Sokan sokáig a Jobbiktól féltették a magyar demokráciát. Ezt a Jobbik – és még inkább a Jobbik egyes szimpatizánsainak - „fasisztoid” attitűdjéből „vezették le”…
Valójában ez mindenkor téves gondolatmenet volt, mert tartalmazott egy logikai bakugrást. Ezek az „elemzők” és „féltők” abból indultak ki, hogy a Jobbik által is megtestesített „rasszista”, „szélsőségesen nacionalista”, „hungarista”, „fajvédő”, stb. eszméket hirdette egy másik, 65-70 évvel ezelőtti politikai alakulat, a Nyilaskeresztes Párt, amely valóban totalitárius államberendezkedést hirdetett és diktatúrát valósított meg, hatalomra kerülését követően. A mai elemzők, akik a Jobbiktól a demokráciát féltették, egyenlőségjelet tettek a magyar fajvédő célok és a diktatúra közé – holott ezt esetünkben semmi sem indokolta. Sőt: a Jobbik kifejezetten „demokratikusabb” pártként viselkedik, mint a „konszolidált”, akár konzervatív, akár szociáldemokrata ideológiákat (ki-)használó pártok. A Jobbik sosem volta kétségbe a köztársasági és demokratikus állam-és társadalomeszményt – az pedig, hogy „hová szoktak vezetni azok a gondolatok”, amelyeket (többé-kevésbé) a magáénak vall a mozgalom, nem „bizonyíték” a párt demokráciaellenes szándékaira.
A valóságban inkább az jellemző a Jobbik „prominenseire”, hogy alapvetően hisznek az „alulról szerveződő társadalomban”, a „kisemberek közösségeiben” és egész stílusuk, világképük alapvetően „erősen plebejus” – mi indokolná tehát a „váltást”: hiszen akkor épp a tömegbázisuk eszméit árulná el a pártelit. És ez egy ennyire erősen „populista” párt esetében egyenlő lenne a vezetők politikai halálával – különösen azért, mivel a párt eszméi szalonképtelenek lévén „jobb körökben”, így arra nincs gyakorlati esély, hogy ez a párt valaha is a hatalom birtokosa lehessen, így nincs és nem is lehet arra módja, hogy híveit „lekenyerezve” maradhasson meg a pártelit.
Nem érdemes azzal sem foglalkoznunk, hogy „Mi lenne, ha…?”, mi lenne, ha ez a párt kormányerővé válna – épp az előbbiekben leírtak miatt: sosem lesz-lehet ehhez elég támogatója, szavazója. Így indifferens, hogy a hatalom birtokában esetleg hogyan „torzulna antidemokratikussá” a pártprominensek személyisége.
…Akik a fentieket olvasva eddig azt hitték, hogy ez a poszt a Jobbikat „mosdatja” antidemokratikusság-ügyben, téved. Az eddig leírtak csupán bevezető: céljuk, hogy feltárjuk, miképpen válhat egy párt valóban veszélyessé a demokráciára - és hogy ez az út nem egészen arra vezet, amerre sokan látni vélik, emiatt pedig a magyar demokráciát „rosszul féltik” azok, akik csak a Jobbikra koncentrálnak, mert máshonnak támad az Ellenség.
Ahhoz, hogy egy demokrácia „megdőljön” (erről még később lesz szó, hogy ez itt és most mit is jelent-mit jelenthet), az kell, hogy egy, a demokrácia kiiktatásában érdekelt politikai erő ehhez elegendő parlamenti többséget szerezzen. (Most tekintsünk el a nem demokratikus módszerekkel történő hatalomátvételtől, mert ez itt és most, az EU közepén elképzelhetetlen.)
Az antidemokrácia útja mindenkor feltételez egy gazdasági-társadalmi pozícióit védő, azt tovább erősíteni akaró hatalmi csoportot. „Polgári viszonyok” közepette sosem veheti át a hatalmat egy gyenge, szegény és „outsider” politikai erő, amely társadalmi alapjogok elvételével házal: ez egyszerűen nem kell az embereknek, félnek tőle, nem szavaznának rá elegen. Egy ilyen párt csak a súlyosan frusztráltak pártja lehet, akik az említett polgári viszonyok között nincsenek elegen… De igenis: szavaznak tömegek egy olyan politikai erőre, amely „erősnek és tekintélyesnek” tud látszani az egyszerű és többé-kevésbé naiv, politikai téren tapasztalatlan emberek szemében. Az ilyen erőhöz pedig jelentős anyagi potenciál kell, a tekintélyhez pedig „tekintélyes” – azaz: befolyásos – személyiségek.
