Nyugi: nem teológia jön – hanem „Isten emberei”. Mindenek előtt egy idézet:
"…a KDNP-s minisztérium e munkára döntő többségben az egyházi iskolai gyakorlatból toborzott pedagógusokat, szakembereket. A valóban népes törvény-előkészítői csapatba alig hívtak meg az oktatás más szegmenseiből érkezőket."
(http://www.fn.hu/belfold/20100906/nemzeti_egyuttmukodes_fidesz_nelkul/
Ha valaki azt hinné, hogy az említett törvény az egyházak „belső magánügyeivel” foglalkozik majd, téved: a nemzeti alaptanterv és az oktatási törvény előkészítéséről van szó.
Mielőtt rátérnék mondanivalómra, kérem, nézzék meg az alábbi diagramokat, amelyek a „hit erejét” – pontosabban: annak csökkenését – mutatják a magyar társadalomban:
Tehát: a magyar lakosság 63,5%-a vagy sohasem, vagy egy évnél ritkábban fordul meg templomban – nyilván zömében családi eseményeken, amelyeket a szokás határoz meg, nem a vallásos hit, pláne nem a valamely történelmi keresztény egyház hitelvei szerint való hit.
Ezt igazolja a Medián 2004-es felmérése is, amely a vallásosságra vonatkozott. Ezek szerint a megkérdezetteknek csupán 13%-a kötődik valamelyik nagy keresztény egyházhoz és ebből megint csak egy kisebb rész ezen belül aki a katolikus egyházhoz, több mint a fele a "maga módján vallásos", azaz nem követi és nem azonosul egyik egyház tanításaival sem. A nem vallásosak aránya 25%. Itt akkor a „nem igazolt és nem tételes vallások” hívei a lakosság több mint 3/4-ét teszik ki. (Figyelem: többet, mint a „több, mint 2/3”!)
…És most jöjjön a lényeg: igen: a kormány úgy tarja helyesnek, hogy az egész magyar társadalom jövőjét alapvetően meghatározó törvény és tananyag összeállítására egy olyan társaság a legmegfelelőbb, amely – az alább közölt statisztikák szerint – legjobb esetben is csupán a magyar társadalom legfeljebb 1/3-át „reprezentálja”. Ma ugyanis Magyarországon a lakosság kb. 70%-a nem tekinthető semmilyen értelemben és formában sem valamely „tételes keresztény vallás” hívének: életét nem annak hitelvei szerint alakítja és nyilvánvaló, hogy gyermekei nevelését sem óhajtja ezekhez igazítani.
Van egy olyan kormányunk, amely naponta hangoztatja, hogy „több, mint 2/3-os” felhatalmazás birtokában cselekszik – ezek szerint nyilvánvalóan érti és felfogja az 1/3 és a 2/3 közötti különbséget, hiszen hivatkozik rá!
Akkor most ez mégis hogy van? Lehet-e, szabad-e egy legfeljebb 1/3-os kisebbség feje után berendezni az oktatást? Igen, lehet – mert hiszen a kormány is csupán a választópolgárok egyharmadának kapta meg a szavazatát. Nagy valószínűséggel jelentős a közös metszete a „vallásosakat” és a „Fidesz-szavazókat” tartalmazó halmazoknak. Ez tehát a kormány „gondolati közege”, ezért érzi úgy, hogy nem csak lehet, hanem szabad, sőt: kell is ekképpen újraalkotnia a magyar oktatás tartalmát és rendszerét…
Azért valami mégis büdös: ha tényleg meg vannak győződve arról, hogy helyesen járnak el, akkor vajon miért titkolóznak az előkészítők személyét illetően? Hiszen, ha meg vagyok győződve az igazamról és arról, hogy minden szempontból támadhatatlan, amit csinálok, akkor ezt magától értetődően vállalom is. Még véres diktatúrák alatt is így tettek az Igazak – most, amikor pedig baráti a hatalom, vajon mi tartja vissza őket attól, hogy a Köz elé álljanak névvel-arccal vállalva tevékenységüket? Hiszen egy demokráciában mi sem természetesebb, mint hogy a Köz megtudja, kik határozzák meg egy fontos kérdésben a jövőjét.
Egy magyarázat van csupán: tudják, hogy nincs igazuk, tudják, hogy nem ők a legalkalmasabbak erre a nagy feladatra, tudják, hogy objektív szakmai érvekkel nem védhető meg a „tákolmányuk” és mindenek előtt tudják, hogy azért kapták éppen ők a feladatot, mert hozzájuk hasonló embereké a hatalom! Olyanoké, akik mennek a saját frusztrált lelkük diktálta úton, akik épp azért nyomulnak most, mert tudják, hogy a világban nem természetes a kontraszelekció, ezért nagyon ki kell használniuk ezeket az időket. Micsoda szégyen az, hogy miközben „simán uralom a terepet”, tudom, hogy ez csak „haveri kegy”. Hogy „szakemberként” az a feladatom, hogy „kiszorítsam” azokat, akik szerint retrográd módon nem lehet jövőt építeni – legfeljebb múltat hamisítani.
Tudom, persze, jól tudom, hogy a KDNP-ben nem ülnek igazi keresztények és az sem lep meg, hogy igazi demokraták sem. Jó kérdés, hogy akkor miért éppen így nevezték el a pártjukat. De az is jó és fontos kérdés, hogy miért hagyja ezt a „dúlást” Orbán? Azt gondolja-e, hogy valóban erre van szüksége a magyarnak, ahhoz, hogy naggyá váljon?
Viktor, komolyan? Úgy akarsz a világban zajló versenynek megfelelni képes „korszerű, tudásalapú társadalmat” létrehozni, hogy olyanokkal írtatsz ehhez törvényt és tantervet, akik rettegnek attól, hogy versenyben kelljen elveiket megvédelmezniük?
…Hát ti, magyarok? Elhiszitek-e, hogy a mai és még inkább a holnapi világban „a régi jó szigorú elvek”, a „vakfegyelem” és a rettegő, bezárkózó, kihíváskerülő konzervativizmus a legjobb segítség? Nem inkább a rugalmasság és a nyitottság? Nem inkább a mindig megújulni kész tudás és személyiség? Mert ha ez utóbbi, akkor ezt aligha lehet majd elsajátítani a Hoffmann Rózsák iskoláiban!
Még szerencse, hogy nyitva vannak a határok – így legalább a legszerencsésebbek kikerülhetnek „a Hit ölelő karjaiból” – és megtölthetik a fejüket azzal ami a valóságos és nem a túlvilág…
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek