2013.06.26. 18:18 Szerző: Becsületes brigantik

Vágjuk ki!

„A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik.”

A Máté írása szerint való Szent Evangéliom, 3. fejezet, 10, Károli Gáspár fordítása - 1586

…Á, nem tetszik nekünk ez a mesterkedés, ami az úgynevezett „ellenzék” körében folyik, már jó ideje. Ezek a csávók folyamatosan körbeudvarolják egymást – szavakban. Aztán meg, a gyakorlatban, körbebaszkodják. Mindenkinek tele van a szája azzal, hogy „egység!” – eközben pedig épp a legnagyobb ellenzéki társaság, az MSZP ott szívatja a többieket, ahol éri…

Ha tényleg mindenek előtt Orbán és a Fidesz-rezsim leváltása lenne fontos a Maszopnak, akkor egykettőre túltennék magukat az ellenzéki egység útjában álló akadályokon. És így lenne ez még akkor is, ha a maszoposok a lelkük mélyén nem is annyira Orbán leváltását, hanem a hatalom megszerzését favorizálnák. Hiszen mindkét esetben egyértelmű lenne nekik, hogy akár a váltás, akár a hatalomszerzés lehetetlen egyedül: ehhez az MSZP-nek biztosan nem lesz-lehet meg a kellő támogatottsága. Túl sokan vannak a bizonytalan népségben, akiket a frász törne ki egy tisztán szoci újabb négy évtől: nem cserélik le a kemény és büdöset a híg és szintén büdösre. Mondom: gyorsan meglenne az az ellenzéki egység, akár még Gordon miniszterelnök-jelöltségével is, ha nem lenne a szociknak még más, speciálisabb céljuk is, mint a hatalom.

De van: ők nem akármilyen hatalmat akarnak, hanem olyat, amelyik mellett lehet lopni!

Mit kezdene az MSZP egy olyan győzelemmel, amely után a tiszta közélet és az átlátható közpénzek világa köszönne ránk? Azt persze tudjuk, hogy miért lenne ez jó nekünk – de nekik? Ennek a pártnak a vezető garnitúrája, mióta az eszét tudja, csak a politikából és a politika által magához ölelhető közpénzekből élt. Ez a garnitúra nem úgy került a pártja élére, hogy a párton belül mindenki másnál jobban, eredményesebben dolgozott, természetesen a közérdek napi gyakorlatba ültetésén, hanem úgy, hogy átpasszírozódott a „régi, nagy öregek” szűrőjén. Azon a szűrőn, ami a Máté Lászlók és Puch Lászlók érték- és érdekrendszerét jelentette – és itt az előrejutás kritériuma éppenséggel nem a közérdek, hanem a pártelit-érdekek képviselete volt. Ráadásul volt még egy második rosta is: az eleve középszerű figurákkal teli párt se be nem fogadta, se előlépni nem engedte a tehetségeseket – persze, azok messze el is kerülték ezt a bandát! Ezért van az, hogy akik most a prímet viszik, körülbelül annyira emelkednek ki a magyar politikai lapályból, mint amit a Hortobágyon a gulya pottyantott…

…Na, most ezeknek a fiúknak-lányoknak kellene önzetlen és nagyívű politikát folytatniuk! Olyan ez, mintha Bajnainak kellene megnyernie a sztálingrádi csatát, ráadásul úgy, hogy közben még élvezze is az öldöklést!

Nem lesz ebből semmi! Nem mintha nem lenne meg majd őszre az ellenzéki egységnek nevezett galeri – meglesz az, nyugi! – csak épp hiába, mert addigra még jobban megutálják őket azok a bizonyos „mindent eldöntő bizonytalanok”! Megutálják őket: a szocikat azért, mert csak a saját hasznukat lesik az alkuban, Bajnaiékat pedig azért, mert olyan bénák, hogy képtelenek ez ellen bármit is tenni. (Ha pedig valahogy odakeveredik Gyurcsány is – nos, őt már ab start utálják.)

Emberek, az a kétségbeejtő helyzet, hogy el vagyunk árulva! El vannak-lesznek árulva azok a csórók, akik csak akkor remélhetnek egy kicsit jobb életet, ha beindulna (éspedig komolyan) a gazdaság. El vannak-lesznek árulva azok is, akik a mutyigazdaság után piacgazdaságot szeretnének, mert a valóságos (és nem a programba beleírt) szoci-elképzelések a magyar gazdaságról csak annyiban különböznek a Fideszéitől, hogy a legfőbb anyagi haszonélvező neve nem Lajos… De nem is csoda, hogy nem hoz(na) fordulatot egy újabb Maszop-korszak - hiszen az csak egy újabb Maszop-korszak lenne: nem más, nem több, ugyanaz a metódus, ugyanaz a lélek, még ha más testekben is.

Ki tudna ebben hinni közülünk? Ki támogatná ezt? Ki akarná ezt?

…És ha majd mégiscsak meglesz valamiféle ellenzéki paktum, akkor vajon mi lesz? Talán nekimennek a Fidesznek és letúrják előbb a választási térképről, aztán pedig a közéletből? Á, nem, dehogy: majd megpróbálnak kiegyezni vele, meglássátok!

Legyőzni, eltakarítani csak azt szoktuk, akitől a mi felfogásunk, céljaink és mi magunk is alapvetően különböznek: azt, akiétől gyökeresen eltérő világot szeretnénk magunk körül látni – de vajon alapvető-e a különbség a Fidesz és az MSZP világa és céljai között? Az a helyzet, hogy csupán nüanszok vannak: a mohóság és merészség/gátlástalanság fokozataiban. Akihez pedig mind magunk, mind a céljaink hasonlatosak, azokkal sokkal inkább hajlamosak vagyunk kiegyezni, mint „ad acta tenni” őket.

Hát ezért akar a közélet tisztaságában alapvető változással nem járó hatalmat a Maszop és ezért bánna esetleges győzelme esetén igencsak kesztyűs kézzel a „legyőzött” Fidesszel!

…Van egy kellemetlen hírem, kedves szocialista fiúk-lányok: ebből semmi sem lesz! Összeborulhattok ti akárkikkel: ha nem változtok meg – márpedig nem fogtok, nem tudtok és nem is akartok – akkor ugyanúgy el fogtok tűnni a süllyesztőben, mint az MDF, vagy az SZDSZ és ráadásul ugyanazért is. Ők azért tűntek el, mert valami olyasmit akartak a magyar társadalomtól, amit az nem akart, ami nem volt benne célként-lehetőségként ebben a társadalomban. Az egyik ’30-as éveket akart, a másik pedig a holland parlamentbe képzelte magát… Az MSZP pedig most azt képzeli, hogy „lesz ő még a Fidesz!” – csak éppen arról feledkezik meg, hogy a Fidesz ma sem kell az ország „több mint kétharmadának”. Nem kell az álságossága, nem kell a pofátlansága, nem kell az önzése és nem kell a hozzá nem értése. Mármost: a Maszop, miközben az „eccerű emberek” érdekeiről beszél, valójában újabb pártpanamákról álmodik. Miközben Orbánék arroganciájáról és arcátlanságáról beszél, nem zárta ki a soraiból azokat, akik gripeneztek, zsurkivodkáztak, akik – hogy tovább lophassanak – képesek voltak a saját pártelnöküket is eladni…

Nincs alku a Fidesszel – de azokkal se, akik azt tervezgetik titokban, hogy majd megalkudnak vele! Se közjogi téren, se az úgynevezett „realitások mentén” – ez utóbbi úgyis csak azt jelenti, hogy aki ezekre hivatkozik, az vagy végtelenül naiv elméleti figura, vagy pedig ő maga is efféle „realitássá” szeretne válni a hatalommal a kezében. Aki azzal jön, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni ezeket a realitásokat – amik alatt, jól tudjuk, gazdasági érdekkörök értendők -, az csak sumákol: az nem is akar változtatni igazán a politika és az oligarchák közötti oda-vissza osztogatások rendszerén. Aki azzal jön, hogy „Valahogy csak szót kell érteni ezekkel a körökkel!”, meg hogy „Nem lehet ezt egyetlen tollvonással semmivé tenni!”, merthogy „A magántulajdon szentsége…”, az elfelejti, hogy ezek a „magántulajdonok” hogyan is keletkeztek: bizony, masszívan a közösség tulajdonának és a közpénzeknek „egyetlen tollvonással” magántulajdonná való tételével¹! Mármost, ha valaki azt mondja, hogy ezt nem lehet – egy tollvonással – visszacsinálni, mivel „erős emberekről” van szó, akkor azt is nyugodtan hirdesse ki, hogy át kell írni a Btk.-t úgy, hogy ha a rablóbanda elég erős, akkor megtarthatja a rabolt holmit… Mert itt erről van szó és nem másról: erős rablóbandák zsákmányáról.

…Bizony, jó ha tudjuk: aki nem akarja (vagy nem meri) ezt az egész szemétdombot egy tollvonással eltüntetni, annak célja nem más, mint hogy maga is minél nagyobb szemét legyen ezen a dombon…

Ha a szavazatunkat és vele a hatalmat tetszenek akarni, akkor tessenek szépen aláírni egy papírt, amelyen az áll, hogy – például - a komplett transzparenciatörvény kidolgozásával megbízzák a Transparency Internationalt – hogy még véletlenül se kerülhessen abba a törvénybe valami kiskapu, amin aztán maguk majd ki-be rohangálhatnak… és azon a papíron legyen ott, hogy a T. I. által összerakott törvénytervezeten egy betűt se változtatnak: azt szépen, egy az egyben megszavazzák…

…Persze, tudjuk jól, ti ezt a papírt soha alá nem írnátok… Sebaj, akkor választunk más vezetőket!

Erre ti – és ma még sokan - azzal jöttök-jönnek, hogy „De nincs alternatíva!” Jöttök azzal a szövegetekkel, hogy „Tudjuk, hogy mi sem vagyunk jók, nem vagyunk tökéletesek - de vagy mi, vagy az orbánfasiszták!”. Most mondjátok, gyerekek: ha tudjátok ti is, hogy nem vagytok jók, nem vagytok tökéletesek, akkor nem lehetett volna esetleg már idejében megjavulni, tökéletesedni, legalább valamicskét? Persze, tudjuk: ti nem javulni akartok, hanem ismét pozíciókban lenni – de az a helyzet, hogy ehhez mi nem társulunk! Nem állunk mellétek, mert mi olyat szeretnénk, hogy se ti, se az orbánfasiszták – na, ehhez mit szóltok? És ha ez nem megy (mert nem megy) veletek, akkor megcsináljuk nélkületek, ha kell, az ellenetekben is.

…Hogy nincs idő? Ó, már hogyne lenne – hiszen nem tudhatjátok, hogy mióta készülünk már erre. Ti még javában azon spekuláltatok, hogy ki jöjjön Gyurcsány után, kit kérjetek fel, aki még egy évig hagy titeket lopni, vagy legalábbis még egy év szabadlábat garantál nektek – de mi már akkor tudtuk, hogy kell valahogy legyen majd Orbán után is és tudtuk, hogy ti arra már nem lesztek jók. Mi már akkor javában készültünk a fidesszoci korszak utáni Magyarországra: elemeztünk, stratégiákat raktunk össze, sőt, hellyel-közzel még el is mondtuk, hogy mi kell és mi lesz „azután”…

Mindent tudtunk előre – mert minden olyan egyértelmű, egyszerű és nyilvánvaló volt, hogy csak a bolondok és a szegény, szorongó nép nem látta, a gazemberek (Fidesz + gazdasági-szellemi holdudvara) pedig eltagadták.

…A jó tengeralattjáróst csak akkor veszi észre az ellenség, amikor már jönnek a torpedók - és akkor már késő: kitör a pánik és törik a teknő… Itt is lesz pánik, hamarosan – és megtörnek a Fidesz körüli „öribarik” is: Nyerges Simicskának farkasa lészen, Pintér pedig kétszer tagadja meg Orbánt, mielőtt a kakas kiáltana, akkora lesz a beszari. Mert elveszhet a hatalom – és ha az odavan, akkor agyő, büntetlenség! Akkor istenhozzád, lopott vagyonok. A fejsze a magyar politika fájának gyökerére vettetik – és akik eddig lopott gyümölcsön éltek, majd kereshetnek más táplálékot.

Például börtönkosztot!

A „létező ellenzéknek” van még pár hónapja arra, hogy eldöntse: marad-e a fán, vagy a fejszésekkel tart? És hogy könnyebb legyen ezen gondolkodni, elárulom: az EU közepén ha valaki maffiózni akar, az úgy végzi, mint a múlt héten a csehek…

¹ Felhívom mindazok figyelmét, akik fosnak az egyetlen tollvonással történő tulajdon-visszaszerzéstől és „realitás-felrúgástól”, hogy alig több mint két éve éppen hogy egy tollvonással került „állami felügyelet alá” az ország egyetlen világviszonylatban is számon tartott és színtiszta magántulajdonú cége, az elhíresült MAL Zrt…

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

· 1 trackback 18 komment

Címkék: mszp orbán fidesz gyurcsány puch bajnai pintér sándor mesterházy simicska együtt 2014 .nyerges zsolt

2013.06.18. 13:40 Szerző: Becsületes brigantik

Miért nincs itt ellenzék?

„Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,

hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.”

József Attila: Hazám – 1937. május

1. Ha lenne itt ellenzék…

Persze, tudom: van. Mármint formálisan, „jogi értelemben” – ám ez a valóságban mit sem ér. Az ellenzék nemlétének bizonyítéka az, hogy még mindig a jelenlegi kormányerő a legtámogatottabb, holott egész hároméves kormányzása alatt a hibákat és az arroganciát keverte a legalpáribb lopással és a teljes sikertelenséggel. Ha lenne üzemképes ellenzékünk, akkor ma a Fidesz körülbelül ott tartana, mint 1993-ban az MDF: a biztos bukás kapujában.

Ehhez képest ma úgy áll a dolog, hogy Orbán Viktort és díszes társaságát fogják nagy többséggel újraválasztani 2014 tavaszán – és ez korántsem csupán az eltorzított választási rendszer következménye lesz. Eleve: ha lenne tökös ellenzék, akkor ez a választási rendszer létre sem jöhetett volna, éspedig két okból. Egyrészt nem győz 2010-ben a Fidesz több mint kétharmaddal, másrészt, ha csoda folytán győzött volna is, az ellenzék megtehette volna azt, amit 2006 és ’10 között a Fidesz: az után győzte volna le a rossz kormányt. (Ráadásul most sokkal több okkal-joggal is tette volna ezt, mint egy ciklussal korábban a Fidesz!)

Miért nincs itt ellenzék?

2. A nem kezdeményező nép

A kérdés megválaszolásához, hogy eljussunk a dolog valódi okához, először tegyük fel azt a kérdést, hogy miért nincs Magyarországon egy nyugat-európai értelemben vett baloldali tömegpárt, egy „magyar SPD”?

Nincs talán elegendő „alapanyag” hozzá: szegény, illetve „bérből-fizetésből élő” ember? De igen, ez adott lenne – ám az erős baloldalhoz kell még valami más is: az, hogy ez az erő belső erő legyen, egy olyan belső erő, amelynek alapja a hit, hogy „együtt sikerülhet!”. Ez a hit hiányzik itt…

Enne oka a magyar nép atomizáltságában van: ez a nép nem keresi és nem is képes keresni a „nagy, közös igazságokat”, nem akar megfogalmazni igazi közös(ségi) célokat – mert mindezeket nem tartja fontosnak! Az együttműködés-készség, a valódi, cselekvő (és nem csupán szólam-)közösség valahol a „futottak még” kategóriában szerepel a magyar nép preferencialistáján. Azért nem szeretünk másokkal közösen, közös ügyekért dolgozni, mert feleslegesnek érezzük ezt, hiszen úgy gondoljuk, hogy „Úgysem sikerülhet, mert rajtam kívül mindenki szemét, aki csak a maga hasznát keresi!” Alacsony a közbizalom: ez a tízmillió kis bunker társadalma¹…

Az igazi, nem szovjet típusú baloldal mindig is „népi kezdeményezés” volt. Előfeltétele létének, hogy a népben ott legyen az önszerveződésre való késztetés és képesség és az az érzés is, hogy megbízhatom a hozzám hasonlókban, akikkel az érdekeink és emiatt a céljaink is azonosak. Ennek híján a folyamat be sem indul. A baloldaliság nem egy zárkörű értelmiségi üvegházban tenyészik, hanem az egyszerű emberek a „bérből és fizetésből élők” termelik azt ki magukból.

Azokban az országokban, társadalmakban, ahol erős baloldali pártok, mozgalmak léteznek, ezek hosszú, évszázadnyi múlttal rendelkeznek. Ezek mind-mind olyan társadalmak, ahol nagyfokú a közbizalom és erős az önszervezésre, a független (ma úgy mondjuk: állampolgári-civil) érdek- és célmeghatározásra való késztetés – és mindez hosszú évszázadok óta így működik. (Nem véletlen, hogy a reformáció is, mint kora „balos, civil és ellenzéki mozgalma”, épp ezen a talajon jött létre…) Így, amikor a XIX. század második felében megjelent a tömeges és azonos érdekű munkásság, akkor automatikusan jelentek meg ott a baloldali tömegpártok is, azok vezetőivel és ideológusaival együtt. és mivel volt igény a közös cselekvésre, ezért volt is tömeges befogadókészség az „ellenzéki mondanivalóra” – és ez a mondanivaló aktivitásra motiválta az azonos helyzetű tömegeket.

3. Idegen szocdemek

Mármost, visszatérve a magyar közegbe, az az érdekes, hogy ha a klasszikus, XIX. század végi és XX. század eleji magyar baloldaliságot, munkásmozgalmat vizsgáljuk meg, akkor azonnal szembeötlik egy jelenség: a mozgalom vezetőinek zöme nem magyar eredetű: többségük német-osztrák származású családok sarja, utánuk (na, igen…) a zsidók következnek és csupán az „alapító atyák” töredéke a magyar²… Ez pedig nem jelent mást, mint hogy a kiegyezést követően létrejött magyar baloldal tulajdonképpen nem is a magyar társadalomban, hanem csupán annak egy „speciális szegmensében” született meg és fejlődött ki. Ez a szegmens sem a magyar mentalitást hordozta, hanem „idegen”, kifejezetten kooperatív mintákat. (Megjegyzendő, hogy a munkásság igen jelentős része is éppen német, osztrák, esetleg cseh származású volt, így a „munkásközegek” sem a jellegzetes, közbizalmatlan, negatív történelmi tapasztalataik miatt alapvetően passzív magyar életfelfogással voltak átitatva.)

A magyar baloldalon ez az erős önszervező képesség egészen a második világháborúig megvolt: létezett és komoly támogatottsággal bírt a szociáldemokrácia. Ez a magyar munkásság „saját fejlesztése”³ volt, nem pedig – mint a későbbi, szocialista korszakban – „államilag elrendelt”, felülről irányított, mesterséges konstrukció, amelynek vajmi kevés köze volt a magyar nép valóságos gondolatvilágához és társadalmi elképzeléseihez.

4. Ellenzéket szervezni: rohamcsapatot szervezni!

…Visszatérve mármost a poszt címében felett eredeti kérdésünkhöz: azért nincs ellenzék, mert a mi létező ellenzékünk nem a magyar nép tömeges önszerveződésének az eredménye, hanem vagy a szocializmus évtizedeiből átörökített szervezeti struktúrák ilyen-olyan, személyeken és kapcsolati hálókon keresztüli folyománya (MSZP, DK, Bajnai-párt), vagy pedig egy szűk értelmiségi szellemi közeg játéka (volt SZDSZ, Bokros- és Fodor-pártok, Milla). Egyiknek sincsenek a nép széles tömegeiben szervesen folytatódó gyökerei: csak a nép fölött, vagy mellett léteznek.

A jobboldali erőknek könnyű a helyzetük: van olyan, a magyar társadalom széles rétegeit személyesen is foglalkoztató témacsoport, amellyel be lehet vonzani őket. Elég csak annyit mondani, hogy „Sérelmeink…” – és máris odatömörülnek és szavaznak… No, igen: ez sem igazi közösségi alapú, állampolgári aktivitás. A jobboldal politikai szervezetei sem erre épülnek. Ott is az a szlogen, hogy „Majd mi megoldjuk helyettetek, majd mi átvállaljuk a felelősséget! – Majd mi vezetünk benneteket és az országot!”.

A magyar nép tömegei erre a rugóra járnak: úgy gondolkodnak, hogy csupán azt kell jól megválasztani, hogy kinek ajándékozzák oda a hatalmat önmaguk felett. Az ellenzék ott téved, hogy ezt nem érti. (Még a legközelebb az MSZP van ehhez a felismeréshez, de ő meg – a pártállami múltja miatti rossz lelkiismerete miatt – nem mer ezzel előjönni, holott, ha hatalom van éppen, javában ezt csinálja a gyakorlatában!) Ma Magyarországon nem lehet úgy hatékony, ütőképes ellenzéket szervezni, hogy ezt magától a változásban elvileg érdekelt néptől várjuk el. Ezért várnak az ellenzéki (pontosabban: javarészt Orbánt és Fidesz-arroganciát gyűlölő) polgárok egy „Anti-Orbánt” és ezért nem állnak neki maguk létrehozni „a demokrácia kis köreit” – ezért járhatatlan itt a „bázisdemokrata rendszerváltás” útja.

Ha lesz Orbán-leváltás, akkor az egy felülről vezérnyelt program szerint lesz lehetséges, egy viszonylag kis létszámú, ütőképes csapat által az utolsó részletig megtervezetten. …És majd utána, a konszolidált viszonyok közepette lesz csak lehetséges beindítani azt a hosszú, tömeges megtapasztalási folyamatot, amely majd megteremti a fejekben a nyugati típusú, polgári öntevékenységen alapuló demokráciamodell alapját.

¹ Erről itt található egy alapos összefoglaló: http://www.tarki.hu/hu/research/gazdkult/osszefoglalo_kepviselok_091026.pdf

² Emiatt könnyű volt a hagyományos, konzervatív magyar uralkodó osztálynak „nemzetidegenként”, „magyarságellenesként” feltüntetni a baloldali mozgalmakat és azok vezetőit. Tette ezt pedig az uralkodó osztály a legszorosabban vett önzésből, hogy hatalmi pozícióit megtarthassa, akkor is, ha az idő túllépett azokon a társadalmi struktúrákon és mentalitáson, amelyet képviselt és akkor is, ha uralmának fennmaradása immár egyértelműen az ország és a magyarság fejlődésének gátja volt.

³ Ezt a „saját fejlesztést” azonban az említett, mindenek előtt osztrák –német hatásokkal együtt kell értenünk.

(A posztot kísérő kép a Becstelen brigantyk c. film egyik jelenetéből származik.)

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2013.06.14. 14:48 Szerző: Becsületes brigantik

Bűnpárt

„Örvendezz a te ifjúságodban, és vidámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von!”

Prédikátor könyve XII.1, Károli Gáspár fordítása - 1589

Lám: Csehországban elvitték a fél kormányt...

Bezzeg nálunk…! Van most ez, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség nem nyomoz a trafikmutyi ügyében, mert szerinte „a hivatali visszaélés, a vesztegetés és a befolyással üzérkedés bűncselekményének gyanúját a feljelentés-kiegészítés nem támasztotta alá, így e vonatkozásban nem rendeltek el nyomozást”. Nyomoznak viszont „személyes adattal visszaélés vétsége” miatt, tudniillik az ellen az önkormányzati képviselő ellen, aki borította a szekszárdi bilit…

…Szép! Akinek volt kétsége afelől, hogy miért is kellett megszállni az igazságszolgáltatást, bíróságostól-ügyészestől, akkor most már tudhatja: ezért! Hogy amit lopnak, meg is tarthassák, zavartalanul és úgymond „jogszerűen”. Na, ja: a jogszerűség! Erről alább még lesz szó!

Az alaptörvényükkel kinevezgették ezeket a fő-igazságszolgáltatókat 9 évre, ráadásul úgy, hogy azután is csak kétharmaddal lehessen lecserélni majd őket. Volt mindez azért, hogy bőven meglegyen majd az elkövetni tervezett bűncselekmények elévülése. Az ötlet jó, de mi van, ha mégsem ez a forgatókönyv valósul meg? Mi lesz, ha ezek a fő-igazságosztók mégsem tölthetik ki a mandátumukat – mert jön ez a szemét, briganti magyar nép és azt mondja: na, ne már! Magában már ezt mondja a nép jókora többsége, nem tudhatni, mennyit kell még lopnotok ahhoz, hogy ne csak magukban mondják, hanem együtt is. De ha elkövetkezik ez a pillanat, onnantól jó, ha 8 mp alatt futjátok a százat, vagy van egy előre megváltott repülőjegyetek egy olyan országba ahonnan nincs kiadatás. Különben sitt lesz!

Most persze azt hiszitek, hogy úgysem lehet majd semmit sem rátok bizonyítani. Mekkorát tévedtek! Ti azt gondoljátok, hogy nincs senki a közeletekben, aki valójában utálja azt, amit csináltattok vele? Vagy lehet, hogy eleinte szerette, mert azt hitte, kell ez ahhoz, hogy „azok” (a „komcsik-libsik”) ne jöhessenek vissza, de akiben azóta megmozdult a lelkiismeret, vagy csak egyszerűen elkezdett a dolgaitoktól és az álszent pofátoktól undorodni. És akár lelkiismeret, akár undor, nektek egyre megy, hogy miért kezd el spájzolni, bizonyítékokat, ellenetek. Persze, ti azt gondoljátok, hogy óvatosak vagytok és megtettetek minden óvintézkedést, ám ismét csak tévedtek. Védekezni sehogyan sem tudtok a fejekben végbemenő változások ellen.

És onnantól, hogy utál benneteket, már ott is arra a sansz, hogy ő is becsületes brigantivá válik. Persze nem mindenki, de néhányan, elegen, bizonyosan.

…Hogy kik a brigantik? Sosem tudhatod! Sosem tudhatod, ki van velünk, az országért és ki dolgozik ellened. Tudni majd talán csak akkor tudod meg, ha te már nem miniszter, főhivatalnok, pártoligarcha, stb. leszel, hanem „vádlott”, és akkor majd belép a terembe a briganti, akiről korábban nem tudtad ezt - és akkor őt éppen „tanúnak” fogják hívni… És elmondja rólad, mekkora gazember voltál, hogyan és hányszor forgattad ki a törvényt, vagy forgattál ki másokat a vagyonukból. Teszi pedig ezt a lehető legtörvényesebben, hiszen minden állampolgárt kötelez a törvény, hogy ha bűnt lát, tegyen ellene! Te pedig eközben majd félsz, mint még sosem életedben.

És ha a te feleséged felhívja a haverod feleségét, akkor azok majd aggódva kérdezgetik egymást, hogy a sitten épek-e még vajon a záróizmaitok?

Nem tehettek semmit a brigantik ellen, mert a brigantik az ország többsége. Nektek nincs hová menni, mert mindenütt ez a ma még hallgató többség vesz titeket körül - talán csak a Békemenet szorosra zárt tömegét kivéve. De nem lehet egy életet leélni békemenetekbe rejtőzve. Tudjuk, kik vagytok: ti vagytok azok, akik a törvényesség helyett „jogszabályi környezetet” alakítottatok ki itt. Hivatkoztok is lépten-nyomon arra, hogy amit tesztek, az „jogszerű” (ahogy fentebb írtuk). De mi emlékszünk még a törvényességre, arra a törvényességre, amely ott él minden többé-kevésbé ép lelkű emberben és amely azt mondja, hogy nem lehet önző érdekek miatt másokat, vagy épp egy országot tönkretenni. Ez a bennünk élő törvény azt mondja, hogy nektek végetek – mert vagy nektek kell végetek legyen, vagy vége lesz itt az élhető életnek.

…Aki ügyész lesz, az pályáját az ügyészi eskütétellel kezdi. Ennek szövege az alábbi:

„Én XY ügyész esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek, az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, és ügyészi munkám során megtartatom, hivatali kötelezettségemnek legjobb tudásom szerint eleget teszek. Az állami és szolgálati titkot megőrzöm. Törvényes kötelezettségeim teljesítése során elfogulatlanul és részrehajlás nélkül járok el. (Az eskütevő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen!”¹

No, igen: „a Magyar Köztársasághoz” és nem az alaptörvényesített „Magyarországhoz” és annak bitang, semmirekellő elrablóihoz. Nem azt mondja az eskü, hogy lehetek részrehajló, ha a főnököm, vagy annak a főnökei azt várják el tőlem. Aki ügyész, az kutyaköteles megvizsgálni, éspedig esküje szerint „elfogulatlanul”, ezt az egész trafikügyet és minden mást is, ahol felvetődik, hogy valami nem a Magyar Köztársasághoz hűen történt. Aki erre megesküdött és mégsem teszi meg, az nem ügyész többé - legalábbis a törvény szerint, hiszen az esküszövegnél már említett 2011. évi CLXIV. törvény IV. fejezet 16. pontja 34 §-ának n) pontja szerint: „A legfőbb ügyész által kinevezett ügyész ügyészségi szolgálati viszonya megszűnik… e törvényben előírt eskütételi kötelezettség megszegésével”.

Az illető, onnantól, hogy megszegi az esküjét és nem nyomoz, már bűnpártoló – és konkrétan egy bűnpártnak, a Fidesznek a szolgája, nem pedig a Magyar Köztársaságé.

Ügyészek – és egyéb Fidesz-szolgák: most még választhattok!

Előző posztunk a témában: A kiáltó szó (http://progressziv.blog.hu/2013/06/13/a_kialto_szo)

* A kép a Becstelen brigantyk c. film egyik jelenetéből származik. A szöveg magyarázatát ld. ebben a jelenetben: https://www.youtube.com/watch?v=pE4hEMBYbTI

¹ Az eskü szövegét a 2008. évi XXVII. törvény egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról írja elő, a 2011. évi CLXIV. törvény a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról III. fejezet 16 § (3) pontjában foglalt kiegészítéssel.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

4 komment

Címkék: orbán fidesz csehország korrupció eskü ügyészség visszaélés magyar köztársaság bűnpártolás oligarchák politikusbűnözés holdudvar törvényesség alaptörvény jogszabályi környezet

2013.06.13. 22:40 Szerző: Becsületes brigantik

A kiáltó szó

- Mit mondasz magad felől?

Monda: - Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondotta Ésaiás próféta.

A János írása szerint való Szent Evangéliom, 1. fejezet, 22-23, Károli Gáspár fordítása - 1586

A „Megváltó” – vagyis a magyar demokráciát majdan megerősítő majdani miniszterelnök – természetesen nem e sorok írója. Most nem is az a kérdés, hogy konkrétan ki lesz ez – most az a feladat, hogy kimondjunk bizonyos egyszerű igazságokat. Erre pedig akárki jó.

Magyarország jelenlegi helyzetére már nincs parciális megoldás. Ez azt jelenti, hogy az élet minden területén gátlástalanul nyomuló fideszeseket már nem lehet csupán pontonként megállítani: át kell törni és fel kell morzsolni az egész arcvonalukat, utána pedig meg kell semmisíteni a teljes közjogi és anyagi bázisukat – különben győztesen térnek vissza, és mi akkor a semmiért fáradunk...

Egy ilyen ellenséggel nincs alku – és nincs szövetség azokkal, akik megpróbálnak idomulni ehhez az ellenséghez és az általa teremtett helyzetet bármilyen értelemben is legitimnek, azaz továbbvihetőnek képzelik.

Nem képzelhető el, hogy miközben megmarad és továbbterjeszkedik a Fidesz saját, az alaptörvényére támaszkodó jogrendszere, miközben a közpénzek a legnagyobb természetességgel folynak a Fidesz-birodalom oligarcháihoz, aközben – mondjuk – el lehet tántorítani Hoffmann Rózsát, vagy a nyilvánvalóan mögötte álló Orbán Viktort attól, hogy szétverjék és ellehetetlenítsék egyetlen igazi stratégiai ágazatunkat, az oktatást, elvágva ezzel a magyar társadalmat és a felnövő generációt a tudásalapú fejlett világtól.

Nem képzelhető el, hogy lesz itt gazdasági növekedés akkor, amikor – nyilvánvalóan rövidtávú, populista célzattal – szembemennek a piacgazdaság legelemibb szabályaival és ennek „jogi oldalaként” relatívvá teszik a tulajdon- és jogbiztonságot.

Nem képzelhető el a stabil, fenntartható egészségügyi és nyugdíjrendszer, amikor ennek alapja nem egy kormányzati intézkedés lehet, hanem csakis a jól teljesítő és világverseny-képes gazdaság.

Nem képzelhetők el szabad és egyenlő esélyeket biztosító választások, amikor egy esetleges választási vereség nagy valószínűséggel akár egyéni büntetőjogi konzekvenciákkal járna a ma urai számára és végzetesen veszélyeztetné azt a fajta, az állami források kiszipolyozására és a hatalmi szóval egyenlőtlenné tett versenyre alapozott rendszert, ami tulajdonképpen maga a Fidesz.

…Ki gondolja ezek után, hogy a saját, kis, lokális, személyes érdeke mentén kiegyezhet a Fidesz-rendszerrel? Ki ne látná be, hogy az akár egész iparágakat és egzisztenciák tömegét egyetlen tollvonással sírba fektető rendszerrel és hatalommal szemben ne lenne a legelemibb érdeke a totális harc? Ki hisz még abban, hogy ha meglapul és együttműködik, akkor nem eshet baja? Ki képzeli még, hogy a saját kis egzisztenciája úgy tartható fenn, ha nem szól, amikor a szomszédját ismerősét, kollégáját éri egzisztenciális atrocitás, vagy morális ellehetetlenítés?

Orbán ereje a ti gyávaságotokban rejlik, semmi másban. Rátok néz – esetleg nem is személyesen, hanem valamelyik helyi, huszadrangú fullajtárján keresztül – és ti máris tehetetleneknek érzitek magatokat: kicsiknek és végtelenül magányosaknak. Mintha bizony csak titeket, egyedül szorongatna a „Mi lesz velem?” kérdése, pedig dehogy: ott sunnyog ez a kérdés ma a legtöbb magyar háztartásban!

…Azért kell már ez a „kiáltó szó” a magyar pusztában, mert ha az ember meghallja azt a hangot, amelyet már régóra várt és amely éppen azt mondja, amitől visszatér belé az élet, akkor egyszerre helyrezökkenhet a kizökkent idő… Orbánékat igen-igen könnyű legyőzni: csak kell jó kétmillió magyar, akinek aktuálisan nincs egyéb terve a jövővel, csak ez az egy…

Utána majd meglátjuk – mert utána már szabadon, okosan és félelem nélkül tervezhetünk itt magunknak jövőt!

De: azzal majd utána kell foglalkozni, most csak ezzel az egyel szabad – mert ha elaprózzuk a dolgokat, akkor felaprózzuk a saját táborunkat is. Ha most azon veszünk össze, hogy „Mi legyen utána?!”, akkor egymásnak ugrunk, ahelyett, hogy az ellenségnek ugranánk együtt neki. Nem az most a kérdés, hogy ki legyen a főnök „aztán”: most az a feladat, hogy (képletesen szólva) mindenki fogjon meg egyet-egyet közülük és vágja a földhöz. Hisz oly kevesen vannak ők: igazából alig pár ezren – a többiek, békemenetestől, szavazótáborostól savazósbácsistól és szőkeferistől, csak akkor léteznek mint tömeg, ha van ki mögé odahúzódniuk. De ha az nincs, akkor ők csak ugyanolyan egyéni kisemberek, mint amilyeneknek most ti érzitek-gondoljátok magatokat! Nekik van vezetőjük, nektek – még – nincs: ennyi csak a különbség. De ha jobban belegondoltok, akkor látjátok, hogy a vezető feladata nem más és nem is több, mint hogy kimondja, amit kell és amikor kell – erre meg megteszi egy „kiáltó szó” is, talán…

…„Jó – és azután?” – kérdezik most sokan. „A szót meghallottuk, gyönyörűségünk tellett benne – de hogyan csináljunk ebből itt és most politikát?” Nos: egyszerűen! Mindig az egyszerű megoldások a legjobbak – most is.

Van itt egy mítosz: hogy a politika szakértelmet kíván. Hát nem: a politika célokat kíván. Ha célokat szakértőkkel akarunk meghatározatni, akkor azok szakmai célok lesznek: államháztartási egyensúly, fiskális és monetáris politika, ilyen-olyan reformok. De ezek nem célok: ezek eszközök csupán a célok elérhetősége érdekében.

A Fidesznek talán vannak szakértői? Nemigen látszik a teljesítményükön! Bajnaiéknak ugyan vannak, de mire mennek vele?

Amúgy maga a politika is legalább kéttételes mű: az első tétel a hatalom megszerzése, a másik pedig a hatalom gyakorlása. Aki e kettőt összekeveri és nem tudja, hogy melyikhez mi kell, az ne akarjon politizálni!

A hatalom megszerzéséhez (az első tételhez) nem szakértők kellenek, hanem kezdeményezőkészség. Szakértők majd a kormányzáshoz kellenek – őket majd a hatalom birtokában felvesszük, jó pénzért!

Most a politika első tételénél tartunk és legkorábban egy bő év múlva érkezünk majd el a másodikhoz. Ezért most szinte kizárólag ezzel az első tétellel kell foglalkozni! Mindenki, aki már most a másodikkal foglalkozik, csak az idejét pazarolja. Az ellenzék azért képtelen áttörést elérni, mert sosem azt csinálja, ami aktuális, hanem azt, ami az egyes vezetőit izgatja. „Ki vezeti majd az egyesült ellenzéket?”, „Milyen legyen az adórendszerünk?”, meg effélékkel. Mintha ezekkel a témákkal meg lehetne ragadni pár tízezernél több embert. Aki politizál az foglalkozzon az emberekkel és azzal, hogy a valódi, hús-vér, szorongó emberekbe hogyan önthet lelket.

Politikai közösséget formálni pofonegyszerű: csak bátorság és kezdeményezőkészség kell hozzá.

Sokan és sokat és persze teljesen feleslegesen szöszmötölnek azzal is, hogy úgymond „megtalálják a megfelelő országgyűlési képviselőjelölteket”, éspedig minden körzethez. Istenem: mintha az elmúlt huszonvalahány évben az határozta volna meg az éppen aktuális politika jó vagy rossz mivoltát, hogy kik voltak a kormánypárt képviselői az egyes körzetekben. „Lószart, mama” – és kedves politikusok: a politika attól függött, aki meghatározta a politika célját! Nem fontos, hogy ki lesz a bivajbasznádi választókerületben a jelöltünk: mert itt úgyis arra szavaznak a körzetben, akinek a pártját kormányon akarják látni! Ha - teszem azt – egy párt kihirdetné, hogy „Képviselőjelölteket keresünk, havi nettó milláért (mármint, ha győzünk)!” és egyetlen feltételt szabna a jelölteknek, hogy a parlamentben majd teszik, amit a párt mond nekik, akkor semmivel sem jutnánk rosszabb eredményhez, mintha csupa 180-as IQ-jú nyolcdiplomás szenttel próbálnánk feltölteni a padsorokat. Mert egy működő szervezet minősége nem az abba besorozottaktól függ alapvetően, hanem a szervezettől magától, annak „kitalált” vagy éppenséggel „kitalálatlan” mivoltától – vagyis végső soron a szervezet céljától.

Mármost, ha le akarjuk cserélni ezt a mostani politikusgarnitúrát egy másikra, akkor ehhez mindenek előtt egy szerethetőbb másik garnitúra kell: ezt kell létrehozni. Ehhez pedig nem kellenek holmi hangzatos elvek – ha azok kellenének hozzá, akkor a mai ellenzéknek már 90%-os támogatottsága lehetne, annyiszor elmondták már, hogy „jogállam!”. Elég azt mondani, hogy ha rajtunk múlik, ha elegen szavatok ránk, akkor úgy elhajtjuk Orbánt, meg a hasonló alakokat, hogy az életben vissza nem találnak a Kossuth térre. Mert aki kormányváltást akar, az bosszút akar, nem pedig demokráciát! Persze: akar ő demokráciát is, meg jogállamot, meg hogy ne termőföld- és trafikmutyizzanak és hogy ne simicskázzanak – de mindenek előtt azt akarja látni, ahogy Orbánék a választás éjszakáján sírva húznak a retekbe! A választó eddig akar előre látni és ez az a feeling, amiért (legyünk őszinték) odaáll valaki mellé. Mert ha elkezdünk arról vitatkozni (szigorúan a bázisdemokrácia ab start végtelen-parttalan vitákat garantáló szabályai szerint), hogy ki mit is szeretne, mit akar ingyen kapni az államtól, vagy éppen hogy az állam senkinek ne adjon semmit se ingyen, akkor ott a dolog vége… Ez a hóbortosok és „mélyszakértők” szűkszemű világa: ez nem politika, ezzel sosem fogsz tömegeket bevonzani!

Politizálni egy olyan helyzetben, mint ez a mi mostani helyzetünk, nagyon egyszerű: „Gyere és váltsuk le őket!” – ennyi. És persze, igen: majd ha leszünk már elegen, akkor – de majd csak akkor! – lesznek nekünk is szakértőink. Felvesszük őket, mint egy multi: ez a meló, ezek a cég céljai – hajrá! Olyan jó szakértőink és olyan jó szakpolitikánk lesz, hogy Bajnaiék, meg mindazok, akik a szakértelemre élveznek, sírva fakadnak gyönyörűségükben. Azért lesz jó szakpolitikánk, mert tudjuk, hogy anélkül nem megy – de azt is tudjuk, hogy csak azzal meg egyáltalán nem menne! Éppen ezért nem is azzal kezdjük.

A merészséggel kezdjük. Aki tökös ellenzéket akar, aki látni akarja egy év múlva Orbánékat elkullogni, az jöjjön, lájkoljon, osszon meg minket! Nem kellenek ide Simicskától az amúgy sem bérelhető óriásplakátok: elég, ha mindenki, aki a francba kívánja Simicskát (az impotens ellenzékkel együtt), megosztja a cuccainkat mindennap, mindenkivel. Hahó: a XXI. század van, nem a XX. Már nem csak nyomisajtó meg köztv van: van már mindenkinek internete, aki szavazóbázisként szóba jön. Senki és semmi máson, csakis rajtunk múlik, hogy az infó eljut-e majd mindenkihez? Pénz, milliárdok se kellenek: elég a net havidíját kifizetnetek. Basszus: ha kullogó Orbánt akarsz látni, legyen napi egy másodperced megosztani! És ha erre sem leszel képes, akkor tölts le magadnak egy Közgép-logót és csókolgasd, mint oroszok az ikont!

Ahhoz, hogy itt legyen végre valami pozitív változás, nem kell más, csak pár „becsületes briganti”, aki berúgja ennek a korhadt csehónak az ajtaját. Nem kell más – akik mást állít, az vagy hülye, vagy gyáva, vagy pedig nem is akar igazi változást, csak zsebhokizni a régi kis himihomihomokozóban.

(...És hogy kapjatok egy kis kezdeti lendületet: https://www.youtube.com/watch?v=B7_1c2PsVIQ&list=PL8C3B5998B7550300)

Update: Bűnpárt (http://progressziv.blog.hu/2013/06/14/bunpart_432) - újabb posztunk, osztani ezt is, ezerrel!!!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

· 1 trackback 6 komment

Címkék: internet választás orbán korrupció közoktatás ellenzék 2014 megosztás bajnai oligarchák keresztelő szent jános simicska szakértők hoffmann rózsa . szakpolitika

2013.06.13. 18:27 Szerző: Moin Moin

A nemrészvételi demokrácia és a Szent István-terv

„…Kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá.”

Szent István intelmei Imre herceghez - 1027

1. Kádár és a mentségek

Kádárnak legalább megvolt az a mentsége, hogy ha nem ő, akkor a keményvonalasok. A kádár-kori magyaroknak megvolt az a mentségük, hogy ott volt a Szovjetunió. De mi a mentsége a mai pártállamot építő Orbánnak és mi a mentségük az ez ellen a pártállam ellen ma semmit sem tévő magyaroknak?

Orbán magyarázata valami olyasmi, hogy lám, a demokráciával nem tudtak a magyarok mit kezdeni, itt nem lett Ausztria. A magyarok vezérre vágynak – leszámítva néhány finnyogó entellektüelt, akik Amszterdamot, vagy Berlint képzelnek ide – és ha így van, akkor ugyan miért ne használta volna ki ezt a vágyat és miért ne ő legyen a vezér, akinek a személyes tulajdonságai a leginkább vezérszerűek a magyar politikusok közül? A demokrácia neki sem jelent igazán semmit: az ő világa a kokik és sallerek világa, az egészpályás letámadásoké, ahol az érvényesül, aki nem fél használni az erőt és aki erőszakos – amikor ő politizál, akkor csupán országos keretek közt teszi, amit Orbánapuka tett egykor családja közegében. Neki az ország egy futballstadion, ahol nem szokás megvitatni, sem kompromisszumokat kötögetni… Na, ja, azért a futball világában is létezik az egyezség: ott ennek bundázás a neve. (A politikában a bunda neve: state capture – magyarul: közgépezés…)

A magyarok magyarázata sem túl bonyolult dolog: ez az egyének társadalma, az, hogy „mi, magyarok…”, hogy „a nemzet…”, meg „az ország…”, itt csupán tartalmatlan, történelmieskedő szlogenek, de a napi életünkben, cselekedeteinkben és önmagunkról való gondolkodásunkban ezeknek semmi gyakorlati jelentőséggel nem bírnak. (Mi sem mutatja ezt jobban a Nagymagyarország-matricákkal dekorált szlovák rendszámos autók sokasága… Magyarkodni, azt igen – de adót fizetni a Hazának? „Lószart, mama!”) Szóval: azért nem teszünk a legújabb pártállamosítás ellen, mert egyénileg ez nem lehetséges, közösségnek pedig nem érezzük magunkat. Nem tudjuk, hogy kell közösségben önként együttműködni. Nem tudjuk, hogyan választ egy közösség célokat. Nem tudjuk, hogyan kell szabadon és célszerűen vezetőket választani magunk közül. Magyarán: semmit sem tudunk, amit egy sikeres pártállam-ellenes közösséghez tudnunk kellene. Mi mást tehetnénk, mint hogy nem teszünk semmit? Még mindig könnyebb – és ismerősebb is nekünk – alkalmazkodni egy hatalomhoz, mint megtanulni mindazt, ami a közösségalkotáshoz kellene és megbízni a többiekben, amikor egész életünkben azt hallottuk, hogy „Ne bízz senkiben, fiam!”

2. A mindent járó malmocska

Nem tudjuk mi sem, akárcsak Orbán, hogy mi is a truváj a demokráciában, így részt sem akarunk venni annak üzemeltetésében. A demokrácia gépezetében az emberek aktivitása az üzemanyag – és ha olyanféle, öncélú emberi aktivitással töltik fel, amilyennel Orbánék tették, akkor ez a gép elkezd nekik dolgozni és autokráciát termelni. És: a gép annak sem áll ellen, ha átépítik, hogy utána már ne is lehessen telerakni az új üzemeltetőkre nézvést veszélyes népi aktivitással. Ez az automatikus és „mechanikus” ellenállás csak akkor létezne, ha eleve arra is tervezték volna a gép védelmi mechanizmusait, hogy ellenálljon az Orbán-féle géprombolóknak.

A magyar társadalmi feladat tehát - mérnöki nyelven - nem más, mint hogy egy önjáróan demokratikus államgépezetet kell tervezni!

De vajon lehetséges-e olyan államgépezet, amely „közjót termel”, anélkül, hogy az állam polgáraitól demokrata mentalitást és személyes közreműködést várna el? A hagyományos demokrata felfogás szerint nem, mert e felfogás hívei valamiféle egyenlőségjelet tesznek a „közérdek” és „az állampolgárok többsége által megfogalmazott és támogatott érdek” közé – pedig nyilvánvaló, hogy a kettő nem azonos. Vegyünk egy példát: három éve a választásokon résztvevő magyarok többsége úgy döntött: a Fidesz kormányzása az érdekeit szolgája – mármost azóta látható, hogy a Fidesz hatalma korántsem közérdek. Így máris bizonyítottuk azt, hogy az egyenlőség közérdek és többség által gondolt érdek között legalább az egyik irányban nem áll fenn. Márpedig: két dolog között egyenlőség csak mindkét irányú lehet – így (legalábbis elvi, „matematikai” szinten) igazoltuk is a két említett dolog nem egyenlőségét.

Valójában az a helyzet, hogy a közérdeket szolgáló, illetve a néptöbbség által irányított társadalom és hatalom igazából két „külön halmaz”, amelyeknek van ugyan „közös metszetük”, ám e közös metszeten kívül is van „politikai világ” és vannak egyéb lehetőségek is a közérdek megfogalmazására és szolgálatára – léteznek más megoldások is, mint a többségi demokrácia hagyományos módon való működtetése.

3. „…de szabadíts meg a Gonosztól!”

Magyar közegben a tömeges és tudatos állampolgári aktivitásra alapozott közérdek-érvényesítés útja nem bizonyult járhatónak. Úgy alakult, hogy ezzel csak visszajuttatni voltunk képesek magunkat egy újabb diktatúrához. Az állampolgárok nem akarnak részt venni a közpolitikai alakításában – nemhogy a sok naiv ellenzéki által oly üdvözítőnek képzelt részvételi demokráciához, de még a képviseletihez sem éreznek a magyarok magukban elegendő késztetést. Késztetést az állampolgárok zöme legfeljebb arra érez, hogy arra szavazzon, aki neki több állami ellátást, nagyobb személyes egzisztenciális biztonságot ígér… És ha csalódik, legközelebb vagy keres egy újabb ígérgetőt, vagy ha nem talál, otthon marad. Most éppen sokan nem találnak – ez az oka a kiugróan magas szintű választói bizonytalanságnak: „Ki vált meg engem a szorongásaimtól?”

Fentebb azt írtam, hogy gépromboló-biztos demokráciagépet kell építeni ahhoz, hogy egy, a demokráciával át nem itatott társadalomban is érvényesülhessen a közérdek és ne jöjjön létre demokratikusnak álcázott egyeduralom. Az éppen hatalom lévő és saját pozícióját bebetonozó politikai vezetőtől és csoportjától nem várhatjuk egy ilyen „államgép” kiépítését és az is kétséges, hogy ha valamiképpen kormányra kerülne az ellenzék, akkor ők vajon megtennék-e ezt. Mert kormányon mindenkinek nagyon kényelmes, ha kevés kontrollal teheti, amit akar: bevezethet életidegen, irracionális intézkedéseket, kiélve a saját mániáit, vagy épp két kézzel turkálhat a közpénzekben. Egy jól megtervezett államgép mindezt igen nehézzé tenné. Mármost: kinek lenne ez az érdeke? Egyértelmű, hogy az országé és a benne lakó emberek túlnyomó többségéé. No, nem mintha ez a gépezet a semmiből lenne képes szétosztható pénzt termelni: nem, már azzal is sokat segít, ha a meglévőket segít ésszerűbben és tisztábban felhasználni.

4. „Köz-gép”-építés

Egy ilyen államgépezet kiépítésére a kezdeményezés csak a benne érdekelt nép felől jöhet – kérdés, hogy egy passzív és atomizált népet lendületbe lehet-e annyira hozni, hogy kibrusztolja magának ezt? Nyilván nem úgy történhet a dolog, hogy Józsi bácsi áthajol a kerítésen és odaszól Sanyibának: „Szomszéd, a múltkor a hurkatöltő jól sikerült, csináljunk már mellé egy automatikus demokráciát is!” Nem, ehhez kellenek azok a „társadalommérnökök”, akiknél tudás és ambíció együtt van ehhez és akik – kezdetként – egy kis, elszánt csapatot alkotnak, kifejezetten ezzel a „projektcéllal”. Ez nem „direkt politika”, e csapat és (ún. népi) kezdeményezés célja nem a közvetlen politikai hatalom megszerzése, hanem a politikai játéktér átrendezése és közérdek-orientáltabb alapszabályok bevezetése. Ha úgy vesszük: amilyen elszántság van a jelenlegi kormányban arra, hogy stadionokat építsen-renováljon, akár a „Parlament-stadion” alapos átépítésére is sort lehet egyúttal keríteni.

Egy efféle népi kezdeményezés azért is lehet sikeres, mert bizonyos értelemben „populista”: kössük szorosabbra a politikusok kezét és szankcionáljuk egyértelműen, éspedig hatalomvesztéssel, ha megszegnék a választások megnyerésével létrejött társadalmi szerződést.

Ma Magyarország történelmének egy különleges periódusát élni. Talán soha ennyi lehetősége nem volt még és talán sosem volt még ennyire kevés ellensége. Igazából ez utóbbiból nem is igen akad komoly – kivéve egyet: az őt foglyul ejtő politikai-hatalmi elitet. És ha megnézzük, a magyarok ezt az ellenséget érzik a leginkább veszélyesnek és kártékonynak: tőlük féltik leginkább a javaikat és a jövőjüket. Nagyon valószínű, hogy országos öröm fogad egy olyan, kézzel fogható és valódi eredménnyel szolgálni képes akciót, amelyben előbb egy szignóval, aztán pedig egy háztól-házig félórás szavazási procedúrával gúzsba lehet kötni ezt az ellenséget…

...Így egy ilyen "közérdek-gép" építése és kezdeti üzemeltetése lehetséges egy „nemrészvételi demokrácia” keretei között: nem igényli a startnál a fejlett demokrata mentalitást a néptől – viszont ahogy majd elkezd működni, úgy egyre több ilyen állampolgárt termel a működése során. Egyszerűen azért, mert a személyes tapasztalatok mutatják meg azt, hogy demokratának lenni és demokratikus keretek között élni kifizetődő.

A Szent István-terv

…De, mondhatni, mit kezdjünk a népszavazási sikerrel, ha továbbra sem tudjuk, mit, hogyan és kikkel kellene itt csinálni ahhoz, hogy ne csak eltűnjön a rossz, önző politika, hanem megjelenjen a közérdek-vezérelte, szakmai és személyes értelemben is hiteles új?

Volt már a magyarság történetében példa arra, hogy az immár eredménnyel nem kecsegtető régi helyébe egy olyan újat voltunk kénytelenek felépíteni, amelyben nem volt jártasságunk: a Gézához és Szent Istvánhoz kötődő államszervezés. Itt is egy olyan államgépet kellett építeni a régi, a Lech-mezőn véglegesen amortizálódott helyett, amely biztosított itt a magyar nép megmaradását és boldogulását, de amelyhez nem voltak saját gépészeink, mérnökeink. Mit tett ekkor a nevezett két úr? Importált egy komplett „szakembergárdát”! Ők azután építettek a Tisztelt Megrendelőnek mindent, amire szükség volt: feudalizmust, vármegyét, egyházat, székesegyházat, monostort, kolostort, páncélos sereget… És ezek birtokában a magyarság megmaradt.

Ma is sokan tanácstalanok itt, ami az „új államgép” tervezését és annak részleteit illeti – csak egyet tudunk és akarunk biztosan: fasza legyen!

…Milyen egy demokratikus hivatali rendszer? Honnan vegyünk ehhez értő, demokrata mentalitású főhivatalnokokat? Milyen egy jól működő oktatási rendszer? Miképpen kell fejlett, jól finanszírozott egészségügyet csinálni? Hát kérdezzük meg azoktól, akiknél ilyenek a világon a legfaszábban működnek és hívjunk onnan szakembereket! Sokba kerül? Igen – de még mindig összehasonlíthatatlanul kevesebbe, mint amennyit ez a „régi Közgép-masina” eléget, eredmény nélkül!

Mondhatják erre egyesek, hogy micsoda dolog odaadni az országunk vezetését „idegeneknek” – de erre én azt válaszolom nekik: miért jobb az, ha hozzá nem értő, bitang, tolvaj, önző „vérmagyar” gazembereket tartunk a hatalomban? Persze, lehet, hogy egyeseknek „ideológiailag” jobb egy bármilyen magyar, mint a legjobb nem magyar – de azért nekünk, a magyar nép zömének sokkal jobb egy hozzáértő és lelkiismeretes külhoni orvos, mint egy magyar sarlatán. (…De aki mégis az utóbbit választaná, csak „mert az magyar!”, hát annak ott a Sámán, Dobogókőn – és kérem, nyugodjék békében!)

Szent István talán „hazaáruló” volt, amikor tette azt, ami célszerű volt: a folytathatatlan és finanszírozhatatlan, biztos katasztrófával járó régi magyar világ helyett épített egy „részben importáltat”, részben szintén importáltakkal? Nos, ha ez hazaárulás volt, akkor nem tudom, mi a hon és a nép megmentése és érdekeinek szolgálata?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2013.06.12. 14:00 Szerző: Cincinnatus

Orbánt támogatjuk!

„Hát ezt jól elvégezted, Zoltán fiam! Ezt alaposan elvégezted. Becsület! Az az érzékeny úri becsület, mi? Miféle becsület az, amely összeesküvő banditáknak juttat mérhetetlen vagyont, ahelyett, hogy jóra használná?”

Jókai Mór - Várkonyi Zoltán: Kárpáthy Zoltán (film), Kis Miska szavai – 1966

Igen, „Orbánt támogatjuk!” – mármint nem mi, ProgBlogosok, hanem az a magyar ellenzéki értelmiségi és politikusi közeg, amely célszerű cselekvés helyett csak moralizál, vagy politizál.

Magyarok milliói, felmérések szerint a felnőtt lakosság jóval több mint fele reménykedik abban, hogy egy év múlva véget ér ez a rémálom, amibe 2010 tavaszán beleszédültünk, beleszédített minket a csábító populizmus. reménykedik, mert egyebet nem tehet, hiszen ennek a csaknem ötmillió embernek fogalma sincs arról, hogy miképpen kellene, lehetne egymással összefognia. Úgy gondolja, ez a megszabadítás az ellenzéki politikusok dolga lenne, én neki csak oda kellene mennie és a szavazatát adni. De nincs kire: nincs olyan ellenzék, amelyről hihető lenne az, hogy:

győzni képes,
nem folytat majd önző, vagy épp tehetségtelen politikát,
meg is tudja majd tartani a hatalmát a választásokon vesztes, de „alaptörvényesítetten” az összes fontos közjogi, hatalmi pozíciót „fogó” Fidesszel és a mögötte álló elszánt támogatókkal szemben.

Azért nincs ellenzék, akitől ezt a három dolgot várhatnánk, mert az ellenzéket az előttünk álló feladatra alkalmatlan személyiségű és nem is az előttünk álló valódi feladatokra koncentráló figurák vezetik. Csak néhány jellemző példa arra, hogy milyen és miképpen viselkedő ellenzékünk van nekünk. Az egyik elveszik a szakpolitikákban, ám lövése sincs arról, hogy miképpen szerezze meg azt a két és félmillió szavazatot, amelynek birtokában egyáltalán elkezdhetné a tükörfényesre csiszolt szakpolitikáját meg is valósítani – egyszerűen nem tudja megragadni a problémát, hogy miképpen is lehet megszerezni a hatalmat? Vagy ott a másik, amely már „eldöntötte”, hogy majd ő adja a miniszterelnököt, csak éppen megfeledkezik arról az apróságról, hogy a választásokon a szavazók fogják eldönteni ezt a kérdést – márpedig rájuk a szükséges szavazószámnak a fele sem akar szavazni az istennek se! Oda vannak kötve három éve a tíz százalékukhoz – de miniszterelnököt adnának az országnak…

…Komolyan: ezek hülyék? Politikusok – ők? „Lószart, mama!”

Nekünk pedig politikusok kellenek, ha egyszer győzni akarunk! Győztes pártokat sosem szakemberek, szakpolitizálók és szürkeeminenciáskodni szeretők vezetnek győzelemre és nem is olyan alakok, akik csak az otthoni borotválkozótükörben látszanak „szubjektíve miniszterelnöknek”, hanem a szavazók zöme előtt is.

Igen: nekünk politikusok kellenek – és nem pedig az a magában és magával örökösen elvi kérdéseken vitatkozó, meghasonlott „szellemi holdudvar”, amely ahelyett, hogy az utcákon és a még elérhető médiumokban átvenné a terepet és a tematizálást, csak egymás közt konferenciázgat. Ez nem politika: ez szellemi faszverés! Tömegeket nem az mozgósít, ha „több oldalról és mélyen és a szellemi áramlatok tükrében…”, hanem az, hogy kiáll valaki, hogy „Utánam!”

Ez a mi ellenzékünk nemhogy komplex politizálásra képtelen, de még arra sem jó, hogy legalább olyan témákat vessen fel, amelyek vonzóak, érdekesek a tömegeknek is. Orbánék ellenzékbe is képesek voltak megszervezni egy sikeres népszavazást – de mit tud Mesterházy, vagy Bajnai? …És most senki ne mondja azt, hogy Orbán is csak demagóg témákban lehetett sikeres – mert vannak témák, amelyek éppen hogy a felelőtlen politizálás ellen hatnának és mégis sokan, nagyon sokan támogatnák azokat. (Nemrégiben több posztunk is foglalkozott ezzel: a Párt – vagy valami más? http://progressziv.blog.hu/2013/05/24/part_vagy_valami_mas, a Kiút a Pokolból - http://progressziv.blog.hu/2013/05/26/kiut_a_pokolbol, és az Add vissza! - http://progressziv.blog.hu/2013/05/31/add_vissza_904 c. írások.)

…Lehet, hogy ez a mi ellenzékünk nem is akarja a változást?

Jó lenne, ha felfogná minden egyes, magát Orbán ellenzékének képzelő ember, hogy Orbánt egymás közti vitákkal nem lehet eltávolítani a hatalomból – hacsak ki nem várjuk, hogy maga a Természet végezze el ezt a feladatot, átléptetve majdan őt az emberi kor legvégső határán¹.

Győzni akartok – vagy jobb nektek, ha kifinomult szellemi eleganciával leplezve a gyávaságot és alkalmatlanságot, nem tesztek semmit? Ne feledjétek: itt nem a ti kis lokális igazságaitokról van szó - itt majdnem tízmillió ember következő évtizede a tét! …Ám attól tartok, hogy a mi ellenzéki szellemi köreinkben is töretlenül él tovább a felvezető idézetben emlegetett „érzékeny úri becsület” – amely már száznyolcvan évvel ezelőtt sem volt célszerű. Ti ugyan ezt a bennetek tudat alatt működő magyar hagyományt nem „úri becsületnek” nevezitek: aktuális nevei a „bázisdemokrácia”, a „szellemi függetlenség” meg az „európai stílus”, de valójában csak ugyanarról a formákra és a személyes közegetekbeni pozíció-fenntartása koncentráló, de a lényeggel nem törődő gondolkodásmódról van itt szó.

Ezzel szemben Orbánék a lényegre koncentrálnak: mi ad hatalmat ma Magyarországon – mert hatalombirtoklás nélkül nem lehet semmiféle elképzelést itt megvalósítani: se a közérdekűt, se az önzőt. A hatalom semleges dolog: azt szolgálja, aki szilárdan a kezében tartja – és annak az elképzelései mennek át a gyakorlatba és alakítják a valóságot.

Megjegyzem: ahhoz, hogy itt (majd valamikor…) igazi és ne csupán papírdemokrácia lehessen, kell a hatalom – mert azzal lehet belekezdeni a demokratikus tudat kialakításába. Mert demokráciát nem 2014-ben lehet majd itt csinálni, hanem legkorábban akkor, amikor felnő az első hoffmanntalanított nemzedék! Ezt tudnia kell annak, aki itt demokráciát akar, vagy aki arról beszél, hogy „majd a demokratikus kisközösségeken át…”: annak tudnia kell, hogy itt a fejekben nincs demokrácia, annak tisztában kell lennie azzal, hogy valami nem létezőről szónokol. Ezek a mi állítólagos demokratikusan működő kisközösségeink a valóságban egyáltalán nem demokratikusak – mert a „demokratikus” nem mást jelent, mit hogy: „a közérdeket követő, ahol a célszerűség és a tehetség érvényesül és a közösség ezek által aktív és cselekvőképes”. Nos, e kritériumok szerint igazán nem tudom, miképpen nevezhetők demokratikusnak részérdekeket csőlátással képviselő, vagy éppen egyes emberek ilyen-olyan mániáinak alárendelődő közösségek? Demokrata-e az LMP? Ugyan – hiszen nem a közérdek (Orbán leváltása), hanem Schiffer András egyéni démonai mentén politizál. Demokratikus-e az MSZP? Hát, ja! – az is ezt igazolja, hogy egy Mesterházy nevű (legfeljebb) közepes tehetség vezetheti. (Meg is látszik a tehetség hiánya a 10%-on!) Demokratikus-e az Együtt…? Nyilvánvalóan nem, hiszen megalakulása óta cselekvésképtelen, már ami a gyakorlati eredményességet illeti – más meg ugye nem számít!

Mindez és mindezek a személyek, így, ahogy vannak, adják Orbánnak és rendszerének a legnagyobb támogatást – nagyobbat, mint az EU antidemokratizmussal szembeni eszköztelensége, a Simicska nevű gazdasági polip, az alaptörvény, a Békemenet, Szőke Feri és a jól kommunikálható árvíz együttesen. Mert az EU nem fog jövő májusban tankokat küldeni, Simicska sem akar lemondani az évi rendes közbeszerzési sikereiről, az alaptörvényt csak egy szilárdan kézben tartott hatalommal lehet ad acta tenni, a Békemenet, ha kell, jövő tavasszal minden egyes szavazót elkísér az urnákig, Szőke Feriék gyúrnak az utcai harcokra, a permanens szabadságharc pedig mindig talál valami aktuálisan jól kommunikálható és sikeresen legyőzött vészhelyzetet.

Csak egyvalami segít: ha hagyjuk a francba az „úri allűröket” és hajlandóak leszünk egyszerű munkásként dolgozni a politikai siker nevű terméken. Az eszközök és a formák ehhez képest másodlagosak – az meg, hogy melyik ellenzéki figurának, csoportnak hol lesz ebben a helye, századrangú kérdés.

Ha nem vagy eredményes, állj félre – mert ha nem teszed, Orbánt támogatod!
Ha nem vagy képes a pártod népszerűségét akkor sem növelni, amikor az ellenfeled egyfolytában hatalmasakat hibázik, akkor mondj le – mert különben akadályozod a Fidesz-rendszer leváltását!
Ha csak a saját ellenzéki közegedben tudsz okoskodni, akkor fogd be a szádat és hallgass azokra, akik célszerű tanácsokkal szolgálnak – mert különben semmivel sem vagy különb, mint az Orbánt ajnározó „szellemi holdudvar” tagjai!

Még egyszer: a feladat nem a saját pozícionálásod és nem is az, hogy „neked legyen igazad”! A feladat: célszerű, európai és majdan demokrata gondolkodású közösségéé szervezni a magyarokat. Aki ezt egyéni, személyes allűrök nélkül szolgálja, az ma az igazi ellenzéki. A többiek se nem demokraták (mert a demokrataságot fentebb már másként definiáltuk), se nem ellenzékiek (mert az ellenzékiség azt jelenti: nem követem a hagyományos és annyi kárt okozó magyar közéleti gondolkodást és a szokásos viselkedésmódot). A többiek, ha nem is akarják, de valójában továbbéltetik az orbánizmust!

¹ Ezt is leírtuk már, több mint két éve az „…Íme, elpusztítá ádáz ellenségünk!” c. posztban - http://progressziv.blog.hu/2011/02/16/ime_elpusztita_adaz_ellensegunk.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2013.06.04. 23:39 Szerző: Moin Moin

Kétharmadtól kétharmadig – újra a trianoni úton?

„Oà Schmarrn dågeg’n!”

(Kb.: „Nem tehetünk semmit!”)

Bajor közmondás, reménytelen helyzetekre

Trianonban az a jó, hogy lehet másokat hibáztatni, lehet másokat felelőssé tenni a minket ért veszteségért – és lehet ezt úgy tenni, hogy látszólag még igazunk is van. Persze csak látszólag, hiszen valójában elsősorban és mindenek előtt mi voltunk a felelősek… És hogy miképpen? Nos, akképpen, ahogy épp manapság is intézzük a dolgainkat.

Leírom, hogyan – figyelmeztetésül, hogy ha hagyjuk továbbra is így menni a dolgot, ha hagyjuk, hogy „uralkodó osztályunk” továbbfolytassa ezt a célszerűtlen viselkedést, akkor igen valószínű, hogy lesz ismét egy újabb „Trianonunk”, ami felett aztán majd búsonghatunk és eljátszhatjuk megint, hogy nem is mi vagyunk a felelősek, pedig dehogynem!

Jó száz éve, amikor eleink Trianont megalapozták, az akkori magyar uralmi elit éppen úgy viselkedett és éppen azt csinálta, mint ez a mostani: miközben tele volt a szája a „magyar szabadsággal”, éppen aláaknázta és eltékozolta azt – pontosabban: annak jó esélyét. Eközben pedig minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközzel igyekezet a saját pozícióit „bebetonozni” és a saját anyagi helyzetét akár az ország fejlődése árán is felturbózni.

Magyarország akkor is egy nagyobb egység része volt, mint ma: az Osztrák-Magyar Monarchiáé – és a magyar uralmi elit akkor is éppolyan félszívvel és kisebbrendűségi érzésekkel telve viszonyult ehhez, mint a mostani a mi mai nagyobb egységünkhöz, az Európai Unióhoz. Él benne és belőle (az utóbbi három év magyarországi fejlesztéseinek 96%-a EU-s forrásból történt – amiből persze leginkább a Fidesz-közeli gazdasági holdudvar profitált!), de utálja és folyton mindenért azt hibáztatja… Akkor is az volt, mint most: miközben televagyunk valamiféle „sértettséggel” és egy sosemvolt magyar szabadság iránti nosztalgiával, aközben a minket és a magyar szabadságot „rabságban tartó” nagyobb egység nélkül létezni sem tudnánk.

A magyar elit Trianont megelőzően sem volt képes reálpolitikát folytatni: egyetlen reálpolitikai lépésünket, a kiegyezést követően szinte azonnal el is kezdték azt aláaknázni. Ott szabotálták a birodalmi egységet, ahol csak tudták. Akkor ennek az volt az oka, hogy az akkori magyar uralkodó osztály egyértelműen esélytelennek érezte volna magát a birodalom által „nyakába szakadt” kapitalista teljesítményversenyben, ahol semmire sem ment volna a hétszilvafás kutyabőreivel, szaktudás és korszerű gazdasági ismeretek nélkül. És ma? Ma ugyanez a helyzet: hol lennének az összeurópai versenyben a Simicskák és Lázárok, a föld- és trafikmutyizók, az ilyen-olyan „nemoligarcháink”, ha itthon nem kivételeznének velük? Ahogy a XIX. század végén és a XX. század elején is a puszta belföldi gazdasági és hatalmi pozícióbeli érdekek motiválták a fene nagy magyar függetlenségre az akkori elitünket, úgy van ez a mostaniakkal is…

És persze mind az akkoriak, mind a mostaniak alaposan ki is használják ezt a saját maguk által kialakított, kihazudott rendszert: mindkét garnitúra megszállta az ország összes közjogi, közpolitikai pozícióját, valamint az államhoz kötődő, az állam által befolyásolt gazdaságot is. Ahogy akkoriban is minden fontos ügy, dolog csak a kormányközeliségtől függött, úgy van ez manapság is: Tisza Kálmánék rendszere semmi lényegesben nem tért el az Orbánékétól. Ha Mikszáthot olvasunk és behelyettesítjük a személy és helységneveket, meg az aktuális ügyeket, panamákat, máris a mai hírportálok belföldi híreinél találjuk magunkat! (…Kár, hogy nem jár itt időnként Görgey alispán és nem durrant le egy-egy Kramler főbírót…)

…A nép pedig vagy nacionalista kortesbódulatban örül a „nemzeti kormány” szabadságharcos tirádáinak, vagy hallgat és robotol, hogy megéljen, vagy „kitántorog” – csak most nem Amerikába, hanem Nyugat-Európába. Eközben az ország megállíthatatlanul halad a katasztrófa felé.

Látszólag az egész egy dicsőséges diadalmenet: jól pofán vágtuk Ferencjóskát a véderő-vitában, vagy éppen kiosztottuk a kokikat és sallereket az EU-korifeusoknak. Azzal hivatalosan senki sem törődik, hogy nagyüzemi méretekben termelődik az elégedetlenség: akkor a nemzetiségek és a szegényparasztság, ma pedig a négymillió szegény, a hat-hétszázezer roma és a némi jóízléssel és racionalitással még rendelkező, a demokrácia és a valódi szabadság hasznáról legalább valami hozzávetőleges fogalommal bíró kétmillió(?) emberük körében… És ahogy annak idején nem segített ezen a millennium már-már hisztérikus megünneplése, úgy ma sem fog segíteni a rezsicsökkentés…

Abban is hasonló a helyzet, hogy az akkori és a mai uralmi elitünk sem ismeri és nem is ismeri fel reálisan a nemzetközi erőviszonyokat. Túlértékeli önmagát és önmaga lehetőségeit – illetve: a valóban meglévő lehetőségekkel nem törődik, ehelyett valami rövidlátó, a saját belső pozícióinak az ország érdekeit alárendelő külpolitikát folytat. Mintha akkor és ma is az lenne a cél, hogy mind a közvetlen szomszédokkal (akik akkor még az ország határain belül élő nemzetiségieket jelentették leginkább, ma pedig legtöbbjük EU-s partnerállamunk), mind pedig azokkal, akik most és a jövőben is a lapokat osztják Európában, minél rosszabb legyen a viszonyunk, minél jobban megsértsük őket, mindenféle valóságos ok és haszon nélkül.

…Komolyan: mi van ezzel a néppel, hogy újra és újra megfutja a rossz kört, egy-egy önző, hazug, a közérdek képviseletére alkalmatlan elit által vezetve – és utána, ha meglesz mindennek a szomorú, ám szükségszerű következménye, akkor nem a valóságos következtetést vonja le („…Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon!”), hanem fogja magát és elhazudja az egészet, okokat, felelősséget, mindent. Dehogy a franciák, vagy a románok, vagy a csehek aljassága vezetett a kétharmados országterület-vesztéshez: azért lett vége az „ezeréves Magyarországnak” abban a formájában, mert nem volt képes élhető otthont, perspektívát adni, csupán egy szűk, önző hatalmi elintnek. Rajtuk kívül mindenki már a francba kívánta azt. És persze: amíg a cseh és román elit Párizsban, Londonban és Washingtonban lobbizott, addig a „magyar urak” a megyebálokon mulattak, vagy Bécsben igyekeztek „valóságos titkos tanácsosi” titulust kijárni, esetleg az Országház folyosóin próbáltak Tisza Kálmántól megkaparintani egy-egy jólfizető állást – vagy épp panamázgattak valami vicinálisépítéssel. (…Akárcsak manapság a szajol-püspökladányi szakasszal a Közgép…)

Akkor, a XX. század elején elvezett a történelmi Magyar Királyság területének kétharmada. Ma, a XXI. század elején pedig elveszejti Magyarország nagy történelmi lehetőségét a „több mint kétharmad”, az a hatalom, amelyet ez a szerencsétlen, önmaga lehetőségeivel és valóságával annyira hadilábon álló, annyiszor vesztes és a vereségeitől egyre csak frusztrálódó, de azokból nem tanuló nép adott oda egy olyan uralmi elitnek, akiknek a felvállalt történelmi elődei csak az utóbbi évszázadban kétszer tették tönkre az országot. Magyarország feladata most nem az, hogy „lélekben” úgy tegyen, mintha még mindig Nagy-Magyarország lenne, hanem az, hogy modernizálódjon és így válhasson erőssé. Erőssé ugyanis már hosszú ideje nem a terület nagysága, vagy a nép sokasága tesz, hanem a tudás, a technológia és a hatékonyság. Bárki, aki mást állít, csak azért teszi, mert ő maga nem a tudása, technológiai innovativitása és hatékonysága révén szeretne boldogulni, hanem vagy úgy, hogy kivételeztet magával, vagy pedig úgy, hogy mástól (most aktuálisan épp Orbán Viktortól) várja a mannát…

…Valóban „nem tehetünk semmit” ez ellen, mint ahogy a felvezető idézet mondja? De, tehetünk: nem hagyjuk magunkat nemzeti és szabadságharcos szólamokkal a saját érdekeink ellen vezetni! Akkor tehetünk az új Trianon ellen, ha mi magunk fogalmazzuk meg a közérdeket és nem hagyjuk ezt Orbánokra. Akkor tehetünk ellene, ha mi akarjuk felügyelni a közpénzeket és nem Simicskák mondják meg, hogy mire mennyit adjon - nekik – az állam. Akkor tehetünk ez ellen, ha a hatalmat csak szigorú számonkérési szabályok mellett és csak rövid, kiszabott időkre adjuk oda bárkinek is, nem pedig az történik, hogy a naivul odaajándékozott kétharmad birtokában maga a hatalom szabja meg, hogy meddig akar a nyakunkon maradni… Persze mindez nagyon nehéz lesz – de higgyétek el: sokkal nehezebb lenne megélni azt, amit ez a mostani hatalom hagyna ránk örökségül, ha egyszer belebukik a saját hülyeségébe!

Nem a Trianonnál elcsatolt területeket kell visszaszereznünk – ez amúgy is lehetetlen: elég az, ha mi, magyar állampolgárok, visszaszerezzük a hatalmat a most a Fidesz-rezsim uralta 93.000 km²-en!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

34 komment

Címkék: trianon orbán eu kormány monarchia elit közpénz hatalom közérdek árvíz szabadságharc kétharmad pártállam barackfa közgép nemzeti összetartozás nyugat-európa

2013.05.31. 19:21 Szerző: Cincinnatus

Add vissza!

„Egyetlen személy sem választható meg az elnöki hivatalra több mint kétszer, és egyetlen olyan személy sem választható meg egynél több esetben, aki már egyszer azt betöltötte, illetve két évnél hosszabb ideig valaki más helyett elnöki jogkörrel rendelkezett.”

Részlet az Amerikai Egyesült Államok alkotmányából, XXII. Cikk, 1. § - 1951

Talán mióta létezik a politika, azóta kérdés, hogy miképpen akadályozható meg a zsarnokság létrejötte. Különösen aktuális ez a kérdés egy olyan országban, ahol a demokrácia még csak rövid ideje létezik és ahol a nép valamiért könnyen hagyja magát leterelni a demokrácia útjáról. Az ilyen országokban gyakran megesik, hogy egy személy és a körülötte tömörülő csoport, kihasználva a demokrácia intézményrendszerét, megkaparintja a hatalmat – és aztán esze ágában sincs azt szépen visszaadni. Ez a személy és csoport aztán egész létezését a hatalom birtoklása köré építi fel: ez lesz célja és jólétének alapja. És mivel e csoport és személy immár elszakadt a demokrácia igazi „értelmétől”, vagyis attól, hogy a társadalmat mindenkor azok vezethessék, akik a közérdeket a leginkább tudják képviselni, ezért magát a demokráciát, a jogállamot is a hatalmon maradásukra nézvést "veszélyes holmiként" kezelik... Le is bontják szépen!

A csoport „hatalmon maradási ideológiája” általában az, hogy ők képviselik a nép érdekeit – ők maguk a nép -, vezetőjük pedig a létező és elképzelhető legalkalmasabb arra, hogy népét boldoggá, országát pedig sikeressé tegye.

Azok az országok, amelyeket a demokrácia igazi értékét jól ismerő népek laknak, igyekeznek gondoskodni arról, hogy egy efféle csoport és annak „karizmatikus vezetője” ne szerezhesse meg a hatalmat – vagy ha valamiképp mégis megkaparintanák azt, semmiképp se tarthassák meg tetszőleges ideig. E népek jól tudják, hogy az „abszolút vezető” mítosza csupán azon népek lelkében-vágyaiban létezik, amelyek gyengék és sikertelenek és egy „mindent megoldó” vezér révén igyekeznek a gyengeség és sikertelenség okozta frusztrációtól, szorongástól megszabadulni. A mélyen demokrata népek ugyanis generációk hosszú sorának tapasztalataiból tudják, hogy sikert csak az öntevékenység és az emberek közösségeiből fakadó együttműködés hoz, nem pedig egy „megváltó”. És viszont: minél kevésbé demokrata egy nép mentalitása, annál inkább várja és óhajtja az „instant politikai csodát”… Teszi pedig ezt úgy, hogy közben azt hiszi: ez a helyes út, ez lesz a „megoldás” minden bajára. Ahogy annak, aki emberevők között nőtt fel, mi sem természetesebb annál, hogy más emberek húsát eszi, úgy a nem demokrata mentalitású társadalomban nevelkedettek is természetesnek veszik, hogy „erős emberek” uralkodnak felettük. Az efféle „demokráciakannibál” társadalmakban az a szokás, hogy aki boldogulni akar, az nem a maga vagy közössége jobb teljesítménye által akar boldogulni, hanem úgy, hogy az „erős emberekhez” dörgölőzik. Egy ilyen társadalomban egy „tipikus vállalkozó” nem fejleszt, nem innovál, hanem helyezkedik és politikai kapcsolatokat építget… Persze, ez, ha össznépi szinten űzik, oda vezet, hogy a társadalom teljesítményhiányos lesz – így pedig lemarad a világversenyben, egyre szűkülnek az erőforrásai, és hogy e szűkülő forrásokból a rajta uralkodó és élősködő elit változatlanul kielégíthesse a szükségleteit, egyre nagyobb lesz mind az elvonás, mind az elnyomás.

Világos, hogy egy értelmes nép nem járhatja ezt az utat – ám ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a magyar nép épp ezen az úton halad! Az utóbbi három évben az országban létező legelszántabb, legönzőbb és ehhez legszervezettebb politikai erő kezdte el monopolizálni a hatalmat, elvéve azt egy előbbeni, kevésbé elszánt, kevésbé önző és sokkal szervezetlenebb társaságtól. A ma a hatalmat birtokló elit az itt és most elképzelhető és bevezethető legprofesszionálisabb módon „zárta le felülről” a társadalmat és alakított át annak lépésről lépésre, kivételt nem ismerő következetességgel az egész politikai intézményrendszerét, úgy, hogy hatalma a megszokott pártpolitikai eszközökkel gyakorlatilag kikezdhetetlen legyen.

…Éppen ezért kell ellene eleddig nem használt eszközöket találnunk és alkalmaznunk!

Fentebb azt írtam, hogy ez az elit erősen kötődik a „vezéréhez”. Tulajdonképpen elmondható, hogy az egész rendszer a vezérben koncentrálódik, ráadásul úgy, hogy nem „egy (akármilyen) vezér”, hanem kifejezetten egy bizonyos személy hatalma-léte és pozícióban tartása működteti az egészet. Bár a rendszer egyes lokális elemei – akár kifejezetten nagy egységek is – önállóan, a „vezér” döntését, konkrét aktivitását nem igényelve működnek (pl. a különféle gazdasági érdekkörök), ám ezek „országos egésszé” csupán a vezér által lesznek. Egy konkrét példát véve: igaz ugyan, hogy a föld- és trafikmutyi helyi szinteken zajlott le, ám ha nem lett volna ehhez magának a pártnak országos és abszolút hatalma, akkor semmi és sehol nem mehetett volna végbe az ismert módon. A rendszer a csúcson álló személyben „ér össze” – és ha az ő konkrét, két évtizede változatlan személyét és "legendáját” kivonnánk a rendszerből, akkor az egyes belső érdekkörök között a dolgok természetéből fakadóan azonnal hatalmi harcok robbannának ki az „Új Első” kijelölésének lehetőségéért. Ráadásul: ez az „Új Első” már nem saját jogán és szuverén módon kerülne hatalomra, hanem éppen a „győztes érdekkör” megmondóinak döntése” kegye” révén, így pozíciója még az őt kinevező érdekkörön belül is gyenge lenne, nemhogy az egész párton belül… Ahogy Nagy Sándor után sem volt képes senki megszerezni az egész hatalmat, úgy a mi „lokális Alexandroszunk” hatalomból való távoztával sem lenne senki sem, aki egyben tudná tartani az egész kócerájt¹…

Mindebből önként adódik a lehetőség: ha fel akarjuk bomlasztani a Fideszt, akkor meg kell akadályoznunk, hogy Orbán Viktor vezethesse az országot! Azon túl, hogy ez a válás az „aktuális problémánk”, vagyis a Fidesz-rezsim által okozott társadalmi represszió és gazdasági sorvadás kezelésére alkalmas, van egy sokkal távlatosabb és mélyebb haszna is: ha sikerül általános szabállyá tennünk a magyar közéletben azt, hogy ne lehessen „tetszőlegesen hosszú időre” monopolizálni a hatalmat, azzal megerősítjük magát az amúgy igen hasznos demokráciát is. Ráadásul: fentebb azt írtam, hogy a demokrácia igazi „értelme” az, hogy a társadalmat mindenkor azok vezethessék, akik a közérdeket a leginkább tudják képviselni. Nos, aki túl hosszú ideig kell, hogy vezessen egy országot, az elkerülhetetlenül kifárad, szellemileg, lelkileg kimerül ebben – ezáltal pedig immár nem ő lesz az, aki a leghatékonyabb lehet a közérdek-képviseletben…

Igaz, a demokratikus államok többségében nincs egy-egy állami vezetői pozíció esetében megszabva az, hogy egy adott személy hányszor és milyen hosszan töltheti azt be, ám épp a legnagyobb és az egyik legrégebbi demokráciában van korlátja ennek: a bevezetőben idézett, az Egyesült Államok alkotmányában szereplő kitétel. Jó, ha mi, csekély múltú és gyenge meggyőződésű demokráciák, intézményesen is garantáljuk, hogy a politikusaink megértsék: a hatalom nem a tiéd, add vissza! Vagy, ahogy Wolenski őrnagy mondja A halál 50 órája c. filmben Kiley alezredesnek, akkor visszakéri tőle a nekiadott puskát: „Kölcsön adtam, nem örökbe!”…

A magyar állam vezetőiről alaptörvényünk rendelkezik, annak is a 16. cikke – ebben pedig nincs megszabva időbeni, vagy ciklusszámbeli korlátja annak, hogy egy személy hányszor lehet köztársasági elnök, miniszterelnök, vagy az Országgyűlés elnöke. (Érdekes: más magas közjogi funkciók esetében van ilyen korlát – sőt: általában az a jellemző, hogy keményen korlátozva van időtartamban a betölthetőség! Így a magyar alkotmányos konstrukciótól sem idegen egy ilyen kitétel!)

Igaz, Magyarország jelenlegi alaptörvénye úgy rendelkezik, hogy az alaptörvényt érintő kérdésekben a nép „nem kötelezheti” a parlamentet… Ám egyrészt amiről nem rendelkezik explicit formában az alaptörvény, azt nem is lehet kizárni a népszavazással szabályozható témák köréből. Másrészt: látni szeretném én azt a parlamentet, amelyik hosszan ellenállhatna egy kellő számban és kellő súllyal képviselt népi kívánalomnak! Ráadásul: elég nehezen védelmezhető a korlátozatlan elnöki/miniszterelnöki ciklusszám, hiszen aki azt „végteleníteni” akarja és ezért ellenáll a (mondjuk) két ciklusban való korlátozásnak, az ezzel elárulja a maga hatalommonopolizáló szándékait. Akinek egy személy hatalmon maradása fontosabb, mint a demokrácia, az ugyan miben mesterkedhet?

¹ Ez csak abban az esetben menne, ha egy viszonylag nagy és a környezetétől meglehetősen független állam lennénk, amelyben a vezető politikai erő a társadalom zöme által legalábbis elfogadott – mint volt ez pl. a Szovjetunió esetében, ahol a párt és az ideológia társadalmi elfogadottsága és az autarch gazdaság „gravitációja” képes volt évtizedekig, vezetőváltásokon át is egyben tartani az SZKP-t. Jellemző és tanulságos, hogy ahogy a technológiai verseny egyre inkább kinyílásra kényszerítette az addig gyakorlatilag önellátó országot, meg is bukott a rendszer… És ez vár évtizedes távlatokban a mai kínai rendszerre is.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2013.05.30. 15:19 Szerző: Cincinnatus

A Nagykereszt és a hátbalőtt jogállam

Du feiga‘ Jäger, ‘s isch oa‘ Schånde
und bringt dir gånz g‘wiß koa‘ Ehr‘nkreuz:
Er fiel går nicht im off‘nen Kampfe,
de‘ Schuß von hint‘n her beweist‘!

(„Te gyáva vadász, ez szégyen/És egészen biztosan nem hoz neked érdemkeresztet:/Ő egyáltalán nem nyílt harcban esett el,/A lövés hátulról bizonyítja.”)

Jennerwein, a vadorzó - bajor népdal, 1877 után

Úgy tűnik, mégiscsak két, párhuzamosan létező Németország van! Az egyik, amely stabil, harcos antirasszista jogállam - és a másik, amelyiknek az elnöke magas kitüntetéseket osztogat rasszistákat kitüntető minisztereknek…

Konkrétan: folyó hónap 28-án Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere átvette a német szövetségi elnök által neki adományozott „a csillaggal ékesített nagy érdemkereszt vállszalaggal” (Großes Verdienstkreuz mit Stern und Schulterband) kitüntetést¹ Igen: arról a Balog Zoltánról van szó, akiről a „másik Németországban” megjelenő Spiegel Online cikket írtak „A magyar kormányzat díjazza az antiszemitákat” címmel (ld. itt eredetiben: http://www.spiegel.de/politik/ausland/ungarn-ehrt-antisemiten-mit-orden-a-889331.html, ill. az erről szóló magyar tudósítást: http://index.hu/kulfold/2013/03/17/a_spiegel_is_beszamolt_szaniszlo_dijazasarol/) abból az apropóból, hogy idén március 15-e alkalmából Balog miniszter úr közismert magyar rasszistákat, homofóbokat tüntetett ki sorra².

…„Hogymiafaszvan?” – ahogy azt Fabius, a Varánusz blog érdemes szerzője szokta volt írni. Tudtommal ezt a magas német kitüntetést mindeddig nem szokták efféle kétes dicsőségért adományozni és kiváltképpen nem szoktak vele rasszistákat-homofóbokat („tájékozatlanságukban”) kitüntető minisztereket felmagasztalni. Igaz: a kitüntetés indoklása szerint Balog azt azért kapta, mert „már a kommunista diktatúra alatt aktívan közvetített a magyarországi és NDK-s egyházi ellenzék között, magyar református lelkészként kelet- és nyugatnémet egyházi ifjúsági csoportok számára szervezett találkozókat Budapesten és a Balatonnál, és közreműködött a német-magyar békeszemináriumok kialakításában”, továbbá „1989-ben lelkipásztorként foglalkozott a magyarországi NDK-s menekültekkel és kiutazni vágyókkal, és a rendszerváltás után támogatta a magyarországi és németországi evangélikus egyházak közötti együttműködést”, majd „egy évtizedig tevékenykedett a budapesti Német Nyelvű Evangélikus Gyülekezet főállású lelkészeként, ezen kívül a kommunista hatalmi mechanizmusok valamint a rezsim feldolgozása és leküzdése téma kutatásának szentelte magát.” Ja, és még azért is, mert „számára mindig fontos ügy volt, és marad a romák helyzetének javítása”.³

…Összefoglalva és mindezt lefordítva közmagyarra: az egyik volt komcsiországbeli volt ellenzéki lelkipásztor, Gauck (aki most épp az NSZK szövetségi elnöke), szép emlékeket ápol régi ismerőséről, a másik komcsiországbeli volt ellenzéki lelkipásztorról, Balogról (aki meg épp miniszter nálunk)… O. K. – de egyrészt mi közünk ehhez, másrészt pedig mi van, ha ez a személyes nosztalgia arra ösztökéli, hogy függetlenül a régi haver és harcostárs manapság viselt dolgaitól, az általa reprezentált állam hivatalos elismerésében részeltesse?

Köztudott, hogy országok között az efféle magas kitüntetések NEM a magánvélemények kifejezésére szolgálnak, hanem azoknak diplomáciai értékük-üzenetük SZOKOTT LENNI. Nos, ha ezzel azt üzente Németország, hogy helyesnek tartja, ami miniszterként Balogh nevéhez kötődik újabban, akkor ezzel a Szövetségi Köztársaság implicite kitüntette a zsidózást, cigányozást, buzizást, a sovénkedést, a harcos euroszkepticizmust és persze a miniszter úr érájában kiteljesedett és az európai trendekkel szembemenő, hatalmi gőgtől fulladozó oktatási reformot is, központosításostól, romaszegregációstól, pedagóguskarostól, klerikális befolyásostól, kasztosításostól, uniformizációstól, esélyegyenlőtlenségestől, mindenestől… Mindez azért lenne érdekes, ha így lenne, mert mindezek éppen ellentétesek azzal, ahogyan ezek a dolgok Németországban vannak és ellentétesek a német politika lépten-nyomon képviselt álláspontjával, elveivel és napi gyakorlatával is!

…Kedves Herr Gauck, mi, akik nem szimpatizálunk ezzel a 2010 óta itt épülő diktatúrácskával, most kissé úgy érezzük, hogy hátba lőttek minket… Nem tudom, tudja-e, hogy régi cimborája volt az, aki ez év elején miniszterként gerinctelenül asszisztált a magyar egyetemisták átveréséhez tandíj- keretszám- és röghözkötés-ügyekben? (Igen: ez volt az az eset, amikor Orbán Brüsszelből megüzente, hogy „három nap alatt új felsőoktatási koncepciót dolgoz ki”.) Ő volt az, aki szelektált a hallgatói érdekképviseletek között: „Te legitim vagy, bejöhetsz (HÖOK), veled tárgyalunk, veled meg (HaHa) nem…” Mindezek valóban szép, a „diktatórikus rezsimek” minisztereire egyáltalán nem jellemző attitűdök, ugye? Ha tudta, igazán nem értem, mégis, mindezek ellenére is, miért tartotta érdemesnek Balog Zoltánt arra a kitüntetésre, amit XVI. Benedek is megkapott? Az nem elégséges érv, hogy „a szép, antikomcsi múltja”, vagy éppenséggel a „pártállami diktatúra alatt végzett ellenzéki-egyházi tevékenysége okán”, tekintet nélkül arra, hogy ki-mi ma, ebben a pártállami diktatúrában Balog Zoltán, hiszen ezzel az erővel (poszthumusz) akár Horthy Miklós is megkaphatná a plecsnit az I. világháború alatti hősies haditengerésztiszt-múltjára tekintettel – vagy éppen Rákosi Mátyás, mivel (a későbbi) Horthy alatt harcolt a szabadságért…

Nem tudom, Herr Gauck, mit tud arról az „új diktatúráról”, ami mostanság szépen izmosodik Magyarországon – többek között épp a Balog-féle szolgalelkű figurák készséges közreműködése által, akik így, felülről terjesztik el a diktatúra iránti simulékonyságot? Talán olvassa erről a saját külügyminisztere nyilatkozatait⁴. Hogyan is fogalmazott, három másik EU-s kollégájával közösen: „Európai projektünk hitelessége attól függ, megfelelünk-e a saját magunk által felállított mércének”. Nos, ezután kissé hiteltelenebbül emelheti majd fel a Szövetségi Köztársaság nevében a szavát a demokrácia és a szabadság nevében – mert bármikor elő lehet venni Balogot és az ő Nagy Érdemkeresztjét, amely, bizony, elsuhant e mérce alatt!

…Mi, magyarok előbb-utóbb ezt az „aktuális” (és most Ön által Balog képében kitüntetett?) diktatúrácskánkat is legyőzzük – remélem, majd mehetünk Önhöz akkor vállszalagos keresztekért a Bellevue-palotába⁵ Csak nem tudom, lesz-e hozzá gusztusunk…

¹ A tudósításokban a kitüntetés a második, ill. a harmadik legmagasabb német érdemrendként szerepel, ám a valóságban ez a negyedik a rangsorban – ld. itt: http://de.wikipedia.org/wiki/Verdienstorden_der_Bundesrepublik_Deutschland

² A „problémás” díjazottakról és tevékenységükről, íme, egy lista:

Szaniszló Ferenc, akiről Balog miniszter „nem tudta”, hogy hosszú ideje egyfolytában zsidózik-cigányozik és a legfaszább összeesküvés-elméletekkel áll elő.
Petrás János, a Kárpátia együttes frontemberét, a Magyar Gárda Induló szerzője, aki koncertjein teszi ugyanazt, mint Szaniszló az Echo TV-ben.
Bakay Kornél történész, aki 2003-ban „Horthy katonái – Szálasi nyilasai” címmel szervezett kiállítást, 2004-ben pedig „alternatív általános iskolai történelem tankönyvsorozatot” indított, amelyben többek között kétségbe vonja a darwini evolúciós elméletet, az őskori barlangfestményeken magyar rovásírást vél felfedezni, a magyarságot a hunokkal, szkítákkal, sőt a kelta, etruszk, görög népekkel rokonította, Jézust pedig nem zsidónak, hanem pártus hercegnek tartja, a zsidókról pedig kijelentette, „mindig feszültségben éltek a többi néppel”, és például a középkori rabszolga-kereskedelmet is a zsidóknak tulajdonítja.
Bagdy Emőke szakpszichológus, aki károsnak tartja a házasság előtti szexet, az élettársi kapcsolatokat és a nem heteroszexuális viszonyokat. (Tévedések elkerülése végett: mindezt ma, a XXI. században és nem a XIX. századi Angliában hirdeti…)

³ A kitüntetés hivatalos indoklásából származó idézetek forrása: http://www.budapest.diplo.de/Vertretung/budapest/hu/04__Pol/Bilaterale__Beziehungen/130528__Balog__Verdienstorden.html

⁴ Erről ld. pl.: http://hvg.hu/vilag/20130308_Level_Barrosonak_negy_EUtag_szigorubb_bu

⁵ Bellevue-palota: a német szövetségi elnök rezidenciája Berlinben - http://de.wikipedia.org/wiki/Schloss_Bellevue

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2013.05.29. 23:27 Szerző: Moin Moin

Értékek vagy politika?

„– Gyenge vagy és végtelenül hitvány – üzent a csillagok fénye –, a mi törvényünk az erős, az egyetlen törvény.”

Zsoldos Péter: A Viking visszatér - 1963

Elmondható, hogy a mai politikai helyzet 2002-ben, az akkori választásokkal kezdődött. Addigra (pontosabban: az 1998-2002 közötti első kormányzati periódusa során) vált a Fidesz azzá, ami ma is: egy, a lehetőségek határain belül minden elérhető erőforrást a magáénak tudni akaró hatalmi gépezetté. Ekkorra alakult ki az a meglehetősen heterogén, sokféle motiváció alapján összeálló törzsszavazói bázis is, amely ma is e párt társadalmi beágyazottságát adja.

2002-ben – talán? – csak a vak véletlen vette el Orbánéktól a hatalmat, amelyet 2006-ban is csak egy másik véletlennek, Gyurcsánynak köszönhetően tarthatott meg az MSZP. Tanulságosak a 2002 – 2010 közötti választási adatok:

Év	A Fideszre leadott szavazatok száma az 1. fordulóban	Változás a Fidesz-szavazók számában	A választás 1. fordulójában leadott összes szavazat száma	Változás az összes leadott szavazat számában az előző választáshoz viszonyítva
2002	2 306 763		5 685 655
2006	2 272 979	-33 784	5 408 050	-277 605
2010	2 706 292	+433 313	5 132 531	-275 519

A 2010-ben tapasztalt „kiugrás” többletszavazatait (kisebb részben) a Gyurcsány-érában csalódottak és (nagyobb részben) a világválság hatására szorongók reménykedők adták, akik egy „biztos pontra” vágytak. Ők „menekültek” a Fidesz-ígéretekhez – de ez igen gyorsan elpárolgott, amikor csalódniuk kellett a Fidesz-Kánaánban. Ha mindehhez hozzávesszük a legutóbbi pártpreferencia-adatokat, amelyek szerint a Fidesz ma nagyjából 1,8-1,9 millió szavazóra számíthat (http://www.tarki.hu/hu/news/2013/kitekint/20130529_valasztas.html), akkor látható, hogy a 2014-es választáson is meglehet a Fidesznek az a nagyjából 2,2-2,3 milliós szavazótábora, ami már bő egy évtizede. (Hiszen a kampányban odacsapódnak még a ma bizonytalanok, vagy nem nyilatkozók közül is – és ugye ott lesznek a külföldi magyar állampolgárságot frissen kapottak, akik közül az aktív szavazók többsége minden bizonnyal a Fideszt fogja támogatni.) És csak ez a 2,2-2,3 millió lehet meg neki, nem több!

Miért fontos ez? Mire enged az következtetni, hogy a Fidesz-tábor stabilan beáll erre az értékre?

Ez azt jelenti, hogy a társadalom „nincs átitatva” a Fidesszel: ez a párt ugyan uralkodhat a társadalom felett, de a társadalom nem érzi azt a magáénak. Hasonló a helyzet, mint Kádár alatt – ráadásul ugyanúgy működik a véleményrejtegetés és a meglapulás is¹. Ehhez új jelenségként még egyvalami társul: hiába nincs most külső erő az ország felett, amely megakadályozná a társadalom tetszés szerinti önszerveződését, ennek ellenére nem szervezi meg magát a magyar nép. Bár tudja, hogy megtehetné és az is egyre inkább világos sokaknak, hogy meg is kellene tennie, ám mégsem teszi: nem ért hozzá, nincsenek (már? még?) a magyarságnak valódi közösségalkotó késztetései. Amikor a nagy büdös magyar összetartozásról megy a duma, az mindig valamiféle külsőségekről, vagy valamilyen (többnyire kitalált) közös múltról szól és nem a mai, aktív, kreatív és öntevékeny (azaz: nem egy felülről elrendelt, NER-szerű) együttcselekvésről. Mintha a magyarság csupán egy nagy, illuzórikus és sérelmekkel teli történelem lenne, átkötve egy körénk tekert nemzetiszín kötéllel. Mára mi lettünk a „Bach-huszárok”: felvesszük a magyaros ruhát, de eszünk ágában sincs a magyar közérdek mentén cselekedni…

Ma a magyar állampolgárok négy nagy csoportot alkotnak:

Fidesz-hívők – ők az említett bő kétmilliós tömeg. Ők azok, akik megtalálják, vagy megtalálni vélik politikai, ideológiai és/vagy egzisztenciális érdekeiket a Fidesz működtette rendszerben.
Radikális jobboldaliak (hogy ez mit takar, most ne feszegessük) – ők egy körülbelül hat-nyolcszázezres társaság. Nagyon heterogének, a „csak egy sikeres Magyarországot akaróktól” a legvadabb, akár „klinikai eset” rasszistákig. Nincs éles határ köztük és a Fidesz-tábor között.
A „létező baloldal” hívei – az ő kötődésük többségük esetében kevésbé erős és kevésbé személyes jellegű, mint a Fidesz-híveké. Sokuk csak „jobb híján” nevezi meg valamelyik balos erőt az általa támogatott politikai csoportosulásként. (A Bajnai-féle Együtt 2014-et és csatolt részeit is ide kell számítanunk, annak ellenére, hogy „arcainak” egy része nem az MSZP felől jön és támogatóik többsége sem nevezné magát talán még „szocdemnek” sem – mert stratégiai és politika-dinamikai szempontból összességében ez az erő is túl sok balos elemet és célt tartalmaz ahhoz, hogy akár liberális, akár jobbközép lehetne.) Ők mindösszesen talán másfél millióan lehetnek. (A „maradék LMP” igazából csupán néhány tízezres támogatói tábora „éles helyzetben”, amikor egy bejutásra esélyes párt, vagy a szavazata elveszése között kell választania – ha egyáltalán szavazna – leginkább errefelé húzna.)
A „mélység” – ők nem politizálnak, csak igyekeznek túlélni. Számuk nagyjából hárommillió fő.
A valódi pártnélküliek – akik ugyan éppenséggel többségükben a társadalom legaktívabb tagjai közé tartoznak és az átlagosnál nyitottabbak és tájékozottabbak is, ám nem találják kielégítőnek, meggyőzőnek és megbízhatónak egyik létező politikai erőt sem.

Ez azonban csak a pártpolitikai szempontú felosztása az állampolgároknak, amely nem tükrözi feltétlenül az értékrendeket, hogy igazából mit támogatnak és mit utasítanak el. Attól, hogy valaki a Fideszt támogatja, még akarhat pl. átlátható államot – hiszen nem minden Fidesz-szavazó ért egyet a közgépezéssel és az ilyen-olyan „mutyikkal”. Vagy: attól, hogy valaki baloldali értékeket vall, még lehetnek fenntartásai egy MSZP-vezette kormány feltétlen tisztakezűségével kapcsolatban. Sőt: még a Jobbik-szimpatizánsok egy részének szemét is csípik a pártjuk homályos pénzügyei. Vannak tehát olyan érdekfolyamok, amelyek simán áthaladnak a párttámogatottságok határain – ráadásul nem is kicsi, hanem igen jelentős kérdésekben! Ez pedig azt jelenti, hogy az országban folyó politika korántsem képezi le a mindenkori politikával szembeni (jogos) állampolgári elvárásokat – és ha nem, akkor (elvileg) egy „pártpolitika alatti” folyamat is beindítható ezen elvárások mentén.

Erre akkor van esély, ha magukat az értékeket fogalmazzuk meg és kiemeljük azokat a politika által elénk kínált hamis kontextusból. Mert például az állampolgárok zöme szeretne itt politikai korrupciótól megtisztított közéletet, ám a politika úgy teszi fel a társadalomnak a kérdést, hogy „Ugye, nem akarjátok a korrupt Fideszt?”, vagy „Ugye, nem akarjátok, hogy visszatérjenek a korrupt komcsik?”. Látható: nem magát a korrupciót akarják akár egyik, akár másik oldal politikacsinálói kiiktatni, hanem a korrupció ürügyén a másik felet. Hozzákötik a másik felet a korrupció fogalmához és így állítanak minket, állampolgárokat választás elé – holott valójában mindkét oldal ezerszeresen odakötötte már pártlétét a korrupcióhoz. A valódi választásunk tehát nem az, hogy válasszunk a politika által elénk kínált korrupt politikai csoportok között, hanem az, hogy az egész korrupcióra épülő rendszert regulázzuk-e meg a magunk eszközeivel, vagy pedig hagyjuk tovább forogni a magyar világot a politikai korrupció körül.

Az előbb „a magunk eszközeit” említettem – de hát miféle eszközeink vannak nekünk? Az eszköz nem más, mint hogy a politika ön- és pártcélú logikáját nem követő, azon túllépő, értékalapú választási lehetőségeket kínálunk fel az embereknek. Ne feledjük: nem csak Orbán Viktor, Mesterházy Attila, vagy Bajnai Gordon fogalmazhat meg kérdéseket és adhat ezekre válaszokat, hanem mi, magyar polgárok is. És nem csak azt tehetjük, hogy az ő kérdéseikre mondjuk, amit eleve hallani akarnak tőlünk, hanem kinyilváníthatjuk a saját, általában a politika milyenségével kapcsolatos elvárásainkat is.

¹ Egészen pontosan: bár magával a rendszerrel és annak saját céljaival a társadalom többsége nem azonosult Kádár-rendszerben és ma, a Fidesz-rendszerben sem azonosul, ám ugyanakkor a társadalom egy jelentős része mindkét esetben elvárt egyfajta, a hatalom, az állam felől érkező (vagy: beígért) gondoskodást. Ebben az értelemben volt és van is társadalmi támogatottsága mindkét rendszernek. Ám ez – a 2002 óta mért támogatottsági adatok szerint – nem elegendő ahhoz, hogy a társadalom többsége oda is álljon a Fidesz mellé és a választáson szavazatával támogassa.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Utolsó kommentek

ArriMedes: "Magyarországon sosem volt feudalizmus, familiaritás a magyar rendszer neve vs Magyarországon nem ... (2018.05.07. 12:12) Viktor, mi bajod a dédapámmal?
Pyrrhus: @Orkogo: Aha. Természetesen ismerem a koncepciót, és pont ezért ellenzem. Szóval akinek van jöved... (2017.06.17. 21:29) Alapjövedelem: tévedés, tudatlanság és felelőtlenség
screpes: a 2. vállalást problematikusnak látom, mivel ehhez, stratégikus elemként titoktartás társu... (2017.05.31. 21:27) Az ellenzéki politika anyagi alapjairól
Beer Monster: @gabiiii: A 2. pont egy hibás kritérium lenne, például a biológia legtöbb területe nem alkalmas po... (2017.04.08. 11:16) Diákmunka
gabiiii: @Moin Moin: 1. Ne vesszél el a részletekben, pontosan tudod mire gondoltam. 2. A CEU-n nem tanítan... (2017.04.06. 00:20) Diákmunka
Utolsó 20

HTML doboz

Keresés

Top 5

Utolsó kommentek

Címkék

Archívum

2013.06.26. 18:18 Szerző: Becsületes brigantik

· 1 trackback 18 komment

Címkék: mszp orbán fidesz gyurcsány puch bajnai pintér sándor mesterházy simicska együtt 2014 .nyerges zsolt

2013.06.18. 13:40 Szerző: Becsületes brigantik

1. Ha lenne itt ellenzék…

2. A nem kezdeményező nép

3. Idegen szocdemek

4. Ellenzéket szervezni: rohamcsapatot szervezni!

Címkék: mszp orbán fidesz kádár szdsz mdf kormány nyugat baloldal mszmp zsidók hatalom diktatúra ellenzék milla kiegyezés szocdem bajnai rákosi mesterházy spd bokros lajos pártállam együtt 2014 Fodor Gábor

2013.06.14. 14:48 Szerző: Becsületes brigantik

Címkék: orbán fidesz csehország korrupció eskü ügyészség visszaélés magyar köztársaság bűnpártolás oligarchák politikusbűnözés holdudvar törvényesség alaptörvény jogszabályi környezet

2013.06.13. 22:40 Szerző: Becsületes brigantik

· 1 trackback 6 komment

Címkék: internet választás orbán korrupció közoktatás ellenzék 2014 megosztás bajnai oligarchák keresztelő szent jános simicska szakértők hoffmann rózsa . szakpolitika

2013.06.13. 18:27 Szerző: Moin Moin

1. Kádár és a mentségek

2. A mindent járó malmocska

3. „…de szabadíts meg a Gonosztól!”

4. „Köz-gép”-építés

A Szent István-terv

Címkék: orbán magyarország berlin eu kádár demokrácia egészségügy állam nép közoktatás ellenzék közérdek szovjetunió szent istván államalapítás népszavazés simicska magyarságtudat államgépezet közgép géza fejedelem state capture Amszerdam nép kezdeményezés

2013.06.12. 14:00 Szerző: Cincinnatus

Címkék: mszp orbán fidesz eu demokrácia hatalom ellenzék értelmiség politikusok 2014 miniszterelnök jelölt árvíz bajnai mesterházy schiffer simicska holdudvar lmp alaptörvény békemenet együtt 2014 szőke feri úri allűr

2013.06.04. 23:39 Szerző: Moin Moin

Címkék: trianon orbán eu kormány monarchia elit közpénz hatalom közérdek árvíz szabadságharc kétharmad pártállam barackfa közgép nemzeti összetartozás nyugat-európa

2013.05.31. 19:21 Szerző: Cincinnatus

Címkék: kína orbán fidesz usa magyarország parlament demokrácia népszavazás miniszterelnök alkotmány nagy sándor párt hatalom diktatúra szovjetunió köztársasági elnök vezér közjogi méltóság intézményrendszer alaptörvény országgyűlés elnöke ciklusszám amximalizálás

2013.05.30. 15:19 Szerző: Cincinnatus

2013.05.29. 23:27 Szerző: Moin Moin

Címkék: politika választás orbán fidesz gyurcsány kádár kormány társadalom korrupció jobbik baloldal hatalom ellenzék állampolgár szavazók bajnai mesterházy támogatottság ner pártpreferenciák msztp