En-jobbvoltomért
Mindent letiprok. Úgy is már a vért
Oly mélyen gázlom: hogy talán bajosb
Az átkelésnél – megfordúlni most.
Agyamban annyi dúl, mi tettre készt:
Hogy kéz előzze meg a lassú észt.
Shakespeare: Macbeth, 3. felv. IV. szín – 1603/1606
Parva flamma saepe incendium magnum suscitat.
(Kis láng gyakran nagy tűzvész okoz.)
Latin közmondás
Mit hoz a jövő év? – ez a kérdés azóta aktuális, mióta az emberiség kitalálta az időszámítást. Mi most nyilván a saját 2012-es évünk kapcsán kérdezzük ezt, joggal!
A jövő a múlt és a jelen meghosszabbítása – és ha meghosszabbítjuk a 2011-es folyamatokat, akkor azt kapjuk, hogy a következő év lesz orbán viktor utolsó olyan éve, amelyről majd utólag még elmondhatja, hogy „demokratikus miniszterelnök voltam!”.
Mindazok a hatalmak, amelyeknek valódi befolyásuk van Magyarországra – és benne a magyar gazdaságra – immár orbán nettó ellenségei: ő maga, orbán tette őket azzá, szívós munkával. Ők ugyan kezdetben pozitív várakozással tekintettek (meglehetősen naivul…) az orbáni 2/3-os demokráciára, aztán pedig, amikor ez a 2/3-os demokrácia elkezdett úgy működni, mintha nem is lenne demokrácia, még mindig elég sokáig türelmesek voltak vele… De mostanra elmúlt a türelem. Sorra mennek orbánnak az „utolsó figyelmeztetések”.
Mindhiába! orbán egyszerűen nem teheti meg azt, hogy hallgat az amerikai, vagy az EU-s intésekre. Mert ha ezt tenné, akkor ki kellene nyitnia a versenyt a hatalomért – és abban bizony alulmaradna! Nyílt, teljesítményalapú társadalmakban és az ezt szolgáló jogrend mellett hatalom csak folyamatos jó teljesítménnyel őrizhető meg. És ha a társadalom többsége úgy gondolja, hogy az addigi vezető hatalma immár nem szolgálja az érdekeit, akkor nem hosszabbít neki. Hiába nyerte meg a háborút Churchill (na jó, persze nem „egyedül”!), mégis elveszítette a választásokat, mert a jó britek másra vágytak… És hiába csinálta végig a német újraegyesítést Helmut Kohl, mégis mennie kellett (egy „piti kis” pártfinanszírozási ügy miatt), mert a németek meg akarták újítani a politikát.
orbán nem nyert háborút – csak elkezdett egy teljesen feleslegeset. Nem is egyesítette országát – épp ellenkezőleg: előbb (az ún. „elmúltnyócévben”) végzetesen megosztotta azt a populizmusával és a demagógiájával, majd hatalomra kerülvén folytatta a társadalmi csoportok egymás ellen hangolását: a felsőközéposztály preferálásával („egykulcsos” szja) a kisebb jövedelműek ellen, a „devizahitelesek” ún. „megmentésével” a „rendesen fizetők” (és: a gazdaság finanszírozásában alapvetően fontos bankok) ellen. Nem épített – csak a saját hatalmát betonozta be. Nem volt képes növelni országa súlyát a nemzetközi porondon – viszont bohócot csinált belőle. A Nyugattól eltávolította az országot – ami az általa ajnározott Keletnek pedig nem kellett sem ő, sem a magyar államkötvények. (Ironikus, hogy azok legnagyobb, sokáig „titokzatos” felvásárlója épp egy amerikai alap, a Franklin Templeton Investments - http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/06/elobujt_a_titokzatos_orias/)
Ez az orbáni másfél év teljesítmény! Ezek után joggal mondhatnák orbánékról a magyar választópolgárok, Zrínyi Miklós szavaival, hogy: „…hadakozások semmirekellő, vitézségek nevetséges, politikájok ostoba, birodalmok tyrannis; kinek kelljen hát az ő segitségek?”
…Mondhatnák – ha orbánnak szándékában állna megkérdezi őket. De nincs, mert tudja ő jól a választ – és a várható választói akaratot.
Ezért nem engedhet sem Brüsszelnek, sem Washingtonnak. Nem tehet mást, mint hogy húzza az időt. Macbeth-hez hasonlóan ő is úgy látja „bajosb az átkelésnél megfordúlni most”. Ha megfordul, ha szakít eddigi politikájával, akkor ugyan megkaphatja a Nyugat segítségét – de mivel a Nyugat benne szemernyit sem bízik, ezért minden lépését ellenőriznék. Ez pedig sem a belföldi, még el nem pártolt támogatói felé nem lenne számára vállalható, sem pedig lelkileg nem tudna azonosulni egy ilyen „alávetetett” pozícióval. (Hiszen épp ez ellen küzdött évtizedek óta; ld.: Don Giovanni az EU-csúcson - http://progressziv.blog.hu/2011/12/09/don_giovanni_az_eu_csucson)
De az „átkelés” sem megoldás orbánnak: ehhez ugyanis nincsenek meg a kellő gazdasági erőforrások. Az ország nem finanszírozható az USA és az EU ellenében. Ha az elmúlt másfél évben a magyar kormány számára az ország gazdasági stabilizálása lett volna a legfontosabb, nem pedig a saját, semmivel alá nem támasztott elképzeléseik, vágy- és lázálmaik kergetése (és ezek érdekében a még meglévő belső tartalékaink elpazarolása), akkor esetleg lenne némi (pénz-)alap arra, hogy „önállóskodjunk”, ha éppen ez a lelkünk vágya. És: ha már a múlt évi választások előtt 2-3 évvel orbán szövetséget ajánlott volna az ország valóban legjobb, leghozzáértőbb elméinek és gyakorlati szakembereinek, megfogadva azok javaslatait, akkor most nem lenne kénytelen kormányzása utolsó, még demokratikusnak nevezhető évétől elköszönni.
orbánt immár csupán az a legszűkebb (érdek-)kör támogatja, amely egzisztenciális jövőjét orbán „korlátban hatalmára” és az ország kifosztására alapozta. Azok támogatják, akik orbán bukásával maguk is a süllyesztőbe – vagy esetleg a börtönbe – kerülnének. És támogatja még orbánt nagyjából másfél millió elvakult szavazó is, ám ők nem jelentenek valódi erőforrást. Az ő erejük, „tömegük” csak akkor képes majd érvényesülni, ha az új választási rendszerben nem lesz erős politikai ellenfél. Mert ha lesz, akkor azonnal lesz ki mellé állniuk és kit támogatniuk mindazoknak, akik le akarják váltani orbánt – és ők immár jóval többen vannak és még többen lesznek, mint az „orbán-fanok”…
…És akkor már csak egy elvi lehetősége lenne orbánnak a hatalom megtartására: egy nyílt diktatúra. Ez pedig lehetetlen. Azért lehetetlen, mert mind az USA, mind pedig az EU komolyan veszik a demokráciát. Hiába gondolják ezt másképpen Magyarországon, hiába akarnak abban hinni, hogy a demokratikus nagyhatalmat passzívak maradnak. Itt nyilván nem arra kell gondolni, hogy a NATO bevonul ide is, mint Irakba – elég lesz, ha a tőke vonul ki. Vajon mennyivel élheti túl egy magyar kormány és egy miniszterelnök az államcsődöt és azt, ha emellé a jelentős részben külpiaci kitettségű magyar magángazdaság is beáll?
orbán körül van kerítve – és nincs menekvése. Immár nem az a kérdés, hogy véget ér-e az orbán-éra, hanem az, hogy ki lesz az ország következő, a dolgok eddigi menetén valóban változtatni képes miniszterelnöke?
Ma még nem írhatunk ide egy nevet, mondván: ő az új ember! És sokan talán úgy is vélik, hogy hosszú idő fog még eltelni addig, amíg összejön az orbánékat leváltani képes ellenzék… De gondoljunk arra, hogy mekkora most a vákuum, hogy mekkora szükség van Magyarország racionális és hozzáértő kormányzására. És az is tudható, hogy „élőhely nem marad üresen”…
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek