HTML doboz
2011.12.16. 18:47 Szerző: piefke
„J'Accuse!”
„Ha valamely szabad tíz dénár értékűt lop, akasszák fel, ha tíz dénárnál kisebb értékűt lop, a lopott értéket tizenkétszeresen adja vissza, és egy ökröt fizessen.”
„Senki se merjen a tolvajjal kiegyezni, ha pedig valaki ezt teszi, ötvenöt penzát fizessen.”
Szent László II és III. Törvénykönyve – XI. század
J”Accuse! („Vádolom!”) – ez Émile Zola 1898. január 13-án megjelent híres cikkének címe, melyben leleplezte a Dreyfus-per álságosságát. Azért választottam posztom címéül ezt, mert itt az ideje, hogy leleplezzük és ennek alapján megvádoljuk orbán viktort és tettestársait!
Tegnap Szent Istvánt emlegettük, ma pedig már kénytelenek vagyunk Szent Lászlót is elővenni. Ő volt ugyanis az az uralkodónk, aki közmondásosan szigorú törvényeket hozott a tolvajok ellen…
Mert ma két nagy tervezett tolvajlásról lesz szó. Mindkettőre a kormány készül: az egyik a Magyar Nemzeti Bank „összevonása” a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével (ami a legújabb hírek szerint vagy meglesz, vagy sem…), a másik pedig a kötelező magán-nyugdíjpénztáraknál még megmaradt 102.000 tag mintegy 300 milliárd forintjának einstandolása.
A bevezetőben leleplezést megetettem – leplezzük hát le orbánék motivációit: mi viszi rá őket „a bűn tövises útjára”?
Két oka is van annak, amit terveznek. Az egyik: pénz kell, éspedig bármi áron ahhoz, hogy a kormány megtarthassa a hatalmát. Kellenek az MNB-ben felhalmozott devizatartalékok (devizahiteles-mentésre, ill. a jövő évi, várható költségvetési lyukak tömködésére). És kell a magány-nyugdíjszámlákon maradt pénz is, szintén lyukfoltozásra!
De van másik ok is: „Minden hatalmat a szovjeteknek!” (ahogy tegnap Simor András is kommentálta az esetet). orbánék egyszerűen nem viselik el, ha független tőlük valami, aminek ereje van. Mert ez egyrészt veszélyezteti a hatalmukat, másrészt „rosszul élik meg”, lelkileg.
Tájékozatlanság? Kapkodás? Fejetlenség? Idegkimerültség? Ki tudja, ezek közül melyik felelős mindazért, amit most tesz a kormány? De nagyon úgy néz ki, hogy elszakadt a cérna, hogy a kormány(fő) sarokba szorítva érzi magát – és mint azt jól tudjuk, a sarokba szorított patkány képes ész nélkül támadni! orbán sarokba szorult – de lehet az is, hogy odamenekült a valóság elől.
Akármi is az ok: tudatlanság, alkalmatlanság, vagy frusztráció, nyilvánvaló, hogy így nem lehet és nem szabad tovább országot vezetni! Aki csak egy pillanatra is képes megállni és elgondolkodni a várható következményeken és azon, hogy mi lehet a vége mindennek, ami itt folyik, az belátja, hogy ebből jól kijönni nem lehet. Minden lépéssel egyre veszélyesebb lesz a helyzet – az országé is, a lakosságé is, de azoké különösképpen, akik ebbe a helyzetbe vezették az országot. Néhány hónap alatt több mint egymillió ember állt ki orbánék mögül és a maradék támogatottság már semmire sem elég és semmit sem legitimál. Ha ez a tétel igaz volt 2006-8-ban, Gyurcsányra, akkor hatványozottabban igaz most orbánékra – annál is inkább, mert akkor a legitimitásvesztés leghangosabb hirdetői éppen ők voltak!
A poszt címe: Vádolom! – tehát a motivációk leleplezése után jöjjenek a konkrét vádak is!
Ha egy országban törvényesen garantált a tulajdon szentsége és az afeletti rendelkezés szabadsága, akkor nem lehet egy (még nem is egészen egyéves), teljesen egyértelmű tulajdonosi akaratnyilvánítást semmisnek tekinteni, még állami erővel sem. Nincs egy éve, hogy a kötelező magán-nyugdíjpénztárak tagjai közül 102.000 ember egyértelműen kinyilvánította, hogy nem adja oda a számláján lévő pénzt az államnak. (És a többiek zöme is csak a törvénybe foglalt állami zsarolás nyomására adta oda – de ezen már túlvagyunk…) Amit tehát a kormány most tenni készül, az közönséges rablás. (Azért nem lopás, mert erőszakkal történik – ld. Btk. 321. § (1) bekezdés: „…rablást követ el, aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot… alkalmaz”, az állam pedig törvényalkotói jogosítványait az állampolgárok ezen csoportja ellen fordítva tervezi elvenni ezt a pénzt a számlákról.)
Aztán: ha egy kormány a demokratikus választásokon egy jogállam további működtetésére kapott felhatalmazást az állampolgároktól, akkor mást nem is tehet jogszerűen, mint hogy tovább működteti és fejleszti a demokráciát, annak összes kodifikált intézményével együtt. Ebbe nem fér bele ezen intézmények függetlenségének eltörlése, azzal a céllal, hogy az ezekben az intézményekben álló közvagyont felhasználhassa a hatalomgyakorló saját, fantaszta és önző céljaira…
Van tehát egyszer a „rablás”, amelyet „zsarolással” és a „hatalommal visszaélve” hatott végre… Aztán (ha mégis meglesz) itt van még egy „hatalommal való visszaélés” is: ahogy egy mozdulattal eltörlik az MNB függetlenségét és egy „sikkasztás” is, ha úgymond „saját céljaikra fordítják” az MNB devizatartalékait…
…„Félek, nagyon sokra találod vinni, atyámfia. Azért most már eredj ki.” – inti Mikszáth Fekete városában az imposztor Bibók Zsigát a nádorispán, újabb és újabb bűnöket találván nála… Mi is csak ezt a tanácsot adhatjuk orbán viktornak!
De milyen tanácsot adjunk Magyarországnak és különösképpen az „érintett” 102.000, még meglévő kötelező magán-nyugdíjpénztári tagnak? Nos, fogadja meg az ország és különösen az a 102.000 ember Szent László bevezetőben idézett tanácsát: „Senki se merjen a tolvajjal kiegyezni…”!
Emberek: ne legyetek bűntársak!
2011.12.15. 22:21 Szerző: piefke
Szent István királyunk, jöjj el ismét!
„Hadműveletek folynak Magyarország ellen.”
Matolcsy György – 2011. november 25.
„…Ennek az országnak, minden országok közt a legszerencsétlenebbnek, egyedüli támasza az ellensége volt. (Ilyen is csak mivelünk eshetik meg.)”
Mikszáth Kálmán: A fekete város – 1908.
Nyugi, nem keverem az egyházi ünnepeket: nem tévedősből fohászkodom a címben karácsonykor az augusztus 20-án „aktuális” Szent Istvánhoz. Csupán az előző posztomban (Miért nincs itt ellenzék? - http://progressziv.blog.hu/2011/12/14/miert_nincs_itt_ellenzek) tett vállalásomat teljesítem: arról írok, hogy mégis miképpen lehet változtatni Magyarországon és a magyar mentalitáson?
Legutóbb arról volt szó, hogy azért nincs igazi, ütőképes ellenzék, mert túlságosan kevesen vannak, akik fejben-lélekben mást „tartalmaznak”, mint az általános magyar mentalitás: akik nem csupán a valamit tagadás kultúráját hordozzák magukban, hanem a „jobbat állításét” is, továbbá akik nem csupán jó eszmékkel rendelkeznek, hanem a jó eszméket valósággá változtatni képes gyakorlati módszerekben is gondolkodnak.
Manapság azt kell tapasztalnunk, hogy egyszerűen nem bírjuk el a saját problémáink súlyát és nem képes a magyar társadalom önmaga megoldani azokat. És itt ezzel most nem csupán az állandó IMF-segítségre szorulásra gondolok: sokkal többre és általánosabbra…
Jelenleg azt kell tapasztalnunk, hogy közel 22 éves önálló cselekvés után ismét egy, a társadalmat minden téren uralni óhajtó politikai erő telepedhetett fölénk. Ebben az elmúlt bő két évtizedünkben korábban szinte sosem tapasztalt cselekvési szabadságot élvezhettünk. Nem volt olyan nagyhatalom, amely akár erőszakkal is ránk tukmálta az akaratát és amely nem hagyott választást nekünk. Voltak persze kényszerek, kötöttségek – de ezek jelentős részét magunk választottuk. Ilyenek pl. az EU-, vagy a NATO-tagságunkból következő kötelmek, de az is, hogy a kapitalizmus mellett tettük le a garast ’90-ben. „Kényszer” (vagy inkább: objektív adottság) volt az ország mérete, elhelyezkedése, természeti adottságai és társadalmi hagyományai is – de nagyjából ennyi. Azt, hogy ezekből az „alapanyagokból” miféle vacsorát főzünk magunknak, már csak rajtunk múlott.
…És mi főztünk egy neokádárista rendszert! Ez azt jelzi, hogy a magyarság politikailag aktív (értsd: választó-) polgárai:
· félnek az önállóságtól és az öngondoskodást kényszernek érzik,
· frusztráltak annyira, hogy kevéssé legyenek képesek racionálisan értékelni a politikai szólamokat,
· eszköztelennek és „kicsinek” érzik magukat.
Most azt látjuk, hogy a magyar társadalom képtelen önerőből, külső segítség nélkül rendezni a sorait és (többek között) hatékony ellenállást kifejteni az orbánizmus ellen – noha a társadalom jelentős többsége már rég rájött arra, hogy (már megint) hibás úton haladunk. Az úgynevezett „ellenzéki erők” pedig még kevésbé képesek hatékonyan, azaz együttesen cselekedni – az eszük se így jár, még mindig ott tartanak, hogy a saját kis világukat építgetik, abban gondolkoznak, abba vannak belezárva, egymást pedig sandán és féltékenyen méregetik. …Ja, és persze nem hallunk tőlük az egész társadalmat átfogó stratégiát, legfeljebb lózungokat, mint pl. „demokrácia megvédése”, meg hogy „3., vagy 4. köztársaság”… De arról egy szót se, hogy miképpen tudjuk ezt megtenni? Semmit sem mondanak nekünk arról, hogy mitől fog jobban működni a politika és a társadalom, ha ők lesznek (ismét?) hatalmon? Honnan lesz „más tudás” és más, sokkal polgárosultabb szemléletmód a magyar fejekben? Mert ha nem lesz, akkor a fejek ugyanúgy fognak működni, mint eddig – akkor pedig az egész ország is ugyanúgy működik majd, benne a politikával és a gazdasággal.
A változás mikéntjéről nem hallani egy szót sem – pedig mindenki erre lenne igazán kíváncsi!
Márpedig: ha erről senki sem beszél, akkor az azt jelzi, hogy senki sem tudja – legalábbis ebben az országban. Nem tudja senki, hogy miképpen kell belekezdeni egy általános társadalmi stratégiaváltásba. Senki sem tudja, hogy miféle intézményi és államszerkezeti változásokkal lehet megtámogatni és stabilan irányban tartani a változásokat, hogy azok „ne rendeződhessenek vissza” a régi, még itt élő és működő „hagyományaink” hatására. Mert magunktól és magunkra hagyva, láthatjuk, hogy vissza-visszakanyarodunk a saját régi világunkhoz… Azt építjük újra, új emberekből és azt építjük bele az új generációkba is – ez pedig veszélyes!
Nem elég csak vágyni valamire (pl. a jól működő demokráciára és gazdaságra) és nem elég azt csak szólamszerűen célként kitűzni. Tudni is kell, hogyan érhetők el a célok és alkalmassá kell válni akár a demokrácia, akár a jól teljesítő gazdaság működtetésére. Ha „egy világban”akarunk élni a nálunk messze jobban élő népekkel, akkor „úgy is kell élnünk”, mint azok: úgy kell társadalmi téren viselkednünk. Ez nem jelenti az identitásunk feladását, csupán módszereik követését. A politika legfontosabb aktuális feladata épp e módszerek bevezetése lenne és az, hogy „ráébressze” az embereket arra, hogy érdemes, megéri ezeket követni.
…De kik fogják a magyarokat vissza-, vagy inkább ráterelni az ésszerűség útjára? Kik lesznek azok a „jó pásztorok”, akik – helyettünk és a politikusaink helyett – bevezetik itt a célszerű kormányzást? Kik szerveznek meg egy működőképes gazdaságot? Kik tanítanak meg minket úgy vállalkozni, mint ahogy azt a sikeres országokban szokás és kik hoznak be ide egy magas szintű munkakultúrát?
Elemi kérdések ezek – és a válaszról csak annyit tudhatunk, hogy mi, egyedül, magunkban erre aligha leszünk képesek!
De ha magunktól nem, akkor hogyan? Nyilvánvaló: mások segítségével.
Magyarország és a magyar társadalom problémái nem oldhatók meg a szokásos magyar módszerekkel: idegen mintákat kell ehhez importálnunk. (…Egyébként jó kérdés, hogy mennyire számít az „idegennek”, amiben jó ezer éve élünk, és ami iránt jó ezer éve sóvárgunk is, hogy „Bárcsak mi is…!”)
…Nem példa nélkül való az a szükséghelyzet, amelyben a mostani Magyarország van. Volt már ehhez hasonló: úgy ezer éve, amikor az addigi magyar társadalmi stratégia csődöt mondott, és amikor azon a régi úton egyszerűen nem volt már tovább… Eljutott az akkori magyarság Európa kellős közepére; a honfoglaláshoz még elegendő volt a saját belső ereje, de az itteni élet megszervezéséhez már nem…
Most is ez van: ahhoz még futotta belőlünk, hogy bejussunk a fejlett, demokratikus (és persze kapitalista) európai államok „elitklubjába”, de ahhoz már kevés a saját szellemi erőnk, hogy itt tartósan meg is tudjunk maradni és jól teljesíteni, hogy jól élhessen ez a nép. Kiderült: nem vagyunk még partiképesek a demokrácia nevű szépasszonynak…
Jó ezer évvel ezelőtt, az akkori helyzetben Géza és István rájöttek, hogy nagyon másképp kell élni itt az életért, mint addig. Arra is rájöttek, hogy ehhez a másképpen való éléshez nem fejlődtek ki a magyar nép saját eszközei – ezért csak két választásunk van: vagy eltanuljuk-megszokjuk és alkalmazzuk a mások által kifejlesztett mentalitásbeli, szellemi, szervezési és technikai eszközrendszert a továbbélésünk érdekében, vagy ha nem, akkor hamarosan eltűnünk a Nagy Kárpát-medencei Népsüllyesztőben, mint előttünk már annyian…
Ha ezer évvel ezelőtt apa és fia nem tereli erre az útra (kora nem épp demokratikus eszközeivel) a jónépet, akkor ez a nép nem sokkal élhette volna túl az ezredfordulót.
A magyar nép nagyjából nyolc évszázadig képes volt elélni abból a hagyatékból és azok között a keretek között, amelyre Géza fejedelem és István király révén tett szert. És csak akkor kezdődtek a problémák, amikor az a világ kezdett átalakulni, amelynek a közepén éltünk: amikor eljött a modernitás kora, amely ismét új stratégiákat követelt a siker érdekében. Ez Magyarországot a XIX. század első felében érte el – azóta kínlódunk önmagunk modernizálásával. Reformkor, Széchenyi, jobbágyfelszabadítás, kiegyezés, iparosítás… De magának a társadalomnak, pontosabban: a társadalom mentalitásának nagy átalakulása mind a mai napig nem ment végbe – és ezért tart ott az ország, ahol tart. Nem lehet passzivitásba süppedt hűbéresi fejjel aktivitást igénylő kapitalizmus működtetni és nem lehet szervilis, vagy éppen a szervilizmust elváró lélekkel demokráciát, vagyis „az egyenlő szabadok együttműködő közösségét” sem fenntartani!
Annak idején Géza és István nem találtak a magyar népen belül a megújulás receptjével, mintájával szolgálni tudó tömegeket – ezért az egyetlen dolgot tették, amit tenni lehetett: importáltak ilyen mintákat, a mintákat magukban hordozó emberekkel együtt. Nem volt más a magyarok megkeresztelése és feudalizálása, mint egy „know-how-import”, egy társadalmi stratégiaváltás.
Ha még emlékszünk töriből: a legtöbb esetben akkor sem arról volt szó, hogy egyszerűen a szegény magyarok nyakára ültettek egy komplett importelitet. Persze, voltak új urak, akik (komoly teljesítményekért cserébe!) csatlakoztak a magyar vezetőréteghez (és egy-két generáció alatt tökéletesen asszimilálódtak is abban). A módszer sokkal inkább az volt, hogy kiválogatták a magyarságból azokat, akik alkalmasak és készek voltak az új befogadására, ők kerültek kulcspozíciókba (ők lettek ispánok, de gyakran püspökök is) és ők „vezényelték le” a nagy átalakulást, amely nagyjából egy évszázad alatt végbe is ment. Az utolsó nagy pogánylázadás, Vata fia János vezetésével 1060-ban zajlott le…
…Tulajdonképpen most is épp egy „pogánylázadás” napjait éljük: az orbán-éra „szabadságharca” a külföld felé és antidemokratizmusa befelé nem más, mint egy vesztét érző társadalmi stratégia utolsó fellángolása. Ez a stratégia és mentalitás már nem képes fenntartani és működtetni az országot és nem képes a népből új erőforrásokat felszabadítani továbbélésünk és fejlődésünk érdekében. Amikor orbán olyasmikről beszél, hogy „nem XXI. századi technikákkal” akar építeni, akkor ez nem más, mint amikor Koppány ragadott fegyvert végső kétségbeesésében István és az általa képviselt sokkal hatékonyabban működő új világ ellen. Akkor is a jobb szervezés és a fejlettebb technológia győzött – most is ez lesz a vége… És akkor is el próbált bújni a teljesítményelvűséget és megújulást elutasító mentalitás a „régi rend” és a „nemzeti jellegek melletti kiállás” álcája mögé…
Odalett-e a magyar nép azáltal, hogy oly sokat átvett a latin-germán világból? Nem! Néhány szélsőséges nemezlelkű alak kivételével akarna-e valaki is ma úgy magyar lenni, mint Árpád népe? Aligha! Egy nép folyton változik – és ha nem tud változni, akkor tűnik el.
Ha István most lenne magyar miniszterelnök, valószínűleg ma is azt tenné, mint akkor: behívná a németeket! Nem leigázni és megalázni és nem kizsákmányolni minket, hanem tanítani - és átformálni a mára már nagyon-nagyon célszerűtlenné vált mentalitásunkat, amely célszerűtlen mentalitás már a létünkben fenyeget minket. A mai miniszterelnök-István valószínűleg létrehozna olyan (állami-kormányzati) szervezeti struktúrákat és mechanizmusokat, amelyek abszolút teljesítményelvűek lennének; azon igyekezne, hogy a letesztelten legjobbak vezessék az országot és ők sáfárkodjanak erőforrásainkkal is. István ma egyáltalán nem Hoffmann-stílusú oktatáspolitikát folytatna: szarna ő a keresztény elvekre és a „régi, jól be (sohasem) vált” receptekre, meg a tekintélyelvűségre is! A világ legkorszerűbb – mert a legeredményesebb – oktatási rendszereitől venné a példát – és bizonyára számos ottani szakembert is kölcsönözne, főképpen a szervező és „kontroller” pozíciókba. …És ha már itt tartunk: igen, a gazdaságirányítói területre is elkelne az importerő, hát még a „vállalkozófejlesztéshez” – az lenne ui. korunk Nagy Térítése: állami csecsekről álmodó „szocialista kapitalistákból” (vagy helyettük?) igazi, ún. „nyugatos” nemzeti tőkéseket csinálni, a hozzá való mentalitással és tudással.
…Mindez szép – de hogyan lehetne ma „trónra ültetni” egy ilyen, a mai mentalitásunktól annyira idegen Istvánt? Hogyan nyerhet ma választást egy olyan új „Árpád-ház”, amely aztán végig is viszi a változáshoz és a hosszú távú sikerhez elengedhetetlenül szükséges programot?
Nos, talán úgy, hogy „Istvánék” kiállnak a jónép, a derék magyarok elé és azt mondják: ahogy eddig csináltátok és még ma is csináljátok, azt mindig megszívtátok! Most is meg fogjátok szívni és ráadásul egyre keményebben! És egy idő után valóban eljön a „Finis Hungariae”… És akik a régi módon akarnak titeket vezetni, azok a legnagyobb ellenségeitek… Mi ugyan tudnánk sokkal színesebben és sokkal hihetőbben is hazudni nektek, mint akárki a múltban és ma – de ez nem a mi ambíciónk! A mi ambíciónk az, hogy legyen itt még egyszer ezer évig magyarság és magyar kultúra – még ha az másmilyen is lesz, mint ez a mai teljesítményképtelen és végtelenül frusztráló fosmagyarság. Mi nem hisszük, hogy amit meg tudtak tenni a finnek, a koreaiak, vagy a szingapúriak, azt éppen a magyarok ne tudnák megtenni – pláne, hogy egyszer, István idejében már megtették!
…50% + 1 mandátum kell – a többi a mi dolgunk!
2011.12.14. 17:19 Szerző: piefke
Miért nincs itt ellenzék?
Bőven 50% felett van immár a senkireseszavazokok aránya: üres a magyar politikai mező nagyobbik fele – és mégsincs ütőképes ellenzék! Vajon miért?
A válasz talán sokakat meg fog döbbenteni: azért, mert valójában hiányzanak azok a tömegek, amelyek igazán elleneznék azt a fajta hatalmi berendezkedést, amelyet orbánék és a mögöttük álló gazdasági érdekkörök megtestesítenek és kialakítottak.
Tegye a szívére a kezét a Kedves Olvasó: hát vajon ő nem lenne szívesen egy szegény ország gazdag polgára? Vajon – ha őszinte önmagához – nem szarná-e le a társadalom bajait, ha neki gondtalan, jó élete lehetne? Nem lenne-e ő is „ezerrel” Csányi Sándor, vagy Lázár János és nem adta-e már felcseperedő gyermekének azt a tanácsot, hogy „Tégy meg mindent az érvényesülésért!”? És ugye ez a „minden” tág fogalom!
Bizony: az átlagembert sokszor csupán az különbözteti meg a hatalmasoktól, hogy nincs hatalma – ha lenne, ugyanúgy működne ő is és ugyanúgy működtetné a hatalmat, mint azok. Itt csak a mások gazemberségein szokás felháborodni, a magunk stiklijeire mindig akad valami jó mentség. És a magunk kis életében ugyanazokat a stratégiákat alkalmazzuk „kicsiben”, mint a Fidesz nagyban.
Megszerzett kis egzisztenciáját is a legtöbb honfitársunk ugyanolyan kapari módon védelmezi, mint orbán a saját hatalmi pozícióit.
Azért nincs itt igazi ellenzék, mert igazán senki se gondolja másképp: senki sem él más, a „nyugatos standardoknak” megfelelő társadalmi stratégiákkal és mentalitással – a legtöbb magyarnak magyaros a mentalitása. …És ha most a (még mindig) Kedves Olvasó azt mondaná, hogy ez nem igaz, hogy vannak itt, egyre többen, akik más mentalitással politizálnak, akkor erre csak azt mondhatom, hogy: NEM! Ők sem haladják meg azt a fajta egyéni, vagy szűk csoportérdekeken alapuló politikai attitűdöt, amely a Fideszt jellemzi. Minden ellenzéki erő: egy kis, zárt homokozó, amelynek „gazdái” legalább annyira féltékenyek a homokozójukra, mint orbán a miniszterelnöki, vagy Simicska a gazdasági megmondói pozíciójára.
Sokszor halljuk orbánékról „européer köreinkben”, hogy „mucsaiak” – de hát nem lehetne-e kiírni Hegyeshalomtól Záhonyig a Mucsa nevet? A mucsaiság: stratégia – és az előbb láthattuk, hogy a stratégia: ugyanaz. Csak a stratégia aktuális megjelenési formája, terepe és „kiterjedése” más – de lényege ugyanolyan.
A politika alapja a mentalitás – ebből következően: más politikát csak más mentalitással lehet csinálni. Amíg itt a ki nem mondott, de mindennap megélt közmegegyezés az önzés és az egyéni taktikázás, a „Csak én éljem túl!, a „Csak nekem sikerüljön!” és a ”Csak én élhessek jól!”, ameddig nem hat át minket a „Másnak is lehet igaza”-hozzáállás és örökösen mindenki „csak a maga módján” akar élni és politizálni is, addig nem lehet itt igazi alternatívát állítani a jelenlegi politikai szisztéma és annak üzemeltetői helyett.
Mert úgysem lennének kellő számban támogatói!
…De akkor vége? „Finis Hungariae”? – vagy van mégis mód és út arra, hogy változtassunk a dolgon?
Erről fog szólni következő írásunk!
2011.12.13. 18:07 Szerző: piefke
Barátnőm, a bírónő
.jpg)
"Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!"
Bacsó Péter: A tanú – 1969.
Lehet, hogy Lévai Anikó barátnője a lehető legalkalmasabb személy az Országos Bírói Hivatal élére. Lehet – de ez nincs letesztelve.
Egy jól működő demokráciában a pozícióba jutás feltétele az előzetesen mért teljesítmény. Ott verseny van, aranyapáim, és aki igazoltan a legjobb, azé a cím. Ezzel szemben itt nem volt verseny: nem írtak ki transzparens pályázatot az ország legfontosabb bírói posztjára, meg sem próbálták azt az utat járni, hogy az egész magyarországi bírói szisztémát megújítani hivatott személy nyílt versenyben kerülhessen a posztjára. Bizalmas baráti alapon osztottak pozíciót…
Vajon mire kellhet a kormánynak ez a személyes jellegű bizalom?
Az igazságszolgáltatás alapvető feladata nem más, mint hogy segítsen megszüntetni a közösség életében támadt zavart. Ehhez objektivitás kell és az a hit, hogy az igazságszolgáltatás igazságos és megbízható. Minden döntés, amely „szubjektíve”, bizalmas baráti alapon született az igazságszolgáltatás rendszerén belül, ezt a hitet erodálja. Akkor pedig ugyan honnan lenne „karizmája” a bíróságoknak? Ugyan miért fogadnánk el objektívnek az ítéleteiket? Ugyan hogyan lehetnének képesek zavarokat megszüntetni, ha maguk is eleve a zavarosban fogantak?
Aki csak egy kicsit is tovább lát az orránál és aki valóban egy jól működő országot szeretne Magyarországból csinálni, rendkívül célszerűtlennek tartja, ha valakik kormánydöntésekkel erodálják az igazságszolgáltatást. Mi lehet annak a páni félelemnek az oka, amiért orbánék vállalták ezt a kinevezést? Miért nem képesek teljesítményelvűen szelektálni? Miért gondolják úgy, hogy az objektíve legjobb jelölt nem lesz nekik megfelelő? Miért nem mernék rábízni az igazságot osztó szervezet vezetését? Egyáltalán: miféle igazságot kell majd szolgálnia a Barátnőnek?
Nem az a bajunk, hogy Dr. Handó Tünde bírónő valóban ne lehetne a legkiválóbb és az igazság iránt abszolút elkötelezett szakember, hanem azt, hogy ezt senki sem mérhette meg objektíven. Nem a személyt, hanem a folyamatot kritizáljuk. …Egyébként meg: de igen, a személyt is! Mert valaki, aki az igazság iránt abszolút elkötelezett, egy ilyen módon való pozícióba emelés ellen kifogással élt volna. És ha valaki valóban a legkiválóbb szakember lenne a bírói karban, akkor az illető egy ilyen megkeresést elhárított volna, hiszen a mód nyilvánvalóan erodálja (a fent már leírt módon) az objektivitásba vetett állampolgári hitet, bizalmat és ha a kormány „szubjektíve válogat”, verseny nélkül, akkor az a kormány nem is lehet elkötelezett a demokráciával járó teljesítményelvűség mellett. Akkor az a kormány valami másban gondolkodik – és akkor én azt a „mást” nem támogathatom, ha egyszer a legkiválóbb vagyok.
Csábító lehet a hatalom, amelyhez így hozzájutott? Lehet, hogy ez a csábítás elhomályosította az objektív értékelésre való képességét? Lehet – de az Isten őrizzen meg egy, az objektív értékelésének elhomályosodárása hajlamos bírótól!
…Ha a Mercedes vezetőt keres a leendő kecskeméti gyára élére, aki megszervezi és majd irányítja azt, akkor pályázatot ír ki – orbánék miért nem tudták ezt tenni? A Mercedes stabilan sikeres, Magyarország nem az – akkor vajon kinek a módszerét érdemes követni?
2011.12.12. 12:49 Szerző: piefke
Vegyük állami tulajdonba a Zembereket!
.jpg)
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
József Attila: Levegőt! - 1935. november 21.
Újabb állami tulajdonba vétellel kapcsolatos tervek kerültek nyilvánosságra. Egyrészt állami tulajdonba akarják venni a mobilfizetési rendszereket ("központosított mobilértékesítési szolgáltatás"), amelyre állami céget szerveznek (http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/12/lecsaphat_az_eu_a_mobilfizetes_allamositasara/). Másrészt az új Nemzeti Vagyontörvény tervezete szerint állami tulajdon lesz a "Magyarország határa által körbezárt terület feletti légtér" is (http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/allami_vagyon_lesz_a_levego_ezzel_a_csomaggal_bucsuzik_fellegi.504319.html).
Az első ötlet „csak” a megszokott centralizálási mániáról árulkodik, továbbá a szintén szokásos totális átgondolatlanság és a következmények leszarása jellemzi: nem törődnek azzal, hogy az elképzelés EU-s jogot sért (márpedig mint EU-tagállam, az EU-s jog felette áll a magyarnak!) és nem törődnek azzal sem, hogy vajon mekkora (jogos) kártérítést kell majd a már létező, mobilos értékesítéssel foglalkozó cégek felé kifizetni. Minek is érdekelné ez őket, hiszen hamarosan „kétharmados” lesz az is, hogy amit a kormány elkúr és emiatt kártérítést kell fizetni, simán ráterhelhető lesz adó formájában a magyar népre…)
A második elképzelés már komolyabb falat: abban ui. az áll, hogy a nemzeti tulajdonba beleértendők, "…az állam és az önkormányzatok tulajdonában levő dolgok”. "Dolgok" alatt pedig a törvényjavaslat szerint nem más értendő, mint "minden birtokba vehető dolog és a dolog módjára hasznosítható természeti erők."
…Na, ez már komoly! Hiszen – legalábbis elvileg (és a kormány elmúlt másfél éve szerint gyakorlatilag is!) „birtokba vehető” itt minden: elég hozzá megnyomni a „2/3” feliratú nagy, narancsszínű gombot.
Elgondolkodhatunk e két törvényjavaslat kapcsán azon, hogy ez a kormány és a mögötte álló „gazdasági holdudvar” milyen szépen és zavartalanul, érdemi, hatékony társadalmi ellenállástól mentesen szervez át itt mindent úgy, hogy az számára „hasznosítható erővé” váljon. Mert nem valószínű, hogy az a kormány, amely a komplett bíráskodás feletti ellenőrzést leosztja a (Szájer-) családon belülre, éppen akár a mobilértékesítéssel, vagy a levegővel kapcsolatban fog önmérsékletet tanúsítani és totálisan tiszta kézzel, önérdekmentesen gazdálkodni.
Ugyan miért is tenné – hiszen a Jóisten se akadályozza meg ebben és nem kéri számon ezt rajta!
Elgondolkodhatunk azon is (a második javaslat kapcsán), hogy vajon tisztában van-e bárki is a kormány háza táján a gázok termodinamikájával: hogy t. i. azok a rohadék, ellenzéki molekulák oda-vissza járkálnak a „Magyarország határa által körbezárt terület” széleinél – képesek Szlovákiába áttelepülni, akárcsak a vállalkozók, vagy (ha inkább jogbiztonságra és jólétre – meg őrületmentes politikára – vágynak) átugrani Ausztriába. Persze, megértem én: ha egyszer „nemzeti tulajdon” lesz a levegő, akkor akár a(z iparszerű) használatáért is lehet majd pénzt kérni! Végül is, ha vízdíj van, akkor levegődíj vajon miért ne lenne: hadd fizessenek azok a rohadék multik!
…De ne álljunk már meg itt, ahol most tart a kormány fejben: menjünk csak tovább, logikusan! Azt mondja a törvénytervezet, hogy „a dolog módjára hasznosítható természeti erők” kerüljenek nemzeti tulajdonba – de hát a természet világához tartozik maga az ember is! Akkor vajon miért ne államosítsuk az állampolgárokat is?
Tulajdonképpen már el is indult ez az emberállamosítás: a közmunka-programmal. Hiszen ott (havi pártízezer forintért) gyakorlatilag állami rendelkezés alá helyeznek (a tervek szerint százezrével) embereket – akikre aztán, persze, az állam „koncessziós hasznosítási jogot” adhat…
És ha jobban belegondolunk, a „mindenki államosítása” virtuálisan hamarosan megkezdődhet – hiszen összes személyes adatunk korlátlan gyűjtésére-kezelésére (és nyilván az azokkal való „szelektív visszaélésre”) külön állami szervet készülnek gründolni! (Ld.: NIBEK - http://hvg.hu/itthon/20111124_uj_titkosszolgalat_)
Kedves Kormány! Ne álljatok meg! Állami tulajdonba venni mindenkit – természetesen azokat a marhákat is, akik élve a lehetőséggel, külmagyarként felvették ennek a mostani Magyarországnak az állampolgárságát! Hadd tudják meg, mit is jelent most magyarnak lenni…
…Ja, a rabszolga-billogozó vasak készítésére – kovács nagyapám jussán – állami monopóliumot kérek!
2011.12.09. 08:58 Szerző: Đđ
Don Giovanni az EU-csúcson
„…Voglio far il gentiluomo
E non voglio più servir...”
(„…Úriember szeretnék lenni,
nem akarok többé szolgálni…”)
Mozart-da Ponte: Don Giovanni – Leporello áriája, I. felvonás; 1787.
Ismert kultúrtörténeti adoma, hogy Mozart „zsarnoki apját” jelenítette meg a Don Giovanni c. operájában: ő lenne a Kormányzó. Aki látta az Amadeust, tudhatja, miről van szó…
És valóban: megesik, hogy egy tehetséges fiú egész életében küzd az őt gyerekként uraló, erőszakos apa ellen, mert soha többé nem akarja azt érezni, hogy őt, a kivételesen tehetséges, sokra hivatott fiút bármilyen felső hatalom is korlátozza…
Ez lehet a helyzet a mi miniszterelnökünkkel is – legalábbis más, ennél életszerűbb magyarázata aligha van annak, akit tegnap levágott az EU-csúcson! Ha csupán a politikai és gazdasági szempontok alapján akarjuk megérteni, hogy vajon Magyarország miért szegült szembe a nyilvánvalóan ésszerű és szükséges EU-s reformelképzelésekkel, akkor zátonyra futunk: egyszerűen nincsenek ilyen alapon erre magyarázatok. (Azt, hogy az angolok és különösen David Cameron miért tettek így, érthető: mindig is félseggel voltak-vannak az EU-ban; lelke mélyén minden angol euroszkeptikus. De az ő szempontjaikat értékelje talán egy brit polblog, nekünk most ez nem feladatunk! És hasonlóan: a svéd és cseh „időkérésre” is vannak ésszerű indokok. A svédeknek sok a veszíteni valójuk, ráadásul nem érzik szükségesnek, hogy az „EU-csendőrség” vigyázzon rájuk: ők nagyfiúk, akik tudnak magukra vigyázni. Pl. MANYUP-pénzek ellopása nélkül is képesek deficitet csökkenteni… A cseheknél pedig hagyományos egy kis össznépi „Ki, ha én nem?!” – eljátsszák, mint annak idején elnökük, Václav Klaus a maga kis magánszámát, belpiacra, de aztán előveszik a józan, kispolgári cseh mentalitást és szépen, ésszerűen megcsinálják, amit kell…)
…Ott tartottunk, hogy nincs magyarázat arra, vajon Magyarország miért ne menne bele egy szigorú és ésszerű költségvetés-kontrolba? Hiszen mi sem lenne inkább érdeke, mint az ésszerű gazdaságpolitika. Ám azt kell látnunk, immár másfél éve (és persze nem ritkán előtte is…), hogy politikusaink zömének oly keveset számítanak az ésszerű dolgok: ők a saját rögeszméiket követik csupán – és persze rendre bele is buknak, sajnos az országgal együtt.
Képzeljük csak el a szitut: ott ül orbán az EU-csúcson és hallgatja, hogy bizony: úgy kell és csak úgy lehet majd a jövőben gazdaságpolitikát csinálnia, ahogy az elmúlt másfél évben nem tette. Ott van egy német csaj, aki csupa olyasmit mond, ami ellen ő szabadságharcolt… Megint ott tart, hogy mások, egy sokkal erősebb hatalom szabná meg a lépteit – mint gyerekkorában Győző bácsi. …És ettől eldurran az agya!
Sajnálom a vele ott lévő magyar diplomatákat – nem véletlen, hogy csak zavarodottan hallgatnak. Ők sem értik szakmai alapon, hogy „mi is a vektor?”, a „nem szakmai” okokról meg mégse beszélhetnek… Kínos dolog lehet egy „saját fantomjaival hadakozó” miniszterelnököt szolgálni!
orbán ma délelőttre ígért sajtótájékoztatót – ugyan mit fog mondani? Lehet, hogy addigra sikerül őt annyira meggyőzni az EU-s tervek szükségességéről, hogy ő maga képes lesz legyőzni magában azt, ami vele az éjjel nemet mondatott? Ki tudja? Reméljük!
2011.12.08. 17:19 Szerző: Đđ
Ej, miért?
Ei warum? Ei darum!
Ei warum? Ei darum!
Ei bloß wegen dem Schingderassa, Bumderassasa, Schingderassa!
Ei bloß wegen dem Schingderassa, Bumderassasa!
(Ej, miért? Ej, azért!
Ej, miért? Ej, azért!
Ej, csak a csinnadrattáért!
Ej, csak a csinnadrattáért!)
Wenn die Soldaten… (Mikor a katonák…) – régi német katonanóta a XIX. századból
(https://www.youtube.com/watch?v=xqJG_ZxOe0o)
November végéig 54.563 devizaalapú hitelt végtörlesztettek, hozta nyilvánosságra a Pénzügyi Szervezetek Állami felügyelete (http://www.pszaf.hu/hirek_ujdonsagok/vegtorlesztes_111205.html). Napi árfolyamon számolva 338,9 milliárdnyi devizás hitlett fizettek vissza, ami az „orbáni árfolyamon” 248,3 milliárdért volt lehetséges – a bankszféra vesztesége tehát nagyjából 90 milliárd forint.
Az 54.563 ügyfélből csupán 3.809-en vettek fel a törlesztéshez forintalapú hitelt, a többiek zsebből (sajátból, családiból, stb.) fizettek. Ez azt jelenti, hogy nyilván a tehetősebbek éltek a végtörlesztés lehetőségével – így kell lennie, ha egyszer (pontosabban: 50.754-szer) volt saját elérhető forrásuk ehhez!
Mit jelent ez?
Nem mást, mint hogy orbán arra kötelezte a bankokat, hogy adjanak pénzt (fejenként átlagosan 4,5 milliót) ötvenezer (viszonylag) tehetős embernek és vonjanak ki emiatt a magyar gazdaság finanszírozásából 90 milliárdot. Éppen akkor, amikor nem csak a magyar, hanem a világgazdaság is forrásszűkében van, finanszírozáshiánnyal küzd.
Olyan ez, mint amikor a középkorban a beteg, legyengült embereken vágtak eret: orbán 90 milliárdnyi éltető vért engedett ki a semmiért, a semmibe. Nincs olyan ésszerű érv, amely felhozható e mellett a lépése mellett. Mert ugye a valóban rászoruló, valóban nehéz anyagi helyzetben lévő devizahiteleseken ez semmit sem segített. (Viszont sokat rontott: áttételesen, a forintra gyakorolt gyengítő hatása révén…)
Csak állunk, csodálkozunk és gondolkodunk: mégis, mi vihette rá orbánt, hogy ezt elrendelje?
Hiszen még az sem igaz, hogy a hiteleiktől megszabadult emberek majd „felpörgetik a belső fogyasztást” és azzal a magyar gazdaságot: semmiféle adat nem mutat erre (hogy t. i. nőtt volna a belső kereslet). Különben pedig már korábban is megállapítottuk, hogy a „jólmenő” rétegek pluszfogyasztása nem a magyar termékek iránti keresletet növeli, annak haszna nem itthon csapódik le (ld.: Legújabb Sztálinvárosunk - http://progressziv.blog.hu/2011/08/17/legujabb_sztalinvarosunk).
Bezzeg a gazdaságból, a vállalkozás-finanszírozásból nagyon fog hiányozni ez a 90 milliárd! És lehet, hogy az ostor a végén éppen azok közül csattan majd sokaknak a hátán, akik most ugyan végtörlesztettek, ám mint vállalkozók, majd nem találnak banki forrásokat – ki tudja, hogy milyen szaldóval zárják majd ők ezt a végtörlesztés-bulit emiatt?
Egyetlen magyarázat lehetséges orbán döntésére: utálja a bankokat, utálja a nálánál erősebb és tőle független hatalmi entitásokat! Ez tökéletesen összevág mindazzal, amit vele kapcsolatban tapasztalhattunk: kokik és sallerek az EU-nak, harciaskodás, ami mögött az a vágya állt, hogy neki Brüsszelből se parancsoljanak (ahogy azt kijelentette).
A baj ezzel csak az, hogy az erősebb akkor is erősebb marad, ha „basztatjuk” – csak akkor idegesebb is lesz! …És akkor előbb vagy utóbb „végigmegy a basztatón”, mint a katonák a városon…
Nemrég ismét láthatóvá vált a Dunában, a Gellért-hegy lábánál az Ínség-szikla (Lásd: http://dunaiszigetek.blogspot.com/2011/11/duna-mederbe-sullyedt-hegy-csucsa-az.html).
…Mit keres egy geográfiai jelenség egy politikai blogon? Nos, az Ínség-szikla felbukkanásáról azt tartja a néphit, hogy az „mindig rossz jel volt a történelem során”. És bizony: ahogy előre láthatjuk a 2012-es évet, talán még soha indokoltabb nem volt a szikla előtűnése…
Lehetne most a matolcsyzmust, vagy akár orbánt szidni, hogy t. i. „Ők a hibásak!”. (Lám, milyen messze van már a „Mindenért Gyurcsány a hibás!”-jelszó…) És valóban: sokat tettek azért ők, hogy soványka tartalékaink eltékozoltassanak – de miért is olyan soványak rendre a mi tartalékaink? Miért nem képes ez a nép rendesen felhalmozni?
Egyik posztunkban nemrég azt írtuk: „Magyarországnak pedig épp az a legnagyobb baja, hogy nem képes akkora össztársadalmi és összgazdasági teljesítményre, amekkorával fenn tudná tartani és fejleszteni tudná önmagát.” (http://progressziv.blog.hu/2011/11/16/imf_tol_imf_ig_avagy_orban_viktor) Az összgazdasági és összgazdasági teljesítmény pedig, értelemszerűen a sok-sok „mikroteljesítményből” adódik össze. Mert igaz ugyan, hogy a makrogazdaság fontos egy ország életében, mivel az „osztja be és el” a társadalom felé a gazdaságban megtermelt erőforrásokat – de lássuk be azt is, hogy elsősorban nem makrogazdasági okai vannak annak, hogy oly kevés erőforrást termel a magyar gazdaság! A „makro” csak azzal gazdálkodik, ami már megvan. Beszed, eloszt, átcsoportosít, preferál – de az adóztatható jövedelmeket nem a Nemzetgazdasági Minisztériumban termelik meg, hanem a versenyszférában, a vállalatoknál.
Tekintsük át, mit is tud jelenleg a magyar versenyszféra produkálni! És itt hangsúlyozottan a magyar – értsd: magyar tulajdonú és magyar irányítás alatt álló – vállalatokra kell figyelmet fordítanunk. A „multik” (legalább részben) más világ… De mivel a magyar gazdaság nagyobb része nem multi, ezért ha annak okát keressük, hogy miért teljesítményszegény a magyar versenyszféra, akkor a „piros-fehér-zöld mezőn” kell szétnéznünk!
Mielőtt belemennénk a dologba, le kell szögezzük, hogy amiről alább szó lesz, nem minden magyar vállalkozásra és nem minden magyar vállalkozóra igaz: szerencsére akadnak kivételek is – de (látni fogjuk) azok kivételek. Éspedig azért kivételek, mert ha ők lennének a „főtömeg”, akkor a magyar gazdaság egészében is jól teljesítene – akárcsak e kivételes cégek és vállalkozók.
Szóval: általánosan jellemző, hogy a magyar vállalkozók mint vállalkozók alulképzettek, alulinformáltak és a mentalitásuk sem megfelelő ahhoz, hogy hosszú távon is sikeres, a nemzetközi versenyben is helytállni képes cégek „gazdái” legyenek. (Megjegyzés: sok magyar vállalkozó a saját szakterületén magasan kvalifikált – ám nyilvánvaló, hogy az általános vállalkozási ismeretek hiánya nem pótolható ezzel. Ráadásul: egészen más-más személyiséget kíván – mondjuk – az, ha valaki kiváló szoftverfejlesztő és az, ha valaki szoftvercéget gründol és irányít!)
Írtunk már itt, a blogon az általános magyar „üzleti stratégiáról” – Hogyan üzletelünk ma egymással: http://progressziv.blog.hu/2010/05/20/hogyan_uzletelunk_egymassal_ma - ezért „megspórolhatom” most azt, hogy ismét leírjam ezt a jelenséghalmazt és annak okait. Most itt csak az eredmény fontos: ilyen üzleti és vállalkozói stratégia nem alkalmas az állandó teljesítménynövelésre. Ezzel a mentalitással és stratégiával csupán „uralni” lehet egy-egy terepet ideig-óráig, de sem az innováció, sem a társadalmi összteljesítményhez nélkülözhetetlen kooperáció nem tud akkor működni, ha csak ezt a napi túlélésre játszó „ki kit basz át”-rendszert üzemeltetjük. (Itt kell megjegyeznem, hogy nem igaz az a közkeletű nézet, amely szerint a kapitalizmus nem lenne más, mint a gazdaság szereplői között folyó sikeres becsapások láncolata. E nézet ui. nem számol az innovációval – vagyis azzal a jelenséggel, amely évszázadokkal ezelőtt valójában beindította magát a kapitalizmust. A kapitalizmus alapja ui. az örökös megújulás és jobbra-többre való törekvés – szemben sok más rendszerrel, amelyek az „örök változatlanságra” épülnek.)
Amikor „vállalkozásról” és az ahhoz fűződő jellemző viszonyról és az arra való alkalmasságról írok, akkor ezen nem csupán egy konkrét, „cégszerű” vállalkozást értek, hanem bármit, ami az ember – vagy: a közösségek – életében előrelátást, felszülést és felkészültséget, valamit erőforrás-koncentrálást igényel. A pályaválasztás és a továbbtanulás: vállalkozás. A szakmai pálya, vagy akár a családalapítás is az. És ezeken a területeken éppen azok a tulajdonságok jellemzik az „átlagmagyar-mentalitást”, mint egy-egy konkrét üzleti vállalkozás esetében. Ötletek, hangulatok, sokszor kellően nem mérlegelt információk alapján hozunk döntéseket. Sajnos csupán a magyar társadalom kisebb hányadára jellemző az, hogy végig is próbálná gondolni legalább azt, amit éppen forgat a fejében. Kell a plazmatv – és a vásárlás pillanatában nem érdekes, hogy a THM 30-40-60%-os. Nem számolok azzal, hogy a saját jövedelemforrásaim bizony nem bővülnek évi 30-40-60%-al, ezért az „üzlet” pillanatában máris garantáltam magamnak, hogy a következő időszakban jelentősen romlani fog a napi cash-flow-m. Vagy: kell egy luxuskocsi, vagy egy jacht – ezért tőkét vonok ki a vállalkozásomból, amit a K+F helyett az „életszínvonalam emelésre” költök és nem számolok azzal, hogy e tettemmel jelentősen rontom a cégem jövendő kilátásait. És még el is hitetem magammal, hogy bolond lennék, ha a jövővel kalkulálnék – hiszen „itt a jövő úgyis kiszámíthatatlan!”: bármikor jöhet egy adóemelés, amely ugyanúgy elveszi a pénzt a vállalatomtól – akkor legalább már én élvezzem és ne „a Zállam”, vagy „a sok gyökér dologtalan”, akiket az én adómból akarnak eltartani! …És közben nem gondolok arra a nyilvánvaló igazságra, hogy az adóemelés oka az, hogy a magyar gazdaságban nem termelődik elegendő jövedelem – mert alacsony a hatékonyság és az innovációs ráta (viszont nagy a feketegazdaság!). Ha alacsonyabb adókulcsokat szeretnék, akkor nekem mint vállalkozónak, növelnem kell az adóalapot: innovációval, hatékonyságnöveléssel, termelésbővítéssel – de mindezt nem leszek képes megtenni, ha forrásokat vonok el a saját cégemtől…
Ezt az ördögi kört csak a politika, a vállalkozói szféra és a társadalom közösen, együttműködve tudja átvágni. Ehhez pedig kölcsönösen vállalt és be is tartott politikai, gazdasági és társadalmi garanciák kellenek. A kezdeményezésnek – tekintettel a speciális magyar viszonyokra – a politika felől kell jönnie: egyszerűen az a helyzet, hogy a politikai hatalom birtokában és annak eszköztárával lehet elkezdeni kialakítani az újfajta együttműködést a (vállalkozói) társadalommal.
Mindenek előtt szükséges, hogy a politika belássa: nem szabad „rángatnia” a gazdaság szabályozórendszereit, adókat, jogszabályokat. A folyamat elején ki kell alakítani ezeket – és utána kötelezettséget vállalni arra, hogy hosszú időn át változatlanul maradnak. Ha a politika mindig enged a „szükséghelyzetnek” és ezért új és új játékszabályokat „alkot”, azzal vége is a dolognak… Lehet, hogy egy-két évig lesz némi többletbevétele az államnak, de a hitelessége odalesz és a kutya sem fog hinni a kormánynak, amikor az meghirdetné az „új együttműködést”. (Ennek tombolását épp most láthatjuk…)
Meg kell hirdetni továbbá a tudás-támogatás-teljesítmény rendszerét (és itt jön a vállalkozói társadalom hozzájárulása a mentalitásváltáshoz!): az állam mindent megtesz annak érdekében, hogy megfelelő vállalkozói tudással lássa el a vállalkozókat. Ezután az állami (vagy EU-s) támogatásokhoz, forrásokhoz jutás feltétele a menedzsment-, tervezési-, piac-és marketingismeretek „bizonyítása”: aki részesedni szeretne e forrásokból, előbb (megfelelő tematika szerint összeállított anyagból) „vállalkozásvezetői vizsgát” kell tennie…
Tudom, mindez igen-igen „bürokratikusan” hangzik – de aligha van már lehetőség arra, hogy tömegesen és belátható időn belül javuljon a vállalkozóink vállalkozásvezetésre és szervezésre való képessége. Ha a történelmünk kihagyta a tömeges polgárosodást, akkor valakinek, valamikor, valahogyan el kell végeznie ezt a munkát. Mert ha mégsem javul a vállalkozói attitűd, ha megmarad az a mód, ahogyan a mai üzletelési szokásainkat abban az idézett, korábbi posztunkban leírtuk, akkor nagy baj lesz!
Egyszerűen ki fogunk maradni a XXI. századból!
2011.11.28. 17:39 Szerző: Đđ
„Kimetszötte!”
„Hogy Rúzsa Sándor kimetszötte a pandúrt. Ezön is sokat el löhet gondolkozni.”
Móricz Zsigmond: Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét – 1942.
Tegnap Áder János egy Magyar Nemzetbe csavart bicskával kiherélte a demokráciát. Azt már megszoktuk, hogy „kormányoldalról” Matolcsy üzemszerűen beszél baromságokat, de most Áder egy mondatával legalább akkorát teljesített, mint szegény nemzetgazdasági miniszterünk egész múlt heti, az IMF-fel kapcsolatos megnyilatkozásaival.
Az az egy mondat pedig az alábbi (kiemelve Áder saját szavai):
Áder János ugyanakkor ellenezte azt is, hogy az abszolút arányosságra épülő német rendszerhez közelítsék a magyart. "Ez ugyanis garantáltan koalíciós kényszert, adott esetben folyamatos kormányzati instabilitást, ebből adódóan politikai válságokat eredményezhet" – fogalmazott.
(Forrás: http://index.hu/belfold/2011/11/28/adert_meglepne_az_elorehozott_valasztas_gondolata/)
Persze, megértjük, hogy valamiféle magyarázatot csak kell adni arra, hogy a Fidesz miért egy ilyen párját ritkítóan önmagára szabott választási rendszert vezet be – de azt kimondani egy EU-parlamenti képviselőnek, aki azért kell, hogy ismerje Európát, hogy a német, arányos választási rendszer „folyamatos kormányzati instabilitást, ebből adódóan politikai válságokat eredményezhet”, mégiscsak „nem semmi”!
Foglalkozzunk egy kicsit úgy ezzel a kijelentéssel, mintha annak célja nem csupán egy sajátos választási törvény miatti magyarázkodás lenne, hanem az, hogy Áder meg szeretné érteni, hogy valójában mi és miért okozhat instabil állapotokat egy ország kormányzásában!
Először is: az arányos rendszernek az az előnye, ami a hátránya is: leképezi egy adott társadalomban élő választópolgárok „állapotát”. Ha a társadalom:
· nagyjában-egészében helyesen látja önmaga valóságát, a lehetőségeket és a kockázatokat,
· a társadalmon belül nincsenek nagy szakadékok,
akkor igen kicsi az valószínűsége annak, hogy bajt okozhat önmagában az, ha a választások során a népakarat érvényesülhet. Baj ebből akkor lesz (mint pl. nálunk is, legutóbb), ha a nép illúziókban él önmaga helyzetét illetően.
Jegyezzük meg: a magyar társadalom Európa egyik leginkább lövészárkokkal szabdalt társadalma. Ennek vannak történelmi okai is, de kétségtelen tény az is, hogy a Fidesz (és általában a rendszerváltás óta a jobboldal - de alkalmankét a bal is!) sokat tett azért, hogy ez így is maradjon. Mármost: nem túl elegáns előbb szétszabdalni valakit, aztán azt emlegetni, hogy szétszabdalva lenni „instabil állapot”!
De menjünk tovább! A demokráciának ugye alapvető sajátossága, hogy a dolgokat megbeszélve és nem parancsszóra intézzük el egymás között: így születnek a döntések. Ez kétségtelenül macerásabb, mint kiadni a verdiktet – de ha verdiktekkel akar valaki kormányozni, akkor ezt mondja ki nyíltan és ne ködösítsen semmiféle választási törvényekkel!
Egyébként pikáns ez a népakarat-dolog (hogy t. i. egy arányos rendszerben a népakarat érvényesülhet a politikában), hiszen korábban a Fidesz lépten-nyomon „az emberek akaratára” hivatkozott. Hát ezek szerint meggondolták magukat?!
Ha „az emberek akarata” ilyen-olyan okok következtében ellentétes a nép valódi érdekeivel (és ez, bizony nálunk így lehet!), akkor éppen az okos politika feladata lenne a társadalmi párbeszéd („nemzeti konzultáció”), hogy lehetőleg minél többen és minél inkább megismerjék a valóságot és a szerint legyenek képesek dönteni fontos kérdésekben, közös ügyeinkben. De ez a munka „büdös” a Fidesznek. Amíg a zemberek úgy akarták, hogy „Gyurcsány, takarodj!”, meg hogy „A népnek joga van elkergetni a kormányt”, addig működtette a Fidesz a népfelségre való hivatkozást. Most, kormányon, immár a kényelmes – diktatórikus – utat akarják járni és nem akarják azt a melót, ami a nép meggyőzésével járna. Ja, persze: meggyőzni a népet csak akkor lehetne arról, hogy a kormány jól csinálja a dolgát, ha valóban jól csinálná – de ez hibádzik!
…Nincs jó kormányzati teljesítmény és nincs ésszerű program, amelyről és amellyel meg lehetne győzni az embereket – marad hát az, hogy „kimetszik” a demokráciát. De Áderék elfeledkeznek a diktatúrák egyik elengedhetetlen kellékéről: a saját népének és a környező világnak is el kell tűrnie azokat. Mármost: elképzelhető-e az EU közepén (na, jó: a perifériáján), hogy ez lehetséges lesz, hosszú távon is? Mert ne legyünk naivak: egy diktatúra nem csupán a saját népére szokott rátelepedni, hanem a gazdaságra is. és mit tesz az EU, ha a Fidesz-kormány folytonosan cseszegeti az itteni gazdasági érdekeltségeiket? Hát: vagy kivonul, vagy orbánék ellen fordul. És ha kivonul, akkor azzal nagyjából haza is vágja a magyar gazdaságot: képzeljük csak el, mi lenne a hazai versenyszférával a német piac „húzóereje” nélkül? Kész, halál!
…De ha megdöglik a gazdaság, akkor összeomlik a társadalom és az állam is: nincs pénz – és ha pénzük nem lesz az embereknek, akkor előbb-utóbb, így vagy úgy számon kérik ezt a mindezért felelős kormányon is… Így zárul be a kör a Fidesz körül.
Nem lehet kimetszeni a demokráciát, mert ezzel az országot is kimetsszük Európából – és akkor hová megyünk?
2011.11.27. 16:13 Szerző: piefke
„Bojkott” – vagy kerekasztal?
Gyurcsány Ferenc tegnap javasolta, hogy az ellenzék bojkottálja mind a választási törvény meghozatalában való „kollaborálást”, mind pedig a majdani választáson való részvételt. Jól meg is indokolta a javaslatát: az együttműködés és a részvétel kvázi legitimálja a törvényt és a választás demokratikus voltát – tehát: a választás után várható Fidesz-kormányt is.
Nos, ami a javaslat első felét illeti: valóban kár részt vennie az ellenzéknek a törvény parlamenti vitájában, hiszen az kész cirkusz. Más a helyzet azonban a választásokon való részvétellel. Ha az ellenzék nem vesz részt a választáson, akkor ugyan miképpen szerezheti meg a hatalmat a Fidesztől? Netán Feri forradalmat képzel el? Vagy azt várja, hogy bevonulnak az amerikaiak, mint Irakba?
Szerintem inkább az válthatta ki Gyurcsány ötletét, hogy elrettent a „városi legendaként” terjedő jövő év március 18-ára állítólag tervezett előrehozott választástól, hogy t. i. addig képtelenség felkészülni! Ezt, ugye, nem lehet „direktben” beismerni: oda lenne a cél, ami összetarthatja a hívek táborát, ráadásul a „vezért” is tehetetlennek mutatná… Ezért inkább bojkottáljuk a választást – hiszen úgysem tehetünk semmit! Legalábbis nem jövő tavasszal… Hiába: az „objektív tényezők”!
…Kényelmes önfelmentés.
Mert egyszerűen nem igaz az, hogy néhány hónap „kevés” az ellenzék összekovácsolására.
Annak idején, ’89-ben az ellenzéki kerekasztal-tárgyalások sem tartottak tovább. 1989. március 22-én alakult meg az Ellenzéki Kerekasztalt és június 13-án már egységbe tömörülve le is ültek tárgyalni az MSZMP-vel!
Lehet erre azt mondani, hogy „Akkor helyzet volt!” – de hát most is helyzet van, sőt: most még inkább, mivel akkor, 22 évvel ezelőtt éppen a diktatúrából a demokráciába vitte a „helyzet” az országot, most viszont éppen fordított irányú helyzetet teremtett a Fidesz és ezt a helyzetet fogja-akarja fixálni az új választási törvényével. Mondhatni, hogy most „helyzetebb van” – indokolt tehát a még nagyobb ellenzéki igyekezet!
Azzal sem lehet indokolni a mai ellenzéki együttműködés alóli kibúvást, hogy most nagyobbak lennének az ellentétek az egyes ellenzéki szereplők között – hiszen a ’89-es MDF és SZDSZ semmivel sem állt közelebb egymáshoz, mint most az MSZP és az LMP. És hát Pető Iván és Lezsák Sándor sem állt sokkal közelebb egymáshoz Gyurcsánynál és Vonánál… Ja: és ha jól emlékszem, Antall és orbán is marhára különbözőképpen képzelték el a magyar jövőt!
…És mégis megegyezhettek – mert meg akartak és meg kellett egyezni!
Volt már idén egy javaslat Karácsony Gergelytől arra, hogy az ellenzék egy „technikai koalíciót” létrehozva győzze le a Fidesz – de ez a megoldás nem jó. Azért nem jó, mert épp a ’89-es rendszerváltás utáni idők tanulsága mutatta meg, hogy ha csak a „startban” van megegyezés, akkor igen nehéz, csaknem lehetetlen egy társadalmat új pályára állítani: a működő, továbbélő mentalitás ugyanis azonos lesz a korábbival, míg a kerekasztalnál egyeztetett szép, új alapelveket pillanatok alatt szétszaggatják a politikai elképzelésekben és érdekekben megmutatkozó ellentétek… Éppen ezért arra van szükség, hogy a koalíció legalább egy választási ciklusra, de inkább kettőre köttessék meg: ekkor lehet a szilárd és helyes alapelveket társadalmi gyakorlattá tenni. Nem igaz az, hogy ha jól választunk elveket és irányt, akkor 4 év múlva máris indokolt lenne egy hatalomváltás – az viszont jogos elvárása a társadalomnak, hogy az új koalíciós hatalom évente elszámoljon pénzzel és teljesítménnyel. És ha valaki nem hozza az elvárt munkát, akkor ő, személy szerint távozzon a hatalomból! A „felséges nép” funkciója pedig nem az, hogy az első mérgében „megbüntesse és lecserélje” a neki esetleg rövid távon „nem populáris” kormányerőt, hanem az, hogy ebben az átmeneti egy-két ciklusban keményen betarttassa vele a kormányzás kezdetén lefektetett elveket.
Ha stabilan a helyes irányba tartó folyamatokat akarunk látni a magyar társadalomban, akkor ezt kell – és csak ezt lehet – tennünk!
Le kell ülnie minden olyan erőnek, amely egy szabad, hosszú távon is sikeres és demokratikus Magyarországot akar. És itt demokratikus alatt azt értjük, hogy:
· ne legyen akadályozva a hosszú távú népérdek érvényesülése,
· ne kontraszelektáltan kerüljenek kiválasztásra az országot vezető erők és személyek,
· ne lehessen „indulati”, vagy éppenséggel populista, azaz: népszerű, de már egy-két év alatt is igen súlyos zavarokat okozó politikát folytatni, illetve ilyennel szédíteni a választókat.
Ami a gyors ellenzéki egység ellen hat, az nem más, mint az egyéni pozíciók előtérbe helyezése, a „helyezkedés”, hogy az egyes szereplők és csoportok minél előnyösebb helyzetbe kerülhessenek, akár az ellenzéki szövetségen belül, akár a teljes politikai életben. Csakhogy: ha a következő választást a Fidesz nyeri, akkor egy az egyben söpri ki a pályáról a komplett ellenzéket! És akkor ugyan mit érnek a mostani kis taktikázásaik? Hol jut nekik hely a parlamentben? Sehol! A matek szerint ugyanis az a politikai erő, amely győz majd a választáson, gyakorlatilag teljhatalmat fog szerezni! Ha a Fidesz lesz az, akkor nem csak a parlament fog szépen elműködni ellenzék nélkül (ahogy orbán az előző ciklusában megmondta már…), hanem az ország is. És az így lesz, akkor nem lesznek majd megszerezhető-betölthető ellenzéki pozíciók sem.
Ha bojkottálja az ellenzék a következő választást, akkor azzal saját magát fogja a kukába söpörni. Most még nem késő összehívni egy Ellenzéki Kerekasztal II.-t – nosza, lepjük meg ezzel orbán viktort karácsonyra!
Utolsó kommentek