„Jeszcze Polska nie zginęła,
Kiedy my żyjemy.
Co nam obca przemoc wzięła,
Szablą odbierzemy.”
(„Nincs még veszve Lengyelország,
Míg mi meg nem haltunk,
Hogyha földünk elrabolták,
Visszaszerzi kardunk.”)
A lengyel himnusz
Vajon visszaszerezheti-e Magyarországot a szolidaritás? Pontosabban: a Szolidaritás, amelyet nyilvánvalóan lengyel mintára hirdettek meg a hétvégi ellenzéki-civil-szakszervezeti demonstráció szervezői.
Amikor eljutott hozzám a hír, hogy megalakult a Magyar Szolidaritás Mozgalom, első reakcióm az értetlenség volt: vajon miért gondolják az alapítók, hogy ami működött a ’80-as évek Lengyelországában, az működni fog a 2010-es évek Magyarországán is, egy teljesen eltérő társadalmi és politikai közegben, egészen más világpolitikai (és: világgazdasági) helyzetben?
…De mindenek előtt szögezzük le, hogy maga az ötlet, egy egységes ellenzéki mozgalom, kiváló gondolat! Minden további észrevételem ezért nem „kontra”, hanem „pro” kezelendő.
Szokás párhuzamokban gondolkodni a lengyel és a magyar történelemről – holott néhány személy és esemény kivételével szinte semmiféle „közös pálya” nincs bennük. (Az sem, hogy mindkét nép évszázadokra elveszítette a függetlenségét, mivel ez egymástól nagyon eltérő időben, időtávlatban és módokon történt – és emiatt a nemzeti mentalitásra is más hatással volt…) A lengyel társadalomból „működő modelleket” átvenni tehát igen kétséges vállalkozás. Próbálkozott már ezzel a jobboldal is („varsói gyors”), teljesen eredménytelenül.
Nézzük, mi a helyzet ezzel a Szolidaritás-dologgal!
A Szolidaritás Független Szakszervezet ténykedése és története mára a mi ’56-unkhoz hasonló legendává vált. Ebből vezeti le magát a mai lengyel demokrácia – legalább annyira (bár másként) tévesen, mint a magyar a maga ’56-jából. Magának a Szolidaritásnak a története talán sokaknak, akik azóta nőttek fel, már nem is ismerős. A lényeg: ez egy alapvetően munkás-érdekképviseleti céllal, azaz „klasszikus” szakszervezetként létrejött mozgalom volt, amelynek politikai profilja csak az események és a speciális lengyel körülmények következtében vált elsődlegessé. (Akit részletek is érdekelnek, itt megtalálja: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szolidarit%C3%A1s_F%C3%BCggetlen_Szakszervezet) És ami a legfontosabb: az ottani „monolitikus hatalommal” szemben csak a kelet-európai szocialista rendszerek totális összeomlása által vált sikeressé, „győztessé” a mozgalom – ha az nem következett volna be, minden valószínűség szerint előbb-utóbb a hasonló ellenzéki szerveződések sorsára jutott volna… Mondhatni: Lech Walesából „szülei”: Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov csináltak sikeres gyereket…, mint ahogy Orbán Viktornak is őket kellene köszöntenie Anyák Napján….
De a legfontosabb különbség a lengyel és a magyar helyzet között, hogy ott valóban létezett egy erős nemzeti szolidaritás, amely nálunk csak szólamokban létezik - és úgy is leginkább a (szélső)jobboldalon. Nem létezik igazi társadalmi szolidaritás – helyette sokkal inkább az önzés a jellemző. A szolidaritásra alapozni tehát Magyarországon nemileg lehet: nyilvánvaló, hogy ami nem létezik, az nem is működhet!
Szintén nem létezik és ezért nem is működhet az a fajta szimbiózis a népmentalitás, az ellenzékiség és a katolikus egyház között, amely Lengyelországban megvolt, már évszázadok óta. Elég csak annyit megjegyezni erről, hogy nálunk elképzelhetetlen lenne egy Karol Wojtila-féle „néppápa”… A Szolidaritás sikeréhez, térnyeréséhez a lengyel katolikus egyház aktív ténykedése is nagyban hozzájárult – Magyarországon aligha állna az egyház egy ellenzéki mozgalom mellé, arról nem is téve említést, hogy itt a katolikus egyháznak korántsem akkora a beágyazottsága, mint Lengyelországban - ami pedig van, az kifejezetten Fidesz-párti.
Ami valóban megvan nálunk is a Szolidaritás kelléktárából, az talán a szakszervezetiség, a konkrét ágazati-munkáltatói érdekek képviselete – de ez is csak bizonyos szakmákban és nagyon is ingatag ellenzékiség-attitűddel. (Emlékezzünk, hogy a vasutasok és BKV-sok nemrégiben még éppenséggel a Fidesz szekerét tolták – elég a Gaskó István nevet kimondanunk!) A magyar szakszervezetek legalábbis változatlan munkabéreket és foglalkoztatási viszonyokat akarnak, de általában mindenféle tágabb politikai, vagy éppen nemzetgazdasági összefüggésekben való gondolkodás nélkül… Tulajdonképpen ők is csak „populisták”…
…Így a Magyar Szolidaritás inkább csak egy vágyat fejez ki, inkább csak egy „romantikus aktus”, mintsem valós, létező, a magyar társadalomban már „benne lévő” és csupán formális megalakításra váró társadalmi tényező. Aki a mai Magyarországon akarja a lengyel Szolidaritás útját és módszereit követni, az kockázatos útra lép.
Amire itt valóban szükség lenne, az egy tudatosan szervezett „programerő”, mert a mai magyar társadalomban nincs benne „spontán módon” semmiféle társadalmi program, semmiféle közös, pozitív célrendszer. Jelszavakkal és másolt módszerekkel nem érhető el valódi társadalmi és politikai változás. Csak ez lehet az a „kard”, amely megakadályozhatja „Magyarország vesztét” – ha ezt a „programkardot” kovácsolják ki nagy tudással és hozzáértéssel a magyar Szolidaritás létrehozói, akkor lehetnek sikeresek és akkor szerezhetik vissza az „elrabolt földet” 2014-ben a Fidesztől.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek