HTML doboz
Ha mindent megtettél, amire képességeidből telik, ember vagy. Ha mindent megtettél, amit akartál, akkor isten.
Napóleon
Most ismét újrajátsszuk a magyar történelmet: tehetetlennek érezzük magunkat, úgy érezzük, hogy erőtlenek és esélytelenek vagyunk és nem hiszünk a sikerben. Lélekben már feladtuk… Jöjjön, ami jön, csinálják, akik akarják – mi meg valahogy majdcsak túléljük Orbán éveit is, ahogy Kádár és Horthy éveit is túléltük (már aki bele nem halt).
Persze, próbálkoznak még: civilek és ilyen-olyan ellenzékiek (akik közük egyesek néhány éve még minden hatalmat birtokoltak, de „elkúrták”…) De sehol, egyikőjükön sem látom azt az átütőerőt, azt a megkérdőjelezhetetlen magabiztosságot, amely nélkül pedig nem sikerülhet. Nem sikerülhet enélkül, mert aki magában sem bízik, abban hogyan bízzanak mások? Annak hogy higgyék el, hogy amit mond, az igaz, vagy igazzá válhat?
Sokan arra hivatkoznak, hogy mit is tehetnének, amikor csupán egyedül, vagy kevesen vannak, erőforrások (értsd: sok-sok pénz) nélkül – az Ellenség pedig „gazdag és hatalmas”, az Ellenség „bármit megtehet”, „úgy általában” és „személy szerint velem” is?
Igaz: az ember egyedül nem tehet sokat társadalmi kérdésekben – azt csak másokkal együtt lehet. De hogyan is kezdődik ez a „másokkal együtt tevés”? Hát úgy, hogy egy ember odamegy a másikhoz és meggyőzi arról, hogy együtt csináljanak valami – és ha kell, hívjanak a melóhoz másokat is. Meggyőzi, azaz: átadja a másiknak a saját hitét a dologban. Ez pedig ugye csak akkor lehetséges, ha maga is feltétlenül hisz benne…
És itt bezárulhat a kör: magamban sem hiszek, ezért nem is tudom átadni a (nem is létező) hitemet másoknak, nem tudok rájuk hatással lenni… Ráadásul mivel magamban sem bízom, ezért ez megakadályoz abban, hogy másokban megbízzam és feladatokat bízzak rájuk. Ugyan: hiszen én is csak egy „bizonytalankodó köcsög” vagyok és nyilván akkor „mindenki az ebben az országban” – hiszen igaz a mondás, hogy „Mindenki magából indul ki”!
…És minél entellektüelebb valaki, annál szofisztikáltabban képes megfogalmazni a maga nyavalygását a „témában”…
Például itt van ez a Milla is: annyira még futja az intellektuális kalandvágyukból, hogy összecsődítsenek egy százezres tömeget, de arra már nem, hogy megszervezzék és vezessék azt – vagy legalább hagyják, hogy mások tegyék ezt meg, ha ők már képtelenek erre ilyen-olyan személyes okok miatt. És valóban: a magyarság kalandozóként kezdte Európában, aztán itt mindig is „kaland volt az élet”. A kaland pedig: néhány pillanat, amelyből sosem áll össze valahová céltudatosan haladó folyamat.
Igen: kalandozunk manapság is. Már évszázadok óta leszoktunk arról, hogy kalandozás helyett sikeres „hadjáratokat” vezessünk.
…No, ez sürgősen fejezzük be! Annyit sírunk, hogy lassan megtelik a Kárpát-medence – a végén még belefulladunk a saját könnyünkbe-taknyunkba! Még hogy „Nem tehtüüünk semmi!”, meg hogy „nincs önbizalmammm”… és azt se akarom többé tőletek hallani, hogy „…de ezek itt mind lusta gecik!”. Ja és azt se, hogy „Még nem tartunk ott!” - ettől a szövegtől különösen készen tudok lenni, mert semmi mást nem jelent, mint hogy félek a kockázattól („Leégek a jónép előtt, ha belebukom!”) és/vagy sajnálom az időmet és az erőmet, no meg a kitartással is hadilábon állok ( - vagy nagyon is „civillábon”?).
Hallom, sokszor hallom azt az érvet is, hogy „Nincs kivel… Ezek nem jó minőségű emberek!” Ezeknek üzenem: minden sikeres és győzedelmes sereg éppen ugyanolyan emberekből áll egyénenként, mint a vert, szétzüllött hadak – csak éppen más és másképpen szervezi-vezeti őket. Nincsenek „kész”, „raktárról rendelhető” úgynevezett „jó minőségű emberek”: azokat ki kell nevelni! Ha arra várunk, hogy véletlenül, ki tudja, hogy és honnan majdcsak előteremnek ezek készen, akkor az Ítéletnapig is hiába várakozunk… Tudom én, persze, hogyne tudnám: aki „kész emberekre” vár, az valójában munkát akar megspórolni. Az emberekről pedig nem azt akarom tudni, hogy most milyenek, hanem azt, hogy mit lehet kihozni belőlük? Hiszen – ha belegondolunk elmúlt éveinkbe – nagyon mások, más állapotúak most nem is lehetnének, mint fásultak, bizonytalanok és megbízhatatlanok!
…De honnan szedjünk egyáltalán olyan embereket, akikből kihozható a teljesítmény és bátorrá tehetők? Itt van egy hatalmas gond – és egy nagy ellentmondás! Aki (valamire, bármire) rátermett, az már nagy valószínűséggel foglalkozik is valami komoly dologgal: fontos és persze sok időt, energiát kitöltő/kivevő munkája van, amit „valami hőzöngésért”, „mozgalmárkodásért” komoly ember persze hogy nem veszélyeztet és nem is hanyagol el. Hiszen sokat dolgozott, tanult érte, hogy az lehessen, ami – vagy épp most tanul sokat ennek érdekében… Akik pedig „minden marhaságra kaphatók” – és rá is érnek – azok között a statisztikai átlagnál bizonyosan több a „lúzer”, akiből „eleve hiányzik valami”, ami komoly teljesítményekre tenné őt alkalmassá… Nagyon kevés olyan ember lehet Magyarországon, aki alkalmas és ugyanakkor hajlandó is „beleállni a dologba”… Lehet, hogy a nagyjából 5-5,5 milla aktív szavazói tömegnek csak töredék százaléka… Az viszont igen valószínű, hogy közülük számosan kinn voltak a vasárnapi Milla-dzsemborin (meg persze sokan olyanok is, akik nem ilyenek…)
Ott volt azon a Milla-dolgon vagy százezer ember… Fel kéne talán szólítanunk mindenki, aki ott volt, hogy ha nem csupán szájtátó és szájjártató szalondemokrata, hanem valódi, cselekvő ember és állampolgár, akkor jöjjön és jelentkezzen munkára? Hm… Ki tudja? Ha csupán minden huszadik ott lébecolóból válik egy egységes erő tevékeny tagja, akkor Orbán akár el se induljon a következő választásokon – kár lesz neki lefoglalni a reklámidőket! Kubatovnak „csúcsformájában” se volt soha ennyi valóban csatasorban álló embere, bármit állít is a városi legenda. És most már nem is lesz – nem lesz, mert mire megint választások lesznek, már rég nem ők fognak tematizálni, hanem az „újak”.
…Már ha lesznek, ha összeállnak/összeállíthatók, ha hajlandóak előjönni!
Ne játsszuk újra a rossz magyar politikát! Az nem vezetett sehova: nem lettek tőle/belőle közös sikerek – csak sok-sok kis egyéni szívás. Valami újat kellene játszanunk, amit itt évszázadok óta senki sem játszott. No, nem „4K-s párnacsatákra” gondolok, hanem (ha már sport, akkor) valami Bundesliga-szerűségre… Teljesítmény, kidolgozott játékstratégia, komolyan vett feladatok, edzés, végighajtott meccsek.
A posztot egy Napóleon-idézet vezette fel – zárásképpen álljon itt még kettő (a „defetisták”okulására):
1. A körülményeket én alakítom!
2. Az a szó, hogy "lehetetlen", nem szerepel a szótáramban.
…Lányok, fiúk, keressünk „játszótársakat”!
· 2 trackback 2 komment
Címkék: orbán összefogás ellenzék milla civilek 4k
2011.10.25. 00:55 Szerző: Đđ
Új alkonyat
.jpg)
„Ausztria győzelme latrinákból mászott elő… A háborús dicsőséghez vezető útnak ez volt a receptje: este hatkor a katonák krumplis gulyást kapnak, fél kilenckor a legénység kikakálja magát a latrinán, és kilenckor aludni tér. Ilyen hadsereg elől rémülten menekül az ellenség.”
Jaroslav Hasek: Švejk
Előző írásunkban (Hány köztársaság kell még? - http://progressziv.blog.hu/2011/10/24/hany_koztarsasag_kell_meg) megfogalmaztunk bizonyos aggályokat a párttá alakulását tervező 4K Negyedik köztársaság mozgalommal kapcsolatban – most pedig a már párttá is vált Demokratikus Koalícióról kell néhány komolyan kétkedő szót ejtenünk, épedig egy tőlük ma érkezett meghívó apropóján.
Ma meghívást kapott Blogunk a frissen alakult Demokratikus Koalíció Párttól, az általa rendezendő előadás-sorozatra. A meghívót mellékeljük, kérjük, mielőtt továbbolvasnátok a posztot, legyetek szívesek alaposan áttanulmányozni! (Csinálunk egy kis látszólagos ingyenreklámot a DKP-rendezvények – de meglátjátok: nem sokat fog ebből a DKP profitálni.)
Íme a meghívó:
M E G H Í V Ó
2011. október 26. 17 óra
Új, nyugatos, polgári balközép párt
Előadók: Lendvai Ildikó és Vadai Ágnes
2011. november 9. 17 óra
Az új párt neve Demokratikus Koalíció
Előadók: Varjú László és Szűcs Erika
2011. november 16. 17 óra
Demokratikus Koalíció a szabadság és a szolidaritás pártja lesz
Előadó: Gyurcsány Ferenc
A rendezvények helyszíne: Vasas Művelődési Ház, Budapest. VIII. Magdolna utca 5-7.
Mindenek előtt: köszönjük a meghívást a három rendezvényetekre! Ennyivel tartozunk a küldőknek…
Mi ugyebár egy „polblog” vagyunk és így feladatunk nyomon követni a magyar politikai közélet dolgait. Ezért logikus lenne elmennünk a meghívóban felsorolt rendezvényekre is, hogy első kézből szerezhessünk tapasztalatokat egy új, saját megfogalmazása szerint „nyugatos, polgári balközép párt” életéről – azonban jelen pillanatban úgy látjuk, hogy egy párt nem lehet sem nyugatos, sem polgári (és talán emiatt balközép sem), amelynek prominensei között Szűcs Erika-félék vannak. Talán elég, ha az egykori Rákóczi Bank nevet leírjuk… (Emlékeztetőül: http://www.origo.hu/itthon/20080616-szucs-erika-munkaugyi-miniszter-rendorsegi-ugyei-es-a-rakoczi-bank.html?pIdx=1)
Ez gáz… De van itt még más is!
Az sem értelmezhető számunkra a „klasszikus polgári párt”-lét keretein belül, hogy mit keres az „új, nyugatos, polgári balközép párt”-ról beszélő előadóként Lendvai Ildikó, aki az épp csak otthagyott MSZP egyik vezető tisztségviselője (legalábbis országgyűlési honlapja mai állása szerint: http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat?p_azon=l267) Arról nem is beszélve, hogy az ő személye mekkora vonzerőt és mobilizáló tényezőt tud képviselni azok számára, akik valós társadalmi bázisai lehetnének egy igazi nyugatos, polgári balközép erőnek…
Bazmeg: valóban ezekkel a figurákkal kellene-lehetne alapjaiban megújítani a magyar politikát és közéletet? Valóban ők lehetnek azok a fejek, amelyekből „új, nyugatos és polgári” gondolatok sora fog majd kipattanni, új, dinamikus pályára állítandó az országot?
Ha bő egy évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc kiállt volna a jónép elé és azt mondja: „Az MSZP-vel végeztem, mert én komolyan gondoltam és gondolom a nyugatos, polgári Magyarországot, ők meg nem!” és ezzel kilép a pártból, visszaadja (a, mint láttuk, Orbán ellen amúgy se sokat érő) képviselői mandátumát, akkor lehetett volna még hitele a nyugatos Magyarország hívei szemében. És akkor lettek volna támogatói, akikből egy új, nullkilométeres párt arcai és szellemi erőforrásai simán összeálltak volna… Ez pedig nagyjából-egészéből azt jelenthette volna, hogy Gyurcsány Ferenc az Orbán utáni politikai élet tekintélyes figurája lehetett volna – nem beszélve arról, hogy akár Orbán (ismételt) legyőzőjeként emlegették volna a nevét…
…De így? Ki a fene fog odaállni közéjük azok közül, akiknek fejében a sikerhez nélkülözhetetlen friss gondolatok ott vannak? Ki égeti „ezekkel” magát? Ki hiszi el, hogy egy Sz. E. „megújul és megújítja Magyarországot is”? És ha nem állnak oda közéjük a friss, felkészült erők, a fiatalok, akkor mi lesz tovább? De fordítva is meg lehet fogalmazni a kérdést: mit tudnak az új pártban most az „élvonalat” alkotók? Szereztek-e már munkatapasztalatot a nyugati versenyszférában? Tudják-e vajon, hogy mit jelent a nyugati munkakultúra – az, ahol tartalmatlan dumákkal legfeljebb egy gyors felmondást lehet elérni...
Feri: ebből nem „nyugat” lesz, hanem alkonyat…
2011.10.24. 13:57 Szerző: piefke
Hány köztársaság kell még?
„Az ellenzéki összefogás célja a köztársaság újraalapítása, a negyedik köztársaság megteremtése kell legyen… Három feladat áll előttünk. A hiányzó erők megszervezése, az összefogás létrehozása és a negyedik köztársaság megteremtése. Ennek a három feladatnak kell szentelnünk az előttünk álló éveket.”
Istvánffy András (4K) beszéde az október 23-i „Nem tetszik a rendszer”-tüntetésen
Kedves István!
Tegnapi beszéded kapcsán írok neked, mint a 4K Facebook-csoport frontemberének…
Akik tegnap kinn voltak a Milla-tüntetésen, vagy éppenséggel videón, esetleg leírva jutottak hozzá a beszédedhez, azok döntő többsége fellelkesült és örömmel fogadta szavaidat. (Akik még esetleg nem olvasták-hallották, itt megtalálják:
Valóban kompakt és valóban lelkesítő beszéd. Az alkalom adta ’56-os tirádákat és a tömeg hangulatát megalapozó orbánozást leszámítva az egész tulajdonképpen a részvételi demokrácia (a demokrácia működtetésében való folyamatos és tömeges állampolgári részvétel), mint központi elem köré épül. Hiszen állításod szerint a 3. köztársaság azért bukott el, mert "hiányzott a valós részvétel lehetősége, hogy az emberek ne csak négyévente tudják befolyásolni a döntéseket" és a 4. köztársaságnak pedig olyannak kell lennie, "ahol a demokrácia valós részvételi lehetőséget jelent, ami nem csak négyévente működik."...
Nos, a 3. köztársaságból sem hiányzott az állampolgári részvétel lehetősége – a helyzet az, hogy épp az állampolgárok döntő többsége nem volt (és ma sincs!) demokráciaérett állapotban. A magyar nép történelmében ui. nem alakultak ki tömegesen a felelős, közös döntéshozatalhoz szükséges mentalitás-elemek.
Aki a 4. magyar köztársaságot a folyamatos és tömeges állampolgári részvételre, mint „csodaszerre” akarja alapozni, az valami nem is létező dologtól várja el azt, hogy működjön. Ez így még nagyobb bukta lesz, mint a 3. volt – és ugyanaz fogja a bukását okozni: az, hogy az állampolgároknak csupán csekély töredéke képes (és akar is!) kompetens módon beleszólni a közösség és az ország ügyeibe. Egy modern ország működtetése igen bonyolult és sok felkészültséget igénylő dolog – ha enélkül kezdünk bele, abból csak káosz lesz.
Attól, hogy te/ti azt szeretnéd/szeretnétek, hogy a magyar nép „legyen kész a demokráciára”, a valóságos helyzet még egészen más. A magyar polgárok demokráciaérettsége csak egy hosszú folyamat eredménye lehet, amely folyamat akár több generáción át is tarthat! Kérlek, ne hazudjatok a népnek „Orbán-módra”: ne hazudjátok azt neki, hogy „Csak az volt a baj, hogy nem szólhattatok bele!” - mert éppen az a baj (és éppen azért dőltek be egy Orbán-féle populistának), hogy az emberek nem értettek a közügyekhez, a demokráciához és ami „idegen” nekik, azzal ugye nem is szívesen foglalkoznak…
Ugyan honnan is lehetne felelős, a döntéseik és a céljait kompetens módon megválasztani tudó nép az, amely felerészben zsellérek gyereke-unokája; zselléreké, ahol a „döntési kompetencia” a legelemibb emberi dolgokra sem terjedhetett ki, mindent vagy „parancsba kaptak”, naponta, vagy az „évezredes hagyományok” határoztak meg? Honnan lenne egy ilyen népnek komoly, generációk óta halmozódó tapasztalata az önállóságban? Ne a nagyvárosi „polgári elit” néhány tízezres „saját világából” induljatok ki, mert Magyarország több mint 2000 falu is – de még a városi tömegek mentalitása és hagyományrendszere sem „polgári”. És ugyan honnan lenne erős közösségi tudat és ezen alapuló erős önszerveződő késztetés és képesség abban a népben, amely évszázadok óta „egyéni túlélő-taktikákra” van kényszerítve, amely ehhez szokott hozzá? Mindezek nincsenek – mindezek kifejlődéséhez a feltételek megteremtése a következő köztársaság politikai elitjének lesz a felelőssége és a feladata!
…Mindez pedig nem a magyar nép „leszólása”, hanem reális helyzetkép, amelyből minden okos és valóban sikeres országot akaró politikusnak kötelessége kiindulni. Nem arról van szó, hogy Orbán-, vagy Kádár-módra „gyámkodni” kellene a nép felett, hanem arról, hogy olyan politikai elitet kell kialakítani és a hatalomba emelni, amely önmaga már rendelkezik a demokrata mentalitással és amelynek felkészültsége és ambíciói egyaránt lehetővé teszik az egész magyar társadalom igazi „átdemokratizálódását”.
Ha valóban aktívan politizáló párttá váltok, kérlek, ne feledkezzetek meg erről!
A demokrácia talán az egyetlen olyan államberendezkedés, amelybe nem lehet „törvényekkel beleterelni” az embereket – ezt te is jól mondtad a beszédedben, amikor „ölünkbe hullott harmadik köztársaságot” emlegettél ’89 kapcsán. Éppen ezért fontos az, amiről itt a Progresszív Blogon már többször is volt arról szó, hogy a demokrácia elsősorban nem egy államberendezkedést, hanem egy, az egész népet átható és számára magától értetődő mentalitást jelent. Hiába győznétek 2014-ben és hiába alakítanátok ki a világ legközvetlenebb és legfolyamatosabb állampolgári beleszólási lehetőségét biztosító rendszerét itt – ha a mentalitással nem kezdetek semmit, akkor ezzel a szuperközvetlen és szuperfolyamatos demokráciával hamarosan jól visszaélve egy „új Orbán” ragadná magához a hatalmat… És akkor jöhetne majd megint egy „5K”…
…Mondd István: mi értelme lenne ennek így?
2011.10.23. 23:05 Szerző: Đđ
A sikertelenség kulcsa
Mélyen tisztelt publikum, kéretik egy kis csend
Ki nem szökött meg eddig, most már maradjon is bent!
Ülj közelebb a párodhoz, ez később fontos lesz,
Hogy együtt tudjunk mulatni, a tudnivaló ez,
Csak ennyit kell, hogy megjegyezz:
Egyedül nem megy, egyedül nem megy,
Egyedül nem megy. Ha-ha-ha-ha!
Kern András: Egedül nem megy
A mai „Milla-tüntetés” kapcsán nem árt elgondolkodnunk a sajátos magyar „mozgalmi szeparatizmuson”. Vajon miért van az, hogy gyakorlatilag azonos célokat követő szervezetek és az azokban tevékenykedő emberek képtelenek együtt, egymást kiegészítő módon dolgozni? Miért van az, hogy mindegyikük „csakis a maga módján” akarja csinálni, amit csinál és előbb-utóbb összevész azokkal, akik valamit valamiért másképp látnak?
Vegyük a „Millások” esetét: a szervezet létrejöttét és első sikereit követően hamarosan kettévált. Lett/maradt egy „civil” csoport, a nevét megtartó Egymillióan a magyar sajtószabadságért (EMS) Facebook-közösség és megalakult a „csupán civilkedést” céljaik eléréséhez kevésnek tartó Egymillióan a Demokráciáért Egyesület (EMD). Jó magyar szokás szerint az egykor együtt dolgozó-gondolkodó, de immár két csoporttá vált társaság tagjai egymást kölcsönösen „renegátnak” nevezik, jóféle „szektává” válnak, „dogmák” mentén… És senki, de senki nem gondol eközben arra, hogy tulajdonképpen mindkettőjüknek igaza van, mert szükség van a sikerhez egy szervezetten politizáló erőre és egy civil támogató háttérre is – valahogy úgy, mint a háborúban: a „hadseregnek” kell a „hátország”, annak munkája, támogatása, de ugyanakkor a hátország sem lehet képes „győztes háborút vívni” a fegyelmezett „reguláris alakulatok” híján!
…Mára (a ma délutáni tüntetésre) odáig fajult a helyzet, hogy a „klasszikus millások” (EMS) immár csak az „ortodox civileket” engedték szóhoz jutni a tüntetésen – sem egykori társaikat, az „egyesületieket”, sem azokat, akikre a „politikai kötődés” leghalványabb árnyéka is vetül, de még a szakszervezeti és rendvédelmi „celebeket” sem…
Önzés, szerepkeresés, féltékenység, pozícióféltés – nagyjából ezek azok a tulajdonságok és motivációk, amelyek a „szeparatizmus” mögött állnak. És persze a magyar társadalomra általánosan jellemző kooperáció-hiányos attitűd. Igen: demokratáink is elsősorban és mindenek előtt magyarok – és csak ezután, „másodsorban” demokraták. Olyan „ösztönök”, minták működtetik őket társadalmi aktivitás közben, amelyek eleve megnehezítik, vagy akár el is lehetetleníthetik a közös, sikeres fellépést és az egyébként helyes célok elérését.
Aligha lehetséges, hogy „tisztán civilmozgalmári eszközökkel” el lehet érni egy, a mainál sokkal inkább demokrata módjára viselkedő kormányhatalmat – ráadásul egy olyan társadalomban, amelyben nem is léteznek olyan „állampolgári ösztönök”, amelyekre támaszkodhatna egy csupán civil, az állampolgárok tömeges aktivitására apelláló társaság. Ez bizony illúzió. És nem fog menni a dolog úgy sem, ha mindenki, akinek a többiekétől egyben-másban különböznek a „kedvenc módszerei”, külön-külön fog szerveződni, akciózni. Tudomásul kell venni, hogy aki „szeparatistáskodik”, az a mai Fidesz-rendszer szekértolója, legyen bár szavaiban annak bármely erős kritikusa is. Ezen el kell gondolkodniuk azoknak, akik ma (is) oly könnyen és (számukra) magától értetődően akarják megmondani, hogy ki van velük és ki nem?
2011.10.23. 10:47 Szerző: piefke
Ellenforradalmat és restaurációt!
„Tartsunk össze, urak! most, urak, vagy soha!
Itt a jó alkalom; hí a nemzet java. -
S miután ez a vár nekünk esett ingyen:
Neve is ezentul Csórivára légyen.”
Most a nemzeti gőg kitöre nagy zajjal,
Mint dugóját a szesz kiüti robajjal.
Tetszett Csórinak, hogy a beszéde tetszik
Folytatá azértan, amint következik:
„Először is tehát ez a végzés márma:
Nem bocsátjuk többé a magyart a várba.
De magunk kezére folytatván a harcot,
Széjjelverjük innét holnap a labancot.
„Másodszor: miután a ránkjövő héttel
Be fog következni az uj vajda-tétel,
E fő hivatalra oly férfiut híván,
Akit a mi lelkünk iszonyúan kíván:
„Örökös fejünkké tesszük Csóri vajdát,
Ki Cigányországnak megveti alapját,
Összegyüjtve itten, a régi Nagy-Idán,
Mindazt, aki vitéz, mindazt, aki cigány.
Arany János: A nagyidai cigányok - 1851
Másfél éve annak, hogy Magyarországon forradalmat hirdetett a kormány. Már eleve szokatlan, hogy egy, a hatalmat demokratikus és szabályos választáson megszerzett erő „talál ki” egy forradalmat és teszi azt cselekvési programja alappillérévé. De jól van: ha a Fidesz „ebben gondolkodik”, akkor menjünk végig ezen a gondolatmeneten és vizsgáljuk meg ennek következményeit!
Először is: miféle „forradalom” ez a mostani? A minap a Fidesz európai parlamenti képviselője, Schöpflin György beszélt erről Bécsben. Ő azt állította, hogy jelenleg „kompenzáló forradalom” zajlik, az 1989-ben „elmaradt” forradalom úgymond „pótlására”. Abból, amit a Fidesz hatalomra kerülése óta „forradalomként” tett és tesz, arra a következtetésre juthatunk, hogy Schöpflin szavait az „elmaradt forradalomról” egyfajta elitcsereként kell értelmeznünk. Eltávolítják a hatalomból a régi, a szocializmusból származó, kapcsolati hálójának alapjait még a Kádár-rendszerben lerakó politikai és gazdasági elitet és egy „nemzeti burzsoá” politikai és gazdasági elitet hoznak létre. (Tekintsünk most el nagyvonalúan attól a „furcsaságtól”, hogy a tervezett új elit „nagyágyúi” közül is számosan komoly szocializmusbeli megalapozottsággal rendelkeznek: pl. Csányi Sándor minisztériumi osztályvezető volt, Demján Sándor pedig szövetkezeti elnök – egyébként Puch Lászlóhoz hasonlóan…)
A „forradalmi cél” tehát nem más, mint elitcsere – ez az, amely a Fidesz-fiúk szerint elmaradt ’89-ben, semmi több és mélyebb. Nem akarnak egy új, a társadalom működését jobbá, igazságosabbá tévő ideológiát képviselni. Nem akarnak más gazdasági rendszert sem. (Az, hogy némiképp el akarják tolni a magyar gazdaságon belüli erőviszonyokat egy állami tulajdonú szektor javára, nem tekinthető rendszerváltásnak: ez csupán egy még pozícióit szilárdítani kívánó politikai vezetés egyik eszköze.) És valójában megfelel nekik a demokrácia, mint államszervező elv is – feltéve, hogy annak részleteit, intézményeit és egész működését sikerül tartósan úgy áthangolniuk, hogy az hatalmuk fenntartását segítse elő. De ettől az áthangolástól még megmarad a köztársaság (ha „alaptörvényes nevében” nem is).
Nagyjából ennyi a Fidesz „forradalma”. Az egész, mint szlogen csak arra való, hogy legalizálja mindazt, amit a saját hatalmuk érdekében mesterkedniük kell: az új alaptörvényt és a sarkalatos törvényeket. Szó sincs arról tehát – mint egy „rendes forradalomnál” – hogy a cél egy igazságosabb társadalom lenne (jelentsen bármit is az „igazságos”). A forradalom itt csupán egy „jogi konstrukció”, egy magyarázó fogalom, egy kifejezés, amelyet oly sok másikhoz hasonlóan a Fidesz kisajátított önmagának (mint korábban a „polgárit” is). Csupán azért alkalmazzák ezt a kifejezést, mert ők maguk is érzik, hogy mindaz a „törvénykezés”, amit folytatnak, nem férne bele egy demokratikusan megválasztott és hatalmát a demokrácia írott és íratlan szabályai szerint az ország érdekében használó kormány „normális tevékenységébe”. Ahhoz, hogy céljukat, a fentebb említett, nekik kedvező „elitcserét” keresztül tudják vinni és annak tartósságát biztosítani lehessen, át kellett lépniük ezeket a demokráciában szokásos kereteket – ehhez pedig „forradalom kell”, mert e keretek csak rendkívüli indokkal és emiatt csakis rendkívüli helyzetben válnak indokolhatóvá és legálissá, maguk az új törvények pedig legitimmé. Hiszen a „régi legitimitás” csupán a demokrácia „továbbépítésére” adott felhatalmazást, amit pedig művelnek az egyértelműen a demokrácia igen erős szűkítése…
…És éppen ezzel követett el alapvető hibát a Fidesz-kormány: hogy nem valós forradalmi helyzetben élt forradalmi eszközökkel. Nem valós társadalmi szükségleteket „teljesített be” a törvénykezésével, ennek következtében pedig e törvénykezés legitimitás-alapjai sem lehetnek érvényesek. Ma Magyarországon nincs és nem is volt olyan valódi forradalom, amely „új társadalmat” hozott volna létre – egy sima elitcsere igen-igen messze van ettől. Ha pedig a „szituáció” nem igaz, akkor nem lehet alapozni sem törvények legitimitását arra a szituációra!
Mondjuk ki: a fentiek miatt nem érvényesek a Fidesz-KDNP-kormány és parlamenti „több mint 2/3-a” által hozott, a magyar államiságot érintő törvények és alaptörvény.
Nem kell tehát „forradalmat csinálni” ahhoz, hogy e törvényeket egy következő hatalom érvényteleníthesse, mint ahogy sem népszavazás, sem pedig új parlamenti 2/3 sem kell hozzá. Elég egy sima „ellenforradalom és restauráció”: nem kell „újabb jogalap” a mostani „álforradalmi időszak” törvényeinek érvénytelenítéséhez, mivel épek és érvényesek a ’89-ben lerakott (ha úgy tetszik: a világpolitika által ránk tukmált és az akkori hatalmi tényezők által nem is rosszul „kialkudott” és a magyar nép túlnyomó többsége által legitimnek és természetesen létezőnek elfogadott) alapok. Semmi sem történt a magyar társadalomban, amely érvénytelenítette volna azokat. Forradalom ugyanis csak magában a társadalomban történhet, magának a társadalomnak a kezdeményezésére és tevőleges hozzájárulásával, egy „kormányforradalom” egyszerűen képtelenség.
Álforradalom nem hoz létre legalitást és legitimitást. Ezért nincs szükség „semmi különösre”: csupán tovább kell majd működtetni 2014 után a Magyar Köztársaságot… (Orbánék pedig ettől a sima továbbműködtetéstől el fognak tűnni a süllyesztőben, mert nem lesz semmi alapja további politikai létüknek.)
2011.10.18. 00:00 Szerző: Đđ
Rugalmas elszakadás?
Hol vannak ők most, hol lelem?
Elő nyakas vitézek!
Kiket a bor s a szerelem
Félistenné igézett?
Ah, mind oda; útnak eredt,
Csüggedt fejű filiszterek...
Ó, jerum, jerum jerum!
Ó, Quae mutatio rerum!
Oh, alte Burschenherrlichkeit! (Ó, régi legénykori gyönyörűség!) – régi diákdal, 3. vsz. (https://www.youtube.com/watch?v=UOOdGHuAClw&feature=related)
„Ó, jaj, minő változása a dolgoknak”: a Fidesz nem tart nagygyűlést október 23-án!
Emlékszünk még: 2006 és 2010 között ez volt a Fidesz-naptár legfontosabb napja. Ez volt a politikai tematizálás alapja: a magyar nép „olthatatlan szabadságszeretetének” szimbóluma. Elképzelhetetlen volt, hogy Orbán Viktor e napon ne mondjon gyújtó beszédet, ne legyen körülötte legalább néhányszázezer híve, akik kórusban viktorviktoroznak (és követelik Gyurcsány vérét).
…„Ó, régi legénykori gyönyörűség!” – amikor még Orbán és a zemberek úgy érezhették: ők (és csakis ők) az igazi Magyarország…
Nem hihető az a magyarázat, hogy csupán Orbán brüsszeli útja elegendő ok lenne az egész happening lefújásához. Ha ez lenne az igazság az azt jelentené, hogy a „nekünk nem parancsol” Brüsszel éppen hogy annyira „parancsol”, hogy még az ünnepünk nagy, közös megünneplése is elmarad emiatt – „ó, jerum, jerum”, hát ezek szerint mégsem nyertük meg a múlt év ősz elején nagy dérrel-dúrral elkezdett „szabadságharcot”???
Nem hihető az sem, hogy a Nagy Fideszben, vagy akár a magyarság „több mint kétharmadában”, amely állítólag őket támogatja, ne akadt volna egyetlen ember sem, aki Orbán helyett beszélhetett volna egy kiadósat – hogy Kéri László 2006-os szavaival éljünk: meghallgattunk volna akár egy „gyújtó hatású Áder-beszédet” is…
Mi is mondott Szijjártó ma, magyarázatul az ünnepség lemondására? „Az euróválság magyarországi hatásait ki kell védeni, a magyar miniszterelnöknek pedig mindig ott kell lennie, ahol az országnak a leginkább szüksége van rá.” – Hát, ebből annyi igaz, hogy jobban teszi Orbán, ha megmutatja magát Brüsszelben, mintha össze-vissza beszélne az Astoriánál, a neki háttal tüntető, igazi szabadságot követelő tömeg mögött, államköltségen. Valóban: ha nem akar végleg kiiratkozni az EU-ból, akkor nem teheti meg, hogy távol maradjon, amikor az EU következő éveiről és az euróválság megoldásáról döntenek – de kik is? A németek és a franciák, leginkább – ebben Orbánnak szava nemigen van: ő csak tudomásul veheti, amit ők elhatároznak. Az tehát nem igaz, amit Szijjártó mondott, mivel „az euróválság magyarországi hatásait” nem Brüsszelben és Orbánnak, hanem Budapesten és Matolcsynak kellene-kellett volna kivédenie: szakszerű, megalapozott gazdaságpolitikával és stabil költségvetéssel, ami ugyebár jövőre nem lesz...
Nem: a 2011-es Fidesznek kifejezetten jól jött, hogy Orbánnak kötelező jelenése lesz aznap Brüsszelben: így nem kellett azzal szembesülniük, hogy „magára a Fideszre” más aligha kíváncsiak „többszázezres tömegek”, legfeljebb Orbán lett volna még képes aktivizálni a maradék tábort egy-két órára. Ez lehet a valódi oka annak, hogy a Fidesz nem tart ünnepi gyűlést „A Magyar Szabadságvágy Nagy Napján”: a párt megkopott nimbusza. Mert bizony: meglehetősen hiteltelenül koppantak volna azok a szavak, amelyek a szabadságért és a demokráciáért való küzdelemről emlékeztek volna meg – attól a párttól, amely az elmúlt két évtized messze legnagyobb jogszabályi szabadság-korlátozásait iktatta törvénybe és amely tető alá rittyentett egy olyan új alaptörvényt, amelyből tételesen kimaradtak az előzőben még benne szereplő egyéni és kollektív jogok…
Bizony, ki kell mondanunk: azért mond le a Fidesz-vezérkar kurtán-furcsán az október 23-i ünnepségéről, mert immár éppen ők váltak a magyar szabadság aktuális ellenségeivé.
2011.10.15. 19:53 Szerző: Đđ
Fidesz-hard után Fidesz-light?
„A mór megette kötelességét, a mór mehet.”
Friedrich Schiller: Die Verschwörung des Fiesco zu Genua - Ein republikanisches Trauerspiel. (A genovai Fiesco-összeesküvés – Köztársasági tragédia) - 1783
A tegnapi „ÁSZ-árulás” kapcsán érdemes szót ejteni egy érdekes jelenségről. Nem lehet az véletlen, hogy egyre több mértékadó („mérsékelt”) jobboldali-konzervatív személyiség és médium kezd homlokot ráncolni, ha a jelenlegi kormány teljesítménye kerül terítékre. Chikán Attila, Mellár Tamás, Bod Péter Ákos már hetekkel korábban elkezdte kritizálni Orbánt és csapatának gazdaságpolitikáját… A Véleményvezéren sorozatban jelennek meg komoly Fidesz-kritikák… Olyasmi ez, mint amikor a Szovjetunióban egy titokban, a színfalak mögött már előkészített irányvonal-váltás készült: elkezdenek „beszélni az emberek” és addig „kimondhatatlan” véleményekkel állnak elő…
Nyilvánvaló, hogy a színfalak mögött készül a Fidesz jövője – pontosabban: a Fidesz mögé besorakozott gazdasági-hatalmi érdekkörök jövője.
Annyira vannak „valódi kapitalisták” ezek az érdekkörök, hogy tudják: Orbánra és Matolcsyra hosszú távon nem alapozhatnak – ők ennek az érdekkörnek csak arra kellettek, hogy eljátsszák a faltörő kost nekik. Hogy kiépítsék azt a fajta hegemonisztikus-pszeudodemokrata államberendezkedést, a maga alaptörvényével és sarkalatos törvényeivel, amelyet aztán majd az Orbánék után jövő „Fidesz-light” fog szép kényelmesen belakni, miközben a kiépítéshez tapadó „vér” nem az ő kezüket és politikai imázsukat fogja szennyezni!
Ők már lehetnek elegáns urak: ők nem rombolnak demokratikus korlátokat, hanem építenek - t. i. a saját hatalmukat, az immár az „elkopott elődök”, a most regnáló és a piszkos munkát számukra elvégző „Fidesz-hard” által kialakított hatalmi eszközrendszer birtokában…
A ma a Fidesz mögött álló nagytőkés derékhad akkor tudhatja munkája szerzeményeit biztonságban, ha azt át tudja örökíteni gyermekeinek, akikből így válhat stabil elit. De mivel ez a mai elit alapvetően nem polgári teljesítményekben gondolkodik, hanem „örökletes pozíciókat” szeretne, jó feudalista módra, ezért szeretne egy „felülről zárt” társadalmat kialakítani az ezt garantáló politikai és pártszisztémával. Alulról pedig csak azok és csak úgy és oda jöhetnek feljebb, akiknek azt ők lehetővé fogják majd tenni - éspedig a saját kasztérdekeik szerint, azokat kiszolgáltatva az alulról felemeltekkel. Ezt a célt követi az új felsőoktatási törvény is, így érthető, hogy mi abban a „ráció”, ha leszűkítik a csupán a tehetségen és képességeken alapuló felfelé áramlást általa. Hiszen a tehetséges újonc az ő szemszögükből nem más, mint „pozícióikat veszélyeztető konkurens”, akit vagy bele kell építeni a „rendszer”-be, vagy lent kell tartani! Hát mit gondoltok, mire lesz jó az új felsőoktatási elképzelésekben szereplő új elem, hogy aki az államilag finanszírozott rendszerben szerez képesítést, az itthoni munkavégzésre lesz kárhoztatva? A cél világos: azok, akik képtelenek a „fizetős ágon” diplomát szerezni, szépen maradjanak itthon és legyenek kénytelenek az elit cégeinél hasznot hajtani! Mert aki önállóan dönthet az életéről, az másképpen is dönthet, mint ami az elit érdeke lenne – és ezzel magát az elitet veszélyezteti! …Még a végén teljesítményversenyben kellene megharcolnia szegény elitünknek a pozíciói megtartásáért - na, ne má’! Legyenek csak irányítók az elit gyerekei, legyen belőlük az új „nemzeti nagypolgárság”!
…Tiszta a kép, nem?
És a „nemzeti elit” gyermekei már nagy-nagy öntudattal készülnek is a feladatra: ott vannak a legjobb hazai egyetemeken (és bizony, ahogy hallani, ők a hangadók!) és kint vannak a legjobb külföldi campusokon is. Nem közgazdásznak készülnek, hanem vezérigazgatónak, nem orvosnak, hanem főorvosnak és nem politológusnak, hanem politikusnak…
Ezzel önmagában még nem is lenne semmi baj, hiszen így van egy a nyugati „példademokráciákban” is – csakhogy ott emellett a tehetséges „nemelit” gyerekekből is lehet vezérigazgató, főorvos és miniszter, mert a gazdag papák is jól tudják, hogy igenis, szükség van az ő teljesítményükre is, nem elég a gazda(g)ság fenntartásához az öröklött státusz, ész is kell hozzá! És ha a tehetség nem áramolhat fel, akkor a teljesítmény sem fog. Nálunk viszont a cél egy pozícióőrző elit, amely elsősorban uralni akarja az országot és nem fejleszteni – a jó régi magyar szokások szerint, ahogy az itt még bizony ma is „példaképnek” tekintett nemesség tette. Az „elitfiúknak” pedig kényelmes ez a régi rend: elég az is, hogy az országból „kifelé” versenyezni kell majd, nehogy má’ még valami csóró gyerekekkel is meg kelljen küzdeni a hatalomért idebenn!
Ez azért baj, mert ha az újburzsoázia mentalitása nem nyugati értelemben vett burzsoá mentalitás lesz, hanem valami „keleti változat”, akkor itt nem is egy nyugati értelemben vett, alapvetően teljesítmény-orientált és racionalitásban érdekelt nagytőkés-nagypolgári réteg kerül irányítói pozícióba, hanem egy alapvetően pozícióorientált arisztokrácia! És akkor az ő kiszolgáló-adminisztratív rétegük (akiket az új Közszolgálati Egyetemen fognak kiképezni) sem egy nyugati értelemben vett „menedzserréteg” lesz, hanem „dzsentroid”.
…És akkor szépen tovább él itt az a mentalitás, amely minden társadalmi problémánk és minden, a gazdasági teljesítőképességünkben meglévő fogyatékosságunk alapja. Az pedig ugye mindenkinek világos, hogy nem lehet nyugat-európai életminőséget alapozni egy ilyen nagyon nem polgári mentalitásra?
A következő évek döntik el, hogy megvalósulhat-e ez a „nemzeti burzsoázia”-forgatókönyv. Ha sikerül megnyernie a következő választást egy magát szalonképesnek mutató, de valójában, hátterét tekintve a mai „kemény Fidesszel” azonos „mérséklet konzervatív” politikai erőnek, akkor a valódi gazdasági hatalom – és azzal az ország – sorsa a fent vázoltak szerint fog alakulni…
Akik egy valódi, progresszív, teljesítményalapú Magyarországban gondolkodnak, azok nem feledkezhetnek meg arról, hogy nem csupán a demokratikus berendezkedésű Magyarország a cél, hanem a teljesítőképes Magyarország is – ez pedig egy „arisztokratikus hatalmi elittel” elképzelhetetlen lenne! Azok a hangok, amelyek az eddig „csontfideszes” torkokból kezdenek most a „mérsékelt konzervativizmusról” dalolni, bizony, egy manipulatív hatalomátmentő játszma elemei csupán, nem pedig az őszinte belátásé…
2011.10.15. 00:51 Szerző: Đđ
A két és féléves háború
„Föl hát, hű honfitársak! Bízzuk az
Isten kezére ön erőnket és
Gyorsan indítsuk működésnek azt.
Tengerre vígan! Zászlók lengjenek!
Vagy frank király, vagy angol sem leszek!”
Shakespeare: V. Henrik
Volt már százéves. Volt harmincéves. Volt hétéves. Most pedig lesz egy két és féléves. A százévest az angolok vívták a franciákkal, a harmincévest a katolikusok a protestánsokkal, a hétévest a poroszok fél Európával, a két és félévest pedig egyfelől az Orbán-kormány fogja vívni a tényekkel, másfelől pedig mi, magyarok leszünk kénytelenek megvívni az Orbán-kormánnyal, a tények és önmagunk védelmében.
Igazából ez a háború nem is két és féléves, hanem jóval hosszabb: még 2002-ben indult és tartott az első felvonása egészen múlt év tavaszáig, amikor is a Fidesz választási győzelmet aratott. Egy olyan győzelmet, ahol a küzdelemben nem maradt komolyan veendő, igazi és ütőképes ellenfele – de ez már egy régi és tulajdonképpen lezárt történet… A háború második szakasza 2010 nyarától mostanáig folyt: totális Fidesz-rohamokkal, ám átgondolt stratégia nélkül. És mivel ellenfél most sincs, még ez a stratégiátlanul vagdalkozó társaság is komoly győzelmeket érhetett el…
Ennek legutóbbi fejezetéhez érkeztünk most el a 2012-es költségvetés körüli barmolással – és azzal, hogy a ma nyilvánosságra kerültek szerint azt az Állami Számvevőszék is megalapozatlannak, szakmailag megítélhetetlennek és így komolyan sem vehetőnek találta. Igen, az az ÁSZ, amelynek élére pedig egy igazi Fidesz-pártkatonát, Domokos Lászlót állítottak, aki nemrégiben mint a Költségvetési Tanács egyik tagja, támogatta ugyanezt a költségvetést… És mégis: ma az általa vezetett szervezet Vélemény Magyarország 2012. évi költségvetési javaslatáról (www.parlament.hu/irom39/04365/04365-0003.pdf) c. munkájában lehúzta az egészet a klotyón…f
Innentől már nem lehet komolyan venni ezt az egészet, mert nyilvánvalóan látszik, hogy az átgondoltságnak és a megalapozottságnak nyoma sincs az Orbán-kormány ténykedésében. Ami innentől következik, az már nem más, mint egy leplezetlen ökölharc a saját hatalmuk védelmében, a saját érdekeik és rögeszméik sugallatára. No, nem mintha eddig más lett volna a helyzet, de sokakban még élt valami makacs remény, hogy „Majdcsak kikerekedik ebből valami!” – de hát láthatjuk, hogy csak a szemünk kerekedik…
Innentől viszont nem tehetünk mást, mint hogy leszámol minden értelmes ember a reményeivel és az illúzióival, amelyekkel esetleg a Fideszhez és Orbánhoz kötözte magát – és elkezd harcolni a legelemibb emberi, közösségi és polgári érdekeiért, a saját és közössége jövőjéért. Mert aki nem ezt teszi, az a saját jövőjét fogja odaajándékozni egy olyan társaságnak, amelyik az „ajándékozó” érdekeivel mit sem törődik.
Dél-Amerikában ha egy kormány eléri a tehetetlenkedésnek ezt a fokát, szokott jönni egy puccs: jönnek a katonák és a rádió néhány napig csak katonazenét sugároz… Azok forróvérűbb népek – nálunk ez nem dívik. Isten (aki a Történelem Ura, mint tudjuk) látja, hogy mi nem akartunk harcolni – még most se akarunk! Amikor Orbán „szabadságharcot” hirdetett, méla utálkozás fogott el bennünket: Harc? Minek? Miért épp most? Ki ellen? Haggyanak má’ békén…! Megvan nekünk a saját dolgunk: azzal szeretnénk foglalkozni – ha hagynának végre-valahára minket.
…De látnunk kell: nem hagynak! Nem hagynak, mert őket, Orbánékat sem hagyják békén kényszerképzeteik és régi adósságaik. Menni vagy meghalni – ez most a Fidesz-jelszó és ez is fog maradni az elkövetkezendő két és fél évben. Mennek – és átmennek mindenen: rajtunk, a jogon, az ésszerűség határain.
Már ha hagyjuk!
Nem kéne!
A szervezett és elszánt V. Henrik úgy söpörte el Agincourtnál a hatalmas és magabiztos franciákat, mint a szél. A fegyelmezett és céltudatos poroszok Leuthennél leverték a jóval erősebb osztrákokat… Ugyan miért ne győzhetnénk le mi is 2014-ben Magyarországon az oly hatalmasnak és megingathatatlannak látszó Fideszt, ha mi is jól szervezettek, elszántak, fegyelmezettek és céltudatosak leszünk? Igen: a Fidesz csupán erősnek látszó – mert ugyan hogyan lehetne az igazán erős, aki kapkod? Aki képtelen a saját maga által megszabott határidőket is betartani? Akiben annyi erő sincs, hogy legalább a költségvetés számait összefésülje egy táblázatban?
…Persze, ha mi is kapkodni fogunk, ha mi sem tartjuk be az ütemterveinket, ha mi is erőtlenül fogunk együttdolgozni, akkor nekünk sem lesz esélyünk a győzelemre.
Illúzióink ne legyenek: a Fidesz mindent be fog vetni ebben a háborúban – mert nem tehet mást: neki győznie kellene a következő választáson is ahhoz, hogy ne tűnjön el és ne tűnjenek el „prominensei” a süllyesztőben. Hihetetlen húzásaik lesznek még, és ahogy egyre jobban érzik a vesztüket, egyre gátlástalanabbá és erőszakosabbá fognak válni. …És ezt bírnunk és állnunk kell majd és folyamatosan offenzívában kell lennünk – már ha tényleg győzni és nem csupán hőzöngeni akarunk.
2011.10.11. 20:04 Szerző: Đđ
Elszámoltatás – 2014?
„A pozitív jogot akkor kell jogtalanságnak tekinteni, ha a törvény és az igazságosság közötti ellentmondás olyan elviselhetetlen mértéket ért el, hogy a törvénynek, mint igazságtalan jognak az igazságosság előtt meg kell hátrálnia.”
Gustav Radbruch: Gesetzliches Unrecht und übergesetzliches Recht (Törvényes jogtalanság és törvényfeletti jog) - 1946
Mi történjék majd Orbán Viktorral és a Fidesszel, valamint egész „közjogi bűvészkedésükkel” az általuk elveszett 2014-es választásokat követően?
Ezen a kérdésen nem árt már jó előre elgondolkodnunk. Fontos jó előre tisztázni azokat a sarokpontokat, amelyekhez mind ők, mind mi előre tudhatjuk minden lépés következményeit.
A Fidesz és személy szerint Orbán Viktor is lehetetlen és megoldhatatlan helyzetbe lavírozta bele magát. Nézzük, mivel és miért?
1. Nem készültek fel a jó, eredményes kormányzásra, nem gondoskodtak jó előre azokról, akik erre képességeik és tudásuk révén alkalmasak lehettek volna. A kezdetektől, tulajdonképpen már a 2002-es elveszített választásoktól fogva egyfajta „bunkerstratégiát” alkalmaztak: kizártak mindenkit, aki nem simult-illett bele a Fidesz-vezérkar és Orbán hatalmi elképzeléseibe. Márpedig azok a bizonyos felkészültek (akiket kerültek Orbánék) tulajdonképpen az egész 8 éves ellenzékiségük alatt folyamatosan arról beszéltek, hogy a Fidesz elképzelései (vagy inkább az, amit kommunikálnak) nem fognak működni, objektív okok következtében.
2. Ugyanakkor Orbán egyszerűen nem tehette meg, hogy ne ő és pártja legyen a 2010-es győztes. Bármi áron és bármilyen későbbi, előre látható nehézség ellenére győznie kellett – különben a párt széthullik (három elveszett választást nem élt volna túl) és bizony a gazdasági holdudvar is meg akarta kapni a több éves pártfenntartás-finanszírozás ellenértékét. A „bármi ár” és a hiányzó szakemberek viszont vészesen sodorták a Fideszt a populizmus felé, a populizmusról pedig tudható, hogy csak addig sikeres stratégia, amíg nem kell majd a valóságban is teljesíteni és komoly kormányzati összteljesítményt felmutatni. Magyarán: ellenzékben és a választási kampányban csupa olyasmit kellett tenni, amit kormányként majd megszívnak…
3. Hatalomra kerülvén pedig egyrészt „fizetni kellett” a korábbi szolgálatokért, másrészt valahogyan meg kellett felelni az EU által a prudens államháztartással szemben támasztott elvárásoknak, ugyanakkor sem hozzáértésük nem volt a helyes gazdasági kormányzáshoz, sem pedig nem élhettek nyíltan azokkal az eszközökkel (reform és megszorítás), amelyeket előzőleg 8 éven át „átkosaknak” tituláltak. Mindebből elkerülhetetlenül következett a „nem ortodox gazdaságpolitika” és az a fajta hatalmi nyomulás és bebetonozás, amelynek állomásai az új alaptörvény, a 2/-3-os („sarkalatos”) törvények (különösen az új választójogi törvény) és a hűséges személyek és intézmények (pl. az ügyészség, médiahatóság, NAV, TEK) helyzetbe hozása. Amikor sokan arról beszélnek, hogy a kormány cselekvési szabadsága nem volt valami nagy, akkor a fentiek összefüggésében kell ezt leginkább érteni.
4. Mindezt pedig a kormány – és maga Orbán is – a folyamatos (félre-)tematizálás jól ismert fideszes eszközével próbálta leplezni: mindig, amikor valamit hibásan tettek, vagy éppen nem tudtak valami valóban hasznosat és szükségeset megtenni, bedobtak valami gumicsontot a közéletbe. Először trianonoztak és „csontvázaztak”, aztán jött a határon túliak állampolgársága. Tulajdonképpen a médiatörvény és –hatóság körüli, látszólag felesleges, „megúszható” cirkusz is emiatt volt – pontosabban: „témát adott” a politizálóknak, akik ezzel foglalkoztak a hatalom kiépülése szempontjából fontos hónapok alatt és ugyanakkor lehetőséget adott a kormánynak arra, hogy az ellenőrzése alá kerülő médiumokban neki tetsző kommunikációt, tematizálást folytathasson. Tavasszal az alkotmányozás („alaptörvénykezés”?) folytatta a sort (miközben a matolcsyzmus már javában haldoklott), de jól jött a „multik vagy hazai vállalkozások”-téma is (mintha egy normális gazdaságban és országban szükségképpen lenne ellentét e kettő között), vagy a „Mekkorát üssünk a (külföldi) bankokon?”-álkérdés is. (A tematizálásra és propagandára elvileg szintén nagyon alkalmas uniós elnökségről viszont már jó előre látni lehetett, hogy az inkább „vesszőfutás” lesz Orbánéknak – ki is rakták a cuccot Gödöllőre inkább…)
5. Aztán rövid nyári szünetet követően ősszel jöttek az „elszámoltatós” ügyek… Miközben elszállt a 2011-es költségvetés és nyilvánvalóvá vált, hogy a 2012-esben se lesz sok köszönet. És jönnek a „kétharmadosak” - mindenek előtt a választójogi, a maga kétszeresen is manipulatív módján: egyrészt ahogy a választási rendszert manipulálja majd a választások idején, másrészt ahogy ma szintén a közbeszédet manipulálja és tereli el…
A politikai pótcselekvésekkel azonban az a baj, hogy hosszabb távon csak halmozzák a károkat és csak növelik a később mindenképpen „valahogy megoldandó” ügyek listáját. És ha egy határon túlmegy a pótcselekvő politizálás, akkor immár elkerülhetetlenné válik a valódi bajokat megoldani képtelen hatalom bukása.
A Fidesz most erre a pillanatra készül: valamiképpen megakadályozni azt, hogy kénytelen legyen a hatalomról (és az azzal magának biztosítható „földi javakról”) lemondani, és hogy számon lehessen rajta kérni a sikertelen kormányzást. Ne legyenek illúzióink: ennek érdekében bármit meg fognak tenni – mert jól tudják, hogy ha egyszer kicsúszik a hatalom a kezükből, akkor ők még egyszer sem pártként, sem pedig személyükben a hatalom közelébe se fognak jutni!
Most még bíznak abban, hogy valahogy majdcsak sikerül ez a mutatvány. Hiszen az ellenzék gyámoltalan és szervezetlen, nincs semmiféle komolyan vehető programja: azt se igen tudják, merre és kivel együtt mozduljanak? Ugyanakkor a kormány birtokolja az összes ütőkártyát.
Az ellenzéknek azért kell már most eldöntenie, hogy mi legyen a majdani bukott Orbánnal és a pártjával, hogy világossá tegye számukra – és az egész magyar nép előtt is – hogy aki nem demokratikus módon és nem demokratikus célokért használja a demokratikusan kezébe került hatalmát, az ne számítson arra, hogy „megússza a dolgot” és pláne ne számolhasson azzal, hogy az államszervezetbeli barmolásai úgyis fennmaradnak: túlélik a hatalmát és megvédelmezik majd őt. (Ld. a poszt elején említett „Radbruch-formulát”!) Valami hasonlóra van szükség, mint amikor a II. világháború alatt már előre deklarálták a Szövetségesek, hogy győzelmük után mindenkinek, aki kollaborált a fasizmussal, szembe kell néznie tettei következményeivel – és hogy ne hivatkozhasson arra, hogy „visszamenőleges hatállyal” intézik az ügyeit…
…A poszt elején azt írtam, hogy a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor is lehetetlen és megoldhatatlan helyzetbe lavírozta bele magát. Nos, két megoldás mégis létezhetne számára-számukra:
1. Levonva az eddigi másfél év tanulságait, mindent megtennének egy valóban jó, az ország valódi érdekeit szolgáló kormányzás érdekében és ennek érdekében (ha késve is) meghívnák a kormányba és az előkészítő testületekbe a szükséges szakembereket.
2. Lemondanának – valahogy úgy, ahogyan 2009-ben Gyurcsány Ferenc tette – és átadnák a hatalmat egy újabb „Bajnai-kormánynak”.
Ebben a két esetben mentesülhetnének „tetteik következményeitől”. Valljuk be: aligha számíthatunk bármelyikre is a kettő közül…
2011.10.03. 12:37 Szerző: Đđ
Nincs még veszve Magyarország?
„Jeszcze Polska nie zginęła,
Kiedy my żyjemy.
Co nam obca przemoc wzięła,
Szablą odbierzemy.”
(„Nincs még veszve Lengyelország,
Míg mi meg nem haltunk,
Hogyha földünk elrabolták,
Visszaszerzi kardunk.”)
A lengyel himnusz
Vajon visszaszerezheti-e Magyarországot a szolidaritás? Pontosabban: a Szolidaritás, amelyet nyilvánvalóan lengyel mintára hirdettek meg a hétvégi ellenzéki-civil-szakszervezeti demonstráció szervezői.
Amikor eljutott hozzám a hír, hogy megalakult a Magyar Szolidaritás Mozgalom, első reakcióm az értetlenség volt: vajon miért gondolják az alapítók, hogy ami működött a ’80-as évek Lengyelországában, az működni fog a 2010-es évek Magyarországán is, egy teljesen eltérő társadalmi és politikai közegben, egészen más világpolitikai (és: világgazdasági) helyzetben?
…De mindenek előtt szögezzük le, hogy maga az ötlet, egy egységes ellenzéki mozgalom, kiváló gondolat! Minden további észrevételem ezért nem „kontra”, hanem „pro” kezelendő.
Szokás párhuzamokban gondolkodni a lengyel és a magyar történelemről – holott néhány személy és esemény kivételével szinte semmiféle „közös pálya” nincs bennük. (Az sem, hogy mindkét nép évszázadokra elveszítette a függetlenségét, mivel ez egymástól nagyon eltérő időben, időtávlatban és módokon történt – és emiatt a nemzeti mentalitásra is más hatással volt…) A lengyel társadalomból „működő modelleket” átvenni tehát igen kétséges vállalkozás. Próbálkozott már ezzel a jobboldal is („varsói gyors”), teljesen eredménytelenül.
Nézzük, mi a helyzet ezzel a Szolidaritás-dologgal!
A Szolidaritás Független Szakszervezet ténykedése és története mára a mi ’56-unkhoz hasonló legendává vált. Ebből vezeti le magát a mai lengyel demokrácia – legalább annyira (bár másként) tévesen, mint a magyar a maga ’56-jából. Magának a Szolidaritásnak a története talán sokaknak, akik azóta nőttek fel, már nem is ismerős. A lényeg: ez egy alapvetően munkás-érdekképviseleti céllal, azaz „klasszikus” szakszervezetként létrejött mozgalom volt, amelynek politikai profilja csak az események és a speciális lengyel körülmények következtében vált elsődlegessé. (Akit részletek is érdekelnek, itt megtalálja: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szolidarit%C3%A1s_F%C3%BCggetlen_Szakszervezet) És ami a legfontosabb: az ottani „monolitikus hatalommal” szemben csak a kelet-európai szocialista rendszerek totális összeomlása által vált sikeressé, „győztessé” a mozgalom – ha az nem következett volna be, minden valószínűség szerint előbb-utóbb a hasonló ellenzéki szerveződések sorsára jutott volna… Mondhatni: Lech Walesából „szülei”: Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov csináltak sikeres gyereket…, mint ahogy Orbán Viktornak is őket kellene köszöntenie Anyák Napján….
De a legfontosabb különbség a lengyel és a magyar helyzet között, hogy ott valóban létezett egy erős nemzeti szolidaritás, amely nálunk csak szólamokban létezik - és úgy is leginkább a (szélső)jobboldalon. Nem létezik igazi társadalmi szolidaritás – helyette sokkal inkább az önzés a jellemző. A szolidaritásra alapozni tehát Magyarországon nemileg lehet: nyilvánvaló, hogy ami nem létezik, az nem is működhet!
Szintén nem létezik és ezért nem is működhet az a fajta szimbiózis a népmentalitás, az ellenzékiség és a katolikus egyház között, amely Lengyelországban megvolt, már évszázadok óta. Elég csak annyit megjegyezni erről, hogy nálunk elképzelhetetlen lenne egy Karol Wojtila-féle „néppápa”… A Szolidaritás sikeréhez, térnyeréséhez a lengyel katolikus egyház aktív ténykedése is nagyban hozzájárult – Magyarországon aligha állna az egyház egy ellenzéki mozgalom mellé, arról nem is téve említést, hogy itt a katolikus egyháznak korántsem akkora a beágyazottsága, mint Lengyelországban - ami pedig van, az kifejezetten Fidesz-párti.
Ami valóban megvan nálunk is a Szolidaritás kelléktárából, az talán a szakszervezetiség, a konkrét ágazati-munkáltatói érdekek képviselete – de ez is csak bizonyos szakmákban és nagyon is ingatag ellenzékiség-attitűddel. (Emlékezzünk, hogy a vasutasok és BKV-sok nemrégiben még éppenséggel a Fidesz szekerét tolták – elég a Gaskó István nevet kimondanunk!) A magyar szakszervezetek legalábbis változatlan munkabéreket és foglalkoztatási viszonyokat akarnak, de általában mindenféle tágabb politikai, vagy éppen nemzetgazdasági összefüggésekben való gondolkodás nélkül… Tulajdonképpen ők is csak „populisták”…
…Így a Magyar Szolidaritás inkább csak egy vágyat fejez ki, inkább csak egy „romantikus aktus”, mintsem valós, létező, a magyar társadalomban már „benne lévő” és csupán formális megalakításra váró társadalmi tényező. Aki a mai Magyarországon akarja a lengyel Szolidaritás útját és módszereit követni, az kockázatos útra lép.
Amire itt valóban szükség lenne, az egy tudatosan szervezett „programerő”, mert a mai magyar társadalomban nincs benne „spontán módon” semmiféle társadalmi program, semmiféle közös, pozitív célrendszer. Jelszavakkal és másolt módszerekkel nem érhető el valódi társadalmi és politikai változás. Csak ez lehet az a „kard”, amely megakadályozhatja „Magyarország vesztét” – ha ezt a „programkardot” kovácsolják ki nagy tudással és hozzáértéssel a magyar Szolidaritás létrehozói, akkor lehetnek sikeresek és akkor szerezhetik vissza az „elrabolt földet” 2014-ben a Fidesztől.
Utolsó kommentek