Ebben az országban mindenki mindenhez ért, ráadásul tökéletesen. Ez alól értelemszerűen nem kivétel a tárgyalás sem: minden magyar pontosan tudja, hogy mit kell tennie, ha meg akarja győzni embertársát, már ha egyáltalán veszi a fáradtságot – hiszen nem az én érdekem, hogy ő megértsen engem, hanem az övé. Ez a megközelítés mélyen él bennünk: így beszélünk, így kérünk, így közlekedünk egymás közt – ökölbe szorított kézzel, egyoldalúan, akarattal, megértés nélkül.
Kis ország vagyunk, nagy büszkeséggel, nagy történelmi tudattal. Az utóbbi 100-110 év nem éppen sikereinkről szólt, amit persze többé-kevésbé a környék összes országa elmondhat magáról, de valahogy mégis mi szenvedünk a legjobban. A magyarság önazonossága a magárahagyatottságon, az egyedülléten alapszik. Mivel múltunkról nem nagyon van érdemi közmegegyezés, a finnektől a mongolokon át a különféle dél-ázsiai népekig különböző történelmi gyökereket találja meg magának a kortárs kutatás, mikor hogy (a manapság egyre népszerűbb ős-, űr-, bibliai és egyéb képtelen formákról nem is szólva).
Tehát adott egy 10 milliós ország, 13,5 milliós nemzet a 730 milliós Európa közepén, amelynek utóbbi évszázada az elnyomó és/vagy kretén diktatúrák elnyomásában telt. Hazai politikusaink és elitünk énképét sok száz éve az egyedüllétre, a magányra, az Európa közepén a fennmaradásért vívott küzdelem hazug mítoszára alapozza, ebből nyeri legitimációját. Mára énképünk lényegévé szervesült ez az egyedüllét.
A helyzetet nem könnyítette meg a szocialistának mondott etatista-társadalmi korszak sem: a Kádár-rendszer tunyaságával, semmilyenségével sokat tett az állampolgárok, családok izolálásáért, mindenfajta közösség magára hagyásáért. A mozgalom, az összefogás, a közössen többet, jobbat cselekvés elvont, távoli fogalmakká váltak, míg a hétköznapi élet a korlátozott erőforrások zéró összegű játékának tűnt. Adott mennyiségű jószág relatíve könnyen elérhető volt a rendszer kereteinek elfogadásával, de az átlagtól való eltérést már büntette, leginkább rejtett mechanizmusokkal, de alkalmanként, demonstratíve konkrétan is.
Mi köze mindennek az üzleti tárgyalásokhoz?
A rendszerváltást követő, szabadságra és versenyre, teljesítményre és tisztességre épülő kapitalista rendszer egy alapvetően nem demokrata, nem szabadságpárti és nem tisztességes társadalomra szakadt rá. Mivel a demokráciát, a szabadságot, a vállalkozást nem tanulta meg Magyarország, az új világ szokatlan keretei inkább frusztrációt, sem mint felüdülést jelentettek. A rendszerváltás ígérete így nem a szabadság, hanem a mindentől függetlenség és a jólét volt. Egy másfajta Kádár-rendszer, kommunisták nélkül, csak magunknak, több és jobb fogyasztással, de hasonló formában.
Aztán amikor világossá vált, hogy az új világban küzdeni kell, nem hogy a többért, de még azért is, ami korábban „járt”, egyszerre mindenki frusztrált lett. A nagy kiugrás lehetőségéért árat fizet minden magyar ember: a leszakadás, az akár végleges lemaradás kockázatát. Mivel mindenki ideges lett, mindenki igyekezett – és igyekszik a mai napig – megszerezni, amit meglehet, elzárni másokat az erőforrásoktól.
Bezárkózó, önző, önérdekkövető emberek vagyunk, bezárva saját vágyaink világába. A kapitalizmus valódi erejét, a szabadság és együttműködés erejét nem értjük. Helyette értjük azt, hogy bárki bármilyen gazdag lehet, ha elég üzletet tud megkötni ami neki azonnal termel, és mivel az erőforrások korlátozottak – tehát fejben zéró összegű játékot játszunk, ahogy Kádár világában megtanultuk – így mindannyian csak a másik rovására köthetjük ezeket az üzleteket. Valakinek kárt kell elszenvednie, hogy én előnyhöz jussak.
Ezzel a kis népi játékkal Magyarország lényegében bezárja magát saját magába. Vezetői a következő években is időről időre jóléti ígéretekkel fognak próbálkozni, sikerrel, mert polgári öntudatunk helyét önzőség, a másiktól való elvonás foglalja el. Mindig megtaláljuk majd a nép ellenségeit, akik miatt nem annyira jó most, de nem sokára jobb lesz, csak még egy kicsit ki kell bírni. Addig pedig, amíg eljön ez a felülről biztosított Kánaán, nos, addig csak egymástól tudjuk elvenni, ami kell, amire szükségünk van.
Az üzleti kultúránk ezért trükköző, olykor mellébeszélő, nem kooperatív, hanem ellenséges, nem összefogó, együttműködő, hanem individualista és szorongó.
Mindannyian ismerjük ezt az érzést, akár egy értékesebb tárgy adás-vételéről, használtautóról, akár üzleti tárgyalásról van szó. A felek nem ajánlatokkal, hanem diktátumokkal állnak egymáshoz, álláspontjukat már azelőtt kialakítják, hogy a másik fél nyilatkozott volna. Ha van erőfölény, azonnal kihasználjuk, ha elnyomnak minket, rögtön trükközni, alkudozni kezdünk.
Rövidtávon, pillanatnyilag sikeresnek tűnnek ezek a taktikák, akár még a helyzet megnyeréséhez – a nyerés hamis érzéséhez – is vezethetnek. Azonban az élet, szemben az egyszeri üzletkötéssel nem ér véget. Az életben győzhetünk egyszer, kétszer, háromszor, de előbb-utóbb találkozunk valakivel, aki rajtunk mutat be egy trükköt. Így veszítünk mindannyian sokkal többet, mint kellene. Közkeletű hasonlatunk kifordításával, így sütjük egyre kisebbre a magyar tortát.
Szembesüljünk csak magunkkal, gondoljuk át a legutóbbi tárgyalásunkat. Vajon képesek vagyunk változtatni? Tudunk, merünk a jövőben elhagyni bevett taktikáinkat? Látunk-e túl az orrunkon, tudunk-e a jövőnek szóló stratégiát építeni a pillanat helyett? Nem elméletben, hanem a mindennapi gyakorlatban, amikor konkrét helyzetekben kell konkrét küzdelmeket megvívni.
A magam részéről, mint egy a tízmillióból igyekszem együttműködni, megadni az esélyt az első, második döntési helyzetben. Elvégre is a jobban működő kooperáló társadalmak is elindultak valamikor az ősközösség primitív versengéséből, tehát van remény! Addig is marad a játékelméleti meggyőződés a pozitív kezdésről és a József Attila-i kérdés: Mért ne legyek tisztességes?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek