HTML doboz
2012.11.27. 15:23 Szerző: Moin Moin
Választás vagy forradalom?
„Ob’s stürmt oder schneit,
Ob die Sonne uns lacht,
Der Tag glühend heiß
Oder eiskalt die Nacht.
Bestaubt sind die Gesichter,
Doch froh ist unser Sinn,
Ist unser Sinn;
Es braust unser Panzer
Im Sturmwind dahin.”
(„Akár vihar, akár havazás,/akár a nap nevet ránk,/A nap forrón izzó,/Vagy jéghideg az éj./Porosak az arcok,/De vidám a lelkünk, a lelkünk;/Tovazúg a tankunk/A roham viharában.”)
Kurt Wiehle főhadnagy: Panzerlied (Páncélosdal) – 1933. július 25.
Hát megvan az új választási eljárásról szóló törvény, annak összes, észérvekkel nem, csupán a Fidesz önérdekével megmagyarázható furcsaságával. Most csak két dolgot tehet az ellenzék: vagy mindent megtesz a hazai és nemzetközi fórumokon a törvény érvényteleníttetése érdekében, vagy összeszedi magát (legalább közülük valaki-valakik) és így is győzni tudnak 2014-ben. Megjegyzem, e kettő ugyanazokat az alapokat feltételezi: azt, hogy létezzen egy szervezett, magabiztos, a politikai élet tematizálását kezébe venni képes ellenzéki erő. Hiszen ennek híján egyszerűen képtelenség rákényszeríteni a Fidesz-kormányt a változtatásra, még akkor is, ha esetleg nemzetközi/EU-s fórumok is az ellenzék mellé állnának.
Kétfrontos támadást kell intézni a Fidesz-kormány ellen: egyszerre elérni, hogy az EU szabályaival ellentétesnek nyilvánítsák az új Vet.-et, ugyanakkor nagyon gyorsan ki kell építeni a jelenlegi kormánypártokat legyőzni képes erőt – azt, amely majd magában foglalja a következő kormányt adó politikai szervezet(ek)et is. (Ahogy azt Addig c. posztunkban már leírtuk: nem feltétlenül fog pontosan ugyanúgy kinézni a Fideszt legyőző és az utána majd kormányzó politikai képlet – ld. itt: http://progressziv.blog.hu/2012/11/20/addig_609)
Nem akarom az EU-t valamiféle „óvatosak gyülekezetének” leírni, de annyit azért jegyezzünk meg itt, hogy sokkal könnyebb lesz az EU dolga is az Orbán-féle új Vet. szabálytalanná nyilvánítása terén, ha már láthatja az Orbánék után kormányozni képes pártot/koalíciót is, mivel ebben az esetben már lesz kivel közösen a jövőt tervezgetni. Különösen fontos ez a néppárti frakció felé, hiszen ők „elvileg” Orbánék szövetségesei, még akkor is, ha pontosan tudják, milyen „enfant terrible1”-ek is ezek a Fidesz-fiúk. (És emiatt is fontos az is, hogy a leváltóknak legyen erős, markáns „jobbközép szárnyuk” is – nem csupán azért, amit Szigetvári és Vető a tanulmányukban – Átbillenteni, visszaszerezni, meghódítani; http://www.hazaeshaladas.hu/ftp/hesh_evk_elemzes_tordelt_v5__1_.pdf - kiszámoltak, hogy t. i. a „billegő”, ill. stabilan jobbos választókörzetek a választásmatematikailag szükséges számban megszerezhetők legyenek.)
Fontos tudatosítanunk azt, hogy a Fidesz még emellett a Vet. mellett is legyőzhető, maga az új szabályozás nem teszi lehetetlenné és esélytelenné az ellenzéket – esélytelenné az ellenzék csak önmagát teheti, ha tököl! Azzal pedig felesleges előjönni, hogy „A Fidesz, ha úgy látja, akár még az utolsó pillanatban is átírhatja majd a Vet.-et és akkor még sokkal rosszabbakká válhatnak az ellenzék esélyei!”, mert a Fidesz pontosan érzékeli azt, hogy ezzel a Vet.-tel elérkezett egy határig – és ha ezen is átlép, akkor azt az EU már semmiképp sem tolerálhatja (még a néppárt sem)! Az pedig egyenlő lenne a jog- és támogatás-felfüggesztéssel – ez utóbbi pedig azzal, hogy a „holdudvar” akár be is zárhatja a boltot, mert pénz aligha folyatható oda többé (ui. nem lenne miből). Persze: kellene nekik a hatalom 2014 utánra is – hiszen immár komoly veszély lenne számukra egy hatalomváltás esetén, hogy „elővennék az ügyeiket” – ám ez már nem a páva-, hanem a tojástánc ideje: ott tartanak, hogy már csak rossz lépésük maradt. Ha népszerű intézkedésekkel akarnak pluszszavazatokat begyűjteni, akkor vagy elszállna a hiány (és akkor agyő, EU-s források!), vagy eltékozolják a Nemzeti Bank tartalékait (és akkor 2014 utánra önmagukat hozzák lehetetlen helyzetbe). Ha továbbmennének a demokráciakorlátozás útján, akkor (ld. fentebb) az EU lépne a tökükre (és szintén agyő, EU-s pénzek!), ráadásul ezzel muníciót adnának az ellenzék kezébe is. ha pedig nem tesznek semmit, akkor a helyzetük és az esélyeik automatikusan csak rosszabbak és rosszabbak lesznek… (Lenne persze még az ésszerű és tisztességes politikával is próbálkozni – de ahogy Lenin is megmondta már: „Álmodjunk megvalósítható álmokat!” – Orbánéktól ekkora váltás csak egy agyátprogramozás után lenne elképzelhető…)
Nem várható tehát már további, komoly machináció a Vet. körül, erre kell az ellenzéknek a stratégiáját alapoznia! Marad, ami most van. (Hacsak nem sikerül áttörést elérni az EU-n, illetve a magyar közélet áttematizálásán keresztül és emiatt nem kényszerül maga a Fidesz „visszademokratizálni” a törvényét… De ez a kevésbé valószínű forgatókönyv – és, mint láttuk, erős, legalább az alapelvekben egységes és szervezett ellenzék nélkül akkor sem lehetne győzni!)
…Az ellenzék teendőiről – hogy t. i. mi kell ahhoz, hogy sikeresek lehessenek 2014-ben – írtunk már eleget, itt csak néhány szóban emlékeztetek erre: kell írni egy jó, megalapozott programot és azt minél hamarabb és minél több emberrel megérttetni, elfogadtatni! És: kellenek magabiztos, jól kommunikáló és az ország valódi problémáival tisztában lévő vezetők. Viszont lenne itt néhány tanács a Fidesznek is: vigyázzatok, mert minél tovább éltek vissza a jogokkal és a nép türelmével, annál kellemetlenebb lesz nektek a hatalomváltás utáni időszak! Ha nem lesz szerencsétek és nem valami „régi szoci”-többségű és stílusú kormány követ titeket, akkor nem lesz akadálya annak, hogy számon kérjenek rajtatok minden egyes kis törvénytelenséget és nagy lopást – és akkor nem véd meg sem az Alaptörvény, sem a sarkalatos törvények, sem pedig a 9 évekre pozíciókba rakott párthíveitek, mert akkor ez az egész machináció egyik napról a másikra a hatalmatokkal együtt fog eltűnni! Ugyanis: hatalom híján nem lesz már kényszerítő eszköz a kezetekben, amellyel (továbbra is) visszaélve érvényben és pozícióban tudnátok ezeket tartani.
Szó sincs arról, hogy az új Vet. kellemes, kiegyenlített demokrata klímát teremtett volna – nem: viharos szél fúj szembe – de az ellen a Fidesz semmit sem tud tenni, hogy amíg van választás, addig a passzátszelet a választók fújják: ha őket az ellenzék megszerzi, maga mellé állítva többségüket, akkor a kormány is csak valami nyílt antidemokratikus eszközzel élve őrizhetné meg a hatalmát – talán, egy nagyon rövid időre, hogy aztán annál drámaibb legyen a távozása… Reméljük, a Fidesz vezetőiben is van annyi józanság, hogy a maguk antidemokratikus gyakorlatával ne provokálják ki a Jónép antidemokratizmusát – mert akkor Orbánnak már nem a szelíd, kisfiús Bajnaival, hanem dühös, intoleráns plebejusokkal kellene megküzdenie. Akkor elkövetkezhet egy olyan helyzet, amelyben megismerkedhet a „forradalom” szó valódi jelentésével, a „fülke-„előtag nélkül.
…Ha már fentebb a francia nyelvből kölcsönöztem az enfant terrible kifejezést, akkor nem tudom, mond-e valamit Viktornak a sans-culotte2 név?
…„Ceterum censeo, Carthaginem esse delendam!”3
1 Enfant terrible: „rettenetes gyerek” – a kifejezés történetéről, továbbá lelki mögötteseiről ld. itt: http://www.c3.hu/scripta/thalassa/96/3/03nem.htm
2 Ld.: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sans-culotte
3 „Egyébként azt tanácsolom, hogy Karthágót el kell pusztítani!” - Marcus Porcius Cato Maior (i.e. 234–149) ókori római szenátor a szenátusban minden szónoklatát ezzel a mondatta fejezte be a 3. pun háborút megelőzően. Mi is minden posztunkat ezzel az idézettel fogjuk befejezni mindaddig, amíg a Fideszt le nem győztük a 2014-es választáson.
2012.11.24. 19:12 Szerző: Đđ
Üldözési mánia
„Megmondta Virág elvtárs: az osztályharc egyre élesedik. Akinek pedig vaj van a fején, hadd szarjon be egy kicsit…”
Bacsó Péter: A tanú – 1969
Vannak emberek, akik „hisznek a maguk erejében” – ilyen ember Orbán Viktor is. Nem akarok mélyen belemerülni abba, hogy miképpen és miféle hatásokra alakul ki és szilárdul meg egy efféle személyiség – akit érdekel a téma, olvasson bele Sztálin életrajzába és mindent érteni fog. Itt és most az a lényeg, hogy nálunk éppen egy ilyen „erőhívő” intézi országunk ügyeit. Legyünk hálásak a késő XX. század történelmi véletlenjeinek, hogy ez az erőhívő éppen az EU „kalodájában” kényszerül működni és mondjuk nem a fél századdal korábbi viszonyok között „nyitott neki tért a Sors”1!
…Mert mit készül tenni épp most is ez az erőhívő társaság? Hát ezt: http://index.hu/gazdasag/2012/11/22/kehi/ - létre kíván hozni egy „szuperszervezetet”, amely – életre hívói érdekei szerint – gyakorlatilag a teljes magyar versenyszférát tetszése szerint vetheti alá a legkellemetlenebb, működését ellehetetlenítő vizsgálatoknak, mindenféle indoklás nélkül.
Rágódhatnánk azon, hogy egy valódi polgári demokratikus jogállamban (jól tudjuk: ez jelzőhalmozás – hiszen e három kritérium önmagában is elegendő lenne), szóval, egy polgárok alkotta-vezette államban nincs szükség a rendőrség és az igazságszolgáltatás mellett semmiféle „pártkormányzati hadseregekre”. Ez utóbbiak, ha egy országban megjelennek, akkor onnantól az az ország már nem az egyenlő jogú szabad polgárok állama, hanem valami más, valahol a Kína-Belarusszia-Észak-Korea-Azerbajdzsán-szerű nemdemokráciák téridő-kontinuumában.
Mire kellhet Orbánéknak a „Szuper-Kehi”? Az gyenge duma, hogy (ahogy egy fideszes képviselő állította) a korrupció elleni harchoz kellene egy ilyen szervezet. Azért nem hihető a Fidesz részéről az, hogy a korrupció ellen akar harcolni, mert épp mióta Fidesz-kormány van, azóta csúszott vissza az ország a világ korrupciós listáján:
(Megjegyzés: minél magasabb az ország-pontszám, annál alacsonyabb a korrupció)
A korrupcióellenes szándék azért is sántít, mert ez az új jogosítványokkal megerősített Kehi értelemszerűen csak utólag tudja majd ellenőrizni a cégeket. Márpedig a korrupció tipikusan „előzetes jelenség”: akkor történik meg a korrumpálás, mielőtt az „üzlet” megköttetik. Így egy utólagos ellenőrzés, bármit is tár fel, már csupán futhat az események – és a közpénzek – után! Hasonló a helyzet azzal is, hogy ez az újfajta Kehi a közpénzek célszerű, prudens elköltését is ellenőrizné – szintén csak utólagosan. Ugyanis mindenki tudja, hogy sokkal hasznosabb egy ügyletet előtte mérlegelni, mint utána ellenőrizni…
…De tényleg: akkor mire is kell ez a „Szuper-Kehi”?
Jól jöhet ez a felturbózott Kehi (például) gazdasági pozíciók megszerzésére – akár kikényszerített eszközökkel is, illetve arra, hogy „likvidálhassák” azokat az „őrült” cégeket, amelyek (esetleg) a 2014-es választásig hátralévő időszakban ellenzéki erőket támogatnának. (A kormánytól-Fidesztől független, önálló, erős, jelentős gazdasági entitásoktól való orbáni félelemről itt írtunk már korábban: Adó, áldozat, győzelem - http://progressziv.blog.hu/2012/10/17/ado_aldozat_gyozelem - a poszt első bekezdése szól erről.) De kell ez az „erő” a kormány kezében ahhoz is, hogy a „fegyelmezetlenkedő” (értsd: a szabadpiaci kapitalizmus szablyai szerint működő) „multik” akármikor megregulázhatók legyenek – no, nem „direkt módszerekkel”, államosítással, vagy az EU állandó ellenállását kiváltó „multispecifikus”, csak őket büntető jogszabályokkal, hanem látszólag teljesen törvényes ellenőrzési eljárásokkal.
…Megint ott vagyunk a „nem-nemzeti” dolgokkal (cégekkel, szervezetekkel és ideológiákkal) szembeni orbáni „zsigeri gyűlöletnél”…
Orbán és társai úgy tesznek, mintha legalább annyira utálnál a világkapitalizmust, mint annak idején, egy-két rendszerrel korábban Kádár, vagy Rákosi. Persze, hogy ebből mennyi a komoly és mennyi a megjátszott, azt jól mutatja, hogy miközben politikusokként tőkeelleneskednek, aközben magánemberként korántsem tartják magukat olyan távol ettől a „halálos ellenségtől” – mint gazdasági érdekkör pedig épp az ország első számú gazdasági hatalmává igyekeznek felépíteni magukat, többek között a tervezett „Szuper-Kehiben” rejlő lehetőségekkel is.
…Igen: a valódi szándék itt is a „nemzeti nagytőkések” megerősítése… Ám ezen a fajta nemzeti tőkén az idő már túllépett.
Orbán a tipikus megkésett ember: akkor akar „nemzeti intézményeket” és „nemzeti burzsoáziát”, amikor már épp leáldozott a nemzeti kereteknek: túllépett rajtuk a technológia, amelyet a modern emberiség használ2. A „nemzetek reneszánsza” csupán egy (lelki) menekülési kísérlet, amely nem vezet sehová. (Emocionális téren közeli rokona az öko-újbalos, globalizációellenes alternatív mozgalmaknak, nem véletlenül van annyi közös szlogenjük…) Akik ezt hirdetik, valójában csak azt szeretnék, ha a nemzethatárok megóvnák őket még egy kis ideig az egész világra kiterjedő teljesítményversenytől. Ki akarnak lépni az időből, nyugalomra és privilégiumokra vágynak – és nemigen érdekli őket, hogy ez csupán egy szűk elitnek és egy rövid ideig nyúlt előnyöket, a többieknek - és a jövőnek is – viszont mindez súlyos terheket jelent.
…Ha nem akarjuk lekésni a világot – és a saját sikeres jövőnket és a modernizálódásunkat – akkor 2014-nél tovább semmiképp sem hagyhatjuk sem a „nemzeti nagytőkéseket”, sem pedig „politikai megjelenési formájukat”, a Fideszt, hatalmon. Hogy ehhez mi kell? Program, egység, merészség – az ellenzéki oldalon. És mi nem kell hozzá (szintén ellenzéki közegben)? Önzés, politikai taktikázgatás, hogy t. i. mi is egy-egy párt és politikus kisszerű, személyes érdeke – pontosabban: az, amit az illető annak gondol. Mert mint azt nap mint nap látjuk, van éppen elég „ellenzéki” politikus, aki nem tud és nem akar felülemelkedni azon, amit (Virág elvtárs szavait kölcsönvéve a poszt elején idézett Tanúból) „a vaksi szemével lát, a botfülével hall, a tökfejével gondol”. Az ilyen politikusok pedig éppen annyira (nem) képviselik potenciális választóik – és: az ország – érdekeit, mint amennyire a „Szuper-Kehi” a közélet tisztaságát!
…„Ceterum censeo, Carthaginem esse delendam!”3
1 Petőfi Sándor: Sors, nyiss nekem tért… - 1846. április 24-30.
2 Korábban ezt a témát – a technológiák és a társadalomszerveződés összefüggését – részletesen kifejtettük, ld. itt: Az EU, mint technológiai szükségszerűség - http://progressziv.blog.hu/2012/05/14/az_eu_mint_technologiai_szuksegszeruseg). Ebben, többek között, így fogalmaztunk: „A technológia határozza meg a társadalmi kereteket és a technológia fejlődése a motorja a társadalmi keretek átalakulásának is. Minden technológia esetében létezik egy olyan társadalmi szerveződési mód, amelyben az adott technológia a legjobban képes működni, ezáltal a leginkább biztosítva a társadalom anyagi forrásait. Minél több ember tudására, közreműködésére és minél szerteágazóbb ismeretekre van szükség egy technológiához, annál nagyobb együttműködési egységben célszerű azt használni.”
3 „Egyébként azt tanácsolom, hogy Karthágót el kell pusztítani!” - Marcus Porcius Cato Maior (i.e. 234–149) ókori római szenátor a szenátusban minden szónoklatát ezzel a mondatta fejezte be a 3. pun háborút megelőzően. Mi is minden posztunkat ezzel az idézettel fogjuk befejezni mindaddig, amíg a Fideszt le nem győztük a 2014-es választáson.
2012.11.22. 19:52 Szerző: Cincinnatus
Az út, az igazság és az élet
„Isten országa nem demokrácia. Az Úrnál nincsenek választások, nincs parlamenti vita, nincs interpelláció, meg szavazás arról, hogy melyik úton kell járni. Egy igazság van, egy hamisság, egy elvitathatatlan kormányos.”
Hugh Hudson – Colin Welland: Tűzszekerek – 1981
Jó kis antidemokratikus-antiliberális duma, nem? Meg ráadásul még erősen klerikális is - hogy írhat le ilyesmit egyáltalán egy állítólag „progresszív” blog szerzője?
A látszat csal: a bevezető idézet ugyanis nagyjából-egészéből – itt - arról szól, hogy ha jól működő és sikeres társadalmat akarunk, amelyben az egyén a saját és közössége javára szabadon kibontakozhat, akkor legalábbis nem célszerű vitatni bizonyos alapelveket. Konszenzus kell bizonyos princípiumokban.
A filmben az idézett mondatok skót presbiteriánus közegben hangzanak el – vagyis az egyik legdemokratikusabban működő közösségben. E közeg jó példája a világ (nem túlságosan nagyszámú) igazán jól működő demokráciáinak – és ha e demokráciákat megvizsgáljuk, akkor azt fogjuk látni, hogy ezekben a legalapvetőbb kérdésekben a közösség döntő hányada egyetért. Ezeket illetően valóban nincs vita arról, hogy „melyik úton kell járni”: a demokratikus elvek terén „egy igazság van” és az is egyértelmű, hogy aki ezeket piszkálni szeretné, az „hamisságot” művel.
A demokratikus mentalitás ezekben a társadalmakban bizony „elvitathatatlan kormányos”!
…Nálunk meg nem az. Minden lehet „relatív” és „szubjektív” és ha egy-egy demokratikus princípium éppen nem látszik szolgálni az érdekeinket, akkor simán ki lehet iktatni – vagy helyette akár hetente mást belefogalmazni az Alaptörvénybe. Kíváncsi vagyok, mikor nyújt be a Vatikánhoz a KDNP egy, a Bibliát módosító indítványt, befoltozandó a „közgépezés” és a „Ne lopj!” (VII. parancsolat), illetve a „Ne hazudj…” (VIII. parancsolat) + a „Mások tulajdonát ne kívánd!” (X. parancsolat) és Semjén (állítólagos) plágiuma közötti egyre táguló szakadékot… Elvek helyett érdekek vannak – és ezeket hazudják sokan elveknek.
Csakhogy: ha hosszabb távon gondolkodnánk, láthatnánk, hogy – leszámítva a legelszántabb gazembereket – a társadalom döntő többségének az az érdeke, hogy elfogadja és betartsa a demokrácia alapjait adó elveket. A demokrácia: jogi státuszukat tekintve egyenlő emberek hosszú távú együttműködése olyan közös célok érdekében, amelyek a társadalom stabilitását, fejlődését és fenntarthatóságát szolgálják. Ennek érdekében pedig egy igazi demokráciában a státuszukban egyenlő polgárok közötti pozícióbeli különbségek alapja „trendjében” nem más, mint a személyes teljesítményük. A demokrácia egy olyan „tömegközlekedési eszköz”, amelyre, ha mindannyian felszállunk, akkor az mindannyiunkat személy szerint is tovább visz el, mint ha egyenként, külön-külön és egymás ellenében próbálnánk előbbre jutni az életben. Ez a régi, közös tapasztalat működteti a jól funkcionáló demokratikus társadalmakat - és az is régi tapasztalat, hogy ez a „busz” akkor halad jól, ha a vezetésre legalkalmasabb lesz a „buszsofőr”…
Mint írtam, Magyarország és a magyar társadalom (immár? még?) nem tartozik a demokráciák közé – és akik ma ezt az országot vezetik, mindent meg is tesznek azért, hogy minél távolabb kerüljünk ettől. Teszik pedig ezt kizárólag önös okból, „klikkérdekeik” mentén, azért, mert jól tudják, hogy ha itt is megvalósulna a demokrácia egyik alapfeltétele, a valódi jogi egyenlőség, ha nem lenne-lehetne „kivételezés”, akkor bizony ők „sehol sem lennének” és nem lenne módjuk a közösség kontrollja nélküli kormányzásra (és: tollasodásra), nem tudnának visszaélni az elvileg demokratikusan szerzett hatalmukkal.
…Nézzük csak meg, hogy megéri-e a magyar népnek az, hogy épp a Fidesz van hatalmon? Lett-e ettől a hatalomtól tisztább a közélet? Nem, hiszen a világ-korrupciós listán éppen 2010 óta csúsztunk vissza jelentősen. (Ld. itt: http://index.hu/gazdasag/2012/11/22/kehi/) Növekedett-e a vezető társadalmi és gazdasági pozíciók megszerzése terén a valódi teljesítményverseny? Nem, hiszen minden fontosabb poszt betöltésénél a kapcsolat és a kötődés volt a meghatározó, sehol sem volt nyilvános, az alkalmasságot a középpontba helyező pályázat – pedig ugyebár itt, e kinevezések esetében is közpénzekről van szó, kétszeresen is: egyfelől az államtól kapja az illető vezető a fizetését, másfelől az általa vezetett szervezet is állampénzen él, azt költi, jól és hatékonyan, vagy rosszul és pazarlóan… A gazdasági pozícióknál is azt tapasztaltuk meg, hogy a kapcsolat és a kötődés úgy torzítja el a szabadpiaci teljesítményversenyt és úgy tesz sikeressé egyes szereplőket, hogy annak vajmi kevés köze van az objektív teljesítményhez… Márpedig a demokrácia gazdasági alapja a szabadpiaci kapitalizmus (bármi másról is ábrándozzanak az alternatív, öko-újbalos mozgalmak), hiszen nem működhet úgy társadalom hosszú távon, hogy csak a teljes játéktér egyik felében hirdetünk nyitott versenyt, a másikban pedig valamiféle „gúzsba kötve futást” rendezünk eközben. (Virágnyelvről magyarra lefordítva és kissé bővebben kifejtve: akkor működik hosszú távon is jól a társadalom és abban a gazdaság, ha mind a társadalmi, mind a gazdasági státusz terén jogi egyenlőség van a szereplők között, a pozíciók megszerzése-megszerezhetősége terén pedig mind társadalmi, mind gazdasági téren teljesítményverseny. A „kínai modell”, ahol a gazdaságban valamiféle - korlátozott, párthatalommal és korrupcióval bőven átszőtt! – „szabadpiaciság-féle” működik, ám a társadalmi pozícionálódást a párt szabja meg, máris borulni látszik: pazarló a gazdálkodás, hatalmasra duzzadt a belső adósság, nyakra-főre születnek a pazarló, vagy éppen meg nem térülő beruházások és inog az egész „csoda”… Az alternatív, öko-újbalos elképzelésekkel pedig az lenne a baj – ha bevezetnénk azokat -, hogy a társadalmat és az állampolgárokat ugyan státuszukban, jogilag a lehető legszabadabbá tennék, ám a pozícionálódást már gátolni igyekeznének a hierarchiaellenes és egalitárius elképzeléseikkel, a gazdaságot pedig valamiféle szabályozott-államosított, humanizált „neoszocializmusként” képzelnék el működtetni – ami alapból, ideologikusan gátolná meg a valódi teljesítményversenyt.)
A teljesítményképtelenség és a hatalmával visszaélő vezetés immár az ország fenntarthatóságát és intézményeink működtethetőségét veszélyeztetik – itt az ideje tenni ez ellen. Tenni pedig – a fentiek alapján – azt kell és lehet, hogy megteremtjük az összhangot a teljesítményorientált társadalom és gazdaság között, hogy az országot hosszú távon is fejlődőképessé és fenntarthatóvá tehessük. Ezt a Fidesszel az élen nem érhetjük el – és sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy az eddig létező, vagy az utóbbi időben megjelent társadalmi-politikai mozgalmak sem tudják, hol kezdjék a munkát? Azt látjuk, hogy a hatalom dübörög tovább, a saját önérdek-útján, éspedig akadálytalanul, az „ellenzéki oldal” pedig tétovázik, taktikázik, húzza az időt és/vagy ötlettelen, míg maga a nép csak áll és csodára-csodatévőkre vár… Ha ezt a „trendvonalat” meghosszabbítjuk, akkor abból más nem jön ki, mint egy újabb, még katasztrofálisabb és még több állampolgári és szabadságjogot elvevő Fidesz-négyév, zsugorodó gazdasággal – emiatt pedig növekvő munkanélküliséggel-szegénységgel. És persze egyre több kivándorolni akaró magyar – akik azonban egyre nehezebben fogják ezt tudni megtenni, hiszen a „nyugat” sem képes korlátlanul felszívni bárkit. Igen: egy reménytelen, az esélyeit elveszített Magyarország áll előttünk…
…Ezt az utat nem szabad bejárnunk! Mindenkinek, akiben van képesség, elemi kötelessége, hogy egy másik utat jelöljön ki: a fentebb leírt „teljesítmény-utat”. Ehhez első lépésként az kell, hogy létrehozzuk azt a bizonyos konszenzust azokban a bizonyos princípiumokban: a demokratizmusban és a teljesítményelvűségben. (E kettő, mint láttuk fentebb, egymástól elválaszthatatlan!)
„Addig” (http://progressziv.blog.hu/2012/11/20/addig_609) című előző posztunkban leírtunk egy kétlépcsős folyamatot, ekképpen:
„…a következő másfél év feladata kettős. Egyfelől kell az az erő, az a politikai többség, amely képes leváltani a Fideszt, másfelől viszont készen kell, hogy legyen az az erő is, programmal, stratégiával együtt, amely a váltás pillanatától kezdve képes lesz hatékonyan és határozott kézzel – magabiztosan – kormányozni és megakadályozni azt, hogy egy esetleges sikertelen, bénázó kormányzást kihasználva és a megint csalódott választókat manipulálva visszatérhessen a Fidesz (esetleg a Jobbikkal karöltve).
…És ez a két feladat nem feltétlenül követeli meg azt, hogy mindkettőt ugyanazok hajtsák végre! Minden további nélkül lehetnek olyan politikai erők, amelyek csak „addig” vesznek részt a folyamatban: addig, ameddig a Fidesz leváltása megtörténik. Egy azonban biztos: előre tisztázni kell, hogy kik azok, akik mindkét feladatban részt vállalnak és kik azok, akik a másodikban már nem. Továbbá: az is tisztázandó a magyar választópolgárok Fideszt tovább már nem akaró részével, hogy kik azok, akik egyik feladatból sem hajlandók kivenni a részüket.
Mert ne legyenek illúzióink és ne dőljünk be akárki áltatásának: aki már az első – az „addig” tartó – fázisban sem szolgálja a feladatot, a Fidesz leváltását, az ezzel az állásfoglalásával matematikailag is csökkenti a feladat végrehajthatóságának esélyeit. Itt nincs helye semmiféle „szubjektív kalkulációknak”: van egy, egyetlen objektív valóság és kész, passz!”
Láthatjuk: itt is csak „egy igazság van, egy hamisság” – és kell egy „elvitathatatlan kormányos” is: kell egy politikai erő(t létrehoznunk - mert ma egyre inkább látszik, nincs), amely képviseli és keresztülviszi ezt az igazságot. Most, jelen posztunkban ennek a kétlépcsős folyamatnak a beindítása érdekében emelünk szót – és ha ez kell, akkor zászlót is.
17 hónapunk van a választásig. A legutóbbi „aktuális reménység”, az Együtt 2014 bejelentkezése óta éppen egy hónap telt el – és a magyar társadalom nem lett megszólítva, nem lett beinvitálva ebben az egységbe! Nem lett – mert nem is lett volna hová, hiszen nem készültek el a szervezeti keretek, amelyekbe az emberek „besorakozhattak volna”. A tehetség még mindig nincs meginvitálva. A Fidesz leváltásához, majd azután egy sikeres kormányzáshoz szükséges emberek, erők és tehetségek még mindig csak magányosan várakozhatnak a nemtudommire. Hát mondjátok: hogyan lehet ebből így egy olyan sereg, amelyik 17 hónap múlva majd legyőzi Orbánt és rendszerét? „Aki csak várni tud, az hiába vár”1 – a tér, a jövő és a cselekvés lehetősége mindenkor azoké, akik mernek és tudnak kezdeményezni is.
Az előttünk álló időszak nem a hatalomról, nem a pozíciók megszerzéséről szól és nem arról, hogy „ki legyen A FŐNÖK?”, hanem feladatokról. Feladatokról, amelyeket a helyzet hoz magával - és ha most e feladatok helyett azzal törődik az ellenzék, hogy ki mekkora hatalomszeletet szerezhet majd meg 2014 utánra, akkor ez az ellenzék elveszett.
Nem igaz, hogy az MSZP sokkal népszerűbb, sokkal támogatottabb párttá válhat 2014 elejéig – még akkor sem, ha a Fidesz tovább rombol. Nem igaz, mert akkor is túl sokan fognak emlékezni a szocik tehetségtelenségére és a pártvezetés kisszerűségére. Nem igaz az sem, hogy az LMP képes lesz kitörni abból az „alternatív világ-gettóból” és abból a definiálatlanságból és elméletiességből, abból a „mellékességből”, amely vezetői lételeme. Lebénítja, hogy nincsenek benne igazi politikai tehetségek, vezetésre hivatott személyiségek… Ebben méltó párja a Milla is: itt is sok a (meg-)határozatlanság, valamint hiányzik a helyzetnek és az abból következő szükségszerű cselekvéseknek a végiggondolása és konzekvens végig-/véghezvitele. A H&H pedig makacsul és érthetetlen okokból tartja magát a „Tres faciunt collegium”2-elvhez… A Szolidaritás azzal tetszeleg magának, hogy „560 helyen van ott az országban”, de hogy ezen kívül mit tud és mit akar, ami valóban hasznos lenne, arról semmit sem tudunk… A DK-ról nem írok – mert nincs mit és nincs miért. Az egyéb, sorra alakuló pártocskákról (Bokros Lajos „konzervatív” pártjáról, vagy Fodor Gábor „posztliberális”, SZDSZ-reszlikből felépíteni tervezett csapatáról és a H&H körül kóborlókról, Kunczékról, Magyar Bálintokról - noch dazu Kókákról) meg inkább ne is beszéljünk komoly emberek társaságában! És igaz ugyan, hogy az Együtt 2014-et rögtön a bejelentése után a legnagyobb ellenzéki erőnek mérték – csak éppen az a baj, hogy az E14 nem erő. Nem erő, mert az erő politikai értelemben egy egységes programmal, egységes vezetéssel bíró szervezett erőt jelent – szóval mindazt, ami az E14 nem.
…Magyarán: szinte minden hiányzik az ellenzéki oldalon, ami egy sikeres 2014-es szerepléshez kellene.
Fentebb azt írtam, hogy kell egy erő, amely „képviseli és keresztülviszi” a demokratizálást – de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ehhez (még egy) új mozgalom, párt kellene. Meg lehetne ezt úgy is csinálni, hogy a már létezők közül látja be egy vagy több azt, hogy létének értelmét csak akkor éri el, ha nem zárt szektaként működik (ahol fontosabb az, hogy a mostani vezetők maradhassanak „örökké” pozícióban), hanem valóban és nem csak szólamokban válik minden demokrata – és minden igazi politikai tehetség és gondolat – befogadójává.
Az E14 ezt ígérte, ám máig még semmi sem történt ebben az irányban. A Milla – valószínűleg – még annak felismeréséig sem jutott el, hogy náluk/belőlük egyáltalán hiányzik valami. Bajnaiból és társaiból pedig – úgy tűnik – a magabiztosság és a határozottság hiányzik ebben a számukra még sosem próbált helyzetben, amikor nem valami, már előzőleg felépített szervezetet kell továbbmenedzselni, hanem a nulláról kell mindent kitalálni, figyelembe venni és felépíteni. A szocik aligha gondolkodnak ebben (a pozíciók külsősök számára való megnyitásában) – hiszen ez a párt, legtöbb vezetőjét tekintve, éppen a személyes pozíciókat tartja mindennél fontosabbnak. Az LMP épp most „gombolkozott be”...
…Hmmm… Lehet, hogy mégiscsak kell egy új erő? Lehet, hogy mégiscsak kézbe kell venni-vennünk azt a bizonyos zászlót?
De vajon lenne-e, aki velünk tartana, lennének-e akik mindazt belátnák, amiről fentebb írtam és lennének-e elegen olyanok, akik – felismerve az egyetlen utat és az egyetlen igazságot – készek is sokat és hosszan melózni azért, hogy végre normális lehessen itt az élet? Vagy maradnak inkább a puszta, passzív reménykedésnél?
1 Hegedűs Géza: István – 1974
2 „Hárman alkotnak egy társaságot” – Ókori római jogelv, amely szerint legalább három tag szükséges ahhoz, hogy testület (jogi személy) keletkezzék. Ezt a szabályt a római jog juttatta érvényre, amit a Digestákban Marcellus fejez ki, Neratius Priscusra (i. sz. 100 k.) hivatkozva.
2012.11.20. 12:43 Szerző: Spászmaher
Addig
„Csak az az egyetlen csillag változott, ott a vezérlőterem képernyőjén, a fejük felett. Sárgás színe egyre világosodott, és mert tudták, hogy erősödnie kell, úgy érezték, minden következő szolgálatra – nem volt értelme más egységben mérni a nem létező időt – növekedett a fénye. Követelő volt, sugarai rejtett és mégis mindenkitől értett üzenetet hoztak. Ott, odáig, vagy ahogy Evi mondta, addig.”
Zsoldos Péter: A feladat – 1970
A magyar politikusok ugyanúgy bizonytalannak érzik a saját helyzetüket, mint a legtöbb egyszerű magyar, ezért van az, hogy oly sokan közülük tűzön-vízen át őrzik a pozíciójukat és/vagy az „identitásukat”. Sokuk számára a politizálás nem csupán célok elérésének, hanem önmaguk meghatározásának is eszköze. Ezért adnak fel olyan nehezen immár célszerűtlenné vált álláspontokat. Bizonytalan népnek makacs politikusai vannak. Így működhet még mindig és minden kudarca ellenére az „unortodoxia” és ezért döntött az LMP is az önállóság ön- és közveszélyes útja mellett.
Mármost, ha azt akarjuk, hogy „más legyen a politika” és ezáltal egyszer majd a magyar társadalom is, akkor ehhez mindenek előtt magabiztos (és nem csupán magabiztoskodó) politikusokra van-lesz szükségünk. Ráadásul a magabiztos korántsem ugyanaz, mint az erőszakos, mert az utóbbi is csak a bizonytalanságokkal küzdő típus egyik, túlkompenzáló válfaja. (Mint pl. Orbán, aki soha nem akar visszacsúszni a hatalomtalanok közé…)
A politika: folyamat – ráadásul e folyamat egyes szakaszainak kívánalmai akár radikálisan el is térhetnek egymástól. Most viszont a magyar politika folyamatát megakasztja, eltorlaszolja a Fidesz-kormány. Ezért mindenek előtt ezt a torlaszt kell lerombolni, áttörni – ez a 2014-es választás egyik feladata. De korántsem az egyetlen, ugyanis ha már egyszer folyamatot emlegetünk, akkor tudnunk kell azt is, hogy mi jön, mit tegyünk a torlaszrobbantás után? Éppen ezért a következő másfél év feladata kettős. Egyfelől kell az az erő, az a politikai többség, amely képes leváltani a Fideszt, másfelől viszont készen kell legyen az az erő is, programmal, stratégiával együtt, amely a váltás pillanatától kezdve képes lesz hatékonyan és határozott kézzel – magabiztosan – kormányozni és megakadályozni azt, hogy egy esetleges sikertelen, bénázó kormányzást kihasználva és a megint csalódott választókat manipulálva visszatérhessen a Fidesz (esetleg a Jobbikkal karöltve).
…És ez a két feladat nem feltétlenül követeli meg azt, hogy mindkettőt ugyanazok hajtsák végre! Minden további nélkül lehetnek olyan politikai erők, amelyek csak „addig” vesznek részt a folyamatban: addig, ameddig a Fidesz leváltása megtörténik. Egy azonban biztos: előre tisztázni kell, hogy kik azok, akik mindkét feladatban részt vállalnak és kik azok, akik a másodikban már nem. Továbbá: az is tisztázandó a magyar választópolgárok Fideszt tovább már nem akaró részével, hogy kik azok, akik egyik feladatból sem hajlandók kivenni a részüket.
Mert ne legyenek illúzióink és ne dőljünk be akárki áltatásának: aki már az első – az „addig” tartó – fázisban sem szolgálja a feladatot, a Fidesz leváltását, az ezzel az állásfoglalásával matematikailag is csökkenti a feladat végrehajthatóságának esélyeit. Itt nincs helye semmiféle „szubjektív kalkulációknak”: van egy, egyetlen objektív valóság és kész, passz!
Mivel pedig a feladat-folyamat, mint látjuk, két szakaszra oszlik, ezért „rossz duma” minden olyasféle szöveg, hogy „Azért nem veszünk részt az első fázisban sem, hogy a választóink szemében megőrizzük az identitásunkat és hogy ne keveredjünk a számunkra-számukra elfogadhatatlan figurákkal!”, mert ez nettó kamu. Az identitás ugyanis tökéletesen intakt marad akkor, ha leszögezi valaki: csak az első fázisban működünk együtt – és persze „keveredés” sem lesz ebből, hiszen ott a deklarált elhatározás: a Fidesz-torlasz felszámolása után „kiszállunk a buliból” és bizisten ugyanúgy fogjuk utálni azokat, akiktől ma is elhatárolódunk, mint eddig.
Nos, ha így álla dolog, ha ezek szerint az identitásvesztés és az összeborulás egyszerűen nem létezik, akkor csak valami más állhat a háttérben, ha egy magát ellenzékinek és demokratának deklaráló erő mégsem vesz részt az első fázisban (sem). Mit nyerhet ezzel a kívülállással egy párt? Az aligha komoly érv, hogy esetleg – jó esetben – néhány mandátumhoz hozzájuthat az új választási rendszerben is. Az pedig még inkább illuzórikus elképzelés, hogy ezzel a stratégiával nem is 2014-re, hanem 2018-ra készül az adott politikai erő, hiszen semmi sem támasztja alá azt a reményt, hogy amire 2014-ig nem volt-nem lesz képes egy párt, arra majd 2018-ig képessé fog válni. Sem a pártok, sem az emberek nem szoktak megváltozni1 – legalábbis ami a mélyben működő dolgokat, jellemvonásokat és persze a képességeket illeti. Zárt szemhéjú, introvertált részigazságokkal foglalkozó politika és politikus sohasem tehet szert a „legerősebb” pozíciójára – egyszerűen azért nem, mert sem ő, sem a mondanivalója, a témái nem képesek megfogni és motiválni az embereket, mert amikről ő beszél, azok lehetnek a saját szemében baromi fontosak, csak éppen az objektív világban nem azok, vagy nem úgy és nem az adott időben azok…
Tehát: ha a jövőben nem kereshetjük a távolmaradás okát, akkor a jelenben kell azt feltalálnunk – és ez nem lehet más, mint egy másik „addig”: és ez a másik addig a 2014-es választásokig tart. Addig, 2014 tavaszáig „ér aranyat” a Fidesznek az, ha kisebb-nagyobb erők úgy döntenek, hogy megosztják az ellenzéket – mert lehet (legalábbis „Fidesz-matek” szerint), hogy éppen az a néhány százalék fog dönteni a 2014 utáni hatalmon maradásról, amelyet egy-egy kisebb párt egységtől való távolmaradása farag le az ellenzéki voksok számából. A Fidesz számolhat úgy, hogy egy-egy ilyen kispártnak van egy-kétszázezer fanatikus, elvakult híve, akikre ráadásul még hat is a liblingpártjuk „Megmaradtunk az elveink mellett!”-szövege és ezek az emberek majd a „függetlenségét megőrző” pártra és nem az egységes ellenzékre szavaznak. Lehet, hogy a frissen állampolgárságot-szavazati jogot kapott „külmagyarok” mellett kell ez a kicsi is – hiszen jól tudjuk: „A legkisebb is számít!”, ha a hatalomról, annak megtartásáról a hatalommal járó mérhetetlen anyagi és lelki előnyökről, no meg a hatalomvesztéssel testközelbe kerülő komoly elszámoltatás elkerüléséről van szó!
Az a manőver, amivel az LMP „elvű része” és annak irányítói elérték, hogy egy hosszú és unalmas kongresszus legvégére csúsztassák el a kongresszus egyetlen fontos kérdésének végszavazását – amikor már sokan, eléggé el nem ítélhető módon, hazamentek -, arra utal, hogy szándékos és célzatos manipuláció történt, amúgy „Fidesz-módra” és az is nyilvánvaló, hogy ez a szavazási eredmény igen-igen fontos volt és sokat ért a „győzteseknek”. „Elvhűségre” azok nemigen hivatkozhatnak, akik ezt az „elvhű” döntést manipulációval érték el – mert ugye elvek és manipuláció aligha férnek össze! Marad tehát a pucér ön-, esetleg anyagi érdek… Döntse el minden személyében érintett, hogy melyiket húzza inkább magára – és döntsék el híveik is, hogy melyik a rosszabb. Én minden esetre óvakodnék azoktól az „elvhűektől”, akik éppen alapelveiket és céljaik elérhetőségét (a demokrácia kiterjesztése, a hatalom kontrollálhatósága, stb.) nehezítették meg és megkönnyítették egy antidemokratikus erő esetleges hatalmi játszmáit.
1 Sokak vélekedésével ellentétben a Fidesz és Orbán sem változtak meg 1988-’89 óta – csak az igazi célok, mozgatórugók és jellemvonások sokáig és sokak előtt rejtve és titkolva voltak! Az MSZP(-sek) „megújulási képessége” pedig már-már közröhej-számba megy…
2012.11.19. 18:58 Szerző: ROZ
Ha én civil lennék…
„Miért halad így a történelem? Hogy az emberiség derűsen váljék meg a múltjától.”
Karl Marx – XIX. sz. 2. fele
Ha én most civil lennék, mármint valódi civil – mondjuk millás, vagy szolidaritásos –, akkor bizony lenne dolgom ezzel a BKV-buszokon virító hirdetéssel:
Az eset teljesen világos – mint egykor Švejké volt a törvényszéki elmeorvosok szemében: állami pénzből finanszíroz a kormány(párt) egy, az ő pozícióit-hatalmát 2014-ben talán veszélyeztető politikust, Bajnai Gordont és rajta keresztül a nemrég indult Együtt 2014-mozgalmat is. Márpedig ennek a mozgalomnak két „vércivil” tagja is van: a fent felsorolt kettő – és jól tudjuk, hogy ők, ketten éppen a protesztakciókban tudnak erősek lenni.
Ha én civil lennék, ha én lennék a felsoroltak közül valamely szervezet vezetője – és ha láttam volna a ma a Hammer Blogon megjelent, a Fidesz-fan „civilszervezet” által készíttetett hirdetésre született „válaszplakátot”, vagyis ezt:
https://m.blog.hu/ha/hammer/postimage/valaszplakat_1353256158.jpg,
akkor (megszerezve a szerzői jogokat – nem úgy, mint annak idején a Szolidaritás név és logó esetében) már javában nyomtatnám-sokszorosítanám ezt a bizonyos válaszplakátot – aztán pedig riasztanám az aktivistáimat és felülragaszttatnám a „kormányzati civilek” hirdetését. […És hogy csökkentsem a szabálysértés/vétség/bűncselekmény (pl. „rongálás”?) „tárgyi súlyát” és majdani, szinte bizonyos (büntető)jogi következményeit, a felülragasztást az eredeti plakát anyagát nem károsító ragasztóanyagot használnák – van ilyen, bárhol beszerezhető, mindeni ismeri.]
…Hogy mi lenne az akció eredménye? Nos, hatalmas médiavisszhang, továbbá annak szemléletes demonstrálása, hogy az igazi civil társadalom nem nyeli be, ha a saját pénzén (adóforintok, tudjátok!) a saját maga által megválasztott kormány politikai-hatalmi önérdekből megpróbálja hülyíteni és manipulálni. Mert ugye, onnantól kezdve, hogy egy, a társadalom egy részének véleményét és érdekeit megtestesítő pártból az egész nép valódi érdekeit képviselni köteles kormány lesz, onnantól már nem tehet hazugságot közhírré közpénzből, még akkor sem , ha „több mint kétharmada” van és ha nagyon fél is azoktól a „cudar időktől”, amelyek a kormányhatalom elvesztése után várnak e (már megint csak sima) párt vezetőire és oligarcháira „holdudvarára”.
Az akció további eredménye lenne, hogy az egész ország – aztán néhány órán-egy-két napon belül az egész világ a mai kormányon röhögne, ahogy csúfosan bebukott és ahogy a valódi civilek szellemesen és nem kis merészséggel ellenük fordították a „nagy ötletüket”.
Mindezt pedig úgy hívják, hogy „politikai tőke” – az, amire baromi nagy szükségük lesz mindazoknak, akik végig akarják harcolni Orbánék ellen a következő másfél évet.
…Már ha akarják!
2012.11.19. 15:20 Szerző: Đđ
Az LMP politikája: lehetetlen!
„…a katona már most gondoskodni kezdett a lövészárokbeli biztonságáról, és valahonnét az állomás mellől elemelte egy disznóól bádoggal megerősített ajtaját. Most rémülten, dülledt szemmel állt a kapitány előtt, s azt hozta fel a mentségére, hogy az ajtót magával akarta vinni a dekkungba1 a srapnelek ellen, így akarta ferzicherolni2 magát… Ságner kapitány megveregette a vádlott vállát, s azt mondta neki:
- Na, fő, hogy jót akart, máskor ne csináljon ilyet, ez hülyeség, vigye vissza azt az ajtót, ahonnét hozta, és aztán menjen a fenébe!”
Jaroslav Hašek: Švejk - 1923
Túlvagyunk az LMP kongresszusán. Sokan elemezték már pro és kontra az ott született Nem!-et – ezzel mi nem foglalkozunk. Éspedig azért nem, mert indifferens, „Ugocsa non coronat!3”, hogy mit csinál az LMP. Az LMP ugyanis valójában a magyar valóságon kívül működik, így aligha lehet befolyással arra, ami a politikában másfél év múlva történni fog.
Annak oka, hogy most mi az LMP-re is jellemző „öko-újbalossággal” foglalkozunk, nem más, mint hogy ideje tisztáznunk: vajon működhetne-e egyáltalán a bázisdemokrácia és mindaz, amit ez az öko-újbalos társaság itthon és szerte a világban hirdet?
…Már most, előre jelzem: rázós poszt következik – öveket becsatolni!
Az öko-újbalosság a modern alternatív (humán-)értelmiség bádogozott ólajtója. Ezeknek az eszméknek a hívei és propagátorai azt képzelik, hogy ez majd megvédi őket a valóság követelményeitől. Ám mindaz, amit prédikálnak, nem működhet…
Általában gazdasági okokkal szokták magyarázni az újbalos és az öko-alternatív társadalom-elképzelések lehetetlenségét, megvalósíthatatlanságát, ám van ennél mélyebb, alapvetőbb ok is, amely oka a gazdasági téren való lehetetlenségnek is. Ez pedig nem más, mint az, hogy emberekből, homo sapiens sapiensekből álló közösség egyszerűen nem létezhet és nem működhet csupán „horizontális kapcsolati hálóval”.
A bázisdemokrata és újbalos elképzelések ideálja egy olyan társadalom, ahol társadalomszerveződés tekintetében nincs alá-fölérendeltség. (Az alá-fölérendeltséget csak nagyon korlátozott módon és speciális kereteken belül, pl. munkakapcsolatokban „tolerálják” ezek az ideológiák.) Ideáljuk egy olyan közösség, ahol az emberek közötti egyenlőség nem csupán a formális jogban áll fenn, hanem az erőforrásokhoz és a döntési jogokhoz való hozzáférés terén is. Azonban a helyzet az, hogy ez így, ebben a formában még soha, sehol nem valósult meg – még a szélsőségesen egalitárius kisközösségek esetében sem. Ott is megvoltak a „szellemi vezetők”, akik persze a gyakorlatban a szellemi hatalomnál jóval evilágibb befolyást is birtokoltak.
…Nézzük csak meg például, hogyan is zajlik egy bázisdemokrata szervezet sajtótájékoztatója! Hát ez az: éppen úgy, mint bármelyik másik hasonló esemény. Ül néhány ember, szemben a tömeggel és osztja az észt. Nem ülnek körben, a fűben: a formák ugyanazok, mint a legkonformistább társaságnál – akár Ő Brit Királyi Felsége is ülhetne/állhatna a helyükön. Aztán: ezeknek a szervezeteknek is van vezetőjük-vezetőségük, akik a valódi döntéseket hozzák. Vannak „arcaik” és „megmondóembereik” is, mint bármely más pártnak. Egyszóval: e szervezetekben éppen úgy jelen van a hierarchia, mint bármely emberi közösségben – legfeljebb csak igyekeznek azt kissé elkenni-lerejteni…
…Ez pedig valami alapvetően emberi tulajdonságunkra mutat rá: az ösztönös hierarchiába rendeződésre.
A sikeres társadalmakban mindenkor megvan a különbség a státusbeli és a pozícióbeli egyenlőség között. Míg az előbbi tulajdonképpen nem jelent mást és többet annál, mint hogy az adott társadalom minden tagja annak a bizonyos, konkrét közösségnek a tagja és nem egy másik, talán „ellenséges”, vagy éppen más társadalomszervezési elvek alapján felépülő közösségnek, addig a pozícióbeli egyenlőség azt jelentené, hogy az egyének között nincsenek különbségek sem a társadalom erőforrásaihoz való hozzájutás lehetőségeiben, sem pedig azon kompetenciák terén sem, amelyek a társadalom szervezéséhez és vezetéséhez vannak/kell, hogy legyenek hozzárendelve. Nyilvánvaló, hogy mivel kompetenciák (képességek, tudás) terén igenis, vannak különbségek az egyes emberek között, ezért, ebből következően az erőforrásokhoz jutás és a hatalomban való részesedés terén is szükségképpen kell, hogy eltérések létezzenek. Így az a fajta pozícióbeli egyenlőség, amely a bázisdemokráciának egyszerre előfeltétele és célja is lenne, nincs alátámasztva képességbeli homogenitás által, mivel ez utóbbi homogenitás nem létezik az egyének között…
Ráadásul a kompetenciákban mutatkozó eltéréseket nem lehet teljes mértékben csak az eltérő neveltetésre, az eltérő szociális körülményekre fogni – hiszen ha ez így lenne, akkor szegény emberek gyerekeiből sohasem lettek volna zsenik. Nagyon úgy néz ki, hogy a kimagasló képességek meglehetősen egyenletesen vannak terítve szegény és gazdag emberek között. Igazából egyre valószínűbb az, hogy a majdani kompetenciák tekintetében – legalábbis a kimagasló kompetenciáknál – inkább a veleszületett képességek dominálnak. (Ami persze nem jelenti azt, hogy eltűrhető lenne egy Hoffmann-szerű közoktatás, sőt!)
A státusbeli egyenlőség államjogi nyelvre lefordítva az állampolgári, alkotmányos és jogi egyenlőséget, egyenjogúságot jelenti, míg a pozícióbeli – ha létezne egyáltalán valahol, valamikor – nem lenne más, mint az abszolút „bázisdemokrácia”: amikor nincs hierarchia az adott közösségben, sem politikai, sem gazdasági téren. Míg az első, a státusbeli egyenlőség nagyon mélyen meg van alapozva az emberi természetben, addig a második totálisan ellentétes azzal.
Nézzük az elsőt, a státusbeli egyenlőséget!
Ennek alapja az ember ősi, az evolúció során kialakult csoportalkotó ösztöne. Az ember elődei évmilliók óta csoportokban éltek és ez mélyen beleíródott a génjeinkbe. A csoport tagjai segítik egymást és együttműködnek egymással – továbbá: igen erős, határozott késztetésük van arra, hogy magukat, mint közösséget megkülönböztessék más közösségektől és azok tagjaitól. A különbségtétel „evolúciós oka és értelme” az volt, hogy az egyes csoportok konkuráltak az elérhető és felélhető erőforrásokért: élelemért, ivóvízért, biztonságos szálláshelyekért, stb. Amikor ma országokat, azokon belül pártokat, egyleteket alkotunk – vagy akár rokoni és baráti kapcsolatokat hozunk létre – akkor a mélyben ez az ösztön működik, minden más, amit a felszínen tapasztalunk e téren, csupán ennek az ösztönünknek a következménye. (Ideológiák, nemzeti szimbólumok, kulturális szokások – mint a közös elképzelések és a kooperáció megnyilvánulási formái –, ünnepek, szurkolótáborok, stb.)
Mindebből logikusan következik, hogy célszerű volt és ma is az, ha a saját csoportunk jó működése érdekében a csoport minden tagja részt vesz-vehet a csoport tevékenységében – ehhez pedig „részvételi jog” kell. Ez az „ösztönalapú jog” fejlődött aztán évezredek alatt odáig, hogy egyszer csak felvetődött, valamikor a felvilágosodás korában, hogy a részvételi jognak a közösség minden tagjára egyenlő mértékben és módon kell kiterjednie, mivel ebben az esetben van arra lehetőség, hogy ki-ki tehetsége és képességei alapján vehessen részt a közös tevékenységben, a társadalom életében és se a közösségnek, sem pedig az illető egyénnek ne kelljen esetleges „rossz születési pozíciója” miatt a képességei és tudása egy részét haszontalanul és kihasználatlanul „magában tartania”. (Azt hiszem, az mindenkinek világos, hogy miért célszerű mind az egyén, mind a közösség szempontjából a tehetség kibontakoztatása: mert ezzel lehet a lehető legtöbb erőforrást előállítani és abból mind az egyénnek, mind a közösségnek a legtöbbet profitálni.)
…Most pedig nézzük a másik, a pozícióbeli egyenlőségnél-egyenlőtlenségnél!
A pozícióbeli egyenlőség pedig azért lehetetlen, mert ezek az ősi csoportalkotó ösztöneink alapján létrehozott közösségek hierarchikusak. Az emberi közösségeknél olyan erős ez a (mint alább majd látjuk, az állati őseinktől örökölt) hierarchia-ösztön, hogy még az antihierarchikus közösségek is pillanatok alatt „behierarchizálódnak” – jó példák erre az egyházak, vagy a régi hierarchia ellen lázadó mozgalmak is. Valójában (nem a szlogenek, hanem a tényleges szándékok és tettek szintjén) a hierarchikus társadalmi berendezkedés ellen lázadók sem „magát a hierarchiát” szeretnék megszüntetni, hanem csupán annak a nekik nem kedvező változatát.
Bázisdemokratáék sem kivételek ez alól.
…De miből adódik maga a hierarchia? Mi ennek a mozgatóereje, amely minden idealista-egalitárius akarat ellenére kikerülhetetlenül hozza azt létre?
Két ilyen mozgatóerő van: a feljebbjutás ösztöne az egyik, a másik pedig az a tény, hogy az egyes emberek eltérő képességekkel születnek.
Az egyik, a génjeinkben dolgozó ösztön, hogy a közösségen belül minél „feljebb” jussunk – mivel „fent” több lehetőségünk van, mint azok, akik lejjebb állnak a rangsorban. A hierarchia oka egyértelmű: „bázisdemokrata” módon nem működhettek volna és nem maradhattak volna fenn az emberelődök csoportjai.
Aki valamelyest otthon van a csoportalkotó állatok világában (ne feledjük: az ember is az!), az tudja, hogy szinte mindegyik fajnál ott találjuk a hierarchiát, mivel ennek komoly előnyei vannak. A létezés oka és célja ugyanis az élővilágban nem más, mint a gének továbbörökítése – erre pedig akkor van a legjobb esély, ha egyrészt elegendő erőforrást tud az adott faj tartósan biztosítani, másrészt pedig, ha minél jobb génállomány adódik át generációról generációra. A hierarchia pedig – az állatvilágban – azt jelenti, hogy a jó gének birtokosai, akik emiatt a csoporthierarchiáéban is magasan állnak, több élelmet, erőforrást (és: szaporodási lehetőséget) kapnak, mint a többiek, ebből kifolyólag pedig nagyobb valószínűséggel maradnak életben és jóval több alkalmuk van a saját, jó minőségű, „életerős” génjeiket továbbörökíteni. (A jó gének ahhoz kellenek, hogy erős, magukat és a csoportot fenntartani tudó egyedek szülessenek.)
...A magas hierarchia-pozíció tehát egy - immár emberi - közösségen belül lehetőség arra, hogy több, számunkra értékes erőforrás álljon a rendelkezésünkre, de lehetőség lehet arra is, hogy – a magasabb pozíció adta hatalmunkkal élve – a mi elképzeléseink érvényesüljenek a közösségben és ne azoké, akik másféle elképzelésekkel bírnak.
A másik mozgatóerő, amely fenntartja és újra- és újrateremti a hierarchiát, az emberek eltérő képességei és ennek következménye, az eleve eltérő „lehetséges pályák”, az eltérő társadalmi produktivitás-képesség – és emiatt a „kiugrás” és a „leszakadás”. Hiába azonos a szabadság és a jog, ha az adottságok különbözőek.
Az eltérő képességek azért vannak jelen egy hierarchikus közösségben, mert ha mindenki azonos képességekkel rendelkezne (mint a méhek, vagy a hangyák dolgozói), akkor a változó körülményeknek az adott populáció sokkal kevésbé lenne képes megfelelni – márpedig az emberelődök fejlődését éppen egy sor radikális életkörülmény-változás indította be! A társadalom fejlődését éppen az eltérő gének biztosítják.
…Mindezek alapján kijelenthetjük: akik bíznak abban, hogy működhet a bázisdemokrácia, azok vagy nincsenek tekintettel az ember, mint faj genetikus örökségére, vagy (legtöbbnyire) nem is tudnak erről semmit. Aki bázisdemokrata módon akarja berendezni a társadalmat, annak „csupán” az emberi génkészlettel kell szembeszállnia – mármost nem értem, hogy pl. az „öko-mozgalmak” miért ágálnak annyira a génmódosítgatások ellen, amikor (a fentiekből következően) egyik legfontosabb céljukat, a bázisdemokrata közösségeket csak és kizárólag az ember génmódosításával érhetnék el?
1 dekkung (Deckung): fedezék
2 ferzicherolni: biztosítani
3 „Ugocsa nem koronáz!”: A történelmi Magyarország legkisebb vármegyéje, Ugocsa, 1527-ben nemet mondott I. Ferdinánd magyar királlyá választására – ám ez természetesen nem akadályozhatta meg a koronázást, mivel Ugocsa befolyása gyakorlatilag a nullával volt egyenlő – akár az LMP-é.
21 komment
Címkék: Címkék
2012.11.14. 17:27 Szerző: Moin Moin
Lehet más a választó?
„Ei, so laßet uns fahren
mit Roß und mit Wagen
nach unserem Quartier
Lust´ge Hannoveraner, die sind wir!”
(„Ej, hát utaztassatok minket/lóval és kocsival/a szállásunkra/a vidám hannoverieket, akik mi vagyunk!”)
Ihr lustigen Hannoveraner (Ti vidám hannoveriek) – 1813-’15
A magyar választó potyautas akar lenni: sikeresen a céljába érő potyautas.
Józan ésszel, kívülről szemlélve elképesztő, hogy itt milyen kevés elég ahhoz, hogy valaki „tényezővé válhasson” a magyar közéletben. Elég néhány akció – és máris benne lesz a médiában. Elég jó hangosan és nyilvánosan kikiabálni, hogy mire vágynak egyes társadalmi csoportok – és ezzel az illető máris „leadere”, celebje lehet e csoportoknak. Nem kell ehhez semmiféle távlatos stratégia és nem kérnek tőle semmiféle komolyan vehető és kielemezhető programot: elég a nyilvános bátorság, hogy az illető kiállt a nép elé és szónokolt egy kiadósat…
„Ennek az országnak a vezetői úgy állnak elő, hogy valaki nagyot kurjant: Éljen ez meg ez, halál arra meg arra! – és a tömeg követi őt.” – írta a XIV. századi Itáliáról egy korabeli francia követ*, de írhatta volna ezt akár a mai Magyarországról is.
A magyar átlagválasztó nem igényli (pontosabban: az északnyugat-európai választónál sokkal kevésbé igényli) a gondosan kidolgozott, tényekkel-trendekkel alátámasztott okfejtéseket – talán éppen azért nem, mert ezek a fajta okfejtések kiindulási pontjukként rendszerint valami nagy hiányosságára mutatnak rá a magyar társadalomnak és a magyar közmentalitásnak, gondolkodás- és viselkedésmódnak. Azzal pedig bizonyára igen kényelmetlen szembesülni, hogy mennyi minden nincs meg bennünk, ami a siker és a boldogulás objektív előfeltétele, és hogy micsoda hosszú távú erőfeszítéseket kívánna meg tőlünk e hiányosságaink kiküszöbölése. Egyszerűbb azokra hallgatni, akik „könnyű álmot ígérnek” – és mérlegelés nélkül követni őket.
A politika pedig kiszolgálja ezt az igényt – hogyne tenné, hiszen aki itt az utóbbi bő két évtizedben hatalmat (és azzal gazdasági előnyöket) szerzett a közéletben, az rendre valami lila ábránddal szerezte meg a választók többségének támogatását. Ez a magyar politika folytatólagosan elkövetett cserbenhagyásos gázolása. Mert persze az „álmok álmod(tat)ói” sosem teljesít(h)ették ígéreteiket, hiszen azok objektív, mentalitás- és tudásbeli alapjai mindenkor hiányoztak a magyar nép többségéből.
Mindeddig a választók zöme azt akarta, hogy elhitessék vele: van az az út, ami tőle, személyesen nem követel erőfeszítést és mégis elviszi őt a Kánaánba – persze nem a saját lábán!
A magyar választók többségének elképesztő nem-tudatossága szorosan összefügg azzal, ahogy életüket más, a politikán kívüli területen is élik: máról holnapra, elveszett illúzióról elveszendő illúzióig... Többször is írtunk már azzal, hogy a magyar mentalitásnak azért nem eleme a racionális mérlegelés és az objektív analízis, mert az elmúlt évszázadaink nem ismertettek meg minket ennek hasznosságával. Egyszerűen sosem volt idő és nyugalom arra, hogy a ma gondosan előkészített döntés beérhessen a holnapban és kamatozhasson – így lassan leszokott a magyarság többsége arról, hogy tudatosan pórbálja meg tervezni a jövőjét.
…Az a baj ezzel a felelőtlen potyautassággal, hogy így sosem fog eljutni a magyar választó az áhított célig. Mondhatni: még a parlamenti választások előtt kell választania két dolog között: marad felelőtlen és sikertelen, vagy megváltozik, mérlegelni kezd, megköveteli a politikusoktól a minőséget és így megkaphatja a sikert is.
A manapság színre lépő új ellenzéki politikai csoportok egyik legnagyobb felelőssége és egyik legfontosabb „kampányfeladata” az lenne, hogy fejlesszék a választói tudatosságot és összekapcsolják a választók fejében az előzetes, alapos mérlegelést a későbbi sikerrel. Mert ha maradnak az eddigi szokások, akkor megint a Legnagyobb Demagóg szerezhet többséget: aki a legérzékletesebben festi le a „gyűlölt ellenséget”, beszedve ezzel a protesztszavazatokat és aki a legtöbbet meri ígérni majd…
Kérdezni és kételkedni kell tanulnunk. Mert nem elég az, ha a vágyaink alapján rábízzuk magunkat valakire, mondván: ő biztosan jól fogja csinálni – de mitől is lesz tényleg „biztos” valami a politikában? Nem mástól, mit hogy az adott politika a teljes „társadalmi körképet” veszi-e alapul, vagy csupán egyes, szubjektíve kiragadott elemek közé építi fel magát? Nem személyek, hanem módszerek kérdése a siker – ezt kell megtanulnunk!
* Az idézett követi tudósítás Barbara W. Tuchman Távoli tükör (A Distant Mirror - 1978) c. művében olvasható.
2012.11.10. 19:12 Szerző: Cincinnatus
A bátrak választása
„Mut im Herzen, Geld im Beutel,
Und ein Gläschen Wein, ja, Wein,
Das soll uns die Zeit vertreiben
Lustge Musketier zu sein.”
(„Bátorság a szívben, pénz a zsebben,/és egy üveg bor, igen, bor,/Ez kell nekünk [hogy jól] töltsük az időt/[és hogy] vidám muskétások legyünk.”)
Musketier' sind lust'ge Brüder (A muskétások vidám testvérek) – régi muskétásdal, 1870 körül
Érvényes lesz-e a 2014-es választás, ha a Fidesz-2/3 tovább farigcsálja a választójogi törvényt? Itt az ideje feltennünk ezt a kérdést: meddig mehet el az aktuális törvényhozó hatalom az önérdek útján – és ha túllépett a tűrhető határon, akkor vajon milyen eszközök állnak a társadalom és az ellenzék rendelkezésére ahhoz, hogy megszüntessék a kialakult exlex állapotot?
Fel kell tennünk e kérdéseket, annál is inkább, mert a saját, ellenzéki sorainkon belül is mintha ingadoznának egyesek, ha szóba kerül a Fidesznek a jogállamisággal visszaélő mesterkedése.
Nemrég jelent meg Halottak napja című posztunk (http://progressziv.blog.hu/2012/11/01/halottak_napja_101), melyre váratlanul „baráti tüzet” kaptunk a nyakunkba. A http://kapitalizmus.hvg.hu/-n jelent meg Böcskei Balázs Ne dobjuk ki a teljes Fidesz-alkotmányt! című írása (http://kapitalizmus.hvg.hu/2012/11/02/ne-dobjuk-ki-a-teljes-fidesz-alkotmanyt/) – erre kívánok most („személyes megszólíttatás okán”) válaszolni.
A szerző „jogállam-(el)siratással), valamint „modorossággal” vádolt meg… Nos, aki elolvassa az eredeti írásomat, az látja, hogy abban nem „sirattam” a jogállamot, hanem egyértelmű útmutatást igyekeztem adni arra, hogy miképpen lehet és kell azt szigorúan jogállami alapokon állva helyreállítani. Ami pedig a poszt „modorosságát” illeti (amiért annak ironikusan a Halottak napja címet adtam), aligha nevezhető valamiféle enervált modorosságnak az, ha valaki így ír:
„…A jogállamot nem a jog és még csak nem is az igazság fogja újrateremteni, hanem az erő… Nekünk olyan erővé kell válnunk, amely képes sokkal merészebben és meglepőbben harcolni, mint az ellenség, a Fidesz-hatalom. Harcolni, mert békésen, magunkat az ő szabályaikhoz tartva csak veszíthetünk. Illúzió az, hogy úgy is képes a jogállam feltámadni, hogy nem törünk ki a Fidesz alkotta „jogi környezetből”. Nem fog úgy működni tudni a jogállam, hogy azt gúzsba kötve hagyjuk. Avagy: ugyan miféle szabadság lehet az, amelynek szabályait a szabadság ellenségei adták?”
…De a Böcskei-írás csupán apropóul szolgál arra, hogy tisztázzuk, mi is a teendő akkor, ha a jogállamot demokratikusnak álcázott támadás éri?
A jogállam és a demokrácia egyik fontos ismérve a stabil, konszenzusos jogrendszer, hiszen ez adja az állampolgárok, az intézmények, a polgárok által alkotott szerveződések és a vállalkozások közötti viszonyok kiszámíthatóságát és biztonságát. De vajon mi történik akkor, ha éppen a konszenzus hiányzik egy társadalomból? Lehet-e akkor is stabil a jogrendszer? Hozhat-e a törvényhozó hatalmat éppen birtokló egyik fél, érdekcsoport olyan szabályokat, amelyek nemhogy nem veszik tekintetbe a többi társadalmi vélemény- és érdekcsoportot, hanem egyenesen azt célozzák, hogy ezen csoportokat kizárják az érdekérvényesítésből? És: vajon helyes-e, ha a kizárt érdekcsoportok asszisztálnak mindehhez, mondván, a jogállamiság alapjait ásnák alá azzal, ha a hatalmával visszaélő fél szabályait megkérdőjelezhetőknek és/vagy nem létezőknek tekintenék?
A kérdések tulajdonképpen az önfeladó, defenzív, vagy a progresszív és dinamikus jogállamiság közötti választásra kényszerítenek minket.
A katonai stratégiában Napóleon austerlitzi csatája (http://hu.wikipedia.org/wiki/Austerlitzi_csata) óta alaptétel, hogy azé a győzelem, aki rá tudja venni az ellenséget arra, hogy az ő tervei szerint manőverezzen. Mármost, ha a jelenlegi magyar ellenzékben többségre jut az a hozzáállás, hogy manőverezzünk csak a Fidesz-kormány által megszabott – és „dinamikusan változó” – stratégiai keretek között, akkor ezzel az ellenzék „Orbán-Napóleont” segíti győzelemre.
…De ugyan miért emlegetek itt „katonai stratégiát”, hiszen béke van?! – kérdezhetik sokan. Nos, nem: nincs béke! Nincs társadalmi béke, mert hiányzik annak konszenzus-alapja: hiányzik az a társadalom túlnyomó többségét átható meggyőződés, hogy véleménykülönbségeink ellenére ragaszkodnunk kell a demokratikus jogállam fentebb leírt ismérveihez. Sokan vannak, akik a saját érdekükben és a saját elképzeléseik érvényesítése során simán átléphetőnek tekintik ezeket a szabályokat és készek arra, hogy a saját szabályaikat kényszerítsék rá mindenki másra, a társadalom kifejezett többségére. Így van ez - ráadásul a magyar társadalom többségében nem él „olthatatlan vágy” és „elemi igény” a demokráciára és arra, hogy okosan, megfontoltan, felelős polgárként éljen demokratikus jogaival.
Ám annak ellenére, hogy sokan „nem tudnak mit kezdeni” a demokráciával, még ők sem támogatnának egy olyan autokratizmus felé hajló rendszert, amely gyakorlatilag ellehetetleníti a saját leválthatóságát. Igen: a magyar polgárok többsége nem magához a demokráciához ragaszkodik, csupán a „protesztszavazás” jogához – ám a Fidesz-hatalom ezt a jogot is igen határozottan korlátozni kívánja. Sőt: a leginkább ezt akarja korlátozni, hiszen ezzel a joggal élve a nem Fidesz-párti választók különösebb pozitív preferenciák nélkül is leválthatnak egy nekik nem tetsző kormányt. Ezért van az egész előzetes „feliratkozás”!
Elmondható tehát, hogy amikor az ellenzék a protesztszavazás jogához ragaszkodik és amikor olyan választási szabályokat követel, amelyek leválthatóvá teszik a kormányt, akkor valóban a magyar társadalom jelentős többségének akaratát képviseli! (Amikor a közelmúltban a közvélemény-kutatások azt hozták, hogy a választók 80%-a nem támogatja az előzetes regisztrációt, akkor éppen a protesztjoghoz való ragaszkodásuk mutatkozott meg.)
…Hogyan lehet ezt az akaratot nem csupán képviselni, hanem a gyakorlatban is keresztülvinni?
Az mára világossá vált, hogy párbeszéddel a Fidesz-hatalom nem befolyásolható, így ez a jogállamban szokásos „technika” nem működik az érdekérvényesítésben. A Fidesz csak az erőben és az erő adta hatalomban képes gondolkodni – és mivel magával szemben nem tapasztal erőt, ezért úgy érzi, bármit megtehet. Úgy érzi, sikerült a magyar társadalmat rákényszerítenie arra, hogy az ő stratégiai tervei szerint meneteljen – hiszen még az ellenzék számos politikai aktora is (mint a poszt elején említett Böcskei Balázs is) erőtlennek mutatkozik és csupán a formális jogállamiság védelmét mantrázza, nemigen mutatva hajlandóságot, merszet és elszántságot a valódi jogállamot megvédő harchoz. Úgy beszélnek, mintha a formális szabályok és a szűken, „papíralapon” értelmezett demokrácia és jogállamiság lenne a fontos, nem pedig a valódi, cselekvő demokrataság. Furcsa ez, hiszen ennek az álláspontnak a képviselői általában politológiai téren igen képzettek és nyilván megvan-meglenne a tudásuk ahhoz, hogy tudják: a jogállam szabályaival bőven vissza is lehet élni – és az onnantól már éppen nem jogállam, ergo: a jogállamot a joggal való visszaélés után helyre kell állítani, éspedig éppen a csalárdul és rosszhiszeműen hozott szabályok kiiktatásával. Tudhatnák, hogy ez az igazi jogállami és demokrata hozzáállás… A jogállam és annak szabályai az a tűz, mely a polgárok „jogi otthonát” melegíti – ám ezzel a tűzzel ezt az otthont fel is lehet gyújtani és akkor a tüzet – vagyis: a jogot – vissza kell terelni tetőről a kandallóba.
A tűz visszaterelése addig nem lehetséges, amíg nem is akarjuk azt visszaterelni, amíg képesek egyesek elfogadni azt, hogy ott sütögessen vele a Fidesz minket, ahol ér és ahol csak akar. Nem lehet addig visszatérni a jogállamhoz, amíg egyesek relativizálják a Fidesz jogsértő hatalomgyakorlását. Igazából nem is értem, miért teszik ezt? Miért jó az egyeseknek, ha ilyesmiket írnak: „Politikai kultúra, illetve kultúraváltás szemszögéből nézve nem lehet az egész “dokumentumot” a lomtárba küldeni. Az alaptörvény teljes kukázása a politikai kirekesztés egy formája…” De hiszen éppen az jelent politikai kultúraváltást, ha a másmilyen kultúra által hátrahagyott, azt a bizonyos meghaladni óhajtott kultúrát védendő meghozott joganyagot a lomtárba küldjük. Avagy: vajon mit változtatunk akkor az egészen, ha a szabályokon nem változtatunk, ha úgy akarunk jogállamot működtetni, hogy közben meghagyjuk a terepen az ellenség által telepített aknákat és géppuskafészkeket? Hahó, ébresztő! Azok az aknák alattunk fognak felrobbanni és azok a géppuskák minket lőnek majd szét, a szép jogállami és demokrata elveinkkel együtt – azért, hogy utána visszajöhessenek ők a hatalomba.
Igenis: ki kell rekesztenünk a hatalomból az antidemokratákat és a jogállammal visszaélőket. Nem szabad, nem helyes nagyvonalúan és elnézően bánni azokkal, akik ellenünk fordítják az elveinket, és akiknek ezek az elvek semmit sem jelentenek. Hiszen mi lesz abból a jogállamból, amelyben nem-jogállami alapokon álló és nem-jogállami mentalitású emberek gyakorolják a hatalmat és hoznak szabályokat?
…Azt hiszem, hogy azokból, akik nem mondanak egyértelmű nemet a Fidesz-alaptörvényre és mindenre, amit arra ráépített ez a hatalom, a bátorság és a tetterő hiányzik ehhez. Ezek az emberek mindig is jobban szerethettek bölcselkedni és beszélni, mint cselekedni – talán ez is vitte őket az elméleti politika felé… De nekünk most gyakorlati(as) politikusokra van szükségünk!
Azt kérjük ezektől az elméleti emberektől, hogy ne akadályozzanak minket a jogállam renoválásában és ne kérdőjelezzenek meg egyébként egyértelmű, sok évtizedes-évszázados jogállam-védelmi elveket! Az egyik ilyen elv például az 1946-ból származó híres Radbruch-elv, amely kimondja:
„A pozitív jogot akkor kell jogtalanságnak tekinteni, ha a törvény és az igazságosság közötti ellentmondás olyan elviselhetetlen mértéket ért el, hogy a törvénynek, mint igazságtalan jognak az igazságosság előtt meg kell hátrálnia.” (Gustav Radbruch, 1946)
Erre az elvre „csak” a nürnbergi pert alapozták – amelyben éppen egy olyan politikai éra képviselői ültek a vádlottak padján, akik ugyan a formális, demokratikus jog szabályai szerint szerezték hatalmukat, ám azzal a kezdetektől, öncélúan visszaéltek.
A másik ilyen – immár két és fél évszázados – elvet pedig az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat fogalmazza meg, mely szerint:
„Ha… a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és a nép kötelessége, hogy az ilyen kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új védelmezőkről gondoskodjék.”
Az első idézett elvi dokumentum, a Radbruch-formula adja az alapot ahhoz, hogy „a lomtárba küldhessük” a Fidesz antidemokratikus célzattal meghozott jogi mesterkedéseit – és hogy mindezt szigorúan a jogállamiság talaján állva és maradva tehessük meg. A második dokumentum, a Függetlenségi Nyilatkozat idézett passzusa pedig arra teremt jogalapot, hogy akkor is leválthassuk a Fidesz-kormányt, ha az (demokratikusan megszerzett jogaival ismételten visszaélve) olyan választási szisztémát hozna össze és akarna az országra erőltetni, amely a gyakorlatban ellehetetlenítené az ellenzéket.
…Nem hinném, hogy bárki, aki a jogállam védelmezője, érvekkel tudna – és: akarna – előállni e két elvi alapvetéssel szemben!
2012.11.09. 12:00 Szerző: ROZ
Hej, Millások, Millások…
„Hej, halászok, halászok,
Mit fogott a hálótok?
Nem fogott az egyebet,
Vörös szárnyú keszeget.”
Magyar népdal
Hm, kezdek aggódni a Milláért és azokért a célokért is, amelyeket maguk elé tűztek: hogy kordában tarthassa a civil szféra a mindenkori politikai elit esetleges túlkapásait. Elmondom, mi a félelmeim alapja.
Ha így folyatatja a Milla, mint eddig – és mint október 23. óta is – akkor aligha lesz neki mivel beszállnia a koalícióba. Emiatt pedig nem lesz alkupozícióban, nem lesz, nem lehet befolyása arra, hogy a győzelem után miféle politikát folytat majd a kormány.
Mije van a Millának, ami ér valamit? Százezer lájkja? Ugyan már! Ötvenezer embere, akik ki szoktak menni a tüntetéseire? Immár az sem, mert ezek az emberek többségükben október 23. óta Bajnai után megy, benne bízik, tőle reméli, hogy (helyette, anélkül, hogy az eccerű pógárnak bármivel is foglalkoznia kellene) rendet tesz. A támogatók tömege – az a bizonyos 14% - már ma sem a Millát emlegeti, hanem Bajnait. Mivel tudja a Milla magát nélkülözhetetlenné tenni az Együtt 2014-ben? Hiszen a tömegbázisát Bajnai máris „elszerette”. Van a Millának programja? Nincs – és nem is látszik úgy, hogy komolyan képesek lennének beleszállni egy komoly kormányzati program kidolgozásába. Ugyanis az komoly, szervezett, kitartó meló és kell hozzá, ami a Millásokra nem jellemző - és egy csapat olyan szakember is kellene, akikkel a Milla ma nem rendelkezik.
Még ha a választásokig benne is hagyják a buliban őket a Haza és Haladásos fiúk, hogy legitimálják őket - és a majdan a választási egységfrontba beszervezett MSZP-t is – azok előtt, akik nem rokonszenveznek a „szoci múltú” politikusokkal. De a Millának ez a legitimáló csak addig érték Bajnaiék és az ő „vörös szárnyuk", az MSZP szemében, ameddig ki nem alakul a stabil választási támogatottság – ameddig ezt a „vörös szárnyat” egy civil lepellel el kell takarniuk. De ha már egyszer az emberek kellő számban „beleszerettek” a majdani választási szövetségbe, onnantól fogva már nem kell „legitimálni”, mert megtörtént a beállítódás a lelkekben.
…Millások, hogyan akarjátok működtetni majd a civil kontrollt, a hatalom általatok oly sokat emlegetett ellenőrzését? Pontosan miféle mechanizmusokon keresztül? Bele fogtok-e tudni szólni a költségvetésbe, hogy legyen évi többtízmilliárdos fedezet abban ezeknek az új, erős ellenőrző mechanizmusoknak a kiépítésére és működtetésre? Ha nem, akkor honnan lesz ehhez ennyi pénz(etek)? És honnan lesznek alkotmányos, törvényes és a kormánnyal is betarttatható jogosítványaitok? Kik fogják ezt megszavazni?
Ne feledjétek, Millások: a politikában a hatalmon csak azzal osztozkodnak, aki nélkülözhetetlen – és ti akkor már nem lesztek azok, hacsak nem tesztek addig szert értékes „csereárura” – vagy akkora valós tömegbefolyásra, amely miatt nem lehet titeket és az általatok képviselni óhajtott elveket kihagyni a leendő kormányból.
De mivel lehet ekkora valóságos tömegbefolyásra szert tenni – és hogyan? Egyszerű: témákkal, amelyekről ti kezdtek el elsőként nyilvánosan beszélni, és amelyek nem csupán nektek fontosak, nem csupán titeket érdekelnek, hanem az ország egésze szempontjából is alapvető fontosságúak!
…Mert ne higgyétek azt, hogy ami nektek, civil aktivistáknak és jogvédőknek annyira fontos, az az egész magyar társadalomnak, a zembereknek is az. Nem, nem az! A ti tömegbázisotok (azok, akiknek mindezek fontosak) az a nagyjából félszázezer ember, akik félévente egyszer egy-két órára kimennek a tüntetéseitekre. Ők pedig mind számszerűen, mind pedig anyagi erejüket tekintve borzasztóan kevesek ahhoz, hogy tényleges, a hatalom által mindenképpen figyelembe veendő erőt képezhessenek egy tízmilliós országban, ahol körülbelül ötmillió aktív szavazó van.
Nézzétek csak meg az egyes magyar választócsoportok értékpreferenciáit! Bizony, a jogállam nem szerepel ott „dobogós helyen”! Anyagi és munkahely-biztonság, közbiztonság, stabilitás – nagyjából ezek a fontosak. És a magyar társadalom jelentős része éppen azért van már jó ideje „pánikban” és azért „bizonytalan” politikai preferenciák terén, mert éppen ezeket az értékeket nem látja senki felől sem biztosítottnak, „garantáltnak” és fogalma sincs arról, hogy mindezt, ami pedig számára a „minden”, hogyan lehetne biztosítani?
A magyar választók többsége azé lesz, amellé fog állni és arra fog szavazni, aki ezekre a kérdésekre választ kínál. Ez az a valami, amivel nélkülözhetetlenné tudjátok tenni a Millát – és aminek birtokában a „civil kontroll”, az állampolgári ellenőrzés és érdekérvényesítés stabil mechanizmusait „be tudjátok parancsolni” majd az államszervezetbe!
Keressetek embereket, akik előállítják majd ezeket a mondanivalókat, ezeket a válaszokat! Mert ez „profimunka”: ezeknek a rendszerbe szervezett válaszoknak a megtalálása többet és mást igényel, mint a „civilség”. Ráadásul az Együtt 2014-be tömörült szervezetek egyikének sincs még ma meg ez a szakértői gárdája – igen: Bajnaiénak se! Mert a válaszokhoz nem elegendő a makrogazdasági kompetencia és nem elég az, ha más társadalmak (rész-)megoldásait egyszerűen megpróbáljuk beilleszteni a Nagy Magyar Katyvaszba: itt ugyanis éppen a Nagy Egész épül fel és működik másképpen, mint azokban a társadalmakban, ahonnan az ott egyébként jól működő részmegoldások származnak. Bajnaiéknak nincsenek „társadalmi mérnökeik” – és ha nektek lesznek először ilyenek, akkor kerülhettek „megmondó pozícióba” az Egységen belül.
Millások, ha csak a magatok köreire és a magatok erejére akartok támaszkodni, ha csak magatokban bíztok, akkor vesztesek lesztek. Akkor majd eljön az a pillanat, amikor azt veszitek észre, hogy kikerültetek a döntéseket meghozó körből. Tudom, ez titeket talán nem is zavarna (hogy t. i. „outsiderek” maradtok a politikában), de jó, ha megjegyzitek, hogy Magyarországon az működteti a féket és az ellensúlyt is, aki a kezét a kormányon tartja. Tehát nem a hatalomért kell akarnotok a hatalomban való aktív részesedést, hanem azért, hogy a valódi céljaitokat legyen lehetőségetek elérni!
2012.11.08. 15:04 Szerző: Cincinnatus
Biankó
„Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; holott lészen sírás és fogaknak csikorgatása.”
Máté evangéliuma 8. 12., Károli Gáspár fordítása - 1586
Úgy látszik, nem tanulnak a magyarok! A devizahiteleket a 2000-es évek elejétől úgy vették fel, hogy utánanéztek volna a feltételeknek és az esetleges veszélyeknek… Aztán persze sírtak… Később, 2006-ban anélkül hitték el Gyurcsány Ferencnek, hogy modernizálja és a nyugat szerves részévé fogja tenni Magyarországot, hogy elkérték volna tőle a kezében lobogtatott dossziét, amely állítása szerint ennek az új, modern Magyarországnak a komplett terveit tartalmazta volna – és amely az avatott szemeknek gyanúsan vékonyka volt… Majd 2010-ben anélkül adtak több mint kétharmados felhatalmazást a Fidesz nevű „maffiacsaládnak”, hogy belegondoltak volna, vajon lehetséges-e mindaz, amit ígértek és sejttettek a választások előtt. Utána pedig, amikor kiderült, kiket is emeltek a szinte teljhatalomba, csak csodálkoztak és a fogaikat csikorgatták…
Furcsa, hogy rövid egy évtizeden belül többször is megtapasztalhatta egy nép azt, hogy ha nem az esze, hanem az érzelmei és a vágyai után fut, akkor nekicsattan a falnak – és az „fájni fog”.
Tegnapi hír szerint a széria fut tovább: immár 14%-on áll egy olyan „ellenzéki erő”, amelynek konkrét programjáról még semmit sem tudhat a választó, viszont amely erő úgy lett összetolva, hogy abban sokan megtalálhassanak valamit, amire vágynak a „Fidesz-kétév” után. A fiatal, jól képzett szakértelmiség megkapja benne Bajnait, akiben a saját szakszerűségét véli felfedezni. A fővárosi liberális humánértelmiségnek ott van benne a Milla, amely hozzá hasonlóan laza – és amelynek a szája ugyanazokkal a szövegekkel van tele, mint táborának feje. És ott vannak az Orbánban csalódott kisemberek, akiknek a Szolidaritás mondja ki a vágyait: azokat a vágyakat, amelyek nem törődnek e vágyak fedezetoldalával. És az a legérdekesebb ebben a 14%-osra mért támogatottságban, hogy e felsorolt három „érdekkör” (vagy inkább „érzelemkör”?) egymás vágyait kölcsönösen kizáró elvárásokkal él és a három közül egyik kör sem számol a másik kettővel. Némi túlzással élve: mintha antiszemiták és zsidók egyszerre ugyanabban a politikai mozgalomban vélnének otthonra lelni… A Bajnai-féle piacbarát, teljesítményalapú gazdaságpolitika csak a Szolidaritás-hívek „véráldozatával” valósítható meg és megfordítva: a „szerzett jogok” és járadékok eddigi rendszerét továbbéltetni akarók vágyai csak úgy lennének (egy nagyon rövid ideig) teljesíthetők, ha Bajnai, mint leendő miniszterelnök mindennel szembemenne, amit 2009-’10-ben tett és amit azóta is konzekvensen képvisel (és amiben egyébként tökéletesen igaza is van).
Nem tudom mindezt mással magyarázni, mint hogy most még tartanak a „mézeshetek”: mindenki örül, hogy a menyasszony igent mondott – és senki sem gondol még arra, hogy „miféle nőszeméllyel” bútorozott össze…
…Az egészről Ady Endre A ló kérdez c. verse jut eszembe, 1913-ból, amelyben ilyesmik olvashatók:
„Döcögök, lógok követlen úton
S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.”
Meg hogy:
„Felüti néha fejét a lovam
És megkérdi, míg szép feje kigyúl:
Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?”
Most viszont nemhogy a ló, de a kutya se kérdezi meg, hogy miféle politika lehet ebből?
A magyar nép azon része, amelyik nem akar se fideszeseket, se szocikat a kormányon látni, bizony, a valóságban továbbra is „ki van vettetve a külső sötétségre”, ahogy az Írás szól, és továbbra sincs aki, onnan bevezethetné őket az „Édenkertbe” – csak még ezzel nem akarnak foglalkozni. Éppen ezért most sokan készek kiállítani egy újabb biankó felhatalmazást, mint előzőleg Gyurcsánynak és Orbánnak is tették (részben persze mások). Mindez pedig jól mutatja, hogy mennyire azonos rugóra jár a mélyben szinte az egész magyar társadalom – és hogy e rugók mennyire távol esnek az igazi demokrácia működtetéséhez szükséges belső tudati és lelki mechanizmusoktól.
…De ha ez a helyzet, akkor mit tehetünk vajon? Tehetünk-e vajon egyáltalán valamit azért, hogy Magyarország következő kormánya olyan legyen, amilyenre objektíve szükségünk lenne?
Igen, tehetünk – most mindenek előtt azzal, ha kérdezünk, ha folyamatosan számon kérjük a program hiányát, és ha napirenden tartjuk azokat a kétségeket, amelyek az Együtt 2014-et alkotó szervezetek összeillésével kapcsolatban vannak. Ennek hatására a mozgalom és annak tagszervezetei két dolgot tehetnek:
- vagy elkezdenek dolgozni egy közös, nem csupán vágyakat tükröző és szlogeneket tartalmazó programon, és mind önmagukkal, mind egymással, mind pedig a támogatóikkal tisztázzák a helyzetet és a realitásokat,
- vagy ha ezt nem teszik, akkor azzal a támogatóik előtt nyilvánvalóvá teszik, hogy ők is csupán egy teljesíthetetlen, irreális ígéret voltak a magyar politika történetében.
Ha az első történik, akkor sikerülhet velük „kijönnünk a sötétségből”, ha pedig a második, akkor még talán lesz idő egy új, valóban ütőképes ellenzéki erő létrehozására.
Update: mintegy fél nappal a poszt kikerülése után, olvasva a kommenteket, talán még nem késő idelinkelnem két korábbi posztunkat. Az egyik szintén az Együtt 2014-gyel foglalkozik (http://progressziv.blog.hu/2012/10/24/_bajnai_gordon_en_is_a_tied_vagyok), a másik pedig azzal, hogy miért nem lesz elegendő egy minőségileg más kormányzáshoz és egy sikeres ország felépítéséhez csupán a gazdasági kompetencia (http://progressziv.blog.hu/2012/10/20/_gazdasag_gazdasag_gazdasag)
Utolsó kommentek