.jpg)
Valahányszor azt hallom: „a nemzeti oldalhoz tartozó…”, kitör a frász és elfog a butaság feletti undor…
Nem is csak azért, mert ez a szólam úgy állítja be a dolgokat, mintha ebben az országban nem mindenki lenne-lehetne tagja a magyar nemzetnek, noha ezt is felháborító. Engem az zavar a „nemzeti oldalban”, ami annak idején a szoclib korrupcióban is zavart: a pozíciók és a preferálás nem kötődik a valódi teljesítményhez és ezáltal rohad, romlik az egész ország és az egész magyar társadalom. A nacionalizmussal szemben tehát kifejezetten „polgári-célszerűségi averzióim” vannak!
Nacionalizmus és protekcionizmus. Ez a két fogalom, valahogy mindig összekerül…
Amikor annak idején először találkoztam a nacionalizmus fogalmával – valamikor történelemtanulmányaim során – elcsodálkoztam. Nem értettem, hogy mi szükség van egy ilyen ideológiára? Mert az az első pillanattól világos volt, hogy itt lényegét tekintve arról van szó, hogy valaki pusztán attól „különb” és „előbbre való” másoknál, mert valamely nép tagja – ez pedig nyilvánvaló képtelenség.
De mi is az a „nép”, a „náció”, ami az ideológia névadója? És mit jelent egy néphez tartozni?
Tulajdonképpen erre a kérdésre azóta adós a világ a válasszal, amióta a szó megszületett. Van ugye a nyelv, mint egy lehetséges meghatározó, de akkor vajon Széchenyi István magyar volt-e, amikor híres „Egyévi jövedelmemet…”-felajánlását megtette – hiszen ő akkor még alig beszélt magyarul: a német volt az „anyanyelve”, szüleivel születésétől fogva németül beszélgetett. Lehet a leszármazás – de akkor „magyar építész”-e a bajor családból származó Hauszmann Alajos? Lehetne a „nemzetiség” meghatározója az a kultúra is, amelyben az ember felnevelkedik – de akkor ugyan mit keres „nagy magyarjaink” között Ganz Ábrahám, a „svájci bürger”?
Én azt hiszem, akkor járunk a legközelebb a „néphez tartozás” definíciójához, ha „teljesítményoldalról” vizsgáljuk meg a kérdést: az tartozik valamely néphez, közösséghez, aki abban a közegben „adja le a teljesítményét”. És így már azonnal a helyükre is kerülnek az előbb felsorolt urak…
Na igen: a teljesítmény! És épp itt ütközünk abba a jelenségbe, amelyről már a poszt elején írtam: hogy a nacionalizmus a személyes teljesítménytől függetlenül akar „privilegizálni”, csupán a „nemzethez tartozás” alapján… Pedig az előbb tisztáztuk, hogy az „odatartozás” igazi alapja, meghatározója épp az ott leadott teljesítmény – akkor most mi is van? Csak nem arról van szó, hogy egyesek éppen a nacionalizmus „feltalálásával és működtetésével” akarják elkerülni a teljesítmény szerinti értékelést? Csak nem arról van szó, hogy éppen azért, azok és akkor „vetik be” a nacionalizmus nevű segédeszközt, amikor a saját személyük, vagy közösségük másokhoz képest teljesítményhiányos voltát tapasztalják? Vajon nem ezért hangoztatják-e, hogy „…de én akkor is különb vagyok nálad, mert én [mondjuk] magyar vagyok!”.
Ha így van – és vannak komoly jelei annak, hogy bizony: így van – akkor ennél szégyenletesebb dolgot el sem lehetne képzelni; akkor az illető ennél jobban nem is árthatna a saját népének-nemzetének. Mert az igazi hazafi úgy akarja a saját közösségét emelni, hogy minél jobban teljesít és erre inspirál, efelé segít másokat is a közösségben. Értelmes ember jól tudja, hogy szájjal és szólamokkal nem pótolható a valódi eredmény – és hogy minél tovább maradunk a szólamoknál és minél erősebben akarjuk azokkal túlkompenzálni a teljesítményhiányt, annál nagyobb bajba juttatjuk a közösséget.
…De akkor miért nacionalisták annyian az egyébként tehetséges és a maguk területén jól teljesítő emberek között is? Erre nem elégséges magyarázat az, hogy az ember kötődik a hazájához, a saját közösségéhez – hiszen az előbb láttuk, hogy annak érdekeivel éppen ellentétes egy „teljesítménytől független nemzeti kiválóság” hangoztatása.
Bizony: ez a játék, a tehetségesek nacionalizmusa, nem másra megy ki, mint hogy önmaguk pozícióit erősítgessék a „belpiacon”. Mert mindig vannak „hatalmi-politikai tényezők”, amelyek-akik éppen azokra az emberekre támaszkodva szereznek hatalmat, akik bizony nem érzik magukat teljesítőképesnek és ezért azt szeretnék, ha személyes képességüktől és teljesítményüktől függetlenül lehetnének valahogy „preferáltak”. Ők alkotják a nacionalista politikai mozgalmak társadalmi bázisát – és rájuk támaszkodva, az ő vágyaikat meglovagolva pozíciókat lehet szerezni, mondván: „Népigényt elégítek ki!”.
Ha egy művész „nacionalista szellemű” műveket alkot, akkor erre mindig van politikai megrendelő, aki fizet: (köz-)pénzzel és pozícióval. A „művész” így „teret nyer” a pályatársaival szemben – neki ez ebben az „üzlet”, ezért „adja el magát”. Mert ne feledjük: a tehetség nem feltétlenül jár együtt a hiúság vagy épp az anyagiasság hiányával…
Csak az a baj, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy valaki, aki tehetséges, „beáll nacionalistának” (ezt mifelénk úgy szokták szépen mondani, hogy: „elköteleződik a nemzeti oldal mellett”), onnantól az illető tulajdonképpen elkezd szembemenni a „Teljesítmény mindenek előtt!” elvével. És ha akár egy személy, akár egy közösség lemond erről az elvről, ha nem ennek az elvnek a mentén rendezi el a belső viszonyait, nem így juttat pozícióba valakit, akkor elindul a lejtőn. Akkor menthetetlenül leszakad azoktól a közösségektől, népektől, amelyek alapvetően teljesítményorientáltak.
(…Annak idején, valamikor a XIX. század végén azért „találta ki” a magyar antiszemitizmust a tönk felé haladó magyar dzsentriréteg, mert tudás, szorgalom és teljesítmény dolgában elmaradt a zsidóságtól. És ahelyett, hogy átgondolta volna a dolgait, ahelyett, hogy tanult volna a „konkurenciától”, inkább kényelmesen kitalálta a „zsidó összeesküvést”, hogy „azért sikeresek”… Na de uraim: mitől is lehet egy „összeesküvés” sikeres? Ha azt elérhető célokért, logikusan, jól szervezve, kitartóan és elvi-gyakorlati egyetértéssel és együttműködéssel intézik. Ha pedig egy közösség képes így működni, így dolgozni, akkor mindenféle „sötét ármány és összeesküvés” nélkül is sikeres lesz! Ugye?)
Aki „a nemzeti oldalt erősíti”, az a hazáját és a népén gyengíti! És erre nem mentség, ha ő, egyénileg, ebből jól él, ha ezzel jó pozíciókat szerezhet meg egy szintén „nemzeti” kormánytól – vagy épp kormányban.
A világ azt kérdezi: „Mit tudsz?” és nem azt, hogy „Ki vagy?” – mert a kivagyra majd ő maga felel, éspedig a mittudszra adott produktum-feleleted alapján!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek