„Hej, halászok, halászok,
Mit fogott a hálótok?
Nem fogott az egyebet,
Vörös szárnyú keszeget.”
Magyar népdal
Hm, kezdek aggódni a Milláért és azokért a célokért is, amelyeket maguk elé tűztek: hogy kordában tarthassa a civil szféra a mindenkori politikai elit esetleges túlkapásait. Elmondom, mi a félelmeim alapja.
Ha így folyatatja a Milla, mint eddig – és mint október 23. óta is – akkor aligha lesz neki mivel beszállnia a koalícióba. Emiatt pedig nem lesz alkupozícióban, nem lesz, nem lehet befolyása arra, hogy a győzelem után miféle politikát folytat majd a kormány.
Mije van a Millának, ami ér valamit? Százezer lájkja? Ugyan már! Ötvenezer embere, akik ki szoktak menni a tüntetéseire? Immár az sem, mert ezek az emberek többségükben október 23. óta Bajnai után megy, benne bízik, tőle reméli, hogy (helyette, anélkül, hogy az eccerű pógárnak bármivel is foglalkoznia kellene) rendet tesz. A támogatók tömege – az a bizonyos 14% - már ma sem a Millát emlegeti, hanem Bajnait. Mivel tudja a Milla magát nélkülözhetetlenné tenni az Együtt 2014-ben? Hiszen a tömegbázisát Bajnai máris „elszerette”. Van a Millának programja? Nincs – és nem is látszik úgy, hogy komolyan képesek lennének beleszállni egy komoly kormányzati program kidolgozásába. Ugyanis az komoly, szervezett, kitartó meló és kell hozzá, ami a Millásokra nem jellemző - és egy csapat olyan szakember is kellene, akikkel a Milla ma nem rendelkezik.
Még ha a választásokig benne is hagyják a buliban őket a Haza és Haladásos fiúk, hogy legitimálják őket - és a majdan a választási egységfrontba beszervezett MSZP-t is – azok előtt, akik nem rokonszenveznek a „szoci múltú” politikusokkal. De a Millának ez a legitimáló csak addig érték Bajnaiék és az ő „vörös szárnyuk", az MSZP szemében, ameddig ki nem alakul a stabil választási támogatottság – ameddig ezt a „vörös szárnyat” egy civil lepellel el kell takarniuk. De ha már egyszer az emberek kellő számban „beleszerettek” a majdani választási szövetségbe, onnantól fogva már nem kell „legitimálni”, mert megtörtént a beállítódás a lelkekben.
…Millások, hogyan akarjátok működtetni majd a civil kontrollt, a hatalom általatok oly sokat emlegetett ellenőrzését? Pontosan miféle mechanizmusokon keresztül? Bele fogtok-e tudni szólni a költségvetésbe, hogy legyen évi többtízmilliárdos fedezet abban ezeknek az új, erős ellenőrző mechanizmusoknak a kiépítésére és működtetésre? Ha nem, akkor honnan lesz ehhez ennyi pénz(etek)? És honnan lesznek alkotmányos, törvényes és a kormánnyal is betarttatható jogosítványaitok? Kik fogják ezt megszavazni?
Ne feledjétek, Millások: a politikában a hatalmon csak azzal osztozkodnak, aki nélkülözhetetlen – és ti akkor már nem lesztek azok, hacsak nem tesztek addig szert értékes „csereárura” – vagy akkora valós tömegbefolyásra, amely miatt nem lehet titeket és az általatok képviselni óhajtott elveket kihagyni a leendő kormányból.
De mivel lehet ekkora valóságos tömegbefolyásra szert tenni – és hogyan? Egyszerű: témákkal, amelyekről ti kezdtek el elsőként nyilvánosan beszélni, és amelyek nem csupán nektek fontosak, nem csupán titeket érdekelnek, hanem az ország egésze szempontjából is alapvető fontosságúak!
…Mert ne higgyétek azt, hogy ami nektek, civil aktivistáknak és jogvédőknek annyira fontos, az az egész magyar társadalomnak, a zembereknek is az. Nem, nem az! A ti tömegbázisotok (azok, akiknek mindezek fontosak) az a nagyjából félszázezer ember, akik félévente egyszer egy-két órára kimennek a tüntetéseitekre. Ők pedig mind számszerűen, mind pedig anyagi erejüket tekintve borzasztóan kevesek ahhoz, hogy tényleges, a hatalom által mindenképpen figyelembe veendő erőt képezhessenek egy tízmilliós országban, ahol körülbelül ötmillió aktív szavazó van.
Nézzétek csak meg az egyes magyar választócsoportok értékpreferenciáit! Bizony, a jogállam nem szerepel ott „dobogós helyen”! Anyagi és munkahely-biztonság, közbiztonság, stabilitás – nagyjából ezek a fontosak. És a magyar társadalom jelentős része éppen azért van már jó ideje „pánikban” és azért „bizonytalan” politikai preferenciák terén, mert éppen ezeket az értékeket nem látja senki felől sem biztosítottnak, „garantáltnak” és fogalma sincs arról, hogy mindezt, ami pedig számára a „minden”, hogyan lehetne biztosítani?
A magyar választók többsége azé lesz, amellé fog állni és arra fog szavazni, aki ezekre a kérdésekre választ kínál. Ez az a valami, amivel nélkülözhetetlenné tudjátok tenni a Millát – és aminek birtokában a „civil kontroll”, az állampolgári ellenőrzés és érdekérvényesítés stabil mechanizmusait „be tudjátok parancsolni” majd az államszervezetbe!
Keressetek embereket, akik előállítják majd ezeket a mondanivalókat, ezeket a válaszokat! Mert ez „profimunka”: ezeknek a rendszerbe szervezett válaszoknak a megtalálása többet és mást igényel, mint a „civilség”. Ráadásul az Együtt 2014-be tömörült szervezetek egyikének sincs még ma meg ez a szakértői gárdája – igen: Bajnaiénak se! Mert a válaszokhoz nem elegendő a makrogazdasági kompetencia és nem elég az, ha más társadalmak (rész-)megoldásait egyszerűen megpróbáljuk beilleszteni a Nagy Magyar Katyvaszba: itt ugyanis éppen a Nagy Egész épül fel és működik másképpen, mint azokban a társadalmakban, ahonnan az ott egyébként jól működő részmegoldások származnak. Bajnaiéknak nincsenek „társadalmi mérnökeik” – és ha nektek lesznek először ilyenek, akkor kerülhettek „megmondó pozícióba” az Egységen belül.
Millások, ha csak a magatok köreire és a magatok erejére akartok támaszkodni, ha csak magatokban bíztok, akkor vesztesek lesztek. Akkor majd eljön az a pillanat, amikor azt veszitek észre, hogy kikerültetek a döntéseket meghozó körből. Tudom, ez titeket talán nem is zavarna (hogy t. i. „outsiderek” maradtok a politikában), de jó, ha megjegyzitek, hogy Magyarországon az működteti a féket és az ellensúlyt is, aki a kezét a kormányon tartja. Tehát nem a hatalomért kell akarnotok a hatalomban való aktív részesedést, hanem azért, hogy a valódi céljaitokat legyen lehetőségetek elérni!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek