„…Kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá.”
Szent István intelmei Imre herceghez - 1027
Kádárnak legalább megvolt az a mentsége, hogy ha nem ő, akkor a keményvonalasok. A kádár-kori magyaroknak megvolt az a mentségük, hogy ott volt a Szovjetunió. De mi a mentsége a mai pártállamot építő Orbánnak és mi a mentségük az ez ellen a pártállam ellen ma semmit sem tévő magyaroknak?
Orbán magyarázata valami olyasmi, hogy lám, a demokráciával nem tudtak a magyarok mit kezdeni, itt nem lett Ausztria. A magyarok vezérre vágynak – leszámítva néhány finnyogó entellektüelt, akik Amszterdamot, vagy Berlint képzelnek ide – és ha így van, akkor ugyan miért ne használta volna ki ezt a vágyat és miért ne ő legyen a vezér, akinek a személyes tulajdonságai a leginkább vezérszerűek a magyar politikusok közül? A demokrácia neki sem jelent igazán semmit: az ő világa a kokik és sallerek világa, az egészpályás letámadásoké, ahol az érvényesül, aki nem fél használni az erőt és aki erőszakos – amikor ő politizál, akkor csupán országos keretek közt teszi, amit Orbánapuka tett egykor családja közegében. Neki az ország egy futballstadion, ahol nem szokás megvitatni, sem kompromisszumokat kötögetni… Na, ja, azért a futball világában is létezik az egyezség: ott ennek bundázás a neve. (A politikában a bunda neve: state capture – magyarul: közgépezés…)
A magyarok magyarázata sem túl bonyolult dolog: ez az egyének társadalma, az, hogy „mi, magyarok…”, hogy „a nemzet…”, meg „az ország…”, itt csupán tartalmatlan, történelmieskedő szlogenek, de a napi életünkben, cselekedeteinkben és önmagunkról való gondolkodásunkban ezeknek semmi gyakorlati jelentőséggel nem bírnak. (Mi sem mutatja ezt jobban a Nagymagyarország-matricákkal dekorált szlovák rendszámos autók sokasága… Magyarkodni, azt igen – de adót fizetni a Hazának? „Lószart, mama!”) Szóval: azért nem teszünk a legújabb pártállamosítás ellen, mert egyénileg ez nem lehetséges, közösségnek pedig nem érezzük magunkat. Nem tudjuk, hogy kell közösségben önként együttműködni. Nem tudjuk, hogyan választ egy közösség célokat. Nem tudjuk, hogyan kell szabadon és célszerűen vezetőket választani magunk közül. Magyarán: semmit sem tudunk, amit egy sikeres pártállam-ellenes közösséghez tudnunk kellene. Mi mást tehetnénk, mint hogy nem teszünk semmit? Még mindig könnyebb – és ismerősebb is nekünk – alkalmazkodni egy hatalomhoz, mint megtanulni mindazt, ami a közösségalkotáshoz kellene és megbízni a többiekben, amikor egész életünkben azt hallottuk, hogy „Ne bízz senkiben, fiam!”
Nem tudjuk mi sem, akárcsak Orbán, hogy mi is a truváj a demokráciában, így részt sem akarunk venni annak üzemeltetésében. A demokrácia gépezetében az emberek aktivitása az üzemanyag – és ha olyanféle, öncélú emberi aktivitással töltik fel, amilyennel Orbánék tették, akkor ez a gép elkezd nekik dolgozni és autokráciát termelni. És: a gép annak sem áll ellen, ha átépítik, hogy utána már ne is lehessen telerakni az új üzemeltetőkre nézvést veszélyes népi aktivitással. Ez az automatikus és „mechanikus” ellenállás csak akkor létezne, ha eleve arra is tervezték volna a gép védelmi mechanizmusait, hogy ellenálljon az Orbán-féle géprombolóknak.
A magyar társadalmi feladat tehát - mérnöki nyelven - nem más, mint hogy egy önjáróan demokratikus államgépezetet kell tervezni!
De vajon lehetséges-e olyan államgépezet, amely „közjót termel”, anélkül, hogy az állam polgáraitól demokrata mentalitást és személyes közreműködést várna el? A hagyományos demokrata felfogás szerint nem, mert e felfogás hívei valamiféle egyenlőségjelet tesznek a „közérdek” és „az állampolgárok többsége által megfogalmazott és támogatott érdek” közé – pedig nyilvánvaló, hogy a kettő nem azonos. Vegyünk egy példát: három éve a választásokon résztvevő magyarok többsége úgy döntött: a Fidesz kormányzása az érdekeit szolgája – mármost azóta látható, hogy a Fidesz hatalma korántsem közérdek. Így máris bizonyítottuk azt, hogy az egyenlőség közérdek és többség által gondolt érdek között legalább az egyik irányban nem áll fenn. Márpedig: két dolog között egyenlőség csak mindkét irányú lehet – így (legalábbis elvi, „matematikai” szinten) igazoltuk is a két említett dolog nem egyenlőségét.
Valójában az a helyzet, hogy a közérdeket szolgáló, illetve a néptöbbség által irányított társadalom és hatalom igazából két „külön halmaz”, amelyeknek van ugyan „közös metszetük”, ám e közös metszeten kívül is van „politikai világ” és vannak egyéb lehetőségek is a közérdek megfogalmazására és szolgálatára – léteznek más megoldások is, mint a többségi demokrácia hagyományos módon való működtetése.
Magyar közegben a tömeges és tudatos állampolgári aktivitásra alapozott közérdek-érvényesítés útja nem bizonyult járhatónak. Úgy alakult, hogy ezzel csak visszajuttatni voltunk képesek magunkat egy újabb diktatúrához. Az állampolgárok nem akarnak részt venni a közpolitikai alakításában – nemhogy a sok naiv ellenzéki által oly üdvözítőnek képzelt részvételi demokráciához, de még a képviseletihez sem éreznek a magyarok magukban elegendő késztetést. Késztetést az állampolgárok zöme legfeljebb arra érez, hogy arra szavazzon, aki neki több állami ellátást, nagyobb személyes egzisztenciális biztonságot ígér… És ha csalódik, legközelebb vagy keres egy újabb ígérgetőt, vagy ha nem talál, otthon marad. Most éppen sokan nem találnak – ez az oka a kiugróan magas szintű választói bizonytalanságnak: „Ki vált meg engem a szorongásaimtól?”
Fentebb azt írtam, hogy gépromboló-biztos demokráciagépet kell építeni ahhoz, hogy egy, a demokráciával át nem itatott társadalomban is érvényesülhessen a közérdek és ne jöjjön létre demokratikusnak álcázott egyeduralom. Az éppen hatalom lévő és saját pozícióját bebetonozó politikai vezetőtől és csoportjától nem várhatjuk egy ilyen „államgép” kiépítését és az is kétséges, hogy ha valamiképpen kormányra kerülne az ellenzék, akkor ők vajon megtennék-e ezt. Mert kormányon mindenkinek nagyon kényelmes, ha kevés kontrollal teheti, amit akar: bevezethet életidegen, irracionális intézkedéseket, kiélve a saját mániáit, vagy épp két kézzel turkálhat a közpénzekben. Egy jól megtervezett államgép mindezt igen nehézzé tenné. Mármost: kinek lenne ez az érdeke? Egyértelmű, hogy az országé és a benne lakó emberek túlnyomó többségéé. No, nem mintha ez a gépezet a semmiből lenne képes szétosztható pénzt termelni: nem, már azzal is sokat segít, ha a meglévőket segít ésszerűbben és tisztábban felhasználni.
Egy ilyen államgépezet kiépítésére a kezdeményezés csak a benne érdekelt nép felől jöhet – kérdés, hogy egy passzív és atomizált népet lendületbe lehet-e annyira hozni, hogy kibrusztolja magának ezt? Nyilván nem úgy történhet a dolog, hogy Józsi bácsi áthajol a kerítésen és odaszól Sanyibának: „Szomszéd, a múltkor a hurkatöltő jól sikerült, csináljunk már mellé egy automatikus demokráciát is!” Nem, ehhez kellenek azok a „társadalommérnökök”, akiknél tudás és ambíció együtt van ehhez és akik – kezdetként – egy kis, elszánt csapatot alkotnak, kifejezetten ezzel a „projektcéllal”. Ez nem „direkt politika”, e csapat és (ún. népi) kezdeményezés célja nem a közvetlen politikai hatalom megszerzése, hanem a politikai játéktér átrendezése és közérdek-orientáltabb alapszabályok bevezetése. Ha úgy vesszük: amilyen elszántság van a jelenlegi kormányban arra, hogy stadionokat építsen-renováljon, akár a „Parlament-stadion” alapos átépítésére is sort lehet egyúttal keríteni.
Egy efféle népi kezdeményezés azért is lehet sikeres, mert bizonyos értelemben „populista”: kössük szorosabbra a politikusok kezét és szankcionáljuk egyértelműen, éspedig hatalomvesztéssel, ha megszegnék a választások megnyerésével létrejött társadalmi szerződést.
Ma Magyarország történelmének egy különleges periódusát élni. Talán soha ennyi lehetősége nem volt még és talán sosem volt még ennyire kevés ellensége. Igazából ez utóbbiból nem is igen akad komoly – kivéve egyet: az őt foglyul ejtő politikai-hatalmi elitet. És ha megnézzük, a magyarok ezt az ellenséget érzik a leginkább veszélyesnek és kártékonynak: tőlük féltik leginkább a javaikat és a jövőjüket. Nagyon valószínű, hogy országos öröm fogad egy olyan, kézzel fogható és valódi eredménnyel szolgálni képes akciót, amelyben előbb egy szignóval, aztán pedig egy háztól-házig félórás szavazási procedúrával gúzsba lehet kötni ezt az ellenséget…
...Így egy ilyen "közérdek-gép" építése és kezdeti üzemeltetése lehetséges egy „nemrészvételi demokrácia” keretei között: nem igényli a startnál a fejlett demokrata mentalitást a néptől – viszont ahogy majd elkezd működni, úgy egyre több ilyen állampolgárt termel a működése során. Egyszerűen azért, mert a személyes tapasztalatok mutatják meg azt, hogy demokratának lenni és demokratikus keretek között élni kifizetődő.
…De, mondhatni, mit kezdjünk a népszavazási sikerrel, ha továbbra sem tudjuk, mit, hogyan és kikkel kellene itt csinálni ahhoz, hogy ne csak eltűnjön a rossz, önző politika, hanem megjelenjen a közérdek-vezérelte, szakmai és személyes értelemben is hiteles új?
Volt már a magyarság történetében példa arra, hogy az immár eredménnyel nem kecsegtető régi helyébe egy olyan újat voltunk kénytelenek felépíteni, amelyben nem volt jártasságunk: a Gézához és Szent Istvánhoz kötődő államszervezés. Itt is egy olyan államgépet kellett építeni a régi, a Lech-mezőn véglegesen amortizálódott helyett, amely biztosított itt a magyar nép megmaradását és boldogulását, de amelyhez nem voltak saját gépészeink, mérnökeink. Mit tett ekkor a nevezett két úr? Importált egy komplett „szakembergárdát”! Ők azután építettek a Tisztelt Megrendelőnek mindent, amire szükség volt: feudalizmust, vármegyét, egyházat, székesegyházat, monostort, kolostort, páncélos sereget… És ezek birtokában a magyarság megmaradt.
Ma is sokan tanácstalanok itt, ami az „új államgép” tervezését és annak részleteit illeti – csak egyet tudunk és akarunk biztosan: fasza legyen!
…Milyen egy demokratikus hivatali rendszer? Honnan vegyünk ehhez értő, demokrata mentalitású főhivatalnokokat? Milyen egy jól működő oktatási rendszer? Miképpen kell fejlett, jól finanszírozott egészségügyet csinálni? Hát kérdezzük meg azoktól, akiknél ilyenek a világon a legfaszábban működnek és hívjunk onnan szakembereket! Sokba kerül? Igen – de még mindig összehasonlíthatatlanul kevesebbe, mint amennyit ez a „régi Közgép-masina” eléget, eredmény nélkül!
Mondhatják erre egyesek, hogy micsoda dolog odaadni az országunk vezetését „idegeneknek” – de erre én azt válaszolom nekik: miért jobb az, ha hozzá nem értő, bitang, tolvaj, önző „vérmagyar” gazembereket tartunk a hatalomban? Persze, lehet, hogy egyeseknek „ideológiailag” jobb egy bármilyen magyar, mint a legjobb nem magyar – de azért nekünk, a magyar nép zömének sokkal jobb egy hozzáértő és lelkiismeretes külhoni orvos, mint egy magyar sarlatán. (…De aki mégis az utóbbit választaná, csak „mert az magyar!”, hát annak ott a Sámán, Dobogókőn – és kérem, nyugodjék békében!)
Szent István talán „hazaáruló” volt, amikor tette azt, ami célszerű volt: a folytathatatlan és finanszírozhatatlan, biztos katasztrófával járó régi magyar világ helyett épített egy „részben importáltat”, részben szintén importáltakkal? Nos, ha ez hazaárulás volt, akkor nem tudom, mi a hon és a nép megmentése és érdekeinek szolgálata?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek