Gyurcsány Ferenc tegnap javasolta, hogy az ellenzék bojkottálja mind a választási törvény meghozatalában való „kollaborálást”, mind pedig a majdani választáson való részvételt. Jól meg is indokolta a javaslatát: az együttműködés és a részvétel kvázi legitimálja a törvényt és a választás demokratikus voltát – tehát: a választás után várható Fidesz-kormányt is.
Nos, ami a javaslat első felét illeti: valóban kár részt vennie az ellenzéknek a törvény parlamenti vitájában, hiszen az kész cirkusz. Más a helyzet azonban a választásokon való részvétellel. Ha az ellenzék nem vesz részt a választáson, akkor ugyan miképpen szerezheti meg a hatalmat a Fidesztől? Netán Feri forradalmat képzel el? Vagy azt várja, hogy bevonulnak az amerikaiak, mint Irakba?
Szerintem inkább az válthatta ki Gyurcsány ötletét, hogy elrettent a „városi legendaként” terjedő jövő év március 18-ára állítólag tervezett előrehozott választástól, hogy t. i. addig képtelenség felkészülni! Ezt, ugye, nem lehet „direktben” beismerni: oda lenne a cél, ami összetarthatja a hívek táborát, ráadásul a „vezért” is tehetetlennek mutatná… Ezért inkább bojkottáljuk a választást – hiszen úgysem tehetünk semmit! Legalábbis nem jövő tavasszal… Hiába: az „objektív tényezők”!
…Kényelmes önfelmentés.
Mert egyszerűen nem igaz az, hogy néhány hónap „kevés” az ellenzék összekovácsolására.
Annak idején, ’89-ben az ellenzéki kerekasztal-tárgyalások sem tartottak tovább. 1989. március 22-én alakult meg az Ellenzéki Kerekasztalt és június 13-án már egységbe tömörülve le is ültek tárgyalni az MSZMP-vel!
Lehet erre azt mondani, hogy „Akkor helyzet volt!” – de hát most is helyzet van, sőt: most még inkább, mivel akkor, 22 évvel ezelőtt éppen a diktatúrából a demokráciába vitte a „helyzet” az országot, most viszont éppen fordított irányú helyzetet teremtett a Fidesz és ezt a helyzetet fogja-akarja fixálni az új választási törvényével. Mondhatni, hogy most „helyzetebb van” – indokolt tehát a még nagyobb ellenzéki igyekezet!
Azzal sem lehet indokolni a mai ellenzéki együttműködés alóli kibúvást, hogy most nagyobbak lennének az ellentétek az egyes ellenzéki szereplők között – hiszen a ’89-es MDF és SZDSZ semmivel sem állt közelebb egymáshoz, mint most az MSZP és az LMP. És hát Pető Iván és Lezsák Sándor sem állt sokkal közelebb egymáshoz Gyurcsánynál és Vonánál… Ja: és ha jól emlékszem, Antall és orbán is marhára különbözőképpen képzelték el a magyar jövőt!
…És mégis megegyezhettek – mert meg akartak és meg kellett egyezni!
Volt már idén egy javaslat Karácsony Gergelytől arra, hogy az ellenzék egy „technikai koalíciót” létrehozva győzze le a Fidesz – de ez a megoldás nem jó. Azért nem jó, mert épp a ’89-es rendszerváltás utáni idők tanulsága mutatta meg, hogy ha csak a „startban” van megegyezés, akkor igen nehéz, csaknem lehetetlen egy társadalmat új pályára állítani: a működő, továbbélő mentalitás ugyanis azonos lesz a korábbival, míg a kerekasztalnál egyeztetett szép, új alapelveket pillanatok alatt szétszaggatják a politikai elképzelésekben és érdekekben megmutatkozó ellentétek… Éppen ezért arra van szükség, hogy a koalíció legalább egy választási ciklusra, de inkább kettőre köttessék meg: ekkor lehet a szilárd és helyes alapelveket társadalmi gyakorlattá tenni. Nem igaz az, hogy ha jól választunk elveket és irányt, akkor 4 év múlva máris indokolt lenne egy hatalomváltás – az viszont jogos elvárása a társadalomnak, hogy az új koalíciós hatalom évente elszámoljon pénzzel és teljesítménnyel. És ha valaki nem hozza az elvárt munkát, akkor ő, személy szerint távozzon a hatalomból! A „felséges nép” funkciója pedig nem az, hogy az első mérgében „megbüntesse és lecserélje” a neki esetleg rövid távon „nem populáris” kormányerőt, hanem az, hogy ebben az átmeneti egy-két ciklusban keményen betarttassa vele a kormányzás kezdetén lefektetett elveket.
Ha stabilan a helyes irányba tartó folyamatokat akarunk látni a magyar társadalomban, akkor ezt kell – és csak ezt lehet – tennünk!
Le kell ülnie minden olyan erőnek, amely egy szabad, hosszú távon is sikeres és demokratikus Magyarországot akar. És itt demokratikus alatt azt értjük, hogy:
· ne legyen akadályozva a hosszú távú népérdek érvényesülése,
· ne kontraszelektáltan kerüljenek kiválasztásra az országot vezető erők és személyek,
· ne lehessen „indulati”, vagy éppenséggel populista, azaz: népszerű, de már egy-két év alatt is igen súlyos zavarokat okozó politikát folytatni, illetve ilyennel szédíteni a választókat.
Ami a gyors ellenzéki egység ellen hat, az nem más, mint az egyéni pozíciók előtérbe helyezése, a „helyezkedés”, hogy az egyes szereplők és csoportok minél előnyösebb helyzetbe kerülhessenek, akár az ellenzéki szövetségen belül, akár a teljes politikai életben. Csakhogy: ha a következő választást a Fidesz nyeri, akkor egy az egyben söpri ki a pályáról a komplett ellenzéket! És akkor ugyan mit érnek a mostani kis taktikázásaik? Hol jut nekik hely a parlamentben? Sehol! A matek szerint ugyanis az a politikai erő, amely győz majd a választáson, gyakorlatilag teljhatalmat fog szerezni! Ha a Fidesz lesz az, akkor nem csak a parlament fog szépen elműködni ellenzék nélkül (ahogy orbán az előző ciklusában megmondta már…), hanem az ország is. És az így lesz, akkor nem lesznek majd megszerezhető-betölthető ellenzéki pozíciók sem.
Ha bojkottálja az ellenzék a következő választást, akkor azzal saját magát fogja a kukába söpörni. Most még nem késő összehívni egy Ellenzéki Kerekasztal II.-t – nosza, lepjük meg ezzel orbán viktort karácsonyra!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek