HTML doboz
2010.12.22. 23:41 Szerző: piefke
Koronás köztársaság?
Hónapok óta tart a vita: benne legyen-e az új Alkotákolmányban a Szent Korona? Úgy folyik ez a vita, mintha bármi értelme lenne – szóval tipikus magyar módra. Szokás errefelé, a Kárpát-medence legalján eleve rossz kérdéseket feltenni és azután vérre menő módon keresni azokra a „Jó Választ”…
Jó magyarokhoz illően tegyünk mi is most úgy, mintha érdemes lenne erről vitázni: miképpen néz ki alkotmány és korona egymáshoz való viszonya? De a válasznál már „ne legyünk magyarok”: ne szenvedéllyel akarjunk válaszolni!
Ahhoz, hogy alkotmány és korona kapcsolatát tisztázzuk, előbb a korona mibenlétét határozzuk meg. A korona mindenkor a monarchia eszköze: koronát uralkodók viselnek, demokrata vezetők sosem. (Lehetséges persze, hogy egy demokratának induló vezetőből később uralkodó lesz – pl. Napóleon – de akkor már ugye ő nem is „demokrata vezető” többé…) Uralkodó nem csak „abszolút” lehet, hanem „alkotmányos” is – és ebben az esetben lehet az alkotmányos monarchia alkotmányában szerepeltetni a koronát – talán, de ekkor sem szükségképpen.
A történelemben mindenkor jelkép volt a korona az egyeduralom és a köztársaság küzdelmében. Már Julius Caesar is kényesen vigyázott, nehogy korona kerüljön a fejére, mert tudta, hogy azzal a köztársaság végét deklarálná az egész római nép és a szenátus előtt… Amikor Istvánt, első királyunkat koronázták meg, akkor az szimbóluma volt az egész addigi magyar „társadalmi berendezkedés és ideál” gyökeres megváltoztatásának – értett is belőle mindeni!
Látjuk: ha egy nép „elkezd koronában gondolkodni”, akkor azt a legkevésbé sem valami ábrándos történelmi nosztalgiából teszi. Nem is „esztétikai” oka van – hanem a koronával szimbolizálja a gondolkodásmódját: a tekintélyelvűséget.
Aki ma Magyarországon koronát kíván alkotmányba, címerbe, zászlóba – és a Parlamentbe – az valójában tekintélyelvűségben gondolkodik. Az a saját, a társadalomban elfoglalt vezető - „felsőbbséges” „privilegizált” – státuszát akarja bebetonozni és a törvény erejével a saját, személyes teljesítményétől függetlenné tenni.
Ehhez a pozíció-betonozáshoz jön még egy másik, nem kevésbé veszedelmes jelenség is: sokan azért vonzódnak a koronához hasonló rekvizitumokhoz, mert ezáltal vélnek „tekintélyessé válni”. Azokra az emberekre – és csoportokra, társadalmakra – jellemző ez, akik-amelyek nem érzik szilárdnak, szervesen megalapozottnak az identitásukat. Zaklatott múlt, megzavart fejlődés, önkép és valóság „problematikus volta”, a „jó” és a „rossz” fogalmának többszöri változása azok az okok, amelyek fogékonnyá tesznek az efféle „előásott tekintélyek”-be való kapaszkodásra. Mert ugyan ki állíthatja, hogy a mai magyaroknak bármiféle valóban „élő” és „aktív” kapcsolatuk lenne a Szent Koronával, hogy az egy, a magyar társadalomban általánosan elterjedt valóban „élő” és „aktív” hagyomány, hatóerő lenne?
Nem, erről szó sincs! Identitás-pótlék, amely alkalmas arra, hogy a valóságos magyar történelemről alig valamit tudó és „önmagukkal is hadilábon álló”, saját társadalmi pozíciójukat is bizonytalannak érző emberek „mégis valakinek érezzék magukat” általa, hogy „közük van” a Szent Koronához, hogy ők is „valakik”: a „magyar nemzet tagjai” – természetesen függetlenül a személyes képességeiktől és teljesítményüktől! Ez egy „kölcsönösen előnyös üzlet”: akik „felülről propagálják” a Szent Korona tekintélyét, azok ezzel megalapozzák, legalizálják és stabilizálni remélik „felső helyzetüket”, akik pedig támogatják ezt, úgy érezhetik, hogy ezzel egy „elitklub” tagjai lesznek… Szóval: az egész játék a virtuális térben játszódik: nem leszek „jobbá”, vezetésre alkalmasabbakká a hatalmat gyakorlók és nem lesz jobb a valójában „körön kívüliek” élete sem.
És ez a baj: akik Szentkorona-tanszerű „nemvalóságokba” menekülnek, azok nem foglalkoznak a reális világgal. A valóság pedig a jövőt építő tettek világa, nem a sosemvolt történelemé.
Nyugat-Európában ott látunk az állami létben koronát, ahol – ahogy írtuk - alkotmányos monarchia az államforma. Köztársaságok „nem koronáznak” – kivéve Közép-Kelet Európa új demokráciáit, ahol épp az emlegetett bizonytalan identitás-tudta „hozza be a képbe” a koronáikat. És az sem véletlen, hogy ezek között az országok között is azok „vezetnek” korona-ügyben, ahol fejletlen a polgári mentalitás. …Így került a régi cári korona az orosz és a régi királyi korona a szerb címerbe is – és csak ez „hozhatja be” a mi készülő új alkotmányukba is a mi történelmi koronánkat.
…Más okai pedig nem lehet a Szent Korona beemelésére egy XXI. századi Alkotmányba. Valódi, aktív közösséget másképpen lehet itt teremteni és közös célnak sem alkalmas egy „koronakultusz” egy modern társadalomban, amely már igen régóta nem királyság.
A magyar korona páratlan érték: alig néhány hozzá hasonló korú, történetű korona létezik a világban – igazából talán csak egy: a Német-Római császároké. De ahogy azt sem emelte be sem a Német Szövetségi Köztársaság, sem az Osztrák Köztársaság az alaptörvényébe, úgy a Magyar Köztársaságéba sem kell beletenni a Szent Koronát.
2010.12.22. 22:15 Szerző: piefke
Állunk a sötétben…
Itt állnunk a Sötétben: nem tudjuk, mit hoz a következő évünk. Csak sejtéseink vannak, komor – és sajnos úgy néz ki, megalapozott – sejtéseink.
A gazdaságot kontár kezek rángatták az elmúlt fél évben és semmi jele annak, hogy e kontár („Jobb”)-)kezeket levágnák és értőbbek gondjaira bíznák a dolgainkat. Fogalmunk sincs, miféle „strukturális átalakításokra” készül a Kormány (állítólag februárban) – valószínűleg neki sincs. Pedig egy állítólagosan demokrata és a nép (ők úgy mondják: a zemberek) érdekében cselekvő kormánynak lenne bizony tájékoztatási kötelessége – még az ezerszer elátkozott Pártállamban is az volt a szokás, hogy év végén rendre elmondták, mivel szívatnak meg a következő évben… A rohadt komcsik megtették – a Dicső Forradalmi Demokraták nem… Érdekes!
Azt sem tudhatjuk most még, hogy jövőre mit tudhatunk majd meg – és hogy kitől, milyen csatornákon keresztül? De azt tudjuk – és tudja immár az egész világ is – hogy amit „tájékoztatásként” a Kormány vet majd elénk, az bizony csak az Igazság fele lesz, az is általuk polírozott változatban. Igaza lesz annak a „rohadt komcsi” Die Weltnek: „Führerstaat” leszünk, „vezéri állam”. És ha egyszer a németek mondják… Ha valaki, akkor ők tudják, milyen az!
Magyarországnak sikerült elérnie, hogy egész Európa ránk figyel – igaz, nem egészen úgy, ahogy ezt Orbánék korábban ígérgették: nem azzal, hogy „mindenkinél jobban csináljuk”. Ja, hogy az nehezebb lenne? Hát, bizony: annak idején az epheszoszi Artemisz-templomot is nehezebb volt felépíteni, mint utána Hérosztratosznak felgyújtani! Bizony, igaza lesz a Weltnek, hogy a Führerre utal Orbán kapcsán: ő is megígérte a németeknek, hogy „nem fognak ráismerni Berlinre” – és neki sem egészen úgy sikerült a dolog, ahogy ígérte… Félő, hogy majd a „posztorbán” Magyarországon is lesz mit romeltakarítani a Fiúk és a Derék Magyar Urak után.
Addig is: szervezzünk romeltakarító brigádot!
2010.12.21. 08:24 Szerző: piefke
„Személyesen garantálom”
Most már megnyugodtam nyugdíj-ügyben: Orbán Viktor „személyesen garantálja” az egyéni számlákat az állami nyugdíjrendszerben!
Nos, ez a „személyesen garantálom”-duma leginkább a Keresztapa világát idézi…
Sokat erodál a miniszterelnöki garanciavállaláson, hogy fogalmam sincs – az országgal együtt – hogy mit is jelent majd ez az „egyéni számla”? Azt-e, hogy nyilvántartják, mennyi pénzt fizettek be utánam? Ennek semmi értelme, ha nem az enyém a pénz – hiszen a felosztó-kirovó rendszerben a ma utánam befizetett nyugdíjjárulékot holnap ki is fizetik a most futó „nyuggereknek”. Azt jelenti-e az egyéni számla az állami rendszerben, hogy ha megvan az állami nyugdíjjogosultsághoz minimálisan szükséges 15 évnyi munkaviszonyom, akkor az Állam (vagy: Orbán Viktor személyesen) szól, hogy mostantól majd vetnek némi pénzt, ha megöregszem – ki tudja, mennyit, amennyit kedvük és az államkassza aktuális állapota majd megenged?
Különben is: Orbán tegnap csak a kötelező kasszákból átlépőknek „garantált egyéni számlát” – ezek szerint ez tényleg csak valami, a dolgokba mélyebben bele nem gondoló átlépőknek szánt mézesmadzag. Mert aki belegondol a Miniszterelnök Úr Személyes Garanciájának valódi tartalmába, akkor az előbbiekben feltett kérdések alapján csak egy meglehetősen semmitmondó blöffnek találja ezt az egész „személyesen garantálom”-dolgot.
…De van itt még más is nyugdíj-ügyben!
Eddig – és még 2011-ben is, de utána már nem – a munkáltató által fizetett nyugdíjjárulék volt az alapja a későbbi állami nyugdíjra való jogosultságnak. Ezt a kormány egy „ügyes trükkel” úgy akarja megváltoztatni, hogy a nyugdíjjárulékot átkereszteli nyugdíj-hozzájárulásra – amely viszont már nem fog állami nyugdíjellátási kötelezettséget keletkeztetni! Az egész bűvészkedés egyetlen célja, hogy a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagokat még egy eszközzel megfélemlítve rákényszerítse az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépésre… Ámde: a jogban mindent annak kell tekinteni, ami valójában és nem annak, aminek valaki elnevezi azt. Márpedig: ha a nyugdíjjárulék és a „nyugdíj-hozzájárulás” között csak az elnevezés a különbség (mert annak célja, nagysága, a megállapítás módja, és az elköltés „technikája” is ugyanaz), akkor csupán az elnevezés különbözőségére nem lehet alapozni egy „jogosultság-eltörlést”.
Ezt igazán tudhatná az a kormány, amelynek feje eredetileg jogászként diplomázott!
Nyilvánvaló: ez az egész csak egy eszköz – és ez a kormány, a fejével együtt belelavírozta magát egy olyan képtelen helyzetbe, ahol már nemigen válogatnak az eszközökben „elvi alapon”. Az is nyilvánvaló, hogy Orbánnak nem sokat számítanak azok a jogelvek („visszamenőlegesség tilalma”, „minden az, ami valójában”), amelyek hosszú évszázadok óta megalapozzák az egész euro-atlanti jogrendszert – neki ebben is „keleties ízlése” van. De figyelmezetnünk kell a Tisztelt Miniszterelnök Urat, hogy minimum a felvilágosodás és a polgári forradalmak óta épp ezek a jogelvek határozzák meg polgár és az állami hatalmat gyakorlók viszonyát – és ha a hatalomgyakorló szakít ezekkel az elvekkel és létét nem ezekre az alapokra építi fel, akkor a polgároknak is jogukban áll „szakítani” ezzel a kormányzattal és annak hatalmát nem kell „legitimnek elismerniük” – hiába van a „több mint 2/3”, mert azt a híres és sokat emlegetett szavazófülkékben a polgárok csak az említett és mostanában a kormány által sorra megsértett jogelvek alapján keletkező „társadalmi szerződés” szerint ruházták a kormányra.
Ha Orbán szakít a joggal, akkor saját hatalmát is megalapozatlanná nyilvánítja. Ekkor új alapokat kell keresnie – talán Keleten…
…De ha belegondolunk, még mocskosabb ez az egész ügy! Arról volt szó – és csak „szó” volt róla - , hogy a polgárok „szabadon dönthetnek”, visszalépnek-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak a kötelező magánynyugdíj-rendszerben. Nos, elvileg megvan ez a lehetőség: a retorziók és az államhatalmi fenyegetés és zsarolás ellenére „ki lehet tartani a végsőkig” - de mit is jelent ez a „végsőkig”? Mikor jön el a „vég” a kötelező magánynyugdíj-alapoknak?
Ahhoz, hogy a „mikorra” válaszolhassunk, tudnunk kell, miért fog eljönni. Hát azért, mert ha kevesen maradnak a rendszerben, akkor az a rendszer össze fog omlani – működési költségek szűkössége, stb. És mi történik, ha „becsődöl” egy ilyen kassza? Odalesz az addig befizetett pénzünk? Mert ugye az állami garancia már elfüstölt… És ezzel vége: még akik ki is tartanak a kötelező magánynyugdíj-pénztáraknál, azok is elveszítik a pénzüket, igen nagy valószínűséggel – azok ellehetetlenülése miatt!
Ördögien kifundált rendszer ez…
Ha a kormányba szorult volna némi tisztesség, akkor egyszerűen azt mondaná: aki nem akar visszalépni az állami rendszerbe, az lépjen át az önkéntes magánynyugdíj-kasszákba! De ezt nyilván nem mondja a kormány, mivel neki az összes pénz(ünk) kell.
…És hogy mire? Arra, hogy a kormány önmaga felkészületlenségének és hozzá nem értésének következményei elől még egy ideig elmenekülhessen… És hogy hová? Talán Keletre!
2010.12.19. 23:54 Szerző: piefke
Mi kell egy jól működő antidemokráciához?
Sokan sokáig a Jobbiktól féltették a magyar demokráciát. Ezt a Jobbik – és még inkább a Jobbik egyes szimpatizánsainak - „fasisztoid” attitűdjéből „vezették le”…
Valójában ez mindenkor téves gondolatmenet volt, mert tartalmazott egy logikai bakugrást. Ezek az „elemzők” és „féltők” abból indultak ki, hogy a Jobbik által is megtestesített „rasszista”, „szélsőségesen nacionalista”, „hungarista”, „fajvédő”, stb. eszméket hirdette egy másik, 65-70 évvel ezelőtti politikai alakulat, a Nyilaskeresztes Párt, amely valóban totalitárius államberendezkedést hirdetett és diktatúrát valósított meg, hatalomra kerülését követően. A mai elemzők, akik a Jobbiktól a demokráciát féltették, egyenlőségjelet tettek a magyar fajvédő célok és a diktatúra közé – holott ezt esetünkben semmi sem indokolta. Sőt: a Jobbik kifejezetten „demokratikusabb” pártként viselkedik, mint a „konszolidált”, akár konzervatív, akár szociáldemokrata ideológiákat (ki-)használó pártok. A Jobbik sosem volta kétségbe a köztársasági és demokratikus állam-és társadalomeszményt – az pedig, hogy „hová szoktak vezetni azok a gondolatok”, amelyeket (többé-kevésbé) a magáénak vall a mozgalom, nem „bizonyíték” a párt demokráciaellenes szándékaira.
A valóságban inkább az jellemző a Jobbik „prominenseire”, hogy alapvetően hisznek az „alulról szerveződő társadalomban”, a „kisemberek közösségeiben” és egész stílusuk, világképük alapvetően „erősen plebejus” – mi indokolná tehát a „váltást”: hiszen akkor épp a tömegbázisuk eszméit árulná el a pártelit. És ez egy ennyire erősen „populista” párt esetében egyenlő lenne a vezetők politikai halálával – különösen azért, mivel a párt eszméi szalonképtelenek lévén „jobb körökben”, így arra nincs gyakorlati esély, hogy ez a párt valaha is a hatalom birtokosa lehessen, így nincs és nem is lehet arra módja, hogy híveit „lekenyerezve” maradhasson meg a pártelit.
Nem érdemes azzal sem foglalkoznunk, hogy „Mi lenne, ha…?”, mi lenne, ha ez a párt kormányerővé válna – épp az előbbiekben leírtak miatt: sosem lesz-lehet ehhez elég támogatója, szavazója. Így indifferens, hogy a hatalom birtokában esetleg hogyan „torzulna antidemokratikussá” a pártprominensek személyisége.
…Akik a fentieket olvasva eddig azt hitték, hogy ez a poszt a Jobbikat „mosdatja” antidemokratikusság-ügyben, téved. Az eddig leírtak csupán bevezető: céljuk, hogy feltárjuk, miképpen válhat egy párt valóban veszélyessé a demokráciára - és hogy ez az út nem egészen arra vezet, amerre sokan látni vélik, emiatt pedig a magyar demokráciát „rosszul féltik” azok, akik csak a Jobbikra koncentrálnak, mert máshonnak támad az Ellenség.
Ahhoz, hogy egy demokrácia „megdőljön” (erről még később lesz szó, hogy ez itt és most mit is jelent-mit jelenthet), az kell, hogy egy, a demokrácia kiiktatásában érdekelt politikai erő ehhez elegendő parlamenti többséget szerezzen. (Most tekintsünk el a nem demokratikus módszerekkel történő hatalomátvételtől, mert ez itt és most, az EU közepén elképzelhetetlen.)
Az antidemokrácia útja mindenkor feltételez egy gazdasági-társadalmi pozícióit védő, azt tovább erősíteni akaró hatalmi csoportot. „Polgári viszonyok” közepette sosem veheti át a hatalmat egy gyenge, szegény és „outsider” politikai erő, amely társadalmi alapjogok elvételével házal: ez egyszerűen nem kell az embereknek, félnek tőle, nem szavaznának rá elegen. Egy ilyen párt csak a súlyosan frusztráltak pártja lehet, akik az említett polgári viszonyok között nincsenek elegen… De igenis: szavaznak tömegek egy olyan politikai erőre, amely „erősnek és tekintélyesnek” tud látszani az egyszerű és többé-kevésbé naiv, politikai téren tapasztalatlan emberek szemében. Az ilyen erőhöz pedig jelentős anyagi potenciál kell, a tekintélyhez pedig „tekintélyes” – azaz: befolyásos – személyiségek.
Azt is fontos tudnunk, hogy vezethet „társadalmi értelemben vett antidemokráciához” az is, ha egy politikai vezetőerő önmagában, elveiben demokratikus ugyan, de a mindennapi hatalomgyakorlás közben nagyon is a centrális technikák jellemzi. Ez az a reális forgatókönyv, ami nálunk antidemokratikus viszonyokat teremthet: megmaradnak a fontosabb demokratikus intézmények, keretek, de működtetőik céljai nem lesznek demokratikusak – azaz: önérdekek és nem a közérdek motiválja őket…
Magyarországot az utóbbi 12 évben ilyen politikai erők uralták. Antidemokratikus hatalomgyakorlás és egy hatalmi pozícióit védő-erősíteni akaró elit léte jellemezte mind a szocialista-liberális, mind pedig a Fidesz alkotta-üzemeltette kormányokat. Vajon mit akart a Fidesz gazdasági holdudvara 1998-2002 között, vagy a szocialisták gazdasági érdekkörei 2002-2010 között? És mit akar ma a 2. Fidesz-kormány mögött álló gazdasági hatalmi konglomerátum? Mennyiben voltak ezek a törekvések és célok demokratikusak, mennyiben testesítették meg ezek a Köz érdekét? Mindhárom esetben - ráadásul egyre erősödő, egyre nyilvánvalóbb és egyre kevésbé leplezett - szándékot láthatunk arra, hogy egy hatalmi csoportosulás megszerezzen lehetőség szerint minden lényegesebb erőforrást.
Ez az a szándék, amely antidemokratizálja az országot, a politizálást és ezek logikus és szükségszerű következményeként a hatalmi és hatalomgyakorlási struktúrát is. És mivel nincs meg a magyar társadalomban egy erős demokrata ösztön, amely hatással lenne a halamat birtoklókra is, amely bennük is „dolgozna”, mint alapvető társadalmi stratégiai és mentalitás, ezért gyakorlatilag semmiféle „automatizmus” nincs jelen a társadalomban, amely megakadályozná a hatalmi elit puszta önérdekének érvényre jutását – azaz: egy antidemokratikusan működő hatalom létrehozását, a maga politikai, pozícióbeli és információs monopóliumaival.
Az elmúlt évtized megmutatta a hatalom birtokosainak, hogy semmitől sem kell félniük: senki sem lesz képes hathatósan akadályozni őket, amikor tetszésük szerint rendezik be a politikát és a gazdaságot. Legfeljebb arra kell ügyelniük, hogy nem konfrontálódjanak annyira az Európai Unióval, hogy az kénytelen legyen fellépni ellenük. Amíg áll a Magyar Demokrácia Homlokzata, addig mögötte azt csinálnak, amit akarnak… Az önszerveződésre képtelen magyar nép behúzott nyakkal fog nekik gazsulálni, az a néhány „okvetetlenkedő” pedig vagy lekenyerezendő, vagy elhallgattatandó…
Ettől a gazdasági érdekkörtől kell féltenünk a magyar demokráciát. Nekik az elvek semmit sem jelentenek, a hatalmi pozíció viszont mindent – így számukra egyszerű, természetes és logikus a döntés: megtartják ugyan a demokrácia épületét, de annak kapuit minden „kívülről jövővel” szemben zárva akarják tartani!
…Csak abban tévednek ezek az urak, hogy egy kontraszelektált és sorait záró elit irányította társadalom hamarosan nem lesz képes annyi erőforrást termelni, amely elegendő lenne a társadalom úgy-ahogy fenntartására. Amikor pedig a hatalmi pozíciókért fizetendő „ár” már nem éri meg a „ráfordításokat”, akkor a hatalmi elit „elengedi” a hatalmat – és igyekszik saját egzisztenciáját bebiztosítani. Mert számára a politikai hatalom is csak egy eszköz a gazdasági pozíciói érvényesítésre. Ne feledjük: ha a ma politikai hatalmat gyakorlók már „terhessé válnak” majd a mögöttük álló gazdasági erőknek, akkor azok el fogják engedni a politika kezét – hiszen számukra nem a politika elvei a fontosak, hanem az általa elérhető gazdasági erőforrások, monopóliumok.
Talán már most is „kereső üzemmódban” van ez a gazdasági háttérhatalmi konglomerátum. Olyan újabb politikai erőt, személyeket fognak keresni, amely hatékonyabban lesz képes őket szolgálni eszközként. És talán eljutunk majd egyszer oda is, hogy ráébredjenek: a legtöbbet ők is egy hatékonyan működtetett társadalommal nyernek – ehhez pedig célszerűen gondolkodó politikusok kellenek majd.
Talán…
De ha nem, akkor mi lesz?
Ahogy szükségképpen és logikusan jutottunk el 20 év alatt antidemokráciából antidemokráciába, éppúgy az is szükségszerű és logikus, hogy a ma épülő antidemokrácia egészen más „nemzetközi háttérrel” bír, mint a húsz éve megdőlt. Ez az antidemokrácia, amelyet most építget a Fidesz, csak saját magára támaszkodhat, nincs mögötte „külső akarat” – sőt. Előbb-utóbb pedig úgyis megjelenik már az az új politikai erő, amely vállalni fogja a velük való nyílt konfliktust. És ha ez az erő épp a társadalom és a gazdaság teljesítményhiányos voltának felszámolása érdekében lép fel, ha programja az a fajta teljesítményalapúság lesz, amely az EU „főerőit” jellemzi, akkor – ugye – ezen új erő rendelkezik majd „természetes szövetségesekkel”, ez az új erő „szerethető alternatívát” fog jelenteni a csak magára támaszkodó Fidesszel szemben.
A következmények, azt hiszem, egyértelműek lesznek…
2 komment
Címkék: mszp orbán fidesz eu kádár demokrácia hatalom antidemokratikus
2010.12.15. 15:35 Szerző: Đđ
Kurvák és futtatók
„Az nem megy, hogy elfogadjuk a tisztséget, majd szembeszegülünk a megbízóval! Egy közszolgálati médium legyen lojális a kormányhoz és tisztességes az ellenzékhez."
Belénessy Csaba – MTI Zrt. vezérigazgató
Olvassuk a hírekben az új közmédium-vezérek nyilatkozatait – és elképedünk! Hogyan süllyedhetnek emberek oda, hogy ennyire nyilvánvalóvá teszik: jövőjük és boldogulásuk alapjait a Hatalom seggének fényesre nyalásában és a „kosztért szopok-mentalitásban” (by „jeremyclarkson”) lelik meg…
Az az újságíró, aki feladja a szakmai (és erkölcsi-emberi) függetlenségét, az önálló és objektív véleményalkotás és -formálás jogát és igényét, az ezzel gerinctelenségét és/vagy szakmai kvalitásai hiányát ismeri be. Ezzel „egy mozdulattal” meg is tagadja azokat az elveket, amelyek mentén az utóbbi bő két évszázadban az euro-atlanti világban (tudjátok: ahova igyekszünk!) a közösségek életét berendezték.
A Hatalom pedig igényt tart erre a hozzáállásra, mert az ilyen emberek „médiamunkája” kell ahhoz, hogy elleplezhesse a valóságos kormányzati teljesítmény „erősen eredményhiányos” voltát. Addig, ameddig.. Mert azért Goebbels is hiába „mediatizált” már akármit egy idő után – az oroszok már „ott voltak a spájzban”, az angolszászokkal karöltve…
Igen: ennek a médiavilágnak vége lesz – a mögötte álló kormányzási stílussal együtt. Európa közepén és a XXI. században már nem lehet így kormányozni egy kis, nyílt gazdaságú országot. És ha bukik a kormányzási stílus, akkor nem lesz igény a „kiszolgálókra” sem: ha lebukik a „futtató”,akkor bezárják a „bordélyházat” is és a „kurvák” az utcára kerülnek…
Mert a Fidesz után csak egy demokrata kormány jöhet – mert az antidemokrata mentalitású hatalomgyakorlás anyagi alapjai és nemzetközi „hitele” lenullázódik, új alapokat és új hitelességet azon az úton járva, amely a Fideszt jellemezte, nem lehet majd szerezni. A demokrata mentalitás pedig – ahogy azt már korábban megírtuk – „kéz a kézben” jár a teljesítményalapúsággal, a médiában is! És akik éppen azért vállalkoztak korábban a médiakurvaságra, mert nem akartak vagy nem tudtak igényes médiaszemélyiségtől elvárhatóan teljesíteni, akik a „könnyebb út - kifizetődő meló - magas pozíció”-combót választották, feleslegessé válnak majd. Figyelem: ez nem „személyes, ellenük folyó tisztogatás” lesz: egyszerűen és természetesen fog következni a teljesítményelvűség „új programjából”.
Mi lesz-mi lehet azokkal, akik kiszolgáltak egy antidemokratikus gyakorlatú kormányt, annak „házi médiaarcaiként”?
Ha netán arra számítanak a most a Fidesz-közmédiában szerepet vállalók, hogy ha megy a Rendszer, akkor majd ők szépen visszamennek a Fidesz-magánmédiumokba, akkor bizony majd csalódniuk kell. Ha bukik a Fidesz, akkor bukik vele a klasszikus gazdasági holdudvara is, amely eddig a magánmédiumait finanszírozta. Nem képzelitek, hogy egy, a Fideszt – és vele együtt a régi „rendszerváltó elitekre” jellemző mentalitást is – eltakarító új kormányerő majd szépen hagyni fogja, hogy tovább tenyésszenek azok a gazdasági erőközpontok, amelyek ezt az egész antidemokratikus kurzust pénzelték és amelyek ebből a kurzusból nyilvánvalóan sokkal-sokkal többet „vesznek ki”, mint amit előzőleg a fenntartásába belepumpáltak? Hiszen ha hagyná a Fidesz utáni kormány, hogy ezek simán tovább működjenek a régi módon, akkor nem sikerülhetne a demokratikus rend tartós helyreállítása sem. Amíg van pénz Antidemokratáék mögött, addig ismét lehet hatalmuk is…
Tehát: az új, demokrata kormánynak elemi kötelessége lesz – éppen a demokrácia érdekében – hogy alaposan a körmükre nézzen a Fidesz-korszak poetntátjainak. Ez nem valamiféle Keller László-Budai Gyula típusú „elszámoltatás”, hanem szigorúan és törvényesen a köztulajdon és a magántulajdon közötti „átjárhatóság” megszüntetése és „káros következményeinek” felszámolása. (…E folyamat megfelelője kell, hogy legyen majdan a magánnyugdíj-pénztári elhappolás kompenzálása is – a fene se gondolta 1990-ben, hogy még egyszer kell majd „kárpótlási ügyekkel” foglalkoznunk!)
Ha az új „poszt-Fidesz” kormány felszámolja az antidemokrata holdudvarokat, akkor az antidemokrata erők magánmédiumainak fenntartására sem lesznek többé források – a „kurvák” tehát nézhetnek más mesterség után… Lehet, hogy a végén még ők is kénytelenek lesznek beilleszkedni egy teljesítményalapú médiavilágba!
…Már ha tudnak.
2010.12.15. 15:32 Szerző: Đđ
Az Utolsó Analógia: az Orosz Rémálom
Rémálmom volt – leírom, hátha ti is beszartok tőle! Álmomban „tovább szőttem” az egykori Kádár-rendszer és Orbán Viktor manapság épülő „magyar valósága” közötti, a Progresszív Blogon már többször taglalt analógiákat. A végére az egész egy teljesen képtelen, irreális lidércnyomássá állt össze, íme. (A szövegben többször, kiemelten jelezni fogom, hogy ÁLOMRÓL van csupán szó, nehogy má’ valaki komolyan vegye!):
Elalvásom pillanatában Orbán Viktor immár nyolc hónapja volt hatalmon és az megelőzően ő és a Fidesz immár 8 éve készült egy Új Világ létrehozására Magyarországon… A kezdetektől fogva számolhattak azzal, hogy ennek elfogadtatása, keresztülvitele bel- és külföldön sem lesz zökkenőmentes. Az is nyilvánvaló volt, hogy az Új Rend finanszírozása sem lehet zökkenőmentes: kvázi üres kasszát kapnak készhez és bizony ők sem lesznek képesek azt feltölteni, igazi gazdasági érdeklődés és kellő hozzáértés híján. A „Munkánk nyomán majd beindul a gazdaság!”-szöveg pedig hamar kifullad…
Mit történik majd velük, tettem fel magamban a kérdést álmomban, ha sikerült ugyan megszerezniük a hatalmat, de annak mind anyagi alapjai, mint elfogadottsága ingatag? Mit lehet ilyen körülmények között tenni, ha ők hosszú távra meg akarják tartani hatalmi monopóliumukat? Egy hatalom, amely nem képes önmagát belső erőforrásokból finanszírozni és amely magára van utalva? Első lépésként korlátozhatja az általa vezetett nép szabadságjogait, élhet a belső ellenzék kontrolljával, megpróbálhatja elhallgattatni a kritikát… De ha nem sikerül neki beváltania azokat a reményeket, amelyeket sokan épp az ő uralmához fűztek és ha az az ideológiai maszlag, amelyet törzsközönsége előszeretettel fogyaszt, már nem tudja elleplezni azt, hogy épp ez a benne leginkább bízó törzsközönség nem lép előre anyagi téren, nem javulnak személyes életviszonyai, akkor agyő népszerűség, isten veled támogatottság: mind a két „mutató” zuhanni kezd és azt semmivel nem lesznek képesek többé fenntartani! Egy magányos hatalom, amely rosszul kormányoz, menthetetlen…
Egy magányos hatalom, hmm… Igen! – és itt világosodtam meg álmomban: Viktor annyi mindenben követi Kádárt, akkor most abban is követheti, hogy ne legyen hatalma egy Nagy Barát híján! Hiszen Kádár sem volt „magányos hatalom”: mögötte állt a hatalmas Szovjetunió!
Igaz: azóta az megszűnt – de ott van a helyén és helyette Oroszország! És ott is egy ahhoz hasonlatos rendszer működik, mint amilyet Orbánék itt elképzelnek… Bizony, „testvéri országok”… Ez lesz a Megoldás!
…Nemrégiben Orbán Viktor Oroszországban járt, Putyinnál. Eddig a magyar sajtó semmi érdemleges eredményt nem tudott felfedni, hogy miért is – álmomban viszont energiáimat és intellektusomat nem kímélve összeraktam a sztorit. Információmorzsák és történelmi analógiák elemzésével sikerült kiraknom a megdöbbentő valóság mozaikját: Orbán azért ment ki az oroszokhoz, mint annak idején Kádár, ’56 november elején!
Látszólag a kádári minta követésének útjában álltak Orbán eddigi agresszív antikádárista kijelentései – de jól tudjuk: Viktornak nem ez az első olyan esete, amikor az addigi szólamaival ellentétesek a cselekedetei…
Most már biztos voltam abban – álmomban - , hogy Orbánnak sikerülni fog a „kötcsei 15-20 éves hatalom” – talán még túl is teljesíti azt! Annak idején Kádár is negyvenes évei közepén „kezdett támaszkodni” az oroszokra – most Orbán is pontosan ilyen korú. Miért ne őrizhetné meg a „barátságot” – és vele a hatalmát - ő is három évtizeden át?
…Egy ilyen történet elképzelhetetlen! – gondoltam álmomban. Az oroszok most „nincsenek a spájzban”!
Hmm… És ha idesodorja őket a „Keleti Szél”? Lehet, hogy az már a megszálló hadművelet fedőneve???
Az oroszok most: beruházók. Korunk „háborúja” pedig: az invesztíció. Akié a behozott pénz, azé itt a hatalom – és az tarthat el egy bábkormányt is!
…De mit szólna ehhez a Nyugat, az EU? Semmit: megnyugodnának, hogy levan rólunk a gond!
Kedves Olvasóim, ugye csak rémálom volt? Kérlek titeket, nyugtassatok meg!
Szólj hozzá!
Címkék: orbán fidesz kádár oroszország putyin
2010.12.13. 11:37 Szerző: piefke
Színház, cirkusz és marsallbot
Ez a poszt a Nemzeti Színház új igazgatójának tervezett kinevezése kapcsán polemizál el pozíció és teljesítmény honi kapcsolatáról - és ennek következményeiről…
A Nemzeti Színház körül mindig is furcsa dolgok történnek, ha Fidesz-kormány van épp hatalmon. Talán még emlékeztek, Drága Olvasók, hogy annak idején, 1998-ban hogyan „lett” ez a mi mostani Nemzetink? Mármint maga az épület. Igen: előzőleg volt egy tervpályázat. Ez így helyes: ha akkora jelentőségű dolog épül egy, a nemzeti teljesítményeire oly büszke - és érzékeny - országban, mint a miénk, akkor legyen is nyílt pályázat – éspedig azért, hogy a legjobb nyerhesse meg! Ha ugyanis az elkészülő épülettel majdan „prezentálni szeretnénk”, akkor a leghelyesebb, ha a legkiválóbb terv valósul meg…
Annak idején Bán Ferenc nyíregyházi építész terve ilyen volt. A magyar építész szakma kilencvenvalahány százaléka egyöntetűen elismerte annak kiválóságát, ami nagy szó egy szalmai téren ennyire féltékeny közegben! Mondhatni: jóformán csak Makovecz Imrének nem tetszett, de tőle nem is vártunk mást…
De volt egy nagy baja a tervnek: az, hogy nem Orbán kormányzása alatt született. Ezek után – tekintettel „honi viszonyainkra” és Orbánra – mi sem volt természetesebb, mint hogy a kukában végezte. És az is természetes volt, hogy a végső megbízást – szubjektív választás alapján – egy legfeljebb középszerű, a világban futó korszerű színházak tervezési koncepciójától 100-150 évvel elmaradt tervvel egy szintén legfeljebb középszerű építésznő kapta. Miért? Hát kb. azért, amiért most egy legfeljebb középszerű közgazdász a nemzetgazdasági miniszter… Már akkor megtapasztalhattuk, hogy a Fideszben nem kedveli a kiugró tehetségeket, mintha féltékenységi rohamot váltanának ki náluk az ilyen alakok. Ja, hogy ezzel éltetik a kontraszelekciót és nem segítik a felszínre a legjobbakat? Hát, ez van! Úgy látszik, jól elvagyunk nélkülük is… Senki sem lehet próféta a hazájában, ha a „Haza” épp nincs ellenzékben…
Mindegy, ez régen volt… Ma viszont mit látok? Azt írja az újság, hogy a Nemzeti egyébként 2013-ig posztján lévő igazgatóját egy jelenleg Debrecenben direktoroskodó színházi szakember fogja váltani…
Már bocsesz!
Hallottatok ti arról, hogy volt pályázat?
A múltkor egyebet se hallottam „jobbról” (kormánypártok+Jobbik), hogy a Nemzeti Színház valami különleges érték, a magyar nemzet egyik „koronaékszere”, szimbólum, satöbbi… De ha ez igaz, akkor vajon nem az lenne-e a logikus, ha ennek az intézménynek a vezetőjét objektív és nyílt versenyben választanák ki, éspedig azért, hogy e nemzeti kiválóság-reprezentáns intézményt a nemzet legkiválóbb, legrátermettebb színházi szakembere vezethesse?
Most tekintsünk el attól, hogy vajon hogyan értelmezhető „nemzetreprezentáció” és művészet kapcsolata, eszünkbe se jussanak afféle gondolatok, hogy e kettő harsányan hangoztatott összekapcsolása alapvetően a diktatúrák sajátossága (pl. Hitler: Albert Speer „futtatása” és a Wagner-kultusz). Legyen annyi elég, hogy ha a hatalom komolyan venné a saját múlt heti szavait, akkor egy ilyen intézmény vezetőjét nem stikában, kamarilla-módszerekkel kellene kijelölnie, mert akkor lehet egy ilyen intézmény valóban ország-világ előtt a magyar kiválóság reprezentánsa, ha ott az ország legjobb erői dolgoznak-irányítják a munkát. A legjobb kiválasztására pedig a legjobb módszer a nyílt, szakmailag objektív, korrekt pályázat.
Nem hihető, hogy egy miniszterelnök – vagy egy kultúrpolitikus – „séróból” tudná, ki a legeslegjobb jelölt. És elmúltak már azok az idők is, amikor Napóleon a tragikus végű oroszországi hadjárata közben mozdította el a Comédie-Française igazgatóját és nevezett ki újat a helyére – az eltelt két évszázadban megváltoztak a viszonyok.
…Vagy mégsem? Hiszen Orbán is „hadjáratot” folytat – mikor mi ellen. Lehetséges, hogy mi is a „Gloire és Grandeur” napóleoni napjait élnénk? …De Napóleonnál számított a teljesítmény: annak alapján lehetett „a tarsolyból elővenni a marsallbotot”, nála sosem lehetett volna „marsall” egy „de Matolchy”…
Miért nem akarja Orbán, hogy ebben az országban a tehetség érvényesüljön, hogy a tehetség és a teljesítmény legyen az az objektív mérce, amely az embert pozícionálja a közösség előtt? Csak nem „forradalmi operákat” akar a Nemzeti színpadán látni, pekingi modell alapján? Hiszen a gazdaságban már javában „folyik az előadás” – igaz, ami ott megy, az nem csak „színház”, hanem egyre inkább „cirkusz” is… Kérdés, hogy a végén nem az ország „marad-e a porondon”?
Én nem vagyok színházi szaktekintély, nem tudom, hogy Alföldi Róbert, Vidnyánszky Attila (ő a Császár Jelöltje!), vagy esetleg Pityipalkó, netán Hanyistók lenne-e a legkiválóbb nemzetiszínház-igazgató? (Mellesleg: feltétlenül magyarnak kell-e lennie? Gustav Mahler is évekig vezette a budapesti Operaházat – neki köszönhető annak első aranykora!) De azt tudom, hogy nem jó gazdálkodás a tehetségeinkkel, ha nem szabad versenyben hagyjuk őket kibontakozni.
Mert ha itthon dühöng a kontraszelekció és a „szubjektivitás”, ha nem kapják meg a nekik járó megbecsülést, akkor ők elmehetnek, ha leváltják, kirúgják őket. De azt már nem tudom, hogy ha a kontraszelekcióért felelős kormányfőt váltják le, akkor ő hová fog tudni elszerződni?
polls & surveys
2010.12.11. 10:25 Szerző: Đđ
Sötétség és szabadrablás
Mi a kormányzás célja?
Az-e, hogy a nép zömét jobb, sikeresebb jövő felé vezesse, vagy az, hogy egy szűk, hatalmi ambícióktól és/vagy saját anyagi érdekeitől fűtött csoportot megtartson pozícióiban?
Elvileg mindkettő lehet – csak az utóbbi sokkal kellemetlenebb az embereknek. És ha valamit megtanulhattunk a történelemből (ha tetszik: a Történelem Urától) az az, hogy aki sokáig kellemetlenkedik az embereknek, azt az emberek előbb-utóbb elhajtják.
Ezzel szembe kell néznie a jelenlegi kormányunknak is. Ha nem csak állapotokban, hanem folyamatokban lennének képesek gondolkodni – ami a jó kormányzás tulajdonképpeni alapja – akkor látniuk kellene, hogy a politikus hosszú távú érdeke egybe kell, hogy essen a nép hosszú távú érdekeivel – ez már csak egy ilyen szimbiózis… Ehhez neki jól kell kormányoznia - éspedig a valóságban, nem pedig csupán a saját maga által generált médiahírekben.
Igen, hát persze: az új médiaszabályozásról - és annak valóságos okairól - van szó. Ezzel a tervezettel ugyanis Orbán Viktor a nyilvánosság előtt levetkőzött meztelenre (ezek szerint épp ő sérti meg elsőként a saját csapata által elképzelt médiaerkölcsiséget…): megmutatta, hogy egyáltalán nem bízik a saját igazában, a saját elképzeléseiben, azok eredményre vezető voltában és ezért – saját komfortérzetét biztosítandó – kritikátlan sajtóra tart igényt. Megmutatta, hogy úgy látja: még nyugodtan sem képes átgondolt, célszerű döntéseket hozni, hát még ha az a rohadék, mindent kibeszélő médianyilvánosság folyton stresszelni őt, amikor napról napra szembesíti a saját hülyeségével.
Viktorunknak jó lenne ránézni a naptárra és a térképre: ő most nem a XVIII. században és nem egy aprócska német fejedelemségben van, ahol az egyedüli „médiafelület” a „Höfische Zeitung”, hanem 2010-ben és az Európai Unióban, valamint az internet globalizált világában. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért vállalja a nyilvános megszégyenülést amiatt, hogy valami nyilvánvalóan lehetetlent akar ráerőltetni a valóságra egy nyilvánvalóan eredményhiányos, viszont erősen „csoportérdekű” kormányzás leplezése végett?
Igen, a nyilvánosság tud mindkettőről: arról is, hogy egy kapkodó, nem felkészült és a realitásokat folyvást megerőszakolni akaró kormányzás nemigen hozhat komoly, tartós pozitívumokat és arról is, hogy valójában „a két kezünkön meg tudjuk számlálni” azokat, akiknek érdeke ez a fajta kormányzás. Akik ettől a kormányzástól – ettől a kormánytól és ettől a kormányfőtől – nagyon komoly anyagi előnyöket remélhetnek, illetve akik a saját szakmai-emberi téren „kontraszelektált” mivoltuk „túlkompenzálását” kaphatják meg ettől. Igen, a Csányi és Pintér nevű Sándorokra, a Hoffmann nevű Rózsákra, a Semjén nevű Zsoltokra (is) gondolunk. Meg a Vitézyekre… És kérek mindenkit, hogy elő ne jöjjön azzal, hogy „…de a komcsilibsik is nyomták-hozták a saját embereiket!”. Mert: az egyik gazember társaság leváltása nem azért kellett, hogy megtörténjen, hogy egy másik, még gátlástalanabb és gazembersége mellett még az egészséges önkontrollját is vesztett társaságé lehessen itt minden, ami ér valamit…
Igen: a sajtó- és véleményszabadság korlátozása az a „sötét éj”, amely a „tolvajoknak” kedvez – és veszélyezteti a polgárok vagyonbiztonságát. Tudom: sokan, nagyon sokan vannak ebben az országban „nem polgárok”, akik „fentről várják” a megoldást az egész többé-kevésbé elcseszett életükre. De lassan ők is a fejükhöz kaphatnának, hogy vajon miféle „megoldások” fogják őket érni egy sötétségbe rejtőzködni akaró rablóbandától?
Leírtuk már itt a Progresszív Blogon, hogy véleményünk szerint a szabadság nem „önmagában vett érték” és nem önmagáért való. A szabadság csupán eszköz arra, hogy „világos legyen” a társadalomban és ne lehessen az embereket a sötétben simán kirabolni.
surveys & polls
2010.12.09. 16:50 Szerző: piefke
Enyém? Tiéd? Kié?
„Még ma is sokan azt gondolják Magyarországon, hogy ez az ő saját megtakarításuk. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezt a pénzt az emberek nem használhatták fel bármikor, bármire.” - jelentette ki Rogán Antal az InfoRádió Aréna című műsorában…
Nos, mielőtt belemennénk Rogán Antal állításának részleteibe és összefüggéseibe, mindenek előtt kijelentem, hogy Rogán Antal nem képezi a tulajdonomat!
...De beszéljünk komolyan - ha már Rogánt nem lehet komolyan venni! Most az van, hogy a Nép a Fülkeforradalomban ugyebár Teljes és Mindenre Kiterjedő Felhatalmazást adott a Kormánynak, márpedig ha „mindenre kiterjed” ez a felhatalmazás, akkor a pénzünk és az afelett való rendelkezés is benne foglaltatik a nagy büdös „Minden”-ben! Rogán logikája (ú, micsoda szókapcsolat!) tehát a Fidesz által érvényesnek hirdetett viszonylatrendszerben helytálló: „Itt minden a miénk – vagy az lehet -, kapjátok be!”
…Azért van néhány polgári megjegyzésem Tónihoz.
Attól, hogy valamit „nem használhatok fel bármikor, bármire”, még lehet az a valami az enyém. Pl. a fejszém is az enyém, noha nem használhatom bármikor bármire – pl. ostobaságokat nyilatkozó Fideszes politikusokat sem apríthatok fel vele, legalábbis polgári körülmények között nem. (Ezért is lenne érdemes nekik is megőrizniük ezeket a bizonyos „polgári viszonyokat”!) A magánnyugdíj-számlákon lévő befizetések pedig igenis „saját megtakarítások”-ként funkcionáltak (volna…), hiszen azokból senki más nem kaphatott (volna) nyugdíjat, csak a befizetőjük (, vagy annak örököse, de hát ez is tök normális a polgári világban…)
Az elég nagy gáz, ha egy már második ciklusát töltő kerületi polgármesternek ennyire „képlékeny” a magántulajdon-fogalma, pláne, ha az illető egyébként eredetileg pénzügy-szakos közgazdász lenne. Mert mondjuk, mi lesz, ha egyszer az V. kerületi Önkormányzat birtokában lévő üzletek árukészletét kezdi „nem saját tulajdonként” kezelni, arra hivatkozva, hogy az üzlethelyiség nem a tulajé, tehát ami benne van, az sem képezheti a saját tulajdonát. Vagy ha a közterületen parkoló kocsiknak kezdi el „vitatni” a tulajdonjogát?
…Azt mondjátok, hülye vagyok? Hogy képtelenségeket beszélek? Nyilvánvalóan – és magam sem gondolom komolyan, hogy a Fidesz egyik, még viszonylag jó állapotban lévő prominense valóban kirabolná a boltokat és ellopná a kocsikat az utcáról.
…De akkor a magánnyugdíj-pénzeket vajon miért „lopta el” azzal, hogy megszavazta ezt az Országgyűlésben?
Én valahogy nem szeretem azokat a politikusokat, akik alapvető polgári fogalmakat képesek „rugalmasan” értelmezni, attól függően, hogy mit követel meg tőlük a politikai lojalitás. Mert ha a lojalitás válik elsődlegessé a döntésekben, akkor nagyon elszakadhatunk a polgári világtól!
…Addig is: talán küldök Rogánnak egy Sztálin-képet, hogy akassza fel az irodájában!
· 1 trackback 2 komment
Címkék: államosítás sztálin rogán tulajdon manyup
2010.12.09. 13:30 Szerző: piefke
Orbánnal vagy nélküle, de…
A kormány 2011 februárjáig adott magának időt arra, hogy valódi, strukturális átalakításokon alapuló gazdasági koncepciót dolgozzon ki és tárjon a bel- és külföldi nyilvánosság elé. A bel- és külföld pedig legfeljebb eddig ad időt neki – tovább nem!
Mit is jelent egy valódi koncepció? Azt, hogy a valóság tényeit és tapasztalatait tekinti alapjának és hogy reálisan számol mind a minket körülvevő világgal, mind saját jellegzetességeinkkel, társadalmunk és gazdaságunk állapotával. Egy valódi strukturális átalakítás nem „politikai aktus”. Ahhoz, hogy valakik képesek legyenek ilyenre, világosan el kell képzelniük azt a jövőt, amiért az egész átalakításba belekezdenek. Az általuk elképzelt jövőt ezerféleképpen össze kell vetniük a való világgal. Aztán: ha nagyon úgy tűnik, hogy az elképzelés reális, megvalósítható és a megvalósítása valóban a köz hosszú távú érdeke, akkor részletes tervet kell készíteniük. Mi mivel és hogyan függ össze? Mi mindent kell párhuzamosan változtatni, kialakítani ahhoz, hogy az egész folyamat lefusson? (Például: ha elhatározom, hogy elutazom Bécsbe autóval, akkor ehhez kell működőképes autó, járható út, elegendő üzemanyag, az útvonal ismerete és vezetni tudás – ha bármelyik hiányzik, a „projekt” nem lehet sikeres. Így van ez a „nagypolitikában”, a társadalom- és gazdaságátalakításban is…)
Ahogy láthatjuk, mindehhez nagyfokú realitásérzék kell – ha valaki szembe akar menni a valósággal, akkor eleve kudarcra van ítélve „sikeres struktúra-átalakító”-ként. Akkor legfeljebb egy Mao-féle „kínai Nagy Ugrás” jöhet ki az egészből. Reméljük, ide ilyet nem hoz a „keleti szél”…
Most már az a kérdés, hogy Orbán és Matolcsy rendelkezik-e a kellő valóságérzékkel, „akarja-e” azt a valóságot, amelyben tevékenykednie kell? Amit eddig tettek, nem erre utal – viszont az ország egyszerűen nem engedheti meg (tovább) magának, hogy ne valósuljanak meg a strukturális átalakítások. Ha ez nem fog megtörténni, annak beláthatatlan következményei lesznek.
Talán vannak sokan, akik hiszik, hogy lehetséges egy „önálló magyar út”, de ez képtelenség. Egy 10 milliós, Európa közepén lévő és semmiféle kurrens nyersanyagban nem bővelkedő ország csak akkor képes egy Enver Hodzsa-féle Albániát visszaidéző autonómiára és autarchiára, ha vállalja ennek súlyos életszínvonal-csökkentő hatását. Az is képtelenség, hogy mi majd „a saját szabályaink szerint akarunk játszani”, együttműködni a világgal: egyszerűen nem vagyunk elég nagy piac, nem vagyunk elég jelentős „tényező” ahhoz, hogy velünk a világ „külön szabályokban” egyezne meg. Minden ilyesféle „Magyar Függetlenség-ábránd” lehetetlen és veszélyes.
Marad tehát a reális kormányzás, az elkerülhetetlen és szakszerűen megvalósuló átalakításokkal. De ha Orbán és Matolcsy maradnak, akkor igen kétséges, hogy eddigi önmaguktól képesek lesznek-e eltérni? Kétséges - de elvileg még így sem lehetetlen: szaktudást ugyanis megfelelő emberek megfelelő (tanácsadói) pozíciókba helyezésével mindig lehet „teremteni” egy kormányban.
Ma nem létezik olyan erő az országban, amely elég jelentős és elég racionális lenne ahhoz, hogy a Fideszt leváltva szakszerűen és célszerűen kormányozzon és átvigye a strukturális átalakítás teljes programját. Ezért jövő februárban csak két lehetőségünk van:
1. Marad a jelenlegi felállás, az Orbán-Matolcsy-tandem és ők próbálkoznak valamiféle átalakítással. Ennek eredménye, tekintettel a szaktudás és a mentalitás hiányára, igen kétséges. Valószínű, hogy az eddigiekhez hasonló átgondolatlanság, rögtönzés és erőszakosság fogja jellemezni. Ezek mindegyike „garancia” a sikertelenségre – és a sikertelenség okozta komoly nemzetközi bizalomvesztésre.
2. Marad a Fidesz-kormány, de új kormányfővel és gazdasági tárcavezetővel – akik aztán új koncepció mentén dolgoznak.
Orbánnal, vagy nélküle – a strukturális reformok nem várhatnak tovább! Azt meg, hogy kit ültetnek a helyére, oldja meg a Fidesz! Ha sikerül nekik jól dönteni, akkor sikeresek lesznek az átalakítások és stabillá válik az ország helyzete, hosszú távra, ők pedig maradhatnak a kormányrúdnál. Ha nem, mennek a levesbe!
online survey
Utolsó kommentek