HTML doboz
2010.09.23. 11:26 Szerző: piefke
Dilettánsok serege
Hende Csaba honvédelmi miniszter meg akar – és biztosan meg is fog! – valósítani egy szép, régi, nemzeti-konzervatív álmot, amely egyébként jól passzol Hoffmann Rózsa „nevelési elveihez” is: az önkéntes haderőt!
Na, kérem, akkor itt meg is állhatunk!
Tudja-e a Kedves Blogolvasó, hogy mire való egy hadsereg? És hogy az a „valami”, amire való, hogyan érhető el a XXI. század elején?
Szóval, a hadseregről azt szokták gondolni, hogy az ország megvédelmezése a feladata, pedig nem! Az ország és érdekeinek védelme ugyanis a politika feladata – és persze a gazdaságé is: ha egy ország erős gazdasággal és okos politikával rendelkezik, akkor a mai világban vele kapcsolatban fel sem merülhet egy „támadó háború”, akkor – éppen a gazdasági hálózatoknak köszönhetően – a kooperáció határozza meg a közelebbi környezetével való kapcsolatát. Ez különösen igaz egy EU-s tagállamra, de alapvetően is ez a helyzet.
Szokás ellenpéldaként a ’90-es évek délszláv háborúit felhozni – csak éppen az abban résztvevő (utód-)államok egymással álltak konfliktusban és még legvadabb pillanataikban sem gondoltak komolyan arra, hogy bármely kívülálló országot megtámadjanak: ehhez sem erejük nem volt (mert azt lefoglalta a belső harc), de alapvető érdekeikkel is ellentétes lett volna, ugyanis azonnal rájuk uszult volna a NATO! Valójában a délszláv háború idején (sokak által nem tudottan) éppen Magyarország hajtott végre katonai akciókat a volt Jugoszlávia területén…
És már ott is vagyunk a hadsereg igazi céljánál: a politika folytatása más eszközökkel! És természetesen itt egy területi értelemben véve (is) expanziós politikáról van-lehet szó csupán, ugyanis bármely más esetben szükségtelenek azok a bizonyos „más eszközök”, amelyeket a hadsereg birtokol.
Területi (és nem gazdasági) értelemben expanzív háborút először is csak nagyobb hatalmak engedhetnek meg maguknak – bár manapság már nekik sem célszerű, lévén hogy sokkal hatékonyabb eszközeik is vannak a gazdasági és politikai érdekeik érvényesítésére (ld. a közismert viccet: „Megváltozott a világ: a németek kereskednek, a zsidók háborúznak” – ez utóbbiról, Izrael, mint „kis ország” területi expanziójáról alább még lesz szó…). A „nagyobb hatalom” pedig egyértelműen és mindenek előtt gazdaságilag erős hatalmat jelent – ami ugye Magyarországra nem igazán jellemző. Az, hogy (egyesek szerint) „lélekben nagyobban vagyunk” (Nagy Magyarország), a valóságban semmit sem jelent és ekként nem is lehet bármiféle expanzív politika, ill. az azt szolgáló hadsereg alapja!
Az előbb egy vicc erejéig szóba került Izrael, amely látszólag „szembe megy” azzal a tétellel, hogy „kis ország nem terjeszkedhet”… Nos, Izrael esete annyira speciális, hogy egyszerűen nem vehető és nem is veendő figyelembe, amikor a kis országok hadseregeiről van szó. Izrael ugyanis nem csupán egy ország, „léte” nem korlátozódik ennek területére. Természetesen itt nem a Kurucinfón bővel taglalt „zsidó világ-összeesküvésre” gondolok: egyszerűen történelmi és gazdasági-kulturális tényezőkre, amelyek (bár véleményem szerint egy elhibázott „nemzetstratégia” alapján) lehetővé tették és ma pedig az adott viszonyok között meg is követelik a „kis ország-erős gazdaság-nagy, expanzióra is képes hadsereg” kivételes hármasát.
…Jöjjünk inkább ismét haza! Azon kívül, hogy egyesek – így Hende miniszter úr – fejében él egy nagyobb Magyarország, semmi indoka nincs annak, hogy „magyar tömeghadsereg”-et szervezzünk. Azok a speciális területvédelmi célok, amelyeket el kell tudnia látni egy magyar fegyveres erőnek, semmiképp sem abban a formában láthatók el: ezek komoly szaktudást igényelnek és kizárólag főfoglalkozásként űzhetők. Hasonló a helyzet a NATO-n belüli külföldi kötelezettségeinkkel is: képzeljék csak el, ha Afganisztánba kiküldenénk a Hende-hadat! Azt hiszem, 3 műszakban kellene operálni a sebesültjeinket…
A XXI. századra a katonáskodás hosszú évekig tanulandó tevékenységgé vált – nem véletlen az, hogy az igazi, komoly hadseregekben úgy óvják a katonát, mint a hímes tojást - ma már senkinek sem jutna eszébe I. világháborús svejki módon tömegesen géppuskatűzbe küldeni az embereit…
De térjünk ki a hadsereg „nevelő hatására” is: valóban nevel-e egy tömeghadsereg? Nos, aki volt sorkatona, az tudhatja, hogy nem! A buta agressziónak, amely jellemez egy ilyen közeget nincs, nem is lehet nevelő hatása – az csak elidegeníthet bármitől, ami akár csak távolról is kapcsolódik az adott „közeg”-hez, így a „haza szolgálatától” is. Mert ha valakinek a haza szolgálatát egy idióta őrmester, vagy egy alkoholista százados testesíti meg, akkor ne várjunk csodákat… Ettől senki sem fog Dugovics Titusszá átlényegülni! A „klasszikus katonaság” csak azok szemében „vonzó és példaadó közeg”, akik személyiségükben végletesen „korlátosak” és merev szabálykövetők – de egy modern, dinamikus társadalom nem ezt az emberideált igényli.
Tisztelt Miniszter úr, az, hogy Önben és haverjaiban „él a nagy, hősi és dicső magyar nemzet” képe, még nem indoka egy, az önök elképzelései szerinti „haderőreformnak”. Ha „kiélési terepre” vágynak, menjenek paintballozni – vagy álljanak be „hagyományőrző huszárnak”!
…Ja: és tegyenek meg mindent egy valóban nagyon jól felszerelt, kiválóan képzett, elhivatott személyi állományú és kiválóan meg is fizetett professzionális magyar honvédségért! …Csak azért, mert maguk „politikai amatőrök”, ne irtózzanak az igazi profizmustól!
· 1 trackback 3 komment
Címkék: önkéntes fidesz honvédség hende haderőreform
2010.09.22. 13:56 Szerző: piefke
Hát ezt bekaptátok!
Itt van ez az Orbán gyerek – aki „mindent jobban tud”. …Oszt közbe’ meg lófaszt se’! Láttatok már tőle „adekvát cselekvést”, valódi, aktuális problémákra adott megoldásokat? Van ennek a fejibe’ olyan terv, amely köszönőviszonyban van a valósággal?
…És még ő "böszméztette" Gyurcsányt, "hazaárulóztatta" Bajnait! Tudod, Viktor: mások helyére pályázni csak akkor szabad, ha te sokkal jobban tudod utánuk csinálni – de úgy látjuk, nem tudod! Bizony, néha még rosszabbul is csinálod – pl. nézd csak meg, Bajnai és Oszkó hogy hagyta ott neked a forintárfolyamot és hová juttattátok ti Matolcsy haveroddal? (…És ami most is csak az erősödő euró, tehát a külvilágból jövő hatás miatt kezd javulni.)
Mára világossá vált, hogy téged nem az ország érdekel, csak a hatalom. Hogy minek az neked, jól tudjuk, írtunk róla, nem ismételjük… De a te bajaidba minimum nem illik belerángatni az országot. Ha éppen szöveggel akartok túlkompenzálni nektek fájó dolgokat azzal a te 2,7 millióddal, akkor szervezzetek, mint az elmúlt években, „milliós” rendezvényeket, énekeljetek, táncoljatok, lobogtassatok piros-fehér-zöld, vagy akár csak piros-fehér zászlókat, „magyarkodjatok” – csak ne avatkozzatok egy XXI. századi ország dolgaiba! Ugyanis semmi nem utal arra, hogy értenétek ahhoz!
…Vagy pl. valóban azt hiszitek, hogy 90 évvel ezelőtt dolgokkal való foglalkozás hozza el a sikeres és magabiztos Magyarországot? Viktor, ugyan már!!!:-)
Nézd: mi nem akartuk a Maszop lopkodásait, nem akartuk a Szadesz szabadságeszmével takart korruptságát - és most nem akarjuk a Fidesz nagyképű, de semmivel sem tisztában lévő „centrális hatalmát” sem!
…Gyerekek, miért adnánk 15-20 „kötcsei évet” Orbánnak, aki az alapvető ok-okozati összefüggésekkel sincs tisztában, sem itthoni dolgainkat illetően, sem a nagyvilágban? Nem akarjuk, hogy elpazarolhasson egy egész generációnyi időt a magyar történelemből.
Ma a kormányzati szájak tele vannak a „több, mint 2/3-os legitimitással”… Legitimitást csak a teljesítmény adhat. Az nem legitimitás, ha az ország legnaivabb lelkei beszavaznak egy programját titkoló – vagy azzal nem is rendelkező – pártot, igazi, erős ellenfél híján. A legitimitás alapja a siker, a siker alapja pedig a tények és az összefüggések ismerete. (Orbán meg közben a „realitás” és a „valóság” viszonyában ténfereg, szegény…) A tények pedig makacs dolgok – ahogy azt már egyesek megmondták. Vagy jólét van itt, vagy sem. Vagy a teljesítményeikre méltán büszke és ezért megalapozottan magabiztos polgárok élnek itt, vagy szorongó – és ezért bárkiben/bármiben hinni képes - „kisemberek”…
Tőlünk teljesítményt várnak el, nem lózungokat - az Állam is, mert adózni a teljesítményük alapján vagyunk csak képesek. Nos, mi is teljesítményt várunk ezért el – joggal – az állam élére állóktól, nem pedig süket dumát! Ha mi nem tudunk teljesíteni, ha össze-vissza kapkodunk, akkor kirúgnak – joggal. És mi mit tegyünk egy hónapok óta csak rögtönző, össze-vissza beszélő, de semmi érdemlegeset nem tévő, ugyanakkor beképzelt és 15-20 évre berendezkedni akaró miniszterelnökkel és „kollégáival”? Jó lehet-e az országnak – a zembereknek – ha ők irányítanak? Ha olyanok vezetnek, akiknek fogggalmukkk sincs, mi a bajaink oka, akik keresik a „magyar igazságot”, de nem ismerik a magyar valóságot.
Nem emléktörvények és proklamációk kellenek ide, hanem tudás és teljesítőképesség. Ezeket pedig csak tanult és a valóságban tapasztalt, magabiztos és szorgalmas emberek körében lelhetjük fel – azok körében, akik a legtöbbet veszíthetik személyesen is, ha itt szarul mennek a dolgok. Így együtt van náluk az alkalmasság és az érdek, hogy belépjenek az ország ügyeinek intézésébe. Ha ezt nem teszik meg, ha megmaradnak szüleik, nagyszüleik társadalmi és politikai passzivitásánál – ha „maradnak a kaptafánál” – akkor a politika tönkreteszi körülöttük a társadalmat és előbb-utóbb kaptafa sem fog jutni nekik.
2010.09.20. 23:39 Szerző: jeremyclarkson
Megnyerhető lesz-e egy kétfrontos háború?
Akik valami hadtudományi fejtegetésre számítanak a címből, azok tévednek – illetve mégsem! E poszt arról fog szólni, hogy mik az esélyei egy új progresszív politikai erőnek a következő parlamenti választások megnyerésére, ha erőit nem összpontosíthatja kizárólagosan a Fidesz ellen és ha nem lesz képes (lehetőleg) minden baloldali és progresszív szavazópolgár maga mellé állítására, mert megmarad (valamilyen átalakult formában) az MSZP (továbbá ha jelen lesz az LMP is a politikai palettán, ha az nem marginalizálódik az előttünk álló időszakban).
Új kormányunk hatalomba emelkedése óta nagy divat a legkülönfélébb ügyekben az Istent emlegetni – tegyük most mi is ezt: Ha az Isten bizonyítani kívánná a magyar modernitás és progresszió iránti jó szándékát, akkor fogná magát és eltüntetné az MSZP-t!
Miért írom ezt, mi a baj az MSZP-vel?
Mindenek előtt: világos, hogy sem az MSZP, sem annak valamiféle „transzformált változata” (sem pedig az LMP, erről még lesz szó) nem lesz alkalmas a váltópárti szerepre.
Az MSZP azért nem, mert a benne döntési lehetőségekkel rendelkező személyek egyszerűen „nem elég jók”: sem a felkészültségük, sem a felfogóképességük nem elegendő és ennek következtében sem reális helyzetértékelés, sem arra alapuló „ütős” stratégia nem várható tőlük. Hasonlóképpen nem várhatjuk azt sem, hogy előállnak egy komoly erőket mobilizálni képes ideológiával – a meglévő „késő szocdem” ugyanis minden, csak nem ilyen… Ráadásul: az MSZP-t „utálják” éppen azok, akik egy új progresszív párt igazi erejét adhatják: a modern fiatalok. A szemükben az MSZP testesíti meg a tehetetlen, kontraszelektált, teljesítménytelen régi világot – tehát messze elkerülik, ahhoz semmiképp sem akarnak kötődni, annak semmilyen „szolgálatot” nem tennének…
AZ LMP pedig azért nem lehet sosem váltópárt, mert „mondanivalója” (jelenleg) nem fontos Magyarországon. Nem az az ország alapvető problémája, hogy túlságosan nagy a magyar gazdaság és a magyar lakosság „ökolábnyoma”, hanem az, hogy mind a gazdaság, mind a társadalom rosszul szervezett és az egészet átható mentalitás ellentétes egy demokratikus piacgazdaság számára szükségessel – ezeken pedig egy alternatív-zöld hozzáállás semmit sem változtathat, nem is „célja” neki! Szintén az LMP alkalmatlanságát erősítő tény, hogy amíg az MSZP prominensei nem elég felkészültek, addig az LMP meghatározó személyiségeivel a legnagyobb baj épp a személyiség terén mutatkozik: nincs közöttük „domináns egyed”, aki önmagában is automatikusan „szervező erőként” lenne képes működni. Mondhatni: érdektelen és magabizonytalan figurák…
A fentiek alapján: arra semmiképpen nem alkalmas egyik meglévő alakulat sem, hogy igazi, erős szervezett és vonzó váltópárt lehessen – arra viszont igenis alkalmasak, hogy akár százezer számra vonhassanak el szavazókat egy leendő, ma még nem is létező progresszív erőtől. Ez azért lehet így, mert a ”klasszikus szoci érzelmek” még sok, a modern politikában járatlan (főként idősebb) ember nosztalgiáit és ennek következtében lelki vonzalmait irányíthatják egy „klasszikus szocdem”, baloldali világot és egyfajta „egyenlősdit” hirdető MSZP felé. Továbbá: egyes régi ballib figurák ottani szereplése is „csáberőt” gyakorolhat sok ballib alapállású szavazóra…
Különösen zavaró lehet a későbbi váltópárt „felfutása” és majdani választási győzelme szempontjából a „létező MSZP” vezér- és tisztikara: azok, akiknek megélhetése és/vagy ambíciói az MSZP létéhez kötődnek. Nyilvánvaló, hogy ők abban érdekeltek, hogy még egy mocskosnagy október 3-i választási bukás után is megmaradjon a párt, ehhez foggal-körömmel fognak ragaszkodni. Azért is, mert számukra a párton kívül nem nyílik lehetőség a további elpolitizálgatásra – hiszen a múltban mutatott politikusi teljesítményük alapján nemigen nyílhat nekik virág egy új, a tehetségre alapozó progresszív politikai erőnél! Jól is nézne ki, ha az új párt már az indulásánál megpakolná magát ballaszt-emberekkel! Jól is nézne ki a választók szemében, ha a startnál ott lennének benne-körülötte azok a fejek, akiket a szétzüllött MSZP-ből olyan jól ismerünk! És jól is nézne ki, ha már az elején vállalna ezek miatt a figurák miatt a valóban modern, progresszív és demokrata mentalitású potenciális támogatók szemében egyszerűen vállalhatatlan alkukat, kompromisszumokat! Ezek nagyjából a tervezett új párt „azonnali lezüllését” okoznák és erkölcsi értelemben már „az anyaméhben elhalálozna”… Erre pedig semmi szükség!
Igazi, új párt kell, igazán tehetséges, terhelhető emberekkel.
A régi szocik viszont nyilvánvalóan nem fogják csak úgy feladni! Nem valószínű, hogy minden további nélkül kimondanák a párt megszűnését – eddigi tapasztalataink szerint egy pártot csak a végletes választói elpártolás képes megszüntetni, néha még az sem! Akkor hát mit tehetünk?
Azt, hogy összehasonlíthatatlanul tehetségesebben politizálunk. Továbbá: hogy végre-valahára elérjük, hogy a legtehetségesebb fiatalok fontos és számukra alternatívát jelentő pályának kezdjék érezni a politikusi pályát – amely normális viszonyok között egy társadalomban az egyik legfontosabb feladat. Minden szocialista szimpatizáns számára nyilvánvalóvá kell tenni, hogy „amott már a fű sem nő”, onnan sem új gondolatokra, sem erős politikai koncepcióra nem lehet számítani. Ehhez határozott, szókimondó vezető személyiségekre van-lesz szüksége az új pártnak, akik igen erős „személyes húzással” rendelkeznek. Magyarán: meg kell testesíteniük a modernitást, tehát nem lehetnek „politikai reliktumok”.
Éppen ezért nem lesz okos dolog „koalíciót” kötni a „maradvány MSZP-vel”, nem lesz célszerű azzal „blokkot alkotni”. Sokkal jobb – és hatásosabb is – ha a választót igenis választásra kényszerítjük. Ha ugyanis bármilyen együttműködősdibe belemegy az új erő, akkor a fentebb már károsként meghatározott „alkukat és kompromisszumokat” visszük bele az új politikai entitásba.
…Miután ezt tisztáztuk, matekozzunk egy kicsit, hogy számszerűsítve is belássuk, miért nem működhet több, párhuzamos, magát progresszívnek, és/vagy ballibnek definiáló erő.
A 2002-es és a 2006-os országgyűlési választásokon azt láttuk, hogy nagyon kiegyenlített volt a ballib- és a jobboldali erők aránya – és a 2010-esen is csak azért borulhatott fel ez az egyensúly, mert a ballib oldal rettenetesen lejáratta magát. Viszont: a Fidesz-KDNP csupán alig néhány tízezer hívet tudott 4 évnyi ádáz agressziójával meggyőzni, maga mellé állítani a 2006-os önmagához képest. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy megfelelő pártkínálat esetén közel annyi bal-, mint jobboldali szavazó van-lenne, amiből az következik, hogy ha a baloldal (nevezzük így) „több szereplős”, akkor egy-egy szereplője nem képes annyi szavazatot megszerezni, hogy önmagában a jobboldal kormányképes erői fölé kerekedhessen. Az is világos, hogy egy „túlélő” MSZP (és: LMP), azért, hogy átléphesse az 5%-os küszöböt, mindenek előtt a baloldali szavazókra nyomulna rá – amiért „természetes ellenségévé” válna az új progresszív politikai erőnek. Ez pedig a címben emlegetett kétfrontos harcra kényszerítené az új pártot – amit, láttuk, matematikailag nem lehet megnyerni! Akkor pedig marad a Fidesz és elmarad a modernizáció…
Az LMP a „kétfrontosság” szempontjából nem igazán jelent veszélyt. Egyrészt: messze nem olyan „integráns része” a magyar politikai közgondolkodásnak, messze nem rendelkezik akkora „tehetetlen tömeggel” a szimpátiák terén, mint szocialista kollégája, másrészt: vezetői mindent megtesznek azért, hogy lejárassák és komolyan nem vehető színben tüntessék azt fel. Így 2010 áprilisi szavazóik nem fognak kitartani mellette.
Tehát: egy új progresszív párt egyetlen „térfélen belüli ellenfele” az MSZP lenne - ezért ne féljünk kimondani: a magyar modernizáció szempontjából a legjobb egy „minimum marginalizálódott” MSZP.
9 komment
Címkék: mszp fidesz demokrácia modernizáció lmp váltópárt
2010.09.15. 23:56 Szerző: jeremyclarkson
Meddig marad Orbán?
Manapság sokan morognak. Morognak, pl. hogy „Orbántól többet vártunk!”
Divat ma a fikázás. Különösen fiatal, felsőfokú végzettségű nagyvárosi hímek között. Ezeknek semmi sem jó, a világon semmi sem csihol ki belőlük elismerő szavakat – legfeljebb a legújabb kedvenc informatikai kütyük.
Persze, tudom: szoronganak, ezért fikáznak. Azért szólnak le mindent és mindenkit, mert semmiben és senkiben nem bízhatnak… Legfőképp a saját jövőjüket illetően vannak tele bizonytalansággal…
Mostanában a politikusok és maga a politika a kedvenc fikacéltábla. Úgy beszélnek „egyedeink” erről a témáról, mintha ők egy, a magyar valóságon kívül és persze felül álló szuperlények lennének, akiknek semmi kötődésük „ehhez az egész kócerájhoz”. Úgy „viszonyulnak” ehhez, mintha a politika és az azt „létrehozó” politikusok minősége semmilyen hatással sem lenne rájuk. Fikázták a Maszopot, a Szadeszt, most fikázzák a Fityeszt. Kurcsány Fletó faszfej volt, most meg Orkán Vektor a főgeci… Mondom, úgy beszélnek, mintha fiatal, nyegle arisztokraták kocsiznának végig a szegénynegyeden – lesajnálva és egyben fölényeskedve az ottani „droidok” viselt dolgain, bumfordiságain.
„El kell húzni innen a pecsába, vazze!”, „Itt a fű se fog nőni sohase!”, „Orbán bebetonozza magát.”– ez a hozzáállás. Közben persze ők is kezdik érezni a „terheket”, az „árfolyamot”… De csak 1 dolog jut eszükbe: fikázni.
Kedves Fiatalok, tennék néhány „geci” megjegyzést!
Tudjátok-e, hogy miért lehetnek ilyen politikusaink? Hát azért, mert ti szartok bele. Pedig minden ott van a fejetekben, ami egy jó országhoz kellene – kivéve azt az egyet, hogy közösen cselekedjetek.
Orbán addig fog maradni, amíg ti csak fikáztok. Senki mást nem hibáztathattok azért, mert „ekkora a szar”, csakis saját magatokat! Igen, tudom: „a szüleitek kúrták el”, - de azóta ti már felnőttetek és az Úristen se tudná megakadályozni, hogy kitakarítsátok és végre-valahára rendbe rakjátok ezt az egész kócerájt, nemhogy Orbán, vagy bárki élő ember.
Persze: fikázni könnyebb. Ma. És holnap? És 5 év múlva?
És ne higgyétek, hogy mind el fogtok húzni innen! Nyugaton nincs ehhez elég hely, fiúk! Bizony, fiúk, a legtöbben közületek itt fognak maradni (igen, te is!) és szívjátok tovább ugyanazt a faszt, amelyet most még a szüleitek szívnak – és ők is azért, mert nekik sem volt az ösztöneikben az összefogás és az együtt cselekvés.
Ez lesz fiúk – egészen addig, amíg a szokásos fikázások alkalmával egyvalaki közöttetek el nem kurjantja magát, hogy „Szarjunk bele a ventillátorukba!”, szervezzük meg az a kurva Váltópártot (akár lehet is ez a neve…)
Fiúk: 10 ember kell egy párthoz – persze csak akkor változik itt gyökeresen „az egész elbaszottság”, ha az a 10 a legjobb 10 lesz… 100 ember kell (majd) az ország központi kormányzásához és még néhányszáz az egész ország „tehetségesekkel való teljes lefedéséhez”…
Ne mondjátok, hogy közöttetek ne lenne ott ez a kb. 500 ember! …Mert amíg az az 500 nem lép elő, éspedig egyesült erővel, addig marad nektek Orbán – vagy az elhúzás illúziója.
2010.09.14. 20:30 Szerző: jeremyclarkson
Feri, harmadszor ne legyél hülye!
Édes Ferikém!
János bátyád vagyok. Emlékszel: odalent még éppen hogy összefutottunk. Én jöttem ki a hatalomból és az életből is, te pedig akkor kezdtél politizálgatni…
Tudod, mostanában egészen érdekesen alakul ott, lent, nálatok az élet. Komolyan mondom: élvezet nézni – innen, fentről. Mert ott lent azért (már megint és még mindig) sokaknak szar… A múltkoriban írtam Viktornak is: képzeld: rájöttem, hogy ő sokkal nagyobb komcsi, mint Rákosi volt! És most úgy érzem, neked kell írnom.
Most éppen a házad feletti bárányfelhőn ülve figyellek téged, innen írok neked.
Ferikém, elmagyarázhatnál nekem valamit. 2005-ben - még innen is - azt hittem , te leszel Magyarország meghatározó politikai aktora a XXI. század elején. 2006-ban azt éreztem, mást mondasz, és mint amit csinálsz. Mivel bevallom, addig nem nagyon követtem munkásságodat, bekértem az Égi Archívumból korai közéleti tevékenységed főbb állomásait, és egy két dolgot nem értek.
1988-ban mit gondoltál a KISZ-ről, mi hajtott, mire vágytál, amikor ennek a szétmálló politikai szervezetnek, majd az utódjának vezetésében szerepet vállaltál? Túl akartad élni, meg akartad reformálni, csak a hatalom hajtott, a vágy az önkifejezésre, vagy.... vagy csak szimplán hülye és vak voltál? Nem láttad magad körül, hogy az emberek Ladán ugyan, de Bécsbe járnak shoppingolni Gorenjét, mikrohullámú sütőt, Bravó Kávét, és Denim arcszeszt? De tényleg, mi volt benne a kihívás? Nem érzékleted fiam, hogy Magyarország akkori vágyaihoz semmi, de semmi köze nincs annak a szervezetnek? Hogy egy épp akkor örökre eltűnő kor szervezete volt – és hogy új korok mindenkor saját, új szervezeteket hoztak, hoznak létre? Becsületedre legyen mondva, akkor még volt annyi realitás érzéked, hogy gyorsan beláttad, ez nem megy tovább és lemondtál…
Másodszor akkor voltál nagy hülye fiam, amikor a 2000-es években, tíz évvel a halálom után, az MSZP-ben kezdtél politizálni. Én értem, hogy ez volt az a politikai közösség, ahol kicsit őszebben, pocakosabban, megismertek téged, ahol Piri nénéd mindenkivel összehozhatott. De nem érezted néha úgy, hogy az ottléted annyira fair, mintha egy Nobel-díjas professzor indulna a középiskolai tanulmányi versenyen? Nem lehetett nagy kaland, nem volt túl férfias dolog ideológiai csatákat vívni olyanokkal, akik semmit nem gondolnak a világról, legyőzni Kovács Lacit, Hiller Pistát, Szeki bácsit, Kis Petyát... De hát te ezt az utad választottad, ők voltak a „barátaid”...
…De Ferikém, amit most Népszabiban olvastam, az egy kicsit megrémített. Te, aki mindenkinél jobban képes magáról harmadik személyben beszélni nem beszéled meg magaddal: "Lárifári, Miniszterelnök úr, biztos, hogy ez a helyes út?" Úgy látom, figyelmeztetnem kell téged, mert nem veszed észre mekkora hülyeségre készülsz - ismét!
Komolyan azt gondolod, hogy a te újraszületésed az MSZP romjain kell, hogy megtörténjen? Ha a totális hatalom birtokában, pártelnök-miniszterelnökként sem tudtad elérni, hogy kövessenek az „elvtársaid” akkor most miért hiszed azt, hogy sikerülhet a terved, amikor - politikai értelemben - olyan gyenge vagy mint egy száz éves csataló? Feri te semmit nem tanulsz, semmit nem érzékelsz a történésekről? Nem tudod, hogy egy adott közösség – jelesül: a progresszív, modern, nyugatos „közmagyarok” - hiteles és konzekvens vezetőt kíván követni, akkor arra kíváncsi, hogy ők mint közösség merre tartanak, és nem arra, hogy a másik közösség (Fidesz) mit és hogy csinál?
Mi vonz téged az MSZP felé? Az infrastruktúrája? Feri, a fenntartását minden hó elején ki kell pengetni! Szellemi potenciálja? Azt gondolod, hogy olyan programokat raktok össze pártársaiddal, ami után mi, szavazók úgy fogjuk érezni "Dicsőség Felségedet követnünk!"? …Vagy egyedül akarod csinálni újra? Akkor meg minek kellenek neked ők? A hétvégi szereplésed után, meg kell kérdeznem: komolyan azt gondolod, hogy a ballib romokon lézengő szavazók majd Vitányi Iván és Göncz Kinga gondolataitól megrészegülve világosodnak meg? Ha ez így lenne, ezek a kiváló emberek miért voltak csöndbe eddig? Vagy, hogy itt legalább van egy olyan közeg, amely – jobb híján, mert máshoz nem ért - politizálni akar? Nem hallottad, hogy az önkormányzati választásra az MSZP-nek a jelölteket lasszóval kellet összevadászni? Feri, nem látod, hogy a pártodon belül a volt vezetőtársaid a pokolba kívánnak téged?
Valaki azt mondta rólad, hogy „parazitapolitikus” vagy: rátelepszel egy rendszerre és kivonod az erőforrásait. Kezdem azt gondolni, lehet benne valami… Tudom, hogy 1989-ben ugyan elkezdtél egy tiszavirág életű szervezetet, de eredményes csak létező rendszerekben voltál. De Feri, ne legyél újra hülye, ne gondold azt, hogy ha egy öreg záporjóskába egy új BMW motort teszünk, az attól autó lesz.... Nem lesz – mint ahogy az MSZP-ből sem lesz soha modern párt, mert nincsenek benne, akiktől az lehetne! …Ha meg újakat akarsz behozni, akiket úgyis egyenként kell levadásznod a feladatra, akkor már nem jobb, nem könnyebb, nem természetesebb egy új pártot csinálni?
Feri: ugyan mije van az MSZP-nek, ami többet ér a valóságban, mint egy új párt? Semmije! Nincs már igazi tömegbázisa, ezért nem várhatsz a nem létező bázisból igazi, tetterős és koncepcióval rendelkező vezetőket sem, sem helyi, sem országos szinten. AZ MSZP egy kilőtt tank: fut még egy picit, de már teljesen kiégett és senki sem él a benne lévők közül…
Egy párt olyan, mint egy mérnöki iroda, egy könyvkiadó, egy ügyvédi iroda, vagy egy színház. Ha azokban tehetséges mérnökök, írók, ügyvédek, színészek vannak, akkor szép épületeket terveznek, jó könyveket írnak, sikeres pereket állítanak össze, kiváló darabokat választanak és játszanak, mindenki örömére. De ha szar minőségű emberek „teljesítménye” csak az egymás iránti intrikákból áll és abból, hogy a sajtó pillanatnyi híréhségét kielégítsék és össze-vissza beszéljenek, akkor arra senki sem kíváncsi.
Márpedig, drága Feri, ma ennyit látok az MSZP-ből – és ez így volt már ,egyre fokozódó mértékben, az elmúlt 10 évben is! Ott voltál, láttad te is!
Feri, áruld el nekem: mitől félsz? Miért nem mersz egy új lapot kezdeni? Miért nem csinálsz egy új pártot? Miért nem írod meg a saját darabod? Baromira rosszul állt neked eddig is, hogy Superman akartál lenni, munkásőr jelmezben... Feri az az apró részlet nem érdekel, hogy a csata megnyeréseshez emberek is kellenek? Emberek, aki hisznek abban, amiért harcolnak, mert hisznek abban, hogy náluk az igazság.
Feri te a magánéletben is olyan vagy, hogy hatodszor is adsz kölcsön annak, aki még az elsőt sem adta vissza? Mert ha igen holnap feltámadok és megkereslek a Szemlő-hegyen!
2010.09.13. 21:58 Szerző: piefke
Legyen veled az Erő!
Most nem az Erőben érzünk zavart: az Erő érzi úgy, hogy (esetleg) zavar lehet. Mintha Gyurcsány Ferenc valahogyan az MSZP keretein belül, bár azt erősen megreformálva képzelné el visszatértét és majdani győzelmét. Mintha a (természetesen megreformált) MSZP-vel, mint ballib-modern-nyugatos integráló erőközponttal kívánná felépíteni a modern és nyugatos Magyarországot…
Mi ezzel a baj?
Már többször megírtuk itt, a Progresszív Blogon: Magyarországon az a képtelen helyzet állt elő, hogy épp a társadalom gazdaságilag és intellektuálisan is legaktívabb tagjai közül érezhetik rengetegen – joggal – úgy, hogy nincs politikai képviseletük. Ez a tény már önmagában is igazolja a magyar demokrácia csődjét. Hogyan fordulhatott elő egy EU-s tagállamban ez? És: mik a következményei – pontosabban: miféle halaszthatatlan teendők következnek ebből?
A helyzet úgy állt elő, hogy 1989-’90-ben az akkor alakult-átalakult párok az akkori, késő-kádári társadalomból jöttek létre: azoknak a társadalmi és mentális alapoknak és állapotoknak feletek meg. Ezek pedig igen távol álltak egy modern, demokrata „önképű” polgári társadalomtól. Sikeres, valódi polgári tömegpártok csak akkor létezhetnek, ha az adott társadalom zöme eleve természetesnek érzi a „polgáriságot”. Akár konzervatív, akár szociáldemokrata, akár liberális, akár zöld párt csak így képes valóban demokrata és valóban a közösség érdekeinek megfelelő „működést produkálni”.
Ha viszont a társadalom zöme nem „polgárfejjel” él, akkor hiába hozunk létre államberendezkedésében minden téren „mintademokráciát”, annak gyakorlati működése nem lesz, nem lehet demokratikus – mert ha az államberendezkedés és a mentalitás között lényeges az eltérés, akkor csak az utóbbi lehet a győztes. Ez történt nálunk is.
Pontosabban: ez működött 1989 és 2010 tavasza között. A régi mentalitást leképező pártstruktúra „minden rezdülésében”, a hatalomgyakorlás minden pillanatában „nempolgári üzemmódban” dolgozott…
Egyetlen haszna volt demokratikus berendezkedésünknek: a társadalomba „újonnan érkezőkkel” már nem ismertette meg a régi félelmeket a Hatalomtól és sokkal nyitottabbá tette a világunkat, éspedig a szó fizikai értelmében. Ez pedig oda vezetett, hogy százezer számra jelentek meg a magyar társadalomban azok a fiatalok, akik egyrészt igénylik a nyugatosságot, másrész nem is félnek ezért tenni. Akik 1989-ben még gyerekek voltak (mondjuk: 14 évesek), azok mára harmincas éveik közepén járnak. Ha igaz, hogy nagyjából 70 évenként „cserélődik ki” a magyar társadalom, akkor ez azt jelenti, hogy a mögöttünk lévő két évtizedben politikailag aktív polgáraink negyede megújult.
Nyilvánvaló, hogy közülük számosan csatlakoztak támogatókként meglévő pártokhoz – vagy éppen hoztak létre újakat, de éppen a legsikeresebbek és legképzettebbek, akik a leginkább nyitottak a nagyvilágra, nemigen találták meg a saját világukat a hazai politikai palettán. Persze, vannak egyetemisták, akik a Jobbikkal szimpatizálnak – mert az legalább újnak, merésznek, lendületesnek és persze „tabudöntögetőnek” számított - és hát épp ezek a szimpatikus tulajdonságok egy tapasztalatlan, de a sikertelenségtől félő fiatal szemében! Ha létezett volna az elmúlt 2-3 évben már egy valóban modern, konstruktív jövőképet hirdető párt, akkor sok Jobbik-fan fiatalunk abban találta volna meg a helyét – de nem volt! És őket az LMP sem tudta felszívni, mert az egy – ökológiai terminussal éve – „speciális élőhely”, „specializálódott egyedek” számára…
A Fideszről érzik-tudják, hogy semmi köze Nyugathoz, teljesítményhez és modernitáshoz. Mondhatjuk: kész röhejnek tartják őket. A szociktól pedig forog a gyomruk – nem csak lopkodásaik, hanem legalább annyira a szakszerűtlenségük és megalkuvásaik miatt is. (Pl.: Gyurcsánynak sem „gazdagságát” vetik a szemére, hanem, hogy beígérte, de nem csinálta meg itt a Nyugatot…) A szocikról ezeknek a tehetséges, tevékeny fiataloknak sokszor saját „jól helyezkedő”, de "szakmai nulla" főnökeik jutnak eszükbe – és már rohannak is hányni! Ugyan hogy bíznák az országot tehetségtelen balfaszokra, na ne má’! Bármennyire is a Fidesz világa ma a legavíttabb, a legkevésbé modern, mégis az MSZP idézi fel bennük a „túlhaladottság” érzetét – mert az MSZP-re jellemző korszerűtlenséggel ők is találkoztak-találkoznak még, de a „horthysta” Fidesz-világgal már nem, ezért nem is vált az ki belőlük „személyes ellenreakciókat”. Hiába „veszélyesebb” a Fidesz a modernitásra, ha azt a fajta veszélyt még nem tapasztalták meg/élték át ők személyesen!
Nekik hiába mondja azt bárki, hogy azért támogassák az így-úgy megreformált MSZP-t, mert „veszélyben a demokrácia!” – erre ők azt felelik: „Éppen MIATTATOK van abban, mert TI nem tudtátok új erőkkel és új gondolatokkal megerősíteni azt!” Tudják, hogy ha egy dinamikus, a meghirdetett céljait elérő és ehhez a fiatalok tetterejére támaszkodó MSZP vezette volna legalább 2006-tól az országot, akkor itt az Orbánék-féle antidemokraták labdába se rúghattak volna – legfeljebb az Alcsút SE színeiben…
…Mármost: mi fog történni, ha valaki – Gyurcsány Ferenc – megpróbál „új lelket adni” az MSZP-nek? Ha hihetünk a lelki mechanizmusokban, akkor a szimpátiákat – és az elutasítást is – elsősorban az érzelmek és csak kevésbé a konkrét mondanivaló határozzák meg. Ha Gyurcsány azzal áll fiataljaink elé, hogy átveszi és átalakítja, megreformálja az MSZP-t, akkor éppen ezzel veszi el a dolog hitelét. Nem úgy működik a dolog, hogy a lehetséges támogatók majd szépen elkezdik kiértékelni, elemezni, döntési mátrixba rendezni Feri új mondanivalóját, nem: az fog történni, hogy „Ez megint lepaktált azokkal a köcsögökkel!” – és ezzel vége, „fertig, erledigt!”
Az a szöveg, hogy „azokkal a köcsögökkel” csinál valamit Gyurcsány valójában azt fogja jelenteni, hogy „…pedig velünk kellene!” MI vagyunk az ország ereje, mert mi csináljuk a jövőjét – ha veled, Feri, akkor együtt, ha nem, akkor mi előbb-utóbb úgyis megcsináljuk… Új világot csak új erő építhet – és az országban rajtunk kívül más valódi új erő(forrás) nem létezik!
Ha nincs veled az Erő, akkor csak erőtlen lehetsz – és aki erőtlen, az sikertelen is lesz!
Kár lenne!
2010.09.12. 22:30 Szerző: piefke
Kertész és Wass
Tegnapi beszédében Gyurcsány Ferenc bevezetett néhány megkülönböztető attribútumot a magyar közéletbe: akik a ’89-es alkotmányban hisznek és akik a majdani 2011-esben. Akik a szabadságban hisznek és akik az ember feletti isteni igazságban – és: akik Kertész Imrét, illetve akik Wass Albertet kedvelik…
Értem én, mire utal ez a felosztás, van is alapja. Valóban sokan vannak Magyarországon, akik „önmagában való érték”-nek (is) tekintik a szabadságot és azokat az alapelveket, amelyeket az 1989-es alkotmány tartalmaz. És sokan érzik nagyon fontosnak azt, amit Kertész világa képvisel a Wass Alberti világgal szemben. Akik tegnap Gyurcsányt hallgatták, szinte kivétel nélkül így érzetek-éreznek…
Szinte kivétel nélkül: mert én nem! Számomra ez a felosztás egy régi világ kérdésein alapszik, nem a mai modern, nyugatos világén. Ha jól meggondoljuk, ezek „negatívum-kérdések”: akkor keletkeztek, amikor se szabadság nem volt, sem a „tökmindegy, hogy honnan származol”-hozzáállás nem számított magától értetődőnek, viszont a nemzeti identitás kérdése általánosan foglalkoztatta a magyar társadalmat – megjegyzem: Wass Albert ifjúkorában valószínűleg a gyerek Kertész Imre is magától értetődő természetességgel vette az „egész Magyarország mennyország!”-szlogent. Csak ő később – szörnyű körülmények között – túllépett e kereteken, Wassék pedig benne ragadtak…
Szerintem az igazi választóvonal modernek és retrográdok között ott van, hogy valaki hisz-e a teljesítményalapú társadalomban, vagy sem? Mert ez hozza az igazi eredményt: a szabadság egyik legfontosabb terepe ugyanis a képességek szabad kibontakoztatása. A szabadság nem csupán arra való, hogy kötöttségek nélkül alkothassunk véleményt, hogy ha megismerünk egy teljesebb igazságot, akkor aszerint rendezhessük be a világot. Ez a „szabadság fejben” – de legalább ennyire fontos a tettekben való szabadság is!
A kérdés, hogy lehet-e egy ennyire frusztrált népet racionális célokkal magunk mellé állítani?
Ne képzeljük azt, hogy a „ballib oldalon” nincs frusztráltság – és nem is elsősorban a tavaszi választások miatt. Ahhoz, hogy megérthessük a „ballib frusztrációkat”, meg kell néznünk, kik is alkotják ezt az oldalt? Egyáltalán: létezik „ballib oldal”, vagy ez csupán egy „fantom”: értelmiségiek, akik évtizedek óta kapcsolatban vannak egymással és fenntartanak egy már nem is létező valóságot?
Tény és való, hogy sokan vannak, akiben él egy „bal”, vagy „lib” közeg: őket az életük, a környezetük vitte e közegekbe, hozzászoktak, hogy abban a valóságos és gondolati közegben éljenek. Az is tény, hogy ha „veszélyben érzik” magukat, akkor bemenekülnek a közegbe és ha a közeget érzik veszélyben, akkor „összébb zárnak”. Most pedig egyszerre mindkettő megvan: egyszerre „vált semmivé” a közeg és egyszerre érezhetik, hogy nem az ő világuk lesz az, ami most elkezd épülni.
A kettős hatás miatt azok, akik e közegekben régóta benne vannak, biztosan gyakrabban fogják igényelni a közeg nyújtotta élményt – és ezt egyrészt a közegek „frontembereinek” meg lehet lovagolni, másrészt a közegek felfokozott aktivitása okozhat olyan „optikai csalódást”, mintha erősödne és gyarapodna a ballib oldal – pedig csak ugyanaz a néhány száz ember jár gyakrabban össze!
Ez pedig nem erő. Azért nem, mert éppen ők voltak azok, akiknek (már) nem volt elég erejük, lendületük, szellemi kapacitásuk arra, hogy megőrizzék és megújítsák a baloldali és liberális mentalitás vezető pozícióit. Ez pedig így nem több, mint nosztalgia: a „régi jó világuk” utáni sóvárgás. De az új világ sosem a nosztalgiából táplálkozik!
…Fentebb arról volt szól hogy kik alkotják a „ballib „oldalt – de ennél fontosabb, hogy kik nincsenek benne? Épp azok, akitől (új) erőt kaphatna: az 1989 utáni világban felnőtté vált és abban tapasztalatokat szerzett fiatalok!
Most sokan azt latolgatják, hogy „milyen formában” fog Gyurcsány Ferenc visszatérni – de az igaz fontos kérdés, hogy milyen közeggel. Ha a „régi gárdát” szerzi meg, akkor nagy várakozásaink nem lehetnek: marad a régi fantáziátlanság, a régi sémák és rutinok, a régi gondolatok és cselekvések köre. Ahhoz, hogy sikerre lehessen vinni a modernizációt és a „modern demokraták” hosszú, a társadalmat a valódi, mentális reformok útján is elindító kormányzásra legyenek képesek, egészen új gondolatrendszer kell - és új emberek tehetsége. Minden generációnak saját magának kell a jövőjét megépítenie, nem hiheti azt senki sem, hogy „majd a Nagy Öregek” elvégzik ezt a feladatot – sőt: azt sem, hogy képesek lennének-lehetnének erre! Tudomásul kell vennünk, hogy - egészen ritka és egészen kivételes személyiségektől eltekintve - bizony minden „Nagy Generáció” nagyjai benne ragadnak a saját lendületes ifjúságuk világában és életük későbbi szakaszaiban is alapvetően onnan nézik és osztályozzák a világ újabb fejleményeit.
Most pedig nem csak Magyarországon van „új helyzet”, hanem azt is láthatjuk, hogy az egész világ híján van egy korszerű progresszív ideológiának – erről írtunk itt már korábban… A lényeg, hogy sehonnan sem várhatunk „kész mintákat” arra, hogy milyen is lesz a XXI. század 2.-3. évtizedének modern társadalma. Nem valószínű, hogy akár a „klasszikus” szocdem ideológia és receptek, akár valamilyen „késői szociális piacgazdasági” változata megfelelő lehetne. Arról nem is beszélve, hogy e modelleket a nagyon fejlett demokratikus és piacgazdasági mentalitással rendelkező észak-nyugat európai társadalmak fejlesztették kis, a saját viszonyaikra. Ha ezekre támaszkodva, ezeket „másolva” szeretnénk itt modern társadalmat és fejlődőképes gazdaságot csinálni, akkor úgy fogunk járni, mint az amerikaiak Afganisztánban, vagy Irakban, „a demokrácia exportjával”… Ezt a kalandot pedig jobb lesz kihagyni, mert ez semmivel sem lenne reálisabb elképzelés, mint Orbán „kötcsei világa”.
Igen, a nyugatos és modern Magyarország az egyetlen hosszú távon is életképes modell, amely nem vezet újra és újra válságokhoz. Csak ez a modell képes végre-valahára csökkenteni azokat a társadalmi (és személyes) frusztrációinkat is, amelyek megléte éppen a legnagyobb akadálya egy racionális és széles közmegegyezésen alapuló politikának. …De mit is jelent tulajdonképpen „a Nyugat” és „a modernitás”? Éppen azt, amiről az előző bekezdésben volt szó: azt jelenti, hogy új helyzetekre tudunk és merünk új megoldásokat találni és nem erőltetünk lejárt szavatosságúakat. Akkor lehetünk csak nyugati értelemben modernek, ha így járunk el.
Ez a gyakorlati politikában azt jelenti, hogy egy tudásalapúságot igénylő világban csak úgy lehetünk sikeresek, ha a demokrácia adta lehetőségekkel bevonjuk a politikába, a döntéshozatalba a legtehetségesebb embereinket – azokat, akiké az új világ lesz: építsék fel maguknak! Ha nem rájuk és társaikra támaszkodik az új politika, akkor sikeres sem lesz. Ha nem lesz sikeres, akkor maradnak, vagy növekednek a frusztrációk – és ha így lesz, akkor marad a retrográd, populista hatalom társadalmi bázisa is.
Ezt pedig nyilván nem akarják sem a ballib Nagy Öregek, sem a régi ballib közeg, de legkevésbé akarják ezt az 1989-es alkotmány adta szabadságban felnőtté vált fiataljaink – mert leginkább nekik nem érdekük egy sikertelen Magyarország!
https://www.youtube.com/watch?v=q-Vz8rKPA-g&feature=related
A héten 100 napot értékelt a jelenlegi kormányfő és nagy ellenfele, Gyurcsány Ferenc is. Az előbbiről már írtunk (http://progressziv.blog.hu/2010/09/07/a_realis_orban), az utóbbi lesz ma a téma.
Ha magát az eltelt 100 kormányzati nap értékelését nézzük, akkor ezt Gyurcsány odabízta az előtte felszólalóknak – ők el is mondtak erről minden várhatót és szokásosat…
Az egész nekem úgy tűnt, mintha 1805. december 4-én, az austerlitzi csata előestéjén Napóleon tábornokai hosszasan és részletekbe menően beszéltek volna arról, hogy az orosz és osztrák seregek vezére mit, hogyan, mikor és miért tett eddig és fog tenni másnap. Ment volna a szófosás, hogy milyen patkó van az orosz lovak lábán, hogyan élesítik a szuronyaikat az osztrák katonák, hogy az ellenséges tüzérség ágyúgolyói miféle röppályát fognak másnap leírni… Elemezték volna az ellenséges vezér hozzáállását és azt is, hogy tetteihez mit szól Európa.
De arról, hogy ők mit fognak tenni, hogy az ő seregeink kikből és hogyan fognak felállni, miféle stratégiát követnek majd, egy szót sem esett volna. Nem: a megbeszélés végén kedélyesen hátba veregették volna egymást – és ezzel kész!
…Szerintetek ki lett volna így az eljövendő csata győztese?
Kedves Klasszikus Baloldaliak!
Éppen ez a hozzáállás vezetett (többek között) oda, ahol most tartunk. Sosem a mi teendőinkről dumálunk, hanem arról, hogy mit tesz épp az ellenfél. Átengedjük neki a tematizálást. Ha pedig átengedjük, akkor ugyan milyen alapunk van arra, hogy a „progresszív oldal” szellemi fölényét és felkészültségét emlegessük? Hiszen az eredmény nem igazolja ezt! Persze, tudni kell, miként mozog az ellenség – de a mi még meg sem szervezett seregeink potenciális tagjai nem erre kíváncsiak: ők nem Orbánról akar mindent megtudni, hanem a saját stratégiánkról, a mi céljainkról.
Erről egyetlen szó sem hangzott el!
Csodálkoztam a közönségen is: akkor lelkendeztek, ha valami dehonesztálót hallottak épp Orbánról, pedig inkább az kellett volna hogy érdekelje őket, hogy mi mit fogunk tenni annak érdekében, hogy az országot sokkal felkészültebb kormányzó erő sokkal célszerűbben vezesse. Úgy is mondhatnám: nem Orbán eddigi 100 napjáról kell beszélnünk, hanem a mi elkövetkező 3,5 évünk teendőiről.
Megírtuk már itt a Progresszív Blogon: akkor lesz erős a progresszió Magyarországon, ha a társadalom legfrissebb és legmodernebb tagjaira támaszkodik. És akkor lesz sikeres a modern Magyarország felépítése, ha ebben épp az ő tudásukra, mentalitásukra, hogy ne mondjam: elvárásaikra fogunk alapozni. Ha ők úgy érzik, hogy céljaik és ambícióik egybeesnek az új progresszív politikai erő szándékaival és gyakorlatával, ha ez az erő tőlük kér tudást és szervezőképességet, akkor tudja a progresszió átvenni előbb a tematizálást, azután a hatalmat is.
Gyurcsány Ferenc ma a „’89-es demokratákat” szólította harcba, azokat, akik a valódi demokrácia és szabadság hívei – de kik is ők valójában, hol kell őket keresnünk? Nos, „híveket” leginkább az érdekek teremtenek: azok ma a „’89-es demokraták”, akiknek gazdasági-egzisztenciális érdekei leginkább egy teljesítményalapú társadalomban realizálódhatnak. Őket azért „sérti” a Fidesz-kormány, mert ott nem a „Mit tudsz?”, hanem a „Hol állsz?” a döntő. És: azok között kell demokratákat keresni, akik már a demokrácia keretei között nőttek fel, lettek felnőttek – a korábbi korok „termékei” lelkükben és társadalmi ösztöneikben sokkal kevésbé azok, bennük sokkal több „alattvalóiság” maradt meg.
…Szóval: ha győzni akarsz, foglalkozz a saját teendőiddel! Állíts fel saját stratégiát – és bírd rá az ellenséget arra, hogy aszerint legyen kénytelen cselekedni! Válogass össze olyan sereget, amelynek tagjai azonosulnak a céljaiddal: ha ez a modern, nyugatos és teljesítményalapú Magyarország megteremtése, akkor modern, nyugatos mentalitású és teljesítőképes emberekre lesz szükséged. Első célod nem a „Nagy Hadsereg” kell, hogy legyen, hanem egy „gyorsreagálású elitegység” – és persze kiváló tisztikar. Ne hagyd magad illúziókba ringatni: attól, hogy valaki” régi bajtárs”, még lehet alkalmatlan egy újabb, más jellegű feladatra!
Nem véletlenül használtam az imént „katonai terminológiát”: ami most következik az háború lesz – és bárki, aki másra készül, okvetlenül veszíteni fog! És akkor „adieu” modern, nyugatos Magyarország!
2010.09.09. 19:51 Szerző: piefke
Fiatal demokraták szövetsége
Követem Orbán Viktort és én is egy népi bölcsességgel vezetem be mondandómat: „Sok lúd között az ember maga is gágogni kezd.”
Hogy jönnek ide a libák és mi közük a poszt címében szereplő Fideszhez?
Nos, mindenek előtt a cím nem a Fideszre vonatkozik! Egyrészt őket már nem is így hívják, másrészt amikor még így hívták, akkor is nagy kezdőbetűkkel írták az egyes szavakat…
Itt most másról van szó: nekünk, most, hamarosan meg kell alakítanunk a fiatal magyar demokraták szövetségét, mert ez lehet az az erő – és csak ez lehet az – amely átvéve a közélet és a politika tematizálását, véget vethet a mai nyomulós populizmussal álcázott koncepciótlan kormányzásnak.
Most a libákról és a gágogásról: annak idején, amikor a „klasszikus Fidesz” alakult, a magyarok – és a magyar fiatalok is – egy „puha” diktatúrában éltek, a Kádár-rendszerben, ehhez szoktak hozzá, ez alakította akarva-akaratlanul is a mentalitásukat. És a Kádár-korszak előtt sem voltak igai, nagy és huzamosabb ideig tartó demokrata korszakaink, amelyekben kifejlődhetett és megerősödhetett volna egy valódi magyar demokrata mentalitás. „Antidemokratikus libafarm” volt az ország és benne minden magyar libára ez a környezet hatott. És rászoktunk a gágogásra – ami messze esik a felelős demokrata léttől.
A „régi Fidesz” alapítói sem viselhették teljes joggal a „Fiatal Demokraták” nevet: fiatalanak ugyan fiatalok voltak, de nem voltak – mert nem lehettek a „libafarmon” – igazi demokraták. Honnan is lettek volna? A demokráciát nem lehet pár könyvből és néhány vitaesten elsajátítani: ehhez így szocializáló környezet és tapasztalatok is kellenek, azok meg akkor nem voltak Hegyeshalomtól Vlagyivosztokig… Ők talán azt hitték magukról, hogy demokraták – hiszen a Kádár-rendszer nem volt demokrácia, ők, a Fidesz-alapítók a Kádár-rendszer ellen voltak (mert outsidereknek érezték abban magukat, stb.) és ebből a „felállásból” arra a (téves) következtetésre jutottak, hogy „akkor ők demokraták, mert egy antidemokratikus rezsim ellen küzdenek”.
Mekkora tévedés!
Ugyanis: egy antidemokratikus rendszert fel lehet váltani egy másik antidemokratikussal is, nem csak egy demokratával. A demokrácia pedig nem csak egy „kihirdetett államforma”, nem csupán intézményrendszer, hanem alapvetően és mindenek előtt egy mentalitás: egy ön- és közösségkép. És ilyen kép a „libafarmon” nem alakul ki, pláne nem teljesen és tömegesen!
…Azóta eltelt huszonkét év. Legalább az államforma és az intézményrendszer területén azóta Magyarország „demokratikus külsőt öltött” – és ez bizony megváltoztatta a libafarmot is! „Hivatalosan” mások lettek a „deklarált elvek” és ez sokat erodált a minden oldalról, minden szempontból antidemokratikus korábbi szocializációs közegen is: elkezdhetett szabadon gondolkodni az azóta felnőtté vált generáció!
És ők most itt vannak: demokratábbak minden már korábbi magyar generációnál. Adva van tehát az, ami korábban, húsz éve még nem: a magyar nép egy jelentős és aktivitás, kreativitás terén „nagyon fajsúlyos” hányada már mentalitásában is a demokrataságot hordozza. Rájuk már valóban lehet működő demokráciát alapítani – belőlük már valóban kiállítható az immár a nevet teljes joggal viselő Fiatal Demokraták Szövetsége!
…Ha én politikus lennék, velük, belőlük és általuk szervezném meg a magyar váltópártot – még poénnak is óriási lenne, ha a 2014-es szavazólapokon a Fidesz küzdene a Fiatal Demokratákkal!:-)
2010.09.09. 10:27 Szerző: piefke
Tudás az időben
Az előző posztunkban arról írtunk, hogy hogyan nem szabad összeállítani hagyni egy új kerettantervet – most arról ejtünk szót, hogy miképpen kell.
„Korszerű, tudásalapú társadalom”… Hányszor halljuk-olvassuk ezeket a szavakat. Erre építjük jövőnket, efelé törekszünk…
Közben, ha megnézzük, miféle tudást oktatunk iskoláinkban, megdöbbenünk: a korszerű & tudásalapúból csak a korszerű tudás hiányzik!
Mai természettudományos iskolai tananyagaink zöme a XIX. században, vagy a XX század elején került „kanonizálásra” – azokban az időkben, amikor a modern tudományt alkotó ismeretek és diszciplínák zöme még nem is létezett… És hasonló a helyzet a humán tárgyakkal is: egy rég elavult társadalom- és művészetideál darabjait találjuk a tananyagban: a XIX. század elejéről-közepéről, mikor „nemzetünk definiálása” és „létezésünknek bizonyítása” volt a cél…, vagy éppen „aktuális elbukott harcaink” bemutatásával kívánjuk mai ifjúságunk figyelmét felkelteni, őket pozitív célokért tenni kész, modern világot alkotó közösséggé formálni.
Képtelenség? Igen, az! De akkor vajon miért van mégis így?
A tananyag is „történelmileg kialakuló” jelenség: előző generációk gondolatai, gondolkodásmódja, az őket saját korukban foglalkoztató problémák egyvelegeként „áll elő” az, amit szükségesnek tartunk utódainkkal megtanítani – egyszóval: a múlt gondolatai határozzák meg a tanítandókat, nem pedig a jövő szükségletei. Ne tagadjuk: igen erősek a tradíciók; az „ahogy én tanultam, úgy adom tovább” egy általános emberi viselkedésmód. Ez millió évekkel ezelőtt, az emberiség hajnalán került génjeinkbe – az akkori világban, amikor az ember elődeit körülvevő környezet nagyon kevéssé változott az időben, ez a módszer volt a túlélés legbiztosabb záloga. Emiatt vált ösztönünkké a minták utánzása és továbbörökítése…
Mára azonban, amikor a világ egy emberöltő alatt is radikálisan megváltozik, ez az ősi, stabil közegben kialakult módszer már nem használható többé, mert a régi válaszokat adja csak tovább, egy új kérdésekkel teli világban.
Nyilvánvaló, hogy ma, a XXI. század elején, egészen mások a magyar nép sorsát, jövőjét meghatározó tényezők, mint a XIX. században, vagy a XX. század során. Mai fiataljainkat – a leendő magyar társadalmat – már nem „zaklatják” azok a „nemzeti létkérdések”, melyekkel ükapáik, vagy akár szüleik hadakoztak… Detronizáltuk a Habsburgokat (egyikük a Magyar Vöröskereszt elnöke éppen) – és mégis: a walesi bárdok évről évre kényszeresen lépnek lángsírjukba mai osztálytermeinkben is… Nincsenek már béresek – a Puszták népének bérese mégis évről évre félóráig fújja ki az orrát mai diákjaink füle hallatára.
…Nem kellene inkább ehelyett arról olvasniuk, hogy mi veszi őket körül? Hogy miért ilyen a világunk és hogy az merrefelé halad? Hogy mi határozza meg emberi viselkedésünket, akár egyénenként, akár mint egy közösség tagjai?
Kiké a felelősség, hogy tananyagunk ilyen „középkori”? Kik csempészik be ezt a sok „lejárt szavatosságú igazságot”, kik itatják át ilyen erős dohszaggal iskoláinkat? Amikor minden, e témában száját kinyitó „közszereplő” és „szakmabeli megmondó” a „korszerű, tudásalapú társadalom”-ról beszél?
A válasz csak részben „fogható rá” a fentebb már emlegetett „génekben kódolt maradiságunk”-ra, van egy másik ok is. Ha manapság nekilátnak erre hivatott szerveink, hogy megalkossák az új, korszerű tananyagot, akkor erre a feladatra minden egyes szakterület legkiválóbbjait kérik fel…
És ezzel már el is követik a hibát, ugyanis ahelyett, hogy merészen és jövőbelátóan újrafogalmaznák azon szakterületek körét, melyeknek helyük lesz az új tananyagban, általában megmaradnak a régi tantárgykeretek között: lesz matek, lesz kémia, lesz magyar irodalom és biosz – de nem lesz „emberi viselkedéstan”, nem lesz „rendszerek logikus felépítése”, „életút-tervezés”, vagy éppenséggel „társadalmi stratégiatan”. Pedig ez utóbbiak határozzák meg az emberek és társadalmak mindennapjait és sikeres, vagy éppen sikertelen jövőjét. Zalán fut - de nem tanulnak meg ifjaink tudatos jövőt tervezni, sem egyéni, sem csoportszinten – aztán csodálkozunk, ha nem is lesznek rá képesek! Nem tanulnak meg lehetőségeket mérlegelni, dönteni – helyette majd ők is, sok mai honfitársunkhoz hasonlóan, tovább magyarázgatják-kompenzálgatják magukban régi rossz döntéseinket. Nem tanulnak meg felelősséget viselni – aztán majd csodálkozunk, hogy sem egymás iránt, sem közös sorsunkkal kapcsolatban nem lesznek képesek felelősen dönteni…
A világ változik az időben, a társadalmak is változnak – nem kell tehát attól félnünk, hogy a hasznos tudás fogalma és tartalma is változik. Jó másfél évszázada pl. éppen Széchenyi Istvánról tartották úgy „mértékadó körökben”, hogy „nem rendelkezik a megf. műveltséggel”, ui. sem latinul, sem ógörögül nem tudott, ezek nélkül pedig akkoriban el sem tudtak képzelni „adekvát tudásanyagot”. Persze, az idő „Stefi grófot” igazolta…; manapság az ő tudományait, pl. a közgazdaságtant, vagy a korszerű műszaki és mezőgazdasági ismereteket sokkal fontosabbnak tartjuk oktatni, mint a latint, vagy az ógörögöt. Legyen ez tanulság: mai „tantárgykánonunk” felett is eljárt az idő, nem fog nemzetünk belehalni, ha kiiktatunk belőle idejétmúlt elemeket és új alaptantárgyakra építjük az egészet. Nem valószínű, hogy XIX. századi versekbe-regényekbe szedett sirámainktól mai diákjaink jobb magyarok lesznek – de hogy eredményesebbek és sikeresebbek nem, az biztos! Így csak „régi harcainkat harcolják majd ők is tovább”…
Még valamiről nem szabad megfeledkeznünk, ha valóban hatékony tudást akarunk adni gyermekeinknek: arról, hogy „mihez van - mihez lesz közük” nekik. Eleve reménytelen olyasmiket megtanítani, amikről az emberek – és a gyerekek – zöme úgy érzi, hogy számára kívül esnek a valóságon. És itt merész megállapításokat kell tennünk: az emberek zöme egész életében semmi hasznát nem veszi sem a kovalens kötésnek, sem a másodfokú egyenlet megoldó képletének… Vegyük tudomásul: ezek szakismeretek. Pl. nem tudom, hogyan épül fel egy szövegszerkesztő program és miképpen fut ez egy laptopon – mégis használom mindkettőt ebben a pillanatban. Nem járunk el jól, ha afelől közelítjük meg az egyes tantárgyak „oktatnivalóit”, hogy mit tartanak fontosnak az adott tárgy „bennfentesei” – hiszen ők „mániákus elfogultak”. Ezt – mint annyi már esetben – a társadalom valósága, céljai és jövendője alapján kell meghatároznunk. Az elméleti tudás: semmi – a gyakorlatban is működő és hasznosuló: minden!
Nem célszerű kiindulnunk az „elitképzés”-ből sem – ehelyett teret és lehetőséget kell adnunk az oktatási rendszerünkben a kiemelkedő képességűeknek: nyilvánvaló, hogy rájuk nem az általános szabályok kell, hogy vonatkozzanak…
Ha valóban korszerű, tudásalapú társadalmat szeretnénk, akkor ne féljünk számolni a régi ismeretek és tárgyak avulásával, kiselejtezésével és új diszciplínákra alapozott új tananyagok és tantárgystruktúra megalkotásával. Az idő nem hagyható ki!
Utolsó kommentek