Gyurcsány Ferenc tegnap javasolta, hogy az ellenzék bojkottálja mind a választási törvény meghozatalában való „kollaborálást”, mind pedig a majdani választáson való részvételt. Jól meg is indokolta a javaslatát: az együttműködés és a részvétel kvázi legitimálja a törvényt és a választás demokratikus voltát – tehát: a választás után várható Fidesz-kormányt is.

Nos, ami a javaslat első felét illeti: valóban kár részt vennie az ellenzéknek a törvény parlamenti vitájában, hiszen az kész cirkusz. Más a helyzet azonban a választásokon való részvétellel. Ha az ellenzék nem vesz részt a választáson, akkor ugyan miképpen szerezheti meg a hatalmat a Fidesztől? Netán Feri forradalmat képzel el? Vagy azt várja, hogy bevonulnak az amerikaiak, mint Irakba?

Szerintem inkább az válthatta ki Gyurcsány ötletét, hogy elrettent a „városi legendaként” terjedő jövő év március 18-ára állítólag tervezett előrehozott választástól, hogy t. i. addig képtelenség felkészülni! Ezt, ugye, nem lehet „direktben” beismerni: oda lenne a cél, ami összetarthatja a hívek táborát, ráadásul a „vezért” is tehetetlennek mutatná… Ezért inkább bojkottáljuk a választást – hiszen úgysem tehetünk semmit! Legalábbis nem jövő tavasszal… Hiába: az „objektív tényezők”!

…Kényelmes önfelmentés.

Mert egyszerűen nem igaz az, hogy néhány hónap „kevés” az ellenzék összekovácsolására.

Annak idején, ’89-ben az ellenzéki kerekasztal-tárgyalások sem tartottak tovább. 1989. március 22-én alakult meg az Ellenzéki Kerekasztalt és június 13-án már egységbe tömörülve le is ültek tárgyalni az MSZMP-vel!

Lehet erre azt mondani, hogy „Akkor helyzet volt!” – de hát most is helyzet van, sőt: most még inkább, mivel akkor, 22 évvel ezelőtt éppen a diktatúrából a demokráciába vitte a „helyzet” az országot, most viszont éppen fordított irányú helyzetet teremtett a Fidesz és ezt a helyzetet fogja-akarja fixálni az új választási törvényével. Mondhatni, hogy most „helyzetebb van” – indokolt tehát a még nagyobb ellenzéki igyekezet!

Azzal sem lehet indokolni a mai ellenzéki együttműködés alóli kibúvást, hogy most nagyobbak lennének az ellentétek az egyes ellenzéki szereplők között – hiszen a ’89-es MDF és SZDSZ semmivel sem állt közelebb egymáshoz, mint most az MSZP és az LMP. És hát Pető Iván és Lezsák Sándor sem állt sokkal közelebb egymáshoz Gyurcsánynál és Vonánál… Ja: és ha jól emlékszem, Antall és orbán is marhára különbözőképpen képzelték el a magyar jövőt!

…És mégis megegyezhettek – mert meg akartak és meg kellett egyezni!

Volt már idén egy javaslat Karácsony Gergelytől arra, hogy az ellenzék egy „technikai koalíciót” létrehozva győzze le a Fidesz – de ez a megoldás nem jó. Azért nem jó, mert épp a ’89-es rendszerváltás utáni idők tanulsága mutatta meg, hogy ha csak a „startban” van megegyezés, akkor igen nehéz, csaknem lehetetlen egy társadalmat új pályára állítani: a működő, továbbélő mentalitás ugyanis azonos lesz a korábbival, míg a kerekasztalnál egyeztetett szép, új alapelveket pillanatok alatt szétszaggatják a politikai elképzelésekben és érdekekben megmutatkozó ellentétek… Éppen ezért arra van szükség, hogy a koalíció legalább egy választási ciklusra, de inkább kettőre köttessék meg: ekkor lehet a szilárd és helyes alapelveket társadalmi gyakorlattá tenni. Nem igaz az, hogy ha jól választunk elveket és irányt, akkor 4 év múlva máris indokolt lenne egy hatalomváltás – az viszont jogos elvárása a társadalomnak, hogy az új koalíciós hatalom évente elszámoljon pénzzel és teljesítménnyel. És ha valaki nem hozza az elvárt munkát, akkor ő, személy szerint távozzon a hatalomból! A „felséges nép” funkciója pedig nem az, hogy az első mérgében „megbüntesse és lecserélje” a neki esetleg rövid távon „nem populáris” kormányerőt, hanem az, hogy ebben az átmeneti egy-két ciklusban keményen betarttassa vele a kormányzás kezdetén lefektetett elveket.

Ha stabilan a helyes irányba tartó folyamatokat akarunk látni a magyar társadalomban, akkor ezt kell – és csak ezt lehet – tennünk!

Le kell ülnie minden olyan erőnek, amely egy szabad, hosszú távon is sikeres és demokratikus Magyarországot akar. És itt demokratikus alatt azt értjük, hogy:

·          ne legyen akadályozva a hosszú távú népérdek érvényesülése,

·          ne kontraszelektáltan kerüljenek kiválasztásra az országot vezető erők és személyek,

·          ne lehessen „indulati”, vagy éppenséggel populista, azaz: népszerű, de már egy-két év alatt is igen súlyos zavarokat okozó politikát folytatni, illetve ilyennel szédíteni a választókat.

Ami a gyors ellenzéki egység ellen hat, az nem más, mint az egyéni pozíciók előtérbe helyezése, a „helyezkedés”, hogy az egyes szereplők és csoportok minél előnyösebb helyzetbe kerülhessenek, akár az ellenzéki szövetségen belül, akár a teljes politikai életben. Csakhogy: ha a következő választást a Fidesz nyeri, akkor egy az egyben söpri ki a pályáról a komplett ellenzéket! És akkor ugyan mit érnek a mostani kis taktikázásaik? Hol jut nekik hely a parlamentben? Sehol! A matek szerint ugyanis az a politikai erő, amely győz majd a választáson, gyakorlatilag teljhatalmat fog szerezni! Ha a Fidesz lesz az, akkor nem csak a parlament fog szépen elműködni ellenzék nélkül (ahogy orbán az előző ciklusában megmondta már…), hanem az ország is. És az így lesz, akkor nem lesznek majd megszerezhető-betölthető ellenzéki pozíciók sem.

Ha bojkottálja az ellenzék a következő választást, akkor azzal saját magát fogja a kukába söpörni. Most még nem késő összehívni egy Ellenzéki Kerekasztal II.-t – nosza, lepjük meg ezzel orbán viktort karácsonyra!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr693415553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.11.27. 23:13:01

Szép elképzelés, de szerintem NAGYON nehéz lesz összehozni, már ha össze lehet egyáltalán. Tudniillik egy dolog, hogy a jobbik vezetősége leül tárgyalni az mszpvel és az lmpvel, de vajon a "tábor" is úgy fog-e szavazni, ahogy az egyesség megköttetett? Kötve hiszem. A magyar pártrendszer értékalapon és/vagy előítéletek alapján működik, a jobbikosok többsége valószínűleg nem fog "libsikre" és "kommunistákra" szavazni. Az mszp-lmp-dk kombó pedig a büdös életben nem nyomja le orbánékat. Ha a következő választáson nem a fidesz nyer, akkor egy olyan új "néppárt" szerű alakulat, amely képes lesz a baloldali és liberális tábor egyesítése mellett jelentős jobboldali szavazóbázist is elszívni a fidesztől. Még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy valamelyik mérsékeltebb fideszes vezető fog gründolni egy ilyen pártot. Probléma leginkább a finanszírozással lesz, mert Magyarországon erős pénzügyi hátszél nélkül nem lehet választást nyerni.

sexmachine 2011.11.28. 07:44:05

Van egy pártocska, aminek van egy 5% alatti támogatottsága, és tudható, hogy csak azok az elmeroggyantak fognak rájuk szavazni, akik most is mellettük vannak, akkor csak azt teheti, hogy a résztvétel ellen agitál, hátha így a küszöb fölé kerül. Szánalmas egy féreg.

Teszt.Elek 2011.11.28. 07:44:44

A mostani helyzetet 89-hez hasonlítani legalább akkora ostobaság, mint pl 2006-ot 56-hoz.

89-ben egy elnyomott ország kapott lehetőséget rá, hogy kilépjen az elnyomásból. Nagyfokú társadalmi egység volt arra nézve, hogy annak a rendszernek mennie kell.

A mostani ál-demokratikus diktatúra egyrészt közel sem nyilvánvaló mindenki számára (sokan még vakon hisznek a fidesznek), illetve szemben az akkori időkkel, most nincs ott a horizonton csillogó délibábja a kánaánnak.

Látták az emberek, mi van a rendszerváltás után és nem lett hirtelen mindenkinek jobb. Akik most fel tudnának lépni alternatívaként, azok vagy nem ismertek, vagy épp előidézői annak, hogy a fidesz akkora hatalmat kapott amekkorát, tehát nem tudnak érdemben alternatívaként funkcionálni.

Igen, nyilván ott van az ellenzékben, hogy nem akarják átvenni a stafétabotot a fidesztől.. most semmiképp, de miért is akarnák?

A kormányzása első két évét azzal töltötte a fidesz, hogy bebetonozta magát mindenhová és egy olyan pályára állította az országot (vagy éppen nem tett semmit annak érdekében, hogy eltérítse arról, ha elfogadjuk, hogy mindez a nyóc év miatt van), amiből csak vérrel, még több vérrel, verejtékkel és még több verejtékkel lehet majd ismét felállni.

Szóval ha jövőre jönne egy új kormány, akkor az mit is kapna? Egy tuti bukó kényszerpályán levő gazdaságot, népharagot a szükséges intézkedések miatt, egy minden oldalról elmozdíthatatlan fidesz emberekkel megtömött közigazgatási rendszert.

Ilyen játékszabályok mellett te elvállalnád a kormányzást?

Ők kilopták amit kellett, beállították maguknak amit kellett, most kéne egy balek, aki elviszi a kiigazítás blamáját, akire majd rá lehet fogni a következő nyóc évet, hogy utána ott folytathassák a forradalmaskodást, ahol abbahagyták.

farcsika67 2011.11.28. 08:39:29

HA AZ EDDIGI TÖRTÉNÉSEK NEM KOVÁCSOLTÁK ÖSSZE AZ ELLENZÉKET, AKKOR MI FOGJA? TÖRTÉNELMI ESÉLY LENNE EZT A FIDESZ ZSARNOKSÁGOT LEVÁLTANI ÉS ALKOTMÁNYBAN RÖGZÍTENI, HOGY EZEK A BÜDÖS ÉLETBEN SOHA TÖBBÉ NE JÖHESSENEK VISSZA. FELOSZLATNI A PÁRTJUKAT,KIMONDANI, A JOBBOLDAL FELELŐS A MÁSODIK VH-ÉRT, ÉS A FIDESZT MINT JOGUTÓDOT ELTILTANI A POLITIKÁTÓL. HA A NÉP HISZ A CSELÉD RETORIKÁBAN, ELHISZI AZT A SOK MARHASÁGOT AMIT HALL, AKKOR PERSZE KAPNAK MÉG1 FIDESZ BETELJESÜLÉST. DE AZ MÁR NEM LESZ SEMMI. GAME OVER

qwertzu 2011.11.28. 08:39:41

"ne lehessen „indulati”, vagy éppenséggel populista, azaz: népszerű, de már egy-két év alatt is igen súlyos zavarokat okozó politikát folytatni, illetve ilyennel szédíteni a választókat."

És ezt hogyan képzeled a gyakorlatban? Mert mondani könnyű.

farcsika67 2011.11.28. 12:01:40

ahogy ezek csinálják, csak azokkal az eszközökkel.

klacus 2011.11.28. 12:01:48

Aztán szavazzak megint a szocikra? Szerinted jobb lenne?

Nekem biztos nem. Ahogy a nagy átlagnak szintén nem.

A nem csinálni semmit is káros, igaz kevésbé mint amit ezek működnek.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.30. 13:37:56

Nem tudom, hogy igaza van-e Fletónak ebben a történetben. A demokratikus énem azt mondja, hogy el kellene indulni. Csak az a gond, hogy ez már egyre kevésbé demokrácia. Ne felejtsük el, hogy Hitler is demokratikus választásokon jutott hatalomra...

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.12.02. 15:10:55

@TrueY: Hadd ragadjam meg a lehetőséget a Hitler-félreértések eloszlatására.

Teljesen téves abból kiindulni, hogy ha a mai helyzet csak egy kicsit is hajaz a hitlerire, akkor már hű, de nagy baj van. Hitler hátszelét Trianon adta, és nem a demokráciával való visszaélés. Hitler hatalmát nem elsősorban a saját erőszakrendszere, hanem 5 millió ukrán kiirtása erősítette, mert a jobboldal úgy látta, hogy velünk is ez lesz, ha jön a baloldal. Azok odaát nem viccelnek. A '30-as évek jobb-bal huzakodása nem alakult jól, ahogy tudjuk. Szerencsére nincs párhuzam a mával.

A mai helyzet alapvetően más, nem lehet a demokráciával hosszan visszaélni. Célszerű bízni a többség józan eszében, mert egyrészt ez önbeteljesítő prófécia, másrészt a valóságot akkor is a többség alakítja, ha lázadsz ez ellen.

2002-ben én is kétkedtem egy kicsit az amerikai mondás érvényében: átverhetsz mindenkit egy darabig vagy egyeseket folyamatosan, de mindenkit folyamatosan nem verhetsz át. 2006-ban optimistább lettem, és 2010-re visszatért a többségbe vetett hitem. Hangsúlyozom, hogy nem kívánom a magam véleményét rátok erőltetni, csak megerősítem, hogy a többségi vélemény hosszú távon nem irracionális. Azaz ha hisztek abban, hogy látványosan igazatok van, akkor ez előbb-utóbb átüt.

2002-höz képest fordított a helyzet, és most már van némi demokratikus tapasztalatunk. Higgyetek a választók többségének józanságában, meg fogja az nektek érni. Így működik a politikai váltógazdálkodás.

Hitlert pedig kéretik Sztálinnal, Maoval és Pol Pottal párhuzamosan emlegetni.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.02. 19:03:01

@Vértes László: Köszi a leírást! Azt hiszem kicsit félreérthető voltam. Én csak azt próbáltam megpendíteni, hogy a demokratikus szavazás intézménye még nem biztosítja, hogy aki a hatalomra kerül demokratikusan fog, vagy demokratikusan kellene, hogy viselkedni.

Ovi már '98 óta folyamatosan (kormányon és ellenzékben) munkálkodik a demokratikus intézmények amortizálásán (l. "a parlament ellenzék nélkül is működik"), mert úgy érzi, hogy feleslegesen megkötik a kezét, amikor ő annyira tudja, hogy mi a jó nekünk. A mostani ámokfutásban pont az látszik, hogy halovány lila gőze sincs a világról.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.12.04. 00:13:43

@TrueY: "a demokratikus szavazás intézménye még nem biztosítja, hogy aki a hatalomra kerül demokratikusan fog, vagy demokratikusan kellene, hogy viselkedni"

Nem is azt kell biztosítania, hanem, hogy 8-12 éven belül leváltható legyen, ha nem úgy viselkedik.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.05. 12:16:05

@Vértes László: 2/3-dal ezt is meg lehet változtatni. És győz a fülkeforradalom.
süti beállítások módosítása