„Mut im Herzen, Geld im Beutel,
Und ein Gläschen Wein, ja, Wein,
Das soll uns die Zeit vertreiben
Lustge Musketier zu sein.”
(„Bátorság a szívben, pénz a zsebben,/és egy üveg bor, igen, bor,/Ez kell nekünk [hogy jól] töltsük az időt/[és hogy] vidám muskétások legyünk.”)
Musketier' sind lust'ge Brüder (A muskétások vidám testvérek) – régi muskétásdal, 1870 körül
Érvényes lesz-e a 2014-es választás, ha a Fidesz-2/3 tovább farigcsálja a választójogi törvényt? Itt az ideje feltennünk ezt a kérdést: meddig mehet el az aktuális törvényhozó hatalom az önérdek útján – és ha túllépett a tűrhető határon, akkor vajon milyen eszközök állnak a társadalom és az ellenzék rendelkezésére ahhoz, hogy megszüntessék a kialakult exlex állapotot?
Fel kell tennünk e kérdéseket, annál is inkább, mert a saját, ellenzéki sorainkon belül is mintha ingadoznának egyesek, ha szóba kerül a Fidesznek a jogállamisággal visszaélő mesterkedése.
Nemrég jelent meg Halottak napja című posztunk (http://progressziv.blog.hu/2012/11/01/halottak_napja_101), melyre váratlanul „baráti tüzet” kaptunk a nyakunkba. A http://kapitalizmus.hvg.hu/-n jelent meg Böcskei Balázs Ne dobjuk ki a teljes Fidesz-alkotmányt! című írása (http://kapitalizmus.hvg.hu/2012/11/02/ne-dobjuk-ki-a-teljes-fidesz-alkotmanyt/) – erre kívánok most („személyes megszólíttatás okán”) válaszolni.
A szerző „jogállam-(el)siratással), valamint „modorossággal” vádolt meg… Nos, aki elolvassa az eredeti írásomat, az látja, hogy abban nem „sirattam” a jogállamot, hanem egyértelmű útmutatást igyekeztem adni arra, hogy miképpen lehet és kell azt szigorúan jogállami alapokon állva helyreállítani. Ami pedig a poszt „modorosságát” illeti (amiért annak ironikusan a Halottak napja címet adtam), aligha nevezhető valamiféle enervált modorosságnak az, ha valaki így ír:
„…A jogállamot nem a jog és még csak nem is az igazság fogja újrateremteni, hanem az erő… Nekünk olyan erővé kell válnunk, amely képes sokkal merészebben és meglepőbben harcolni, mint az ellenség, a Fidesz-hatalom. Harcolni, mert békésen, magunkat az ő szabályaikhoz tartva csak veszíthetünk. Illúzió az, hogy úgy is képes a jogállam feltámadni, hogy nem törünk ki a Fidesz alkotta „jogi környezetből”. Nem fog úgy működni tudni a jogállam, hogy azt gúzsba kötve hagyjuk. Avagy: ugyan miféle szabadság lehet az, amelynek szabályait a szabadság ellenségei adták?”
…De a Böcskei-írás csupán apropóul szolgál arra, hogy tisztázzuk, mi is a teendő akkor, ha a jogállamot demokratikusnak álcázott támadás éri?
A jogállam és a demokrácia egyik fontos ismérve a stabil, konszenzusos jogrendszer, hiszen ez adja az állampolgárok, az intézmények, a polgárok által alkotott szerveződések és a vállalkozások közötti viszonyok kiszámíthatóságát és biztonságát. De vajon mi történik akkor, ha éppen a konszenzus hiányzik egy társadalomból? Lehet-e akkor is stabil a jogrendszer? Hozhat-e a törvényhozó hatalmat éppen birtokló egyik fél, érdekcsoport olyan szabályokat, amelyek nemhogy nem veszik tekintetbe a többi társadalmi vélemény- és érdekcsoportot, hanem egyenesen azt célozzák, hogy ezen csoportokat kizárják az érdekérvényesítésből? És: vajon helyes-e, ha a kizárt érdekcsoportok asszisztálnak mindehhez, mondván, a jogállamiság alapjait ásnák alá azzal, ha a hatalmával visszaélő fél szabályait megkérdőjelezhetőknek és/vagy nem létezőknek tekintenék?
A kérdések tulajdonképpen az önfeladó, defenzív, vagy a progresszív és dinamikus jogállamiság közötti választásra kényszerítenek minket.
A katonai stratégiában Napóleon austerlitzi csatája (http://hu.wikipedia.org/wiki/Austerlitzi_csata) óta alaptétel, hogy azé a győzelem, aki rá tudja venni az ellenséget arra, hogy az ő tervei szerint manőverezzen. Mármost, ha a jelenlegi magyar ellenzékben többségre jut az a hozzáállás, hogy manőverezzünk csak a Fidesz-kormány által megszabott – és „dinamikusan változó” – stratégiai keretek között, akkor ezzel az ellenzék „Orbán-Napóleont” segíti győzelemre.
…De ugyan miért emlegetek itt „katonai stratégiát”, hiszen béke van?! – kérdezhetik sokan. Nos, nem: nincs béke! Nincs társadalmi béke, mert hiányzik annak konszenzus-alapja: hiányzik az a társadalom túlnyomó többségét átható meggyőződés, hogy véleménykülönbségeink ellenére ragaszkodnunk kell a demokratikus jogállam fentebb leírt ismérveihez. Sokan vannak, akik a saját érdekükben és a saját elképzeléseik érvényesítése során simán átléphetőnek tekintik ezeket a szabályokat és készek arra, hogy a saját szabályaikat kényszerítsék rá mindenki másra, a társadalom kifejezett többségére. Így van ez - ráadásul a magyar társadalom többségében nem él „olthatatlan vágy” és „elemi igény” a demokráciára és arra, hogy okosan, megfontoltan, felelős polgárként éljen demokratikus jogaival.
Ám annak ellenére, hogy sokan „nem tudnak mit kezdeni” a demokráciával, még ők sem támogatnának egy olyan autokratizmus felé hajló rendszert, amely gyakorlatilag ellehetetleníti a saját leválthatóságát. Igen: a magyar polgárok többsége nem magához a demokráciához ragaszkodik, csupán a „protesztszavazás” jogához – ám a Fidesz-hatalom ezt a jogot is igen határozottan korlátozni kívánja. Sőt: a leginkább ezt akarja korlátozni, hiszen ezzel a joggal élve a nem Fidesz-párti választók különösebb pozitív preferenciák nélkül is leválthatnak egy nekik nem tetsző kormányt. Ezért van az egész előzetes „feliratkozás”!
Elmondható tehát, hogy amikor az ellenzék a protesztszavazás jogához ragaszkodik és amikor olyan választási szabályokat követel, amelyek leválthatóvá teszik a kormányt, akkor valóban a magyar társadalom jelentős többségének akaratát képviseli! (Amikor a közelmúltban a közvélemény-kutatások azt hozták, hogy a választók 80%-a nem támogatja az előzetes regisztrációt, akkor éppen a protesztjoghoz való ragaszkodásuk mutatkozott meg.)
…Hogyan lehet ezt az akaratot nem csupán képviselni, hanem a gyakorlatban is keresztülvinni?
Az mára világossá vált, hogy párbeszéddel a Fidesz-hatalom nem befolyásolható, így ez a jogállamban szokásos „technika” nem működik az érdekérvényesítésben. A Fidesz csak az erőben és az erő adta hatalomban képes gondolkodni – és mivel magával szemben nem tapasztal erőt, ezért úgy érzi, bármit megtehet. Úgy érzi, sikerült a magyar társadalmat rákényszerítenie arra, hogy az ő stratégiai tervei szerint meneteljen – hiszen még az ellenzék számos politikai aktora is (mint a poszt elején említett Böcskei Balázs is) erőtlennek mutatkozik és csupán a formális jogállamiság védelmét mantrázza, nemigen mutatva hajlandóságot, merszet és elszántságot a valódi jogállamot megvédő harchoz. Úgy beszélnek, mintha a formális szabályok és a szűken, „papíralapon” értelmezett demokrácia és jogállamiság lenne a fontos, nem pedig a valódi, cselekvő demokrataság. Furcsa ez, hiszen ennek az álláspontnak a képviselői általában politológiai téren igen képzettek és nyilván megvan-meglenne a tudásuk ahhoz, hogy tudják: a jogállam szabályaival bőven vissza is lehet élni – és az onnantól már éppen nem jogállam, ergo: a jogállamot a joggal való visszaélés után helyre kell állítani, éspedig éppen a csalárdul és rosszhiszeműen hozott szabályok kiiktatásával. Tudhatnák, hogy ez az igazi jogállami és demokrata hozzáállás… A jogállam és annak szabályai az a tűz, mely a polgárok „jogi otthonát” melegíti – ám ezzel a tűzzel ezt az otthont fel is lehet gyújtani és akkor a tüzet – vagyis: a jogot – vissza kell terelni tetőről a kandallóba.
A tűz visszaterelése addig nem lehetséges, amíg nem is akarjuk azt visszaterelni, amíg képesek egyesek elfogadni azt, hogy ott sütögessen vele a Fidesz minket, ahol ér és ahol csak akar. Nem lehet addig visszatérni a jogállamhoz, amíg egyesek relativizálják a Fidesz jogsértő hatalomgyakorlását. Igazából nem is értem, miért teszik ezt? Miért jó az egyeseknek, ha ilyesmiket írnak: „Politikai kultúra, illetve kultúraváltás szemszögéből nézve nem lehet az egész “dokumentumot” a lomtárba küldeni. Az alaptörvény teljes kukázása a politikai kirekesztés egy formája…” De hiszen éppen az jelent politikai kultúraváltást, ha a másmilyen kultúra által hátrahagyott, azt a bizonyos meghaladni óhajtott kultúrát védendő meghozott joganyagot a lomtárba küldjük. Avagy: vajon mit változtatunk akkor az egészen, ha a szabályokon nem változtatunk, ha úgy akarunk jogállamot működtetni, hogy közben meghagyjuk a terepen az ellenség által telepített aknákat és géppuskafészkeket? Hahó, ébresztő! Azok az aknák alattunk fognak felrobbanni és azok a géppuskák minket lőnek majd szét, a szép jogállami és demokrata elveinkkel együtt – azért, hogy utána visszajöhessenek ők a hatalomba.
Igenis: ki kell rekesztenünk a hatalomból az antidemokratákat és a jogállammal visszaélőket. Nem szabad, nem helyes nagyvonalúan és elnézően bánni azokkal, akik ellenünk fordítják az elveinket, és akiknek ezek az elvek semmit sem jelentenek. Hiszen mi lesz abból a jogállamból, amelyben nem-jogállami alapokon álló és nem-jogállami mentalitású emberek gyakorolják a hatalmat és hoznak szabályokat?
…Azt hiszem, hogy azokból, akik nem mondanak egyértelmű nemet a Fidesz-alaptörvényre és mindenre, amit arra ráépített ez a hatalom, a bátorság és a tetterő hiányzik ehhez. Ezek az emberek mindig is jobban szerethettek bölcselkedni és beszélni, mint cselekedni – talán ez is vitte őket az elméleti politika felé… De nekünk most gyakorlati(as) politikusokra van szükségünk!
Azt kérjük ezektől az elméleti emberektől, hogy ne akadályozzanak minket a jogállam renoválásában és ne kérdőjelezzenek meg egyébként egyértelmű, sok évtizedes-évszázados jogállam-védelmi elveket! Az egyik ilyen elv például az 1946-ból származó híres Radbruch-elv, amely kimondja:
„A pozitív jogot akkor kell jogtalanságnak tekinteni, ha a törvény és az igazságosság közötti ellentmondás olyan elviselhetetlen mértéket ért el, hogy a törvénynek, mint igazságtalan jognak az igazságosság előtt meg kell hátrálnia.” (Gustav Radbruch, 1946)
Erre az elvre „csak” a nürnbergi pert alapozták – amelyben éppen egy olyan politikai éra képviselői ültek a vádlottak padján, akik ugyan a formális, demokratikus jog szabályai szerint szerezték hatalmukat, ám azzal a kezdetektől, öncélúan visszaéltek.
A másik ilyen – immár két és fél évszázados – elvet pedig az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat fogalmazza meg, mely szerint:
„Ha… a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és a nép kötelessége, hogy az ilyen kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új védelmezőkről gondoskodjék.”
Az első idézett elvi dokumentum, a Radbruch-formula adja az alapot ahhoz, hogy „a lomtárba küldhessük” a Fidesz antidemokratikus célzattal meghozott jogi mesterkedéseit – és hogy mindezt szigorúan a jogállamiság talaján állva és maradva tehessük meg. A második dokumentum, a Függetlenségi Nyilatkozat idézett passzusa pedig arra teremt jogalapot, hogy akkor is leválthassuk a Fidesz-kormányt, ha az (demokratikusan megszerzett jogaival ismételten visszaélve) olyan választási szisztémát hozna össze és akarna az országra erőltetni, amely a gyakorlatban ellehetetlenítené az ellenzéket.
…Nem hinném, hogy bárki, aki a jogállam védelmezője, érvekkel tudna – és: akarna – előállni e két elvi alapvetéssel szemben!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az utolsó 100 komment: