HTML doboz
2012.04.08. 20:05 Szerző: Đđ
Pásztorlevél
„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm…”
Részlet Dávid zsoltáraiból – Zsoltárok könyve 23. rész
Húsvét van – e napon támada fel az Írás szerint halottaiból Jézus. Illik tehát, hogy ma mi, a Progresszív Blog is a feltámadással foglalkozzunk és pásztorlevélben forduljuk nyájunkhoz, ahogy az az egyház berkein belül szokás. Pásztorlevelünkkel az ország legnyírottabb birkáihoz, a vállalkozókhoz fordulunk, mert nyilvánvaló, hogy az ország erőforrásai az ő gyapjúhozamuktól függenek.
Jézus harmadnapra feltámadt – de a magyar gazdaság bizony évtizedek óta nem képes feltámadni és a feltámasztására tett kísérletek is sorra-rendre kudarcot vallottak. Ha annak idején az Úr is egy magyar gazdaságpolitikus módszereivel állt volna neki a feltámadásnak, akkor ma nem lenne kereszténység…
Mi a baj a mi „gazdasági prófétáinkkal”és a módszerekkel, amelyekkel próbálkoztak?
Az, hogy nem a baj okát kezelik, hanem a baj következményeit! A baj ugyanis nem csupán annyi, hogy kevés a forrás, nehéz hitelhez jutni, vagy hogy éppen a gazdasági szabályozók változnak hektikusan.
· Forrás azért nincs, mert sok vállalkozás üzleti terve egyszerűen nem mérhető meg a nemzetközi standardok szerint – így a külső forrásbevonás is ellehetetlenül. („Mire adjunk pénzt neked?”)
· A hitelezéssel is hasonló a helyzet: prudens bank csak prudens üzleti tervet hitelez, ábrándokat és szakbarbár elképzeléseket nem – még kevésbé direkt lopási szándékkal előadott kamuprojekteket. (Persze volt erre példa – de leginkább a múltban és kis magyar bankok ügyfélkörében – a DK-ban épp a modern, nyugatos, progresszív és teljesítményelvű, meg XXI. századi Magyarország megteremtésén fáradozó Szűcs Erika sokat tudna erről mesélni Rákóczi bankos múltjából, ha akarna…)
· A gazdasági szabályozók ide-oda rángatása pedig már egy eleve alulteljesítő gazdaság következménye: a Zállam a zemberek és persze önmaga igényeit szeretné kielégíteni, ezért sajtolja a gazdaságot…
Az igazi baj a vállalkozásra való alkalmassággal van.
A gazdaságpolitikai koncepciók mindeddig megálltak ott, hogy gazdasági és törvénykezési eszközöket vetettek be. Azonban fel sem vetették azt a kérdést, hogy egyáltalán értenek-e a vállalkozóink a vállalkozás szervezéséhez és vezetéséhez, vagy sem?
Mert általában „…vagy sem!”
Hiába öntenénk forrásokat számolatlanul (a nemtudjukmiből…) a vállalkozói szféránkba és hiába a legjobb adórendszer is, ha sok vállalkozónk még ma is ott tart, hogy az „üzletember” nagyjából egyenlő az (erőszakos) ügyeskedővel és az „üzleti siker” azonos néhány szerencsésen összehozott sefteléssel. A magyar vállalkozók jelentős hányada a simlisséget, az „okosságot” többre tartja a gondos-pontos tervezésnél…, „de ez nem az ő hibája, ő magyarnak születék” (ahogy Petőfi írta, Pató Pál kapcsán) „országában ősi jelszó”, hogy „Élj a mostnak – a jövő úgyis bizonytalan! Használd ki, amit előd hoz a sors, használd a kapcsolataidat – és ne törődj másokkal, hiszen veled sem törődik senki sem!” Ebből a gondolkodásmódból pedig egyenesen és szükségszerűen következik az, hogy ne készíts részletesen kimunkált terveket a jövőre, mert azt a környezetet nem honorálja!
A környezeted… Csakhogy immár a környeztetünk nem csupán „ez a szép nagy Magyarország”, hanem az egész világpiac, az EU meg aztán különösen! Hiába csinál néhány vállalkozónk „okosba’” jó üzleteket, legtöbbnyire persze állami, vagy önkormányzati pénzek „privátba forgatására”, a szokásos visszaosztással, ez mit sem ér, ha azt nézzük: teremtődik-e ezzel több erőforrás országos szinten? Mert nem teremtődik! Sőt: erőforrások pazarlódnak el, mennek értelmetlen presztízsfogyasztásra, vagy még értelmetlenebb párok fenntartására. Kinek jó ez? Néhány száz, néhány ezer embernek? …Hát a többiek?
…Mi nem ilyen országot akarunk és ezért nem ilyen vállalkozás-támogatási rendszerben gondolkodunk! (Igen: rendszerben és nem csupán ötletparádéban.) Ott kell kezelni a bajt, ahol van: a fejekben. És ez irgalmatlanul nehéz lesz, hiszen régi beidegződéseket kell változtatni.
Rá kell szoktatni és rá kell szorítani a magyar vállalkozót arra, hogy igenis: tervezzen! Ne elégedjen meg azzal, hogy felvillan a fejében egy ötlet – gondolkozzon mindig egész termékpályában, komplett folyamatokban, az ötlettől addig, amíg a (mondjuk) holland, vagy irokéz vevő megveszi a portékáját – sőt, azon túl is, mert ugye ott a szerviz és a garancia…, hogy a vevő legközelebb is az ő cuccát válassza! Ne legyenek „bakugrások” a tervében és amennyire lehet „véletlenekre”, a szerencsére se bízza magát. Persze, a szerencse jól jön, ám köztudott, hogy a szerencse azokat pártolja, akik alaposan fel is készültek a fogadására: „Segíts magadon és megsegít az Isten is!”
Ha lesz az államnak feladata a gazdaságfejlesztés terén, akkor az mindenek előtt oktatási és nevelési jellegű. Egy egész társadalmi réteg (a vállalkozók) világszemléletét kell elkezdenünk átformálni – többek között azért is, hogy ők maguk stabilan sikeresek lehessenek – ezzel stabilizálva a magyar gazdaságot és biztosítva a stabil munkahelyeket. A vállalkozóknak is észre kell hamarosan venniük, hogy elfogytak az állami ingyenpénzek és egyre kevésbé tudják működtetni a „kapcsolati hálójukat” az egyéni haszonszerzés érdekében. Hány vállalkozó ugrott bele boldogan a nagy közösségi beruházásokba alvállalkozóként és közülük hányan várnak azóta is a pénzükre? Hányan buktak ebbe bele? Hány kis- és közepes vállalkozás és vállalkozó táplálta a testével a nagy „érdekkör-közeli” cégeket? [Most kapott a Közgép 160 milliárdot vasútvonal-korszerűsítésre (http://index.hu/belfold/2012/03/23/penteken_indul_a_kozgep_nagy_munkaja/) – ugyan hány kisegzisztencia vérzik majd el ezen is?] …Hány ilyen példa kellene még, hogy a vállalkozóink más stratégiára térjenek át, hogy elfogadják, ha valaki majd más stratégiát javasol nekik?
A következő, 2014-től hatalomra kerülő kormány legfontosabb feladata az lesz, hogy új erőforrásokat teremtsen – ehhez viszont egészen új vállalkozás-támogatási rendszer és eszközök kellenek majd. Mondhatni: nem elég a vállalkozásokat fejleszteni: magukat a vállalkozókat kell „feltuningolni és átprogramozni”! Eddig is léteztek tanfolyamok vállalkozóknak, ahol vállalkozásmenedzsmentet, stb. oktattak nekik – de ezek a tanfolyamok csupán ismereteket közvetítettek, mentalitást nemigen. Az új vállalkozóképzési rendszerben nem elegendő közgazdászokat, pénzügyi szakembereket, vállalkozás-stratégákat, vagy kommunikációs trénereket bevonni az oktatói karba: talán nevetségesen hangzik, de pszichológusokra is nagy szükség lesz – sőt: nekik kell kezdeni az egész „gyúrást”!
Az új kormányprogram egyik legfontosabb eleme a részletesen kidolgozott vállalkozóképzési rendszer lesz… De van-lesz tovább is. Ha nem akarjuk elpazarolni a vállalkozások támogatására és a gazdaságélénkítésre majdan rendelkezésre álló forrásainkat és azokat régi vállalkozói mentalitás véres oltárán húsvéti bárányként feláldozni, akkor feltételekhez kell kötni majd a támogatást, a forrásokhoz való hozzájutást: a sikeresen elvégzett vállalkozóképzéshez. Mert nyilvánvaló, hogy sokkal jobban hasznosul a pénz, ha azt az új módon, az új személettel dolgozva fektetik be (és nem csak elköltik azt…).
Ha nem sikerül a vállalkozóinkat új pályára állítani, akkor semmi sem fog sikerülni – mert nem lesznek meg hozzá a forrásai a magyar társadalomnak. Nem lesznek stabil munkahelyek. Nem lesznek minőségi közszolgáltatások. Nem lesz korszerű iskolarendszer. Nem lesz nyugdíj és nem lesz szociális ellátórendszer sem.
…Ennyi, kedves feleim, magyar vállalkozók – erre készüljetek 2014 után!
2012.03.31. 14:47 Szerző: Đđ
Az schmittizmus ellen való orvosság
.jpg)
„Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.”
A kafarnaumi százados szavai Jézushoz - Máté 8:5-17
Ez a poszt egy meghívó: meghívó mindazoknak, akik készek is tenni egy valóban teljesítményalapú és nem a schmittizmusban elmerülő országért!
Az, ami tegnap óta nem történt meg, jól mutatja, miféle esélyekkel indul neki Magyarország a 2014-es választásoknak.
Nem ment ki párszázezer ember az utcákra és nem követelte és nem kényszerítette ki Schmitt Pál lemondását – noha nem csupán néhány százezer, de több millió magyar gondolja azt, hogy le kellene mondania és várta azt, hogy tegnap este le is mond. De ezek a milliók otthon, egyedül ülnek és magukban dühöngenék csupán – ha pedig megkérdeznénk tőlük, hogy miért, akkor kb. azt felelnék, hogy egyedül úgyse mennének semmire.
Egyedül… De hát hogy lehet egyedül valaki, amikor millióan ugyanazt gondolják és szeretnék, mint ő? Nem elég ez közösségképző és motiváló erőnek?
Úgy látszik, nem – legalábbis nem a magyarok földjén. Itt ez nem elég, itt az is kell, hogy legyen kihez csatlakozni. És most nincs!
Ugyan, kihez csatlakozhatnának jó szívvel ezek az egyedül elégedetlenkedők? Kiben és miért bízhatnának? Nincs választék – ami van, az csupán virtuális:
· Választhatjuk az MSZP-t és ezzel egy újabb kört a sehová sem vezető, de legalább jól ismert pályán. Az MSZP húsz éve újul meg, és szinte már-már csodálatos, ahogy ezalatt a két évtized alatt valahogy mégis mindig sikerült elkerülnie azt, hogy igazán tehetséges, modern emberek kerülhessenek meghatározó pozícióba.
· Választatjuk Gyurcsányt, aki sokat beszél szabadságról, demokráciáról és köztársaságról, valamint mindezek megvédéséről, de arról még egyetlen szót sem hallottunk tőle, hogy 2014 után, a hatalom birtokában miképpen indítaná be a magyar gazdaságot, hogy mi módon teremtene új erőforrásokat és miképpen képzeli el a magyar társadalom szemléletmódjának olyannyira szükséget átformálását hűbériből polgárivá?
· Választatjuk az LMP – de ezzel azt sem tudjuk, mit választunk, mert ez a párt létezésének eddigi éveiben még nem volt képes önmagát sem meghatározni. Nem volt képes magát sem aktivizálni, nemhogy a társadalmat. Ha őket választanánk, akkor az introvertáltak bénultságát választanánk ezzel.
· Választatjuk a Jobbikot. Róluk azt tudjuk, hogy kemény kézzel bánnának mindazokkal, akik erre vagy arra kilógnak a sorból – de közben megfeledkeznek arról, hogy ők meg az egész XXI. századi világból lógnak ki, legalább annyira, mint gyöngyöspatai cigány a Gárdából, vagy gárdista a kecskeméti Mercedes-gyár menedzsmentjéből.
· Választhatunk valami tök amatőr, zavaros fejű nímandokból összeállt, civilkedő társaságot is – olyanokat, akik még azt sem képesek egyértelműen kimondani, hogy politizálnak, nemhogy azt, hogy mi is számít a szemükben jó politikának… És ha netán mégis mondanak-írnak valamit a programjukról, akkor rémülten tapasztaljuk, hogy az csupa-csupa dilettantizmus és szánalmas kisemberi keserűség elegye.
…Vagy ha őket nem választjuk, akkor itt marad nekünk a Fidesz. Orbánostul, Schmittestül, Simicskástul.
Miért nem áll elő ebben az országban senki sem azzal, hogy feltett szándéka maga köré gyűjteni mindazokat, akikre a legérdemesebb lenne rábízni az országunk vezetését – és persze mindazokat is, akik ezzel egyetértenek? Annyira logikus, annyira egyszerű ez a gondolat, ez a recept – és mégsem él vele senki sem! Nem hiszünk a magunk erejében – pedig Orbán már 1989-ben, Nagy Imréék újratemetésén megmondta, hogy csak akkor győzhetjük le a diktatúrát, „ha hiszünk a magunk erejében…”.
Talán nincs bennünk meg a szövetkezés természetesen működő ösztöne – kiölhették „a magyar nép zivataros századai”. Talán terhesnek érezzük, hogy tegyünk is valamit – mint Jónás a prófétaságot. talán csak egyszerűen nem tudjuk, hogyan is fogjunk hozzá, hogy ki ne röhögtessük magunkat – vagy hogy ki ne rúgjanak, egzisztenciánkban el ne lehetetlenítsenek minket az Új Hatalom Urai. Vagy csak nem érezzük úgy, hogy tökéletesen alkalmasak vagyunk a szerepre és hogy bennünk nem lehet majd hibát találni, mint Schmittpaliban… Vagy épp csak tanácstalanok vagyunk és fogalmunk sincs, mit, hogyan kellene csinálni, egyáltalán: elkezdeni ebben az országban – nem érezzük ehhez magunkban a kellő szellemi erőt.
Alkalmasság, hibátlanság, tökéletesség, szellemi nagyság…
Azok az alakot talán hibátlanok, tökéletesek, vagy épp emelkedett szellemek voltak, akik összegyűltek Valley Forge-ban (http://en.wikipedia.org/wiki/Valley_Forge), hogy aztán kivívják a 13 amerikai gyarmat függetlenségét? Fenét – és mégis ők voltak azok, akiknek ma az USA polgárai jólétük és szabadságuk alapjait köszönhetik. Alkalmasságuk is csupán abban állt, hogy bele mertek vágni! …Nem azon múlik egy mozgalom sikere, hogy kik hozzák össze, hanem hogy kik csatlakoznak hozzá, hogy miképpen választódnak ki a vezetők, és hogy a mozgalomban érvényesülhet-e korlátok nélkül a tehetség és a rátermettség. …Meg persze azon is, hogy komolyan vesszük-e a céljainkat?
Orbánék komolyan gondolták, hogy „15-20 évig” akarják ezt az országot a hatalmukban tartani – és lám: mivel komolyan vették a dolgot, sikerült is nekik legalábbis megszerezni a hatalmat.
…Mi, akik blogokat írunk arról, hogy mi a rossz ebben az országban, talán személyünkben nem vagyunk a legalkalmasabbak az ország átalakításának és sikeressé tételének nagy és komplex folyamatára, én pedig, aki most leírom mindezt, talán épp csak valamivel vagyok jobb Schmittnél és Orbánnál (, de lehet, hogy még csak nem is!)… De hát valakiknek csak el kell már kezdeni! …Nem vagyok-vagyunk talán méltóak arra, hogy „hajlékunkba jöjjetek”, de ki kell mondanotok azokat a szavakat, a csatlakozás és az elköteleződés egyszerű szavait, amelyektől meggyógyul ez az ország!
A történet nem rólunk szól és nem is mi leszünk a főszereplői – mi csupán el kell, hogy kezdjük ezt a történetet, a mi Valley Forge-unk sztoriját!
2012.03.31. 00:08 Szerző: piefke
A halál 50 órája?
„…Voraus den Kameraden,
Im Kampf steh'n wir allein,
Steh'n wir allein,
So stoßen wir tief
In die feindlichen Reihn.”
(„… A bajtársak előtt,
A harcban egyedül állunk,
Egyedül állunk,
Így döfünk mélyre
Az ellenség soraiba,”)
Kurt Wiehle főhadnagy: Panzerlied (Páncélosdal) – 1933. július 25.
Ki az a hülye, aki felszáll egy torpedótalálatot kapott hajóra? Ki bízza rá sorság, jövőjét?
Ma dél óta tudjuk: Orbán Viktor. Pártjával együtt felszállt a Schmitt Pál nevű, nyilvánvalóan elsüllyedésre ítéltetett hajóra.
Orbánt nagyformátumú politikusnak tartják sokan – nos, mai lépésével, hogy „időt engedett” Schmittnek, igazolta azokat, akik ebben nem hisznek. Orbán ostoba, mert aki a politikában mindent akar, az köztudottan a nagy semmivel a kezében fog távozni a porondról a végén. Ostoba azért is, mert épp azt az utat választotta, amiért 2006-ban annyira megvetette Gyurcsányt: egy erkölcsileg tarthatatlan helyzetet kezdett el relativizálni, „meg- és kimagyarázni”. Ez a csávó nem tud veszíteni – de még csak ésszerűen visszavonulni sem. Egyszerűen nem tud elviselni lelkileg semmiféle veszteséget: láttuk őt 2002-ben és 2006-ban, tudjuk, hogy így van. „A haza nem lehet ellenzékben!” (2002) – „A köztársasági elnök sérthetetlen!” (2012): két demagóg, nyilvánvalóan önző politikai célzattal kitalált szlogen.
…És Schmitt? Aki azt mondta ma este: „maximálisan kiállok az igazamért”. Pali, miféle igazad van neked? Különben is, köztársasági elnökként nem inkább az igazság mellett kellene kiállnod – ha pedig az igazság nem a tiéd, akkor odébbállni?
„…az alispáni tisztség nem éppen páncél, hanem gyönyörű köntös, mely nem egészen az illetőé, aki viseli, egy kicsit azoké is, akik három évi tartamra a testére húzták, hogy benne ékeskedjék. S ha mármost az a kilátás van, hogy a testemnek irányzott golyóbisok azt a szép köntöst is ki találják lyukasztani, ami nem az enyém, hát egyszerűen levetem.”
(Mikszáth Kálmán: A fekete város – 1910)
Nem, Schmitt egykori sportolóként szintén nem tud veszíteni és küzdeni akar a végsőkig! És Orbán ehhez adja a nevét: hadd próbálja meg magát megvédeni és imázsát újrafényezni az öreg… Kap rá „egy-két napot” – mint Hessler ezredes az ardenneki áttörésre A halál 50 órája c. filmben…
Fanatizmus? Beszűkült tudatállapot?
Orbán gyakorlatilag mióta kormányra lépett, folyamatosan frusztrálódik: egyik kudarctól a másik tévedésig él. Már Szijjártó és Selmeczi sem tudnak mit kezdeni azzal, hogy egyszer ez, másszor viszont annak épp az ellenkezője a mondás…
Néhány napja még azt mondta Orbán (Münchenben), hogy „a német és a magyar gazdaság lassan, de biztosan összenő” – ma pedig azzal, hogy „adott még időt az öregnek”, végleg elszakította az általa vezetett országot Németországtól politikai stílus terén. Nehéz lesz úgy „összenőtt gazdaságba” élnünk, hogy közben egészen másképp gondolkodunk alapvető politikai kérdésekben és egészen másképpen is viselkedünk!
Miért van az, hogy Németországban a köztársasági elnök nem sérthetetlen, ha kiderül róla valami disznóság, nálunk viszont (legalábbis a miniszterelnök fejében) annak kellene lennie? Csak nem arra készül Orbán, hogy e szánalmas módon ússzon majd ő is meg valamit?
…Schmitt pedig, mint akinek „elmentek otthonról”, arról beszél, hogy bizony, ő még PhD-zni fog! Istenem! Most 70 éves - aki tudni szeretné, hogy mivel jár a PhD-fokozat megszerzése, az olvassa el itt az erre vonatkozó általános szabályozást (2005. évi CXXXIX. törvény 68. és 69. §): http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a0500139.tv), ill. a SOTE Doktori Iskolájának szabályzatát: http://phd.sote.hu/hu/szabalyzatok
„Tessék tudomásul venni, hogy megházasodom és örökösöket nemzek!”
(Szigligeti Ede- Makk Károly: Liliomfi – 1954)
…Sok sikert, Elnök úr!
Schmitt és teremtője, Orbán, egy olyan világban élnek, amelyben a pozíció lehetővé teszi az alapvető szabályokon való átlépést – de ez a világ Hegyeshalomnál véget ér. Vajon mit szólnak majd Schmitt elnökkollégái, ha legközelebb találkoznak vele? Hogyan képviselheti eztán Magyarországot? Miképpen fog Schmitt „elnök” viselkedni, ha netán rosszsorsa összehozza Joachim Gauckkal, aki egy lemondott elnök utódja? Játszhatják-e Magyarország urai azt a játékot, hogy ők mentesülnek az általános európai játékszabályok, erkölcsi felfogás alól? Vajon mivel szolgálták meg ezt a mentességet, miféle speciális magyar teljesítménnyel? Kivezetheti-e egy bűnös politikai elit az egész országot Európából, önző hatalmi érdekeik okán? Legitim ez? És legitim kormányfő-e Orbán ezek után is eddigi hívei körében? Mit mondanak a Fidesz-fan szülők gyerekeiknek ezután a tisztességesen végzendő munkáról, amikor idoljaik szarnak arra? Vagy netán hazugságban nevelik fel őket? De ha igen, akkor mit mondanak nekik, hogy miért vették el az egyetem professzorai Schmittől a doktorátust, ha egyszer ártatlan az ellene felhozottakban? Mit tegyenek ezek a szegény Fidesz-szülők – és mit tegyenek Orbán, Schmitt és a társaik?
„Félek, nagyon sokra találod vinni, atyámfia. Azért most már eredj ki.”
(Mikszáth Kálmán: A fekete város – 1910)
…Illogikus ez az egész – és Magyarországon kezd egészen irracionálissá válni a helyzet. Ahhoz, hogy legitimnek tarthassuk továbbra is a hatalmat, amely az országot vezeti, valami egészen elképesztő szellemi bukfenc kell: ki kell iktatni a racionális érvelés erejét, ki kell kapcsolni a tényeket érzékelő, felfogó agyi funkcióinkat és persze kiiktatandó az egészséges emberi erkölcs is. Megéri-e ez az ár azért, hogy megmaradhasson a vakhit? Mit lehet vakhittel elérni?
…Nem tudom, hogyan kellene holnaptól folytatni itt az életet – azaz: dehogyisnem tudom! Hiszen erről szólt az egész Progresszív Blog, a kezdetektől: tessék elolvasni és máris adottak a teendők!
Harc lesz – erre számítson mindenki!
Tylman Susato: La Battaille (A csata) - https://www.youtube.com/watch?v=cv2Eq35cn8s&feature=related
2012.03.30. 00:31 Szerző: piefke
Mátyás királyt a palotába!
Mátyást mostan választotta
Mindez ország királyságra,
Mert ezt adta isten nekünk
Mennyországbul oltalmunkra.
Dal Mátyás királlyá választásáról – XVI. sz.
Most sokan ünnepelnek ebben az országban: „Megbukott Schmitt - itt van az igazság!” – mintha azzal az aktussal, hogy a SOTE megvonta a doktori címet Schmittől, visszatért volna közénk Mátyás király. Hiszen őutána sóvárogva hangzott itt e tájon századokon át: „Meghalt Mátyás király – oda az igazság!”
…És lám, most hirtelen itt terem előttünk egy darabka igazság! De feltámadt-e ettől Mátyás?
Nem! Rá még várnunk kell! Mert ami ma történt, az nem az igazság győzelme volt. Nem az történt, hogy tisztességes életteljesítményt maguk mögött tudó, becsületes emberek természetes reakciója mondatta ki azt, hogy „Elvesszük a doktoriját!”, hanem egy hosszú és kínos maszatolási és méricskélési folyamat „legkisebb rossza” az, ami ma megtörtént. Orbán és körei úgy válogattak hosszasan a rossz és kevésbé rossz végeredmények között, mint tót a hugyos körtében: „Ez is pösös, az is pösös – de vajon melyik a legkevésbé pösös?” Melyik az, amelytől mi, az elit és szövetségeseik, az oligarchák tovább kormányozhatnak? Melyik az a megoldás, amelyiket a legkönnyebb lesz ha nem is megmagyarázni, de legalább elfeledtetni? És melyik esetén tudunk a lehető legjobban elhatárolódni a „kész tény” lopástól – hogy ne jusson a jónép eszébe az az egyszerű tény, hogy amíg Pali csak szövegeket lopott, külföldről, addig Viktor és társai az egész országot lopják el, a magyaroktól.
…Ugyan hol van ez az igazság győzelmétől – és hol van a nép győzelme ebben a dologban? A nép passzív volt. Mert csak várta a híreket, de nem alakította azokat. Kivétel az a néhány újságíró, akik előásták az infót, azok az egyetemisták, akik odaültek (talán egy tucat, a SOTE több ezer hallgatója közül – hát kell ennél szomorúbb bizonyíték arra, hogy lófasz van itt, de nem demokrata mentalitás?).
Passzívan nem lehet demokráciát működtetni – hiszen a demokrácia per definitionem a nép uralma. A passzív uralkodókról pedig egy közös dolgot jegyzett fel a történelem: meg szoktak bukni és elvesztik a hatalmukat!
…De ha a nép nem képes uralkodói feladatait betölteni, akkor mitévők legyünk? Legyünk vulgárrealisták és csináljunk hátra arcot az egész demokráciásdival? Vágódjunk hasra össznépileg Orbánék előtt, mondván: „Gyalogolj át rajtunk, jó gazdánk!”? Egyáltalán: létezik-e olyan módszer, amellyel eljuttatható egy egész nép a passzív alattvalói státuszból és a hozzáillő mentalitásból az aktív demokrataságba? Merthogy ezzel rendszerváltó politikusaink bizony adósak maradtak! Ők, rossz mérnök módjára, úgy számoltak, mintha itt „gránitkeménységű demokrataság” lenne és ezer évig csak azt várta volna a magyarság, hogy végre „a dolgozó nép okos gyülekezetében” maga intézhesse a sorsát, éspedig felelősséggel és kellő kompetenciával. Pedig itt sosem volt más, mint az atomizáltság futóhomokja – gránitról csak a Mórágyi-rögnél beszélhetünk Hunniában!
Le kell számolnunk azzal a közkeletű, magyar liberális és baloldali közegben elterjedt illúzióval, hogy itt minden további nélkül lehet demokráciát csinálni.
…És itt térek vissza Mátyás királyhoz!
Az tény, hogy a magyar lakosság (polgároknak nemigen tudom őket, többségüket, nevezni) a barom megadásával tűri azt, hogy jelenlegi uralkodó osztálya (igen! – szokjuk ismét e fogalmat!) a legelemibb hosszú távú érdekei ellenében cselekedhessen. Például: azt ad neki köztársasági elnökül, akit akar, és attól is veszi el ezt a titulust, akitől a politikai érdekei így kívánják – és ez csak a jéghegyünk csúcsa. Akik pedig mégsem tűrik ezt, azok sem képesek közösségként érezni önmagukat: ugyanolyan atomizáltak, mint a tűrő barmok, csak épp más az ízlésük – de a politika jóval több és más is, mint eszmék és esztétika!
Magyarországot manapság egy „negatív Mátyás király” uralja: sem a műveltsége, sem a széles látóköre, sem a távlatos elképzelései nem felelnek meg egy „ideális uralkodóéinak”. És nem véletlen, hogy épp a műveltséget tettem az első helyre, ugyanis az ország vezetése mindenek előtt kulturális kérdés… Miféle kultúrideálok élnek és munkálnak bennünk - afelé mozgatjuk az országunkat. …Nyilván, itt kultúra alatt nem az értendő, hogy az illető szereti-e, érti-e a klasszikus balettet, hanem az – is –hogy mit gondol az emberek közötti viszonyokról, mit tart helyesnek és általában: mit gondol a világról és hogyan fogja fel azt? A puszta hatalom nem elegendő ahhoz, hogy „nagy királyok” lehessünk…
Nincs demokrata mentalitásunk, van viszont egy önző uralmi elitünk, élén egy egyre zsarnokibb és egyre kényszeresebb „vezérrel” – hogy lesz ebből prosperáló közszabadság és gazdaság? Hogyan jutunk el a polgári felelősségtudatig és hogyan leszünk gondos előretervezők?
Tanárok kellenek. Tanulnunk kell. Tanárok alatt pedig olyan vezetőket értek, akik felfogják a jövő előtt viselt felelősségüket és megvan a kellő hatalmuk is ahhoz, hogy okosan rendezzék el az ország belső viszonyait. Igen: vezetőkről beszélek, politikai vezetőkről. Jól politizálni leginkább jó politikusoktól lehet megtanulni - ha már a történelmünkben nem voltak spontán, polgári módok erre. Olyan politikusok kellenek, akiknek a hatalom nem arra kell, hogy általa jól kifoszthassák az országot, hanem arra, hogy lassan, türelmesen megmutathassák a népnek, hogy miképpen kell országát gazdagítani. Olyan politikusok kell, hogy vezessék ezt az országot, akiknek nem az az ambíciójuk, hogy mindenáron ők vezessenek, hanem az, hogy kiemelkedő tudásukkal és képességeikkel egy még sosem elért minőségű Magyarországot segítsenek megteremteni.
Ilyen embereknek kell egy új, erős, ütőképes politikai erőt létrehozniuk, azért, hogy ilyen politikusok vezessék Magyarországot 2014 után.
…A magyar népről azt írtam fentebb, hogy passzív – ez igaz, de nem hülye! Ha megérzi, hogy felkínálnak neki valami minőségileg mást, akkor talán elegen ismerik fel, hogy érdemes egy x erejéig ezt a mást támogatni. Annyi talán elvárható és kitelik a magyaroktól, hogy „felismerjék Mátyás királyt”, akár álruhában is, hogy ismét köztük jár… Mert ha ez nem történik meg, ha legközelebb is csupán a „nagyurak” egyik csoportját cseréljük le a másikra, akkor az igazság még sokáig aludni fog!
2012.03.28. 23:41 Szerző: Đđ
Két kis napi aktualitás
Ma a nap két hírének kapcsolatban fogalmazunk meg gondolatokat: először Schmitt Pál „nemlemondásáról”, majd a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Haza és Haladástól nyilatkozó Szigetvári Viktor szavairól. A két hírben az a közös, hogy mindkettő – bár más-más oldalról – arra mutat, kevés reményünk van az ország megújulására…
1. „A nemzet egysége”
„Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!”
Gogol: A revizor – 1836 - ’51
Dr. Schmitt Pál, a köztársaság nélküli köztársasági elnök, kiment a Sándor-palota Duna felőli teraszára. Letolta a nadrágját, alfelét az alant elterülő táj – és az alant lévő magyarok – felé fordította, nyomizott, mint Svejk a latrinán – és ami kijött, azt minden magyarnak szánta:
„…Nem mondok le…!”
Ez ma Magyarország: a nemzet egységét személyében megtestesíteni hivatott elnök nem mond le, marad és csinál mindent úgy, ahogy eddig… Dr. Schmitt Pál úriember – mindig is az volt, még elvtárs korában is. Figyelem: a tévedések elkerülése okán szögezzük le, hogy Magyarországon az „úr” nem azt jelenti, hogy „gentleman”, hanem azt, hogy az illető bármit megtehet – éspedig büntetlenül. „Örökké” megmarad a szalonképessége az úgynevezett „jobb körökben”. […Hogy „jobb körökből” alapvetően kettő is van Magyarországon, ez érdekes kérdés – t. i. a „nemzeti”, ill. a „voltkomcsi” jobb körök… De ebbe most nem megyünk bele – az eredmény ugyanis témánk szempontjából azonos.] A „nemzeti” úriember, aki a régi úri Magyarország jogörököse, azért érzi úgy, hogy mindennek felette áll, mivel ez „osztályának” ezredéves hagyománya. Alant a nép – és maradjon is csak ott!
Sokan mondják most, hogy Schmittnek azért kell lemondania, mert „alkalmatlanná vált arra, hogy személyében megtestesítse a nemzet egységét”… - hát ez nem igaz! Talán épp ő erre a legalkalmasabb! Schmitt Pál tökéletesen testesíti meg személyében a magyar nemzetet: éppoly simulékony, éppoly érzéketlen arra, hogy miféle határokat nem kellene átlépni az állítólagos siker érdekében, mint – valljuk be - a magyarok többsége. Éppúgy azt érzi magában, hogy nem engedheti meg magának a szilárd jellemet és az elveket, mint ahogyan oly sok magyar: teszi, amit az életért, a kenyérért, az érvényesülésért kell – és hiszi is, amit hinni kell mindezekért. Az élet: üzlet. Adok-kapok… Aki tegnap óta Schmittpalin röhög, az álljon csak meg egy pillanatra a röhögésben és gondoljon bele abba, hogy vajon ő nem schmittpaliskodott-e már valaha az életében? „Azért vannak az elveink, hogy legyen miről lemondanunk!” – sokszor hallhatjuk ezt.
Mi „magyar” még Schmittpaliban? Mi az még, amiben itt „nemzeti egység” van? …Nos, a vizsgálóbizottság képes volt leírni a következő mondatot:
„A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor… a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.”
Itt szerényen jegyeznénk meg, hogy a törvény nem tudása nem mentesít annak betartása (vagy épp következményei, az esetleges büntetés, ill. büntethetőség) alól - de ez csak afféle „européer okoskodás”, mert itt, Magyarországon bizony nemzeti egység van a szabályok rugalmas értelmezésében és abban is, hogy a szabályokat eleve rugalmasan állapítjuk meg, nem húzva egzakt, egyértelmű határokat.
…Bizony mondom: kár lenne addig Schmittpalit leváltanunk, amíg közülünk a többség ugyanúgy viselkedik, mint ő. Legyen csak ott, fent a Várhegyen a Sándor-palotában, hogy lássuk a letolt nadrágból ránk meredő feneket: mindaddig leszarhatnak minket „fentről”, amíg itt, lent, sok-sok kiskaliberű smittpalika rohangál, és amíg normálisnak tartjuk, hogy így éljünk!
2. „Újratervezés”
„Wir fahr'n fahr'n fahr'n auf der Autobahn,
fahr'n fahr'n fahr'n auf der Autobahn.
Vor uns liegt ein weites Tal,
die Sonne scheint mit Glitzerstrahl!”
(„Utazunk, utazunk, utazunk az autópályán,
előttünk fekszik egy távoli völgy,
a nap süt szikrázó ragyogással!”)
Kraftwerk: Autobahn – 1974 (https://www.youtube.com/watch?v=x-G28iyPtz0)
Aki vezetett már GPS-sel és tévedt olyan útra, amely még nem szerepelt a készülék adattárában, vagy haladt másfelé, mint amit a gép javasolt, az biztosan ismeri az újratervezés kifejelést. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy „Momentán fasz tudja, hogy tartunk – de megoldom, ne félj!”
…Az MSZP-nél „momentán” évek óta tart a „fasz tudja”-állapot – de van egy új „GPS-készülék”, amely arra készül(t?), hogy „újratervezze” a ballib oldalt és azon belül „új útvonalat” határozzon meg az MSZP-nek is. Ez a készülék nem más, mint a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány, amelynek egyik prominense, Szigetvári Viktor ma az Infórádióban nyilatkozott. Az újratervezés szó jutott eszembe arról, amit ma az MSZP-ről mondott. Maga a nyilatkozat itt olvasható el: http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-488542, alább pedig közlöm mindezt „magyar fordításban”, gondolatról gondolatra:
· A „nem adatott meg neki [Mesterházynak], hogy nagy komplex feladatot a választók előtt beteljesítsen” azt jelenti: „…bezzeg Bajnainak, aki sikeresen válságmenedzselt és ezt, ugye, nem felejtik el neki a ballib szimpatizánsok!”. Tehát: Mesterházy megy a kukába, mert alkalmatlan, „kevés” arra, hogy győzni képes pártot csináljon az MSZP-ből.
· „az újraválasztás érdekében a felső- és középvezetői elittel kötött személyi koalíciót a párt vezetése, pedig ebben a körben sok a lecserélendő ember” – magyarul: „Az MSZP-t át fogjuk venni, Puch Lacibáéknak is be kell látniuk, hogy ők is így járnak a legjobban, így maradhat meg nekik a legtöbb. Gordonból miniszterelnök-jelöltet csinálunk (lehet, hogy a kampánykezdetre pártelnököt is…), belőlem pedig (minimum) kampányfőnök lesz!” (Erre a szövegben a „…mert a kampány megszervezése nehéz feladat” kitétel utal.) Továbbá: „Az MSZP számára adott a leginkább a lehetősége annak, hogy megszervezzen egy választásokon esélyes koalíciót…” – azaz: „Az MSZP infrastruktúráját akarjuk-fogjuk felhasználni a kampányban – és természetesen az anyagi erőforrásait is.”
· Megtudjuk még azt is, hogy Szigetvári, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány kuratóriumának tagja „…szkeptikus az LMP-n és a Demokratikus Koalíción kívüli akár civil, akár pártkezdemények ügyében…” – azaz: a DK-t és az LMP-t magunkhoz akarjuk/fogjuk édesgetni – mást viszont nem kívánunk a (majdani-reménybeli) „húsosfazék” és a hatalom közelébe engedni.
· Végül pedig megszólal a nyilatkozatban a legbensőbb, zsigeri félelem is, ekképp: „…de, ha nem vigyáz, akkor eljátszhatja az újradefiniálást lehetőségét, és akkor egyre nagyobb tér keletkezik a politikai középen, ahova bárki beléphet”. Magyarul: „Ha elbasszuk, akkor a végén még megalakul egy teljesen a jelenlegi politikai eliten kívülálló párt, amely megszerzi a bizonytalan szavazókat. És akkor ők lesznek az új kormányerő – nekünk pedig, a Fidesszel együtt, befellegzett! …Ez a helyzet, szoci fiúk, fogjátok fel végre!”
· „Az MSZP még nem alkalmas esélyes választási koalíció megszervezésére…” – ami pedig annyit tesz, folytatva a gondolatot és kimondva azt, ami mögötte van: „…de majd mi, a Haza és Haladás átvesszük a kócerájt, igazi technokrata menedzser-stílusban gatyába rázzuk és 1.) felhasználjuk a Fidesz leváltására és 2.) a saját kormányra kerülésünkre.”
…Már korábban megírtuk, hogy nagyjából ezt tervezhetik Bajnaiék, a „Haza és Haladás…” errefelé akar haladni. (Lásd: Ellenzéki cerberus - http://progressziv.blog.hu/2012/01/30/ellenzeki_cerberus) És leírtuk azt is ugyanott, hogy miért baj ez, miért nem nevezhető reményteljesnek a magyar társadalom igazi megújítása szempontjából mindez. Most nem ismételjük meg mindazt, amit ott és akkor leírtunk, de érdemes az idézett posztot elolvasni!
Amit ma Szigetvári megüzent a teljes ballib oldalnak az nem más, mint, hogy arra a kemény menetre, arra a hosszú útra, ami a győzelemig vezet, csak egy ráncba szedett, feszesen és ütemesen menetelő és egy ütemre mozduló, hogy ne mondjam, „fideszesített” MSZP-vel lát esélyt, amelyet profik vezetnek és profi módra szerveznek meg. Megüzente azt is, hogy nem kívánnak foglalkozni egy „vadiúj” párttal – akárhogyan is ezt várták tőlük oly sokan. Látják a „létező baloldal” mai totális alkalmatlanságát, mind szervezeti, mind személyi téren – és ezzel együtt azt hiszik, hogy ebből lehet és kell feltámasztani a 2014-es győztes erőt…
Arra lehet, hogy elegendő lesz ez, hogy megverjék a Fideszt (noha ez is kétséges), de arra bizonyosan nem, hogy a győzelem után a hatalom birtokában úgy újítsák meg az országot, ahogy az pedig immár elengedhetetlen lenne. Azért nem fog ez menni, mert ettől a „restaurált”, újratervezett MSZP-től nem fognak kevésbé idegenkedni a legtehetségesebb 20-30-40 évesek, mint a régitől – és ha idegenkednek tőle, akkor kérni nemigen fognak belőle, de még kevésbé akarnak munkát, tehetséget, tudást a szolgálatába állítani. Az kevés lesz, hogy „nincs más alternatíva…”, mert épp a legtehetségesebbeknek igenis van és lesz: elmenni ebből az országból. És ha egy országot otthagy a tehetség, akkor annak az országnak vége van… Akkor nemhogy a megújulás válik lehetetlenné, de még a stagnálás is csupán vágyálom lehet itt.
2012.03.27. 00:07 Szerző: blóðøx
Majmok legyünk vagy szabadok?
Jó ideje foglalkoztat már a kérdés, hogyan lehetséges, hogy a magyar társadalom szinte érdemi ellenállás nélkül tűri a Fidesz immár két éve tartó országlását? Hogyan lehetséges, hogy sem a közel 3 millió ember, 3000 milliárd forintnyi nyugdíj megtakarításának elvonása, sem a jogállam intézményrendszerének lebontása nem veri ki a biztosítékot? Akkor azt gondoltam, hogy ezek egyrészt, még csak „elvi” sérelmek, hatásuk a mindennapokra abban a pillanatban minimálisak, igazi kártékonyságuk csak később mutatkozik majd meg. Ezért nem érzik úgy az emberek, hogy tiltakozniuk kellene, de ha közvetlenül, a bőrükön érzik a majd a változásokat…majd akkor! De most, hogy a nemrégiben bekövetkező, százezer diák és családtagjaik mindennapjára azonnali és nagy csapást mérő felsőoktatási átrendeződés is csak alig mérhető ellenállást váltott ki, és hogy vasárnap, a NER állatorvosi lovának számító Esztergomban érvénytelen lett a népszavazás, úgy gondoltam megér egy posztot, hogy kicsit utánajárjunk, mi lehet e végtelen passzivitás hátterében?
Véleményem szerint, fenti jelenségért a pszichológiában jól ismert, „tanult tehetetlenség”-nek nevezett folyamat, valamint a főemlősöknél megfigyelhető, evolúciós szelekcióval létrejövő, „feltétlen utánzási készség” kombinációja a felelős.
1. Tanult tehetetlenség
Pár héttel ezelőtt a Facebookon tűnt fel egy ábra egy mulatságosnak tűnő kísérletről, amely majmokon mutatta be a folyamatot.
Lényege, hogy a kísérletben részt vevő majmokat hideg zuhannyal büntetik, ha a nekik felkínált banánhoz akarnak nyúlni. A kísérlet bebizonyította, hogy a majmok a hideg zuhany elkerülése érdekében „leszoknak” a banánevésről, sőt ezt utódaiknak is átörökítik. A kísérlet látványosan ábrázolja, hogy a majmok csoportja viszonylag rövid idő alatt, miként sajátít el, és ad tovább utódainak egy olyan magatartásmintát, amely egy adott helyzetben minimalizálja ugyan a kellemetlen következményeket (hideg zuhany), de ugyanakkor el is veti azt a lehetőséget, hogy a pozitív végkifejlet, (a banánfürt elérése) bekövetkezhessék. A modellben a „tanult tehetetlenség” állapotot a hideg zuhany rögzíti, amely „megtanítja” a majmoknak, hogy annak ellenére, hogy – elemi igényük - a banán, elérhető közelségben van, és hogy minden képességük megvan ahhoz, hogy elérjék (t. i. fel tudnak mászni a létrán), a próbálkozások olyan kellemetlen következményekkel járnak, hogy inkább lemondanak a finom falatokról, semmint, hogy újra és újra elviseljék azt.
Értelemszerűen — és ez további mondanivalóm szempontjából rendkívül fontos — a modell csak, ún. felülről korlátos rendszerekben működik, amikor valakinek/valakiknek hatalmában és módjában áll, hideg zuhannyal vagy más kellemetlen következményekkel eltéríteni a majmokat eredeti szándékuktól.
2. Feltétlen utánzás
A kísérletben elemezhető másik jelenség, az úgy nevezett „feltétlen utánzás” képessége. A kísérlet során ugyanis a majmok felismerik, hogy a büntetés (hideg zuhany) nem csak saját helytelen cselekvésük esetén érinti őket, hanem abban az esetben is, ha a csoport többi tagja „nem bír magával”. Ezért a majmok megtanulják, hogy a hideg zuhany elkerülése érdekében társaikat meg kell rendszabályozni (verni), ha helytelenül cselekszenek, azaz a banánt meg akarják közelíteni. Az igazi érdekesség azonban akkor jelentkezik, mikor a csoport új tagokkal bővül. Azok ugyanis - társaiktól ellesve- szintén megtanulják, hogy a létrán felfelé induló társukat meg kell verni, anélkül, hogy a negatív következményeket személyesen megtapasztalták volna. Ezzel a modell látványosan bizonyítja, hogy a majmok újabb és újabb generációja visz tovább egy magatartást, annak ellenére, hogy a kiinduló feltételek alapvetően megváltoztak (azaz, már nincs hideg zuhany), illetve azt, ő már személyesen nem is tapasztalta meg.
De miért is érdekes ez? A kísérlet és maga a jelenség azért jutott eszembe, mert meggyőződésem, hogy a magyar társadalom is a tanult tehetetlenség állapotában leledzik. A Kádár-rendszer, bármennyire el is „puhult” a végére, egyértelműen felülről korlátos rendszer volt, ahol az esetleges „hideg zuhanyt”, egy egész béketábor, és az itt állomásozó szovjet hadtestek voltak hivatottak biztosítani (lásd 56, mint első hideg zuhany?). Az ebben a rendszerben szocializálódott generációk,--kezdetben erősebb, később folyamatosan puhuló, vagy akár el is maradó szankciók mellett—„elsajátították” azokat a magatartásmintákat, amelyek nem váltották ki a felülről érkező „kellemetlen következményeket”. Nem „hibáztatható” ezért senki sem, felülről korlátos rendszerben ezek a magatartásformák adekvátak, a túlélés biztosítékai. A probléma csak az, hogy a rendszerváltást és a demokratikus intézményrendszer kiépülését „észre nem véve”, az automatikus mintakövetéssel azokban a generációkban is rögzültek ezek a működési mechanizmusok, és terjednek a mai napig tovább, amelyek már szinte hírből sem ismerik, de személyesen semmiképpen sem tapasztalták a „hideg zuhanyt”.
Ez lehet a magyarázata annak, hogy pl. közel százezer középiskolás jövőjét lehet elvenni egyik napról a másikra egyetlen tollvonással, anélkül, hogy igazán érzékelhető ellenállást, „látható” aktivitást váltott volna ki az érintett fiatalokból és családjaikból. Nem arról van szó, hogy ne értették volna, ill. nem érthetnék meg, mit jelent számukra az oktatási rendszer megváltoztatása, vagy, hogy ilyen sokan értenének egyet az intézkedésekkel, hanem arról, hogy az előző generációktól eltanult, a múltban megfelelő, tanult tehetetlenséggel reagálnak! A passzív mintákon kívül, nincs adekvát, a célnak megfelelő, aktív magatartásra mintájuk!
Ez az oka annak is, hogy a társadalom többsége szó nélkül hagyja lebontani a demokratikus intézményrendszert. Miért lenne fontos neki, ha egyszer sohasem használta, napi rutinjában szinte „észre sem vette”, hogy vannak, miután magatartásmintáit egy felülről korlátos rendszer rögzítette, ill. azokat fenntartás nélkül másolta le, és viszi tovább, anélkül hogy észlelné: a felső korlátozás eltűnt.
Ez a jelenség okozza a társadalom bénultságát, és ezt használja ki most a Fidesz arra, hogy mindent saját képére formáljon, hogy hatalmát hosszú időre bebetonozza. (Külön posztot érdemelne annak feltárása,, hogy az ő politikai, vezetési módszereiket mennyiben határozzák meg ezek az ösztönösen tanult minták, azaz mennyire hasonló rendszert próbálnak építeni). Jóllehet, hatalomra kerülésekor a Fidesz még nem rendelkezett, sőt,- megítélésem szerint -, még most sem rendelkezik , annyi erőforrással, amellyel a valódi felső korlátot kialakíthatná, mégis elegendő néhány, félelmet, szorongást keltő törvény, elegendő a nagy hang, az agresszivitás ahhoz, hogy ezek az elmúlt 22 évet is aktívan túlélt magatartásminták újra „beélesedjenek” , és a társadalom jelentős része, már csak a diktatúra lehetőségének felvetődésére is úgy reagáljon, mintha máris abban élne. Ez egy ördögi kör, mert az öröklött/tanult minták lehetetlenné teszik a hatékony fellépést a szabadságot korlátozó intézkedésekkel szemben, így a hatalom akadálytalanul haladhat előre a szabadság korlátozásának útján egészen addig, míg a rendszert ismételten, valóban felülről korlátossá nem alakítja vissza.
Megítélésem szerint a 24. órában vagyunk. A Fidesz elindult a felülről korlátos társadalom visszaállításának útján, de még nincs elegendő erőforrása sem a rendszer kiépítésének befejezésére, sem működtetésére. Egy diktatúra fenntartásához sok pénz kell és ütőképes erőszakszervezet (ami szintén sok pénzbe kerül). Pénzszerző hídfőállásait a Fidesz kiépítette, azaz, a szinte létező összes, állami pénzcsapot a saját pénzgyűjtőihez irányította. Ugyanakkor ezek csak működőképes állam esetén képesek elegendő forrást nyújtani a rendszer fenntartásához, de a fenntartható állam és gazdaság modelljét a kormányzat egyelőre nem találja. Ütőképes, az elnyomás működtetéséhez nélkülözhetetlen, erőszakszervezettel sem rendelkeznek még, bár a felépítés a TEK-kel, és a most létrehozott parlamenti őrséggel, megkezdődött. Mindezek alapján úgy gondolom, ha most sem ismerjük fel, mi okozza a bénultságot és ezzel a társadalmi védekezőképesség hiányát, és tudatosan nem kezdünk el változni és változtatni rajta, akkor elszalasztjuk az esélyt, az új diktatúra kiépítésének megakadályozására.
2012.03.25. 23:05 Szerző: Đđ
Az igazi ellenség
.jpg)
„Az igazi ellenségünk még nem mutatta meg az arcát.”
Michael Corleone szavai a Keresztapa c. film III. részéből – 1990
Ki lesz a (ma még megszervezés előtt álló) ellenzék igazi ellenfele a 2014-es választásokon?
Könnyű lenne erre rávágni, hogy „a Fidesz!”, vagy, hogy „Orbán Viktor!” – de a helyzet nem ilyen egyszerű. A mottóul választott idézettel élve: az igazi ellenség még itt sem mutatta meg az arcát – az igazi ellenség majd csak akkor fedi fel valódi énjét, ha beindul a kampány, és ha lesz olyan ellenzék, amely valóban képes legyőzni a mai kormányerőket.
…De ki ez a titokzatos, lapuló rém?
Nem más, mint a „nemzeti monopóliumra” törő magyar „újburzsoázia” – de neveztetnénk akár „újarisztokráciának is”, mivel attitűd, mentalitás tekintetében inkább akként viselkedik. Ők állnak a „Fidesz-rendszer” mögött, az valójában az ő érdekeiket szolgálja… és ha belegondolunk az elmúlt két és fél évtizedünkbe és meggondoljuk azt, amit az egyik előző posztunkban írtunk le (http://progressziv.blog.hu/2012/03/20/az_alban_sas_es_a_magyar_turul_naszrepulese), akkor máris ott áll előttünk 2014-es igazi ellenfelünk ábrázata – és akár azok a konkrét személyek is, akikről manapság „oligarchiaként” esik annyi szó…
Idézek a hivatkozott posztból:
„…Az állampárt vezető köreinek egy része rájött, hogy a szocialista/kommunista párt és az általa vezetett gazdaság tovább nem fogja már tudni fenntartani a vezetők hatalmát az addigi módon. Ezért elhatározták, hogy „transzformálják” hatalmukat: részben gazdaságira (ez volt a „spontán privatizáció”), részben pedig immár „demokratikus alapú” politikaira. Jól tudták ezek az elvtársak, hogy egy rendszer jellegét, alapvető karakterét és tényleges belső viszonyait igazából nem az határozza meg igazán, hogy vajon egy, vagy több párt működhet-e, hanem az, hogy ki birtokolja ténylegesen az adott ország erőforrásait és az, hogy kikből „állítják elő” a plurális politikai rendszer szereplőit? (Nem véletlen az, hogy a rendszerváltáskor a politikai porodra lépett politikai erők, pártok közül egy sem került hatalomra és egy sem maradt fenn, amely nem kötődött volna a szocialista pártállamhoz… Vagy: amelynek befolyásos vezetőit ne „kötötték” volna egykori pártállami múltjának „aktái”…) Ha végignézünk akár a jelenlegi, akár az azt egyel- kettővel-hárommal (-néggyel-öttel) megelőző kormány névsorán, nemigen értjük, mi értelme van beszélni rendszerváltásról a személyi összetétel tekintetében? Itt nem találunk sem Václav Háveleket, vagy Joachim Gauckokat, de még csak Walesákat sem a tényleges hatalommal bíró politikusok között…”
Igen: ez a helyzet! Az „oligarchák”…
Sokat beszélnek manapság a „nemzeti oldalon” arról, hogy a magyarság, a magyar szabadság és a magyar nép jólétének legnagyobb akadályozói, legádázabb ellenségei a multik, a külföldi tőke - különösen pedig a külföldi, a magyarokat kizsigerelő bankok. Ugyanakkor – maradva a bankszféránál, mint igen jó példánál – azt látjuk, hogy a magyar banki piac több mint fele egyetlen kézben van, egy „oligarcha” irányítása alatt és hogy az össze többi csupán követő, másodhegedűs lehet e piacon…
Ez így nagyon nem szabadpiaci – sokkal jobban hasonlít a szocializmusbeli viszonyokra, mintsem egy polgári demokratikus-tőkés országra. Mondhatja persze valaki, hogy épp ez a „meghatározó és magyar irányítású szereplő” ment meg minket a karvalytőkétől – de hát látta-e valaki az elmúlt két évtizedben a magyar banki szférában, hogy ez a helyzet bármitől is megmentette „szegény magyarokat”? Megmentette-e attól, hogy a magyar bankok európai összevetésben kiemelkedően („indokolatlanul”) nyereségesek legyenek? Nem! Meggátolta-e azt, hogy pénzügyekben tudatlan és tapasztalatlan százezrek hülye módon adósodhassanak el? Nem! Megakadályozta-e azt, hogy a magyar vállalkozások a magyarral összehasonlítható fejlettségű régiós társállamokban szokásosnál jóval magasabb kamattal jussanak csak hitelhez? Nem! Fejlesztette-e ez a helyzet a magyar pénzügyi tudatosságot? Növelte-e a vállalkozások versenyképességét? Segítette-e a vállalkozókat abban, hogy fejlesszék vállalkozásmenedzsment-ismereteiket?
„Lószart, mama!” (…hogy klasszikust idézzek.)
Értelmetlen, ezért eltűrhetetlen, hogy az ország bankszférájának több mint 50%-át egyetlen bank uralja – ez ugyanis eleve kizárja azt, hogy valódi piaci verseny legyen, hogy akár a lakosság, akár a beruházni kívánó vállalkozók és a projektek, vagy akár az önkormányzatok egyenlő partnerekként léphessenek fel a pénzpiacon. Nincs az a pénzpiaci felügyelet és nincs az a kartellellenes törvény, amely képes pótolni a sokszereplős bankszektor versenyre késztető hatását. Ha a jelenlegi állapotok maradnak fenn bankügyekben, akkor a „több mint 50%-os” szereplőn kívüli pénzintézetek – ha tetszik, ha nem – csupán alkalmazkodhatnak a „speciális magyar viszonyokhoz”, de nem hozhatnak minőségében más banki kultúrát.
Mindebből láthatjuk, hogy nem a „multik”, a „külföldi tőke” az igazi ellenség, hanem a versenyt kizáró, magát politikai-hatalmi, sőt: törvénykezési eszközökkel monopolhelyzetbe hozó úgynevezett „nemzeti tőke”. Elvileg lehetséges lenne abban gondolkodni, hogy segítsük a hazai vállalkozókat és vállalkozásokat – de ezt úgy kell megtennünk, hogy ne a kapcsolataik, ne a politikának adott támogatásaik révén kerüljenek kivételezett helyzetbe itthon, hanem a teljesítőképességük növelése révén. Teljesítményversenyben kell kiválasztódnia az igazi, a nemzetet felemelni és a gazdaságot beindítani képes magyar „újburzsoáziának”.
A rendszerváltás körüli és az azóta eltelt években általában nem ez történt. Voltak, persze, voltak üdítő kivételek – de azok kivételek voltak, a rendszer még nem így működött és ma különösen nem így működik. Tulajdonképpen ugyanúgy működött, mint a szocializmus alatt: viszontszolgálatok alapján. Ez azonban nem segít ahhoz, hogy növekedjen a gazdaság teljesítőképessége – mert a gazdaság szereplői nem az abszolút, mérhető, számokban megjelenő teljesítmény alapján jutnak forráshoz, piachoz, pozícióhoz. Ez oda vezet, hogy az egész társadalmat áthatja a teljesítménytelenség.
…Éppen ezért akkor van értelme egy ellenzéki erőt hatalomba juttatni, ha ezen a helyzeten alapvetően változtat – és ezt a szándékát, a módszerekkel együtt már a programjában, a választási kampány során is deklarálja. Viszont: ebben a pillanatban halálos ellenséggé válik az eddigi „uralmi elitek” szemében.
Nem Orbán Viktor, vagy pártja, a Fidesz nevű szervezet jelenti majd a legnagyobb akadályt, nem ők lesznek a legveszélyesebb ellenfelek. Ők ugyanis semmik, ha nincs mögöttük gazdasági erő. Az igazi veszélyt az ellenzékre majd azok jelentik, akik jól tudják, hogy ha az ellenzék hatalomra jut és megvalósítja teljesítményalapú terveit, akkor ők soha, de soha többé nem kerülhetnek a mostani, kivételezett helyzetbe Magyarországon.
Őket szokás újabban „oligarchákként” emlegetni.
Ne essünk abba a tévedésbe, hogy ez a társaság csupán a Fideszhez köthető. Igaz, a (mára már) legerősebb, legbefolyásosabb figurák ott találhatók meg, ám ez csak időleges. Nekik ugyanis nem az „oldalak”, még csak nem is a politikusok, vagy a politikai nézetek a fontosak – mindezek valójában csak eszközök. Az egyetlen cél a hatalom és annak lehetséges továbbnövelése. Mind a mai napig, ha egy „erős” politikus (nagy ritkán) fel akart lépni közülük egyesek ellen, akkor azt csak úgy tehette meg, ha ehhez másokkal szövetkezett közülük. Arra még sosem akadt példa, hogy (mondjuk) egy miniszterelnök mindenestől, az egész „oligarcharendszerrel” és a mögötte álló, annak alapot adó szemléletmóddal akarjon leszámolni. Ez a rendszer csak addig engedett felnőni egy politikust, ameddig haszna származott az illetőből. Ahogy ez megváltozott, máris bukatta őt…
A buktatás módszerei eddig megmaradtak a pártbeli puccsoknál, a végtelenbe húzódó pereknél, de 2010 óta immár megjelent a letartóztatás is és minden bizonnyal születni fog egy-két komolyabb ítélet is. Mióta a Fidesz egyre inkább uralja a politikai-gazdasági pályákat, azóta egyre merészebb, „szélsőségesebb” módszerekkel mer élni – és ebből a szempontból mindegy, hogy a kipécézett illető objektíve mekkora gazember. Ezen az úton továbbhaladva, biztosak lehetünk abban, hogy ha felbukkannak a Fidesz és a mögötte álló gazdasági erőcentrum egyeduralmára tényleg veszélyes politikai erők és vezetők, akkor ellenük eddig még nem tapasztalt, kemény, agresszív eszközökkel fog fellépni a hatalmi elit. Gyurcsányt nincs miért lesitteltetni, ám ha felbukkanna egy, a 2005-2006-os Gyurcsány (személyes ható-)erejével rendelkező, ugyanakkor következetesen progresszív és ezzel együtt „klasszikus oligarchia”-ellenes politikus, akkor ő bizony nem sok jóra, nem sok irgalomra számíthat! Hiszen „bármi áron” le kell győzni, el kell hárítani az általa megtestesített „veszélyt”. Nem mondom azt, hogy akár a mind a mai napig a magyar politikai eszköztárból hiányzó merénylet árán is, de ezt teljességgel ki sem merem zárni. (Gondoljunk csak a szomszédos Szerbiára és Zoran Đinđić egykori miniszterelnökre! Ott is a „klasszikus”, szocialista eredetű és monopolisztikus hatalmi mentalitású oligarchia állt a dolog mögött…)
Igen: arról van szó, hogy a Fidesz-rendszer leváltására való törekvés nem csupán a magyar társadalom passzivitásával, a még a rendszerrel nagyon elégedetlenekre is kiterjedő nehezen mobilizálhatósággal kell, hogy szembenézzen, hanem (akár) az életveszéllyel is. …Hihetetlennek tűnik, hogy 22 évvel a demokráciára és piacgazdaságra való hivatalos áttérés után ez van – de hát vajon tényleg áttértünk-e a demokráciára és a piacgazdaságra? Ugyan már! („Lószart, mama!” – ismét…) Sem a magyarok túlnyomó többsége, sem az ország erőforrásait birtokló elit zöme nem váltott rendszer fejben, viselkedésben. Most vagyunk ott, hogy világossá vált ez - és most lehetünk ott, hogy ezen változtassunk. Mindenek előtt: nyilvánvalóvá kell tennünk, hogy ez a feladat még hátravan. Ki kell mondanunk és be kell láttatnunk a társadalom meghatározó többségével, hogy amíg ezen nem változtatunk, amíg az egypárti indíttatású politikusok és „oligarchák” uralkodnak itt, addig sem stabil gazdasági növekedés, sem a nyugathoz való felzárkózás nem lehetséges.
A folyamattal járó személyes kockázatot pedig vállalunk kell – vagy: bele kell nyugodnunk abba, hogy itt a büdös életben semmi sem fog megváltozni!
„…Ez a kérdés, válasszatok!”
„Oa’ stolz’a Schütz in seim bescht’n Joahr’n
Er wuade w’ggeputzt von dea’m Erd…”
(„Egy büszke vadász a legszebb éveiben
El lett takarítva erről a földről…”)
Jennerwein, a vadorzó - bajor népdal, 1860 körül
Megszoktuk már, hogy Orbán mást mond otthon és mást máshol… De amit tegnap Münchenben produkált, az „új minőség” volt e téren! Különösen akkor, ha szavait összevetjük az alig néhány nappal korábban, a Kossuth téren elmondott függetlenségpárti és szabadságharcos beszédével.
Mit is hallottunk tőle március 15.-én?
„A magyarok nem fognak idegenek diktátumai szerint élni, nem fogják feladni sem a függetlenségüket, sem a szabadságukat”.
Igazán felemelő, bátor szavak – jól van, Viktor fasza gyerek vagy!
…Otthon, a tieid között – mert mit mondtál tegnap Münchenben, a bajor tartományi miniszterelnökkel folytatott tárgyalások után:
„A német és a magyar gazdaság lassan, de biztosan összenő.”
…Placcs!
Nem tudom, hallotta-e ezeket a szavakat az a néhány tucat („kétszáz” – MTI) szimpátiatüntető, aki Orbánt Münchenben köszöntötte – és ha nem hallotta, akkor vajon akkor is megéljenezte volna-e ha hallotta volna? Otthon (bajor tájszólásban, müncheniesen: „dahoam”) „szabadságharcos” – Münchenben (alig 600 km-re a „dahoamtól”) pedig máris kész „összenöveszteni” a magyar gazdaságot a némettel!
Március 15-én, a Kossuth téren ezt is mondta Orbán:
„Az ember ifjúkorában radikális, mint Petőfi, aki fel akarta akasztani a királyokat, férfikorban inkább józanul tettre kész, mint Kossuth, később pedig inkább hajlik a bölcsességre és a fontolva haladásra, mint Széchenyi.” – nos, ehhez, müncheni szavai és tettei ismeretében nyugodtan hozzáfűzhette volna: „…és ha nálánál nagyobb erővel kerül szembe, akkor pedig leteszi a fegyvert és megadja magát, mint Görgey!”, mert ezt tette Münchenben… Kíváncsi vagyok, hogy ha ezt az utolsó félmondatot is tartalmazta volna a Kossuth-téri beszéde, akkor vajon megéljenezte volna-e a tömeg?
…Gondoljunk csak bele abba a kettősségbe, amely a budapesti és a müncheni kijelentésekben megmutatkozik!
Ha két dolog összenő, akkor mindkettő megszűnik „szabad és független” lenni – az összenövéssel elveszítik önálló mivoltukat. Akkor pedig hogy-hogy „nem fogják feladni a függetlenségüket” a magyarok? Hacsak úgy nem, hogy a német gazdaság a magyarba nő bele, azt a magyar gazdaság fogja magába olvasztani! Ez viszont még Matolcsy híres magabiztosságával és optimizmusával felvértezve is több, mint óriási feladat lenne… Különösen annak tükrében, amit Orbán müncheni előadása végén mondott, hogy t. i. ha a németek nem állnának a magyarok mögött a háttérben, "akkor nem biztos, hogy talpon lennénk".
…Szóval, a helyzet a következő: van a német gazdaság, egész Európa legerősebb, legteljesítőképesebb gazdasága – az a gazdaság, amely húzza, támogatja és bizony sokszor „talpon tartja” a sok kis, gyenge gazdaságocskát… És van a magyar gazdaság, amely a Kádár-korszak óta, a ’60-as évek második felétől egyetlen évben sem volt képes önmaga szükségleteinek megtermelésére. Mindig mások segítségére szorult azóta, mindig kellett valaki, aki „talpon tartotta”. Két teljes generáció nőtt itt fel úgy, hogy nem tapasztalhatta meg a gazdasági stabilitást. Két generáció életét töltötték ki a „válság”, a „reform”, a „megszorítás” szavak – és akkor ez az ország „annektálná” a német gazdaságot? Hiszen március 15.-e óta az a nemzeti feladatunk, hogy „nem fognak idegenek diktátumai szerint élni”…
Orbán „szabadságharca” csupán a Kövérlaci-kubatovlisták-oligarchabarátok háromszögben érvényes – ez az ő otthona, az orbáni „dahoam”…
…De az csak egy dolog, hogy egy miniszterelnök marhaságokat mond. A nagy baj az, hogy ezzel „piaci igényt szolgál ki”!
Nem csak Orbán nem érti, hogy immár nincs belföld és külföld, hogy a magyar határ Hegyeshalomnál egyszerűen semmit sem jelent. És nem csak Orbán gondolkodik úgy, hogy él itt és fenntartható-fenntartandó „a létezés magyar minősége”. Bizony: sokan szeretnék a világot megállítani a határainknál! Éspedig azért, hogy ne kelljen azzal minőségi és teljesítményversenyben megmérkőzni. Egy olyan versenyben, amelyről ezek az emberek előre tudják, hogy abban az ő tudásuk, képességeik, vagy épp szorgalmuk révén nemigen győzhetnének… Ezek az emberek üvöltenek a gyönyörtől, amikor Orbán – vagy épp a Jobbik – úgy teszik fel a kérdést, hogy „Gyarmat vagy szabadság?” Csak éppen azzal nem akarnak szembesülni, hogy ez egy hamis, hazug kérdés, amit azért tesznek fel nekik a szónokaik, hogy eleve hazug választ adhassanak arra! Mert igazán szabad csak a magáról gondoskodni képes ember és nép lehet – és, mint fentebb írtuk, a magyar nem ilyen, immár fél évszázada…
…Hogy mennyire nem igaz, az, hogy Magyarország lezárható Hegyeshalomnál, mi sem bizonyítja jobban, mint orbán tegnapi müncheni szavai: ahogy kimondta azokat, máris „itthon voltak” – és „eltakarították” a „szabadsághős-Orbánt”! És: amit néhány napja a Kossuth téren („dahoam”, házi használatra) harsogott, az is azonnal „Münchenbe érkezett”. Amit Orbán és az orbánisták gondolnak, hirdetnek és szeretnének, az a XIX. század – legfeljebb a XX. első fele. Ma ez megvalósíthatatlan – de a magyarságra nézvést kifejezetten káros is lenne, ha valahogy mégis megvalósulna! Amit ma Orbánék csinálnak, az néhány tucat magyar család gazdasági érdeke csupán, és az a még néhány százezer is, akik nyertek tavaly az egykulcsos adóval, igen hamarosan szintén a „rossz oldalon” fogják magukat találni, ha mi itt nem teszünk meg mindent a gazdasági integrációnkért. A mai világ nem azt kérdezi és nem azt respektálja, hogy „független vagy-e?”, hogy „magyar minőséged” van-e? Azt kérdezik és azt honorálják, ha jól teljesítesz. Semmi más nem érdekli őket – legalábbis nem gazdasági értelemben.
Ha jól teljesítesz a gazdaságban, akkor élheted „a létezés saját (magyar, stb.) minőségét”. Mint a bajorok: a teljesítmény megvan – lehet bőrnadrágot hordani, sörkertekbe járni (ahol épp a jó teljesítmény miatt mérhetnek kiváló minőségű sört). De ha a BMV, vagy az AUDI Zaporozsec-minőségben termelne, ha csupán arra lenne elegendő a munkakultúra, hogy tömegrendezvényeken hirdessék: „Független vagyunk!” és hogy „így leírni, megérteni és kifejezni a világot rajtunk kívül más nem tudja. S ez a kulturális minőség az, amit egy kormányzatnak meg kell őriznie, illetve ezt a közösséget abban az állapotban kell megtartania”, akkor bajban lenne Bajorország, Németország – és Európa is!
…De jól van: ne kelljen nekünk, magyaroknak „idegen diktátumok” szerint berendezni itt az életünket. Ehhez viszont az kell, hogy hatékonyabbak, teljesítőképesebbek, a munkát, a termelési és értékesítési folyamatokat jobban megszervezni képesek legyünk a „diktálni akaróknál” – és akkor, de csak akkor joggal mondhatjuk majd, hogy nézzétek, ez a létezés magyar minősége! Mindaddig azonban, amíg ez nem így van, addig nem „idegen diktátumnak” kell neveznünk a miénkénél fejlettebb munkakultúrát, tudást és mentalitást, hanem követendő, elsajátítandó példának.
Aki felelős politikát akar folytatni és nem elégszik meg annyival, hogy ártalmas hazugságokkal etesse a valóságról tudni nem akaró népét, hogy a haverokkal uralhassa azt, az nem viselkedhet úgy, mint Orbán. Aki ma így viselkedik, arról a majdani magyar történelemkönyvek kb. úgy fognak írni, mint azokról a főurakról, akik Mohácsnál a saját érdekeiket nézve, hagyták veszni az országot… Aki felelősen akar politizálni és aki gondol a magyar nép előtt viselt történelmi felelősségével is, annak otthon, Münchenben és bárhol másutt ugyanazt a politikát kell folytatnia: a realitások politikáját.
…És nekünk, magyaroknak ideje rájönnünk: nem csupán a Kossuth téren vagyunk otthon – a mi igazi otthonunk, a „dahoam” immár egész Európa!
2012.03.20. 21:00 Szerző: piefke
Az albán sas és a magyar turul nászrepülése
Hát, ezt is megértük: Albánia lett a példakép!
Hosszú évekig-évtizedekig az egész ország „albán vicceken” szórakozott: ha valaminek a fejletlen, „abszolút balkáni” mivoltát akartuk kiemelni, akkor az megkapta az „albán” címkét… És lássuk be: manapság sem a társadalmi és gazdasági fejlettség az első, amely erről a kis adriai államról, egész Európa legszegényebb országáról bevillan…
…Ehhez képest tegnap Orbán Viktor kijelentette, hogy „Albánia fontos ország, de a közeljövőben még fontosabb lesz” (http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/orbann-viktor-sali-berisha-alban-miniszterelnokkel-targyalt-a-parlamentben). Legutóbb Kínát értékelte ennyire a miniszterelnök…
Most már legalább írásos bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy mit is jelent Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint az, hogy „elkötelezett szabadságharcos” – egyáltalán: hogy miféle rendszert takar számára a „szabadság”? Ehhez elég áttanulmányoznunk a tegnap az egekbe dicsért Sali Berisha albán miniszterelnök életrajzát (http://hu.wikipedia.org/wiki/Sali_Berisha).
Tipikus pártállami „szakértelmiségi-karrier” – majd („véletlenül” éppen 1989-ben!) hirtelen megvilágosodás (ennek a volt szocialista országokban jellemző okairól alább még lesz szó) és emberünket máris ott találjuk az akkor már döglődő, utolsókat rúgni is képtelen pártállam „harcos, bátor megdöntői” élén… Jön a hatalom és ezzel együtt az is, ahogyan a hatalmat egy balkáni hoszpodár, pasa, stb. fel szokta fogni: „Itt mindent én uralok, minden az enyém – a többieknek pedig (jó esetben) kuss, vagy (rossz esetben) a Héttorony!” Orbánnak pedig ez a szabadság: „Nekem, a hatalom korlátlan [no, jó: több mint kétharmados] birtokosának mindent szabad!”
Korábban – még ellenzékben – Orbán elítélte a Tienanmen téri vérengzést – ma pedig, miniszterelnökként, kebelbarátjának nevez egy olyan miniszterelnököt, aki rendőrfőnökével éles lőszerrel belelövetett az ellene (joggal) tüntető, fegyvertelen tömegbe. Remélem, ha majd legközelebb szóba hozatja Balsaival a 2006-os eseményeket, akkor immár elismerően szól Gyurcsányról (és Gergényiről) is, legfeljebb azért kárhoztatva őket, hogy nem voltak elég kemények…
Orbán egy olyan miniszterelnököt (és volt elnököt) magasztalt tegnap, aki országát nem csak hogy képtelen volt kiemelni a gazdasági káoszból, de egyenesen mélyítette is azt. …Ja és Berisha elnöksége alatt, 1996-ban árasztotta el Albániát a „spekuláció” is: milliárddolláros piramisjátékok képében. Annyit pedig tudunk a balkán viszonyairól, hogy egy ekkora „üzlet” ott elképzelhetetlen a legfelsőbb politikai körök támogatása, jóindulata – és persze részesedése – nélkül…
…Albániában is nagyjából ugyanaz törtét „rendszerváltás” címszó alatt, mint nálunk – és még néhány volt szocialista országban, ahol nem volt komoly polgári és/vagy társadalmi összefogásbeli tradíció. Az állampárt vezető köreinek egy része rájött, hogy a szocialista/kommunista párt és az általa vezetett gazdaság tovább nem fogja már tudni fenntartani a vezetők hatalmát az addigi módon. Ezért elhatározták, hogy „transzformálják” hatalmukat: részben gazdaságira (ez volt a „spontán privatizáció”), részben pedig immár „demokratikus alapú” politikaira. Jól tudták ezek az elvtársak, hogy egy rendszer jellegét, alapvető karakterét és tényleges belső viszonyait igazából nem az határozza meg igazán, hogy vajon egy, vagy több párt működhet-e, hanem az, hogy ki birtokolja ténylegesen az adott ország erőforrásait és az, hogy kikből „állítják elő” a plurális politikai rendszer szereplőit? (Nem véletlen az, hogy a rendszerváltáskor a politikai porodra lépett politikai erők, pártok közül egy sem került hatalomra és egy sem maradt fenn, amely nem kötődött volna a szocialista pártállamhoz… Vagy: amelynek befolyásos vezetőit ne „kötötték” volna egykori pártállami múltjának „aktái”…) Ha végignézünk akár a jelenlegi, akár az azt egyel-kettővel-hárommal (-néggyel-öttel) megelőző kormány névsorán, nemigen értjük, mi értelme van beszélni rendszerváltásról a személyi összetétel tekintetében? Itt nem találunk sem Václav Háveleket, vagy Joachim Gauckokat, de még csak Walesákat sem a tényleges hatalommal bíró politikusok között…
Jó példa erre a „rendszerváltó folyamatra” akár Orbán, akár Berisha életpályája és az a közeg, amely kiemelte őket és pályára állította: mindkettőjük karrierje egyértelműen az állampárti nomenklatúra fentebb említett része által létrehozott közegből startolt. (…Nem véletlen, hogy Orbánnak nemigen akaródzik teljességében feltárni ezt a múltat – illetve: a saját embereivel akarja „félretáratni” azt!) …Orbán Viktor is „harcolt” (és „véletlenül” ő is éppen 1988-’89-ben, akár Berisha…) a Kádár-rendszer ellen – de nem azért, hogy itt valóban szabad, demokratikus (és persze ami ezzel együtt jár, teljesítményelvű) társadalom jöjjön létre. Orbán a saját hatalmát akarta felépíteni – természetesen azokkal az erőkkel együtt, akik őt „kiemeltét”, akik karrierjét egyengették, és akik hátteret biztosítottak számára, felhasználva őt természetesen a saját hatalmi pozícióik érdekében. Magyarország ebben az értelemben vett „újjáépítése” két évtizedes „hosszú menetelés” volt (ld. még Mao Ce-tungnál!). Eddig tartott, amíg újraépülhetett egy monopolisztikus rendszer. Most – és terveik szerint a belátható jövőben is – az „apák” fiai viszik itt a prímet… Orbán és a régi-alapú új elit megérkeztek a hatalomba – és most, immár két éve, zavartalanul folyik a berendezkedésük. Ez az, amit „Magyarország újjáépítésének”, a ”Nemzeti Együttműködés Rendszerének”, olykor pedig „gazdasági szabadságharcnak” neveznek ők.
Ez az a szabadság, amelyet tegnap „katonai tiszteletadással” ünnepelt együtt a két „testvéri vezető”: Orbán és Berisha…
…És vajon mit akar mindenek előtt – „legfőképp”, ahogy ő maga fogalmazott - innen importálni Berisha? Hát természetesen: az új oktatási rendszerünket – és nyilván azért, hogy azáltal otthon is egy „felülről zárt”, az uralkodó gazdasági-politikai elit számára hosszú távon is biztosan kézben tartható „buta” öntudatlan társadalmat alakíthasson ki, nem törődve ennek általános társadalmi és gazdasági következményeivel.
Mik is e következmények? Nos, az innovációra és a szabad kezdeményezésre való csökkenő képesség, hajlandóság és persze bátorság… Orbán – és Berisha – rendszere kifejezetten előnyös néhány ezer embernek, viszonylag elfogadható talán néhány tíz-százezernek, de katasztrofális a további millióknak. Éspedig azért van-lesz ez így, mert nekik sem a munkaerejük, sem a kreativitásuk nem adódhat hosszá a „nemzeti össz-termelési képességhez”. Egy tízmilliós európai országban mindig lesz elegendő erőforrás az elit jóltartásához, de ahhoz, hogy a többieknek is jó esélyük legyen erre, már nem lefojtani és móresre tanítani kell az országot, hanem éppen hogy perspektívát adni nekik. A híres, sokat emlegetett magyar „középosztály” fogja a legnagyobbat szívni orbán rendszerében: mivel egy ilyen politikai rendszerben a magyar gazdaság általános teljesítőképessége jelentősen el fog maradni a fejlett országokétól, ezért a magyar középosztály remélhető, „kivitelezhető” életszínvonala is messze lesz a fejlett országokban élő „osztálytársaikétól”.
E társadalmi csoport kétféleképpen reagálhat erre: vagy gazdasági menekült lesz, vagy megváltoztatja a honi viszonyokat. Az első úton máris százezrek járnak – de igen kétséges, hogy a további millióknak is megadatik-e erre a reális lehetőség? Kell-e az összes magyar mérnök, szakmunkás, orvos? Talán igen – de a tanárok, a jogászok és a közgazdászok már aligha! Ha ők valódi esélyeket akarnak, akkor azt csak Magyarország átalakításával érhetik el – minden más csak önáltatás és struccpolitika lehet!
2012.03.15. 23:20 Szerző: Đđ
…De mi az a szabadság?
„Nekem nem kell, csak a szabadság,
mert Burgund, az gyönge nagyon,
hát a pokolba szórd, és csak öld meg a mórt,
és tied lesz mind a vagyon…”
Szabó Magda: Az a szép, fényes nap - 1976
…Mit ért a magyar azon, hogy „szabadság”?
A bevezető idézet akár egy „átlagos” (szinte tetszőleges) magyar politikus „szabadságszózata” is lehetne választóihoz: „Ó, én csak a szabadságot akarom! Mi most gyengék vagyunk - de ha segítetek nekem, ha ezzel vagy azzal az ellenséggel együtt leszámolunk, akkor itt lesz a Kánaán!”
A mai nap slágerszava a „szabadság” volt – de hát mit is vártunk március 15.-étől? „Szabadság”, mondta Orbán – és kb. azt értette rajta, hogy neki és a haveroknak szabad legyen az EU-tagsággal együtt elfogadott elvektől és szabályoktól függetlenül itt úgy politizálni, ahogy azt a hatalmi érdekeik sugallják, ahogy azt a hatalmuk megtartása érdekében jónak ítélik. „Szabadság”, mondta (immár) személyes ellenfele és egyre inkább stiláris követője, Gyurcsány Ferenc – és kb. azt értette ez alatt, hogy szabad legyen Orbánt és a haverjait elzavarni a picsába, függetlenül attól, hogy vajon ő ténylegesen, az eredményt tekintve jobban és alapvetően másképpen állna hozzá a politikához és a valódi teljesítményhez, mint Orbán? „Szabadság”, mondta Vona Gábor, aki viszont arra gondolt, hogy szabad legyen felelőtlenül uszítani és a következményekkel nem törődve szakítani azzal a kultúrával, azzal a közeggel, amelybe ezer éve tartozunk, vagy legalábbis tartozni vágyunk. „Szabadság”, hallhattuk többektől is a Milla-tüntetésen – és ez náluk azt jelentette, hogy csinálhassa mindenki úgy, ahogy akarja, és amit akar, azaz: szervezetlenül és világos célok nélkül…
…Ez lenne a szabadság? A gátlástalanság, a frusztráltság, a teljesítményhiány, az ösztönök szabadjára engedése, a f.szomsetudja?
Nem, a szabadság az valami egészen más. Az a szabadság, ha megtehetem azt, amit előre jól átgondolva, a valósággal és a következményekkel is számolva, jónak látok. Ha szövetkezhetek másokkal a siker érdekében. Ha nem piszkítanak bele mások a dolgaimba – és ha én is magától értetődőnek érzem azt, hogy én se rondítsak mások portái elé. (Sőt: a kutyámat se szaratom úgy, hogy azt másoknak kerülgetniük kelljen…) Az a szabadság, ha azért nem szemetelek, mert nem érzem jól magam egy mocskos közegben. Az is a szabadság, hogy nem kritizálom mások szemében a szálkát, amíg a magaméból a gerendát ki nem vetettem (…hogy biblikus legyek). A szabadság az, ha hivatalnokként nem szedek nap mint nap leszaromtablettát és nem érzem magam „a helyzet urának”, ha jön az ügyfél. Az a szabadság, ha a munkámban lelkiismeretes szolgaként járok el és ezért elvárhatom, hogy ha a munkámon kívüli időben mások munkáját veszem igénybe, tőlük is ugyanezt a hozzáállást kapjam. Az is a szabadság, ha „nem azt nézem, mit tehet értem a hazám [közösségem], hanem azt, hogy én mit tehetek érte” (id.: J. F. Kennedy)…
Magyarok! Akartok-e ilyen szabadságot – vagy jó nektek a politikusaitok által elétek kínált „értékcsökkent változat”?
…Orbán ma azt monda, hogy főztek minket a fazékban és hogy „az utolsó pillanatban ugrottunk ki a fazékból”… Nem, kedves Miniszterelnök úr: mi magunkat és egymást főzzük, mi egymásból akarunk sunyi módon levest csinálni! És persze: egy levesben lévő népből időnként mások is simán merítgetnek – de maga a főzés nem az ő művük. Azért próbáljuk egymást főzni, mert régóta bennünk él az érzés, hogy itt nem jut mindenkinek elegendő kaja – viszont fogalmunk sincs, miképpen kell ezen változtatni. És úgy akarunk „személyes megoldást”, hogy másokat aprítunk… Hát miféle szabadság lehet kannibálok között?
Bizony, az igazi szabadsághoz nem „a mórt” kell megölni, hanem a saját magunkban lakó hülyeséget, átgondolatlanságot és az egymás iránti utálatot és félelmet. Szóval: ne az ilyen-olyan politikusainktól tanuljuk a szabadság hogyanját és mikéntjét, hanem a nyugodt, sikeres népektől!
Utolsó kommentek