Azt is fontos tudnunk, hogy vezethet „társadalmi értelemben vett antidemokráciához” az is, ha egy politikai vezetőerő önmagában, elveiben demokratikus ugyan, de a mindennapi hatalomgyakorlás közben nagyon is a centrális technikák jellemzi. Ez az a reális forgatókönyv, ami nálunk antidemokratikus viszonyokat teremthet: megmaradnak a fontosabb demokratikus intézmények, keretek, de működtetőik céljai nem lesznek demokratikusak – azaz: önérdekek és nem a közérdek motiválja őket…
Magyarországot az utóbbi 12 évben ilyen politikai erők uralták. Antidemokratikus hatalomgyakorlás és egy hatalmi pozícióit védő-erősíteni akaró elit léte jellemezte mind a szocialista-liberális, mind pedig a Fidesz alkotta-üzemeltette kormányokat. Vajon mit akart a Fidesz gazdasági holdudvara 1998-2002 között, vagy a szocialisták gazdasági érdekkörei 2002-2010 között? És mit akar ma a 2. Fidesz-kormány mögött álló gazdasági hatalmi konglomerátum? Mennyiben voltak ezek a törekvések és célok demokratikusak, mennyiben testesítették meg ezek a Köz érdekét? Mindhárom esetben - ráadásul egyre erősödő, egyre nyilvánvalóbb és egyre kevésbé leplezett - szándékot láthatunk arra, hogy egy hatalmi csoportosulás megszerezzen lehetőség szerint minden lényegesebb erőforrást.
Ez az a szándék, amely antidemokratizálja az országot, a politizálást és ezek logikus és szükségszerű következményeként a hatalmi és hatalomgyakorlási struktúrát is. És mivel nincs meg a magyar társadalomban egy erős demokrata ösztön, amely hatással lenne a halamat birtoklókra is, amely bennük is „dolgozna”, mint alapvető társadalmi stratégiai és mentalitás, ezért gyakorlatilag semmiféle „automatizmus” nincs jelen a társadalomban, amely megakadályozná a hatalmi elit puszta önérdekének érvényre jutását – azaz: egy antidemokratikusan működő hatalom létrehozását, a maga politikai, pozícióbeli és információs monopóliumaival.
Az elmúlt évtized megmutatta a hatalom birtokosainak, hogy semmitől sem kell félniük: senki sem lesz képes hathatósan akadályozni őket, amikor tetszésük szerint rendezik be a politikát és a gazdaságot. Legfeljebb arra kell ügyelniük, hogy nem konfrontálódjanak annyira az Európai Unióval, hogy az kénytelen legyen fellépni ellenük. Amíg áll a Magyar Demokrácia Homlokzata, addig mögötte azt csinálnak, amit akarnak… Az önszerveződésre képtelen magyar nép behúzott nyakkal fog nekik gazsulálni, az a néhány „okvetetlenkedő” pedig vagy lekenyerezendő, vagy elhallgattatandó…
Ettől a gazdasági érdekkörtől kell féltenünk a magyar demokráciát. Nekik az elvek semmit sem jelentenek, a hatalmi pozíció viszont mindent – így számukra egyszerű, természetes és logikus a döntés: megtartják ugyan a demokrácia épületét, de annak kapuit minden „kívülről jövővel” szemben zárva akarják tartani!
…Csak abban tévednek ezek az urak, hogy egy kontraszelektált és sorait záró elit irányította társadalom hamarosan nem lesz képes annyi erőforrást termelni, amely elegendő lenne a társadalom úgy-ahogy fenntartására. Amikor pedig a hatalmi pozíciókért fizetendő „ár” már nem éri meg a „ráfordításokat”, akkor a hatalmi elit „elengedi” a hatalmat – és igyekszik saját egzisztenciáját bebiztosítani. Mert számára a politikai hatalom is csak egy eszköz a gazdasági pozíciói érvényesítésre. Ne feledjük: ha a ma politikai hatalmat gyakorlók már „terhessé válnak” majd a mögöttük álló gazdasági erőknek, akkor azok el fogják engedni a politika kezét – hiszen számukra nem a politika elvei a fontosak, hanem az általa elérhető gazdasági erőforrások, monopóliumok.
Talán már most is „kereső üzemmódban” van ez a gazdasági háttérhatalmi konglomerátum. Olyan újabb politikai erőt, személyeket fognak keresni, amely hatékonyabban lesz képes őket szolgálni eszközként. És talán eljutunk majd egyszer oda is, hogy ráébredjenek: a legtöbbet ők is egy hatékonyan működtetett társadalommal nyernek – ehhez pedig célszerűen gondolkodó politikusok kellenek majd.
Talán…
De ha nem, akkor mi lesz?
Ahogy szükségképpen és logikusan jutottunk el 20 év alatt antidemokráciából antidemokráciába, éppúgy az is szükségszerű és logikus, hogy a ma épülő antidemokrácia egészen más „nemzetközi háttérrel” bír, mint a húsz éve megdőlt. Ez az antidemokrácia, amelyet most építget a Fidesz, csak saját magára támaszkodhat, nincs mögötte „külső akarat” – sőt. Előbb-utóbb pedig úgyis megjelenik már az az új politikai erő, amely vállalni fogja a velük való nyílt konfliktust. És ha ez az erő épp a társadalom és a gazdaság teljesítményhiányos voltának felszámolása érdekében lép fel, ha programja az a fajta teljesítményalapúság lesz, amely az EU „főerőit” jellemzi, akkor – ugye – ezen új erő rendelkezik majd „természetes szövetségesekkel”, ez az új erő „szerethető alternatívát” fog jelenteni a csak magára támaszkodó Fidesszel szemben.
A következmények, azt hiszem, egyértelműek lesznek…
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek