Akik valami hadtudományi fejtegetésre számítanak a címből, azok tévednek – illetve mégsem! E poszt arról fog szólni, hogy mik az esélyei egy új progresszív politikai erőnek a következő parlamenti választások megnyerésére, ha erőit nem összpontosíthatja kizárólagosan a Fidesz ellen és ha nem lesz képes (lehetőleg) minden baloldali és progresszív szavazópolgár maga mellé állítására, mert megmarad (valamilyen átalakult formában) az MSZP (továbbá ha jelen lesz az LMP is a politikai palettán, ha az nem marginalizálódik az előttünk álló időszakban).
Új kormányunk hatalomba emelkedése óta nagy divat a legkülönfélébb ügyekben az Istent emlegetni – tegyük most mi is ezt: Ha az Isten bizonyítani kívánná a magyar modernitás és progresszió iránti jó szándékát, akkor fogná magát és eltüntetné az MSZP-t!
Miért írom ezt, mi a baj az MSZP-vel?
Mindenek előtt: világos, hogy sem az MSZP, sem annak valamiféle „transzformált változata” (sem pedig az LMP, erről még lesz szó) nem lesz alkalmas a váltópárti szerepre.
Az MSZP azért nem, mert a benne döntési lehetőségekkel rendelkező személyek egyszerűen „nem elég jók”: sem a felkészültségük, sem a felfogóképességük nem elegendő és ennek következtében sem reális helyzetértékelés, sem arra alapuló „ütős” stratégia nem várható tőlük. Hasonlóképpen nem várhatjuk azt sem, hogy előállnak egy komoly erőket mobilizálni képes ideológiával – a meglévő „késő szocdem” ugyanis minden, csak nem ilyen… Ráadásul: az MSZP-t „utálják” éppen azok, akik egy új progresszív párt igazi erejét adhatják: a modern fiatalok. A szemükben az MSZP testesíti meg a tehetetlen, kontraszelektált, teljesítménytelen régi világot – tehát messze elkerülik, ahhoz semmiképp sem akarnak kötődni, annak semmilyen „szolgálatot” nem tennének…
AZ LMP pedig azért nem lehet sosem váltópárt, mert „mondanivalója” (jelenleg) nem fontos Magyarországon. Nem az az ország alapvető problémája, hogy túlságosan nagy a magyar gazdaság és a magyar lakosság „ökolábnyoma”, hanem az, hogy mind a gazdaság, mind a társadalom rosszul szervezett és az egészet átható mentalitás ellentétes egy demokratikus piacgazdaság számára szükségessel – ezeken pedig egy alternatív-zöld hozzáállás semmit sem változtathat, nem is „célja” neki! Szintén az LMP alkalmatlanságát erősítő tény, hogy amíg az MSZP prominensei nem elég felkészültek, addig az LMP meghatározó személyiségeivel a legnagyobb baj épp a személyiség terén mutatkozik: nincs közöttük „domináns egyed”, aki önmagában is automatikusan „szervező erőként” lenne képes működni. Mondhatni: érdektelen és magabizonytalan figurák…
A fentiek alapján: arra semmiképpen nem alkalmas egyik meglévő alakulat sem, hogy igazi, erős szervezett és vonzó váltópárt lehessen – arra viszont igenis alkalmasak, hogy akár százezer számra vonhassanak el szavazókat egy leendő, ma még nem is létező progresszív erőtől. Ez azért lehet így, mert a ”klasszikus szoci érzelmek” még sok, a modern politikában járatlan (főként idősebb) ember nosztalgiáit és ennek következtében lelki vonzalmait irányíthatják egy „klasszikus szocdem”, baloldali világot és egyfajta „egyenlősdit” hirdető MSZP felé. Továbbá: egyes régi ballib figurák ottani szereplése is „csáberőt” gyakorolhat sok ballib alapállású szavazóra…
Különösen zavaró lehet a későbbi váltópárt „felfutása” és majdani választási győzelme szempontjából a „létező MSZP” vezér- és tisztikara: azok, akiknek megélhetése és/vagy ambíciói az MSZP létéhez kötődnek. Nyilvánvaló, hogy ők abban érdekeltek, hogy még egy mocskosnagy október 3-i választási bukás után is megmaradjon a párt, ehhez foggal-körömmel fognak ragaszkodni. Azért is, mert számukra a párton kívül nem nyílik lehetőség a további elpolitizálgatásra – hiszen a múltban mutatott politikusi teljesítményük alapján nemigen nyílhat nekik virág egy új, a tehetségre alapozó progresszív politikai erőnél! Jól is nézne ki, ha az új párt már az indulásánál megpakolná magát ballaszt-emberekkel! Jól is nézne ki a választók szemében, ha a startnál ott lennének benne-körülötte azok a fejek, akiket a szétzüllött MSZP-ből olyan jól ismerünk! És jól is nézne ki, ha már az elején vállalna ezek miatt a figurák miatt a valóban modern, progresszív és demokrata mentalitású potenciális támogatók szemében egyszerűen vállalhatatlan alkukat, kompromisszumokat! Ezek nagyjából a tervezett új párt „azonnali lezüllését” okoznák és erkölcsi értelemben már „az anyaméhben elhalálozna”… Erre pedig semmi szükség!
Igazi, új párt kell, igazán tehetséges, terhelhető emberekkel.
A régi szocik viszont nyilvánvalóan nem fogják csak úgy feladni! Nem valószínű, hogy minden további nélkül kimondanák a párt megszűnését – eddigi tapasztalataink szerint egy pártot csak a végletes választói elpártolás képes megszüntetni, néha még az sem! Akkor hát mit tehetünk?
Azt, hogy összehasonlíthatatlanul tehetségesebben politizálunk. Továbbá: hogy végre-valahára elérjük, hogy a legtehetségesebb fiatalok fontos és számukra alternatívát jelentő pályának kezdjék érezni a politikusi pályát – amely normális viszonyok között egy társadalomban az egyik legfontosabb feladat. Minden szocialista szimpatizáns számára nyilvánvalóvá kell tenni, hogy „amott már a fű sem nő”, onnan sem új gondolatokra, sem erős politikai koncepcióra nem lehet számítani. Ehhez határozott, szókimondó vezető személyiségekre van-lesz szüksége az új pártnak, akik igen erős „személyes húzással” rendelkeznek. Magyarán: meg kell testesíteniük a modernitást, tehát nem lehetnek „politikai reliktumok”.
Éppen ezért nem lesz okos dolog „koalíciót” kötni a „maradvány MSZP-vel”, nem lesz célszerű azzal „blokkot alkotni”. Sokkal jobb – és hatásosabb is – ha a választót igenis választásra kényszerítjük. Ha ugyanis bármilyen együttműködősdibe belemegy az új erő, akkor a fentebb már károsként meghatározott „alkukat és kompromisszumokat” visszük bele az új politikai entitásba.
…Miután ezt tisztáztuk, matekozzunk egy kicsit, hogy számszerűsítve is belássuk, miért nem működhet több, párhuzamos, magát progresszívnek, és/vagy ballibnek definiáló erő.
A 2002-es és a 2006-os országgyűlési választásokon azt láttuk, hogy nagyon kiegyenlített volt a ballib- és a jobboldali erők aránya – és a 2010-esen is csak azért borulhatott fel ez az egyensúly, mert a ballib oldal rettenetesen lejáratta magát. Viszont: a Fidesz-KDNP csupán alig néhány tízezer hívet tudott 4 évnyi ádáz agressziójával meggyőzni, maga mellé állítani a 2006-os önmagához képest. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy megfelelő pártkínálat esetén közel annyi bal-, mint jobboldali szavazó van-lenne, amiből az következik, hogy ha a baloldal (nevezzük így) „több szereplős”, akkor egy-egy szereplője nem képes annyi szavazatot megszerezni, hogy önmagában a jobboldal kormányképes erői fölé kerekedhessen. Az is világos, hogy egy „túlélő” MSZP (és: LMP), azért, hogy átléphesse az 5%-os küszöböt, mindenek előtt a baloldali szavazókra nyomulna rá – amiért „természetes ellenségévé” válna az új progresszív politikai erőnek. Ez pedig a címben emlegetett kétfrontos harcra kényszerítené az új pártot – amit, láttuk, matematikailag nem lehet megnyerni! Akkor pedig marad a Fidesz és elmarad a modernizáció…
Az LMP a „kétfrontosság” szempontjából nem igazán jelent veszélyt. Egyrészt: messze nem olyan „integráns része” a magyar politikai közgondolkodásnak, messze nem rendelkezik akkora „tehetetlen tömeggel” a szimpátiák terén, mint szocialista kollégája, másrészt: vezetői mindent megtesznek azért, hogy lejárassák és komolyan nem vehető színben tüntessék azt fel. Így 2010 áprilisi szavazóik nem fognak kitartani mellette.
Tehát: egy új progresszív párt egyetlen „térfélen belüli ellenfele” az MSZP lenne - ezért ne féljünk kimondani: a magyar modernizáció szempontjából a legjobb egy „minimum marginalizálódott” MSZP.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek