem ír át néhány év-évtized alatt egy kényszerből egyéni utakat járó társadalmi közeg – tulajdonképpen tízezer év jégkorszak se változtatott az „alapprogramunkon”, nemhogy „az a bizonyos negyven év”… Elmondható ezek alapján, hogy a ’80-as évekből tömegesen jöttek ki szociális érzékenység terén „sérült” emberek! Durva hasonlat: 10 év magány egy lakatlan szigeten sokat árt valakinek – éppígy 10 évnyi szocializáció egy magányos társadalomban.
…De térjünk vissza a Fideszhez: láthatjuk, hogy „készen várta” egy-másfél millió viszonylag fiatal, tehát tetterős emberünk azt, amit a Fidesz hirdetett: az önző kis- és nagypolgárok korát. A szocik őket nemigen voltak képesek megszólítani: egyrészt, mert a szocik „semmilyenek” voltak, másrészt azok valójában egymás köreiben játszották le a dolgokat és nem mondtak és nem adtak semmit a társadalomnak, de nem is vártak el semmit annak tagjaitól.
Ezzel szemben a Fidesz egy nagyon fontos dologgal szolgált nekik: a (génjeinkből fakadóan azért) hiányzó közösséghez tartozás illúziójával, annak pótlékával. Hiszen attól, hogy a valós környezetben nincsenek közösségek, ezért nem is „élhetők ki” ezek a belső, génjeinkben élő késztetések, maga a késztetés még azért él és élt a szóban forgó generáció „elrontott” tagjaiban is! (Olyasmi ez, mint a szexuális vágy: attól, hogy nincs partner, akivel szexelhetsz, még maga a szex hiányzik…)
Jött a Fidesz – még ’97-ben – és azt mondta: „Polgári Magyarország!”. Vagyis: „Ha ránk szavazol, ha mellénk állsz és ha „bennünk gondolkozol”, akkor csatlakozhatsz az általunk létrehozandó polgári közösséghez.” (Ami, nem mellesleg, a fejekben és fülekben egyet jelentett a „sikeres emberek” közösségével!) Aztán azt is mondta a Fidesz (a kissé egyszerűbb lelkeknek), hogy „Mi, magyarok!” – és ez a gondolat a fejekben a „…különbek vagyunk!”-kal egészülhetett ki, tehát: megint csak egy sikeres(nek hazudott) közösséghez csatlakozol, ha hozzánk, a Fideszesekhez csatlakozol!
Jól láthatjuk, hogy a „virtuális csatlakozásért” cserébe nem várt el a Fidesz semmiféle valóságos teljesítményt. Nem hirdette meg „a minőség forradalmát” és nem várta el azt sem, hogy a követői változtassanak a beléjük rögzült önző stratégiáikon. Igen: a Fidesz-tömeg, ha szétszéledt az „egymilliós” tömegrendezvényekről, nem volt más, mint egyébként egymás iránt semmi pozitívat a gyakorlati életben a mindennapokban nem érző emberek egyszerű halmaza. Egy dolog tartotta őket össze: a Fideszre kell szavazni, mert akkor úgy hazudhatjuk magunkat „közösségnek”, hogy közben semmiféle közösségi szolgálatot, teljesítményt nem kell „kiszakítanunk” a magunk dolgaival foglalkozó életükből. Maradhatunk azok, akik vagyunk, élhetjük az eddigi életünket, mégis „sokkal különbnek”, a társadalom elitjéhez tartozónak érezhetjük magunkat!
…És minél nehezedd lett a valóságos élet, annál többen akartak „pluszteljesítmény nélkül” előrébb kerülni.
Ez és ezért volt a Fidesz 2010-es „2/3-os győzelme”.
A „baj” csak az, hogy valóságos sikert csak a valóságos világban és kizárólag valós teljesítményekkel lehet elérni – minden más csak fantom. Fantom, hogy szájjal és sallerekkel „legyőzhető” az EU és az IMF. Fantom az, hogy hozzá nem értéssel és a vállalkozás mibenlétének elemi ismeretei híján is lehet komoly gazdasági növekedést produkálni. És persze fantom az is, amiben pedig a „Fidesz-törzshívek” közül oly sokan bíztak: az, hogy a Zállam majd megoldja a mi aktív közreműködésünk nélkül is azokat a bajainkat, amelyek (jelentős részben) a saját ostobaságunk, felkészületlenségünk és rossz döntéseink következményei.
…Láttuk: ezek az emberek a múlt termékei: őket éppen az a társadalmi-gazdasági közeg szocializálta, amelyet meg akarunk haladni. Ebből következően: a jövőt nem ők fogják megteremteni és nem is azok, akik most az ország élén állnak és akik lelkükben, személyiségükben éppen olyanok, mint híveik – csak éppen még inkább olyanok. Nyilvánvaló, hogy nem bízhatjuk a demokráciát önző emberekre – hiszen a demokrácia: közösségi stratégia! De ha lesz, ha már egy ideje működni fog itt egy közösségi stratégia, akkor ez hatni fog a mai „Fidesz-fanokra” is: javítja majd az ő mentalitásukat is.
Talán…
Utolsó kommentek