HTML doboz
2010.09.08. 19:31 Szerző: piefke
A hit titkai
Nyugi: nem teológia jön – hanem „Isten emberei”. Mindenek előtt egy idézet:
"…a KDNP-s minisztérium e munkára döntő többségben az egyházi iskolai gyakorlatból toborzott pedagógusokat, szakembereket. A valóban népes törvény-előkészítői csapatba alig hívtak meg az oktatás más szegmenseiből érkezőket."
(http://www.fn.hu/belfold/20100906/nemzeti_egyuttmukodes_fidesz_nelkul/
Ha valaki azt hinné, hogy az említett törvény az egyházak „belső magánügyeivel” foglalkozik majd, téved: a nemzeti alaptanterv és az oktatási törvény előkészítéséről van szó.
Mielőtt rátérnék mondanivalómra, kérem, nézzék meg az alábbi diagramokat, amelyek a „hit erejét” – pontosabban: annak csökkenését – mutatják a magyar társadalomban:
Tehát: a magyar lakosság 63,5%-a vagy sohasem, vagy egy évnél ritkábban fordul meg templomban – nyilván zömében családi eseményeken, amelyeket a szokás határoz meg, nem a vallásos hit, pláne nem a valamely történelmi keresztény egyház hitelvei szerint való hit.
Ezt igazolja a Medián 2004-es felmérése is, amely a vallásosságra vonatkozott. Ezek szerint a megkérdezetteknek csupán 13%-a kötődik valamelyik nagy keresztény egyházhoz és ebből megint csak egy kisebb rész ezen belül aki a katolikus egyházhoz, több mint a fele a "maga módján vallásos", azaz nem követi és nem azonosul egyik egyház tanításaival sem. A nem vallásosak aránya 25%. Itt akkor a „nem igazolt és nem tételes vallások” hívei a lakosság több mint 3/4-ét teszik ki. (Figyelem: többet, mint a „több, mint 2/3”!)
…És most jöjjön a lényeg: igen: a kormány úgy tarja helyesnek, hogy az egész magyar társadalom jövőjét alapvetően meghatározó törvény és tananyag összeállítására egy olyan társaság a legmegfelelőbb, amely – az alább közölt statisztikák szerint – legjobb esetben is csupán a magyar társadalom legfeljebb 1/3-át „reprezentálja”. Ma ugyanis Magyarországon a lakosság kb. 70%-a nem tekinthető semmilyen értelemben és formában sem valamely „tételes keresztény vallás” hívének: életét nem annak hitelvei szerint alakítja és nyilvánvaló, hogy gyermekei nevelését sem óhajtja ezekhez igazítani.
Van egy olyan kormányunk, amely naponta hangoztatja, hogy „több, mint 2/3-os” felhatalmazás birtokában cselekszik – ezek szerint nyilvánvalóan érti és felfogja az 1/3 és a 2/3 közötti különbséget, hiszen hivatkozik rá!
Akkor most ez mégis hogy van? Lehet-e, szabad-e egy legfeljebb 1/3-os kisebbség feje után berendezni az oktatást? Igen, lehet – mert hiszen a kormány is csupán a választópolgárok egyharmadának kapta meg a szavazatát. Nagy valószínűséggel jelentős a közös metszete a „vallásosakat” és a „Fidesz-szavazókat” tartalmazó halmazoknak. Ez tehát a kormány „gondolati közege”, ezért érzi úgy, hogy nem csak lehet, hanem szabad, sőt: kell is ekképpen újraalkotnia a magyar oktatás tartalmát és rendszerét…
Azért valami mégis büdös: ha tényleg meg vannak győződve arról, hogy helyesen járnak el, akkor vajon miért titkolóznak az előkészítők személyét illetően? Hiszen, ha meg vagyok győződve az igazamról és arról, hogy minden szempontból támadhatatlan, amit csinálok, akkor ezt magától értetődően vállalom is. Még véres diktatúrák alatt is így tettek az Igazak – most, amikor pedig baráti a hatalom, vajon mi tartja vissza őket attól, hogy a Köz elé álljanak névvel-arccal vállalva tevékenységüket? Hiszen egy demokráciában mi sem természetesebb, mint hogy a Köz megtudja, kik határozzák meg egy fontos kérdésben a jövőjét.
Egy magyarázat van csupán: tudják, hogy nincs igazuk, tudják, hogy nem ők a legalkalmasabbak erre a nagy feladatra, tudják, hogy objektív szakmai érvekkel nem védhető meg a „tákolmányuk” és mindenek előtt tudják, hogy azért kapták éppen ők a feladatot, mert hozzájuk hasonló embereké a hatalom! Olyanoké, akik mennek a saját frusztrált lelkük diktálta úton, akik épp azért nyomulnak most, mert tudják, hogy a világban nem természetes a kontraszelekció, ezért nagyon ki kell használniuk ezeket az időket. Micsoda szégyen az, hogy miközben „simán uralom a terepet”, tudom, hogy ez csak „haveri kegy”. Hogy „szakemberként” az a feladatom, hogy „kiszorítsam” azokat, akik szerint retrográd módon nem lehet jövőt építeni – legfeljebb múltat hamisítani.
Tudom, persze, jól tudom, hogy a KDNP-ben nem ülnek igazi keresztények és az sem lep meg, hogy igazi demokraták sem. Jó kérdés, hogy akkor miért éppen így nevezték el a pártjukat. De az is jó és fontos kérdés, hogy miért hagyja ezt a „dúlást” Orbán? Azt gondolja-e, hogy valóban erre van szüksége a magyarnak, ahhoz, hogy naggyá váljon?
Viktor, komolyan? Úgy akarsz a világban zajló versenynek megfelelni képes „korszerű, tudásalapú társadalmat” létrehozni, hogy olyanokkal írtatsz ehhez törvényt és tantervet, akik rettegnek attól, hogy versenyben kelljen elveiket megvédelmezniük?
…Hát ti, magyarok? Elhiszitek-e, hogy a mai és még inkább a holnapi világban „a régi jó szigorú elvek”, a „vakfegyelem” és a rettegő, bezárkózó, kihíváskerülő konzervativizmus a legjobb segítség? Nem inkább a rugalmasság és a nyitottság? Nem inkább a mindig megújulni kész tudás és személyiség? Mert ha ez utóbbi, akkor ezt aligha lehet majd elsajátítani a Hoffmann Rózsák iskoláiban!
Még szerencse, hogy nyitva vannak a határok – így legalább a legszerencsésebbek kikerülhetnek „a Hit ölelő karjaiból” – és megtölthetik a fejüket azzal ami a valóságos és nem a túlvilág…
· 1 trackback 1 komment
Címkék: oktatás orbán egyház kdnp tudás hit keresztény alaptanterv hoffmann
2010.09.07. 21:19 Szerző: piefke
A reális Orbán
.jpg)
Rögtön szögezzük le: a reális, azaz valóságos Orbán az utópiák Orbánja – véglegesen és visszavonhatatlanul bevonult egy irreális, éppen a valóság elleni védekezésül felépített világba.
Igen, a beszédről van szó… Szép volt már maga a szituáció is, amelyben Orbán beszélt: a magyar társadalom kontraszelekció-párti (mert: teljesítményellenes, a verseny és a kihívások elől Orbánnál menedéket remélő) szavazói által a hatalomba emelt miniszterelnök beszélt a tipikusan kontraszelektált „magyar tudományos elit” tagjai előtt…
A beszéd részleteibe nem megyünk bele – azok ugyanis nem voltak. Nézzük az egészben megmutatkozó személyiséget és annak látható, nyilvánvaló működését!
A személyiség határozza meg a cselekedeteket – vagy legalábbis azt, hogy „Mit tennék, ha kötöttségektől mentesen tehetném.” A személyiség pedig gyönyörűen megmutatkozik a megfogalmazásban – az is, ami benne él az illetőben és az is, amit el akar rejteni a benne élő szorongásokból…
Fontos és árulkodó, hogy mit mondott a realitásról, aszongya: „mi nemcsak a realitást hanem a valóságot is akarjuk”. Köztudott, hogy a „realitás” szó jelentése: „valóság” – akkor most mit akarnak Orbán és követői?
Egyértelmű: a „maguk valóságát”. Az akarják, hogy az igazi külvilágban is úgy legyenek a dolgok, ahogy azt magukban vágyják – de nyugi: az igazi valóság leszarja az ő „szubjektív realitásukat”. Orbán elmenekülne a valóság elől, mert az frusztrálja őt, aki annak idején annyi „korlát” között volt kénytelen szocializálódni. A valóság számára a „röghöz kötött senkiség” keserű ízét idézi… És ezt a szorongását persze el akarja rejteni – ezért „mond nagyokat”.
Miért épít ki valaki magában „valóságfüggetlen valóságot”? Azért, mert annyira nyomasztja valamiért az őt körülvevő világ, hogy „belemenekül az ábrándjaiba”. Ez egy XIX. század eleji költőnél még akár „művészi” is lehet – bár e poszt keménylelkű írója viszolyog ettől is – de egy politikusnál az általa vezetett országra nézvést veszélyes, saját magára nézvést pedig szégyenletes: szégyenletes beismerése annak, hogy „nem bírja el” a valóságot. Ha pedig nem bírja el, akkor jól sem fog tudni kormányozni, mert sikeres politikát csak a valóságban lehet folytatni!
Nem érdemes részletesen belemenni az olyan állításokba, mint hogy „100 nap alatt megváltozott Magyarország”, mert mindenki tudja (még talán a „V.-fanok” is!), hogy egy több évszázadnyi idő alatt minimum „nem szerencsésen” fejlődött társadalmat és az azt alkotó emberek szemléletét, mentalitását 100 nap alatt lehetetlen megváltoztatni – anélkül pedig elképzelhetetlen annak az országnak a megváltoztatása, amely országban ez a bizonyos társadalom él… Az ország ugyanis a társadalom – nem pedig néhány tucat vezető pozíció, melyet elfoglaltak az „oly indokolt személycserékkel” (persze, voltak szarházi állami vezetők, hogyne – de mondjuk nem a Hortobágyi Nemzeti Park élén…). És az ország nem egyenlő 55 halálvágtában áthajtott, „képviselői indítvány-alapú”, egymással szerves összefüggésben nem lévő „törvénnyel” sem…
MI vagyunk az ország, a hétszentségit – és nem „csak ti”! Ha ezt a realitást nem képes elfogadni Orbán, ha nagyon hamarosan nem cseréli le erre a benne (legalább) 8 éve építgetett-ápolgatott „menedékvalóságot”, akkor Orbán Viktor 100+x napja csak egy rövidke baleseti tudósítás lesz a magyar történelemben.
(…Most szólunk: nem lesz képes!)
2010.09.05. 21:18 Szerző: piefke
Orbán Viktor harakirije
Hát kérem, ezt is megértük!
Kötcsén, a Polgári pikniken csak a jobboldalhoz köthető sajtóorgánumok lehettek jelen. Azon a pikniken, amely a „Nemzeti kormányzás” címet viselte!
Na, akkor ezt most bontsuk ki!
Van egy kormány, mely magát „a nemzet kormányának” mondja-tarttatja – hiszen még a tevékenységével foglalkozó tanácsozásnak is e címet adta. És e nemzeti kormány tagjait és kormányfőjét egy pillanatra sem gondolkodtatja el az, hogy az egész nemzet jövőjéről folyó tanácskozásra csak jobboldali sajtó mehetett be – senki más!
Nincs itt ellentmondás? A teljes nemzethez nem tartoz(hat)nak hozzá azok, akik egy más társadalom-felfogás hívei? Hiszen, ha pusztán a számokat nézzük, akkor a jelen kormányra a 8 millió választójoggal rendelkező magyar polgárból 2,7 millióan szavaztak csupán – a többiek nyilván azért nem, mert nem értenek egyet azzal, amit e kormányt adó párt(ok) közös dolgainkról tart(anak).
Vagy: ha Orbánék mégis elgondolkodtak azon, hogy az egész nemzet tervezett kormányzásáról tartandó megbeszélésre mégis csak a jobboldali sajtó tehesse be a csülkeit, akkor itt valami olyasmi van, aminek semmi köze ahhoz, amire az elmúlt bő 200 évben az euro-atlanti világ legfényesebb elméi törekedtek. Mert akkor itt csak az a nézetrendszer legitim, csak az adhatja a „nemzethez tartozás” alapját, amelyet a kormány képvisel – mindenki más és a másféle elképzelésekkel szimpatizáló médiumok „nem nemzetalkotó elemek” ezek szerint!
Eljutottunk oda, ahová Ceausescu „fénykorában”: ott tudvalévőleg „egyetlen nemzetalkotó etnikum” létezett – itt pedig egyetlen nemzetalkotó ideológia létezhet csupán…
Persze van egy sunyi elképzelés is a háttérben: Orbánék nagyon is érzik, hogy az egész „nemzeti kormányzás” egy „agyaglábú törpe”, átgondolatlan és egymással egységet nem képező elemek katyvasza. És tartanak attól, hogy egy erős és elfogulatlan „nyilvánosság-kontroll” megléte esetén pillanatok alatt nyilvánvalóvá válna, hogy „kormányzásuk” valódi céljai: maga a hatalom és az általa biztosítható pozíciók, melyekre „lelki szükségletük” van, továbbá az anyagi erőforrások, melyeket egy, a monopolisztikus hatalom által uralt, a tényleges versenyt ekképp kizáró terepen megszerezhetnek és a maguk javára hasznosíthatnak.
Hát micsoda szégyen az egy kormánynak, ha csak "a kezéből evő" média előtt van mersze beszélni! Ez a teljesítményképtelenség, a felkészületlenség és az öncélú hatalomgyakorlás nyílt, megsemmisítő beismerése!
…Orbán Viktor ma kivonta kardját és elvégezte a hasfelmetszés ősi rituális szertartását… Kimúlt. Ideje új miniszterelnök után néznünk!
· 1 trackback 196 komment
Címkék: média sajtó kötcse orbán jobboldal nemzeti nyilvánisság
A legutóbbi, augusztus közepi közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Fidesz és Orbán töretlenül őrzik népszerűségüket a magyar választók körében. Ez látszólag az eddigi kormányzati teljesítménnyel való általános elégedettségre utal – de vajon tényleg ez áll-e a „töretlen támogatás” hátterében?
Bizony, a válasz nem ilyen egyértelmű!
A valós képhez nézzük, hogy mit vár el a magyar átlagválasztó? Persze ilyen nincs is, de mégis vannak trendek. Nos, az elvárások között előkelő helyen áll az, hogy a kormány „oldja meg a helyzetet!” Úgy tartják az emberek – és a zemberek meg különösen – hogy azzal az aktussal, amivel megválasztanak egy kormányt, egyben minden felelősséget, mérlegelési és döntési kötelezettséget áttestálnak rá és persze a következményekért viselt felelősséget is.
Figyelem: közeledünk a „töretlen támogatás” igazi okához!
Akik tavasszal a Fideszre szavaztak, egy „megoldó kormányt” akartak, egy „felelősséglevevő kormányt”. Az előző ballib kormányok filozófiája az „öngondoskodás” volt és erre a magyar lakosság jelentős része még nem volt kész. Megijedt attól, hogy „elveszik tőle” azt, amit évtizedeken át megszokott: a „nekem jár az Államtól”-gyakorlatát… És akkor jött Orbán, aki azt sejttette, hogy vissza lehet térni a megoldó és gondviselő Államhoz – persze hogy rászavaztak! Persze hogy hinni akartak abban, hogy lehet kevesebb felelősséggel, kevesebb stresszel élni...
Ha mármost elveszik ez az illúzió, akkor a polgár iszonyúan egyedül marad – ráadásul nincs senki más a politikai porondon, akiben a Fidesz után is bízhatna. A Jobbikig azért nem jut le mindenki – más meg nincs… Érthető: azért tart ki a polgár, mert nem lát jobb alternatívát – és „nem bírná ki” a politikai magára hagyatottságot. Azért marad a Fidesznél, mert nincs hová átlépnie, nincs, akire áttestálhatná a bizalmát, aki új reménységet önthetne belé.
És ezek alapján addig nem is csökken számottevően a Fidesz népszerűsége, amíg nem jelenik meg a jobb ajánlat – vagy nem következik be valami olyasmi, ami tömegek egzisztenciális leromlását okozza. Ez utóbbira pedig - talán - figyelni fognak Orbánék – mert ők is felfogják, hogy azt nem élnék túl politikailag! A kormányzás persze előbb-utóbb fog hozni sokaknak kellemetlen intézkedéseket, de mivel a Fidesz jelentős, mellette "lelkileg kitartó" „alaptáborral” bír és mivel nincs ellenpólus, az erózió lassabb lesz, mintha az embereknek lenne hová átpártolni.
Az is erősen torzítja a politikai preferencia-képet, hogy a szokásoshoz képest kevesebb választó határozza meg azt. Akire korábban sem hatott a Fidesz, az ugye elpártolni sem tud most: tehát az ő rossz véleménye a kormányzati teljesítményről egyszerűen nem jelenik meg így, legfeljebb a Fidesszel szembeni elutasítás mértéke nő.
Azért (is) kell egy új váltópárt, hogy az emberek az elveszettség és a magukra hagyottság érzése nélkül számolhassanak le a Fidesz-illúzióval. Kell, hogy legyen számukra egy új irány, amely felé elindulhatnak – mert ha ez nincs, akkor sokkal tovább odakötik magukat és reményeiket Orbánhoz. A magyar nép még nem olyan magabiztos, hogy egészen egyedül is jól ellenne – akik pedig a feltételezett fenenagy demokráciaigényére építettek, csúfosan megbuktak! Ők legalább akkora illúziót kergettek, mint amekkora a mindent megoldó Orbánban való hit...
Ha valós képet akarunk kapni a magyar társadalom pártpreferenciáiról, akkor ehhez előbb kell egy értelmes alternatívát, lelki azonosulást lehetővé tévő új párt, amely azok szimpátiáját nyeri el, akik igénylik a megalapozott programokat. Mondhatni: akiket egyetlen dologgal lehet érzelmileg motiválni: az értelemmel. Ne becsüljük le a szellem erejét!
2010.09.04. 12:53 Szerző: piefke
A „legjobb forgatókönyv”
Magyar miniszterelnök ilyen erővel még nem köpte szembe magát…
Lassan hónapok óta találgatják bel- és külföldi profi politológusok, gazdasági szakemberek és egyszerű, megrettent polgárok, hogy mit akar Orbán valójában? Létezik-e gazdaságpolitikai koncepció, legalább fejben és vázlatosan – vagy csak ötletelnek és rögtönöznek?
A legtöbb okoskodás oda lyukad ki, hogy valószínűleg az október 3.-i önkormányzati választások után fellebben a függöny – és akkor meg fogunk ismerni valamilyen programot, amely valahogy majd finanszírozhatóvá teszi az országot…
Ebben a kérdésben a Progresszív Blog már kifejtette álláspontját (Mámor! – vagy stratégia? http://progressziv.blog.hu/2010/08/25/mamor_vagy_strategia) – szigorúan a „szereplők” személyiségére alapozva – és meglátjátok: igazunk lesz! De most nem magunkat akarjuk fényezni, hanem arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy mit is jelent az, ha – netán – a kormány valóban csak az önkormányzati választások utánra tartogatná valódi programját.
Kedves Blogolvasó, nem mást jelentene ez, mint azt, hogy a mostani kormány és élén Orbán Viktor éppen azt teszik, ami miatt „halált követeltek” Gyurcsányra az „öszödi beszéd”-re hivatkozva! Akkor ugyebár azzal estek neki „Ferinek”, hogy a hatalom megszerzése, a választások megnyerése érdekében hazudott, eltitkolta a valós helyzetet és az adott helyzetben szükséges programot… Hogy „nem kormányzott”.
Most pedig: Orbánék az önkormányzati választások megnyerés érdekében eltitkolják a valós helyzetet és az adott helyzetben szükséges programmal sem állnak elő.
Viktor! Ez most mi?
Megkérdeném a Tisztelt Több Mint 2/3-os Miniszterelnök Urat, hogy esetleg nem sül-e le a képéről a bőr? …Lehet, hogy a svédek tegnap emiatt írták a Gyurcsány Ferenc nevet a TV-közvetítésben alá: iróniából, hogy „Fiam, te mostanában épp azt teszed, amit vádként Gyurcsány ellen hoztál fel!” Mert fura nép ez a svéd: képes logikusan, objektíven és elfogulatlanul gondolkodni és így nézni a világot és a tényeket! És mit látnak? Egy nyerés érdekében „nem cselekvő” miniszterelnököt!
A svédeknek könnyű.
Nekünk nem, mert amit fentebb leírtam, még az a legjobb lehetséges Orbán-forgatókönyv: hogy hülyére vesz minket, de van terve. Mert ha nincs – és szerintünk ez a valószínű – akkor fogalmunk sincs, miféle helyzetekbe „forradalmárkodja és szabadságharcolja” még bele az országot!
De apropó: szabadságharc. Én úgy tudom, hogy forradalmakat, szabadságharcokat a népek mindenkor az alkalmatlan, a nép többségének valódi érdekeivel ellentétesen cselekvő, viszont saját hatalmukat minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközzel megvédeni és ha lehetséges, növelni igyekvő kormányzatokkal szemben szoktak vívni. Amit egy ilyen kormány a saját hatalmáért tesz meg, az minden, csak nem szabadságharc.
Szóval: ha Orbán valóban a „lehetséges legjobb forgatókönyvben” gondolkodik, akkor épp ott áll, mint az általa egykor „minden rossz okozójának”, „erkölcsi és politikai hullának” kikiáltott Gyurcsány Ferenc, akiről azt állította, hogy „nem legitim”.
Viktor! Ezek szerint te sem vagy legitim???
2010.09.03. 17:05 Szerző: piefke
Kedves Középosztály!
Kedves Középosztály!
Erre ugye nem számítottál? Hogy elsők között épp a te kölykeidet basszák be a börtönbe (bocsánat: velük szemben foganatosítanak jogszerűen maximum 72 órás őrizetbe vételt) és nem valami borsodi cigánygyerekeket… Most ugye marhára meg vagy lepve és még inkább be vagy szarva?
Elhitted nekik, hogy ők majd épp veled a középosztállyal fognak éjjel-nappal törődni, téged „hoznak helyzetbe” – és te nem úgy gondoltad, hogy „ilyen helyzetbe” fognak hozni. Elhitted, hogy te vagy a „cél” – pedig csak legfeljebb célcsoport voltál: téged kellett elzsongítani, hogy beszavazd őket a hatalomba. Te megtetted – és most vártad a „felemelkedést”, tőlük. Vártad, hogy „megvédik majd az érdekeidet” – és eszedbe sem jutott az, hogy egy igazi középosztály éppen attól tud az lenni, mert saját maga védi a saját érdekeit és nem felülről vár mindent: védelmet, helyzetbe hozást, privilegizálást, stb.
Azt vártad, hogy majd „minden cécó nélkül” jól elkeni a Hatalom azok száját, akik zaklatják a nyugalmadat – és nem gondoltál arra, hogy ahol a hatalom minden cécó nélkül elkenheti egyesen száját, ott bárki könnyen erre a sorsra juthat!
Ne képzeld, hogy a hatalom és te egyek vagytok: nem azonosak sem az érdekeitek, sem a céljaitok. Te ezek kezében csak építőanyag vagy, nem több. Most ismét ott tartunk, hogy a hatalomnak joga van bárkivel szemben aránytalanul fellépni – és ezzel sokkal súlyosabb zavarokat előidézni a társadalom normális működésében és a köznapi emberek életében, mint amekkorákat kiküszöbölni hirdet. Mert az a három lány már sosem lesz bátor a szó polgári és demokrata értelmében és a szüleik is megfélemlített nyúllá változtak: szoronghatnak hónapokig, hogy a semmiért (mert az volt, ne legyünk álszentek és demagógok!) miféle büntetéssel és az azzal járó megszégyenüléssel lesznek kénytelenek szembenézni. Az Állam pedig beavatkozott abba, amibe nem lenne szabad hagyni, hogy beavatkozzon. Mert mi is történt? Az, amit a legtöbben elkövetnek: bátorságpróba, persze „hülyegyerek-stílusban” előadva. Erre ott a család, hogy megbeszéljék a „tanulságokat”. Normális esetben ilyenkor az „érintett szülő” felkeresi az „érintett kereskedőt”, megbeszélik a dolgot, mondhatni: rituális engesztelő formulákat alkalmaznak – és ezzel kész. Lehet, hogy az apuka és a kereskedőbácsi még egy sört is megisznak együtt az Igazság győzelmére. Ennyi! Hol itt az Állam, a Rendőrség és Pintér Sándor helye? Sehol!
Ha én lennék az egyik érintett szülő, akkor kiállnék ország-világ elé és elmondanám, hogy nem vagyok hajlandó alávetni magam egy ilyen igazságtalan és ostoba eljárásnak, amely egy ilyen hazug törvényen alapul – amely törvényt még a törvénynél is álszentebb emberek hoztak össze. És legfőképpen: nem vagyok hajlandó a gyerekemet vegzálni engedni ezen az alapon, mert mint szülőnek épp a törvény írja elő, hogy köteles vagyok mindent megtenni a gyerekeim zavartalan testi és lelki fejlődése érdekében – és egy ilyen „eljárás” baromi ártalmas a gyerekekre! Elmondanám, hogy mint szabad és büszke polgár, képes vagyok egy gyerekcsínyt minden érintettel normális emberi módon rendezni – vagy ha a Tisztelt Hatalom azt gondolja rólam, hogy mégsem, akkor nyilván arra még kevésbé lehetek képes, hogy rendes kormányt válasszak magamnak – tehát az ő uralmuk is nyilván illegitim ezen az alapon… Hiszen hatalomgyakorlásuk minden pillanatában éppen énrám, a hatalmat rájuk bízó polgárra hivatkoznak – akkor most ez hogy is van?
…És persze nem egymagam cselekednék: megpróbálnám magam – valamint az igazság és az ésszerűség – mellé odaállítani a többi érintettet is...
Basszus! Lehet, hogy ők nem állnának mellém? Lehet, hogy inkább kussolnának és simán benyelnék azt, amit a pofájukba kaptak? Simán elfogadnák az igazságtalan eljárást és azt, hogy a saját, legszűkebb családjuk ügyeiben is inkompetenseknek nyilvánítsa őket a saját kormányuk? Igen? Lehet?
Húha! Akkor gáz van!
Kedves Középosztály, át vagy baszva – leginkább azért, mert jelen állapotodban még nem vagy középosztály… Ideje lenne az Új Uraidat „móresre tanítanod”!
2010.09.02. 22:48 Szerző: piefke
Magyar saria
Kedves Drága Magyar Honfitársaim, Véreim, Magyarok!
Eddig, az átkos komenyista-libsi rendszerben minden éjjeleteket megkeserítette a rettegés, amelyet a Bűn Világa költöztetett drága magyar szíveitekbe. De most, hogy Új Kormányunk hivatalba emelkedésével felvirradt immár a Magyar Jólét Örök Aranynapja, e rettegéstől is végleg megszabadulhattok! Örömtől átitatott magyar lélekkel közlöm veletek: végre-valahára lakat alá kerültek első számú közellenségeink! Az örökké dicső és nagyszerű, de mindenek előtt feddhetetlen Pintér Sándor irányítása alatt működő felkészült és tettrekész magyar rendőrségünk ártalmatlanná tette és lakat alá helyezte azt a három, egyenként 15 éves lányt, akik brahiból, hülye gyerekcsínyből bizsukat akartak lopni!
A kis rohadék ribancok! Kezet mertek emelni a kínai műanyagipar páratlan remekeire – épp akkor, amikor Kormányunk a suttogó propaganda szerint épp Kínából tervezi felvenni a büdös, zsidó IMF szerencsés, szabadságharcos és végleges kiebrudalását követően az országunk életben tartásához szükséges hiteleket. Hát van ezekben magyar lélek? Törődnek ezek a Kormány koncepciójával és diplomáciai erőfeszítéseivel? Százszorosan is megérdemlik, hogy a fogdában rohadjanak!
Drága áldott Honfitársaim! Talán akad olyan közöttetek, aki úgy gondolná, hogy nem épp a megfelelő személyekre sújtott le a Hatalom Ökle? Hogy esetleg sokkal inkább veszélyes a társadalomra és a közmorálra az, ahogyan Kormányunk az alkotmányos berendezkedésünkkel, a vezető pozíciók betöltögetésével eljár? Vagy netán hogy sokkal jelentősebb az az anyagi kár, amelyet a Kósa-Szíjjártó kommunikáció, a „Nem kell IMF - Mégis kell IMF - Mégsem kell IMF”-nyilatkozatok, stb. okoztak? Hogy ha pár, végül el sem lopott, 20.000 Ft összértéket el sem érő bizsuért 72 órás őrizet jár, akkor az eddig alsó hangon kalkulálva is immár kb. 1000 milliárdos forintárfolyam-gyengítésből adódó kárért értékarányosan 3.600.000.000 óra fogvatartás – azaz: nagyjából 410.000 év börtön dukálna?
Nem, nem és nem: aki ilyennel jönne, azt üssétek agyon – mert a hülye devizahitelesek, meg a még hülyébb devizahitelből fejlesztési beruházásokba kezdett vállalkozások kibírják az elkúrt ezermilliárdot, de pár szaros bizsuba belepusztulnánk!
…De ne gondoljátok, hogy immár eltorlaszoltuk a Bűn összes útjait! Íme, ezennel javaslom, hogy rendőrségünk csapjon le azokra a gyerekekre is, akik pl. az iskolai menzákon az indokoltnál több fogpiszkálót használnak el, akik az iskolák WC-iben túl sok papírral törlik ki a seggükket, vagy sprickolják a drága ivóvizet a játszóterek gyerekitató csapjaiból!
És ne álljunk meg félúton: mindazok, akik valaha gyerekkorukban szilvát loptak a szomszéd fájáról, érezzék hazafias kötelességüknek, hogy – baltával, vagy láncfűrésszel, tetszésük szerint – levágják a Bűnös Kezet!
…És ha mindez meglesz, el is értük a Magyar Kánaánt: gyerekeink a rács mögött, mi magunk pedig fél kézzel rohangálva… Mi lehet ennél jobb és szebb?
· 1 trackback 1 komment
Címkék: jog bűnözés rendőrség btk. elzárás igazság pintér fiatalkorú
2010.09.02. 19:55 Szerző: piefke
Hol kúrta el Gyurcsány?
Magától értetődik, hogy ezt a kérdést azzal a céllal tesszük fel, hogy megtudjuk: hol kell folytatni – vagy inkább újra és végre-valahára elkezdeni – a magyar modernitás felépítését?
Mindenek előtt: amit Gyurcsány 2004-2006-os, illetve jelenlegi és jövőbeni elképzeléseiről, indítékairól, szándékairól írok, az részben valószínűségeken alapul; nem „vallattam ki” őt pincében, láncokra függesztve. Még kevésbé tettem ezt egykori (?) párttársaival, szűkebb környezetének tagjaival – noha egy ilyen „kínvallatás” bizonyára sok-sok szegény (és néhány gazdag) ostoba, frusztrált magyar szimpátiáját váltaná ki! A valószínűségek meghatározásánál abból indulok ki, ami „korrelál” Gyurcsány személyiségével és a hatalomvesztése óta folytatott tevékenységével. Ha tévedek, természetesen az elemzésem, a lehetséges jövőre vonatkozó következtetéseim is részben tévesek lehetnek…
Gyurcsány mai „el nem fogadottsága” alapvetően két „populációra” jellemző: azokra, akik „zsigerből utáltak-utálnak” bármit és bárkit, aki nem a bezárkózó-túlkompenzáló magyar „jobboldaliság” eszmevilágában és céljaiban gondolkodik: „komenyistákat”, „zsidókat”, „idegeneket”, az egész versenyszellemű modernitást, ahol nem lehet lustának lenni, ahol nem lehet hosszabb távon „kontraszelektálni”. Ezek „Gyurcsány-utálatát” nem is szükséges bővebben magyarázgatni…
A másik „el nem fogadó” közeg, sajátos, de logikus módon, éppen a moderneké, akik hisznek a teljesítményben, a korszerűségben, a hatékonyságban - még abban a rohadék versenyben is. Ők csak látszólag „utálják” Gyurcsányt: valójában azt nem bocsátják meg neki, hogy „beígérte” nekik a modern, nyugatos Magyarországot, aztán nem valósította meg.
Azt hiszem, hogy az első csoporttal nincs igazán mit kezdenünk – de a másodikkal lehet! Ugyanis: ez az a csoport, amelynek most egyszerűen nincs politikai reprezentációja, őket az égvilágon senki sem képviseli ma Magyarországon, az ő érdekeik (amelyek „mellesleg” erősen „korrelálnak” az ország hosszú távú érdekeivel!) nem jelennek meg a kormányzati stratégiában. Ők az ország legütőképesebb polgárai – és mégis: jelenleg ők a leg(meg)szervezetlenebbek.
Ennek logikus oka van: ők „profik” a maguk szakterületein, abból élnek, arra alapozzák életstratégiájukat – nem pedig általános társadalmi-politikai karrierben gondolkodnak. Valahogy úgy képzelik el az „ideális társadalmat” és annak működését, hogy a politikában is hozzájuk hasonló profik működnek, az övékéhez hasonló teljesítmény-kritériumok közepette… Viszont: ehhez egyszerűen „nem termelt ki” a magyar társadalom megfelelő színvonalon politizálni képes gárdát. (A másik – elvi – lehetőséggel most nem foglalkozom, t. i. azzal, hogy maga ez a nyugatos, modern és profi „generáció” vegye közvetlenül a kezébe az ország politikáját – mert ehhez még az ő „demokrata ösztöneik” sem eléggé rutinosak.)
Ha ez a „profi generáció” érvényre akarja juttatni az érdekeit és azt akarja, hogy tudása valóban hatékonyan járuljon hozzá „makroszinten” is az ország jobb vezetéséhez, akkor maga ez a generáció kell, hogy bázisául szolgáljon egy rájuk támaszkodó új magyar politikai erőnek.
…És itt most „valószínűségek” következnek, ahogy a bevezetőben írtam. Valószínű, hogy Gyurcsány egy, az országot, annak társadalmát és gazdaságát modernizáló államférfi akart (akar?) lenni. Ehhez pedig épp az előző bekezdésben említett generáció tudása, szemléletmódja, érdekei kell, hogy érvényesüljenek – elvégre ők a „legmodernebbek” az országban, modernitást modernek nélkül pedig lehetetlen csinálni! Ha valóban a modern Magyarország Gyurcsány célja, akkor erre a „közegre” lehet egy ilyen folyamatban építeni, másokra nem.
És itt jön az „elkúrás”!
Gyurcsány annak idején olyanokra támaszkodva hirdette meg a modern, nyugatos Magyarország felépítését, akik sem személyükben, sem személyes céljaikban nemigen voltak „nyugatosak és modernek” – igen: az MSZP „régi gárdájára” gondolok elsősorban. Az MSZP „új gárdája” pedig sem képességeiben, sem szándékaiban nem volt alkalmas egy lendületes, invenciózus modernizálás levezénylésére. De nem csak Gyurcsány „támaszkodott” az MSZP-re: az MSZP vezetése és „holdudvara” is a maga eszközét látta Gyurcsányban arra, hogy további (akkori reményeik szerint hosszú) évekre biztosítsa gazdasági és ennek érdekében politikai primátusát.
Ez valami olyasféle „szövetség”, „közös akció” volt tehát, mint annak idején Leniné és a császári Németországé: mindkét félnek nagyon eltérő szándékai voltak – és az ilyen szövetkezések nem lehetnek tartósak, mert a két fél másfelé tart.
Persze, annak idején nem is volt más közösség, amelyre támaszkodva megkísérelhette volna a magyar társadalom és gazdaság, a magyar állam modernizálását. Ezért nem is lehet igazán „elkúrásról” beszélni. A fél évtizeddel ezelőtti magyar társadalom még jelentősen különbözött a maitól: fiatalabbak, tapasztalatlanabbak, emiatt naivabbak, érdektelenebbek és passzívabbak is voltak azok, akik ma az említett „profi generációt” alkotják: ezért rájuk támaszkodni még nem lehetett. A baj ott történt, hogy ők felfigyeltek Gyurcsányra, bíztak benne és abban, amit beígért – és amikor látták, hogy letér erről az útról, akkor a rájuk jellemző gyorsasággal „ejtették” őt. Hiába: a fiatal ember, ha „csalódik ideáljában”, akkor éppoly lelkesen tudja utálni, mit ahogy szerette…
Mivel Gyurcsány – a nagyon furcsa történetű - „öszödi beszéd” után nem tudta biztosítani az MSZP-hez kötődő „elit” hosszú távú hatalmát, ezért egykori szövetségesei ejtették ők. Ezzel egyedül maradt – hacsak nem nevezzük „bázisnak” azokat a többnyire öregebb „nosztalgia-szocikat”, akik körében ma is népszerű. Nyilvánvaló, hogy ők nem lehetnek már semmiféle modernizáció bázisa és nem lehetnek egy, a hatalmat a jelenlegi erős jobboldaltól megszerző új erő alapja sem, ezért ők legfeljebb mint „szavazataikkal támogatók” jönnek szóba Gyurcsány lehetséges „politikai jövőjében”. (Megjegyzés: ennek az elöregedett szociszimpatizáns generációnak is lehet még egy „utolsó haditette” a magyar politikában – ha akarja és elszánja rá magát és ha lesz, aki ezt nyíltan, őszintén képes lesz kimondani előttük és megérttetni velük: mivel az ő életüket már reálisan nemileg lehet „újraírni”, legalább azt megtehetik gyerekeik-unokáik érdekében, hogy szavazataikkal támogatnak egy olyan új erőt, amely biztosíthatja, hogy a következő magyar generációknak már ne kelljen az ő szerencsétlen és kényszerek behatárolta életüket újraismételni…)
…Itt állunk most – és itt áll velünk(?) Gyurcsány Ferenc… Ha akarjuk és ha ő is akarja, akkor lehet még egymással mit kezdenünk: nekünk, a modern, profi magyaroknak és neki az ambiciózus, de korábban oly sok mindenről nem tudó és oly sok szempontból „determinált helyzetben lévő” politikusnak. Egy biztos: nincs más erő, amely őt „visszaemelhetné” és az is biztos, hogy ezt a visszaemelést a „profik csapata” csak akkor hajtja végre, ha előtte megbizonyosodott arról, hogy „Feri most tényleg felkészült!”
Ehhez sok-sok munka kell… És szakítás régi illúziókkal – és néhány régi „politikai illuzionistával” is!
Miért kell lehetőleg minden valamirevaló önkormányzat Orbánéknak? Nem elég nekik az országban a teljhatalom? Nem elég az, hogy nyár óta nyilvánvaló: meglesz végre Budapest is és lejfeljebb egy-két nagyobb városban lehet nem szoci polgármester?
Nem, nem elég! Minden kell, ami erőt jelent az országban, aminek a semminél valamivel nagyobb hatalma van.
De miért? Mi a „végcél”?
Nos, a végcél egy „új úri Magyarország” megteremtése – természetesen Orbánék vezetésével, az ő klientúrájukkal. Ehhez pedig szükség van minden politikai, gazdasági pozícióra, mert ha nem ők dominálnak az országban minden területen, akkor az „adminisztratív hatalombebiztosítás”, ami most folyik, kinevezésekkel és új alkotmánnyal együtt, mégsem adhat teljes biztonságot, mégsem garantálhatja a hatalom igen hosszú időn át való megtartását!
Ha vannak ellenállásra képes gazdasági bázisai egy „másféle Magyarország-víziónak”, akkor tulajdonképpen nem sok esélyük van Orbánéknak a hosszú hatalmon maradásra: akkor finanszírozható egy, a valóságos kormányzati és gazdasági teljesítményüket megmutató propaganda, akkor túlélhetnek azok a szellemi bázisok, amelyek egy modern, nyugatos Magyarországot hirdetnek... De ha minden számottevő döntéshozó fórum és minden valamirevaló pénzforrás Orbánéké, akkor sokkal jobbak az esélyeik.
Kedves Olvasó, ami most folyik – és még inkább: ami októbertől indul be majd igazán – az egy új „nagybirtokrendszer” kiépítése. Persze nem a régi urakkal, de a régi mentalitással…
(Térjünk ki erre röviden! 1945 után ugyan elveszítette gazdasági és politikai pozícióit a régi úri osztály, de mint „életmód-példa” ez maradt továbbra is a minta. Így igyekezett élni a pártelit és manapság is fellelhetők ezek a viselkedésideálok újgazdagjaink körében. Van persze egy „nyugatosan nagypolgári” réteg is, de ők inkább a kivételek és most éppen kifelé tartanak a hatalomból… Manapság hatalmi körökben nem sikk kozmopolitának lenni – meg is értem persze Orbánékat, mert a világpolgársághoz ismerni és tisztelni kell a nagyvilágot… És persze magabiztosan és természetesen kell tudni abban mozogni. Ami nálluk hibádzik…)
Miért „jó” egy úri Magyarország? Egyszerű: akié a hatalom és akié a gazdaság, annak nem kell teljesítenie, az végre nyugodtan hátradőlhet!
…Gondolják a nagyvilágot nem ismerő Orbánék!
Mert hát a modern nagyvilág már nem az „örökletes pozíciók” világa: napról napra teljesíteni kell és megújulni. Itt „hibádzik” Orbánék terve: az országhatárokon belül megúszhatják a versenyt és a teljesítést, kiiktathatják a jobb konkurenciát, mind gazdasági, mint gondolati téren – de hát már nem is léteznek azok az országhatárok, mert benn vagyunk az EU-ban!
Nincs már az a „magyar autoritás”, amit pedig Orbán még tegnap is emlegetett – és ha nincs, akkor nem építhető ki egy független és senki-semmi által nem befolyásolható „privát birodalom” sem. Fiúk, kár a gőzért – és kár a megszégyenülést felvállalni a világ előtt: semmi a ti remélt függetlenségetek, semmiképp sem valósulhat meg a régi szép nyugalmas úri világ! Mert ha - zum Beispiel - Berlinben azt mondják: „Nein!”, akkor bizony a rosszul teljesítő és rosszul kalkuláló „új uraknak” jöhet a „bujdosás”…
2010.08.30. 22:13 Szerző: piefke
Csodák és érdekek
.jpg)
Ma délelőtt már foglalkoztunk egy aspektusból az Orbán Viktor miniszterelnök által a külképviselet-vezetők előtt elmondott beszéddel – akkor megállapítottuk, hogy „Erőtlen ország, gyengén szervezett állam és gazdaság, populista vezető, aki „erőből” akarja hatalmát fenntartani…” Most a beszéd egy másik szintén fontos „üzenetét” és annak következményeit, összefüggéseit tanulmányozzuk. Orbán ezt mondta:
„…Nem kényszerítenek bennünket semmilyen olyan együttműködésbe, ami nem érdekünk. Mi egy kölcsönszerződésnek tekintjük az IMF-megállapodást – az IMF egy gazdaságpolitikai megállapodásként értelmezi. A magyar érdek az, hogy az IMF-fel, ha szükséges rendszeresen kölcsönszerződéseket kössünk. Az nem érdekünk, hogy gazdaságpolitikai megállapodásokat kössünk, mert az szükségtelenül bekorlátozza a magyar autoritás a magyar kormányzat, a magyar parlament, a magyar törvényhozók lehetőségét.”
No, most álljunk meg!
Az IMF-fel kötött kölcsönszerződésre azért volt szükségünk, mert hibás gazdaságpolitikát folytattunk előtte, ami majdnem katasztrófához vezetett. Az IMF célja a segítséggel nyilvánvalóan nem az volt, hogy némi kamatot zsebeljen be, hanem éppen az, hogy lehetőséget teremtsen arra, hogy kijavítsuk a hibás gazdaságpolitikánkat – ez ugyanis „a magyar érdek”!
Az viszont nem magyar érdek, hogy szükséges legyen rendszederesen IMF-kölcsönökért folyamodnunk, mert „a magyar kormányzat, a magyar parlament, a magyar törvényhozók” úgy értelmezik a „magyar autoritást”, hogy akár el is térhetnek a helyes gazdaságpolitikától! Attól a helyes politikától, amely a teljesítményre és a jó kormányzásra alapoz. A Fidesz már hosszabb ideje minden módon próbálkozik azzal, hogy (ahogy ők fogalmaznak) „növelje a gazdaságpolitika mozgásterét” – magyarán: újabb hiteleket vehessen fel, növelhesse a hiányt, ezáltal pedig folytassa éppen azt a hibás politikát, amely a teljesítmény helyett az eladósodásra alapozta a kormányzat rövid távú népszerűség-megőrzését. Ezt tették annak idején Kádárék, ez folyt Medgyessy idejében és részben még Gyurcsány alatt is… De ez az út járhatatlan!
Hasonlóképpen járhatatlan az az út is, amely elválasztaná a sikert és a pozíciót a teljesítménytől. Ha már Orbán szóbahozta a magyar érdekeket, akkor nem árt tudnunk, hogy a magyarság eminens érdeke egy végre-valahára teljesítményre alapozott társadalom megteremtése. A mi célunk és feladatunk tehát nem Orbán legyőzése, hanem a modern, nyugatos Magyarország felépítése. Orbán és a jobboldal eközben persze veszíteni fog. Azért fog veszíteni, mert nem lesz képes új erőforrásokat teremteni, új erőket aktivizálni – éspedig azért nem, mert ők éppen a „nem teljesítők” közössége: ők és híveik anélkül akarnak sikert és pozíciót, hogy azt folyamatos jó teljesítménnyel alapoznák meg és tartanák fenn. Enélkül pedig nem megy. Előnyt csak a jobb teljesítmény adhat.
A Fidesz hívei közül számosan épp azt várták-várják, hogy levegye valaki róluk a teljesítménykényszert. Azt akarták hallani a választások előtt, hogy megy a dolog erőfeszítés nélkül is – és Orbán engedte, hogy ezt higgyék a zemberek. Nem mondta, de sugallta: ha én jövök, nem folytatódik a vegzálás. Akkor lehet költekezni, akkor lehet lazábban élni és venni a dolgokat. Ezek a bizonyos zemberek persze nem tudták, nem fogták fel, vagy nem akarták megérteni az, hogy a nyugatot éppen a teljesítmények versenye hozta létre, annak köszönhető jóléte és magabiztossága – amik miatt irigyeljük!
És most, hogy nyilvánvalóan Orbán sem lesz képes egy szervezetlen és teljesítményhiányos társadalomban jólétet teremteni, ezek a zemberek lassan kezdenek átalakulni emberekké. Zember az, aki fentről várja a csodát – és attól kezd emberesedni, ha végre elgondolkodik azon, hogy miért nincsenek csodák?
Marad majd egy kisebbség, amely azért nem akarja a teljesítmények társadalmát, mert ő maga nem képes jól teljesíteni – nekik ott lesz a Jobbik. Ők majd igyekeznek mindig saját sikertelenségük okait másokban meglátni – de ezzel csak magukat csapják be…
És mit kell nekünk tennünk, akik éppen hogy a valódi teljesítményekben hiszünk?
Mi nem a nyugat jelen állapotát kell, hogy példának tekintsük, nem másolnunk kell ezt az állapotot. Akkor és attól lesz „nyugatos” Magyarország, ha szellemében, céljaiban válik nyugattá. Ha pedig azzá válik – és erre most adott a lehetőség – akkor onnantól már „mi” és „a nyugat”: ugyanaz és elválaszthatatlan. Együtt és egyek vagyunk.
Éppen ezért nem „kívülállókként” kell gondolnunk a nyugat jelenlegi problémáira sem. Most a nyugat éppen megtorpant és pozíciókat vesztett (ezt is emlegette ma Orbán). E problémák pedig a lendületvesztésből adódnak. Mikor veszít lendületet egy civilizáció? Ha motiváló erők tekintetében keletkezik hiány. Anyagi motivációi is csökkentnek a nyugatnak: elég nagy a jólét. De önmagában az, hogy jólétben él egy társadalom, vagy akár egy ember, még nem szükségképpen következik az, hogy csökken a tevékenységét motiváló erő is – hiszen a motiváló erő nem csak anyagi, hanem szellemi is lehet: egy inspiráló hit, egy motiváló ideológia, amely mellé odaáll az ember és tevékennyé válik tőle. Ilyen ideológia terén nem áll jól a nyugat. Legutóbb a jóléti állam ideológiája volt, amely működtette: leginkább a szociáldemokrata társadalom-felfogás. Ez azonban elfáradt, kimerült és már nem képes leírni a társadalmat, megmagyarázva annak működését, ennél fogva pedig nem képes arra sem, hogy „betöltse az emberek világkép-igényét”. Az emberekben ugyanis ősi, génekbe programozott igény van arra, hogy közös világképük legyen: ez tartja össze és ez készteti közös tevékenységekre az közösséget. Egy közös, hitelesnek elfogadott „hiedelem”, amely megmagyarázza, miért és hogyan „áll össze a világ”.
A szocdem ideológia, „hiedelem” alapja a marxi társadalomfilozófia volt. Ez egy másfél évszázados leírása a világnak, melyről azóta – hála a természettudományoknak – jóval teljesebb képünk van. Viszont mindezidáig elmaradt ezeknek az új, a társadalomra és az emberre vonatkozó természettudományos ismereteknek a „társadalomtudományosítása” – és ezáltal egy „új hiedelem” életre hívása, mely újradinamizálja a nyugatot. Minden adott immár ahhoz, hogy ez megtörténjen, hogy megszülessen ez az új társadalomfilozófia, új ideológiát adva ezzel egy új társadalmi erőnek: a „progresszívizmusnak”. És ha éppen az a szerencsés véletlen áll elő, hogy ezzel a nyugat szerves részét képező Magyarország állat elő, akkor ennek csak örülhetünk!
Utolsó kommentek