HTML doboz
2012.05.11. 23:40 Szerző: sorrel
Hazudjunk éjjel, hazudjunk nappal?
„Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.”
Örkény István bevezetőszövege a Szabad Magyar Rádióban – 1956. október 23.
Ehh, politikus- mozog a szája, tehát… Így legyintünk és vonogatjuk a vállunkat, ha arra kerül a sor, hogy számon kérjük választott vezetőinken, hogy mit miért hogyan tesznek a közösség szolgálatában, és ez milyen viszonyban áll azzal, amit számunkra oly gondosan megfogalmaztak. Ez a vállvonogatás olyan régi szokásunk, hogy nem is emlékszünk rá, hogy valaha is mentesek lettünk volna tőle.
Rosszabb a helyzet, mint gondolnánk. Ez nem csak egy gesztus, ez egy mindannyiunkra bajt hozó hozzáállás. A közélet kérdései iránti igénytelenség, a tájékozódás hiánya vagy egyoldalúsága (ami a gyakorlatban egy és ugyanaz), és a tények elől való fejvesztett menekülés jelentéktelen, szimbolikus ügyek felé egyfajta közösségi élmény nekünk, magyaroknak. Újra és újra a könnyebbik utat választjuk: nemhogy problémamegoldásra nem szorítjuk rá azokat, akiknek ez volna a feladatuk, de belekényszerítjük őket különféle pótcselekvésekbe. Hogy mifélékbe? Sosemvolt problémák generálását várjuk el tőlük, hogy aztán a jelképek szintjén megoldjuk a nem létező gondokat. Szobrokat védünk (ki turult, ki Károlyit), transzparensekkel és mécsesekkel rójuk a köreinket. Ez a helyzet egy kívülről nézve érthetetlen attitűd számlájára írható: szeretjük, ha nagy ívű hazugságokat mondanak az arcunkba, és szeretjük ezeket ideig-óráig komolyan venni, mert addig is figyelmen kívül hagyhatjuk az előttünk tornyosuló feladathegyet. Innentől a képlet egyszerű: tudjuk, hogy valótlanságokkal altatnak minket, de tudomásukra hozzuk, hogy erre vevők vagyunk, igazából nincs is kedvünk felkelni és járni, mert az bizony azt jelentené, amitől eléggé ódzkodunk: céltudatos, kitartó munkát. Sokkal szívesebben motyogjuk félálomban a szánkba adott jelszavakat. Egy ilyen kifejezett igény természetesen kitermeli az ezt kielégítő kínálatot, így aztán az a meglepő helyzet állt elő, hogy embereket tartunk arra, hogy rendszeresen átejtsenek minket. Ők aztán, miután még akkor is ráébredtek volna arra, hogy megelégszünk néhány elkoptatott szlogennel és egy jófajta ellenséggel, aki minden bajért okolható, ha nem lenne ennek a társadalompszichológiai jelenségnek kiterjedt szakirodalma, semmivel nem nyújtanak többet, mint amit kutatásokkal alátámaszthatóan elvárunk. Igaz, kevesebbet sem. Megkapjuk a mindennapi kommunikációs bűvészmutatványunkat, hogy aztán elégedetten rágódhassunk rajta, kiszámítható pályán lefuthassuk a köreinket, megbotránkozhassunk, felháborodhassunk, kimehessünk demonstrálni- a legtöbb esetben valami ellen. Ezzel részünkről lerendezettnek tekintjük a közösség ügyeiben való részvételt, a politikai szereplők pedig azzal a megelégedést nyújtó tudattal dőlhetnek hátra, hogy megadták a polgároknak, amit azok kívántak.
Ez nyilván szórakoztató, az időt is el lehet vele ütni, de sehonnan sehová tartunk, ha ezen a pályán mozgunk.
Meg kell vizsgálnunk, honnan ez a hozzáállás és mi a teendő ellene.
A magyar társadalom fejlődését tanulmányozva észre kell, hogy vegyük, hogy a hatalom soha nem élvezte a közösség bizalmát. Vagy kívülről erőltették ránk, vagy magunk választottuk ugyan, de ráébredve az alkalmatlanságot és a koncepció hiányát leplezni hivatott szemfényvesztésre, magától a hatalomtól vontuk meg a bizalmat – ahelyett, hogy a hatalmat vontuk volna meg a bizalmunkra nem érdemesektől. Tovább göngyölítve a problémát, mélyebben lakozó bizalmatlanságra bukkanunk: félünk együttműködni egymással, ugyanis attól tartunk, hogy a kooperációval saját pozíciónkat gyengítjük. Ez a fajta kockázatkerülés valójában mérhetetlen nagy rizikóval jár: atomizált társadalmunk képtelen arra, hogy a saját javát szolgálja.
Van út innen kifelé, de nem egyik napról a másikra. Olyan elemet kell beépítenünk az életünkbe, a közösség életébe, amit ez idáig nem volt szerencsénk tapasztalni. Le kell győznünk a belénk égett gátlást, ami megakadályozza, hogy együtt gondolkozzunk és munkálkodjunk, egy egész részeként kell élnünk egyéni szabadságunkkal és képességeinkkel. Ilyen egyszerű és ilyen nehéz a megoldás: hosszas, kitartó munkával fel kell építenünk egy rendszert ami, működik, aztán hosszas, kitartó munkával működtetnünk kell azt.
Ha ezen kezdünk dolgozni arra leszünk figyelmesek, hogy súlyát veszíti a sok ideológiainak álcázott, valójában önmagáért való csatározás és a híres-nevezetes Nagy Magyar Hazugságverseny.
2012.05.11. 01:26 Szerző: sorrel
Oligarchák és nemzeti nagytőkések
„Aki fizet, az petyegtet!”
Dargay Lajos* szobrászművész mondása - 1981
Zeng a magyar sajtó és az Országház a törvényhozásra, önkormányzatokra, állami megrendelésekre rátelepedő, közelebbről nem definiált, ellenben sokszor néven nevezett oligarchák hazánkat romlásba döntő tevékenységétől.
Miről is beszélünk mikor elborult arccal simicskázunk/puchlászlózunk? Nos, leegyszerűsítve arról, hogy aki megengedheti magának, az politikai döntéseket, gazdasági irányvonalakat, állami megbízásokat vásárolhat. Mivel akad ilyesmiből eladó a piacon, mi sem természetesebb, mint hogy aki szükségét érzi efféle befolyásnak, az rendesen be is vásárol belőle. Azután alkalomadtán a kasszához fárad, és a kampányidőszakban meg a szűk ellenzéki esztendőkben alaposan feltöltött hitelkártyája terhére megveszi az áhított törvényt, kibúvót, bebúvót, vagy amire éppen a foga fáj. Hideg fejjel áttekintve a dolgokat ez az eljárás a döntéshozási és a képviseleti rendszer logikájából következik - az lenne különös, ha másként cselekednének, ha úgy pénzelnének a pénzemberek pártokat, hogy nem várnak cserébe semmit.
Tehát, hol itt a probléma? Azt mégsem állíthatjuk, hogy minden így van rendben - mert szemmel láthatóan nincs rendben. Ott van a hiba a történetben, hogy amivel az ország/város vezetői házalnak - ti. költségvetési és EU-s pénzek, a társadalomnak keretet adó jogszabályok -, az nem az övék. Ennél fogva nem adhatnák el sem oligarcháknak, sem „nemzeti nagytőkéseknek”, bármi legyen is (vagy ne legyen) a különbség e két csoport között.
Mindez mégis eladó, és kitűnő befektetésnek ígérkezik bárki számára. A rendszer azonban aránytalan: akik fel tudják kínálni a megfelelő összegeket a pártok finanszírozásához, valamint számon tudják kérni az ellenértékként elvárt döntéseket - az ő érdekeik, ha megjelennek a döntéshozatalban, csupán az amúgy is jellemző szűklátókörűséget, rövidtávú tervezést erősítik. Közben mi adjuk a felhatalmazást, és elvégezzük az összes többi munkát: anyagi és szellemi termékeket állítunk elő, működtetjük a szolgáltatásokat.
Be kell látnunk, hogy nekünk, polgároknak nem azért ilyen súlytalan a képviseletünk, mert egy-két-három politikus eredendően gonosz, hitszegő áruló. Ők következetesen viselkednek, mi ülünk fordítva a lovon.
Játsszunk el a gondolattal: mi lenne, ha az oligarchák mintájára teremtenénk képviseletet a közös érdekeknek? Mi lenne, ha a kabáthoz választanánk gombot: ahelyett hogy a valódi szándékaikat gondosan titkoló politikai szereplők között mazsolázgatunk méla undorral, megfogalmaznánk az elvárásainkat, melléraknánk a pénzünket, majd megkeresnénk a megfelelő embert, aki tudja és akarja is, hogy azok érvényre jussanak, megvalósuljanak.
Ha így tennénk, ha a különféle érdekek és elgondolások mentén összefognának a polgárok csoportjai, mindenki valódi képviseletre találhatna, és azt számon is kérhetné teljes joggal. Ha így tennénk, nem szülne irracionális indulatokat, az egyet nem értés, mert mindenki biztonságban tudná a saját értékrendjének megjelenítését, méghozzá ott, ahová az való: a Parlamentben.
Ha így tennénk, letisztulna a kép: az emberek, akiket azzal bíztunk meg, hogy a képünket viseljék, nem használnák jótékony álarcnak a felhatalmazásukat, ugyanis jó okuk lenne arra, hogy valóban a képviseletünkkel foglalkozzanak. Hiszen meggyőződésükkel összhangban lévő projektet vállaltak, azon kívül - nekünk tartoznak azokkal a szívességekkel, amelyekkel a jelenlegi felállásban a trendi szóval oligarcháknak nevezett embereknek tartoznak. A lényeges különbség az, hogy a „mi” a választók egy széles csoportját jelenti, ha mindenki beleteszi a magáé t- így előzi jobbról a csoportérdek az egyénit.
*http://dargaylajos.uw.hu/index.html
2012.05.09. 00:34 Szerző: Đđ
Irodalmi zsidózás
„Én a tökéletesség ostromlásában hiszek – és a jövő mindenképp az enyém!”
Richard Attenborough: Tűzszekerek (Harold Abrahams szavai) - 1981
Van abban valami ironikus, hogy párhuzamosan derül ki az egri önkormányzat „büdöszsidózása” és az, hogy a készülő (és minden bizonnyal hatályba is lépő) új Nemzeti Alaptantervben (NAT) nevesítve szerepel egy bizonyos Szabó Dezső. Hogy ki is ő? Hát, nem csodálom, hogy sokaknak ez a név semmit sem mond: írói életműve „minimum elavult”, a XX. század elejétől a negyvenes évekig tartó pályája során született írásai mára lábjegyzetté váltak…1 De akkor mégis miért „kodifikálják” Hoffmannék őt? Mit tud ez a fickó? Mivel érdemelte ki ezt a megkülönböztetett figyelmet – és miért állítottam párhuzamba az ő „natosítását” az egri „büdöszsidózással”?
A válasz egyszerű: Szabó Dezső volt a magyar fajiság és antiszemitizmus leginkább magával ragadó, e gondolatokat igen hatásosan előadó-feldolgozó és a köztudatba átvinni képes „apostola”.
Legnagyobb hatású regénye az 1919-ben megjelent Az elsodort falu – gondolom, ez lesz a kötelező olvasmány is tőle. Amit a tiszaeszlári per „bűnvádi eszközökkel” próbált elérni, azt tette irodalmi eszközökkel Szabó: a zsidóságot a magyarság végzeteként állította be.
…Sok minden van Az elsodort faluban – és Szabó életművében is: parasztromantika - számára a magyar egyenlő volt a paraszttal és a magyarság „természetes állapota” a falu „örök” hűbéri rendje, amit a zsidók (és a németség) képében a falura és általában a magyarságra törő kapitalizmus és/vagy szocializmus zavart meg, tett tönkre. (Érdekes, hogy épp e két, szervezni és kooperálni képes, a tudást, a képzettséget nagyra értékelő nép válik „főellenségekké”. Logikus ez, hiszen a kapitalizálódó Magyarországon általános volt az a tapasztalat, hogy az említett tulajdonságok felértékelődtek és sikeressé tették az ezek birtokában lévőket – ellentétben az e tulajdonságokkal kevésbé rendelkező „klasszikus úri”, vagy éppen paraszti mentalitású, gondolkodásmódú magyarsággal…) Szabó tagadta a demokráciát is: nem tudott vele mit kezdeni, nem értette azt és nem fogta fel annak társadalmi hasznát sem. Az ő ideálja a bezárkózó-kirekesztő totalitárius állam volt. (Ugyanakkor – magyar fajvédőként – elutasította a német nácizmust, majd élete végén a magyarországi nyilas terrort is – ám magát a fajvédő magyar fasiszta ideológiát nem.)
…Mit fog tapasztalatként, szellemi útravalóként leszűrni Szabóból a mai tizenéves tanuló, akinek a Szabónál leírt világ, a századforduló és a ’20-as-’30-as évek (falusi) Magyarországa sokkal távolibb és idegenebb világ, mint a Csillagok háborúja „messzi-messzi galaxisa”? A mai tizenéves semmit sem fog érteni-megjegyezni a 80-100 évvel ezelőtti világ dolgaiból, mivel azok közül a mai életben semmivel sem találkozik – egyet kivéve: az antiszemitizmust! Rátalál Szabónál a magyarság „balsorsának” egyfajta magyarázatára: „Hát persze, a kapitalizmus és a zsidók!” – és már rohan is a Jobbikba!
…És akkor csodálkozunk majd, hogy a magyar fiatalok egyre távolodnak a világtól, egyre kevésbé lesz arról hiteles, adekvát tudásuk - ettől aztán egyre inkább frusztráltakká válnak, és hogy a frusztráció levezetésére ott lesz a fejükben a NAT által gondosan elébük tálalt Szabó-féle „vonzó és kristálytiszta antiszemitizmus” és a magyar fajiság eszmevilága.
Nincs még egy európai ország, ahol az alaptantervben nyílt antiszemita uszítás szerepel(het)ne – kivéve ezt a mi „áldott Magyarországunkat”! Nem elég az „oldalági” (erdélyi) magyarfaj-mániákus Wass Albert (a maga német Vaskeresztjével) – kell az igazi, a tőrőlmetszett is: Szabó Dezső. Eszmei téren ő áll az egész elcseszett „magyar különutasság” kapujában: ő mutatta az irányt, adta a muníciót az egész magyar antikapitalista és fajvédő „spektrumnak”, ő plántálta bele annyi fejbe itt azt, hogy van „független magyar út” és hogy az valóban járható is, feltéve, hogy megszabadulunk az „idegen elemektől”… Pedig hát…: lófaszt van „külön magyar út” – ezt csak azok hirdetik, akik meg akarják úszni azt, hogy másokkal kelljen nyílt versenyben megmérkőzniük. Csakhogy a történelem díjakat mindig csak a versengők kötött szokott osztogatni…
Ez az egész magyar nemzeti-fajvédő-antiszemita szellemi közeg olyan, mint egy szörnyű és kártékony, a beteget romlásba döntő kényszerképzet: aki elkapja, az onnantól azt véli valóságnak. Ez mozgatja, ebben gondolkodik, ez lesz az ő szubjektív világa, amely fekete lyukkért tartja örökös fogságában. Nem lát ki és nem is akar kilátni belőle. És mivel ez az egész egy hamis valóság, emiatt a valós világban is téves cselekedetekre sarkall. Ezzel pedig egyre csak növelik az „ősi magyar szerencsétlenséget”…
Azok, akik nemrég Egerben zsidóztak egy kiadósat – és akiké ma ott (is) a hatalom – egy olyan „kispolgári” magyar szellemi közegben nevelkedtek, amelynek horizontját eredetileg Szabó és holdudvara adta… És ez a szellemi közeg van Hoffmann és társai fejében is: ez a magyarság- és kapitalizmuskép. Ez a „helyes társadalom-ideál”: a szigorúan kötött, hűbéries, „Mindenki a maga helyén!”-modell, amely már annyira, de annyira leszerepelt. Hát azok, akik ma előírják, hogy Szabót kell olvasni az iskolákban, valóban azt hiszik, hogy az a Magyarország a jó, a valóban működő és sikerre vivő Magyarország, amiről ott olvashatunk? Vagy ők sem hiszik ezt – ám kitűnő ideológiai fegyvert találnak Szabó eszméiben arra, hogy beleneveljék a fiatalokba az orbánizmus „felülről zárt”, tekintélyelvű társadalomideálját? Igaz: sokkal könnyebb úgy oligarcháskodi egy nép felett, ha az a nép elhiszi, hogy „alul a helye”! Sokkal könnyebb úgy egy „centrális erőteret” fenntartani, ha a fiatalokat eleve a demokratizmus ellen neveljük.
Ámde: nem az szereti – és viszi előre – a hazáját és a nemzetét, aki szépen előadott, tetszetős hazugságokkal uszítja annak fiait a világ és a valóság ellen. Ezt tenni olyan, mintha valaki a katonáit félrehordó fegyverekkel küldené harcba… Az ifjúságot avas eszmékkel megmérgezni pedig a legbecstelenebb dolgok egyike – csak azt nem értem, hogy ezek után Hoffmann miért viseli még a (francia – Trianon, fújjj!) Becsületrendet?2
1Szabó Dezsőről bővebben itt: http://mek.niif.hu/02200/02228/html/06/101.html és itt: http://mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/irodtud/magyarir/html/szabodez.htm
2http://hu.wikipedia.org/wiki/Hoffmann_R%C3%B3zsa#D.C3.ADjai.2C_kit.C3.BCntet.C3.A9sei
Update:
Miután több kommentező is megkérdőjelezte, hogy vajon olvastam-e Szabó Dezső Az elsodort falu c. regényét, közlöm, hogy igen, éspedig anyai nagybátyám javaslatára, aki bár az eszével ostobaságnak tartotta az antiszemitizmus, azonban „ösztönösen” mégiscsak az volt. (Nem utolsó sorban éppen a „fogékony korában” olvasott Szabó Dezső – no meg a kor, a késői '30-as-korai ’40-es évek hatására.) …De mivel alapvetően korrekt, az objektivitást az érzelmektől elválasztani képes ember volt, ezért úgy adta Az elsodort falut a kezembe, hogy előtte olvassam el Száraz György Egy előítélet nyomában c. esszékötetét is…
2012.05.08. 00:43 Szerző: Đđ
Tanácsok, hogy miképpen lopj országot magadnak
„Tekintsétek, miként könyörög Istenhez, hogy küldjön el valakit, aki megváltja mindettől a kegyetlenségtől és barbár gyalázattól. Nézzétek, mennyire kész egy zászlót követni, csak legyen, aki felemelje.”
Niccolò Machiavelli: A fejedelem - 1513
Egy ország erőforrásainak megszerzése – bármilyen meglepő is – egyszerű dolog: csupán néhány dolog kell hozzá… És persze a szilárd elhatározás, hogy meg akard azt tenni! Most összefoglalom neked tíz egyszerű és könnyen követhető pontban, hogy mit kell tenned.
1.
Határozd el, hogy megszerzed az ország minden lényeges erőforrását. Ahhoz, hogy ezt megtehesd, szerezd meg a politikai hatalmat, mert ahhoz, hogy megszerezd egy ország erőforrásait, az ország feletti hatalmat kell előbb megszerezned. Ahhoz, hogy megszerezhesd a hatalmat az szükséges, hogy sokan vágyjanak arra, hogy a hatalom a tiéd legyen. Éppen ezért: elengedhetetlen a tömegbázis – tömegbázist pedig csak egy szervezett-fegyelmezett szervezet képes kiépíteni, majd azt rendszerként, céljai érdekében üzemeltetni. Ezért építs tömegpártot – és mivel a tiéd kell, hogy legyen a legnagyobb tömeg, pártod populista kell, legyen, hiszen minél nagyobb embertömeget akarsz magad mellé csábítani, annál több igen egyszerű gondolkodású embert kell, hogy befogadj. Ha hatalmat akarsz – és ha az a célod, hogy ők is akarják a hatalmadat – akkor többre fogsz menni, ha nekik hazug, de egyszerű és pozitív dolgokról beszélsz, mintha összetett és/vagy számukra negatív igazságokat mondasz. Mert az egyszerű és egyszerűségükből következően többnyire sikertelen emberek szép és jó szavakra vágynak – és arra, hogy legyen, akiben és amiben bízhatnak, hogy a jövőjük kevésbé lesz nyomorult, mint amilyen a múltjuk és a jelenük…
2.
A tömegpárt alapja mindenek előtt néhány olyan ember, akivel céljaitok közösek és akik egyetértenek veled mindazokban az eszközökben is, amelyeket majd fel kell használnotok a célok eléréséhez. Jobb, ha önző és erőszakos társakat választasz, mintha nagylelkű és toleráns emberekkel vennéd körül magad – hiszen a legerősebb ösztönző erő a hatalom megszerzéséért, majd pedig a valóságos célért, az erőforrások megkaparintásáért folyó harcban az önérdek, az önzés és a legtöbb hasznát a kíméletlen erőszaknak fogod venni. Igaz, sokak szemében az önzés és az erőszakosság utálatos tulajdonságok, de egyrészt e tulajdonságok elleplezésére ott a média (amelyről alább még írok), másrészt pedig valójában maguk is önzők és céljaik érdekében akár erőszakot is készek lennének alkalmazni – ha az önzést önmaguk és a közösségük előtt tiszteletreméltóságnak, az erőszakot pedig szükségszerű önvédelemnek mutathatják be.
3.
Ha megvannak a társak, akkor oszd fel közöttük a teendőket. Itt ne a szaktudásra, hanem a lelki hajlamokra és a személyiségükre légy tekintettel – mert a tudás megszerezhető (ha máshonnan nem, felbérelt emberek fejéből), viszont ha az illető lelkében nincs hajlam azt elvégezni, amit rábíztál, akkor nem számíthatsz részéről igazi odaadásra. Ha kiosztottad a területeket, akkor bízd rájuk a további toborzást és az alkalmas emberek kiválogatását – de tudasd velük, hogy személyükben felelnek neked minden egyes, általuk kiválasztott, vagy a későbbiekben az ő választottjaik által verbuvált emberért. Ha azok hibázni fognak, vagy árulókká lesznek, akkor te és a többiek személyesen őt, a te emberedet fogjátok hibásnak, vagy árulónak tartani – és ekként bántok majd vele. A szervezetedet tartsa össze az irántad érzett lojalitás, a benned való hit és az esteleges hibázást követő megszégyenüléstől való félelem.
4.
Ha a tömegre támaszkodva megszerezted a hatalmat, igyekezz azt korlátlanná tenni - ám ennek során törődj azzal, hogy ne építs direkt, felismerhető és rádbizonyítható diktatúrát! Őrizd meg a demokratikus intézményrendszert - csak éppen töltsd fel egzisztenciálisan tőled függő (mert a szabadpiaci közegben való sikerre, boldogulásra képtelen/alkalmatlan) embereiddel. Azzal ne törődj, hogy a pozíciókban, amelyekbe helyezted őket, nem fognak jól teljesíteni: nem a teljesítményükre van szükséged, hanem az adott pozíció által birtokolt, irányított, vagy felügyelt vagyonra, erőforrásra. Azzal sem okoznak számodra nagyobb gondot, hogy a rájuk bízott területet, szervezetet hamar lezüllesztik, mert neked nem a társadalom számára hasznos és szükséges működés a fontos, hanem a hatalom – legalább addig, amíg megszerzed és bebiztosítod mindazt, amit eredetileg elterveztél.
5.
Működtesd úgy az általad birtokolt hatalmat, hogy mindig a számodra (céljaid szempontjából) kedvező döntések szülessenek. A teljes szakapparátust állíttasd át embereiddel így. Ha pénzforrások odaítéléséről, vagy állami vagyon értékesítéséről, használatba adásáról van szó, legyen a rendszer úgy felépítve, hogy bőséges tered legyen a szubjektív értékelésre. A nyilvánosságot lehetőleg tartsd távol – ehhez hivatkozz a piacgazdaságban magától értetődően fontos üzleti titok fogalmára. Ha mégsem tudod majd megkerülni az ügyek felülvizsgálatát, akkor segíteni fog az, hogy a felügyeleti szerveket, fórumokat és magát a teljes igazságszolgáltatást is te tartod a kezedben, így félnivalód nem lesz.
6.
Mivel lopásra készülsz, ezért nagyon fontos, hogy megszerezd az igazságszolgáltatás teljes rendszere feletti ellenőrzést és döntési jogot. Ha ezt elmulasztod, véged: amit megszereztél magadnak, elveszted, ráadásul végtelen megaláztatás is vár rád. Azért, hogy mind ellenségeidet, mint híveidet állandó bizonytalanságban tarthasd, jól teszed, ha az igazságszolgáltatással időnként produkáltatsz néhány kirakatügyet: olyanokat, amelyek vagy tele vannak bizonytalansággal, (ahol a jogszabályok nem egyértelműek – vagy ahol akár te magad alakíttattad úgy a jogszabályokat, hogy azok ellentmondásosak legyenek), vagy olyanokat, amelyeknek alapja ugyan valóságos, ám az ítélet vagy nagyon eltúlzott, vagy (egy-két esetben, gondosan megválogatott vétkesek esetében) feltűnően enyhe. Mindennek az lesz a haszna, hogy bárki, aki valamibe bele akar kezdeni, eleve szoronghat, hogy akár a bizonytalan szabályok akaratlan megsértése esetén, akár pedig azért, mert valamilyen módon az államod ellensége, igen könnyen pórul járhat. Ez a módszer hamarosan passzivitásba merevíti az egész társadalmat, benne az üzleti életet is: mindenki a hatalom kegyeit keresve-bebiztosítva igyekszik majd élni, cselekedni és pláne üzletet kötni!
7.
Szerezz felügyeletet a média felett – ez lehet tulajdonlás, de lehet állami ellenőrzés is, amely persze a te kezedben van. A maradék független médiumot pedig már jó előre hiteltelenítsd el, legalábbis azok szemében, akik mint szavazók, a hatalmad fenntartására kellenek neked. Azért hagyj néhány kisebb független médiumot – ők majd jól jönnek, ha az EU erősebb államai basztatnak azzal a bizonyos médiaszabadsággal. Akkor majd rámutathatsz erre a néhány, tengődni hagyott túlélőre, hogy „Lám, ezek is folyton engem kritizálnak!”
8.
Ne feledd: azokkal szemben, akik már eleve az ellenfeleid voltak, nem tartozol semmiféle felelősséggel. Mivel ők átlátnak rajtad és szándékaidon, így a legtöbbjüket semmiféle kedvezménnyel nem állíthatod őket magad mellé. Hasonló a helyzet azokkal is, akik annyira gyámoltalanok, annyira tudatlanok és tájékozatlanok, hogy képtelenek ellened fellépni. Nyugodtan hagyd őket tengődni – a nyomor egy szintjén már az emberek úgyis megszerzik maguknak azt a keveset, ami elég ahhoz, hogy kibírják a következő hónapot is. Legfeljebb sanyargasd kissé őket és persze tartsd félelemben – de azt is jól teszed, ha felcsillantod előttük a (természetesen nem valós) kiemelkedés lehetőségét. Ez utóbbi azért jó, mert mondhatod, hogy „Aki valóban akar, az kiemelkedhet, hiszen vannak erre programjaink!” – és így a kiemelkedni mégsem képes tömegek ellátatlansága miatti elvi felelősséget elháríthatod, mondván: „Lusták, nem érdemelnek jobbat!” …Ne félj: az amúgy is szorongó, egzisztenciájukért remegő „középrétegek” örömest fognak e hamisságodhoz asszisztálni! Hiszen lesznek, akikhez képest fölényben érezhetik magukat – és ez nagyon fontos a kisembereknek! Sokan közülük (mint apparátusod alsóbbrendű végrehajtói) önként, lelkesen és nagy meggyőződéssel fognak neked segíteni a legalul élők repressziójában!
9.
Ne feledd: hatalmad nem fog örökké tartani – ezért ne feledkezz meg a túlélésedet és a bukásodat követő időkben majdan a jólétedet garantáló lépések megtételéről sem! A leghasznosabb, ha te magad szervezed meg a bukásodat – mert a spontán folyamatok mindig kockázatokat rejtenek magukban! Ki tudja? Akár még tisztességes és igen-igen tehetséges emberek kezébe is kerülhetne utánad a hatalom – ha nem kutatnád fel és semmisítenéd meg az efféle alakokat már idejében! (Erre jó, ha az illetőt, aki túlságosan tehetséges, túlzottan bátor és magabiztos és ráadásul még vezetői képességei, karizmája is van, külföldre kényszeríted. Ott, megízlelvén a szabadságot és a jólétet, nagy valószínűséggel el fogja veszíteni a motivációit, amelyek itthon ellened sarkallják…)
10.
Építs ezért jó előre és nagy gondossággal magadnak ellenzéket, hogy a majdan téged leváltók/„elkergetők” is valójában a te kreatúráid legyenek. Ha már látod, hogy közeleg hatalmad vége, akkor tereld úgy a közhangulatot, hogy „ellenzéki” kreatúráidban lássa a nép a lehetséges alternatívát. Arról persze gondoskodj, hogy az általad kreált ellenzék kulcsfigurái valamiképpen kompromittálhatók legyenek: erre a célra a magánélet ugyanúgy megteszi, mint egyes múltbeli bűncselekmények, melyeket te eltussoltattál a hozzád lojális igazságszolgáltatással, vagy akár az, ha az illetők korábban épp a te rendszered hasznos embereiként tevékenykedtek.
…Ha a fenti tanácsaim szerint fogsz eljárni, nagyon valószínű, hogy sikeres leszel egy olyan országban, mint amilyen például a XX. század végi–XXI. század eleji Magyarország volt!
2012.05.06. 13:33 Szerző: piefke
Véreim, magyarok!
„Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk.”
Ady Endre: Menjünk vissza Ázsiába - 1902. január 31.
Orbán megint ázsiázott egy kiadósat: jött a kínai miniszterelnök-helyettes, aztán pedig elment Kazahsztánba („egy nyugati testvér a keleti testvérhez”), ahol „számon tarják a magyarokkal való rokonságot”. Ezek apropóján nem árt foglalkoznunk azzal, mit is jelent ez a bizonyos „ázsiai sikeresség”.
A magyar szellemtörténetben régóta létezik egy „ázsiai vonulat”: valamit, amink épp nincs, Ázsiában remélünk fellelni – hol őshazát, hol ott maradt rokonokat, hol pedig gazdasági és társadalmi modellt, no meg olyan tőkét, amely nem támaszt számunkra elviselhetetlenül nyugatias feltételeket, mint napjaink Orbánja.
Aztán van egy olyan vonulat is a magyar társadalmon belül (belül? Hm…), amely igazából mindig is a nyugati viszonyokat, állapotokat, gondolkodás- és viselkedésmódot akarta/próbálta ráerőltetni erre a tulajdonságaiban ázsiai népre. E vonulat képviselői nehezen viselik el, hogy Magyarországon nincs olyan precízen elrendezve az élet és nincs olyan akkurátusan rendben tartva a köz- és magánterület sem, mint Svájcban, Németországban, vagy Ausztriában, vagy netán a skandináv országokban. Ennek a vonulatnak a kezdeténél Szent István áll, ma pedig leginkább azok képviselik, akik – élve az EU-s lehetőségekkel – elmennek Nyugat-Európába. (Lám-lám: hol tartana ma a magyarság, ha István is elment volna valami nyugati lovagseregbe, vagy épp velencei kalmárnak állt volna…)
Mondjuk ki őszintén: nagyfokú a korreláció egyfelől a nyugatosok és a jól teljesíteni képesek, másfelől az „ázsiások” és a…………….. Szóval: azok között, akik ma Ázsia felé fordulnak, sokan ezt azért teszik, mert nem tudnak mit kezdeni a nyugattal. Nem értik azt, nem éreznek közösséget annak elveivel, a nyugatot működtető mentalitás pedig túl „steril” nekik – és azt sem tudják, hogy mi is működteti a nyugatot igazán, hogy mi volt és mi ma is sikerének „titka”. Inkább kitalálnak rá ezt-azt: hogy a siker titka mások kizsákmányolása – amiben annyi az igazság, hogy a világ azoké, akik a legjobban és a legszervezettebben képesek dolgozni, cselekedni. (Tehát: a gyarmatosítás sem sikerülhetett volna az európaiaknak, ha nem lettek volna meg ehhez már eleve a belső társalmi erőforrások.) A legszervezettebb pedig azt jelenti, hogy a szervezés magából a társadalomból, a polgárok közötti „horizontális viszonyokból” következik. Ott van jelen, oda van „kódolva – nem pedig egy, a társadalmat „felülről megerőszakoló” és azt önnön céljaiért „mozgató” hatalom szervezi át a társadalmat, hogy a saját céljait elérhesse általa.
…De mit is produkált ez a bizonyos általuk „istenített”, „idealizált”, „bámult” Ázsia? Nos, épültek birodalmak, akadnak „nagy vezetők”, nagy teljesítmények, igaz – de általános jólétet ázsiai társadalom csak akkor produkált, ha vagy valamiféle természeti kincsre támaszkodhatott, vagy pedig a jólét technikai előfeltételeit nyugatról importálta. (Ez az import vagy kényszerű volt, mint pl. Dél-Korea esetében, vagy egy felülről végrehajtott-kívülről megtámogatott általános társadalmi reformfolyamat, mint pl. Japán esetében, egyszer a Meidzsi-korszakban – akinek „ázsiaiul” jobban tetszik: 明治維新 - , másodszorra pedig a II. világháborús vereséget követő időszakban.)
Nincs tehát olyan ázsiai modell, amely belső, a saját társadalmából, hagyományaiból és mentalitásából következően hozott volna létre általános jólétet, magas szintű műszaki és munkakultúrát és lehetőséget az egyéni képességek szabad kibontakoztatására – ráadásul mindezeket párhuzamosan. Csak olyan „saját fejlesztésű” ázsiai modellek vannak, amelyekben vagy a mérhetetlen szegénység és reménytelenség, vagy a „látványos eredményeket produkáló”, ám azokat totalitárius módszerekkel elérő despotizmus jellemez – esetleg ezek valamilyen sajátos keveréke. Aki Ázsiának nem csupán a „kirakatát”, vagy éppen a turistaközpontjait nézi, az jól láthatja mindezt…
Amikor Orbán és vele együtt sokan áhítozva tekintenek Bezzegázsiára, akkor emberi és munkajogok híján, ellentmondást nem tűrő parancsokra épülő „látványsikereket” akarnak, nem törődve azzal, hogy mi az ár mindezekért. Olyan társadalomideált propagálnak, ahol a társadalom néhány százaléka élvezi a fejlődést. Azt szokták ők erre válaszolni, hogy „a jólét, a gazdagság majd lecsorog, és átitatja előbb-utóbb az egész társadalmat” – de ez nem igaz. Ugyanis a mindenkori (ázsiai típusú) vezetőrétegek csupán akkor ad a jólétből, ha arra kényszerítik… A „látványsiker” olyan, mint a „látványsport” (Orbánék másik nagy kedvence és mániája): egyik sem javítja a társadalom valóságos „fizikai kondícióját”.
Azért könnyű Orbánéknak azonosulni az ázsiaisággal, mert Orbánnak, körének és követőiknek a demokrácia leglényegét adó mentalitástípus mit sem jelent. Amikor Orbán és társai, akiket azóta mindközönségesen csak „Fidesz”-ként szokás emlegetni a ’80-as évek végén demokráciáról, jog és szabadságról kezdtek el beszélni, akkor ezt úgy értették, hogy ők is bele akarnak szólni a hatalom dolgaiba – de magának a hatalomnak a milyenségéről, az egyeduralmiságról csak addig hangoztattak elítélő szavakat, amíg az nem lett az övék. Hiszen ha lelkük legmélyén utasítanák el a feltétlen, a nyújtott teljesítménytől független hatalmat, akkor képtelenség lenne ugyanazt és ugyanúgy csinálniuk, mint ahogy azt az elmúlt két évben tették. Erre csak akkor lehet képes valaki, ha nem is érzékeli a mentalitásával ellentétesnek azt, amit tesz.
Írtam fentebb a magyar társadalom „ázsiai feléről” – nos, sok magyar van, akinek a nyugat csupán anyagi javakat jelent – megjegyzem: olyan anyagi javakat, amelyekhez hasonló színvonalúak előállítására ők képtelenek lennének. A szabadság az, ha szabad bevásárolni Bécsben, a demokrácia pedig az, ha a hatalom eltűri az anyagi gyarapodást. És azt kell mondjam, hogy a mai magyar társadalomnak ez a nagyobbik fele. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ők valóban ázsiai társadalmi és munkaviszonyokra vágynának. Csupán passzívak és járatlanok társadalmi téren és úgy „közélnek”, ahogy abba belenőttek és beleszoktak: gyakorlatilag sehogy. Ők a „politikailag inaktívak”, vagy azok, akik valamelyik „csodát ígérő” politikai erő uszályában vergődnek – a Fidesznél, az MSZP-nél, a DK-nál és persze a Jobbiknál is ők alkotják a „tábor” zömét”. Ebből aztán akár azt a (téves) következtetést is levonhatnánk, hogy „a magyar választók többsége Ázsiát akar!”, azonban ez nem igaz. Attól, hogy valakiben valamilyen, pl. ázsiai mentalitás-hagyomány, örökség él, mert ebben nőtt fel, még nem jelenti azt, hogy ne élne benne vágy „egy másmilyen világ” iránt – csak épp fogalma sincs arról, hogy azt a „mást” miképpen lehet elérni.
…Igen: ahogy a társadalomban viselkedünk, az jobban hasonlít az ázsiai, mint az északnyugat-európai modellre, különösen akkor, ha nem a felszínes, hanem a meghatározó elemeket, jellemzőket tekintjük. Megszoktuk, hogy a pozíciókat általában nem a teljesítmény, hanem „egyéb érdemek” alapján osztják – és adott esetben vissza is veszik. Szokás az is, hogy a hatalom „nem bántja” azokat, akik alávetik magukat neki – de keményen megtorolja az „ellenszegülést”, sőt, a „sorból való kilógást” is. És az is megszokott, hogy a hatalom és a társadalom „külön dolgok” és hogy az előbbi áll az utóbbi felett. Ezzel szemben az északnyugat-európai modell kifejezetten a polgárok önálló, az államtól, a „felsőbb hatalomtól” független kezdeményezéseire, valamint a szabad és szintén államfüggetlen szövetkezésre, együttműködésre épül. Nem nehéz már a kezdeteknél felfedezni a különbséget az ázsiai szokás szerinti teljhatalmú „hódító vezér” és az európai „választott vezető” között, akinek „mandátumát” korlátozza a választók akarata, céljaik és véleményük a vezető tetteiről. Amíg egy Hermannt (Arminiust)* „komolyan felelősségre vontak” (megöltek) a társai, amikor úgy látták, hogy „kezd a saját feje után menni”, addig egy Dzsingisz kánnál, vagy épp az egységes Kínát megalapító Csin Si Huang-ti alattvalói részéről ez elő nem fordulhatott, noha egész életükben egyebet sem tettek, mint mentek a saját fejük után és hajszolták a népet is. Ha elő-előfordult is az ázsiai népeknél „egyenrangúak szövetségkötése”, az csupán legendás változata a valóságos eseményeknek, amikor is a hódító és a meghódított „kodifikálta” a „további együttműködését”. (Valami efféle történt a magyar „vérszerződés” esetében is.)
…És mégis: a látszólag „kaotikusabb és instabilabb” kormányzati modell lett történelmi távlatokban az eredményesebb – no meg az adott nép tömegei számára stabil jólétet adó. Amikor arról polemizálgatunk, hogy vajon az ázsiai, vagy az európai modell-e a követendő, akkor nem árt magunk elé idézni, hogy hogyan is él ma Hermann népe (a németek) és Dzsingisz káné (a mongolok). Aki pedig „csin népének” mai valóságára kíváncsi – és nem csupán orbáni interpretációban – akkor az olvassa el ezt: http://index.hu/tech/2012/05/05/akik_onkent_mennek_rabszolganak/
Aki ma „ázsiai modellt” szeretne, az vagy a kontroll nélküli hatalmat szeretné a maga számára elérni, vagy meg szeretne szabadulni az egyéni döntés és felelősségvállalás terheitől. Viszont: a stabil és általános jólét alapjai éppen az ellenőrzött hatalom – a „felelős kormány”, ahogy a ’48-as 12 pont emlegeti – és az állampolgári felelősség és szuverenitás.
Ma már Kínában is azt látjuk, hogy egyre többen akarnak több kezdeményezési, döntési és cselekvési szabadságot és több függetlenséget az államtól (amely ott végtelenül korrupt és borzasztóan „szubjektív” is). Kérdés, hogy működhet-e majd a szabad polgárok jogállama mint modell az egymilliárd paraszt országában, ahol 5-6000 éve megszokta mindenki, hogy léte a császártól, a mandarintól – no meg a maffiáktól is – függ és hogy „szabadon vállalkozni” is akkor lehet, ha arról a Párt hoz határozatot. Nem hiszem, hogy egy ilyen modell bevezetésére lenne szükség Magyarországon az átütő gazdasági sikerhez… Az ugyanis, hogy a jelenlegi miniszterelnök hajlamainál és szocializációjánál fogva vonzódik a megkérdőjelezhetetlen hatalomhoz, még nem ok arra, hogy azt be is vezessük.
Mi itt a ProgBlogon nem először írjuk le: stabilan sikeres, jól működő gazdaság csak jól működő társadalomban lehetséges – ebből következően: ha a gazdaságunk nem képes jól teljesíteni, akkor annak valóságos okait elsősorban a társadalmunk felépítésében, mentalitásában és működésében kell keresnünk. Fentebb már írtunk a magyar mentalitás ázsiai oldaláról, írtunk arról, hogy hosszú távon az európai modell biztosítja a sikert – tehát: ha sikert akarunk, modellt kell váltanunk.
…De semmiképp sem a „tisztán ázsiaira”!
*Ld.: http://en.wikipedia.org/wiki/Arminius
2012.05.04. 00:23 Szerző: Đđ
Áder, the Braveheart
„Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek
Az emberiségért valamit!”
Petőfi Sándor: Sors, nyiss nekem tért… - 1846. április 24–30.
Ádernek a sors „tért nyitott”: ha én ő lennék, akkor tudnám: most megkaptam életem nagy lehetőségét! Azt a nagy lehetőséget, amelyet csak nagyon keveseknek ajánl fel a sors: hogy igazi nagy ember lehessek. Olyan, aki rászolgál arra, hogy bekerüljön a történelembe – ráadásul a jó oldalra. Amoda, a rossz oldalra, (biblikusan: az Úr baljára) könnyű bekerülni: elég, ha felgyújtod Ephesosban az Artemisz-templomot, mint i. e 356-ban Hérosztratosz, vagy ha miniszterelnökként felszámolsz egy jogállamot és aztán szétosztogatod a haveroknak, mint i. sz. 2010-től teszi Orbán.
…És ezzel már ott is vagyunk annál, hogy miképpen lehetne Áder nagy ember!
Áder nagyjából negyedszázada kezdett el politizálni; feltehetőleg az inspirálta erre, hogy nem tetszettek neki az akkori magyarországi viszonyok: az egypártrendszer, a klientúra-építés, a hatalmi szervilizmus, az, hogy sem nem mondathatott ki, sem pedig nem valósulhatott meg az igazság. És most, huszonvalahány évvel később, ha körülnéz, nagyon hasonló viszonyokat talál, mint a fiatal Áder látott maga körül annak idején – és nem tudhatjuk, hogy titokban, a lelke mélyén ez mennyire zavarja őt. Azt hiszem, hogy zavarja… Ennek pedig most lehetnek következményei, ha akarja, ha valami mást is szeretne még az élettől, mint azt, hogy Orbán kegyelméből döntéséből elnök lehetett egy Schmitt Pál után…
Áder János azzal, hogy köztársasági elnök lett, elérte a lehető legmagasabb pozíciót ebben az országban. Ne feledjük: a közjogi méltóságok sorában az első a köztársaság elnöke és csak a második a miniszterelnök, noha elvileg övé a legnagyobb hatalom – de csak elvileg, és erről lesz még alább szó! Nincs tehát már hová emelkedni, nem kell „kapaszkodnia”, sem pedig bárkinek is „megfelelnie” annak érdekében, hogy emelkedhessen, vagy pozícióját megtarthassa*. Ez a gyakorlatban azt jelenti-jelentheti, hogy mindenféle kötöttség nélkül élhet a jogkörével – és ez a jogkör, ha valaki igazán meg akarja azt tölteni tartalommal, nem is csekély**!
Miért írom mindezt? Nem másért, mint hogy Áder most a kezébe kapta azt a lehetőséget, hogy történelmi távlatban ő lehessen a Fidesz legnagyobb alakja! Orbán ugyanis biztosan nem lesz az. Ő úgy fog megmaradni az emlékezetben, mint egy kiváló képességeit végső soron önző módon kamatoztató figura, aki semmit sem tett hozzá Magyarországhoz, viszont annál többet rombolt le benne.
Áder mindezen túlléphet. Akadályozhatja, hogy olyan politika, törvénykezés folyjon ebben az országban, amely csupán egy szűk réteg érdekeit testesíti meg, de semmiféle új erőforrást nem teremt az ország nagy tömegeinek felemelkedéséhez. Megszólalásaival új témákat hozhat be a magyar közéletbe, megszüntetve ezzel a Fidesz és Orbán jelenlegi tematizálási monopóliumát. (Ehhez nem is kell mást tennie, csupán visszatérni azokhoz az elvekhez és gondolatokhoz, amelyek a Fideszt kezdetben jellemezték.)
Nem arról van szó, hogy „átveheti az ország kormányzását”, hiszen az - mint fentebb írtunk - a legnagyobb hatalommal rendelkező miniszterelnök feladata, de arra igenis megvan a lehetősége, hogy a jelenleginél nagyobb megfontoltságra és szakszerűségre kényszerítse a kormányt, valamint arra, hogy lépéseinél kénytelen legyen tekintettel lenni a sajátjain kívül mások, a széles társadalom érdekeire is és hogy Orbán és kora érezze: nem korlátlan ura az országnak. Egy hivatala lehetőségeivel merészen és jól élő elnök sokkal közelebb képes hozni a saját befolyását a kormányfő lehetőségeihez, mint azt gondoljuk. Mondhatni: képes a miniszterelnököt együttműködésre kényszeríteni. És ha ez megtörténik, akkor az lényegében az orbánizmus végével lenne egyenlő.
Persze mindehhez az kell, hogy Áder akarjon naggyá válni és ne csupán a Fidesz elvtelenségig hűséges „néhányadik embere” legyen, mint eddig, aki csupán precíz (és olykor a könyörtelenségig) fegyelmezett végrehajtója legyen Orbán (és Kövér) akaratának. Lehetséges, hogy sem személyes politikusi képességei, sem pedig világfelfogása alapján nem tudott eddig túlemelkedni Orbánon – noha bizonyos, hogy időről időre másképpen cselekedett volna, mint ő. Azonban Áderben ott az intellektuális képesség arra, hogy lássa a különbséget az egész ország, illetve egy szűk hatalmi elit érdekei között. Ha köztársasági elnökként is megmarad Orbán háta mögött, akkor történelmi távlatban semmivel sem fog kitűnni a Lázárok, Rogánok, Szijjártók tömegéből – ez pedig elég gázos dolog.
Persze, lehetne arra hivatkozni, hogy Ádert örök barátság köti Orbánhoz és hogy az örök barátságba nem fér bele az, hogy beakasztunk a barát szándékainak. Ez igaz, mint ahogy az is igaz, hogy a barátok nem szokták egymást mellőzni politikai okokból – mint ahogy azt Orbán tette, amikor hatalmi érdekeivel Áder ellentétbe került. És igaz az is, hogy politika és barátság antagonisták. Ha Áder életcéljául a politikát választotta, akkor tudomásul kell vennie, hogy a szintén mindenek előtt politikus Orbánnal sem a barátság, hanem a politika szabályai szerint megy a játék. Áder már 2006-ban tudta, hogy „ez a Fidesz nem az a Fidesz”, el is mondta zárt körben erről a maga sarkos véleményét: „nézzétek, ez lett a stílus a Fideszben”… Ez az amortizált barátság tehát nem köti őt immár…
A köztársasági elnöki poszt támadhatatlansága (Orbán szavaival: „sérthetetlensége”) gyakorlatilag lehetőséget teremt arra Ádernek, hogy kilépjen a Fidesz kényszerű rabságából, hiszen egzisztenciája immár nem a párttól függ. Önálló lett.
Nyilvánvaló, hogy az ország érdekeinek és a jogállamiságnak a következetes képviselete bátorságot követelne, azt, hogy lépje túl a saját és egész eddigi közege korlátait. Ötvenhárom évesen nem könnyű rohamot kezdeni, nem egyszerű teljesen újrapozícionálni magát valakinek. De: Áder konzervatív hajlamú ember és aki konzervatív, az nem szereti maga körül az örökös forradalmat – márpedig „örök barátja” éppen erre kényszerít mindenkit, aki vele dolgozik. „Harcolj velem – vagy meghalsz, mint politikus!”
Mit nyerhet azzal Áder, ha tovább szolgálja Orbánt és „forradalmát” – valójában pedig azt az érdekkört, amely az orbánizmus végső anyagi haszonélvezőiből áll? Semmit! Mennyivel ér többet „részvényesnek” lenni a Közgépben, vagy egy őt többször megalázó elvetélt focista hatalmát szolgálni - vagy pedig a magyarok és a magyar államiság első emberének lenni; egy olyan sor tagjának, amely sor első tagja Szent István volt. Áder a Fidesz gazdasági és politikai játszmáiban nem lehet központi figura – de mint a Magyarország köztársasági elnöke, mindent és minden továbbit meghatározó alakká tud válni. Mert mit mondhat és tehet Orbán, ha Áder kimondja és következetesen, megalkuvásoktól mentesen képviseli vele szemben az igazságot? Gyakorlatilag semmit – hiszen hiába törvénykezik, törvényeit parkolópályára állíthatja az elnök. Aztán ha mégis alá kell írnia azokat (mert már minden lehetőségét kimerítette), akkor is kijelentheti, hogy csupán a törvényes kötelezettségének tesz eleget ezzel, de várva vár egy olyan parlamentet, amely újragondolja az adott jogszabályt. Gyakorlatilag maga, a jogállam és a törvényesség oldalára állíthatja a magyarok többségét, ha így jár el. Neki mostantól öt évig nem kell félnie semmitől – Orbánnak viszont szűk két év múlva oda kell majd állnia a választók elé és magyarázatot kell adnia arra, hogy miért tartotta kormányzását még a saját maga által jelölt elnök is sok esetben a jogállam szellemével ellentétesen cselekvőnek.
Nehéz lesz erre válaszd adnia! Hiszen azt mégsem mondhatja majd, amit szegény Ángyánról terjeszttetett el tegnap a Napraforgó blogon, hogy t. i. Áder „valakinek a zsoldosa”… Vagy ha mégis ezzel jön elő, akkor ugyanolyan harsány röhögés követi majd, mint a Napraforgót…
Áder nem lenne barátok nélkül, ha így döntene, mert támogatná sok „konszolidált konzervatív” – azok, akik már egyre inkább hangoztatják Orbánnal és kormányzásával szembeni averzióikat. De egy szakmai érvekre támaszkodva aktívan, a törvény adta lehetőségeivel maximálisan élő köztársasági elnöki politizálást nyilván támogatnának azok a magyar polgárok is, akik ma senkit sem éreznek vállalhatónak. Ekképpen Áder nem csupán helyet biztosíthatna magának a történelemben, hanem – akár, ha akarja – vezetőjévé válhatna egy Orbánt és a Fideszt követő jobboldalnak is. Így Orbánt akár még miniszterelnökként is „lejátszhatná a pályáról”…
A nem expresszív Ádernek még passzolhatna is a rettenthetetlen és ellentmondást nem tűrő figura - a „csornai Charles Bronsonnak” miért is kellene Orbán és haverjai előtt megremegnie?
* Az elnöki – a megbízatás ideje lejártát, halálát, lemondását és 90 napon túli munkaképtelenségét kivéve - csak akkor veszítheti el hivatalát, ha kimondják a megbízatásával kapcsolatban az összeférhetetlenségét, vagy ha bűncselekményt követ el és ezért az Alkotmánybíróság megfosztja tisztségétől.
** A köztársasági elnök feladat- és hatásköre:
· képviseli a magyar államot,
· Magyarország nevében nemzetközi szerződéseket köt,
· megbízza és fogadja a nagyköveteket és a követeket,
· kitűzi az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választását,
· kitűzi az európai parlamenti választás, továbbá az országos népszavazás időpontját,
· részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés és az országgyűlési bizottságok ülésein,
· javaslatot tehet az Országgyűlésnek intézkedés megtételére,
· népszavazást kezdeményezhet,
· adományozza a törvényben meghatározott címeket, érdemrendeket, kitüntetéseket és engedélyezi viselésüket,
· gyakorolja az egyéni kegyelmezés jogát,
· dönt az állampolgársági ügyekben,
· dönt mindazokban az ügyekben, amelyeket külön törvény a hatáskörébe utal,
· a fegyveres erők főparancsnoka,
· a Szent Korona Testület elnöke.
A köztársasági elnök nevezi ki, illetve menti fel:
· külön törvényben meghatározott személy vagy szervek javaslatára kinevezi és felmenti a Magyar Nemzeti Bank elnökét, alelnökeit és az egyetemi tanárokat,
· megbízza és felmenti az egyetemek rektorait,
· kinevezi és előlépteti a tábornokokat,
· megerősíti tisztségében a Magyar Tudományos Akadémia elnökét,
· a hivatásos bírókat és a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesét,
· az ügyészeket és a legfőbb ügyész helyettesét,
· a Gazdasági Versenyhivatal elnökét,
· a Nemzeti Földalap elnökét,
· a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnökét.
A törvényhozással kapcsolatos jogkörök:
· A törvény kihirdetéséről, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon – az Országgyűlés elnökének sürgősségi kérelmére öt napon – belül a köztársasági elnök gondoskodik. A kihirdetésre megküldött törvényt aláírja, és azt a hivatalos lapban (Magyar Közlöny) ki kell hirdetni.
· Ha a köztársasági elnök a törvénnyel vagy annak valamelyik rendelkezésével nem ért egyet, azt aláírás előtt az imént említett határidőn belül megfontolás végett, észrevételeinek közlésével visszaküldheti az Országgyűlésnek, vagy véleményezésre megküldi az Alkotmánybíróságnak, ha annak valamelyik rendelkezését alkotmányellenesnek tartja. Az elnök azonban egy, a parlament által elfogadott törvény kapcsán csak az egyik vétójogával élhet.
· Az Országgyűlés a törvényt újra megtárgyalja, és elfogadásáról ismét határoz, vagy ha az Alkotmánybíróság – az Országgyűlés kezdeményezésére, soron kívüli eljárásban – nem állapít meg alkotmányellenességet, akkor a köztársasági elnök köteles azt aláírni és öt napon belül kihirdetni.
2012.05.01. 22:48 Szerző: Đđ
A következő halott
„Szomszédimat, igaz,
Agyonverém már mind, de hasztalan,
Mindég kerülnek újak”
Madách Imre: Az ember tragédiája - 1862
Május elsején illik megemlékezni a baloldalról – ha már létezni nemigen látjuk manapság. Néhány méretében és társadalmi hatásában egyaránt elhanyagolható szélsőbalos-kommunista csoportot (no meg a most párttá alakuló 4K!-t, valamint a „magasetudjamilyen” LMP-t) leszámítva két erőről beszélhetünk: az MSZP-ről és a DK-ról.
Illetve: a DK sorsa most kérdőjeles, hiszen, ha kihullik belőle Gyurcsány, akkor már csak a Szűcs Erika-féle őserő, valamint Molnár Csaba eredetisége képes azt fenntartani…
…Marad az MSZP.
Úgy tűnik, az MSZP egyre inkább kezd (megint) beletörődni abba, hogy a következő ciklus is a Fideszé lesz. Igen, megint - mert volt már ilyesmi: 2001-ben és 2007-’8 környékén is. Előbb nem hittek abban, hogy 2002-ben menni fog Orbán legyőzése. Nem is vágtak bele igazán teljes szívvel, hiszen a miniszterelnök-jelöltjük is egy „szerződtetett külsős” lett: Medgyessy – közben meg Kovács és Puch igyekeztek a háttérben szépen, csendben kiegyezni Simicskával… (A történelem – vagy annak az ura – azonban másként hozta/akarta: 2002-ben a légy befingotta az MSZP-t és az SZDSZ-t a hatalomba – és innentől egy új fejezet kezdődött a magyar politikai közgyűlölségek történetében… De ezt most ne nyissuk ki!)
Aztán 2007-ben sem akaródzott vállalni a szociknak a „mindent bele!”-harcot. Pedig – emlékezhetünk – 2006-ban egy rettenetesen legatyásodott, demoralizálódott Fidesz mászott el négykézláb, miután egy bizonyos Gyurcsány Ferenc személyes erejével (és persze kampánystábja kreativitásával, no meg nem csekély gazdaságihelyzet-elhallgatás árán) felmosta Orbánnal a TV-stúdiót. Szóval: volt egy semmiképpen sem rózsás helyzetű Fidesz – és egy bő évvel később már mégis az övé volt minden: az utca, a politika és a társadalom tematizálása, mindenki bennük látta a leendő kormányerőt, és ha kedvük tartotta, még kordont is bonthattak. …És: mintha minderre egyszeriben pénze is lett volna megint ennek a 2006-os kampányában tönkrement, eladósodott pártnak! Ha van „magyar gazdasági csoda”, hát akkor a Fidesz 2006-’7-es anyagi talpra állását kell annak tartanunk… Ám én, megcsontosodott materialistaként és harcos ateistaként nem a csodában keresem a rejtély kulcsát…, hanem esetleg egy másik párt kasszakulcsában – de ez most, öt évvel később már legfeljebb legenda és adoma… A lényeg: a szocik vezérkara tudhatta jól, hogy mi fog következni – és mégsem küzdöttek! A „70-30”-ért? Vagy most már a puszta túlélésért? Ki tudja?
…Ott tartottunk, hogy mind 2001-ben, mind 2007-ben nyilvánvalóan lemondott győzelem érdekében folytatandó harcról az MSZP – és hogy most is ennek a jelei kezdenek mutatkozni! A szocik között sem mindenki hülye – legalábbis nem a saját érdekeiben – ezért csak arra gondolhatunk, hogy mérlegelve a remélhető hasznokat és a vállalandó erőfeszítéseket, úgy számították ki, hogy jobb, többet ér, ha nem tesznek fel mindent a győzelemre. Nem egészen két évvel a választások előtt még mindig nem csinálnak semmit, amiből győzelem lehetne – pedig egy komoly párt ilyenkor már javában „fegyverkezik”, de legalábbis van egy győzelemre esélyes/képes vezére…
A szociknak Horn óta egy, a maga „legszebb éveiben” (legalábbis nyíltan) megkérdőjelezhetetlen vezére volt: Gyurcsány. És bár neki mind az általános, a magyar választópolgárok előtti, mind pedig a szoci pártapparátusbeli elfogadottsága, támogatottsága már jó ideje nagyjából a nullával egyenlő, ennek ellenére sok-sok „mezei” szoci szavazó szemében még mindig ő „a vezető”. Szerintem, ha valami perverz csoda folytán holnap megint ő lenne az (újraegyesült) MSZP elnöke, sok nyuggerszoci fakadna sírva/perdülne táncra örömében… De a csodákról fentebb már megírtam, hogy nem foglalkozom velük!
Az régóta nyilvánvaló, hogy „fejben” még mindig úgy gondolkodnak az MSZP vezetői, hogy az ő pártjuk a magyar politikai paletta egyik megkérdőjelezhetetlen és elvitathatatlan pólusa. Hiába állnak most alig több mint 10 %-on, még mindig úgy viselkednek, mintha háromszor ennyin állnának. „Nagyhatalmi játékot” játszanak a Fidesszel: egyfajta kényes „adok-veszekben” gondolkodva. Két szempont vezeti őket:
1. Lehetőleg ketten maradjanak (a Fidesszel) komoly, a dolgokat eldönteni képes politikai tényezőként a porondon.
2. Lehetőleg a saját oldalukon ne legyen konkurensük.
Gyurcsány pedig (legalábbis a szemükben és néhány százalék erejéig) konkurensük lehetett volna. Ezért aztán fogalmazzunk úgy, hogy most nem vérzik a szívük, ha a szakdoga-affér miatt távozni kényszerülne a közéletből. Ne feledjük: 2006-ban az őszödi beszéd kapcsán, majd 2007-’8-ban is már kihátráltak mögüle jól tudván, hogy ezzel a Fidesznek tesznek jót. (Hiszen ha az ellenségem ellenségét gyalulom, akkor azzal végső soron az ellenségemnek szolgálok…) Ha például én szocikorifeus lennék a régi, Gyurcsányt egyszer (kétszer) már eláruló gárdából és véletlenül meg lett volna valahol a páncélom mélyén egy bizonyos 1984-es szakdoga a pécsi egyetemi irattárból… Nos, akkor lehet, hogy „odaőszödizáltam” volna a „megfelelő kezekbe” azt. Lehet ezért, hogy ismét feltámadt az a szélfuvallat, amely 2006 nyarán Balatonőszöd felől fújdogált a Fidesz-székház irányába. (Hiszen mi a valószínűbb: az, hogy a Fidesz berkeiben volt belső infó a szakdoga-ügyről, vagy az, hogy az egymás szarjáról oda-vissza annyi mindent tudó maszoposok körében?)
Bár nagyon más indíttatásból, de mind az MSZP-nek, mind a Fidesznek „aktuális volt már” Gyurcsány eltemetése. Mert hiába ítélik el Sukoró ügyben (ami szinte kizárt), a végén még akár lehetett volna hasznára is: „mártírt” csinálhatott volna magából, jóval több ember szimpátiáját kivívva ezzel, mint a napi DK-skodásával... De egy plágium, az vitathatatlan. Nincs „relatív plágium”, Schmitt esete jól megmutatta, hogy abba csak beledögölni lehet.
Így a szocik megszabadulhatnak a konkurenstől, a Fidesz pedig terelhet ismét egy jót, hetekre. Amíg mindenki Gyurcsányt tépi, addig ők csendben átírhatják az EU által kifogásolt törvényeket – vagy éppen nem, és tovább szédíthetik a világot a „HamarosanmegyegyezünkazIMFfel!”-szöveggel. A lényeg: nem rájuk figyelnek belföldön, vagy legalábbis nem csak rájuk, ezért lecsökken a közegellenállás.
…Örülhet tehát mind az MSZP, mind a Fidesz – de innentől megint változnak az érdekek. A szocik, ha nem is hisznek a 2014-es győzelemben, de azért növelni szeretnék a táborukat – ehhez pedig mégiscsak kell valaki, aki vonzóbb a potenciális szimpatizánsi körökben, mint Mesterházy Attila. Ilyen arc jelenleg egy lehet: Bajnai. Az persze kérdés, hogy ő hajlandó lenne-e úgy adni az arcát, hogy eleve tudja: nem a győzelem a cél, hanem csupán a befolyás-növelés… De a Fidesznek már annyi is elég lehet ahhoz, hogy valakinek a politikai halálát kívánják, hogy az illető képes lehet növelni a „nem-fideszesek” táborát. Míg az MSZP „kétpólusú” stratégiában gondolkodik, addig a Fidesz a „centrális erőtérben”, ezért számára egy „növekedni képes MSZP” a saját stratégiájuk sikerét veszélyezteti – ezért a „növekedtető tényezőt” előbb-utóbb ki kell majd iktatni.
…Lehet, hogy már keresik Bajnai sírásóit?
És ha őt is sikerül „leölni”? Azzal győzött-e végleg a Fidesz? Nos, nem – mert bár a manapság a magyar iskolarendszert markában tartó hoffmanista-fundamentalista keresztény klánnak nagyon nem szimpatikus az evolúció-elmélet, de az annak ellenére még működik. És jól tudjuk: „élőhely nem marad üresen”: a legmasszívabb dínók is a nyakukba kaphatnak a semmiből egy, a politikai ökoszisztémát alapjaiban átrendező „deep impact”-et.
…És akkor a Fidesz-rendszer lesz a következő politikai halott.
2012.04.29. 21:02 Szerző: piefke
Magánbűnök, közerkölcsök és önkéntes vadászok
Elcsenik, a mi eléjök akad, s ezt aztán keresetnek hívják… az én emberiségemnek pedig igen ellenére van, hogy a más zsebéből kivegyem s a magaméba tegyem: hiszen az már annyi volna, mint az igaztalanságot zsebre dugni. El kell őket hagynom s jobb szolgálatot keresnem; bitangságuk háborgatja gyönge gyomromat, ki kell adnom rajta.
Shakespeare: V. Henrik (ford.: Lévay József) - 1600
A poszt címét részben* Jancsó Miklós 1976-os, ellentmondásos megítélésű filmjéből vettem – ha már egyszer szokás Magyarországon elvenni a másokét.
Schmitt doktorit plagizált, húsz éve, Gyurcsány pedig főiskolai szakdolgozatot, huszonnyolc évvel ezelőtt. Mindeközben Orbánról („az emberről, aki még sohasem hazudott”), kiderült, hogy legalább egy évtizede folyamatosan hazudik, ezzel próbálva álcázni a Nagy Eltulajdonítási Hadműveletet: előbb sikkasztott magának egy országot, majd az országtól elsikkasztotta a demokráciát és a jogállamiságot – és most, hogy ezzel megvan, jelentős darabokat osztogat országzsákmányából a haveri körnek…
Jól ismerjük a politika gyakorlatában azt a módszert, hogy az ellenfelek egymás emberi, magánéleti hibáit előbányászva, kipiszkálva próbálják meg lejáratni egymást. A választópolgárok szemében az embert támadva akarják legyőzni a politikust. Ez megy nálunk is: mivel egyik politikai erő és tényező sem áll vetélytársai és a nép elé a többiekénél lényegesen, minőségileg jobb programmal – így ezzel nem tudja sem ellenfeleit le-, sem a választókat meggyőzni.
…És mindig akad egy „önkéntes vadász”, aki felhajtja az illető célszemély „magánbűneit”, majd annak birtokában leteríti az áldozatot.
A magánbűnök általi levadászás hátterében rendszerint az áll, hogy az illető ellenlábasai politikai, programalkotási téren, továbbá a kormányzási képességek terén nem tudnak „döntő érvekkel” fellépni – így maradnak a „magánbűnök”… (Sajátos keveréke-összekapcsol(ódá)sa volt a magánvéteknek és a politikai inkompetenciának az, ahogyan Gyurcsányt az őszödi beszéddel kinyírták: az alap a „mocskos szájú hazug” volt; ebből kiindulva és erre építették fel a teljes miniszterelnöki-államférfiúi alkalmatlanságot…)
Schmittel nem az volt a baj, hogy magánemberként, húsz évvel ezelőtt vágyott egy doktorira és nem a saját munkájával szerzett egyet magának. Az vele a baj, hogy elnökként nem az ország és a nép érdekei mellé állt, hanem az aktuális hatalom mellé. Ezzel vesztette az erkölcsi jogot a posztra, nem a plágiummal. Gyurcsány sem azért nem alkalmas az ország (újra-)vezetésére, mert szinte gyerekként eltulajdonította másvalaki szellemi tulajdonát, hanem azért, mert (ha jól belegondolunk) a mai napig megmaradt ezen az úton. Így szerzett vagyont: egykori állami tulajdonokba ült (ültették?) bele - nem pedig innovativitással, vállalkozói merészséggel, a nulláról indulva „lett valaki” a gazdasági életben. (Megjegyzés: ez meglehetősen általános a magyar nagyvállalkozói körben – ezek szerint tehát inkább nevezhető „közerkölcsi” jellegzetességnek, mint „magánbűnnek”!) És így szerzett pártot is: előbb „átvette” az MSZP, majd amikor mind pártelnökként, mind miniszterelnökként ellehetetlenült, akkor előbb megpróbálta visszaszerezni azt, és miután ez az akció nem sikerült, fogta és „kiprivatizált” magának belőle legalább egy darabot. Fogott néhány hatalmát vesztett MSZP-s felsőközép-kádert és egy-kétezer öreg szocimozgalmárt – és ez lett az „új párt”. Orbánnal sem az a baj, hogy akarta és akarja a (túl-)hatalmat, hanem az, amire felhasználja. Nem az ország rosszulszervezettsége, az emberek atomizált gondolkodásmódja, passzivitása és önző stratégiái ellen harcol, hanem csak úgy harcolgat – ki tudja, talán magáért a harcért… Orbán győzni akar; számára a győzelem önmaga az örömforrás, nem pedig a győzelemmel elérhető országhaszon.
Az egyén bűnének alapja sokszor a közviszonyokban található meg. Schmitt azért doktorálhatott azon a módon, ahogy tette, mert az egész országban széltében-hosszában elterjedt az, hogy nem kötjük össze a pozíciót és a sikert a valóságos és személyes teljesítménnyel. Gyurcsány azért lehetett „sikeres nagyvállalkozó”, mert csupán csak a „magáévá tett” javak nagyságrendjében emelkedett ki „úgy szerzünk, ahogy tudunk”-mentalitású honfitársai közül. Orbán pedig azért tehette rá a kezét az országra és azért osztogathatja el annak javait, mert mi, magyarok nem érezzük, hogy igazán közünk lenne az országhoz – mégpedig nem szavakban és „nagybüdös nemzeti érzésben”, hanem tulajdonával gondos gazdaként bánó polgár módjára.
A magánbűnök tehát az itt uralkodó közerkölcsből táplálkoznak – ezért a megoldás is egyértelmű: ha kevesebb magánbűnt szeretnénk látni magunk körül, akkor változtatnunk kell a saját hozzáállásunkon. Az, ha valaki „ügyes”, elismerést vált ki bennünk - és némi irigységet, amely aztán arra ösztönöz, hogy ha lehet, „ügyeskedjünk” mi magunk is. Ha valaki lebukik, akkor persze nagyon szeretünk „közfelháborodni” – de arra azért kíváncsi lennék, hogy Schmitt lebukása a szabálytalanul megszerzett doktori címmel vajon meggondolásra késztetett-e itt bárkit, aki éppen szabályt akart szegni? Mondta-e valaki magának azt, hogy „Nem megyek át inkább a piroson, mert az is szabályszegés lenne!”?
…Igen: amíg átbringázik az egyetemista a piroson, addig ott lapul benne is egy potenciális Schmitt, Gyurcsány, vagy Orbán.
Más, jobb országot szeretnénk, mint ez a korrupt, szétlopkodott, rosszul vezetett és rosszul szeretett, szervezetlen szar, ami most van? Jó, ez eddig rendben van – de ehhez olyanok kellenek, akik megcsinálják maguk körül azt a sokkal jobbat!
· Kellenek politikusok, akik legalább a jövőben nem úgy viselkednek, mint a múltbéliek.
· Kellenek választópolgárok, akik beszavazzák őket a hatalomba – és utána folyamatosan ellenőrzik is őket.
· Kellenek vállalkozók, akik, ha álomra hajtják fejüket, nem csak duzzadó és nekik tejelő állami emlőkről álmodnak, hanem arról, hogy neveiket száz év múlva úgy emlegessék, mint ma a kiegyezés korának igazi vállalkozóit. Akik nem a feléjük lejtő hazai pályán tudnak csak „nagyok lenni”, hanem (ne legyünk nagyravágyók) Szlovákiában is, ahová már nem érnek át a „jó (párt-holdudvari) kapcsolataik”.
Nem tudok olyan utat egy sokkal jobban működő ország felé, amelyen nélkülözni lehetne ezeket a tényezőket. …Illetve tudok: azt, ami Hegyeshalmon át vezet – de azon nem indulhat el az egész nép. Már régen lezárult a népvándorlás kora – emlékeztek: Augsburgnál már 1057 évvel ezelőtt visszafordították a magyarságot.
*A poszt címében „önkéntes vadászokat” is említek és ugye ráadásul „szabadságharcos” időket élünk (vagy: vagyunk éppen túl rajtuk?), így részben a forrást felfedve, részben pedig a poszt által felborzolt idegek megnyugtatására idelinkelem az Önkéntes Vadászok Indulóját a Felszabadító Háborúkból (Marsch der Freiwilligen Jäger aus den Befreiungskriegen - 1813) – nem vicc, tényleg van ilyen!
https://www.youtube.com/watch?v=BUOXfnu5s_4
2012.04.27. 15:06 Szerző: piefke
Tökéletes illesztések
„Perfektion auf jeder Fuge!”
(„Tökéletesség minden illesztésnél!”)
Plakátfelirat egy német autógyárban
Az alábbi poszt 1.) nem reklámoz egyetlen autómárkát sem 2.) nem azért született, hogy a Totalcar.hu-t népszerűsítse. A poszt kifejezetten magyar belpolitikai-kormányzástechnikai és állam- és gazdaságszervezési kérdésekkel foglalkozik!
Azt javaslom, hogy Magyarország soron következő kormányát állítsuk ki német autógyáraktól elcsábított mérnökökből! A javaslat alátámasztásául az alábbi írást linkelem ide, kérem elolvasni!
http://totalcar.hu/magazin/technika/2012/04/27/miert_nem_birok_audit_venni/
…Nos, ugye mindannyian szeretnénk egy ilyen gonddal tervezett-működtetett országban élni? Tessék mondani: mikor érik el ezt a szintet a nálunk forgalomban lévő politikusok?
Na, ezért a javaslat a német autómérnökökkel! Ha már egyszer úgyis „alaptétel”, hogy „Hazánkat külföldről irányítják!”, akkor talán az úgynevezett „nemzeti oldal” is inkább elfogad majd országirányítókként német autómérnököket, mint (…tudjukmilyen) spekulánsokat.
Tudjuk jól: Magyarország össze-vissza tákolt, hogy úgy fogalmazzak: korántsem tökéletesek itt az illesztékek – ráadásul sok politikusunk a múltban, a jelenben és vágyai szerint a belátható jövőben is így hagyná az egészet, ahogy van. Mert amíg „tökéletes illesztések” helyett árkok szabdalják az országot és a népet, addig jó nekik!
Sem a tudás, sem az érdek, sem a szándék nincs meg tehát a saját politikai elitünkben arra, hogy polgárai számára „csúcsminőséget” produkáljon. Ami itt folyik (már jó ideje…), az az országvezetés és a politika Trabantja: büdös is, zajos is, lassú is, kényelmetlen is, ráadásul kurvára zúzza a környezetünket!
Higgyék el: sokkal jobban járunk azokkal a német mérnökökkel! És még fizetésben sem kérnek sokkal többet, mint egy magyar kormánytag: 7-8000 euróból kijönnek fejenként…
…Hogy a német autómérnök nem ért a politikához? Ez ellen két érvem is van:
1. Németországban sosem választottak volna meg több mint kétharmaddal egy Fidesz-szerű pártot. (Mielőtt valaki kommentet ragad: Hitlert sem választották meg: Hindenburg kinevezte!)
2. A magyar politikusok sem értenek hozzá – csak ők semmi egyébhez sem.
Akár ne is írjunk ki 2014-ben választásokat – ehelyett adjunk fel álláshirdetést a vezető német médiumokban: „Ein mitteleuropäisches Land sucht…”*
Az is igaz, hogy az „országkomfort” lényeges emeléséhez az is kell, hogy az ország lakói saját ügyeikben-életükben is igyekezzenek „audizálódni”. Mert mi haszna, ha a termelésirányító mérnök megfeszül, de a szakik közben seggrepacsit játszanak. …De bízom benne, hogy ha a magyarok maguk felett, kormányszinten végre rendezettséget, szervezettséget, ésszerűséget és hozzáértést fognak tapasztalni, önmaguk is elkezdenek ezek szerint élni. Senki ne mondja, hogy „Magyarországon ez lehetetlen, mert a magyarok nem ilyenek!”, hiszen Magyarországon is van Audi (meg Mercedes is), ahol ezerszámra dolgoznak ugyanígy, ugyanilyen alapossággal magyarok is. A magyarok többsége azért nem dolgozik-viselkedik még így, mert sem nem ezt a példát látta-látja maga körül, sem pedig nem ilyen szemléletmód uralkodik az ország-, társadalom-, gazdaság-, stb. szervezésben.
…Persze ha mindez mégsem tetszik és basztatná a nemzeti érzéseinket, akkor odaadhatjuk az országot Vonának is – vagy épp hagyhatjuk Orbánnál. Csak ha az ő tákolmányukban fogjuk megtenni az előttünk álló igen-igen hosszú utat, akkor ne várjunk el útközben német luxusautó-szintű feelinget!
…És mi legyen a munkahelyüket vesztett magyar politikusokkal? Hát…, úgy hallom, a német autóipar nagyon beindult, vannak szabad állások - elmehetnek talán a politikusaink oda dolgozni. Hátha ragad rájuk némi munkakultúra…
*”Közép-európai ország keres…”
2012.04.27. 12:20 Szerző: Đđ
A vörös vonal
„Ott van a haza,
Hol a haszon”
Katona József: Bánk bán - 1819
Megvolt az állami földtender. Megvoltak a „köz(gép)beszerzések”. Megalakult az állami mobiltársaság. Évekre jól fizető állásokba rakták a saját embereiket. Feltuningolták az egyházakat, pénzzel, befolyással és vagyonnal…
…Ne reménykedjenek abban a „kormányközeliek” és maguk a most kormányon lévők sem, hogy a kialakított állapotok sokkal túl fogják élni a 2014-es kormányváltást – mert ez a túlélés egyszerűen nem érdeke a magyar népnek! A Fidesz-kormány és annak gazdasági holdudvara kölcsönkapott időben él: mintha egy furcsa, természetellenes szakadás lenne most a Nagy Magyar Téridő-kontinuumban. Ezt mind közönségesen csak „többmintkétharmadnak” szokás nevezni – de ez a több mint 2/3-os parlamenti ülésfedettségre alapozott „joggal és hivatali hatalommal való visszaélés” 2014-ben könnyedén megváltozhat és megváltoztatható!
Figyelem: hosszú mondat következik!
Kötelességünknek érezzük felhívni a kormányerők figyelmét arra, hogy amennyiben 2014-ben egy olyan politikai erő alakít kormányt Magyarországon, amely nincs elköteleződve a különböző gazdasági érdekkörök felé, ezért szabad a keze és csupán a Magyar Köztársaságot 1989-ben létrehozó Alkotmányra, valamint országunk nemzetközi elkötelezettségeire kell tekintettel lennie, akkor könnyen előállhat az a helyzet, hogy:
· érvényteleníti az Alaptörvényt (mivel az illegitim hatalomfel-használás útján jött létre) és az arra épülő egyéb törvényeket,
· megvizsgálja az Orbán-kormány által hozott gazdasági döntések megalapozottságát, hátterét – és indokolt esetben érvényteleníti azokat, e döntés összes jogi és anyagi következményeivel együtt,
· megvizsgálja, hogy miféle összefüggések voltak egyes jogszabályok, döntések meghozatala és a Fidesz-közeli gazdasági körök üzleti érdekei között – és ha megalapozottnak találja azt, hogy az Orbán-kormány és a parlamenti többség a kapott felhatalmazással visszaélt, akkor ennek büntetőjogi következményei is lesznek az érintet döntéshozókra nézvést.
Mindezeket a lépéseket a leendő kormánynak a törvényesség, a jogállamiság, a jogbiztonság és az általánosan vett igazságosság érdekében nem csupán lehetősége, hanem kötelessége is lesz megtenni. Mondhatni: legitimitásának részben éppen azon fog nyugodni, hogy elvégzi-e ez irányú kötelességét. Hiszen a felhatalmazását a választásokon (többek között) éppen azért fogja kapni, hogy alakítsa át Magyarországot és a magyar politikai rendszer működését „mutyiállamiból” polgári jogállamiba, ahol a hatalom a néptől kapott felhatalmazását nem a saját érdekköreiért, hanem az ország hosszú távú érdekeiért használja.
Ezt a (nevezzük így) visszarendeződési folyamatot ne valami „véres-erőszakos terrorként” tessék elképzelni: egyszerűen, higgadtan, precízen és következetesen helyre fog állni a jogállam normális működése és annak természetes belső jog- és tulajdonviszonyai.
…Az hiszem, itt az ideje egy „vörös vonalat” húzni a kormány elé: eddig eljöttetek – de tovább, tekintettel a fentebb leírottakra, már nem tanácsos lépnetek. Ha meghúzzuk ezt a vonalat és világosan deklaráljuk azokat a jogelveket is, amelyek a vonal létét igazolják és alátámasztják, akkor ettől kezdve a kormány is tudhatja: ha átlépi, bűnt követ el és számolnia kell azzal, hogy nem fogja tudni megvédeni a saját maga által kreált sajátos igazságszolgáltatási szisztéma és annak „személyi állománya”. (Az ugyanis megy a levesbe, ahogy fentebb már írtuk…)
Azzal is tisztában kell lennie a kormánynak, hogy amiről e poszt szól az nem valamiféle nyúlós-maszatolgatós „elszámoltatási ügy” lesz, Keller/Budai-stílusban, hanem egy szakszerű, objektív, logikus „A-ból B következik”-folyamat. Nem lesznek ugyanis a folyamatra érdemi befolyással bíró olyan hatalmi tényezők és érdekkörök, amelyek megakaszthatnák, elterelhetnék azt.
…És ha mégsem így fog történni? Ha 2014 után vagy marad a Fidesz, vagy egy olyan politikai erő/szövetség/”olajfa” kerül kormányra, amelynek vagy az érdekei diktálnak majd (megint) mást, mint a világos, tiszta jogállami viszonyok és a közérdek, vagy pedig túl impotens és bátortalan lesz ahhoz, hogy éljen is a felhatalmazásával, akkor mi lesz? Nos, akkor:
· Magyarország előbb-utóbb kiesik Európából,
· hosszú évekre-évtizedekre stagnálás vár rá,
· aki teheti, elhagyja az országot (ha kell, illegálisan is)
· zuhanni fog (évtizedes távlatban) mind a népességszám, mint pedig az aktív korú népesség eltartóképessége és erőforrás-teremtő kapacitása,
· gazdasági káosz következik és emiatt összeomlik a magyar foglalkoztatási rendszer,
· finanszírozhatatlanná válnak a közszolgáltatások és a közszféra,
· radikálisan csökken az egészségügyi ellátókapacitás és az ellátás színvonala,
· összeroskad a nyugellátási és a szociális ellátórendszer,
· komoly zavarok keletkeznek a tömegközlekedésben,
· megroggyan a pénzügyi biztonság,
· sosem tapasztalt bűnözési hullám következik,
· a radikális jobboldal aktivizálódik és hozzányúl az erőszak eszközéhez is – akár a politikai hatalom megragadása érdekében is.
…Látható, hogy a „vörös vonal” nem csupán a Fidesz-kormány, hanem az egész ország előtt ott van. Nem kéne átlépni-átesni rajta!
Utolsó kommentek