Két hét alatt nem lehet kormányprogramot írni négy évre – márpedig nyilvánvaló volt, hogy a FIDESZ nem rendelkezett kész kormányprogrammal. Úgy ment neki a választásoknak, hogy egyszerűen arra alapozott: a saját naiv és csodaváró választói tűzön-vízen át ki fognak tartani mellette és nem programra van igényük, hanem érzelmeik megtámogatására – az ellenfél pedig, amely elvileg versenyhelyzetben kikényszeríthetett volna egy megalapozott programot, tulajdonképpen ki sem állt ellene: feloszlott, még mielőtt a megmérettetésre sor kelült volna.
Ez volt az egyik ok, amiért a FIDESZ – és személy szerint Orbán – nem készült fel a kormányzásra, még olyan elemi szinten sem, hogy legalább egy nyomorult kormányprogramot összeeszkábáltak volna előre. Ez már önmagában is elég szörnyű és nagyon siralmas kormányzási teljesítményt ígér, de a másik ok, amelyre a felkészületlenségük visszavezethető még ennél is tragikusabb az ország szempontjából: A FIDESZ-nek és Orbánnak nem eszköz, hanem cél a hatalom.
A hatalom egy bölcs államférfi kezében hosszú távra jelöl ki reális célokat és odavezető utakat, biztosít erőforrásokat egy nép számára. Ehhez az kell, hogy az illetőnek legyen fogalma arról, mit is akar kezdeni a néppel, mik annak valóságos érdekei… Egyáltalán: a külvilágban kell politizálnia, nem a saját belső világában. A külvilágot ui. nem érdeklik a mi belső, önmegvalósító sikereink, saját „öncéljaink”; ha elszakadunk a realitástól, ha nem törődünk vele, ha nem is érdekel minket tulajdonképpen (és Orbánnál ez a helyet), akkor átlép rajtunk.…De legalább elérte-e öncélját Orbán most ezzel a híres „2/3-os győzelmével”? Megváltozott-e ettől ő maga, a személyisége, az önmagával való elégedettsége? Ha az etológus szemével nézzük meg az a fotót, amelyen március 24-én Csányi Sándorral fog épp kezet, akkor bizony nem ezt láthatjuk: egy „behódoló pózban” lévő Orbán és egy „alfahím” Csányi áll előttünk. Orbán ugyan „ott van az elitben”, de lelkében mégis kívülálló maradt… A „mutatvány”, tehát mégsem sikerült: maradt belül a „kisember-Orbán” – és ennek következményei lesznek a FIDESZ-kormány politikájában. Gondoljunk csak a Matolcsy-féle gazdaságpolitikai vonallal való erőteljes szimpatizálására: semmiféle közgazdasági racionalitás nem lehet erre magyarázat; ennek oka Orbán azonosulása a kisemberi léttel… Az „okos Orbán” nyilván tudja, hogy a mértékadó közgazdászok abszurdnak tartják az efféle gazdaságpolitikát – ám az „emocionális Orbán” mégis ehhez vonzódik... Ne feledjük: választásaink, döntéseink alapvetően emocionálisak, a racionális érvekkel legtöbbnyire csupán megtámogatni igyekszünk érzelmi alapú döntéseinket!
Orbánnak volt egy „hosszú menetelése”: 1988-ban megcélozta a fővárosi elitet, elhatározta, hogy (Gerhard Schröder szavait idézve) „Be akarok jutni!”. Ő, a „vidéki fiú” mindet ennek rendelt alá, ennek az öncélnak. Orbán öncélja az „uralmi elitbe” való bekerülés volt, hogy „ő diktálhassa a feltételeket”. De sosem volt további célja, sosem tudta igazán, mire is jó a hatalom – azon a „bugrisságon” kívül, hogy önmaga és mások előtt kérkedni lehet vele.
Lesz-e esetleg más, aki átveheti Orbántól a stafétát és végre-valahára elindítja a magyarokat a realitások világába és a valóságos sikerek felé?
…De mit fog szólni a nép mindennek következményeihez, a reményekben való csalatkozáshoz? Ha rájönnek „a zemberek”, hogy ismét csak nem róluk szólt a dolog, hanem „valakiről fent”? Netán hamarosan felhangzik az „Orbán, takarodj!”? És ha igen, kik fogják vezényelni a kórust? A Jobbik? Igen?
És akkor mi lesz?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek