HTML doboz
2010.10.05. 21:49 Szerző: piefke
Válaszok – hogy világos legyen!
Előző posztunkban kérdeztünk – most jöjjenek a válaszaink!
Első kérdésünk arra vonatkozott, hogy a magyar társadalom modernizálása indulhat-e az MSZP-n belülről. Hogy erre válaszolhassunk, nézzük, mi van az MSZP-n belül?
Az MSZP infrastruktúrája egy „informatika előtti” tömegpárté, személyi állománya, aktivistái egy régi, mára teljesen túlhaladott feladatra lettek verbuválva – tehát egyáltalán nem biztos, nem valószínű, hogy erre az új feladatra is alkalmasak. A párt ideológiája mára idejétmúlttá vált, illetve az sosem képezte le a magyar társadalom valós belső viszonyait. (Ezekről és a magyar társadalom valódi problémáiról írtunk már e blogban.) A vezetők kiválasztódása (általában) egyáltalán nem teljesítmény, hanem „szolgálatok”, személyes kötődések és személyes érdekek alapján történt: „ki ki kutyájának a kölyke”-alapon. Ez vezetett oda, hogy azok, akik hittek a teljesítményben és a tudásban, már hosszú ideje messze elkerülték a pártot. Ha akad néhány tehetséges ember, azok véletlenül kerültek oda.
De a legnagyobb baj az MSZP-vel, hogy nincs már igazi, természetesen adódó és mindenki számára magától értetődő célja. Létezése személyi érdekek és hagyományok egyvelege csupán. Ha pedig új célra kell szervezet, akkor a legjobb új szervezetet létrehozni: az átépítés mindig tele van kompromisszumokkal.
A kérdések között ott volt az „új legénység” kérdése is. Fentebb már volt szó arról, hogy az MSZP mai káderei egy ma már nem is létező korszak maradványai. Az a háború véget ért (totális vereséggel). Most egy egészen új harc kezdődik, teljesen más feltételek között. Ehhez új stratégia, új taktika és persze új vezérkar és új hadak kellenek – a régiek elfáradtak, hitüket, magabiztosságukat vesztették, emiatt lendületet, merészséget, kezdeményezőkészséget (a tematizálásban) és határozottságot is hiába várnánk tőlük. Egy régi fejjel, régi, aktualitásukat vesztett célokat követő vert had nem jó semmire!
Ott az infrastruktúra és a fenntartási költségek kérdése is. Kész vicc, hogy egy modern, dinamikus pártnak a XXI. században „pártingatlanok” tömkelegét kellene birtokolja! Minek? Nem az épületek adják a tömegbázist és a tudást. A pénznek ezerszer jobb helye van, ha hatékony emberekre és hatékony infrastruktúrára költik…
…Hiába emlegetik sokan, hogy a Fidesz is mekkora szervezetet, miegymást birtokol és hogy az hozta neki a választási sikert is… Azok a választók nem ugyanazok: nem ugyanolyanok, mint akikre egy progresszív, modern párt számíthat. Rájuk nem ugyanaz hat, nem úgy kell őket eléri, nem az és nem úgy mobilizálja őket – tehát: a hozzájuk passzoló módszer és infrastruktúra is más kell, hogy legyen. Rugalmasabb, gyorsabb, személyesebb, interaktívabb. Magyarán: informatika! Ami ide kell, azok nem havonta vagyonokba kerülő ingatlanok és nem a pártból élő (és semmi máshoz nem érető) káderek. A „mi” választóinkat azzal lehet a legjobban mobilizálni, ha tehetséges emberek értelmes dolgokkal állnak eléjük. Úgy is fogalmazhatnék: őket érzelmileg az ésszerűség indítja csak be.
…És volt kérdés a vezető személye és alkalmassága is. Nyilván Gyurcsány alkalmassága volt a kérdés… Nos, amíg vonzza őt a megszokás, hogy „Ez az én pártom, ennek voltam az elnöke!”, addig alkalmatlan. Alkalmatlan, mert nem objektív. És aki nem objektív, az szubjektív – magyarán: rossz - döntéseket is hozhat! Aki nem látja át azt, amit fentebb a szükséges új típusú infrastruktúráról írtam, az ezzel óhatatlanul a régihez köti magát és az elvileg a modernizáció feladatát felvállaló pártot is. És aki a régi gárdából válogatna új sereget, az régi fejekből akar új gondolatokat kapni – ez pedig nem megy!
Összefoglalva:
· új ideológia
· új, informatika-alapú infrastruktúra
· mindezt belátó vezető
Ha e három közül bármelyik hiányozni fog, akkor az egész újra-, vagy újatkezdés nem lehet sikeres! Nem az az igazi kérdés tehát, hogy MSZP, vagy NEMSZP, hanem hogy tartalmilag mi és kik lesznek benne.
2010.10.04. 21:43 Szerző: piefke
Kérdések a sötétben
MSZP-belül, vagy azon kívül? Gyurcsánnyal, vagy nélküle? Alapít-e Gyurcsány új pártot, vagy átveszi az MSZP-t? Tud-e Gyurcsány „valami egészen újat” felépíteni – vagy csak kész infrastruktúrákat tud, akar üzemeltetni? Egyáltalán: mi (még) az MSZP? Egy székház? Néhányezer tag? „Infrastruktúra”? Kiépített mozgósítási rendszer? Semmi? Kell-e még valakinek az MSZP, vagy kár a gőzért? Lehet-e egy elsüllyedt hajót még egyszer csatába küldeni? Lehet-e arra új, tetterős, elszánt legénységet toborozni? Szabad-e ezt a legénységet egy süllyedő hajóra felrakni? Süllyedő hajó-e az MSZP? Vannak-e még benne értékek, amelyek miatt az egész kócerájjal érdemes lehet törődni és nem hagyni a francba?
Ezekre a kérdésekre sürgősen helyes választ kell adni! Mert az idő csak akkor nem dolgozik a Fidesznek, ha van más, akinek dolgozzon, ha van más, akinek az idő szívesebben dolgozik, mert az időt megtestesítő emberek érdemesnek látják arra, hogy neki dolgozzanak. Most bénultak ezek az emberek, orientálatlanok. Várják, mi fog történni, mit tesz Orbán és hogy ők vajon tehetnek-e valamit, valakinek az oldalán. Kellenek-e ők, a modernek és tehetségesek, valakinek – és az a valaki, aki őket akarja, kell-e vajon nekik?
Óriási a felelőssége annak, aki most cselekszik – és óriási a lehetőség is, amely előtte áll. Egy egészen új dolog várja: a modern, nyugatossá alakuló Magyarország.
Na, kérem, ez az! Ehhez modern és nyugatos mentalitású vezető kell, minden téren modern és nyugatos, aki nincs beleragadva semmi avítt és kelet-európaiba. Félig meggyőződve és régi technikákkal hogyan lehetne modernt teremteni? Lehetne ez hiteles? Ha nem lehet hiteles, akkor éppen azok előtt nem lehet hiteles, akikkel ezt, a modernizációt, meg lehet csinálni. És rajtuk kívül senki mással nem lehet megcsinálni, mert rajtuk kívül mindenki más vagy a régiben gondolkodik, vagy a régiben érdekelt. Azt az utat meg már jártuk: ez volt az előző 8 év és ennek egy másik változata lesz a következő 4.
Tudja-e ez az ország, pontosabban: legaktívabb, legjobban teljesítő polgárai, végre-valahára a jót választani? Vagy csupán azért, mert „így szoktuk”, a régi szarban maradunk, mert nem merünk egyszer az életben közösen egy nagy lendülete venni. …És egyszer az életében egy nagy lendületet kell vennie annak is, aki ezt az egészet vezeti akarja! El kell rugaszkodnia a „biztonságot jelentő” infrastruktúrától és szokásoktól, el kell szakadnia azoktól az emberektől, akik most a „közege”, mert onnan sem erőt, sem gondolatot, sem a tömegeknek is új hitet adó ideológiát többé már nem kaphat. Mellesleg: ez a „mostani közege” mellette fog állni akkor is, ha azt látja, hogy újabb, sokkal nagyobb erőket képes az egészen újjal mobilizálni – mert könnyebb egy lendületes, új erőtől duzzadó pártban bízni, ahhoz kötődni, mint egy bár megszokott, de sápadt, magabizonytalan maradványerőcskében.
A fiatalok és tehetségesek, akik az új utat kiépíthetik, nem fogják a nevüket adni egy újabb mismásoláshoz – akkor inkább elhúznak innen. És akkor, ha elhúz az Erő és a Tehetség, mit fog érni és mit fog tudni elérni ez az Ország? A Modernitást és a Nyugatot biztosan nem – egy „Mucsát” vezetni pedig: ÉGŐŐŐŐŐŐ!!!
…Kapjatok a fejetekhez!
· 1 trackback 4 komment
Címkék: mszp gyurcsány modern fiatalok teljesítmény nyugatos
2010.10.04. 21:41 Szerző: piefke
Egység és kétségek
Október 3-a az Egység Napja! Úgy látszik, maga a Történelem Ura predesztinálta erre: Németországban 20 évvel ezelőtt ezen a napon egyesült az NDK és az NSZK, azóta ez a németek nemzeti ünnepe… Nálunk pedig ezen a napon „egyesült az ország” a Fidesz kezében. Van-lesz is nagy öröm Orbánék köreiben – és lesz majd nagy meglepetés a zemberek körében, utána, hamarosan!
A Fidesz október 3-án megszerezte az ország összes valamirevaló erőforrását, ez jelenti számára az igazi nemzeti egységet: nem az emberek kellenek nekik, hanem az erőforrások. Mert úgy gondolkodnak, hogy ha az erőforrások felett ők rendelkeznek, akkor az emberek gyámoltalanok lesznek és nem tudnak ellenállni. Ez persze hosszabb távon naivitás, de rövid távon működik – és ebből a szempontból az ő következő céldátumuk 2014…
A Fidesz most ugyanúgy az ország választópolgárainak egynegyedére számíthatott és tőlük kapta meg a maximális felhatalmazást, mint tavasszal. Ez persze nem „teljes nemzeti egység”: nem mindenki ért egyet velük és nem mindenki az ő világukban akar élni – de nincs más világ, amelyet választhatnának. Sőt, továbbmegyek: még a saját választóik egy tekintélyes része sem azt a világot akarja, amely pedig el fog jönni hamarosan – és amely világ ugyan a szólamok szintjén egy, a kevésbé sikereseket felkaroló világ lesz, ám a valóságban a sikeresek és jómódúak lesznek a preferáltjai. Már csak azért is, mert Orbán tudja, hogy ott az erő, ott a tehetség – tehát az erőseket és tehetségeseket kell lekenyereznie, akikben amúgy is igen csekély a szolidáris haljam. Ők az egyénileg győztesek: így szocializálódtak és bizony nagyon kevésre értékelik a közösséget és a társadalmi kooperációt – ezzel ugyanis nemigen volt alkalmuk találkozni, pláne annak sikeres formáival. Nincsenek sokan, de ők tarják a kezükben a gazdaság kulcspozícióit, felső-közép szinttől felfelé és ha velük véd- és dacszövetséget köt Orbán, akkor a társadalmi mobilitás „szabályozása” is teljesen az ő kezükben lesz, ők szabják meg a szelekciót és a kontraszelekciót is. Ha valaki fel akar jutni, akkor velük kell meg- és kiegyeznie, őket kell szolgálnia. Aki pedig ellenáll, az marad lent – vagy elhúz az országból! Ez persze hosszabb távon tönkreteszi az ország és a gazdaság versenyképességét, nem használ a teljesítőképességnek és a hatékonyságnak, de egy jó ideig elélhet egy néhányszázezres elit egy egyre inkább leszakadó „nép” felett is… Aztán persze jön az összeomlás – de ki tervez itt tovább másfél-két évtizednél? Maga Orbán sem!
És mit tud kiállítani a magyar társadalom mindez ellen? Jelenleg semmit. Akinek nem tetszik és nem érdeke a fent leírt világ, az egyedül moroghat. De kik is a morgolódók, kiknek nem jön be a Fidesz-világ? Nagyjából két típusnak: 1. azoknak, akiknek a legjobb éveik a Kádár-rendszerre estek és 2. azoknak, akik a rendszerváltás óta lettek felnőttek és nyílt ki nekik a világ. Ez pedig két meglehetősen eltérő jellegzetességekkel bíró csoport. Mármost, ha a társadalomban van két „közeg”, akkor azokat a politikában általában két párt szokta „leképezni”. Ahogy látszik, errefelé tendálnak a dolgok nálunk is: az MSZP még tartja magát az 1. közegben és arra spekulál, hogy a 2. is az övé lehessen. A baj ezzel az, hogy ketteskéék a politikai – és politikusi palettán éppen az MSZP-t utálják a legjobban, éspedig azért, mert annak a világában élték az utóbbi 8 évüket. Langyosság, ötlettelenség, önzés, tehetségtelenség, szervezetlenség, harácsolás… Nagyjából ezekkel a fogalmakkal írják le őket. Ugyan miért támogatnának egy pártot, amely ilyen? Hiszen ezek éppen ellentétesek a fiatalokra jellemző tulajdonságokkal és „ideálokkal”.
No igen: ezek a fiatalok annak idején, 4-5 éve támogattak egy Gyurcsány Ferenc nevű embert, aki ugyan a szocialisták közül jött – de róla akkor azt gondolták, hogy egészen másfelé tart, mint a szocik és hogy az országot is abba az egészen más irányba fogja magával húzni. Tévedtek: nincs az az ember, aki egyedül, megfelelő közeg nélkül képes lenne eljuttatni egy egész országot a modernitásba. Mert kell egy vele egyszándékú közeg – és az MSZP szándékai egészen mások voltak.
A szocialistákkal a legnagyobb baj az volt, hogy a „vezérkar” a saját érdekeit képviselte és ezek az érdekek köszönőviszonyban sem voltak az ország hosszú távú érdekeivel – még a rövidtávúakkal sem! Ezt vette észre a Jónép és ezért hagyta őket a francba…
De nehogy azt higgyük, hogy a Fidesz másképpen van ezzel: ők is ugyanazt csinálták, csinálják és fogják is csinálni, mint a szocik – azzal a specialitással, hogy még azt is elvárnák az országtól, hogy ezért lelkesedjen. Már a sokadik alkalom a magyar történelemben, hogy csak a rosszak között lehet választanunk…
Orbánék rájöttek, hogy jobb az egyeduralom, mint az osztozkodás, ezért nem fognak kegyelmezni a meggyengült, hatalmukat, befolyásukat vesztett szociknak – akik erre úgy reagálnak, hogy a megmaradt pozícióikat igyekeznek megőrizni. Persze azok semmit sem érnek egy „több, mint 2/3-os Fidesszel szemben, „egyenként levadásszák” közülük a veszélyeseket – a többit pedig kollaborációra kényszerítik. Igen naiv bármi mást is feltételezni, abban bízni, hogy „együtt lehet élni” a Fidesszel a „régi módon”. Mert a régi, kiegyezős-felosztós rendszer fennmaradásához egy hatalmon lévő MSZP kellett.
A Fidesz is ugyanazt a gyakorlatot folytatja, mint az MSZP, csak szervezettebben és kíméletlenebbül. Nem hoz ő semmi újat, semmi minőségileg jobbat és modernebbet. Nem fogja tudni a társadalmat sem modernizálni. Ugyanis mindenki csak annyira képes modernizálni, amennyire maga is modern – és a fiúk nem azok. Sőt: valójában talán jobban félnek a modernitástól, mint a szocik.
Fentebb volt szó a két, elvileg Fideszvilág-ellenes csoportról és arról is, hogy két csoport elvileg két párt bázisa lehet.
„Egység”… Hányszor hallottuk már ezt a szót! Be kell látnunk: nem lehet „totális egység” egy olyan társadalomban, ahol két, egymás világát kizáró mentalitás él az emberek fejében. Mert vannak az „eddigi magyarok”, akik félnek a teljesítményt váró jövőtől és vannak a „modern magyarok”, akik alig várják, hogy valaki hagyja már végre őket teljesíteni! Sikeres jövőt csak egy teljesítményorientált Magyarország remélhet – ebből az következik, hogy azoknak kell hatalomra kerülniük, akik ebben az új, modern világban hisznek!
Szólj hozzá!
Címkék: mszp orbán fidesz gyurcsány önkormányzat
2010.09.29. 17:31 Szerző: piefke
Molnár és a „jobblelkű” ügyészség
Molnár Gyula kontra ügyészség… Ez a tegnapi nap egyik sokat csámcsogott híre. Hogy miért éppen a kampány végén, hogy van-e politikai háttere, hogy van-e alapja a gyanúsításnak. Szanyi Kapitány tegnap a Facebookon már az Európai Unió polgárainak is elrendelte az általános mozgósítást, hogy védjék meg a Gyulát!
Ebben a posztban nem foglalok állást a konkrét ügyben, hiszen nem láttam a nyomozati anyagokat, nem voltam jelen a tanúmeghallgatásokon, léleklátó képességeim sincsenek, tehát fogalmam sem lehet, hogy történt-e egyáltalán jogsértés és ha igen, akkor mi. Én azzal az egy dologgal foglalkozom most az ügy kapcsán, amivel nem foglalkozik senki: hogy milyen is a magyar ügyészség - tágabban pedig: milyen a magyar igazságszolgáltatás. Hogyan lehetséges az, hogy 20 év demokrácia után szinte automatikusan vetődik fel egy ilyen ügyben politikai megrendelésre dolgozás – és hogy nem is alaptalanok az efféle felvetések.
Az igazságszolgáltatás azért van, hogy segítsen megszüntetni a közösség életében támadt zavarokat, azokat a zavarokat, amelyeket a közösség egyes tagjainak mások, vagy az egész közösség érdekeivel ellentétes cselekedetei okoztak. Hogy erre mik a célszerű módszerek, most nem boncolgatom, korábban érintettem már ezt a témát, ld.:
http://progressziv.blog.hu/2010/09/03/kedves_kozeposztaly http://progressziv.blog.hu/2010/08/19/hol_az_a_rend http://progressziv.blog.hu/2010/07/05/pinter_es_a_gyerekborton
Ami most fontos, az az „igazságszolgáltatók” mentalitása és szemléletmódja, lelki alapállása és ezekből adódó kötődései. És már most előre leszögezem, hogy amiket írni fogok, azok „trendek” és „valószínűségek”, tehát nem minden szereplőre vonatkoztathatók. Ahogy Hasek írja - épp a téma kapcsán - a Svejkben: „…mert azért mindenütt akad tiszta búza is az ocsú között”.
Tehát, ahogy az utóbbi években láttuk, a „pálya” érdekesen lejt: valahogy, valamiért a legtöbb esetben a ballib oldal figurái kerültek az igazságszolgáltatás látókörébe… Lehetne erre azt mondani, hogy azért, mert csak ők szegtek törvényt, míg a jobboldal becsületes maradt… Ugyan már, kedveseim! Hát vajon lehetett-e 8 éven át úgy fenntartani egy akkora böszme nagy szervezetet, mint a Fidesz, hogy csupán az állami, illetve a legális pártfinanszírozásra alapoztak? Igen, helyes a válasz: nem lehetett. De ha nem lehetett, akkor ugye nem marad más feltételezés, mint hogy illegális módon szereztek pénzt – az meg bűncselekmény!
Akkor? Hol vannak a Fidesz-perek? Miért nem vizslatta azokat senki, pontosabban: miért nem vizsgálták ki őket és miért nem jutottak el a gyanúsításig?
Erre csak részben válasz a „pártok közötti összeborulás”, hogy tudniillik a szocik és szadeszesek se nagyon bolygatták a Fidesz-kakit. Mert azért voltak bolygatások – csak valahogy az a rohadék vádemelés nem jött elő sohasem a vackából.
Igen, a vádemelés, amiről tudott, hogy az ügyészség dolga. Lenne. Ha az ügyészség független lenne. De nem az!
Hogy-hogy nem? Hiszen ez így áll az Alkotmányban, így szabályozza az ügyészség jogállását a Törvény.
Ez igaz – csakhogy az intézmények és a mentalitás harcában rendre az utóbbié a diadal és ez a helyzet itt is. Az ügyészek többsége ugyanis jobbra húz, különösen a „döntéshozó pozíciókban”. Ne higgyük, hogy azért, mert a Fidesz rendszeresen csúszópénzeli őket – erre ugyanis semmi szükség. Ők „önként jelentkeztek jobboldali szolgálatra”!
Kik az ügyészek? Nem bírók, tehát kisebb a szakmai presztízsük. Nem ügyvédek, tehát kisebb a jövedelmük. Miért megy valaki ügyésznek? Fogalmazzuk meg a kérdést általánosabban, akkor könnyebb és biztosabb lesz a válasz: miért megy-kerül valaki az adott szakterületen a legkevésbé jó helyekre? Logikus: mert vagy csak oda felelnek meg a képességei, vagy mert speciális oka van ott lenni. Az első eset világos, ezzel nincs is mit tovább foglalkozni – annál érdekesebb a második! Mi lehet az a speciális ok, amely (sokszor szövetkezve egyébként az elsővel!) a „látszólag rosszabb” helyre ösztönöz valakit?
Nos: ha van ott valami olyan előny, ami neki fontos.
…Hát persze: a hivatástudat! Az igazság melletti elkötelezettség! – mondhatnánk.
Csakhogy lófaszt! Biztosan vannak ilyenek is, áldassék a nevük, de ha tényleg ez lenne az általános, akkor hogyan eshetett meg egy kiemelt bűnügyben, hogy Kaiser Edéből csináltak „móri mészárost”? (Nyilván nem Edéért sírok, mással bőven kiérdemelte ő a lakatot!) Azért hoztam példának egy kiemelt és kivételes figyelemmel kísért ügyet, mert ha ott megtörtént, ami megtörtént, akkor vajon mi minden történik meg a kisebb, senki által nem követett ügyekben?
Hát, quod erat demonstradum – hogy jogászlatinkodjam én is: ezt akartuk bizonyítani. Hogy nem a szakmai elhivatottság, odaadás és alaposság jellemzi az ügyészséget.
Hanem akkor mi?
Hát… Csupa csúnya dolog: kisebbrendűségi komplexusok túlkompenzálása, mások feletti hatalomra vágyás, emiatti „tekintélypártiság”, – és persze azért, hogy mindez meglehessen és megmaradhasson, alkalmazkodás a „felsőbb elvárásokhoz”! Hopp, de nézzük csak a felsorolt jellemzőket? Hát nem épp ezek jellemzik a „tőrőlmetszett és elkötelezett” jobboldalit is? Á, hát ez a rút kis titok: egyezik a mentalitás, ami miatt valakiből (sok esetben, de nem mindig!!!) ügyész, illetve jobboldali lesz!
Itt áll együtt a fentebb emlegetett mentalitás, mely legyőzi az intézményeket és az azokat szabályozó jogot is. És ezért lejt a pálya…
De lehet-e ez ellen tenni?
Lehetett volna – amikor még nem a hasonló mentalitású jobboldaliak voltak kormányon. Éspedig: igazi életpálya-modellel és azzal a maximális elvárással, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozók az igazságot is fedjék fel – és aki közülük nem ezt teszi, az ne lehessen ott többé. És kérem, ne tessék nekem most előjönni a magyar ügyészi szervezet kilencvenvalahány %-os vádhatékonyságával: ők ugyanis bátran alapozhatnak a rendőrség felkészületlenségére és (sajnos) a bíróságok elfásultságára is… Még csak statisztikát sem kell kozmetikázniuk egy ilyen impozáns hatékonysághoz!
De miért nem tettek a korábbi, nem jobbos kormányok az ügyészség – és az ügyészi kar - megváltoztatása érdekében? Lehet, hogy azért nem, mert a fenti gondolatmenet eszükbe sem jutott? Lehet, hogy úgy vélték: egy demokráciában csakis törvényes lehet az ügyészség munkája? Lehet, hogy az ügyészekről is több demokráciát tételeztek fel? Talán féltek, hogy „antidemokratikus” lenne egy „független szervezet” munkájába és személyi állományába „belenyúlni”? Ha ez utóbbi volt az ok, akkor súlyosan tévedtek, mert egy szervezet nem lehet demokratikus az ott dolgozók egészséges és demokratikus mentalitása nélkül! Így aztán korábbi kormányaink csak a demokratikus intézmény álcájával takart tekintélypártiakat engedték túlélni.
…Utólag már mindegy is. A lényeg, hogy „mulasztásos alkotmánysértést” követtek el: elmulasztották kipenderíteni az oda nem valókat - ezért most javában sérül az alkotmány…
Már amíg még van igazi Alkotmányunk!
Mint már oly sok éve, 2010-ben is meghirdette a Drogkartellek Nemzetközi Szövetsége Az Év Dealere címért folyó versenyt.
Mindenki azt várta, hogy a győztes valamelyik USA-beli drogszindikátusból, netán egy dél-amerikai drogbáró szervezetéből fog kikerülni, de az esélyesek között emlegették a marseille-i alvilág egyes ismert alakjait és néhány nápolyi és palermói terjesztőt is… Azonban meglepetés született: egy kis közép-európai országból érkezett a győztes. Egy olyan kicsiny, mindössze 10 milliós országból, amelyet eddig alig jegyeztek a kábítószer-világban. Mindössze néhány vietnami nevelgetett arrafelé marihuánát…
És mégis: amikor a nemzetközi zsűri kihirdette a győztest, mindenki egy pillanat alatt megértette, hogy az illető megérdemelten kapta Az Év Dealere címet. Addig ismeretlen anyaggal jött ki a piacra és terjesztési módszereiben is szakított minden addig megszokottal: egészen elképesztő módszerekkel terítette a szert, éspedig igen nagy mennyiségben!
Ideje, hogy mi is megnevezzük a díjazottat, aki ráadásul nem is akárki: Dr. Orbán Viktor, Magyarország új miniszterelnöke.
Mit tett ez a férfi, amivel kiérdemelte a díjat?
Nos, mindenek előtt az anyag: saját fejlesztésű, minden eddiginél keményebb szer – ráadásul teljesen legális is. A neve: Fidesz. Nem mellesleg így nevezik magát az Orbán által fenntartott és irányított terjesztőszervezetet is. Az anyag jellemzője, hogy komoly függőséget okoz: aki rákap, az rendszeres fogyasztójává válik és csak igen nehezen, kínkeserves szenvedések árán lehet az illető ismét „tiszta”. Ehhez ugyanis minimum az kell, hogy az illető ne tudja tovább törleszteni a jelzálog-hitelét… A szer többféleképpen is fogyasztható: médiumokon keresztül, családi-baráti szeánszokon, de akár egyénileg, utcai plakátokon át is.
Ami igazán radikális újítása Dr. Orbánnak az a terjesztés módszere. A hagyományos dealer általában négyszemközt találkozik a vevővel, ám Orbán akár többszázezres – „milliós” – tömegrendezvényeket is szokott szervezni, ahol egyszerre hatalmas tömegeknek adja el és be az anyagot.
Szintén a terjesztői zsenialitás bizonyítéka az is, hogy Orbán a minél korlátlanabb terjesztés érdekében az országban gyakorlatilag teljhatalmat szerzett, így a „konkurens szerek” terjesztői ellehetetlenültek. Saját szere piaci egyeduralmát biztosítandó Orbán és az általa vezetett kormány egyébként többfrontos harcot hirdetett minden más drog ellen: megerősítette a rendőrséget (belügyminiszterré pl. egy, az alvilági szervezetekkel közismerten „ismerős viszonyban” lévő személyt nevezett ki), megszigorította a Büntető Törvénykönyv vonatkozó passzusait és a drogügyekkel kapcsolatos bírói gyakorlatot is a szigorúbb ítélkezés irányába ösztönözte…
Mindezek alapján a zsűri egyértelműen úgy találta, hogy Dr. Orbán mellett senki sem rúghat labdába – a díjért sem a nemzetközi mezőnyben, de odahaza, Magyarországon sem a hatalom terén. A zsűri elnöke, az olasz-amerikai Don Corleone sírva emlegette, hogy ha neki csupán Orbán hatalmának 1%-át sikerült volna összehozni, valószínűleg ő adhatott volna elnököz az USA-nak – ahogy Dr. Orbán azt meg is tette otthon, Magyarországon…
2010.09.28. 14:51 Szerző: piefke
A szabadságharc haditerve
.jpg)
Mára világossá vált, hogy a Fidesz úgy vágott bele a kormányzásba, hogy nem volt gazdasági koncepciója. Holott az „öszödi beszéd” óta éppen az volt az egyik fő érvük a szocialista kormányok ellen, hogy hazavágták a gazdaságot.
Urak, akkor most mi van? Nincs haditerve a gazdasági szabadságharcnak?
Az egy dolog, hogy valaki hazavágja a gazdaságot – de az minőségileg is más, ha valaki úgy vágja haza, úgy nem ért hozzá és úgy nincs programja, hogy éveken át éppen a hozzáértést és a programot kérte számon! Mondjátok, Urak, miféle erkölcs az amely szerint ti eljártok? Habzó szájjal szidtatok másokat, aztán amikor odajutottatok, hogy ti vettétek kézbe az „ezerszer elkúrt” országot, annyira tudatlanul kezdtetek hozzá, hogy gyakorlatilag hetek alatt köznevetség és/vagy közfelháborodás tárgyai lettetek.
Sokat hallunk Orbán elvitathatatlan és megingathatatlan, „abszolút” pártvezetői és kormányfői hatalmáról. Közben meg mióta megalakult az új kabinet, folyamatos ki- mellé- és egymásrabeszélés folyik Matolcsy és Varga között, Orbán pedig ingadozik, mint egy középparaszt a Rákosi-rendszerben. Jó, jó, azt mindig is tudtuk, hogy Orbán mestert a gazdaság nem érdekli – de azért miniszterelnökként nem lenne szabad megfeledkeznie arról, hogy mindent, amibe belekezd, a gazdaságnak kell finanszíroznia. Ha abban káosz lesz, akkor a kormányzása is okvetlenül abba fog süllyedni. Lehet, hogy ezért emlegette Pintér, hogy aszongya: "Az országban jelentősen vissza fog esni a vásárlóerő, szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható. Emiatt egyre nagyobb lesz a korrupció, egyre nagyobbak lesznek a gazdasági bűncselekmények, egyre több lesz az utcai bűncselekmény és nyilvánvaló, hogy egyre több lesz a fegyveres rablástól kezdve minden más. Mindezek megfékezéséhez elszegényedett rendőrséggel nem lehet nekikezdeni."
Hát igen, a tehetségtelen politikusok klasszikus „megoldása”: ha nem tudsz jól működő országot teremteni, akkor vezess be terrort!
Megírtuk már itt, a Progresszív Blogon, hogy jól működő gazdaság csak jól működő társadalomban lehetséges – de a tétel fordítva is igaz: nagyon nehéz a társadalomban pozitív változásokat elindítani, ha közben a termelés és a pénzügyek szintjén a kormány folyamatosan ostoba lépéseket tesz és nincs legalább valamennyire értelmes koncepciója, amely a „szakma” által megalapozott, nem pedig valami „lázálom”-szerűség.
Tipikus „komcsi” recept: szakszerűtlen „intézkedések” a gazdaságban, párosulva a „társadalmi béke” érdekében tett „hatósági intézkedésekkel”. Jól tudjuk, hová vitte ez Közép- és Kelet-Európa országait… Megjegyzem: minden olyan kormányzási elképzelés ide vezet, amely nem tekinti elsődlegesnek a teljesítményt – önmaga számára is. Ideig-óráig le lehet lavírozni még, de mind a magyar társadalom, mind a nemzetközi piacok értelmes és szakszerű kormányzást várnak, a gazdaságban is. A szocik 2006 és 2008 között éppen azért szívták meg és mára éppen azért süllyedtek olyan mélyre, mert képtelenek voltak ennek az elvárásnak megfelelően kormányozni – a legtöbbjüknek ugyanis sem, a mentalitása, sem a felkészültsége, sem a (rövid távú) érdekei nem voltak ezzel „kompatibilisek”. Úgy látszik, Orbánék most szocibban a szociknál, mert a modern, polgári mentalitás hiánya, a felkészületlenség és a „sajátérdekek” mellé még odateszik azt a hatalmi arroganciát is, ami mellett különösen „virít” a hülyeség. Mert jól van, legyetek öntudatosak, akár még beképzeltek is – ha van mire. De most nincs és nagyon úgy fest, hogy nem is lesz!
2010.09.27. 16:41 Szerző: piefke
Voltaire és a kampányszámla
A demokrácia csak a populistáknak „drága”, csak azok emlegetik, hogy „milyen sokba kerül”, akiket veszélyeztet a verseny. Ők állítják, hogy „centrális erőként” majd ők szépen elkormányozgatnak… 15-20 évekig is, nagyon szívesen és hogy nincs itten kérem szükség holmi „versenyre”… Az igazi bajnok imádja a versenyt, motiválja őt és kihozza belőle a kreativitást és a maximális teljesítményt…
Miért írom mindezt? Mert a napokban adta hírül az LMP, hogy kiürült a kampányszámlája.
Ki nem szarja le az LMP-t, mondhatnánk – hiszen korábban én magam is megírtam itt több posztban is, hogy bizony, nem jó véleménnyel vagyok róluk és politikai teljesítményükről…
Viszont: itt van Voltaire híres mondása - amely akár az egész európai kultúra kulcsmondata lehetne: „Egy szavával sem értek egyet, de az utolsó leheletemig harcolok azért, hogy véleményét elmondhassa.”
Igen kérem, erről van szó. Az LMP kampányszámlájának lemerüléshez ugyanis éppen az járult a leginkább hozzá, hogy a Fidesz(-KDNP)-kormány egyik első intézkedése a pártok állami finanszírozásának 15%-os visszavágása volt. Azzal az álságos, igazi tőrőlmetszett populista szöveggel indokolták ezt, hogy ezzel is példát mutassanak a spórolásra ilyen válságterhes időkben. Hogy a politikának példát kell mutatni és saját magán kell elkezdeni a takarékoskodást – különösen „a zemberek pézivel”! És ezt a zemberek persze meg is ették, teccett nékik…
De a Jóistenit, mit is jelent néhány tíz – egypár százmillió forint az ország költségvetésében? Semmit! Messze a „számítási hibán” belül van. Ellenben: ezzel a „kis megtakarítással” a Fidesz komoly nyereséget remélt – persze a maga számára: a naiv szavazók szimpátiáját és a konkurens politikai gondolatok terjesztésének elnehezülését. Mindkettőnek ugyanaz az eredménye lehet: több Fidesz-szavazat! Mert ezzel a „kis spórolással” a kormányzó erő vagy korlátozza a többi párt kommunikációs lehetőségeit – vagy „kézhez szoktatja” őket.
Vegyük tudomásul, hogy csak 3 választási lehetőségünk van:
1. Hagyjuk a francba a többpárt-rendszert – és akkor nem kell a párok fenntartásával, finanszírozásával törődnünk. (Persze egy kormányzóerőével akkor is!)
2. Megtartjuk a többpárt-rendszert – és beletörődünk az ahhoz kapcsolódó korrupcióba, „gazdasági holdudvarokba”, stb.
3. Belátjuk, hogy a politika és a társadalmi morál egészsége érdekében akkor járunk (anyagilag is) a legjobban, ha nyíltan és a szükséges mértékben finanszírozzuk közpénzből a politikát – persze a magánforrásokból származó nyílt párttámogatásokat is lehetővé téve.
Az első két „megoldást” már kipróbáltuk, láttuk hatásait. A harmadikhoz, persze, őszinteség és ésszerűség, belátás kell.
Az országnak az az érdeke, ha a legjobb, legműködőképesebb gondolatok és „fejek” kerülnek a döntéshozó pozíciókba. Ehhez az kell, hogy:
1. Nyilvánosságot kapjanak a gondolatok és azok képviselői.
2. Kellő médiaerővel legyen módjuk a pártoknak gondolataikat „ütköztetni”, hogy kiderüljenek a választók számára a „gyenge pontok és logikai bakugrások”.
Magyarországon ugyanis médiapolitizálás folyik és nem programpolitizálás. (Ez egyébként csupán a világ kevés országában van másképpen, még a demokráciák között is…) Csak a választók kisebbsége dönt az egyes programok alapján és még ők sem mélyednek bele a több száz oldal tanulmányozásába. Ezért fontos a médiajelenlét, hogy a választó érzékelhesse azt, hogy az egyes pártok „arcai” milyen „érzékelhető hitelességgel” képesek álláspontjukat képviselni.
A média pénzbe kerül (noha pl. a „közszolgálati médiumok” egyik fontos feladata kampányidőszakban épp az kellene, hogy legyen, hogy tág és egyenlő teret adjanak a pártoknak). Ha egy pártnak nincs sem kellő és méltányos állami forrása ehhez és nincs neki így-úgy megszerzett (illegális) „tartaléka” sem, akkor elvesznek az esélyei. Akit éppen érdekel, az figyel rá – és kész!
Tulajdonképpen mindent elárul a Fideszről, hogy még egy egyébként nem túl „éles” programmal rendelkező kis párttól is képes volt megvonni a minimálisan szükséges közpénz-forrásokat. Hát milyen gyenge lehet a magabiztossága annak, aki a leggyengébb ellenfelét is adminisztratív eszközökkel gátolna a versenyben? Hihet-e az a saját programja jóságában, komolyan vehetőségében? Aligha.
Itten kérem az megy, hogy „Mi vagyunk és mindenki más kussoljon!” Kussoljon akkor is, ha olyan erőtlen a hangja, olyan „sápadt” a mondanivalója, hogy azzal „forradalmat” biztosan nem idézhetne elő a híres szavazófülkékben…
Ebből egyetlen dologra lehet csak következtetnünk: nem is az az igazi „stratégiai” cél, hogy ne tudja hatásosan, kellő mértékben kommunikálni magát egy másik erő, hanem az, hogy „leszoktasson” minket, választókat arról, hogy rajtuk kívül másokra is figyeljünk, mások (jelen-)létét is természetesnek, megszokottnak, szükségesnek vegyük.
Megint ott vagyunk, oda jutottunk, hogy aki nem a teljesítményével akar sikeresen kormányon maradni, az mindent, bármit megpróbál, hogy elkerülhesse a versenyt és a „teljesítménykontrollt”. De ha ezt a két tényezőt vesszük ki a „játékból”, akkor csak egy kontraszelektált és a világhoz képest rohamosan leszakadó - és emiatt elszegényedő - társadalom lehetünk.
Orbán Viktornak meg kell tanulnia egyvalamit: azt a pénzt, amit az adófizetők – más néven: választópolgárok – befizetnek, ő nem oszthatja el tetszése – és az azt meghatározó érdekei – szerint! Azt egy kormány csak egyféleképpen jogosult felhasználni: az egész társadalom érdekei szerint. És semmiképpen sem a kormánypárt érdekei szerint. Nem szabad, hogy egy teljesítménykerülő és konkurenciától tartó, éppen kormányon lévő párt dönthesse el, kik és miféle gondolatok mentén próbálják a választókat meggyőzni (feltéve, hogy ezek a gondolatok nem szélsőségesek, mert betegecske csoportok részérdekeit nem szabad kormányra engedni!). hadd álljon elő minden párt a saját tudásával, koncepciójával – és csak a saját szellemi korlátai lehessenek akadályai a sikerének.
De semmi – és senki – más! Adják csak oda azt a pénzt az LMP-nek!
2010.09.24. 22:49 Szerző: piefke
„Öszöd” – ki hazudott?
Ma ismét fellángolt Öszöd!
Mindazoknak, akik 2006-ban olyan ügyesen forgatták ki az öszödi beszédet, most ismét tele a szájuk a „gyurcsányozással”…
Csakhogy van itt valami, amit nem veszek be: ezektől a derék, nagy magyar demokratáktól egy kurva mondatot nem hallottunk annak idején, amiben szót emeltek volna a törés-zúzás ellen. Ellenben: ezek a derék, nagy magyar demokrata fiúk és urak, akik a 2006-os választási kampányban „mennyiségileg is” többet hazudtak, mint Gyurcsány, akik elintéztek dolgokat „…oszt jónapot”-okkal, szóval ezek, miután elvesztették a választásokat, képesek voltak eredeti értelméből teljesen kifordítani azt a bizonyos „öszödi beszédet” – amely, legyünk egyszer már végre bátrak és mondjuk ki a nyilvánvaló igazságot – az utóbbi két évtized első és azóta is egyetlen olyan beszéde volt, amely legalább szándékaiban le akart számolni a hazug, megtévesztő politikával, amely kimondta, hogy a jövőben a valóságra kell alapoznunk, mert különben megszívjuk…
Mert ez volt az öszödi beszéd. Aki ebből csak annyit képes kivenni, hogy „az ország egy kurva”, az kretén. Aki pedig képes volt ezt a beszédet eredeti értelméből a saját hatalmi érdekei és a saját bosszúvágya miatt kiforgatni és úgy tálalni, az gazember. Különösen akkor gazember, ha a beszédet arra használta fel, hogy 1956 óta példátlan és mindenkit lesokkoló dúlásra ösztökéljen tudatlan, frusztrált – vagy éppen eleve agresszív hajlamokkal terhelt, „ultra” – embereket. Az a gazember, a „törvény elé citálandó”, aki minden polgári erkölcsi és célszerűségi megfontolással ellentétben szó nélkül hagyta, sőt: kajánul sugallta a randalírozást.
…Igen: a rendőröket, a vezetőiket és a politikusokat is lesokkolta az, ami történt… Ne feledjük: 1956 óta két generáció nőtt fel anélkül, hogy utcai erőszakkal szembesült volna. Ne feledjük: a magyar nép irtózik és retteg a rend felborulásától – mert nagyon bizonytalannak érzi amúgy is a helyzetét, hátha még rombolnak is az utcákon! És a rendőrök is magyarok, a parancsnokaik is, a politikusaink is… Senki sem számított arra, hogy hirtelen, a semmiből itt elszabadulhat a pokol – pontosabban: hogy egyesek képesek arra, hogy elszabadítsák, elszabadíttassák azt!
Akkor, 2006-ban még senki sem vetett számot azzal a ténnyel, hogy él az országban 2,5 millió frusztrált és „vesztes” ember, akik tömegbázisa lehetnek egy populista, öncélú politikai csoportnak, amely számukra „egyszerű és teljesítménymentes” megoldásokat ígér. Amely azt sugallja nekik, hogy ők már csupán azért is kivételesek, mert magyarok. 2,5 millió ember, akik szeretnék a valóságosnál különbnek érezni magukat – és ezért a pillanatnyi érzésért szinte bármit képesek elfogadni, elhinni, támogatni… Ezek az emberek akkor szembesültek azzal, hogy „ha így megy tovább”, ha tényleg eljön a modern, nyugatos, teljesítményelvű Magyarország, akkor soha, de soha többé nem tér vissza a „langymeleg”, akkor a szájalás nem hoz többé sikert. Akkor elmúlnak azok az idők, amikor hatásosan lehetett még arra hivatkozni, hogy a saját szerencsétlenségünket „mások” okozták… És ettől „eldurrant az agyuk”… Igen: szörnyű és veszélyes, hogy így van, hogy volt-van egy ilyen 2,5 milliós tömeg - de így van! Ezt akkor nem tudta Gyurcsány – de tudta Orbán, merthogy ő is épp ilyen: frusztrált, mert nem érte el azt a sikert, amire vágyott! Orbán „tipikus magyar” – ezért volt képes kimondott szavak nélkül is, csupán halványan sugallva is felheccelni sok-sok másik ”tipikus magyart”…
De korántsem mindenkit. Nem mindenkit állított-állíthatott ezzel maga mellé… Hát mit képzeltek: normális dolog az, hogy 2006 ősze után évekig kiürült Budapest október 23-a körül? Hogy azok a bizonyos sokat emlegetett „középosztálybeli polgárok” százezrével húztak el - pl. vidéki wellnesshotelekbe? Szerintetek ez azt jelentette, hogy a középosztályt sikerült meggyőzni „öszöd-ügyben”? Fenét! Ők jól tudták, hogy hecc az egész és azt is, hogy kinek az érdekeit szolgálja mindez. Ők nem azért fordultak Gyurcsány ellen, mert elhitték, hogy „hazaáruló”, hanem azért, mert feladta (most mindegy, miért) a modern, nyugatos, teljesítményelvű Magyarországot…
Gyurcsány bűne nem az öszödi beszéd, hanem az, hogy nem modern és nem nyugatos mentalitású emberekkel (MSZP-s régi gárda) kötött szövetséget a modern, nyugatos Magyarország felépítésére. Ezért akkori bukása szükségszerű volt.
Aki pedig 2006 kapcsán a randalírozókon és bujtogatóikon kívül bárkinek „a fejét követeli”, vagy hihetetlenül kicsavart logika mentén gondolkodik, vagy képtelen a tényeket valós összefüggéseikben szemlélni, vagy a személyes érdekei fűtik – válassza ki ki-ki a magára illőt!
Az igazi bátorság nem azoké, akik igazságot követelnek az áldozatoknak, hanem azoké, akik mernek az igazsággal szembenézni és merik megérteni, mi is volt 2006, mi is volt az öszödi beszéd – és nem csak „keresik az igazságot”, hanem le is merik vonni abból azt a szükségszerű tanulságot, hogy a saját valóságos teljesítményünk is kell a sikerhez, ahhoz, hogy megszabaduljunk frusztrációinktól és hogy nem elég ahhoz, ha egy-egy politikus „teljesítményfüggetlen boldogságot” ígérget nekünk.
2010.09.24. 19:21 Szerző: piefke
„Alkotmányos kötelesség”
„…Gulyás Gergely, a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottság Fideszes elnöke, miután a volt miniszterelnök levélben utasította el a megjelenést…leszögezte: az alaptörvény és a Gyurcsány Ferenc által hivatkozott alkotmánybírósági határozat is teljesen egyértelmű a tekintetben, hogy a parlamenti bizottságok előtti megjelenés alkotmányos kötelezettség.”
Na, ezt is megtudhattuk!
...Nagy kár, hogy azoktól, akik hatalmi pozícióban 1989 óta a legsúlyosabban sértik meg az alkotmány szellemét és értelmét. Mert miért is van alkotmányunk? Azért, hogy elvileg és gyakorlatilag is megbonthatatlanná tegye a magyar demokráciát, a demokratikus berendezkedést és intézményrendszert. Azért van az alkotmány, hogy megkérdőjelezhetetlené tegye minden magyar polgár jogát és lehetőségét arra, hogy szabad emberként, képességeit a maga és a közösség érdekében kibontakoztathatva élhessen tetszése szerinti életet. Azért van az alkotmány, hogy biztosítva legyen a demokrácia azon alapvető funkciója, hogy a hatalmat az arra legalkalmasabbak gyakorolhassák és az alkalmatlanok eltávolíthatók legyenek a hatalomból.
Nagyjából ezek azok a dolgok, amelyeket kormányra kerülése óta a Fidesz mindenképpen szeretne nem létezővé tenni. A demokráciának és az intézményrendszernek már nehézgépekkel ment neki: átszabta az önkormányzatok választását szabályozó törvényt, Fidesz-függővé tette a közhivatalokat és közfunkciókat. Az emberek döntési szabadságát részben ezekkel korlátozta, részben pedig azzal, hogy „erkölcsi és életelvek tekintetében megmondóvá nevezte ki magát”. Törvényeket hozott-hoz és készít elő, amelyek „minimum pozitívan diszkriminálnak” egyes társadalmi, világnézeti és történelmi alapállásokat – míg másokat formális és informális „kritikával” illetnek. Ezzel a klasszikus euro-atlanti demokrácia- és szabadságfelfogás alapjait veszik semmibe. Persze, értem én: nekik ezek az alapok semmit sem jelentenek – legfeljebb pályájuk kezdetén használták őket fel egy éppoly kevéssé demokrata hatalom ellen, amilyennek a létrehozása most épp az ő céljuk (gondoljunk a kötcsei beszédre, a „centrális erőtérre”).
És igen, itt van az, hogy „hogy a hatalmat az arra legalkalmasabbak gyakorolhassák és az alkalmatlanok eltávolíthatók legyenek a hatalomból” – hát ezt végképp nem akarják Orbánék! Nem azért tettek meg mindent 8 éven át a hatalomért, hogy azt holmi tehetségtelen kormányzásra hivatkozva a nép – az ő drága zembereik – odaadhassák egy esetleg feltámadó, náluk sokkal tehetségesebb emberek alkotta és sokkal életszerűbb eszmei alapokkal rendelkező új erőnek!
…Ma az ő egyik emberük hivatkozott arra az alkotmányra, amelyet legkésőbb jövő tavasszal ki akarnak végezni – hogy helyébe egy olyat tegyenek, amely gyakorlatilag semmivé teszi azt a ’89-est, amelyért pedig – akkor, szavakban – Orbán és társai küzdöttek… Kedves Olvasók: ez nem vicces, ez nem abszurd – ez életveszélyes! Azért az, mert egy ekkora fokú gátlástalansághoz és öncélúsághoz hatalom társul és legfőképpen azért veszélyes, mert jelenleg nincs az országban olyan erő, amely hatékonyan és a tematizálást átvéve meg tudná őket ebben akadályozni!
Én nem a ’89-es alkotmányért „sírok”, nem a „szegény magyar demokrácia” elmúlása miatt aggódom – vannak erre adekvát ballib rettegők. Én azért szólok, hogy kimondjam: amíg ez az ország nem lesz képes egy ütőképes, jól szervezett, modern szemléletű, hatékony ellenerő felállítására, addig azok fogják megmondani, mi alkotmányos és mi nem, akik az alkotmányra hivatkozó szavaik mormolása közben éppen az alkotmányban „jogi formát kapott” teljesítményalapú szabadságot számolják fel, éspedig azért, hogy ők, akik nem képesek, vagy nem akarnak teljesíteni, hosszú-hosszú ideig („15-20 év”) jól élhessenek. És elmondom azt is, hogy mindazok, akik bármiféle „meggondolások miatt” halogatják-szabotálják ennek a teljesen új, modern erőnek a létrehozását, azok a (Gyurcsány szavaival éle) „2011-es alkotmány” létrejöttét és bebetonozódását támogatják – ha nem is szavakban, ha nem is szándékoltan.
Jól gondoljátok meg…
2010.09.24. 15:59 Szerző: piefke
A király táncol...
- Ez a gyerek...!
- Ez többé már nem egy gyerek, Madame, ő a Király!
A fenti párbeszéd XIV. Lajos anyja, Ausztriai Anna anyakirályné és Mazarin bíboros között hangzott el 1653-ban. Jól jegyezzük meg ezt a kis párbeszédet – mert vonatkozhatna éppen „Magyarország Édesanyánk” és Orbán Viktor viszonyára is… Mára az 1989-es „kedves fiú” Viktorból az ország „teljhatalmú ura” lett/lehetett/kellett, hogy szükségképpen legyen… De vajon tényleg „telj”-e ez a hatalom, vagy a valóságban nagyonis ingatag és többfelé is kiszolgáltatott a „király” helyzete?
Igen, ez a poszt a mi kis Magyar Univerzumunk központi égitestéről, Orbán Viktorról szól. Ő (egyre inkább) a mi „Napkirályunk”! És most mi az egyeduralomról, annak lehetőségeiről és perspektíváiról polemizálunk egy kicsit.
Mindenek előtt két tény és egy azokon alapuló következtetés:
1. Orbán egy, a teljesítménnyel nem összefüggő rendszerben gondolkodik – egészen precízen: egy „arisztokratikus rendszerben”, ahol persze szükség van az „alant élők” teljesítményére, ám az „udvarban” a lojalitás és a kölcsönös elköteleződések számítanak.
2. A szavazópolgárok egy jelentős része sem szeretné, ha ebben az országban mindenek előtt a teljesítmény számítana – mert úgy érzik, hogy ez számukra kedvezőtlen viszonyokat teremtene. Ők inkább valamiféle számukra személyes előnyökkel járó rendszerben érzik magukat érdekelteknek – és kevéssé törődnek azzal, hogy ez milyen hosszabb távú és/vagy a társadalom jelentős részére kiterjedő negatív következményekkel járhat. Továbbá: azt szeretnék, ha nem nekik kellene tenniük magukért, hanem azt helyettük-felettük megtenné valaki.
3. Az előző két pont szerint adva van egy centralizált hatalmat óhajtó vezető és egy felső gondoskodást elváró jelentős tömeg – tehát van lehetősége egy „rendi jellegű” társadalmi berendezkedésnek.
„Király”, „udvar”, ”arisztokrácia” – ezeket a kifejezéseket használtam az imént. Ezek szerint tényleg vége lehet a demokráciánknak? Közismert és közkedvelt politológusaink megint elővették a lézeres patikamérlegeiket és precízen méricskélik a demokráciánk esetleges – de még egyáltalán nem biztos – erózióját… Télleg, vazze, ehhez asztán kell a méricskélés: a demokrácia klasszikus és még klasszikusabb definícióinak felemlegetése és a nemzetközi példákkal való összevetés teljes politológiai szertára… Ahelyett, hogy elővennék a józan eszüket és kinyitnák a szemüket! Figyu, politológuskáim: a politikus is egy élő organizmus – arról meg tudjuk, hogy addig terjeszkedik, amíg más, konkurens életformák meg nem állítják, vagy fel nem éli az összes elérhető erőforrást. Ebből az alapállásból kell szemlélni és ebből a nézőpontból lehet prognózist is mondani a demokrácia esélyeiről…
Így nézve: Orbán addig megy majd előre, amíg vagy nem jön egy racionális ellenerő, vagy amíg akkora káoszt nem okoz, hogy az ország nem lesz képes finanszírozni őt és tevékenységét – az „udvarát”.
Az a legvalószínűbb „koreográfia”, hogy előbb-utóbb ellentétbe kerülnek egymással az „udvar” és a társadalom (és magán az „udvaron” belül is ellentétek alakulnak kis az „oligarchák” között). Az ellentét(ek) oka pedig a szakszerűtlen országvezetés miatti általános teljesítményhiány lesz, amely kiterjed a kormányra és a gazdaságra egyaránt és ami miatt az „udvar” és az „oligarchák” világában finanszírozhatósági problémák lépnek fel. Ez elkerülhetetlen minden kontraszelekciós elvekre és gyakorlatra épülő társadalomban, mivel nem „maximalizálódik” a gazdasági és társadalmi teljesítőképesség. Finanszírozhatatlan lesz tehát az „uralom” – és ez szükségképpen vezet az „uralkodó” bukásához!
…De „abszolút”-e ennek az „uralkodónak” a hatalma?
Nem, mert (legalább) két korlátja van: a saját képességei és az „uralmának” gazdasági alapjait képező „oligarchák” érdekei.
A saját képességeiről és még inkább azokról a belső, lelki késztetésekről, amelyek érdekében „beveti képességeit”, már írtunk korábban (http://progressziv.blog.hu/2010/05/23/orban_lelke_az_elit_es_a_kovetkezmenyek). Itt most csak annyit: sem elég széles érdeklődési, sem elég tág látóköre nincs akkora, ami a magyar valóság megértéséhez kellene. Egyszerűbben: nem érdekli mindez, „nem ambíciója” a magyar társadalom új, modern, XXI. századi „pályára állítása”. Márpedig: ahhoz, hogy valami sikerülhessen nekünk, előbb azt akarni kell – ha ez hiányzik, az egész nem indul el…
Orbán most „táncol”: megpróbál eltáncolni a valóság elől. Megpróbál adminisztratív akadályokból falat emelni maga és hatalma köré. Megpróbál egy hosszú távon kitartó kapcsolati-elköteleződési hálót fenntartani, amely egyrészt „magasban tartja” őt, másrészt „lezárja” mások útját felfelé, a hatalom csúcsára – jöjjenek azok az „övéi” közül, az „udvarból”, vagy a „kívülállók” – magyarán: a magyar társadalom – soraiból. Azonban ez a „háló” valójában „önmagát szövi”, a hálót alkotó személyek saját érdekei igazítják a fonalakat. Emiatt a végtelenségig nem is állhat fenn és nem szolgálhatja Orbánt. És ezzel már ott is vagyunk „udvari oligarcháinak” érdekeinél: mivel Orbánnak sosem voltak gazdasági ambíciói, mivel a gazdaság ugyanúgy nem érdekli, mint a társadalom, ezért aztán a hatalma finanszírozása terén másokra szorul – és aki másokra szorul, az ki is van mások érdekeinek szolgáltatva!
Láthattuk: sem képességei, sem gazdasági alapjai nem elégségesek egy abszolút uralomhoz. Az addig állhat csak fenn, amíg lavírozni lesz képes, amíg „van hová eltáncolnia”. Ha eléri „a színpad szélét”, akkor nem lesz tovább: az előadás véget ér…
Utolsó kommentek