HTML doboz
2011.02.24. 15:33 Szerző: Đđ
Az új csatatér
Orbán Viktor átköltözött a korábbi, 70 m2-es miniszterelnöki dolgozószobából a 180 m2-es Nándorfehérvári terembe – ez lesz az új irodája.
Vajon mi indokolta a cserét? Hiszen 2006-ban a régi dolgozószobában akkora hely volt, hogy ott szó szerint „táncolni lehetett” – Gyurcsány ki is használta ezt a lehetőséget. (Emlékeztetőül: https://www.youtube.com/watch?v=rLsihMji9t4&feature=related)
A sajtó természetesen illendően érdeklődött – de sem a Miniszterelnökségtől nem tudhattunk meg közelebbit a mögöttes okokról, sem pedig Orbán szóvivőjétől, Szijjártó Pétertől, aki csak annyit mondott: „…ez még így is olcsóbb, mint ha a miniszterelnöknek a Parlamenten kívül kerestek volna helyet, amit egyébként az európai hagyományok megkövetelnének.”
…Kénytelenek vagyunk magunk meglelni a valódi okokat! Az afféle aljas és közönséges dumáknak nem adhatunk hitelt hogy az új, nagyobb helyre azért lett szükség, mert Viktornak már akkora az arca, hogy a régi szobában el se fér… A leghelyesebb, ha az ismert tényekből indulunk ki és azokat illesztjük össze, hogy felfedjék a költözés miértjeit.
Nos, a tények. Mit cserélt a miniszterelnök? Dolgozószobát. És min dolgozik mostanában Magyarország miniszterelnöke, miféle tevékenységnek kellett új terepet találnia? Nos, alapvetően két dolgot csinál mostanság:
1. Szabadságharcol
2. Megpróbálja vitorláinkba fogni a „Keleti Szelet”
És lám: máris előttünk a válasz! Hát elférhet egy szabadságharc csatatere a régi, vacak kis 70 m2-en? Hiszen ott még a Matolcsy-féle alternatív közgazdaságtan nehéztüzérsége sem férne el, nemhogy a most alakuló reformcsomag dragonyosrohama – vagy épp az újabb és újabb egyéni képviselői indítvány-muníciókat a frontvonalba fuvarozó Lázár- és Rogán-szekerek! És az is egyértelmű, hogy a magyar gazdaságot és az egész új társadalomberendezkedésünket támogató keleti szelet befogó vitorlázatnak is hely kell…
Így már az is érthető, miért titkolózott a Miniszterelnöki hivatal és Szijjártó Péter: hiszen nem szokás kikotyogni a haditervet, hogy t. i. hol lesz a csatatér!
További indok, hogy az új helyen, a Nándorfehérvári teremben egy nagy előddel, a szintén a magyarságot hősiesen védelmező Hunyadi Jánossal szemezgethet a másik Nagy Győző. Alkalomadtán, éjjelente akár harci tapasztalataikat is megoszthatják egymással. Ez egyébként egy igen költséghatékony módszer a miniszterelnöki tanácsadói rendszer megreformálására, hiszen nyilvánvaló, hogy egy freskóhős jóval szerényebb tiszteletdíjjal beéri, mint egy hús-vér tanácsadó. Lehet, hogy ez már a Matolcsy-reform előszele?
2011.02.23. 16:33 Szerző: piefke
Kapcsoljuk ki a gravitációt!
Az emberek – akik nemrég még zemberek voltak – kezdenek ráeszmélni, hogy itt valami más folyik, mint a korábbi húsz évben. Elkezdtek megint úgy gondolni a hatalomra, mint egy rajtuk kívül és felettük álló független valamire, ami úgyis azt tesz, amit akar. Úgy beszélnek a munkahelyeken a frissiben főnökké kinevezett fidesznyikekről, mint akiktől tartani kell, akik „új módit” hoznak és akik nemigen szeretik az önállóskodást. Az egyetemeken a diákok kezdik „észben tartani” tanáraik politikai kötődéseit és „számolni azzal”…
Éltünk már így: a Kádár-korban és azt megelőzően is, hosszú-hosszú időn át. Jóformán nem is volt ettől eltérő „létformája” a magyarságnak: aki fent volt, az dirigált és azzal nem volt ajánlatos ujjat húzni – még verbálisan sem. Annyira természetes volt ez, hogy az elmúlt húsz „kötetlen” évünk kevésnek bizonyult ahhoz, hogy eltüntesse a felfelé figyelés és igazodás ösztöneit: most, hogy ismét „igény van rá odafent”, hogy a jónép ne ágáljon, íme, a jónép készséggel elő is veszi a két évtizede rozsdásodó idomulás-készséget és elkezdi alkalmazni. Ha kell a MANYUP-pénz, odaadja. Ha új alkotmányt írni támad kedve a hatalomnak, akkor nem mondja a jónép, hogy de neki megfelel a régi is és köszöni, de majd ő alakítgatja a kereteket – ha majd szükségét fogja érezni. Ha a kormányfő azt mondja, hogy a világ megalázta a magyarokat, akkor nem mondják azt neki a magyarok, hogy „Minket ugyan nem – te meg megérdemelted, öcsém!”. Ha „szabadságharcol” a kormány, akkor a jónép nem vonja kérdőre, hogy „De hát ki ellen, faszikáim?”. Ha a kormány mióta hivatalban van, folyamatosan tologatja a „Nagy Reformok” kidolgozását és helyette csak ugat, akkor nem kérdi tőle a jónép, hogy „De akkor minek akartátok a hatalmat átvenni, ha ugyanazt csináljátok?”…
Mondjuk ki: nem balfasz kormányunk van – mi magunk vagyunk a balfaszok!
Aki tud, menekül. Vagy külföldre, dolgozni, lehetőleg családostul („Fogy a magyar, haj!”), vagy belföldön, „belső emigrációba” és passzivitásba, kivárásba. Ha valakit megkérdezel, hogy mi lesz itt és mi lesz vele 5 év múlva, csak a vállát vonogatja: erősödik a legrosszabb össznépi tulajdonságunk, a nem előre tervezés, a pillanat túlélése.
Mi lesz, mi lehet így velünk? Vagyunk mi még egy működő, demokrata közösség, vagy mi leszünk az első rertóállam a volt szocik között? Magunkba zárkózunk, mert erre predesztinál minket a mindenbe belenyugvásunk?
Vannak sokan köztünk, akik azt mondják, hogy nem baj, legalább megússzuk azt a gyilkos, rohadék multi világversenyt és élhetünk végre itthon a magunk magyar módján. Jó ez így, ez a nekünk, magyaroknak való! Zárjunk be ajtót-ablakot, mert tudhassátok: a külföld az nekünk mindig csak rosszat hozott!
Valóban? Zárjunk be ajtót-ablakot? Ez lenne a fasza, ez a megoldás – lehet ez megoldás?
Hogy erre felelhessünk, előbb lássuk, mi is a „magyar” – ha már az előbb szóba jött a „magunk magyar módja”.
„Nemzethez tartozás”, „összmagyarság”: mostanában ezerszer halljuk ezeket – de kik tartoznak ide és kik valahová máshová? Elég-e a „vérség” – vagy valami egészen más a döntő?
Alapvetően azok tartoznak egy közösséghez, akik azt a közösséget erősítik, lehetőségeik, képességeik szerint. De ahhoz, hogy erősíthessünk egy közösséget, tisztában kell lennünk azzal, hogy mik is annak a közösségnek az érdekei, hiszen az erősítés ezen érdekek mentén való cselekvést jelent.
És itt azonnal tennünk kell egy megjegyzést: képtelenség az az elképzelés, hogy „Mi majd egyedül is erősek tudunk lenni!” – sőt: igazán akkor lehetünk erősek, ha végre egyedül leszünk, az „idegen elemek” nélkül. Elmúltak azok a történelmi idők, amelyekre az „erős nemzetállamok” voltak jellemzők. Lehet ezeket visszasírni, de ennyi erővel lehetne akár az óegyiptomi időket is: ott aztán volt egyensúly és stabilitás! A technológiánk egyszerűen túlnőtte azokat a kereteket, amelyekben elég volt, elég lehetett valamiféle XVII-XVIII. századi „merkantilista autarchia”.
…És ha a gazdaság nem áll meg önmagában, akkor a nemzet sem. Cserélődnek emberek, vándorolnak eszmék és szokások. Már egyszerűen nem tudjuk mi alapján „fixen és örökre megmondani”, ki hová is tartozik itt, Európában – vagy ha igen, akkor egyre inkább az a válasz lesz a helyes, hogy: Európába. Ma ugyan a legtöbben látszólag még egy nyelvhez és egy kultúrához kötődnek, de valójában kevés kivétellel valamilyen nem magyar kultúrkört is szinte naponta használunk: külföldi filmeket nézünk, azokban más kultúrák másmilyen gondolatai lelkesítenek bennünket. És amit kedvelünk, az belénk hatol és alakít minket. Feltöri a „csakmagyar!” páncélt – talán még Vona Gábor is szereti Zorrot… Külföldi cégeknél dolgozunk, ahol hat ránk a magyartól különböző munkakultúra (jó esetben). Ha valaki a győri Audinál dolgozik, vagy majd a kecskeméti Mercedesnél, akkor az az ember már otthon és a szabadidejében sem lesz ugyanaz a „zárt magyar”, mint előtte lehetett. Bizony: hat ránk a külföld – lám, Lézer Jani is hogy megszerette az S8-ast, amiben pedig semmi „tipikusan magyar” nincs, kivéve ha ő benne ült…
A „nemzetben gondolkodást” egyébként sokakban éppen a külfölddel való találkozás erősítette meg, mintegy védekező reakcióként arra, hogy a látott-tapasztalt külföldi minták jobbak, működőképesebbek ugyan, de azokat követni, azokban részesülni csak nagyobb felkészültséggel és rendezettebb gondolatokkal lenne lehetséges – nosza: ne tanuljunk, ne fejlődjünk, hanem szaladjunk csak gyorsan haza! Legyünk nemzetiek és konzervatívak! Mert mi nyugalmat és biztonságot akarunk.
Csakhogy: ha azt akarjuk, hogy érvényesülhessenek a klasszikus konzervatív értékek, a biztonság, a nyugalom és a társadalmi-gazdasági-egzisztenciális stabilitás, akkor éppen hogy nem szabad ”nemzeti kereteinkben” gondolkodnunk, mert ezzel erőforrásokat vonunk el a nagyobb, európai közösségtől és mi magunk is erőforrásokat veszítünk – ez egy „veszít-veszít játék” lenne, nincs értelme… Ha mi magunk nem tanulunk és nem fejlődünk, ha mi, a magunk személyében nem leszünk jobbak, akkor ugyan mitől-kitől lenne jobb itt az élet? És bizony: ahhoz, hogy fejlettek lehessünk, fejlett technológiák kellenek – amikről épp az előbbiekben állapítottuk meg, hogy már rég meghaladták a nemzeti kereteket, azokban nem működhetnek. Számoljuk csak össze: mi minden kell ahhoz, hogy én most ezt a posztot megírhassam egy laptopon és közzétehessem az interneten? Japán mérnökök és munkások, akik megtervezik és összerakják a gépet, orosz bányászok és kohászok, akik kitermelik és feldolgozzák a magnéziumot, amiből a gépház van… Amerikai és indiai szoftverfejlesztők, akik a rajta futó programokat megírják. Német internet-szolgáltató, amely a hálózatot építi és üzemelteti, természetesen magyar dolgozókkal. Egy szaros poszthoz is a fél világ kell – hát még akkor egy ország komplex fenntartásához és jobbá tételéhez! Mit akarunk mi akkor a „nemzeti kereteinkkel”???
De ha így van, ha tényleg nem lehet Magyarország egy „zártosztály”, akkor miért erőltetnék ezt mégis egyesek – és maga a kormány is? Miért akarnak valami eleve lehetetlent?
A válasz egyszerű: mert nekik ez jó. Ha nincs verseny, akkor nincs konkurencia – és a monopolhelyzet nekik jól fizet, igaz, a mi pénzünkkel. Ha bezárkóznak, akkor idebenn teremthetnek – úgy hiszik – olyan viszonyokat, amelyek nekik és csak nekik kedveznek, akkor meggátolhatják, hogy felnőjön mellettük egy „jobb alternatíva” és hogy az emberek azt válasszák inkább. …És mégis: akik ebben bíznak, azok futóhomokra építenek légvárakat – elég átnézni az arab világba, mi van az ottani hatalommonopóliumokkal. Pedig azok az országok nem tagjai és haszonélvezői egy olyan közösségnek, mint az EU, amely mélyen hisz a demokráciában és el is várja azt tagjaitól. Ott minden megvolt, ami Orbánék álma: nemzeti rendszerek, garantált stabilitás – és mégis hiába.
Egyetlen dolog állandó csak a világban: a változás. Mármost ezek szerint akik el akarják kerülni a változást, azoknak csak az egész világgal kell szembeszállniuk!
Sok sikert! …Elsőre talán próbálkozhatnának a gravitáció kikapcsolásával a Kárpát-medencében!
2011.02.21. 14:29 Szerző: piefke
Bandaháború
.jpg)
Megvan az, amikor az amcsi filmekben a Nagy Kataklizma után egymásnak esnek a túlélők bandái a szűkös erőforrásokért és a „világuralomért”? Igen? Na: éppen ez folyik most az MSZP-n belül. Megvolt a kataklizma, megcsappantak az erőforrások, esik szét az egész MSZP-world és a vezetők tehetetlenek. Ugyanakkor minden vágyuk, hogy legalább a maradékot megtarthassák: pénzből és hatalomból, legalább a Párton belül.
És vannak az utcai harcosok, akik senkihez sem kötődnek immár. Ők megpróbálnak egymás közt szervezkedni – még talán jól is hangzana egy igazi filmben a Demokratikus Koalíció név: mint az "outsiderek csapata", amely szembeszáll a még viszonylag felfegyverzett, a kaját és a vízkészleteket birtokló, ámde valójában szintén csak vegetáló reguláris erőkkel… Ezeket a regulármszpseket névleg Mesterházy Attila, valójában Puch László dirigálja.
Gyurcsány Ferenc az utcai harcosok, a szakadárok és roninok vezetője – akar lenni, először és onnan visszahódítani a hivatalos MSZP-t.
Ezek a filmszerepek, de mi lehet a mozi vége?
Sanszos, hogy egy nagy „VÉGE-felirat”: addig ölik egymást és addig morzsolódik a tagság és a szavazóbázis, amíg a párt SZDSZ-kolléga sorsára jut. Igen ám, de ehhez még túl sok benne a pénz és túl sok a személyes ambíció is, túl sok mindent akarnak „egymással lerendezni” ahhoz, hogy egyszerűen levonuljanak a szereplők. Not yet.
A másik lehetőség, hogy nyíltan is elkezdődik a harc – pontosabban: már el is kezdődött a múlt heti Puch-nyilatkozattal és Gyurcsány-országértékelővel. (Milyen árulkodó, hogy nem Mesterházy, hanem Puch beszélt életről és halálról…) A harcot pedig a vulgárstratégák szerint ugyebár az szokta megnyerni, aki jobban áll „pénz-pénz-pénz” és infrastruktúra dolgában. Pedig a lófaszt: az győz, akinek vannak olyan gondolatai, amelyek mellé a rongyos és reményveszett emberek odaállnak, hadat alkotnak és mindenen átgázolnak. Mert a gondolat teremt hitet és lelkesedést és ezek az igazi erőforrások – minden mást ezek segítenek megszerezni. A bukszák is akkor nyílnak meg, ha felsejlik a jövő – a tőke mindig a koncepció mellé áll: így működött az egész ipari forradalom…
Márpedig a reguláris MSZP-ben éppen hogy koncepció nincs – és Gyurcsány „Madmax” Feri sem áll valami fényesen ezen a téren. Neki is csak szólamai vannak – igaz: ő legalább nyíltan elmondta, hogy felkészületlen. Ezzel máris előnyben van.
Azt hiszem, ha csak a megrögzött MSZP-szimpatizánsok világát tekintjük, akkor a bandaharc nyertese Gyurcsány lesz – kérdés, hogy ez mennyiben hozza el a sokat emlegetett megújulást a Pártnak? Hiszen Feri sem tegnap bukkant fel az MSZP közegében, égő szemű és lánglelkű húszévesként. Nem: ahogy annak idején Kádár is azt mondta a Helsinki Konferencián, hogy „…Életem nagyobbik felét egy kapitalista országban éltem le”, úgy Gyurcsányról is elmondható, hogy ugyanígy áll az MSZP-vel. Ott szocializálódott – és mint tudjuk: ott is kapitalizálódott.
Elmondható, hogy ha a dolgok kimenetelét, a Gyurcsány-Puch érdekkörök közötti harc eredményét akarjuk megjósolni, akkor valószínűbb a „fiatalabb” és a jónép számára „csábítóbb” győzelme – ennyi alulról jövő demokrácia még van az MSZP-ben. Puchtéktól már legfeljebb a funkcionáriusok értéktelenebb része remél még valami kis egzisztenciát, Gyurcsánytól viszont sokan, jóval többen várnak (ismétlem: pártszimpatizánsi körökben és nem az emberek között!) „valamit”. Ez a „valami” persze nem konkrét: ugyanolyan homályos és vágyakban tartott, ott létező, mint egy éve Orbán „programja” volt. De ahogy az sikerre (pontosabban: hatalomba) vihette őt, úgy talán-talán Gyurcsányt is visszajuttathatja ez a naiv hinni akarás az MSZP élére.
Más kérdés, hogy utána mi lesz, mit tud majd kezdeni?
Először is, ha rá akarja tenni a kezét az „elrejtett készletekre”, akkor valamilyen alkut kénytelen lesz Puchhal kötni – nem „végezheti ki” egyszerűen. Ez már eleve ingatag alap… Aztán: az sem valószínű, hogy egy minden ízében alapos és helytálló társadalmi koncepció alapján szervezné át az egész kócerájt és alkotnának új, ütős programot, amely realista, nem populista és mégis vonzó lehet itt 2,6-2,7 millió embernek – mert eleve igen nehéz összehozni egy „élvezhető Bokros-programot”…
Valószínűbb, hogy a Gyurcsány-vezette „új MSZP” éppen a „régi hívek” számára lesz vonzó: súlypontja valszeg a nyuggrevilág lehet – elég csak végignézni egy DemKol-szeánszot. Fiatal, „nyugatos” polgártársaink pedig inkább vállalnak egy orális aktus egy komodói sárkánnyal. Ők valami egészen másra várnak – hogy mire, arról írtunk itt már eleget: egy tök új pártra. És legfeljebb addig hajlandók elmenni, hogy „befogott orral” el fogják tűrni, ha ez a most még sehol sem létező új pártjuk majd 2014. táján koalícióba megy a Gyurcsány-csapattal - de ezt is csak akkor, ha a kormányprogramot az új párt adja, Gyurcsány pedig a koalíciókötés pillanatában elfelejt mindent, amit (esetleg) a nyuggereknek lebegtet majd addig.
…Nagy matekozások lesznek még itten! Mert most még olyan kevesen játszanak a valós számok halmazán…
survey services
„…a borfogyasztás be volna tiltva, az üres borospalack birtoklását is szabadságvesztéssel büntetnék, virágzana a borcsempészet, ötezer forintot kérnének egy málnásfröccsért, de volna rá piac.” (Váncsa István: Füvescikk)
A drogról lesz szó – pontosabban arról, hogy mit lenne célszerű a drogfogyasztással kezdeni, ha csupán az ésszerűség szempontjai szerint járnánk el?
A jelenlegi rend az, hogy a drogok forgalmazása és fogyasztása egyaránt büntetendő, legfeljebb a fogyasztók esetében léteznek enyhébb szabályok – lehet, hogy már azok nem sokáig. Az egész jelenség tehát az illegalitás és törvényen kívüliség sötét alvilágában létezik – de ott köszöni szépen, jól van: fejlődik és virágzik. És ami még lényegesebb: óriási hasznot jelent a terjesztőknek, viszonylag csekély kockázatok mellett, azok is inkább a hierarchia legalján fenyegetnek.
Igen: a haszon óriási és a piac egyre bővül. Csakhogy: a haszon az alvilág talán legveszélyesebb, mert erősen szervezett és akár politikai befolyásra is törekvő szegmensében jelentkezik, abból az államháztartás egyetlen buznyákot sem kap, ellentétben pl. a dohány- és alkoholforgalmazással. A piac bővülése pedig az állam és a társadalom szempontjából szintén nem bevétel-növekedést jelent, hanem az egészségügyi és szociális kiadások emelkedését.
Elmondható, hogy a jelenlegi hozzáállás, a drog világának „kriminalizálása” az alvilág érdekeit szolgálja és terheit a társadalom fizeti – az eredmény és a megoldás legcsekélyebb reménye nélkül. Sehol a világban nem találunk olyan példát, hogy tiltó, büntető és rendőrhatósági-igazságszolgáltatási eszközökkel „legyőzték volna a drogozást”. Az e téren legnagyobb múlttal és legkomolyabb felkészültséggel, „fegyverzettel” rendelkező USA helyzete egyszerűen tragikus – és ez minimum figyelmeztető jel lehetne arra, hogy meg kell gondolnunk: ezen az úton kell-e továbbmennünk, vagy valami egészen mást kell tennünk?
A célok világosak: a társadalom és annak tagjai legyenek minél egészségesebbek és ha mégis drogoznak, akkor is lehetőleg igyekezzenek-igyekezzünk annak káros egészségromboló és egzisztenciális, a személyiségre negatív hatásait csökkenteni. Ugyanakkor célunk a drogra épülő alvilág lehetőség szerinti felszámolása is – világos, hogy ez elemi érdekünk!
Csakhogy, mint látjuk, a rendszer mégsem így működik, az eredmények helyett a negatívumok jelentkeznek.
Mielőtt továbbmennénk, írnunk kell arról is, hogy a társadalom zöme valahogy úgy viszonyul a drogkérdéshez, mint a halálbüntetéshez: a drákói szigorban véli felfedezni a megoldás kulcsát. Csakhogy: csupán azért, mert a társadalom jelentős része „valahogy gondolja”, még nem biztos, hogy objektíven látja is a dolgot. Tudom, hogy a demokrácia alapelveként szokás említeni, hogy a döntéseknek többségi alapon kell megszületniük – ám itt a Progresszív Blogon már többször is kifejtettük, hogy a többségi elv csak akkor működhet jól, csak akkor vezet jó döntésekhez, ha a többség tisztában van az adott dolog valóságos viszonyaival és nem csupán „gondolja valahogy” azokat!
A mai droghoz való társadalmi hozzáállás teljesen véletlenül alakult ki – nálunk is, a nagyvilágban is. Amikor a XIX. század végén-a XX. század első felében megjelent, majd később igazán elterjedtté vált a drogfogyasztás a nyugati világban (mert keleten évezredek óta az élet része volt – de ez nem téma; aki erről egy jót akar olvasni, ajánlom Váncsa István Füvescikk című írását - http://www.es.hu/2003-05-05_fuvescikk), akkor annak megítélését, „elhelyezését” a társadalom dolgai, jelenségei között az a fajta puritán, viktoriánus erkölcs és társadalomszemlélet határozta meg, amely „erkölcsi hibaként” fogott fel minden, „a sorból kilógó” jelenséget: alkoholizmust, homoszexualitást, lumpenséget és a mentális betegségek egy részét is… Ezt a sablont húzták rá a drogra is: istenfélő, fehér, gyermekeit vasárnapi iskolába járató, hitvesével csak meghatározott napokon és csak misszionáriuspózban közösülő ember csakis „az ördögtől valónak” tekinthette azt. Ami pedig az ördögtől jön (mai szóhasználattal: rontja a társadalom tagjainak munkahatékonyságát), az ellen a kor logikája szerint az igazságszolgáltatás vette fel a harcot – akárcsak az ipari forradalom-kori Angliában a szegények „destruktív áradata” ellen.
Eddig O. K. – de azért az a kor már elmúlt. A droggal kapcsolatos gondolkodásmódja viszont itt maradt – talán érdemes lenne összevetni azt a valósággal és a régi gondolkodásmódon alapuló módszerek „eredményeivel”…
…És itt térhetünk vissza arra, hogy ma mit kellene-lehetne kezdenünk a drogkérdéssel.
Ami eddig ment, az csőd – és gazdag, hatalmas és igen befolyásos alvilág. Meg kell állnunk, nem szabad még tovább erősítenünk az ő pozícióikat és tovább veszélyeztetni a társadalom egészségét!
Játsszunk el egy pillanatra azzal a gondolattal, hogy mi történne, ha teljesen legalizálnánk a drogokat? Nem csak a „könnyűeket”, hanem a legütősebbeket is.
Mielőtt erre válaszolnánk, egy megjegyzés: hiába tiltottak most ezek a szerek, gyakorlatilag ugyanúgy tetszés és igény szerint beszerezhetők, mintha „Tesco-gazdaságos termékként” ott lennének bármelyik szatyorközpont polcain. Csak sokkal drágábban, mivel – ugye – „meg kell fizetnünk az illegalitás árát”.
…Szóval: ha teljesen legalizálnánk, akkor az történne, hogy:
1. Összeomlana a drogra épülő alvilág.
2. Csak tiszta – ezért viszonylag kevésbé veszélyes – szerek lennének (patikai?) forgalomban.
3. Ha „orvosi rendelvényre” lehetne ezekhez hozzájutni, akkor ez az „állapotbetegség” transzparenssé – tehát: nyilvántarthatóvá, kezelhetővé – válna, így csökkentve az egészségromlás és a halálozás illegalitásból következő kockázatait.
4. A szerek forgalmazásának adóvonzata lenne, nőne az állam bevétele – annak ellenére, hogy a fogyasztók a mai „alvilági” árak töredékéért jutnának hozzá az „anyaghoz”. Így mindenki jól járna – kivéve az alvilágot, de ők meg dögöljenek meg!
5. Megspórolnánk a drogokkal kapcsolatos rendőrségi, igazságszolgáltatási, büntetés-végrehajtási költségeket – ezek vagy az adott szervek működésének javítására, vagy akár a „mégisdrogosok” rehabilitációjára, egészségjavítására lennének fordíthatók, a Kormány és a Jónép tetszése szerint.
6. Elvesznek a „tiltott gyümölcs” vonzereje.
7. Nem kellene tartanunk a drogalvilág politikai befolyás-szerzésétől, vagy éppen attól, hogy a rendőrségbe és az igazságszolgáltatásba „épülnek be”.
…Soroljam még?
De lássuk a negatív hatásokat!
1. Az eddig a drogból élő alvilág megpróbálna más területeken „érvényesülni” – hogy mik lennének ezek, nem tudom, talán vannak szakértők, akik tudnak tippelni.
2. A könnyen, olcsón és legálisan beszerezhető drogokhoz elvileg többen jutnának hozzá, ezzel növelve a függővé válás lehetőségét. (Ez viszont kompenzálhatja a „drogvilág” fentebb említet transzparenssé válása: előbb lehet beavatkozni, ha baj van.)
3. Ha mi bevezetnénk ezt a rendszert, kialakulhatna a „drogturizmus” és itt „marhulna meg” a fél világ ifjúsága.
4. A 3. pontra alapozva lehet, hogy megugrana az itthon legálisan beszerezhetővé tett drogok „illegális exportja”. (Lám-lám: az alvilág, ha „nemzetközivé lesz”, ezzel újabb esélyt kaphatna a túlélésre – és még igazán „profilt sem kellene váltania”!)
5. „Ujjal mutogatnának ránk a művelt világban!” – hát, lehet! De azt megteszik most is a médiatörvény miatt…
6. Kiakadnának a fundamentalista keresztény egyházak és a konzervatív szemléletű polgártársaink. (Milyen jól szólna pl. a szájukból a „gyermekmérgező”-szlogen!)
Ha csupán racionális szempontok szerint mérlegelünk, akkor a biztosan jelentkező előnyök a lehetséges, ám egyáltalán nem bizonyos hátrányokat messze meghaladják – ráadásul a hátrányok egy része biztosan kezelhető megfelelő előrelátással.
Fel kell hagynunk azzal az „önmákonyozással”, hogy majd mi megoldjuk az eddigi módszerekkel, vagy azok szigorított változataival a drogkérdést – lófaszt: még szinten tartani sem tudjuk a problémát, az alvilág meg közben véresre keresi magát! Minden új tett bátorságot kíván a kezdeményezőktől és bölcsességet, belátást azoktól, akik szokatlannak találják az újdonságokat. Lehet érzelmi alapon dönteni, lehet nem működő módszerekben bízni – de el is lehet gondolkodni.
…Már ha merünk!
2011.02.17. 12:12 Szerző: Đđ
A nyugat ellen
Tölgyessy Péter a Mathias Corvinus Collegiumban tartott, "Az új alkotmány, változások és lehetőségek" című konferencián előadásában arról beszélt, hogy „a Fidesz szabadságharcot folytat a nyugat ellen” – és számos jele van annak, hogy az állítás megállja a helyét.
Mi oka lehet 2011-ben egy magyar kormánynak erre? Miféle gondolatok, célok, érdekek vezérlik ebben és miért kaphat ehhez támogatást a magyar társadalom jelentős tömegeitől. És: mi lehet a vége egy ilyen harcnak?
Látszólag egyszerű a magyarázat. A magyarság gyakorlatilag a Kárpát-medencébe érkezése óta harcolt a nyugat ellen: ezek kezdetben egy nomád nép expanzív hadjáratai voltak – tehát mondhatni: „mi kezdtük”. A nyugat – amelyet számunkra szomszédságunk okán elsősorban a németek jelentettek – hamarosan visszavágott, ezzel (is) késztetve a magyarságot, annak egy részét arra, hogy új társadalmi kereteket alakítson ki a túlélés érdekében.
És ezzel meg is történt a magyarság első, történetileg is dokumentált „megosztása”: egyfelől a régi világ hívei, másfelől az új, nyugati mintájú, keresztény, feudális rend képviselői. A magyarság és vezetői egy része lehetőséget látott a „nyugatosodásban”, hatalma stabilitását, anyagi gyarapodását. Ugyanakkor egy másik „érdekkör” hatalmas pozíció- és egzisztenciavesztésként „élte meg” ezt a folyamatot.
A küzdelmet a felszínen a „nyugatpártiak” nyerték meg, ám a társadalom „mélyén” számos, a régi világból származó mentalitáselem maradt és okozott ellentétes mozgásokat. A nyugat ugyanis nem csupán egy vallást (kereszténység) és nem csupán egy külsőleges társadalom-felépítést (feudalizmus) jelentett: ezek a nyugati népek valódi, a mélyben ható mentalitására ugyanúgy csupán „rárakódtak”, mint a magyarságnál a „nem nyugatos” mentalitás-alapokra. A nyugat valójában egy társadalmi önkép volt – és ma is az.
És ezzel el is érkeztünk az első fontos megállapításhoz: bár a felszínen „teljes volt a hasonulás, mivel mind itt, mind nyugaton keresztény-feudális rend létezett, ám az alatta működő mentalitások már eltértek egymástól. Míg nyugaton – a germán népek ősi hagyományaképpen – mindig is létezett egyfajta „önállóság-tudat”, „önkormányzati eszme”, mindig is létezett legalább a szándék, hogy „magunk irányítsuk a közösségünk dolgait”, addig a magyarság önképét egy erősen hierarchizált, a nomád népekre jellemző, pozíciókban gondolkodó rendszer határozta meg. Megmagyarázom, mire is gondolok:
Talán mindenkinek ismerős az a mód, ahogy a honfoglaló magyarság élén álló fejedelmet (kendét) választották: „az Árpád véréből származó legidősebb, hadakozásra alkalmas férfiú”. Ez egy szilárd és kikezdhetetlen „legitimitást” adó elv és gyakorlat volt – azonban volt egy nagy hátránya: nem számolt az illető egyéni képességeivel, elég volt, ha nem béna, nem vak, tud lovon ülni és kardot markolni… Nem számított, hogy rendelkezik-e egy Géza, vagy egy Vajk/István (minden bizonnyal rendkívüli) vezetői, államszervezői képességeivel, vagy csak egy iszákos és passzív Taksony az illető. Pedig világos, hogy az eredmény szempontjából nagyon nem mindegy!
Hasonló volt a helyzet „nemzetségi és nagycsaládi szinten” is: ott is a kor és a születési sorrend volt a döntő abban, hogy „ki legyen a Főnök”…
…Ezzel szemben a germán népeknél már a nagyon korai időkben is létezett a vezető választásának gyakorlata – erről már a római szerzők is írtak. Természetesen a feudalizmus „társadalmi piramisa” többé-kevésbé „betett” ennek, de a mélyben – és igen gyakran a felszínen is – mégis élt ez a mentalitásban. Hosszú távon ez a mélyben megőrzött mentalitás vezetett el a protestantizmushoz és még később a klasszikus nyugat-európai szabadság- és demokrácia-eszményhez is. Ennek köszönhetjük most azt, ami és amilyen a modern nyugat.
A választás elve pedig „a feladatra való alkalmasság” volt – és ha jobban belegondolunk, ez a „teljesítményelvűség” jellemzi a mai nyugati társadalmakat is. A (vezetői) legitimitás és a pozíció alapja tehát a személyes képesség – míg nálunk ez korántsem volt ilyen egyértelmű és ma sem az.
Mindezzel nem a „Germán Éthoszt” akarom „magasztalni”, csupán megállapítom, hogy a nyugati legitimitáselv alkalmasabb egy célszerűen működni akaró társadalom számára.
…Eddig ugye tök unalom volt ez a szöveg? Akkor teszek még rá egy lapáttal, íme:
A „nyugat elleni szabadságharc” magyar történelmen végigvonuló „hagyománya” arra is visszavezethető, hogy a tőlünk nyugatra élő németség az elmúlt ezer évben mindig sokkal nagyobb „összerőt” képviselt, mint a magyarság – és bizony ebből az következett, hogy a magyarság volt „szopóágon”. „A németek” rendre le akarták igázni a magyarságot – azonban itt tennünk kell egy, a képet finomító észrevételt: nem „a németség” célja volt ez, hanem a németségen (is) uralkodó, annak „alapmentalitásától” tulajdonképpen „idegen” feudális uralkodó elit. Ha jobban belegondolunk, a németeknek legalább annyi gondjuk volt a különböző császári famíliákkal, mint nekünk…
Előállt tehát az a helyzet, hogy egyfelől „taszította” a magyarokat a német uralom – és már megállapítottuk, hogy a nyugatot gyakorlatilag a németség jelentette itt – másfelől viszont „vonzó” is volt számos dolog, amely azt a kultúrkört és társadalmat jellemezte: a fejlettebb társadalmi és gazdasági viszonyok, a „nagyobb jólét”, stb. (Különösen így volt ez a XIX. századtól kezdődően.) Tulajdonképpen sosem „dőlt el” a küzdelem a „nyugatosok” és a „szabadságharcosok” között, sőt, sok esetben egy és ugyanazon személy igyekezett meghonosítani a nyugati tudást, kultúrát és mentalitást és küzdött (pl.) a Habsburgok ellen – jó példa erre Széchenyi: ő is igen sokáig „vacillált”…
Alapvetően azoknak „ment könnyen”, azoknak volt „szimpi” a nyugati módszerek és értékek átvétele, akik maguk is innovatívabbak és teljesítményorientáltabbak voltak, akik személy szerint is „sokat nyerhettek” egy ilyen társadalmi berendezkedés esetén. A másik oldalon pedig azokat találjuk, akik nem akartak, vagy nem voltak képesek „versenyezni”. Nekik „félnivalójuk” volt, lett volna ”a nyugatosodástól” – és ők könnyen találtak „ideológiát” a nyugat és a nyugatosság ellen a „magyar szabadság”-ra hivatkozva. ...És ők könnyen meggyőzik magukat-egymást arról, hogy "A Nyugat ma is veszélyes ránk!" - csak most éppen nem Koppányt négyelik fel a német lovagok, hanem "a Népet" nyúzza meg az IMF.
…Nos, ez folyik most is: Orbánék, mivel el akarják kerülni a nyílt teljesítményversenyt, ahol egyértelműen kiderül, „mit futnak százon”, ezért inkább előveszik a jó régi rozsda marta szabadságharcos kardokat… Szegény magyarok pedig, akik félnek a szabad versenytől és felkészületlenek is arra, szívesen bólogatnak ehhez – hiszen megszokták, hogy ezeket a dolgokat „az Urak intézik”.
Orbánék tehát minél távolabb akarják tudni a belviszonyainkat a nyugat vizslató szemeitől. Elvégre igen kényelmes ez a „keleti magyarság” – feltéve, ha az ember uralmi pozíciókban lehet. Annyi pénz mindig összejön, hogy abból ők jól élhessenek – aztán majd csak lesz valahogy! Arra pedig nekik is jó lesz az EU, hogy ha majd netán szorul a hurok, akkor az „európai értékekre” hivatkozva elkerülhessék a kupán verést…
A harc vége mi lehet? Egyszerűen fogalmazva: ha Orbánék és a kelet marad, akkor ugye a teljesítményelvűség megáll Hegyeshalomnál – ha pedig így lesz, akkor egyszerűen nem lehetnek meg az anyagi-gazdasági alapjai a stabil és növekvő jólétnek, igen hosszú távra, generációkra el kell köszönni a nyugati életkörülményekhez való felzárkózástól. Akkor a népnek meg kell békülnie azzal, hogy mindig viszonylag szegény lesz, hogy „ellátását” a Zállam ugyan „garantálja”, ám ezt a garanciát egyre kevésbé lesz képes szolgáltatásokra váltani.
…Lehet, hogy ismét eljutunk oda, hogy háromévente lehet majd nyugatra utazni, 300 „állami dollárral” a zsebünkben…
2011.02.16. 16:21 Szerző: Đđ
Eeeszámótuuuk!
Most már érem, miért hozta létre az Orbán-kormány mindjárt az elején az „elszámoltatási kormánybiztosi” posztot és tudom már, mi a feladata Budai Gyulának, e poszt betöltőjének!
Egy ma az Indexen megjelent hír érttette ezt meg velem: Elszámolták a költségvetést… (http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/16/az_elszamolt_koltsegvetes_miatt_kell_a_250_milliardos_puffer/)
Végre egy kormány, amely saját magán kezdi az igazi, nagy elszámolást! Egy 250 milliárdos tétellel! Igazán dicséretes! Ehhez képest a sukorói 7 milliárd, amit Gyurcsányon – és újabban már Oszkón is – keresnek, igazán semmiség… És ezzel egyszerre bebizonyította a kormány, hogy ami csupán kósza feltételezés (egyes ballib orgánumok és az érintettek szerint: ostoba és hazug vád) az előző kormánnyal kapcsolatban, hogy tudniillik Bajnai és Oszkó meghamisították a költségvetést, azt az Orbán-Matolcsy páros minden kétséget kizáróan végrehajtotta, ezzel is űberelve elődeik teljesítményét.
Itt nincs kétely és kétség: megtörtént az elszámolás – hiszen ők maguk, az elszámolók gondoskodnak most kapkodva egy 250 milliárdos „stabilitási tartalékról”, ezzel igazolva az elszámolás tényét. Gondolom, ez is az Orbán által kezdeményezet és Budai által felügyelt elszámoltatás szerves része: előbb elszámoltatták Matolcsyval a költségvetést (hogy az „jól mutasson”), aztán pedig „helyre teszik a stabilitásunkat”.
Attól félek, a „stabilitást” az ország gazdasága számára az fogja így előbb-utóbb biztosítani, hogy elérjük a gödör alját és onnan ugye már nem csúszhatunk tovább… Csak az a kérdés marad, hogy ki a fene fogja onnan kivontatni Magyarországot? – de azt biztosan tudhatjuk, hogy a kivontatási manőverhez a mi erőinket fogják igénybe venni, nem lévén más út-mód erre!
…De most komolyan: kik ezek a csávók, ott, a költségvetés-készítésnél, hogy csak úgy „eeeszámójjááák”? És: én úgy tudom, hogy a költségvetésért a most éppen nemzetgazdasági miniszternek nevezett személy a felelős – az meg Matolcsy.
A lehetőségek vele kapcsolatban az alábbiak:
1. Nem tudta, nem vette észre az elszámolást a költségvetés benyújtása előtt. Ha ez a helyzet, akkor alkalmatlan a pozíciójára – tehát: a „Jobbkezet” le kell vágni, „monnyon le!”
2. Szándékosan számoltatta el a költségvetést, hogy „legyen hely” benne az eredetileg nem tervezett, de az utolsó pillanatban belevarázsolt sok tízmilliárdos tételeknek (ld. itt: http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/07/orban_es_matolcsy_sem_szavazta_meg_a_budzsemodositokat/), ezért „…az áfasorra, a társaságiadó-sorra és az szja-sorra a parlament indoklás nélkül beírt egy nagyobb bevételi számot. Úgy, hogy sem az adóalap, sem az adóalanyok köre, sem az adó mértéke nem változik, tehát valójában nem szabadna nagyobb bevétel-előirányzatot tervezni.”
Ha a második eshetőség az igaz – és úgy fest, hogy ez a helyzet – akkor nem értem, hogy Matolcsy reggelente hogy tud belenézni a tükörbe, tekintettel arra, hogy éppen ő vádolta meg „folytatólagosan” Oszkót költségvetés-hamisítással, fiktív bevételek betervezésével? És azt sem tudom, hogy Orbán miben bízik egy ilyen pénzügyérrel a jobb keze helyén? Hogyan reménykedhet abban, hogy lehet ebből siker, lehet ebből fellendülő gazdaság, stabil emelkedő pálya és ennek eredményeképp hosszú távon is finanszírozható költségvetés?
…Kíváncsi vagyok, minor vezetik be, hogy a költségvetés tervezése során a kormány áttér a Monopoly-dobozokban használatos játékpénzre?
Ha már eurónk belátható időn belül úgyse lehet…
2011.02.16. 13:07 Szerző: Đđ
„…Íme, elpusztítá ádáz ellenségünk!”
Ha manapság felmegy az ember egy nem kifejezetten a kormányközeli körök által pénzelt, politikával (is) foglalkozó honlapra, akkor az tele lesz az Orbán-kormányt kritizáló tartalmakkal: komoly elemző cikkektől a blogokon át a kínjukban röhögő karikatúrákig. Ha ezekből tájékozódunk, akkor úgy hihetnénk, hogy mindenki, akinek egy csöpp esze van, az óráját nézve várja, mikor telik ki a kormány mandátuma – vagy mikor történik már valami, ami vagy politikájuk megváltoztatására, vagy távozásra készteti őket.
…És tulajdonképpen ez is a helyzet! Azok, akik sem nem naiv, csodaváró Orbán-fanok, sem nem haszonélvezői ennek a rendszernek, valóban a végét várják – de csak várják.
Pedig ezek között a várók között rengeteg tevékeny ember van, akik életükben egyébként nem csak várják a sült galambot, hanem sokat és rendszeresen tesznek is azért, hogy az a galamb az övék lehessen. Így szokták meg, így tartják természetesnek.
Kivéve, ha közügyekről van-lenne szó!
Ott csak várják-várják, hogy „vége legyen már ennek”, hogy „majdcsak jönnek valakik”, akik fellépnek Orbánék ellen és a helyükre állván, jobban fogják intézni az ország dolgait. Igen: ezek az egyébként derék, tevékeny és öngondoskodó, ügyeiket a saját kezükbe venni tudó embereink csak úgy tesznek, mit a lőcseiek a Fekete Városban Mikszáthnál:
„Bevárják, míg meghal végelgyengülésben az emberi kor végső határán, s akkor azt fogják mondani: Erős várunk nekünk az Isten, íme, megsemmisíté ádáz ellenségünket.”(*)
Mielőtt félremagyarázná valaki: nem Orbánék „likvidálásáról” beszélek, hanem arról, hogy demokratikus keretek között csak abban az esetben lesznek leválthatók, ha lesz, aki a helyükre álljon majd – és most híre-hamva sincs ilyen erőnek. Nincs olyan erő, amelyik jobban csinálná, ha ő csinálná…
Bevallom: nem értem! Nem értem, hogy ezek az egyébként egyenként oly tevékeny emberek közösen miért nem képesek cselekedni? Nem értem, hogy ők, akik pedig felfogják, hogy a holnapi sikert a mában kell elkezdeni előkészíteni, miért nem tesznek ebben a fontos kérdésben is így? Nincs közéleti gyakorlatuk? Igen, lehetséges. Nem tudják, hogyan is kellene-lehetne elkezdeni egy politikai erőt felépíteni? Hát úgy, mint bármilyen más, emberek alkotta „célszervezetet”! Abban bíznak, hogy „Majd Bajnai meg Oszkó megcsinálják!”? Igen, ezt is hallottam már. De: ha csak Bajnai és Oszkó csinálják és nem kapnak személyes támogatást éppen az öntevékeny polgárainktól, akkor vagy semmire sem mehetnek kettecskén, vagy pedig kénytelen-kelletlen össze fognak bútorozni az MSZP-vel, vagy annak valamilyen részével… És akkor nem folytatódhat más, mint ami 2009 tavaszán véget ért: mert ugyanattól a társaságtól és ugyanazoktól a támogatóktól csak ugyanaz várható.
Ezt akarjátok? Aligha!
Ti egy modern, célszerűen működtetett országot szeretnétek – ráadásul olyat, ahol nem „csak a gazdaság” megy jól, hanem jól működik és jól élhető a társadalom is.
…De ha mégis mást akarok, akkor most szóljatok! Ha a lelketek mélyén titeket is lehúz a „szokott, magyar” egyéni alkuk világa, ha ti sem megszünteti szeretnétek a korrupciót, hanem részesedni belőle, ha igazán ti sem tudtok itt mást elképzelni, mint ami van, akkor jobb, ha ezt az elején tisztázzuk, mielőtt még beleélnétek magatokat abba, hogy lehet itt változás. Mert változás csak akkor lehet, ha ti magatok testesítitek meg azt magatokban és a hozzáállásotokban. Ha ugyanúgy fogtok gondolkozni és viselkedni, ha bennetek is ugyanazok az ösztönök működnek, mint a mostani hatalomgyakorlókban fent és a hatalmat elszenvedőkben lent, akkor itt semmi sem változhat!
…És akkor „örökké” tart majd az Orbán-korszak – még akkor is, amikor ő esetleg személy szerint már részt sem fog majd venni benne. Akkor a mostani „trendek” fognak meghosszabbodni a magyar jövőt ábrázoló grafikonokon. És ezért majd senki mást sem hibáztathattok, csak saját magatokat: hogy nem tudtatok összefogni, megszerveződni és cselekedni, mert bennetek sem éltek, vagy nem támadtak fel ezek az ösztönök, a közösségalkotás ösztönei.
Rosszabbak lesztek, mint Orbán: mert ti tudhatnátok mást csinálni, de nem teszitek.
Orbánék hatalma nem az őket „támogató” buta tömegben van, hanem bennetek: a ti passzivitásotokban, a ti egyéni taktikázásotokban, abban, hogy „mindig akad fontosabb és sürgősebb dolgotok”… És valójában Orbánt tartják hatalomban azok is, akik csak írogatnak arról, hogy milyen rosszul csinálja, de nem írják meg sem azt, hogy mit kellene helyette tenni és nem is tesznek semmit azért, hogy valóban meg is tehessék ők azt a „jobbat”.
…Minden nap, amíg ti nem léptek, ajándék Orbánéknak – de ne higgyétek, hogy ezt az ajándékot meg fogja köszönni nektek!
(*) Az eredeti, XVII. sz.-i változatban a címben írott módon szerepel ez a szöveg: „Erős várunk nékünk az Isten, íme, elpusztítá ádáz ellenségünk!”
2011.02.15. 10:14 Szerző: Đđ
Jézus, a melegfelvonuló
A rendőrség bölcsen döntött: kinyalja a hatalom seggét, behódol a hatalmon lévők „ideológiájának” (hú, wazze, láttunk már ilyet: pl. a Pártállam idején is!) – és nem engedélyezi a melegfelvonulást.
Mi a baj a melegekkel? Pontosabban: akiknek bajuk van velük, miért „nem tudják elviselni” őket, pláne, ha nyíltan vállalják magukat?
…De mi is a melegség és „hogyan keletkezik”?
Nagyon úgy néz ki, hogy a szexuális identitás és vonzalom a génekben lakozik és ezért az emberrel együtt fogan meg – éppen ezért sajátos, hogy az emberi életet a fogantatás pillanatától létezőnek és védendőnek tekintő konzervatív, keresztény nézetek hívei mégis „fenntartásokkal kezelik” a melegséget. Hm… Ezek szerint kritizálják Istent, hogy egyesekbe miféle génkombinációkat volt képes belepakolni? Ha továbbhaladunk e gondolatmenet mentén, akkor ott találjuk magunkat, hogy ezek szerint vannak „jó, keresztény” és „rossz buzi” megfogant életek?
No, mindegy!
A melegség nem valami „rossz szokás”, amit „el lehet tanulni”. „Környezeti hatásra” senki sem válik valaki tartósan meleggé. A nevelés ennél sokkal felszínközelibb rétegeket alakítgat az ember személyiségén. Vannak persze „divatos” viselkedésminták, de azok sem forgatják fel fenekestül az ember alaptermészetét.
Voltak kultúrák, ahol a meleg kapcsolatok meglehetősen elterjedtek voltak, pl. az ókori görögöknél – de nagyjából 3000 év után már aligha tárhatók fel ennek pontos okai. Az is tény, hogy az utóbbi években (évtizedekben) „lazulás” tapasztalható a meleg kapcsolatok elfogadottsága terén a fejlett világban is, de ez nem valami „új métely” és nem is korlátozódik a melegségre: egy általános felszabadulás ez, mely egyre inkább engedi felszínre törni az emberben, mint biológiai és társadalom-alkotó lényben eleve (genetikusan) meglévő elemeket, „lehetőségeket” és viselkedésmintákat. Ne feledjük, hogy ezek a „szabados” jelenségek az emberiség minden korszakában és minden kultúrájában ott voltak és ősi, „elemi ösztön”-mivoltukat mi sem támasztja alá jobban annál, hogy akkor is léteztek, amikor ezekért máglyahalál járt…
Ezek után nézzük, mi a bajuk sokaknak a melegekkel?
Akik manapság ellenségesen szemlélik ezeket a jelenségeket, azok valójában „a Rend” felbomlásának jeleit érzik ezekben. A „Rendét”, amely számukra, valójában bizonytalan emberek számára borzasztóan fontos – lenne. Igen: bizonytalanok - éspedig identitásukat, egzisztenciájukat, jövőjüket és kilátásaikat illetően. Nem biztosak abban, hogy ők „elég jók-e” ahhoz, hogy a modern világ kihívásainak megfelelve úrrá lehessenek a jövő várható nehézségein. Éppen ezért azt szeretnék, ha a „Rend” megvédené őket a saját bizonytalanságuktól. „Mindenkinek legyen egy helye, amely fix, stabil!” – nekik lehetőleg „felül”. „Senki se lógjon ki a sorból!” – persze, mert ha vannak kilógók, akkor vannak kimagaslók is, akik mellett ők, a kicsik és bizonytalanok „kicsinek és gyengének” kell, hogy érezzék magukat és ez borzasztó!
Itt az egész jelenség alapja: „Én nem vagyok a legjobb, tehát legyünk mind egyformák, akkor ez nem derül ki rólam!” Ez magyarázza – szélsőségesebb esetben – az egyenruhák iránti vonzalmakat: abban „mindenki egyforma”. Ezeknek az embereknek maga a „közösséghez tartozás” az érték, nem pedig az, hogy mivel képesek hozzájárulni a közösség gyarapodásához.
…Nézzetek végig azokon, akik mifelénk fennen szokták hangoztatni a „rendpártiságot”, a „tradicionális értékeket”: van-e közöttük igazán kiemelkedő szellem? Van-e, aki egy teljesítményalapú értékrendben is legfelül lehetne? Legfeljebb „szobatudósokat” találunk közöttük – akik azért vonultak már igen korán könyveik szép és zárt, biztonságos világába, mert a valóságban bizonytalannak érezték magukat. Vagy éppen erőszakos törtetőket látunk közöttük, akik saját félelmeiket kompenzálják túl a gátlástalansággal – amely gátlástalanságot aztán „erényes és tekintélyes eszmékkel” igyekeznek leplezni.
Az én személyes ízlésemnek kissé túlzó az a mód, ahogyan a melegfelvonulás résztvevői megmutatkoznak, de megértem, hogy mindenkor vannak hasonlóan túlzó formák, amikor végre-valahára szabaddá válik valami, ami ugyan természetes, ám sokáig tilos és titkolandó volt. Éppen ezért értem meg őket - és éppen ezért tartom baromságnak azt, ha ebben őket valakik meg szeretnék akadályozni. Elvégre akinek ez sérti az ízlését, az ne menjen oda, az nem nézze meg a tudósításokat a médiumokban – és kész! Igazán könnyedén elkerülhető a személyes ízlés sérelme… A felvonulók pedig senkinek sem ártanak és semmiben sem tesznek kárt – ellentétben a „rendpártiakkal”, akik az előző években rendszeresen törtek-zúztak, amikor „elveiket képviselve” utcára tódultak. Érdekes, hogy akkor, ellenük egyetlen rossz szavuk sem volt azoknak a mai hatalmasoknak, akik fintorognak a melegekre és felvonulásukra – vajon miért nem?
A melegek nem törnek be templomokba, nem kényszerítenének meleg kapcsolatra fiatalokat. Arról viszont már nem vagyok meggyőződve, hogy a Hoffmann Rózsa-Semjén Zsolt-Harrach Péter-félék nem kényszerítenék rá a maguk elveit azokra is, akiknek egészen más az ízlésük, az életmódjuk és a természetük. Hisz látjuk oktatási elképzeléseiket és „szabad vasárnap”-mozgalmukat.
…A kereszténység történelmét elnyomott, betiltott és üldözött közösségként kezdte – igazán emlékezhetnének erre „jeles képviselőik” és igazán lehetnének megértők más, korábban szintén értelmetlenül elnyomott közösségekkel. Elvégre ahogyan annak idején Jézus és csapata Jeruzsálem utcáin vonulgatott, az sokkal inkább hasonlított a melegfelvonulásra, mint a „tekintélyes parlamenti urak és hölgyek” pöffeszkedésére…
2011.02.14. 16:37 Szerző: piefke
„Aktuális ügyek” - avagy: ne moss fel a Kormánnyal!
Orbán nagyon rákapott a szerre: ma is országértékelt egyet az országgyűlésben. Ezúttal ezt a címben szereplő „Aktuális ügyek” fedőnév alatt tette…
Fussunk végig rajta, hogy tudhassuk, mivel lehettünk ma okosabbak!
A bevezető formaságokat követő első kinyilatkoztatást médiatörvény-ügyben tette, mondván: "A médiatörvény ürügyén támadást indítottak Magyarország ellen…” – nem Viktor: ellenetek és az általatok törvényekbe cikkelyezett célszerűtlen és európaiatlan dolgok ellen „intéztek támadást”. És bár a beszédedben azt állítottad, hogy „a kormány a támadást visszaverte, a támadók érveit nevetségessé tette”, de mintha mi úgy emlékeznénk, hogy éppen a napokban sunnyogok Brüsszelben és nagy erőkkel mossátok magatokat. Azt is mondta Orbán a médiatörvény kapcsán, hogy „a támadást indítókat a magyar nép megbüntette” – és ez igaz is: ti indítottátok a ”támadást”, a józan ész ellen és valóban kurvára büntet titeket azóta is a magyar nép közügyek iránt aktívan (egyre aktívabban) érdeklődő és a való világgal képben levő része, olvashatod is nap mint nap a neten... "Velünk nem fogják feltörölni a padlót, mint ügyefogyott és szerencsétlen elődeinkkel tették" – jelentette ki Orbán. Hát, ez igaz lehet: én sem szoktam koszos ronggyal takarítani…
Nem maradhatott ki a beszédből a Nagy Magyar Nemzeti 98%-os MANYUP-Győzelem sem, amelynek során a zemberek a zállamit „választották”, ugyebár. (Aki pedig netán „kényszerítve” érezné magát, az forduljon orvosához…)
...És persze hogy megvolt a beszédben a „meghamisított" 2010-es költségvetés is: ennyit igazán meg kellett tennie a „később még fontos dolgok kapcsán szóba kerülő” Matolcsy György kedvéért. Ércsük mán meg: meg volt hamísítva és kész! Eccer és mindenkorra!
„Két út áll előttünk, vagy győzünk, vagy elbukunk…” – mondta Orbán aztán... Nos nem Viktor, lenne egy harmadik is: együttműködünk azokkal, akikhez az érdekeink és - legalábbis minket – az elveink kötnek! Tudod: EU-s partnereink, szomszédos országok, stb.
…Ezek után Orbán áttért gazdasági témákra:
„…a világ elfeledkezett arról az igazságról, hogy csak annyit költhetünk, amennyink van” – Viktor, ez majd akkor is jusson eszedbe, ha legközelebb Matolcsyval ismét „többletkiadásokat is vállatok” – ahogy M. Gy. a Magyar Nemzetben fogalmazott a minap a "meghamisított költségvetés" kapcsán – hogy ne kelljen megint a költekezésetek során ahhoz hozzányúlnotok, ami nem a tiétek (MANYUP).
De szól a zembereket megnyomorító kapitalista bankokról is, akik "mindenféle trükkel rávették az embereket", hogy házakat meg autókat vegyenek hitelre. Szegény Viktor! Bizony, láttuk a vagyonnyilatkozatodban, hogy még téged is rávettek: 2002-ben szegény Anikóval közösen felvettetek 20 millát. (Forrás: Orbán Viktor vagyonnyilatkozata – 2011. január 28.) …Ez persze akár magyarázhatja is a bankellenes kirohanásaidat - ezt csinálta jó 700 évvel ezelőtt IV. „Szép” Fülöp francia király is: felvett egy csomó kölcsönt a kor bankárjaitól, a templomos lovagoktól, aztán egy szép napon kiirtotta az egész rendet, a vezetőket máglyán égetve el. Nincs templomos – nincs adósság sem! Manapság persze elképzelhetetlen ezen a módon adósságot csökkenteni – de úgy látom „igény az lenne rá!”… (Mellesleg: az akkori Francia Királyság utólag kurvára megsínylette a pénzügyek „elsorvasztását” és a pénzügyérek elhamvasztását – szerintem ma is ez lehet a vége a „szabadságharcnak”…)
De volt egy igazán aranyos mondata is a miniszterelnöknek: „"Ha szív nélkül tárgyaljuk a törvényeket, akkor mi sem juthatunk messzire." Hát, lehet… De azt már láttuk az elmúlt 8 hónapban (meg az előtte lévő 8 évben is, mínusz Bajnai-Oszkó 1 éve), hogy ha ész nélkül hoznak törvényeket, akkor az hová vezet…
Orbán beszédében felkérte Matolcsy György minisztert, hogy dolgozza ki az ország újjászervezésének átfogó programját – mivel szerinte "ha úgy tetszik, ország-újraszervezési verseny indult", amiből "történelmi hiba" lenne kimaradni… Szerintem ez volt az a mondata ma Orbánnak, ami után a múlt heti évértékelőjében emlegetett „sikerre és boldogulásra vágyó fiatalok” rémülten elkezdtek csomagolni… Ha Matolcsy fogja újjászervezni az országot, akkor tényleg nincs-nem lesz miért itt maradniuk! Lassan elkezdhetik felállítani az átmeneti befogadó táborokat Burgenlandban – mint annak idején 1956-ban. (…„A munkakultúra megújításáról” pedig ne beszéljen nekünk az az ember, akinek az elmúlt szűk egy évtizedben abban merült ki a „munkája”, hogy addig-addig fejlesztgette-élesztgette-terjesztgette a populizmust, amíg abba beleszédült a 2/3-hoz elegendő magyar…)
Megtudhattuk ma azt is Orbántól, hogy az új alkotmányra azért van szükség, "mert helyre akarjuk állítani 1956 igazságát". Mármint melyiket? Mert tudtommal ’56-nak nem létezett semmiféle „egységes igazsága” – kb. olyan volt az egész, mint ami manapság az egyiptomi utcákon folyik: se terv, se vezetés, de még csak hozzávetőleges „cél” se. Ezt az „igazságot” akarod, Viktor? Nem tudnál esetleg előjönni valami jobbal?
A beszéde végén azért mondott Orbán valamit, amivel elvileg én is egyetértenék: hogy az egészségtelenül élők járuljanak hozzá többel az egészségügy fenntartásához. Ez ésszerű lenne: gondoljunk csak bele, hogy a gépjármű-biztosítások világában is működik a bonus-malus. Ha „egészségtelenül” vezetsz, bizony, jóval többet fizetsz – ugyan miért ne lehetne ezt a dohányzó-zabáló, az egészségtudatos életmódtól végtelen távolságra élő Jónépnek is bevezetni? Mert ugye Viktor nem csak arra gondolsz, hogy megadóztatod a hamburgert, hogy Matolcsy Jobbkezednek több elbaszható forrása legyen?
...Ennyi volt, mese volt. Aki pedig konkrétumokat, netán reális programot – „országpályát” – szeretne, az kérem, hogy csatlakozzon a fentebb már említett éppen csomagoló „sikerre és boldogulásra vágyó fiatalok”-hoz!
Mert itten az nem lesz egy ideig!
…Hajrá(basztatok,) magyarok!
2011.02.13. 17:12 Szerző: Đđ
„Értékközösség”?
„…Mi, magunk, egy értékközösség is vagyunk.” – mondta Szili Katalin ma, az új alkotmányt előkészítő „nemzeti konzultációs testület” tagjaként. (Megjegyzés: Szájer József, a testület vezetője a volt szoci házelnöknő felkérését a testületben való közreműködésre azzal magyarázta, hogy egy olyan környezeti, környezetvédelmi és szociális szempontot jelenít meg a testületben, amely „minden magyar állampolgár számára fontos"…)
Értékközösség… Vajon mire gondolhatott?
Mert a helyzet az, hogy ma a magyar társadalom éppen hogy nem alkot értékközösséget. Legfeljebb nagyon nyilvánvaló és/vagy nagyon felszínes dolgok akadnak, amelyekben a társadalom zöme egyetért: „Ne ölj embert!”, „Ne molesztálj gyereket!” – és persze: „Legyen demokrácia!”, de ez utóbbiról már igazán nem is tudjuk, mi fán is terem…
De hogy az értékek közössége?
Miféle értékrendek, értékfelfogások – és ezek alapján létrejövő értékközösségek – vannak/lehetnek ma Magyarországon? Nos, rengetegféle – és ez már önmagában is ellentmond a Szili által hirdetett tételnek – de alapvetően mégis három nagyobb „tömb” létezik:
1. Vannak ugye, akiknek az értékrendjében nem szerepelnek azok a dolgok, hogy „önállóság”, „öngondoskodás”, „felelős döntés”. Az ő (társadalmi) értékrendjük egy gondoskodó-atyáskodó államot tart kívánatosnak. Eltűrik, hogy az állam ne sokat adjon az állampolgári szuverenitásra, alkalmazkodnak szinte bármihez, ha cserében eléldegélhetnek. Az ő ideáljuk a „Jó Gazda” – egy Új Kádár János, akik közülük oly sokan Orbán Viktorban véltek és reméltek felfedezni… Ők a „kisemberek”, a leszakadó vidékeken élők, az egzisztenciájukat féltők, akik „keveset érnek” a munkaerő-piacon… Őket az évtizedekig-évszázadokig önállótlanságra nevelő „magyar közeg” hozta létre és termeli újra ma is.
Számszerűen ők vannak a legtöbben, de az ő befolyásuk és társadalmi aktivitásuk a legcsekélyebb.
2. Vannak azok, akik „érték” alatt a saját érdekük érvényre jutását értik: anyagi és (esetleg) hatalmi téren. „Érték” = pénz, „érték” = befolyás, „érték” = összeköttetés. Az ő értékrendjükben nem szerepel a törvények és szabályok betartásának természetes volta, gyakran az sem , hogy azért a többiek is: emberek. Ezek a társadalom legönzőbbjei, akiknek a többiek oly sokat adnak és akik az ország javaiból oly sokat elvesznek… Ha „előre terveznek”, akkor maguknak terveznek és nemigen törődnek-számolnak terveik és tetteik másokra gyakorolt hatásaival. Vannak köztük, akik „kicsiben játszanak” és vannak „nagyvadak” is. Vannak, akik „abszolút legális” egzisztenciát építettek maguknak és vannak alvilági alakok – de a „kettő az egyben-típus” is előfordul, sőt… „Erkölcs”, „emberi értékek”, „mások élete”, „együttműködés”: ezek csak marginális jelenségek ebben a körben.
Ők – különösen az igazán „nagyhalak” – kevesen vannak, ám befolyásuk a dolgok menetére óriási. Élnek és visszaélnek a társadalom, a gazdaság és a politika lehetőségeivel – és a gyengeségeivel is.
3. Vannak, akikben él a személyes teljesítményre való képesség és az igény is. Ők az „önkéntes jólteljesítők”, akiknek személyes ambíciójuk, hogy „naprakészek” legyenek. Ők a magyar társadalom legnyitottabb és a legtöbb értéket előállító, a közösség fenntartásához a legtöbbel hozzájáruló tagjai – akik ezért cserében elvárják/elvárnák, hogy a szűkebb és tágabb közegük és maga a társadalom is őket teljesítményüknek megfelelően honorálja és képességeiknek, tudásuknak megfelelő pozíciókba helyezze/engedje.
E csoport alkotja Magyarországon a legnagyobb kisebbséget – de nem alkotnak (még?) igazi (érdek)közösséget. Van befolyásuk – főként a mikrogazdaságban – de hatalmuk (még) nincs.
Természetesen mindezek nem csak „tiszta típusokként” fordulnak elő, jelentős a keveredés is. De látható, hogy mentalitás és értékfogalmak terén ma a magyar társadalom nem egységesíthető és nem sorakoztatható fel egy adott értékrend mellé. Szándékosan nem foglalkoztam a magyar társadalmat szétszabdaló ideológiai és világnézeti kérdésekkel – noha egy valódi, működő értékközösség nem lehet meg legalább az alapok terén fellelhető ideológiai közösség nélkül, anélkül, hogy a Közjó fogalmáról legalább alapvetően és nagy vonalakban egységesen gondolkodna a társadalom zöme. És kár is lenne bármiféle a célok terén fennálló érték- és érdekközösséget keresnünk a mai magyar társadalomban, mert ilyet is aligha találnánk… Mert ha nincs definiált és általánosan elfogadott közjó-fogalom, akkor azt ugyebár közös célként sem követhetjük.
Akkor mire gondolhatott Szili? Arra, hogy „Ugye magyarok vagyunk!”? Ez, önmagában, kevés. Ez csak egy üres szó, amely mögött nem áll valódi, pozitív tartalom. Hiszen még abban sincs konszenzus, hogy ki és mitől „magyar”? (Erről írtunk már egy korábbi posztban: „Nemzeti oldal” - http://progressziv.blog.hu/2011/01/27/nemzeti_oldal).
Ezek szerint eleve reménytelen „konszenzusos alkotmány” összehozni – hacsak nem akarunk „mindent beletenni”, mint Rézi néni tökös-mákos rétesébe, vagy Kohn bácsi csokoládés uborkasalátájába.
Ebben a helyzetben – a magyar társadalom „jelen állapotosan” - csak két dolgot tehetünk helyesen: vagy hagyjuk ezt az egész újalkotmányozósdit a francba (ez lenne az egyszerűbb, mivel valójában nincs is semmiféle „alkotmányozási kényszer”), vagy pedig olyan „progresszív alkotmányt” írunk, amely a felsorolásunkban harmadikként leírt társadalmi csoport értékrendjét tükrözi, éspedig azért, mert ha az ország hosszú távú érdekeit nézzük, akkor ezek felé „kell elvinni” az egész társadalom értékrendjét. Erre a második lehetőségre most nincs esély.
Mindenféle, az alkotmányozással kapcsolatos álláspontot célszerű a fentiek figyelembe vételével kialakítani, mert másképpen csak hamis „eredmény” születhet. Ha ilyen születik – ami valószínű – akkor az a mai kormányerők és a vele „kollaborálók” bűne lesz. Egy ilyen „hamis értékközösség-felfogáson” alapuló új alkotmány még sok zavar alapja lesz – hiszen az ellentétes lesz mind a társadalom jelentős többségének értékrendjével, mind pedig a társadalom valódi érdekeivel.
…Akkor meg minek is?
Update: Ma esti hír, hogy Egyiptomban népszavazást fognak tartani az új alkotmányról - úgy látszik, Magyarország még nem érte el a demokrácia közel-keleti szintjét. Sem...
surveys & polls
Utolsó kommentek