HTML doboz
2011.01.07. 19:47 Szerző: piefke
Orbán tegnap, Orbán ma - megnyílt a játék…
Ez a poszt nem azzal a céllal íródott, hogy párhuzamot vonjon a mai Magyarország kormánya és az egykori német náci rezsim között – ez egy erőltetett, ízléstelen és nem valóságos „párhuzam” lenne. A poszt célja az, hogy megmutassa, miképpen reagálnak a demokraták egy úgynevezett „erős vezetőre”, hogyan „mozog” és „táncol el” alkalmanként egy „erős vezető” a „demokrata térben” - és mi egy ilyen „játék” perspektívája. A posztba említett történelmi példa szerepe nem más, mint hogy szemléltesse: „jellegzetes taktikák” fordulnak elő „nemdemokrata fejekben”, függetlenül nemdemokrataságuk mértékétől.
„Ich verkünde die Spiele von Berlin, zur Feier der elften Olympiade neuer Zeitrechnung, als eröffnet!” –ezekkel a szavakkal nyitotta meg Hitler az 1936-os berlini olimpiát…
A berlini olimpia maga volt az olimpiai eszme megcsúfolása és kihasználása egy olyan rezsim által, melynek „ideáljai” és céljai igencsak messze álltak az olimpiai ideáloktól. Ez közismert sporttörténeti tény – aki részleteket szeretne, forduljon Schmitt Pálhoz, a NOB egykori prominenséhez bővebb tájékoztatásért… Az Emberek Embere nyilván örömmel és lelkesen fog mesélni.
„…Kit érdekel a berlini olimpia, amikor Magyarország éppen megint szarba kavarta magát!” – mondhatják most sokan. és igazuk van: én sem Berlinről és 1936-ról írok, hanem Budapestről és 2011-ről.
Magyarország is megnyitotta féléves nemzetközi játékát: átvette az EU soros elnökségét.
Igazából már bő fél éve kezdődött itt egyfajta „játék”: egy kötélhúzásos „Ki nevet a végén?”… Több szerencsétlen véletlen együttállása következtében olyanok kerültek Magyarországon hatalomra, akik lelkük mélyén ellenérzésekkel viseltetnek azzal az „európaisággal” szemben, amelyet szervezett formában az EU testesít meg. „Kész helyzetek” sora várta őket: EU-tagság, közelgő EU-elnökség, számos közösségi korlát, melyek őket erősen korlátozták abban, hogy tetszésük szerint élhessenek belföldön megszerzett abszolút hatalmukkal. Ez pedig frusztrálta őket, mivel annak idején, jó húsz éve ezek a „fiúk” épp azzal feszültek neki a Világnak, hogy lebontsák az őket visszatartó korlátokat – ez az ő „szocializációs alapélményük”.
Az EU-t mentálisan és belső szabályozás terén is felkészületlenül érte Orbán eddigi „produkciója” és a módszerei is. Az EU alapítói annak idején úgy gondolták, hogy aki be akar lépni ebbe az érdek- és eszmei közösségbe, az ugyanolyan komolyan veszi az egyéni és közszabadság ideálját, mint ők és megérti, hogy mennyire fontosak ezek ahhoz, hogy egy közösségből „kijöhessen” az egész közösség jólétét biztosítandó a „maximális teljesítmény”… Rémálmukban sem gondolták volna, hogy akad egy kormány, mely egyszer majd hatalomra jut egy furcsa társadalomban és ezt a kormányt olyan ember fogja vezetni, akinek az elvek „másodlagosak”, akinek „egyedüli prioritása” maga a hatalom.
A rémálom bekövetkezett – és az EU elegáns és disztingvált szalonjában furcsa szag kezdett terjengeni, a decens hölgyek és urak orcáin pedig megdöbbenés honol. Ha ők is magyarok lennének, akkor valszeg azt mondanák: „Elkúrtuk, vazze! Benéztük!”.
…És most, 2011. elején nem tehettek mást, mint hogy odaadták egy fél évre a saját értékközösségük képviseletét annak az embernek, akinek ezek az értékek csak „akadályt” jelentenek és csak frusztrációkat okoznak. A frusztrált ember pedig folyton csak egyvalamire képes gondolni: arra, hogy megszabaduljon attól, ami frusztrálja. Minden már „másodlagossá” válik a szemében – és ez „gátlástalanná” teheti…
Mi lesz ebből?
Annak idején Hitlerrel sem tudtak mit kezdeni a környező demokráciák. Nem tudták, vagy nem akarták felfogni, hogy milyen veszélyes „példát” jelent egy ilyen „erős” vezető és nem látták be, hogy nem érdemes kollaborálni vele. Lehet vele „egyezségeket kötni”, ám ő azt nem fogja betartani, mert nincsenek meg hozzá benne a morális „fékek”. Lehet úgy tenni, mintha „mi sem történt volna”, de ő ezt úgy fogja tekinteni, mint ellenfelei erőtlenségének bizonyítékát, mint annak igazolását, hogy lám, igaza volt, amikor azt mondta, hogy „Ezek hanyatlanak!”.
Egy öncélú erővel szemben csak a közösség szervezett, magabiztos ereje használ – az óvatos toporgás és a „Várjuk ki, mi lesz ebből!” nem, sem pedig az, ha vaknak tettetjük magunkat. Érthető, hogy a normális, egészséges emberi mentalitás viszolyog a konfrontációtól – ez ősi ösztönünk: nem szeretjük és kerüljük a „csoporton belüli” marakodást. De a frusztrált ember másképp viselkedik – és ha viselkedését eltűri a környezete, akkor más frusztráltak is ráléphetnek az erő útjára: „Ha neki lehet, nekem is!” Európa pedig tele van kisebb-nagyobb frusztrált csoportokkal. Mi lesz, ha „példaképet” fognak látni Orbánban?
Nézzük, mi történt tegnap, amikor Magyarország átvette Belgiumtól a soros elnökséget és ma, amikor Orbán Barrosoval találkozott? Hogyan „mozgott” Orbán a „pályán” és mire következtethetünk ebből a perspektívákat illetően?
Tegnap Orbán az EU-s elnökség átvételkor igen érdekes beszédet mondott: az is érdekes volt, amiről beszélt és az is, amiről nem… Fő gondolatai ezek voltak: „2011. hazánk megújulásának éve”, „a magyarok soha nem látott összefogása különös energiákat szabadított fel”, „készen állunk arra, hogy egy év alatt Magyarországot teljesen újjászervezzük”, „stabil munkahelyek, amelyek tisztességes megélhetést biztosítanak”, „a megdörzsölt palackból előbújó szellem: Európa megújulása”.
Nos, egy év alatt nem lehet egy országot megújítani, mert a megújulás mindig belső azonosulást, hosszabb ideig eltartó lelki és mentalitásbeli átállást jelent. Az nem „megújulás”, hogy az emberek a hatalom „pressziója” miatt elkezdenek „másképpen viselkedni”: pl. mivel az állam megfenyegeti, hogy ha marad MANYUP-tag, akkor úgy fog rá tekinteni, mint aki „kilépett a nemzeti kockázatközösségből” („B-lista”)… Ez nem a jövőbe vezető megújulás, hanem visszalépés a múltba.
Ami a „felszabadult különös energiákat” illeti, valóban felszabadultak itt „különös”, múltat idéző „erők”: hatalmi monopólium, „keresztény-nemzeti kurzus”, játék a nacionalizmussal, „keleti szél”, visszamenőleges hatályú törvények és szentkorona-tan – de nem tudom, hogy ezekből mi az, ami képes Magyarországnak sikeres jövőt biztosítani? Eddig valahányszor előjöttek, sosem lett jó végük…
„Egy év alatt újjászervezett Magyarország”: a szervezéshez egyrészt koherens koncepció kellene, ami nincs, másrészt egy év alatt egy országot lehetetlen újjászervezni (szétverni viszont lehet…).
„Stabil munkahelyek, amelyek tisztességes megélhetést biztosítanak”: ehhez meg legalább alapfokú reálgazdasági ismeretek kellenének, nem pedig „gazdasági szabadságharc”. Nem legerősebb gazdasági szövetségeseinkkel való oktalan konfrontálódások sorozata, hanem érték- és érdekközösségen alapuló együttműködés. Az kellene, hogy belső jogi és tulajdonbiztonságot teremtsünk, ne pedig „ráncigáljuk” a törvényt és hárommillió ember pénzét einstandoljuk. Ki a fene fog itt munkahelyeket teremteni, ha nem bízhat a törvényekben, ha azt látja, hogy a „mindenkire kivetett” különadóktól mentesítik a „haverokat”? Talán az oroszok és a kínaiak? Kösssz!
Ami pedig azt illeti, hogy miféle „szellem” palackját dörzsölgeti Orbán, arról már a frusztrált csoportoknak adott példa kapcsán írtam… Ha így, errefelé „újul meg” Európa, akkor az „Új Európa” sokkal kevésbé lesz „lakható kontinens”, mint az Antarktisz…
…És amiről nem beszélt: szót sem ejtett – pedig a belga miniszterelnök szinte „előimádkozta” neki azokat: „…az Európai Unió nem csak egy piac… legelsősorban közös kötelezettségvállalás a békéért, a demokráciáért és a szabadságért.” Erre egyetlen szava sem volt Orbánnak – és nem véletlenül…
Összességében egy meggyőződéses demokrata és egy hatalma minél teljesebb korlátlanságára vágyó „vezér” állt egymással szemben. Orbán nem véletlenül tette meg azt, hogy gesztusszinten sem reagált a demokrácia és szabadság kérdésére: meg akarta mutatni, hogy megteheti, amit akar…
Ugyanakkor ő is érzékeli, hogy a „Majd belenyugszanak!” taktikája nem válik be. A protekcionista különadók és a médiatörvény nemzetközi hullámai nem csillapodnak. Nem lenne jó, ha az EU-elnökség fél évében újabb frontok nyílnának – így sem győzik a kommunikációs harcot!
Ma éppen ezért Orbán „behódolt” Barrosonak – látszólag győzött az EU. Megköttetett egy kompromisszum: Orbán kijelentette, hogy „jogi és politikai érvek hatására” kész változtatni a médiatörvényen, ellentételezésül Barroso többször is kijelentette, hogy „Magyarország demokratikus jogállam”… Nyilvánvaló, hogy mindketten a saját logikájuk mentén haladtak. Barrosonak ebben az volt az „üzlet”, hogy nem kellett „jobb körökben” kellemetlen eszközöket alkalmaznia és (legalábbis a következő „botrányáig”) az EU-nak nem egy „nemdemokrata ország” a soros elnöke. Presztízsveszteséget került ezzel el Barroso. Orbán pedig időt kapott, hogy pozícióit itthon tovább erősíthesse, külföldön pedig ne rontsa tovább…
Közös és állandó jellegzetességük ez a taktika a „nemdemokráciáknak”: hogy demokrata közegben igyekeznek eltakarni valódi énjüket és távlati céljaikat. A berlini olimpia idejére pl. felfüggesztették azokat a diszkriminatív törvényeket (törvénytelenségeket), amelyekre „ugrott” volna a külvilág… És Budapesten mit láttunk épp a napokban? A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság az EU-s elnökség végéig „nem gyakorolja” jogosítványait… Nem fogja „vegzálni” a „játékok” idejére a médiát, jó képet vág mindenhez: „Itten kérem szabaccság van, láthassák!”
Így válik értelmezhetővé a tegnapi „támadó” és a mai „kompromisszumkész” Orbán. Nincs itt ellentmondás és meg sem gondolta magát, nem látott ő be semmit – csak játssza a szokásos „vezéri játszmát”…
Az Orbánhoz hasonló vezetők gyakran értékelik túl a hatalmukat, tágabbnak látják lehetőségeik határait, mint amilyenek azok valójában és gyakran becsülik túl a rendelkezésükre álló erőforrásokat és a mobilizálható támogatókat. Jellemző, hogy „személyes jellegű” és illuzórikus célokat tűznek ki és úgy tesznek - vagy úgy is gondolják - mintha e célok „az egész közösség” érdekében állók lennének. A környező világ valóságát pedig igyekeznek megkerülni, ha úgy érzik, azok „csak akadályozzák őket” a céljaik elérésében. A nekik kellemetlen szabályokat érvénytelennek, a szándékaikkal nem egybevágó irányokat pedig tévesnek „nyilvánítják” – és legfeljebb akkor változtatnak ezen, ha az elkerülhetetlenné válik. Akkor is csak „ideiglenesen és taktikai jelleggel”… Valódi szándékaik nem változnak meg: egészen addig kitartanak mellettük, amíg csak el nem veszítik a hatalmat. És ha a szándékok nem változnak, akkor az eszközök megválogatása és használata terén sem várhatunk tartós változást, sem „belátást”, vagy „megjavulást”. Akik ebben bíznak, illúziókat kergetnek és nem ismerik az autoriter vezetők valódi – lelki alapú – jellemzőit.
…Viszont ma már sokkal kevesebb sikerrel kecsegtet ez a fajta „vezéri módszer”. Megváltozott a világ Orbán körül.
Orbán „2002-es fejjel” kezdett neki a kormányzásnak, legfeljebb a 2006-os trauma jött még a tapasztalataihoz. Márpedig a 8 évvel ezelőtti világ nagyon eltért a mostanitól. Azóta Magyarország az EU tagja lett – és ezzel jelentősen csökkent a magyar kormány önállósága, „táncszabadsága”. 2002-ben „száguldott” a világ- és európai gazdaság, most pedig épp csak az imént kezdett enyhülni a válság szorítása, az euro-zóna pedig gyengélkedik. Akkor a mostanihoz képest lényegesen szűkebb és fejletlenebb volt a magyar internetes közeg, ma ez egy, a kormány számára gyakorlatilag uralhatatlan és ellenőrizhetetlen térré vált. És ami szintén nagyon megváltozott a magyar társadalomban az az, hogy ennyi idő alatt „felszaporodtak” a demokráciát, a szabadságot – és a teljesítményelvűséget is – magától értetődőnek tudók-tartók: ők az előző Orbán-kormányzás idején meg jóval kevesebben voltak.… Mindez azt jelenti, hogy ma már sokkal nehezebb megvalósítani azt a fajta „hatalmi szuverenitást”, amire Orbán és köre vágyna, amire szükségük lenne a hosszú távú hatalommegtartáshoz egy gyenge kormányzati teljesítmény és egy öncélú hatalomgyakorlás mellett.
…Orbán most fűt-fát ígér és demokratának mutatja magát. Önfegyelme, amely ehhez a taktikához kell, addig fog kitartani, a következő „traumáig” fog csak kitartani, azokból meg bőven jön majd szembe.
A játék elkezdődött...
2011.01.05. 18:03 Szerző: piefke
Orbán a Don-kanyarban
„A háborút mint nemzeti öncélt állítottam be.”
Kállay Miklós m. kir. miniszterelnök – 1942. március 19.
68 évvel ezelőtt Magyarországot súlyos csapás érte: százezer emberünk pusztult el egy elhibázott és a legalapvetőbb szakmaiságot nélkülöző hadműveletben a „Csendes Don” partján. Pontosan egy hét múlva, január 12-én lesz az évforduló – mondhatom, szépen ünnepeljük! Miként akkor, úgy most is belesodródtunk egy felesleges és érdekeinkkel ellentétes „háborúba”. És mint rendesen, most is egy alkalmatlan, viszont „önérdekeiben maximalista” kormány hozta össze ezt nekünk. Nem tanulunk a saját történelmünkből…
Igen: az EU ellenünk megindított offenzívájára gondolok.
Akkor, 1943-ban a „magyar elit” képtelennek bizonyult a legelemibb ésszerűségre: nem gondolta végig, hogy mi lesz a vége annak a kétes játszmának, annak a hazardírozásnak, amibe belefogott. Nem gondolta át, hogy vajon „bírjuk-e erővel” azt a Nagy Dolgot, amire feltettünk sok mindent. Világháborús vereség lett a vége és még sok egyéb – bizonyos értelemben máig hatóak a következmények…
Mostani elitünk – amely nem mellesleg a ’43-as „szellemi örököse” (Szentkorona, „nemzettest”, felfűtött nacionalizmus, „keresztény kurzus”, sorolhatnánk…) – ismét nekiment egy nálunknál sokkal erősebb hatalomnak, teljesen feleslegesen csinálva ezzel erőforrásból ellenséget. Úgy látszik, a magyar jobboldalt valamiféle kényszerképzet űzi erre: hülye háborúkra olyanokkal, akik semmit sem ártottak nekünk – egészen addig, amíg mi azt ki nem provokáltuk. És ezt mindig az egész ország szívja meg, ha ők odaállnak felpofoztatni magukat.
Mert ugyan mi késztette derék kormányunkat arra, hogy egy olyan médiatörvényt hozzon, amelyről még a leghülyébbek is azonnal tudták – és jó előre meg is mondták – hogy semmi köze ahhoz, amit Európa és Észak-Amerika az utóbbi bő két évszázadában egyéni, köz- és sajtószabadság-témákban összetolt. Tudhatták volna, hogy az EU nem csak „Közös Piac”, ahogyan régebben nevezték, hanem szellemi közeg is. Persze, az elvek és az orbáni cinizmus, amellyel a hatalomért bármire képes, nemigen férnek össze. Lehet, hogy Viktorunk és köre azt gondolta, hogy „Ha nekünk nincsenek elveink, ha mi nem vesszük komolyan, amit pofázunk a Jónépnek, akkor ezek a nyugatiak is csak olyan köcsögök, mint mi, ők se gondolják komolyan!” Ki mint él, úgy ítél - tartja a dakota mondás…
Most már persze ezerrel bánhatják Orbánék a médiatörvényt. Bánják - de meg nem változtatják, mert úgy érzik: ha megtennék, azzal akkora presztízsveszteség érné őket, amibe belepusztulnának. Ezért foggal-körömmel ragaszkodnak a pozíciójukhoz, az utolsó töltényig kitartanak állásaikban. Mint Jányék ’43-ban… A pozíció pedig vesztes, az állások védhetetlenek. Azért is, mert a törvény valóban rossz és azért is, mert most már a felhergelt ellenség is kénytelen presztízsharcolni és nem engedheti meg magának, hogy veszítsen – mert nem engedné meg számára a saját közvéleménye…
Tökéletes megoldás már nem létezik a magyar kormány számára – de jó megoldás még lenne. A megoldást a stratégiában „rugalmas elszakadásnak”, „kitérő védelemnek” nevezik. Ez ugyan győzelmet nem hoz, de minimalizálja a veszteséget és lehetővé teszi az időnyerést és az erők újraszervezését. Persze ehhez szembe kell merni nézni a vereséggel és le kell tudni számolni a hibásan kitűzött célok eléréséhez fűzött illúziókkal is.
Sejtjük: nem véletlenül hoztak egy ilyen médiatörvényt. Az ok erre a saját kormányzási képességeik, felkészültségük hiányos volta miatti kritikák elhallgattatása, illetve a saját gazdasági érdekkörük javát szolgáló „intézkedések” napvilágra kerülésének (meg-)akadályozása volt/lehetett. Manapság azonban mindkét cél elérhetetlen: már nem ott tartunk, mint II. Ramszesz idejében, aki a kádesi csatában (i. e. 1247) a hettiták elleni „valóságos teljesítményét” el tudta titkolni a „hazai közvélemény” előtt, „baráti hieroglifa-készítők” munkájával. Ma a világ sokkal „transzparensebb” ennél: bármikor felmehetünk egy „hettita honlapra” és ott találjuk a tényeket. Elvileg persze le lehet tiltani ezeket – de akkor tényleg „megérkezünk Pekingbe” és a Jónép oda már nem követné Urát…
Szóval: a rugalmas elszakadásnál tartottunk - mi is lehetne az ebben a helyzetben? Pl. stikában megdumálni az Alkotmánybírósággal, hogy gyorsan kaszája el valami „formai ok” miatt a törvényt – aztán ha már újratárgyalja az Országgyűlés, fel lehetne állítani mondjuk Lázár Jánost, hogy aszongya: „Mi ugyan nem akarjuk levadászni az ellenvéleményeket és nem is akarunk akkora médiatúlsúlyt – de azért, hogy ez mindenkinek világos legyen, csiszolgatunk a szövegen, pontosítunk a megfogalmazásokon!” Okos lenne, ügyes lenne, nagyvonalú lenne – és megúsznánk…
Orbán tanulhatna e téren egykori „mentorától”, Nemeskürty „Tanár úrtól”: ő világosan leírta ezt a „jelenséget” az akkori Don-kanyarról szóló könyvében, idézi a Horthy-korszak magyar katonai szakirodalmát (amit persze akkor sem fogadtak meg):
„Ha az események a feladatot túlhaladták... az eredeti elhatározáshoz való merev ragaszkodás hiba.” (Harcászati Szabályzat - Budapest, 1938. I. 15-16.)
Vagy – ha Orbán mégis a „merev ragaszkodást” választja – a többiek fontolhatnák meg az alábbi gondolatokat:
„Ha azt látja a parancsnok, hogy a vett parancs végre nem hajtható a helyzet és a viszonyok változása miatt, éppen tudása és akaratereje vezesse arra, hogy öntevékenyen, felelősséget szívesen vállalva cselekedjék, mert a tétlenség, a mindig új parancs várása bűn, ami életbe kerül.” (Jány Gusztáv: A Honvédtiszt hivatása - 1933. december 15.)
…Hozzátennénk: a mi életünkbe kerül, ha a kormány tovább izmoskodik az EU-val.
survey solutions
2011.01.03. 23:01 Szerző: jeremyclarkson
Újjáalakulhat a Monarchia?
Egyre szaporodnak a jelei annak, hogy immár véget ért az évezredes magyar pechszéria. Eddig az volt a megszokott, hogy honfitársaink igyekeztek „függetleníteni” magukat és értékeiket a magyar államtól – manapság viszont azt látjuk, hogy megfordult ez a folyamat.
De lássuk a tényeket!
Nemrég azok, akik – talán még valami régi megszokástól vezéreltetve – Ausztriába utaztak, azt láthatták, hogy Hegyeshalomtól Budapest felé megjelentek az autópálya mentén eddig sohasem látott óriásplakátok: a magyar bankok ajánlanak osztrákoknak magyarországi betételhelyezési lehetőségeket. Ezzel párhuzamosan az osztrák Der Standardban megjelent információk szerint radikálisan elkezdett csökkenni az osztrák kereskedelmi bankok betétállománya, különösen a Magyarországgal határos területeken. A hírek szerint az addig a pénzüket saját bankjaikban tartó és fialtató, azt ott biztonságban tudó derék osztrák polgárok egyre szívesebben nyitnak magyar bankszámlát és helyezik el azon megtakarításaikat. Bécsi bankárkörökből származó információk szerint a jelenség oka az új magyar kormány tevékenységében keresendő. Köztudomású, hogy a tavasszal hatalomra került Orbán-kormány az elmúlt fél évben igen nagy határozottságról és magabiztosságról tett tanúbizonyságot és rettenthetetlen lendülettel látott hozzá Magyarország fejlesztéséhez. Egyre nyilvánvalóbb már az egyszerű osztrák polgárok - és vállalkozások – számára, hogy Magyarország a jövő országa, kormánya és gazdasága rendkívül stabil, ezért ott pénzük sokkal nagyobb biztonságban van, mint a hanyatló Nyugathoz tartozó Ausztriában.
Különösen sokat nyom a latban a magyarországi nyugdíjrendszer közelmúltbeli változása során a miniszterelnök által meghirdetett garancia, ugyanis ha egy miniszterelnök 20-30 évre előre magabiztosan és megalapozottan, felelőssége teljes tudatában kijelentheti, hogy „személyes garanciát vállal” az állami nyugdíjak értékállóságáért és az egész nyugdíjrendszer hosszú távú teljes stabilitásáért, akkor országa csakis a világ legstabilabb – és egyben legdinamikusabb – országa lehet, tehát ennek az országnak kell hogy legyenek a világon a legbiztonságosabb bankjai.
Hasonló jelenség játszódik le északi szomszédunk, Szlovákia esetében is (http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/30/szlovakiaba_menekul_a_magyarok_penze/). Pozsonyi sajtóhírek szerint a Raiffeisen Bank szlovák leánybankja, a Tatra Banka jelentős ügyfélszám-csökkenésről volt kénytelen beszámolni. Hasonló hírek érkeztek a belga KBC-csoporthoz tartozó szlovákiai CSOB pénzintézettől is. Mindez vonatkozik a lakossági és a vállalti ügyfélszférára is. Okként itt is azt említik, hogy az új magyar kormány rendkívül magabiztosan és határozott kézzel irányítja az országot és ez hihetetlen mértékben megnövelte az ország és bankrendszere stabilitását. Magyarországgal úgy tekintenek, mint stabil és egyre inkább vállalkozóbarát közegre, ezzel indokolják a szlovák bankok volt ügyfelei, hogy betétjeiket magyarországi bankokba viszik át.
A jelenség azonban jóval túlmutat a bankszféra – és általánosságban: a gazdaság – keretein. Bizalmas információk szerint osztrák kormányzati tényezők egyre nyíltabban emlegetik, hogy itt lenne az ideje visszaállítani az Osztrák-Magyar közös államot – azonban, tekintettel a megváltozott gazdasági és politikai erőviszonyokra, budapesti székhellyel. Ezzel párhuzamosan pozsonyi kormánykörökből származó hírek arról tudósítanak, hogy a szlovák kormány hamarosan megtárgyalja annak lehetőségét, hogy miképpen élhetne a fél éve elfogadott magyar állampolgársági törvény adta lehetőségekkel „en bloc” Szlovákia teljes lakossága – hiszen a magyar törvény lehetőséget ad arra, hogy akiknek ősei 1920-ig magyar állampolgárok voltak, azok ismét csatlakozhassanak a magyar nemzettesthez és köztudott, hogy a Monarchia megszűnéséig Szlovákia teljes népessége a magyar koronához tartozott, magyar állampolgár volt. A szlovák kormány keresi a módját annak, hogy az 1918 és 1920 közötti csupán két éves időszakot hogyan iktathatná ki (Cseh-)szlovákia történelméből, illegitimmé téve az 1918 október 28-i, a Cseh Nemzeti Tanács által kikiáltott önálló államiságot.
Ha nyugati és északi szomszédaink törekvéseit siker koronázza, akkor akár még ebben az évben újjáalakulhat az egykori Kárpát-medencei egység, az Új Magyar-Osztrák Monarchia.
Ha pedig ez bekövetkezik – ami a fentiek alapján igen valószínű – akkor kár is töprengeni az új császár személyén…
2011.01.03. 13:50 Szerző: piefke
Találkoznak-e a párhuzamosok?
Az óév vége mozgolódást hozott a magyar politikai háttériparban – és ez csak fokozódik majd idén. Egyre határozottabbá válik a „haladó konzervatívok” leválása a Fideszről: fél éve még „elképzelhetetlen” írások jelennek meg egyre-másra a Véleményvezér, a Konzervatórium, a Heti Válasz és hasonló szellemi műhelyekben. Ezzel párhuzamosan a (nevezzük így) „baloldalon” is bejelentette megalakulását a Bajnai-Oszkó páros által fémjelzett Haza És Haladás Közpolitikai Alapítvány. (Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójáról komolyságunk megőrzése érdekében majd egy későbbi, a gerontológiával foglalkozó írásunkban foglalkozunk – esetleg…)
Minden egyes ilyen „közösség”, „műhely”, „team” valami saját utat keres. Ez valahol természetes is, hiszen mindenki a saját szemével játja a világot. Aki konzervatív, nemzeti, keresztény közegben nevelkedett, az nagy valószínűséggel magáénak érzi azt – tehát a világot is eszerint szeretné berendezve látni. Aki „közgazdász-technokrata alapon” lett „valaki”, az alapvetően gazdasági struktúraként közelít a társadalomhoz is. Akinek a magaskultúra a „mindene”, az az egész országot irodalmi-művészeti körré szervezné át…
Az egész arra hasonlít, amikor az anekdotabeli vakok tapintással próbálták „leképezni” az elefántot: volt, aki egy hatalmas ormánynak, volt, aki egy hatalmas lábnak és volt, aki egy nagy fülnek írta le – pedig az elefánt, köztudottan, mindezek és még sok egyéb összessége. Így van a magyar társadalommal is: mindegyik „saját utas” társaságnak igaza van, de egyikük sem mondja el a teljes igazságot. Egyikük sem beszélt eddig még a magyar társadalom örökös és visszatérő bajait okozó, a mélyben és „oldalfüggetlenül” jelenlévő mentalitásbeli problémáinkról…
Mert igaz: bajok vannak az identitásunkkal, a történelmi tudatunkkal, a „nemzeti közösségként” való „közös érdekképviseletünkkel, az erkölcsi alapokkal (bármit is jelentsenek ezek). bajaink vannak a gazdaságban a szervezni tudással, a célmeghatározással, a munkakultúrával, az öncélú forráspazarlással, a „vállalkozás, mint a személyes luxusfogyasztás finanszírozója”-szerű, a legkevésbé sem polgári attitűddel. Baj van az oktatással. Baj van a médiumokkal: azok „szolgáltatási színvonalával”, „termékkínálatával”. Baj van a közszférával: elavult, nem hatékony. Baj van a szociális támogatásokkal: társadalmi tekintetben fenntartja azt, ami gazdasági téren fenntarthatatlan. Baj van a demográfiai jellemzőinkkel: egyre kevesebben lesznek azok, akik sokkal járulnak hozzá „ehhez az egészhez”.
Itt lenne az ideje át- és belátnunk: ezek a bajok mind-mind közös tőről fakadnak és semmit sem érünk el, ha saját világnézeti, szakmai preferenciáink mentén haladva próbáljuk megoldani őket.
Vannak dolgok, amelyekről nem beszélünk, amikor Magyarország és a magyar társadalom bajai kerülnek szóba – és még kevésbé beszélünk e dolgok összefüggéseiről és egymásra való hatásairól. Pedig ezek a dolgok a legfontosabbak és legalapvetőbbek, amelyek meghatározzák egy társadalom „milyenségét és minőségét”, azt, hogy az adott társadalomban milyen az emberek élete.
Itt az ideje, hogy kimondjuk ezeket, hogy „kinyissuk a vitát” ezekről és hogy szembenézzünk saját objektív valóságunkkal – mert csak így fogunk tudni egy valóban jól működő Magyarországot teremtetni…
Sokan mondják, hogy itt „veszélyben a demokrácia”, de nem mondják azt ki, hogy igazából Magyarország nem is működik demokráciaként, mert az nem csupán államberendezkedést jelent, hanem mindenek előtt egy bizonyos mentalitást – és ez itt hiányzik.
A magyar lakosság döntő többsége nem demokrataként élte át a rendszerváltást. Attól, hogy tőlünk független véletlenek sorozata az államformánkat demokratikus köztársasággá alakította, még nem változott meg automatikusan a mentalitásunk, nem váltunk igazi közösséggé, amelynek közös céljai vannak és nem cseréltük le „egyénileg taktikázó-túlélő” felfogásunkat sem egy hosszabb távra és tudatosan tervező, közösségben is gondolkodó és teljesítményelvű stratégiára. Nem változott meg a szervezőkészségünk sem és nem alakult ki egy új, magas szintű munkakultúra. Az elmúlt húsz év bebizonyította, hogy hiába a demokratikus keretek, ha többségünk az új világban is a régi fejjel élt tovább. Nem is juthattunk így máshová, mint ahová kerültünk, nem is juthatott így más, jobb kezekbe a sorsunk irányítása, mint amilyenekbe juttattuk…
Mert ez a baj; minden más - gazdasági bajaink, a túltengő állam, csodavárás, irreális elképzelések, strukturális válság, tehetetlenség a kormányzati „túlhatalommal” szemben - csupán ennek a következményei. Ha változatni akarunk, akkor annak alapja a mentalitás megváltozása, ha új módon, jobban szeretnénk országunkat vezetni, akkor – első lépésként - új, modern, demokrata mentalitású, hosszú távú koncepciókban gondolkodó és jó szervezőkészségű embereket kell a kulcspozíciókba juttatnunk. Nem várhatunk régi fejektől új gondolatokat, új kulturális mintákat, újfajta, a sikeren és a teljesítményen alapuló nemzeti identitást – és bizony jól működő gazdaság is csak jól működő társadalomban lehetséges.
Magyarország évtizedek óta nem termeli meg azt, amit elkölt – és ezzel évtizedek óta nem akartunk, nem mertünk szembenézni. Ahhoz, hogy ezen változtatni tudjunk, a jelenleginél több erőforrásra van szükségünk – ehhez pedig hatékonyabb szervezés és magasabb szintű munkakultúra kell. Magyarországon sokan dolgoznak nagyon sokat – de hiába, mert ez rossz keretek között teszik. Munkájuk így nem hasznosul jól, mert társadalmunk és gazdaságunk elemei nem alkotnak hatékony rendszereket. Egyéni megoldások vannak, átgondolt struktúrák viszont alig.
A magyarok döntő többsége mindig is „nyugati módon” szeretett volna élni, ám történelmünk nem alakította ki bennük az ennek alapját adó szemléletmódot. Amíg ezen nem változtatunk, addig hiú ábránd marad a „felzárkózás” is.
Az elmúlt húsz, demokratikus keretek között és személyes szabadságban eltöltött év lehetővé tette, hogy egyre több polgártársunk mentalitása alakuljon át. Felnőtt egy új generáció, melynek tagjait már nem kötik a régi világ megszokásai. E generáció sok tagjának személyes tapasztalata, hogy az előrelépés alapja a teljesítmény, jól teljesíteni pedig csak azok képesek, akik erre alaposan felkészültek. Közülük sokakat egyénenként már a nyugatias mentalitás jellemez – ha az országot is ehhez akarjuk közelíteni, akkor célszerű ha e polgártársaikra bízzuk magunkat ezen az úton.
Azok, akik a poszt elején említett „politikai mozgolódásokat” most elindították, akik tehát keresik a sikeres Magyarország „mikéntjét”, javarészben szintén ennek az „új generációnak” a tagjai, legtöbbjük mentalitása nyugatias – még akkor is, ha éppenséggel „nemzeti vonzalmaik” vannak. Jó lenne, ha felismernék ezt magukban – és egymásban is, akkor is, ha mások éppenséggel más utakon, más területekről érkeztek el oda, hogy felismerték: új Magyarországot kell „alapítanunk”.
Igen: mert épp ez a feladata ennek a generációnak. Egy valóban polgári, konstruktív, előre tervező és közösségben is gondolkodó mentalitást képviselve átvenni az országot és lerakni az új társadalom alapjait. Ha ezt nem teszik meg, ha az első lépésekben nem alkotnak közösséget, akkor külön-külön elveik mentén mozogva biztosan nem lesznek képesek lényegi változtatásokra.
Sok ember külön-külön még nem erő, egyenként nem lehetnek képesek a kereteken, a szervezettségünk szintjén és a társadalmunkat működtető szabályokon változtatni. Demokratikus keretek között ehhez szervezett politikai erőként kell fellépniük – olyan erőként, mely képes és felkészült az ország irányítására.
Erre az elmúlt húsz évben azért nem volt még reális lehetőség, mert egyszerűen nem volt elég új szemléletmódú polgárunk ehhez. Most már van – itt az ideje, hogy formálisan is politikai erővé szerveződjenek!
A következőkben „felkínáljuk a terepet”, hogy lefolyhasson a szükséges vita: röviden, célszerűen, nem mellébeszélve. kereteket hozunk létre, amelyeken belül bárki, akinek konstruktív szándékai vannak, elmondhatja a véleményét és ki is próbálhatja, hogy az „az egész rendszerében” vajon megállhatja-e a helyét?
Mert most szükséges, hogy találkozzanak a párhuzamosok!
2010.12.30. 11:30 Szerző: piefke
Ice-T(ilos!)
Figyelem: felnőtt tartalom!
18 éven aluliaknak és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál dolgozó mimózáknak nem ajánlott!
Elkezdődött…
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egy szeptember 3-án, a Tilos Rádióban sugárzott Ice-T-szám kapcsán „törvénysértést valószínűsít, amely közigazgatási eljárás lefolytatását indokolja”.
Nem részletezem az ügyet – úgyis tele van már vele az internet; a legkülönfélébb blogok – igen helyesen – nyilvánosan tárgyalják az esetet és megadják mind azt a „tiszteletet” az NMHH-nak, amit megérdemel.
Ami az NMHH levelében az én figyelmemet felkeltette, az a szám szövegében kifogásolt tény, hogy „A szexuális aktusra történő verbális utalások is durva módon, obszcén szavakkal kerülnek bemutatásra…”. Ennek kapcsán a levél felhívja arra a figyelmet, hogy „A kiskorúak gyorsan elsajátítják a nyelvi fordulatokat, továbbá a vulgáris, szexuális töltetű és lealacsonyító beszédmód negatív hatással lehet a kialakulóban lévő gondolkodásmódjukra, valamint embertársaik megítélésére.” Mindez pedig azért reális veszély, mivel Magyarországon (az NMHH által hivatkozottak szerint) milliószámra élnek immár idegen nyelveket magas szinten elsajátított fiatalok…
Igaz, igaz…
Védeni kell a fiatalokat a számukra káros és a személyiségfejlődésüket, ízlésüket és kifejezésmódjukat torzító, a durvaság irányába taszító hatásoktól és az erre alkalmas művektől és művészektől.
Csakhogy.
Amit Ice-T esetében a Magas Médiahatóság kifogásol – szóhasználat, durva utalások a szexuális aktusra, obszcenitás, stb. – mind-mind kivétel nélkül és hiánytalanul megtalálhatók Janus Pannoniusnál is – aki pedig, köztudottan, általános iskolai törzsanyag!
Íme, néhány idézet tőle, melyek akár az interneten, akár közkönyvtárainkban igen könnyen fellelhetők:
EGY FEHÉRMÁJÚRA
Hashoz a has, ha tapad, comb combhoz, száj meg a szájhoz,
és ha tövig becsuszott már a punádba botom,
nincsen olyan lány több, aki ily remekül herebélne:
bármit is óhajtok, megteszed egyszeriben.
Repkény így nem ölel, kagyló így nem tapad egybe,
szorgos a markod, a szád, friss a farod, kicsikém.
Ám, amikor kielégültél már, s únod a hajtást,
egyszeriben: "Ne tovább!" - így nyekeregsz - "Ne tovább!"
Mért ne csinálnánk hát? Mit iparkodsz úgy befejezni?
Lúcia, várj addig, míg nekem is sikerül.
Közlöm a latin eredetit is, hiszen az NMHH adatai szerint 4663 fő rendelkezik latin nyelvvizsgával – ők a megmondhatói, hogy a magyar fordítás mennyit „finomított” az eredeti „(be-)veretes” latin szövegen:
IN MERETRICEM LASCIVAM
Cum ventrem ventri, femori femur, ora labellis
Conserui, et cunno mentula delituit,
Principio cunctas vincis lasciva puellas,
Nequitiae, et cedit nostra libido, tuae.
Amplexus hederas superant, et basia conchas,
Nec deest officio, dextera, lingva, natis.
Postquam effusa tibi est nimium festina voluptas,
Iam satis est, clamas, Lucia, iam satis est!
Quid medium praecidis opus? quid inepta repugnas?
Expecta, nondum, Lucia, defutui.
Na, ha magunkhoz tértünk akkor íme, jöjjön a következő, ahol már a szintén NMHH-kifogás tárgyát képező „anális szex” is említtetik koszorús költőnk, középkorunk és reneszánszunk nemzeti büszkesége által:
A FARCICERÉT JAVALLÓ LINUSRA
Lánglelkű Linusom, mondd, üdvösséges igéddel,
azt hiszed, eltérítsz bárkit a bűneitől?
Iszkol az ördög - ilyent magyarázol - a farcicerétől.
Hát, ha igaz, mért nem farcicerél kicsi, nagy?
Latinul:
IN LINUM DOCENTEM PAEDICARE
Praeco salutiferi, Line flagrantissime, verbi,
Siccine deterres turpibus a vitiis?
Cum quis paedicat, fugere inquis daemonas omnes,
Quis non paedicet, si, Line, vera refers?
…És ismét a „hátsó behatolás”-ról:
UGYANARRA A LINUSRA
Szent könyvek tömegét tudó Linus, te,
zord rendjében a jó Ferenc atyánknak,
szándék nélkül a fültanúja voltál,
hogy meggyóntam: elég gyakorta űztem
egy-egy farcicerét ramaty buzikkal.
Szentséges dühöd oly magasra hágott,
hogy mindenfele prédikációdban
megróttad nyomorult viselkedésem.
Nem tettem, Linus, én bujálkodásból:
a csúf ördögöket riasztom ezzel.
A latin eredeti:
IN EUNDEM
Interpres, Line, codicum sacrorum,
Francisci rigidam secute sectam;
Audires mea forte confitentem
Dum me crimina; saepe non negavi,
Lascivo cubuisse cum cinaedo.
Tu zelo, ilicet, ac furore plenus,
Clamasti subito per omne templum,
Cur tantum facinus miser patrassem?
Hoc egi, Line, non libidinose,
Sed tetros uti daemonas fugarem.
…Hú, vazze: itt meg má’ „buzizik” is!
Ja, van „rasszista-szexista” szöveg is, íme:
A FAJTALAN URSUSRÓL
Nincs a fiúk közt kéjvágyóbb, mint Ursus, az etruszk,
rettentő bujaság hergeli szüntelenül.
Hogyha elébekerül nyáréjt egy lány, magafajta,
egyvégtébe kilenc fordulatot lezavar.
Vagy ha legényt lel, s már hét fart széttúrt a dorongja,
vígan tűri, hogy ők rajta tegyék ugyanezt.
Ennélfogva szerintünk nem jó név ez a "Medve",
mert ő, Rufus, nem medve. Mi hát? Biza: nyúl.
Latinban:
DE URSO CINAEDO
Nemo est Etrusco iuvenum lascivior Urso,
Possedit mollem tanta libido virum.
Lascivam aestiva nactus qui nocte puellam,
Nil putat esse vices continuare novem.
Idem septenos discidit ut inguine culos,
Quae fecit maribus, sustinet ipse libens.
Ergo, vera licet nobis si dicere: non est,
Non est hic Ursus, Rufe; quid ergo? lepus.
Ja, kérem, hogy itt a „rassz” nem „nigger”, hanem etruriai az mit sem számít, hiszen ugye ember és ember között nem teszünk különbséget…?
…Nem folytatom ezt az ocsmányságot – de aki netán további borzalmakra is kíváncsi lenne, itt kedvére kiélheti:
http://mek.oszk.hu/04200/04297/04297.htm#88
Akit pedig a téma teljes feneketlen – vagy akár éppenséggel nagyseggű – dimenziói érdekelnek, annak ajánlom a Magyar Erato c. gyűjteményes kötetet (Magvető Kiadó, 1986, a Magyar Hírmondó sorozatban; http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=magyar-erato&ID=5914). Itt megtalálja az idézett Janus-verseket „illő és szöveghű”, „kifejezésgazdag” fordításban (A „Farcicerét javalló Linusra” ott pl. „A seggbebaszást prédikáló Linusról” címmel szerepel…)
Hát bizony, bizony, kedves, tisztelt Médiahatóság, a „jelenség” legalább fél évezredes múltra tekint vissza és – a jelek szerint – integráns része a magyar magaskultúrának is…
…Azzal kezdtem a posztot, hogy „elkezdődött” – nos, kedves Médiahatóság: itt be is kéne fejezni(ük)! Mielőtt végleg közröhej tárgyává válnának…
Azt már láttuk, hogy miként vélekedik a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság stílus dolgában – talán nem érdektelen, hogyan foglal ebben állást a világirodalom egyik méltán becsült klasszikusa, Jaroslav Hasek, a Svejk írója.
Alább szó szerint közlöm a Svejk c. regénye I. része után írott Utószót, ahol épp „napi témánk”, a nyelv és az élet viszonyáról ír:
UTÓSZÓ
"A HÁTORSZÁGBAN" CÍMŰ ELSŐ RÉSZHEZ
Végére érve a "Švejk - egy derék katona kalandjai" című könyvem első részének (A hátországban), bejelentem, hogy nemsokára még két rész fog megjelenni gyors egymásutánban: "A fronton" és "Hadifogságban". Mind a katonák, mind a lakosság e következő részekben is úgy fognak beszélni és viselkedni, ahogy a valóságban szoktak.
Az élet nem illemtani iskola. Mindenki úgy beszél, ahogy tud. Dr. Guth szertartásmester úr másképpen beszél, mint Palivec vendéglős a "Kehely"-ben, és ez a regény nem akar szalon-nemesítő segédeszköz lenni, sem pedig illemkódex, amelyből ki-ki megtanulhatja, hogy milyen kifejezések használhatók a jó társaságban. Ez a könyv egy meghatározott korszak történelmi képe.
Ha esetleg valamilyen erősebb kifejezést kellene használnom, amely valóban elhangzott, habozás nélkül vissza fogom adni, pontosan úgy, ahogyan elhangzott. A körülírást vagy a kipontozást a legostobább képmutatásnak tartom. Ilyen szavakat még a parlamentekben is használnak.
Helyesen mondotta valaki, hogy a jól nevelt ember mindent elolvashat. Olyasmin, ami természetes, csak a legdisznóbb fráterek és a rafinált trágárok botránkoznak meg, akik alávaló álszentségükben nem nézik a tartalmat, és dühödten vetik rá magukat egyes szavakra.
Évekkel ezelőtt olvastam egy novella kritikáját, amely felháborodottan megrótta a szerzőt, amiért ilyeneket írt: "Kifújta és megtörölte az orrát." Állítólag megsértette ezzel mindazt, ami esztétikus, ami magasztos, amit a nemzet az irodalomtól vár.
Ez csak egy kis példa arra, hogy milyen nagy az isten állatkertje.
Az olyan emberek, akik megbotránkoznak egy erős kifejezésen, gyáva kutyák, mert elképednek a való élettől, és éppen az ilyen gyönge emberek ártanak a legtöbbet a kultúrának és a jellemnek is. Ezek túlérzékeny babák gyülekezetévé nevelnék a nemzetet, egy olyasféle álkultúra önfertőzőivé, amilyet Szent Alajos képviselt, róla ugyanis azt írja Eustachius barát, hogy amikor Szent Alajos meghallotta, hogy egy férfi nagy zajjal kiereszti a szeleit, mindjárt sírva fakadt, és csak egy imától vigasztalódott meg.
Az ilyen emberek nyilvánosan felháborodnak, de roppant előszeretettel járnak a nyilvános árnyékszékekre, hogy elolvassák a falakon látható illetlen feliratokat.
Mikor néhány erős kifejezést használtam könyvemben, azt állapítottam meg futólag, hogy az emberek hogyan beszélnek a valóságban.
Palivec vendéglőstől nem kívánhatjuk, hogy olyan finoman beszéljen, mint Laudová asszony, dr. Guth, Olga Fastrová, és még egy sor más, akik a legszívesebben az egész Csehszlovák köztársaságot egy nagy parkettes szalonná változtatnák, melyben mindenki frakkosan-kesztyűsen járna, választékosan beszélne, és ápolná a szalonok kifinomult erkölcsét, amelynek leple alatt éppen a szalonok arszlánjai űzik a legfeslettebb és legkicsapongóbb életet.
2010.12.29. 11:01 Szerző: Đđ
Padlássöprés és szabadságharc
„Szabadságharc” kezdődött Magyarországon. Nem az Orbán-félére gondolok, nem. Az csak egy kínjukban kitalált szlogen: a saját, választások előtti populizmusuk és a választások után nyilvánvalóvá vált felkészületlenségük kényszerítette ki belőlük. Amire én gondolok, az a magán-nyugdíjkasszákban maradókra értendő.
Pedig a fene se akart „harcolni”. Azt hittük, hogy ez végre egy szabad ország, a saját érdekünket képviselő kormánnyal – erre kiderül, hogy fenét az! Megint ott tartunk, mit ’48-ban: „Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés: válasszatok!” – most éppen nyugdíjkassza-modellt… Most nem egy idegen hatalommal szembeni függetlenségünk a tét, hanem a saját koncepciótlan, de végletekig önérdekű kormányukkal szembeni szabadságunk: szabadon döntő polgári létünk megmaradása.
Eljutottunk oda, hogy ismét rengeteg emberben vetődik fel a kérdés, hogy ha a józan esze szerint cselekszik, akkor emiatt vajon éri-e retorzió az állam felől? Nyilvántartásba kerül-e a neve, mint az államhatalommal szembeszegülő deviáns, gyanús elemé? Ha leadja a munkahelyén a „Maradok!”-lapot, akkor nem kell-e szembenéznie ott hátrányos megkülönböztetéssel, nem válik-e pl. egy állami, önkormányzati intézményben „feketebáránnyá”, ha épp ott dolgozik?
Sokan nemcsak azért vacillálnak a maradás vagy átlépés kérdésében, mert a 20-30 év múlva lehetséges helyzet nem biztos számukra. Nem csak azon spekulálnak a döntésük meghozatala közben, hogy vajon ér-e majd valamit 20-30 év múlva Orbán mostani „garanciája” az állami nyugdíjjal kapcsolatban és ha igen, vajon mennyit? Sokan azért nem mernek majd maradni, mert félnek…
Hogyan jutottunk idáig? Vagy netán mindig is itt voltunk? Mindig is tartottunk az államtól, mindig is megmaradt bennünk az „alattvalói félelem” – csak éppen az elmúlt 20 évben nem volt olyan kormány, amely „manifesztálta” volna bennünk ezt a félelmet?
Hajlok arra, hogy sokan az államra mint valami gondoskodó, de büntetni is tudó Atyára gondolnak és gondoltak az elmúlt két évtizedben is. Elvárják az államtól a „róluk való gondoskodást” és ösztöneikben az él, hogy ha (nyíltan) szembeszegülnek az állami mindenhatósággal, akkor elveszítik a jogot a gondoskodásra. Ők nagy valószínűséggel hagyni fogják magukat visszaterelni az állami nyugdíjrendszerbe…
Van-e ott „biztonság”? Orbánék szerint: igen! De mondjanak nekem Orbánék az utóbbi évszázadok magyar történelméből olyan időszakot, amikor évtizedekre előre lehetett megalapozott ígéreteket tenni, amelyek teljesültek is! Ugyan miért kellene vakon elhinnünk azt, hogy éppen ők hosszú idő óta az első ilyen „csodakormány”? Hiszen ha a matematikai és népesedési modelleket nézzük, akkor nem hogy 20-30, de már 10-15 év múlva sem lesz biztonságos az állami nyugdíjrendszer. Mi fog történni a következő egy-másfél évtizedben, amely alapvető változásokat fog eredményezni a modellekben? Most azt tapasztaljuk, hogy még azt sem teszi meg a kormány, amit tehetne: a magánnyugdíj-pénzeket simán feléli és nem befekteti… Uraim, akkor miből épül itt fel a „MatolCsoda”? Lesöprik a padlást, de aztán csak simán felzabálják a terményt – és semmit sem vetnek el abból. Mondhatni: a szabadrablást akarják szabadságharcnak beállítani.
…Van-e valami haszna ennek a mostani nyilatkozósdinak magán-nyugdíjkasszákban maradás-ügyben? Igen, lehet haszna: ha ráébrednek a maradók, hogy ők valójában egy sok szempontból „ azonos érdekű”, „koherens” társaság!
Ha nekem lenne a feladatom megszervezni a mai magyar politikai palettáról olyannyira hiányzó „ellenerőt”, akkor a magán-nyugdíjrendszerben maradókra alapoznék elsősorban. Ők azok, akik a mai magyar társadalomban a leginkább akarják az öngondoskodás polgári ideálját és képesek is arra. Ők azok, akik „nem félik” az államot, mert tudják, hogy saját egzisztenciájuk attól független, hiszen tudásuk révén érvényesülnek, nem a lojalitásuk által. Ők azok, akik „szolgáltató államot” akarnak, amely jól működik és nem vágynak „atyáskodásra”. És rájuk hatnak legkevésbé azok a (sokszor családi) „hagyományok”, amelyek miatt sokan gondolkodnak „nemzeti” és/vagy „keresztény” keretek között (amit e kettő Magyarországon jelent).
Ők a független magyarok, nekik leginkább érdekük egy hatékony, de „minimális” magyar kormány és állam, amely csak abba szól bele, amibe célszerű és feltétlenül kell, amely csak akkor avatkozik be, ha az konstruktív, de nincs „állandó cselekvéskényszere”, sem pedig „küldetéstudata”. Ők azok, akik olyan kormányt akarnak, amely úgy tekint magára, mint az utakra, a közművekre, vagy az internet-szolgáltatásra: az életet segítő infrastruktúra, nem több, nem kevesebb. Ők azok, akik olyan kormányt tartanak célszerűnek, amely a legfelkészültebbekből áll, nem pedig egy így-úgy összeszövetkezett kontraszelektív társaság, amely ráadásul még „háttéralkuk” túsza is.
Remélem, mindez sokaknak eszébe jut most a maradók közül.
Most megkezdődött Magyarország független polgárainak ellenállása egy „feleslegesen cselekvő” állammal szemben. Aki elmegy a nyugdíjbiztosítókba és nyilatkozik, hogy maradni akar, az ezzel szavaz is egyben: Orbánék ellen és egy célszerű Magyarország mellett. Ezek nem „szabad választások”; a körülmények, a „választókra gyakorolt presszió” kb. megfelelnek a belorusz viszonyoknak. A maradni merészelőknek szembe kell nézniük azzal, hogy amíg az Orbán-kormány regnál, addig tőlük beszednek egy 20%-os adót, amiért ők, mert maradni mertek, deklaráltan semmire sem tarthatnak igényt. Jól értsük meg: ez a kormány nyíltan a szemükbe mondja, hogy leszarja velük kapcsolatban az egyenlőséget (aki egyenlően fizet, visel közterheket, az jogosult az egyenlő ellátásra is). Ők „másodrendűek” a kormány szemében, „Matolcsi-zseni” szavaival: kiírták magukat” a nemzet közösségéből…
És mindennek ellenére sokan lesznek, akiket nem félemlítenek meg Orbánék fenyegetései, akik ettől a pillanattól számolják a napokat, amikor megszabadulnak a mostani kormánytól. És nagyon valószínű, hogy aki képes lesz hitelesen megszólítani őket, az számíthat a támogatásukra!
2010.12.28. 09:27 Szerző: Đđ
Félelmek és hipotézisek
„A kormánnyal szemben, egy-egy jogszabállyal kapcsolatban megfogalmazódó bírálatok csupán félelmek, s általában nem a törvény normaszövege okozza az ellenkezéseket, hanem az abból levont különböző hipotézisek. Legyen szó a Költségvetési Tanácsról, amely hatásköreit tekintve erősödik; vagy az Alkotmánybíróságról, amelynek hatásköre egy részterületen ugyan szűkült, de még így sem szűkebb az átlagos európai normáknál a magyar Alkotmánybíróság normakontrollja; vagy pedig a médiatörvényről, amelynek esetében az egyes rendelkezésekkel kapcsolatos kritika nem erősebb a szokásosnál, inkább félelmeket fogalmaznak meg a kabinettel szemben.”
Ezek Navracsics Tibor tegnapi szavai…
Hát igen! Megint ott tartunk, hogy „Mindenki hülye, csak mi vagyunk normálisak!”… (Erről a „Ki a hülye?”-dologról alább még esik némi szó…)
Navra, ez gyenge volt! Állítólag te ennél sokkal okosabb vagy – már megbocsáss, de ez a Szijjártó Petya szintje. Mondd már: szerinted olyan alakok ezek az európai politikusok, hogy „félelmek és hipotézisek” miatt tesznek meg egyáltalán nem szokásos lépéseket? A német külügyminiszter pl. olyan gyáva legény, hogy „félelmében” felhívja Martonyi Jánost és megpróbálja rávenni a médiatörvény átalakítására? Szerinted mennyire életszerű ez?
Azokban az országokban nagyon komoly elemző munka folyik a háttérben, mielőtt egy miniszter, vagy egy kancellári szóvivő megszólal. Ne próbáld elhitetni itthon, velünk, hogy legerősebb szövetségeseink nem fontolják meg szavaikat – mert egyrészt ezt itthon sem veszi be egyetlen értelmes ember sem, másrészt ezzel, hogy „lebeszarizod” őket, csak tovább rontod a viszonyt és a renométokat velük-előttük. Ennyit pedig nem ér a ti „forradalmatok” médiavédelme! Azért nem ér ennyit, mert ha ők „leveszik a kezüket” rólatok, akkor annak gazdasági hatásait mi érezzük meg, elmaradó beruházások, meg nem teremtett munkahelyek és „a térképről való lekerülésünk” formájában…
Navra, nem arra kaptatok felhatalmazást áprilisban, hogy kivezessétek az országot az EU-ból, hanem éppenséggel arra, hogy európai szintre emeljétek. Ehhez persze az kell, hogy ti európai színvonalúak legyetek – és ez úgy látszik nem megy és valószínűleg nem is akarjátok!
…És itt elválnak az ország érdekei a ti érdekeitektől. Nekünk az az érdekünk, hogy európai keretek között és európai szinten élhessünk – erre várunk ezer éve. Ezért hajlandóak vagyunk – sokan – európai színvonalon dolgozni, amihez nektek európai szintű szervezett kereteket kellene biztosítanotok. Erre kellene „törvényalkotó képességeiteket” fordítani, nem pedig arra, hogy a médiában nehezebben derülhessen ki a hozzá nem értésetek és a mögöttetek álló gazdasági holdudvar rátok is kényszerítő erővel ható mohósága. Olyan törvényeket kellene hoznotok, amelyek új, racionális, fenntartható struktúrába rendezik a magyar költségvetést, egészségügyi ellátást, amelyek fejlődésre inspirálják a hátrányos helyzetűeket, amelyek megteremtik a korszerű, tudásalapú társadalom lehetőségét… Navra, ezeket a törvényeket sehol sem látjuk! és nem érzékeljük az ezek megalkotását előkészítő nyílt, kompetens vitákat sem – márpedig ezeket nem lehet „suttyomban”, „kamarilla-stílusban”, vagy az immár tőletek megszokott „egyéni képviselői indítványok” formájában megcsinálni.
Megírtuk már itt, a Blogon, hogy demokratikus keretek között a hatalom legitimitását csak a kompetens kormányzás adja – a szavazófülkékben csak a legitimitás lehetőségét kaphatja meg egy kormány, de annak „betöltéséhez” tudás, képességek és a köz érdekében való konzekvens cselekvés kellenek és ezekből nálatok egy sincs meg, ahogy tapasztaljuk. Ezek híján pedig elveszik a legitimitás.
…Fentebb azt írtuk: elválnak az ország érdekei a ti érdekeitektől – de mik a ti érdekeitek? Miféle érdekek és kényszerek mozgatnak titeket?
Itt be kell lépnünk a „városi legendák” közegébe és legfeljebb a rólatok-veletek kapcsolatban szerzett tapasztalatok, „megfigyelések” logikus sorba rendezését használhatjuk eszközül. Az valószínű, hogy kormányzásotok egyik „kényszere” a mögöttetek álló és a Pártot az ellenzéki években eltartó gazdasági körök „kifizetése” lehet. Melyek ezek a körök? Az eltelt hónapok intézkedései alapján: magyar nagyvállalkozók, akiknek „kézpénzt ér” egy bezárkózó és protekcionista gazdaságpolitika. Akik előnyös helyzetet remélnek a maguk számára a „külföldi konkurenciát” hátrányosan érintő „intézkedéseitektől”…
Ez persze ostobaság a részükről, mert ha „harcoltok” a külföldi tulajdonosok ellen, akkor tulajdonképpen a külföldi befektetések ellen is harcoltok, amelyek nélkül ez az ország nem él meg. Ha csökkennek a beruházások – amelyek a hazai tőkehiány következtében alapvetően külföldről származhatnak – akkor csökken a hazai vásárlóerő is – tehát akkor hiába „üldöznétek ki” a Tescot, azzal nem menne jobban a CBA-nak. Navra, ez ilyen egyszerű! Hiába „hozzátok helyzetbe” Csányi Sanyi bácsi bankját a „külföldi pénztőke reprezentánsaival” szemben, mert az OTP „életéhez” is kellenek a külföldi források és lehetőségek – amelyek „beszűkülnek”, ha úgy tapasztalják, hogy itt „nyírják” őket… És ha csökken emiatt a magyar vállalkozások finanszírozása, akkor szűkül a gazdaság, csökkennek a „zemberek” megtakarítási lehetőségei – emiatt pedig rosszabbul megy majd Sanyibáéknak is! …És hiába támogatjátok a MOL-t, ha a nyersanyag-beszerzési forrásai jórészt külföldön vannak – és ha ők ott „berágnak rátok”, akkor szegény MOL megszívhatja…
…De hogyan beszél Navra főnöke, Orbán mindeközben?
"Rendkívül kellemetlen, ha egy ország demokratikusan megválasztott parlamentjének döntéseit más országok kormányai nem csupán kritizálják, de egyenesen tanácsokat adnak, hogyan változtassák meg. Ez vagy gyarmatosító törekvéseket jelez a külföldiek részéről, vagy nagy böszmeséget jelez a hazai oldalon."
Ezek a „gyarmatosító törekvések” – ki tudja, miért – a Bryan életében szereplő „Mit kaptunk a rómaiaktól?”-t juttatják az eszembe (figyelem: a felvétel NEM az Orbán-kormány ülésén készült – nézzétek csak meg a ruhákat!):
https://www.youtube.com/watch?v=ym3LiPig7NM
Hát igen: Viktor, biztos, hogy mi olyan rosszul járnánk, ha az EU „gyarmatosítana” minket?
Ami pedig a „hazaiak böszmeségét” illeti, erről is kellene beszélnünk. Mert érdekes hír jelent meg a napokban. Arra gondolok, amit a Heti Válaszban mondott a hozzád még a „Jobbkezednél” is közelebb álló személy: „A választások óta ez volt az első alkalom, hogy együtt utaztunk Viktorral. Fél évig én sem voltam vele sehol…” (http://hetivalasz.hu/kultura/cirokseprure-mindenhol-telik-34298/)
Igen: még ha a „fél évet” netán június közepétől számítjuk is, a „választások óta” ennél tágabb időt határoz meg, amibe már a bulgáriai utazás sem fér bele. Aligha valószínű, hogy „kiesett volna az emlékezetből” egy komplett családi nyaralás, amely – ha igaz – az elmúlt év tulajdonképpen egyetlen „fesztelen” időszaka volt a Családdal…
Igen Viktor, itt jönnek ismét a „városi legendák” – amelyekkel hitelesen, tényekre, netán bizonyítékokra támaszkodva le kellene számolnod! Mert ha nem, akkor elkezdünk aggódni…
Viktor, aggódunk érted – és aggódunk miattad is: aggasztónak érezzük a magunk számára azt, ha – netán, esetleg – egy „labilis állapotú” személy áll az ország élén, ráadásul ekkora hatalommal a kezében!
…Az, hogy a Heti Válaszban megjelent – és hogy éppen abban jelent meg – egy ilyen „vitákra és kétkedésre okot adó elszólás”, lehet annak a jele is, hogy a visszafogottabb jobboldali körök elkezdték keresni a „megoldást” egy „Orbán utáni” helyzetre. Lehetséges, hogy egyre többen látják úgy a jobboldalon és a mögötte álló mérvadó gazdasági közegben is, hogy „nem jók az esélyeik” egy Orbán vezette kormánnyal, mert amit kaphatnak tőle-általa, annál sokkal többet kockáztatnak, veszíthetnek, ha ennyire „kalandos” marad a magyar politika, ha ennyire „konvenciókerülő” és konfrontatív módon igyekszik Orbán és szűkebb stábja kormányozni. Sokan lehetnek a jobboldalon is, akik szívesebben élnének Európában, európai módon, minthogy „Kínát előzgessék”…
…Mit mondjak: meg is értem őket, mert valóban veszélyes dolog lenne egy olyan vonaton (tovább-)utaznunk, ahol a mozdonyt bolond masiniszta vezeti, a kalauz meg közben járja a kocsikat és ellopkodja az utasok pénzét!
web survey
2010.12.24. 13:11 Szerző: Đđ
Szeress másképp!
Karácsony van, a szeretet ünnepe. Adódik az alkalom, hogy mi is a szeretettel foglalkozzunk… Csak egy kicsit másképp – bocsi előre is! Sajnos nem beszélhetünk a szeretetről ebben az országban úgy, ahogy karácsonyhoz illő lenne, mert ez egy szeretethiányos társadalom. Rengetegen vannak itt, akik nem szeretik igazán sem önmagukat, sem másokat.
Mert mi is a szeretet? Erről a Karácsonykor Született és apostola, Pál sokat beszéltek annak idején és amit elmondtak, az a dolog lényege. Pál szerint:
„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny,nem kétkedik,nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.”
Ezek, persze, egy szenthez illő szavak. Kevés földi halandó tudna így szeretni – és valószínű, hogy őket itt, a mai Magyarországon agyba-főbe szívatnák. És lehetséges, hogy „honi viszonyaink” között még maga Pál is előbb-utóbb elveszítené a szeretet adományát…
Ahhoz, hogy valaki képes legyen másokat szeretni, az kell, hogy ő saját magát képes legyen szeretni. A szeretetre való képesség egészen kisgyerekként alakul ki bennünk – már ha kialakul! Ha nem azt látjuk otthon, hogy a szüleink is baromi távol állnak a „páli ideáloktól”, ha a türelmetlenség, a személyes élet sikertelensége feletti düh, az anyagi gondok és a hiányzó szeretetminták eleve nem teremtenek olyan körülményeket, ahol a kisgyerek mindennel találkozik, csak a Pál által felsoroltakkal nem.
Így aztán sokan nem tanulták-tanulják meg magukat szeretni… „Ambivalens érzésvilágú” emberek lesznek. Kialakul bennük – afféle pótcselekvésként – az emberek szeretete helyett a tárgyak és a „státuszok” szeretete. Ha nincs szeretet, akkor nem jönnek létre emberi biztonságot adó, jól működő, hosszú távú kapcsolatok sem – és jól tudjuk, hogy az igazi biztonságérzet a közösséghez tartozáson alapszik, már csak így alakult ez ki nálunk, emberféléknél az elmúlt pármillió évben… Ha nincs meg a közösség biztonsága, akkor kerül előtérbe az „anyagi biztonság”, szintén egyfajta „pótszerként”. „Ha már senki sem gondoskodik rólam, akkor legalább magamról tudjak mindenkor gondoskodni!” – szoktuk hallani. És ekkor „a többi ember” már „akadály”, amelyen át kell törni ahhoz, hogy „a zanyagijak” meglehessenek…
„Fiam, az Élet kemény!”, „Az Élet harc!”, „Az Életben csak a Legerősebbek érvényesülhetnek – legyél hát önző, legyél kíméletlen másokkal!” – ugye ezek is ismerősek?
Persze, már hallom is az ellenérveket, hogy „Ez így van, nem csak nálunk, hanem a világban mindenütt – még Amerikában is!”. Csakhogy ez nem igaz! Az a fajta „élethalálharc”, ami itt folyik már hosszú ideje, az a mértékű önzés és bármiféle igazi, működő közösség „leszarása”, az a fajta „hitetlenség” abban, hogy lehetséges közbizalom, egyáltalán nem „természetes állapota” az embernek és egyáltalán nem igaz, hogy ez így lenne pl. Amerikában is. Mert igaz, hogy a „versenyszférában” kemény dolog az érvényesülés, a „jobb pozíciókért” folyó küzdelem éles – de munka után a „küzdők” hazamennek, visszaváltoznak emberré és ha nekünk kissé „bugyutának” tűnő módon is, de igenis: közösségi életet élnek. Sokan. Nálunk meg nagyon kevesen!
A szeretet nem más, mint a közösség tagjainak elfogadása, az, hogy „jó érzés” velük együtt lenni, cselekedni, közösen. Éppen ezért nem is létezhet „egyéni szeretet”. A magányos, senkit nem szerető és senki által nem szeretett emberek sokkal hajlamosabbak testi betegségekre is, életük általában rövidebb, mint aktív közösségi életet élő társaiké. Ez tény – a tények pedig „makacs dolgok”, ahogy Sztálin is megmondta…
Sokan mondhatják most, hogy „…de én aztán kurvára szeretem magamat is, meg a hozzám tartozókat is!” – de hát kik is azok a „hozzám tartozók”? Ezt igen egyszerű „megmérni”: számoljuk csak össze, hogy egy nap kiről hányszor mondtunk jót és hányszor rosszat, kit hányszor segítettünk és hányszor akadályoztunk, kivel cselekedtünk közösen és kivel szemben „léptünk fel” – és máris előttünk áll a mi „cselekvő szeretetünk” mértéke!
Szinte már vicces ebben az országban, hogy itt mindenki jónak tartja magát – a többieket meg gecinek. És hogy ő csak azért tesz rosszat, mert vele is azt tették… Ezeknek az emberek ek ajánlom figyelmébe Don Corleone szavait: „Én hiszek a barátságban és hajlandó vagyok elsőként kimutatni azt.” Igen: ha nem is tudnak sokan erről, de az ember egyik legalapvetőbb, őseitől örökölt tulajdonsága az, hogy az előzékeny viselkedés másokból is előzékenységet vált ki. „Nehezünkre esik” nem együttműködni egy olyan emberrel, aki velünk szemben nyitott és segítőkész. Aki nem hiszi, próbálja csak ki: meglátja, hogy bizony, így van!
És ezzel el is érkeztünk a szeretet-témakör egyik legfontosabb eleméhez: hogyan kell jól, célszerűen szeretni magunkat? Azt hiszem, a fentiek után világos: sokkal eredményesebb az „együttműködő szeretet”, mert az másokból is ezt váltja ki – és ha közösen cselekszünk, akkor mindannyian messzebbre jutunk, mintha külön-külön, haladás közben egymás ellen is küzdve próbálkoznánk.
Minden jól működő – és ettől jól élhető – társadalom kooperatív. Ha mi is azt szeretnénk, hogy Magyarország ilyenné váljon, akkor nekünk is ezt kell megpróbálnunk. Nehéz lesz? Eleinte talán igen: furcsán fogjuk magunkat érezni, hogy nem vagyunk állandó ellenségkereső üzemmódban. Talán bizonytalanul és kiszolgáltatottnak fogjuk érezni magunkat. Azt gondoljuk, hogy „tiszta hülyék vagyunk”, hogy bízunk a másikban, hogy nem támadjuk be, nem rohanjuk le, nem facsarjuk ki a tökeit… Egyszer, még gyerekkoromban, olvastam egy mondatot: „Meg kell tanulnom ismét embernek lenni.”* Ez egy kulcsmondata a magyar társadalomnak. Mert ha igazi társadalom akarunk lenni, akkor ezt kell és csak ezt lehet tennünk: meg kell tanulnunk ismét embernek lenni. Igazi, működő társadalommá pedig azért kell lennünk, mert semmilyen más út nem létezik ahhoz, hogy a magyarok zömének jó élete lehessen. Bármi mással próbálkozunk, az csak egy idegbeteg csürhéhez vezet – azt meg kösz, nem!
Fontoljátok meg a fentieket, higgyétek el: jó a „recept”! És ha megértettétek, amiről a poszt szól, akkor ne várjatok arra, hogy „…majd mások próbálják ki előbb!” – mert semmi sem akadályoz meg benneteket abban, hogy ti magatok legyetek az Első Próbálkozók…
Sok sikert!
* Zsoldos Péter: A Viking visszatér
2010.12.24. 01:24 Szerző: Đđ
„Szegény kancellárasszony”
.jpg)
„Ami pedig a szegény német kancellárasszonyt illeti, őt kabátlopási ügybe keverték. Nem mondott szegény semmit. A német kormány helyettes szóvivője mondta azt, hogy egyébként természetesen egy európai uniós tagállam be kell, hogy tartsa az európai uniós normákat, és nagyon remélik, hogy Magyarország is így tesz majd" – mondta Orbán, majd hozzátette: "ördöge van, valóban, Magyarország is így tesz.”
Szó szerint ezt mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök ma este a Hír TV-ben.
Viktor, vazze, még mindig nem fogod fel, hogy a seggedben a hajóágyú csöve??? A gránátot betöltötték, a cordite ég… És ne gondold, hogy egy jó magyaros fingással majd visszaküldöd a feladónak!
Te tényleg azt hiszed, hogy Merkel tudta és akarata nélkül szólal meg a helyettes szóvivő egy olyan ügyben, amely alapvetően érinti a leendő soros EU-elnökséget? Nem tudom, hallottál-e már a „poroszos fegyelemről”? Elárulom: Merkel Brandenburgban nevelkedett, Poroszország szívében. Ez biztosan hagyott „némi nyomot” rajta… A családja meg hamburgi – és bizony a hanzákra sem a szervezetlen összevisszaság jellemző…
Lehet Viktor, hogy nálad-körülötted már zűrzavar van, már elkezdődött a felbomlás – nem lepne meg: ez jellemző minden súlyos vereség előtt álló hadseregre. Tudom, hogy felétek szokás „magánvéleményeket” hangoztatni (és nem Luxemburgban!) és inkompetens módon összevissza ugatni – Kósa Lali haverod jó példa erre. De a német politikában, kormányban ez nem szokás. Ha pl. a német külügyminiszter felhívja telefonon a te külügyéredet, akkor nem csak arról akar vele dumálni, hogy mekkora kurva nagy hó esett Németországban és különben is: van „magánvéleménye” arról, amit ti itt csináltok. Nem: ő akkor egy előre egyeztetett és átgondolt, a lehetséges következményeket előre számításba vevő stratégia szerint hívta fel Martonyi Jánost…
Ez a stratégia nem agresszív, nem csak „egészpályás letámadásban” képes gondolkodni, mint ti. Nem: ez egy higgadt és magabiztos úriemberekre jellemző stratégia. Ott, úriemberek között, nem azzal nyitnak, hogy szétbasznak egy baseball-ütővel. Nem mintha nem lenne meg ehhez az erejük – hidd el: megvan és ha továbbra is makacskodsz és hülye, sértődött gyerek módjára viselkedsz, meg fogod tapasztalni azt az erőt! De tudod: úriemberek között az a szokás, hogy előbb megpróbálnak mindent, hogy a józan észre apellálva, nyugodtan és csendben intézzék el a zavart okozó szitut – épp azért, hogy ha elkerülhető, ne növeljék még tovább a bajt és ne kelljen a „jobb belátásra térő” félnek sem szégyenkeznie, hogy megőrizhesse méltóságát és ő is leszűrje az eset tanulságait. Mert ott fontos a méltóság és számítanak a tanulságok…
Viktor, a magyar gazdaságot felerészben a német szív látja el vérrel. Ha ezek az „érpályák” beszűkülnek, akkor itt mi infarktust kapunk – de garantáljuk: lesz még annyi időnk, hogy téged – jó ősmagyar szokás szerint, mint a mondabeli Lehel vezér – kupán vágjunk, hogy „előttünk járj és szolgánk legyél a Másvilágon!*”
*A Lehel-mondából vett idézetről bővebben itt:
http://www.jbelvarosi.sulinet.hu/Menu_themes/tortenet/tortenet_kurt.htm
2010.12.23. 16:05 Szerző: Đđ
Bajban a hajó!
"There seems to be something wrong with our bloody ships today." („Úgy tűnik, hogy valami baj van ma az átkozott hajóinkkal.”) - ezt mondta 1916. május 31-én David Beatty altengernagy (http://en.wikipedia.org/wiki/David_Beatty,_1st_Earl_Beatty), miután hajói sorra robbantak fel a csatában…
Hasonló mondat hagyhatta el most Orbán Viktor száját is, amikor letették elé a mértékadó nyugat-európai körök tegnapi és mai reakcióit tartalmazó dossziét: „Valami baj van ezekkel az átkozott európaiakkal!”
Bizony!
Úgy tűnik, hogy a kis Magyarország-bárka ellen felvonult az egyesített Brit-Német Armada, kiegészülve olasz, lengyel és luxemburgi egységekkel. És össztűz alatt vagyunk!
A sortüzet épp a kis Luxemburg Asselborn-naszádja nyitotta meg. Ezt még meg lehetett próbálni „véletlen elsülésnek” beállítani (Szíjjártó szócsőkezelő matróz meg is próbálta…), de aztán megjelentek a horizonton az olyan hatalmas, masszív német csatahajók, mint a Die Welt, a Handelsblatt, a Frankfurter Allgemeine és ezek is elkezdtek tüzelni. Ezzel párhuzamosan felvonultak az olasz sajtóflotta nehézcirkálói, a Corriere della Sera és a (már nevében is köztársasági) La Repubblica. A kis szemtelen lengyel Gazeta Wyborcza még azt is képes volt megtenni, hogy „gránátjára” magyar feliratot tett („Szolidaritásunkat fejezzük ki a magyar médiával, amelyet Orbán miniszterelnök el akar hallgattatni”). A brit flotta büszkesége és zászlóshajója a The Times szintén megadta a magáét „Press Ganged” című lövésével.
…És ami a legkomolyabb fenyegetést jelenti, hogy maga Merkel Nagyadmirális is „nagy figyelemmel követi”, mi történik a magyar bárka fedélzetén, hogy vajon Orbán kapitány merrefelé veszi az irányt?
Orbánékat totálisan „villába fogták”: csapkodnak a lövedékek, a Fidesz-kommunikátorok laposkúszásban kénytelenek hazudozni…
Annak idején Beatty hajói is a beképzeltségük és saját helyzetük, képességeik hibás felmérése miatt kerültek bajba – most is ezt csinálja a kormány, ne lepődjünk meg hát, ha „megkapjuk a magunkét”!
…Közben pedig itthon is immár többségbe kerültek a kormány munkáját rossznak minősítők (48%), mint az azt támogatók (45%) és a választók harmada egyértelműen elutasítja a Fideszt.
Lehet, hogy miközben tűz alatt a hajó parancsnoki hídja, lent, a gépházban készül a matrózlázadás?
Update: Werner Hoyer német külügyi államtitkár mai rádiónyilatkozata a magyar médiatörvény ügyében - ő csak tudja, hogy mi a német hivatalos álláspont (eredeti német nyelven, hogy ne lehessen "félrefordításra" hivatkozni):
Utolsó kommentek